E topik a http://www.fortepan.hu gyűjteményben fellelhető városképek, részletek, helyszínek, esetleg korszakok-időpontok, személyek, járművek beazonosítására szolgál. A honlap szerkesztői az itt olvasható azonosításokat veszik át.
A Fortepan új kulcsszó-címke rendszeréről a Fortepan címkézés topikon kaphattok bővebb információt. Testvértopikunk a Budapest anno...
A Fortepanhoz lazán kapcsolódó egyéb témákkal forduljatok a
Kávézóna a FortePan-hoz topichoz
Megmutattam a képet egy felvidéki magyar ismerősömnek. (Anyanyelve magyar, de mint államnyelvet használja a szlovákot, és így a Szlovákiában szokásos szinten megérti a csehet is.)
A felirattal kapcsolatos következtetéseimet ő is helyesnek gondolja. Tehát:
- az első szó szerinte is UDRZBARI, azaz 'karbantartók',
- a ZDRAVÍ valamint a hacsekes Ř(R)-ek alapján nem szlovák hanem cseh a szöveg,
- a 1 máj mint ünnepnév csehül is megállja a helyét (sőt mint ünnepnevet igazában ezt használják).
Amit ő javasol a megfejtéshez: a harmadik szóban (második sor eleje) szerinte a szó végén nincs C, hanem az maga az I betű, és utána a feliratot tartó szerelvénynek valamilyen darabkája zavar be a képbe. Utána pedig nagyobb szóköz van, feltehetőleg szimmetria- vagy installációs okból.
Ennek alapján az a szó nem *kok?arci, hanem KOKSAŘI (hacsekes R-rel). Így érthetővé válik a szöveg, a szó így már létezik. Az alábbi cikkben például éppen a Třineckých železáren, azaz az általunk a képen feltételezett vasmű szakközépiskolájának tanulmányi versenyéről szóló cikk utolsó előtti mondatában panaszolják ezt a szóalakot használva, hogy nincs igazán utánpótlás a kokszoló szakmában...
Tehát úgy tűnik, hogy a szöveget teljes egészében megfejtettük:
UDRŽBAŘI A
KOKSAŘI ZDRAVÍ
1 MAJ!
A jelentése pedig (ha az első szónak nincs a csehben valamilyen még speciálisabb szakmára vonatkozó további jelentése):
A KARBANTARTÓK ÉS
A KOKSZOLÓK KÖSZÖNTIK
MÁJUS 1-JÉT!
Magának a feliratnak állandó jelenlétéhez az épület tetején még azt a feltételezést vetem fel, hogy esetleg olyan szövegről (esetleg neonbetűkről?) is szó lehet, ami folyamatosan fent volt, viszont csak az aktuális időszakban világították ki.
MagyarországBudapest VIII. Fiumei úti Nemzeti Sírkert (Kerepesi temető), háttérben a Dobozi utca és Teleki László tér sarkán álló ház. Szemben Rajk Lászlóné, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András újratemetésekor, 1956. október 6-án.
MagyarországBudapest VIII. Fiumei úti Nemzeti Sírkert (Kerepesi temető), Szemben Rajk Lászlóné és ifj. Rajk László, Rajk László, Pálffy György, Szőnyi Tibor és Szalai András újratemetésekor, 1956. október 6-án.
79432 Budapest, X. Könyves Kálmán körút a Népliget mellett, a tankok hozzávetőleg a mai planetárium helyén állnak.
a felsővezeték tartók jellegzetes ívben kanyarodó sora a Népliget felé (ma Hell Miksa sétány /sose hallottam még ezt az utcanevet/) a 75-ös troli végállomása miatt van, ez 1954 óta működött ott http://www.villamosok.hu/troli/trolihalozat/index.html
Bizonyára elkerülte a figyelmemet, hogy a Váci utca 33-ban is volt esernyős.
Ezek szerint 2 olyan hely is volt 1958-ban Budapesten, ahol egy más mellett volt Szivárvány és esernyős, a Váci utca 33 és a Lenin körút 56. Természetesen várhatunk, amíg elő nem kerül egyértelmű bizonyíték, melyik látható a képen.
Mint már jeleztem, egy ilyen azonosítást sok helyen el lehet hibázni. Az utcanév, a házszám, a kerület mind téveszthető adat. Ám itt más a helyzet, az adatok jónak tűnnek. Felbuzdulva nyomozásodon, én is elmentem a könyvtárba, elővettem az 58-as telefonkönyvet. Megkerestem benne Ivanits Margit esernyőst (nevét az általad a képszám alapján beidézett hozzászólásokban láthattad). Bizony V. Váci u. 33. a cím. Az ABC-ben, és a szakmai részben, esernyősként is. És a Szivárvány áruháznak ugyanezen a címen volt fióküzlete, szintén ebből a telefonkönyvből nézve. 1960-ban a Szivárvány már nem volt itt, de Ivanits Margit akkor is készítette-javította az esernyőket. Később is volt ott nyilvános könyvesbolt (talán épp a Szivárvány helyén), ott volt az Egyetemi Színpad jegyirodája (talán éppen az esernyős helyén). Szóval én nem nagyon változtatnék egyelőre. (Jössz egy úttal...)
A ház a Stühmer gyár egykori épülete, később pedig a Tanért, a Tanszergyártó és -Értékesítő Vállalat központja. A bolt az államosításig Stühmerék édességboltja volt. (Mellette sokáig működött a Kati presszó.) A bolt portálja sok szempontból emlékeztetett a hajdani Híradó moziéra: csupa nikkel, króm és üveg. (A fotó 1956-os.)
Még nem, de idővel eljutok addig az időszakig is az írásos anyag feldolgozásával. Amit tudok: egy utász alakulatnál volt hadtápos. Dicső géhás és tiszti karrierje egyébként nem tartott soká: előbb hosszabb szanatóriumi kezelésre visszavezényelték - tbc -, majd szocdem agitáció és kormányzógyalázás vádjával tiszti becsületbíróság elé került, s ennek folyományaként sikerült pár hónapot eltöltenie a Margit körút egyik szomorú intézményében.
Tatus nyomdokain beugrottam a könyvtárba és megnéztem egy 1958-as telefonkönyvet. Egy helyen egyezik az ernyősök listájával, a Lenin körút 56-ban írnak egy Szivárvány ruházati üzletet. Tehát a helyszín nagy valószínűséggel VII. Erzsébet körút 56 sz.:
"többnyire olyasmit kifejezve, ami a kép készítésekor úgy volt,"
31335
MagyarországKiskunfélegyháza Kossuth Lajos utca páros oldala a Deák Ferenc utcától a Szent János tér felé nézve, háttérben az egykori Takarékpénztár épülete.
Ha a kép készítésekor Takarékpénztár volt, akkor kivesszük az "egykori"-t, mi úgy tudjuk 1970-ben nem az volt.
Ez a többi "egykori" képre is vonatkozik, próbáltuk a kép készítését megelőző funkciónál használni, ha elrontottuk és jelzitek, kijavítjuk.