Keresés

Részletes keresés

HarunBp Creative Commons License 2018.06.22 -1 3 123832

Amint látom, nem igazán vág ide a vitázások végébe, de vki tegyen már egy pillantást a 04-76-ra és az NGC-159-re. Előbbinek a 4-es ajtaja nehezen nyílik és csukódik, a csukló utáni részben nem hallani az indításjelzőt, ahhoz képest egész jól rendbehozták (igen, mostanában utaztam rajta felújítása-ami nem most volt-óta először). Utóbbinak pedig vmi nagyon nyikorog a motortérben. Köszi!

gorcher Creative Commons License 2018.06.22 -1 9 123831

Azt a lekezelő betyárját... :D

 

Szerintem meg csak azért vagdalkozol a KV ellen és nem vagy hajlandó megérteni azt, hogy ha a gyártó nem szállít alkatrészt egy még garanciális kocsihoz és nem is javítja, akkor azzal a KV nem tud mit csinálni. Ha fizetné az adminisztrációs költségeket a ki nem adott kocsira, akkor meg azért ajvékolnál.

 

De magyarázd csak félre. A kerékre: ennek van előjele, ezt te is tudod. Ha pedig valami felvágja, akkor ott helyből félreállok. De nem, mert lassan megyek, nem lesz baj. Gondolom emögött sem az áll, hogy ő maga akar szórakozni másokkal. Amúgy pedig ha az a gumidarab leszakad és fejbe talál valakit még akár 20 km/h-s sebesség mellett is, akkor az nagyon fájdalmas dolog, nem gondolod? Az, hogy a srác meg túlhisztizte... nem mehet mindenki oda halál nyugodtan, hogy hé vezér úr, füstöl a fék, vagy a fejemre esett a dekor elem és sorolhatnám a példákat vég nélkül a saját elmúlt pár hónapomról.

 

De nyugi, a nem létező objektivitásod egyáltalán nem lep meg :D

Előzmény: g86 (123830)
g86 Creative Commons License 2018.06.22 -8 2 123830

Ezt a kérdést akkor nyissuk ki, ha majd a KV-nál mindig mindenhez van alkatrész, a javításokat pár napon belül elvégzik, és mindig minden típusból van üzemképes tartalék. Addig egyenlőtlen lenne bármilyen összehasonlítás. :D 

 

A gumiabroncsos eset megítélését trizs leírta, nincs mit hozzáfűznöm. 

Előzmény: gorcher (123823)
BPO-105 halott és élvezi Creative Commons License 2018.06.22 0 5 123829

a 9-es vonalon, ahová papíron nem mehetne ki

 

Valahol itt kezdődnek a gondok.

Előzmény: Törölt nick (123826)
rm40 Creative Commons License 2018.06.22 0 3 123828

Általában egyetértek. Bár pont az említett 109 tegnap igen vérszegényen, majdnem lépésben vánszorgott fel a Fillér utcán.

Előzmény: dani1988 (123827)
dani1988 Creative Commons License 2018.06.22 -1 10 123827

Most, ahogy nézem az összes LYH-k közel 90%-a menetet teljesít, nagyrészt óbudai hegyi vonalakon. Lehet arról esetleg valamit tudni, h melyek lettek a "kiválasztottak", mert nem nagyon van olyan-tudomásom szerint-, ami tartósan le lenne állítva. Azt tudom, h nem éppen a legjobb állapotban lévő buszok, de pl a 107, 109 most kapott egy nagyobb rendbetételt, motor fronton is. Utasszemmel az égvilágon semmi baj nincs velük, klíma szinte mindig tökéletes, így ezeket mind figyelembe véve én, mint laikus, nem érzem még, hogy itt az ideje félreállítani akár egyet is közülük. 

Előzmény: Törölt nick (123820)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.22 0 1 123826

Emlékeim szerint fődiszpécseri utasítás volt, a 9-es vonalon, ahová papíron nem mehetne ki. Ettől függetlenül nagyon nem kellett volna...

Előzmény: Törölt nick (123813)
trizs77 Creative Commons License 2018.06.22 0 5 123825

A sofőr hibázott.

