120x60 a célkeresztmetszet, de csak ilyen anyag volt a zatikban, 22mm-es gyalult, ezért ragasztok 3-at össze. Ez az egyik rövid oldal lába lesz, gérbe vágott, fordított U alak. Egy darabból csinálom, mert így a mintázat körbe fog futni a lábon. A két láb között egy torziós box fogja tartani az asztallapot, ami jelen állás szerint kompaktlemezből lesz (12mm vastag). Van egy minta asztal, ahonnan az ötlet jött.
Svartnival még nem dolgoztam, bár megfordult a fejemben az is, de végül maradtam a tömör anyagnál. Nem kell sok anyag egyébként, 9 szál deszkából kijön minden, ami kell.
A plusz-minusz megoldast tudtommal azert vezettek be, hogy ezzel kulonboztessek meg a temaba tartozo es eltero tartalmat, ha off, akkor minusz jelzi, es ha valaki keresot hasznalja, a kereso az ilyen talalatokat elrejti. Ha pedig valaki nagyon jo szakmai tanacsot ir, akkor kap ra sok plusszt, es akkor abbol lehet latni, hogy az szakmailag nagyon fontos iras.
A gyakorlatban viszont erzelmileg, szemelyeskedesre hasznaljak, tetszik/nemtetszik, es ebbol vannak a felreertesek.
Nem biztos, hogy jo otlet, mert akkor nagyon hosszu lenne a leiras, mert bele akarjak majd venni, hogy aki nem allitja at az index jogosultsagot cc (public domain)-ra, az meg egy onzo dog, aki nem ... stb. stb. :-))
Most lehet, hogy "pikkelek rád" :))), de az jutott eszembe, hogy egy ilyen szép anyagból biztosan nem készítenék ilyen gerendát. Nem tudom, mi lesz belőle, de ha már ilyen keresztmetszet kell, akkor én lehet, hogy csinálok ebből a dióból svartnit és körberagasztok vele egy fenyő gerendát. De ha most ezt megesztergálod, vagy faragni fogod, akkor persze nem szóltam. :)
Azt hiszem olyan alapvető nézetkülönbségeink vannak, amelyek áthidalhatatlanok és még a technológiai részét is csak akkor tudnánk tisztázni, ha lemegyünk a műszaki alapokig. Addig, hogy mit mutat a statisztika, az elhasználódott anyagok hány százaléka kerül vissza a körforgásba, hogy valójában az "újrahasznosítás" milyen újabb energiafaló tevékenység, stb. mindez azért, hogy kényelmesebben éldegéljünk. Úgy emlegeted az újrahasznosítást, mintha az egy csettintéssel menne. A gyűjtögetés, szállítás, a nyersanyagok kinyerése mind komoly energia és pénz, ugyanakkor mégis eltörpül a termékek árához képest. Eltaláltad, az a fúrógép valóban B&D, de nem azért hoztam szóba, hogy teljesítményben megversenyeztessem a Te modern akkusoddal. De ha valóban versenyeztetni szeretnéd a kettőt, van egy javaslatom: ez a B&D kb. negyven éves. Várjunk újabb negyven évet, hogy a te akkus géped is elérje ezt a kort, és akkor vessük össze, hogy ki fog vele hamarabb kifúrni egy lyukat. Úgy, gyári állapotában, ahogy a jóisten megteremtette. Érted, hogy miről beszélek? Ha a kényelem olyan fontos, amilyennek látszik nagyon sok embernél, akkor komolyan gondolod azt, hogy a te mostani csilivili akkus géped még 10-20év múlva is használható kategória lesz, amikor másokét mondjuk 10 perc alatt lehet feltölteni és esetleg a súlya is feleannyi lesz? A marketing most is mossa az agyakat és 10-20 év múlva is mosni fogja. De félre ne érts, én nem rád haragszom, amiért használod a kor adta lehetőségeket, hanem a gyártói oldalra, akik szemrebbenés nélkül zsigerelik a Földet, hogy rávegyenek Téged, engem, akárkit, hogy vegyen egy újabb kütyüt mert az kényelmesebb mint a régi.
A nem működő csavarbehajtóim természetesen nikkelkadmiumos darabok. És csak az akkumulátorral van a gond, azoknak a cseréjére meg nem áldozok mert egyszerűen nem éri meg.
És ne keverjük már össze a profi felhasználót, aki intenzíven használja az ipari gépet és optimális esetben a gép egyenletesen amortizálódik, meg a magunkfajta hobbistát, akinél úgyis az akkumulátor fogja megadni magát és nem a gép. Amire persze van egy gyártói válasz: gyártsunk még szarabb gépeket, hogy Soká olvtársnak ne legyen igaza, hogy a motor túléli az akksit. Ezt (is) jelenti a technológiai "fejlődés".
"Ha úgy gondolod, hogy a fúró/csavarozó kategória esetén az akkus megoldás "trendiség", akkor tényleg nincs miről vitáznunk."
Szerintem ne ferdíts. Az én fő problémám, hogy most szinte mindent akkusítani akarnak. A szúrófűrészt, a körfűrészt, a sarokcsiszolót, mindent. És van is hozzá megfelelő ideológia, elég egy akkutöltő, elég 1-2 akku. A példám csak azért a csavarbehajtó volt, mert abból van akkus darabom. Másból semmi. De az akku az akku, mindegy hogy miben használjuk, az élettartamát nem befolyásolja. Egy olyan köztes áttétel, ami egyfelől drága, másfelől korlátos élettartamú és nem szükségszerű. Nekem, személy szerint legalább akkora kényelmetlenség arra figyelgetnem, hogy mit mikor kell tölteni, meddig és bosszankodni ha elfelejtettem feltölteni, mint kerülgetni a vezetékeket.
Persze CNC-m nincs, így csináltam egy tolóasztalt a maróhoz, hasonlót, mint amit a körfűrészes egy penge szélességű csapoláshoz, csak itt 8mm-es marószár dolgozott.
Gratulálok a vákuum szivattyúhoz! Én nagyon sokat használtam régebben az enyémet, mostanában idő hiányban szenvedek, így erre már nem jut most időm. Az én vákuum szivattyúm sem áll meg magától, addig szív amik ki nem kapcsolom.
Mire akarod használni? Íves ragasztásokhoz? Műgyantához?
Nem volt gyalulatlan, pedig olyat akartam, de pont amikor ott voltam, akkor hívtak telefonon, hogy minden is bezár, szóval esélytelen lenne jövő héten gyalulnom a cuccot, szóval igyekeztem kellően egyenes darabokat válogatni, hogy össze tudjam ragasztani.
Nekem furcsa, hogy miért pont szalagfűrészt akarsz elsőre építeni úgy, hogy nincs még szerszámod. Ha nincs szerszámod, és itt kérdezel minket, akkor gyanítom, gyakorlatod sincs a fa építésekkel. A szalagfűrész nem a leg egyszerűbb téma, nagyon sok buktatója van. Ráadásul ha valamit elrontasz rajta akkor súlyos sérülést is tud okozni, ha pont akkor megy tönkre amikor a kezed a fűrészlap közelében van. Én építettem már szalagfűrészt fából, nem is kicsit, de nekem volt akkor már pár évtizedes gyakorlatom fával. A fát meg kell ismerni, ki kell tapasztalni mit bír, hogy, é mikor reped, hasad, mikor vetemedik, milyen a szálíránya, minden fafajnak más a tulajdonsága, nedvesség tartalma, stb... Tehát nagyon sok mindent ki kell tapasztalnod mielőtt egy ilyen veszélyes gép építésébe kezdenél.
