"Jel.1:1 Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén [azt] az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak,
A Sátán is Isten angyala. Ha a (hazugság atyja) Sátán jelenítette meg a dolgokat, akkor érthető, hogy mit is jelent a 2000 éve tartó "hamar"...:)))
Advent vasárnapjain igyekszem kiemelni a szentírási olvasmányokból egy mondatot, amit próbálhatunk a hét során megélni.
Advent 1. vasárnapa:
Legyen a következő héten az irányadó szentírási mondat Izaiás szava:Rajta menjünk fel az Úr hegyére! Jelent ez a mondat egy készséget az indulásra. Ez a készség jelzi, hogy tudom, merre a cél, ahová tartok. Minden indulás magában rejt egy bizonytalanságot, amelyet néha bizony nem könnyű legyőzni. Az indulás azt is jelenti, hogy kilépek az elvárások beidegződéséből, bizalommal vállalom az úton levés kockázatát.
Abry kedves, annyira azért nem csábult el Dávid,hogy angyalomnak,mihályomnak szólitsa az Egyszülött istent JHVH-t a Fiút.
Ilyen nagy káromlást azért nem követett el.Ő nem szégyelte az Egyszülött Istent JHVH-t a Fiút Uramnak nevezni.
Az őrtorony bálványszervezet imádói jehova tanúi,veled együtt viszont csak a hazug jehova nevü istent,amit Rutherford jó ötletnek tartott kitalálni a csúfolódók miatt- csak ezt a hazuggá tett istent szólítod Uramnak ugyebár.
Természetesen vannak kiábrándult jehova tanúk,akik miután megtudták,hogy ezt a bálványszervezetet Krisztus és a Szent Szellem káromlása,valamint az Isten Igéje kiforgatására,meghamisítására hozták létre azonnal elhagyják ezt a kétszárnyú nappal és Artemis és Apolló őrtornyával fémjelzett Baál szervezetet.
Imé a bizonyítékok. A könyvek fedőlapján,amit jehova tanúi oly nagyra becsülnek, valamint a nev yorki kongresszusterem homlokzatán ott diszeleg a kétszárnyú nap útálatossága a Baál kultusz bizonyítéka:
„A Biblia az emberi lét mélyét megragadó költészet” – Jelenits István előadása
A váci Credo-házban szervezett rendezvénysorozat záróelőadását hallgathatták meg az érdeklődők március 31-én, „Költészet a Bibliában, Biblia a költészetben” címmel.
A Biblia szó többes számban van; alapszava, a 'biblion' rövid könyvet, könyvecskét, így a Biblia könyvecskéket jelent – kezdte előadását Jelenits István piarista szerzetestanár. A Biblia sok könyvből áll, és sokféle könyvből: műfaj és kor szerint is. Az ószövetségi legrégebbi könyveket századok választják el az Újszövetség könyveitől. Más kultúrát is jelent, hiszen az Újszövetség a hellenista világban született, görög nyelven; az Ószövetség pedig a keleti irodalmak világából való, könyveinek java részét héberül írták.
A Biblia nem a tudomány nyelvén íródott. Szerzői azon szövegrészekben is inkább irodalmi eszközökkel dolgoznak, ahol a történelemről beszélnek. Nem pusztán az adatszerűen dokumentált tények érdeklik őket, hanem a valóság mélyebb, rejtett összefüggései, titkai, amiket inkább irodalmi eszközökkel tud megragadni az ember.
Költészet a Bibliában
A költészet szót tágan értelmezve azt mondhatjuk, hogy a Biblia javarészt a költészet eszközeivel dolgozik; a Biblia költészet. Ez nem azt jelenti, hogy nem igaz, hanem azt, hogy a költészet nem csak cifra játék lehet; az igazi költészet az igazsággal való találkozás eszköze, terepe. A Biblia is így költészet: nem cifra beszéd, hanem az emberi lelket, személyiséget mélyen, egzisztenciálisan megérintő beszéd, ami nemcsak értelmünket, hanem érzelmeinket, akaratunkat, egész személyiségünket megragadja.
