Hová tennéd azt a tölcsért? Amit alul beszív a maró, azt a másik végén ki is fújja. Ha alul a csövön szívja, akkor a dobozba nyomás lesz, (amennyiben az zárt) a szerszám felé fog kifújni. Ekkor az alsó elszívás nem lesz hatékony. Amúgy is elég gyatra a gyári elszívóbetét asztalba építve. Mindenesetre az enyém durván melegedett amíg be volt zárva.
Egy ~20cm-es flexicső bőven mozog 8cm-t, bár az nem a képen lévő, ezt a fajtát nem próbáltam.
Még az ősszel vettem hirtelen felindulásból egy kis adagot. Nem voltam elájulva tőle.
Pedig a remmers lazurok nagyon jók, de ezt még elkeverni sem tudtam rendesen, fél óra kevergetés után is csomós volt. Mondjuk azt nem tudom mennyit állt a boltban a polcon. Ja, és nem túl kiadós, legalábbis fenyőre, a kis dobozzal - kb fél liter - nagyjából el is használtam a két bakra.
De mondhatnám, hogy egy mérnöknek mire van asztala, széke, számítógépe, telefonja, mindene ami kell a munkájához, az is 100 körül van
Most mondanám, hogy egy normális szék, amin szívesen seggelsz le egy 8 órás műszakot, az van 100 körül, de egy számítógép, ami pl az emlegetett Solidworks programot rángatás nélkül viszi egy komolyabb összeállítás esetén, az nagyon nem a 100.000-es kategória. De már maga a videókártya sem. Mi Autodek Inventorral tervezünk, most kaptunk épp új gépeket, valami Dell Worstation. Kíváncsiságból rákerestünk, mibe fájnak, hát bőven millió felett (szoftverek nélkül). A 3D tervezés az igencsak igényli a vasat...
Egy szép autó lízingdíja havi 100ezer. Egy üzletkötőnek munkaeszköz. De mondhatnám, hogy egy mérnöknek mire van asztala, széke, számítógépe, telefonja, mindene ami kell a munkájához, az is 100 körül van. Akkor miért csodálkozunk, ha egy szoftver, ami munkaeszköz, havi pár százezerbe kerül?
Van olyan, hogy valakinek nem éri meg, mert az ő munkája nem termeli ki az árát. De ez nem újdonság, van olyan üzletkötő, aki bkv-val, vagy 10 éves suzukival megy az ügyfélhez. Neki is hatékonyabb lenne gy új opel vectra, de nem termeli ki az árát. Az autót az alapján árazzák, hogy mennyit tud fizetni érte, akinek igazán hasznos. Hülyék lennének az ételfutárok számára hasznossághoz árazni. Ha egy szoftverrel lehet felhőkarcolót tervezni, akkor muszáj ez alapján árazni, és csirkeólat nem azzal a szoftverrel tervezni, bármennyire is alkalmas rá, és bármennyire is fasza dolog lenne.
Nekem az a sanda gyanúm, hogy nem a csapolásokhoz kell a szoftver hanem az anyaghossz számításokhoz. Pl egy sajátcsapos elemet amikor darabolod az anyagot kétszer a csap hosszával meg kell toldani mint a beépítési mérete. Bonyolultabb csapolásoknál ezek előre kiszámítása nem triviális.
Nekem eddig lógott az asztal alján. Amit elszívott a vezetőben levő elszívó az el lett szívva, ami leesett a szerszám mellett a lyukon, az leesett az asztal alá.
Ha építek alá szekrényt, akkor egy zárt dobozba kerül a maró. Ha erre rákötöm az elszívást, akkor szépen szívni fogja a forgácsot a szeszám mellett lefele, és onnan kimegy. Szuper.
De ami leesik az aljára, azt fel fogja szívni a motor, mert annak pont alul lesz a szívónyílása. Szokás ezzel foglalkozni? Pláne ha nem akarom a helyet pazarolni, akkor nem lesz csak pár centi a motor alatt legalsó helyzetben, normál üzemben is max 8-10.
Találtam ilyet:
Gyanús, hogy a flexicsőnek nincs akkora harmonika mozgása, ami a maró 8 centis mozgását kikompenzálná. Lehetne keresni alkalmas gumiharmonikát vagy flexicsövet, de nagyon erőltetettnek tűnik. Vagy nem is az?
Mi lenne, ha alul a lyuknak csak egy gallérja lenne, hogy ne csússzon bele oldalról a cucc, a marón meg lenne egy tölcsér, mint a beteg kutyán, hogy fenntről ne hulljon a lyukba semmi? Alul csinálnék egy állítható fojtást, hogy mindig szívjon innen is egy kis falsot, és akkor a motor szép friss levegőt kap folyamatosan.
CAD témában én megpróbálkoznék esetleg egy FreeCAD-del. Nem biztos, hogy minden funkciót megkapsz, de ingyenes, az egyik legnépszerűbb. 3D tervezést is lehet csinálni. YT-n egy tonna oktató videó van róla.
Én meg azt nem értem, hogy hagyományos csapozáshoz míért kell ilyen spéci szoftver. Ha valaki annyira ki akarja ezt rajzolni erre ott a papír ceruza. Mondjuk a japán fakötésekhez biztosan fel kellene frissíteni az ábrázoló geometriai ismereteimet :) De van az a klasszikus könyv a japán fakötésekről ami nem a számítógépes korszakban íródott és mégis érthető a laikusok számára is.
Illetve ha valaki tanult szerkezettan szakrajzot, gonolom az is még a klasszik vonalon ismerkedett a faiparral.
Ha meg egy ablakgyártó központ eladásához, vagy egy Leitz készlethez kell valami "animáció", ezekhez biztosan nem itt keresgélnélek. Akkor tényleg irány a Porsche szalon.
De bevallom onnan fúj a szél, hogy amíg a monitor előtt küszködnék addig inkább magát a darabot készíteném.
Nem veszélyes. Megfelelő mérető szürke PVC idom + fűrész + AWAB bilincs (tudom, már NORMA), meg egy kis maradék szilikongumi lap csík (ez a Makinak kellett a rezgőre is meg a szalagra is, DWnél nincs).
Több ilyet is csináltam már. A ciklon csatlakozóját tudom dugdosni egyikből a másikba.
Ugyanígy lett az asztali körfűrésznek 100-asra átalakítója.
Egyre többen, de még mindig kevesen értik, hogy egy-egy szoftver mögött iszonyú meló és tervezés van. Ráadásul ezek, - legalább is jónéhány - amikről itt most beszéltek ipari kategória, ha szabad így fogalmazni. Manufaktúráknak és tartalomgyáraknak fejlesztették ki, pénzt keresnek vele, nem is keveset. Olyan, mint az ipari gép, ott se csodalkozik senki, hogy nagyon drága. Valakinek a 100MFt is reális, ha a sokszorosát visszakeresi. Nincs ingyen ebéd, valamivel fizetni kell, ha mással nem, akkor kompromisszummal ...
Ezért gondoltam egy asztalkát építeni hozzá. Azt még el tudom tenni. még ha fix lesz a fogásmélység, akkor is előrébb vagyok. Azzal azért tisztában vagyok, hogy kézből nem olyan egyszerű, mint asztalival. Erősen kompromisszumos, de talán haladósabb, mint a 60 centis kézigyalum.
Egger: először 4 hét majd 8 de lehet, hogy 10. És árat nem tudnak mondani. Akkor hogyan készítsek árajánlatot és mit rendeljek meg? ( nem egy sarki szabászat)
Blum: Ami nem 500-as, az rendelős. Még várok a rendelésre egy hetet, ha nem jön meg lemondom, és beszerzem online picit drágábban onnan ahol jelenleg is van készleten.
Leírtam, hogy fusion-t és sketchup-ot használtam. Egyszerűbb csapolásokat pillanatok alatt meg tudsz rajzolni mindkettőben, bármi extra támogatás nélkül. Ha japán templomot építesz, akkor nyilván nem lesz egyszerű a dolgod :)
De nem javaslok semmit, nem vagyok éppen egy CAD guru. A solidworks egy marha jó cucc, csak nem éppen hobbistákat célozza, ennek megfelelően is van árazva. Nem tudom mit értesz "reális" ár alatt, ha kifizeted a SolidWorks árát, biztosan nem fogsz csalódni benne.
A nagyon speckó asztalos CAD programoknak általában az a baja, hogy nehéz egyedi dolgokat modellezni velük (van pl egy magyar fejlesztésű cucc, az bútorlapos korpuszokat tervez, de nagyon limitált az eszközkészlete, viszont gyönyörű látványképeket tud csinálni), ha pedig túl általános, akkor nehéz vele gyorsan dolgozni (pl autocad, de ismerek profi asztalost, aki ebben dolgozik) A kettő között kell megtalálni azt, ami neked kézreáll. Nekem ez a sketchup, minden hibája ellenére.
Egyébként muszáj modellezned a csapolásokat ? Nem elég, ha a komponensek megvannak, és esetleg odaírod hogy milyen csapolást raksz rá ? Jelentősen egyszerűsíti a történetet (szerintem)
Mi most vettünk egy automotive fejlesztő szoftvert, talán 1-2 pluginnel, nem vittük túlzásba. 14000EUR volt. Ez egy single seat licensz, hardverkulccsal.
Azt figyeltem meg, hogy semmi sem olcsó ami valami különlegeset is tud. Én az utóbbi 1-2 évben kezdtem kicsit CNC-zni (először venni egy "játék" cnc-t, aztán építeni, stb). Ennek kapcsán ugye az ember automatikusan kénytelen nem kevesed CAD-ezni is. Meg CAM-ezni. Nekem az egyik mániám lesz az ún V-Carve technológia. Na ennek kapcsán kutakodtam célszoftverek után, és .. ugyanez. Ami használható, ami kicsit is többet tud, ami kicsit is jobban segít, amihez kicsit is több ilyenolyan library van - ház az egyik sem olcsó cucc. Végül az Vectric VCarve Desktopja mellett kötöttem ki, most januárban vettem meg. 420 ojró, de - k. jó :) Mellé a Mach3 licensz 175 dodóért szinte "ingyen" volt.
"Figyumá, kellene valami közlekedési eszköz, ami elvisz itthonról a bótig, mit ajánlasz ? Hát figy, porsche 911 turbo alatt nem érdemes semmivel próbálkozni, minden más szarabb !"
Ebben ugye sok az igazság, de talán egy hangyányit ágyúval verébre kategória. Apropó, nem azt mondtad, hogy nem lenne baj, ha nem 4-5000EUR lenne ? Nem ismerem az aktuális árakat, de solidworks-ből ez még talán a beugróra is kevés, ha jól emlékszem :)
Hátöö ... csapolásokatírtál, ez a cucc ilyet tud. Hogy pont egy bonyolultról találtam példa videót, na istenem :) Gondolom megvannak benne a klasszik, egyszerű csapolások.
Aztán meg azt írtad: CAD szoftver. Amit meg linkeltél az nem CAD szoftver. De hasonlót, ami bemutatja a csapolásokat találtam neked, relaítve olcsóért, de ez sem CAD szoftver:
De akor itt az ideje h pontosítsd, mit szeretnél - mert a csapolások kapcsán a hettich (vagy akármilyen) vasalatokal jól megzavartál, mikor példaként hoztad. Úgy gondolom nem egy CAD szoftver ismeri az adott (vasalat) gyártót, hanem az adott gyártó csinálja meg a libraryt az adott CAD szoftver alá.
Ma fejlesztettem a műhely világítását. A hátsó sötétebb részen már 2 db 3 csöves neon almatúra és 4 db ledes refrektor van a mennyezeten, ott elég már a fény. A műhely elülső részében van egy nagy ablak, de ennek ellenére nem volt elég a fény, mert csak szórt fény jut be az ablakon, kivétel délután kb 2-3 óráig amikor kicsit besüt. Ide vettem ma egy új mennyezeti lámpát. 25* 8 db led van rajta, és 60 W teljesítmény, nagyon hideg fehér fényt ad. Brutál jó lett vele a megvilágítás, este a sötétben amikor felkapcsoltam akkor szinte nappali fény van a műhelyben.
Azért mással is megleptem magam :) Rettentő élesek, meg is lepődtem rajta rendesen.
Ahhoz hogy síkot csinálj egy kézi gyalugéppel egy nagy deszkán, elég kicsi az esélye. Sima lesz a felület, arra jó, de nem alkalmas sík gyalulásra. Esetleg majd ha már 5 éve használod rendszeresen akkor eljutsz arra a szintre, hogy meg tudd vele csinálni. De igazából a kézi gyalugép nem erre való.
De meg ne kérdezd hányféle csapolás van benne :) Gőzöm sincs csak tudom hogy van ilyen cucc. Van trial, tölsd le, próbáld ki. Mármint miután megvan az Autodesk Inventor is.
Azért egy egyszerű lecsapatót mindenképp érdemes betenned közvetlenül a kompresszor mögé. A kompresszorból vízpára és olajpára tartalmú levegő jön ki. A fényezést totálisan elszabja akár csak egy kevés is ezekből a festékben vagy lakkban. ( itt most bútorlakkról is beszélek nem csak autóipari festékről). Én az aldiban időnként kaphatót használom, annál csak drágábbat láttam eddig ami elviselhető volt. Abból is a második készletet, az elsőt valamihez odacsaptam és eltörött a műanyag mint 409-nek. De szükséges, hogy a fix csöved és a tömlőd ha csak lehet már páramentes legyen, mert minden ami pára az előbb utóbb kicsapódik, és vagy dugulást okoz vagy rozsdásodást. Az elején kell megfogni.
A nyomás a legegyszerűbb, az nem is probléma. A fali fix csövedet fújd fel a legnagyobb nyomásra amit csak tudsz. Így van esélyed, hogy a túlvégen mindig legyen elegendő. És ráérsz szabályozni közvetlenül a szerszám előtt amennyiben szükséges, mondjuk egy ilyennel, vagy hasonlóval : https://www.emag.hu/szoropisztoly-szabalyozo-1-4-mr-2/pd/DTJRR6BBM/
De pl a lefúvópisztoly meg az autógumi szelep elé ez sem kell.
Nem tudok ilyenről. Fusion-t próbáltam, de a sketchup-ot használom, mondjuk ez utóbbihoz annyi extension van, hogy elképesztő, szóval nincs kizárva. Nyilván mindkettőben modellezhető, de macerás.
Nem tervezek irgalmatlan mennyiségű levegős gépet, a csiszolóról a múltkor meggyőztetek, hogy nem jó ötlet, mert a mögöttes infrastruktúra árából kocsit lehet venni, szóval simán elengedtem. Majd veszek egy villanyos finisher csiszolót egyszer.
Szóval marad a lefújás, a szögbelövő illetve előbb-utóbb kipróbálom a fújást is. De kb ennyi amit levegővel tervezek.
Kezdem belátni, hogy ez külön világ, és ha az ember komolyan gondolja, akkor komoly befektetést igényel.
Csináltam 4 fűrészbakot, az első kettő nyers pallóból van (najó, csiszoltam). A második kettő gyalulva, ezek közül az elsőt csak durván csiszoltam, a másodikat rendesen. Mindkét gyalult darab olajozva, két rétegben. Nagyon sokat tanultam ez alatt az egyszerű projekt alatt...
Szerencsere nem pince helyseg. Par eve a kulso fal kapot vizzaro szigetelest, igy mar oldalrol nem vesz be vizet a fal csak letrol.
A vakolat nagy reszet is az utca feloli faltol kiindulva lett leverve a belso falakrol csak minimalisan kellett leverni a vakolatot.
Ket belso fal "pince" fal, az utcai fal az kb. 1-1,2m magasagtol csokken a foldben levo resze., a negyedik falnak nincs fold kapcsolata, 2 lepcsovel van a foldszint alatt.
Ilyenkor akar polosan is lehet lent dolgozni, vagy egy vekonyabb pulcsiban, nyaron meg kellemes huvos. A pincenk sokkal huvosebb es parasabb.
Felujitas elott furtam par helyen a falat mindenhol szaraz por jott a falbol (kb. 10-15cm melyen), eleinte ez nem volt jellemzo.
