Élezés kérdésében azért azt érdemes tudni, hogy ilyen barkácsboltos, vagy élelmiszerboltos köszörűvel maximum a fűnyírókést, vagy a konyhakést ( abból is csak a vacakabb fajtákat, ebben Paco majd megerősít engem) lehet élezni.
Egy rendes fúróélezéshez jóféle, masszív, merev, esetleg beállítható szögű tartóval ellátott gép kell.
Ez egy nagyon tuti élező, még ujjmarókat is lehet vele pontosan, előre elhatározott szögek szerint élezni, tudja a hátraköszörülést is, nekem is ilyen van.
Ez a masina itt a képen szegény nagyon csúfosan néz ki, bár szerintem még ez is menthető simán.
De érzékelhető a probléma, ha ilyen ótvar gépeket mutogatok itt: ez is hatvan ropi, és ennyiért elég baráti árat adtak meg.
Ezt a kivitelt ma is kapni, csak olyan ötször ennyiért :(
Ha esetleg a gépbarkácsolók rápörögnének a témára, és kiokosítanák a nagyérdeműt, lehet nem lenne teljesen off, és érdeklődés is lenne rá.
(mellesleg ez a gép asztali kivitel. kb 50x50x40 cm méretű, ugyanakkor hatvan kiló!!!!! )
Vettem olcsón egy Güde lombfűrészgépet. Sajnos híg a leve, mert nem adtak hozzá adaptert, amivel hagyományos fűrészszálat is be lehet fogni. Külön nem lehet vásárolni. Nyilván felesleges adaptere senkinek sem lehet. Muszáj házilag csinálni valamit. Ha valakinek van ilyen használható adaptere, akkor egy-két fotót és a fontosabb jellemző méreteket elküldhetné magánba, és megpróbálom legyártatni. Persze, ha valaki itt is meg tudja csinálni, akkor úgy is jó lenne, :-)
Egész addig nem izgatott ez az adapter kérdés, amíg nem olvasgattam a hobbiasztalost. :-) Mivel leírást sem kaptam a géphez, nagy nehezen és kicsit drágán vettem néhány Güde fűrészszálat. Na szóval, egyszer csak egy filmre bukkantam, ahol a lux-tools lombfűrészszálakat tesztelte valaki és vagy Güde vagy valami nagyon hasonló gépet használt. Aztán megnéztem lux-tools fűrészszálak árait és azóta tudom, hogy valahogyan ilyen adapterre szert kell tennem. Az eladó szarik rám, már másfél hónapja, a Güde nem árul, marad a fórum. :-)
Na most, én arra jutottam ezekkel a szorítókkal, hogy nagyon jó hogy hosszú, de csak akkor, ha éppen hosszú kell. Viszont amikor rövid is elég, roppant körülményes a hosszúval dolgozni.
Így aztán azt eszeltem ki, hogy 70cm hosszú, mindkét végén menetes csöveket csináltattam, ezt a kurblis részébe tekertem. Csináltam ugyanannyi 50cm-est (vagy kinek mekkora tetszik) az egyik végén menettel és erre rátekertem egy karmantyút. Ha rövid kell (többnyire igen), akkor széttekerem. Ha hosszú, akkor rátekerem a hosszabbítót.
Aha. Veritas annyiban jobb, hogy belemegy a Stanley standard kés, viszont volt panasz a párhuzamvezetőre.
LN-re egy panasz van, az ára. Nekem nincs Stanley késem és nem azért veszek LN gyalut, hogy utána Stanley kést rakjak bele, úgyhogy ez a dolog hidegen hagy.
Még az előzővel együtt rendeltem és laza 3 hónap alatt sikerült legyártani. Kicsit érdekes élezni a furcsa formája miatt, de miután rájöttem, 1 perc alatt "scary-sharp" lett.
Mondjuk előfordult már hogy a fog nem kapott bele a csőbe, de picit rámarkolok és már szorít is. És lassan itt lenne az ideje felszerelni az összeset a 3/4-es csövekre, 4 unis és 2 conrados van kész, de utóbbiból hatot vettem. Csak lusta voltam/eddig nem kellett. Unisokat 1m-es , Conradosokat 1.5m-es csőre húztam rá, de ilyen távon még nem kellett szorítania. De szekrényre tuti jó lesz :)
Ááááá, kinek van erre ideje? Jelenleg örülök, ha össze tudom rakni a polcot úgy, hogy nem helyeznek át 8 órás rendbe :D Azt nagyon nem várom, utálatra méltó a napi 8, heti 5 napot melózhatok akkor, hétvége lehet szabad, ha hétvégi program nem a barkács otthon... (ami csak úgy igaz, hogy minden 2. szombat a szabad vasárnapok mellett)
Sosem szerettem az átlagos munkarendet, nincs is nagyobb baromság szerintem akkor, ha 10-kor indul a munka...
Itt hegyen először úgy voltam, hogy h-sz 10-20, sokkal jobb, heti 4 nap. A vasárnapi visszahozása mondjuk keresztbetett (hogy pukkadna meg az aki visszaimádkozta, ember nincs bent, de be kell jönnöm 4 óra miatt, ami miatt +3 nap havonta a munka).
Remélem ha mennem kell nyitunk egy multis üzletet másutt mondjuk 12 órás nyitvatartással, az még jobb :D
Szóval a pepecs munka jelenleg teljesen kizárt nálam, előbb hajítom ki és veszek másik normálisat, mert nagyon drága az idő jelenleg.
Én épp ezért veszem 10 pakkban az abraboro fúrókat.
Kifizethető, minősége jó, nem csúcs, de hétköznapra jó.
És a tizes pakk lényege, hogy azonnal el lehet készíteni egy sorozatot ugyanabból a méretből.
Egyet átköszörülni fára, csúcsos véggel
Egyet átköszörülni sárgarézre, ami azt jelenti, hogy kiveszem az élét, hogy ne kapjon bele a rézbe, mert az egy erre hajlamos anyag
Egyet átköszörülök 90 fokra, mert acélhoz az jobb
Egyet átköszörülök egész laposra, ha lemezt kell fúrni, hogy átlukadáskor ne tépje fel a fúró szárára magát a munkadarab, nagyobb átmérőknél ezt meg lehet bolondítani azzal is, hogy az él külső szélén kiképzel egy előremutató élt, ami körbevágja a luk szélét.
Apropó ABRABORO, a kínaiak egyre hanyagabbul koppintanak. A minap vettem két abraboro bitet, PZ2. az első dobozból az utolsó darabotkaptam, az eladó kibontotta a következő dobozt. nézem otthon, milyen vaskos az egyik PZ2, nem hármas az véletlenül? De bizony, hármas. Az oldalán az ABRABORO felirat mellett mégis PZ2 a felirat.
Én így vettem az abraboro szettet, bár mint kiderült nem a legjobb minőség, de ahhoz képest, mint amik voltak egy hihetetlen jó cucc. Zártszelvényen ez is majdnem hogy átesik :D
Mondjuk úgy kértem, hogy azért költséghatékony, mert időnkénti fúrásra köll, de nem 3 fúrásra alkalmas szettet keresek. Ezt nyomták a kezembe és nem rossz.
Viszont az mitől van, hogy adott egy fafúrószár, 8-as (wolfcraft féle tipliző elvileg), fúr, fatipli alig megy bele, ütve tudja a dolgát, de sokszor szétreped a léc emiatt.
Miután kifúrtam, s nagyon szoros a tipli megfogtam az abra 8-as szárját, nem megy bele, megfúrtam (kitágítottam vele a lyukat), s mindjárt más, még mindig szoros, de már nem annyira, hogy széttolja az anyagot.
Még nem mértem meg a fafúró átmérőjét, de meg fogom lesni, nevetséges, hogy 2 8-as szár között ekkora difi legyen :D, ráadásul a szettben lévő fafúró jobb, mint a régim, ami már a fát (értsd fenyőt) nem képes fúrni, de a fémfúró abra amúgy sokkal hatékonyabb, csak annak nincs tüske az elején, ami azért nagy segítség.
Nem pont a lidlissel, de szerintem ott is vettem korábban...
Nekem az a következtetésem, hogy ha fúrószárról van szó, és dolgozni akar az ember, mindamellett nem felcseszni magát két percen belül, akkor be kell menni a szerszámboltba, megmondani nekik, hogy olyan fúrószárat kérsz, ami nem három lyukra van kalibrálva, hanem valami minőségi cucc. Vettünk egy ilyet nemrég, úgy ment át a zártszelvényen, mint a gagyi a lucfenyőben...
Ez a hideg elnyomta a kiskapum 20x20-as vasbeton oszlopát, nem lehet becsukni. A 3mm-es szögvasat akartam 6-os fúróval megfúrni, hogy valahogyan a másik oszlophoz húzzam, amihez oda van hegesztve, volt ott még egy kis luft. Na ehhez a 3 lyukhoz "elhasználtam" az összes (legalább 4-5) hatos fúrószáramat, volt, amelyik ripityára tört, volt, amelyik simán nem ment az anyagban, volt, amelyik elgörbült, ahogy nyomtam neki. Volt köztük új is, amit még nem használtam.
Tehát fúrószárból keveset, de nagyon jó minőséget. Szerintem. És azt még élezni is érdemes. A tucatját szerintem max. kidobni, ha elment az éle.
Egy létrapolcot készítek éppen. A lábak 10 fokban vannak levágva, illetve az összes nút is 10 fokos. Fűrészgéppel vágtam ki a nagyját, jó tökölős a méregetés. Hiába ugye a jó derékszög, ha béna a user. :)
Ilyen hullámos lett, de majd az új barátom segít eltüntetni:
Van rajta magasságállító, így minden nút egyforma mély lett. Volt, ahol 1mm különbség is volt a fűrészgépes móka után. Ilyen lett:
A kozponti porszivo tok jol elvan mint a befott, oszt dettougyanaz a vacak porszivomotor van benne mint a takaritogepekben, csak 1-2 nullaval tobbert, hogy butzsujek azt higgyek kapnak is valamit a penzukert.
A tegnapi lisztes szakink a guru ebben a temaban. Lattatok Marius Hornemberg lebujabb hamuporszivo masinajyt?
A : van annyi tömítetlenség (tökéletlenség) a rendszerben, ahol tudja pótolni a zsákutcából kiszívott levegőt anélkül, hogy valami összeroppanna. Mert ugye a légnyomás mindig ki akar egyenlítődni, ezért is van például időjárás :)
B : kialakul valamiféle cirkuláció a zsákutcában, ami a géphez menő ágból pótolja a zsákból elszívott levegőt. Mondjuk Besenyő Pistásan gondolkodva : minek megyen az a oxigén oda, ha úgyis el lesz szívódva onnét ? Nóóórmális ?
Véletlen nem infos vagy? Túl akarsz mindent bonyolítani :D
Egyszerre egy helyen szív, több helyen nem enged Felhő. Márpedig ahol nyitva ott tud könnyen szívni, azaz onnan is fog szívni :)
Ha van egy elég erős elszívód, akkor evvel nincs semmi gond. Más kérdés, hogy mennyire tömít rendesen ez a csöves megoldás.
Én majd egyszerűen egy csövet fogok lelógatni fentről, ahonnan szívni akarok, abba bedugom oszt jónapot. Bár lehet idővel én is kialakítok vmi ilyesmit, de attól tartok addig átraknak már másik boltba és közel se lesz ennyi időm a dolgokkal játszani :(
Értem mán a porblémádat, de erre eddig nem gondoltam. Viszont nem érzem, hogy számottevően gyengébb lenne az egyik ág a másiknál.
Na de elmélkedve : 1 nyitva 2 és 3 zárva, így az 1 és 3 között kialakul egy "zsákutca", ahonnan az elszívó elszívja a levegőt. Viszont - szerintem - tökéletes vákuumot nem tud csinálni ez a cucc, csak jó nagy nyomáscsökkenést, így az elszívott levegőnek valahonnan pótlódnia kéne. Na de honnan ?! Be kéne rakni egy átlátszó csődarabot egy szalaggal a zsákutcába :) Vagy egy nyomás azaz szívás mérőt...
de az biztos, hogy a zsák, vakvágány nem oszt nem szoroz. a képen levő klasszik elrendezésnél mindig kinyitod amivel dolgozol, és utánna elzárod. alapból mind zárva van.
szerintem egykutya. egyiken sincs fordulatszabályzó, fához nekem nem hiányzik, de néha máshoz jól jönne. a metabonak sokkal nagyobb a rezgőköre, kíváncsi lennék mi a hatása. megfelelő papírral a mactec is tünteti el az anyagot rendesen
Tudom pont nem Felhővel kéne kezdenem, mert valami repülős múltja van, lehet kicsit jobban ért az áramláshoz. Meg lehet Te is :D
De egyet még világítsatok meg még nekem, és utána békén elvonulok meditálni.
Ha jól értem Felhő rendszerét, a kék nyíl irányában megy az elszívás. Van a képen 3 elszívandó cucc. Ha "1" nyitva van, "1" után nem kellene elzáró szelep? (sárga csík) Ha "2" nyitva van, "2" után nem kellene elzáró?
Vagy valamit akkor nagyon nem értek. Az én megoldásomon az elosztó UTÁNI részen vitatkozunk (szívóirányból nézve). Azon hogy 90 fokos (mostani) , vagy 45 fokos elágazással menjen(stolaz javaslata) vagy legyen egy nagy cső (A tiéd). Kb 30 centi hosszról beszélünk. Nekem ezen belül pár centi "holtjátékom" van, Felhőnek a sárga csíkok nélkül több méter, főleg ha 1-et szívja el (és 2-3 zárva is van). Még mindig nem vágom hogy akár 90, akár 45 fokban áramlik a levegő a porszívó felé, ez mitől sokkal rosszabb mint felhő megoldása (amire egyébként emlékszek, és egyik opció volt). De én azért vetettem el, mert laikus fejjel azt mondtam, így sokkal több a felesleges csőhossz egy adott ág elszívásánál. Sokszorta több mint az egy kp-i elosztónál.
