> Én még a felét se csináltam volna, de a te dolgod.
Ehhh, ezzel nem sokkal lettem beljebb :)
Szóval jöttek a kertészek, hozták a [fene tudja mi a neve, nagy fúró, amivel a talajba lehet 20-30cm átmérőjű lyukakat fúrni] és megoldották. 80 centi mélyen, ott voltam. Beöntöttük betonnal, ment bele a papucs. Ennyi a történet.
Nyilván jobb lenne kiszedni a betont, de akkor ott vagyok, hogy kellene valahonnan pár talicska földet vadásznom, hogy betömjem a lyukat, illetve a 6db dögnehéz betontuskóval valamit kezdeni kellene. Vagy a tetejét szétverem, rá valamennyi termőföld, hogy a fű megéljen rajta és ne akadjon bele semmi. Igazából teljesen mindegy nekem. (kiásni a betondarabokat nagyon nincs "kedvem")
Lentebb úgy nyilatkozott, hogy 10-25 centit levésne a tetejéből, szóval szerintem maradhat. Na meg elvileg a kalapálástól nem csak meglazul a betonvas, hanem repedezik is a beton és könnyen kiszedhető darabok keletkeznek. Ha mégsem, akkor adni kell a samuval annak is 1-2 pofont...
Mikor itt az áramszolgáltató cserélte az oszlopokat az egyik földelő szondát bent hagyták. Mivel traktorral kaszálom az út szélét és az új oszlop nem a régi helyére került, így útban volt az arasznyira kiálló 20-as gömbvas. Gondoltam majd szakaszosan felhúzom a traktor hidraulikájával, hisz a 720 kg-os Fiatot is simán felemeltem és elvittem bálavillára kapva. :-) Rákötöttem a láncot, elkezdtem emelni, de csak a 25 mázsás traki ágaskodott fel, a vas meg se mozdult. Minden irányba megrángatva végül kb egy óra alatt bírtam csak kihúzni a 3 m-es vasat. Jó, persze rá volt gyógyulva rozsdával kevert föld, na de egy betontuskó széle sem sima és bár rövidebb viszont sokkal vastagabb...
Szerintem a 2 komponensű autólakk az poliuretán. Fára nem próbáltam, de fémen nem támadta meg a felszórt festéket. (nem szabad sokáig tárolni, az edző része - a kisebb adag - pár hónap után bedöglik)
Azért ,mert legalábbis én ,ha lekenek valamit vékony lazúrral ,azt le szoktam lakkozni ez lehet az én hülyeségem, de én így csinálom régóta a lakkozás meg hozzátartozik az asztalos munkához jó nem autólakkal, de na.Köszi átmegyek oda Lakatolás - Fényezés - tapasztalatok!
Egy kérdésem lenne. Alkid gyanta bázisú festékre szeretnék karcálló 2K autólakkot fújni, melyik az a fajta ,amelyik nem marja le az alkid gyanta bázisú festéket. Legjobb valami víz bázisú autólakk lenne,de még nem találtam ,lehet nem is létezik.