Ismerős asztalosnál a presses 5rétegű fűtéscsőből és idomaiból van a léghálózat. Elvileg nem szabályos, de működik neki régóta.
Én is azzal csináltam (illetve csináltattam haver fűtésszerelővel).
Nekem a műhely mögött van a helye tavasztól ősz végéig a kompresszornak, onnan megy pár méter fehér ötrétegű "vizes" cső. Csináltunk 3 kiállást, bárhova csatlakozhatok hirtelen felindulásból!
Amire viszont ügyeltem, hogy van egy külön festésre használt csövem, ami előtt van egy olaj és vízleválasztó. Ez mindig azon a csövön van, nekem nem fix. Ezt kötöm rá a csatlakozóra ha fújni támad kedvem. Esetleg holnap lefényképezem. (mármint tfe_tng-nek ha érdekes lehet)
A levegőelőkészítők leginkább a gerincnyomást stabilizáló és a kiszolgált berendezést kenő szerepre valók. A jellemző ipari rendszer alapnyomása7-8 bar, a levegőelőkészítő kimenő nyomása általában 6 bar, utána lehet egy olajozó egység. Ez a cucc nem alkalmas a párakicsapásra! A levegőrendszerben keringő már kicsapódott vizet, egyéb koszokat leválasztja, de a levegő ettől még nem lesz száraz! Ha száraz levegőt akarsz pl. festéshez, akkor a megoldás a hűtve szárító. Ha több helyen akarod használni, akkor az elosztásra alkalmas az olcsón elérhető KPE cső is. Lényeg az hogy a gerinc ne legyen kis keresztmetszetű. Na meg nem árt egy pár száz literes puffertartály sem. :-))
Jóestét! Végül is hasítóékes kézi körfűrészt tervezek asztalba építeni. Néztem ezt a Makita 5704R típusú gépet. Mi a véleményetek róla? Illetve milyen hasítóékes gépet ajánlanátok alternatívaként? Előre is köszönöm!
"De tudom, hogy a 10 méteres slag inkább nyűg a műhelyben mint haszon."
Ez legtöbbször tényleg így van, de azért én ~4-5 éve vettem egy 10m-est az OBI-ban (bánat tudja milyen márka, még az is lehet hogy az is LUX). Akkor jó ha hátul - ahol az én territóriumom van - lövöldöznék szeget, mert lusta vagyok elölre (bejárat melletti pank, az alatt van a kompresszor) költözni. Meg ahhoz is hogy a 100-as kompresszort kirángassam a pank alól. Ilyenkor jó. Azt hittem jó gagyi cucc lesz, és majd szétmegy. De még bírí, igaz, nem naponta van húzgálva a betonpadlón, az idő nagy részében összetekerve van. Tesóm anno vett hozzá vmi minőségibb, jó vastag spiráltömlőt, de azzal ő mint autószerelő dolgozott, nyilván leginkább a kerekeket szereltük vele. Viszont az meg rövid, a kocsi másik odalára is alig ért át. Mondjuk mióta megvan az "erős" sorozatból a kicsi (610Nm) Milwaukee, azóta arra sincs használva.
A párát nem kell lecsapatni, az lecsapódik a működés okán magában a tartályban. Onnan vízként jön ki, ezért kell a vízleválasztó. Az olajozóval egybeépített felesleges, ha nem szerszámokat használsz róla. Elég a szögbelövőt olajozni néha, vagy közvetlenül arra tenni egy kicsi olajozót. Olcsót ne vegyél, mint alább írtam, azokkal baj lehet, inkább előbb mint utóbb. :(
Akkor elbaxtam, hogy a kompresszorra szereltem? :))
Mondjuk annyiban igen, hogy ez a fűszerbolti egy hasznavehetetlen vacak. :(( Két évet sem bírt, eresztett mindenhol ahol nyomás volt benne, mindkét átlátszó edénye szétrepedezett. Annyira, hogy az automata vízleeresztője konkrétan leszakadt, azóta sem találtam meg a műhelyben.
Nekem nincs ilyenem, nem tudom őket összehasonlítani. Csak lefújásra, bringához, meg a haver öntözőrendszerének a víztelenítésére használom. Még egy szegezőm sincs. De tudom, hogy a 10 méteres slag inkább nyűg a műhelyben mint haszon.
Ismerős asztalosnál a presses 5rétegű fűtéscsőből és idomaiból van a léghálózat. Elvileg nem szabályos, de működik neki régóta.
Ilyesmire gondoltam elsőre! De a hülye lombfűrészt ebbe sem lehet normálisan belerakni, meg jobb lenne ha zárt lenne.
(szoktunk forrasztani, lehet kapni készleteket, amiből összerakhat magának mindenféle vicces áramköröket. meg megy a programozás is, de kell valami kézzel végzett alkotó tevékenység is)
Jaaaa, a helye az megvan. Merev csövezést nem tervezek, de gondoltam veszek majd szerelt csődarabokat (mondjuk nem tudom hol), és azzal megoldom. Falra bármit fel tudok fúrni, a csavarhúzótól az űrrakétáig bezárólag :)
De ha van értelme és nem is túl drága, akkor mit vegyek szerinted ? Tudnál valami konkrétat ajánlani ? Köszi ! :)
elsőre bőven elég, ha a kompót leeresztőjén néha kiengeded a vizet, meg olajozod a belövőt.
később vehetsz olajozót, de onnantól figyelni kell, hogy ami slagot összeolajoztál, azzal már soha nem festhetsz.
a feleslegesen hosszú slag csak szívás. Szerezz a műhelybe egy alkalmas hosszúságút, a nagy meg jó terepre. A spirál klasz, de csak ha közelre kell. Ahhoz meg körbe kellene csövezd a műhelyt, vagy mozgasd rendszeresen a kompresszort.
Ez egy bolti készlet, ami a fasza szokásoknak megfelelően, csak szétszerelve tehető vissza a dobozába.
A nyelét nem lehet befordítani, mert egy Z alakú kampóval akad, csak ha teljesen kivetted a csavart, akkor fordítható be. De ez azóta változott!!!
A sárga egy darab csiszolópapír, a vízfesték is a készlet része volt, hogy kipingáld amit fűrészeltél. A kalapács meg a harapófogó az már plusz szerszámok. A fura lemezkulcs az segédszerszám a szárnyasanya kezeléséhez, mert a gyerek keze gyenge.
Ez a gyári doboza a fűrésznek, de ebbe csak szétszerelve fér be, (spóroltak 3 centit) és semmi plusz szerszám már nem fér el. Ezért készül új doboz.
Ezt igy nem ertem, a vizfestek egyertelmuen kakukktojas, ha valoban kell, akkor kell melle par ecset es muanyag csesze kevereshez, es pesze rongy, stb.
Az egeszet kulon, zarhato nylonba kellene tenni, pl. hutoben hasznalhato, nyomasra zaro tasakba, kulonben minden vizes es festekes lesz nagyon gyorsan.
A tobbi nagyjabol ugyan az, mint amit az edesapam csinalt nekem, amikor tizenevesen kozolte velem, hogy most mar valoban kezembe vehetek szerszamot, nem fogom felnyarsalni magam veluk.
A lombfuresz piros nyelet 180 fokban kell elforditani, igy a nyel zarja a ket vas veget, csak par centire kilogo vas jelent balesetveszelyt. Hianyzik onnan a tizes/huszas kotegelt lombfuresszalak, es a szarak koze befert a fa sablon es a fem leszorito, ezzel lenyegesen csokken a meret, marmint szelteben.
A harapofogo is elferne a kalapacs mellett a tetejen, a csigafuro es a lapos tureszelo pedig akarhova elfer szinten allitva a lombfureszen belul, ismet lehet helyet sporolni.
Amugy en meg kombinaltfogot es egy kis, famunkahoz valo laposvesot is kaptam anno.;)
(Egy ido utan rajottem, hogy rongyra is szuksegem van, es ha abba csavarom a fogokat, reszelot, favesot es hasonlo, vekony es hosszu dolgokat, akkor kisebb helyen elfernek es zajmentesen tudom cipelni a dobozt.)
A sarga (muanyag?) valamit nem tudom, mire jo, ha tureszelokeszlet, akkor hasznos.
A fem csavarkulcshoz hasonlot biciklihez hasznaltunk, de kombinaltat, tobbfele anyat lehetett vele kezelni es a masik vege csavarhuzo volt, az oldalan pedig rovatkak, igy a kulloket is meg lehetett vele huzni.
Annak apropóján, hogy megjött a kompresszorom, pár nagyon kezdő kérdés a témában:
Szóval adott a kompresszor, van két szögbelövőm, meg egy csövem. Itt tartok.
A garázsban elég párás a levegő, szóval gondolom kellene valami szárító cucc. Vannak ezek a levegő előkészító egységek, a párezres einhell-től kezdve a mindent (is) tudó, aranyárban lévő ipari cuccokig.
- Kell nekem ilyen ?
- Ha igen, akkor tudnátok ajánlani valami konkrét, bevállt típust ?
- Kell nekem vajon olajozás is, vagy elég ha csepegtetem az olajat a szerszámba ?
Itt nem szeretnék elmenni a végletekig, szóval valami használható cuccal már megelégednék.
Másik téma: A műhelyben a levegőelosztás.
Jött 15m bostitch tömlő a belövővel (köszi Szabad Paraszt!), de ez rettentő merev. Műhelyben kimondottan nehézkes használni. (viszont tökéletes lesz majd terepen a faházat összelőni).
Amiket láttam eddig videókban az vagy a spirálcső vonal, vagy az automatán visszatekeredő dob megoldás. Mindkettő tetszik alapvetően, de érdekelne gyakorlati tapasztalat ezekkel kapcsolatban, illetve ha tudtok valami konkrét típust ajánlani, azt megköszönném.
A tapasztalatom annyi, hogy a 1,5 KW még a megfelelő lapokkal is kevés néha. Itthon jelenleg ilyen hobbi gépem van. A munkahelyemen ugyanez 4 KW, és az már minden körülmények között elég.
Szóval valami köztes megoldásban gondolkodok, és a válaszod segített. Köszönöm!
Az egész ipar televan kockázatkerülő, profitmaximalizáló fillérbaszókkal.
Amikor esett a termelés, senki sem termelt raktárra, mindeni azonnal leállt. Nincs tőkéjük finanszírozni a készletet, meg így a legkisebb a kockázat. A bukóból ami tudtak áttoltak a beszállítóikra meg a munkavállalóikra, a többit benyelték, így a legkisebb a kockázat. Esetleg, ha találtak alternatív terméket vagy piacot, akkor beszálltak oda a kapacitásukkal.
Most indulnának a dolgok. Vagy azért, mert túl vannak a járvány nehezén, vagy azért, mert kiderült hogy nem lehet tovább kivárni. Viszont a láncban voltak olyan szereplők, akik békeidőben is 100%-ot megközelítő kapacitáson mentek. Ami termelésük a leállás alatt kiesett, azt nem tudják bepótolni, mert nem tudnak 100% fölé menni, akár emberi akár gép kapacitás miatt. Ha alternatív termékre lekötötték a kapacitásukat, akkor az eredeti szintet sem tudják elérni, amíg ezek a szerződések ki nem futnak.
Így ez az áru örökre hiányozni fog. Ami vasat nem gyártottak le, az már idén nem lesz legyártva.
Ugyanez történt az integrált áramkör gyártásban. Amint látták az autógyárak, hogy leállás lesz és csökkenni fog a termelés, azonnal éltek a szerződéseikben levő módosítási lehetőségükkel, és csökkentették a rendelt alkatrészek mennyiségét. A gyártók meg nem voltak hülyék, eladták a felszabadult kapacitást, a pc, laptop és konzolt gyártók szívesen megvették. Aztán most indulnának az autógyártók, hoznák be a kimaradt termelést, de a félvezetőgyártóknál nincs szabad kapacitás.
"de ezt a 2,2 KW-os motor miatt egy kicsit gyengének érzek tömörfához."
Ez tapasztalat vagy .. csak úgy gondolod? Nekem nem aszinkron motorosban ugyan, de 2.1kW-os kefésmocis fűrészem van. Legvastagabb keményfa 6 centis tölgy volt amit vágtam. Egy jó hosszvágó fűrészlappal ez nem volt akadály. Mint ahogy a leggyakoribb, deszka vagy klasszik pallóvastagság (5cm) sem. Bükk, tölgy, akác, dió, juhar ... eddig ilyeneket vágtam, de a magam szintjén nem éreztem hogy gyorsan kellene még 2 fázis meg 3-4 kW motorteljesítmény.
Majd mindjárt erre jár a minimum 2 Fusion 3 tulajból az egyik, nemrég lett mindkettőjüknek ilyen gépe. Aztán majd beszámolnak, de addig meg te mondd meg mit értesz keményfa vágás alatt és mi a "kevés". 10 cm vastag tölgyfa oszlopot kettéhasítani egy menetből - lehet hogy kevés (nemtom mekkora lapot fogad, most lutsa vagyok utánanézni), vagy kompromisszumos. De általálnos munkára én kötve hiszem hogy kevés lenne. Keményfa deszka vagy palló vágásával biztos hogy megbirkózik.
Aztán igen, Bözsi 5lete kapsán még felmerült: van-e 3 fázisod? Ha ilyen nagyobb fába akarsz belevágni ilyen nagy teljesítménnyel.
"Nálunk pl csak akkor tudsz fizetni, ha nálunk a gép, addig nem."
Ezt én is megtapasztaltam. Mondtam anno a "Zoltánnak", hogy ha gyorsít az ügymeneten, jó tapasztalataiam alapján elutalnám előre az összeget, amikor megjön megjön és ... külditek. De nem, utalni csak számla alapján lehet (jogos), az meg csak akkor lesz kész ha bejön a cucc - beláttam, ez is jogos. Ti nem tehettek a covidról meg a beszállításról. De ha kifizetett számla van - akkor már kötelezettség is van. Plusz maga az utalás meg ott van 1 percen belül.
Jelenleg egy hobbi kategóriás asztalos műhelyem van, amit a nyáron bővítek. Még így is kicsi, egy személyes lesz, de gépek tekintetében már szeretnék felülemelkedni a hobbi kategórián. Körfűrésszel kapcsolatban lenne kérdésem.
A helyszűke miatt úgynevezett "cabinet körfűrészt" szeretnék vásárolni, de ilyenből nem sokat forgalmaznak az országban. Komkrétan csak a Laguna Fusion 3 gépet találtam, de ezt a 2,2 KW-os motor miatt egy kicsit gyengének érzek tömörfához.
Tud esetleg valaki ilyen kivitelű gépből erősebb, legalább 3 KW teljesítményűt, amit Magyarországon lehet kapni?
Annyi hozzáfűzés még a témához, hogy bútorlapnál az asztali körfűrészt max hátlap nútolásra használom (de a műhelyszekrénynél még arra sem, túl nagy darabok voltak). Merülővel viszont pöpecül meg lehet csinálni.
SketchUp-ban tervezek, OpenCutList extension generál belőle listát, excelben feltöltöm az oldalra és kész. Nagyon kényelmes és egyszerű.
Biztos vagyok benne hogy az istentudja mennyibe kerülő (20-30milla?) SCM táblafelosztó és mellette az SCM élzáró jobb és pontosabb munkát végez, mint én a merülőfűrésszel.
A hobbi része pedig megmarad, mert rengeteg meló van még utána, mire összeáll a bútor.
Nem tudom mennyire gondolod komolyan és milyen lehetőségeid vannak, de ha sok bútorlapos projektet tervezel, akkor egy domino rettenetesen meg tudja könnyíteni az egész munkafolyamatot. Gyorsan, precízen lehet vele összerakni bármilyen táblás anyagból bútorokat (de nyilván marhajó klasszikus fához is). Drága, de az első pár projekt alatt visszahozza az árát (ha az egyedi bútor árakkal hasonlítod össze). Legalábbis ezt mondtam az asszonynak :)
Látom, hogy beakasztós, mindegyik olyan, az enyém is, amit gyerekként kaptam. De ha kilazítom a csavart, akkor ki tudom fordítani a kampót a likból, és elfordulhat a nyél. Ha rövid a csavar, hosszabbat tegyél bele.
