Én is hátratoltam az enyémet, el is forog, ahogy kell. Illetve mégsem: a rögzítő nyeles csavar, amit döntéshez kell meglazítani, éppen úgy áll oldalra, hogy fordításkor beakad hátul. Mindig ki kell lazítanom, ha forgatni akarom. Csak 3-4 mm kéne hozzám akkor nem figyeltem rá. Szóval kis tartalék hely ilyenek miatt nem árt.
73 cm széles a helye, így 60-60° végállásoknál 2-2 mm marad a fogantyú mellett. Azért tűnik szélesebbnek, mert leszereltem a kihúzható asztalszélesítőket.
Azt jól gondold át, mennyire tolod hátra. Úgy reklámozzák ezeket, hogy közvetlenül a fal előtt használható a gép. Azt már nem teszik hozzá, hogy egyrészt a porelszívó csonk totál hátrafelé néz, másrészt, ha ugyanabba az irányba forgatni és dönteni is akarod, akkor a gép feje vagy a kábelfeltekerő rész ütközni fog a falba. 5-5° esetén, pl. egy bárszék befelé dőlő lábainak vágásánál nem gond, de 45-45° már nem fér el, csak, ha előrébb hozod a gépet.
Ez a géptől (is) függ, hogy mekkorát tud még tartani a kereke. Szélességre ezek adott dolgok, azon túl sokat nem lehet variálni, mert ha nagyon széles lapot teszel be, akkor esetleg leugrik vagy állandóan súrlódik valamihez. Célszerű szélességben azt venni hozzá, amit gyárilag is adtak. A fog-terpesztést gondold át, puhafánál nagyobb terpesztést szoktak használni, hogy kivigye a forgácsot, keményfánál kisebb a terpesztés, mert lassabban vágod. (Én kisebb terpesztést szoktam használni, mert szebb és vékonyabb a vágáskép)
Várj .. most esik le ... te nem a gérvágó szintbehozásáról elmélkedsz, hanem úgy általában a korpuszokén?
Akkor viszont Palival értek egyet, műhelybe az is tükéletes, nekem is az lett. A 8-9. képen láthatod, kb ugyanúgy van mint Pali írja. Stabilnak elég stabil, nem mennek ezek sehova, ezen állnak már vagy 4 éve és nem kis súlyt tartva. Az más kérdés hogy nekem elég sz*r beton az alja a műhelynek, ezt is láthatod a képeken - szóval azon nem mászik sehova. Lehet egy "tükörpadlón", járólapon már nem ilyen egyértelmű a helyzet.
Az elődje egy Güde volt, de annak a motorjának a kommutátora egy trágyahalom, Bari- fórumtárs megjavította egyszer de őszintén szólva mikor úgy szétszedve láttam, az a csoda hogy a vezetékek magától a centrifugális (vagy .. petális?) erőtől nem szakadnak le róla. Szóval mikor másodszor is elkezdett a Güde "köhögni" (táncórán érezte magát, olyanokat csinált hogy: gyors-gyors-lassú, lasssú-lassú, lassú-gyors-gyors-lassú -> nem vicces vágás közben :D ) akkor vmi jelképes összegért nekiadtam Barinak donornak, az Einhell lombűrésze egy-az-egyben a Güdére hajazott, vagy fordítva.
Én meg megvettem a Parkside-ot egy gyenge csütörtökömön. Nagyjából 4 éve, akkor majdnem rögtön írtam is róla pár sort. Azóta nem vágtam vele 200km anyagot, de párszor elővettem - működik, teszi a dolgát, kicsit remeg, kicsi hupli az asztalban de eddig még nem zavart. Az a sz*r műanyag betét sem, amit a kezdetekkor úgy gondoltam hogy kicserélem fára vagy valami jobbra - azóta is úgy van. Fűrészlap itt sem mindegy, mint bármelyik fűrészgépnél. Amit párszor már leírtam azt most is tartom: az OBIban kapható LUX fűrészlapok ár-érték viszonya igen jó. Aztán egy nagyobb vásárlás alkalmával, kicsit Bari sugallatára (rá azért érdemes hallgatni, mert elég sokat lombfűrészel, és jól és szépen) és egyben neki is, bepakoltam ilyen Pégas fűrészlapokból.
Függetlenül a gérvágó márkájától, típusától: van :)
Amit stolaz is rajzolt. Nem nagyon értem a külön magasságban állítható láb szerepét, mármint azon kívül hogy egyszerbeállítod vele a szintet ... azt a korpusz-szerkezetet, vagy ahhoz hasonlót amit stolaz rajzolt neked amúgy is meg kell csinálnod. Hiszen be kell süllyesztened. Akkor miért ne csinálnád pontos magasságúra (mélységűre) ? Nem fog az elmászni, a gérvágód se hízik meg .. hmm? Plusz, megcsinálod a magasság állítást és még külön le is kell rögzítened a gérvágót. De te tudod ... :)
Nekem pont így van, ahoy stolaz megrajzolta és megnézve a legtöbb ilyen gérvágó-szekrény-építős videót .. ők se bonyolítják sokat külön magasság állítással. Néhányat kivéve, de már őket se értettem -> egy ilyen fix talpmagasságú szerszám esetén.
A gérvágót szereld fel egy akkora rétegeltlemez lapra, amekkora négyzet mélyedést hagysz neki a korpuszban. Ezután illeszd be a korpuszba, de ott ugye "leesne". A korpusz oldalaihoz csavarozz megfelelő magasságban léceket, amik megtartják a "lapraszerelt" gérvágót.
Mikor én szekrényeket soroltam a műhelyembe, amin fúróállvány és gérvágó is van, tessauer anyákat raktam az aljába, minden sarokba, és abba csavaroztam csavarokat. Aztán ezzel állítgattam a magasságot. Jó esetben nem állítódik el, de lehet plusz anyával rögzíteni, én nem bonyolítottam, működik.
Szóval én valami állítható lábakra gondoltam, akár simán egy M8-as csavar, kontraanyával. A bajom azzal csak annyi, hogy a felfekvő felület baromi pici, nem vagyok biztos benne, hogy stabil lenne. Nincs erre valami kipróbált megoldás ?
Apropó, mekkora nyílást hagytál a korpuszon, hogy a tárgyasztalt forgatni tudd ? Per pillanat 75cm szélességet tervezek, a 60-as mélységen amennyire hátra tudom tolni a gérvágót, pont el tud forogni a fogantyú mindkét irányban ezen a szélességen. Első blikkre te ennél nagyobb helyet hagytál, de nehéz ezt a fotókról megállapítani.
Köszönöm válaszod! Még azt szeretném kérdezni, hogy sokáig kellett hirdetni? Vagy felraktad a hirdetést és pár nap múlva már létre is jött az üzlet?
Nem hagy nyugodni ez a Laguna fűrészgép. Éppen ma mondtam a feleségemnek, hogy már nem akarok Bosch GTS10XC körfűrészgépet vásárolni 250 ezer forintért, mert annyit nem ér, és nem is lenne kihasználva. Mondanom sem kell, hogy az asszony a hír hallatán mennyire megkönnyebbült, szinte kivirult. Aztán folytattam, hogy találtam egy csúcskategóriás Laguna 14BX szalagfűrészgépet, bivalyerős 1900 wattos motorral, ami 508.000 Ft, de erre még adnak kedvezményt is. A mosoly gyorsan lefagyott a feleségem arcáról, és a választ inkább nem is írom le ide!!!! De folytattam, nem hagytam annyiban, mondtam, hogy a Makita szalagfűrészgépet eladom és az árát hozzárakom az új géphez. Meg aztán a nyáron Ő is kapott egy vadi új BH i.F2W futógépet 350 forintért, amikor a meglévő futógép tönkrement. Most úgy állunk, ha összejön a pénz majd meglátjuk. Még addig addig hogy összejön!
Én nagyon bizakodok, de karácsonyra biztos nem jön össze, csak jövőre év elején valamikor.
Adott egy korpusz, rajta egy kis KAPEX, illetve egy PBD40. A gérvágót és a fúrót nyilván szint alá süllyesztem, hogy a tárgyasztal legyen szintben a munkalappal, viszont jó lenne, ha maradna valami opció hogy finomhangoljam a síkokat. Nyilván lehet a csavarokat tekergetni a talpba, amit két anyával illetve vérrel és verítékkel lehet szintezni, de tudtok esetleg valami jobb megoldást ?
Azért nem mindegy a bordafelszín kialakítása, és mint írták, lehet az kívül is. De örök igazság, ha csak lehet egyenes, sima cső, max 45 fokos, vagy inkább ennél is kisebb kanyarívekkel összerakva. A hajlékony szekció csak a végén, a szerszámra illesztésnél legyen.
A 110-es szürke csőbe éppen belemegy egy 100-as toldó, bele is lehet ragasztani, hogy ne eresszen. Aztán rá lehet tolni a 100-es cső végét. Ha máshogy nem, egy 100-as simafalú csődarabra ráhúzni a gégecsövet. Nálam működik pár ilyen csatlakozás.
Csak neki a Hammer gép oldali csatija 120mm. gondolom fém (és gondolom a külső átmérője), arra nem tudom hogy szorítja rá a 125-öy véget -> jó, mindjuk hogy kibéleli a kjülönbséget.
De a flexi csöve meg 100mm, na azt már nehezebb rásózni egy 110-es csőre, flexi cső ide vagy oda. Nekem is 100-as flexim van, réz merevítővel, azt egy 100-as csőre kényelmesen ráhúzom, cuppanósan. 110-re, nemtom ... igazság szerint soem próbáltam.
Az a link amit írtál nálam sorozatosan 404 hibát generál... :(
Kellene legyen 125-ről 110 mm-re szűkítő gyári PVC idom. Azt nem tudom, hogy ezek a számok külső vagy belső átmérőt takarnak, mert ettől függően még akár jó is lehet Ádámnak.
(Ilyen átmérővel anno nem fúrtunk kutat, de vékonyabb méretben tuti léteznek mert azokat használtuk. Gondolom van ilyen átmérőben is, hisz a szennyvizesek toldozgatják a csöveket és jóval vastagabbat már láttam - igaz az narancssárga KG műanyag volt, de szerintem a forgácsnak mindegy a cső színe.)
Nem azért mert nem hiszem, elhiszen ill hallottam ilyenről , de télleg hasznos ha van konkrétum. Meg azért egy pvc csőnél sztem jóval drágább lenne -> az alapelv hogy hogy ha lehetfix csövezni, érdemes. Óccsóbb, nem rúgsz bele, nem húzgálsz olyan hosszú csövet.
Jut eszembe, "sima belső": Ádám, a Hammeredhez találtál normális 120->100 átalakítót? Ami nem olyan lépcsős, amit a videón mutattál (ami szintén rontja a levegőáramlást).
Ha esetleg még nem és van lehetőséged nyomtatni (pl neked vagy a comcéd Pistikének van, és utóbbi mondjuk 2söré vagy egy foghúzásért kinyomtatja), összedobtam neked egyet. A "széles száj" belső átmérője120mm, a keskenynek a külső átmérője100mm, 3mm-es falvastagsággal. Így lenne jó, igaz? Ezt 0.2-es réteggel, nem teljesen kitöltött fallal (ami néha jobb is lehet) 10 óra alatt, negyed kiló PLA-ból "megúszod". Az aránya a csőnek hosszban: 5 cm (csatlakozás) -> 10 (átmenet 100-mm-re) -> 5cm (csatlakozás). A csatik és átmenet között enyhe ív hogy ne szögletes legyen (piros nyílas szakasz). Nem tudom .. biztos lehet ettől jobb csövet is tervezni aerodinamikailag, de nincs CDC programom :) Ha úgy esik, használd egészséggeló, forrásfájlok (Fusion, nyomtatást megelőző STL formátum) itt lapulnak. Pont egy jó kis Fusion 360-as okítóvideót néztem, innen ugrott be hogy írtad, hogy szeretnél jobb csövet.
Az elméleti részébe nem akarok belemenni, inkább mondom a gyakorlatot: esztergán, oszlopos fúrón, és 2 marógépen használunk 3 fázisú motorokat, 1 fázis betápos frekiváltókkal. A legnagyobb motor 2.2kW-os. Az elmúlt évek alatt egyszer sem verték le a 16A-es kismegszakítót.
Jó dolog az egyfázisú frekiváltó, csak egy dologra nagyon oda kell figyelni vele.
Mégpedig arra, hogy mennyi a gép motorjának a teljesítményigénye. Mert ugye egy 2,2kW-os, 3~motor az fázisonként kér ekkora teljesítményt, nem összességében, így az egy fázisú hálózatot komoly árammal terheli meg, és nincs mindenkinél 32A-es kismegszakító a betáp oldalon..
A DW körfűrésztől nem félek, de mindig kellő tisztelettel közelítek felé. (egyengető gyaluhoz is egyébként)
Keresztvágáskor - "Szélesebb mint hosszabb" fatáblát vágtam az én értelmezésemben az - és kell a steller akkor fent van a tolóasztal, beállítom a stellerhez a vágandó darabot ÉS ELVISZEM A STELLERT, hogy véletlen se tudjon beszorulni.
Pont a múltkor volt egy kickback példa, és annak az embernek egy korábbi esetét is citálta a közös emlékezetünk, amikor egy lapot vágott, és ilyedtében ráfordította a fűrészlapra (természetesen hasítóék nélkül). Az eléggé hasonlított a fenti esetre.
Az ilyeneket én előbb átgondolom, és megpróbálom kiküszöbölni.
Amikor nem látom meg, de érzem, hogy nem teljesen 100%-os amit csinálok, olyankor sokkal éberebb vagyok, jobban szorítom a darabot, oldalról állok stb.
Ádám tanácsát (minél rövidebb legyen a csövezés) én is egy általános tanáccsal toldanám meg: ahol csak lehet fix, sima falú csövezést alkalmazz. Pl. ha van egy korongcsiszolód, gérvágód, egyebed amit nem nagyon mozgatsz, van relatíve fix helye: oda vidd el fix csövön és az elején-végén legyen csak flexibilis a cső (ilyesmit próbáltam a csiszoló-sarkomnál megvalósítani, kombinálva egy elszívó elosztóval). A flexibilis cső belső bordái nagyon (!) lerontják a hatásfokot.
Ha erre nagyon nincs lehetőséged, akkor próbáld mondjuk a garázs plafonjának közepéről lelógatni az elszívást, és akkor nem kell talán 10 m flexibilis cső. Plafonra meg menj fel fix csővel.
Sziasztok. Porelszívót szerelek be kicsi garázsomba amit átalakítottam asztalos barkácsolásra való "műhellyé", Sajnos nem tudom milyen elfogadható áru gégecsövet tudnék venni, mert amit látok horribilis összegért vannak. Egy Black & Dacker elszívóm van de kellene 10 m gégecső hogy mindenhova elérjen. Valakinek van tapasztalata vagy információja hol tudnék beszerezni ilyesmit? Köszi a válaszokat.
Szia, nekem egy Parkside asztali lombfűrészem van, nos az sem éppen egy Hegner vagy Pégas .. de működik.
Az a leszorító papucs: nekem úgy kényelmes, akkor jó ha nem feszül rá teljesen az anyagra. Koppanásig leengedem és utána egy leheletnyit fel, hogy épphogy ne érjen az anyaghoz. Így dobálni sem dobálja az anyagot, meg könnyű is irányítani - nekem így jó. Szerintem nem olyan fontos, hogy az a papucs mindenhol egyformán érjen hozzá, ráadásul sosem tudod majd úgy beállítani hogy jó legyen, gondolom a Scheppach sem egy finommechanikás orvosi műszer.
De úgy látom ez nem nagyon zavart téged munka közben, szép lett az angyalka meg a fák is, csak így tovább :)
Anno forogtak itt (is) közkézen anyagok, mindenféle témában, folyóiratok, magazinok, könyvek stb. Nagyjából megkaptam ezt egyszer vinyón egy fórumtárstól, Bari-tól. Vagy 60 GB - ha macska lennék 8 élettel sem jutnék a végére. De szemezgettem neked pár PDF-et, ide feltöltöttem, de aztán meguntam a válogatást: éppen megy fel a "Konyvek" almappa is, ~9 GB:
Használ valaki itt lombfűrész gépet (vagy asztali dekopír, vagy mi a hivatalos neve, angolul scroll saw)?
Használtan vettem, tegnap használtam kicsit többet és közben vettem észre, hogy a leszorító papucs nem egységesen szorítja a fűrészlap négy sarkánál a munkadarabot. Kicsit korrigáltam az egyik talpon, de összességében (ha szemből nézem) ferdén áll. Amikor meghúzom a csillagfejű csavart, akkor mindig elfordul a legvégén, szóval a papucs jobb fele nem szorítja annyira a darabot, mint a bal fele.
Egyébként mennyire kell ezt szorosra állítani? Elég ha csak ráengedem a munkadarabra, és rögzítem? Vagy nyomjam rá jobban, hogy egy kicsit szoruljon a darab? (mondjuk ilyenkor kevésbé remeg a gép, nem rántja el az anyagot)
Az oviba csináltunk az adventi vásárra 4 tárgyat. Ilyen lett:
A szalagcsiszoló jellemzően két okból szakíthatja a szalagot:
1. ha valamiért a szalagfeszítés nagyobb a kelleténél (azt most zárjuk ki, hogy félrehord a henger)
2. és főleg: ha hajlamos túlmelegedni a gép. Szerintem a jobb gépek talpán az acél felületen azért van a kopásálló grafitszürke akármilyen betét, hogy ez is csökkentse a szalag melegedését
Ezen túlmenően a szalaggal is lehetnek gondok. Én vagy 15 éve a Vitexnél legyártattam magamnak egy rakás szalagot 60-tól 400-as finomságig minden lépésközben 1-2 tucatot (fémhez, nem fához) és arra nem számítottam, hogy a ragasztások elöregszenek. Néhány éve elkezdtek szakadni ezek a szalagok, először azt hittem, a géppel van a gond, de azt láttam, hogy mindhárom gépem szaggat. Éppen múlt héten jutottam odáig, hogy úgy szakadt el a vadiúj szalag, hogy még hozzá sem értem a munkadarabhoz :( Bosszantó. És sok pénz... PUR ragasztóval ragasztgatom, de azért az sem bírja a meleget. :(
Csak egy ötlet: ha találnál egy jóáras, szimpatikus használt gépet, aminél csak a 380V lenne a probléma, akkor egy frekvenciaváltóval még mindig járathatod 230V-ról, és ráadásul a sebességet is fokozatmentesen állíthatnád.