Minden utast le kellett volna szállítania az elején, és utána üresen, ugyanúgy végig menni az útvonalon 20 km/h-val a garázsig.

 

Az utasok meg felnyomakodtak volna a következő buszra.

 

 

Előzmény: gorcher (123823)
trizs77 Creative Commons License 2018.06.22 -7 5 123824

Pánikoló hülye maszek.

Legközelebb azt is megkérdezi :

 

 Nem gondolod, hogy kitör a III. Világháború ha így mégy tovább ?

 

Ennek a maszek okoskodónak hányasa lehetett fizikából ?

Milyen életveszély van (ahogy Ő mondja) 20 km/h-nál egy 14 tonnás járműnél?

Ha tényleg eldurran akkor a helyi utcai patkány, az ijedségtől szívinfarktust kap és elpusztul ?

Mert más bajt nem tudok elképzelni.

Előzmény: gorcher (123823)
gorcher Creative Commons License 2018.06.22 -1 4 123823

Na, akkor most térjünk át arra, hogy mit is tud üzemeltetni a VT? Új buszt? Ahha....

 

http://hvg.hu/cegauto.autoshirek/20180622_Szakadt_serult_abronccsal_vitte_az_utasokat_a_8E_busz_a_Keletiig__video

Előzmény: g86 (123822)
g86 Creative Commons License 2018.06.22 -4 0 123822

Nem a KV bontotta szét? Ez egyre jobb! :D

Előzmény: Törölt nick (123819)
g86 Creative Commons License 2018.06.22 -3 1 123821

Ez részben igaz volt 3-4 évvel ezelőtt, de ma már egyáltalán nem. 

Előzmény: Törölt nick (123817)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.22 -1 16 123820

Nem volt ilyen összefüggés. Felmérettem az állományt, megvolt a kiválasztás, és a tegnapi hármat nyàron még LYH, LOV és NJV követi. Az e modulo is kibukott, de nem akartam álkorrek lenni, hogy jaj ne vonjuk ki ne legyen balhé.

Előzmény: torqmatic (123810)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.22 -1 11 123819

Csak kiegészítésül jelzem, megerősítésül:

1. Nem tekintjük úgy, hogy az e midik túl vannak a garancián, különösen nem ez a kocsi.

2. Nem mi bontottuk szét.

3. Az öszzes többi "új buszunk" (dízel Modulo, Conecto) üzemképes, de legalábbis nincs tartósan üzemképtelen.

Előzmény: Zahnrad (123792)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.22 -2 2 123818

Akinek nem esik le a tantusz, az egyiknek egy busz kell ahhoz, hogy megcsináljon 300 km-t és két sofőr, a másiknak 3 busz kell ugyanehhez a feladathoz és 3 sofőr. Míg az egyiknek holt- és csúcsidőszakban futnak a kocsijai, addig a másiknak csakis csúcsban.

Előzmény: Törölt nick (123817)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.22 -2 1 123817

A lapokat a szent BKK osztogatja. A VT-nek egész napos forgalmikat, a BKV-nak a kétrészes forgalmikat, kevés kilométerrel.

Előzmény: g86 (123807)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.22 -2 2 123816

Megjegyzem, lehet pont a bebuktatás volt a valódi cél az elektromos buszokkal a nem kívánt gyártó és a nem kívánt operátor kárára. 

Előzmény: Törölt nick (123814)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.22 -3 2 123815
Előzmény: Törölt nick (123814)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.22 -2 5 123814

Ismét vissza lehet kanyarodni a lila ködbe. Sem a gyártó sem az üzemeltető nem akarta ezt a buszt. A lila köd ezt is átnyomta, itt az eredmény. Az akarat megvolt, csak az alapok hiányoznak...

Előzmény: ujfigura (123791)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.22 -2 2 123813

volt már ennél csúnyább dolog is, amikor a BKV kiadta a cserekocsit, a nagyeszű BKK pedig vonalon leszállítatta az utasokat, mondván inkább maradjon ki egy menet...

Előzmény: EsztergomiZoltán (123790)
nemeza Creative Commons License 2018.06.22 -1 0 123812

Szerintem a jótállást is kell tudni érvényesíteni. A Mercedes is perre ment Zágrábbal szemben. Ott gondolom a politikai környezet is merőben más volt, mint a BKV és az Evopro esetében. Talán az jobban hasonlít mondjuk a VT vagy a T&J esetére.