A Szentírás könyveiben többhelyütt találkozunk költői fejezetekkel is; ott is, ahol nemigen reméljük. Példaképpen: az ószövetségi Bírák könyve szerzője egy véres esemény kapcsán költői nyelven, mesében fogalmazza meg a Biblia legrégebbi példabeszédét, melynek mondanivalója ma is aktuális: aki megérdemelné a hatalmat, az nem kívánkozik utána; az örül a hatalomnak, aki a legkevésbé méltó rá, s ha odakerül, visszaél vele. E mese költői nyelven megfogalmazott példabeszéd. Az újszövetségi példabeszédekben Jézus sem a tudomány nyelvén fogalmazott. A példázatok Jézus kedvelt megnyilatkozási formái voltak, melyek igaz költői hangok. Jézus példabeszédeihez – mint a költeményekhez – a képzelettel kell, hogy közelítsen az ember: együttgondolkozva vele; fantáziájával, érzésvilágával és tapasztalataival mintegy kiegészítve a hallottakat továbbgondolja, és így megfejti e költői beszédet. E példázatok együtt nőnek az emberrel; magával viszi, élettapasztalatai gazdagodásával más és más oldalról látja és egyre jobban ért azt, amit első látásra is érdekesnek talált. Ettől költői a Biblia, mert ilyen módon számít ránk, hogy megőrizzünk egy-egy történetet, szövegrészt. Újra és újra fellapozva, elolvasva együtt él, együtt növekszik velünk.
A Biblia egyes könyvei nem pusztán költőiek, hanem költemények: ilyen a Zsoltárok könyve. A zsoltárok nemcsak olyan imádságok, amelyek Isten magasztalására szolgálnak, hanem az emberi lélek mélységeit megidéző, az emberi lelket felforgató és Isten titkait faggató szövegek is, melyeket többnyire a megrázó hitelesség és egyszerűség tesz költői erejűvé. Ellentétben a rossz költői szöveggel, melyben több a látszat, mint a valóság, a zsoltár költője a valóságos fájdalmat teszi szóvá; nem révül el, nem részegedik meg saját szavától, nem a szavak pazar pompájának akar örülni; a zsoltárok nyelve igazi, mély költészet, és igazi imádság. A zsoltárokkal imádkozva, mint az igaz költemények segítségével, saját lelkünk mélyét tudjuk kifejezni és Isten elé tárni. Jób könyve egészében egy költői szituáció; megrázó költészet arról, hogy az ártatlan is szenvedhet; arra tanít, hogy tisztelettel kell megállnunk a szenvedő előtt. Az Énekek éneke az emberi szerelemről szóló gyönyörű költemény, mely szimbolikusan a választott lélek és Isten szerelméről szól; ugyanakkor a valóságos nász, az emberi élet ünnepi odadásának költői megfogalmazása.
Az érti a Bibliát, aki nem feltétlen tudományos szöveget keres benne, hanem költői hatásokra fogékony szívvel olvassa. Nemcsak gyönyörködni akar benne, de azért nem fél attól, hogy gyönyörködjön is benne. A Biblia költői szövegeket tartalmaz, amelyek az ember, Isten, a közösség, a világ szépségéről, tragikumáról, titkairól beszélnek, és Isten kinyilatkoztatását is annak az embernek tárják föl, aki fogékony a költészetre. E fogékonysághoz nem iskolázottságra, hanem az ember személyes belső figyelmére, készségére van szükség, hogy az egész lényét átadja annak, amit hall, amire figyel.
Biblia a költészetben
Minthogy a Biblia így viszonyul a költészethez, a költészet nyelvén szól, nem csoda, hogy a költőket különösen megszólítja; s hogy számtalan olyan irodalmi alkotással találkozunk a világirodalomban, amelyet a Biblia ihletett, termékenyített meg. Vitathatlan, hogy Európa keresztény gyökerekből táplálkozik. Az európai irodalom két örökséget őriz: a görög világ és a Biblia örökségét. E két kultúra párbeszédéből, egymásba fonódásából épül föl az európai irodalom. E két örökség különböző: a görög költészet díszesebb, csillogóbb, bőbeszédű, tündöklően pazar, túlcsorduló, szószaporító; a Biblia költészete egyszerű, mélyebb, csöndesebb, kevés szó jellemzi.