Most komolyani ... az mitől hatékonyabb? (azt értem hogy kevesebb cső kell hozzá, de most nem anyagi hatékonyságról megy a vita).
A ryobi az a ttigroup nevű kínai cég egyik címkéje. Van pénzük, vettek maguknak címkéket a termékeikre. Nem mondom hogy rossz, van pl aeg pt kisflexem. De igazi kínai. Kicsit sem más.
" miért is kell neked a 4 lyuk. Mi a szerepe ennek? Miért jó az oda? :)))"
Mert 4 lyuk jobb mint egy :D Felhő leírta. Nem sormintának szántam. Itt a hozzászólásom, pls nézd meg a 2 perces videót hogy hogy néz ki, hogy működik a jelenlegi megoldás.
(Ha jól) értem a lényeget, "A" megoldás (az én jelenlegim) versenyzik a "B" megoldással (amit javasoltál):
A narancssárga vonal az A-nál a tologatható rétegelt lemez, az aktuálisan nyitott réssel, a "B"-nél, a tiednél pedig az elforgatható henger, és a kifúrt 40-es lik, ahova esik a forgatásnak megfelelően. A piros kérdőjelek pedig számomra azokat a területeket jelentik, amik optimális (egy eszköz, egy elszívás) esetén nem léteznének, tehát "felesleges" teret foglalnak. A tiednél nyilvánvalóan kevesebb a kérdőjel, de vajon annyival jobb is?
Ha így van, azt is meg fogom mondani. Volt már hogy a saját fejem után mentem, miközben itt az öregek megmondták hogy nem lesz jó - megírtam. Így lesz most is. Megvan a méréshez szükséges cső forrása is (a cégem szomszédjában árulnak ilyet), csak jövő héten tudok erre referálni mert a héten sok mindennel el kell készülnöm szombatig. De meglesz, és "centire" pontosan meg fogom mondani a különbséget.
Engem az egészben csak az "zavar", hogy kipróbáltam az elosztó nélkül is a porszívót, meg az elosztás mindegy egyes nyílásához tapasztva a kezem. Így "mérhető" különbséget nemigen éreztem. Ha "ingyen" javíthatok csak 10%-ot is - megteszem. De ha még egyszer meg kell csinálnom az elosztót (nem anyagban, hanem tökölésben drága) és javítok vele 2%-ot, akkor ... érted a gondom? :) Mindegy, mérek és majd beszámolok.
Hol lehet kapni íróasztalba olyan kábelkivezető lyukat takaró műanyag gyűrűt? Mi a neve? Valamint ugyancsak nem találok - rossz keresés, tudom - kábeleket összefogó műanyag fekete spirált.
skilt nem is mertem venni sosem, de a funkciók fogtak meg, viszont akkor ejtve is.
A ryobinél azt néztem hogy elvben a termékkínálat közel azonos, de persze ez nem sejtet szerelési minőséget. Onnan rendelve viszont gond ha a vámon fennakad és jómagam csak nyáron járok majd arra, a gép meg most kéne, már a héten, de akkor a ryobi is kiesni látszik :(
előfúró / süllyesztőfúró kombót vettem náluk, épp most néztem, megint lehet kapni csütörtöktől, azt nem tudom ajánlani, a megoldások esetiek, pontatlanok, a fúrószár sem kifejezetten minőségi darab, ebből a dewalt vackom sokkal jobb.
"de egyetlen műsorban, vagy felújítási videóban sosem találkoztam vele, ellenben a ryobi gépekkel,"
Ha most az amerikai videókra gondolsz, akkor nagy a valószínűsége, hogy az a ryobi nem ugyanaz a ryobi mint amit itt tudsz venni. :// A skil meg pláne nem. :((
Köszönöm, megnézem ezt is, igazából a metabo dolgokról nem írtak túlzottan jó dolgokat sehol sem, kicsit "hülye" érv de egyetlen műsorban, vagy felújítási videóban sosem találkoztam vele, ellenben a ryobi gépekkel, és azt is olvastam, hogy excenter gépnél min a 250w, ezzel szemben ez 200, és a ryobi 300w. Ezért ezt nem is néztem, de egy dolog a leírás és egy másik a tapasztalat, tehát felkerült a listámra akkor ez is, a héten megyek a bolt felé és megbnézem kézben is!
"Szerintem ez egy sokkal egyszerűbb megoldás lenne, ha ki lenne forrva."
Talán oka van, hogy nincs kiforrva. ??
Azt mondod, lényegesen egyszerűbb lenne a sík felületen mozgó tolózárhoz képest két egymásban forgó csövet csinálni, úgy, hogy a csövek légtömören zárjanak és a vákuum hatására se deformálódjon egyik sem, nehogy összeszoruljanak?? Vannak kétségeim.
Kolléga, felejtsd el a csőfurkálást :) Tolj össze Y vagy dupla Y csatlakozásokat közte csövekkel, ha szükséges. A leágazásokra mehet a flexicső. Ne bonyolítsd túl. Alapból legyen minden zárva egy befordíthatós homemade szeleppel, közvetlen az y leágazások után.
Egy párat már kivágtam magamnak, mind egyenes maradt. A kivágott darab is bazi merev marad, nem hajlik az sehova. És amúgy is több csavarral rögzítem a helyén. Ez van a maróasztalomban, meg a vezetőjében, ilyen lesz a körfűrész tolóasztalán is, satöbbi. Nem tudom milyen ötvözet.
Nem tudom, hogy jó helyen érdeklődöm e, de általában a hobbiasztalos blogot olvasgatom és ezért jutottatok ti az eszembe :)
Lenne egy gondom, anno 2011ben vettem egy b&d mouse kis deltacsiszolót, ami egészen eddig jól is bírta, de 2 napja megadta magát, persze nem a motor, a talp vált le. Kicsit belelestem, 5 forintból kb tisztességesen is meg lehetett volna alkotni, de a tervezett avulás ugye mindent felülír.
A 3 láb ami a testhez fogja, műanyag, és abból is olyan, hogy középen elvékonyított a felső és alsó szárhoz képest, és persze ott törött el az idők alatt, valamint a kis kapcsok is műanyagból vannak. Ezért már tudom, hogy b&d-t soha többet, a gagyi is ér ennyit mint ez.
Node a dolog lényege, hogy kellene nekem egy másik deltacsiszoló, arra gondoltam talán tudnátok segíteni ajánlásokkal és ilyesmikkel.
A saját megoldásom az lenne, hogy a multiszerszámomra szerzek egy tisztességes delta fejet és ezzel meg is oldottam olcsón, de ha van olyan deltacsiszoló ami tisztességes minőségű, az jöhetne azért.
Valamint egy excentercsiszolót is szeretnék, erre néztem AEG - RYOBi - dewalt gépet is de a dewalt esetén már a b&d kötődés miatt ferdén sandítok sajnos.
Szerintem ez egy sokkal egyszerűbb megoldás lenne, ha ki lenne forrva. Mellesleg.... na ettől hülyét fogsz kapni :) Szóval, neked 40-es lyukaid lesznek a 110-es csőben... A 110-es csőbe lehetne tenni a lyukak mögé kis ívre csiszolt szűkítő betéteket, ami a cső belső felületére fekszik fel, és a szerepe, hogy ne hirtelen táguljon a 110-re, ott ugyanis le fog lassulni a 40-en benyelt cucc mindenképpen, főleg, ha utána egy sima porszívócsőbe kerül. A kis betétek venturi-szerűen működnének, s ne feledd, mindig csak 1 lyuk lesz szabadon!
Piszkosul meg tudnám bonyolítani, ahogy a kolléga le is írta.
Igazából fogalmam sincs, hogy tulajdonképpen miért is kell neked a 4 lyuk. Mi a szerepe ennek? Miért jó az oda? :)))
Vagy ha belinkeled az indító hozzászólást, ahol ezt leírtad, elolvasom. Lehet, hogy lenne épkézlábabb ötletem mint egy sima egyenes common sucker pipe, az oldalain eltoltan megfúrkálva, végén ledugózva.
Minek annyira túlbonyolítani? Tudom, itt a fórumon a túlbonyolított dolgok mennek, de tényleg minek.
Legyen keresztben egy 90 fokos támasztó, ennek 90 fokban nekitámasztott akár sima faalapú párhuzamvezető és megoldani bármilyen egyszerű megoldással a rögzítést és kész.
Nekem nagyon pontos lett a megoldásom, de nem akarod tudni hogy csináltam :D
Van egy lidl asztali körfűrészem, amire kell nekem elég, viszont a párhuzam vezetője hát elég ratyi..
Szeretnék csinálni egy normálisat, plusz asztal szélesítést. Arra gondoltam, hogy d20 v d25 mm köszörült acél plusz lin csapágy és erre tennék fel egy pl bosh profilt ( amit találok). Szerintetek alapnak ez járható út lenne? Elég lenne ez az átmérő (kb 1 max 1,5 m lenne)? V. ti hogy oldanátok meg egy ilyen kérdést?
Nem baj ha nem rapidgombos , a munkadarabot fixen tudjam rögzíteni .
Az enyémen sincs rapid - sajnos.
Néha nagyon hiányolom, amikor sűrűn kell nagy különbségű méretet váltani, mert akkor ezen is van mit tekerni, bőven.
Van egy másik gépsatum is, másfélszer ekkora mint ez - az acélból van, azon van rapid-gomb is - de azt ritkán használom, mert egyrészt lelóg a munkaasztalról (mármint az állványéról), másrészt meg nehéz mint a dög.
Jó lesz ez, meglátod, szeretni fogod.
Részemről én megköszörültem egy kicsit 2 darab M10-es csavar lapkáit, így azok pont becsusszannak az állvány T-csatornáiba és egy 17-es kulccsal magam mellett, azzal rakdosom ide-oda a satut (és a munkadarabot) a fúró alatt.
A gyakorlat azt mutatta, hogy átlagos melóknál elég 1 darab csavar is - az is jó a helyén tartja a cuccot.
Nem baj ha nem rapidgombos , a munkadarabot fixen tudjam rögzíteni . Amúgy lehetett volna tartozéka a gépnek. Megfigyeltem nagy neveknél is ,vagy hiányzik valami vagy fele alkatrésze gyenge anyagból van. Pl a stanley kompresszoromnak első nap kitörött a kereke.
Még annyit, hogy nem mindegy mire akarod használni azt a C sínt. Ha csak leszorítasz hozzá valamit lapjával, hogy ne mozduljon el, akkor tulképpen jó bármelyik. Ha szorítóbak csavarját teszed bele, ami huzza felfelé, akkor vastagfalu kell.
Én egyszer már majdnem romantikus kapcsolatba kerültem a fizikával, de aztán egy reggel ... :D
Nos mivel készülgetek erre a vákumtesztre .... ha megvan az átlátszó cső, én bizisten meg fogom csinálni az összes tesztet. Minden verzióban. Ezt a hengerest is, de első körben nem készre, elég egy 110-es (ez van itthon "nagy" átmérővel) PVC cső megfúrva 40-es forstnerrel a paláston, egyik végén rétegelt dugó + 40-es furat, másik végét simán bedugózom. És lehet is majd mérni. Ha "sok" százalékkal kúszik feljebb a vízszint, én meghajolok a megoldás előtt és megcsinálom. De először látni szeretném hogy megéri a plusz fáradtságot.
Megtaláltam Harmatost. :-) Sajnos a honlapjukon, se méretek, se képek, se árak csak felsorolás.
Viszont a Zero0 leírásból (Szélessége 14 mm mélysége 7 mm.) kiderült, hogy nem a 20x20-as simán jó lehet sínnek. A filmedet is végignéztem. Látván a félbevágást, már nekem sem tetszik, még ha nem görbülne el, akkor sem. :-)
Az a C sín nem csak úgy néz ki, hanem tényleg gyerekjáték.
A U profil meg túlképpen mindegy, ha pontosan van kimarva a helye, terhelést nem visel. Terhelést csak akkor kap, ha oldalra szorítós eszközök vannak rögzítve benne, de azt nem maga a profil viseli. Ha csak vezetőként van használva, akkor annyi sem.
Nekem a lidlis fúróállványhoz tartozó gépsatuval annyi bajom volt, hogy gyenge volt benne a rugó, ezért nem lehetett igazándiból megszorítani. Vágtam bele erősebb rugót, amit amúgy az asztalba épített felsőmaróból szedtem ki, azzal már fasza lett, úgy már tényleg lehet vele szorítani rendesen.
Ha még nem lett volna elég Feri és az eddigi postjaim: még az is kimaradt hogy hosszirányban kicsit meggörbült amikor kettévágtam. De nem abban az irányban, ami nekem rossz lett volna hanem "sikjában" görbült, ami gondot nem okozott mert nem volt nagymértékű a görbülés és beragasztáskor le tudtam súlyozni. De azt gondolom még egyszer akkor sem csinálok ilyet, ha fizetnének érte. Keresni kell jó profilt és kész :-)
Átvágni a rajzos profilt: Lehetni lehet, én megtettem, de még egyszer nem tenném lásd 01:31-től:
Azt nem részleteztem a videóban, hogy miért: én flex-szel vágtam ketté, de azért ... ennek ugye a félbevágásnál "siknak" kell lenni, különben k. hülyén néz ki hogy egy helyen kiemelkedik az asztalból, más helyütt alatta van, a nút amit kimarsz neki az meg ugye "konstans" mélységű. Én lecullantottam magam mire síkba "egyengettem" - ez kimaradt a feliratozásból ...
