E topik a http://www.fortepan.hu gyűjteményben fellelhető városképek, részletek, helyszínek, esetleg korszakok-időpontok, személyek, járművek beazonosítására szolgál. A honlap szerkesztői az itt olvasható azonosításokat veszik át.
A Fortepan új kulcsszó-címke rendszeréről a Fortepan címkézés topikon kaphattok bővebb információt. Testvértopikunk a Budapest anno...
A Fortepanhoz lazán kapcsolódó egyéb témákkal forduljatok a
Kávézóna a FortePan-hoz topichoz
Vigadó, a Székesfővárosi Zenekar és a Budapest Kórus hangversenye. Szólisták László Magda, Basilides Mária, Rösler Endre és Rissay Pál a Magyar Állami Operaház énekesei.
Ígérem, itt abba is hagyom, de legyen meg még egy kicsit, ha már az internet emlékezete kitörölte, így egy egyszerű linket nem tudok beszúrni. :)
Népszabadság, 2000.04.29 szombat 34. o. Emmanéni XX. százada
Hogy mi marad az ember után? Emma néniből például egy vaskos boríték: az unokahúga, az én nagyanyám válogatta össze. Keresztlevelek, bizonyítványok, hivatalos okiratok – jó, ha fél kiló az egész. Pedig tizenöt év után már egyre halványulnak az emlékek. Még néhány esztendő, és ez lesz minden, amit tudunk róla. Egy egész generáció nő föl lassan a családban, amely csak találgathat, melyik volt ő és melyik a nővére a beállított műtermi felvételen. A csomagban összegyűjtött keresztlevelek közül az övé a legfrissebb: kelt Aknaszlatinán, 1895 júliusában. A gyakori használat miatti szakadásokat akkurátusan felragasztott papírcsíkok takarják, a lila pecsétek azt tanúsítják, hányszor és mely hivatalokban kellett bemutatnia, ha úgy alakultak az ügyek. Vannak aztán más keresztlevelek is: horvát nyelvűek tízdináros okmánybélyeggel az apai, Hudolin ágról, az anyairól pedig büszkén magyar nyelvűek; kiadásuk helye a frissen visszacsatolt Patkanyóc, rajtuk a felirat, miszerint „az 1939; IV. t. c. végrehajtása céljára illetékmentes". A fölmenők leltára azonban korántsem teljes. Fedinecz György görög katolikus lelkész 1941. április 1-jei dátummal volt kénytelen igazolni, hogy „a keresztlevelüket se Bumbák Jánosnak, se Pánulin Máriának nem adhatja ki, mert ők körülbelül 1810–1820 között születhettek, és itt az anyakönyvek csak 1829-től vannak meg, mert az előbbiek megégtek". Hudolin Emmuska életéről persze mindez alig mond valamit. Az első irat, amely igazán róla szól, 1902 májusában kelt Aknaszlatinán. Fehérné Bucsinyi Irma kincst. tanítónő a következő bizonyítványt állította ki a számára: „... a leányiskola első osztályát ez ideig mint az osztály legjelesebb növendéke végezte. Szorgalma, jó viselete, az egyes tárgyakban tett előmenetele folytán kitűnő osztályzatot érdemelt." Ez már igen – mondhatjuk, különösen, amikor a következő papír is a kezünkbe kerül. A meghívó a Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek vezetése alatt álló temesvári leánynevelő intézet 1909. június 8-án megrendezendő „Vizsgálati Hangversenyére" szól, amelyen Hudolin Emma Wegel Elzával, Kádár Terkával, Wellisz Ilonával, Csauscher Mariskával, Hindy Évával, Weiszmann Júliával és Maskovits Milénával játszotta négy zongorán Brahms Magyar táncok című művét. Emmanéni 1911-ben végezte el a kolozsvári Magyar Királyi Állami Felsőbb Leányiskolát, a bizonyítványra később saját kezűleg írta rá, hogy „régen nem volt leánygimnázium, a felsőbb leányiskola felelt meg a középiskolának". S valóban: tanultak magyart, történelmet, számtant és mértant, földrajzot, természetrajzot és természettant, neveléstant, valamint németet, franciát, sőt angolt is. A búcsúbankett (vagy ami sokkal valószínűbb: kakaós uzsonna) hangulatába az az 1911. június 14-én keltezett „Kötelezvény" enged bepillantást, amely alatt vagy másfél tucatnyi gondosan, kacskaringósan kanyarított leánynév olvasható. „Alulírott kötelezem magam, hogy 1921. május 10-én a kolozsvári felsőbb leányiskolában meg fogok jelenni, és ha ezt nem tehetem, írásban tudatom társnőimmel elmaradásom okát." A bizonyítványok azt tanúsítják, hogy Emmanéni az iskola befejezése után nem sokkal elhagyta Kolozsvárt, és követte énektanár bátyját a Hudolinok új otthonává váló Kőbányára. 1912-ben sikeres különbözeti vizsgát tett a Magyar Királyi Állami Tanítónő és Nevelőnőképző Intézetben, majd két félév államszámviteltant hallgatott a budapesti királyi magyar tudományegyetem jogi karán. A rendkívüli hallgatók számára rendszeresített „Leczkeigazolvány"-a kitöltésekor alighanem némi zavar támadt: a tulajdonos megjelölésénél csak olyan rubrika volt ugyanis, hogy „... fia". Ennyi tudással felvértezve már tényleg nem lehetett akadály Emmanéni előtt. 