Keresés

Részletes keresés

BPO-537 BX-51-61 Creative Commons License 2016.07.27 -3 0 106096

A Mercedes Conecto G?

Előzmény: kristoof (106090)
430 322 Creative Commons License 2016.07.27 -5 2 106095

Igen, az eredménynek ugyanolyannak kell lennie, mert hungarikumról van szó. Jó példa lehetne erre az is, amikor vasúttan-hallgató koromban kevesebb volt a munka a műhelyben, de hoztak egy nagy felújítás után egy mozdonyt, amiről még hiányzott a pályaszám. A gépet beállványoztuk és a szabvány szerint felpingáltuk rá a pályaszámot. Előre, halványan grafitceruzával be voltak jelölve a karakterek méretei, pl. "V63 007", és kezdődhetett a munka. Nyilván Sobri Jóska filccel is ráírhatta volna, mert az egyszerűbb, gyorsabb, de igénytelenebb is lett volna. Annak ugyanúgy kellett kinéznie, mintha egy öregebb dolgozó csinálta volna, mindegy volt, hogy kopasz, gumi, vagy öreg csinálta. Ha nem ment, akkor a nap végén kezet fogtak vele, és megköszönték a munkáját. (Ha nagyon gyengén muzsikált, már napközben.)

Egyébként láttam azt a brigádot, akik a Kelenföldi garázsban rakták össze a buszokat, egyik sem volt fiatalabb 40 évnél, talán nem az utcáról rángatták be őket. Ezek a buszok (vagy mozdonyok, mindegyis) közforgalomban vesznek részt, nagyon szem előtt vannak. Ha Béla bácsi csirkeólnak csinálná, akkor az megint más lenne, mert azt az éhes lőtéri kutya sem látja, de egy busz más. Utaztam anno a PKD-003-mal, amikor két nyugger beszélgetett, aztán az egyik megjegyezte, hogy "milyen ócska buszt vett a BKV, nem lehet beszélgetni, olyan hangos a motor". Valóban hangos volt, de nehéz lett volna elmagyarázni nekik, ezt a garázsban rakták össze.

Előzmény: Közlekedésguru (106085)
Zahnrad Creative Commons License 2016.07.27 0 0 106094

Nagyon jó.

 

Akkor jöhet a következő észrevétel? :-)

 

Ha még lesz valami a többi acél Moduloból, akkor a klímacsatornába kéne egy terelőlemez. A kisebb befúvó nyílások jobbak, de azért hátrafelé még mindig melegebb van, az A tengelynél és előre pedig fagyasztó.

Valami ilyesmi a légcsatornába a befúvás a tetőegységről:

Egy nyílást kellene hagyni előrefele fújni, mögé egy teljes keresztmetszetben lévő függőleges terelőlemez és remélhetőleg jobb lesz.

Előzmény: MCA-001 (106086)
Zahnrad Creative Commons License 2016.07.27 0 0 106093

Olyannal nem lehet, ahogy hibriddel sem.

Előzmény: kristoof (106090)
kristoof Creative Commons License 2016.07.27 -1 1 106092

Értem én és szeretem is. Csak a saját hozzászólás után elfelejtettem rakni szmájlit.:-)

Előzmény: Törölt nick (106091)
Törölt nick Creative Commons License 2016.07.27 0 2 106091

Tessék már érteni a viccet :D

Előzmény: kristoof (106090)
kristoof Creative Commons License 2016.07.27 0 0 106090

A két ITK és a VT mercivel, a többiek MAN-nel. Nem tudom melyik lehet az elektromos ezek közül. (Mondjuk az ITK mostanra már elvileg fossa az elektromos buszokat.)

Előzmény: Törölt nick (106089)
Törölt nick Creative Commons License 2016.07.27 0 1 106089

Inter Tan-Ker helyből 2 céggel is indul, biztos ami biztos :D

MVM Zrt. legalább elektromos buszokkal pályázik? :)

Előzmény: kristoof (106088)
kristoof Creative Commons License 2016.07.27 0 0 106088

Az indulók:

 

MVM Zrt., Volánbusz, Budapest Busz Kft., ITK konzorcium, ITK Budapest Kft., VT Arriva. Az utolsó versenyzőt elfelejtettem.

Előzmény: zoli07 (106087)
zoli07 Creative Commons License 2016.07.27 0 0 106087
MCA-001 Creative Commons License 2016.07.27 0 11 106086

Ilyen volt:

Ilyen lett:

Előzmény: MCA-001 (106077)
Közlekedésguru Creative Commons License 2016.07.27 -2 13 106085

Persze, az is mindegy, hogy valaki kezdő szakács, vagy tizenikszéve dolgozik a szakmájában. Ha ugyanazt a receptet követi, ugyanolyannak kell lennie a végeredménynek is. Ugye?

