Pont a multkor voltak nálunk "olajos szakemberek" akik képekkel bizonyították hogy mit tud tenni a nem megfelelő olaj egy motorral akár40.000 km alatt. És természetesen elmondták, hogy nem semmiért írnak elő meghatározott olajakat a motorokhoz. És persze az olajnak sokkal több paramétere van mint a viszkozitás, a teljesítmény szint, hamutartalom, gázolajjal való higithatósag amit figyelembe kell venni. Ugyan azon "alap" kenőolajakat más más célból másként adalékolnak, amitől való eltérés rövidebb hosszabb távon de mindenképpen kárt okoz. Ne legyünk okosabbak a fejlesztő mérnökóknél. Bár mindenki döntse el hogy neki mi a fontosabb, az azonnali megtakarítás, vagy a hosszabb távon történő megbiszható használat. Az még nem garancia semmire, hogy "valaki" használt már xy tipusu olajat és semmi baja nem lett a motornak tőle! Igen ez elképzelhető hogy bizonyos használati körülmények mellett a nem előírt olaj sem teszi tönkre a motort, de a tervezésnél mindig a szélsőséges körülményeket veszik figyelembe.
DPF-es olaj a mazdánál azon túl,hogy csökkentett kén-hamútartalommal bir a részecskeszűrő miatt ,bizonyos mértékű gázolajjal való higulás esetén is el kell ,hogy lássa a feladatát.
Ha kiiktatod a részecskeszűrőt és a kiirtod a rutint a PCM-ből is akkor többé nem kerül olyan mennyiségű gázolaj a motorba ami kárt okozhatna vagy inkább ronthatná a kenőképességet és egyébb jellemzőket.
Szerintem egy sima 5w30-as olaj ,ami van a régi 6-osban is jó lehet
Nekem igazán azon akadt meg a szemem, hogy "Nem ajánlott"-ként szerepel a nem DPF-es motor, nem pedig "nem szükséges"-ként. Azt nem értettem, hogy miért lehet - más szóval - ellenjavallt. De valószínüleg ennyire azért nem gondolták át ezt a szöveget és - a ti hozzászólásaitok alapján is - nem kell vele foglalkozni.
Nos, a 6-osom története folytatódik. Hívott a futóműves, hogy égen-földön nem talál bele toronyszilentet. Mindegyik, amit a katalógus hoz bele, másképp néz ki, mint ami benne volt. (Alul van egy gallér, ami miatt nem megy rá a rugó.)
A Kayaba kereső is 2 félét hoz hozzá: SM5428 2/2/2004-ig gyártotthoz és SM5540-es 2/3/2004-től. Ez milyen már, hogy Február 3.-tól másfélével gyártották...? :) Alvázszám alapján elvileg katalógusnak tudnia kellene, de érdemes erre odafigyelni, ha valakinek 2004-es autója van, mint nekem is.
Most beleugrott pár ezres az első futóműbe, remélem most egy darabig nem kell hozzányúlni.
De pont van változás. Megszűnt a DPF, amiért kénmentes olaj kellett, meg nincs utánégetés, a vele járó hővel és többletüzemanyaggal. Persze mehet bele az előírt olaj, (főleg hogy nem olyan drága) de nem igényli a DPF-es minőséget.
Én is gondolkoztam már az olaj váltáson, de tekintve, hogy nem tudom mi lenne a különbség, inkább maradok annál, amit a gyár ajánlott... Nem e miatt rogytak meg a Mazda motorjai.
Múlt héten eltávolíttattam a részecskeszüröt és a srác azt mondta, hogy mostantól nem kell bele dpf-es olaj, csak "normál" 5w30. Ugyanakkor olyat is hallottam, hogy "azért maradjon a dpf-es".
Gondoltam beszerzem az olajat a következö cseréhez és az egyik honlapon az alábbit találtam (a gondolatjelek alatti sort kell figyelni).
Most akkor mi legyen? Miért nem ajánlják részecskeszürö nélküli autóba???
Kicsit nagyobbnak hat a régin lévő perforálás,mint az újon.
Lehet csak a kép teszi...
Gebriel
Amúgy kéne időpont egy ugyanilyen műveletre,meg szelepek beállítására ha kell mellette,és persze egy olajcsere a karter levételével. 210.000km van benne szeretném elkezdeni a nagyszervizt.
Hétvégén érek haza,utána két hétig otthon vagyok,ha addig nektek is belefér.
Kedvenc dizeles kocsim motorházában valami elszabadult, fordulatszámtól függően változó "búgást" hallok.
A barátom hasonszőrű masináját megnézve egy utólagos csavarozásra lettünk figyelmesek a légbeszívó csonknál. Nosza megcsavaroztam az enyémet is, de sajna a búgás megmaradt. A pöpec kis halk bombázómból egy bőgő masina lett ... nagyon idegesít, természetesen a fordulatszám növekedéssel egyenes arányú a zümmögés erőssége.
Hol kutakodjak tovább ? A tippeket köszönöm szépen előre is.
Csak Japán méretűt végy,és valami 60-70Ah,480-540A indító köztit,pl Alphaline,Yuasát(én az utóbbit tettem jó 2 éve a díeselbe,gond semmi,az 1.6MPI Octiba meg jó 3 éve,55Ah-s Alphaline-t,az is ok eddig).!
Csak még 1 kérés: átküldenéd a képeket, amiket pénteken csináltál a porlasztóalátétekröl, meg a porlasztókról, ha nem nagy fáradság? mpontgergely kukac gmailpontcom
És ami még fontosabb: a szép felnire JÓ gumi! Annyi ültetett, hangos, fóliás "autót" látok ordenáré gatya gumikkal, hogy az fáj. Ha volt pénze felnire, legyen gumira is!
Teljesen igazad van, hogy az ember idővel változik és már nem az az első 2 esetleg 300LE legyen az autó sokkal fontosabb a biztonság, megbízhatóság és a kényelem egy esetleges hosszú úton. Nekem is volt tuningolt autóm egy Toyota sportkipuff meg minden nyalánkság de most már soha többet. Sőt a fóliázott ablakokat sem szeretem már.
Maximum ami még belefér az egy szolid ültetés és egy fincsi felni és pont. :)
Hidd el egy közel 200 lovas, nitrós GSI Astra után én sem a lámpáknál túráztatás miatt vettem Mazda 6-ost. :) Egyszerűen 30 évesen változik az ember értékrendje, felfogása. Nekünk is egy kényelmes, megbízható autó kellett, amivel hosszú távra tervezhetünk.
Azt tudom mondani, hogy ha két személyre tervezel még egy ideig, és egy megbízható autót keresel, akkor az 1.8-as benzines F/L-es hatos jó választás lehet.
HA MINDENT NAGYBETŰVEL IRSZ AZ INTERNETEN AZ KIABÁLÁST JELENT ha eddig ezt nem tudtad akkor most már tudni fogod.
gyárilag igy van megadva a szinkód.
a különböző árnyalatok meg köszönhetőek annak,hogy nem mindegy milyen gyártó festékét használod,milyen méretű szemcséket tesznek a lakk-ba ,nem mindegy,hogy a kedves fényező mesternek milyen kedve van ,hogy tartja a kezét,milyen távolságból fújja stb.
ugyan olyan szint szinte LEHETETLEN csinánálni mint az autón eredetileg volt.
Hasonlót tudnak csak illetve egyébb trükkök vannak amikkel becsapják a szemed.
Ezt vagy elfogadod vagy ne vidd fényezőhöz az autódat.
Nyilván illik vinni a tankajtót a szinkeveréshez,de a katalogusban 25H a szinkód és pont.
Ha nem csörög, akkor nincs vele gond. Egy Mazdás szaki azt írta, hogy olyan 300ezernél kell ellenőrizni kb. Nekem is 1.8-asom van, most lesz nagykorú (200k km) és a vezérlés szép csendes. A lényeg szerintem, hogy a belevaló olaj menjen bele, és nem lesz gondja. A kényelem meg szerintem magáért beszél. Én 190 magas vagyok, de hely annyi van benne hogy táncolni lehet benne, és az ülések is kellemesen kényelmesek szerintem.
Nem értem ezt a "kiabálás" dolgot. Csak tapasztalatból mondom, mert amikor nekem az előző M6-on spoiler-t fényezték a gyári színkódnál még volt 3 árnyalat amit meg kellett határozni.
2010-es Mazda 6 Sp Cd129 Te volt az érintett. Ja és ha gondolod én is meg tudom nézni a színkódokat DSR-ben. Csak be kellene mennem a munkahelyre.
Például,hogy láncos ez a Mazda motor sem tudtam...akkor ez is úgy van amíg nincs hangja nem csörög nincs igazi intervallum megadva mikor kell cserélni?! - Egyenlőre meg a másik hozzászóló tanácsaira reagálva még ketten vagyunk barátnővel így még nincs család csak tervben van így az 1,8 nekem elég is volna meg már kinőttem 33 éves vagyok abból, hogy versenyezzek és a lámpáknál túráztassam az autót. Nekem ami fontos, hogy megbízható legyen ne keljen rettegni mikor ad ki hibakódokat rohad le és kényelmesen utazzon az ember benne hosszú utakon is. Évente vagy 3 alkalom amikor hazamegyünk egy ilyen kanyar oda vissza 3000km... + amit itt az ember megy az a havi 5-600km
Mint 1.8 Mazda 6 Sport kombi tulaj, én is csak azt tudom mondani, hogy a rozsdára nagyon figyelj, de ezzel a motorral különösebb gondod nem lehet. Egyébként csak azt érdemes megnézni, amit egy már bármilyen márkájú autónál megnéznél.
Arra azért figyelj, hogy ez a motor hiába megbízható, de nem egy erőmű. Ha Németországban hegyvidéki területen élsz, nagy a család, sokszor van tele a csomagtartó, esetleg bicikliket vinnél a tetőn, vagy utánfutót kötnél utána, akkor inkább a nagyobbik 2.0 motorral ajánlanám. A 2.3-as hibáit már korábban többen leírták. Azt mondom, hogy amíg csak 3 tagú a családunk, csomagok, biciklik a tetőn és vonóhorog nélkül még elég a motor, de ha mondjuk 5-en lennénk, már lehet, hogy csak kínoznám.
Ja és ha végül megveszed, ne sajnáld a pénzt egy azonnali alváz és üregvédelemre, természetesen az ilyenkor szokásos olaj, szűrőcsere, klímatisztításon kívül.
Vezérlést szerintem nem kell cserélni, mert az 1.8-as benzin az láncos motor. Azokkal gond nem szabad hogy legyen. Olajat én személy szerint a Mazda Dexelia 5W30-at rakom bele ami gyári ajánlás, nincs gond vele. Vételnél figyelj majd a rozsdára (bár nem tudom ez az évjárat is rozsdásodik e). Szerintem nagy gond nem lehet vele.
A találgatások után leírom egy W169 az amiről írtam aztán lehet írni mennyire klasszikus vagy sem a véleményem az, hogy felszereltségben erőben és nagyságban sem rossz autó mert tényleg az Avantgard szint azért elég gazdagon tele van pakolva minden földi jóval az mellett, hogy ismerem a japán autókban is már alapban vannak olyan extrák amik pl egy németnél extra pénzbe kerülnek.
Mivel németeknél élek kint dolgozom anno mikor vettem na mondom jó lesz ez egyenlőre kettőnknek nem is kell nagy autó és németben valamiért a német márkák nagyon elől vannak gondoltam nem faragok nagyon rá.Augusztus óta van meg de hazudnék ha azt mondanám elégedett vagyok vele mert minden hónapban hol kis hol komolyabb hiba jött elő. Használt autó vásárlás az lutri én is tudom de azért ez extrém módon viszi a pénzem ezért is az elgondolás a Mazda felé.
Holnap ha minden igaz megyek személyesen is megnézni egy 2006/10. havi 1,8-as sport kombit 98000km-el ami itt kint talán akár valós is lehet és majd a részletekről nektek is beszámolok.Ez egy kereskedés és szeretném ha a Mercit meg be tudnám számoltatni.
Vásárlás után mivel lehet számolni a kötelező dolgok mibe fájnak értem én a vezérlés csere olajat mit tesztek ebbe a motorba és még nem tudom mik azok amik ennél a típusnál fontosak lehetnek?!
Köszönöm a válaszaitokat előre is és elnézést ha hosszú lett vagy az eleje kicsit olyan "nem Mazdás" :)
és ha tudom a színt, akkor Mazdában gondolom tudnak rendelni arany áron, de nekem elég lenne spray formában is, pl. sima festékboltban is tudok esetleg venni? :)
Hol tudom megnézni a színkódot a Mazda 6 2003-nál? Ajtó élnél javítgattam, volt pici rozsda és az alapozót lefújnám "eredeti" színnel. Szóval van valahol szín-kód és ez alapján tudtok ajánlani helyet ahova bemegyek és tudok venni festéket? Vagy lehet rendelni is neten? - ezzel tapasztalat?
Szeretném mégegyszer megköszönni a tegnapi szerelést és a hozzáértö javítás mellett a kedves hangvételt is! Elégedett M6 dízel tulaj lettem! Viszont nagyon szégyellem magam, hogy nem adtam borravalót a végén, így kénytelen leszek visszatérni hozzád mondjuk olajcsere ürügyén :-)
Köszönöm a válaszodat! Én kint élek nem rég Németországban és itt szeretnék majd vásárolni csak előtte szabadulni szeretnék a kis Mercitől mert az annyira vakvágány lett ahogy megszerettem most úgy utálom és nagy csalódás a csillagos márka.Biztos csinált jó autókat vagy csak én nyúltam mellé nem tudom de valamiért a japánban több bizodalmam már.Régen Toyotám is volt soha semmi baj nem merült fel.
6-os Mazdáról olyat olvastam aztán lehet hülyeség, hogy hosszra a kombi és az 5 ajtós között nincs is különbség csak ugye van a "puttony" rész. Ez nem tudom valós-e mert ezt nem tudom melyik jobb választás..
Véleményem szerint az alapvetö használt autó vásárlási szabályokat érdemes itt is alkalmazni.
