Most láttam ezt a hároméves hírt, meg a fotókat... A fotósnak az évek során a saját lakásából készített utcarészlet fotóit furcsa érzés látni így, évtizedek után, akkoriban szomszédok voltunk a házban (ami egy tömbben volt a legendás Halászkert kertvendéglővel - ami a Práter - Leonardo Da Vinci sarkán volt -, a földszintjén meg a gumus műhely és a kárpitos műhely között - gyakorlatilag alattunk, és a fotós alatt - ott működött a helyi "gyilkos" kocsma - pár éve már LED szaküzlet lett a helyén), én is szinte ugyanarra emlékszem az utcából, ugyanazt láttuk...
Annak a háznak a lakói, és az ő történeteik... Mauzli néni, és jazzdobos férje, akit a házban csak Szegénykémnek hívtak, mert éjjel dobolt, napközben aludt, és amikor a szomszédok kérdezték Mauzlit, miért ő csinál mindent, még a szemetet is ő viszi le, az - egyébként nála fiatalabb, kövérkés - férje nem segít semmiben, azt mondta "Szegénykémnek vigyáznia kell a kezére, hiszen dobol"... Mauzli néni egyébként háztartásbeli volt, és faragott fakanalakat, és hasonlókat festett ki gyönyörűen, amit a Práter u.- József krt. sarkánál levő népművészeti boltnak adott el rendszeresen...
A gumisok, a Suba-házaspár, a lakásuk a másodikon volt, az udvarról volt a bejáratuk a gumis-műhelybe, a hivatalos bejárat meg a Nagytemplom u. felől volt... Nekik is megvolt a maguk tragikus története, a fiuk folyóba fulladt, talán a Dunába... A műhelyből egész nap áradt az az orrfacsaró ragasztószag, talán gumiarábikum talán más, fene tudja... De nem volt probléma, mert minden egyebet elnyomott a kocsma sör-bor-hányás-vizelet keverék kocsmaszaga... Különösen azokban a lakásokban, amelyek szerencsések voltak közös lichthoffal rendelkezni a kocsmával.
A kocsma mellett a Práter u. felől volt a kárpitos műhely, az idősebb fprma kárpitosnak (talán Nagy Ferenc volt a neve?) szintén tragikus múltja volt, a Futó utcában volt a lakása, napközben ő a práter utcai műhelyben volt, csak a családja volt otthon, amikor '56-ban a Corvin-közt tankokkal lövő oroszok kilőtték a lakást... egyedül maradt. Nem sokat beszélt, nagyapám néha bezsélgetni próbált vele, de egy idő után feladta, azt mondta, túl makacs ember az a kárpitos, mindenről sarkos véleménye van, és nem nagyon érdekli, amit a másik mond.
Aztán ott volt a másodikon az a házaspár, akinek az egészséges fia után jónéhány évvel született egy sérült gyerek, a szülésnél valami baj történt... és a család addigi élete teljesen megváltozott, csodát a Pető-módszer sem tehetett, ha egyáltalán hallottak ők akkor róla.
Sajnos a fotós, K.G. (akinek a fotógyűjteményét a külföldön élő fia adta át a FortePan-nak), úgy látszik, pont a ház lakóiról nem készített képeket... De tragédia az ő életét sem kerülte el, neki és a feleségének a fiuk mellett volt egy lányuk is, súlyos gerincdeformációval született, púpos kislány volt, sokat szenvedett (nyilván fizikailag is, lelkileg is), de később rátalált a szerelem egy brit férfi személyében, összeházasodtak, kiköltözött Angliába, és ott orvosok vállalták a kockázatos műtétet... és sajnos a lány is vállalta, nem látott a maga számára más utat... és belehalt. A fotós felesége nagyon vallásos volt, talán maga a fotós is... Így valamivel könnyebb volt nyilván, de igazán nem segít az ilyesminál semmi.
Sokkal később K.G.-t, a fotóst láttam egyszer egy Baross utcai önkiszolgáló étteremben, idős volt már, egyedül evett, talán akkor már a felesége nem élt... Úgy tudom, talán már nem is ott lakott, nem abban aházban, aminek az első emeleti ablakából az utcai, utcasarki képeket lőtte húsz-harminc éven át, hanem a práter utcai új, panel épületek valamelyikében (?), amelyeket a hetvenes években húztak fel az Illés utca és a Leonardo Da Vinci utca között a páros oldalon.
Milyen sorsokat, milyen élettörténeteket őriztek azok a házak, és az a ház is... A II. világháború, '56, tragédiák, betegségek... És minderről csak egy sor fekete-fehér fénykép maradt, amelyek valójában ezekről semmit nem mondanak, talán csak az arcok az utcában, a kocsma előtt, az utcasarkon...