Ha nincs gyakorlatod még fával, akkor azt javaslom, hogy kezd kisebb projektekkel. A saját biztonságod, testi épséged érdekében mondom ezt. Például vegyél egy dekopir fűrészt és készíts vele apróbb dolgokat, például egy madáretetőt, kutyaházat. Tartsd be a fokozatos fejlődést, tanulást, és el fogsz jutni a szalagfűrészig pár év alatt.
Nem lebeszélni akarlak, csak azt javaslom, hogy ne az egyik legnehezebben megépíthető gép építésével kezdj barkácsolni.
Azért kérdeztem, mert van felkuglizva tűzifám, és kikínlódtam belőle pár lécecskét, 20 centisek, de nagyon jó anyag. Viszont a körfűrésszel nehéz a 15-20 centis rönkből eljutni az 5X3-as lécig.
Önjelölt moderátor van közöttünk. Utóbbi időben azt figyeltem meg, hogy valaki így jelzi az offtopik témát. Tehát megebédel, majd végigfutja az aznapi hozzászólásokat, és mínuszol. Te is megkaptad meg mindjárt én is, mert az offtopikra regálás is offtopik :D De ettől még nem fogom az ereimet vagdosni.
Én a Zatikba tuti nem mennék borovi fenyőért. Oda csak azért, amit máshol nem kapni ("egzóta"). Lehet én tévedek, de ez szerintem valami "nemesebb" fa.
"Miért is akarok szalagfürészt építeni? Nem is tudom igazan, kihivas, önismeret proba."
Tudod, volt az az ember akitől megkérdezték miért akarja megmászni azt a bizonyos hegyet, a legenda szerint azt mondta: "Mert ott volt ..."
Én is szeretek gépet építeni, mindegyik közben tanultam valamit, néha elég sokat. A legutóbbinál (CNC) pl azt, miért jó az árnyékolt kábel. Mert .. nélküle néha azt hiszi a gép, elérte a tengely határait (végálláskapcsoló "bekapcsol", de amúgy nem, de mégis) és ilyenkor - leáll. Akár sok órányi marás közben is, ami kifejezetten idegesítő tud lenni :D
De itt van pl. egy nagyon is ontopik "tananyag", szintén az egyik gépépítésemből - de ez nem csak gépépítésre igaz, hanem akár bútor építésénél is. Teherviselés vs. szálírány. A képről ordít a hiba - ha nem lenne berepedve, az is hogy miért repedne be előbb-utóbb:
... azonkívül hogy egy ilyen rugószorítót meg is vehettem volna, csak 91 fokkal kellett volna elforgatnom, hogy ne repedjen így be - azóta megtettem. Egyébként erre is itt hívták fel a figyelmemet. Majd meglátod, hogy ebben a topikban mindenhez IS értünk :D És no sarcasm.
Nem feltétlen értek egyet azokkal akik azt mondják: ne ezzel (szalagfűrész) kezdj. Igaz, én úgy állok hozzá a dolgokhoz, hogy sosem azt kérdezem: "miért nem lehet", hanem azt hogy "hogyan lehet".
Bár az is tény, hogy ahhoz hogy szerszámot építs, kellenek szerszámok - ez egy ördögi kör :) De az is igaz, láttam olyan CNC építős videót ahol a mókus tervezés után elvitte az alapanyagot egy lapszabászhoz, mert nem volt normális fűrésze otthon. Aztán csak megépítette a működő CNC-jét, ami nem épp a legegyszerűbb gép. Szóval minden csak ötlet, akarat (!) és helyi lehetőségek kérdése - de nálatok ott a tengeren túl ez utóbbiban elvileg nincs hiány. Ennél a gépépítésemnél ijeszgettek olyan szavakkal., hogy "szabadságfok", meg "egytengelyűség", és hogy azt házilag nagyon nehéz, meg különben is, "fából", meg .. elkezdtem elhinni, hogy nem fogom tudni megcsinálni. Ja, de :) Szóval olyan nincs, hogy nem lehet - csak nem akarod vagy nem tudod. Előbbiben itt nem tudunk segíteni, utóbbiban igen :)
Összefoglalva: hajrá, és várjuk majd a beszámolót a gépről! .. is, meg az egyéb munkákról is. Sok itt időnként az offtopik téma, néha jó látni egy-egy elkészült bútordarabot, vagy gépet amivel bútort is építhetsz.
a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben.
Most akkor pl. egy faárut árusító üzlet nem fér bele a gazdasági tevékenységhez szükséges anyagokat árusító boltok közé? Vagy ez a telefon még akkor született, amikor még nem lehetett olvasni a közlönyt?
Maximálisan egyetértek, hogy a Lidlis-akkust nem szabad a békebeli "drótossal" összevetni. Van 2 kék Bosch akkus fúróm, 12 évesek, mechanikusan abszolút hibátlanok. Mindkettőhöz 2 akkut adtak anno, és ezekből még 1-1 a gyári! Nyilván sokkal kevesebbet bírnak, mint új korukban, de vésztartaléknak elég, amíg a párjukat feltöltöm. A párjukban 1-2 éve cellát cseréltettem, azok viszont jóval többet tudnak, mint az eredeti új korában. Szóval mind a gépre, mind az akkura bőven hosszú távon lehet számítani. Volt egy szürke Skill-em is, azt tizen-x évig használtam, a gépnek semmi baja nem volt, csak a végén meghalt a NiCd akksi benne, és inkább átváltottam a Li Boschokra. A fűszerboltos gépekből eleve ki volt spórolva minden, amit lehetett. Ha aksisról beszélünk, ott meg nyilván még több a hiba lehetőség, mert nem csak a mechanika van lebutítva, de elektronikából, akku cellákból is a legolcsóbb kerül bele. A garanciaidőt lehetőleg húzza ki, aztán nem baj, ha 2-3 év múlva megnyekken. Na ilyen gépeket tényleg nem szabadna gyártani, ha a környezetvédelmet is figyelembe vesszük.
Tegnap én is voltam a Zatikban, még életemben nem láttam ott ennyi vevőt. Nekem eleve be volt tervezve, hogy megyek, de amikor reggel halottam a híreket, örültem, hogy lesz mit fűrészelni a következő 2-3-4... lockdown hétben. És ezek szerint sokan így gondolták, hogy gyorsan spájzoljuk be az anyagot a ráérős napokra.
Én még boldog "lánykoromban" olyat csináltam hogy egy Danuvia motort szereltem fel egy asztallapra, hengerfej nélkül és a dugattyújára szereltem fel egy fűrészlap tartó szerkezetet. Félelmetes volt, de tűzifát vágtam vele.
Először is. Mit akarsz kezdeni egyáltalán a szalagfűrésszel?
Böszme nagy rönköket deszkává és pallóvá alakítani, vagy csak kisebb csecsebecséket kanyarintani, vagy mit? A kettő az együtt nem igazán megy, csak úgy szőrmentén megemlítem...
Mik a rendelkezésre álló erőforrásaid? Értem én ez alatt, hogy 3F delej vagy csak egy fázis ér el a jövendőbeli műhelyedig? Hány kilowattot tudsz így hasznosítani? A későbbiek folyamán bővíthető? Esetleg benzinmotorral akarod-e hajtani? Mondjuk videón láttam már lábhajtásosat is valamikor... :D És a többi.