Szervizkönyv ha van,utolsó szerviz,stb
Amire én nagy hangsúlyt fektetnék az a rozsda. 10éves autók ha nem is jeletösen de rozsdásodnak. Ló Kerékjárat,küszöb,hátfal,váznyúlvány,ajtók alja,kipufogó, futómű.
A futómű rozsda nem téma,csak nem szép,bár a kocsi alját ritkán látni.
Elektromos rendszerek épsége,műkódése.
A kinézett autót mindig hidegen próbáld ki,érdemes a motortérrel kezdeni megnézés alkalmával,ha meleg motorral próbálod,nem derülhet ki hogy pl kéken füstöl.
Szelephang,indítózás,gázreakció,egyéb zörejek.
Motor tömítettség,kartergáz,szervó,fékek,élek futása, kopott vagy szinte új kárpit sokat elárul.
Egyenes futás,gumi kopás ha új az gyanús is lehet.
Érdemes vinni hozzá értőt,vagy elvinni felméretni,esetleg csak blöffölni,hogy elvinnéd felméretni, kiderül az eladó reakciójából minden.
Teljesen új vagyok még ebben a fórumban és olyan kérdésem és problémám van, hogy jelenleg Mercedes tulajdonos vagyok de márka nagyon a várt kívánalmakat teljesíti és minden csak nem megbízható ezért erősen fogalmazódik a gondolat, hogy átülnék egy 6-os Mazdába. Csak benzines jöhet szóba de azok közül nem vagyok tisztában melyikek az igen problémamentes konstrukciók. 2005-06-07es évjáratokat nézegetek.
Aki tud ebben segíteni és, hogy vásárlásnál mik azok a dolgok amikre oda kell figyelni érdemes megnézni az megköszönöm.
Családban régen még volt 626-os réges régen és emlékeim szerint nagyon jó kis autók voltak.
Az olajszivattyú előszűrőjét nem kell cserélni. Ha mégis, ott már komoly baj van. Az ellenőrzése akkor szükséges, ha forgattyúsházban, illetve az "olajos" tereken nagyon sok a korom, koksz, olajsár. Ha fémszilánkok, is vannak, akkor más baj is van. Ha van mód az olajnyomás ellenőrzésére, akkor az alacsony nyomásérték oka lehet a szűrő eltömődése.
Nem pánikolni kell, hanem egy valamire való szerelővel átvizsgáltatni az autót. Nem kidobott pénz a preventív karbantartás...
Nem mellékesen Novoth Tibit jól ismerem. Nem beszél hülyeséget és egy igazi megszállott. A lelkiismeretességéről, meg a magyarok 99%-a példát vehetne...
Nekem szintén 2006,F/L,de CDH TE van.!De a hozzá járt gyári 15"-ös lemez nyitott csavar,meg kúp stimmel,a gyári 17"-es GT kerekeimhez(meg fordítva is,a zárt GT csavarok is),és ez minden gyári Hatos felninél így van.!
Mit értesz "tetősínen"? Szerintem a tetőcsomagtartó is tetősínre van szerelve. És valóban, nem kell neki semmi, bemegy a profilba persze csak ha Mazdához való lába van! (a profilban van 2-2 recés műanyag csúszka, azokat el lehet tolni, levenni és alatta a rés a felszereléshez)
Gyári 2006-os, F/L, 5 küllős, 16-os alufelni és szintén gyári 15-ös lemez. De mivel használt autóként vettem, így nem garantálom, hogy az anyák is gyáriak voltak. Bár valószínű, mert a lemezfelni furataiba szépen illenek, de az aluba láthatóan nem.
Nos, Uraim, ma reggel vettem a Japkerben bontott csillapítót, közben beszélgettem a bontóssal. Kérdeztem van-e nekik alufelnihez csavaranya, mert nekem 1 másfajta, mint a többi 19. Erre mondta, hogy a gyári alufelnihez nem kell külön anya, ugyanolyan a kúpossága, mint a lemezfelninek!! Újabb nagy Piros pont a Mazdának! :)
neked is sok volt a kartelgőz és fura hangok jöttek a motorból amikor letekerted az olajbetöltő fedelét?én most ezt tapasztalom és ha 80nál 5.be padlógázt nyomok olyan mintha egy helybe állna az autó kell vagy 10 másodperc mire felgyorsul 100-ra
Nah, tegnap megvettem a rugókat, de egy kép motoszkált a fejemben, ezért felemeltem a kocsit, hogy ránézzek a lengéscsillapítókra is.
Sajnos igazam lett, a bal első úgy néz ki, kuka:
Konkrétan leszakadt a rugótányér, szerencse, hogy a fékcsövet nem vitte magával...
Nincs valakinek pesten egy felesleges bal első kombi csillapítója? :) Egyelőre bontott is jó, később meg lesz ebay-ről Kayaba 65 €-ért, de most nem tudom megvárni, míg ideér.
Egy másik oldalon pedig garanciális elvárásként fogalmazták meg, hogy a tulaj gyakorlatilag minden egyes tankoláskor ellenőrizze az olajszintet, máskülönben ugrott a gari.
Az itteni Mazda szerviz ahova járok még nem találkozott bajjal, igaz csak pár olyan Skyactive motoros autó jár hozzájuk ami túl van a 80.000km-en. A szervizfőnök különben benzines párti, azt mondta, hogy skyactive-böl is csak szigorúan benzinest ajánl!
(Egy 2.5-ös kombit el is fogadnék, de egyenlőre nem tehetem meg. A jó hír viszont az, hogy azok veszítenek az árukból leggyorsabban:-)
Ilyen hamar? Az első példányok már 1 év 7 hónaposak. :D
Nem mi szereljük hanem kinti szerviz mi csak ügyesen megszereztük a jó hengerfejet, mert nem azzal van a baj hanem a blokkal. És nem is eggyel hanem jelenleg 3db 6-os van náluk aminek szétrepedt a blokkja. Sokkal több infónk egyenlőre nincsen, sem pontos kor sem pontos kilométer, sem, hogy pontosan hol vannak a repedések csak egy biztos mindhárom dízel.
Tégy úgy és megoldod a gondot, mi fél kilós kalapáccsal sokszor nem kíméljük azt a részt ha azt bírja akkor a te kocogtatásodat is. :D A festéstől van leragadva ahogy sejted.
Mivel szerviz vagyunk ezért szoktunk vállalni kuplung cserét. Pontos időpont az megbeszélés után, meg a polcról jelenleg kifogyott lendkerék pótlása után ami akkor történik meg majd amint a főnököm megy Ausztriába az ottani beszerzési forrásunkhoz.
Amikor megvettem 104700 km volt benne, most van 130900.
110.000-tól kezdve (múlt év tavasz) EGR tisztítás (nem volt koszos), izzítógyertya csere, porlasztó alátét csere. Utána porlasztó csere (60.000km-et futott bevizsgált darabok). SCV csere, ősszel 120.000 km-revízió (itt úgy gondolta a szerelő, hogy jók a porlasztók).
Júniusban, amikor beszereltem a porlasztókat, még betanítás nélkül is gyönyörűen indult az autó, még aznap megvolt a felprogramozás, majd kimentem másnap Ausztriába, és ugyanilyen csörgést produkált indításkor, mint most. Mikor hazajöttem elmúlt a jelenség.
Most megint előjött két napig, utána két nap szünet, aztán ismét...
Ma rádugtam egy Gutmann műszert, hibakód nincs, indítás után nem ugrál a rail nyomás...
Napokon belül veszek egy Protec tisztítót, hátha...
DPF már nincs nincs benne, a biztonság kedvéért kidobattam belőle.
Melegen nem füstöl, még intenzív gyorsításkor sem, legfeljebb a felgyülemlett kormot köpi ki egyszer, de utána semmi...
A képről jut eszembe egy kérdés: első ajtót be kellene állítanom, mivel pár mm-es lépcső van a hátsó ajtó éléhez képest. Levettem a zár ellendarabját a B oszlopon, de hiába volt alatta ovális luk, nem igazán tudtam megmozdítani a cuccot, mintha oda lenne ragadva. Jól gondolom, hogy ennek nem így kellene lennie? Úgy néz ki festve volt a kocsi bal oldala, meg a hátulján is van egy kis narancsbőr, talán a festék ragasztotta be az ellendarabot. Ha nem üzemszerű, akkor beletekerek egy csavart és kocogtatással megpróbálom mozgásra bírni a menetes lemezt.
Nálam a kettő kombója okozhatta a rángatást hidegen mert amióta kicseréltem rendben van, csak a lendkerék rángat.
Először légmennyiségmérőre gyanakodtam,mert ha le volt húzva és úgy mentem vele 2napot nem rángatott. Ez ugye abból adódhatott,hogy több üzemanyagot adott neki,nem volt tökéletes az égés,de nem rángatott. És persze világított a műszerfal.
Hogy a Mazdába belemegy-e, arról fogalmam sincs... bár azt se tudom mi kell a Mazda első ajtajába. :) Ha jól láttam nem ovál? Gondolom átalakítóval belemegy, ha elfér a 16-os átmérő.
Az első szettet pont nem hirdettem meg, mert az egyik mély-közép membránján van egy kb 1cm-es szakadás. A másikat még meg se néztem. Egyébként erről van szó.
Passz. Nem lehet, h a tied GT?:) (nevedbol asszocialva)
Rengeteg autot bongesztem vegig a neten es elszomorito volt latni, h voltak
Pl olyan full extras 6osok (bose, bor,navi..stb) es a nyari gumi acelfelnin...munyag disztarcsaval:(
Jomagam 2.0 CD TE t kerestem, a 121 lovasat. Jol esett latni, h gondos tulaja volt. Beletette ezt az xcarlink mp3as kutyut, tolatoradart, tetocsomagtartot es van ot gyari mazda alufelni hozza. szervizkonyve 80ig volt vezetve, majd a tulaj maga vezette az eladasig. Megjarta a kettos tomegu lendkerek cseret is, ugyhogy ha nagy a szerencsem es szeretni fogja a kuplungolasomat, akkor 120ezerig nem szabadna olajcseren kivul semmihez hozzanyulni:)
Junius kozepen en epp Normandiaban jarok a 6ossal (70. Evfordolu, D Nap)
De ha visszatertem szivesen kernek hozzaertotol segitseget egy, a 626osomban tokeletesen mukodott Magnat atszerelesehez, egyelore a gyari hangfalakhoz, csak ahogy te irtad kicsit teltebben szoljon a Zene az autoban.
Magam sem lennek a dummdummdumm zoomzoom feeling hive;)
Addig is az a kb 1200 mp3nak elegnek kellene lennie ket micro sdre rendezve:)
Régen volt egy Swiftünk. A Blaupunkt magnót cseréltem ki benne egy ugyanolyannak tűnő, de nagyobb teljesítményű egységre. 4x20W (asszem Santiago és Lima voltak... A család nem vette észre) Utána az első kis 10 centiseket cseréltem koax Rainbow szettre, majd a hátsó vackokat szintén koax JBL-re...
A különbséget nem lehet leírni...
Innentől kezdve nem volt autóm, amiben gyári dolgokat hagytam. Ha olcsóbb szett kellett akkor nagy érzékenységű hangszórók is megteszik, de ezek terhelve nem jók. A kisebb érzékenység és erősítő drágább...
kb ez minden amit tudok az autóhifiről, illetve jó helyen legyenek a sugárzók.
Előző autómban nekem is sikerült összeraknom egy elsőre egész jónak mondható rendszert egyedül, pedig aztán semmi közöm a témához, kb 105ezer Ft-ból. JVC fejegység, u-Dimension erősítő és első szett, DLS láda, Schwaiger és Connection kábelek. Normál használati hangerőn, ahogy Te is írtad, nekem sem volt gondom. Fél hangerő környékén, van annál följebb azért már előjöttek a hiányosságok, főleg a rezgéscsillapítás hiánya miatt. Normál használatra ennek ellenére teljesen megfelelt nekem. :)
Hiányzik is azóta... a Mazda gyári rendszere meg sem közelíti, de ebbe beépíteni már nem szeretném. Ezért sajnos már egy ideje árulom a komponenseit. :(
Nem vagyok vájt fülű, és emberi hangerőn, nekem elég, ha kellemes mélyek vannak, nem hátulról szólnak, egy kb részletes színpadképet ad az első szett, értékelhető énekhanggal...
Jó dolog lehet vagyonokat költeni, de erre nincs módom... 60-100.000 huf-ból értelmes alapszintű rendszert lehet építeni. Autóhifis ismerősömhöz mentem megkérdezni mit szól a Skodámhoz... közepes hangerőig elég kérdően nézett rám, majd magasabb hangerőnél természetesen szétesett a hang. Egy összetettebb hangzásnál (énekhang, több zeneszerszám mellett hirtelen beugrik egy erőteljesebb vonós hangszer)azonnal elárulja magát az olcsóság...
Normál utazótempóhoz ez elég, mármint nekem... Ezt az alapgyári hangrendszerek nem, vagy ritkán tudják...
Egy Ford Focus II (Titanium) Sony rendszerét simán lepipálta a kb 65.000-huf ból épített rendszer. (JVC fejegység, Hertz elsőszett, JBL vezetékek, Alpine hátsó kétutas kisoválok, SAL erősítő és láda - nevetni ér) a kisoválok csak a többszemélyes utazáshoz kellettek.
A Karib tenger kalózai OST elég jól szólt ebben is...
Nem túl vékonyak a karosszéria lemezek egy komolyabb autóhifihez? Már ha abból indulok ki, hogy egy német autónál, igényes beépítésnél is mennyit kell áldozni a rezgéscsillapításra, bitulapozásra. A japó lemez, meg általában vékonyabb...legalábbis a 6-osnál feltűnő volt a különbség.
kb június közepén lesz időm az audio-val bíbelődni... akkor szerelem be a csipogókat, meg a mélynyomót... (ez utóbbiból direkt vettem olyat, ami jó az 5-ösbe...)
a yatour használati utasítás alapján eljátszottam már ezt, de sajna semmi... a középkonzolon a kijelző ext5:99 -et mutat és elindul a számláló, de hang semmi.
próbáltam .mp3, .wma, .ogg, .flacc kiterjesztéssel is, de semmi:-(
beletoltam a cd-be egy audiót és az megy. Arra mernék gondolni, hogy az előző tulaj csak az aux-ot csatlakoztatta fel és a cd-t benthagyta volna? kiderült, mert úgyis elviszem egy hifishez, mert a mélyládát át kell egyébként is tenni a régiből:)
2003-as CD TE 6-os (kombi) Mazdához jutottam (központin CD magnó nélkül). A kesztyűtartóban találtam egy fekete dobozkát, USB, SD és AUX kimenettel. Kereskedő elmondása szerint a CD-hez van hozzákötve. Egyelőre csak az AUX-ot tudtam életre kelteni.