"Nagyobb darabok felfektetése, vezetése nagyon körülményes? Főként bútorlap.."
Emeltél már meg, vagy próbáltál mozgatni mondjuk egy 18mm-es 1250x2500-as lapot? Valószínűleg nem, mert akkor nem kérdeznél ilyet :)
Vagy az van hogy hallgatsz Vajkra, és merülővel osztod fel, vagy az hogy felismered: a bútorlapot így is, úgyis ki kell fizetned. Aztán jön az hogy felszabod. Vagy felszabatod. Nem a szabás ára lesz a bútornál a jelentős tétel. Szóval szerintem ha megvan a terv (aminek meg kell lennie, ha magad vágod, ha nem), akkor vágasd fel olyannal, aki ért hozzá és még szépen is csinálja.
Csak pár link amit nagy hirtelen összevadásztam tőle. Ezek mind saját készítésű bútorok. Neki - hogy is mondjam - "elég jó" a szerszámozottsága, ha naggggyon akarná megoldhatná hogy mind maga vágja fel a lapokat. De ő tervez -> lapszabászatban vágat-élzárat -> otthon szserelvényezik és összeszerel. Nem hiszem hogy kisebb az élvezeti értéke a végeredménynek :)
"A szabászati munkát a JAF-holz dunaharaszti telephelyén végezték. Ami eddig a kezem közé került munkadarab, mind hibátlan volt. Vágás, élzárás, méret, etikettek is rendben. Zseniálisan kényelmes a Webcut nevű online optimalizáló/rendelés-leadó szoftverük."
Vagy itt van a sok kocka fórumtárs közül még egy "bútorlapos". Félreértés ne essék, ez itt egy műhely, nem rendelő vagy konyha:
Nem vagyok fizikaprofesszor, csak a józan paraszteszem használom. Van olyan hogy nulla körüli hőfokon nem látod az ujjad végét a ködtől és a szemöldöködről törölgetheted a lecsapódó vizet. Olyan is van, hogy minusz 10, aztán a kidobott ruha másfél nap alatt csontszáraz, olyan alacsony a levegő páratartalma. Nyáron szintén van a sivatagi szárazság meg a párás fullasztó meleg ugyanazon a hőmérsékleten. Hogy aztán az a páratartalom relatív vagy abszolút, a nyavalyát se érdekli, csak a sör legyen hideg! :-))
Szerintem a nagy gyártók is alapanyagproblémákkal küzdenek. Nincs acélalapanyag a világpiacon, vagy mi lehet, de az ára is felment eszement módon. Gondolom a kereslet kínálathoz aránytalan növekedése miatt. Mivel szerintem a blum nem akar most sem többet gyártani, mint tavalyelőtt, csak az lehet, hogy az alapanyag elérhető kínálata csökkent le valamiért.
Annyira nem lehet fellazítani a nyélnél a szárnyasanyát, hogy a nyelet kilencven fokkal elfordítva a szárra, már sokkal kisebb helyen lehessen tárolni?
Az egyik legismertebb alkatrészbeszállító-kereskedő tette fel egy szakmai fórumban ezt a posztot...
Ki hogy van a beszerzésekkel? Mi iszonyatos hiányokkal találkozunk: Egger, Krono, Falco, Blum, Demos mind összeomlott... 2-3-4 hétről a 2-3-4 hónapra igazolnak vissza... És pl ez egy project munkánál, amit 4 hétre kel szerelni, de 2 hónapra lenne csak szerelvény elég ciki...
Mit értesz nagyobb darab alatt? Tábla? fél méter x fél méter?
Van ilyen fűrészem és évente 1-2 egyszerűbb bútort összerakok laminált lapból. A vágom a bútorlapot:
1. Leszabatom lapszabászattal.Hobbieszközökkel hasonló pontossággal számomra lehetetlen.
2. 1-1 egyenes vágás ( polcbepasszítás szivességből, bútor köré takaróléc helyszínen, stb) : merülőfűrész vezetősínnel
...
...
3. ha olyan kicsi az alkatrész, hogy értelmesen nem tudom rátenni a (60 centis legkisebb) sint, akkor asztali körfűrész. Ha valamiért szükséges lenne.
Én nem vagyok egy bútorlap guru, de lehet, hogy előny, ha egy másik amatőr véleményét hallod. Biztos, hogy van aki gigantikus asztalkiépítésekkel, zseniális kézügyességgel számára elfogadható minőségben tud laminált lapot vágni hordozható asztali körfűrésszel. Én nem erőltetem. Lehet asztaltoldókkal kisérletezni, de ha tolás közben megremeg a kezed, már nem lesz szép a széle. Ha a 90foktól csak egy hangyaf@sznyit eltérsz, már nagyon látszik a bútoron.
Sziasztok, sajnos nem tudok még mindig elszakadni a Dewalt 7485-től, ezért kérdeznék ismét. Csak most láttam, hogy az asztal mérete igen csak "minimalista": 485x485. Mennyire hátrány ez? Nagyobb darabok felfektetése, vezetése nagyon körülményes? Főként bútorlap...
Ergo te is azt mondod, amit Vajk: hogy függ a páratartalom a hőmérséklettől.
És tudodm, hogy tudod:)
Páratartalom, hőmérséklet és nyomás. Ezek szerepelnek a relatív páratartalom definíciójában. És ennek kapcsán -lehet sokadjára - néhány fogalmat tisztázni kellene.
- relatív páratartalom,
"Levegő és víz esetén, ami a természetben a legáltalánosabb, a telítettség tehát mindössze a hőmérséklet függvénye"
- harmatpont
- engyensúlyi fanedvesség vagy a fa higroszkópikus egyensúlya
- fanedvesség típusai - kötött vagy szabad víz illeve bruttó vagy nettó nedvesség tartalom
Teljesen egyetértek, már csak azért is, mert van egy olyan jelenség is, ami vizesíti a pincét, pedig nincs is neki szigetelési problámája.
Ez pedig a pince hidegebb voltából adódó páralecsapódás tavasszal, nyáron.
Általában azzal kezdődik, hogy a kinti meleg miatt az ajtókat, ablakokat kinyitják, hogy melegedjen a pinyó. Csakhogy odalent a hideg falakon, és szerszámokon lecsapódik a kintről bejövő párás levegő.
Azért teheti ezt, mert a valós (nem relatív páratartalom) más és más relatívat eredményez kint a melegben és bent a hidegben. Ha a kinti magas abszolut párát ráeresztik a benti hidegre, és bent a harmatpont alatti a fal, meg a szerszámok hőmérséklete, akkor létrejön a lecsapódás.
Máris bebaszott a baj.
Ez ellen csak a párátlanító géppel lehet védekezni.
A legjobb lenne, ha a kazán nyílt égésterű lenne, akkor szellőztetne is.
Szerintem az első egy páratartalommérő. De legalább egy hőmérő a hideg sarokba. Ha ott jelebtősen hidegebb van mint a helyiségben, vagy 80%ot nyaldossa a páratartalom, akkor kell gondolkozni.
Ha nagyon kicsi fogást állítasz be rajta, és az első csík legyalulása után úgy haladsz tovább, hogy a már legyalult csíkon tartod a gép HÁTSÓ lapját teljes felületével, de közben keresztbe fordítva a gépet gyalulod a még érintetlen részt, akkor elég jól el lehet érni egy lépcsőmentes felületet.
De türelem, gyakorlás és kis fogásvétel kell hozzá.
Úgy kell ezt is használni, mint a kézi gyalut: tolsz egyet, aztán belenézel a felületbe éléről. Sík? Görbe? Ahol kilóg, ott finoman rámégy mág egyszer.
Én szoktam olyat is csinálni, hogy miközben lassan tolom a gépet az egyik kezemmel, a másikkal szépen veszem el a fogást róla, így lépcső nélkül vezetem ki a fogásból, és lesz a felület egyenes(ebb).
Nem egészen erről van szó, csak mint írtam, nincs helyem egy kombi gyalugépre. Elég a körfűrészt pakolgatni. Nem helyette akarom, de kellene valami elektromos gyalu, mert a kézigyaluval meg a körfűrésszel bár egyenes, meg párhuzamos lesz, de az azért nem olyan.
" a kazan es az add annyi meleget, hogy ne legyen nyirkos a helyseg "
A hőmérséklet és a páratartalom nem függvénye egymásnak. Egy tök hideg helyiségben is lehet 40% páratartalom és egy 30 fokosban is lehet 98%. Szép lett a műhelyed, gratula! Éppen ezért én nem kockáztatnám hogy a drága szerszámokon megjelenő rozsdafoltok árulják el hogy mégiscsak kellene valamit tenni. Én a helyedben rászánnék cirka 40.000 Ft-ot egy légszárítóra. Meglepődnél, mennyi vizet kellene kiöntözni belőle. Az én pincém is száraz, de azért érezni az eldugott sarkokban hogy nem ártana ha még szárazabb lenne. Most kezdtem az átalakításba, a faliszekrények eltávolodnak a faltól 10 cm-re és az alsó pult alá is kerül 12-14 cm láb hogy tudjon szellőzni. Ettől függetlenül kerül majd bele egy légszárító is, biztos ami hétszentség.
Tök jó, a mínuszmanó vagy engem utál nagyon, vagy armorarc visszatért inkognitóban, és nem tetszik neki, hogy az I gerendás fűrészbakok nem érlelt mahagónibúl készültek, kubai szűzlányok könnyéből főzőtt olajjal 5x lekenve :)
Igen, ez van amikor az ember nem gondolkodik. Fene se hitte, hogy annyival vékonyabb a zsaluhéj mint a bútorlap. De legalább nem egy konyhabútoron kísérletezek, hanem a műhelyszekrényen :)
Na igen, Bessey.
KRE-m nincs, de már nagyon régóta piszkál engem is, csak ugye az ár... Használtam már KRE-t, mit mondjak róla ? Kompromisszummentes. Atomstabil, erős, megáll a saját lábán, toldható, kiegészítő hegyek vannak hozzá - majdnem biztos vagyok benne, hogy ebben a műfajban nincs jobb a KRE-nél.
Ami nekem van, azok az UniClamp névre hallgatnak, azok is elég jók (pl _sokkal_ stabilabb, mint a mellette lévő OBI-s szorítók, azok képesek 5-8cm-t is behajlani szorításkor), de nem annyira masszív mint a KRE. Viszont ennek csak 25EUR volt darabja, meg is vettem az összeset, amit találtam a boltban (5db). Hátránya hogy relatíve rövid, 600-as a legnagyobb belőle.
Ilyet is használtam már, korpuszokhoz teljesen jó és elég ötletes a szorítása. Árban valahol a másik kettő között van.
Szóval zsebbenyúlós játék ez, főleg mert az ember nem vesz 1db szorítót, és ha mondjuk 4db (ami még mindíg nem sok) KRE-t dobsz a kosárba, mondjuk egy korrekt 800-1000-es méretben, akkor abból a pénzből már komoly gépeket is lehet venni :)
Jók lettek a kiegészítők. A hibát profin eltüntetted, nem is látszik! 😆
Régóta csorgatom a nyálam ilyen szorítókra. Mondhatni, az a bizonyos ízeltlábú régóta sugdossa a fülembe, hogy Bessey. Írhatnál róluk egy-két szót, hogy meglegyen az utolsó lökés... A KRE típust nézegetem, táblásításra és összeszerelésre is használnám. Tényleg olyan jók?
Még mindig rohadt hideg van az udvaron fűrészeléshez, szóval csak a youtube-on asztaloskodom. Ma láttam ezt a videót és nem értettem, hogy ha az elején olyan gondosan ragaszt meg tipliz mindent, akkor a végén miért csapja össze facsavarral, aztán rájöttem, hogy valószínűleg azért, mert a csavarozott részek nem látszanak a párnáktól. Nem tudom érdemes lett volna-e a háttámlát például ugyanúgy tipli+ragasztással rögzíteni, még ha az ülőlap léceit nem is.
Precíziós munkára nem igazán jó, épp a más által is említett rövid talp miatt és a (nekem) 82mm készszélesség miatt. Ha már szélesebbet kell gyalulni, szinte borítékolható a "lépcső".
De azért megvan a maga helye: ha nincs jelentősége egy projektnél a síknak, akkor arra, hogy a felülete ne legyen szőrös világbajnok. Főleg hosszú anyagot felbakolok, végig tolom rajta 2x-3x oldalanként aztán jónapot, lehet lazúrozni.
Én hozzájutottam egy ideig (sajnos már nem) lemez raklaphoz, annak az elemeinek a keresztmetszete 75 és 50 mm között minden létező kombinációban előfordult. Ha abból építettem bármit, annak a felületét csak ezzel készítettem elő.
Persze ha nagyon kellett a sík, akkor elvittem asztalos rokonhoz, egyengettük, vastagoltuk, sosem kínlódtam vele.
Viszont úgy néz ki lesz egy gyúrótábla projektem hamarosan, és mivel az asztalos rokon csak akkor van a műhelyben, ha nem kell fűteni (és nincs hideg), így kénytelen leszek megoldani ezzel. Na az egy jó kis kihívás lesz, be fogok számolni róla itt :)
Én nem vagyok gyakorlott a kézi gyalugéppel, de szerintem azzal síkot csak úgy tudsz csinálni, ha valamilyen szerkezetbe beépíted, vagy csinálsz hozzá egy sínt. Nem elég hosszú a talpa, az kb. ugyanúgy kiflit csinál a kifliből, mint egy vastagoló gyalugép. Csak a szőrösséget és a vastagságot tudod alakítani vele.
Ezt sajna nem tudom, de remekül lehet vele laminált bútorlapot befaragni szekrény mellé takarólécnek :-)
Nem vagyok egy gyakorlott kéz és nekem nagyon könnyen húz árkot a gyalukés szélén, amit aztán alig lehet eltüntetni, mert húzza az újat. Nyilván van, aki ügyesebb.. Kézi gyaluval biztonságosabb, de izzasztóbb (nekem).
nekem csak egyszer volt alkalmam használni elektromos kézi gyalut, ácsok kezében kicsit többször láttam. ezek alapján azt mondom, hogy inkább gerendákhoz való egy ilyen gép. azt eltudom képzelni, hogy lenagyolsz vele egy vetemedett deszkát, de finomítani én biztos a kézit használnám. mindkettő begyakorolt kezekbe való szerintem. Az elektromossal könnyű tovább görbíteni a deszkát.
Igazából az érdekelne, hogy ha van egy deszkám, akkor ha nem is könnyedén, de lehet-e belőle síkot csinálni kézi gyalugéppel? Tisztába vagyok vele, hogy nem helyettesít egy kombi gyalugépet, de gondolom könnyebséget jelent egy kézi gyaluhoz képest.
Van vagy 3 darab kézi gyalu gépem. Abból az egyik beszikrázott nagyon, a csere szénkefét meg 2 perc alatt megette mert más összetételű volt. A legrégebbi gépem már vagy 30 éve használom néha napján, ezzel a géppel gyalultam meg mindent amikor építkeztem, a burkolata már valahol valamelyik szeméttelepen van, új fogantyút csináltam neki, de még mindig szépen dolgozik a gép. A legújabb gépet megvettem, de még nem volt rá alkalmam élesben kipróbálni, mert nem volt olyan feladat, amit csak azzal tudtam volna megoldani.
De a cégnél is akkorát teszünk amekkora teljesítményű a motor. Soha nem rakunk nagyobbat, mert felesleges, és ott folyamatos üzemben vannak hónapokig megállás nélkül.
A beállított paramétereket tartja, és a bennük lévő védelem hibája még soha nem okozott motorleégést.
Egyébként is túlméretezettek a bennük lévő IGBT-k. Tehet nagyobbat, de felesleges.
Kérdés volt, mert nem értek hozzá. Nem akarok csak a magam fejéből nekiállni vásárolni. Köszönöm a sok hozzászóló segítséget! Körvonalazódik a megoldás. :-)
Elvileg a 2.2kW-os motorhoz jónak kellene lenni a 2.2kW-os frekiváltónak, de szerintem inkább 3kW-ost kellene keresni, hogy legyen benne tartalék. Ne kelljen maxon járnia, ki tudja mennyire bírja azt.