Még annyit hogy a rajzom annyiban hibás, hogy vízszintesen nem lehet átfedés az egyes furatok között a hengeren. Még nem számoltam ki mekkora cső kell ehhez, hogy 40mm átmérőjű furatok ne érjenek "körbe". A hosszúsága az OK, (40mm+kis "szünet"+2x "kis szünet" a szélein) x 4.
Látom a rajzot és értem az elvét. Csak az nem esik le nekem (még ... :-) hogy ez miben hatékonyabb az én csövezésemtől. OK, nem kell derékszögben "befordulni" a levegőnek az egyes nyílásokhoz. De ez annyival több vákumot ad majd az egyes ágakon, ami miatt érdemes belefognom? Még ez nem tiszta.
Plusz az is forog a fejemben, hogy OK, megcsinálom a csövet, lépcsőzetesen megfúrva 40-es likakkal (kis rés ugye nem jó mert ha nagyon lecsökkentem az átmérőt/szívófelületet akkor ott vagyok ahol a part szakad). Ha jól sejtem valahogy így lenne a dolog, az én esetemre levetítve:
Nem tűnik túl egyszerűnek, legalábbis a csúszkáló rétegelt lemezzel ellentétben ezt jóval bonyolultabb megcsinálni. Első ránézésre.
Egyik végére kell a porszívó, másik bedugózva. A csövet egy tokba kell tenni, a tokon 1 oldalnyílás (ablak) lesz mindig nyitva. Értelemszerűen a tokon 1 vonalban vannak az ablakok. Remélem érthető az elve.
a behandla az lenolaj mindenféle adalékokkal. a skydd az tiszta paraffin olaj. white mineral oil. ami azt jelenti hogy ásványi, és hogy egy bizonyos frakció. és meglehetősen tiszta kell legyen, mert élelmiszerrel érintkezhet.
Az ikeásra rá van írva, hogy ne idd meg, de rá lehet kenni bármilyen konyhai fából készült termékre. A svédek nem engednék használni, ha baj lenne belőle, abban biztos vagyok.
Amint írtam, a borászok is használják a sima, kertészeti boltokban kapható paraffinolajat. Ráöntik a bor tetejére a tartályban, hogy elzárják az oxigént. Szerintem ebből sem lett még baja senkinek.
Van ennél aggályosabb eset is? Talán a gyerekbútorok, amit a gyerek megrághat. Ha igaz, akkor erre van Auro olaj, ami ezt is tudja.
Szombaton egész nap ment a körfűrész + csiszoló + elszívó (tán ez a leghangosabb mindből :D, a régi rakéta elbújhat :D, asztali fűrész egy suttogó vmi ahhoz képest), meg kicsit a flex is. Utóbbit nagyon utálom, expert márkájú, nem tudom hogy képes így visítani, de igen hangos még fülvédővel (msi fejhallgató :D) is.
Vasárnap már gyengébb volt, sok csiszolás, kevés körfűrész, sok fúrás, de az sztem nem hallható már kint.
Még azért se kaptam, hogy dec 26-án fúrtam falat fúrókalapáccsal, azt anyósomék is mondták, hogy mi a szart csináltam, remegtek a falak. Ez azért gázos, mert a szomszéddal egybe van építve a ház, csodáltuk, hogy nem szóltak :D MOndjuk ha szóltak volna lehet megkérdeztem volna őket mégis mikor tegyek fel villanyt, ha két ünnep közt végig dolgozom? Este 10 után? Nagyon szívesen :D
Körfűrész tárcsa mögötti ékét szabtam meg, hogy lehessen értelmesen használni, de nem jó. Vágás közben megszorul vele az anyag, ha fel van téve ferde, fél mm-1mm közötti a gond, de pont elég sajnos. Majd kap kis flexet és elvékonyítom, az lesz a tuti, pedig vékonyabb, mint a tárcsa :D Addig meg ki van véve, eddig se volt gondom vele.
Kicsit az a bajom, hogy egyik helyen sem látom így az interneten keresztül, hogy pontosan mi van az üvegben, amit paraffin olajként árulnak. Se ennél, se az IKEA-snál.
A faházak, kerítések elszürkülésének meggátolására meleg lúggal mossuk, keféljük át a felületet. Szépen visszanyerik eredeti színüket, esetleg antik színárnyalatot kapnak. Ehhez a hamut és a vizet 1:3 arányban egy órán át főzzük, szűrjük át, és már használhatjuk is.
Mondjuk .... a németeknél még ha van műhelyed is macerás lehet barkácsolni. Úgy képzelem hogy vagy hangszigetelt stúdióban teszed, vagy ... vasárnap ugye egy szöget se üthetsz be, de engem szombat du. is megszólt a házinéni, hogy "nálunk Németországban ilyenkor (szombat du., a szerk.) nem illik költözködni". Amúgy levittünk egy mosógépet az exemmel az alagsorba :D
Hát hajrá, szurkolok hogy mielőbb legyen egy kis műhelyed. Mert akkor már pénz is meg munka is van.
Láttam a szerszámboltban wolfcraft os gépsatut . Jóazoda.😂
Voltaképpen ezek a fúróállványok (meg a satuik is) mind Wolfcraft-klónok.
Nekem speciel pont Wollcraft-márkájum van (meg is fizettem az árát anno - mert lazán duplájába került, mint amennyiért most lehet venni egy bármilyen klónt).
Te Ragasz ... még első kv eltött itt rajzolgattam az ujjammal a monitoron, majd 5 percig. Mi merre folyik, ráadásul pont csöves-folyadéskos teszt előtt vagyok ...
Vegyél cca. 6 rugóért egy fúróállványt (ha majd lesz a fűszerboltban megint) - ahhoz kapsz egy fasza kis gépsatut is. Én nagyon sok éve használom - nagyon bevált.
Ráadásul amit most adnak hozzá, azon van Rapid-gomb is - az rohadt hasznos tud lenni ha sűrűn váltogatja az ember a nyitását.
Láttam a you tube on fából gépsatut ,kellene egy az oszlopos fúrógépemre . Sehol se találok nagyléprékű menetesszárat. Igy hát kénytelen leszek készen venni egyet.
erre a tömör fehérre 60kg-t szoktak írni. de nem a lidl-ben kell venni, mert ott a négyből kettő fix, ami macerás. hanem az aldiban, ott mind a négy bolygós.
(amúgy lehet egyszer csinálok ilyet megmaradt zártszelvényből és szögvasból, de pszt :D, de ehhez nagyon unatkoznom kell már és nem tudni mihez is kezdjek...)
Mindig olyan pont jó méretű dolgokat vágnak, amivel máshogy is könnyű boldogulni. Egy 3 m-es deszka, vagy egy tábla rétegelt, de egy 10 cm fadarab is problémás számomra.
A 30-100 cm-es tartományban, nagyon praktikus, én a gérvágó mellé, (helyett) elfogadnám.
A szalagfűrész asztalába a vezetőhornyot egy élmaróval, 6-os nútmaróval martam bele. (600x15x6mm) Érdekes egyébként, max fordulaton a legjobb csinálni. C síneket is csináltam vele, de azokat csak "tisztáztam", mert előtte kiflexeltem a nagyját.
a szabály az szabály. belső szabály lesz az. túl kicsi a profit a melóhoz képest ha alapanyagként kiadják. nem akarnak hobbibolttá válni, mert az nem olyan jövedelmező. ugyanez történt a hobbi szappankészítők, krémekkel játszók alapanyagaival.
"Hű de jó, hogy kiderült, mert én bizony vas zártszelvényre gondoltam és kézzel toltam volna."
Szerintem ilyet nem igazi acél zártszelvényből faragni. A gyártástechnológiájából adódva abban irgalmatlan feszültségek lehetnek. Ha azt hosszába végigvágod nem biztos, hogy egyenes marad.
Ja, az előbb volt szó parafinról meg gyógyszertárról. 2hete próbáltam. Nem adnak mert az alapanyag és valami újmódi szabályok miatt azt nem adhatnak el. ://
Lehet. Kell hozzá egy stabil 5V-os táp és egy pontos feszültségmérő. Végül egy táblázat, hogy mekkora feszültségek mekkora nyomásnak felelnek meg. Se nem olcsó, se nem egyszerű..... :))
No igen, beszéltünk is róla, a jó ósdi technika nem oly rossz csak pontos munkát követel :D
Ma folytattam én is a könyvespolcot, bő egy hét múlva tudom folytatni, akkor fog kiderülni mennyire pontosan sikerült fúrkálni ma tiplikhez :)
Sajnos a wolfcraft féle tiplizőt nem tudtam ma használni, nem fértem hozzá a cucchoz, így kézből ment jó sok (sajnos elcsesztem a sorrendet ilyen szempontból :D). Meglássuk hogy sikerült, remélem nem túl rosszul, különben szomorú leszek :D
Egyenlőre jónak tűnik a tákolmány, de gérvágón muszáj lesz még finomítanom kicsit
Jut eszembe erről. A kocsik MAP szenzorját nem lehetne felhasználni? -1 bar-ig mér, és egy metex-en mutathatja az értékeket. Csupán csak ellenőrizni kéne a kalibrációját egy orvosi fecskendővel, amin van skálabeosztás, vagy egy másik műszerrel. A map szenzor olyan 5eFt, de éppen van itthon egy frissen kiszerelt, s mint kiderült jó példány. (nem ez volt a kocsi baja, de ha már van, maradjon benne...)
ezért lettek színesek a fogók. pont így rángattam a fiókokat amikor kerestem valamit. egyszerűen 8 fiók közül már macerás megjegyezni és kikeresni, hogy az ötödik.
végtelen sok 8-as köldökcsap van benne. ami a fűrész alatt van, annak csapolva voltak a sarkai, de arra jutottam, hogy azon kívül hogy "lám ilyet is tudok" semmi haszna.
Jó lett nagyon, élőben mondjuk még szebb. Most már el lehet veszni a hol is van a 6x80-as csavar, afene, nem ez, nem is ez, de még csak ez sem. Jah, még bele se tettem :D (nálam kb így szokott ez kinézni :))
Magyarul olyan mint egy feltekert lyukkártya, vagy mint az a bizonyos forgódobos hangszer amin pici pöcsök piszkálják a fémlemezeket. (Csak, hogy az elfásult programozók is kapásból értsék.) A lyukkártya egy alulemez is lehetne, de az eltoltan megfúrkált pvc cső a legkézenfekvőbb. Ha a párhuzamvezető eleve olyan széles téglalap alakú, akkor adja magát a dolog, hogy abban legyen benne, és el lehet felejteni a csövezéseket, mindig tutira 1 helyen lesz lyuk. (meg a nem bedugózott végén) Esetleg sehol, ha mindenhol zárt állásban van. A csövet tetszőlegesen lehet felprogramozni :)
Kíváncsi lennék pontosan miért nem javasolt kézből. Gondolom úgy nem ajánlott, hogy nem "karcolgatva" vágva, hanem folyamatosan mélyen tartva a tárcsát nem javallott, amit nem is csodálok :D
Sosem vágok így, mindig csak a tetejét csiszolva, úgy még nem volt sose gond (és ne is legyen persze :))
6 fok van a műhelyben, csak rövid meneteket tudok tolni. Megcsináltam a fiókelőket meg felraktam a fogantyúkat. Ezzel a kétgörgős fehér sínnel az életben lesz szépen pontosra csukódó a fiók, de műhelybe elmegy. Ha lakásba ilyet csinálok, csak golyós sínnel és ütközőre csukódással.
Szerintem csak akkor forogna, ha felfelé távozna. Így csak átmegy a lakáson valamerre, attól függően, hogy merre van a kisebb légnyomás. A ciklonban sem véletlenül merőleges egymásra a két cső.
(Az időjárási ciklonban is a középen kialakuló nyomáscsökkenés indítja el a levegő forgó mozgását, északon óramutatóval szemben, délen pedig azzal megegyezően.)
Mivel kényszerített dolog, igazad lehet. Egy lakás-szellőztetésnél azért nem lennék ebben ennyire biztos, ott meg tud fordulni lassan a levegő, és szerintem forog is, csak nem tűnik fel.
Annak van jelentősége, hogy jobbról, vagy balról lép be a ciklonba? Csak mert az Északi féltekén vagyunk, és ha megnézitek a kádban a lefolyó vizet, az mindig 1 irányba forog.
Hopp, a cellás adagoló pont tökéletes eszköz lenne a 4 szívólyukas kollégának!
Kell neki egy hosszú henger (pvc-cső) amire fúr 4 lyukat. DE ezeket egymástól eltolva teszi (2-3 lyukkal egyszerűbb a dolog) Így ha forgatja a csövet, mindig csak 1 lesz nyitva :) De ha nem kört vág ki, hanem kis téglalapot, akkor sok lyukat tud csinálni.
A ciklonok vagy másképpen aerociklonok, ill. gázciklonok a röperőt (centrifugális erőt) használják gázok (levegő) porszemcséinek leválasztására és így a gáz (levegő) tisztítására. A hidrociklonok folyadékszuszpenziók szemcséinek a leválasztására szolgálnak és így a folyadék tisztítására is ugyancsak a röperőt kihasználva [3, 13, 17]. (V.ö.: 9. fejezet, hidrociklon.)
A ciklonok és a hidrociklonok alakilag, szerkezetileg hasonló, forgó gépalkatrész nélküli készülékek. Egy ciklont a 6.8.ábrán mutatunk be vázlatosan.
6.8. ábra - Ciklon c0 a belépő poros gáz portartalma, c1 a kilépő tiszta gáz portartalma
A ciklon függőleges, felül hengeres, alul kúpos készülék. A középtengelyben felül kisebb átmérőjű cső nyúlik be, ez az ún. örvénykereső cső.