Az SD és USB valahogy nem akar menni. Igazából nem tudom, hogy mp3-at játszik-e vagy sem, de olvastam, hogy pl. az ismert Yatour-nál is valami speckó könyvtárszerkezetet és file elnevezést kell csinálni.
Valakinek erről valamilyen tapasztalat? Jöhet privátban is.
Ha eltörik egy cső és esetleg ott folyt el az olajad akkor annak is vannak vagy voltak jelei ,elöbb elreped és szintén tiszta olajos kell,hogy legyen a környéke.
Elöször csak mintha nem úgy lépett volna és a hangja is furcsa kezdet lenni utánna már füstölni is kezdet.
Gyanakodtunk már mindenre,konkrétan a turbón lévő vákumdob tengelyénél tiszta korom volt minden amire a turbós csak anniyt mondot,hogy talán katalizátort kellene cserélni és rendbe fog jönni.
Már meg is beszéltem egy időpontot a Pro-Ex-esekkel,hogy irtsák ki a katalizátorokat ,de véletlenül EGR tisztitás közben a szerlő lecsavarta az olajbetöltő kupakot és megkérdezte,hogy miért füstől ez ennyire és mikor közelebb hajoltam akkor lehetett hallani ahogy kifúj a befecskendezőnél.
Valószinüleg a veszteséget próbálta korrigálni és hol sokat,hol kevesett kapott a henger és ez volt a tökéletlen égés oka.
No meg néhány vákumcsövet is kellet cserélni mert repedtek voltak és fel is voltak puhulva ami nem túl jó mert össze tudja szivni.
Minek cseréltél IC-t?Ette az olajat? Nem,nem ette hanem elfolyt a turbónál és valószinüleg tiszta olaj volt a környéke,ha ezt egy szerelő NEM VESZI ÉSZRE az NEM SZERELŐ.
Ha te meg belenyugodtál a NEM CSEKÉLY olajfogyásba szintén magadra vess és NE AZ AUTÓDAT SZIDD!
Mitől kezdet el sok olajat elengedni? MERT NEM TARTOTAD BE A TURBÓS AUTÓK SZABÁLYAIT és ez megint nem az autód hibéja ne az autódat szidd!
Cserélj szerelőt és hallgasd meg a többi turbós autót használó felhasználot vagy olvass uténna,hogy miért kell várni indulás és leállitás elött legalább 30-60s-et.
Honnan tudtad h vmi gond van az autóval?volt valami előjele?igazábol az enyémnek semmi különösebb gondja nincs,csak kicsit erőtlennek érzem,közbe lehet h semmi gond.megnézessem szervizbe?vagy egyenlőre nem kell foglalkozni vele?
1.9pdtdi :DDD nyomatékosabb mint a mazda ? pont ugyan annyi a nyomatéka :DDD
"1,9-es turbódízel most 130 lóerős, ami egy ugyanekkora benzinestől se lenne szégyenletes érték, ráadásul 310 newtonméteres nyomaték társul hozzá"
,csak a 9LE a különbség és valószinüleg azt érzed kb 150 felett
Nekem a befecskendező alatti tömités volt szar és csak füstőlt ,de nem ment és persze vakum sem annyi volt amennyi kelett volna ,mióta kicseréltük gebriel323-al újra van erő benne és nem kormol
Nem szoktam gyilkolni az autót,figyelek rá h ne tegyem tönkre.csak akkor kormol ha magasabb fordulaton megy,normális használat mellett nem.csak azt hittem h esetleg a turbo hibás,vagy esteleg vmi más,ezért vagyok kiváncsi a tapasztalatokra.egyébként egy nagyon megbízható autó szerintem.
hello.egy 2004-es dizel 121le mazda 6om van.arra lennék kiváncsi h mi a tapasztalatotok,mekkora fordulatnál kéne ugy igazábol megindulnia az autónak,mert én egy kicsit lomhának érzem.pl egy 1.9 pdtdi passat sztem sokkal jobban megy.illetve az normális ezeknél az autóknál,hogy 3ezres fordulat felett ha pörgetem vagy temposabban előzök elég komoly fekete füstöt nyom. az olajat nem eszi,kéken nem füstöl,nem is eszik sokat mert kb 6,4 literből megáll a fogyasztása vegyes használat mellett.vmi hibája lehet az autonak??
A gumik 5013-as DOT számúak, számlásak, garanciálisak.
Budapesten ingyenes kiszállítás.
Csepelen, a városközpontban kedvezményes szerelés (1.390 ft/db) olyan műhelyben, ahol nem ismeretlen fogalom a felnivédő, a tömítőpaszta és a nyomatékkulcs használata.
Lemostam a kocsit, este kipróbálom a parfümös rongyot, kérek az asszonytól valami jó büdöset, görénynek valót, a kis dög, a VW-hez hozzá se szagol......van izlése.
Azt nézd meg következőnek melyik szervizbe viszed be kiolvastatni, mert ez már nem BG 323 amit csak úgy össze vissza házilag nézegetsz a tárolóba benne marad törlésig úgy is a hiba.
Amugy nagy valoszinüséggel TCS komunikácios hiba lesz mert az a leggyakoribb.
Sziasztok! Tegnap végre sikerült nyári kerekeket venni a kocsira, de nem ez az érdekes. 60 km-t kellett autóznom érte és odaúton produkálta a kocsi első hibáját: felgyulladt az ABS, ESP OFF, "kígyózó autó" és felkiáltójel ikon egyszerre. Elsőre azt gondoltam, hogy az ABS biztosíték ment ki, de reggel ellenőriztem és épnek tűnik. A biztosítékos csipeszt persze sikerült beleejtenem a motortérbe, ahogy nézem kerékcseréig ott is marad, mivel iszonyú tömött a jobb oldal a motorháztető alatt, nem is látom hova esett. A biztosítékot fogóval próbáltam kiszedni, de ha szorítom, deformálódik, de nem jön ki. A fedelét levettem, így is épnek tűnik, de egy próbát megért volna... Mit nézzek meg következőnek? ABS jeladó vezetékére tippelek, hátha valahol leszakadt. Mondjuk a kocsi ettől még megy, de nekem ne világítson hibát egy Mazda! :) Az ABS egyébként működött mikor megvettem, verte a pedált, ahogy kell, most lett vele valami...
Fogj egy harisnyát amit asszony már nem használ, szedj bele minél több kutyaszőrt,és azt valahova a motortérbe rögzítsd biztosan. Messziről érzik a szagát, úgy tudom.
Ja, és odahaza is ez a szitu, de a garázsba vettem egy mozgásérzékelős nyest riasztót a kocsi elejére van irányítva, az bevált, drukkoltam is mert 15e volt a ketyere, de hatásos.
Nem a motortérben van, hanem a kocsit mászkálja össze, különösen ha frissen van mosva:):)
Ezért már le sem mosom, valamiért a Mazdát nagyon szereti, áll vagy 20 autó a parkolóban de az enyém az első amit megmászik, rendszámtáblán fel, szélvédő, a tetőn össze vissza, majd seggen le a szélvédőn és ezt vagy 5X megismétli.Egyszer láttam is, mikor késő éjjel jöttem meg, az autók alatt bujkált.
Szóval ha valaki oldott meg hasonló problémát, ne kíméljen, csak azt ne mondjátok hogy kenjem be oroszlánszarra, mert azt nem tudok szerezni, sem hogy, csöveljem le minden este, mert akkor inkább marad nyestjátszótér:)
Ezen infó felett kényelmesen átsiklottam, köszönöm az észrevételt.
Ettől függetlenül tarttom viszont ahhoz magam,hogy drágábban hirdeti a kolléga mint kéne. Én megértem hogy bézs,meg ritka,de lehet hogy ez hordozza magában a későbbi drágaságot?!
Egy picit soknak tűnik. 2010-ben 'ugyanez' az autó, 2006 tavaszi, kombi kivitelben, kb. 72-75 000 km-rel, ajándék téli lemezfelni+Michelin garnitúrával, ha jól emlékszem, valamivel 3 millió alatt ment el.
Igaz, szombaton hirdettem meg, és hétfő délután már el is kelt. Soha ilyen gyorsan nem sikerült az előző autómat eladni, pedig mind kiváló állapotban volt, és garantáltan annyi km-t futott, amennyi az órájában volt.
Ja és a visszapörgetésre konkrétan azért nem tudnak garanciát adni, mert nem lehet megtudni még gyári gépel sem ha az órát te kiszerelteted máshol és visszapörgetve visszaraktad. A márkaszerviz csak azt tudja igazolni, hogy a szerviz munkák náluk voltak elvégezve.
A "végig Miraiban/Óbudában szervizelt", szerintem nem bizonyíték, hanem garancia arra, hogy nincs visszapörgetve. Lefordítom: Bemész/felhívod őket, és megkérdezed a kocsi előéletét.
A kételkedőknek. Cigarettát még plakáton se látott az autó, ha meg női kocsi lenne, azt meg a 4 kopott sarok jelezné :) . Xenon-mosó-navi-puttony már más felszereltség, más kategória, a forgalmiban 104 kW van, az a mérvadó, viszont a bézs belsővel nem szaladgál sok az utcán. Az ár kritika egyedül amit szájhúzva talán elfogadok. Bár ez legalább nincs 6x visszapörgetve, mint amit másfélért veszel, 120ekm-rel és ugyanilyen idős...
Nem tudjuk az előéletét. Akadozó geomtria miatti túlnyomás hosszútávon okozhatja, de inkább más mechanikai behatások. Kicsit csapágyas volt és beleért a házba a lapátkerék, ami eltekerte a tengelyt (csak egy példa).
Csak az új 6-nál többek között az SCBS, telefon kihangosító , érintőképernyős multimédia navi előkészitéssel stb. a különbség a digit klímán kívül. Na nem is veszi senki az alapot!
Annak idején, amikor az autót vettem megkérdeztem, hogy lehet-e a legkisebb felszereltséghez külön tempomatot rendelni. Mert az automata klíma nem nagyon érdekelt, az alu felni pedig még kevésbe. De a válasz az volt, hogy a felszereltségi fokok együtt járnak. Megkérdeztem ugyanezt az Avensisre is, ott lehetett volna a legkisebb felszereltségű változatba külön tempomatot szereltetni, de ennek az ára több lett volna, mint a Mazdánál a két felszereltség között a külonbség. Vagyis a Mazdánál az automata klíma és az alu felni ingyen volt. :-))
Most nézelődtem használtautón, és meglepő, hogy most mennyi banzines kombi 6-os került fel hirtelen. :) Fél éve mikor én kerestem összesen 3db volt, abból kettő 2.3-as. Most találtam 11db-ot, igaz szinte mind régi 2003 körüli. 1db van ami érdekes lehet, egy fekete 2005 végi faceliftes, 2.0 6 gangos. Igaz ennek már megkérik az árát... 2 milla. :)
Semmi, de ez a két felszereltség nagyjából behatárolja a többit is (azon korú autóknál, amit én keresek), hogy egy autó közel fapad, vagy pedig jól felszerelt. Keress rá tempomatos, 10 éves autókra, a többségükben nem ez az egyedüli extra :)
Szerettem volna előtte tájékozódni, van-e valamilyen általatok ismert működő, házilag is kivitelezhető módszer, amivel megspórolhattam volna pár ezrest. Mivel nem kaptam tippeket, csak hogy kössem be az övet, így nem marad más választásom...
Nincs, de miért nem kapcsoltatod ki a szervizben, aztán akkor kötöd be amikor akarod.
Én így örököltem az előző tulajtól, de hallottam mit tud művelni autókeresgélés során és katasztrófa.A Clio-m is idegesítő volt, de az abbahagyta egy idő után.
A normális állapotú autó, Magyarországon elég ritka... Még a jónak tűnő flottaautók is sokszor szét vannak hajtva.
Szerintem az ember gondolja végig mit szeretne, és erre mennyit hajlandó (tud) áldozni. Ha most komoly alkuval meg tudsz venni egy olyan autót, amit 2-300.000 huf-ból rendbe lehet rakni, akkor az is lehet jó választás.
Én elég szentimentális vagyok, ha köhög a vas, akkor nem érzem jól magam miatta... Amikor az Octaviámat rendbe tudtam rakni, akkor olyan "kötődés" jött létre, hogy inkább otthon parkol, de nem akarom eladni...
Meggyógyítottam... sokaknak ez szentimentális hülyeség, de nem vagyunk egyformák...
Az autóvásárlás leginkább pénzkérdés, de nem lehet csak az... olyan kell, amit szívesen használ az ember, amit a sajátjának érez, büszke rá... Ha egyet rendbe tudunk rakni, akkor ez az érzés megadatik.
Arra gondoltam, hogy ha csak egy Swiftre van pénzed akkor abból nehéz lesz középkategóriás csúcsmodelt venni és üzemeltetni.
Minden rosszindulatból írtam, én is most léptem vissza vagy másfél kategóriát.
Most erre mit írjak? Azért a nyilvánvalót nem kell leírni, persze tudom, 10 milla kerettel biztos találnék normális autót. Illetve nekem a normális is valószínűleg mást jelent, mint másoknak, valaki beéri manuális klímával felszerelt autót, addig én minimum tempomatosat szeretnék és még csak a felszereltségről esett szó.
Ezért írtam, hogy "legrosszabb esetben", ők is mondták, hogy pontosabbat a motor szétszedése után látnak. Legrosszabb esetet meg tudják mondani, nyilván tudják milyen problémák lehetnek ebben az esetben és ebből veszik a legköltségesebbet és ezzel hívtak volna vissza, hogy az mennyibe került volna.