Eddig nem jutott eszembe. Azért nem, mert eddig nem is akartam lecserélni a meglévő Makita szalagfűrészgépet. Hasonló kategóriában, nem is nagyon lenne választék. A nagyobb gépek mind 380 voltról működnek, nekem pedig nincs 380 volt bevezetve. Ez miatt nagyon kicsi a kínálat.
Sajnos, közel sem biztos, hogy tudok új gépet venni. Ha nem jön össze a vásárlás most, akkor marad a makita. De majd gyűjtögetek és előbb utóbb összejön. A remény hal meg utoljára!!!!!
Konkrét szalagszakadásról én sem hallottam, de volt szerencsém bevásárolni egyszer több olyan szalagot, amelyek ragasztása kb 4-5 perc után szétvált. Valami hitvány csirizzel ragasztott széria lehetett, mert mindegyik szétnyílt ha egy kicsit langyosodott és volt amelyik hosszában is elhasadt ha hirtelen nem teljes szélességben engedte el a ragasztás.
Lehet "utángyártott" széria volt, mert felénk ritkán kapni a 75x510-es méretet (ami hivatalosan 76x508 lenne)...
Á! Jelen esetben a "lézeres" egy figyelemfelkeltő, értéknövelő kereskedelmi varázsszó lehet. Megrendeli, megveszi a kuncsaft és észre sem veszi, hogy nincs, mert nem is kell.
Kb olyan, mint sok élelmiszer adatlapján a "rákkellenes és a koleszterin csökkentő" felirat, amivel mindent el lehet adni, még ha sokszor nem is igaz.
(Azért titokban kíváncsi lennék, hányan vitték vissza "nem működik a lézer" hibával...) :)
Jé, most fedeztem fel az adattábláján: "lézeres szalagcsiszoló". Nos, lézer az nincs rajta :D nem is értem hogy lenne egy szalagcsiszolón. Fordító rossz helyről kopipésztelt valamit ...
Szia, nekem a 76M van, az OBI-ban vettem, már vagy 5 éve. Egyszer megmakkant a fordulatszám állítója, csak maxon volt hajlandó menni. Akkor még garis volt, bevittem az OBIba, egy hét múlva szoltak hogy kész. Nem gyakran használom, de ha előveszem: megy. Szalagot nem szakít (ezt én sem értem kinek és hogy sikerül), nem esik le ... úgy általában teszi a dolgát:
A legtöbbet pont akkor ment, mikor nekem is lakkot kellett csiszolnom le, jó vastagon, "öreget", egy régi virágtartóról, ami a tűzre akart a gazdája dobni, de elkértem és kicsit helyrepofoztam. Jó sok szalagot megevett, de ment végig:
Köszönöm a válaszod! Nagyon szimpatikus ez a szalagfűrészgép, érdemes elgondolkodni a vásárláson. Neked mennyiért sikerült eladni a Makita szalagfűrészt? Most hirtelen arra gondoltam, ha eltudnám adni a meglévő szalagfűrészem, és a Bosch körfűrészre félretett összeget hozzátenném, még akkor is jelentős összeggel kellene megpótolni a Laguna szalagfűrészgépre.
A motor teljesítménye ami nagyon csábító. Ilyen kategóriás szalagfűrészgépekhez képest hatalmas motort raktak bele. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy 5-6 cm vastag borovi, vagy keményfa vágását milyen tempóban tudod ezzel a géppel fűrészelni. Ja és ami még ezzel a géppel kapcsolatban nagy meglepetés számomra, a gyári edzett szalagfűrészlapok méretválasztéka és azok olcsó áraik. Egy gyári makita szalagfűrészlap árából, három Laguna szalagot lehet venni. Ha lesz időd, nagyon szívesen látnék egy olyan alapos szalagfűrészgép bemutatót, mint amit a gyalugépedről készítettél. Biztos vagyok benne, hogy sokunknak megdobbant a szíve, ennek a Laguna szalagfűrészgépnek a feltűnése után.
A szalagcsere rendkívül nehéz, szalagszakadás 10 percenként.
Nekem Parkside-om van (én is csiszoltam vele hajót) de számomra ezek ismeretlen jelenségek.
A szalagot 5 mp.-en belül lehet cserélni (kar kíhúz, régi szalag le, új szalag fel, kar vissza és go).
A szalagszakadást meg értelmezni sem tudom, mert miért szakadna el a nyomorult?
Az én Parksideomat sokat használtam asztalra leszorítva is hanyatt-állásban, vízszintes szalagfutással, de merőlegesen is, mint afféle homlokcsiszolót (szorítókat adnak hozzá).
Azért írtam ezeket, mert azon kívül, hogy kurva zajos, más baja nincs. Ha kapsz valahol (én mintha tegnap láttam volna a veszprémi Lidl-ben) - ezt merem ajánlani.
Én még 8.500-ért vettem, vagy 3-4 éve... ma már biztos nem annyi. Lehet olcsóbb lett, ki tudja? :-)))
Köszönöm, igazából kb. másfél éve készült... 14 teljes munkanap volt a külső rész elkészítése (reggel 8-este 6) és még kb. 5-6 nap a belseje. Anno raktam fel róla több képet... igen, a gyerekek nagyon szerettek benne játszani, akkoriban a fél utca gyereke nálunk állt sorban, hogy bejusson... :) forog a torony, az ágyú le-fel tud mozogni és az egészet el lehet húzni/tolni, csak kissé nehéz lett a végére...
Húúúú, hát ez nagyon jó ötlet volt elkészíteni. A gyerekek biztosan nagyon jót játszanak egy ilyen nagy és élethű tankban. Nagy gratuláció ezért a nem mindennapi remekműért!
De lehet, hogy neki kellene állni, és szétszedni, majd újra összerakni, beállítani, amit lehet. Bár jobban örülnék, ha kijönne belőle a füst, és visszaadnák a pénzemet.
Szerintem - de a franc se tudja persze biztosan - merő trehányságból alakulnak úgy a dolgok, ahogy. Valakire rá van bízva, hogy szerezze be a gyártáshoz a megadott méretű csavarból az x százezer db-ot és az illetékes beszerzi. De, hogy az milyen, mit bír, milyen szabványoknak felel meg, azon szerintem egyszerűen senki nem agyal. Aki legyártja a csavarokat nem tudja, hogy hogy mire fogják használni, aki megrendeli ő nem tudja, hogy az anyagminőségen érdemes elgondolkodni, és így tovább. Ahogyan én is teszem egyébként. Mert az esetek 90%-ban én is csak bemegyek a csavarboltba és veszek megfelelő méretűt. Ki is kergetném a boltos a világból, ha visszakérdeznék mondjuk a szakítószilárdságot illetően. Itt van egyébként a gyári csavar, amit kicseréltem: Arról fogalmam sincs, hogy miért néz ez így ki, most nincs energiám ellenőrizni, de szerintem amibe bele volt ez hajtva az az alumínium gépváz. Nem is értem, hogy a francba a csavar kenődött el és nem a fogadó rész. (kicseréltem a csavart, de azóta nem dolgoztam vele csak keveset, szóval még bármi kiderülhet.)
Ha valakit már nagyon zavarna az örökös kopácsoláshang, vagy akárhol máshol kellene csillapítani a teremzengést, de a szőnyeg-függöny ruhafgas sok kabáttal nem kivitelezhető, annak ajánlom Alexandre videóját a hangelnyelő paneljeivel. A plafont is be lehet borítani hangcsillapító amyaggal, a plafonra rögzítés érdekes kialakítású french cleat.
ezek ilyen koppintott dizájnok. az eredeti dizájner tervezett egy elegáns és olcsón gyártható megoldást. azon az áron, hogy oda speciális anyagminőség szükséges. tömeggyártásban ez nem olyan nagy probléma, eredőben jól járnak.
aztán jön a klónok támadása, és lemásolják a geometriát, a méreteket, de az anyagminőség vagy fel sem tűnik, vagy azt nekik drága lenne megugrani. erre nem áttervezik olyanra, hogy bilivasból is működjön, hanem úgyhagyják, és hamar szétmegy.
amikor a csavarboltban csavart kerestem a dekopír fűrészlap befogójához, konkrétan megmondták a csavarboltban, hogy olyan minőségű csavart, ami fele annyi ideig tartana mint a gyári sem! tudnak adni. 12.9es m3 csavart kaptam, tettem el tartalékot.
"Nekem a fogantyúnélküli változat van, de már bánom, hogy megvettem. Első baja, hogy a talp folyton lelazult, ezt szerencsére lehetett orvosolni."
Ilyen? Én is most szembesültem vele, hogy a talpat rögzítő csavar menete teljesen elkenődött. Persze, ez még a jobbik eset, ha a csavart kell cserélni mint az anya-részt.
Én vastag rétegelt lemezt vennék, vagy több vékonyabbat összeragasztanék erre a célra. A tetején egy réteget pedig lecsavarozhatóan oldanám meg, hogy idővel ha elkopik, akkor cserélhető legyen. Nekem a munkaasztalom is így van kitalálva. A kopóréteget bekentem borma antik viasszal, azóta úgy csúszik mint a veszedelem...
A listában szerepel olyan is, amilyet keres. Valóban, először 6mm-es kellett neki, azért tanácsoltam a kínai boltokat, mert én is csak ott kaptam, de sürgős neki, így Kína nem opció. Mivel én is használok ilyen felső csapágyas késeket, ezért van tapasztalatom a vásárlásban is. A Massive Tools-nak mindig is volt a kínálatában több méretben, de csak 8mm-es szárral. Mindenütt lehet kapni, ahol ezt a márkát árulják, én csak találomra linkeltem egyet. A 6mm-es változatot viszont nekem is csak kínából sikerült beszerezni. Abban igazad van, hogy érdemes lenne pontosan leírni a feladatot, mert esetleg át tudnánk hidalni valahogy ezt a kérdést.
Szai! Nem biztos, hogy maróba teszem, akad itthon fúrógépem, aminek az áttétele nyűglődik. De az is lehet, kap egy tengelyt, és szíjjal fogom hajtani. 1400Ft volt a 3 Parkside fűrészlap.
Őket mikor először kérdezte Viboo is akartam linkelni, aztán mégsem, mert egyrészt akkor még 6-os szárról kérdezett., másrészt meg most hogy 8-as kell, a csapágy nem stimmel a kínálatban. Nem látok szár felé eső csapágyas tisztítót, neki meg olyan kell. Ilyen. Ne kérdezd miért nem jó a másik oldali csapágy, én kérdeztem, ő elmondta de még mindgi nem látom magam előtt a pontos feladatot. Lehet ha pontosabban megfogalmazná, simán ajánlanánk neki más módszert és nem kellene ennyit nyűglődni a marókszárakkal. Valami kockát kell formára vagy méretre vagy nem tudom mire marni...
Először azt kell eldönteni, hogy víz fogja-e érni a rétegelt lemezt, vagy nem. Másrészt milyen vastag kell és mennyi pénzed van rá.
Ez a tank is rétegelt lemezből lett csinálva, de a legolcsóbb és nem vízálló változatból, így állandóan be kell csomagolnom vagy tető alá kell húzni, ha esik az eső.
A Work Plus és a Bosch körfűrészlap is vídiabetétes, tehát a vágásképre egyiknél sem volt panaszom. Ami miatt a kisebb mellett maradtam, az a kisebb súly miatt volt, mert a marógép könnyebben tud dolgozni.
Minél vastagabb, annál jobban tartja az egyenest (ha jól van feszítve). Ha jól emlékszem 0,4-esnél vastagabbat - 0,6 -ost szoktam csináltatni Tápiószecsőn az A-Lap Kft-nél. A terpesztést is te mondod meg nekik. Egyébként jó áron dolgoznak.
Szia Zoli! Igen, emlékszek rá. Amúgy a Parkside-osnak a Boschhoz képest milyen volt a vágásképe?
Tegnap láttam a Lidl-ben, hogy milyen géphez való az a kis fűrészlap. Egy kis akksis gép volt, és nem tudom, hogy hibás volt-e, vagy csak a fordulatszámszabályzót nem láttam, de alig prögött többet, mint egy akkus csavarhúzó.
Nade .... a 6-os befogószáras sztorin már túlvagyunk.
"Létezik ilyen?" Senki nem nagyon talált ilyet, a szár felé eső csapággyal. Nemhogy 8-as csapággyal, de semmilyennel. Itthon.
Javasoltuk neki Kínát (az most nem jó) meg Pali még a kedvenc szerszámboltját (arról nem írt hogy mit talált), és konyec, kifújt.
Ezért lenne fura ha most megint ugyanazt kérdezné ... csoda valszeg azóta sem nagyon történt.
Ezért tippeltem arra hogy vagy bővítőszárat talált, vagy .. nekem nem esett le hogy neki a 3710 van, de most visszaolvastam és tényleg .. akkor ahhoz nincs is direktben 8-as patron? Akkor vagy a bővítőszár az igaz, vagy lett másik marója. Bár hogy őszinte legyek, nem tudom megbíznék-e egy bővítőszárban. Főleg hogy nem fél centi magasságot kell megmarnia, főleg hogy így a vékony szár van a tövében és elég hosszúra nyúlna az erőkar - fosnék hogy nem törne-e el...
Ha már szalagfűrész. Milyen lappal lehet vele vezető nélkül egyenest vágni? Xd
Gondolok itt a vékonyabb vagy vastagabb lappal? A "vastag" gyári elfüstölt, egyenesen nem akart menni, este jobbnak láttam avval apritani a kukába való laminált padlót, nem szerette a lap xd nem sajnáltam, mert laminált előtt se volt jó, mindig elhúzta a vágást, vezetőt hiába használtam... Xd
Mert az egyikkel nútot marsz, a másikkal meg nútot is marhatsz, meg "tisztíthatsz" (másolhatsz, sablonnal). Az egyikkel is másolhatsz persze, ha van a maródnak másológyűrűje.
Szia! Köszönöm, de most nem tudok várni, amíg Kínából megjön a marókés. Bár azt sem értem, hogy miért van külön nútmaró és miért van tisztítókés elnevezés.
Egyre figyelj, freuddal ne vágj bútorlapot. Nálam kapott pár vágást, sok is volt, látványosan ment el az éle a lapnak :( jól vág még mindig, de a laminaltat nem szereti, az elhúzta sajnos. Már nem olyan látványos a Dw gyári lap és Freud között, pedig az volt :(
8mm-es tisztító marókést keresek csapágyasat, ahol a csapágy a száron van a kések alatt és nem a tetején a kések felett a szerszám tetején - de megmondtam azta... Hol kapok? Mindenhol csak ezt a tetején lévő csapágyasat találom. Valahogy így:
A régi 100 mm átmérőjű Work Plus körfűrésztárcsát már rég óta nem használom, mert találtam nála sokkal kissebb és könnyebb Bosch fűrésztárcsát. Ennek a kis Bosch fűrésztárcsának csak 65 mm az átmérője, a furat rajta 15 mm, és 20 db vídiás fog van rajta, a tárcsa vágásszélesség csak 1,6 mm. Ezzel a tárcsával sokkal könnyebben dolgozik a marógép.
Gratula a géphez és a videóhoz is! Egy-két dolog jutott eszembe miközben néztem, talán hasznát veszed/veszitek:
-érdemes időnként ellenőrizni az asztalok síkját, ismerek olyat, akinek 3mm-es holker lett az egy éves gépén (nem kopás :) -állítólag sokat számít a tartósságban ha az ember vastagolásnál betartja az indítási/leállítási sorrendet (motor bekapcs->előtoló ráenged; előtolás kikapcs->motor kikapcs)
-nálam nincs ennyi elszívatlan forgács (AF14 van rákötve), kisebb fogásokkal
-én félek védőelem nélkül egyengetni ezért nem is teszem, de ez ugye én vagyok
A régi 100 mm átmérőjű Work Plus körfűrésztárcsát már rég óta nem használom, mert találtam nála sokkal kissebb és könnyebb Bosch fűrésztárcsát. Ennek a kis Bosch fűrésztárcsának csak 65 mm az átmérője, a furat rajta 15 mm, és 20 db vídiás fog van rajta, a tárcsa vágásszélesség csak 1,6 mm. Ezzel a tárcsával sokkal könnyebben dolgozik a marógép.
Ha van még szűz marókésed a Lidlis-ből, akkor nézd meg egy jó erős nagyító mellett az élét. Én múltkor fafúró készletet vettem, de éle az nem volt neki, meg kellett gyémánt élezővel igazítani. Szerintem ezek a marófejek sem vágnák el az ujjad, ha megszorítod az élét...
Az újmaró nagyon megtépázta a horony felső szélét.
Azt javaslom, hogy az első marásnál, csak kb 0.2 mm mélyen engedd be a marót a fába, de az sem baj ha éppen csak karcolja. Ekkor már látod, hogy hol fog majd hornyot marni. Éles szikével vonalzó mellett vágd át a szálakat az első 1 mm mélységben a marási szélnél, majd utána már jobban mehet bele a maró a fába. Sokkal kevesebb lesz a sorja a marás szélén.
Két tesztet is elvégeztem a mai nap. Az egyik még egy régebbről maradt körfűrészlap teszt, a másik pedig a Lidl-s felsőmarókés készlet.
Freud körfűrészlap:
Olyan jó minőségű körfűrész lapot kerestem, ami megbirkózik minden elém kerülő faipari problémával. Ezért egy univerzális (és kompromisszumos) megoldást kerestem, ami jobb, mint a Makita HS7601J-hez alapból adott körfűrészlapnál. A szerkertől a FR13W007H jelű hossz és keresztvágót (leánykori nevén: LP40M015) vettem meg. Az új lappal gyorsan vágtam is egy bükkfa küszöböt és némi RRfa lemezt is. Ezen kívül 2x átvágtam vele egy 20 cm-s táblásított fenyő anyagot. A vágáskép az alap körfűrész laphoz képest elképesztő. A korábbi lappal sokszor sikerült körkörös barázdákat "húzni" a vágási felületbe, itt viszont teljesen sima az egész felület. A képekből remélem átjön. Hosszvágásra még nem tudtam kipróbálni. Mindenesetre elégedett vagyok vele, köszönöm a tippeket a fórumtársaknak. Összegfoglaló: Teljesen jó vételnek tartom.