A magyar költészetben – az előadó szerint – leginkább Arany János lírájában van jelen a bibliai örökség. Arany balladáiban a jónak és rossznak egymásba villanása, a lélek mélyére nyíló figyelem, mely nemcsak érdeklődik a lélek iránt, hanem együttérez vele; az erkölcsinek a rendeltetését vizsgáló viszonyulás bibliás ihletű. A Biblia ismerete nélkül Arany nem tudott volna ilyen balladákat írni – mondta Jelenits István.
E bibliás hang jelen van sok (akár nem feltétlenül vallásos) költő írásaiban is. A mai magyar költészetben is vannak olyan költők, akik nagyon megrázó módon a Bibliát ismerve tanultak verset írni. A nemrég elhunyt Székely Magda versei tanúsága alapján mélyen a bibliai tradícióban élt, verseit a Biblia szellemében írta. „József”, „Jeremiás” című műveit az ószövetségi alakok ihlették; ám „Forrás” című költeményében a szerelmről is bibliásan ír. „Mozdulatlan szikláimból megteremtettél...” – szerelmese forrást fakaszt benne, újjáéled az elveszettnek hitt remény. Egyszerű szavakkal a lírai én imádságos odaadással fordul ahhoz, akit megszeretett, aki reménytelen sziklaszerű némaságából életre támasztotta.
„A Biblia úgy van jelen az irodalomban, hogy aki figyel rá, a nyelvét is megtanulja, megszereti; és akkor, ha a saját életéről elmélkedik Isten színe előtt, hallatlan tömör nyelven szólal meg, mélyről fakadó felséggel tárja föl az életnek, a léleknek a titkait. Nem fecseg, nem tetszeni akar, hanem igazat mondani” – zárta le gondolatait Jelenits István szerzetes tanár.
Egy Simon nevű farizeus közelebbről szeretné látni azt a férfit, aki ilyen csodákat tesz. Ezért meghívja magához Jézust egy étkezésre. Mivel Jézus jó alkalmat lát ebben arra, hogy szolgáljon a jelenlévőknek, ezért elfogadja a meghívást, mint ahogy máskor is elfogadta a vámszedők és a bűnösök étkezésre szóló meghívását. Amikor azonban Jézus belép Simon házába, Jézus nem részesül a vendégeknek kijáró szívélyes fogadtatásban. A szandált viselő láb izzadt és piszkos lesz a poros utakon megtett gyaloglástól, és a vendégszeretet egyik szokásos megnyilvánulása, hogy megmossák hideg vízben a vendégek lábát. Jézus lábát azonban nem mosták meg a megérkezésekor. Üdvözlő csókot sem kap, amely általános udvariassági szokás. És a vendégszeretet szokásos olajával sem kenik meg a haját. Az étkezés alatt, miközben a vendégek asztalhoz telepednek, hívatlanul egy nő lép halkan a szobába. A városban erkölcstelen életéről ismert. Valószínűleg hallott Jézus tanításáról, többek között arról a meghívásról, hogy jöjjenek hozzá enyhülésért bátran mindazok, akik megfáradtak. És mélyen meghatva a látottaktól és a hallottaktól, felkeresi most Jézust. Az asszony Jézus háta mögé lép az asztalnál és lábaihoz térdel. Lábára hulló könnyeit hajával törli le. Illatos olajjal teli szelencéjét is előveszi, és Jézus lábát gyengéden csókolgatva ráönti az olajat. Simon rosszallóan nézi. Ha ez a férfi próféta volna, okoskodik, bizonyára tudná, miféle asszony az, aki megérinti őt, s hogy az egy bűnös. Jézus olvas a gondolataiban és ezt mondja. Simon van valami mondani valóm a számodra. Mondd, Tanító, válaszolja neki. Egy hitelezőnek volt két adósa. Az egyik ötszáz dénárral tartozott, a másik ötvennel. Mivel nem volt miből megadniuk, mind a kettőnek elengedte. Vajon melyikük szereti őt jobban? Úgy gondolom, mondja Simon, hogy az, akinek többet engedtek el. Helyesen ítéltél mondja Jézus. Azután az asszony felé fordulva ezt mondja Simonnak. Látod ezt az asszonyt? Bejött a házadba, te nem adtál vizet a lábamra. Ez az asszony pedig a könnyeivel áztatta lábamat és hajával törölte meg. Te nem csókoltál meg, ez az asszony pedig, attól az órától, hogy ide beléptem, nem szűnt meg gyengéden csókolgatni a lábamat. Te nem kented meg fejemet olajjal, ez az asszony pedig, illatos olajjal kente meg lábamat. A nő ezzel bizonyítékát adta, hogy szívből megbánta erkölcstelen múltját. Jézus így fejezi be. Ezért mondom neked: Az ő bűnei, bármilyen számosak, bocsánatot nyernek, mert nagyon szeretett, akinek pedig keveset bocsátottak meg, az kevésbé szeret. Jézus semmiképpen nem menti, vagy nem nézi el az erkölcstelenséget. Ez az eset inkább együtt érző megértését tárja fel azok iránt, akik hibákat követnek el az életükben, de azután kinyilvánítják, hogy megbánták ezeket a bűnöket és ezért Krisztushoz jönnek enyhülésért. Jézus igazi felüdülést nyújtva a nőnek, ezt mondja: "Bűneid bocsánatot nyertek.... A te hited megmentett téged, menj el békességgel! (Lukács:7:36-50)( Máté:11:28-30) Ez az igazi irgalom amit Jézus bemutatott a tanításában. Hát nem csodálatos?
Ne kérdezd meg, hogy miért írtam le! Inkább tanuljunk Jézus tanításából.
"E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, a ki a rablók kezébe esett?" (Lukács 10,36)
Jézus ránk bízza, hogy a fogadósról mit gondoljunk. Én irgalmasnak gondolom a történetben szereplő fogadóst és követendő példának tartom a lekiismeretes munkavégzését.
Kérlek, ne keverj bele ebbe a Bibliától mind jobban távolodó és homályosodó gondolatsorba!
Leírtam, mit gondolok erről a történetről. Átvettem warrior elnevezését a fogadósról, sőt, dőlt betűvel írtam, jelezve, hogy idézek, de nem írtam, hogy jó meglátásnak vagy téves elképzelésnek tartanám a fogadóst irgalmasnak nevezni. De ha már véleményt kell mondani a fogadós irgalmasságával kapcsolatban, akkor most állást foglalok. Igen, túlment a kötelező segítségnyújtás fogalmán, mert a fogadó nem kórház, a fogadós mint fogadós nem tartozik felelősséggel a vendégei egészségi állapotáért, hiszen nem kórházat vagy szanatóriumot működtet. A fogadós pedig mint ember éppen annyira tartozik felelősséggel a rá bízottakkal kapcsolatban, amennyire irgalmas. Tehát emberséges volt, maradjunk ennyiben.
Magyarpityuval ellentétben én továbbra sem értem, hogy miért tituláltad "irgalmasnak" a fogadóst?
"Kissé variált" történeted:
"Egy utazót megtámadtak és megvertek, majd otthagyták az út szélén. Egy pap ment arra, de nem segített neki. Aztán egy másik pap is arra ment, az se segített neki. Aztán egy másik népből való ember ment arra, és ő segített! Felvette a lovára és elvitte egy vendégfogadóba, ahol az Irgalmas Fogadósnak pénzt adott, hogy lássa el a sebesült embert és legyen gondja rá. Az Irgalmas Fogadós pedig ellátta a sebesült embert és ápolta amíg fel nem gyógyult."
Itt legfeljebb az egy másik népből való ember volt irgalmas a szerencsétlenül járthoz!
A fogadóst megbízták, a megbízatása egy konkrét feladatra szólt, sőt előleget is kapott fizetésére. Ő becsülettel elvégezte a munkát. Fizetéséért megdolgozott. Ennek értelmében nem irgalmasnak, legfeljebb becsületesnek nevezhető.
Kissé a magyar életérzésre emlékeztet magyarpityu vélekedése - és részben a Tiéd is - nevezetesen, hogy ha ma Mo.-on valaki a fizetéséért korrektül megdolgozik, akkor kivételes figyelemben és erkölcsi elismerésben részesül? Aki az emberekkel való foglalkozást választotta megélhetése forrásául, arra ugyanolyan mércék vonatkoznak vsz, mint bármely más munkavállalóra: 100%-os helytállás! Emebrekkel lehet foglalkozni fizetség nélkül is ( főleg öreg betegekkel, hajléktalanokkal, elhagyatottakkal) szeretetből, teljesen névtelenül: én őket nevezném irgalmasnak, de a Te történetedben és a biblaiai idézetben is ez nem a fogadóst jellemzi, hanem az idegent! Jézus is őt állítja elénk követendő példának, és nevezi felebarátnak. És nem a fogadóst. Ezért továbbra sem értem, miért nevezed a fogadóst Irgalmasnak?
Örvendek, hogy érdekesnek találod, igaza van bethsabénak, valóban csodálatos Jézus tanítási módja! (Feltűnt, hogy dőlt betűvel írtam az Irgalmas Fogadóst?) A 3Mózes 22,29 ige köré milyen történetet írnál? (Nem könnyű, ne kapkodd el, de ha bele sem fogsz, az sem baj!)
Bármi is legyen a munkánk, az nemcsak minket jellemez, hanem aminek a nevében élünk, arról is képet mutat. Sőt, egész életünk bizonyságot tesz arról, amit vallunk. Miért kellene az orvosaknak, ápolókank ingyen gyógyítaniuk? A jótékonysági intézmények nem azért jótékonyságiak, mert ott ingyen tennék a dolgukat az alkalmazottak, hanem attól lesznek jótékonyak, hogy akiket ellátnak, azoknak nem kell megfizetniük a kezelést, vagy ingyen ellátják őket, vagy jelképes de megfizethető összegért kapnak gondozást. A méregdrága luxus nyugdíjasotthonokat senki nem nevezi jótékonynak, de egy drogrehabilitációs központ simán lehet az, pedig itt is, ott is ugyanarról szól a történet, rászorulókon segítenek az orvosok, ápolók, teszik a dolgukat akkora fizetésért, amiért többségünk még bemenni sem lenne hajlandó az adott intézménybe, nemhogy ott embrekkel foglalkozzon.
"Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva megtalálod azt." (Prédikátor 11,1)
Nem egyértelmű számomra, hogy mit is szeretnél kezdeni a bibliai történet "átiratával". Először is felteszed a kérdést, hogy mi benne a különös? Azután utalsz arra, hogy valamit el szeretnél mondani a variáció által. Egy nem konkrétan feltett kérdésre, csak találgatni lehet. Ez lenne a célod?
A "történet": Számomra eleve különös, hogy miért nevezed a Fogadóst irgalmasnak, mégpedig nagy I-vel, mintegy megkülönböztető jelzőt ajándékozva neki roppant nagyvonalúan, ám érdemtelenül: Miért lenne Irgalmas az az ember, akit a munkájáért jól megfizettek, méghozzá előre. (Valamint kilátásba helyezték neki az utólagos költségtérítést is. :-))
Mint mondtam, ez igen különös, de továbbra sincs sejtésem teorémád célját illetően.
Az Irgalmas Fogadós ápolta az utazót. Miután elfogyott a samaritánus pénze, azután hitelezett, és pénzt, időt, odafigyelést nem sajnálva lelkiismeretesen gondját viselte az utazónak, tudva, hogy majd utóbb megtérítik a költségeit és számon fogják kérni a fáradozásait.
Jézus előrefizetett értünk, egymásért való fáradozásaink előre meg lettek térítve, a számla már ki van egyenlítve. Ezért mi különösen is felelősek vagyunk egymásért, mert Jézus nagy árat adott értünk a bűneink miatt. Jézusnak sosem tudjuk visszafizetni az értünk adott váltságát, ezért tartozunk annyival, hogy engedelmeskedünk Neki, és Ő ezt várja tőlünk, hogy legyünk irgalmasak egymáshoz, vegyük észre embertársaink szükségét, ne legyünk restek segíteni, ha erre alkalmat kapunk, ha nekünk van lehetőségünk valalmiben embertársunkat segíteni. Vegyük észre a mi Lázárunkat, aki a mi kapunk elé van vetve.
Az idegen úgy segített, hogy nem ment el közönyösen a bajba jutott mellett, elvitte a fogadóba és előre fizetett a szobáért és a kajáért, sőt, bőkezűen fizetett, hiszen nem tudhatta, meddig marad majd az utazó, meddug tart majd a lábadozás. A fogadós nemcsak tette a dolgát, de lelkiismeretesen végezte a munkáját, ápolta a beteget, gondja volt rá, odafigyelt a gyógyulására.
Akiben jézusi szeretet van, az úgy és azzal segít, amire adott esetben lehetősége van, aki csak vallásos és nem akarja tudni, ki is az ő felebarátja, az csak magát látja és a nehézségeket, mert neki nincs ideje, ő nem akarja a kezét bepiszkítani, neki nincs pénze erre, és különben is, mi közöm a másikhoz, avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának!?
Ha Jézus közvetlenül azt mondta volna a törvénytudónak, hogy a nem zsidók is a felebarátai, akkor nem csak a férfi nem fogadta volna el ezt válaszként, hanem valószínűleg a hallgatóság többsége is az ő oldalára állt volna a Jézussal folytatott vitában. Ez az életből vett példa azonban vitathatatlanul megmutatta, hogy minden embert a felebarátaink közé kell sorolnunk, függetlenül azok származásától, és nemzetiségétől.
"Szeresd az Istent , a te Istenedet égész szíveddel, egész lelkeddel, egész erőddel és egész elméddel, és felebarátodat, mint önmagadat."
Tanító, mit kell tennem, hogy örököljem az örökké tartó életet? Jézus rögtön észreveszi, hogy ez a törvénytudó férfi nem egyszerűen tájékozódás céljából kérdezi őt, inkább azért, hogy próbára tegye. Talán az a szándéka, hogy Jézus olyan választ adjon, amely sértené a zsidók érzékenységét. Jézus ezért színvallásra készteti a törvénytudót, mondván: " Mi van megírva a törvényben, hogyan olvasod? Válaszában a törvénytudó férfi rendkívüli ismeretről tanúskodva idéz Isten törvényéből. Az 5 Mózes:6:5, és a 3 Mózes 19:18 verse szerint: "Szeresd Istent a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel, egész erőddel és egész elméddel, és felebarátodat mint önmagadat." Helyesen válaszoltál, feleli Jézus. Továbbra is így tégy és életet nyersz. A törvénytudó azonban nem elégedett. Nem érzi elég konkrétnak Jézus válaszát önmaga számára. Annak a megerősítését akarja hallani Jézustól, hogy nézetei helyesek és ennélfogva a másokkal való eljárása igazságos. Ezért ezt kérdezi: "Ki az én felebarátom?" A zsidók úgy hiszik, hogy a "felebarát" kifejezés kizárólag zsidó társaikra vonatkozik, ahogy a 3Mózes 19:18.vers szövegösszefüggéséből is kitűnni látszik. Később maga Péter apostol mondta: "Jól tudjátok, mennyire törvénytelen egy zsidónak más fatájú emberrel kapcsolatban állni vagy ahhoz közeledni. Ezért a törvénytudó és Jézus tanítványai is azt hiszik, hogy igazságosságuk kimerül abban, ha csupán zsidó társaikkal viselkednek barátságosan, mivel nézetük szerint a nem zsidók igazán nem felebarátaik. Hogyan tudja Jézus helyesbíteni hallgatói felfogását e tekintetben anélkül, hogy megbántaná őket? Elmond egy esete, amely valószínűleg igaz történeten alapul.
"Egy bizonyos (zsidó) ember Jeruzsálemből Jerikóba ment és rablók kezébe esett, akik kifosztották és véresre verték, és félholtan ott hagyták, majd tovább mentek. Véletlenül éppen arra ment lefelé az úton egy bizonyos pap, de amikor meglátta őt, tovább ment az ellenkező oldalon. Hasonlóképpen egy lévita is, amikor arra a helyre ért és meglátta őt, tovább ment az ellenkező oldalon. Végül egy arra utazó bizonyos szamaritánus érkezett oda, és amikor meglátta, szánalomra indult iránta" Mit tesz most a szamaritánus a zsidó megsegítése érdekében? Annyit tudni kell, hogy a zsidók akkoriban gyűlölték a szamaritánusokat. A szamaritánus odament a zsidóhoz és bekötözte a sebeit, olajat és bort öntve azokra. Majd felvette őt a saját állatára és elvitte egy vendég fogadóba és gondjaiba vette. Másnap elővett két dénárt, odaadta a vendégfogadósnak, és ezt mondta, Viselj gondot rá, és ha ezenfelül még költenél rá valamit, visszatérve megtérítem neked. " Jézus a történet elmondása után megkérdezi a törvénytudót. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók közé került embernek? Mivel a törvénytudónak kínos volt elismerni a szamaritánus érdemét, ezért egyszerűen azt válaszolja: "Az aki irgalmasan cselekedett vele" "Menj utadra, és te is hasonlóképpen cselekedjél " fejezi be Jézus.
>>"nyilván akkor teljesedett be ez a prófécia, amikor az egyiptomi városokban héber nyelven beszéltek az odamenekült zsidók. "
Ennyire nem egyértelmű. Van erre valami bizonyítékod is? Úgy értem történelmi, régészeti, hivatkozások stb. Ha olvastad Nemo írását, akkor abból kiderül, hogy a jövőbeni értelmezés elfogadhatóbb. Te másképpen értelmezed, de semmi konkrétummal nem szolgáltál és az idézeteidben nem is ugyanaz az 5 város szerepel. Mellesleg itt nem csak annyi van, hogy ott vannak zsidók, hanem Egyiptom az Úrhoz való csatlakozásáról van szó, ami nagyobb horderejű eseménynek látszik, mint amikor Jeremiásék Egyiptomba mentek. Amiket idéztél ezzel kapcsolatban semmi nincs.
A SZIT:
Iz 19,16- Azon a napon az egyiptomiak olyanok lesznek, mint az asszonyok: félni fognak és rettegni, amikor a Seregek Ura fölemeli ellenük a kezét. Akkor Júda földje rémületére lesz Egyiptomnak, ha csak említi is valaki, már megijed Egyiptom attól, amit a Seregek Ura határozott ellene. Azon a napon öt olyan város lesz Egyiptomban, ahol Kánaán nyelvén beszélnek, és a Seregek Urának nevére esküsznek, az egyiknek „a Nap városa” lesz a neve. Azon a napon oltára lesz az Úrnak Egyiptom országának belsejében, és emlékoszlopa lesz az Úrnak a határhoz közel (???). Mindkettő jel lesz és bizonyság a Seregek Ura számára Egyiptom földjén. És ha a szorongatás idején az egyiptomiakaz Úrhoz kiáltanak, szabadítót küld nekik, hogy megoltalmazza és megmentse őket. Az Úr kinyilatkoztatja magát nekik, és az egyiptomiak elismerik az Urat azon a napon, sőt véresáldozatokkal és ételáldozatokkal fognak hódolni neki. (???) Fogadalmat is tesznek az Úrnak és teljesítik is. És akkor, bár kemény csapásokkal sújtja az Úr az egyiptomiakat, de meg is gyógyítja őket: megtérnek ugyanis az Úrhoz, és ő meghallgatja és meggyógyítja őket. Azon a napon út vezet majd Egyiptomból Asszíriába. Az asszírok Egyiptomba járnak, az egyiptomiak meg Asszíriába, és az egyiptomiak Asszíriával együtt szolgálnak az Úrnak. Azon a napon Egyiptomhoz és Asszíriához csatlakozik harmadikként Izrael, mint áldás a föld közepén. És a Seregek Ura így fog áldást mondani: „Áldott legyen az én egyiptomi népem, kezemnek műve, Asszíria és örökségem, Izrael.”
(Ézsaiás 19:18) "Ama napon lesz öt város Égyiptomnak földén, a melyek Kánaán nyelvén szólanak, és esküsznek a seregeknek urára, az egyik pusztulás városának neveztetik".
Az ókorban nyilván akkor teljesedett be ez a prófécia, amikor az egyiptomi városokban héber nyelven beszéltek az odamenekült zsidók. Jeremiás 24:1, Látomást mutata nékem az úr, és íme, két kosár füge volt letéve az Úr temploma előtt, miután Nabukodonozor babiloniai király, Jékóniást, Joákimnak, a Júda királyának fiát és Júdának fejedelmeit és az ácsokat és kovácsokat fogságra hurcolá Jeruzsálemből, és elvivé őket Babilonba. (Károli) (Jeremiás:8:10) "És amilyenek a rossz fügék, amelyek ehetetlenek a rosszaság miatt, azt mondja az úr, olyanná teszem Sedékiást, a Júda királyát, és az ő maradékát, és az ő fejedelmeit, és Jeruzsálem maradékát, akik itt maradnak e földön, és azokat, a kik Egyiptom földjén laknak. " És kiteszem őket rettegésnek, veszedelemnek a föld minden országában: gyalázatnak, példabeszédnek, gúnynak és szidalomnak minden helyen, a hová kiűzöm őket" És fegyvert, éhséget és döghalált bocsátok reájok, mindaddig, a míg elfogynak a földről, amelyet nekik adtam és az ő atyáiknak. " Ésa:41:1-3), 42:9-43:7,"...és elmenének Egyiptomnak földébe, mert nem hallgattak az úr szavára, és bemennek Táfnesig. 44:1, "Az a szó, a mely lőn Jeremiáshoz, minden Júdabeliek felől, a kik laknak vala Egyiptom földében, akik laknak vala Migdolban, Táfnesben, Nófban, és Pátrosz földében, mondván..." stb. Napjainkban is vannak olyan személyek a modernkori" Égyiptom" területén, akik megtanulták a bibliai igazság tiszta nyelvét beszélni (Sofóniás:3:9) "Akkor változtatom majd a népek ajkát tisztává, hogy mind segítségül hívják az Úr nevét, hogy egy akarattal szolgálják őt." Az öt "jelképes város" közül az egyiket a "pusztulás városának" nevezik, s ez arra utal, hogy a" tiszta nyelv" megértése, részben Sátán hamis vallásának leleplezésével és pusztulásával van kapcsolatban.
Nem igemagyarázatra gondoltam, hanem magára az apostoli olvasmányra. Nincs felhatalmazásom saját igemagyarázatot írni.
S íme, a mai nap olvasmánya:
30. vasárnap utáni hét (5. hang) szombatja 2009-01-04-én: Kol. 1,3-6.
3. Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor ti értetek könyörögvén,
4. Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, a melylyel minden szentekhez vagytok,
5. A mennyekben néktek eltett reménységért, a melyet már előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangyéliom:
6. Mely eljutott hozzátok, miképen az egész világra is, és gyümölcsöt terem, úgy mint nálatok is a naptól fogva, melyen hallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét igazán:
