Mintha a kapott DW-s lap is vékonyabb lenne. Bár nem ezzel jött a gép, de egyszer visszaküldtem gariztatni, és akkor a lapot cserélték. Meg kellene mérnem.
A Paliszander pár héttel ezelőtti akcióján sikerült ezt a két lapot beszereznem a kis Dewalt-hoz, a kettő volt együtt 24000 Ft. Szerintem jó vétel volt.
Én kérnék ajánlatot Freud lapra, nekem nagyon bejött ez az univerzális lap, amit ajánlottak anno. Bár jelenlegi árát persze nem tudom, de egy email szerkernek
Semmi sürgető, majd szépen összehozzuk :) lehet akár könyv is belőle, külön életet élő gépajánlóval.
Csináltam egy google csoportot, hogy ne a fórumot terheljük, Aki rámír, felveszem, kap hozzáférést a doksikhoz, ill egyeztetetjük az ötleteket. Stolaz linkjét mindjárt meglesem.
Jó lesz ez, bár én is elmondhatom, hogy hasonló gondolatokkal kacérkodtam, mintha beszéltünk is volna már erről valamikor réges-régen, el is kezdtem valami vázlatot ezzel kapcsolatban , de én sem voltam elég kitartó ehhez! :-) (komplett kezdő hobbiasztalos könyv terveim vannak, de lehet sose lesz belőle semmi! :-) ) Ami viszont eddig le van írva, az teljesen jó. Most csak átolvastam, 1-2 gondolat eszembe is jutott, majd mire végigolvastam elfelejtettem. :-) Karácsonyig nagyon kevés a szabadidőm, de ünnepek után majd megpróbálok valami épkézláb segítséget is nyújtani! :-)
Egy bibi lesz: ez most, még csak kicsit bővebb, mint vázlat szinten 16 oldal. Előfordul néha itt olyan érdeklődő, akinek ennyi az éves össz olvasott mennyiség :) Szóval meglátja a terjedelmet, majd megkérdezi a topikban: akkor most milyen marógépet vegyek? :))))))
De én teljes mellszélességgel támogatom a kezdeményezést, szívesen írok akár a gépeimről is, nem sok van, de írni egész regényt tudok róluk, ha kell :)
Ott tartok, mint Vucli Tóbiás, azz automata villamosjegy feltalálója: már csak a lényege hiányzik. Adjatok visszajelzést: ha kukába való, az is hasznos infó, de ha van értelme fejlesztgetni, én szívesen összefésülöm, amit mondtok. Adok hozzáférést / csinálok google csoportot szerkeszteni az érdeklődő fórumtagoknak, vagy csak írjatok tippeket.
Aztán megosztjuk, föltesszük valahová, vagy bőrbe kötjük, mittudomén...
Nemsokara fedett helyen leszek, felteszem google drve-ra. Arra gondoltam, hogy adok hozzaferest szerkesztesre , aki ker tolem emilben (nyilvanos) ill lehetne online szavazasokat tartani pl doodle. Persze, lehet mailben ill itt a forumon is beleszolni.
Én még az év elején néhány hosszabb repülőúton elkezdtem megírni egy vásárlási kiskátét hobbiasztalosoknak, arra gondolva, hogy mindig lesznek újak itt a fórumon. Inkább az általam leszűrt fórumbölcsesség, de saját tapasztalat is. Aztán ellaposodott a lelkesedés és a fiókba került a vázlat. Az összekötő szöveg gyakorlatilag kész, már csak a lényeg hiányzik: a konkrét készülékek megnevezése. Gondoltam, később lehet folytatni kézieszközökkel, felületkezeléssel, stb.
Ha láttok benne fantáziát és érdekel benneteket valamiféle közös munka, akkor szívesen megosztom, illetve szerkesztem tovább az ötleteitek alapján.
Úgy látom, itt is, a másik asztalos fórumon is pont nagyon pörögnek most a vásárlási tanácsok, szóval aktuális a téma.