Lidl felsőmaró készlet: Eddig volt egy extol 5 db-os készlet, valamint ezt fejlesztettem 2 db makita 6mm-s ujjmaróval, szóval a felső kategóriából (CMT/Freud/Massive Tools) összehasonlítási alap nincs. A csapágyak forogtak, nem szorult sehol sem. Azt gondolom, hogy az árát megéri, de érdemesebb egy fokkal jobb készletet venni. Szálirányban és szálirányra merőlegesen is eléggé csapnivaló a marási képe az ujjmaróknak. Ezt nem is tudom, hogyan lehet normálisan lecsiszolni. Úgyhogy azokat érdemes mindenképp valami rendes szettből beszerezni. A kis lekerekítő kés egész jól működött, illetve, mivel a felület utáncsiszolható könnyen, ezért nem is zavaró a marás utáni felület annyira. Összefoglalva: "játszósnak" jó lehet, illetve ha a mart felületet után tudod csiszolni, akkor egész pofás eredményt tudsz összehozni.
Képek a "pályaműről", illetve az egyes munkaközi állapotokról:
Ha van még kérdés, akkor arra is szívesen válaszolok.
Ezzel kapcsolatban viszont kérdésem is lenne. Eddig ezeket a fazékalátéteket semmilyen felületi kezelés nélkül kezdtük el használni. A méhviaszos parafinolajos kencét bevallom a hőhatás miatt nem merném rákenni (de ha simán bírja mondjátok!), de érdekelne, hogy mivel lehetne ezeket "tartósítani", hogy egy ráborult paradicsomleves után nem úgy nézzen ki, mint egy freud körfűrészlap?
Azt hiszem értelek. Ez már elég nagy ahhoz, hogy feldobja annak ellenére, hogy rajta tenyerelsz. Nekem nem lehet 70centire kirakni a vezetőt. Igazi merülőfűrészt kívánó feladat.
Ennyire nem egyszerű ez. Az 50cm már elég széles, hogy jól a vezetőhöz lehessen támasztani, akkor ha a maradék nem túl hosszú az 50cm-hez viszonyítva, nem túl nehéz és legalább a feléig alá van támasztva. Szóval ezt ott és akkor kell eldönteni, hogy elvágható azon az asztali gépen, vagy inkább más módon darabolni.
120-130 cm volt a tábla ha jól emlékszem, 70 valahány centinél volt a vágás. 60 cm volt a hossz, az erezet miatt kellett így vágni... marhára figyelni kell, hogy merre mozog a tábla, mert azonnal beszorítja és felvágja, ha eltér a 90 foktól...
(Megjegyzem 250x125-ös fenyőtáblát is vágtam vele hosszában, ott valahogy jobban ment a vágás)
50 centi szélességig tudom a tolóasztalon vágni. ez nem kevés. ha mondjuk 50x60 (az 50es oldalt vágom), akkor még teljesen kezelhető. 60 fölött gond van, mert a párhuzamvezetőt nem tudom messzebb tenni a fűrészlaptól.
Mármint annak a gépnek, ahogy többnyire minden kefés motorúnak.
Kefe nélküli indukciós motor esetén és olyan fordulatszámon forgatva a tárcsát hogy ne szirénázzon, üresjáratban nem lesz hangosabb mint egy szintén indukciós szalagfűrész. Vágásközben már kétesélyes, az sok mindentől függ.
Az én véleményem biztosan nem mértékadó, de leírom :) Soha nem dolgoztam barkács kategóriájú szalagfűrésszel, édesapám műhelyében egy 'komoly' darab volt, talán 600-as, vagy nagyobb. Soha nem volt problémám vele, akkor sem, mikor egy lap elszakadt, nem csapkodott felém :) Körfűrésszel is dolgoztam, de a fő vágószerszám a szalagfűrész volt. A körfűrész lapok nem keményfa betétesek voltak, és a kisebb átmérőjű - kb. max. 80 mm -sorozatba tartoztak. Jellemzően pl. falcot vágtunk vele. A keményfém lapkás körfűrészlappal a leírtak ideje után sok tíz évvel találkoztam, mikor megvettem egy kis körfűrészt. A hangja borzasztó, a vágás pedig a mai napig egyfajta bizonytalanságot is előhoz belőlem. Egy alkalommal, fogásváltás kapcsán, a kis munkadarabot visszarántotta a fűrészlap, én még időben elkaptam a kezem, de a középső ujjam utolsó ízületénél rendesen belekapott, de nem vágta le - pár varrattal megúsztam :) Azt olvastam valahol, hogy ilyen gyorsan forgó - vágó - csiszoló eszközökkel történő munkavégzés során, mindig ki kell alakítani egy 'menekülési stratégiát', így talán jobban elkerülhető a baleset. A körfűrészt mehglehetősen ritkán használom, valamikor régen feltöltöttem ide egy-két képet a körfűrész asztalon általam készített merevítésekről - ezekkel sokkal pontosabb és kezelhetőbb lett.
Az asztali körfűrész úgy érzem, nem az én barátom :) Egyszer lehet, hogy megkérek valakit, akinek van egy apró szalagfűrésze, hogy kipróbálhassam - és ha tetszik, az sem lehetetlen, hogy többet fogok a garázsban dolgozni.
dehát ilyenkor mindig a vezető melletti darabot toljuk, és egyben lefele és a vezető fele is nyomjuk. csak akkor tud felszállni, ha nem fogod, olyannak meg nem kellene előfordulnia.
Amúgy a körfűrész vs. szalagfűrész témában én is inkább szalagfűrész párti vagyok. Sokkal jobban érzem a vágást vele, mint a kőrfűrésznél.
(Bár egy LB1200 méretű géppel egyenesen vágni azért kihívás tud lenni. Nem mondom, hogy lehetetlen, jól beállított géppel, jó fűrészlappal, nem tolva mint a hülye az anyagot, hanem óvatosan, ahogy "eszi", meg lehet csinálni némi gyakorlattal. Attól is függ, hogy az anyagban hogy állnak az rostok, van-e a fűrész útjában görcs, stb.)
"Szélesebb mint hosszabb" fatáblát vágtam vele és ilyenkor kézzel nehéz egyenletesen tolni előre az anyagot, a tolóka ilyenkor nem játszik mert nem fér alá. Az egyik oldala megfeszült és feldobta a fűrészlap a táblát.
"Ami tulajdonképpen nem már, mint egy sokszorosan veszélyes körfűrész. :)"
Félreértés van. Nem írtam olyat, hogy veszélyesebb lenne egy körfűrésznél, mint ahogy anno amikor ezt kitárgyaltuk, akkor sem. Nem pörög többet mint ami rá van írva és alaposan burkolva van a nem használt része.
Persze mint minden faipari gép ez is balesetveszélyes.
azt eltekerted valamerre :( Van sejtésem hol volt a hiba, esetleg nézd meg jó-e a vezető beállítása hátul, inkább legyen plusz 1-2 tizedmm távolodás hátul, mint közeledés.
Amúgy sztem rosszul volt tolva és a vezetőtől eltávolodott a lap és emiatt tudta felkapni a tárcsa vége. Mondjuk emiatt is adják azt a műanyag elszívóbúrát is, ne lehessen baleset. (nyugi, én se használom, de kéne :))
Szia! Nekem a fogantyúnélküli változat van, de már bánom, hogy megvettem. Első baja, hogy a talp folyton lelazult, ezt szerencsére lehetett orvosolni. A gép viszont akkor vág egyenesben, ha a talp kb 10 fokban van a vonalhoz képest. Vezetőléc mellett nem sikerült vele vágnom. A lapvilágítása jó lenne, ha a lapra világítana.
Megvizsgáltam, mi is a baj a Parkside japán jellegű fűrésszel, miért is szorul meg vágás közben. Gyakorlatilag nincs terpesztése a fogaknak. A Bachot is megnéztem, ott talán 5 századnyi a terpeszés. Míg a Parkside-nál simán le tudtam húzni a tolómérőt az él felé, addig a Bachonál megszorult. A terpesztésmentes él viszont tiplivágásnál jól jöhet :)
Én is félek, leginkább a Dewalt kőrfűrészemtől, de valamit csak az tud levágni úgy ahogy kell. Néhány hónap alatt volt egy-két necces vágásom vele (a párhuzamvezető és a fűrészlap közé beszorult egy nagyobb fatábla... úgy dobta ki a fűrészlap a fatáblát az asztalról, hogy öröm volt nézni, én meg csak ösztönösen magam elé kaptam a kezem... szerencsére nagyobb baj nem lett belőle)
Valami noném Triton marója van, de lehet benne fordulatszámtartás. :) Amúgy a Lidl-ben vettem ilyen mini körfűrészlapot, azon is valami tízenezres fordulatszám van feltüntetve macimumnak.
Na, azért egy ekkora fűrésztárcsát annyival megpörgetni az nem kifejezetten jó ám! Mennyivel pörög egy felsőmaró? És mennyire lehet levenni a fordulatát, hogy még vágjon is egy ekkora tárcsa, és ne fulladjon le vele a gép az elvett nafta miatt? Vagy annak a gépnek fordulatszám-tartó elektronikája van? (nem tudom)
Néztem a képeket, inkább csak furcsa. Van olyan marófelyem, aminek sokkal nagyobb a tömege. Ha a szárra rendesen van rögzítve, akkor nem veszélyesebb, mint egy sima körfűrész.
Ami tulajdonképpen nem már, mint egy sokszorosan veszélyes körfűrész. :)
Pacman linkjéből meg az derül ki, hogy hangos szerinte az asztali körfűrész, és a képébe fújja a fűrészport. Ami igaz is, az olcsó, kefés motoros gépekre. Azért ennél vannak sokkal jobb gépek is, amikre ezek nem igazak. Ettől függetlenül a szempontjaiban igaza van, amiket meg csinál a szalagfűrésszel, le a kalappal. Kinek a pop, kinek a popsi.
Köszönöm a dícséretet az új gépekhez, de nem érdemlem meg, maximum azért, mert sokat dolgoztam és spóroltam, hogy megvehessem őket. :)
A cseh IGM cégtől rendeltem. A weboldalukon szerepelnek az áraik. E-mailben kértem tőlük külön ajánlatot, így adtak 5% kedvezményt. A szalagokat és még néhány egyéb dolgot is rendeltem tőlük, ezekre kaptam 12% kedvezményt. A szállítási díjat tartalmazza a gép ára.
Lady fantasy régebb óta használja ugyanezt, a gyönyörű ékszerdobozairól készített képek győztek meg erről a gépről (nincs PC a közelemben, talán pacman majd belinkeli az említett dobozkákat).
Amint lesz nekem is tapasztalatom a fűrésszel, megosztom.
Megértem az ódzkodásod a körfűrésszel kapcsolatban. Vannak dolgok, amik egyszerűen túlmennek az adott ember komfortzónáján.
Én nagyon sokat motoroztam korábban, utcai és versenymotorokba is beletettem 2-300e km-t, tehát a tapasztalat megvolt. Abszolút komfortosan mozogtam bármilyen motorral addig, amíg egyszer vettem egy vérbeli terepmotort. A sár, a nedves fű, a homok stb annyira más, hogy beláttam, az egészségem kockáztatása nélkül soha nem lesz belőlem Dakar-pilóta...
Viszont azt mondom, valószínűleg az dolgozik biztonságosabban ezekkel a veszélyes szerszámokkal, aki TUDATOSAN fél tőlük. A zsigeri félelmet le kell győzni, mert a bizonytalankodás előbb-utóbb balesetet szül, de a felkészült óvatosságra ugyanekkor jól rá lehet szokni.
Igen, szóval ha nem érzi magát biztonságban az ember ilyen művelet közben, akkor tényleg nem érdemes erőltetni. És Zoli eddigi munkáit elnézve, tényleg nem hiányzik neki annyira a körfűrész. Lehet csak a szeme kívánja :) De hogy pont a Bosch-t, azt meg tudom érteni. Én nagyon szeretem.
Meg később sorolt még egyéb okokat is, elég részletesen:
Ahogy Feri apukája, úgy emékeim szerint Zoli is "fél" a körfűrésztől. Egyszer írta, csak nem tudom imlyen kontextusban. Én jópár videóját láttam már Zolinak, és valóban: gyak egyikben sem szerepel az asztali körfűrész, annál többet a kis Maki szalagos. Még az is lehet hogy a gérvágót is gyakrabban használja asz asztali fűrésznél. Gondolom inkább többet gyalul, de biztosabbnak érzi. Van ez így.
Apám félt a körfűrésztől. Megcsinálta, megijedt, elbontotta. Mindent a szalagfűrésszel csinált. És simán megcsinált vele mindent, tele volt a ház a dolgokkal, amit csinált. Kb. mindent és mindenhol.
És vagy háromszor elszabta az ujjai végét a marógéppel. Mondjuk akkor felsőmaró sehol se volt, asztalos marógéppel bűvészkedett.
Tudom én nem utálod, miattad lett olyan maróm, mocsok xd
Amúgy mindenkinek megmutatom makit is, dw-t is és eldönti. Van aki ezt, van aki azt viszi. Ugyanez lapostipli, megkapja mi ennek, mi annak a hátránya.
A dw-t nem dönteni kell, előre tolni, ennyi a difi xd nem megy nehezen, de tény makira rálehelsz és lent van, na nekem pl ez nem tetszik. Kis ellenállása legyen már. Mielőtt lebetegedtem volt bent ember, nem tudta dewaltot lenyomni, pedig mondtam neki hogy. Jah hogy így, könnyen megy xd
Olyan panasz volt hogy nem jó a sínre és visszahozta. Megkérdeztük, hogy beállította a sínre? Ahogy mondtam is neki, amúgy le is van írva. Naná hogy nem xd kilazította a csavarokat csak épp a barom nem húzta meg xd
Mindig lesz olyan kinek ez, kinek az tetszik. Amióta ott dolgozok és szinte csak pakolok másképp kezelem a gépeket is, a plusz kondi sokat számít xd a térdemmel sincs azóta gondom, ami egy csoda.
De ha vki fogyni akar jó munkahely, nem sok új ember maradt eddig meg xd
Igen, de eleve nem volt jól összerakva, a kis forgács darab miatt nem tudott felfeküdni a hüvely tejejére a csavar. Miuzan redesen összeraktam a hüvelyet a csavarral kb 2mm-t beljebb is csúszott, ígyar az általad leírt módon működik. Talan ezt hívjak biztonsági patronnak. A makitakon ilyen nincs (legalabbis ami nek van 8mm-s). Ott csak kilazitom a csavart es kihúzom...
Most látom, hogy micsoda jó gépet vásároltál! Ehhez a vásárláshoz is szeretnék gratulálni. Végignéztem a filmedet, nekem nagyon tetszett. A gyalugépet használd egészséggel!
"Ha tudnád hány embernek mutattam és azonnal azt vitte maki helyett..."
És ez ugye nem jelenti azt, hogy automatikusan jobb is mint a Maki, csak jó a rábeszélőkéd.
"hogy nem csuklótörő"
Te figymá, Gáborom. Hogy van ahogy az egész világ ugyanazon (nagyjából ugyanazon) elv mentén gyártja ezeket a gépeket (egy forgási pont a billentéshez), csak a DW nem ... és mégsem törik ki a csuklója senkinek? Pölö én még egy Maki merülőtulajt nem hallottam emiatt panaszkodni ... ("Csak te xd") .... csak téged :-P
Jóbefejeztem, én elfogadom hogy DeWalt-szeri van, de nekem akkor sem adnád el ha ingyen lenne, te meg meztelen bombanő eladó lennél a Gyömrőin :D Tudod jól hogy én nem utálom a DW-t, van DW-m, lehet lesz is (pl a könnyű kis excenterükre kicsit fáj a fogam) ... de a következő DW-m nem a merülőjük lesz, az héccentsé'.
Ha meglazítottad utána tekerd kifelé a szorítóanyát amíg bírod kézzel,utána kb egy negyed fordulatot nyisd még a kulcsával és akkor könnyen ki tudod húzni.Ez van nekem is a nagy Makitánál így működik ,valószínűleg csak az anya lazul meg az elején és a patron még benne van a tengelyben.
Ha tudnád hány embernek mutattam és azonnal azt vitte maki helyett... Dw esetén a munkamagasság nem mindegy, túl magasan nem jó, amúgy sokkal kényelmesebb hogy nem csuklótörő. Amúgy a megjelent metabo merülő is hasonló :)
makita, festool, metabo sines gépei mennek maki és festool sinekkel. Dw más, mert a sín két oldalán is tudsz vágni vele, amit imádok benne, kis helyen nem baj, hogy nem kell forgolódni és jól felfekszik. Hátránya nem kompatibilis semmi mással xd
Dw baja hogy jelenleg nincs sín, a lengyel rakiban sem :(
Dw excenter sokkal nyugodtabb, mint metabo fsx vagy sxe 3150, nem rázza úgy a kezed.
Korona miatt mindenkinek szól: aki idén venné gépet csak gyorsan, nagyon szarul szállít mindenki és a magasodó betegszám miatt ez csak rosszabb lesz. Nem igen van import a karanténok miatt.
Igen, ezt írtad korábban hogy pl a kínai japánfűrész (vicces :D) is lakkozottan jön. Tegnap mikor bontottam ki a cnc-s cuccokat is ez járt a fejemben, hogy nehogy vakargatnom kelljen egy fél napot. De hálistennek csak óvatosan beolajozva jöttek az orsók, csapágyak. Úgy néz ki wargabe kollégának némi plusz forgács jutottt a patronjába.
Gratulálok az új gépedhez, nagyon jó választás. Nézegettem a paramétereket és ami a legjobban tetszik az a motor teljesítménye, és persze az, hogy 220 voltos. Egy pillanatra nekem is megfordult a fejembe, hogy a Makita szalagfűrészgépet egy ilyenre kellene lecserélni. A borovi palló fűrészelése biztos sokkal könnyebben menne. Azt megkérdezhetem hol vetted a gépet, és mennyiért? Igazából nekem a szalagfűrészgép sokkal szimpatikusabb, mint a körfűrész. Kíváncsi leszek majd milyen tapasztalataid lesznek a Laguna géppel kapcsolatban? Ehhez a géphez lehet gyári szalagokat vásárolni, esetleg van több méretválaszték is?