Nem piszkoskodni akarok, de ezt a linket Te szúrtad be az eredeti hsz-be. :-) Azt hittem hogy van egy ilyened, vagy éppen szeretnél egy ilyet vásárolni, csak nem tudod hogy megfelelő-e. Azt hiszem, hogy ha szétnézel a kínai oldalakon akkor találsz árban és tudásban megfelelőt. De majd holnap szétnézek.
1. nem volt célom belédállni, azt hittem beszélgetünk.
2. villany topicban százszor átrágtuk a témát, alapvetően igazad van, de vannak kivételek, ha hajlandó vagy a vele járó macerát végigtolni. Csak arra reagáltam, hogy kategórikusan kijelentetted, hogy ez így van.
3. "25 év alatt még senkinél nem láttam egy fázison 32 A-nél többet", akkor nyilván az úgy is van.
4. "Tudod van aki csinálja van aki tanítja" - nem tanítok senkit, beszélgetünk. Baromira nem értem a sértődöttséged, egyátalán nem volt bántó amit írtam, nem is szántam annak.
Látom levetted a lényeget!Nyugodtan hasogasd tovább a szőrszálakat, olvasgasd a leírásokat!
Én szerelem ezeket a dolgokat. 25 év alatt még senkinél nem láttam egy fázison 32 A-nél többet.
Tudod van aki csinálja van aki tanítja.De azt hiszem volt már régebben egy hasonló eszmecserém veled. Ha zavar hogy másnak próbálok segíteni vele nyugodtan ugord át amit írok ne reagálj rá!
"Villany topicban vannak legendák a 3x80A-es betápokról (bazinagy ház, több hőszivattyúval)"
Ehhez nem kell legendának lenni. Nekem most 3x25+3x20 amper van a háznál és ehhez semmi különeljárás nem kellett. (3x25 normál lakossági bekötés egy órán, és másik 3x20 a hőszivattyúnak H-tarifás mérőn.) A H-s mérőt vezérelt mérőről cseréltettem át de kérhettem volna mellé is minden szívbaj nélkül, és akkor lenne összesen 3x65 amperem 2x 3x20 és egyszer 3x25. Vagy akár is bármikor kérhetnék bővítést akár 3x3x32 re is ami azért 3x96 - csak fizessem ki a hálózatfejlesztési díjat. (A kábeleim bírják, 2 db 5x 16 mm2 van behúzva a házba, és 1 db a leendő garázs helyére.) :D
"Ezek a hatályos szabályok alapján a lakossági fogyasztók illetve 2008-ban a 3x50 A-t nem meghaladó, 2009-től pedig a 3x25 A-t nem meghaladó csatlakozási teljesítményű kisüzleti fogyasztók"
a 3x25A limit csak a kisüzleti fogyasztókra vonatkozik, a lakossági teljesítmény limit nélkül köthet egyetemes szerződést.
32+25+25 Amper lett nálunk tavaly az 1x32 helyett.
Az "eon hozzájáruláson" kívül 80e forintot fizettem a hivatalos szerelőnek az új mérőhely anyag+munkadíjára (doboz, 5db kismegszakító, Fi relé, pár m cső, fél flakon pur hab, 2 fő 3 órás melója).
Minden papírmunkát elvégzett a szerelő.
Az igénylés benyújtása után egy héttel jött a csekk, a befizetés után kb két héttel a kosaras autó. Semmi hiszti nem volt.
Lehetne egyetemes szerződés és szabadpiaci is. Utóbbi van, de nem a vállalkozásom nevén, hanem magánszemélyként, ergo nem csak céges ügyféllel kötik.
Felhívtam a területileg illetékes regszerelőt (ismerem az építkezés óta, velük csináltattam a belső villanyszerelés egy részét is, teljesen korrekt társaság), mondtam hogy bővítés lenne, kérdezte, hogy én akarok-e intézni mindent a szolgáltatónál, vagy meghatalmazom őt ? Ez asszem +10k volt, hozott 2-3 papírt amit aláírtam, pár héten belül meg is volt a komplett bővítés. Vastagon megérte az a +10k.
Annyi előny mondjuk volt, hogy nem régi a mérőhely (talan 2015-ben építették), teljesen szabványos, a belső hálózat is bírja, szóval a papírmunkán és a kismegszakító cserén kívül semmi dolguk nem volt vele.
Nem is találkoztam velük, mindent a neten intéztem, csak a legvégén találkoztam az elműsöknek dolgozó, vagy állományukban levő - nem tudom - két fickóval.
Manapság szinte mindent a neten el tudsz velük intézni - etéren. Na amikor a napelemet akarod felrakni, akkor ennyire nem készségesek, mert kurvára nem akarják, hogy neked napelemed legyen. Ott aztán megy az időhúzás minden lehetséges eszközzel.
Hát, más volt a tapasztalatom. Ebből az látszik, hogy van ilyen is, meg olyan is. Lehet, hogy területenként is függ (melyik alvállakozónak adták ki az adott területet), meg persze az embertől is. Esküszöm végig nagyon udvariasan viselkedtem, komolyan...
Én tavaly álltam át két (kettő, nem elírás) fázisról háromra.
Az elmü részéről semmi baszakodás nem volt. Fenntartanak egy oldalt arra, hogy kikeresd a nekik megfelelő villanyszerelőt. Onnan választottam egyet. A srác kijött, felmért, elment, beszerzett.
Közben én elindítottam a papírmunkát az elmünél. Amikor az elmű megadta az engedélyt az átalakításra (pár nap alatt), akkor hívtam a szerelőt, hozta a cuccokat, kialakított az új szabványoknak megfelelően mindent.
Kitöltött egy nyilatkozatot az elmü részére, hogy minden okés. Ekkor hívtam az elmüsöket, akik a rá következő héten jöttek, átnéztek mindent, tényleg minden megfelelt a nyilatkozat szerint, felmásztak az oszlopra, és bekötöttek, a régit meg lekötötték.
Adtam egy kis jattot neki, hadd örüljenek, de semmi extra.
Kb: 2 éve kértem bővítést Budapesten. Nekem már a kezdetektől 3f volt, de csak 3x16A (vagyis az extra költség nélkül kapható 32A összesen). Amikor elkezdtem a műhelyben jobban tevékenykedni és kezdtek gyűlni a gépek, akkor előfordult, hogy a konyhai villanysűtő+főzőlap+én gépeim-re ráindított vasárnapi ebédfőzés közbeni porszívózás levágta a biztosítékot, pedig szét voltak kötve a fázisok, ezért bővítést kértem:
- szolgáltatóhoz be, nyomtatvány kitöltés,
- semmi nem érdekli addig őket, amíg nincs meg a bővítéshez szükséges átalakítás, mert változtak az előírások és szabványok, azaz szinte tuti cserélni kell sok mindent az óránál (ahogy fogadod a légkábelt - ha azzal jön -, villámhárítás, földelés, k.anyja...),
- utána kijöttek az ellenőrök, hogy minden rendben van-e (nekik nem érdekük, hogy rendben legyen, mert akkor azzal vagy dolgozni kell, vagy nem tud elszámolni még egy kiszállást, vagy nem tudom, de ilyen orszagban élünk),
- a villanyszerelőm szerint zsebbe kellett volna fizetni, erre nem voltam hajlandó, mert felszivtam magam,
- kértem egy mindenre kiterjedő jegyzőkönyvet, amit én is értek,
- megfutottuk a második kört, kicseréltük, amit extraként mondtak, újra hívtam őket, kijöttek,
- ugyanaz a csávó jött ki megint - szerencsére - megint elkezdte, hogy mi a nem jó. orra alá toltam a sajat jegyzőkönyvét, erre duzzogva bekötötték a bővítést és
- voalá lett 3x25a.
4 hónap volt a teljes átfutás. és ők szolgáltatnak, vicc...
Az lehet, hogy normális (pl. európai gyártók) körökben mindig kivezetik a tekercsek 6 végét, de pl. a kínai eszterga/maró kombigépünkön egyik motor sem volt ilyen, és ez persze csak akkor derült ki, amikor megérkezett, szóval amíg le nem cseréltük a motorokat, addig csak erősen csökkentett teljesítménnyel ment az 1 fázisú frekiváltóval.
Ha csak egy fázisod van akkor 32A a max. amire tudod bővíteni.Utána már csak a 3 fázisú betáplálással tudsz több áramot kérni. 32A-ig ingyenes a bővítés ha szabványos a mérőhelyed.Utána minden +A 4500ft. Természetesen a 3 fázisú mérőhely kiépítése plusz költség.
Már hogy a viharba ne! A 3 f. motorok nagyon szeretik. Ha jól van paraméterezve, mindentől megvédi a motort ( a tekercselésbe vert százas szögtől persze nem ). A tekercselőszakmát teljesen kivégezte a frekiváltók elterjedése. 20 éve még heti rendszerességgel tekercseltettük a motorokat pedig szakszerűen beállított hőkioldókat használtunk. A mikor lecserélődött a technika és szinte minden motor előtt frekiváltó dolgozott, azóta évente egy motor ha meghibásodott.
Sokan írták, nem biztos hogy átköthető deltába a motorod. Én több száz motort láttam már életemben de csak néhánynak nem volt kivezetve mind a 6 tekercsvége. Ezek mind áttekercselt motorok voltak, ahol a tekercselő "szakember" lusta volt mindet kihozni. Általában 3 kW teljesítményig 230/400 V, afölött 400/660 V a tekercsek feszültsége.
Valaki írta hogy tekercseltesd át. Egyrészt a 3 f. motor horonykiosztása nem olyan mint az egyfázisúé, másrészt annyira drága a tekercselés hogy az árából itt-ott kijön egy frekiváltó is. Pláne ha megelégedsz egy kínai gyártmánnyal. A Delta például kimondottan jó, de a többi is használható ha nincsenek különleges igényeid. Ezek alatt a távvezérlés kommunikációs protokollját, a paraméterezési lehetőségeket, paraméterkészletek számát stb. értem. Egyszerű készülék paraméterkészlete pl. lehet 15-20 sor de léteznek több ezer soros paraméterkészletek is.
Nagyobb gépeken többször láttam, hogy kontraanyával lehet rögzíteni az elszedő asztal magasságállító csavarját, itt ez megoldhatatlan? Vagy akár csak jól megküldeni oldható menetrögzítővel?
(Csak engem zavar, ahogy ráb...ssza a fém vinklit a gyalukésre? Vagy így szokás?)
A szavakat értettem amit írtál, meg itt is értem a videóban. Csak azt nem hogy ez hogyan lehetséges, és hogy lehet-e ez ellen tenni. Mert erre a videóban sem tér ki a Tanár Úr, csak megállapítást tesz.
Én biztos nem engedném el a témát, de az én vagyok :) Nem lebeszélni akarlak egy nagyobb-jobb gépről, de én ilyenkor lennék elememben, és 0-ről visszajátszanám a történetet. Mert ha semmi sem lötyög (a forgási tengelye a felemelésnek, az ütközőnek) akkor ez minden (de az enyémmal biztosan) logikával ellenkezik . .hogy felemelem, visszacsukom .. és? mi lett magasabb? mélyebb? másabb a két állapot között?
Akkor nem is kell elrontani, csak egy lyukat kell vágni, ahol kifér a körfűrészlap, és alulról felnyomod.
Én csináltam asztalkát a kézi körfűrészemnek, lehet benne dönteni is, meg a magasságát is állítani, igaz, ez utóbbit nem pontosan, csak úgy, hogy vékony vagy castagabb lécet akarok vágni.
"Van még egy opció, hogy mégiscsak sikerül a Bernardót beállítanom, de azt már annyira gyűlölöm..."
Nekem az nem volt - és most sem - világos, hogy hogy nem tudod beállítani a gépet. Írtad hogy
"Ha felnyitom az asztalát, már nem tudom ugyanoda visszacsukni, nem tudok fogásmélységet állítani, csak 10 perc munkával."
felemeled az asztalt, visszacsukod és nem ugyanúgy áll vissza ... dedede ... na ezt hogy? Egy kismanó eltekeri az ütközőcsavarokat? Nincsenek meghúzva? Vagy hogy ....
"Nem sikerül ez nekem. Nem szeretem. Kapcsolat vége" - de akkor lehet hogy nem is őt kell hibáztatni most (?) :) Néztem egy magyar nyelvű áttekintős videót róla, a stellerét szidta kicsit, de erről a "beállíthatatlanságról" nem beszélt - most tökmindegy h neki 3F motorral van, gondolom a váz az ugyanaz.
Én azért nem engedném ezt csak így el ... mondjuk ha eldöntötted hogy ő a hibás, és nincs meg a kémia - akkor már tökmindegy.
Köszi a tippeket, jótanácsokat. Az van hogy a mostani asztalom full síkban van... na most elrontani, csak hogy asztali gépet tegyek bele nem szeretném. Inkább akkor veszek egy hasítóékes kézit 60ért és alulról felhelyezem. Még egyszer köszi!
Ez már "tetszeget", de még mindig nem az igazi. Számolok rendesen. A mostani Bernardo ADM260 230V-os 2kW.
Amire felhívtad a figyelmemet, az pedig 3kW. Félek, hogy ez már sok lenne, az egyéb berendezések mellett. Elszívó, 4 nagyteljesítményű szerver, stb. 25 amper megy le a pincébe.
Másik opció, hogy tényleg levitetem a 3 fázist, de az egyrészt kb. 300 ezer forint, meg hálószobán át kell letörni, bontani. De jó is lett volna, ha még a beköltözés előtt gondoltunk volna erre, annó pár 10 évvel ezelőtt.
A harmadik meg a frekiváltó.
Lengyelből igazán nagy választék lenne jó gyalura, csak azok is 3 fázissal tömik a gyomrukat. És sajna azokat nem kérhetem 230-al. Hetek óta ezeken agyalok.
Van még egy opció, hogy mégiscsak sikerül a Bernardót beállítanom, de azt már annyira gyűlölöm...
Olyan mint a párkapcsolat fiatal korban. Ha egyszer valami elszakadt, akkor az már mindig tüske marad.
"ezek közül az egyszerű gépek közül melyiket válasszam... :("
"Tökmindegy". Az egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Mindegyiket patkolni kell. Az asztallap ebben a kategóriában legtöbbször lemez, közel sem sík, a toldatok szintén és dísznek biztos jók. Steller szintén.
"Síkba állítani" - sztem azzal fogod kezdeni, hogy plusz asztallapot gyártasz, hogy egyáltalán beszéhess arról, hogy sík, amihez majd állítod a lap merőlegességét. Ezzel veszítesz a vágásmagasságból, de legalább sík lesz.
Kérdezd Tintus kollégát, ő egy Parkside asztali fűrész esetén nemrég esett ezeken túl. Nemrég mutatta a műhelyképeit, azon felfedezhető az is. Mármint "nyomokban":
További támpontként pluszköltségként számolj minimum egy db, jó minőségű, mondjuk hosszvágó lap árával is, az ~10e Ft környékén megúszható (volt pár éve, talán most is).
Tessen kicsit keresgélni ezügyben (is), ne mindig a sült galambot várni ;-) Támpont: bal oldali keresőmező, kulcsszó legyen mondjuk: Freud
Köszönöm! Stellert készítek hozzá az nem gond és síkba meg derékba is állítom majd, de nem tudom, hogy ezek közül az egyszerű gépek közül melyiket válasszam... :(
Ohh, bocsi a memóriám kapacitása vetekszik egy zsák babéval... Valahogy a felhasználónevek nem igazán jönnek át. Az nem volt a válaszom írásakor kritérium, h körfűrész is legyen (hangsúly és mimika nélkül a szarkasztikusan és a nélkül is ki tudom olvasni a válaszod.)
Ebben az árkategóriában nem az lesz a legnagyobb mutatványod, hogy asztalt építesz köré. Ezzel-azzal foglalkoznod kell majd - beállítás, "utángyártás", lecserélés (pl stelleré, ezeken az "játék"), stb
Olyat válassz, ami 7-8 centi vastagot tud vágni, és akkor tudsz fölé egy stabil vastag lapot rakni, ami nem lemez. Azt nem tudom, az olcsóbb kategóriáknál hogy van megoldva a tárcsa emelése, de olyat válassz, ami tengelyen van emelve, és emelés közben nem csak függőlegesen mozog a lap.