1914 januárjában zengzetes nyelven megfogalmazott hivatalnoki esküt tett Veszprémben, s így napidíjas állást vállalhatott a Magyar Királyi Állami Gyermekmenhelyen. Három év elteltével az intézmény igazgató főorvosa a következő bizonyítvánnyal bocsátotta új munkahelyére, a budapesti gyermekmenhelyre: „kifogástalan magaviseletével, páratlan szorgalmával, feltétlen megbízhatóságával és gyors felfogásával a legnagyobb megelégedésemet érdemelte ki, úgy hogy az utóbbi két év alatt, mint kiváló munkaerőt, önálló fogalmazói munkakörrel bíztam meg". Emmanéni nyolcvankilenc évet élt. Huszonkét éves volt, amikor másodszor, ezúttal végleg Budapestre költözött, de az utóbbi hetvenhét évből jóval kevesebb irat akadt fenn az idő rostáján, mint az előzőekből. 1919 decemberéből például ez: „Az állami gyermekmenhelyben tartott lélekemelő karácsonyesti ünnepségen való szíves közreműködéséért fogadja a gyermekvédelem és az örök emberszeretet nevében bensőséges és meleg köszönetemet". 1927. március 15-ről a következő: „Állampolgársági bizonyítvány. (...) kolozsvári illetőségű Hudolin Emma díjnok budapesti lakos magyar állampolgársága fenntartására irányuló elhatározását 1922. évi július hó 26. napján az 1921. évi XXXIII. törvénycikk (trianoni békeszerződés) rendelkezéseinek megfelelően bejelentette. E bejelentés alapján az 1921. évi 6500/M. E. számú rendelet 12. szakasza értelmében ezennel igazolom, hogy Hudolin Emma magyar állampolgár". Ugyanez év májusában kelt a népjóléti és munkaügyi miniszter dombornyomású levele, amelyben díjnokból ideiglenes minőségű kezelőnővé nevezi ki. Három évvel később követte a másik, amely szerint ugyanő „kifogástalan szolgálata után" kezelőnőként véglegesítette. 1933 novemberében belügyi kezelői vizsgát tett. 1934. február 13-án a belügyminiszter engedélyezte neki, hogy a családi nevét Kelemenre változtassa át. Budapest székesfőváros 201/5. számú Igazoló Bizottsága 1945. augusztus 23-án igazolta Kelemen Emma Állami Gyermekmenhelybeli irodasegédtisztet. Két évvel később azt adta hírül a Magyar Közlöny, hogy az – akkor már – irodafőtisztet a népjóléti miniszter segédhivatali igazgatóvá nevezte ki. Szeptember 28-án hatszáz forint értékben békekölcsönt jegyzett. Mást szinte már nem is találni a borítékban: piros és kék útlevél, félárú vasúti igazolvány lapul csak benne. Személyes irat, levél, följegyzés egy darab sem. A hivatalos okmányokon kívül csak két, Zágrábban föladott postai levelezőlap vészelte át az utóbbi fél évszázadot. Az 1950. júliusit Mariska néni, Emmuska nővére írta: „Már többször írtam neked, gondoltam, hátha megkapod, és válaszolsz a te öreg nénédnek, aki sokat sóhajt utánad". A másik 1953 októberében érkezett: „Kedves és jó Keresztanyuci! Fájó szivel közöljük hogy a kedves és jó szerető anyukánk junius 22 9 órakor este lezárta szép szemeit. Mi értesülést és levelet kültünk de ugy látszik nem kapták meg". Emmanéni majdnem végigélte a huszadik századot. Ha a ránk maradt iratait olvasgatjuk, úgy is ítélhetünk, hogy valójában nem történt vele semmi érdekes. Bár híresen erős, tiszta alt hangja volt, nem lett belőle operaénekes. Sosem ment férjhez, és csak ritkán utazott. Cserébe a történelem is viszonylag ritkán szólt bele az életébe. Pontosan kétszer: másodszor akkor, amikor a láncos kutya Jugoszláviájából, a hermetikusan lezárt határ mögül a nővére halálhíre is csak sok hónapos késéssel érkezett meg hozzá. Az első eset jóval korábban történt. Hiszen 1921-ben, tudjuk jól, nem vehetett részt a Magyar Királyi Állami Felsőbb Leányiskola növendékeinek találkozóján, annak ellenére, hogy búcsúuzsonnán írásba adta, semmi sem tarthatja távol. De akkor már senki sem élt a családból Kolozsváron. Trianon elől mind Kőbánya felsőre menekültek. Kőbányáról már csak egyszer költözött Emmanéni. Túl az ötvenen, amikor a társbérletesítés elől lelt menedéket nagyanyámék népes családjánál, a Ferenc körúton. Ott aztán megöregedett annak rendje és módja szerint. Szinte ma is látom, ahogy a Tűzoltó utca sarkára néző erkélyajtó üvege mögül kedvtelve nézegeti a lenti, egyre nyüzsgőbb forgalmat. Egy téli délután egyszer csak nem lélegzett többé. Anyám és a testvérei szépen felöltöztették, az állát felkötötték egy kendővel. Ma sem tudják, honnan jött a mozdulat. Talán csak érezték, hogy ezt így kell. N. Kósa Judit
Az első döbbeneten túl egyébként nem is tudom. A kép 1912-re van datálva, Emma néni akkor 17 éves volt. Tőrös Marcsáról nincs közelebbi infóm, de van képem, tizenöt évvel későbbről:
