Én is az akácra szavazok. Nemcsak a föld felett, alatta is jól bírta nálunk, kerítésoszlopnak. Mikor ~25 év után kihúztuk a földből, még volt amelyiknek megvolt a hegye, amit azért faragtunk rá 88-ban hogy le tudjuk jól verni. És nem emlékszem hogy beszurkoztuk vagy külön kezeltük volna a földben lévő részét.
Mi kert végébe csináltuk tömör téglából az oldalát, amiből rengeteg van még mindig egy kis bontott épület miatt.
Van vihető, nagyon szívesen adok belőle xd. Oszt beledobtunk földet.
Hátsó szomszéd kerítése dől felénk, részben ezt is ellensúlyozza az ágyás (ahol nem él most senki, így meg se lehet vitatni ezt a kérdést vele. Paradicsomok szeretik :)
Gondolom az előre kifúrt, recés alu profilt vetted. Azokat én rövid (4x20-as) süllyesztett fejű Spax csavarokkal rakom be. Keményfánál jól jön a torx fej, mert nehezebben csúszik ki.
Az én asszonykám teljesen beleszerelmesedett a magaságyásokba pár éve, ezért 4 is van, kb. 2x1 méteresek. Az első kettőt akácdeszkából csináltam, lekentem valamilyen lidlis kenőccsel, tart ameddig tart. Szerintem sokáig bírni fogja. Annyira nagy termésátlagokat ért el velük, :) hogy tavaly még kettőt gyártottam, ezt zsalutéglából, mindenféle ragasztás nélkül. Sokkal olcsóbb volt, mint az akác, és biztosan kitart, amíg élünk. Már a mikroöntözést is megoldottam bennük tavaly.
A kenyértartó készül már, de itt a következő terv, itthonra, a kertbe, egy magaságyás.
Egy vidóban tetszett meg, ott 5 db 148x16 mm-es 2 m-es deszkát ír anyagnak, cédrust. Na az itt nálunk nincs a LIDL-ben, mi mást használjak, persze kültérre lesz.
Ez nálunk is örök vita, nincs padlófűtés, gyerekek meg nem viselik a papucsot xd
Most jó, nagyszoba alatt megy pelletüzem pufferbe, puffer tetején üveggyapot, de száll fölé meleg, gyak padlófűtés van felette és itt szoktak főként játszani xd
Azoknak a padlón lévő vastag szőnyegeknek, meg a folyosón, előszoba cementlapján (nálunk így hívták a régi 2cm vastag burkolólapot) lévő "futó" szőnyegeknek szigetelő funkciója is volt. Kellemesebb volt menni állni egy szőnyegen mint a hideg "kövön".
A lakószobában hajópadló volt, és a szoba közepén egy nagy perzsaszőnyeg. Gyerekként mindig megkaptam, hogy legózás közben a szőnyegen üljek, feküdjek ne a csupasz padlón.
Most meg ugye az olajozott, natúr fa padló a high-end.
Az is igaz, hogy akkoriban a padló alatt csak párnafák, homok és alatta a hideg föld volt, nem padlófűtés...
Óóóóó, akkor nálunk ezt tovább fejlesztették. :DD Mármint anyám és a nagymamám. Parketta, szőnyeg --> szőnyegvédőszőnyeg (futószőnyeg)/anyám/--> arra szőnyegvédőszőnyeget védő szőnyeg/nagymamám/. Ez utóbbi különböző régi szőnyegekből vagdosott darabokból. (ez a nappaliban, az előszobából a konyhába vezető sávon)
Az nem kézkrém. Az az olajos trutymó akkor keletkezik, amikor öregedés következtében a lágyítók távoznak a gumi (vagyis műanyag) gombsorból. Akkor is bekövetkezik, ha hozzá sem nyúlsz. Amikor ez a folyamat elindul, még egy-két alkalommal ki lehet takarítani, aztán kuka.
Vannak emberek, akiknek nagyon zsíros a bóre, vagy nagyon sok kézkrémet használnak, mert száraz. Sok távot takarítottam már, sokszor olyanok, mintha ráborult volna az étolaj. Hogy mi módon jut be a gumilap alá, azt nem tudom.