Már korábban megfogalmazódott bennem, hogy idén jó lenne venni egy komolyabb körfűrészgépeket, hátha lenne valami jó leárazás, így az ünnepekhez közeledve. Sajnos a Bosch GTS10XC most 248.000 Ft. Ennyit sajnálnék kiadni érte. Tavaly volt amikor 208.000 Ft-ért adták. A gyenge forint miatt szerintem nem is mennek le jobban a gépárak.
Olyanról nem is szoktak, hogy fémforgács maradhat a hanyag megmunkálás után, ezért tisztísd ki te :-) De az a lényeg hogy megoldódott. Jó masszív gépnek tűnik. Gratula és használd egészséggel!
Szóval biztonsági patronos, volt egy kis fémforgacs a szorító csavar töveben így a patron nem tudotg teljesen belecsúszni. Tisztítas utan szépen összekapcsolódtak, különösebb erőlködes nélkül lehet szeszámot cserélni. Amúgy brutal ez a 2000w 😊
Hű .. közben keresgéltem kicsit. Nem tudom mennyire megy az angol, de a modell szorítópatron problémái után kutattam, pár lényeges mondatot kiragadnék. MInd az M12V
" .. már a marószár behelyezésénél problémám volt. Ezért kivettem teljesen a patront, majd beletettem a marószárat, meghúztam az anyát. Aztán próbáltam eltávolítani a marószárat, és BELERAGADT a patronba. Az anyát már teljesen kitekertem, de a marószár nem mozdul ... "
Ezek még Hitachi névvel voltak, de "elvileg" csak a név lett más. Úgy látszik korábban is voltak és ezek szerint vannak problémák ennek a modellnak a patronjaival, ezek itt félcolos patronok ugyan, de valami már a múltban sem stimmelt vele. Ezek nem jó hírek :(
Azért nézz körül te is fórumokon, meg hátha lesz itt okos 5let még.
De ha vadiúj .. hát "nem szép dolog", de ott a 14 nap (netes vásárlás) 3 nap (személyes vásárlás) hogy visszakapd a pénzed. Én lehet átnyergelnék más modellre, ha nem lesz megnyugtató megoldás.
- van esetleg másféle (márkájú vagy noname) 12-es szárad, h aisgen azok is szorulnak?
- csak a rend kedvéért, mert gondolom hogy nem, de azért .. ugye nem félcolos a szár? MOndjuk sosem próbáltam ilyet, lehet egyáltakán nem menne bele, de ...
- tekerd ki teljesen a szorítóanyát. A patron az "anyába van építve"? (azzal együtt jön ki?) ha kitekerted teljesen, és így tolod bele a marószárat, akkor is szorul?
Végre megérkezett a Hikoki M12VE felsőmarőm. Beleprobaltam egy 12mm-es MassivTools nútmarót.
Elégge szorul, van két makita felsőmarom amelK 8mm esek, de a kések behelyezesekir inkabb meg kell tartani,hogy ne csússzo a szár túl mélyre. Ami mégdurvább,h nem bírtam kivenni a maroszárat kézzel (meg be sem kapcsoltam?. Nekem ez n túl szimpatikus,hogy fógóval kell kirangatni szerszam cserénél.
Ezt a felsőmarót én is nagy szeretettel használom. Azért a "3 talpas" kombóban gondolkodj el, mert az alap talp mélységét elég trükkösen lehet tized mm pontossággal belőni. A két fogantyús változatnál meg már egész jó a mélységállítás. Később megvenni a sok bigyót hozzá, meg nem éri meg, mert 1 annyiba kerül, mint szettben a felár. Ráadásul a 3 talpashoz jár egy príma koffer is.
Egy szavazat a Mikata merülő mellett, biztos van jobb, de nekem kb. az egyetlen szerszámom, ahol úgy érzem, hogy a jónál nem kell jobb :-). Egyetlen "hiányossága", hogy nincs külön vágásmélység skála a sines és sín nélküli vágáshoz (de ha megy fél centi hozzáadása fejben, akkor nem akkora gond :-)
A DW nekem sem esik kézre, a Festoolt és a Mafelt pedig szidják, mint a bokrot itt a fórumon :-)))) (No meg nézd meg az árukat).
Csiszoló ügyben : kicsit tudod kombinálni a szalagcsiszoló anyageltávolítását és az excenter finomcsiszolását egy Rotex szerű, 2 funkciós géppek. Ahhoz képest fél ár alatt van Bosch ill. még olcsóbban Makita (BO6050J). Durva állásban iszonyú haladós, finomban meg kb egy átlag excenter, csak egy kicsit kényelmetlenebb használni. A Makiban egyedül az elszívó csatlakozás esetlen. Egy megnézést esetleg megér.
Amit Pacman írt a fej feletti csiszolásról , azt érdemes nagyon komolyan venni!
A makita rt0700C szerintem egy bazi jó kis maró! Én imádom, szeritem relatív csendes, lágy indítású és fordilatszám szabályzós.
Nekem 3 talppal van itt vettem használtam. Jó ksi gép főleg így mind3 talpával.
Excenternek én a pacman által linkelt dewaltot használom, szerintem jó kis gép.
Tegnap csiszoltam vele egy jó fél órát, nem zsibbadtam vagy iilyesmi.
Szeritem az a makita ksi gérvágó elég jó cucc, nem rég vettem, tegnap szabdalatm is vele :)
Én merülőnek egy schappach pl55li-t használok épp, nem rosz cucc, de szeritem a makita sokkal jobb.
A dewaltot megpróbáld ki valahol (esetleg Hobbit_G tud segíteni ebben) hátha neked is bejön ez a mozdulat.
Szerintem idővel nem úszod meg az asztalit sem, de persze ez csak egy vélemény. Én előbb azt vettem (ezzel volt egy ksi kavarás volt egy schappach hs 105, amit eladtam és lett helyett egy hbs 261 szalag fűrész amit szintén tovább adtam ilyen olyan okok miatt, egy fórum társunk megelégedéssel használja őket) egy ferrexet. Annyiban nem rossz, hogy párhuzasmos és derékszög a vágása, de lemez asztalos, így a nútokkal kell kezdjek valamit, hogy normális tóloasztalt lehessen építeni hozzá. A hs105 jó volt, bánom is hogy lecseréltem :) de ma a kissebbik dewaltot venném meg.
"DeWalt DWS520KTR merülőt néztem ki, sínnel együtt 107e körül"
Nekem volt szerencsém kipróbálni, használni, egy Makita merülőfűrész mellett, azzal együtt. Például itt, meg itt is, önmagában. Egyedül a DeWaltnak van az a - csak számomra?? - fura mechanikája, ami nekem igen körülményessé tette a használatát, de lehet hogy csak nem akartam megszokni, egyszerűen nem állt rá a kezem sehogysem. Nézz meg pár videót, láthatod majd hogy miben más mint a többi - egyedül a DeWalt gyárt így merülőt, senki más ... (ha jól tudom)
Nem azért mert nekem az van, de pl a Makita merülője nekem sokkal kézreállóbb, sokkal simábban csúszik a sínjén, sokkal egyszerűbb lenyomni az anyagba. Egy pro a DeWalt mellett azért legyen: kétoldalas a sínje, azaz így is, meg az ellenkező irányban is ráteheted. Ez a Makira meg a legtöbb merülőre nem igaz, "egyirányúak". De csak ezért én le nem cserélném rá a Makitát.
Csiszoló: ebből is nagy lesz a megoszlás, ki Metabot, ki DeWaltot, ki Rotexet, ki .... egyebet használ. Én pl egy Bosch GEX 125-150 AVE-t. Nem volt olcsó 3 éve sem, most még drágább - viszont jó. Viszont nem könnyű eset, ami akkor lehet érdekes ha sokat csiszolsz függőlegesen, vagy egyáltalán: a vízszintestől eltérő felületet. Ha nem akkor akár előny is lehet ez a súly (~2.5kg). Porszívóval remek az elszívása, anélkül meg - olyan amilyen, de anélkül egyik gépnek sem az igazi. Azok a kis gyűjtődobozok, vagy még rosszabb: gyűjtőzsákok hamar megtelhetnek, eltömődhetnek, és azért a saját önelszívás sosem egy hatékony dolog.
Hogy konkrétumot is említsek, amiről tudok: pl a DeWalt DWE6423-at dicsérték itt már itt. De volt valamelyik Metabo excenter is fényezve, csak nemtom melyik modell.
Aztán persze ott a Festooltól a Rotex, amire rosszat még nem sokat hallottam, de azért az már kicsit más dimanzió - teljesítményben, minőségben és - árban is.
Jó, a gugli translate nekem is megy :D Onnan "jöttem rá" hogy vietnámi. De teccikérteni. Beregelt egy vietnámi webrobot, fordít és kérdez (bár nem attól akitől kellene), vagy ...? MIcsi egy fórumon?
Jójó... de valójában nem fogok :) De legalábbis keveset. Most még nagy a lelkesedés, de majd ha megszorul a lineáris vezeték, és vakarom a mindenemet. De nem fog!
Jelenleg padlas nehezek, azt mondjak arra jo :). 3-5 ev mulva egy agy meg szekreny front. Videot meg majd meg latjuk akkor lesz-e kedvem csinalgatni :).
A kommentekben megtárgyalják, hogy mi okozta: A levágott, kis darab beszorult a fűrészlap és a fűrész teteje/asztallapja közé. + hasítóék sincs a fűrészén. Nekem az a gyanúm, hogy a munkadarab már eleve instabil volt/billegett tolás közben, mivel már az egyik sarkát (ami pont nem látszik, mivel a párhuzamvezető és a fűrészasztal között van) már szögbe vágta , így kialakult egy plusz "billegési" lehetőség.
Azért jók ezek a videók, mert sokat lehet belőlük tanulni, én többször meg szoktam nézni, ha szembejön egy, hogy levonjam magamnak a tanulságokat.
Az ember hajlamos egy idő után "lezserkedni" munka közben, na ilyenkor jók ezek a videók/kommentek, mint egy virtuális koppintás a fejre :).
Ha jól megnézed, a harmadik léc a végén rábillen a fűrészlapra az meg kilövi. Mindenesetre tanulságos videó. Az ember vagy oldalról tolja, vagy vegyen lánckötényt, esetleg golyóálló mellényt?
A kerékátmérőn ne spórolj! Bár nálad nagyon egyenletes a padlózat, de lehetőségekhez mérten minél nagyobb annál jobb elv érvényes a könnyedebb mozgathatóság érdekében. Én erre akkor jöttem rá, mikor a Dewalt kombigyalu alá készítettem az eredeti Boborjánbotlasztó lábak helyett egy gurulós állványt. Az addigi mozgatási szívás, egy álom lett.
De Urak, ez most hogy van? 1&2-nél miért nem illetve 3-nál miért igen? Látszólag ugyanolyan szögben állt a fűrészlap, ugyanannyit vágott le 3.-ra is. Az viszont szinte biztos, hogy ha mögötte áll, az min. a hasába fúródik ... Én edddig azt gondoltam, a kicback az inkább a vezető és a fűrészlap között alakulhat ki. De ezek szerint ennél a döntött vágásnál, még ha "szabadon" is van az egyik oldal, akkor is bekövetkezhet.
Hát nézzétek meg azért, és vigyázzatok magatokra ... Legyen az házi fűrész, Laguna, ződBosch - egyformán fájhat ez.
Tavaly vettem egy 60 1/2-nek megfelelő marokgyalut. Ez egy normál (20fokos) szögre fektetett, homloklappal felfelé forduló marokgyalu. A tok itt is öntöttvas.
A a tokban a kés helyének a marása egyrészt a gyalu hosszengellyében is ferde volt, másrészt az erre merőlegben is. Tehát térben kb. jobbra lefelé szúrt.
Erre élezz le valamit, és fektesd rá úgy, hogy ne csak egy mili széleset fogjon, hanem mondjuk a rendeltetésnek megfelelően 1,5-2 centit.
Na ez velük a baj, általában. Gondolom van kivétel is, de én főleg ezekkel találkoztam. Ebayről meg majdnem akármi szutyok, de 45 előtti gyalut veszek, az anyagból lesz és totál helyrehozható.
Az van neki .. bár igaz, azt megbűnhődte már Stolaz, hisz a Grizzly elszívó+ciklon (is) tőle van. Ha jól rémlik. Kell attól komolyabb? :-O Ki tudja ... Én még tartom a tippem a Laguna szeletelő eszköz mellett.
Juteszembecnc: ma megjöttek végre a golyósorsók meg csapágyak <3 Úgyhogy gyak. minden összeállt, hétvégén a műhelyben alszok és indulhat végre a CNC építése:)
Igen, azért nehéz, mert a motorral egybeépített elektromos fék alaphelyzetben fog. Ha beindítod kieresztenek a pofák. ez egy biztonsági megoldás a gyorsabb leállásérdekében. Erre jön még rá a lábbal indítható vészékezés ami blokkol.
Mi is van Stolaznak, ami miatt bűnös lehet, és te épp lecseréled, és nagyobb gép (mint írtad korábban),... köze van Brooke Shield fiatalkori fimjéhez meg a kedvenc CAD/CAM szoftveremhez? :P
Hétvégén felavatom majd egy komolyabb feladattal, de nem bírtam ki, ma meló után csináltam egy-két próbavágást.
Nagy az öröm. :)
Lady Fantasy
Képzeld, az enyémről lespórolták a lámpához a csatlakozó aljzatot... nem a világ vége, csak meglepődtem.
Kérdés: a tiéden is viszonylag nehéz kézzel forgatni az alsó kereket? Az LB1200-on egy ujjal lendületbe tudtam hozni a kereket, ennél ez nem megy. Fűrészlap nélkül és a fékpofákat teljesen visszahúzva is elég nehezen forog. A meghajtószíjat még nem vettem le, de baromi feszesnek érzem...
Olcsó magyarban vett marókészlet (8000ft környékén volt), 3mm radiusos kés 2. használatnál golyóvesztett lett és imbolyog :D
Nincs márka ráírva, de az extol készlet full ugyanúgy néz ki. Van pár kínai fejem, a tisztítómaró használható pl, de a unimaxos jobban visz. Újonnan a vett hikoki kis készletet használom, az persze még jobb.
Árértékben jók, de csodát ne várj tőlük. Mondhatnám úgy is, hogy vagy az olcsó kínai plusz sok csiszolás vagy a drága és kevesebb csiszolás (persze itt is lesz, pláne ha száliránnyal ellentétben marsz)
De nézd meg mit használnál sokszor, abból vegyél normálisat, többi kísérleti meg lehet akár a kínai vonal is.
Hát nem tudom, mi baj vele. Én tegnap fejeztem be a piacon vett gyalut, picit megkapta a rozsda, de szépen lejött róla, a késre csak egy fenés kellett. Az alja sík, a kést be lehet állítani magasságra és párhuzamra is. Hogy az élét mennyire tartja, azt még nem tudom, Mi tud rossz lenni ezen a gyalun?
Nem, nem olyan gyalut vettél. Ha megnézed, a kés kialakítása egyáltalán nem stimmel, a szerszámoutletes képen és a gyaludben levő kés nem ugyanaz. Mellesleg minden Stanley késen van egy Stanley logó, pofával kifelé, legfelül. Tehát nem tudod állítani, mert rossz kés került bele.
Mellesleg (nem szakvélemény, csak egyéni): Mai Stanleyt ne vegyél, legfeljebb gyalukést, azt is fájdalom lesíkolni. A véső legalább nem két col széles, de a prémium vésőik sem jobbak. A Narex kisit keleteurópaibb, de szerintem jobban tartja az élét. AMi meg a gyalut magát illeti, talán 1942-ig csináltak normálisakat. Na azok jók. Minden, ami a háború alatt készült, gyengébb, ami meg utána, az nem sok kivétellel kuka.
A maiakról beszélni sem szabad, nem bírnak párhuzamot és derékszöget marni, az Istennek se.
De, szerintem is necces. De neki hosszabb élű kell. Lehet elég kisebb is de vmi 4 centis fakocka, meg ilyesmi rémlik. Bár lehet nem egy fogásból akarja a magasságot ... majd kimatekozza.
Sziasztok! Makita 3710-es élmarómba 6mm szárak mennek be, de az amazonon csak 1/4 hüvelyk vastagságút találok, ami meg 6,35mm. Ez még belefér a gépbe szerintetek? Köszi!
Motor Jófogás - kifogtam egy hirdetést, 30 ezerét vettem 6 darabot, a legnagyobb volt a csomagban, csapágyak, vezetékek, trapézorsók, anyák, kb 45 ezer, váz, asztallap (6-os síkramart alu) kb 25 ezer. Na meg a magam munkája, és némi forgácsoló segítség egy Jim Beem-ért. Hegesztés nem gond , '90-es években dolgoztam minősített hegesztőként, igaz itthon csak elektódás van. 300-as Freud tárcsa 14 ezer.
Igaz, ez is üti a 100-at, de talán pontosabb és többet tud mint egy bolti, meg az érzés, hogy "ez a két kezem munkája"
.. az ennyiből is látszik, hogy a fejreállított körfűrésztől ez "pár fokkal" komolyabb. De hogy nem az az árkategóriua amit kinéztél kör- vagy asztali fűrészben, az is biztos. De ezt majd megmondja kocka, ha még emlékszik rá.
Köszönöm a részletes ismertetést. Ez a gép akkor annak a leginkább bejövős vásárlás, aki nem csak barkácsolni akar vele, hanem élvezi az előzetes gépész és elektromos szervizelési és befejező szerelési munkákat is.
(Tegnap este módom volt egy kicsomagolt példányt is a kezembe venni. Dobozon, képeken azért tetszetősebb benyomást nyújtott. Első fogásra nem zörgött, nem kotyogott, de a műanyag részei és főként a talpánál lévő műanyag burkolat a "nagyon egyszerű" benyomás érzést erősítette meg bennem. A fogantyúi és a kezelő szervei szvsz, ... nekem kézre álltak, de pl. a magasságállító rudazata igen semmilyennek tűnt. Ferde is volt és eléggé esetlenül állt és mozgott a helyén. Pontos beállítást szerintem sem nagyon lehet tőle várni. Igaz egy műanyagházas kis maki 3709-es kivételével mostanában nem volt más a kezemben, csak nagyon régen egy einhell. Szerintem ez a parkside is olyan einhell szerű szerkezet lehet, de ez nem egy asztalos szakembertől származó vélemény. :)
A megosztókon látható videók alapján többet láttam bele elsőre ebbe a parksideba.)
"(körfűrészt ezért nem akartam venni, ami olcsó, az használhatatlan, ami használható, az meg nekem drága, inkább építettem egyet...2,2kW, 300-as tárcsa -2+47° döntés)"
Vannak róla képeid? A kivitelezés fázisairól?
Így -eltekintve a tervezésbe és a kivitelezésbe fektetett idődtől- anyagárban mennyiből sikerült kihoznod?
Nekem is a vágás minőségével kapcsolatos aggályaim vannak, többek között. A teszt videókon is elég tépett szélű a vágáskép, mivel a penge függőleges, tehát nincs "zero clearance" betét. Még aránylag vékony rétegelt lemeznél is hullámosnak tűnt a vágás. Illetve az 52 mm-es vágásmagassághoz az 500 watt teljesítmény is elég karcsúnak tűnik. Persze itt nem egy széles tárcsát kell mozgatni, hanem egy keskenyebb pengét.
Nyilván boldog lennék, ha 110 eFt-ért egy pontos, sokoldalú fűrészt vásárolhatnék, de nincs ennyi "kidobni való" pénzem arra, hogy kísérletezzek.
Pedig pont így jártam én is azzal a fűrésszel, mint Bjaca.
Szó szerint ragad a lap a résben, amit vág.
Én gyanúba fogtam a bevonatot a pengén, megpróbáltam leoldani róla, de semmit sem használt. Szerintem rosszul van terpesztve, vagy élezve, vagy nem tom, de kidobtam.
"Ami aggályos számomra benne, hogy mennyire strapabíró az éle "
Az nem, hogy egy láncfűrész milyen minőségű vágást produkál? Ezzel nyesnél fát, bútorlapot, rétegelt lemezt? Szerintem nem :)
Boschnak volt régen egy ettől több fokkal értelmesebb gépe, aminél ugyanúgy mozgathattad a fűrészlapot, a fix anyag mellett, de használhattad "normál" asztali fűrész üzemmódban is (Festoolnak is van ilyen megoldása, kicsit több pénzért, németben dolgozó asztalos (de akkor inkáb parkettás) cimbi mondta hogy igen fasza, miért nem veszek olyat - a "kedv" nem volt meg hozzá :D)
Na ezzel szépen is (de a láncfűrésztől biztosan szebben) lehet vágni, meg 4m-es gerendát is vághatsz vele keresztbe. Őszintén szólva nem tudom miért álltak le vele. Amikor anno, 2014-ben a PTS10-et vettem, szemezgettem ezzel is, de aztán nekem nagyon "idegennek" tűnt ez a mozgás. Pedig néha hasznos lehet. Úgyhogy marad aki ilyet akar a Festool vonófűrésze (nem tudom asztali verzióban más gyárt-e ilyet). Szép ára van ..
Régebben segédkeztem egy ácsmester kollégámnál. Az apja is ács volt. Az öreg mindig rosszallóan csóválta a fejét a fűrészelt tetőanyag láttán. Egyszer megkérdeztem tőle hogy mi ezzel a baj. Azt mondta, hogy régen bárddal faragták a gerendákat. A bárdolt felületre kikenődött a gyanta, és lezáródott a felület. Nézz meg fiam egy régi bárdolt gerendát, 100 év múlva sincs semmi baja. Ezek a fűrészeltek jó ha ötven évet bírnak majd. Ezekbe sokkal könnyebben belemászik a bogár is. Az öregből egy ácsmunkával töltött élet tapasztalata beszélt.
A fűszeres japánfűrész. Nekem az első az Aldi-ból lett. Nagyon szerettem,szépen vágott, nem kellett visszatolni ment magától. Aztán elkopott lassan, vettem másikat. Na azzal egy centit se vágtam. Beszorult, minden húzás után ki kellett emelni a fából. Én is a lakkra gondoltam, de lakk nélkül is ugyanolyan volt. Később próbálkoztam még egy példánnyal de ugyanilyen rossz lett. Akkor döntöttem el hogy ilyet soha többé.
Ha már ilyen izgalmas irányokba leng ki a fűrészkeresés az elmúlt napokban mint ez a miniláncfűrész, akkor bedobnék mégegy csemegét:
Radiál körfűrész.
Inkább csak használtan vannak elérhető árban, viszont működik leszabóként is, de a motort függőleges tengely körül 90 fokot elforgatva hoszabb dolgokat is át lehet rajta tolni. Állítólag még biztonságosabb is lehet az asztali körfűrésznél.
Mondjuk egy 240-es körfűrészlapot megmozgatni egy 1800W-os motorral, oda azért komoly mechanika kell, meg a mozgáshoz helyet is kell biztosítani. Ezt a mini láncfűrészt meg egy kisebb sínben is kényelmesen lehet mozgatni, és nem is kell akkora hely.
Ami aggályos számomra benne, hogy mennyire strapabíró az éle egy hagyományos körfűrészlaphoz képest.
Lehet, megkínálom methyl etyl keton-nal. Tintasugaras jelölő-nyomtatókban használják higítóként. Brutális anyag, sok mindent felold (lakkok, műanyagok), de bőrre kerülve csak szárítja, nem marja meg, de azért jobb elkerülni. A plexit viszont megeszi.
Szerintem BJaca nem erre gondolt. Azon a Bosch fűrészen a fűrészlapot lehet húzni egy karral, miközben a fűrészelt anyag áll. Ilyen volt a Metabonak és az Electra Beckumnak valaha, legalábbis én ilyeneket láttam. A fene tudja mennyire jó, de valamiért nem terjedt el.
Amiket linkeltél, azok tolóasztalos gépek. Azért ez nem akkora truváj, az én gépemhez is, sőt, a zöld Boschhoz is van, pedig egyik sem ilyen nagyipari óriás.
Sajnos valóban tudományos magyarázatot nem igazán találtam, mindenhol lerendezik annyival, hogy "megfelelően előkészített csiszolt felület" szükséges, de a miértet nem nagyon taglalják.
Talán ez a magyarázat áll legközelebb ahhoz amit bizonyítani, megmagyarázni igyekszem:
"A gyalult felületeket célszerű kezelés előtt néhány év természetes öregedésnek kitenni, hogy jól megtapadhasson rajta a festék. Így különmunka nélkül természetes módon megnyílnak a fa pórusai."
Nekem is ez volt az első gondolatom, hogy nem-e lakk, vagy valami gyártásból visszamaradt cucc van rajta. Tavaly én is vettem egy ilyet, szorulást nem tapasztaltam vele.
Igazán nagy szükségem nem volt rá, de már kellett, hogy használjam, mikor sikeresen rosszul ragasztottam össze egy cipős szekrény korpuszát és szét kellett szedjem, a köldökcsapokat más eszközzel reménytelen lett volna elvágni, nem túl nagy rést tudtam/mertem "nyitni". Erre pl tökéletes :) De csak úgy köldökcsap kiálló végét levágni is nagyon fajin. "Komolyabb" munkára inkább a kis illesztő fűrészemet használom.
Ránéztem erre a Advanced TableCut 52 gépre. Épp most volt szó róla, hogy rövid anyagnál az anyagot mozgatjuk a gépen, hosszú anyagnál meg a gépet az anyagon. Ez viszont mindkettőt tudja.
Létezik más gyártótól is olyan asztali gép, ahol így lehet mozgatni a lapot?
most már venni fogok egyszer egy olcsó japán fűrészt is és kipróbálom....
Szerintem abból a pénzből vegyél inkább egy jó fúrófejet vagy fűrészlapot, vagy egy marék csavart. Nekem is van lidlis, és amiket a Dictumtól vettem. Nem ég és föld a különbség, hanem annál jóval több. Ha kéred, elküldöm az én olcsó fűrészemet, én nem vettem elő, mióta a japó megvan.
Tegnap valaki belinkelte a nagyobbik tesóját, ott a leírásban büszkén (gátlástalanul) szerepel, hogy befogható bele 1méter hosszú 30cm átmérőjű faanyag......... kíváncsi lennék, hogy hogyan birkózna meg egy ekkora bükkfa darabkával.
Nincs szmájli, mert ennek akár csúnya vége is lehetne.
Ezt most konkrétan nem értem. Pont az a lényege a japán fűrésznek, hogy nem kell/szabad tolni, hiszen egyrészt húzva vág, másrészt olyan vékony a lap, hogy simán össze is tud csuklani... ergo nem szorulhatna tolásra... Nem lenne normálisan kihajtogatva a fogai? Passz.... Tény és való én eredeti japán fűrészekkel tanultam meg ezzel dolgozni, és hát álom velük dolgozni. És még csak a kezemben sem járt másfajta, de mostmár venni fogok egyszer egy olcsó japán fűrészt is és kipróbálom....
Na még egy dolog eszembe jutott a fiad fűrészével kapcsolatban: egy fadarabon próbálgattátok, vagy több különbözőn? Már csak hogy azt a lehetőséget kizárjuk, hogy esetleg valami feszültség volt a fában és próbált a vágásrés mentén összezárni...
Az elméleteket én is ismerem, csak kétségeim vannak a valóságtartalmukkal kapcsolatban. :)
Tisztasor, hogy a csiszolásnak mik az előnyei, nem is vonom ezt kétségbe, csak ez a pórusfelnyitás elmélet nem akar a fejembe férni. Inkább azt látom logikusnak amit Vajk is mond, hogy a csiszolás érdesíti a felületet ami a ragasztás/festés szempontjából előnyös.
Persze ez csak elmélkedés az elméleten, a végeredmény szempontjából lényegtelen melyik miatt ajánlatos csiszolni. :))
A vágódeszka melegítés meg szerintem az olaj/viasz viszkozitásának csökkentését szolgálja, amitől lényegesen könnyebben és mélyebben "folyik" bele a fába. A hideg fa gyorsan lehűti az olajat, sűrű lesz és nem szívódik mélyre. Utána már hiába kened meleg olajjal, az előző réteg nem engedi tovább.
Na igen, néztem a nagytesót is, de az már 250 nem 140. Már a 140 is sok, de annyiért már legalább merőleges meg párhuzamos, nem úgy, mint a mostani 30-40 ezer forintos Parkside és Workzone gépeim.
Nézegettem a Bosch GTS 635-216-ot is, az sem lenne rossz, de annál is nekem kell befejezni a gyártását. Ha egy 60-80 ezer forintos kerékpárt üzembe helyezve vásárolhatok meg (nem a Tescos drótszamarakról beszélek, hanem amit egy kerékpárüzletben veszek meg), akkor szeretném, ha egy 100+ ezer forintos gépet is beállítana ha más nem, akkor a forgalmazó, ha már a gyártó nem volt rá hajlandó. Azt elfogadom, hogy karbantartást igényel, meg után állítást használat közben, de legalább új korában legyen már pontos. Láttam mondjuk olyan webshopot, ahol választható tétel volt a "szögbeállítás".
Másik, amivel találkoztam most a keresgélés közben egy nagyon vicces kis gép volt, a BOSCH Advanced TableCut 52. A videókat elnézve, mintha egy dekopír fűrészt vagy mini láncfűrészt építetek volna asztalba. Elég érdekes vágásminőséget és pontosságot produkálhat.
Nem robbant még szét egy se. Persze én a többségét még ki se próbáltam, mert rendeltem sok extrém méretűt is, kíváncsiságból, azokat majd akkor próbálom ki, ha olyan munkát csinálok. Mivel én csak bútorlapot marok, így nem lesz örökké éles egyik sem, de addig bírják, mint a Massive tools-os társaik.
A gyalult felületet is lehet ragasztani, de nem lesz olyan erős a kötés, ha megcsiszolod, akkor a felületen apró barázdák keletkeznek, ezek jobban össze tudnak kapaszkodni, nagyobb lesz a ragasztási felület is ezért erősebb a ragasztás ha megcsiszolod egy kicsit.
A melóhelyen sokszor kell tükrös fényes műanyag felületek töréseit ragasztanom a meghatározott technológiával. Azaz üvegszövettel és araldit 2011 epoxi ragasztóval átfedni a törést, repedést, anyaghiányt pótolni. Ha fényes a felület a ragasztó alig ragad hozzá és elég könnyen le is válik. Meg kell csiszolni, hogy ne legyen fényes. Irdatlan sok ilyen ragasztást kell csinálnom.
A gyalult fa sem különb a fényes műanyagtól sokkal.
Ha már szóbahoztad a japán fűrészt. Nem rég volt a Lidl-ben japánfűrész. A fiam vett is egyet. Tényleg igaz a mondás, hogy olyan a véleményünk a japán fűrészről, mint az első kézbevett japánfűrész. Nekem egy Bacho van, amivel álom vágni, egy tetőlécet hamarabb vágok el vele, mint hogy elővennék valami gépet. Viszont a lidl-s fűrész az pont nem olyan. Vágás közben beszorul a fába. Fene tudja miért. A vágásképe szép, lehet vele egyenesen is vágni, de erőből kell visszatolni.
És végre eljutottam oda, hogy a lomis piacon vett Stanley Handyman gyalumat megfenjem, és beállítgassam! Elég masszív darab, és rendkívül finoman és könnyedén állítható. Szerintem érdemes kérni egyet karácsonyra :) Már csináltam is egy vödör forgácsot hirtelen.
Vettem fenőkövet is, csináltam egy kalodát neki, és a múltkor bemutatott kis segédemben frankó élesre meg tudtam fenni (már nem fáj a kisujjam hegye, ahol véletlen elvágtam...)
elkészült életem első, valódi faesztergán készült produktuma
(nem röhög, mindenki volt kezdő valamikor :-)) Aki megmondja, mi ez, kap egy hangszórót plusszt :-) Segítség: kettő kell majd belőle.
Szóval: a motor biztos, hogy gyenge, a fordulatszám csökkentésével rohamosan tovább gyengül (nincs konstans elektronika). Viszont legalább ráindításgátló van. Meghúzás után a 2 tüske nem biztos, hogy koncentrikus, ezt csak érzésre lehet kb beállítani.
A gép olyan könnyű, hogy mindenképpen rögzíteni kell. Érdemes a szegnyerget is külön az asztalhoz, mert eléggé be tud remegni.
A vésők nagyon tompák gyárilag. Megélezés után viszont kiderült, hogy az élüket azt nem tartják :-)
Szóval a teljesen hozzánemértő benyomásom: játszadozni, kipróbálni a dolgot alkalmas, esetleg arra, hogy évente egy-két kis cucc miatt ne kelljen esztergályoshoz menni. Minden komolyabb dologra szvsz erősen kérdéses a használhatósága (de, mint írtam, nem értek hozzá:-).
Hmm, aekis kollegával mizu? Törölt nickre nevezte át magát ... :O Ádám spiráltengelyére kerestem rá, egy havernak akartam a képeket, meg a gyaluról a többit elküldeni, aztán feltűnt ...
Az a Keter nagyon jó!Nekem is az van.Azóta nem gond hogy mit kell vinnem,minden belefér ésszerű határok között.Könnyen gurul erős is.Mondjuk nekem van a tetejére az a cantilever box is ,anélkül nem annyira univerzális.
Parkside felsőmaró: két éve vettem. barkácsnak - egy évben kétszer elővenni - teljesen jó, heti (havi) használatra előbb egy kicsit át kell alakítani.
Én ott kezdtem (két hét után) hogy darabokra szedtem mert a vezető oszlopok elég lötyögősek, pontos munkára gyári állapotban alkalmatlan.
Vezetők perselyezve, illesztve lett, így megszűnt a kotyogás. 3 hét után letört a magasságrögzítő - alumínium csavar, gyenge - csere. Magasság ütköző gyenge, lötyög, de odafigyelve viszonylagos pontossággal használható
A biztonsági kapcsolóját cseréltem billenőre, elég erőszakosan kell nyomni, hogy ne álljon le, most már az is jó, így akár asztalban is használható.
Tartozékok, vezető / körző pontatlan, gyenge, hajlik, kapott marók nem igazán éltartóak.
Mivel nem szakmám, csak hobbi célra kellett, és van némi gépészeti vénám, így nekem megért 13 ezret még az átalakításokkal is. Így már teljesen jól használható
(körfűrészt ezért nem akartam venni, ami olcsó, az használhatatlan, ami használható, az meg nekem drága, inkább építettem egyet...2,2kW, 300-as tárcsa -2+47° döntés)
Ja még valami, a lentiektől függetlenül: soha az életben nem csiszoltam át egy gyalult felületet sem, ragasztás előtt :D És nem estek szét így sem a cuccok amit ragasztottam.
Csak azért írtam le neked mert ez elvileg egy használt és gonsdolom működő technika erre. (a pórusnyitásra).
Igen, nem nyitja fel mert "lezárja". "Elnyalja", mittomén micsi a gyalu a pórusokkal, de ezt mondják rá.
"azt milyen hatás révén nyitja meg a csiszolás?"
Erre sincs doktori értekezésem. De ezt már máshol is olvastam, meg láttam is .. pl a "szamurájasztalosnál". A gyalult juharpallókat csiszolgatta meg 80-as papírral, "to open the pore of the wood", aztán ragasztotta őket össze, gyalupadnak.
Sajna az ingyenes videóban épp ez nincs benne, mint sok minden más sem. Sőt ebben nem is nagyon beszél sokat. De a közel 3 órás, fizetős sorozatban a fenti pillanat előtt simogatja át a ragasztási felületet, csiszolóvászonnal, hogy jobban ívódjon be a ragasztó.
Gondolom ezért lehet jó ez a technika minden olyan műveletnél, ahol a beívódás elősegítése a cél.
Bari- topiktárs nekem azt is mondta, elég sok bütüs vágódeszkán kitapasztalva, hogy ő a deszkákat akár sütőbe is beteszi egy kicsit, mert az is megnyitja a fa pórusait, és a paraffinolajos-méhviaszos keverék jobban ívódik be. De még ilyenkor is folyamatosan hőlégfúvózik - ezt mondjuk már leginkább csak azért, mert a a méhviaszos keverék elég hamar dermed.
A milyen fűrészgépet vegyek vonalra reagálva, nálam így történt:
Valamikor, a nem is oly távoli múltban, (kb 6-7 éve) azon vettem észre magam, hogy mindenféle itthoni fa dolgot meg-megcsinálgatok, felújítgatok. (egy régi mázsa, 2 pad, kültéren levő konyhaszekrény, stb, stb) Persze ennek volt apropója is, az időtájt tudtam elhozni a sok-sok évvel előtte nagyapámtól megörökölt gyalupadot, és ekkor lett egy kis műhely is kialakítva otthon.