Előzmény: 430 322 (106084)
430 322 Creative Commons License 2016.07.27 -12 2 106084

Érdekes megközelítés ez a "nem mindegy, hogy hol rakják össze" dolog. Már sok éve megjegyezték, hogy a BKV Volvo 7700A szériája azért nem olyan jó, mert a svédek rakták össze, hanem a nem tudom kik. Nettó baromság, mert van annak az összerakásnak egy folyamata, technológiája, amit bárhol a világon követni kell. Készíthetek én az északi sarkon gulyáslevest, de az nem térhet el a magyar szokásoktól, ha úgy csinálom, ahogy az elő van írva.

Előzmény: Dante001 (106078)
MCA-001 Creative Commons License 2016.07.27 0 0 106083

NJV-185 ua. + a váltó is rángat:-(

Előzmény: Lucky76 (106052)
IAtilla Creative Commons License 2016.07.27 0 2 106082

Ahogy már előttem írták, BPI-014.

Előzmény: AegonT (106080)
FKU-911 Creative Commons License 2016.07.27 0 2 106081

Filmforgatáshoz szokták használni.

Előzmény: zsig (106079)
AegonT Creative Commons License 2016.07.27 0 0 106080

10-07?

Előzmény: zsig (106079)
zsig Creative Commons License 2016.07.27 0 1 106079

Ez miféle szerzet? Úgy tudtam, nincs már régi színű 412-es. Tegnap délután BKV-s matricákkal, egyenruhás vezetővel, 40-es járatszámmal járkált utasokkal a Bartókon délután, az Etele térre ment. 

Előzmény: IAtilla (106038)
Dante001 Creative Commons License 2016.07.27 -2 5 106078

A PKD-k már az első héten nyekregtek összevissza, amikor a 6 éves 187-es csuklós meg se nyikkant. Ennyit számít hol van összerakva.

Előzmény: zoli07 (106074)
MCA-001 Creative Commons License 2016.07.27 0 0 106077

És a második ajtó mögötti fűtésboxot is normális burkolattal látták el.

Már nem a korábbi lemezből hajtogatott valami:-)

Előzmény: JLA160 (106075)
autro Creative Commons License 2016.07.27 0 7 106076
JLA160 Creative Commons License 2016.07.27 0 2 106075

Semmi ilyet nem tapasztaltam. Nagyon egyben van.

Valami hátulról egyszer-kétszer megcsördült ugyan, de nem volt jellemző.

Amivel én nem tudok megbarátkozni, az csak az, hogy az első tengelynél van egy "váratlan" lejtés a padlóban. Engem picit váratlanul ért amikor hirtelen alacsonyabbra léptem, mint számítottam :) 

Előzmény: AegonT (106072)
zoli07 Creative Commons License 2016.07.27 -1 0 106074

Ezen mit kell csodálkozni?Új kocsi! Majd 1-2 év múlva már nem biztos hogy csendes lesz. Köszönhető a jó pesti utaknak.

Előzmény: Dante001 (106071)
BPO-105 Creative Commons License 2016.07.27 -1 2 106073

Olcsó húsnak híg a leve.

Előzmény: AegonT (106072)
AegonT Creative Commons License 2016.07.27 -3 3 106072

Csavarfejek, radiátor, takarófólia, másegyéb, amire a BKV képtele volt, itt hogy sikerült? 

Előzmény: JLA160 (106069)
Dante001 Creative Commons License 2016.07.26 0 2 106071

Semmi nyekergés, cincogás, ami a PKD kocsiknál azért jól hallható. Jól össze lett rakva úgy tűnik.

Előzmény: JLA160 (106069)
Törölt nick Creative Commons License 2016.07.26 -4 4 106070

Csak ne a BKV szerelje őket össze.:)

Előzmény: JLA160 (106069)
JLA160 Creative Commons License 2016.07.26 -3 7 106069

Most késő este sikeresen kifogtam az NTM-426-ot. Baromi jó! Igazán remek élmény volt utazni vele, kimondottan szépen ment. Sooook-sok ilyet még :)

D Carlos Creative Commons License 2016.07.26 0 0 106068

Délpestről az Agora és Volvo 7700A kivételével már minden volt. 

Előzmény: BPO-105 (106057)
D Carlos Creative Commons License 2016.07.26 0 1 106067

Semmit nem érnek az ablakok, ma a 169-ben nyitott ablakok mellett is volt 60 fok. A klíma még zúgni se zúgott. 

Ja és természetesen plusz 6 a menetrendszerűség, olyan menetrend esetében, ahol másik kocsival 40-el kell menni, hogy ne legyen sietés. 

Bármelyik 412-es jobb ezeknél a konzervdobozoknál.

Gyorsuláshoz annyi, hogy Kollégiumtól Csillagvirág utcáig vmax 25-30.

Előzmény: Lucky76 (106052)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!