Mindegy is igazából, de kezd elmenni a kedvem az autó keresgéléstől. Azért remélem egyszer sikerül találnom egy normális állapotú autót.
Először csak saccoltak, de mondták utánanéznek a pontos alkatrészáraknak, én kértem őket, hogy számolják ki, mennyibe fájna a legrosszabb esetben, de aztán nem jött az ígért hívás. Neten utánanézve a motorgeneráloknak lejött, hogy a legrosszabb eset az a 150k-nak a többszörösébe is belekerülne, szóval hagyom már ezt a kocsit.
Nekem is ezt a hidegen csörgést csinálta,injektor korrekció után megszűnt minden gondom vele.
az alábbi dologra kell figyelni ha viszed szervízbe az üzemanyag hőmérséklete minimum 20 C' fok legyen de jobb ha magasabb,valamint a motor min.75 C' fok legyen.Én 100 km-re vittem szervízbe,negyedig volt a tank igy biztos fel tud melegedni az üzemanyag.
Nekem a hidegen kereplés mellett még rázta az autót üresben 1300-1400 fordulat között és 1700-1800 -ig.
Érdemes egyébként 40-50 ezer kmként megcsináltatni,valamint ha valamilyen módon külsőlegesen megváltoztatod a hengerteljesítményt pl szelephézag állítás.
a bevizsgálásnál valójában a résolaj az ami elég sokat elárul... de ez minden...
Mielőtt mentem Pécsre nem volt ilyen gondja, mikor megjöttem ilyen lett... lehet nem kéne erőltetnem az OMV maxmósönt...tettem bele egy féltanknyit mielőtt indultam...670 km után a szokott kúton tankoltam vissza... Shell... 99%-ban ott tankolok már egy éve...
amikor megvettem 3 szor tankoltam a csodalöttyöt, és rángatott az autó... ezt azóta betudtam a rosz alkatrészeknek...
lehet leoldott valami trutyit, amit nem tud a porlasztó megemészteni???
Melegen minimális a csörgés alacsony fordulaton...
Én nem mondok semmit, mert nemrég megkaptam, hogy azért vagyok negatív, mert rossz tapasztalataim voltak.
Ezek akkor a jó tapasztalatok? :-)
Kb hasonló futású volt az enyém is és misztikus dolgokat művel amióta nálam volt (27.000km-töl). Ennyi dolgot nem cseréltettem rajt, mert nekem mindig azt mondták hogy nincs semmi baja. Csak úgy voltam vele mint te. Néha csattogott, néha rángatott, néha baszott húzni....
Nekem többet nem kellene 2007 előtti Mazda 6 még nulla km-el sem....
bontott ,de bevizsgált?mit vizsgáltak rajta ??? na azzal pont semmit sem érsz :D csak ezt nem mondja el a tuti dizel muhely.
10-ből 8ra azt mondják,hogy cserés nincs hivatalos denso meres kiadva ha jol tévedek és a alapjaraton vagyis 2000*-es fordulatig a PILOT befecskendezest pl nem tudja vizsgalni semmivel sem és a tied azert csoroghet be ,mert ott van gond,amin egy befecskendezes korrekcio segithet.
A Mazda 2.0 dízelmotort ismerő urak véleményét kérdezném egy érdekes "problémával" kapcsolatban.
Hidegen az autó indítás után dízelesen csattog. Gázadásra remegéssel reagál, mintha egy henger nem igazán akarna dolgozni. Miután kikanyarodok az utcára enyhe gázadásra bakkecskézéssel reagál.
Az érdekes az, hogy miután megvettem csinált ilyesmit, de azóta:
- egr pucolva (már egy éve az igaz, de nem volt koszos),
- új izzítógyertyák - denso,
- porlasztók cserélve (bontott, de bevizsgált darabok),
Valójában, ha minden álmom egy olyan autó, aminek a motorja kuka, az nem jelentene problémát. Egy rendes motorgenerál kb 250-300.000 huf. Erre esetleg árajánlatot kérnék, egy Novoth Tibor kaliberű szerelőtől, és ezzel az ajánlattal a kezemben bekopogtatnék az eladóhoz...
Azt se felejtsük el, hogy a legtöbb esetben az autóvásárlás után még simán beleöntenek emberek 200.000-300.000 huf zsebpénzt az autóba...
Inkább egy ismert hibával vennék autót, mint rejtettel...
Köszi az infókat, végül nem vettem meg. Tovább keresek, lehet végül nem Mazdát veszek, amit azért sajnálok, mert mind kívül-belül nagyon tetszik, csak hát a kínálat az nem túl nagy itthon :(
Én annak is örülnék, ha nem kezdene el rögtön sípolni, hanem csak mondjuk fél perc után. És a fél percet újra kezdené, ha kiszállok az autóból (pl. a kaput becsukni...). A nejem Hondája így csinálja...
Én is maximálisan egyetértek a biztonsági öv használatával, annak fontosságával is. De! Vannak szituációk, amikor zavaró a hangjelzés, mint pl. hideg autóban kabátban ülsz, autó bemelegszik, kabát menet közben lecibálódik miközben az öv fél percre kikötve, vagy gyorsan elindulsz és menet közben kötöd be magad, de már mész vagy 30-al, stb.
Még 50 méteres útra is bekötöm magam, anélkül hiányérzetem is lenne, de a sípolás idegesít. Tehát ha a csatis módszer nem működik, kérdezném mégegyszer, van vmilyen házilagosan kivitelezhető módszer az elhallgattatására?
Erre van a taxisok körében egy csodálatos eszköz, mert nekik ugye nem kötelező bekötni magukat. Egy sima műanyag cucc, ami olyan alakú, mint a csat vége. Bedugod és nem sípol többé, mert azt hiszi be vagy kötve. A felelősség mindenkinek a sajátja, nálam is reflex-szerű, szoktam röhögni, amikor a garázsból kiálláshoz is bekötöm magam és lámpát kapcsolok automatikusan. :))
Mindazonáltal szerintem kezdhetné mondjuk 30 km/h-nál... vagy 25-nél. Múltkor átgurultam a banktól a benzinkútig (kb. 150m) és gyalázatos módon nem kötöttem be az övet, mert gondoltam kibírom a sípolást, de sajnos kb. 100m után olyan zavaróra változott a hang, amitöl úgy éreztem, hogy már veszélyeztetem a közbiztonságot :-(
Kösse be magát az utas is! Engem kifejezetten zavar, ha valaki nem köti be magát. És örülök neki, hogy sípol az autó. Volt már amikor mondtam, hogy:
- Téged nem zavar a sípolás?
- De.
- Akkor kösd már be magad!
Egyébként egyszer hallottam egy példát, és nagyon megmaradt. Régen nem érdekelt, hogy más beköti-e magát vagy sem. De most már az is zavar, ha más a saját autójában nem köti be magát. Ha véletlen okozol egy balesetet, amiben te vagy a hibás, és a másik autós túlélhette volna, ha beköti magát, akkor ellened gondatlanságból elkövetett halált okozó közúti baleseti eljárás indul, míg ha nem halt volna meg, akkor sokkal enyhébb eljárás indul. Azért nem mindegy.
Nemrég értem haza a szervizből. Majdnem mondhatom azt, hogy nagyon jó állapotban van az autó, de nem teljesen. Egy nagyobb gond azért akadt, a második hengerben kevés a nyomás és olajos a gyertya, azaz nagy valószínűséggel hamarosan szükség lenne egy motorgenerálra. Erre ott láthatatlanban maximum 150k-s összeget mondtak, de majd felhívnak délután, addig utánanéznek, hogy pontosan mennyi az annyi. Most őrlődöm, hogy bevágjak-e ebbe, mert ha meglenne csinálva a motor is, akkor tényleg lenne egy nagyon jó állapotú autóm.
Ha lenne zsé erre a javításra, szerintetek meg merjem tenni? 1.1-be lenne az autó, talán még kicsit engedne belőle és lenne akkor közel 300k csak a javításra (átírás, biztosítás stb után). Ezt leszámítva pár apró hiba van, a szerelő csak a motor miatt nem javasolta a megvételt.
Megoldás a sípolásra az, hogy be kell kapcsolni az övet és akkor nem sípol. A sárga csatlakozónak meg semmi köze hozzá, mert az a légzsák csatlakozója.
Más téma: minket is idegesít a biztonsági öv használatára figyelmeztető sípolás. Visszanéztem, volt egy olyan egyszerű megoldási javaslat, hogy ülés alatti sárga csatlakozó oldásával orvosolható az ügy. Biztos nagy hülyeséget kérdezek, de nincs ennek a megoldásnak valami negatív vonzata a légzsák működésénél? Balesetben e miatt nem nyílik..., vagy ilyesmi.
Sziasztok! Talán aktuális még valakinél a nyárigumi csere? Lenne nálam egy felesleges Rial Le Mans alufelni garnitúra króm színben Conti Premium Contact 2 nyári gumikkal Mazda6-ra, stb. A gumikon 3.95-5.26 mm profil mérhető, Dot 0810, a felni Et-je 38, 7-es szélességgel. Egy nyarat még biztosan elfutnak, két gumi jó lehet jövő nyárra is. A felniken van néhány horzsolás a peremen az előző tulajnak köszönhetően, de futásuk rendben, nem ütnek, nem ráznak. 52 e Ft-ot gondoltam értük. 70/520 83 40-n elérhető vagyok.
Hát a Mazdánál is vannak néha nehezen szerelhető részek, de olyan faszság mint ennél a motornál, hogy a turbó kiszereléséhez le keljen vennem a szívósort, hogy kivessem a porlasztókat, hogy le tudjam venni a szelepfedelet aminek a szerves része a fél légszűrőház is. Majd ezek után férek csak hozzá a kipufogósorhoz aminek a kiszerelés után ki tudom venni a motortérből a turbót.
nincs szükség 100e-ekre ,ö egy rosszindulatu ember és azért mert csalodot (igaz nem az autoval volt a baj hanem a szervizekkel) mindenkitr ijesztget ,hogy milyen draga auto a mazda :D
Ha sokat éget ki akkor azt illik megnézni,hogy mitől,de gyakran a részecskeszűrő környékén lévő szonda a hibás és nálunk nem irta be hibának sem.
illetve talán egyszerübb a vákumrendszer átvizsgálésával kezdeni ha nem tiszta olaj a turbó környéke (bár normál használat mellet nem jellemző)
"porlasztók alatti alátétek átégtek." úgy néz ki,hogy ez a füstölés az oka ,véletlenűl kicsavartuk az olajbetőltő kupakot és gondolo abban a hengerben próbál folyamatosan korrigálni a befecskendező és persze a veszteség is nagyobb mint a többi hengerben és akkor a kartergáz is több mint kellene ,hogy legyen ami megint csak rontja az égést. :D
olyan mintha oda lenne bevezetve a kipufogó ,már össze szedtem az tömitéseket és hétvégén Gebriel segit kicserélni,remélem :D
Én egy 5-öst hajtok 143 lovas motorral. a fed komp általában csal, de lefelé. Az enyém most már csak 2-3 dl-t csal. Városban 8 liter felett, autópályán 6,6-7, országúton 6 körül eszik...
Oké, köszönöm a tippeket! Nem én cserélem majd az olajat, hanem megy szakértőkhöz :) Majd megemlítem nekik amiket írtál. Ha úgyis átnézik a kocsit akkor olajcserénél akár a teknőt is levehetik :)
De jó lenne, ha nem lenne nagy baj, mert nincs pár százezer forintom tartalékban :)
A túlzott fogyasztás lehet sok regenerálástól is. Ha a számított/mért koromtartalom miatt kergült meg, akkor olajcsere dpf regenerálás, porlasztókalibrálás után helyre kell állnia a rendnek,
- a porlasztók kalibrálását többször futtassák le, és figyelni kell a a korrekciós értékek változását.
A váltóval kapcsolatban esélyes, hogy lelazult a 6. fogaskerék. Hozzáértő szerelő nézze meg, és próbaképpen le kell engedni az olajat. Ha fémreszelék van az olajban, akkor rendbe kell rakni a váltót...
Oké, holnap a szervíz után nullázom újra. A 6.-at én is csak 110-120 környékén szoktam kapcsolni, mert alatta nincs értelme. Elég az 5., elég lendületesen húz abban is már 80-tól :)
Én is azt hittem, hogy majd milyen jó keveset fogyaszt a kocsi, ezért választottam végül dízelt, mert 1. nagy kasztnihoz a dízel jobb, mert könnyebben mozgatja és nem fogyaszt annyit, mint egy benzines és 2. mert járunk kutyakiállításra, szóval sokat megyünk.
A 9l szerintem is sok, az enyém 7,5 körül van. Sokszor végigbeszéltük már itt, van aki 6.5-el eljár, irigylem. Én nulláznám még egyszer, majd várnék.Szerintem elég fura a BC a kocsinkban, mintha lassan reagálna vagy számolna.6. sebességet én csak autópályán kapcsolok, de nem is váltogatom akkor már szépen lehet előzni még tempomattal is, vagy 100km/óra környékén. Alatta nem, többet eszik. 5.-ben járok kevés gázzal.A fogyasztással meg kell barátkozni, én vásárlás előtt azt hittem minden diesel 5 litert eszik:)
Ha valakinek 2. generációs mazda 6-sa van és csináltatott már chiptuningot írjon már lécci!
Egy 2010es évjárató mazda 6 dízel 2.2 125 lovas, harmatgyenge a gyorsulása, elvittem chiptuninga, mert azután elvileg jobban gyorsul és kevesebbet fogyaszt, nem tuningbox, nem gagyi chiptuning, hanem a kb 100e ftos kategória. Belerakta, semmi sem történ nem lett jobb egy kicsit sem, vissza is kaptam a pénzem, közölte hogy szerinte szar a kocsi...
Utána járta az óbudai mazda szervizben és egy független szervizben diagnosztikán utóbbinál, menet közben mérték az értékeket, mert ha nem ad ki hibakódot valami attól még lehet rossz, mindkét helyen tökéletesnek mondták.
Elvittem egy másik helyre itt már van valami változás, de ez sem az igazi nagyjából 2200 fordulat alatt semmi nem változott a felett lehet érezni hogy kicsit jobban gyorsul, de még visszaviszem hogy állítson rajta, mert ez így nem jó jelenleg...
Két hete boldog tulajdonosa vagyok egy 2007-es dízel Mazda 6 kombinak. Holnap viszem olajcserére, meg kap egy általános átvizsgálást is, ami után remélhetőleg nem derül fény semmilyen komoly rejtett hibára. De szeretnék itt is érdeklődni pár dologgal kapcsolatban, hátha tudtok okosat mondani.
Előttem is írta már valaki, hogy nem jó a Cd lejátszója, sajnos a vétel után kiderült , hogy az enyémben sem, nem veszi be a Cd-t valamiért. De gondolom ezt majd autó hifis tudja orvosolni és nem a szerviz.
Két hete nulláztam az átlagfogyasztás mérőt, azóta beállt 9 literre, ami baromi sok. Pedig nem hajtom és városban sem sokat megyek. Létezik erre valami szoftverfrissítés vagy valami hasonló? Mert szerintem olyan 7 liter körülinek kellene lennie ennek az értéknek.
Illetve az autó 6.-ban kicsit furán fut, mintha kicsit rázósabb/remegősebb lenne. Egytől ötig semmi gond, simán siklik, de 6.-ban más lesz.
Ezekkel kapcsolatban lennék kíváncsi a Ti véleményetekre is. Meg igazán bármilyen jó tanácsot szívesen fogadok :) Eddig benzines illetve benzin-gázos autóim voltak, ez az első dízel, amit hajtok.
Köszi, de inkább a 70-80 ezres kategóriát célzom gumistul! 16 colos felniket felgumizni önmagában 70 rongy (persze akkor új gumid van), de nekem most ennyi van összesen felnire + gumira. Időnként felbukkannak ennyiért is értelmes szettek, önmagában felni van 50-ért:
De ha használtat is veszek rá, 30 körül van szereléssel. Akkor inkább várok 1 hónapot és újakat veszek rá. De még bizakodom, hogy felbukkan a tuti vétel, amit csak felrakok és legalább 1-2 évig még nem kell gumizni. :)
Én az 5-ösre kerestem (majdnem ugyanaz) 16-os acélfelnit. fél évig csak vakartam a fejem, mert 10.000 huf körül merték adni... Egy jóember 8 éves, de mély mintázatú téli gumival 80.000-at akart kérni a kerekekért.
nagy szerencsével 24.000-ért vettem négy felnit egy gumistól Óbudán...
Szóval sok szerencsét.
A Dél utcában szokott lenni alu szett, de azok is kb 50.000 + áfa körül indulnak...
Tépjél sorszámot! :) Én 3 hete vadászok 16 colos gyári felnit és még nem találtam. (Mondjuk pont tegnap hiúsult meg egy jónak tűnő üzlet, mérgelődtem is egy sort...) Ha valakinek van egyenesküllős gyári felnije gumival emberi áron, mailem publikus!
Jön a nyár és a kombi hatosomra valami szép alufelnit szeretnék venni, 17 collos érdekelne. Alánlatokat képekkel várok a kunokbalint@gmail.com címre. Ha gumival van, az sem gond.
Igen, a Bük-i volt a legjobb ajánlat nekem is, de az sem volt sokkal olcsóbb mint egy osztrák szerviz, amennyivel kevesebb volt a munkadíj (talán ha másfél órát számoltak a 120.000-es szervizre), annyival meg drágább az alkatrészek...
Cáfolok, mert mást láttam. Kb két hónapja volt a 120.000-es szervizem, itt is megosztottam a nagyérdeművel, hogy a legdrágább ajánlatot egy nagykanizsai markászérvíztől kaptam a szervizre, és ez nem kicsit volt több, mint amibe egy osztrák szervizbe került volna (kb 820-850 Euro). De a legolcsóbb márkaszerviz sem volt annyival olcsóbb, hogy megérte volna egy más városba átautózni miatta.
Még az elözö tulajnál történt, akivel erröl nem beszélgettem, mert nem direktben töle vettem az autót, hanem kereskedötöl. A német márkaszervízessel beszéltem az autóról, ahova hordta Herr Koch.
2,3-bol ez a masodik, elozo 2002-es mostani faceliftes. Nagyjabol mindegyiknek ugyanazok a bajai voltak. Jobb oldali motortarto bak, hatso feknyergek berohadtak, olajfogyasztas. A kuplungot erdemes gyarira cserelni ha esedekes, nekem ketto utangyartott is levalt a tarcsarol!
amugy halas auto..
apropo, valszeg a kiszemelt peldanyod jobbra huz ha nem lett cserelve/berakva toronycsapagy...
Nekem is ez az első saját tempomatos autóm,de ami ennél is többet jelent számomra az az hogy kiszállok egy-egy nagyobb út után ,és nem vagyok elgémberedve...
Hogy a fenébe ne lenne olcsóbb? Labancéknál (cáfolj, ha mást láttál) 60 EUR-nál olcsóbb óradíjat márkaszervizben még nem láttam. Itthonról friss info csak Volvóról van, kedvezmény nélkül kevesebb, mint a fele az óradíj (9e HUF) - és nem hiszem, hogy más márkák sokkal drágábban javítanák a saját autóikat. Mindkettő bruttó ár, mielőtt az áfán lovagolna valaki.
Mazda6 136LE- magas nyomású szelepet cseréltem, de bontott lett belerakva. (az eladó elmondása szerint mind1, hogy melyik Mazdába megy 120LE, 136LE vagy a 143LE-s)
A kérdésem az lenne, hogy ezek egyformák? Amit bele raktam, az oldalán(házán) totál más számsor volt, mint ami a gyárin volt.
Vagy létezik, hogy emiatt több lett a fogyasztás? Vagy motor teljesítmény változás?
Úgy vettem észre, mintha most többet ennne a kocsi.
Na elmentem, megnéztem. Elsőre mindent úgy találtam, ahogy a hirdetésben írta, illetve a telefonban mondta, meg is beszéltem vele, hogy ismerős szerelőhöz elhozza, ott elég alaposan át fogják nézni, ha van nagyobb problémája, remélem ott kibukik (de inkább ne legyen :) ). 1.1-re tudtam lealkudni, szerintem jó ár lehet érte.
Egy kérdéses dolog van, aminek nem tudom mennyi lesz a javítása, hátsó csomagtérajtó alja rozsdásodik, belülről. A legalja, kb 40cm széles, 2-3cm vastag sávban (kívülről ennyi látszik). Ezt mennyire lehet gázos javítani?
Ja illetve egy másik, a CD-tár mechanikája nem működik, ezzel kapcsolatban szintén nem találtam semmit neten, esetleg ha már valakinek volt ilyen gondja, az mennyibe fájhat?
Egyébként javításra, olajcserére, ha kell vezérlés cserére, egyéb műveletekre van még lóvé, ennyi hiba miatt még nem aggódok mondjuk.
Ma volt az első kicsit komolyabb távom a 6-ossal. Szeged oda-vissza, kicsit több mint 500km összesen. 4 személlyel és megpakolt csomagtartóval. Egész jól viselte, autópályán egy élmény...nekem még ez az első tempomatos autóm. :)
30 km/h alatt, ha finoman lassítok, ritmusos kopogás jön hátulról, aminek üteme a sebesség csökkenésével arányosan lassul. A dolog szépsége, hogy ez sem mindig jelentkezik...
Az úgy elég erősnek hangzik :) Köszi a választ, jó tudni, van remény, hogy nem kuka az a motor, mert egyébként telefon, képek és leírás alapján eddig tetszik.
10k alatt 1 liter az még szinte semmi. Vannak olyan autómárkák ahol a kézikönyvben az szerepel, hogy 1000km alatt 1 liter olajfogyasztás még elfogadott és nem a Mazda Wankel motorra gondolok ahol a működési elvből adódhat nagy olajfogyasztás hanem dugattyús motornál írják a gyártok.
Egy dolog aggaszt az autóval kapcsolatban, hogy kb 10k km-enként 1 liter olajat eszik meg, olvastam, hogy ez a motor elvileg eszi, de hogy ennyire? Autószerelő haverom szerint egyes típusok van, hogy ennyit fogyaszthat. (Azt nem kell írni, hogy szervizbe nézessem át, mert mindenképp elviszem, próbapad, co2 mérés, minden szarság lesz, ha a helyszínen én rendben találom az autót.)
Az tény, hogy sokkal jobban kézre áll minden a japán autókban. Nem kell beléjük szokni. Most váltottam márkát, de csak beültem és ugyan úgy működik a tempomat, ugyan ott kapcsolom a lámpát, ködlámpát, stb. Még ha behuppanok egy golfba, keresni kell mindent. Hol is a lámpakapcsoló? Hogy is működik a tempomat?
Persze ezek szokás kérdések, de a helyválasztás a japánoknál kézreállósabb.
A német autókat én elismerem. egy jól felszerelt BMW vagy Audi nagyon jó dolog. nincs hang, jó a futómű, jók a motorok, kényelmes, stb. csak ami már ilyen, az nagyon drága. Az alap modellek meg nem ilyenek.
Jóhavernak van egy Golf GTI-je, mindig azt mondom, ha minden Golf belső ilyen lenne, akkor tényleg azt tartanám a mércének a konkurencia számára, na de egy Rabbit vagy Comfortline változat nagyon lelketlen...
Nekem hosszútávú tapasztalatom nincs a VW, Audi, BMW autókkal. Pár száz ill. pár ezer km-t vezettem őket, 320D-től Q7 - ig. Meg tudtam fogalmazni, hogy mi az alapvető differencia a valamikori Toyota Corolla 1.6-os, Mazda 2.2i , Mazda 6-os és a német autók között:
'A német autók megcsináltak mindent, amit csak kértem tőlük. A japán autóim meg kitalálták, mit is szeretnék.' :) Egyik autóban sem éreztem azt, amit a Mazdákban - beültem játszani, és az autó játszótárs lett. A Toyota munkaautó, de annak első osztályú.
A 6-os Mazdákban hizták vissza futóműben, futási kultúrában azt, amit a 2.2i-vel 91-ben befejeztek ... Azt a könnyedséget, amit a Mazda CX-7-es a nagy testével előad, nehéz feledni.
Szóval, 'Mazda hívő' vagyok, talán kiderült a fentiekből.
Én most voltam autó néző körutakon hetekig. Az új 3-as, 6-os beltere simán ver egy 5 -éves relatív alap Audit vagy BMW-t. Ezek a prémium autók is tudnak nagyon puritánok, egyszerűek lenni, csak nem valami extrás modellt kell alapul venni. Ugyan ez a VW. Nekem minden autóvásárláskor ott a Golf kombi a listámon, de ami tetszik, az árban teljesen el van rugaszkodva a valóságtól. Az alap modellek meg finoman kifejezve is szarok...
Bizonyos fordulatszám fölött (kb. 2800) sipolo, fütyülő zajt hallat az autom. Hasonlit a felszállo repülő hangjához. Hirtelen gázadásnál kifejezettebb a zaj. Olaj. Viz rendben. Nem melegszik. Telj csökkenést nem érzek. Szerintetek mi lehet? Kell-e sürgösen szervizbe szaladni?
A VW-t, Fordot, Opelt , Renault-ot, stb. mind megbizhatóságban, mind beltér minőségben veri a Mazda. A koreai márkákról nem is beszélve! Mi kb. 2 éve tételesen összehasonlítottuk őket. Na nem külön külön, hanem egyszerre. Ausztriában össze volt gyűjtve az összes egy teszt pályán. Akkor el lehetett dönteni a tudásbeli különbséget és beltér minőségbeli különbséget. Furcsa módon talán tudásban a Skoda Yeti közelítette meg. Az Audi Q5 akkor nekem nagy csalódás volt, mint prémium márka. Ami hiányzott a tesztelők közzül az a Rover és Mercedes, BMV. Bár ezek nem Mazda árkategóriák, talán a Roverben lehetne hasonló árú autót találni!
Ne is mondd, én még tartozom a feleségemnek egy hatossal, mert a 3. gyermekünk érkezésekor el kellett adnunk, és egy Citromra cseréltük. Abban ugyanis elfért a 3 gyermekülés a hátsó sorban :)
Mazda 5 pont kapható pár verzióban 5-6 mill között ha jól sejtem.
Nemrégen fél napot voltam egy CX-5-tel, hát nem lehet prémiumnak nevezni az biztos. Motor-váltó működése tetszett, a belseje pár kategóriával lejjebb van.
Na, akkor egy kicsit durvítok, jó ? Nem egy, nem két olyan esetről hallottam, hogy 60-80 000 km futás után beállt a motor, és kocsonyás sárhalmaz volt a karterban. Természetesen 15-20 000 km-enként SZAKSZERVIZBEN, olajcsere és garanciális ellenőrzések kiszámlázva. Tudod, ilyet Jancsi bácsi, az öreg, csavarhúzóbajnok nem engedhet meg magának. Ennyit az adózásról, az ilyen-olyan ÁFA befizetésekről, stb. Ne tudd meg, milyen munkámba került, hogy az autós ügyfeleimnek hivatalos operációs rendszere, és utility készlete legyen ... Nem akarok senkit sem megbántani, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az autószervizek tulajai az 'étel újrahasznosítás'-ban komoly jártasságot értek el. Szóval, ne az adózással és hasonlókkal jöjjünk elő.
Az órabér és környéke sajnos mindegyikünket határozottan érint - már aki a munkájából él, arra gondolok :) Mert a befizetett adók igen szép utat tudnak bejárni -de nem akarom a friss híreket itt idézni - valamint, ugye, az üzemanyagok adótartalma sem szerény. Olvasnivaló: MOL és a kapcsolódó az offshore cégek.
Tehát, mindennek megvan az ára. Igen, európai ára van - mert egy nyamvadt kuplungszett+ lendkerék miért is kerül cserével együtt 2-400 000 Ft-ba ? Egy garnitúra fékbetét + tárcsa miért is kerül kb. 200 000 Ft-ba ?
Ezek szakszerviz árak. És mellé, nem prémiumautók árai, hanem szimpla, 4-6 millió Ft árkategóriába eső autóké.
Magyarországi autóm van, 300-nál vettem 320 van benne, kellett rá költeni, de nem vészes. Valsz csak márkaszervízben járt eddig. (lehet vinni az olajat)
Bár én szállítanám, de nekem semmi közöm az olaj iparhoz! Sem az autószereléshez!
Viszont ténylegesen vannak infóm - de ez nem fórum téma - az olaj hamisításokról. Nem semmiért lett jövedéki termék a kenőolaj is márciustól!!!
Egyébként meg vegyük már tudomásul, hogy mindennek meg van az ára. Ja ha fiktíven dolgozunk, nem fizetünk a munkánk után közterheket, az anyagok után áfát, és az olajcserét is mindenféle előírás nélkül végrehajtjuk. Kérdezem én, hogy a "sarki szervizek"-nek van környezetvédelmi és munkavédelmi engedélyük. Ja, hogy a fáradt olajat kiöntjük, vagy elégetjük nem törödve mások egészségével, és persze lehet sorolni még a betartandó előírásokat, amire az otthoni szervizek "sz.rnak rá". Persze ezáltal olcsóbb. Az otthoni szervizeknek nincsenek célszerszámaik, minek az, van kombinátfogó. Gyári alkatrész? Minek az, van olcsóbb utángyártott (tudom vannak jó minőségüek is!), aztán egy itthoni Mazda 150-200 ezernél kipurcan, míg nem egy németországi a 250-300 ezret simán végig futja különösebb javítás nékül.
Milyen furcsák is vagyunk mi magyarok?! Megveszük a felső-közép kategóriás autót, aztán annyit akarunk rákölteni mint egy alső kategóriás Suzukira. Hogyis mondják ezt? "Aki majmot vesz, legyen pénze banánra is!" Senkit nem akartam megsérteni, de sajnos egy magasabb kategóriás autóra többet kell költeni!!!
Szerintem is drága a márkaszervízben az olaj (általánosan mindenhol), de az óradíj az nem olyan csillagászati. Inkább a prémium autóknál magas (inkább keveset keresünk, sőt aki a márkaszervízben szerelő az keres keveset). Nézz körül európai szervízdíjak tekintetében mi a helyzet...
ugyanis kis hazánkban az olcsósított olajok döntő hányada hamisítvány
Komolyan ? Csak nem te szállítod, hogy ilyen pontos információid vannak ? :) Felmerül egyetlen kérdés: kiskereskedelmi forgalomban legdrágább helyen 2100 Ft/liter, számlával adott olaj miért is kerül egy (Citroen) szakszervizben 5000 Ft /liter -be ? Mellé 12 000 Ft /óra szervizdíj. Ez kicsit túlzásnak tűnik, mondhatnám pofátlanság...
Mazda szervizben sem mások az arányok. Az olajcsere nem szakmunka, még betanított munkának is alig megy el ...
Tegnap elindultam külföldről haza,és 140km elteltével egyről a kettőre,óriási csapágyhang egy forgóalkatrésztől.
Megálltam vele és ahol a műszerfali oldal felől,a motor hátuljától jött a hang.
Elindultam vele mondom az elő benzinkútig beviszem az autót,elis jutottam odáig.
Mikor a gázt nyomtam akkor iszonyat hangosan búgott,mint(ledarált fogaskerék)amikor levettem a lábam a pedálról akkor egyből nem lehetett hallani,utána nagy füst a motortérből és folyt az olaj belőle!
Felnyitottam a motorháztetőt és az olajat oda nyomta ki ahol van a turbógeometria,ott alatta csupa olaj volt,ezután tréler és ennyi volt..
Én turbóra gondolok hogy a csapágy benne,de azt nem értem hogy az olaj hogy folyt ki?Esetleg szétszállt a turbóm?
Ha valaki tudja hogy mi lehet ez,megköszönöm válaszát
Nekem most pont úgy alakult, hogy egy másik Mazdás kolléga ajánlott egy jónak tűnő szerelőt. Kezdetektől fogva az ember japán autó mániás volt, autószerelőként végzett, majd évekig a székesfehérvári Mazda márkaszervizben dolgozott. Azóta ez a szerviz sajnos bezárt, de az ember még mindig otthon dolgozik és csak Mazdákat vállal. Mikor legutóbb voltam épp egy MX-5-öst javított, amiben törött a hajtókar.
Sajnos a műhely szerény felszereltsége miatt komolyabb melókat sztem nem tud vállalni, de a hozzáértés, és a típusismeret megvan, egyszerűbb időszakos szervizekre tökéletes. :)
Többször előjön a márkaszervíz versus márka független "Pista bá si" szervize kérdés. Sok éves tapasztalt az, hogy a márka független szervizek részben önerőből, részben volt Mazdás "szakik" tudásából építkeznek. Ez bizonyos szintig jó is, bár az elvégzett munka után vállalt garanciákkal esetenként gond van. A legnagyobb probléma az hogy ezen szervizekben nincsen továbbképzés! És itt ne csak a legújabb skyactiv technológiára gondoljunk! Vannak olyan problémák amik a GG és GH Mazdáknál sem jött elő sokszor, és igy nem találkoztak a maszek szervizesek vele. Volt olyan eset, amikor a szakszervízben éppen fűlltanuja voltam annak, amikor egy maszek Mazdás (aki egyébként korábban elismert Mazdás szakszervizes szerelő volt) egy "aktív" Mazda szerelőtől kért szaktanácsot, mert olyan problémával még nem találkozott.
Azt tudomásul kell vennünk, ha akarjuk ha nem, hogy egy szakszervíz mindig drágább mint az utca sarki szervíz. Egyébként a Mazda szakszervizekben elvileg kötelező a gyári alkatrész, gyári olaj (bocsi ellenörzött forrásból származó olaj) használata, ugyanis kis hazánkban az olcsósított olajok döntő hányada hamisítvány.
Köszi a tanácsot .Csak a szerviz költségek rémisztenek meg egy kicsit ,mindenki azt írja hogy nem olcsó . De ez a kocsi nagyon tetszik és ez lehet hogy mindent kárpótolni tudna . Majd meglátom holnap megyek és megnézem .
Csak márkaszervizbe vitted ? Van jó hely ahol értenek is hozzá és nem csak lehúzzák az embert ?
Persze. Mivel Németországban eleve magasabbak a használt autó árak, így csak az ilyen sokat futott, vagy romokból épített csodákat érdemes behozni. Csak példaként, az én 20007-es M6-om 111.000km-el 7300-ért ment el, öt nap hirdetés után.
Magyarországon fél millióval kevesebbet ért volna.
Nekem az a tapasztalatom, hogy a Mazdák megbízhatóak, de roppant drága a szerviz, olcsó privát szerelők nem nagyon értenek hozzájuk.
Én tavaly vettem egy Opel Astra J kombit( 2011) .150.000km volt benne és Német volt . De lehet sok km -es kocsit venni és jó állapotban vannak ez is ilyen volt . Szerviz költségekről tudnál valamit írni ?
Aki szegényebb, az kétszer is meggondolja, aki tehetős, annak meg egy családban több is van (autó).
Jelenleg Ausztriában évi 13.100km-t megy átlagosan minden autó, Németországra olyan statisztikát találtam, hogy csak az autók 18%-a megy évente több mint 20.000km-t.
Szeretnék egy Mazda 6 Sport 2.2 CD GTA ( 2010) vásárolni ,már ki is néztem egyet . Ezzel kapcsolatban szeretnék tanácsokat kérni mire kell nagyon oda figyelni .Családi autónak szeretném hosszú távon gondolkodom a vásárlás kapcsán .Sokat használnám autópályán ,szeretem a dízel autókat ,eddig német autóm volt de ez az autó nagyon szimpatikus és nagyon tetszik . Külföldi az autó ,118.000km van hirdetve ez nekem egy kicsit kevésnek bizonyul . Mennyire lehet manipulálni a km óra állást .Digitális szervizkönyv van az autóhoz ,alvázszámot is kiadja az eladó .Mennyire rugalmas egy Mazda szerviz ha megadom az alvázszámot ,lehet manipulálni a digitális szervizkönyvet ? Minden tanácsot szívesen vennék .
Sajnos van 1 kis probléma a 6-os mazdam ( 1. gen ) középkonzoljával, ami szinte biztos, hogy vmi nem megfelelö csatlakozás vagy esetleg megtört kábel miatt van. A probléma az, hogy a kozponti kijelzö ( radio-fedelzeti-klima) része nem mükodik es hattervilagitasa sincs, illetve a kettö tekerö gomb a müszerfalon oldal iranyba( kikapcsolni lehet illetve benyomaskor adja a visszajelzo hangot es 1 "fokozatot" vált is a jobb oldali ), ha megmozgatom a kábeleket idonként mükodésbe lép a kijelzo es kiir vagy vizszintes vonalakat mintha nem kapna jelet vagy pedig teljesen megfelelo informaciokat de a klima felol semmi jelzest. A klima vezerlo panelja szinten mukodik, de az AC-szelvedofutes-belso keringtetes visszajelzese nem. A kijelzö szinte 99% biztos, hogy müködik mert egy bontott darabot vettem es kiszereles elott kiprobáltam, illetve amit elsö korben kivettem az autóból azt SMT forrasztó kemencében ujraforrasztottam és leteszteltem. A kozponti panel szinten cserelve lett mert az elozo javitva volt es a gyanu az volt, hogy ez okozza a problemat. Valakinek nincs otlete , hogy mit kene meg ellenorizni vagy merni rajta? esetleg egy jo szerviz telefonszama, akik a problema vegere tudnak jarni ?
udv
Akos
u.i.
Ha vkinek kellene 4 darab guminyomas szenzor 2. gen mazdahoz az szoljon :)
Jó kérdés. Igazából a nívópálca figyelgetésével tudod csak megelőzni a bajt, ha a lámpát látod, akkor már csak azt tudod csinálni, hogy azonnal megállsz, motort leállítod.
Kedves Mazda6 GT! Nagyon köszönöm mégegyszer a segítséget az önindító szerelésében. Sajnos ma otthagyott a parkolóban az autó,végképp bekrepált a "műszer".Ma muszáj volt megcsinálni.Teljesen jó volt a szerelési utasítás amit a "kolléga" adott. Kicsit több idő volt mert nincs nőgyógyász kezem. :)
Két kefe csere megy egy fél kiló por volt az eredmény. Most pöccröff! KÖSZI!
Az olajnyomás érzékelő "gomba" kapcsolási értéke sok esetben csak 0,4 Bar. Ez kb az olajfilm létrehozásához elég a hengerfalon, illetve a terheletlenül forgatott forgattyús-tengely csapágyaihoz. A vezérléshez lehet, hogy még/már el sem jut.
Nem akarom védeni a dízel vonalat, de ha az eddigi 25.000 km futás alatt egy literes többletfogyasztást veszek alapul, akkor 250 x 400 huf a különbség... az 100.000 huf...
Egy 5-ös autópályán illetve városi dugóban nem egy literrel eszik többet inkább másfél vagy kettő, de az 5%-os gázolajfelárat (ami valamelyest a másik irányba mozdítja az értéket) sem számoltam...
Őszig még kb 10.000 km belemegy (csak ez a hétvége kb 800)...
Szóval szerintem nem ennyire egyértelmű a dolog. Tény, hogy a munkadíjakkal tarkítva teljes mértékben igazad lenne... a saját munkát nem számoltam ugye...
Hát én a prémium gázolajra se vennék mérget,de hát ki tudja..
Én tankoltam prémiumot stb de picit kevesebb volt a fogyim vele,,de én azt mondom:
0km esen megveszek 1 mazda 6 ot és azt csak prémiummal tankolom,és ugy használom ahogy azt kell
akkor elmegy 300-400ezret,de ha használtan megveszem akkor ki tudja előtte hogy adták neki az ívet:)
Sok embernek fogalma sincs hogyan kell használni ezeket a dízeleket,nekem 230ezer van most benne 75tel vettem(második 6osom!)Van sok baja,fékeke ráznak,eszi az olajat,kerepel alacsony fordulaton,EGR hiba(pedig cseréltem már benne)féknyergek behalnak sokszor,klíma elengedi a gázt valahol stb..sorolhatnám még egyébként..
Jövő héten viszem ezeket mind orvosolni,meglátjuk merre hány méter:)
Egy dolog tény: ha tudom, hogy ennyi gond van a Mazda dízellel, akkor pofátlanabbul alkudok a Grandis-ra amit nézegettem. Biztos előélet, autópályás használat 4 év és 184.000 km volt benne... ahhoz van jó áron PD elem, jóval olcsóbb a kettőstömegű lendkerék... stb.
Az asszony voksolt a Mazda 5 mellett... szerintem a nehezén túl vagyok, most bizonyíthat a vas...
Pedig próbáltam jól választani, tájékozódni... ez van
A Denso nem adott ki mérési pontokat a vizsgálathoz, illetve felújításra vonatkozó leírás, utasítás sincs. Bevizsgált bontott, vagy új...
Valamiért nekem a 4-ből 3 átlépte a résolajveszteség határértékét.
A gyári diagnosztika nem mutatott hibát.
A szóban forgó alkatrész 48 ml/1000 löket résolaj mennyiséget produkál, 70 a határérték. A többiek 72, 72, meg kilencven valamennyit produkáltak.
A részterhelésen történő méréseknél néhány %-os eltérések vannak a "határértékekhez" képest. De mint írtam, ezek az adatok nem lettek a Denso által kiadva...
Ajjaj, pedig ez nem űrtechnika... Vidd el autó-villamosságishoz, hogy tegye rendbe. Ha egyértelműen a szerelők kurt@k el, akkor rájuk kell verni a szerelés költségét. (Még az is lehet, valami bagatell hiba, szétcsúszott érintkező, stb.) Nem nagy kaland kivenni a középső panelt, a kolléga blogján is van hozzá képanyag: http://mazda6.gportal.hu/gindex.php?pg=33395773&gid=2734562
Mennyire volt hajtva mostanság a motor? Nagyobb fordulaton természetes, hogy csipeget belőle, de ennyi idősen már szelepszár-szimmering is lehet. Kartergázt kellene nézni, esetleg kompressziót méretni. Turbó is lehet, bár azt max ilyen kamerás szondával tudod nézni, elég mélyen van, ahogy nézem...