Előzmény: g86 (123809)
torqmatic Creative Commons License 2018.06.22 0 6 123811

A BKK diszpécsere soha nem mondja meg neked, mint buszsofőrnek, hogy milyen típust vigyél ki, hanem rezignáltan tudomásul veszi, ha nem tudod teljesíteni az adott menetet. A cserekocsit a BKV diszpécsere intézi az adott garázsban, akivel ordibálhatsz, csak nem biztos hogy van értelme, mert őt is kötik bizonyos szabályok. De ha nem csak képzeletben űznéd ezt a szakmát, akkor ezeket mind tudnád ;)

Előzmény: Törölt nick (123783)
torqmatic Creative Commons License 2018.06.22 0 5 123810

Számtalanszor le lett már írva, hogy ezeket a buszokat a BKV-nál meg se akarták venni, úgy kényszerítették rájuk. Gondolom a botrányos rendelkezésre állással kapcsolatban is az volt az ukáz, hogy nyeljék le a békát. Mészáros Csacsi közben viszont állítólag kegyvesztett lett, valószínűleg ezen felbátorodva vonták ki (sajnos csak átmenetileg) az első fostalicskát is. Hónapokkal ezelőtt lehetett már tudni, hogy "fent" is betelt a pohár.

Előzmény: g86 (123809)
g86 Creative Commons License 2018.06.22 -1 0 123809

És a KV miképpen érvényesítette a jótállást, ha továbbra is áll a busz?

Előzmény: torqmatic (123806)
Villámhetes Creative Commons License 2018.06.22 0 21 123808

Egy kis kirándulás:

 

g86 Creative Commons License 2018.06.22 -2 0 123807

A VT buszai azért mennek, mert úgy termelik a pénzt. Pont ez a direkt motiváció hiányzik a BKV szerződéséből. Látjuk is az eredményét. 

Előzmény: Törölt nick (123805)
torqmatic Creative Commons License 2018.06.22 0 8 123806

Hülyeséget beszélsz megint, sajnos az utóbbi időben már sokadjára.

A járművekre a gyártó 24 hónap teljeskörű jótállást vállalt - kivéve a vázszerkezetet és az akkumulátorokat, mert arra jóval többet. Szóval ez, hogy már több mint egy éve üzemképtelen a jármű, nem a BKV sara, ebből bármiféle messzemenő következtetést levonni az üzemeltetőre vonatkozóan egyszerűen ostobaság.

Mellesleg már tavaly is rá lett kérdezve, hogy miért áll a busz (akkor még "csak") fél éve, de a süketelésen kívül semmi érdemi infót nem tudtunk meg varga tónitól.

Előzmény: g86 (123786)
Törölt nick Creative Commons License 2018.06.21 -1 4 123805

Azért megnézném a VT-t, hogyan üzemeltetné ugyanezt a típust 

 

Nem kell itt semmit nézegetni, biztosra veszem, hogy nem mennének a kocsik. A Mercik is csak azért mennek, mert jobban tűrik a ridegtartást (lehet enyhén fogalmaztam ezzel...), meg néha a Pappasban összekanalazzák őket. Se normálisan karbantartani, de még csak rendszeresen takarítani se képesek Arriváék. Főleg Bogáncsban. Örülnék én annak, hogy C2 jár Pesten, mert egy durva jó busz, csak azon izgulok egész úton, hogy össze ne okádjam a mocsoktól (bár akkor legalább részlegesen ki lenne takarítva utána).

Előzmény: nemeza (123797)
Zahnrad Creative Commons License 2018.06.21 0 3 123804

Miért nem kezdett el szállítani a Solaris a megkötött 75 darabos szerződésre? Nem biztos, hogy mindent úgy lehet, ahogy azt politikától függetlenül az ember józan ésszel remélné. Tessék továbbgondolni a tárgyi témára.

Előzmény: g86 (123801)
nemeza Creative Commons License 2018.06.21 0 2 123803

Tényleg jobb lett volna ezeket a kocsikat a VT-nek adni :D

Előzmény: g86 (123801)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!