Ha ezeken a kérdéseket tisztáztad magadban és a rájuk illő választ ide is leírod, akkor könnyebben tud majd mindenki tanácsokkal ellátni. Tudom, zavaróak a szavaim, de ha leülepedtek a gondolatok odafent, akkor értelmet nyernek majd számodra is.
De addig is: ne hallgass Ragaszra, mert van olyan helyzet az életben, ahol szopni jó (mármint most nem a szexre gondoltam, de a kétértelmű mondatokban az a legszebb, hogy csak egyféleképpen lehet őket érteni :D )... Csupa tapasztalat, meg sűrűn jár arra majd az elbaszás tündére - így keletkezik némi 'tanulópénz' is, de ennek ellenére nagyon sokszor minden perce megéri. Amint elkészül, működik - ráadásul jól és sokáig, ezen felül még meg is dicsérik, az maga a katarzis...
A vicc, hogy mi amcsi videókból tanuljuk a szakmát, te meg innen a nyelvet. De ez így szép :)
Ha fával szeretnél foglalkozni, akkor első körben el kell dönteni, hogy mi legyen az irány az ács munkák (talán framing ami a legközelebbi amerikai kifejezés) vagy az asztalosság (carpenter ?).
Ács vonalon egyszerűbb kezdeni, hamarabb lesz látványos eredmény, kevesebb géppel. Kézi körfűrész (skillsaw) és szegbelövő (nailing/framing gun) kell hozzá elsődlegesen, na és persze egy speed square :)
Asztalos vonalhoz komolyabb beruházás kell, mindenképp kell egy körfűrész (jobsite saw az alap, de ha belefér akkor cabinet saw), egy gyalu (joiner/planer/thicknesser, vagy ezek kombinációja - itt megint bajban vagyok, mert más az angol és az amerikai neve, lényeg, hogy mindkét funkció kell). Ha ezek megvannak, akkor nyers fát fel tudsz dolgozni, és abból építeni. Ezek után végtelen lehetőség van, ha kézzel, vagy ha géppel akarsz dolgozni, kiscsillió kéziszerszám és gép létezik mindenféle feladatra.
A lényeg, hogy a szalagfűrész nem első projekt :) Hacsak nem a gépeszet a munkád/hobbid, de akkor inkább fémszerkezetre építsd az egészet, mert sokkal merevebb lesz, mintha fából csinálnád.
Ha van valami konkrétum, akkor szerintem kérdezz bátran, szerintem nyugodtan mondhatom a többiek nevében is, hogy igyekezni fogunk segíteni :)
Szia! Üdvözöllek körünkben! A magyar asztalos blog új helyre költözött, hobbiasztalos.com Szerintem azt keresed.
Ha sikerélményeket akarsz, akkor vegyél egy jó asztali körfűrészt, és ahhoz kezd kiegészítőket építeni, nagyon élvezetes dolog. Egy tolóasztal kezdésnek, aztán csapolósablon rá, és hasonlók. Aztán tudsz a körfűrésszel építeni egy jó maróasztalt, mert a marógép is jól jön majd. De kezdésnek mindenképp a körfűrészt ajánlom, azzal már könnyen tudsz derékszöget vágni, és onnantól kinyílik a világ.
> De legalább olyat ne állítsunk már, hogy: "egy ilyen akkupakk kevesebb terhelés a környezetnek, mint 3 teszkós szatyor."
Pedig de. Az esélye annak, hogy az akkupakk vagy a teszkós szatyor lesz újrahasznosítva finoman szólva sem egy dimenzióban mozog. ABS-t minden további nélkül újrahasznosítják, a LiIon pedig nem veszélyes anyag, simán megoldható az újrahasznosítása. (sokkal fontosabb, hogy meg is lesz oldva az újrahasznosítás)
> És ez csak a "kedvenc" márkánk.
> van 8-9 kézi, vezetékes fúrógépem és van 6db akkus csavarbehajtóm
> A vezetékesekből (a legrégebbiek 1975-1990 közöttiek)
Szerintem rakjuk helyre a dolgokat.
Egyrészt a parkside és barátai a kínai "value" vonal leggyakoribb képviselői.
A 75-ös fúrógéped annak idején olyan pénzekbe került, amit ma senki nem adna egy gépért.
Faternak is volt B&D fúrója, iszonyat pénzekbe került. Annyira sokba, hogy ha fater akkori fizetését és a gép árát nézzük az én mostani fizumhoz és a gépek árához, akkor ma vehetnék egy hilti fúrót, ütvecsavarozót, ütvefúrót, akkupakkal, töltővel, de még lehet belefére egy festool merülő is. Amiket felsoroltam 30-40 év múlva is gépek lesznek, és az unokád mondhatja, hogy "nagyfater 2020-ban vette, de ez még most is működik".
Szóval könyörgöm, ne a parkside-ot hasonlítsuk a '75-ös B&D-hez, mert finoman szólva is teológia/geológia.
Azt most nagyvonalúan nem is ecsetelem, hogy a 75-ös bármilyen fúrót teljesítményben úgy lenyom az akkus makita hogy öröm nézni. 30-as zsalukő falba csináltam 4db 20-as furatot 1,5 töltésnyi 4Ah-s akkuval, kb 10-15 perc alatt. Bármikor jöhet az 1975-ös fúró megmutatni hogy mi a helyzet :)
> az akkusokból 4 már megadta magát (az egyikben még érdemes lesz akksit cserélni)
Volt egy nagyon régi (2004 körül vettem) NiCd Metabom, az már megadta magát (az akku). LiIon kicsit azért más, nagyságrendileg jobb technológia, mint a NiCd/NiMH. Azért kíváncsi lennék, hogy mi az a 4 gép, ami megadta magát, mert ez a mondat kb olyan, mint hogy vagy 7 autóm, abból 4 megadta magát, de az a négy fiat volt, a másik 3 meg audi...
> és a trendiség) tényleg ennyire fontos. Utóbbiakat főleg nem fogom tudni meggyőzni
Ha úgy gondolod, hogy a fúró/csavarozó kategória esetén az akkus megoldás "trendiség", akkor tényleg nincs miről vitáznunk.
PS: nem célom a flame, de a technológia fejlődik (hellyeah!), ami tegnap igaz volt, nem feltétlenül igaz manapság. A mai napig meg lehet venni azt a minőségi kategóriát, ami régen gyakorlatilag az "alap" volt, csak kontextusba kell helyezni az árazást. Szerintem.
Édesapám egy magyar cégnek a képviselője itt, és hogy tudja kapcsolni a céggel a leveleket, van magyar betü a gépünkön. Otthon magyarul beszélgetünk egymásal, de így irásban nagyon nehéz a magyar, szeretném jobban megtanulni ezt is.
Miért is akarok szalagfürészt építeni? Nem is tudom igazan, kihivas, önismeret proba. Még nagyon fiatal vagyok, nem tudom mit hoz a jövő. Egy eldugott helyen lakunk, erdö van körben, szeretem a fát az ilatát. Szeretek it lakni, de szeretnék magyarorszgágot is megismerni jobban. Ezért olvasgatlak titeket mar egy év óta.