Az egyik népítéletben valami Dubai-i forrást emleget a fickó, ahonnan 15K-ért lehet venni injektorokat. Lehet érdemes lenne megkeresni és felvenni vele a kapcsolatot.
Hátsó kipufogó dob vége felől egyre jobban hallottam csörgő-zörgő hangokat és amikor nagyon picit lábbal megtámasztottam kipufogó végét, akkor semmi bántó zaj. Nosza lekaptam a dísz véget kipufogóról, azt hittem az csörömpöl, odaverődik valahova, vagy csak berezonál. De sajnos nem segített, egyértelműen a hátsó kipufogó dob ami zörög :( Van valami spanoló-feszítő-kitámasztó-felfüggesztő "csoda" ami elfáradt vagy csak utána kell húzni valaminek ami meglazult esetleg? Van ötlet, tapasztalat? (remélem nem kell egész hátsó dobot cserélni...)
A középkonzol kijelzője felett a számítógép kijelzője néha megbolondult. Megbontották a szerelők (nem mazdaszervizben). Azóta is kihagy a kijelző, viszont állandóan bekapcsol az elakadásjelző, menet közben is, de parkolóban bezárt állapotban is. És sokszor köszörű hangot is ad. Már mondták hogy típushiba de mintha nem tudnák, mit csináljanak vele. Én meg verem a fejem a falba, hogy hagytam hogy belenyúljanak. A rossz kijelzővel el lehetett közlekedni, de most viszont azt mondják, vagy kiveszik az egész középkonzolt de akkor se fűtés se rádió se semmi, vagy elviszem egy másik szerelehőz akit persze majd nekem kell kifizetnem hogy helyre hozza a más által okozott kárt. Ha egyáltalán lesz aki megjavítja. Állandóan működő elakadásjelzővel nyilván nem maradhat, se közlekedni se parkolóban hagyni nem lehet így.
Arra gondoltam én mondom meg ennek a szerelőnek mit csináljon, de ugye én sem tudom.
Ez jó anyag és már eszembe is jutott valami, amit feltétlenül meg fogok nézni. Lehet, hogy üzem melegen túl magas az olajszintem. Olyan sűrűn figyeltem a szintet az olajcsere óta, és egyszer utána is öntöttem, lehet, hogy sok lett és melegen az esetleges hőtágulás miatt már a maximumnál több van benne. Vagy egyszerűen nem vártam meg míg rendesen lecsorog az olaj, járatás után és úgy mértem kevesebbet a valósnál. Ezt kiderítem.
Olajcsere után vagyok 4000km-el, ma bevillant az olajnyomás jelző lámpa. Hazaérve ellenőriztem...minimumon van a szint... Mi a retek? Hol ment el ennyi?
Nekem is csattog üzem melegen. Hidegen szép a hangja...érdekes módon . Én is nemrég vettem kevés a tapasztalatom ezzel a motorral és amikor a márkaszervizben átnézettem akkor nem mondták, hogy gond lenne.
Én a láncos hajtásban gondolom a bajt...annak is lehet még hangja.
Ha kideríted mi az oka akkor szólj már nekem is. Én még felderítés alatt vagyok, bár most pont nem használom az autómat mert belém jöttek hátulról és karosszériásnál van az autó. :(
Azért nem egészen úgy van, ahogy a kolléga mondja.
Az UNIX- nál és a Lángautónál megnézed a webshopban, a Knecht, Bosch és a Mann üzemanyagszűrők mindegyike 7- 9.000,- Ft között van. Ezek mind márkásak és ezektől van olcsóbb is (Filtron, Nipparts, stb.) ezek ára kényegesen alacsonyabb. Pld. a Jakoparts csak valami 3 ezer körül van.
Segítség kellene! Mazda 6 2004-es 100kw-os dízelbe milyen üzemanyag szűrőt ajánlotok? Érdemes a drága Mann Filtert venni? Mennyire bonyolult a cseréje? Van valami különös trükkje? Illetve érdekelne, hogy az injektorokat mennyire nehéz kiszedni. El szeretném őket küldeni ultrahangos tisztításra, csak sajnos semmi szerelő nem ér rá a közelben. Továbbá ha kiszedtem, mik kellenek a visszarakáshoz? Új tömítések pl? A tűzkarikák úgy jó 5000km-rel ezelőtt voltak cserélve. Köszi! Üdv.
A rozsdához. Szerintem a 2002 körüli 6-osokon már lesz rozsda, ha csak tényleg nem javították. A legkritikusabb pont az a hátsó futómű és környéke, hátsó ívek, ajtó aljai, emelési pontok.
Nyomatékból persze hogy nem gyorsul, de különben megy az rendesen. Sokkal jobban alul motorizált autók is vannak nála, cserébe lehet vele takarékosan közlekedni!
Nekem egy 1.8-as szedan 6-osom van. Szerintem nem kell tőle félni. Nem olyan gyenge, igaz nem is verseny autó. Én nem hasonlítanám egy 60 lovas kocsihoz, attól azért messze van. Ha pörgeted akkor tud menni ez is, de a sebességhatárokat betartva szerintem teljesen elegendő.
A 2.3-as első generációs motor nem túl jól sikerült. Kevés benne az olaj, szereti csipegetni, és ezért nem ritka a blokkhalál, nem jelzi időben, ha baj van. Amúgy jól megy, jól fogyaszt méretéhez képest, de az 1.8-2.0 sokkal tartósabb.
Ez tényleg jól néz ki, nagyon hálás a színe is. De az ilyet mindig meg kell nézni, egy 10+ éves autó azért már ritkán kiváló állapotú. De ha mégis, akkor biztosan jó vétel!
Amit megnéztem azon pl (2003-as volt) nagyon minimális, kezdődő rozsdafolt volt. Félig lerohadt autót nem szeretnék egy vagyonért venni, hogy utána csak azt javítsam rajta:) Remélem ki tudok olyat fogni, ahol max minimális rozsdásodás van.
Majdnemmérnök (56510): Gyorsan utánakeresve, szerintem csak az mps-ben van (ami szintén 2.3-as, de turbós) kettős tömegű, csak ahhoz találtam alkatrész áruházakba ilyet, sima 2.3-ashoz nem.
M6Freak (56511): 2.3-asról meg nem olvastam volna eddig sehol, hogy problémás lenne (főleg népítéleten olvastam el sok-sok véleményt). Azért gondolom a síkot bírja az is 1.8-as motorral, egy keményebb emelkedőn jönnek elő a gondok szerintem :) Tavaly haverom autójával voltunk úgy, ahogy írtam (4 utas, csomagok, tetőn 4 bringa), 1.4-es 60 lovas hármas golffal. Kapaszkodó sávban 40-el tudtunk csak felmenni az autópályán, annyira nem volt vicces.
Jelenlegi kínálatból ez tetszene igazán (főleg, ha 2 literes lenne), mivel közel van, szerintem legalább megnézni megérné.
Szintén ezzel a problémával szembesültem kb fél évvel ezelőtt. Mikor én kerestem 2005-2008 közötti benzines 6-os kombit, itthon mindössze 1db volt. Így maradt a német piac. Túlkínálat ott sincs, átlagosan 20-22db volt fent egyszerre, és abból mindössze 5-6db felelt meg az igényeimnek és a pénztárcámnak. A 2.3-asra sok a panasz, a 2.0-es 6 sebességes pedig 2000 euróval drágább lett volna, ami nekem már nem ment.
Végül egy 120Le-s 1.8 kombit sikerült találni. A terhelhetőségéről egyelőre még nem tudok mit mondani, max 4-en utaztunk benne, és akkor sem az Alpokba. Általában 2-en használjuk, lassan hárman, arra bőségesen elég. Négy személlyel vagy kevesebbel még teljesen rendben van, előzésre is simán képes. Tetőcsomagtartót még vennem kell, ezután a két bicikli is felkerülhet a tetőre, ahogy az előző autómon is voltak.
Hétvégén lesz egy köröm szegedre 4 személlyel, megrakott csomagtartóval, pünkösd idején pedig egy horvátországi utazás szintén négyesben. Ezek után már bővebben tudok nyilatkozni. :)
Ahogy itt olvasgattam, a 2.3-as motort amúgy sem dicsérték agyon.
Ami a rozsdát illeti, az meg szerintem 10 évesen mindegyiken van. Amelyiken nincs, azt már javították, de akárhogy is, miután megvetted, 1-2 év és szerintem úgyis kijön valahol :-( De lehet, hogy csak a saját keserüségemböl általánosítok.
Első generációs Mazda 6-ot szeretnék venni (benzines kombi, manuális váltóval). Itthoni használt piacion nincs könnyű dolgom, kicsi a kínálat.
Viszont ami miatt ide írok, hogy nem kicsi-e az 1.8-as, 120 lovas motor ehhez a kasztnihoz? Egy szélsőséges helyzetben nem lenne kevés(osztrák Alpok autópálya fel, 4 személy, csomagok, 4 bringa, csak mert lesz ilyen)? 2.0 vagy 2.3-asat szeretnék venni, de abból nem találtam nekem megfelelőt. Hahun van fent egy 2.0, de az nagyon fapad, plusz rozsdásodik, a 2.3-asat pedig már korábban megnéztem, csak az drága és valószínűleg törve is volt.
Most 1.8-asból van fent pár darab, ami jónak tűnik, csak félek, hogy kevés lenne az a 120 ló az 1350 kilós kasztnihoz (nyilván nem arról van szó, hogy nem tud felgyorsulni országúton egy személlyel üresen utazósebességre).
Egyetértek. Magam is ezt tettem. Már 1-2 hónapja letiltottam ezt a tuskót, mert nem képes magát észrevenni, hiszen sínpáras az agya... csak az bosszant, hogy áll a topik. Nincs mihez hozzászóljak, és anno nem ezért regeltem. Szeretek másoknak segíteni, szerintem ez azért a HSZ-ok 90%ból látszik, és szeretem, ha nekem is segítenek, ha valami cincogást hallok a kocsimból, hátha valaki találkozott ilyen-olyan bajokkal. Erre mi van itt, totalcar, meg autonepper, meg egyéb autóvásárlási tanácsok, persze más márkában, és hangsúlyozom márkában, hiszen vannak akik más Mazdát hajtanak, és mégis tudnak érdemben hozzátenni.
Dicséretes, hogy olvasod a fórumot, holott nem vagy Mazdás, de így ez a topic, sem a Mazdáról szól!!!
Én ugyan már nem látom mit ír a kolléga, de a rá adott válaszokból arra következtetek, hogy lovagol a témán, és feltartja a topicot. Ebben nagyon jó! Valamint mások gúnyos sértegetésében. Én a Mazdás témák miatt járok ide, ötletekért, problémák orvoslásáért.
Amíg ez megy, hanyagolom, mert nem érek rá átugorgatni ezeket a kommenteket, addig a témáig ami ide tartozik.
Az olvasó váltózárat szereltetett korosodó, ám makulátlan állapotú autójába. Lehet, hogy jobban járt volna, ha ellopják, úgy legalább nem kell végignéznie, amit műveltek vele. Tovább »
Addig-addig agyaltam míg én is Diamond Lock zárat akartam beszereltetni. Szerencsére az immo beszerelés után meggondoltam magam és nem lett végül váltózár. :)
Engem ugyan nem zavart a korábbi OFF téma, hiszen a topic azért van, hogy Mazda 6 tulajok, volt tulajok, vagy akár a típus iránt érdeklődők beszélgethessenek, de azért egy kicsit visszaterelném a témát a 6-osra. :)
Van az 1.8-as benzines motoromnak egy fura halk csettegős hangja, ami csak melegen jelentkezik. Hidegen szép egyenletes sima járású, üzemmelegen viszont előjön egy kis halk csettegés. Csak alapjáraton hallani, a gázra lépve már nem is. Annyira halk, hogy a szerelő is fülelt egy darabig, mire kihallotta, hogy miről beszélek. :D Azt javasolta nézzünk egy szelephézagot egy következő alkalommal. Úgyis 100ezer km-nél szokták ellenőrizni. Ha jól emlékszem olajcsere előtt a 10W40-es olajjal nem hallottam ezt a csettegést, de akkor sem szeretnék ilyen vastag olajat használni. :S
Sajnos nincs olyan autó most a Mazda kínálatában ami találkozna az igényeimmel. Sajnos nincs kombi 3-as, holott az Europai piacon az kb. 40%pluszt is jelenthetne eladásokban. Szépen beállt minden gyártó a sorba és kijöttek a kombi változatokkal (Leon, Civic, Auris), csak a Mazda nem. A 6-os meg véleményem szerint túlárazott. Mikor négy éve vettem a kocsim láttam vadi új hatosokat 24.000 Euróért sok extrával, ehhez most 20%-al több pénz kell.
Vegyél benzines CX-7-es Mazdát. Nagy, megbízható, általában keveset futottak, és egy marék lepkeszárnyért árulják őket. A kevés futás és az olcsóság oka ugyanaz, ami az egyetlen hátrányuk, hogy sokat fogyazstanak, a ménest etetni kell, de relatíve kevés futásnál ez nem annyira vág meg.
"Ne haragudj meg, de szerintem sem ez a fórum a megfelelö hely erre."
:-)
Miért is nem? Mert miről is szól ez a diskurzus?
Arról, hogy egy topictársunk eladta a Mazda 6- osát és részére fontos kérdés most az, hogy milyen autó legyen a 6-os utóda.
Szerintem éppen az ellenkezőjét -vagyis azt, hogy ez a kérdés a Mazda6 tulajok számára általában is érdekes- bizonyítja az is, hogy pozitív tónussal elég sokan bekapcsolódtak ebbe a diskurzusba, egyedül Te voltál az aki meg negatív hangot ütött meg.
:-(
Engem is érdekel a téma, noha soha nem volt Mazdám (és valószínűleg nem is lesz), de ennek ellenére rendszeresen olvasom ezt a topicot. Nyilván azért mert a témában való érintetlenségem mellett is érdekesnek tartom.