A felső hengeres részbe tangenciálisan (érintőlegesen) vezetik be a nyers poros gázt a négyszög (esetleg kör) keresztmetszetű belépő csőcsonkon. Az ábrán megadtuk a legfontosabb méretadatokat. A belépő gáz V m3/h áramú és c0 porkoncentrációval (g/m3 vagy kg/m3) lép be. Az örvénykereső csövön c1 porkoncentrációval távozik.
A poros gáz útját (keringési spirálpályáját) berajzoltuk az ábrába. A röperő a szemcséket a henger-, ill. kúppalást felé sodorja és azok a kúppaláston lecsúszva az alsó porürítő csonkon át távoznak.
A ciklonok üzemtanát többek között Barth, Muschelknautz és Brunner írta le. Ez a méretezési módszer az alábbi főbb elveket tartalmazza [17].
Az u1 keringési sebesség a ciklonban egy olyan hengerfelületen lép fel, amelynek átmérője az örvénykereső cső d1 átmérőjének felel meg.
Ha rzaciklon sugara és r1 az örvénykereső cső sugara, úgy az összes súrlódás − elsősorban a falsúrlódás − egy rR=r1⋅rz−−−−−√ (képzelt) sugarú és H magasságú súrlódási cilinderre vonható össze.
A ciklon nyomásveszteségét v1 örvénykeresőcsőbeli sebességére vonatkoztatjuk. A nyomásveszteség-tényező a ciklon mértani méreteitől függ. A méretezés bizonyos méretbeli viszonyszámokat feltételez:
A0A1=0,5...1,8
Hr1=10...25
sr1=3
br0=0,2...0,5
és
rzr1=3...4.
Ciklonok méretezésére egy egyszerűsített Barth-féle módszert ismertetünk [17]
1. A keringési (kerületi) sebesség: u1 m/s. Az örvénykeresőcsőben a sebesség: v1 m/s.
Ezek viszonya:
u1v1=1α⋅A0A1⋅r1r0+λ⋅Hr1,
ahol
A0
=
a ∙b a belépő csonk keresztmetszete m2,
r0
=
a belépési középsugár m,
A1
=
az örvénykeresőcső keresztmetszete (átmérője: d1).
A1=r21π=d21π4
H
=
a ciklon (teljes) magassága m,
továbbá α és λ együtthatók.
Az α tényező a belépő légsugár összehúzódási együtthatója. A szokásos ciklonkialakításoknál α = 0,75. A falsúrlódási tényező
λ = 0,005...0,01 közötti értékre vehető fel.
2. A nyomásveszteség:
Δp=ζ⋅ρ2⋅v21,
ahol v1=VA1 m/s.
A 6.9. ábra alapján vehetjük fel ζ nyomásveszteség-tényezőt u1/v1 függvényében és:
ζ=1,2⋅ζ1
6.9. ábra - Ciklon nyomásveszteség-tényezője
3. A dh határszemcseméret:
dh=18⋅η⋅wz⋅r1u21⋅Δρ−−−−−−−√
4. A centrifugális erőtéri ülepedési sebesség
wz=V2⋅π⋅r1⋅h=d2⋅Δρ⋅u2118⋅η⋅r1.
6.2. példa
Egy ciklonban V = 1800 m3/h poros levegőt kívánunk tisztítani. A levegő sűrűsége ρ = 1,25 kg/m3. A ciklon fő méretei (lásd a 6.8.ábrát is):
d1 = 250 mm;
dz = 1500 mm;
r0 = 350 mm
H = 3000 mm;
a = 500 mm;
b = 100 mm
Mekkora a nyomásveszteség?
Megoldás
1. A belépő és kilépő keresztmetszetek viszonyszáma:
Igen, azok légelzárók, más néven cellás adagolók. Feladatuk, hogy a ciklonban kiválasztott anyagot leadják a következő gépre, miközben a levegőt nem engedik át.
Tulajdonképpen egy fekvő henger, amiben csillag alakú forgórész van igen jól, légmentesen illesztve.
Egyébként megvan a méretezése a ciklonnak. De nem csesznek le ha ide felrakom? Elég hosszú.....
Igen van egy központi 600mm-es diffúzorcső, ami el van osztva többfelé. Amennyi a szívófelülete, annyinak kell lennie a mellékágak összegének is.
Ellenkező esetben lepakolja az anyagot a csövekben és eltömődik egy idő után. Ezt a légtechnikai szakik méretezik, nem kis pénzekért.
Mindhárom ugyanolyan pillangószelep, egymás mellett. Azért osztják szét ily módon, mert egy nagy felületű lemezlapnál lenne olyan süvítése a cuccnak, hogy szaladnál. :-) Másrészről meg finomabb állíthatóságot biztosít.
A régi magyarnál egy lemezív fordult el a szívóvejben. Ha van raktáron majd készítek felvételt róla.
A vákuummérőnk egy doboz, amin hétszegmenses numerikus LED-es számkijelzőn írja ki a vákuum nagyságát.
Egy egyszerű műanyag csövet kell az elszívóágba fúrt lyukhoz illeszteni, előzőleg nullázni a cuccot, és mutatja az eredményt.
Majd készítek róla felvételt ha érdekel.
Ami a gépeken van, ill megmaradt belőle, az egy műanyag kalibrált skála olajra ill. vízre. Ebbe pattan be egy U alakú, 8mm-es, transzparens cső, aminek az egyik (szívó) oldali ága egy flexibilis csővel csatlakozik a mérendő csőhöz egy furaton át.
Ebbe színezett vizet kell tölteni, és a skálán leolvasható a mért érték.
Arról a három tekerentyűről lehet még valamit tudni? Ha csak egy lenne, pillangószelep lenne, de nem csak az lehet. Gondolom itt állítjátok a ciklonokat egyenként, hisz ez egy "közös húzócsöves" technikának tűnik.
A vákuummérőtök milyen, és hogyan van integrálva a rendszerbe? Az a gyári, amit sose használtok arról van esetleg fotód?
Ez igaz! Régen mikor még nyomótömlős filterekkel dolgoztak a malmok, akkor meleg volt, mert a technológiai meleget visszanyomta a belső térbe. Az EU azonban ezeket egészségkárosító hatásuk miatt betiltotta, és csak a zárt szőrőciklonok engedélyezettek. Sajnos ezek a levegőt kinyomják az üzemből a meleggel együtt. Ja itt egy mérettáblázat.
Vannak ciklonméretek, de ezek méretezését aszerint végzik, hogy mennyi, és milyen anyagot kell leválasztani. A szívó-levegőmennyiséget pl. pillangószelepekkel szoktuk hangolni ciklononként. Van hozzá egy pontos digitális vákuummérőnk, az U-csöves hídromérős, amilyet itt említettek, gyárilag fent van a gépeken, de nem használtuk sose. A ciklon átmérője is sokat számít, mert minél nagyobb, annál inkább lecsökken a sebesség benne, nagyobb a súrlódó felület is, így jobb a leválasztás. Ezen a képen láthatod is. hogy másfajta átmérőket használnak.
A motort feldughatod! A motollából visszatérő levegőt vezesd vissza a műhely egy eldugott sarkába, és tegyél alá egy vizesvödröt amibe belecsapatod a visszatérő ágat, és egy kis vízpermetet csinálsz a vödörben kertitós vízszivattyúval. De ez is lehet, hogy a visszatérő ágra teszel még pluszban kisebb ciklonokat, egészen kicsiket, olyanokat mint a porszívócsövekre szerelhetőek, akár többet is, multiciklon-szerűen.
Ő elzárja, csak nem figyeltél. Az az második, y csöves megoldás a tuti, olyat kell eszkábálnia.
Ahol minden megy, ott eleve a felszívott anyag zárja el a levegőt, és pont úgy mint a kocsiknál a differenciálmű esetén, mindig a könnyebb ellenállás felől szív, aztán úgy is marad a rendszer. Ez történt nálad is a fűtésnél. Ha betennél egy váltakozva elzáró tolózárat, akkor mindig működne mind a két ág, mert átkapcsolgatja, kitisztítja, vagy egy automatizmus segítségével, ami méri a csövenkénti vákuumot. Központi porszívónál is mindig csak 1 lyuk van használatban, ezért lehet jó hosszú csövezést csinálni, csak az a lényeg, hogy az utolsó beszívást követően illik megvárni míg végigmegy az anyag s csak ezután lekapcsolni.
Nem tudom mennyi a "tartalék" vákum a porszívó+előtte a ciklonos leválasztó párossal. Ezt az ingadozást kézzel betapasztva a nyitott likakat nem tapasztaltam ... de az nem is igazán egzakt módszer :)
Most jut eszembe Herr Wandelnel láttam már vmi csöves/folyadékos módszert amivel a nagy elszívójának tesztelte a vákumát. Megkeresem és kipróbálom közvetlenül porszívóra, elszívóval együtt és az elosztó 4 likára kötve is. Ha nem is a legpontosabb módszer lehet, de viszonyításra talán jó lesz.
Totál zárt a rendszer. Malomüzemeknél 100-150um alatt ritkán használnak bevonatokat lisztleválasztásra, de a töret rendszerekben ettől függetlenül képződik még 1-10um-es szemcse is.
A szakzsargon csak púderlisztként emlegeti, és pont a leválasztó ciklonok un. átszívásánál fellelhető, mivel az anyagleválasztók még alapos tervezés-kivitelezés-beállítás esetén sem képesek 100%-os leválasztásra.
Az anyagleválasztó ciklonok előtt a levegő útjában mindig van egy un. porleválasztó ciklon, (mostanság táskás porszűrő névvel illetik) ami ezt a finom port szűri ki.
Ezekben tulajdonképpen speckó szövetzsákokat függesztenek fel, amiken keresztül szív a ventilátor, és a külső felületükön megtapadt port sorozatos, impulzusszerű sűrített levegős löketekkel tisztítják le róluk.
A fluidtartályos autóknál, amikről írsz, két fajta is van. Az egyik rendelkezik saját kompresszorral, míg a másik nem. A kompresszorral a légmentesen zárt tartályt nyomás alá helyezik, ás úgy fúvatják ki belőlük egy az anyagot egy általában fém tárolósilóba.
Ezek tetején szövetzacskók vannak ahol a levegő távozik, az anyag pedig ugyanúgy lecsapódik mint a leválasztóciklonoknál.
Egyszer láttam egy videót egy asztalosműhelyről, ahol nagyon okosan úgy oldotta meg az iparos az elszívást, hogy egy szekrénybe zárt, nagyméretű szövetzsákon keresztül szívta meg a leválasztó ciklonját.
Ezen módszer egyetlen hátrányaként említhető, hogy a szövetzacskók légellenállása számottevő, főként ha porral telítődnek. Előnye viszont a pormentes környezet.
Legjobb megoldás pedig, ha nincs egy légtérben az elszívó a műhellyel.
Kipróbáltam - megépítettük egy helyre. 3 ággal. Ezt művelte amit írtam.
Sőt, még a központi-fűtésem is megcsinálta szinte ugyanezt - gravitációs üzemmódban. Ott csak kétfelé oszlott a dolog - rögtön a kazán után - de csak hol az egyik, hol a másik ág dolgozott.
Ezt nem egészen értem : hogyan kell egy kétállású zárat hangolni ?
Adott X kPa szívóerő 4 ágra. Ha tetszőleges 3 ágat elzárok, akkor a 4.-n X kPa lesz. Nem ? Esetleg a csőben kialakuló határréteg miatt nem mindegy, hogy milyen hosszú a cső. Meg persze minél kevesebb és minél nagyobb ívű kanyart kell beiktatni, mivel ott is van veszteség.
Hát igen! Kicsit a gyerekemre hasonlítok, amikor elvégezte az alapfoku 6 éves zongora tanulmányait, minden átmenet nélkül , zeneakadémián tanított darabokat akart megtanulni, mondanom sem kell , belesűlt. Megfogadom a tanácsod és remélem sikerül a profi csapolást is megtanulni.
Nézelődtem mielőtt nekifogtam, ami most van az egy kis "kompromisszum" eredménye. Igazából vmi ilyesmit szerettem volna, de ezt 4 utasban megcsinálni ... o.O
Bari kolléga vázolta még nekem az elgondolását az elszívás automatizálásról, de az az én elektronikai tudásomhoz sci-fi. 2 éve Arduinoztam kicsit, van pár léptető- meg kicsi szervómotorom is ... de akkor ahogy látom, egyelőre koncentráljak csak az alapokra. Najó ... mivel semmi nincs véglegesre csinálva, teszek még pár próbát. Csak az elosztót magát sajnálnám :-/... az olyan jól sikerült.
Erre az elrendezésre azt mondom (tapasztalatból) hogy ha az áramlás nem drámaian (pl. kétszer) nagyobb, mint amennyi összességében kellene az ágak összeadott (!) igényének - akkor bizony valamelyik ág (nem feltétlenül a legelső) bizony eleszi az összes vákuumot a többi elől.
Tehát ha nem baromi-erős a szívás (sokkal nagyobb, mint kellene) akkor gyakorlatilag azt tapasztalhatod, hogy az egyik ágon jó vákuumot találsz... a másikon semmit.
De a trógerség nem áll itt meg. Mert képes azt megcsinálni, hogy ha befogod a jól szívó ág csőrét egy pillanatra, akkor ott megszűnik a vákuum és egy másik ág kezd el baromira szívni, a többi meg nem.
De ezt a lengést képes menet közben is megcsinálni - sajáteszüleg is.
Összesítve azt akarom mondani, hogy ha nincs felesleges vákuum-tartalék a rendszerben, akkor ez az elrendezés nem osztja el illedelmesen azt a keveset az ágak közt - hanem random módon hol ide, hol oda adja az egész powert.