Vettem tőlük egy 30 cm-s háromszöget, meg egy 60 cm-s vonalzót és egy hézagmérőt. Mind a kettő vonalzó masszív darab. Nekem a prémium barkács kategóriának tűnik. Másról nincs véleményem.
Asztali körfűrészt szeretnék beépíteni munkaasztalba. Pénzem kb 60 ropi (nem nevet) :) , de valami kellene egyszerűbb munkákra. Gondoltam kézi körfűrészre is, de ott a kiemeléssel és a 45fokkal lennék bajban.
Pár hete volt szerencsém kipróbálni a Hammer A3-at, a woodivity-ben. Egyengettem, vastagoltam.
Nyilván vannak alternatívák (főleg a régi ipari gépek között), de per pillanat ott tartok, hogy inkább járok oda, amíg nem spórolom össze az árát, de ilyet akarok. Spirálkéssel. Nagyon rendbenlévő cucc. Mondom ezt úgy, hogy életemben először gyalultam, de meggyőzött :)
No ezt semmiképpen sem javaslom. Már annyiszor, több helyen is megemlítettem, hogy nekem nagyon nem vált be. Nem tudom beállítani. Én pont ettől szeretnék megvállni. :-)
Lehet, ha szépen tolod. Viszont ennél nagyobb lapoknál gondban leszel a kis asztal miatt. Emlékeim szerint a gyári lap is egész tűtrhetően vágta a laminált lapot is.
Korábban volt róla szó, hogy a banggood-os / unimax-os aranyárban mért sín helyett, simán lehet C profilt használni. Az lenne a kérdés, hogy itt a C profilnál a villanyszerelésnél használt C profilra gondolt anno a hozzászóló? mint például ezek:
Ilyen pontossággal főként 18mm-es butorlapot. Eddig saját építésű - kézi körfűrész asztalba fogva - géppel vágtam, úgy érzem a gyakorlat már megvan, több múlik a gépen. Jelenleg pl. probléma az is, hogy ütés nélkül elég nehezen tudom befogni a fűrészlapot, mivel a 30mm-es "fogadó tárcsa" lóg a motor tengelyén.
Ha végül meglesz a Dewalt, tervezem asztalba építeni, hogy legyen kell felfekvő felület a nagyobb anyagoknak is...
Mit akarsz vele vágni? Az asztala elég kicsi, de sok minden múlik azon is, hogy fogod, hogy tolot az anyagot. De szerintem simán tartható a 0,5mm. A gyári lap is jó hozzá.
Egy sajátkészítésű garatlemez sokat segít, hogy a vékony anyagokat is lehessen derékszögbe vágni. A saját stellejével meg vagyok elégedve, a derékszöget jól be lehet rajt állítani. A saját szögvezetője vicc. Én összedobtam egy tolóasztalt, és ahhoz képest, hogy milyen gyatra minőségű rétegelt lemezből csináltam, nagyon jól lehet vele dolgozni. Amúgy masszív gép.
Én ma rendeltem meg onnan. A "132 000-es" sehol sincs raktáron, legalábbis ahol én néztem. A szerszámoutlet tegnap változtatta meg státuszát bizonytalanra. Több boltot is felhívtam és fogalmuk sincs mikor érkezik dewalt szállítmány. Azt mondták lehet 1 hét vagy akár egy hónap is egy valaki mert arról nyilatkozni, hogy szerinte március közepéig semmi sem jön. Egyéb dewalt cuccok kb ugyanez, teljesen elesett.....
Az biztos, hogy semmit nem fogok olyan helyről rendelni most, amit előre ki kell fizetni és nincs saját raktárukon.
Akiknek dewalt 7485 / 7492 körfűrészük van, milyen pontossagot sikerült elerniük? Illetve milyen vagassal: parhuzamvezeto / saját építésű t-nutos toloasztalka...
Illetve a többiektől is kérdezném, hogy mi ebben a kategóriában az elvarhato pontosság?
Éppen tegnap panaszkodtak az arcoskönyvben nagyvállalkozó asztalosok, hogy mindenből hiány van, pontosabban minden rendelés nagyon lassan ér ide. Egészen odáig, hogy az összes gyártó bútorlapjai, vasalatok (még Blum is), egyebek csak 3-4 hét késéssel érkeznek meg. Nem mernek már határidőket megadni, mert biztosan lesz több hetes csúszásuk alapanyag-hiány miatt.
Még reggel akartam válaszolni hogy én A.) -ban gondolkodnék. De akkor arra mentél :) Szetem jól döntöttél. A legfontosabb (a pénzügyminiszter jóváhagyása) már megvolt, innentől csak az idő az "ellenfél".
Figyi ... a szitu most nem úgy néz ki hogy válogathatsz. Illetve várhatsz.. de megintcsak a "szitu" szerint nem olcsóbbak lesznek a dolgok, hanem drágábbak. Jön egy másik fincsi EUR/HUF árfolyam, raktárkészlét most kb sehol sincs semmiből, azaz mindig az aktuális árfolyam alapján szerzik be a gépet .... Annál vedd meg aki most a piacképes árhoz közel adja. Vagy különben várhatsz heteket/hónapoikat esetleg sokkal többet fizetve. Ld most Vajk esetét a Metabo gyaluval.
Eldöntöttem, hogy A). Rá kellett döbbenjek, hogy a kereskedők is óvatos duhajok. Mindenféle akció, akciós ár feb22-ig, meg hasonló dumák, (kedvencem az akció a készlet erejéig), de amikor betenném a kosárba, kiderül hogy nem lehet, mert nincs. Vagy kosárba lehet, de megrendelni nem lehet.
Most akkor belássam, hogy muszáj a B)-t választani, vagy legyen a mesebeli hülye, aki megkeresi hogy ki az, aki hajlandó átverni. Mert ugye evidens, hogy a korrekt kereskedő nem veszi el a pénzem, mert nem tudja hogy tud-e teljesíteni. De ha kitartó vagyok, megtalálom azt, aki vagy amatőr, vagy a csőd szélén van, és ilyen módon is kell neki a kp, majd lesz valahogy.
Jelentem, egyszerélünk. Rám nem jellemző módon, megkerestem. Lehet hogy már inkasszózta is tőlük a nav, és sosem lesz gyalum...
25. § A fogyasztó csak a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Nem felel a fogyasztó az értékcsökkenésért, ha a vállalkozás a 11. § (1) bekezdésének i) pontjában előírt tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget.
Tudom, hogy szinte mindenki így teszi le a munkafelületre a behajtót. Ha netán eldől, vagy orra bukik akkor ott marad egy lyuk a munkalapodon. Ha konyhát szerelsz vagy beépítesz akkor azon.
Bárki bármilyen óvatos az 1001. alkalommal eldől. És biztosan nem akkor amikor a komposztálót csavarozod....
Egy hete úgy döntöttem, hogy kellene egy asztal. Vettem fát és haladok. Ma az 1.0ás egyszerű maróbetétet helyeztem el. Jót szívtam a 40-es furattal, mert a vaslap 6-os, de fater hozott egy 40 éves orosz fúrógépet - neve sincs, de az kirágta a vasat pár perc alatt. Én szívtam órákig, a Bosch kézim az percenként büdös lett, erre jött fater hozta a szörnyet - na menj arrébb kisgyerek, ne maszatolj itt nekem :D:D és 4cm-es lyukat apám kiszedte kb 2perc alatt... beszarás. Na mindegy a lényeg, hogy a maró szépen működött a mai teszten. Na és még balra kell egy fain körfűrész. :) bocsi a sok badarságért, lehet a bor teszi.
Ez ugyanaz a kínai dizájn, mint ami a jet volt. Nekem ennek a 210mm változata van. Van belőle 250 meg akkor már 305mm is, nem hiszem hogy a szélesítés sokat javít rajta.
Hauch Tomi videóiban visszatérő momentum, hogy olyan csavarozókat használ, amik zárodnak, ha nem megy a motor, ergó kézzel tekerve a fúrót rá tudsz húzni a csavarra. Az enyém nem ilyen, de azt sem tudom mire keressek rá :)
Tudtok segíteni ? Makita LXT sorozat az érdekes, ahhoz van akkum dögivel.
... én vagyok az aki az A-t választotta és a B-t kapta...
A gyalura visszatérve meg, ha ki is fogyott, de jön majd új szállítmány, és szerintem annak nagyobb az esélye, hogy az új drágább legyen és nem olcsóbb. Az elmúlt 3 hónapban egy tízessel emelkedett az ára. Ha meg netán nem tudják teljesíteni a megrendelést, akkor a pénz adják vissza. Nem úgy néz ki, hogy 280ezerért normális gyalut kínáljanak a 70kg-os súlycsoportban.
Ez mekkora ötlet! :D köszönöm szépen! Még egy olyan kérdésem lenne, kész a munkapadom. Ez 220cm x 140cm. A tetején vízálló 15ös rétegelt lemezzel. Ebben szeretnék kézi körfűrészt alulról betenni. Mit érdemes tudni ezzel kapcsolatban? Annyi tudok már, hogy mindenképp olyan körfűrész kell, ami hasító ékes. Ezen kívül mit érdemes még tudni? Köszönöm!
De ha egy nagyobb egybe tömböt akarsz síkba hozni ami mondjuk propelleresre van csavarodva akkor érdemes először a marós megoldással síkot képezni majd annak a felületér kisimítani gyaluval vagy csiszológéppel.
Ezzel a technikával talán, nagyjából sík felületet lehet csinálni :)
Ezt a léc szerkezetet elnézve nem tudom elképzelni amúgy, hogy lépcső mentesen, síkba lehessen gyalulni akár egy ilyen kis vágódeszkát is :) Persze tévedhetek is, de a videó is csak azt mutatja, hogy elkezdi, aztán hopp, kész. Hogy közben mi történt...
Eddig talán 2 órát ha ment a futószalag összesen az építés során. Remélem bírni fogja egy darabig. Így is hónapokat kellett várnom rá mire legyártották méretre. 2 darabot rendeltem.
Már előbb kész lett a gép, de pár napja átalakítottam a láncos asztal emelés tekerő részét mert nem tudtam megszokni, hogy az órajárással ellenkezőleg tekerve emelte az asztalt. Emiatt persze a lánc feiszítést is újat kellett készíteni teljesen, hogy a tekerő kerék több fogára akaszkodjon be a lánc.
ez a láncfeszító nyomó feje, 2 db csapágy van beenne.
A tekerőkar közvetlen közelébe kellett a láncfeszítő házát elkészíteni.
Így néz ki most a tekerőkar és a láncfeszítő elhelyezése.
Az előlapon van a láncfeszítő tekerő gombja, ez egy műanyag fejű 8-as csavar, a vége a láncfeszítő nyomó fej fenekét nyomja ahova egy fémlemezt is beragasztottam, hogy a csavar vége arra támaszkodjon és ne marjon bele olyan hamar a láncefeszítő fej fa részébe.
Így most már óramutató járásával megegyezően tekerve lehet emelni az asztalt.
Ez a tábla nem az alacsony,hanem a magas sebességre hívja fel a figyelmet azzal, hogy mutatja, ha 40m/s fölé viszed a sebességet, mert túl nagy maróhoz túl nagy fordulatszámot állítasz be,akkor ki fognak repülni a kések esetleg, tehát OLVASSAD MÁR EL A HASZNÁLATI UTASÍTÁST! :))))))
(Most látom, hogy ez egy - akkor még EU tag - angol rendelkezés, nem konkrétan az EU-s előírás. Ha ez számít.)
ha veszélyes lenne az alacsony kerületi sebesség, akkor nem léteznének fordulatszámszabályzós fűrészek...
Nem tudom, ha teljesen veszélytelen lenne, akkor pedig nem ilyen tábla lenne kb. minden marógépen:
(A változtatható fordulatszám különböző anyagfajták vágásához van, nem? Mindnek van egy optimális forgácsolási sebessége. Gyanítom, felhívják a figyelmet, hogy az adott anyaghoz megfelelő sebességet kell használni.)
A kézi elektromos gyalugéppel semmilyen funkcióját nem tudod kiváltani a legprimitívebb kombigyalunak sem. Helyszíni munkához, ácsszerkezetek látszó részeinek simításához, nagyoláshoz való szerszám.
Látom te is elég vékonyra vetted a futószalag tengelyeit.... Az enyémen elég hamar felvált a futószalag illesztése , gondolom a kicsi hajlítási sugár miatt.
Szét mondjuk nem jött azóta se, de olyan túl sokat nem is megy. Előbb utóbb biztos cserélnem fog kelleni valami odavalóbbra.
ennek is van azért határa, mert olyan szabály is van , hogy a feltehető legkisebb átmérő a legnagyobbnak min. 60%-a , mert egyébként e kerületi sebesség nagyon kicsi, visszaarúgást, etc, etc
A dado-nak jóval kisebb lehet az átmérője, (nem kell vele átvágni 60-70mm-t) így a szükséges motorteljesítmény sem feltétlenül több. A 300-as gépemen, 1.5kW-os motor vidáman viszi a 250-es "dado"-t.
Elvileg a biztonság és a motor teljesítmény az oka, hogy nem lehet felszerelni. Az átlagos 1.1-1.5 kw-os gépek fordulatszáma nagyon leesne a több fűrészlap okozta terhelés miatt, ergó sokkal könnyebb leégetni a gépet. Az usa gépeken 2 kw feletti motorú gépekre lehet csak felszerelni pont emiatt.
Felhívtam a Jaf-Holz furnéros emberét, ott is csak kötésnyit adnak, de pl amerikai dióból van 8-10m2-es pakk is. Nettó 1550/m2. Lehet válogatni. (rosszul tudtam, csak az osztrák választékról van kép a webshopon, de onnan csak rönknyi mennyiséget lehet berendelni kép alapján, az neked nem kicsit lenne sok :-)
Szia! Már csak köteget lehet venni sajnos :( Viszont a svartnit ami mondjuk 2,5mm vastag azt hogyan lehet hajlítani íves felületre? Vízzel? Gőzzel? Vagy egyből elreped? Köszi!
Sajnos kapni nem lehet, viszont venni annál inkább. Két hiba van vele. Első, az ára. Második, hogy a gépek többségére a tengely hossza miatt nem lehet felszerelni.
A gépemen elég hosszú a tengely (naná, direkt úgy csináltam :) ), így összeraktam egyet 5db fűrésztárcsából és hézagolókorongokból. ~20mm széles Így jelentősen barátibb a költsége. :)
Egy ilyen tábla 0,3nm. Egy bútorlap tábla 5,6. 18 tábla ebből egy bútorlap tábla.
De mindegy is, tévedni emberi dolog, szép mennyiség volt az a fenyő, amit mutattál, csak pont friss az élmény, hogy mennyi a 9 tábla bútorlap felvágva, és izé. Nem kevés...
Ez itt 6db bútorlap tábla felvágva (a maradék három - a frontok - később jöttek):
Nem, nem jöttek elő kereséskor (találatok között az első hármat hivtam, ami Bp. vagy közvetlen környéke), de megjegyzem magamnak. Az első motorleégetésem, még gyakorlatlan vagyok :) de megünnepeltem egy pohár viszkivel...
Változtattak volna? Én tavaly vettem náluk pár m2 furnért is, meg svartnit is. Köteget nem bontottak, de voltak rövidebb és/vagy kevés lapból álló csomagok. Volt bőven miből válogatni.
Sziasztok! Na jól megszívom ezt a furnérozást... sehol sem találok olyan boltot, ahol 3-4m2-nyi furnért tudnék venni. Mindenhol kötegen adják 20-30m2. Valakinek nincs valami ötlete, hogy honnan lehet kisebb mennyiséget is venni? Nagyon hálás lennék. Köszönöm!