Persze ebben a műhelyben még nem voltak gépek, csak a szokásos fúró, dekopír, és rezgőcsiszoló. De a felújítgatások közepette rengeteget olvasgattam a fórumot (a legelejétől végigolvastam), szakkönyveket, internetet, szóval gyűjtögettem a tudást.
És ekkor találtam ki azt, hogy építek a fiúknak egy-egy-egy emeletes ágyat. Mert mindenki fent akart aludni, így 3 db emeletes ágy kellett, ami alá be lehet rakni az akkor meglévő Animus bútorcsaládot.
Ezeket az ágyakat fenyőfából készítettem, de hogy egy kicsit egyszerűbb legyen, így 18-24 mm-es táblásított fenyőlapot vettem, azt használtam. És itt jött a képbe, hogy ezt mivel oldjam meg. Ekkor vettem az asztali körfűrészt, ami egy Metabo TS 254-es lett.
Ezzel már sikerült aránylag jól megoldani a dolgokat, de arra jöttem rá, amit Paco szépen leírt itt nemrég, vagyis hogy a nagy táblák darabolásához, jobb ha a fűrészt mozgatjuk, így szűk egy év múlva csak megvettem a kézi körfűrészt. (Tök véletlen ez is Metabo lett, a KS55FS, sínnel együtt)
És igazából a sorrend is így a jobb, mert az asztalit azért sokkal többször használom, mint a kézit.
De ha folytatnám a történetet, akkor jöhetne a gérvágó, ezt csak azért mert miért ne :-). Ez nem annyira fontos gép,(mármint nekem) bár meg tudja nagyon könnyíteni vagy gyorsítani a munkát.
És a végén jött a szalagos, (bár abból volt/van egy másik, egy régi, favázas, tüzifavágásra való gépem, de azzal nem lehetett asztalos minőségben vágni).
A szalagost egy fokkal jobban szeretem mint a körfűrészt, de csak a biztonsága miatt. Nekem ugyanis biztonságosabbnak tűnik. És nemcsak azért mert egyszer már sikeresen belenyúltam annó a körfűrészbe! Itt ugyanis nincs kickback, vagyis visszadobás, mint a körfűrésznél, de ez már egy másik téma.
Nos nekem ez volt az út (this is the way :-) ) viszont egyáltalán nem biztos, hogy ez másnál is így kell lennie. Tényleg úgy kell vásárolni, hogy mi az a feladat, amihez kell, vagy amit nagyban megkönnyít. Mert bizony mindazt amit itt mi most gépekkel elvégzünk, azt régen még kézzel is el tudták készíteni, sőt néha már én magam is inkább előveszem a japán fűrészt, minthogy a gépeket használjam....
Egyébként minden más gépem is úgy került a műhelybe, hogy ez most kell. Akkor vettem gépet, amikor muszáj volt ahhoz az aktuális munkához. Mondjuk én ezt is úgy csináltam, hogy a hobbiból befolyó pénzt (elvállaltam ezt-azt, eladogatom azokat amiket csináltam) mindig újabb gépekre költöttem. Pl készítettem egy ismerősnek a mosókonyhájába egy polcrendszert. Nem kicsit, úgyhogy volt benne bőségesen anyag. Ekkor találtam ki, hogy kell egy lapostiplimaró. Megvettem, hiszen már akkor tudtam, hogy majdnem forintra ennyi lesz a nyereség a munkán! Így is volt. De ez már megint másik történet lenne.... :-)
Nekem volt a kezeim között egy ilyen típusú gép, egy Makita. Unokatesóm vette magának. Mikor a gyerekeknek kellett egy "magaságyat" csinálni, meghívott magához (Budapestre illetve -örsre) hogy én már láttam meg vágtam fát, segítsek neki. Mondta hogy fűrészt ne hozzak, mert van gérvágó is meg asztali is. MOndom magamba de jól beruháztáll erre a projektre ... ettől ezért még tele volt az Igbnis szerszámikkal, úgy mentem hozzá Miskolcról :D
Mondom decuki! Aztán elkezdzem használni ... Hát, én sosem vennék magamnak ilyet! Ez a konkrét típus pl mikor "asztalifűrész üzemmódban" van, az asztala libegett (!) vágás közben (!), ami nemvicces, merthogy mikor rögzíted (kb úgy, mint egy sima gérvágót szállítási pozícióban) , az nem egy fix rögzítés. Egy rémálom volt vele így dolgozni -> hálistennek ritkán kellett használni, inkább a gérvágó része volt üzemben. A vezetője egy pilincka aludarab ... ahogy Paco is írta, lehet egy parkettásnak nagy segítség hogy nem 2 gépet kell cipelni, de egy parkettás szerintem gyakrabban a gérvágó részét használja, hosszban ritkábban kell vágni parkettát - de azt is kell, ezért jó ha van ez a része. Bár tesóm pl mikor magának parkettázott, dekopírral vágott mindenfajta vágást a parkettán. "Úgysem látszik egyik vágás sem" alapon.
Szóval ... szerintemne :) Bármennyire is csábító a 2in1 gép, főleg helyhiányban szenvedőknek. Ne ...
Nagyon tetszik! Majd ezzel mentem ki magam az asszonynál, ha perel a por miatt. :)
"Életem, ma csak ennyi fűrészport tudtam gyártani, de ígérem, holnap termelékenyebb eszek." :)
Még nekem sincs állandó műhely helyem. A nem 100%-ig kész családi házunk "lakatlan" helyiségeit szoktam átmenetileg igénybe venni. Vándor életet folytatva.
A jövő, hogy teljesen kiköltözzek a garázsba, annak is a végébe. Lévén nagy belmagasság és közel 4m-es szélesség, egy le/fel mozgatható, U alakú masszív munkapulton gondolkodom, a helyiség teljes szélességében. Még várat magára a megvalósítás.
Jó volt a következtetésed. Nem feltétlenül a legdrágább megoldásokat keresem, de azért fontos a vállalható minőség, mert a szabadidőmet elsősorban a barkácsolással és nem a gépek javítgatásával és szervizbe rohangálással szeretném tölteni.
A fórumtársak által korábban írtak alapján egész jó vételnek tűnik és még talán árban is elviselhető a DEW7485-QS asztali körfűrész. Persze nem lennék a magam ellensége, ha lényegesen olcsóbban hasonló minőséget lehetne összerakni egy kézi körfűrész asztalba építésével. Persze a kedvezőbb ár mellett azért vannak nehézségei is az épített asztali körfűrész használhatóságának. Én itt olvastam róla. Javaslom elolvasásra. Talán segít a további agyalásban.
Ezt a gépet (kialakítását) már egyszer körberagoztuk a fórumon, és arra jutottunk, hogy ez arról szól, hogy a parkettázó vagy laminált psdlózó bácsinak ne kelljen két vagy több szerszámot cipelnie amikor helyszínre megy munkára. Az alsó résszel vagdossa a nagyobb szálakat, a felső lapon pedig tudja a kisebb darabokat igazítani.
Nem biztos hogy pontos de akár lehet is. De tudtommal senki sem tudta rávenni magát a megvásárlására. Hajrá, és kérünk tesztet! :)
Azért nem tulajdonítottam elsőre nagyobb jelentőséget a 4m-es darabbal kapcsolatban írt soraidnak, mert eddig még nem volt olyan feladatom a házkörül, aminél 4m-es pallót kellett volna a teljes hosszt egyben tartva keresztben elvágnom. Ha lenne, akkor a jelenlegi szerszámellátottságomat tekintve, első nekifutásra valószínűleg átvágnám nagyolva egy szúrófűrésszel és utána a kisebb darabokat vágnám pontos méretre asztali körfűrésszel (tolólappal) vagy egy asztalból kiszerelt kézi körfűrésszel. Ez ugyan időigényesebb és több hulladékkal is jár, de megfelelő alapgép híján más megoldást nem látnék.
Igen, neked szántam. Hasonló dilemmával küzdöttem/küzdök + nálam még egy normális hely sincsen, ahol a fűrészporkészítő tevékenységeimet végezni tudom, emiatt pl nálam az asztali körfűrész körbeépítése nem játszik. Írtad, hogy kézi gyalud, rezgőcsiszolód, meg egy szúrófűrészed van, ebből arra következtettem (én laikus), hogy nem feltétlen a 100+eFt-os megoldásokat keresed :).
Amúgy ha már így témánál vagyunk, mármint asztali körfűrész vs. gérvágó, az ilyen típusú (most kialakításra és nem a konkrét gyártóra gondolok):
Ha tudnál esetleg terjedszkedni pénzügyileg, akkor ajánlom neked a Dewalt DWE7492-t, online pl. még úgy látom, hogy a Timárnál van .
Nekem Bosch GTS 10 XC van, ha most vásárlás előtt állnék, akkor a fenti Dewaltot venném. Ha tudsz németül, akkor itt egy videó a fűrészről.
Másik kettő fűrészről nincs tapasztalatom, de úgy látom, hogy a legtöbb itteni fórumos is legtöbb esetben a Bosch vagy Dewalt duóból lyukad ki valamelyiknél (meg persze van egy pár komolyabb cucc is a kollégáknál, de azok már nem ez az árszegmens).
Evolution egy időben nagyon nyomult a YT-on (leginkább a gérvágójukat szórták ki néhány külföldi barkácsolós csatornának) , de érdekes módon nem nagyon láttam idén ezt a márkát a videókban feltűnni.
Teljesen mindegy hogy körbe van építve akár 4 méteres toldóval is az asztali körfűrész. Azon egy 4 méteres pallót keresztben tolni mindenhogy lehet csak pontosan nem.
Szia! Nincs körfűrészem. Szerintem elsősorban Clownfish2-nek szól a válaszod. Ő gondolkodik azon, hogy asztali körfűrészt vagy gérvágót vegyen a meglévő körfűrésze mellé.
Eljutottam oda, hogy kell egy normális asztali körfűrész. Visszakerestem az erről szóló véleményeket, és a Dewalt DWE7485 mellett tettem le a voksom, csakhogy ezt idén már úgy néz ki nem tudom megvenni, sehol sincs az országban, mint ezt Hobbit_G is említette.
Elkezdtem alternatívák között nézelődni, és feldobott két eddig számomra nem ismert gépet:
Az volt a terv, hogy veszek egy paramétereiben korrekt, megbízható működésű kézi körfűrészt, amit majd asztalba építve (is) használok. Ezzel kapcsolatban kértem korábban a véleményeteket. (Nem beszéltem róla, de az is tervben volt, hogy ha lesz egy jó kézi körfűrész, akkor készítek hozzá egy sínrendszert is. Így ha kell, akkor asztalba építve is tudom használni, de szükség esetén hagyományos kézi körfűrészként is rendelkezésemre áll, akár sínes megvezetéssel is. Az asztalba építéssel kapcsolatban többen lebeszélőleg írtatok, és egy hobbiasztalos blogon is sokat olvastam a beépítés és használhatóság nehézségeiről. Így kezdtem el nézegetni az asztali körfűrészeket is.)
Köszönöm, hogy felhívtad a figyelmemet a '''munkadarab nagysága és a megmunkáló gép fajtája''' közötti összefüggésekre, de kezdésként csak egy gépben tudok gondolkodni.
Azért hajlok inkább az asztali megoldás felé, mert az lenne a terv, hogy a nagyobb darabok megmunkálhatósága miatt az asztali körfűrészt körbe építeném vagy körbevenném a munkaasztala szintjével azonos magasságú munkafelülettel. Láttam ezzel kapcsolatos videókat és úgy rémlik SchefferJ is erről írt a gurulós tárolós munkaasztala kapcsán.
Én gérvágóval kezdtem, ácsmunkához kellett (gyerekek mászókája).
Utána vettem asztalit, mert épp az kellett a projekthez (szauna)
Azóta volt pár bútorlapos projekt, oda viszont merülő kell.
A következő egy kerti faház lesz, valószínüleg beszerzek egy kézi körfűrészt.
Szóval a kérdésed igazából tényleg csak arról szól, hogy melyiket akarod _először_ csinálni/megvenni. Nagy kompromisszumok árán lehet csak az egyes eszközök limitációkat megkerülni.
Ezzel szerintem megkaphatod, a Paco155 féle gondolkodásban használt mindkét változatot + azt gondolom, hogy költségét tekintve szerintem szintén nyerő. A körfűrészt a sínen vezetve kvázi gérvágó tulajdonságokkal bírsz (szögbeállítási lehetőség is kb. ezer féle van a neten hozzá), ha meg nagy lapot vágsz akkor meg simán a körfűrészt használod (a lapra rakott vezető mellett). Ami ezzel a szettel nem elkövethető, hogy hosszabb anyagokat hosszirányban nem feltétlen tudsz vágni.
Szintén kérdezted, a Parkside marókészletet. Abból én is vettem, a hétvégén "felavatom" és beszámolok az eredményről.
"kisebb/nagyobb keresztmetszetű gerendaanyagok," -hoz inkább hosszvágásra lesz jó (és ott is vedd figyelembe, hogy mennyi a max. vágásmagassága a kiválasztott gépnek). Keresztvágáshoz meg használhatod a meglevő kézi körfűrészed, vagy szerezz be egy japán fűrészt. OK, hogy kéziszerszám, de némi gyakorlattal talán az egyik legjobb ilyesmire. Hosszabb távon (több gyakorlattal :-) ) kiválthatja a gérvágót is.
Mielőtt döntést hoznál egy dolgon nagyon el kell gondolkodnod.
A pontos munkavégzés úgy történik, hogy mindig a kisebb darabot mozgatjuk a nagyobbon. Másképp nem megy. Ha a munkadarab a kisebb akkor azt mozgatjuk a nagydarab szerszámon (pl. parketta az asztali körfűrészen), fordított esetben a szerszámot a munkadarabon ( pl. merülőfűrész a bútorlapon).
Hidd el, hogy egy négyméteres deszkát keresztbe elvágni az asztali körfűrésszel nem annyira leányálom. De ugyanilyen nehéz egy merülőfűrésszel hosszában kettécsapni egy darab parkettát.
Tehát: még egyszer gondold át, hogy mekkora darab fákat fogsz megmunkálni és ahhoz válassz szerszámot. Ha úgy jön ki a lépés, hogy kicsit is-nagyot is, akkor nincs mese - mindkettőhöz meg kell venned azt amivel balesetmentesen tudsz dolgozni...
Sok darab laminált lapom van, régi (lapra szerelt és egyedileg gyártott) bútorok elbontásából. 19 és 18 mm vastagok.
Egyik"konkrét cél", hogy ezeket újrahasznosítva, megfelelő méretűre vágva új bútorokat készítsek belőlük. Kamrába, gardróbba, műhelybe, azaz kevésbé szem előtt lévő helyekre.
Táblásított fenyő és bükk lapokkal is szoktam munkálkodni. Ezek szükség szerinti darabolását megvezetett szúrófűrésszel szoktam megoldani, de ez kevésbé ad kielégítő végeredményt. A szúrófűrész erre nem kifejezetten ideális, a színen jó, de a lap másik oldalán gyakran elmászik, a megvezetés ellenére.
Esetenként colos deszkával vagy pallóval is szoktam dolgozni, illetve különböző építőfákkal, de ezek vastagabb mérete sem szokta meghaladni a 100 mm-ert.
Általában 50x50mm-es vagy kisebb keresztmetszetű gyalult lécanyagokat szoktam használni.
Van építkezésből megmaradt 75x150-es gerendaanyagom. Ezek 600-1000 mm közötti darabok.Lenne ötletem ezek feldolgozására is.
A felsorolt munkákat kézi gyalu, rezgőcsiszoló és szúrófűrész használatával szoktam megoldani, gyakran erősen kompromisszumos minőségben, és a vágások után sok csiszolással.
és ha megengedsz egy tanácsot, fűszerboltos cuccokat (kivéve csavarbehajtók, de legalább minden ilyen géphez +1 pótakksival) felejtsd el. Pénzkidobás! Talán csak arra jók, hogy ha nagy ritkán kell valamire és nem számít a pontosság és jó ha van, mert nem kézzel kell vágni/csiszolni/stb. (pl. kardfűrész, sarokcsiszoló), de másra ne.
Akkor az asztalit javaslom magam is. A gérvágó leginkább hosszú dolgok végének a pontos szögben vágására alkalmas (és ha jó a gép, akkor arra nagyon), az asztali meg szinte minden másra (az ahhoz elkészíthető kiegészítők száma a végtelenhez közelít).
Adam654321-gyel teljesen egyetértve erre a célra asztali. Ha első projektként csinálsz hozzá egy precíz tolóasztalt es belövöd/jóra cseréled a szögvezetőt, akkor egy nagyon sokolxalú szerszámod lesz.
Igazából azt kéne csinálni, hogy egyszer megvenni két évnyi tüzelőt. Akkor az egyik fele onnantól szárazon kerülne a kályhába. Utána minden évben a következő évit vennétek meg.
Csak ugye ennek pénz, raktározási hely és egyéb problémás vonzatai vannak.
Csatlakozva a kiinduló kérdéshez, én két alternatívában gondolkodom. Hobby szinten szeretnék kisebb kiegészítőket, esetleg bútorokat készíteni, továbbá a házfelújítás során előjövő amatőr faipari dolgokat megoldani (pl. parketta). Néhány alap eszközzel rendelkezem (pl. kézi körfűrész) de azokkal már azt gondolom elértem a határaimat, illetve most lehetőségem lesz egy kis saját műhely(sarok) berendezésére. Múlt héten épp egy madáretető készítésével szívtam, mert nem tudtam rendesen szögben vágni.
Következő lépésben vagy egy asztali körfűrészt vagy egy gérvágót vennék, de még nem sikerült eldöntenem, hogy melyikkel kezdjem, melyiknek veszem nagyobb hasznát a későbbiekben.
szerintem megfelelő célszerszámok beszerzését nem tudod megúszni, ha nemcsak gányolni akarsz.
Én a 2 következő út valamelykén indulnék:
- ha ötletem sincs mit is akarok csinálni, de érdekelni kezdett a barkácsolás: olcsó kézi körfűrész + alu profil/ölesléc és agyalás helyett elkezdeni dolgozni vele. Ez kidobott (tanuló)pénz , de hamar kiderül, hogy amiket csinálok, ahhoz miben kell előrelépni.
- az első konkrét projekthez megvenni a megfelelő célgépből a legjobbat, amire még reálisan tellik.
Én egy kézi körfűrésszel kezdtem. Egy ölesléc mellett majdnem olyan, mint egy merülő; be lehet fogni asztalba is, úgy majdnem olyan mint egy asztali és persze arra is pont jó volt amire akkor éppen kellett, hogy régi bútorokat meg mindenféle hulladék fákat daraboljak szét tüzelőnek.
De, ha csak azért akarsz valamit venni, mert jó ha van otthon, akkor inkább várj amíg lesz konkrét cél és válassz ahhoz megfelelő eszközt.
A gyártó ajánlása szerint első alkalommal maximum kétszer kell lekenni ecsettel, mert a többi réteg filmesedést okozna. Egy év után célszerű újrakenni egyszer, és azután már hosszú távon hatásos lesz a bevonat.
Van valakinek tapasztalata moduláris szerszámos láda rendszerekről? Melyiket érdemes elkezdeni építeni? Főleg helyszíni szerelésekhez kell vinnem a szokásos dolgokat és már kezdem unni a sok különböző dobozt és táskát, szeretnék egy egységes tárolórendszert. Legyen masszív, jól kitalált és elemesen bővíthető. A márkák saját rendszerei nem hoznak lázba, illetve nem is vagyok márkahű, a Parksidetól és a Festoolig több féle gépem is van, így nálam ez nem működne. Szóval alapvetően független rendszerben gondolkodom.
Találtam egy Hauch Tomi videót a Keter Connect ládáról, az jónak tűnik és árban sem rossz, de nagyon kíváncsi vagyok bármilyen tapasztalatra. Köszönöm!
minden ilyen kérdés azzal kezdődik, hogy mit akarsz csinálni. ahhoz lehet szerszámot választani.
ha tetőt ácsolsz, akkor gérvágót, ha rétegeltlemezzel, bútorlappal, táblásított anyaggal dolgozol, akkor merülőt, ha tömörfából magad gyalulsz, szabsz, akkor asztali körfűrészt vagy szalagfűrészt.
Amúgy egyáltalán nem biztos, hogy újra kell, sőt. Mint mondottam 3 év távlatában hibátlan ott, hol minden előírás be volt tartva. Hibátlant meg nem kell újrafesteni, majd ha jelentkeznek hibák, akkor.
"Asztali körfűrész" vs. "körfűrész+vezetősín" vs. "merülő körfűrész+vezetősín"
Az érdekelne, hogy ha pl. csak egy gépre van pénzem, akkor a fenti három lehetőség közül melyiket és miért érdemes első gépként választani.
(Nyilván mindegyiknek meg van a saját legcélszerűbb felhasználási funkciója, hogy milyen feladatokra lehet a leginkább felhasználni, de biztosan vannak átjárhatóságok, kompromisszumos megoldások is. Amikor ugyanaz a gép, ha kompromisszumokkal is, de több más feladatra is használható.)
Azt a Milesi lakkot eleve ecsettel kell kenni a gyártó ajánlása szerint. Nem is próbáltam hengerezni, de ezek szerint a tied jó megoldás lehet.
Egy barátom lekente lenolajjal az akáckerítést. Pár év alatt "gyönyörű" fekete lett, újra kellett gyalulni az egészet. Az biztosan nem jó rá, pedig ez a fészbúkos barkácsolók kedvenc anyaga. :))
Festés előtt 80-as vászonnal átcsiszolom, utána kap egy réteg Milesit. És pár nap múlva, csiszolás nélkül, ismét egy réteg Milesit. Egy év múlva, csiszolás, és újabb réteg Milesi. Ha minden jó, ezt elég 3év múlva újra megismételni. Ez így jó lenne szerinted?
A minap belefutottam egy kicsomagolt Parkside felsőmaróba. Csak futólag néztem meg, olyan 14000Ft-os árra emlékszem, kezel 6-os és 8-as marókat is.
Nem tudom, hogy ez a gép volt e boltban, de mennyire ajánlott vétel ez szerintetek. Vannak vele tapasztalataitok?
Nagyon régen volt a kezemben egy piros Einhell felsőmaró, de keveset használtam. Nincs érdemi összehasonlítási alapom.
Hozzávaló jól árasított 8-as marókészletet is láttam, és vettem is. 12 db-os készlet 4444Ft. Ennyit biztosan megér, mert többnyire kétszeres áron kínálják a szakboltok a hasonló 8-10 db-os készleteket.
A felületkezelést csak csiszolással (150-180-as csiszolópapírral) megfelelően előkészített, majd portalanított elemek esetén lehet megkezdeni.
Én ezzel nem vitatkozom, csak annyiban, hogy a felhasználási útmutatójukban 80-100-as finomságú csiszolóvásznat javasolnak :)
Egyszer valaki itt talán még rajzot is készített erről. A magyarázat tulajdonképp annyi, hogy a gyalulás ugye körív mentén történik, így a faanyag külső széle "elkenődik" oldalirányba, ezzel lezárva a lazúr beszívódásának lehetőségét. Ezért is van, hogy a gyalulás után szép fényes a felület, mint Ádám napokban feltett videójában :) Ellenben ha kicsit fel vannak borzolva a felület, máris megnyílik a terep.
Nagyon köszönöm neked is a részletes választ. Mint ahogyan korábban egy másik hozzászóló is írta, a talán feleslegesnek tűnő sok kérdésemre többetektől is olyan részletes válaszokat kaptam, hogy érdemes lenne mások számára is egyben összerendezve elérhetővé tenni egy "aktában". :) Megvallom, az a fajta vagyok műhelyben és általában is, hogy szeretem magam körül a rendezettséget. Miután hajlok az asztali körfűrész beszerzésére, most is táblázatban kezdtem el rendezgetni az egyes gépek műszaki adatait, az interneten fellelhető tesztek, videók linkjeit és a Tőletek kapott válaszokat. Tény hogy időigényesebb, mint egyből elköteleződni egy elsőre jónak tűnő (ajánlott) termék mellett, de nem sürget az idő. És így a kutakodás közben sok egyéb hasznos információval is sikerül felszívnom magamat.
Egyúttal gratulálok a tárolós munkaasztalodhoz! Masszív, mobil, jól átgondolt tárolóhelyekkel, nagyon tetszetős kivitelben.
Mennyi faanyag van benne? Mennyi a súlya?
Csak a fényképezés miatt van a szabadban vagy ha az időjárás engedi, akkor általában a szabadban munkálkodsz rajta?
"Van a youtube-on egy jó német tesztoldal"
Ha nem kell keresgélned, kérlek linkeld be az oldalt! Köszönöm.
Az árukeresős boltok egyikénél sincs készleten a DEW 7485 QS . Csak rendelni lehet. Úgy rémlik, Hobbit_G írt is erről. Gondolom ő ilyen cégnél dolgozik, de nem válaszolt, miután rákérdeztem. (Az árukeresőn kidobott boltok mellett megnéztem az összes DeWalt viszonteladó oldalát, de a weboldalaik szerint sehol nincs készleten.)
Szóval mivel nem sürgős a dolog, nézegetek más gépeket is. Néztem a DeWalt 7492 QS-t is, illetve a Metabo TS216 és a 254 különböző verzióit. Természetesen a műszaki paraméterek és vásárlói vélemények mellett az ár és a megbízható beszerzési forrás sem elhanyagolható szempont. Bár azért vannak kétségeim az árukereső és hasonló gyűjtőoldalak vásárlói véleményeinek hitelességét illetően.
Szia! Szuper a cucc - nagyon tetszik. Viszont ezt a fajta digitális tolómérőt még nem láttam korábban. Ennek van valami speckó megnevezése? Hol kapok ilyet? :)
Kezdésnek 2 réteg Milesi XGT 609-cel lett kezelve, egy év múlva kis csiszolás után minimum egy újabb réteget kell felhordani.
Ez az elmélet :)
Gyakorlat (tapasztalati úton megtanulva):
- Az párom hozzáfogott hengerrel felhordani. Nem jó, legalább az első réteget ecsettel kell, a második már jó hengerrel. Széles (2,5-3") lazúr ecsettel jól halad.
- Gyalult anyagként vettem. Át kell csiszolni, felnyitni a pórusokat, mert másképp nem lesz tartós. Milesi előírása szerint 80-as finomságú papír ajánlott kemény fához, 100-as puhához.
Ahol minden klappol, ott 3 év távlatában hibátlannak mondanám. Ahol bármelyik a felsoroltak közül nem teljesült 100%-osan, ott vannak bajok, le-le dobálja magáról.
Ha most csinálnám szerintem megpróbálnám shou sugi ban technikát. Időigényes, itt a tung olaj sem olcsó, de ez örökös megoldás :)
Én tegnap elmentem jóáras asztalos gyorsszorítót venni a fűszerboltba és egy ilyen esztergával mentem haza :-) (a gyorsszorítóból a "szorító" sajna erős túlzás, az egyik máris feladta a szorítást :-)
Még csak kb. a kicsomagolásnál tartok, egy kis dió lécdarabot fogtam be, azzal játszottam kicsit. Nem tűnik nagyon combos gépnek, én kicsit gyengének érzem a motort is (bár valszeg a technikám a rossz) . A könnyű alu sínt úgy tűnik eleve asztalhoz rögzítésre tervezték, ott vannak a furatok a csavaroknak. Szükséges is rögzíteni. A szegnyereg gyorszorítója elég lassú, általában a szorítók nem tűnnek elég izmosnak. Mindezek mellett működik, amolyan kis ügyes játékgép benyomását kelti. Apró bizbaszok, kisméretű tárgyak alkalmi hobbista esztegálására alkalmasnak tűnik. A fúrógépes megoldásoknál sokkal jobb. Munkára viszont nem venném meg.
Szia! Sajna elég lehetetlen vállalkozás az akác tartós felületkezelése. Nem ivódik be a festék a faanyagba, mert az élete során eltömíti a sejtjeit un. tilliszesedik. Ettől olyan tartós a faanyag, de pont e miatt nem veszi be a festéket sem. Ha teheted válassz inkább más keménylombos faanyagot, esetleg vörösfenyőt.
Sziasztok. Nem tudom hogy jó fórumon teszem-e fel a kérdésem, de hátha tudtok tanácsot adni. Akác léc kerítést szeretnék csinálni, tavasszal. Már most meg akarom venni a leceket. A kérdés, milyen lazurral érdemes lekenni, és hányszor?
Azért nagyon nem mindegy, hogy 6 vagy 8 hónap. Az akác későn fakadó fafaj, márciusban (8 hónap) még bőven vegetációs állapoton kívül van, májusban, főleg a hónap vége felé (6 hónap) már kezd hajtani, beindult a nedvkeringés. Simán lehet 15-20 % különbség a két időpont között.
Faesztergáláshoz hosszú nyél kell, mert két kézzel, erősen tartva kell tudnod finoman mozgatni, vezetni.
Legalább 20 centis nyelek legyenek, de én magamnak pl 25 centiseket csináltam, és a fém rész inkább rövidebb, mint a sima vésőknél, a 10 cm sem kevés, ha nem valami spéci kés.
Ha igaz, akkor március-április-májusban vágták. Olyankor indul meg benne az élet, szó szerint csurog a fa olyankor. Aztán ha kint volt szabad ég alatt, hát jól elázott idén ősszel, hiszen hetekig más se volt, csak eső.
Ha nem lenne, én megvenném. Ismerkedni, megtanulni esztergálni bőven elég, aztán ha nagyon belejössz, úgy is beszerzel egy brutális gépet 100-150-ért :)
Esztergálással kapcsolantban viszont a többieket kérdezném, egy ilyen fafaragó készlet jó esztergakésnek is?
Szerintem igen, édesapámnak is pont ilyen van, és az már megvan neki, mióta az eszemet tudom. Én kerestem két csapágyat, akkorát, ami pont passzol a fúrógép helyére, és esztergáltattam egy engelyt, aminek az egyik felére ékszíjat lehet tenni, a másik felén meg menet van.
A csúcs az egy érdekes dolog. Én meg szoktam fúrni annyira a fát, hogy a szeg bemlemenjen, aztán az a két ék még jól bele tudjon nyomódni a fába. Annak a kis csúcsnak csak annyi szerepe van, hogy nagyjából középen tartsa az anyagot, mikor beteszed.
Nem asztalos kérdés, de fával kapcsolatos: csak szeretném tudni, hogy átb..tak, vagy sem. A 6-8 hónapja kitermelt, rönkökből frissen felvágott akác tűzifa nedvességtartalma lehet kb. 35% (nedvességmérővel mérve)?
A szokásos tűzifa-szállítónk beteg, ezért máshonnan rendeltük meg a kandallóba való fát. Máskor is ilyenkortájt szokták hozni, és általában 20% körüli a fa nedvességtartalma, bár az eredeti szállító mindig figyelmeztet, hogy az még azévi vágás, nem igazán száraz. De ez a mostani, máshonnan rendelt fa szinte még csurog. Szóval nem tudom eldönteni, igaz-e a 6-8 hónappal ezelőtti kitermelésről szóló állítás.
Különösebben semmi sincs, amit hirtelen esztergálnom kéne, csak régóta érdekel maga az esztergálás, szép kis motyókat lehet csinálni. Kis tálakat, miegymást, és nem olyan hűdedrága a gép, meg a lidlis három év gari se rossz, ugye.
Nem tudom, belemegy-e 1/4'-os marófej, de ha igen, lehet, hogy érdemes lenne egy olyan betétre beruházni. Ilyen szárral ezernyi marófejet kapsz a kínai oldalakról, olcsón. Van belőle olyan is, amit érdemes megvenni, beszéltünk sokat róla.
Köszi a linket! Igen nekem is a 6mm-es kell és nem a 6.35mm-es. Én meg vagyok elégedve ezzel a kis kézi élmaró makitával, szépen dolgozik, csak hát ugye a 6mm az sajnos 6mm. Kevés ilyen szárat lehet kapni.
Van az a pénz!:) Amúgy az Aliexpressen 10-15 USD körül van négy kés, ennyiért itthon egyet kapsz. A méretekre oda kell figyelni, mert mindenből van 6mm-es, ami jó nekünk, meg 1/4-es, ami nem biztos. https://www.aliexpress.com/store/3105030?spm=a2g0o.detail.100005.3.527e34a6dDS55w Én ezeknél szoktam vásárolni. Némelyik méretnél az imbuszos csavar kicsit kiáll a csapágy síkjából, amit reszeléssel orvosolni szoktam. Egyébként utóbb én is bánom, hogy nem 8mm-es élmarót vettem, de akkor az egy huszassal több volt.
Tudja valaki, hogy Magyarországon hol lehet beszerezni rejtett csavarozáshoz csavart? Vagy 6 nagykereskedést is felhívtam, de annak ellenére, hogy egyszerű feladatnak tűnik, senki nem tudott segíteni, mert elvileg nem DIN szabvány, amit keresek: nem süllyesztett, részmenetes, önfúró, vagy vágóéles facsavar 4x25 - 4x40-es méretekben. Normál és sűrű menetemelkedéssel.
Vagy nem forgalmazzak, vagy kompromisszumos megoldas (pl. sullyesztett feju, de az repeszti a fat), csak rozsdamentes anyagbol, csillagaszati aron.
Szia! Nekem is van, többek között, egy 6mm-es Makitám, amihez itthon nem kaptam semmi használhatót, viszont az Aliexpress tele van. Sokan szoktunk kínai késeket rendelni, pár hetet kell várni rá, de legalább olcsó.
Azt nézegettem én is, bár nekem van otthon egy retro, amibe még fúrógépet lehetett befogni. Most hirtelen nem találtam képeket róla. A videóban amit Soká linkelt, azért elég durván nekiesnek. Ha nem akarsz évekig száradt szilfát esztergálni, ami szikrázik, ha kés éri, akkor elég jó kis gépnek tűnik.
Szia! Igen asztalba van beépítve alulról felfelé. Egy Makita élmaróm van 6mm-es patronnal. Egy fa kockát szeretnék egy íves sablon alapján körbe marni a sablon formájára, de mivel maga a fa hasáb 4cm magas és nem tudom annyira kitolni a szárat, hogy a felső részén lévő csapágy elérje a sablont. Így arra gondoltam, hogy alulra teszem a sablont (ez fekszik fel a maró asztalra) és 2 lépésből körbe marom. Els lépésben a sablont követi a csapággyal másodikban meg már leveszem a sablon a fa hasáb aljáról és az új íven tolom körbe. Nekem az is jó lenne, ha lenne olyan átalakító vagy toldószár ami 6mm ről 8mm-re alakít, mert 8mm-esbő találtam.
- mi a gond a másik oldali csapággyal? A másolósablont nem tudod úgy elhelyezni hogy jó/biztonságos legyen? (asztalba van építve a maród vagy kézből másolnál? utóbbira tippelek)
- milyen maród van? Nem tudsz hozzá beszerezni (hosszú távú megoldásként) egy 8mm-es befogópatront? Biztos észrevetted, hogy igazán jó választék kis hazánkban abból (és 12mm-es szárakból) van.
Természetesen vákuumszivattyúval. Az asztal épp azért macerás, mert úgy kell megépíteni, hogy kizárólag a felső felületén tudjon szívni, azaz minden illesztést durván tömíteni kell. Ez még egy múanyagzacskónál is kihívás, nem hogy egy 12 élű doboznál.
A Kydex hőlégfúvós melegítése és sablonra húzása nem jött be, de nem engedem el az ügyet. Kérdés, hogy a 2 mm vastag agyaghoz elegendő-e a porszívó ereje. Bár gyanítom ez inkább attól függ, hogy mennyire képlékenyre melegítem.
Hátha tud nekem valaki segíteni. Szintbemaró szárat keresek 6mm-es befogóval, de olyat ahol a csapágy a kés alatt van. Ilyet keresek, de nem találtam még itthon. Valaki tudja, hol tudnék ilyet beszerezni és nem az amazonról rendelni?
Nem, biztos nem jöhet le, mivel az esztergálás során is az erők rászorítják a tengelyre a tokmányt, inkább csak az amin megakadtam hogy 1/2-2/3 részben van a meneten a tokmány. Az egyel kisebb változaton nincs a hernyócsavaros rész, így az teljesen felmenne a tengelyre.
Nem hiszem hogy használnám a hernyócsavarokat, de inkább nem nyúlnék a tokmányhoz, mivel 6x annyiba kerül, mint a tengely, így inkább a tengellyel kísérleteznék. De lehet még megkérdezem a céget, hogy jelen állapotában használható-e teljes biztonságban.
Olyan, mint mikor egy anyát csak félig raksz fel a csavarra nem annyira biztos, sokkal jobban mozog rajta mintha teljesen felraknád. Az igaz hogy mikor felütközik a tokmány a tengelyre akkor fix.
Ennyi pénzért még egy 50-60 kg-os stabil állványt is adjanak hozzá? Az eladó fél veséje nem kéne? :-)))
Viccen kívül: ha ráteszed egy masszív asztalra és lerögzíted, biztosan nem fog szétesni. Mondjuk pont a késtartó billeg ami nem nagyon egészséges dolog. De a következő videóban a házilag mókolt késtartó már stabil.
Ma kézbevettem (a dobozát), megemeltem és szerintem 8kg sem volt. Elképzelni sem tudom, hogy ne akarjon szétesni, berezonálni használat közben. Pedig méretre nekem elég lenne.
Egy átalakítóval van rádugva normál porszívó csöve. 38mm, vagy valami hasonló méretű. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a műhelyemben van a központi porszívó motorja, és közvetlenül abba dugom. Nem próbáltam még, de szerintem ez is tud annyit, mint egy Festool porszívó, legalább 3-szor akkora ez a motor.
Lehet, az a baj, hogy a vágás vonala alatt nincs semmi, 2 asztal között szoktam vágni, egyiken a maradó, a másikon a leeső darab.
Hogy van csatlakoztatva az elszívó ? (illetve milyen porszívót használsz ?)
Kapex-nél láttam egy videóban, hogy belemegy a kisebb/nagyobb porszívó csatlakozó is, de sokkal jobb az elszívás ha a nagyobb átmérőjű csatlakozó van rádugva (ami kívülről csatlakozik a csonkra)
Nálam sem tökéletes a dolog, bár csak makita porszívóval, belső átmérőn használtam. Gondolom az sem mindegy, hogy mi van az anyag alatt, egyenlőre csak hungarocell táblákon használtam (a rendes asztal is tervben van, mint annyi minden más :)
van valami vélemén a parkside esztergáról, amit múlthéten árultak? Valami 550W, 60cm hosszút, 25cm átmérőt tud 30ezeré. Abszolute kezdőnek kis biszbaszokat esztergálni, kipróbálni, hogy az milyen is? Vagy felejtős?
Ha már előkerültek ezek a merülők, van egy kérdésem, ami egy ideje foglalkoztat. Nekem csak Festool merülőm van, és olyan benyomásom van, hogy egy ideje nem olyan jó a porelszívása. Egyébként is sok olyat olvastam, hogy x, y gépeké amúgy is jobb, de mintha újkorában jobb lett volna, mint most. Pedig én barkácsolok, azért olyan sok km nincs benne. Nem csináltam egzakt teszteket, nem is tudom, hogyan kéne, ez csak olyan női intuíció. Mindig porszívóval használom, de elöl azért tolja a port elég rendesen.
Elképzelhető ilyen jelenség, vagy ez csak hiszti? Nem látom, hogy eldugult volna valami, maximum a fűrészlap kopására gondolhatnék, de nem tudom, ennek lehet-e ilyen hatása az elszívásra.
Köszönöm a gyors választ! Sejtettem, hogy így van de gondoltam egy kérdést megér, hátha csak én nem gondolok jól valamit.
Nem szívesen bontom meg a gépeket. Jobban szeretem ha gyári állapotban van. Bár nem garanciás. Egy átmatricázott scheppach hd 15-ös. Ami a szokásos jófogásos vonalon jött be az országba.
Ha már összehasonlítás. Itt a tapasztalataim a három gépről.
A Bosch/Mafell sínek toldása sokkal egyértelműbb és gyorsabb, mint a Festoolé.
A B/M sín rugalmasabb, ez előnyös, ha nem teljesen sík az anyag, amit vág az ember (pl kisebb asztalon a tábla végei lehajlanak), de valamikor hátrány is tud lenni. Van egy 3100-as Bosch sínem, na annak van kilengése...
A B/M sín bal élén a fűrészlap talpa pár mm-rel túllóg, MFT jellegű asztalokon egy kicsit körülményesebb tud lenni a használata.
A tapadócsík a B/M sín alján gumiból van, nem koszolódik olyan könnyen, mint a F sínen a szivacsosabb csúszásgátló (lefújóval azért ez is simán letisztul).
A Bosch gép tud Festool (vagy pl. Makita stb) sínen is csúszni.
A GKT55GCE és az MT55C érzésre erősebb, mint a TS55. Simább a járásuk is, a Festool-ban a fordulatszámtartó elektronika kicsit rotyogósabb hangot ad.
Porelszívás B/M gépeknek jobb, mint a Festool-é.
A Bosch gépre 165-ös tárcsa megy, a Festool-ra és a Mafellre 160-nál nagyobb már nem fér el, beleér az alu házba a nagyobb.
A B/M sínek hossza szerintem jobban el van találva, mint a Festool-é. Hátrányuk viszont, hogy a sín tetején nincs T-horony, amihez lehetne egyszerűen pl. párhuzamütközőt stb. készíteni. Az alján van, de sokkal vékonyabb, mint a Festool-féle horony.
És az utolsó, ami lehet, hogy szubjektív dolog, de azért egyértelműen tapasztalom: a GKT-t használva, amikor a sínre illesztettem a gépet, 10-ből 3-szor ha sikerült elsőre csont nélkül elhelyezni. A többi esetben kellett egy kicsit játszani, hogy leüljön a helyére. A Mafellt nem használtam sokat, arról nem nyilatkozok. A TS55 viszont 10-ből 9-szer a helyére ül az első mozdulatnál.
Mind kiváló gép, az egyik itt, a másik ott jobb egy kicsit.
Ok, elhiszem neked. Egyenlőre elvagyok a festool-al, bár tény, hogy kicsit képes szakítani. Mondjuk lehet valami jobb korongot kellene beletennem, a gyári van benne egyenlőre.
Egyébként annyi, hogy a mélységütközőt kell beállítani. Ez kb pár másodperc. A mafell viszont pár tizeddel oldalra vág ilyenkor, aminek nem tudom mi értelme. (legalábbis Peter Millard szerint, nekem sosem volt a kezemben Mafell)
A vicc egyébként az, hogy a kisebb szoba ahol tavaly voltam 3x4m volt és jobban ki tudtam használni, jobb volt ott melózni. Egy a difi: ott nem tároltam falon faanyagot, mert nem fért el.
Komolyan elagyaltam oda visszamegyek, de túl nagy meló lenne. Ill lett lb1200 szalagfűrész, lehet annak elhelyezésével kéne valamit kezdenem, mert mindig útban van xd
Alapvető gond a két nagy gép : egyengető és a szalagos, egymással szemben elhelyezve, ha hosszú lappal dolgoznék. Ez így kapásból mínusz 2 méter. Meg kéne csinálnom szalagos alá a négy kereket...
Vagy másképp elhelyezni ezeket a masinákat, mondjuk középre? Ezen még lehet agyalok is keveset, hát ha jó ötlet lehet xd
Másik gond a 200cm belmagasság, az se segít sokat.
Azt a hernyócsavaros szorítót akarod használni. Ha nem*, akkor én azt alakítanám át, nem a tengelyt. Abból ki lehetne venni a 2-4mm-t és le is lehet rövidíteni. Vagy a tokmányt nem akarod alakítani?
* néztem egy videót, ott sem használja, nem is tudná, neki sem olyan a tengelye.
sziasztok. Mostanában elég sokat barkácsolok kerti kiülőket , tartó konzolokat, kisebb mütyürkéket. Meg szeretném kérdezni ha szépen akarok vágni kemény és puhafát egyaránt milyen körfűrészlapot ajánlatok a BoschGTS 635-216 gépemhez. Köszönöm a válaszokat.
A kert az kert, az hátul van (megjegyzem 10x12 méteres a japán kertem benne a teaházzal)... a harckocsi rengeteg helyet foglal el, de nem volt még szivem eltolni két utcával arrébb a nagyi udvarába... jelenleg becsomagolva várja a tavaszt.
Sok tesztet megnéztem, a mafell merülő az, amire azt mondják az okosok, hogy még a festoolnál is jobb. (főleg elszívásban, minden másban meg pont olyan jó) Felteszem nem bántad meg a vásárt :)
Viszont akkor a festool sínt mihez vetted a múltkor ? OF-hez ? (vagy megint keverek valamit és nem te voltál akinek nem volt sík a sín ?)
Ezt meghirdetném, remélve, hogy valakinek pont ez kell (akár 7000 forinttal olcsóbban is mint az eredeti ára mert még úgy is nullszaldósra jössz ki ahhoz képest mint ha visszaküldenéd), és megrendelném a kicsit.
Egy kis tanácsot szeretnék kérni. Van egy gyári faesztergám amihez most rendeltem egy tokmányt külföldről, azonban a kibontás után derült ki, hogy a tokmányt nem tudom teljes mértékben felcsavarozni a tengelyre, mivel nem olyan a tengelykialakításom. Kb 1 cm az ami szükséges lenne hogy teljesen feltudjam csavarozni. Az egyik lehetőség, hogy kicseréltetem a tokmányt egy másik kisebb tokmányra (eredetileg ilyet akartam venni csak nem volt raktáron), ebben az esetben vissza kell küldenem a tokmányt saját költségen ami kb 7 000 Ft. A másik lehetőség, hogy a tengelyt a szükséges helyen leesztergáltatom a szükséges méretre. Az átmérőből vennék el 2-4 mm-t, 12 mm hosszon, pontosan még nem mértem le mennyit kellene levennem. Annyi, hogy ezáltal a kulcsnak kialakított hely egy része eltűnne, de mivel lemez kulcs van hozzá ami 2 mm vastag, maradna neki hely. Szerintetek érdemes leesztergáltatni a szükséges részt, hogy feltudjam rakni a tokmányt vagy amennyibe kerülne az esztergályozás jobb ha kicseréltetem a kisebb tokmányra? Nekem a kisebb tokmány is jó. Csatolok pár képet róla, hogy mi a problémám.
Ne panaszkodj, nekem 3x3m sincs, ráadásul nem is négyszög. De volt (van?) itt egy fórumtárs, aki többfunkciós asztalba épített be gépeket a 2x2m-es műhelyébe. Kinek a pop, kinek a popsi. :)
Ó ha tudnád mit adnék egy 5x5 helyért. Nekem 7x3.5 van, a 7 felesleges, a 3.5 viszont nagyon gyér :( pláne hogy itt tudom tartani a faanyagot és kb mindent oldalt, így a 3.5 kapásból csökken majd 1 métert...
Ha érdekel, én megválnék ettől a fűrészlapomtól. Keveset, talán csak pár tucat métert használtam, még nem kellett élezni sem. Celldömölki vagyok. Nyilvános az e-mail címem.
Időközben eladtam a GKT-t, és a mostani merülőmbe nem fér bele a 165 mm-es. Ugyanilyen lapot vennék majd, de 160-ast. (2 608 644 127)
Egyébként az eltérő vágásszélességgel én nem foglalkoztam, nem volt a gyakorlatban jelentősége.
@pacman, @Ugyanpityu köszi, sztem elhanyagolható ez a 0,25 mm . Utánanéztem , bosch katalógusban is ezt a fűrészlapot ajánlják (Cikkszám: 2608644128) laminált bútorlapokhoz.
+ közben találtam egy német fórumot is ahol ők is a 0,25 mm-re jutottak.
- kétféle hasítóéket adnak hozzá, egy egyszerűt, meg egy nagyobbat, amin rajta van a védőburkolat is. Ez egyetlen kallantyúval be ill. kirakható és pontosan illeszkedik.
- egy "seprűt" érdemes beszerezni, ami odaszorítja a (főleg keskeny) munkadarabot
Igen, finoman szólva. A hozzáadott cuccokkal nem támogatja túl izmosan a párhuzamtartást. Persze meg lehet oldani, erre vannak jó példák. De ha ezzel nem akarsz foglalkozni, csak alapból pontosan akarsz vágni, akkor nem túl jó választás - szerintem. Másrészt böhöm nagy asztala van, amihez relatíve nagy hely kell a többiekhez képes.
Makita 2712, de az más világ. Ács kőrfűrész inkább.
Többször láttam már leírva, hogy ez a Maki ács körfűrész. Nem azért, mert nekem is ilyen van, de ez mitől "ács"?
Nyilván egy ács több féle keresztmetszetű anyaggal dolgozik, tetőléctől az ilyen-olyan gerendáig. Tetőléchez, lambériához indokolatlan a 2,2 kW és a 85mm vágásmagasság, gerendához meg kevés (mármint a magasság).
A gyári lapnál a kilógás (b1-b2)/2 0,25mm a vastagabbnál 0,5mm , azaz 0,25mm vastag (de inkább vékony :) ) alátét kellene. De ahogy pacman írta nem fog jobban szaggatni ha vastag után a vékonnyal vágsz ez a negyed mm gumi hiány nem okhozhat gondot. Egy jó ideje használt sínben simán előfordulnak ennél durvább bevágások is.
Milyen anyagokat vágsz vele? (anyagok fajtája, vastagsága)
Többségében fenyő (luc, borovi és vörösfenyő), ritkábban akác, tölgy vastagságra nem több mint 5cm, de vágtam már ennél vastagabbat is, csak nem jellemző.
Gyárilag mennyire pontos a gép? Egyből 100%-osan használatba lehetett venni vagy dolgozni kellett a beállításokkal?
Nagyon. Úgy ahogy volt kicsomgaoltam, kipróbáltam, 1mm-et "ment mellé", de azt gyorsan beállítottam két csavarral.
Mennyire igaz a gép esetében, hogy "a párhuzamos az párhuzamos", a "derékszög az derékszög"?
Ezért vettem. Előtte Makita 2712 volt. Ez a DeWalt nagy húzása, hogy mindig párhuzamosan tartja. A derékszög az derékszög. (A szögtologatója kicsit mozog (a tesztek szerint még mindig a legkevésbé), de az meg kiküszöbölhető egy kis burkolással.
Mennyire pontos a szögállítása, és azt mennyire tartja meg stabilan? (Egymás után több darabot is ugyanabban a beállításban vágva.)
Ha egyszer beállítottad, akkor nem kell figyelni, hogy a második is jó lesz-e.
Önmagában is kellően stabil vagy esetleg berezonál és néha zörögnek az alkatrészei?
Mivel hordozható, így rögzíteni kell. Én csináltam neki egy kis tartót fából, 4 fékezős-görgős kerékkel. Nekem stabil. Olyan magasra csináltam, hogy a munkalap teteje pont olyan magas legyen mint az munkaasztalom, így ha hozzá tolom, akkor a munkadarab csak átcsúszik az asztalra. Így már vágtam vele 2.5mx 1.25-ös fenyő táblákat.
Gyári tartozékként milyen vágólapot adnak a géphez és az milyen anyagokhoz használható?
Gondolom univerzális lapot adnak hozzá, ezt nem néztem még, de a fogszámból és az elrendezésből erre gondolok. Egyenlőre a gyári lapot használom. Ha váltok, akkor alapvetően hosszvágó lapot fogok bele tenni.
Ha vásároltál hozzá plusz vágólapot, akkor milyet?
Még nem. De erről beszéltgettünk itt néhány hete. Keresd meg.
Milyen más gépeket nézegettél (ha nézegettél) vásárlás előtt, és milyen szempontok alapján döntöttél a DeWalt 7485 QS mellett?
Van a youtube-on egy jó német tesztoldal, ott összehasonlították a hasonló képességű Makita, Bosch, stb. gépekkel. Ezt hozták ki győztesnek. Másrészt nekem a legfontosabb tulajdonsága vásárlásnál a párhuzamtartás volt, amiben ez a gép kiemelkedő. Amikor le kell szedni egy 4 méteres lambériáról 1-2 cm-t, akkor nem mindegy, hogy hány cm-el indulsz és hány cm lesz a végén.
A gép megvásárlása előtt dolgoztál-e másik asztali körfűrésszel és ha igen, az milyen gyártmány és típus volt?
Makita 2712, de az más világ. Ács kőrfűrész inkább.
Teljesen hobbista vagy, vagy van szakmai kötődés is az asztalossághoz?
Na jól belezavarodtam, a vastag lap alá kellene az alátét. De a fogazás profilján és méretén múlik, mert hiába vastagabb a lap ha a fogak esetleg nem lógnak ki oldalra jobban.
Úgy írtál a német autógyárbeli tisztaságról, mintha az lenne a munka élvezetének az egyik legbiztosabb alapja. Én jeleztem, hogy szerintem kevés szarabb dolog van, mint egy német autógyárban a patika tiszta csarnokban dolgozni. Ennyi.
Az enyém szűk 5x5 méter, körben asztalok, szekrények, egyéb tárgyak, akármik, kerülgetnivalók, szóval nálam nem nagy kunszt elérhető közelségbe kerülni :)
Azt tervezem, hogy szivacsot rakok bele, amibe a szerszám bele lesz süllyesztve, mint a profi tárolórendszereknél. Meglátjuk meddig jutok vele, még a szekrényt sem kezdtem el csinálni :)
"Ez a vastagabb lap nem nyiszál le többet a sín gumijából, mint a vékonyabb? "
Erre Maki merülőtulajként is válaszolhatok, de sztem ez általánosan igaz: de, le fog.
Gondolj bele, logikus is hogy lenyiszál, HA az első vágást egy vékonyabb lappal ejtetted meg, ami a gumit is "méretre vágta". A fűrészlapot nem nagyon tudod kintebb állítani, a mostani gumiszélhez, mert az fix. A merülő is "fix" a sínben (annak kéne lennie, hiszen különben kotyogna) , szóval a vastagabb le fog nyisszantani a gumiból. Nem nagyon tudok rá más megoldást, minthogy vagy külön sínt tartasz a vékony, vastag lapokhoz (jó drága megoldás), vagy nem törődsz azzal a 0.4mm különbséggel, megtanulod ehhez beállítani, kiszaggatni nem hiszem hogy sokkal jobban fog ha később a vékony lappal mész neki.
Vagy .... mindig cserélgeted a gumit, de az meg kicsit túlzásnak tűnik.