Elméletileg ezen egyedileg hangolt tolózárakkal lehet segíteni (hogy nagyon finoman ugyanarra a légellenállásra hangoljuk az összes ágat) - de ez csak elmélet.
Ha van elegendő szívóerő - akkor a fentiek stornó. Ha mégse, akkor sajna ez be fog állni.
Ne kérdezzétek, hogy tudományosan miért van ez - mert nem tudom - de ezt tapasztaltam.
Aztán ha már megfogtad, hogy kb. milyen pontosan kell dolgozni és hol kell vágni a kijegyzett vonalhoz képest a pászítófűrésszel, hogy a két elem szépen passzoljon, akkor jöhet a szögbe készített csapolás.
Ha jól tudom finom por elszívásánál inkább a vákum nagysága számít.
Nem tudom mennyi az enyémnek, de sima OBI-s pornyűvő, 1500W, 2400W-ig lehet rá gépet kötni. Sztem bármilyen porszívó jó csak legyen előtte leválasztás.
Így gondoltad? Őszintén szólva összehasonlítást nem csináltam, csak a mostani állapotban teszteltem a szívóerőt, amit elégségesnek ítéltem, akármelyik likon szívott. Utána szétszedtem az elemeket és nagyon kósza fűrészport sem találtam bennük.
Ha ezt kellene megcsinálnom akkor kuka az elosztó, és akkor sírok :-(
Annyira azért nem rozsdás hogy huplis legyen, csak itt-ott kicsit kráteres, de annyira nem is csiszolt vissza, hogy azok eltűnjenek, mert akkor már tuti huplis lenne. A kicsi 1mm-es krátereket meg úgyis eltömi majd a két réteg festék.
Szerintem első körben csiszold le a rozsdát és ellenőrizd a lap egysíkúságát.
Nekem is rozsdás volt a szalagfűrészem asztala. Én a rozsdát lecsiszoltam, majd a szalagfűrészem asztalát Metabond Starlight 2000-el kezeltem le. Itt a fórumon olvastam, hogy valaki ezt használta felületvédelmi céllal. Kipróbáltam és nálam is bevált, azóta nem rozsdásodik és szép sima, csúszós maradt a lekezelt felület.
Ha a csiszolás után nagyon huplis maradna, akkor érdemes valamilyen sík lemez felszerelésével ezt orvosolni. Én a műgyantás bevonást nem ajánlanám, mert nehezen biztosítható az egysíkúság.
Éreztem, hogy "profi" ciklonos. :) Pár szót írnál még a ciklonjaitokról, meg az egész rendszerről? Mekkora szemcsére vannak kalibrálva? Úgy tudom ott zárt rendszerben kering a levegő, és nem is levegő, hanem tán gáz van benne ami kihúzza a cuccot a teherautó-tartályból. Ez nyilván kivitelezhetetlen fűrész-üzemben, de a zárt keringtetés nem lenne hülyeség, akár egy felsőmarós cucc esetén.
Nekiálltam kipofásítani azt a rusnya szalagfűrészt, kezdésnel mindent leszereltem róla, így könnyebb lett vagy kilóval. Így már be tudom cibálni a zártszelvény vázat egyedül a kazánházba, hogy mégse minusz 3 fokba kenjek rá a hamerájtot.
Az asztala egy sima 3mm-es vaslemez a tetejére hegesztve, persze jó rozsdás a felülete, szóval azzal is kell kedeni valamit. Mit javasoltok? Némi csiszolás után fessemmegyszerűen azt is le, vagy ragasszak rá valami bútorlapot, vagy ilyesmit? Vagy kenjem le egy mm vastagon epoxival, egy kis üvegszállal megtámogatva?
Erre a c-sínre már rég rátaláltam, vettem is a cégtől vakondhálót, kihozathattam volna azt is egy fuvarral. Azért arra figyeljetek, hogy ebbe csak 6-os csavar megy bele. Valószínűleg az is elég a legtöbb esetben, de hátha nem mindig.
(Bocs a sok linkért, de én sokáig azt gondoltam, hogy C-profiluk nincs, mire a Rajzos alu. profilok alatt megtaláltam.)
Egy vágás ingyen van írja a C-profilnál, de az U-profil 6 méteres. Egy ingyen vágással 2 db 3 méteres, ami nagyobb, mint a kedvezőbb szállítású 2 méteres. Még abakuszt sem használtam. :-)
ahhoz képest én voltam a Müsziben, ahol elég komoly szoftverfejlesztés folyt, igen, első sorban a mezőgazdaságnak
a komoly a kor színvonalán értendő, de volt egy vagy 30 fős fejlesztőgárdája
én magam azért voltam ott, mert kellett csinálnom (pénzért) egy mezei leltár nevű programozott excel-táblát, amit aztán ők még nyilván tovább buherálták és árulták szakmányban
ennyit erről, h semmit nem csináló, áruló cég volt
(mellesleg meg mind üzemszervezést, mind ügyvitelszervezést tanultam a kp- és főiskolán, mind2-nek megvan a helye, szerepe, max. ma már divatosabb nevekkel illetik ezeket ;))
1. Parafin olajat patikában kapsz orvosi tisztaságban. A kertészeti, mezőgazdasági áruházakban kapható parafinolajat a bortartályokban használják a fedő mellé az oxigén kizárására, szerintem azt is bátran lehet használni. Vagy ha Ikeában jársz, akkor ezt. Ezeket lehet használni konyhában, akár vágódeszkákra is bátran.
4. Szerintem azok a sárga ragasztók csak más márkát képviselnek. USA-ban Titebond a legelterjedtebb, de van Gorilla is, ami akár a Praktikerben is kapható. Ha minden áron amerikaira vágysz. :) De nem érdemes azt a színt keresni, én jó pár éve nem vettem rossz ragasztót. Henkel, Technobond - ezeket bárhol lehet kapni, de van sok más jó márka is. Nem biztos, hogy sárgák, de tökéletesen működnek. Én most pl. Plastdur ragasztót használok, ami magyar, és sokkal olcsóbb a többinél, mégis jó. Minden ragasztóból tudsz venni vödörrel is, csak legfeljebb nem minden boltban. A hidegtől egyébként érdemes óvni ezeket.
Sokan nem is gondolják, milyen fontos momentum ez. Nekünk még úgy tanították, hogy az éles kanyarokat, szögeket kerülni kell, mert a belső turbulenciák csökkentik a hatásfokot.
Ahol most melózok, napi szinten 200t anyag mozgatása folyik pneumatikus anyagleválasztó rendszereken, és az újabb anyagleválasztó-ciklonok pl. már gömbölyített élekkel készülnek.
Pontosan. Egy 3szög alakú fadoboz kell mögéje. A zsalukat függőleges lemezekkel nyitnám-zárnám. Mivel annyi elfásult porgamozó leledzik itt, természetesen arduinoval vezérelném, kb így. :)
Ja, és az előbb kimaradt: lassú, 1000 körüli fordulaton csináltam egy 210-es lappal. Ebből lehet következtetni a szükséges fordulatszámra más méretű lapnál.
Hát akkor tényleg jó, hogy kiderült, mert lett volna nemulass!
Az első fogérintésre törött volna a fűrészlap - szerintem :(
Szóval ezt csak asztalban levő körfűrésszel, KÉT vezető között (jobbról-balról támasztva), negatív homlokszögű, sokfogú lappal, alumínium anyagon lehet megcsinálni otthon.
De azzal simán megy, és kézzel tolva is az anyagot.
Kopaszabb vagyok itt mindenkinél, nézzétek el a béna kérdéseket nekem. Tőletek és a youtube-ról okosodom, de bizonyos dolgokra nem találtam a választ:
Mineral oil = ásványi olaj = parafin. Hol lehet kapni nem illatosított, asztalosoknak szánt kiszerelésben és áron?
Van egy kombi gyalum, amin keresztülküldtem olyan raklap anyagot, amiben maradt egy-két szög. Éleznem kéne. Beadom egy sima síkköszörűshöz? Pesten tudtok ilyet ajánlani?
A fenti élezéssel kapcsolatban attól is tartok, hogy nem tudom majd pontosan visszatenni a kést. Nem olyan rég volt itt téma ez, meg fogom próbálni, de ha lenne itt bp közelébe olyan szakember, aki élez és vissza is teszi kalibrációval, akkor lehet, hogy élnék vele.
A youtube videókban használt "sárga" faragasztó miben különbözik az itthon kapható fehértől? Olyan, mint ha sárga folyékonyabb lenne. Vagy csak a garázsban van most tól hideg?Lehet itthon is nagyobb kiszerelésben kapni?
ennyi erővel lehetett volna rétegeltből csinálni egy dobozt és abból szívni, nem kell a sok cső meg idom. de nem kell tökéletes legyen, elég ha megfelelő.
Ez bennem is felmerült, csak nem akartam írni. Ezt egyébként Repépítő is szokta hangsúlyozni, márpedig ő ért kicsit a levegőáramláshoz. Vagy legalábbis abból él. :))
Hű de jó, hogy kiderült, mert én bizony vas zártszelvényre gondoltam és kézzel toltam volna. Pillanatra megijedtem magamtól. Jó, hogy nem tudtam kirohanni a műhelybe próbadarabot csinálni. (Ha többet nem jelentkezem, akkor mégis kimentem kipróbálni ezt vagy valami mást, de nagyon nem sikerült. :-))
Hasonló van nekem is, azzal a - szerintem fontos - különbséggel, hogy a leágazások a fő csatornáról nem derékszögben hajlanak ki, hanem csak 45 fokosban (Y leágazó), Nagyarul a levegő, illetve végülis a fűrészpor nem vesz olyan éles kanyart, kevésbé lassul le.
(Mi az? Kicsi, zöld és 300-al veszi a kanyart? - Levelibéka turmixgépben)
Én Paks erőművi hálózatának egy részét küldtem aludni :) Lementem, mert hálózati problémák voltak, és ráeresztettem egy burst tesztet, hogy ezután lekérdezzem a hibastatisztikákat az egyes csomópontoktól. Igen gyorsan abba kellett hagyni, mert jött a telefon ... Így aztán kisebb részeket leválasztva, sikerült rendbe tenni.
Egy hálózatot nekem is sikerült bedöntenem, de még banálisabb módon. Volt egy ibm-es levelező rendszerünk (talán lotus néven), és én skint váltottam a saját pc-men. Én semmit nem észleltem, később mesélte egy rendszergazda, hogy a pesti központban ettől fejreállt egy szerver. :-)
Biorobot ... de jó kifejezés. És nagyon igaz. Ezzel a cégünk is szembesül, most ~1000 főállású fejlesztő van, és keresnek még 250-et IDEI belépéssel ... Az van, hogy pár okos ember felismerte ezt a piaci rést, megpattantak különböző cégektől és olyan oskolákban tömik a tudást az emberkék fejébe, amik 8-12 hónap alatt - elvileg - piackész programolókat állít elő. Eléggé kíváncsi vagyok ...
Én 8 évnyi oktatás után égtem ki, de jóval 40 előtt. SZÜV, pesti oktatócégek, ECDL és MOC tanfolyamok - ölég volt. Azért az egyik kedves emlékem pont egy MS tanfolyamhoz kötődött, amikoris bedöntöttem a Teve utcai csodapalotát az oktatógépemmel. Kértem egy kábelt ami az oktatói hálózathoz csatlakozik. Kaptam egyet. Közben készülődök az órára, majd berohan Gizike hogy te Józsi, gyeremárbazdmeg, nem megy semmi. Józsi 5 perc múlva rohan vissza, kitépte a gépemből a hálókábelt, adott egy másikat. Mellényúlt, ennek eredményeképpen a fél ORFK hanyatt vágta magát mert elkezdték tőlem kapni a használhatatlan IP címeket o.O Robotzsaru, Gizike, mindnek lefőtt a kávé.
- egy főgerinc, kis leágazásokkal, külön-külön zárószelepekkel (kevesebb cső, nekem bonyolultabb kezelés)
- avagy egy központi elosztó (nagyobb csőigény, nekem egyszerűbb kezelés)
Végül is hibrid megoldás lesz: két központi, négyes elosztóval. Egyik oldalt a gérvágó/maróasztal/körfűrész/egyéb négyes kap egy központi elosztót, illetve a csiszolósarok négyese (dupla korong-, oszcilláló szalag, oszcilláló henger- és kis szalagcsiszoló) is kap egyet. Ez utóbbinál - mivel saroban lesz - kb. fél lépéssel elérem a két legtávolabbi gépet, itt kifejezetten előnyős az egy központi elosztó. A másik oldalon már nem ilyen egyértelmű az előny, de itt meg azért lesz ilyen mert ... végiggondolva az egy főgerinces verziót, nekem macerás lenne mindig, minden alkalommal az összes szelepet, külön-külön nyitni/zárni. Nekem sokkal egyszerűbbnek tűnik egy helyen ezt megtenni.
Magán a 4-es elosztón nincs semmi extra megoldás, kb ugyanúgy készül mint minden más youtubos videón látható, csak ez 4 felé oszt. Annyi, hogy a 2 állásossal ellentétben itt nehezebb megoldani a pontos pozícióba állást, erre egy ilyen golyós zárat használtam (barkácsáruházakban lehet kapni, 1500 Ft), ennek a 2 rugós golyója (állítható az erő amivel nyomnak) pattan be a megfelelő helyre fúrt kétoldali sülylesztésekbe, így pontosan a megfelelő likra állítja a nyitószelepet. Amit én vettem annak a "lábaköze" 7,5 mm széles, ezért 6-os rétegeltből készült a mozgórész.