Most legutoljára a posztolt táblásított fenyő volt bent ami a képen látható, csak azért volt 8.5 tábla mert a fél tábla egyben volt és nem fért be, normál bútorlap dettó. A gyorsulással semmi problémám nem volt az M0-án sem. Kikötni kikell mert különben egy erősebb kanyar és mind a nyakadban van (tapasztalat :) )
Nekem hoztak decemberben 9 táblát felszabva. Nem tudom milyen személyautóba férne be - akár úgy is, hogy ne legyen életveszélyes - de szerintem nem sokba. Ford F150-be esetleg... :)
Ezt próbáltam írni az elején. Ezek nem kapcsolódnak organikusan a kínálathoz, hanem veszik valakitől, hogy legyen a legalsó kategóriában is cuccuk. Viszont nem tudják támogatni mert nem saját, és minden tekintetben kilóg.
Ezt próbáltad is? Nekem 5 tábla körül volt bent, de már nem nagyon gyorsult a gép, és furán is állt.
Egy tábla kb 70kiló, 8 tábla az 560. Papíron nem sok egy 7sz autóba, de kell rögzíteni is, mert csúszik, és valójában az ember nem szokott csupa mázsás utasokkal közlekedni.
A dévaványai motortekercselő üzemet próbáltad? Saját futáruk hozza-viszi a motort, max 2 héten belül megkapod nagyon jó minőségben, elfogadható áron, garanciával. Telefonon, e-mailben adnak árajánlatot szinte azonnal...
valaki írta egy nagy cég nevét ahol nem kell várni, lehet OBI volt.
Az OBI sem olyan már, hogy "meg lehet várni". Rákaptak a népek, mert érezhetően olcsóbb bármelyik lapszabászatnál.-
Láttam melókat amibe 100-nál több alkatrész volt egy raklapra rakva - egyetlen kuncsaftnak. Pont vitte el a rengeteg anyagot és látszott a palin, hogy nem "első-bútoros", hobbista költő és műfordító civilben - hanem sokkal inkább oda bejáratott szakinak nézett ki.
Én nem mondom, egy "tartalmasabb kézfogás" ellenében 4-5 darabot megcsinálnak estére, zárásig - de amikor már 20-25 darab kellett nekem is, volt hogy én is vártam 3-4 napot (úgy, hogy már ismerték a "nyomatékos kézfogásomat" :-)))).
Jaa, mondta a részlegvezető az OBI-ból, hogy a legnagyobb gondjuk a lapszabászatnál a személyzet ami miatt sokszor csak egyetlen ember dolgozik, egy váltásban - de volt már zárva is 2 hétre, mert egyetlen embere sem volt.
Ugyanis a szabályzat szerint oda csak valamilyen (akármilyen9 asztalos-képesítésű (akár OKJ"-s) papírral rendelkező embert lehet csak felvenni - ebből meg szabadon-kószáló igencsak kevés akad a környéken.
Maradni, jó ha fél évet maradnak, mert azok mellett a fizuk mellett inkább kivesznek egy magánvállalkozóit - és inkább ők is konyhákat maszekolnak - lényegesen többért.
Mondta, hogy nem egy volt munkását (a felmondás után pár héttel)- már megrendelőként látta viszont a lapszabászatnál. Nem is kis megrendelőként.
Az előző JET fűrészemen sem védőburkolat, sem hasítók nem volt. Most az új gépen az elszívó-/védőburkolatot elhatároztam, hogy használni fogom, amikor csak lehet. A vágások nagy többségénél viszont útban van, így sajnos sokszor lekerül. A hasítóék az természetesen mindig a helyén van.
Német autót nem veszek, egy Grand Scenicem van amibe 8-9 tábla felszabott anyag befér símán mind méretben (ne legyen hosszabb mint 2,5m és szélesebb mint 50centi) mind súlyban. Először megtervezem, kérek ajánlatot itt is, de nagyon köszönöm hogy felajánlottad a segítséged lehet élni fogok vele.
Felhívtam a Kentechet és az IGM-et és egyik sem fogja forgalmazni a JPT10-es kombinált gyalut, mivel azt mondják hogy sok garanciális probléma volt ezzel a típussal. Az IGM a Laguna gépeket ajánlotta helyette. Emellett a JET gépekre 4-5 hónapos átfutási időt kell számolni mivel múlt évben a gyár leállt egy időre és az újraindulás óta ekkora lemaradásban vannak.
Szerintem mi elbeszélünk egymás mellett. Szerintem ez így nem helyes. Ha van egy cég ahol lapszabászatot üzemeltetnek akkor ott a kicsi megrendelés nem szabad, hogy ráfizetés legyen, az egy más eset amikor vagonszámra gyártanak és beállítok én egy héten egyszer, hogy kérek egy 40x10 x18 -as darabot.
Előbbi. Azóta vettem kompresszort, a következő munkánál már remélem hadra tudom fogni. Azt gondoltam, ez a 80x40x3-as zártszelvény jó lesz nyomógerendának, de gyakorlatilag majdnem használhatatlan. Ha egy szorítót meghúzok, a szomszédai fellazulnak. Kb. 6-8x kellett oda-vissza mennem rajtuk meghúzáskor, mire hellyel-közzel mindegyik szorított valamennyit.
Köszi! Azért inkább azt mondanám, hogy ügyesen próbáltam fotózni, hogy kevésbé látszanak a hibák. De ez volt életem első ilyen munkája, szóval azért elégedett vagyok az első terméssel :)
Az a 2-3 tétel amit te azonnalra szeretnél, még normál esetben is -szerintem - veszteség a cégnek. Ha nullás, akkor sem jön ki belőle könnyedén és "gond nélkül a néhány 10 millás gép".
Majd a piac eldönti, hogy életképes- e ez a szabászat.
Néhány perc: Leveszi a targoncás a rakatot, 2 ember beviszi a táblát, felteszik a gépre, közben a másiknak is ott kell állnia, mert szinte azonnal viszik is majd vissza. Tábla rakatra fel, targonca helyére.
Gardrób szekrényünk ajtajait strong 110°-os (csillapítós, behúzós, klipes) kivetőpánttal szerelte nálunk az asztalos, de sajnos a szélső ajtók teljes kinyitáskor a falba ütköznek, mert a szekrény mellett csak 1-2cm hely van oldal irányban. Félek így elég hamar levernénk a festéket a falról. Szilikon vagy egyéb ütközőket nem szívesen tennék az ajtó külsejére vagy falra, csúnya. Van valami más lehetőség a nyitási szög 85-90°körüli korlátozására utólagosan, a pántok cseréje vagy egyéb nagyobb átalakítás nélkül? Például ajtó belső oldalára valami vasalat ami nem engedné nagyobb szögben kinyitni?
Hátfalat direkt nem terveztem, mert egyrészt annyi ott a kábel, hogy macera lenne bepasszírozni, másrészt a melegedés-szabad levegőzés miatt. Belakva végül nem lett, mert változott a koncepció, és új állványt csináltam. Ez most dió lett, és mivel a 75mm-es vastagság durva lett volna tömörfából, így "triplungolt" MDF-ből lett, svartnival. A technokrata design maradt, a végeken 8mm-es ALU élzárással :)
Nem győztél meg. Főleg nem az autószerelős példával. Az a műhely amelyik 1 hónapra vállal hibamegállapítást az általában azért teszi mert nem kiváncsi az ilyen kuncsaftra. A lakatos fényező az más. Azok a műhelyek ahol 1 hónap a várakozás, ők valamiért elérték ezt, én azonban az ilyen műhelyeket elkerülöm. Vissza a lapszabászathoz. Bementem 2 éve a szokásos céghez csütörtökön és csak a következő hét keddjére vállalták a 5db-os tételt, elmentem a nem messze lévő másikhoz és nagy sokára előkerült egy pofa( kongott az ürességtől a telephely)és mosolyogva közölte, hogy 2 hét re tudja vállalni. Visszamentem másnap pénteken az előző helyre és hétfőre elvállalták a melót. Nekem ilyen előzmények után volt a véleményem az előbbi hsz. Az ikeának miért éri meg ( nem hiszem ,hogy ráfizet) azonnali , megvárható szabászatot fenntartani? Valószínű 100 vagy több darabos tételt ők sem vágnak azonnalra. A raktárkészlet a dolgozók szabadsága és a többi kifogás nem lehet akadálya annak, hogy a sokszor néhány percet igénybevevő 2-3 darabos tételeket azonnalra vagy másnapra kiszolgálják. Egy cég amelyik 3 hétre előre betudja osztani, hogy mikor mit csinál ebben a lapszabász témában annak már ne jelentsen gondot a néhány 10 millás gép beszerzése és igen is tudja megvalósítani a rövid várakozási időt. SZERINTEM
Úgy tűnik sok mindennel így van. Sajnos sikerült leégetnem a gyalum motorját - el se mondom hogyan, mert végtelenül ciki. Na, gondoltam, akkor keresek motortekercselőt. A 3. hely fogadta be, de Ők is úgy, hogy örülhetek, ha 2 héten belül egyáltalán ajánlatot adnak. Az első kettő azt mondta, hogy keressem Őket 1 hónap mulva, addig nem fogadnak be új megrendelést. :)
Beszélgetve azzal, aki befogadta, azt mondta, hogy nem csak lakossági, hanem ipari megrendelések is nőttek. Valószínűleg az lehet, hogy a lakossági az azért van, mert otthon vannak és többet használják a dolgokat, az ipari meg karbantart, felújít. Vagy nem tudom ...
Az az egyik legjobb fajta tolófa. Bár a minősége nem illik a műhelyedhez. :)
Sajnos én ilyet nem tudok használni, mert útban van a felső elszívó. Nekem nem is a tolás, hanem a leszorítás okozza a problémát, főleg ezeknél a kis léceknél.
Tök jó lett a projekt, gratula. Örömmel megkeresett 3500 Ft volt az. :)
A hobbista mindig türelmetlenebb, mint a profi mester.
- A mester egy munkaütemezés szerint dolgozik, tudja mikorra vállalt, tudja mikor érkezik a következő munkájához az alapanyag - de addig nyugisan befejezi az azelőtti rendelést. Nem pattog, nem rágja a körmét. Dolgozik.
- A hobbistának viszont a kedden leadott rendelése már péntekre kell - de nagyon - mert szombat-vasárnap össze akar állítani és be is akarja helyezni a helyére a művét. Ha ezt elbukja, csak egy hét múlva ér rá megint "alkotni".
(hát amikor megtudja a pultnál, hogy leges-legközelebb 3 hét múlva kapja meg a leszabott anyagát :-))))
Bár más területen , de gyártással foglalkozó nem kis céget igazgatok. Jelenleg az ipar szinte minden területén elfogadott és bejáratott a 3-4 hetes szállítás.
Ahogy már korábban is leírták ,sem a készleteket , sem a kapacitást nem lehet rövidebb intervallumra tervezni.
Még ha neked módodban áll beruházni és embereket felvenni , akkor az ellátási láncban lévő többi tag nem tud majd reagálni a megnövekedett igényekre.
Mi festékesdobozokat gyártunk , és piacvezetőként most másfélszerese a megrendelésünk , mint tavaly ilyenkor.
Egy hónapig tartottak ki a biztonsági készletek , és hiába túlórázunk-szombatozunk, ha már az acélgyártók , hengerművek nem tudnak elég alapanyagot adni rövid időn belül.
A lapszabászatban én is türelmetlen vagyok :-) , de így működik az ipar.
A első új rendelés mentes héten kiderülne, hogy nem tudja mi alapján rendeljen anyagot...
Ahhoz, hogy azonnal kiszolgáljanak, nem csak a lapszabászatban, hanem bárhol, pl kereskedelemben, két dolog kell. Hogy legyen a cucc amit kérsz, és éppen ráérjenek. Ez pedig azt jelenti, hogy kell legyen raktárkészletük, és pont unatkozzanak. Sem a nagy raktárkészlet, sem az unatkozó munkaerő nem a hatékonyan működő cégek jelképe. Persze a hatékonyság nem mindenek feletti dolog, nem kötelező. Csak sajnos ha egy cég nem olyan hatékony mint a másik, akkor kénytelen annál drágább lenni!
És meg is érkeztünk. Azért nincs megvárható lapszabászat, mert jelentősen drágább lenne, és nem menne oda senki.
Az átfutás egyszerűen szükséges, hogy kezeljék a beszerzést, meg hogy képesek legyenek ütemezni a munkát, ne legyen üresjárat.
Hát ez az! El lehet játszani a gondolattal, hogy ha (tegyük fel) egyszer 3 hétig nem vennének fel új rendelést és csak akkor nyitnának megint, amikor az utolsó darab is kiment - működhetnének-e onnantól 1 napos átfutással?
Elméletben talán igen - a gyakorlatban aligha. Főleg gazdaságosan nem.
ERFA - én is tudom ajánlani, én a móri telephelyükre járok, mivel helyben van, nagy készletük van, előre e-mailban is leadható a szabás (előleget kérnek), ők is tesznek etikettet a darabokra. Jelenleg egy kicsit nagyobb az átfutás kb 10-15 nap.
Szerintem korrektek, egyszer volt eltérés - kihagytak egy élzárást - szó nélkül azonnal elintézték.
Itt nálunk van raktárja a lapszabász cégnek . Nem egyesével rendeli a lapokat a megrendelések szerint hanem egybe hoznak egy kamionnal . Láttam mikor pakolták le ..
De ugyanúgy két hét itt is a várakozási idő. Érdekes módon sose kellett sorbaálljak rendelés leadásánál.
A kétezres években nagyon ment a volt cégemnek egy héten három műszakban 240 táblákat szabtunk fel plusz amit az asztalosok táblában elvittek. sokszor éjjelig vittem fel az adatokat a gépekre meg közben kiszolgáltam is.... Egy dolgot nagyon utáltam az év végi leltárokat.
Az átfutási idő nem a kapacitástól függ!! Ha napi 10 táblát tudnak felvágni, akkor az 10 tábla akkor is ha vártak két hetet, meg akkor is ha nem. Ha napi 20ra felmennének, hirtelen kétszer annyi megrendelésre lenne szükségük. Honnan lenne hirtelen kétszer annyi megrendelés?
Az átfutás egyszerűen szükséges, hogy kezeljék a beszerzést, meg hogy képesek legyenek ütemezni a munkát, ne legyen üresjárat. A nagy kapacitás csökkentené a várakozást, ha lenne hozzá nagy anyagraktár is, az tovább csökkentené az átfutást. De szükségszerűen csökkentené a kihasználtságot és a hatékonyságot.
Fordítva látod a dolgot. Ami neked a három hét várakozás és kényelmetlenség, az nekik:
- három hétre előre tudják mikor mit fognak csinálni
- be tudják osztani a szabadságokat
- időben be tudják rendelni az anyagot, azt nem kell raktározni. simán azután rendeli meg a gyártól, hogy felvette a rendelésed
- folyamatosan 100% ki van használva a kapacitása. A gépei is, meg az emberei is. Adott területen, adott gépekkel és állománnyal a lehető legnagyobb forgalmat valósítja meg
- ha felcsúszna a rendelésállomány 4 hét fölé, akkor magától elmennek megrendelők, a dolog önszabályozó. (ha lemenne, akkor újak jelennének meg, és visszamenne)
Ha beletenne egy csomó tőkét, és bérelne még csarnokot, installálna még gépet, venne fel még embert, leesne a várakozási idő. És kénytelen lenne raktáron tartani az anyagot mert nem érne oda a gyárból. Lennének hetek, amikor kevés a meló, és unatkozna a gép meg az ember, miközben ugyanúgy kell fizetni a lízingdíjat meg a fizetést. Sokkal kockázatosabbá válna az egész cég működése.
És olyan is van, hogy nem állandóan ennyi az átfutási idő, mert néha megnő, néha meg lecsökken. Pl. nyáron megnő, karácsony előtt megnő, de áprilisban, meg szeptemberben alacsony például annál a cégnél,akiknél én szoktam vágatni.
Azt a pár hetes szakaszt inkább kibekkelik ingyen, minthogy beruházzanak még egy gépparkba, aminek ráadásul helyigénye is van, ami a bérleti díjban, és kiszolgáló személyzetben állandó költség lenne. (Ezek konkrétan nekem már állást is ajánlottak pár éve, mert annyira nincs használható ember sem)
A nagyobb raktárkészlet is több helyet foglal. Plusz több a benne álló forgótőke, aminek pedig jelentős ráhatása van a haszonra.