Megint rájöttem, hogy én vagyok a hülye. Mint mindig... :-) És megint utólag kellett megtudnom, hogy mit akartam a hozzászólásommal :-) Eszem ágában nincs kimoderáltatni, beszélgessetek nyugodtan, én többet nem szólok bele ebbe a témába.
1. szerintem nem nehéz átgurgatni ami nem érdekel, mindenki így tesz...
2. Vanessa1 kérdezte mik a terveim, ezért válaszoltam neki. Dönteni biztosan én fogok arról hogy mit veszek, de meghallgatom a tanácsokat, ha már kapok.
3. Mivel sokan bekapcsolódtak a témába gondolom mégis csak érdekes lehet a téma, de persze ettöl még kimoderáltathatod, nehogy másoknak már jó legyen!
Ne haragudj meg, de szerintem sem ez a fórum a megfelelö hely erre. Miért épp az itt lévö MAZDA6 tulajdonosok tudnának neked segíteni dönteni 5 másik autómárka különbözö típusai közül?
Szerintem egyébként alapvetöen meg vagy csúszva a döntéselökészítéssel, de jobb késöbb, mint soha! Bújj bele az alábbi fórumokba (vagy másokba), olvass vissza 10-20 oldalt, esetleg tegyél fel konkrét kérdéseket a TULAJDONOSOKNAK. Persze ez csak az én véleményem.
Na én meg pont ezeket az új 1.2-1.4TSI motoros, 150.000km futásteljesítményre tervezett autókat nem merném megvenni. :( Ha egyszer el kell adnom a Mazdát, a mai kínálatból gondba lennék. :(
Kinek mi. Számomra a Golf belső barátságtalan. Legalábbis az alap modelleké. Olyan szívtelen, fantáziátlan. Van persze az a Golf ami már tetszik, de azt nem adják gombokért (GTI, GTD).
Természetesen lehet baja, de mivel 7 és 12 km-re van a két legközelebbi Mitsubishi márkaszerviz, nem érzem hogy félnem kellene egy egyszerű szívó benzines új autótól. Ha meg abból indulunk ki, hogy melyik márkáknál milyen hibák fordulnak elő, akkor a VW csoportot is nagy ívben kellene elkerülnöm.
A relatív gyakori rövid távok miatt gondoltam egy szívó benzinesre, mert lenne ASX diesel is, kicsit drágábban, de még megfizethető áron, de kevesebbet az sem fogyaszt, meg azért mégiscsak egy diesel.
A kapcsoló váltó üzemű, ez azt jelenti hogy a két elmenő vagyis motorra menő szálat felcseréli irányváltáskor. Ha adsz neki külső tápot akkor negatívot is adnod kell. Cseréltem már jh kapcsolót egy ideig úgy volt bekötve hogy nem volt benne kapcsoló,és csak a bal első négyes kapcsolóról tudtam működtetni. Sajnos már nem tudom melyik szál melyik,és a kapcsolási rajzom is eltűnt költözésnél.
Én elsősorban a kapcsolóra gyanakodnék,s kivenném a jobb első kapcsolót próbára mindkét ablakhoz. Azt írtad hogy a hátsók szartak be.
Ha a kivett kapcsolóval működik akkor kapcsoló hiba,ha a jobb első ablak működik a hátsó kapcsolókkal akkor motor mehetett el.
Mielőtt nagyon megbontod ellenőrizd le így. Ha nincs mód hirtelen cserélni akkor a kapcsoló szerint rövidre lehet kötni a csatlakozót. Majd leírom hogy kell ha a kapcsolók a hibásak. Amúgy bontott kapcsolót tudok 5000ft-ért. Nekem az lett kiváló.
Nálam a "kis" Astra a nyerő,na meg az óriási Octi,de frissebb kivitelben(szerintem az Octis csalódás mellőzve,biztos nem szorít bent),viszont a Mitsu belseje,egyszerű nagyon,na persze ha ez számít.! :)
Octaviat és Golfot is megnéztem, újan nagyon-nagyon drágák. 23-25.000Euró lenne a nekem tetszö felszereltséggel mindkettö. Annyi pénzem sajnos nincs rájuk. A linkelt Octavia meg a Golf már megfizethetö, de megvallom félek a használt kocsiktól, legutóbb sem volt szerencsém. Az Octavia már négy éves, a Golfban meg gyanus, hogy miért eladó mésféléves korában? Ki akar ilyen rövid idö alatt 10.000Eurót bukni és miért?
Ezen kívül az 5-ös váltó, kicsi, de gyönge diesel kombinációt is kicsit furcsának tartom így 2014-ben. Valószínüleg olcsóbb volt egy kis extra szigetelöanyag, aztán had forogjon a motor megoldás, mint egy 6. fokozat?!
Ettöl függetlenül a Golf különösen érdekel, csak egye meg a fene az ország másik végében van, nekem meg ugye nincs autóm...
Az Astra megvallom tetszik. Szerintem sokkal szebb mint a Golf, Skodáról nem is beszélve, különösen kényelmes belül. Tudom, a motor kicsit öregecske fejlesztés, többet is fogyaszt mint a TDI, de azt a 7-8 évet csak kibírná amivel én max számolok az új autó esetén.
Az I30 nem rossz. Jókat hallani a motorjukról, van öt év garancia, nem fogyaszt, de valahogy mégsem tetszik úgy igazán, öszintén. De az ára miatt roppant érdekes választás lehet.
A Mitsubishi pedig úgy jött a képbe, hogy az felénk egy meglehetösen gyakori márka. Van a városunkban biztosan több tucat ASX, van Mitsu kereskedés is, söt a szomszéd városban is. Gyors megnéztem az eladási adatokat, tavaly verte a Mitsu pl a Volvót, Hondát meg az Alfát is eladásban! Idénröl még csak jannuári adat van, de pl ugyan annyi ASX fogyott mint pl Yeti (150-150db).
De ugye ez még nem lenne ok a vételre, csak azért írtam le, mert nem tünik olyan nagyon periférikus autónak.
Ami miatt (azon kívül hogy tetszik) felkeltette az érdeklödésemet, hogy most valami 25 éves jubileum keretében nagyon durván nekiálltak akciózni, simán 2-2500 Euróval aláugrottak a listaárnak alapból. Ami készleten van nekik olcsón adják, de a friss szállítások újra már eredeti áron vannak hírdetve. Ezek az akciós árak meg annyira jók, hogy Duster árban van egy ASX. De az új Dusterokkal ellentétben, nem turbós a benzines, hanem tök sima normál szivó motor. És a Spritmonitor szerint nem is iszákos. Mi gond tud lenni egy egyszerü szívómotoros japán autóval amit újan vesz az ember?
Nagyjából ugyan annyiba kerül mint egy Astra, vagy az ASX, és méretre sem nagyobb náluk, biztosítás is hasonlít. Nekem valahogy az az érzésem velük kapcsolatban, hogy drágák ahhoz képest amilyenek.
egy pici segitségre volna szükségem ,hátso ablak emelő problémám van.egyik oldal sem hajlandó működésbe lépni. ki vettem a kapcsolót, le lámpáztam oké próbáltam áramot adni a kapcsolt szálnak de nem történik semmi.a kárpit hol van felfogatva? /rejtett csavarok?/2003 diesel /ha valaki vágja ezt a részt megoszt hatná velem
Ez érdekes, mert pár hete, max. egy hónapja vettünk az egyik kollégának egy használt Octavia RS II-t .
Mentem vele, ültem benne, de annyira nem fogott meg. Az M6-om igaz, hogy kevesebb lóval rendelkezik, de sokkal otthonosabban érzi az ember magát benne, és benne van az az érzés is az első pillanattól, hogy minden ott van ahol lennie kell.
Ezt mondta a lengyel kolléga is..
De amit Nachstern felsorolt azok közül kétségtelen az I30, Octavia a sikervárományos.
Nekünk kell a kombi vagy legalábbis a relatív nagy csomagtér, de a sok lóerö nem meg a drága fenntartási költség sem. Ha lenne G120 3-as kombi, akkor könnyü menet lett volna a választás.
Épp pár napja mondtam a páromnak én is, hogy ha nem mozognék ilyen hosszú távokat akkor az M6 kombit dízel motorral nem lenne érdemes megtartani mert itt a városban csak kinyírnánk a motort.
Most még nem aktuális ameddig haza nem költözök, de ha az megtörténik, akkor én is be kell érjem egy M3-al benzines motorral.
Sajnos márkán belül nem nagyon van semmi ami nekünk megfelelne. Az új 3-as az amiért oda vagyok, de családi autónak kicsi, nincs belőle kombi. A 6-os meg túl drága.
Kicsi kombik vagy SUV a cél, fiatal, vagy új, bemutatóautó, stb.
Jelenleg kevésbé fontos nekünk az autó, csak az számít, hogy relatív olcsó legyen, olcsón fenntartható, kedvező biztosítással, stb.
Meg hasonlók. Ezek nem igazán visszalépések a 2007-es M6 után, de mégsem drágák és pár évre megoldást nyújtanak a közlekedésre, viszonylag olcsón és gond nélkül.
Csütörtökön/pénteken szabad leszek, végigjárok vagy 6-8 autót, aztán lecsapunk a legígéretesebbre.
Azt lenne jó tudni, hogy vajh a kapcsolt negatív, vagy pozitív, (fogalmam sincs mit kapcsol az M6 még sosem szereltem, de általában negatívot szokás, bár ez ugye valami elektronizált nyavaja, mert elhalványodva alszik el), feljut e a lámpatestig. Mert ha feljut odáig, akkor még az ignoráló kapcsolód is lehet ludas...
Honnan adtál neki tápforrást, a bemeneti csatlakozón, vagy magán az izzó csatlakozón?
Ha jól emlékszem bal oldalról megy a lámpához a kábel. De ha kiveszed a 3 bolhát a mennyezetből, az ajtó pereménél, be tudsz lesni.Egy kicsit le lehet húzni a mennyezeti kárpitot!
Urak! Csomagtér világításom nem működ (2004 Kombi). Hétvégén kiszedtem a panelt, kapcsoló, izzó ok, külsőg akksiról világít. Ha kinyitom a csomagtérajtót, az utastér lámpák világítanak, tehát a kapcsoló is műkszik. A kábel is elég szoros benne, de oda nem jut áram. Merre fele keressem a hibát? Jól gondolom, hogy az antenna mellett jön fel ide az a 2 kábel? Csomagtér burkolatot még nem vettem le, de jó lenne tudni melyik oldalt kellene lebontanom...
Mégegy dolog, amit nem értek: mikor megvettem, 10.000 km volt az olajban (szervízkönyv + egy kis cédula igazolta valahol az olajszürö környékén) és jócskán max fölött volt a szint. Le is cseréltettem. Azóta 4.000 km ment csak bele, de tegnap ellenöriztem a szintet és láss csodát, csökkent... 4,3 L-t töltöttünk bele cserekor, most meg pár milliméterrel min. alatt volt. Lehetséges, hogy az elözö tulaj állandóan városban használta és a DPF miatt jóval több gázolaj került bele, mint amennyi motorolaj fogyott belöle? Ebben az esetben inkább nem szeretném tudni, hogy a cserekor leeresztett kb. 5,5 L folyadéknak hány %-a volt motorolaj :-(((
Mennyire jellemzö ez az olajfogyás (kb. 1 dl/1.000km-re saccolom)?
Bevallom én is kicsit értetlenül állok a problémával szemben, föleg, hogy amikor elöjött, nem csak fékezéskor rázott, utána meg mikor elmúlt, mindenestöl múlt el... mindegy, most használom és reménykedem, hogy nem jön elö újra.
De nem ez az egyetlen, amit nem értek. A pillanatnyi fogyasztásmérön keresztül DPF regeneráláson kaptam az autót, városban. Egyrészt olyan infót is hallottam, hogy csak 2000-es fordulat fölött regenerál, másrészt olyan, mintha nem bírna a végére érni :-( Normál esetben (országúton) kb. 13 km után áll vissza a fogyasztás normálisra, ezzel szemben most 35 km alatt végzett csak (igaz, ez több részletben valósult meg és így közben többször kihült a motor, így azt a részét értem, hogy mielött bemelegedne, nem kezdi el). De a 35 km akkor is nagyon sok, miközben végig tizenliteres fogyasztást jelez, pl. 60-nal 4-esben 1500-as fordulaton 11 L, mondjuk 5 helyett! Aztán országúton megtett 70 km után újra nekiállt...
Ez egyre jobban idegesít, ezért egyre inkább hajlok rá, hogy kiirtassam a DPF-et ennél a ProTechnic nevü cégnél.
Te csináltattad náluk, igaz? Ha igen, megkereshetnélek privátban a tapasztalataidért? A te emailed nem publikus, így dobj rám egy e-mailt légyszi: mpontgergely kukac gmailpontcom
Drága, mert ritka. Jelenleg egy olyan sincs fiatal és szép ami eladó, különben még talán vennék is. Bezzeg hármasból Dunát lehet rekeszteni, de abból meg nincs kombi.
Úgy vettem észre, hogy kint is drágábbak a benzinesek... az enyémmel egyidősek 2.0 6 sebességes benzines lettek volna 7-8000 euróért... az már drága lett volna nekem, ezért lett csak 1.8-as.
Én a féknyergeket szedném darabokra, és nézném át tüzetesen. Az Octaviámnál volt egy úszócsapot körülvevő gumi vetemedés az okozta a rázást és az aszimmetrikus fékerő felépülés (hirtelen terheléskor kicsit félrehúzta az autót, majd beállt egyenesbe)
Szóval hozzáértő embernek kell szétszedni és összerakni a féket. Nem tudom ki nyúlt eddig hozzá, ezért nem bírálhatom, de lehet olyan banális oka a dolognak, hogy az ember el se hinné...
értetlenül állok a fékprobléma előtt, mivel egy 5-öst hajtok, tény, a nagyobb fékkel van szerelve, de egy sima textar szettet raktam bele kb 120.000 km-nél. A gyári kicsit már vékony volt, ez a szett viselkedésre ugyanazt tudja. Rendszeresen autópályázok, megyek a Pilisben, vagy a Mecseken... Kímélem, amennyire lehet, de más hülyeségéből adódóan néha nagyot kell fékezni...