Majdnem megszégyenültem! Amikor megláttam ezt az oktató linkedet megsem néztem és magamban mondtam, na ettől sem tudom meg amit akartam. Amikor elolvastam akkor jöttem rá , hogy a szögek értéke részletkérdés, ahogy az előbb írtam, éreztem én is hogy az arányokon van a hangsúly. Megértettem azt is hogy miért arányszámok a sablonok méretei. Mégegyszer nagyon köszönöm. ( annyira megtetszett a leírás, hogy azt a kevés darabot amit készíteni akarok ezzel a szerkesztéses technikával fogom megcsinálni, a sablon készítés nem is biztos, hogy jó ötlet és a használata is sok hibapontot hordoz)
Linkeltél egy google találati oldalt. Ezek közül melyik az amelyik leírja az abakusz használatát? Szerintem eddig Feri is eljutott. Csak olvass bele akármelyik találati oldalra. :-) Nem véletlen, hogy Feri nem talált használhatót.
Sajnos nincs. Azért a rajzok sokat segítettek és talán nem is annyira fontos tudni mekkorák ezek a szögek, amikor készítünk ilyen munkát. Az arányok talán fontosabbak. Na , de én egy videon látott sablont szeretnék készíteni és ehhez kellene tudnom , hogy mekkora szögek tartoznak az 1:6 és amásik gyakori 1:8 jelölésű sablonhoz.
Tudom, hogy nem igazán segít, de adok egy linket, nem tudom a google fordító hogy lesz értelmezhető, de lefordítanom mostanában nemigen lesz időm. De ha az intézetben mégsem boldogulnál, és tényleg nagyon fontos, akkor a jövő hétvégén lefordítom neked.
A fecskefarok csapolással kapcsolatban nézegetem a fellelhető videókat, de sehol nem találok adatokat arról, hogy mekkora szögben készítik a csapokat. Vannak sablonok, de csak---1: 4, 1:5 , 1: 6, 1:8, jelzéssel. Vajon ebből hogyan lehet kiszámolni, hogy mekkora szögekről van szó? A 0.25 , 0.20, 0.16..., 0.125 nem 25° 20° 16° ill 12,5 ° gondolatom szerínt. talán a 90°-nak a 0.25 -öd stb részei adják meg a feleletet? Az 1:4 esetében 22,5° ,a ztán 18, 15 ill 11,5°. Ha esetleg valaki tudja és elmondja köszönöm.
Programozóként kellően kockának kell lenni és 40 éves korra meggazdagodni, mert teljesen kiég az ember agya. Ezért van hiány (állítólag 30+ ezer "informatikusra" lenne szükség). Igazából biorobotokat keresnek, akik gépi módon programoznak.
Láttam egy orosz laktanyában ahogy a 4-5 tétel árát, ami nem 1-1 db volt, hanem pl 21 dkg szalámi 16 dkg sajt ....... kiszámolta, összeadta vele a csaj. Én meg álltam, és azt hittem valami fantasyban vagyok.
Az oroszokon én is elhűltem annak idején, még a 80-as években. A piacon, boltokban, bárhol mindenki előtt ott volt, és úgy löködték a golyókat, hogy szemmel sem tudtam követni. A bolti pénztárosok kiszámolták a fagolyókkal az összeget, aztán beütötték a pénztárgépbe. Nem vicc! :))
Én commodore 16-al kezdtem anno :D Már azon se játszottam, hanem programoztam, aztán programozói okj-n jól rájöttem, hogy nem nekem való a programozás.
Menni nagyon jól ment, nem is avval volt a baj, hanem a monotonitás, inkább foglalkozok emberekkel, pedig az se egy egyszerű történet, sőőőőőőőt :D
Légyszi az offban írd már le nekem, hogyan van ezzel a négy alapművelet, mert sehogy se tudom megérteni, és senkit se ismerek, aki tudja!
(nem vicc, halál komoly vagyok)
Roszok úgy pörgetik mint állat, x tizedesig egy pillanat alatt számolnak, állítom egy elektronikusnál a gombokat nem bírnám olyan gyorsan lenyomni, hogy hamarabb meglegyen a végeredmény
Ugye, most T sín és a C profil most ugyanazt jelenti? A tölgyfa sínbe is fémanya adná majd a megszorítást? Én is gondolkodtam valami fa kivitelezésen, de úgy éreztem, hogy túl vastag kell legyen, ha biztosra akarok menni. Mondjuk tölgyfám sincsen.
Használj ITEM profilt, a Tech-con hungáriától lézerpontosan máretrevágva magkapod. A vágás nem feláras, amúgyis elég drága a profil (az összes ilyen, ezeket legjobb ajándékba kapni).
Ha ötezer darabot rendelsz tőlük, és mind 25 centis, akkor is levágják neked.
"..és az öntöttvas megmunkálása drága, minél pontosabbra akarod annál drágább."
Nem is annyira maga a gépmunka a drága, hanem, hogy az öntéstől számítva legalább 1év mire eladhatják amennyiben pontosra akarják csinálni. Addig áll benne a pénz.
"Valamikor amikor arra járok akkor hozzád vágom az enyémet egy hétre.."
Csak óvatosan hajigáld, ha valóban öntöttvas, akkor könnyen törik.... Viszont az este, első felindulásból, rendeltem egyet.. :)) Legfeljebb összehasonlítjuk a kettőt.
Talán az az üzenete, hogy ha van is hibája a gépnek, nem kell rögtön visszavinni, vagy szaladni garanciális javításra, lehet azt otthon is percek alatt helyrehozni. :))
Emlékszem rá gyerekkoromból. Kb. a hatvanas években volt. Nekem sajnos nem. Igaz én kertésznek készültem, de 7.-es koromban váltás történt az elektronika felé.
Ilyen T sín nekem is kellene vagy 8 db 80 cm-es, méteres. De ilyen áron.... Vettem T marót felső maróhoz. Csinálok tölgyfából.
Sajnos a régi képmegosztók megszűntek. Elveszett sok sok kép.
Meglepődtem, hogy mennyi öreg (értsd tapasztalt) informatikus van errefelé. Be kell valljam szintén zenész. (Idén megyek nyugdíjba.) Egy nosztalgikus kérdés: valaki találkozott már a Mikromat nevű játékkal? Egy kép róla.
Legyen valami fórumos téma is. :-) Néztem SYMA profil és C-profil vásárlási lehetőségeket. Esetleg valaki már megvette -egyéb lehetőség híján- a 4-6 méteres szálakat magának és szívesen eladna a maradékból nekem? Ezt a merevítőt kicsit drágának érzem. Persze egyéb megoldás is érdekel, de kalandorok kíméljenek. :-)
Elkezdtem teljesen elölről átnézni a hozzászólásokat. Nagy bánatomra az akkori linkek, képek már nem elérhetők. (Megértem, de igen elegáns lenne, ha nem így lenne.)
Nekem még volt szerencsém a Gier gépen dolgozni. Két kilobyte - nem tévedés - központi egységgel bírt, dobtárolóval, és Algol hardware támogatással, miután Dijkstra tervezte, mint az Algol-t is.
Ez még a "nagy" (értsd úgy egy gép egy nagy épületben) számítógépes időszakban hirdetett szervezést, gépidőt. Ugyanilyen cég volt a SZÜV, a Volán Elektronika stb.
1991-ben közgázon mesélte az informatika tanárunk: egy nagy cégnél dolgozott, ahol mint egyetlen informatikust körbeküldték a főnökökhöz, mérje fel, melyik osztályon mit tud segíteni a munkában. Egyik osztályvezető becsukta a fiókot, eldugva a könyvet, amit olvasott, majd közölte, hogy az ő részlegén semmilyen tevékenység nem igényel számítástechnikát, megoldják anélkül. :)
"Negatív reklám meg még jobb is, mint a pozitív egy fő ok miatt: sokkal többet beszélnek róla, idővel pedig elfeledik mi volt a rossz benne..."
Szerintem meg nem jó a negatív reklám.
Egy szerszámgép esetében a rossz reklám - az rossz reklám marad.
Lehet, hogy egy celeb-csaj segge-méretéről jó ötlet élcelődni a fb-on, mert az lehet akár jó reklámja is annak a seggnek, de a szerszámgép-vásárlók híján vannak a humornak, ha gépet kell választaniuk (a pénzükért és főleg sok évre)
Vagyis olyasmi van, hogy:
"Nem rossz, nem rossz gépek ezek a DeWalt-ok, de azért ezek sem az a minőség, amitől sokkal jobbak lennének, mint bármelyik kínai noname.
Ugyanolyan trehányak ezek is, mint a tucat-gyártók - lásd, szegény Mátyásnak is kézzel kellett utána-reszelgetni a slendriánságukat"
A Müszi-példa, meg nem jó példa, mert az valójában a kurvanagy semmit árulta - tehát annak tényleg elég volt, hogy ismerjék a nevet - mert különben a kutyát sem érdekelte, hogy mivel is foglalkoznak valójában. Még a müsziseket sem.
Nem árult gépet, nem árult semmilyen terméket - csak úgy elvolt állami pénzen, így megtehette, hogy geg-eljen a TV-ben.
A fiatalabbak kedvéért: ez valami Mezőgazdasági Üzemszervezési, SZámítástechnikai és Informatikai blabla volt - mindez 1980 körül, egy központosított, tervgazdálkodásos, TSZ-esített mezőgazdaságban. Nonszensz.
Tehát konkrétan nulla volt a köbön amit csinált valójában. Viszont páran jól megéltek belőle egy darabig - ez tény.
Én azt mondom továbbra is: az álmoskönyv szerint nem jó ötlet egy (erősen bizalmi jellegű) szerszámgép minőségéből és gyártáskultúrájából geg-et csinálni - még ha jópofa, akkor sem.
Negatív reklám meg még jobb is, mint a pozitív egy fő ok miatt: sokkal többet beszélnek róla, idővel pedig elfeledik mi volt a rossz benne, csak a márka marad meg, innét kezdve meg csak előny a dolog :)
Tipikus régi reklám: Müszi
Avagy a jelen korból: DE MIÉRT? :D
Elsőről senki nem tudta mi a fenét reklámoz a kopasz, mégis mindenki erről beszélt, s ráadásul még így is eljutott a célközönséghez nem kicsit a lényeg.
A de miért meg nem szorul magyarázatra szerintem :D
De nagyon sok ilyen reklám van, le a kalappal az előtt, aki kitalálja ezeket és meg is valósítja :D
Köszi! Eszterga nem lett (még), ezt a cuccot így kaptam készen.
A forma ugyan jellegzetes, de a cizellák miatt elsőre nekem sem volt egyértelmű:
Valaki rájött, hogy így is be lehet csomagolni az Unicomot. :-)
Alja, felső része + kupak esztergálva. Üveg bele, megfelelő darabok összeragasztva, rá a kupak és kész is. Mivel tetszik az ötlet és nem láttam rajta védjegyet, gondoltam feldobom, hátha valakinek kedve támad a kifinomultabb megoldásokhoz ajándékcsomagolás terén :-)
Meg is érkeztünk a lényeghez. Szponzorált és reklám. A DeWalt befektet, ezért valamit vár. Hiába parkettás cucc, odaadod egy parkettásmesternek hogy mutasd be, töltsd fel - de egy év alatt nem nézik meg annyian a videót mint Matyinál egy nap alatt.
Annyi hogy keress egy ácsot akinek a csatornájára ennyien vannak feliratkozva és a videóját 24 óra alatt 106ezren lesik meg :-)
Úgy el tudnám képzelni, hogy egy Matyi szintű, nézettségű csatornán egy "bemutatom egy jó barátomat, aki ács/parkettás" típusú bevezetéssel adni elő a reklámot.
Értem, de akkor nem egy Matyikának kell odaadni, aki mikrométerrel méricskéli a fát, hanem egy ácsnak, aki mondjuk egy töltéssel épít egy tetőszerkezetet. Annak lenne reklámértéke :)
ez a gep nekunk draga, de valojaban olcso. nem fer bele a gyartasaba hogy azt a nutot marjak vagy gyaluljak.
amugy mathiasnak es a celkozonsegenek sem igazan valo, bar lehet hogy csak nem ertem. ez egy parkettasnak, vagy epuletasztalosnak a szerszama, oda meg eleg is a lotyogos vezeto pontossaga.
Jó vagy nem jó, fent van :) Mivel írta a videó alatt is, meg a honlapján is hogy a DeWalt-tól "kapta", jó eséllyel nem két sör között töltötte fel. Nyilván a DeWalt is áldását adta rá (ha már sponsored a videó).
Ezért mondom, hogy gerillareklám :) Pont ez volt a lényege, hogy találjon benne olyan hibát amit jobbítózni lehet. Most átment az utófejlesztési részlegen és kapott egy-két extrát.
Szerintem az is lehet a háttérben, hogy a gépet ezután ezekkel a Matyis feltétekkel kireszeléssel kiegészítik, hozzámoddolják gyárilag, és ráírják, hogy Powered by Matthias Wandel @ woodgears.ca
Naja, Matyika legalább odaírja hogy megtámogatott reklám. Hogy meg is kapta a cuccot, vagy lóvét az lehet másodlagos. Meg talán kölcsönös a haszon pénz nélkül is: Matyi a DeWalt kulcsszóval extra nézőket kap (extra lehetőség a honlapos terveladásokhoz), a DeWalt meg egy szépen látogatott csatornán keresztül tolhat egy kis reklámot.
Köszönöm az információt! Sajnos csak hétvégén tudok foglalkozni a hobbimmal de jó szolgálatot tenne egy ilyen derékszög, majd ha megrendelem jól letesztelgetem :)
Sziasztok! Olvasgatom régóta a fórumot. Ma reggel meg ezt találtam a youtube-on. Matthiasnak biztos jó sok pénzt fizettek ezért az újfajta gerilla-reklámért.