Ha egy évben tízszer fordul meg egy adott tőke, akkor annak nagyobb a haszna, mintha csak ötször. Ergo az előbbi esetben még akár árrést is lehet csökkenteni, ha vevőt akar megtartani, és mégis lesz haszon, akár nagyobb is, mint a másik esetben. A pénz dolgozik, és nemcsak áll a rendszerben.
Ha felezni akarná a rendelési időt, akkor logikusan duplázná a kapacitást. Vagy kétszerezi a gépparkot, és erősen növeli a raktár kapacitását. Neki is vannak rendelései, átfutási ideje egyebek.
Esetleg bevezeti a túlórát, hétvégi műszakot stb. Ez mind olyan munkaerő megtartó intézkedés. Mivel én semmit nem értek a szabászatok működéséhez, beszélgethetünk akár ilyen alapon a nőgyógyászati rákszűrések várólistájáról is.
DE most miért is baj ez a 2-3 hét átfutás??? Ha valaki a saját munkáját szervezi akkor ezzel a határidővel számol. Addig csinálja párhuzamosan a többit. Beszerzi a vasalatokat, felületkezelő anyagokat, felmér stb.
Ha pedig otthoni hobbira kell a szabott termék, akkor ennyire türelmetlen?? Ha tudom, hogy március 1 hetében kell nekem valami akkor ma leadom a rendelést. Tényleg nem értem, hogy mi ezzel a probléma.
Es ilyen varolistaval mennyi ido alatt hozna be az arat? Szerintem nagyon gyorsan. Kb barmelyik lapszabaszatban 2-3 hetes az atfutas, szoval rohadt nagy a piaci igeny. Vaagy, az is lehet, hogy nem a gep a szuk keresztmetszet, hanem az anyagbeszerzes?
Masik problema, amit nem ertek itt egy kornyekbeli cegnel, hogy gepuk az van, de emberuk nincs. Mert elmegy az ember, hiaba adnak neki netto 250-et. Eeees? Rafizetes lett volna tobbet adni? All a tobb tizmillios gep, mert nem fer bele akar egy szazerses beremeles? A munka ott all halomba, 3+ hetre vesznek fel rendelest.
Sokat gondolkodtam mar en is ezen. Nyilvan kell legyen valami esszeru magyarazat, mert azt nem gondolom, hogy minden uzemtulajdonos uzleti analfabeta lenne.
A nagyokat sem szolgálják ki előbb. Van ismerősöm aki ha 500e felett szabat, akkor ingyen leszállítják a késztermékét. Olyan létezik , hogy jó kontakt esetén egy-egy sérült vagy lemeradt alkatrészt soron kívül leszabnak vagy valami piti tétellel nem kell heteket várni.
Azt nem értem, ha egy lapszabász céget felkap a szél, akkor miért nem fejlesztenek, hogy ne kelljen 2-3 hetet várni egy rendelésre. Az emberekkel elakarják hitetni, hogy nagyobb tudomány a lapszabászat mint az agysebészet?
Mifelénk MINDEN lapszabászatnál (kivétel nélkül) ennyi a várakozási idő. Nem tudom Pesten mennyi, de errefelé ennyi. Sőt, november vége felé (úgy 15.-től) már nem is vállalnak több munkát arra az évre.
Nem hinném, hogy bármi kéjelgés lenne a dologban - sőt azt se hinném, hogy bárkivel el akarnák hitetni, hogy agysebészet amit csinálnak. Ennyi a kapacitásuk és kész.
Sokkal inkább egy méretgazdaságossági számítás, illetve a tőkeerő kérdése állhat a dolog mögött.
Ezt olvastam a lapjukon:
"- A 2007-ben vásároltunk egy Biesse Rover típusú CNC megmunkáló központot. Segítségével megkezdtük az MDF-bútorajtó gyártást, mind vákuumfóliázott, mind festett kivitelben egyaránt.
- Az egyenes alkatrészek élzárására egy Biesse Akron 246-os előmaró egységgel ellátott élzáró gép áll rendelkezésünkre. - Préselési munkálatokat egy Italpresse Trans-Former gépen végezzük."
Fogalmam sincs mennyibe kerülhetnek ezek, de ha még hozzáadom az új építésű, modern, kulturált emeletes székhelyet is, ahova költöztek - lehet még roppant adósság is van még a nyakukon - amit előbb törleszteni illik, aztán bővíteni.
A legalább 15 tagú személyzet havi fizetését és járulékait már meg sem említem.
De ugyanilyen alapon meg lehet kérdezni, hogy az autószerelők mi a faszért vállalnak átlag egy hónapra is (!!!) néha akár csak hibamegállapítást is?
Miért nem bővitik a műhelyüket, vesznek fel még 5-6 szerelőt - hogy gyorsabban menjen a dolog? Biztos oka van annak is, nem? Elvégre az is csak egy szakma, nem génsebészet.
Ahova én járok Győrben, ott is 1-2 hét az átfutási idő, mégis oda megyek, pedig legalább 4 ilyen cég van a városban. Nagyon komoly gépparkjuk van, hatalmas készlettel, de ennyit tudnak. Nem is biztos, hogy lenne hely terjeszkedni, aki meg ide jár, belekalkulálj a az időt.
Valószínűnek tartom azért, hogy akinek van egy kis esze, a nagy vevőit soron kívül szolgálja ki. Mi itt kispályások vagyunk ezeknek a cégeknek, valljuk be. Hacsak nincs köztünk valami titkos nagyhal. :))
Azt nem értem, ha egy lapszabász céget felkap a szél, akkor miért nem fejlesztenek, hogy ne kelljen 2-3 hetet várni egy rendelésre. Az emberekkel elakarják hitetni, hogy nagyobb tudomány a lapszabászat mint az agysebészet? Miért lehet értékmérője egy ilyen cégnek a várakozási lista, amiben , ha rosszindulatú és közönséges vagyok, akkor ők kéjelegnek.
Én viszont köszönöm az ötletet, nekem kb 25 perc (Fehérvár mellől). Az ERFA-nál szoktam nézelődni, mivel a honlapjuk elég részletes, és az áruk is elfogadható számomra, bár sokat nem ismerek.
Köszi de akkor az nekem kilőve, drága lenne Budapestre felhozatni.
Attól függ milyen az autód, lehajtható-e a hátsó üléstámlája és van-e tetőcsomagtartód? (Ha Porsche-d van, akkor felejtős :-))))
Egy szekrényre való anyagot simán haza lehet így vinni - Bp.-Veszprém meg ki van 6-8 ezer Ft-ból.
Egy nagyobb (több tízezres) rendelésnél - ha jó az áruk pl. a Bp.-i árakhoz képest - akkor éppenséggel még meg is érhetné.
Onnan gondolom, hogy jó áraik lehetnek és a minőség is jó (CNC-vel dolgoznak) - hogy állandó sor áll náluk a pultnál csupa "kantáros" emberekből (azaz szakikból) és mindenkit szinte nevén szólítanak, mint régi vevőket. Pedig van még 4 lapszabászat a környéken.
Amig sorba álltam, hallottam, hogy többnek közülük 2-3 nagy melójuk is volt munkában odabent - mert bizony 2-3 hétre vállalnak.
De szerelvényekből is ipari mennyiségeket vittek - gondolom azok is jó árban lehetnek, elvégre vállalkozók, minden Ft számít.
Amit a vejemnek szabtak abszolút kifogástalanul pontos és kulturált volt. Pl. nyomtatott öntapadós címke volt minden darabon a mérettel és egyéb adatokkal. Minden egyes leszabott darabon (!) - ami összeállításnál nagy segítség volt, mert vagy 25 alkatrészt vágattunk akkor.
Nézz körül mennyi lenne Pesten amit megterveztél - és ha megéri fuvarral együtt - én szívesen segítek neked levezényelni a dolgot, nem nagy ügy.
Túl kell élni az asszonyt! Egyébként meg akkor már nem mindegy? Vagy, írjál végrendeletet és írd be mindennek az igazi árát. Garantáltan gutaüti az asszonyt. :))
A tolóajtós ill. bármilyen korpuszt azért ILLIK beszintezni, hogy az ajtók/frontok/ fiókelők a MEGFELELŐ módón álljanak a bútor elkészültekor. Az illik és a megfelelő kinek-kinek az igényszintje alapján:)
Ha a cimborádnál szerelt tolóajtós nincs szintezve akkor záródáskor az ajtók éle nem záródik tökéletesen vagy nem párhozamos a korpusszal. Ezért "szokás" a falhoz rögízteni, hogy ne másszon el a vinkliből. Pontosan tudod, ha tekeredik egy korpusz akkor miként állnak a frontok.
Aztán lehet, hogy elkészültetek, a gép forgott, az alkotó pihent! Vagy ránéztetek: azt megb....ta a k....a a...t jó lesz az így, igyunk egy sört.
Ezek meg azok az alkatrészek különböző kivitelben amiről írtam. Ezek segítségével lehet a hátfalat bentről szerelni. A occók műanyagból készülnek és csak egy furattal vannak ellátva. A jobbak fémből ls egy eurocsavarral + 3,5x 16 mm-rel rögzülnek. Szinte biztosra veszem, hogy ilyet ti is használtatok.
Nemrég adtam el egy komolyabb gépemet egy hobbista kollégának. nagyon gondosan készítettem egy részletes írásos adásvételi szerződést, nehogy úgy érezze, hogy nincs semmi a kezében esetleges pr9bléma esetén. Na az volt az első, hogy a saját példányát eltépte, nehogy az asszony kezébe kerüljön :)
Az asztalos szakma is olyan, mint az autótuning. A legnagyobb félelem, hogy ha meghalunk, az asszony annyiért adja el a gépeket, mint amennyit mondtunk neki :)
Nekem konkrétan nem sürgős a dolog, épp költözés előtt vagyunk, szóval minden előbbre való, de az engedélyem már meg van rá :)
Nekem is volt ilyen teljesen más témában, egy speciális papírt akartam kipróbálni. Felvettem a kapcsolatot amerikai gyártóval, készségesen felvilágosítottak a magyar kontaktot illetően, válaszoltam nekik, hogy ismerem őket, rendszeres vásárlójuk vagyok, de pont a keresett tételt nem forgalmazzák.
1. Azonnal feladott nekem egy borítékban ingyen USA-ból mintacsomagot 10 ív papírral.
De akár a gyártót is meg lehet kérdezni közvetlenül, hogy Ő mit mond. Már többször csináltam ilyet. vagy elirányítottak egy forgalmazóhoz, vagy kiszolgált maga a gyár. Igaz nem faipari témában, de lakosságiként....
Ja most esik le visszanézve, hogy a 8-ast is te kérdezted és Varga Roland írta hogy nyesta áprilisig.
Nekem úgy tűnik, hogya JET legközelebbi nagy forgalmazója az IGMtools (Kentech). Ha náluk épp nincs és kisebb forgalmazónál sincs szerencséd, akkor vagy berendeled és vársz, vagy .... korábbi javaslatok - használt gép és/vagy tuningolsz (de azt nem szeretnél), stb - de ezeken már túlvagyunk.
De ne reménykedj, ez nem "tömegtermék", raktáron ha nincs akkor nem 2 hét lesz itt sem... pár napja egy fórumtárs a kisebb (8-"valami") JET gyalura írta, hogy kereste és áprilist mondtak neki legközelebbre. Ez van ... most "semmisincs" raktáron.
Nagyobb Bolti bútorunk nincsen mivel mindent egyéni méretben és kialakításban kellett elkészítenünk eddig, erre a nappali bútorra kértünk ajánlatot de a több mint 1milliós ár nem igazán tetszett így marad ez is saját készítés.
"..és egy hét alatt az asztallap annyit zsugorodott, hogy az alsó összekötő-merevítők kilestek "
Ahogy már írtam is itt, nekem az a rögeszmém, hogy az anyag legyen 1évet abban a helységben ahol majd készen használni fogják. Lényegesen kisebb a meglepetés lehetősége. :) Az sem baj, ha azt az anyagot 5-10évvel a felhasználás előtt vágták ki. :)) (4éve készült el a 20éves bontott tetőlécből táblásított asztalom. Abból nem potyogott ki egyik összekötő/merevítő sem)
"Megtudhatom részletesen, hogy a felületkezelés hogyan és mivel történt? "
Hogy a viharba ne! Amúgy ez is pont borovi volt. Itt az egész projekt, de ebből téged ez a kép érdekel:
A megrendelőnek (kollegina) mondtam hogy nekem itthon ez a három lazúrom van, plusz Auro Nr. 126 (+ Nr. 121 alapozó) narancsolaj -> Auro nincs a képen, de az volt a "legnatúrabb" kinézetű. Ha bármelyik tetszik neki -> azzal lesz lekenve. Vagy választ mást.
A bal oldali "palisander" (OBI-ban kapható változat) vékonylazúr lett a nyertes (érdekes, én azt választottam volna utoljára). Egyszer lekentem -> áttöröltem a rajta maradt anyagot -> másnap épphogy megsimogattam 240-es papírral -> majd még egyszer átkentem ->maradék megint letörölve -> az lett a vége amit a képen is láttál.
Nálunk minden gép árát tudja, de amíg én kihozom 1/3-ból a bútort mintha megvennénk és még magunkra is tudjuk szabni, addig megmarad aránylag sok pénz amit gépre költhetek.
A boltihoz képest nem hinném hogy kijössz 1/3 -ból. Saját tapasztalat.
A csináltatotthoz képest biztos - de a bolti kész-bútor áraival nehéz vetekedni.
Más kérdés, hogy ez a saját méreted, saját dizájnod... meg persze a saját melód is :-))))
Nálunk minden gép árát tudja, de amíg én kihozom 1/3-ból a bútort mintha megvennénk és még magunkra is tudjuk szabni, addig megmarad aránylag sok pénz amit gépre költhetek.
A bútor korpusza 32-es boroviból lesz (ez tetszett meg), a 18-as csak az ajtókhoz kellenek. Összesen 7 tábla 32-es és 2 tábla 18-as 2500*1210-as tábla lett felvágatva a 3db 2 méter magas 1méter széles 40 centi mély nagyszekrényhez és az 0,9m magas 1,5m széles 40centi mély komódhoz.
Akkor adhatok egy pontot a DeWaltnak, mert azzal is lehet szép párhuzamos léceket vágni. Gyalugépem még nincs, de a nyers deszkából sikerült megfelelő alapanyagot kinyernem.
Üdvözlet. Megtudhatom részletesen, hogy a felületkezelés hogyan és mivel történt? köszönöm. Ilyesmi színt kell produkálnom a fürdőbe készülő borovi anyagra. Hibákat mivel javítottad ha voltak?
" Emellett így meg van engedve hogy gépeket vásároljak :) "
Ééééés megérkeztünk :D
Nekem ugyan már régen nincs kinek elszámoljak, de a lecke örök: a lényeg hogy az asszony (is) örüljön, plusz soha ne sejtse hogy a "horgászcucc és engedély összköltségének a felének a harmadából egy évig lazacot ehetne a család. Naponta háromszor".
"Különösen a vékony lécek pontos fűrészelését irigyelem."
Péter, én a Laguna meg a Hammer mellett azért ezért a faanyagért is irigylem. Hogy ebből:
Ilyen leceket nyesett:
Épp a "profi" fórumon jött elő a minap., hogy valaki csinált pallókból táblásítva egy helyre kis asztalt, majd felhozta a pincéből, és egy hét alatt az asztallap annyit zsugorodott, hogy az alsó összekötő-merevítők kilestek az asztallap széle alól. És ez csak a fa "normálisan várható" zsugorodása . Persze az is lehet, hogy a rigófülly közeli emlék volt a pallónak, de az illető nem értette. Azt írta a megnézett 20 Youtube videóban senki nem mondta neki, hogy a fa ilyet is "tud" - hát most már tudja.