Öööööö, ugyan spiáterből is van millió fajta de le merem tenni a nagyesküt, hogy egyik sem alkalmas erre a célra.
A többieknek is. A " die-cast metal" gyakorlatilag csak annyit jelent, hogy öntési eljárással készült fémtárgy. A forged az a kovácsolt, stb... Önteni viszont nagyon sok mindent lehet, az alumíniumtól, az ónon, ólmon, bronzon és a spiáteren át az öntöttvasig. Pl a die-cast könnyűfém felnikről sem gondolja senki, hogy akár öntöttvasból, akár spiáterből készülnének. :)
A vas öntése nagy tételben olcsó. Jókora eséllyel, ha az van írva, hogy "öntött" a support akkor az öntöttvas lesz.
DE! Azt meg is kell munkálni mielőtt késznek tekintenénk, és az öntöttvas megmunkálása drága, minél pontosabbra akarod annál drágább. Jó eséllyel köszörüléssel történik, és a class1 és class2 közötti pontosságkülönbség már önmagában is indokolja az árkülönbözetet.
Én pedig csak olyan overallt vagyok hajlandó venni aminek eleve gumis szűkítésű az ujja. Sokszor nem is találok, de olyankor inkább várok, vagy keresek tovább. Kevésbé szép, de sokkal használhatóbb mint a többi munkaruha.
Egyszer hívott a szomszédom hogy ott a lidl ben s van a dremel küszürű felszerelés ,nagyon olcsó vegyen e nekem is. Kérdem milyen az? Aszongya olyan mint a fogkőlepucoló. Mondtam ejsze nekem ne vegyél olyan olcsó biztos nájlonból lehet a bele.
Este vártam szóljon nézzem meg a cuccot de hallgatott, gondoltam úgyis átmegyek hallám mutassa meg a gépezetet.
El volt pirosodva a feje, nézd meg ezek a mocsok kurvák hogy kibasztak velem ,csak a küszürű fejek vannak a dobozban ezek meg reafestették a dobozára a gépet is.
"Mert nem gondolom hogy egy beékelődött gyártási ( ott maradt ) spén ,amit leválasztott a mester."
Pedig de. Az egyémen a köszörülés során maradt ott egy egy félszázad mm vagy kisebb sorjadarab amit lereszeltem. Nem tette tökéletesen pontatlanná, a teljes hosszban csak fél mm vagy kevesebb volt az eltérés, de most tökéletes.
Szalagcsiszoló, kicsi akkus fúró, fúrókészletek ... csupa "nem lehet otthagyni" cuccok. Én már pl. annyi sz*ar süllyesztős fúrót vettem, ezt is kipróbálom. Meg a 276 részes "dremel" szerszámkészlet izgat még, abból is inkább a kis csiszolóhengerek. Bár most nézem, abból lesz külön is. Haccázé'.
Ezen már én is morfondíroztam anno, hogy melyik miért/miben különbözik a 10 rugóstól.
Pl a pontossági osztályt a magyar Stanley shopban csak a legdrágábbra (0-46-151) adják meg, ennek Class 1.
A másodikra az ársorban (2-46-028) máshol is csak annyit találok hogy fémöntvény, külföldön is csak die-cast metal-t írnak, viszont rá találtam egy olyan infót hogy Class 2 osztályú.
A legolcsóbb fémházasról (2-46-222) is azt írják hogy die-cast metal a háza, de pontossági osztályt nem találtam róla.
Aztán van még ugye a műanyag házas (2-46-017) 2750 HUF. Amazonon egy tömör vélemény róla: not square :D Mondjuk Gurunak éppen a class1-gyes se volt az.
Franc tudja mit érdemes venni 10 ropiig bezárólag, amivel "tutira" mehetsz.
Van nekem egy teljesen névtelen ebből, az is csont olyan, mint a Stanley. Mármint a formája, kinézete. Hogy minőségre mennyire, azt nem tudom amíg nem próbálok ki egy stanley-t. De erre sincs panaszom. :))
Tehát a 10eft-os az öntöttvas. ? Az 5eft-os az milyen lehet, mert arra is azt írja, hogy fémöntvény. (ami persze lehet alu is. "Szeretem" amikor a leírás megfejthetetlen :// )
Van egy expert nevezetű, asztem modeco, ez ahogy én néztem közel tökéletes, ha van is nagyon minimális az eltérés.
Mellette van még egy wolfcraft, ezt végighúzva 2 tesztből egynél 1mm, másodiknál már ennél is kevesebb. Nekem ez bőven jó, nem kell jobb. Ennél sokkal többet bénázok el.
Ráadásul a gérvágót is ahogy nézem még picit kell majd állítanom, bár már nem sokat. A lézer rajta amgy egy vicc sajnos, lézer előtt kell vágnom kb 2mm-re, hogy ott vágjon ahol én szeretném :) Már értem külföldi videókon miért nem használják :)
Egy év után teszteltem újra a Stanley-t, hogy kopott-e, "elállítódott-e" az akkori állapot. Nos úgy tűnik nem. De ha Computerguru szintén nem régi véleményét és tapasztalatát olvasod ... 3mm 25 centin az brutálisan sz*r eredmény. Aztán Paco is írta, hogy kalibrálni kellett az övét is kicsit, a már linkelt videó alapján.
Mindhárman ugyanarról a derékszögről beszéltünk. Ezután légy okos ...
Írod, hogy netes rendelés lenne. Ez kitűnő menekülőút: 14 napon belül visszaküldheted és visszakapod az árát és meg sem kell indokolnod miért. Addig meg van időd letesztelni, hogy milyen darabot fogtál ki.
Persze hogy el :) Lehet hülyén fogalmaztam és úgy tűnt, csak viccből sugalltam kozgabnak a kesztyű levételét. Ugyan nem kesztyűs sztori, de: egyszer kapkodva csináltam pár poháralátétet, és sietve csiszoltam oldalra fordított szalagcsziszolón. A hosszú ujjú pulóveremet meg az egyiknél szépen bekapta. Nekem semmi bajom nem lett, csak a pulóver ujját tépte meg a csiszoló.
Azóta ha hosszú ujjú melósruha van rajtam, mindig az az első dogom hogy feltűröm könyékig ha gépet működtetek. Kesztyűt meg csak akkor húzok, ha nagyobb táblát kell mozgatnom. De inkább bevállalok egy kis szálkát időnként a kezembe. Nemnem: működő gépnél nincs kesztyű, és nincs vagy feltűrt a hosszúujjú cucc.
köszönöm. Ez volt. Nem is gondoltam, hogy az öntöttvasról ilyen könnyű forgácsot leválasztani. Mert nem gondolom hogy egy beékelődött gyártási ( ott maradt ) spén ,amit leválasztott a mester.
Szia! A szerszamoutlet honlapján ,azt olvastam , hogy ez is öntöttvas. Jó lenne, ha a közel 20 e ft a zsebembe maradna. Az email-em publikus kérlek küld el a linkelt videót. köszi előre is.
Leellenőriztem az enyémet, Az teljesen derék szög. Viszont ez nem hivatkozási alap, mert én megcsináltam azon video alapján, amit ide is belinkeltem, nem sokkal azután, hogy megvettem. Előtte nem tudom mennyit csalt.
Sok videót nézek youtubeon és szinte minden videóban alap felszereltség egy ilyen derékszög és ahogy elnézem hasznos akár egy hobbistának is, csak ugye vajon "olcsó húsnak" híg-e a leve? :)
Szia! jó a kérdésed szeretném ezt én is tudni. Az amazon-on ingyenes szállítás és 93 dolcsi . A képek alapján azért kicsit más a két derékszög. Vajon mindkettő kinai? Amióta megégettem magam a stanly marok gyalujával, azóta itthon nem merek tőlük semmit venni. megrendelném az amazonról, ha tudnám, hogy tuti pontos lesz, ha meg ez is pontatlan akkor közel 30 e ft a tanulópénz. Nekem ez az igazi dilemma. A kérdésedre a válaszom az, hogy 10 e hu ft már nem sokat ér , ezért, ha személyes vásárlást csinálsz és valamilyen próbát tudsz csinálni akkor az hiszem megvehető. pacman kolléga azt írja az ővé elég pontos.
Annyira nem érdekel a dolog vele, hogy utánajárjak, amúgy is asztalba akartam tenni. Ez csak komplett gépcserével orvosolható, az meg sztem totál kizárt számla nélkül.
Viszont érdekes megoldás egy ipari gépeket gyártó cégtől :(
Amióta végigtolva asztali fűrészen freud lappal gyak gyalult felületet kapok nem érdekel a gyalu téma :D
Fogok csinálni 2 méteres tálcát egyengetéshez oszt jónapot. Egyengető se kell majd (bár jobb lenne, de hát helyszegény ember nem tud mit tenni :D)
Gérvágót használtam most összesen, azt se túl vészesen, ott meg igen messze a kezem (bár akkor nem volt rajtam). Emlékszem ám az itteni leszúrásokra meg beszélgetésekre kesztyű kapcsán :D
Marni pedig úgy martam, hogy a kés közelébe nem kerülhetek, mert még nincs asztalban a cumó, két kéz a gépen fogantyún, ha megveszek se tud odakapni a kés.
Viszont fúrás volt, csavarás volt, de ezeknél nincs gond :)
Volt Bosch optiline-om, most freud van, ég és föld.
Freud-ra szavazok :)
Nem volt rossz a Bosch lap sem, de ez más, sokkal jobban vág és csendesebb is.
(ui: boccs a sok külön hozzászólásért egymás után, de 2 napig lent voltam netezés helyett :D rájöttem mennyivel jobb munkakesztyűben dolgozni, abban nem fagy le a kezem :D)
Nem hagyott nyugodni a dolog, így tegnap szántam kis időt a szétszedésre.
Finomállításra nekem a maró teteje fölé emelkedik egy állítócsavar. Azt hittem ez egy és létezik egy olyan változat is, amin más fajta állítás van, hát nem.
Teljesen ezt letekerve a teteje lejön és van egy alsó anya is, amivel két fémkörömmel kapaszkodik bele a hosszú tekerő.
Juhhéé, már jó hír.
Jött következő: 12.7-es fej használata.
Kivettem a szorítópatron anyáját, néztem ki lehet-e szedni a 12-eset, kérem alássan egy átlagos csavarhúzóval simán kipattintható, 13-as az alapanya, így a 12.7-es szorító ELVILEG beletehető.
Hirtelen felindulásból le is rendeltem egy 12.7-es patront. Ha mukodik a dolog, akkor jelzem :)
Ha minden úgy alakul ahogy szeretném, akkor marófejek tárháza nyílik meg :D
Feltettem végül a gépre a hozzá kapott takarólemezt, ha asztalba kerülne (ne jusson semmi a motorba)
Találtam kis fémlapot otthon, amire felerősíthetem, 2mm-es vaslap, 4 csavarhely kifúrva, közepét kell még kiszabnom valahogy, ennek folyamata kicsit nehézkesebb, mint ha fa lenne :D
Viszont a bramac lécek, amiket nemrég hoztam nem okoztak nagy örömöt. Első 3 repedve, csavarodva :(
Többit még nem tudtam meglesni. Remélem nem ilyenek :D
Pentától hoztam, ott szépnek tűntek, kint tárolják, bevittem garázsba, de ott nincs fűtésem, kb 5-10 fok lehet max, nyitva van a kazán fele az ajtó, de nagyon kevés hő kerül be, pláne, hogy felül a terasz van, a beton téglatestekből ömlik le a hideg, nem váltotta be teljesen a dolgokat a garázsajtó szigetelése :)
Majd egyszer ha megcsináljuk jól a terasz szigetelését, akkor belülről is kap szigetelést (most sajnos nagy esőkben több helyen csepeg le a víz :()
Ha már:
Létezik olyan megoldás, hogy nem kell feltörni a régi követ, hanem vmi anyaggal kőre szigetelnek, gyak újabb járóréteget létrehozva? Fürdőkbe létezik egy műanyag bevonat, ilyesmire gondolok ez kültéren mennyire működhet.
Dewalt, szétszedtem a gyalut (kézi elektromos). Mint írtam korábban az állítható asztala ferde, a hátsó fix rész viszont jó a késhez.
Állítási lehetőség = nulla
Gyári megoldás:
Az alsó asztalba bele van ragasztva egy menetes szár ferdén, körülötte egy aluhenger, ezt benyomod a gyaluba, a műanyag házzal egybeöntve egy persely, erre rájön felülről egy anya.
Gyakorlatilag rosszul önthették ki a vázát és ettől ferde. Lehidaltam, amikor láttam ezt a megoldást.
A brushless motorról már olyan szinten igen, hogy felső kategóriás akkus csavarozókban megtalálhatóak. És mint ilyen jóval tovább tart, kevesebb szervízt/karbantartást igényel.
az ilyen jobsite saw-k között a felső kategóriában már egyre gyakoribb a bldc vagy ec motor. tehát univerzális motor, nem aszinkron, de elektronikus kommutációjú, nincs kefekopás.
A zero insert készítés lesz az első (ill második) munka, de lehet előbb az állvány. Fűrészlap ügyben még nem döntöttem Freud, Bosch expert, Bosch Optiline között.
Köszönet Mindenkinek, aki az elmúlt 3-4 évben szalagfűrésszel kapcsolatban bármit is beírt a fórumba. Ugyanis befigyelt a sufniba egy LB1200F, de ha nem lett volna az innen való háttér "tudásom" hát lettek volna nyelvi problémáim* mire beállítom pusztán a hozzá kapott, gyári füzet alapján. Egyébként gyönyörűen vág, egy kisebb rönkbe olyan derékszöget rittyentettem szabadkézzel, hogy csak győzzem megismételni :-)
*értve ezalatt, hogy véges a szókincsem
És nicsak mit tojt a télapó:
Ha nem sikerül kitalálni mi ez, akkor jön egy kis könnyítés ;-)
Köszönöm. Remélem nem lesz tele fűrészporral, ezért használom majd a felső elszívást is, nem szeretném ha ki lennék tiltva a garázsból mert poros a bicaj ülése pl :)
Másnak se :) Csináltam vele próbavágásokat, de mióta megvannak a jobb lapok hozzá, ott figyel a gyári tartójában.