De mi van az előre nem látható feszültséggel? Azzal is is példálóztunk neki, én ezzel, Soká meg ezzel a brutál képpel. Merbau ... "se évgyűrűje", trópusi is ... oszt' milyen szép ívet hajlott vágás után. Én kaptam No.-ból pár deszka merbau-t haveromtól, és jó részét pont vékony csíkokra vágtam fel, de nem emlékszem semmilyen vágás utáni vetemedésre.
Hát nagy motiváció mert már lassan 4 éve lakunk a házunkban és azóta nincs nappali butorunk így még mindig van pár kartondoboz (10-15) tele amiket ki kellene pakolni. Emellett így meg van engedve hogy gépeket vásároljak :)
Öööö, izé, tök jó ez a fórum meg minden, de néha nem azt olvassuk amit az író szeretett volna kifejezni! :-) Csak eszembe jutott, hogy "nagyon" készülsz a 202020-as számú bejegyzésre, de lekéstél róla! :-)
De ha már így "kiugrasztottalak", annak örülök, és tényleg ez a lényege a hobbiasztaloskodásnak. Szép munka, gratulálok. :-)
Ha árammal kínoztak volna se jöttem volna rá, minek neked a napokkal ezelőtt emlegetett sok tucat fél méteres "tipli". (szerintem voltunk egy páran ezzel...)
Ez igen .... meg sem kérdezem, miért érte meg ezt megcsinálni, tiplistül, mindenstül ... mert "mink" nem erről szólunk :D
Már csak azért is, mert Attilának eredetileg nem ennyit szántam, csak visszatöröltem. Hanem egy 6-7 képből álló sorozatot. De ha már "kiugrasztottál"....
Ahhoz képest amit linkeltél (a bemutatkozásom óta ) eltelt pár év, és többek közt Nektek is köszönhetem, hogy el tudtam jutni pl egy ilyen állapotból:
... ezen és ezen és ezen keresztül ...
... idáig (sajna a macskás kép, aki ezen alszik egy naplementében .... nincs meg, az a "csúcs" :D):
Szóval, ha az ember megfelelő tisztelettel fordul a fa felé, előbb-utóbb meghálálja egy szebb bútor képében. Akár táblásítva veszi az ember az alapanyagot, akár maga táblásítja. Utóbbi szerintem - bár sokszorta több munka- de egyben többszörös elégtétel is. Nekem legalábbis :)
(meg a kedvenc virágáruslány tengerimalacának is. egy ilyen munka egy fél évre való forgács neki)
Igazából pár hete olvasgatom a forumot és nagyon tetszik az itteniek hozzáállása hogy egyből normálisan válaszoltak és nem úgy mint sok más forumon tapasztaltam hogy még válaszra sem méltattak. Igen van pár gép amit keresek és venni akarok, ebből az egyik a nagy felsőmaró volt ami végül egy Makita RP2300-as lett. A gyalu a későbbiekben lesz fontos amikor a gatterolt anyagot kell megmunkálnom.
Lényege a posztnak hogy nincs lényege, csak öröm poszt hogy végre el tudom kezdeni a nekem és a feleségemnek tetsző bútor megalkotását. Amennyiben kérdés merül fel akkor azt konkrétan fogom feltenni nektek mert tudom hogy kapok választ.
De ez a poszt most csak egy felvetés volt, vagy ... ? Igen, emlékszem (de ha nem tenném is ott van a nagyon sokszor bénácska index fórummotor) írtad: gyalut keresel, meg megmunkáló gépet, meg mindent .. a végeredmény egyszerű(nek tűnik) meg szép is - de gondolom neked meg akinek fontos tuti tetszik.
De ez egy konkrétabb kérdés bevezetője lett volna, vagy csak bíztatásra vágysz? Az a táblásított halom ígéretesen néz ki, és csomó előkészülettől (gyalulás, táblásítás) megkímél - de a végeredményig még így is szép munkád lesz.
Nem tudom egy fázisra vagy három fázisra akarsz kapcsolót. Itt most az egyfázisút rakom fel, de a lap alján ott a háromfázisú is. Nem olcsó, de 7.5 kW (18 A ) és beépített hőrelés. Masszív darab, ha odafér a gépre.
Körbenéztem az oldalon, és műszerész lévén megakadt a szemem az elektronikán, megnéztem, mit árulnak abban a kategóriában. Először nem értettem, mit érdekli, hogy 18 elmúlta-e már. Aztán rájöttem, hogy sokkal kevesebb betű volt...
Nemrég szóba került a zebrano fa. Lassan egy éve készültem el ezekkel az állványokkal, és összességében pozitív a tapasztalatom vele. Amikor megvettem az anyagot, szemre sík volt. Feldarabolás után 1-2 hét alatt a kis táblák 1-2mm-t meghasasodtak, de szerencsére még az összeszerelés előtt, így egy kis csalással meg lehetett oldani, hogy ne legyen feltűnő. A megmunkálással nem volt gond, az íves bütümarásnál sem pattogott ki. Kapott 2 réteg PNZ olajat, és egy viaszt, azóta köszöni jól van.
Szia! Ezt a Forest, meg a Strong is árulja, A forestes teljes kihúzású golyós fióksínnek hívja: https://www.butoralkatresz.net/golyos-fiokcsuszo-04228-x-45mm-teljesen-kihuzhato-250mm-teherb-35kg-cink . Van belőle csillapított, meg kilökős is . A Tip-on a Blum védjegye, a Forest po /push open/ jellel látja el a kilökős termékeit. Arra viszont nem emlékszem, hogy a push-openes változatból van-e 250-es, a linkelt céget fel kell hívni. A fiókot 26mm-el kell kisebbre venni mint a korpusz belseje. Túl széles fiókhoz nem szerencsés, mert ezeket nem lehet szinkronizálni, így ha nem középen nyomják, előfordulhat a csiki-csuki állapot. Amúgy árához képest egész jó, sokat szereltem belőle.
Vannak szituk amikor az alulra-szerelés az indokoltabb, pl. itt:
Ezt a barátnőmnek gyártottam és úgy véltem, hogy ótvar-csúnya lett volna a kihúzható munkalap kétoldalán a nagy rés és a kilátszó vas-csúszka.
Így hát alá került a csúszka és remekül működik is már x éve.
Más esetben szempont lehet ha (a fent említett esztétikain kívül) minden centi számít - szélességben.
És itt a kis "barkácsolás" amit említettem - ahhoz hogy alulra lehessen szerelni a csúszkát. A cipősnél konkrétan egy push-to-open van beszerelve (mindkét oldalra) - működik is remekül. Térddel megnyomják és már nyílik is olyan 8-10 centinyire. Nagyon szeretik.
Itt elnézést kérek az előbbi bejegyzésért, mert 30 x 30 -as, 2 luku sarokidom kell a "megpatkoláshoz. Lukat nem kell fúrni, mert az van a csúszkában, gyárilag - az pont a hossztengelyen van.
"Szóval akár ugyanilyenből is lehet tip-on-t kapni? Mi ennek a fajta sínnek a hivatalos neve? Elnézve pacman linkjét úgy tűnik, hogy a kitoló mechanika is a sínbe van integrálva, nincs szükség külön kitoló bizbaszra. Jól gondolom?"
Igen jól gondolod.
Itt csak egy dolog lehet a bibi...
Az, hogy esetleg ilyen rövid guriba nincs pushopen.
Köszönöm mindenkinek. Bevallom számítottam arra, hogy itt "séróból" tudjátok, hogy ez csereszabatos vagy esélytelen, mert mind különböző méret :-)
Szóval akár ugyanilyenből is lehet tip-on-t kapni? Mi ennek a fajta sínnek a hivatalos neve? Elnézve pacman linkjét úgy tűnik, hogy a kitoló mechanika is a sínbe van integrálva, nincs szükség külön kitoló bizbaszra. Jól gondolom?
Ok rosszul irtam.....term korpusz oldalfalra szerelhetok de nutolas es egyeb mutatvanyok nelkul akkor is minimum 3 centivel noveli a magassagot.
Ezek az egyszerubb golyos fioksinek tenyleg szabvanymeretek szelessegben. Bar ebben meg csak fekes behuzost szereltem. De bizonyara van push to open es is... Lehet.
Én elég sok ilyen teljes kihúzású-golyósorost szereltem - de a fiók aljára csak egy kis trükkel (barkácsolással) ment a dolog.
Vagyis a mozgó részre rá popszegecseltem (a létzeő lukakba) egy-egy 20x20 as, egy-lukas sarokidomot, ami cirka 2 mm-el magasabb lesz az állórésznél, így a felette elmenő fiók-alja simán közlekedik a csúszka felett.
"Akkor te is láttad, hogy pl. a hátfal ami a korpusz merevségét adná, itt csak feltételes mód Egy nútba ül bele, középen egy Z elem beakad majd ezt csvarozod a korpuszra és ennyi."
Az itt az hol? Az "én" szekrényemen? :) Olyan műa. bigyókat adtak hozzá, ami a már nútban lévő hátfal és korpusz közé kell beütni, majd egy forgácslapcsavart kb 45 fokban tekersz be, a hátlapon át a korpuszba. Nemtom ezt értetted-e a Z elemre. Azért egy derékszöget néztünk (miután egy darabbal odakapattuk, hogy ne libegjen ki a nútból). Hát ezt a fajta hátfalazást se egy emberre találták ki, az tuti.
Vízszint? Őszintén, nem is tudom azt OTT és AKKOR hogy csináltuk volna ha egyáltalán eszünkbe jut. Örültünk hogy összeállt, a Möbelixnek igen csuklottak a .. mindenkije. Az a kurva sz*r, hogy nem igazán gondolnak azokra, akik nem rutinszerűen tolnak ilyet össze. MIért nem lehet normálisan felcímkézni a lapokat? De nemhogy normálisan, de a leírás lapkódjait (pl a "TO010"-es darab) SEHOL nem leltük fel, egyetlen lapon sem.
Szerintem tuti szándékosan ... ügyesebbje és/vagy aki szeret sz*pni, az valahogy összerakja. AKi meg nem az hív szakembert, ha elég sokan vannak elterjed hogy érdemes szakembert hívni (aka: vedd meg tőlükazt a szolgáltatást IS), mert egyedül eleve esélytelen vagy, de 2-3 kétbalkéz Jóska egy kupacban sem ér sokkal többet.
Amúgy ez egy kádárkocka. Itt minden sík, merőleges, és párhuzamos. (jó, ezt röhögés nélkül én sem bírom :D)
Falhoz kirögzíteni? Akkor most le leszünk cseszve .... (?) . Nem. Ez így is borul hogy húzkálós az ajtaja? Meg nincs gyerek aki bemásszon/csimpaszkodjon? Még megoldható utólag is, gondolom. Húzgálni ideoda van hely a szobában.
Mivel ezek a fiók aljára szerelhetők nagy valószinűséggel az alatta levő fiók előlapjának teteje bezavarna a működésbe. A szerkezet magassága kb 3 3,5 cm. Úgy látom ennyi hely nincs.
Hát a gugli alapján a 2. találat asszondja, hogy ugyanolyan széles az a pusth-to-open csúszka is, mint amit beépítettem golyóst, és ami a képeiden is kinéz. Nyilván hosszban meg olyat veszel ami jó.
De biztos sokat segít, ha a "méret- és csereszabatos" kérdés mellé beírod a méretet is :)
Urak, ezt a fajta a fiókcsúszkákat szeretném kicserélni olyan trendi érintésre nyíló-csukódóra (tip-on? push-to-open?). Létezik olyan, ami méretben csereszabatos? vagy azok mind teljesen más fiókméretezést kívannak?
Csak nem hagytak nyugodni ezek a bútorlap árak - ezért megkérdeztem az egyik (elég drága, de jó) szabászatot, ahonnan a szerelvényeket is szoktam venni.
Tehát a mai bruttó árak így vannak náluk:
Fehér - 3.717 Ft/m2
Bükk - 4.043 Ft/m2
ABS él - 226 Ft / fm
- Vágás díj nincs (benne van a m2 árban)
- Csak a nettó levágott-elvitt anyagot kell kifizetni - hulladék vesztességet nem számolnak fel
Mitagadás, drágább lett amióta utoljára ott jártam. Az OBI-ra azért még kíváncsi vagyok mit újítottak.
Mert a lemez rozsdamentes, ami alatta van, az meg valami más fém. És ha mereven összerögzítenék, befeszülne a hőtágulástól. Ha síkban lötyög, az kit érdekel?
"A munkalap toldása az egyik leginkább szemelőtt lévő részlet egy konyhában."
Ezt egészítsük ki azzal, hogy a jól sikerült toldás. Nekem anno tizenéve az üzletben marták össze a pultot 45 fokban. Mikor hozták ki, hogy elvigyük, az egyiknek le volt törve a hegye, mondtam, ez így nem jó. Persze, újramarták. Egy bibi volt, az ép darab megmaradt, az új darab színben ugyanaz volt, csak egy picit vastagabb. Talán 5 tizeddel. És meglátszott.
Tökéletesen egyetértünk, de pillanatnyilag az a helyzet hogy elszaladtunk a ház költségvetésével és az egész konyha onnan jön majd ideiglenes jelleggel. 2-3 év múlva lecserélem egy Alno-ra vagy hasonlóra, iparostól megrendelve - és igen, majd tömörfa pulttal.* :D Csak a gépeket és a mosogatót/csaptelepet tartom meg belőle így most is azokat már a véglegeset vettem.
Fentiektől függetlenül vagyok annyira igényes, hogy ne csak úgy egymáshoz toljam a lapokat és kalap-kabát hanem akkor már nézzen ki valahogy.
*Ikeában amúgy sincs már tömörfa pult, amit annak árulnak az is csak pozdorja+2-3 mm faburkolat. Majd a Salix lignumnál választok valami szépet.
1. Ha tömörfa pult akkor nincs több kérdésem :) Romantikus álmodózó vagy! + oldtimer autó, ez a menthetetlen kategória. Alfa?? ja, akkor ninsenek szavak.
2. Ha laminált pult, akkor Kaindl, ők is gyártanak 62.5 cm mélységgel, 4m ca. 35-37e picit az Egger árai alatt vannak. Remek minőség, széles választék.
Ahol én szabatok, oda rendelem a pultot és a kész méreteket hozom el. Egyszerűen beépítem a költségbe. Amennyi időt el lehet tökölni a sablonnal én berakom a gépeket meg bekötöm a vizet és abban nincs rizikó. Ha görbék a falak arra is megvannak a praktikák, függetlenül attól, hogy derékszögben maródott a munkalap.
3. Mivel te magadnak marnád esetleg elnézel némi bakit, ha fizetsz érte akkor jogosan a 100% -ot várod el. Az meg a CNC. Pont.
A munkalap toldása az egyik leginkább szemelőtt lévő részlet egy konyhában. Hajrá! :)
Ami riaszt az az, hogy mdf, ellentétben a használatos műanyag sablonokkal. Így a síklapúsága az amit nem tudok előre eldönteni, és reménykedtem, hogy valaki már találkozott vele.
Hajlik, pontatlan, nagy odafigyelést igényel, szerintem ha MDF-ből van ugyanaz a helyzet.
Szabászaton is elkészítik Neked akár szögben is csak vinned egy 1:1 sablont a sarok szögekről(töredék áron marják pl. Interfa Ktf-nél, mint ammannyiér a helyszínen be-küzdöm).
Ez a másik indok amiért gondolkodom rajta. Ami riaszt az az, hogy mdf, ellentétben a használatos műanyag sablonokkal. Így a síklapúsága az amit nem tudok előre eldönteni, és reménykedtem, hogy valaki már találkozott vele.
Sajnos nincs információ, mekkora szerszám-átmérő és mekkora vezető-gyűrű kell használni. Ha jobban megnézed a csatolt képeket, gyorsan rájössz nem is tudják mire való ez a sablon.
ráadásul a nem ugyanazon a napon gyártott cucc árnyalata eltérhet egymástól, nem fognak szórakozni, hogy egy rendelést két külön tételből csináljanak meg. akiket én régen ismertem, azok egyszerűen a maradékkal fűtötték a műhelyt. ha nagyon hideg volt, vagy nagyon tele volt a raktár, simán féltáblát is felkockáztak a kályhába.