Egyébként gratula a géphez, használd egészséggel! Szerintem szeretni fogod. Sok apróság mellett én még pl. mindig nem tudtam megszokni, hogy fűrészporral teli párhuzamvezető nútná is simán odébbpöckölhető a vezető. Ez a PTS10-en nincs ilyen jól kidolgozva, ott gyakran kellett pucolgtani a nútot hogy odébb lehessen tolni.
Most olvasom hogy nem is a szögvezetőre írta hogy kotyog, hanem a tolószánra - akkor ez a csúszóasztal lenne? No azzal nekem nem volt gondom PTS10/GTS10 esetén sem. Mármint a gyári állapot sem kotyogott. De a GTS10-en állítható a csúszóasztal sínrendszere, szóval ha az kotyog az megszüntethető, szinte biztos.
Én csak a szögvezető nútban kotyogására koncentráltam, az független a gari/mennyi gari kérdésétől :-) És az szerintem kotyog minden gépen, nem állítható módon.
Abban igazad van hogy az nem OK ha helyből "ki kell dobni" egy gyári alkatrészt, de szerintem majd UgyanPityu is átgondolja kis használat után mit/hogy lehet/kell állítani.
Az egyetlen amivel igazán adós vagyok magamnak az a "nullhézagos" betét, még mindig lusta desznyó voltam elkészíteni. Cserébe a nagyon vékony leeső darabok le is szánkáznak szépen a fűrész lenti műanyag elszívóburkába. Időnként eltorlaszolva az elszívást. Mondjuk ezt is el kell minden fűrészhez készíteni (bár pont GTS10-hez lehet éppen venni is)
A beállítással nincs bajom. Ha beviszem a műhelybe, és a leírtak alapján pár csavart, alkatrészt megigazítva üzembe helyezem a gépet az OK.
Azon akadtam ki, hogy Pityu saját bevallása szerint nem nagyon nézte meg és máris azonosította, hogy az egyik alkatrészt KICSERÉLI. Na ezt nem szeretném látni egy 300ezres gépen.
(az hogy 300 vagy 230 ... pont te részletezted, hogy mit jelent garanciálisan, ha az olcsóbbat veszed ... szóval az ára mindenképpen felső kategóriás - hobbista szemmel nézve.)
Egy ilyen géptől elvárnám, hogy mindene jó legyen. Elsőre.
Még annyit hogy a relatíve baráti árat az Incra MIter 1000-hez képest írtam. Rocklerről rendelve szállítás/vám után 60 ropi környéke. Fine Toolsról 45e környéke (154 EUR).
Az alis meg szállítással együtt 121USD környéke. Többet nem kutakodtam a témában.
Nem nagyon hiszem hogy a "sörösdoboz" fűrészekbe aszinkron motort tennének. Kéne neki némi ékszíjas áttétel, nem férne be/nem elég stabil a váz egy ilyenhez.
Akkor lebeszéllek az összes olyan, többezer dolláros fűrészről is aminek olyan sima "fémporofil" szögvezető sínje van- no állítható görgős támasz. Ennek ilyennek kell lennie. Ha 0 kotyogással gyártanák le, kb. megszorulna az első fűrészelés során. Ez ilyen az 50e Ft-os fűrészen, a 100e-esen és a többin is. "Muszáj" kotyognia.
Nagyon csinos kis masina, a lap párhuzamos a vezetővel és sínekkel, egyelőre csak ennyit ellenőriztem le. Lapot majd vennem kell mert a gyári 24 fogas nem a legjobb nekem. A tolószánnak van egy minimális holtjátéka és szögvezető kis billenő fülei sem a legstabilabbak azt majd valami masszívabbra cserélem.
No az OBIS hossztoldott-ragasztottból többé nem kérek. Egy ilyen szálba pont két ragasztott réteg közé kellett facsavart betekernem. Kisebb fúróval fúrtam elő, hogy szoruljon rendesen. Nem tudtam, hogy pont oda fog esni a furat, mert felette volt keresztbe egy lap, amit rá akartam csavarozni az obis szálra. Csavarás közben reccs. Kb. 20 centi hosszan szétnyílt az összeragasztott "gerenda". Ragasztó bizony ott csak szagmintának volt.
Kipróbáltam egy másik szálon, hogy vésővel szét tudom-e feszíteni. Nem. Nem kellett hozzá véső. Egy erősebb marokfogással is szét tudtam nyitni. Na most vagy nagyon erős vagyok, vagy nagyon spóroltak a ragasztóval. Megvan még a szál, elrettentésnek, hogy ránézzek, mielőtt ragasztott gerendát veszek. Vennék.
Tényleg nem tudnám megmondani. Hosszirányban egyértelmű, hogy kell tolni is mert a sorját le kell választani. Keresztben elvileg nem. Ekkor viszont a csiszolat száliránya pont keresztben alakul ki, és akadályozza a penge működését. Hogy ennek van-e jelentősége ilyen finom csiszolatnál, vagy nincs és ha van akkor mekkora? Nem tudom.
Mikor a Klausz Ferenc bemutatót tartott nekünk, akkor azzal kezdte a munkát, hogy a gyaluból kivette a kést, megnézte, megkummogta, és megfente. És keresztirányban csinálta, ráadásul kézből.
Egyet húzott az élén szögben, majd egy baromi gyors fordítás, és húzott egyet a hátán, de közben persze egy szemvillanás alatt le is döntötte a kést a kőre.
Majd megint fordítás, és megint emelés.
Olyan villámgyorsan tudott váltani a két szögállás között, hogy csak lestem.
Közben be nem állt a szája, járt a keze, csinálta vagy két percig, utána még Marci is csak lesett, hogy mi lett a gyalujából. És csak maga felé húzta a kést a kövön, egy húzás, egy fordítás, tolás nem volt.Pedig keresztirányban ennek nincs jelentősége - elvileg.
A 25 és 30 fok általában elegendő, ritkán van ezektől eltérő élezésre szükség. A keresztirányú élezésről nincs tapasztalatom, én hosszirányban szoktam.
Szórakoztam vagy egy negyed órán át a vésőélezéssel, de határozottan jobb lett. Még mindig nem tökéletes, de sokkal szebb, élesebb szélű vágást tudtam csinálni vele.
Ha már élezés: Ismeri valaki ezt az élezőszerkezetet?
Az első műanyag, viszont szabadon állítható az élezési szög; a második alumínium, de csak 25 illetve 30 fokban élez. Mindkettő mágnesesen rögzített, cserélhető gyémántszemcsés lapokat használ.
Kisflexre (700 kínai watt, vagyis kb 500 európai watt) talán 115-ös smirglikorongot érdemes rakni, én a Makitára bátran rakok 180-ast is, viszont igyekszem megvédeni a portól.
sarokcsiszolóba befogott 125-ös átmérőjű smirglikoronggal elég jó felületet tudsz kialakítani, nem olyan, mint a gyalult, de már nem is szálkás. ráadásul sokkal kevesebb anyagot "fogyaszt el" a fa vastagságából mint a gyalulás, csak nagy porral jár. 25 mm vastag, 4 m hosszú, 15 cm széles deszkát tüzépen zsaluzóanyagként kb 1500 forintért lehet venni, műhelypolcnak szerintem teljesen jó.
én egy finomszálas konyhai törlőkendőt tekertem (és gumiztam) a sarokcsiszoló levegő-beszívójára. így rövidebb munka-szakaszokban tudok vele dolgozni és többet kell hagyni hűlni (bár ha ilyen hideg időben kint dolgozol, még ez sem gond) viszont megkíméled a gép belsejét a finom szálló fa-portól.
Csináltam már lábat ilyen táblásított lapból, szerintem nem vészesen drága.
Nekem az alap fa colos 100-140 mm széles építési luc deszka. De ezt hónapokig szárítom, 50-60 mm széles csíkokra vágom, gyalulom, táblásítom, vastagítom. Ez nyersen 1700 Ft m2, a szárított gyalult 19 mm-es deszka 3900 Ft m2, a barkácsáruházi táblásított 5000 ft/m2.
az olcsobbat en nem talaltam. gepipari lakatos alkatreszkent ismerem, az tizedenkent van, pontos, edzett. es darabja 3-4 ezernel kezdodik. csaplyukhoz ez totalisan felesleges. raadasul altalaban rovidek, a hosszuak kulon baromi dragak.
A bótban (lehalábbis a bauhausban biztosan) kétféle minőség van. Az egyik amit ti is vettetek, tömörfa egyben, szálkás, vagy gyalult csak az ár különbözik, és valóban 98%-a ferde meg repedt.
És van egy polcsorral arrébb a hossztoldott-ragasztott. Az egyenes. Persze az előzőhöz képest háromszoros áron. Azzal viszont pariban van, ha te ragasztod össze a polclapokból.
Még majd valamelyik engem illető ajándékozási esemény keretében tulajdonba veszek egy eresztő gyalut s azzal majd jó egyeneset és símát csinálok a szőrös gerendából is, mert hogy kombigyalum az nincs és vagy 10 évig nem is lesz.
Praktikert is érdemes megnézned, általában olcsóbb, mint az OBI.
Általában kétféle minőség van, elég nagy árkülönbséggel, de nem mindíg látható minőségbeli eltéréssel.
Időnként akcijjjóznak is mindkét áruházban, olyankor érdemes bespájzolni. (Én legalábbis úgy szoktam, feltéve hogy éppen van mobilizálható zsém...)
Néha 18mm-nél vastagabb is szokott lenni, de azoknak már komoly ára van.
Könyvszekrényt, íróasztalt, munkaasztalt, polcokat, fiókokat készítettem már ilyen anyagból, még sosem volt vele problémám. Gyakran évekig várnak a felhasználásra a garázsban, hajdani vaslemez-öltözőszekrényekbe beállítva, de még nem vetemedtek, nem kajszultak.
Ugyanott kapható "építési minőségű" fából. Gyalulatlan fenyő, és van többféle dimenzióban, ált. 3m-es hosszal. De van gyalult is. Az kicsivel drágább. Pl most a 48x78x3000 m-es darabokat, gyalulatlan fenyőt 1500 Ft/db áron vettem. Mondjuk ezekből előfordul a kajla, szóval vagy válogatsz (mert akad azért egyenes is), vagy van egyengetőd/vastagolód.
De ha igazán "okos" akarsz lenni, akkor velem ellentétben nem az OBI-ban veszed meg, hanem egy fakereskedésben, ott gondolom jóval olcsóbb. Bár ott a válogatás macerásabb, sok helyen nem is engedik, az OBI-ban senki nem szólt rám pedig pakolásztam rendesen (mondjuk utána rendet is hagytam magam után).
Az is igaz viszont, hogy ha ilyen táblákból ragasztod össze a vastag lábat, akkor nem igazán kell egyengetéssel/vastagolással/válogatással bajlódnod. De nyilván többszöröse lesz az anyagár is, mire mondjuk egy 50x50x800-as asztallábat kihozol belőlük.
"40x40-es méretben (meg nagyobban is), egyenes gyalult szálat szintén 200-240 cm hossz körül. Én nem kísérleteznék, hanem azt választanám, árban ugyanott vagy de egy csomó munkát megspórolsz."
Na, én már vettem ilyen, ilyesmi szálakat és azok vagy a boltban voltak görbék (azokat hagytam), ami meg tűrhető volt, megvettem és otthon lett görbe, és a keresztmetszeti méret sem volt konzisztens 1-2milli hibával, mert ezek ugye nem toldott, sem lécekből ragasztott cuccok, hanem kifűrészelt legyalult szálak egy darabból.
Na, majd számolok, meg mérlegelek ár vs munkaidő. Köszi!
Viszont azok között a 40x40x240-es "botok" között nem nagyon találsz egyeneset, amiket én találok, azok csavarodottak, görbék, némelyik pedig ezen tulajdonságok mindegyikével fel van vértezve "gyárilag".
Ami fogásokat kipróbáltam, azt ebből a videóból vettem:
Tudtam követni a megoldásait, és ennek örültem.
Nem is kell hozzá feltétlenül elektromos gép. Persze maróval szálkamentes lesz a csaplyuk fala :)
Amúgy csak pár tucat csapolás készítéséből azt vonom le tapasztalatnak, hogy bár a gépek gyorsítanak a műveleten, meg szemre "szebb" az eredmény, de több selejtet (tág lett a lyuk) hoztam össze úgy, mint kézzel (párhuzamjelölő, véső, kalapács).
Még annyit a polctémához, hogy mi van ha olcsó anyagod van és kényszerpályán is vagy (már beállítottak a megrendelők az alapanyaggal, hogy jóleszaz mert azt mondták).
15mm-es OSB-ből polc, egy méteres fesztávval. Sosem tennék ilyet, de "kellett":
Mindig megnézem a polcokat, van rajtuk rendesen cumó, de ez az 50x50-es fenyő keresztmerevítő (eddig még) teszi a dolgát, polcok szépen egyenesen állnak. Más kérdés hogy plusz költség ...
"Polcot akarok a garázsba, és olyan árat mondanak, hogy döbbenetes."
Ez drágább mint a laminált farost! Nem tenném garázsba polcnak. Oda venni kell colos deszkát, tessék lássék meggyalulni, vagy még az is elmaradhat, és kész.