Mathias Wandel videot már néztem, talán ö inspires. Bocsi, nem tudom ezt magyarul. A magyar nyelv tanulása is van lehetöségem it. Csak nemrég tanultam grammar school, még nincs szakmám. De sokat szerelek mindent ami gép. volt egy magyar nyelvü asztalos blog, de nem jön be most. Megszünt?
Szia, üdv a köreinkben. Tök jó, hogy így visszatalálsz a gyökerekhez, és magyarul (is) keresed a fával való munkához szükséges ismereteket. Jó kis csapat ez, sokat segítünk egymásnak, de ezt akkor már tapasztalhattad, ahogyan olvasgattad a fórumot. Idéznék egy régi klasszikust: Az úttörő ahol tud, segít, és önként szolgálja a közösséget. :-) (Szalagfűrészhez éppen nem tudok hozzászólni, én nem építettem még, de páran itt a fórumról igen, úgyhogy biztosan lesz aki segít ez ügyben is.)
Üdv a klubban! Az azért megtisztelő, hogy valaki, aki már nem is kishazánkban született, hajlandó a szülei anyanyelvén fórumozgatni, miközben az amerikai kínálat ezen a téren is összehasonlíthatatlanul nagyobb és valószínűleg minden téma könnyebben, jobban, nagyobb merítéssel érhető el. Ráadásul használsz magyar ékezeteket is :)))
Ami a szalagfűrészt illeti: fontos lenne tisztázni, hogy milyen méretben, milyen céllal szeretnéd készíteni és milyen anyagokból? Mert az talán tiszta számodra is, hogy nagy valószínűséggel pénzt nem fogsz spórolni vele, viszont ha nincsenek meg a megfelelő ismereteid, akkor könnyű belefutni egy kudarcba. Azt is fontos lenne tisztázni, hogy milyen eszközeid vannak a készítéshez?
Ha jól emlékszem Matthias Wandel árul is rajzot a szalagfűrészéhez, és köztünk is akad valaki, aki elkészítette már.
Most én indítottam el a kissé off témát az aksikkal és nem is győzöm olvasni, olyan iramban termeltek :) Aminek persze mínuszolós barátunk felettébb örül, aki persze nem buzi, odáig ő nem jut el, hogy emberi kapcsolatai lehetnének (nemtől függetlenül), neki marad a monitormelegség. Valószínűleg a regisztrációja is csak a mínuszokra terjed ki, érdemi mondanivalóra képtelen szegény. Minden felületen akad néhány kényszeres, sérült Joker-arc.
Igazából én nem akarok vitatkozni arról, hogy mennyire környezetpusztító az aksis gép. Páran megértették, hogy mi az a szemléletmód, ami engem zavar, páran félreértették (nem a benzinmotoros és árammentes környezetre gondoltam) és nyilván van, akinek a kényelem (és a trendiség) tényleg ennyire fontos. Utóbbiakat főleg nem fogom tudni meggyőzni. De legalább olyat ne állítsunk már, hogy: "egy ilyen akkupakk kevesebb terhelés a környezetnek, mint 3 teszkós szatyor."
Én egy pillanatig sem állítom magamról, hogy én lennék az ökotudatosság mintaképe, de a saját statisztikám a következő: van 8-9 kézi, vezetékes fúrógépem és van 6db akkus csavarbehajtóm. A vezetékesekből (a legrégebbiek 1975-1990 közöttiek) mindegyik működik, az akkusokból 4 már megadta magát (az egyikben még érdemes lesz akksit cserélni). Tehát ez a statisztika. Ezt pedig szemléltetés gyanánt mentettem el pár hete: És ez csak a "kedvenc" márkánk.
Tulajdonképpen a fő füstölgésem oka az, hogy x évvel ezelőtt elindult valami zöldnek tűnő mozgalom. Ennek a keretében indultak el, a benzinautók leváltásai, és én azt hittem, hogy megindul valami tisztulás a fogyasztói társadalomban. Ehelyett mi történt? A cégek rájöttek, hogy a telítődött piacot (mondjuk a szerszámpiacot) újra lehet írni azzal, hogy a vezetékes gépeket felváltják akkumulátoros gépekkel.
Hogy még távolabb tekintsek: arra képtelennek bizonyulunk, hogy csökkentsük a Föld légkörének hőmérsékletét 2fokkal, miközben azon agyalunk, hogy az élettelen, hideg, légkör nélküli Marsot hogyan kellene terraformálni. Totális szereptévesztéseket érzékelek...
Amúgy bocsi, hogy nem mutatkoztam be, új vagyok a fórumon. De régóta olvaslak titeket és nagyon hálás vagyok a sok jó ötletért és széleskörű ismeretekért. A nevem Naki Ádám, nemrég fejeztem be a tanulmányaimat, LA-ban (USA). A szüleim magyarországon születtek, én már az USÁ-ban. Gépkoci szerelő vagyok, de szeretek fával dolozgatni. Nézzétek el nékem, ha helyesírási hibákat vétek. Szeretnék egy szalagfürészt csinálni. tudtok vlakit aki csinált már?
A képlemezt lézerrel írták meg, azt meg nem analóg elektronikával vezérelték már akkor sem. Nekem még van képlemezem. A lejátszóm már nem működik, csak emlékbe van még megtartva.
Ha megnézzük akkor a bútorgyártásban is ugyanez folyik. Először voltak a tömörfa bútorok jó minőségű fából, majd jöttek az erdészeti hulladékból gyártott MDF lapok, majd azokat bevonták műanyag borítással, és már kész is volt a bútorlap. Majd az Ikea kitalálta, hogy még MDF lap sem kell a bútrlapba, raktak helyette méhsejt szerkezetű papírt. Az a lényeg a gyártónak, hogy minél olcsóbban tudja előállítani a terméket és sokáig tudja előállítani a termékét amin a gépsor ára sokszorosan megtérül, és hatalmas nyereséget ér el. Csak mi vagyunk olyan "maradiak" hogy még mindig tömör fából barkácsolunk vésővel, kézi fűrésszel, meg gyaluval. :) :) :)
Kezdő koromban a 70-es években pár évig dolgoztam a Temaforg cégnél, ahol a külföldről behozott bálás ruhák javát eladták turkálókban, az eladhatattlan darabok meg mentek a Kunszentmiklósi gyárukba ahol azokat szétfoszlatták őket gépekkel elemi szálakra, majd készítették belőle a terfil nevű 6 méter széles vatta szerű paplant. Ezt nagyon sok helyen tudták használni, pld vízcsövek hőszigetelésére, füves sportpályákhoz a fűmagot géppel adagolták a paplan anyagba. stb... Irdatlan mennyiséget adtunk el az oroszoknak, akik a mocsaras tajgába leterítették ezt a paplant és rárakták a vasúti sineket és nem süllyed el a vonat a mocsárba, mert marha nagy volt a felfekvési felülete. Volt egy gépsor ott amivel pontosan előre meghatározott mennyiségű fűmagot tudtak a paplanba beleszőni, ez például meredek töltés oldalak védelmére voltak jók, szépen kinőtt belőle a fű, a paplan meg megfogta a földet a lemosodás ellen. Sportpályákhoz is használják még ma is.
A képlemez technológia is megvolt már a 80-as években, az orionban a fejlesztésen teszteltük az ilyen japán készülékeket. Nagy bakelit hanglemez méretű lemezek voltak, csak úgy néztek ki mint egy CD lemez. Nagyon jó minőségben tudták már akkor is digitálisan tárolni a filmeket. Akkor a tömörítési eljárást még nem nagyon használták a videóknál amiket ma már használunk, így csak egy 1.5 órás film fért rá egy ilyen lemezre. Nem is terjedt el ez a technika.
Azért ha megnézzük akkor az autóiparban is voltak folyamatosan fejlesztések, de a belsőégésű motorok már több mint 100 éves technológia. A hatékonyság növelésében szép eredményeket értek el ez idő alatt, de akkor is csak belső égésűek és valamennyire környezet szennyezőek is. Az elektromos autókra is lehet mondani, hogy szennyező az előállításuk, meg hogy a használatához szükséges áramot is környzet szennyezően kell előállítani. Az áramot napenergiából, szélenergiából is lehet fedezni ahogy pld a hollandok teszik. Persze a napelem és a szélerőmű elállítása is környezet szennyező, csak nem mindegy, hogy mennyire. Az ultra zöld embereknek szoktam mondani, hogy ne vegyenek levegőt sem, mert amit kilehelnek az is környezet szennyező. :)
"ha valaki megjelenne a piacon egy olyan akkuval, ami mondjuk 2-3-4x-es energiasűrűséget tud és még gyártható is volumenben, akkor azonnal, egy pillanat alatt piacvezető lenne."
Kivéve, ha ő maga fejleszti ki. Így volt ez a CD lemezzel is. Meg sok mindennel. Már rég megvolt a BlueRay, mikor még a 700 Megás CD ment, de ott volt nekik a DVD, amit szintén eladtak, és utána jött csak a BluRay. Így folyamatosnak tűnik a fejlesztés. A jobbat csak akkor dobják piacra, ha infót kapnak arról, hogy másnak is van hasonló volumenű fejlesztése.
A CD lemezek gyártásához beruháztak, majd mikor már kitermelte a nyereséget, akkor jöttek a DVD-k. És ez mindennel így van, amíg van kereslet a korábbi fejlesztésre, és hozza a pénzt, nem dobják piacra az újítást.
Pár éve láttam egy dokumentum filmet a német autóipar újrahasznosításáról. A YT-n biztos most is fent van. Először egy emelőn leengedik az autóból a folyadékokat, majd elkezdik a bontást. Kerekeket leszedik, Az űvegeket kiverik és kitépik a helyéről, a kárpitokat, kézi hidraulikus ollókkal letépik, a műszerfalat a motort nagy markolók tépik ki az autóból. A vezetékeket is kitépik. Minden anyagot külön konténerbe gyűjtik. A maradékot meg összedarálják van kockákra préselik és megy a vasműbe. A motorokon elég sok az alu alkatrész, ezeket kell külön választani a vastól. Így is pár perc egy autót szétbontani. Az olyan alkatrészek pld a generátor ami többféle értékes fémet tartalmaz egyszerű kohászati eljárással tudják szétválasztani, mert minden fémnek más az olvadási hőmérséklete.
A legtöbb LiIon kémiának van egy olyan mellékhatása, hogy mindenféle fizikai beavatkozás nélkül fel tud gyulladni, ha mondjuk túltöltöd. Nem is szabad akármivel tölteni, nem véletlenül.
Nem az érintkezők nem bírják, hanem a kémia olyan, hogy melegszik, mind a teljesítmény leadás (merítés) mind a felvétel (töltés) esetén. Ezért muszáj BMS-t tenni minden LiIon pakk mellé. Az oldószerek itt sokat nem játszanak. A Líthium pedig ha begyullad, akkor azt nagyon nehéz eloltani.
> Az hogy konteó, neked ez a véleményed, nekem meg nem. Évtizedek óta figyelem szinte az összes technikai fejlesztéseket
A fizika törvényeit nem a marketingesek írják (szerencsére). A LiIon cellák fajlagos energiasűrűsége exhas 2x-es növekedést ért el, azóta, mióta léteznek ilyen cellák. Alsó hangon 30 évről beszélünk. Csak összehasonlításként megemlítem a Moore törvényt, ami szerint 18 havonta megduplázódik az integrált áramkörök sűrűsége és teljesítménye. Nalátod, az látványos fejlődés, de _NEM_ lesz jövő héten vagy akár jövőre is olyan battery, amivel egész nap fog menni a flex.
Ennek semmi köze a csepegtetős fejlesztéshez, pláne azért, mert ha valaki megjelenne a piacon egy olyan akkuval, ami mondjuk 2-3-4x-es energiasűrűséget tud és még gyártható is volumenben, akkor azonnal, egy pillanat alatt piacvezető lenne. Minden más azonnal elavulna. Szerinted melyik marketinges vagy felelős vezető NEM lépne piacra azonnal egy ilyen termékkel, amikor le tudnának tarolni egy éves szinten sok száz milliárd dolláros piacot ? Ezért mondom, hogy konteó minden olyan fejtegetés, hogy biztos visszatartják a fejlesztéseket. Hát nem.
> Amcsi webáruházakban már kapható olyan kézi körfűrész amin 2 db 5Ah-s aksi van
Nem ez a fő problémájuk. Az anyagaink nagy rész töltött, és a "hulladékot" darálás után lehet visszajuttani. Daráláskor a töltőanyag szálak hossza változik. Törik az üvegszál.
Mivel mechanikai elvárásoknak kell megfelelni, végeztünk teszteket. A visszadarált anyagból készült alkatrész tulajdonságai minimális mértékben romlanak az első visszadaráláskor. Meg a másodikkor. Autóipari vevő válasza: Akkor se'.
A végén meg lesz belőle hólapát, kutyaház, komposztáló láda, medence stb... Egy kis darálással és adalék anyagok hozzáadásával meg új műanyag hozzákeverésével senki sem fogja megmondani, hogy az újrahasznosított anyagból van.
"A fröccsöntött műanyag autóipari alkatrészek (belső, user számára nem láthatókról van szó) gyártása során a visszadolgozás nem megengedett."
Ezt könnyen meg tudják oldani. Pld műszerfalat újrahasznosított anyagból csinálják meg és rákasíroznak egy hajszál vékony réteget új anyagból ami látszik. Vagy bevonják bőrrel, akkor sem látszik, hogy újrahasznosított.
Én egy szóval sem írtam hogy az oldószertől gyullad ki. Én azt írtam, hogy táplálja a tüzet. Olvasd vissza. Értelmezd a szavakat :)
Az hogy konteó, neked ez a véleményed, nekem meg nem. Évtizedek óta figyelem szinte az összes technikai fejlesztéseket. Vannak mérnök és marketinges barátaim is akik konkrét példákon mesélték el, hogy mit engednek nekik a főnökök, amikor egy új terméket készítenek elő. Ez a csepegtetős fejlesztés már több évtizede létező probléma.
Amcsi webáruházakban már kapható olyan kézi körfűrész amin 2 db 5Ah-s aksi van, gérvágót is láttam már ilyet. Azok nem 5 perces fűrészelésre vannak kitalálva. Persze nem a mi zsebünkhöz vannak ezek kalibrálva. A 100 kg akku elég nagy túlzás, de értem a példádat.
Pedig pl. a Fiat és a VW is újrahasznosított műanyagokból gyárt sok alkatrészt. Tény, sosem ugyanazt készítik újra, mindig valami alacsonyabb prioritású alkatrész készül belőle. Ebből adódóan az újrahasznosíthatóság is véges.
A melóhelyen egy biztonságos létrát használunk Azon minden lépcsőfokon teli talpal lehet állni, mert pont erre vannak kiképezve. Nem csak egy 7 cm széles alu csíkon kell egyensúlyozni negyed talppal. Jóval szélesebb is az átlag létráktól. Otthon nincs ilyenem, amit meg üzletben lehet kapni, azok nekem már nem biztonságosak. Neked még lehet, de nekem már nem. Ez sajnos a korral jár.
Ha létráról elérném azt az ágat, akkor talán megpróbálnám, de itt mászni kell a fára, hogy elérjük. A famászás és egy lértára felmászás között is elég jelentős a különbség. 30 évesen ezt én sem fogtam fel, de 63 évesen sajnos már a saját káromon érzem.
Ez nem szennyeződik nem öregszik, zárt rendszerben képesek vagyunk azonnal visszadolgozni.
Ez azért nem teljesen igaz - mert az egyszer kifröccsöntött és kihűlt anyag újraolvasztva és újra fröccsöntve - már nem teljesen ugyanaz, mint a granulátumból készült.
Persze, rengeteg mindenre jó még (pl. háztartási cuccokra, gyerekjátékokra, stb.)... de már járműipari felhasználásra aligha.
Nem az egészről nyilatkozom, mert csak egy kis porszem vagyunk a gépezetben, de ezt nem tudom megerősíteni.
A fröccsöntött műanyag autóipari alkatrészek (belső, user számára nem láthatókról van szó) gyártása során a visszadolgozás nem megengedett.
Nem a másik autóból kibontott anyag visszadolgozása, hanem amit a saját gyártási folyamatomban hulladékká teszek (beömlők, esetleges selejt darabok). Ez nem szennyeződik nem öregszik, zárt rendszerben képesek vagyunk azonnal visszadolgozni. Tilos.
MOst meg éppen könyörögni kell a granulátum gyártóknak, hogy adjanak anyagot.
Kismegszakító alkatrésznél előírják a zárt rendszerű visszadolgozást ....
Az a gondolatmenetem, hogy a dizájn olyannak tűnik, amit sok sok izzadsággal egy kézifűrésszel, pár gyaluval meg vésővel le lehetett gyártani.
Ennyire nem akarok visszamenni az időben, de csapokat akarok vésni. Van sok újragondolása, ahol pl az oldala az telibe rétegelt, amire csak rátétek a lécek, meg lehet tiplizni, dominózni, csavarozni stb.
Az összeállítás lehet hogy lamello lesz, az alternatívája a sok köldökcsap lenne, azt meg szívás pontosra.
Az előlap keret illesztése az oldalához az még nyitott mindig. Értem, hogy lehetne direkt lelógós, mint egy bútorlap bútornál, vagy csak simán síkban, de két élletörés egymással szemben, vagy ragasztva összecsiszolva, mintha mégis oszlop lenne.
Huh, elég sok tárgyi tévedés van abban, amit írsz. Nem az oldószerektől gyullad ki az akku, illetve a tesla uj 4860-as cellái nem szilárdtest akkuk, Elon Musk nem váltotta meg a világot, illetve messze nem nőtt annyit az akkuk fajlagos kapacitása, mint gondolod.
> Sok bőrt akarnak lehúzni rólunk azzal, hogy csak csepegtetve fejlesztenek
Tegyük félre a konteókat, egyszerűen nincs meg az energiasűrűség a jelenlegi akkukban.
> ha olyan flexet foghatsz a kezedbe amivel egy napig dolgozhatsz aksiról
Már most is lehet ilyet csinalni, csak az a baj, hogy kb 100kg akku kell hozzá.
Csodák nincsenek, a nagy energiaigényű dolgok nem ideálisak akkuról (fűrész, komolyabb ütvefúró/vésőgépek stb.) Csavarozni, fúrni nagyon jók az akkus cuccok, de a többire van más, jobb megoldás (madzag, benzin, akármi)
A benzines is kigyullad, de azt el tudják oltani. Ráadásul az vagy kigyullad azonnal, vagy nem. Az akkusok nem olthatók semmivel perpillanat*, és képesek arra, hogy napok múlva is (akár újra és újra) kigyulladjanak.
* ma egy módszer van az oltásukra, víz alá kell meríteni napokra. A német tűzoltóknak már vannak erre tartályaik.
"Ezért mondom azt, hogy egy autó igazi árába az újrahasznosítás költségeit is bele kéne venni, de ezzel egyelőre senki nem foglalkozik."
Tévedés. Az autógyárakat vagy 20éve törvény kötelezi az újrahasznosításra. Előírás, hogy az autók jelentős részének az autók bontásából származó alapanyagokból kell készülnie. Az is előírás, hogy amit csak lehet újrahasznosítható anyagokból kell készíteni. A lecserélt alkatrészek közül is sokat vissza kell gyűjtsenek és fel kell újítaniuk azokat. Az ólomakkuk újrahasznosítása több mint 90%-ban megoldott.
Szóval az autóipar az újrahasznosításban eléggé élen jár.
Elég reálisan látod a mai helyzetet. Szerintem pár év múlva neked is változni fog majd a véleményed, ha olyan flexet foghatsz a kezedbe amivel egy napig dolgozhatsz aksiról. Ma még nincs ilyen. A fúró csavarozó gépeknél már most is van ilyen technika, de a flex, körfűrész és társai még tényleg gyerek cipőben járnak. De ez inkább a gépgyártók marketing hibája. Sok bőrt akarnak lehúzni rólunk azzal, hogy csak csepegtetve fejlesztenek. A technika már most alkalmas lenne egész nap használható gépek előállítására, de túl sokba kerülne egyszerre átállítani a gyártást. Ezt nem merik bevállalni, így kis lépésekben csöpögtetve kapjuk csak az újat. Ja és persze minden apró csöppért meg kell venned az új gépet, és ez a lényeg.
Elon Musk nem ezt a logikát követte amikor elkezdte az elektromos autók gyártását. Egy nagy áttörést csinált vele a világban. Ma már szinte kivétel nélkül minden autógyár kénytelen jó nagy lemaradásban követni a teslát, ha a piacon akar maradni. Irdatlan gyors tempóban kell fejlesztenie minden gyárnak, hogy piacon maradjanak, mert annyira elhúzott a tesla. A kéziszerszám gyártók még nem jutottak el erre a szinte, még mindig a csöpögtetős módszerben termelnek. Hidd el, hogy pár éven belül ők is kénytelenek lesznek ezen változtatni. Elég ha egyetlen gyártó a tesla módszerét átveszi a kézi szerszámgépek gyártásában, a többiek is kénytelenek lesznek lépést tartani ha piacon akarnak maradni.
Megtapasztalta ezt a porszívó ügynök is . Aki egy kupac lószart borított ki a szoba közepére mondván hogy amit ez a szuper porszívó nem szív fel azt megeszem.
Erre a háziasszony , na jó akkor megyek a konyhából hozok tejszínt a tetejére s kanalat . Mert nincs áram a lakásban.
Na csak megtaláltam az összefoglaló videót a 2 generációs LI aksikról. Nem pont ezt a videót kerestem, ez csak egy pár perces összefoglaló. Én az eredeti 3 órás videót nem találtam meg erről, abban mindent részleteztek.
Az aksi kigyulladás az 1 generációsokra volt jellemző, az oka meg az volt, hogy egy szál vezetéken vezették ki a cellából a naftát az érintkezőire. ez a vezeték le tudott olvadni nagy terhelsére és cella zárlatot tudott csinálni. Ez totálisan megváltozott a 2 generációs aksikban. A 2 gnerációsnál már nem használnak oldószereket a gyártás során, amit ki kell szárítani hatalmas gépsoron, helyette száraz a technológia. Az oldószer maradványok sem lesznek benne amik táplálják a tüzet, mivel nem használnak oldószert.
Azt talán már biztos hallottad, hogy a tesla németországban építi az európai autógyárát. (Nagy fricska ez a németeknek) Ebben a gyárban lesz újrahasznosító gépsor is ami megoldja az ilyen LI cellák feldolgozását. Ha jól emlékszem akkor a gyárat idén akarják beüzemelni és elkezdeni a tesla autó gyártást. Az újrahasznosító gépsort meg ha jól emlékszem 2025-re akarják elindítani.
Jelenleg olyan kevés megdöglött LI aksi van, hogy erre totál értelmetlen volt eddig újrahasznosító gépsort építeni. De miután már más autógyárak is átállnak az elektromos autók gyártására, így egyre nagyobb lesz az igény erre is.
Hidd el, hogy az autó árában most is benne van már az újrahasznosítás költsége, csak még per pillanat nincs gyár rá ahol ezt meg lehet oldani.
Azért a benzineseket már egész "jól" tudják oltani...
Az aksisok még mindig dilemmát okoznak.
Erről egy tűzoltó ezredessel beszélve döbbentem rá, mert ő azt mondta (igaz kb 1 éve), hogy ez a mai napig nem megoldott, még kísérleti szinten úgy ahogy működik, de utcai szinten gyak nem tudják oltani...
Én nem vitatom, hogy óriási a fejlődés az akksik terén. Sajnos azonban ez a fejlődés lemaradt az akkuk újrahasznosítása terén. Persze most még nem akkora probléma, gondolhatnánk, de ez nem így van. Itt van pl. egy cikk a kigyulladó autók problémájáról, a lítium visszanyerése ma még nem teljesen megoldott, márpedig 8-10 év múlva az első nagy autós akkuk mennek a szemétbe. A lítium meg már most stratégiai cikk, ha jól tudom, nincs sok helyen. Lesznek ebből még problémák. Ezért mondom azt, hogy egy autó igazi árába az újrahasznosítás költségeit is bele kéne venni, de ezzel egyelőre senki nem foglalkozik.
Szégyenlem, de tényleg optimista vagyok ezen a téren. :) Eszméletlen sokat fejlődött egy évtized alatt az aksi technológia. A Tesla a múlt évben mutatta be az új generációs LI aksijait, teljesen más a belső felépítésük mint az első generációs LI aksiknak, Nem nedves technológiával készülnek, hanem száraz technológiával, ezért nem kell egy 500 m hosszú gépsor a szárításra. Teljesen más az érintkezők kivezetése, így nagyobb áramot tudnak kivenni az cellákból, és kevesebb helyet is foglal a cellán belül a kivezetés, így nagyobb kapacitású belső rész kialakítására van lehetőség. Az új kivezetés megoldás kívülről nem látszik a cellán, belül van a varázslat. Az első generációs LI aksiknak a kivezetés volt a gyenge pontjuk, ami miatt megdögölhetett egy cella, a második generációsnál már nincs ez a hiba. Néztem erről egy elég részletes bemutató videót amikor Musk bejelentette a második generációs aksikat. Hatalmas a fejlődés pár év alatt, és nem állnak meg itt. Ezért vagyok optimista.
Van 2 db öreg NiCd-s csavarbehajtóm, az aksijaik fél év után annyira leamortizálódtak, hogy már nem volt értelme töltögetni. Ezeket már nem is emlékszem mikor vettem, olyan öregek.
Kb. 6 éve vettem egy kicsi, kézre álló LI alksis gépet, kicsi 1.5Ah-s aksival, apró csavarokhoz nagyon jó de 100-as facsavarokkal már nem bírt sokat Utána vettem még 2 db csavarbehajtót, különböző teljesítményúeket, A két aksi típus között ég és föld a különbség. Az LI aksik jól bírják, sok évig lehet töltögetni őket, alig van önkisülésük. Én nagyon meg vagyok elégedve a LI aksikkal. 3 éve vettem még egy csavarbehajtót, de az nem tokmányos, hanem SDS befogós es és beton fúrásra is használható, de van hozzá SDS-bitfej átalakító is.
50 mm széles anyagot bütüre nem tud illeszteni. Ennél szélesebbet mar a tárcsa. Szerintem a nullás keksz is közel 50 mm. A 10-es 20-as meg bizosan felette van.
> A kézi gépeimben (jellemzően csavarbehajtók) még nem volt olyan aksim ami kibírta volna az 5 évet.
Milyen gépeket használsz ?
Ahogy írtam, a maki nálam bírja már 6+ éve, mindenféle érezhető gyengülés nélkül. Pedig fúrtam, ütvefúrtam, bontottam, flexeltem, martam, csavaroztam stb. vele. De ugye nem az évek számítanak, hanem a ciklusszám, ez nálam jellemzően alacsony, tipikusan hetek telnek el a töltések között. Ezért írtam, hogy hobbi célokra ezek a gépek elképesztően sokáig bírják.
Más a helyzet, ha munka van és napi 8 órában használva van az akku, de akkor meg pénzt keresel vele és 5 évente egy új akku valószínűleg belefér.
Én is modelleztem zsanérral amikor a konyhaszemrény sarokban lévő részét csináltam. Egy forgó edénytároló ráccsal akartam kihasználni a sarokban lévő helyet, de ehhez olyan ajtót kellett csinálnom ami 90 fokban meg van törve zárt helyzetben, aikkor nyitod akkor meg nem csak kifordul, hanem középen is csuklik az ajtó. Ehhez elég spéci sarok kivetőpánt garnitúrát kellett beszereznem, ilyennel még nem dolgoztam. A neten meg nem találtam konkértan errő a típusról méretezős rajzot, csak hasonlóról, de az nem stimmelt. A próbadarabon kellett kikisérleteznem a méreteket.
Szeretnék venni egy csúszó fejező/gérvágó fűrészt otthonra. Otthoni felhasználásra akarom használni, kisebb asztalos munkák, kicsivel a barkács kategóri felett gondolkodom. Árban max 60e.- HUf szeretnék érte adni. Metabo KGS 254 M néztem ki mint típust. Volna valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban? Esetleg eladó valakinek? Egy sima gérvágóval rendelkezem Parkside márkából, túl szervíz igényes és keveset tud átvágni.
Tudtok esetleg egy másik márka/típust ajánlatni ami neketek bevált? Ugyan ebben az árkategóriába. Einhell-ről is olvastam, de a 60e kategória még szemét hegy.
"A kérdés: összeállítás után az oldalán az illesztést összecsiszoljam, és törekedjek hogy olyannak látsszon, mintha egy darab lenne? Vagy élletörés mindkettőn, és látszik direkt az illesztés?"
Én összecsiszolnám. Nekem úgy jobban tetszik.
"- a teteje-alja keret úgy mint a rajzon, vagy inkább mind a három rövid közte a hosszúknak?"
Én megtartanám a rajzot. Ha megváltoztatod arra amit mondtál akkor ha megnézed a rajzot az jön ki, hogy lesz egy első dupla kereted meg egy hátsó, és ezeket csak sok rövid köti össze, ami mind kizárólag bütüvel érintkezik velük. Statikailag az eredetit jobbnak tartom.
"És van olyan érzésem, hogy amikor ezt a konstrukciót kitalálták, akkor is kb szegelték. Nagyot tévednék?"
Látszólag ez egy nagyon egyszerű szerkezet, viszont rohadt becsapós. Nem könnyű szépen elkészíteni. A rengeteg illesztésből adódóan sok pontatlanság adódhat. És szerintem ennek az erőssége pont az, hogy látszik a szerkezet.
Ha van hosszlyukfúród akkor azon fúrnám ki a köldökcsapok helyét, vagy pontosan tiplizel a kész keret méretre, vagy minimálisan körbevágod, viszont akkor mindenhol nem azt a ca. 5 centis szélességet látod.
Ehhez ideális lenne a domino rendszer, nekem sem lett, köszönhető hege-tech remek online felületének.
A kész kereteket- alját, tetetjét és a két oldalt állítanám először össze. Más sorrendben ha a tetejét hagynád utoljára több okból sem tudnál enyvezni , és küszkörnél a pontatlansággal.
A kereteket egymáshoz lamelloval építeném össze, egy oldalt egy egységnek kezelnék azon nem tagolnám a felületet. Viszont az elejét és a hátulját oldalanként 2-2 millivel nagyobbra hagynám és letörném az éleket. Hasonlóan egy ABS-es illesztéshez. Ez már ízlés kérdése, hogy mit akarsz látni. Ezeket a szintbeli ugrásokat lamelloval könnyedén elkészíted.
Illetve az egész munkához egy Mafell párostipliző is alkalmas lenne .... Illesztések, derékszög, pontosság, hajrá!
"...Ezeket a LI aksikat 10-15 évig nyugodtan lehet használni autókban meg még tovább is. Utána sem kell a megsemmisitésen gondolkodni, mert még mindig lehet 10-15 évig használni. Ez már 30 év...."
Hát nem tudom...
A kézi gépeimben (jellemzően csavarbehajtók) még nem volt olyan aksim ami kibírta volna az 5 évet.
De a családban van egy éppen 6 év alatti Mitsubishi Outlander Phev, aminek most van az aksiállapota kb 30%-on...
Szerintem nem fogja kibírni a következő 2 évet sem, nem hogy összesen 15+15 évet..
"Nem csináltam még ilyet soha, mekkora mágia a pánt helyzetének a meghatározása?"
Én ebből az egészből ezt az aggodalmat olvastam ki. De sztem nem kell sokat zizegj ezen. Én amikor az első (és azóta is az utolsó :D) kivetőpántjaimat szereltem fel, nem sajnáltam az időt meg a tesztdarabot, hogy kipróbáljam, hogy van ez a kivetőpánt dolog. (ráütődő, de akkor még azt is mondhatták volna hogy combra rásimuló cicanadrág)
Ez itt 2 hulladék darab rétegelt lemez volt, a műhelyszekrényem ajtaját "modelleztem". Pedig ott volt a pánt zacskóján, meg a netes doksikban is hogy mit hova fúrjak, mehettem volna biztosra. De sztem elsőre addig úgysem tudod ... Egszerűen ki kell próbáld.
Tegnap és ma a melóhelyen egy Boeing 767-es cargo gépet raktunk össze, Rohadt nagy gép, piszok hosszú, piszok nagy a belmagassága, létrán állva alíg értük el a mennyezet vonalát. Az utastér itt nem utasokat, hanem konténereket szállít, ezért más a gép oldalfal burkolata. ezeket kellett felszerelnünk. Tegnap reggel álltunk neki 4-en és ma estére az egyik oldalon tudtuk csak felrakni az oldalfalakat. Túlzás nélkül állítom, hogy a két nap alatt körülbelül 10-12.000 db csavart kellett behajtanunk 3Ah-s ütve csavarozóval. 4.2 mm-es vastag titán csavarokat hajtottunk bele a gép bordáira feltűzött tűzös anyákba. Egy napot simán kibírt egy aksi töltés nélkül. Ha ugyanezt a mennyiségű csavart sima csavarhúzóval kellett volna behajtanunk, akkor 2 hét kevés lenne rá. Racsnis kézi csavarhúzóval is eltartott volna 4-6 napig amit most 2 nap alatt megcsináltunk. Ennyit jelent egy jól használható aksis gép. Nem kellett a levegős csavarhúzót felvinni a gépre, nem kellett az 60-80 méter hosszú levegő tömlőt húzogatnunk magunk után. Összesen 46 darab panelt szereltünk fel két nap alatt ennyi csavarral. A panelokon körben 5 cm távolságra vannak a csavarok. Ez csak a burkolatok fele, amit felszereltünk. A másik felét a következő műszak fogja felrakni. Utána megint mi leszünk melóban, majd a mennyezeti panelokat fogjuk felcsavarozni létráról, az is jó 2 napos meló 4 embernek.
Nem kell 5 Ah-s aksi még a 12-órás műszakra sem csavarbehajtásra. Flexnél meg körfűrésznél már nem lenne elég a 3Ah aksi eg műszakra töltés nélkül.
Kitaláltam, hogy készítek egy igazi szekrényt. Azaz könyvespolcot.
Kinéztem egy dizájnt, és megrajzoltam magamnak. Sok verziója van, amik egyszerűsítenek, táblásított oldalat használnak, meg ilyenek, de nekem tetszik ez az eredeti, tisztán kézzel készültnek tűnő szerkezet.
A sarkai nem oszlopból vannak, hanem két léc, mert tulajdonképpen minden oldala egy-egy keret.
A kérdés: összeállítás után az oldalán az illesztést összecsiszoljam, és törekedjek hogy olyannak látsszon, mintha egy darab lenne? Vagy élletörés mindkettőn, és látszik direkt az illesztés?
További kérdések:
- a teteje-alja keret úgy mint a rajzon, vagy inkább mind a három rövid közte a hosszúknak?
- mivel kellene a kereteket egymáshoz rögzíteni? Nagyon adná, hogy a belső sarkokban léc, és csavarok. És van olyan érzésem, hogy amikor ezt a konstrukciót kitalálták, akkor is kb szegelték. Nagyot tévednék?
Olyan anyagot tegyél vastagításnak, ami kemény, merev, rideg. Ha kicsit is rugalmas, puha, ki fog mozgósodni, és szenvedni fogsz. Én tuti vékony rétegeltet ragasztanék fel faragasztóval, így a csavar is jobban fog tartani.
A 83as oldal jobbszélső a tied akkor, a 90 fokos. Érdemes betartani, hogy a 32es furat széle a kép szerinti 4mm legyen a szélétől. Egy próbadarabot csinálnék hulladékból, akkor látszani fog, hogy a talpat 20mm-re fúrva milyen tartományban állítható a rés.
Nem látom, hogy a 16mm-nél vékonyabb anyag milyen gondot okozna, kivéve persze, hogy nincs mibe csavarozni.
Nem vagy sajnos tisztában, azzal, hogy mi lesz az használt autó aksikkal.
Ezeket a LI aksikat 10-15 évig nyugodtan lehet használni autókban meg még tovább is. Utána sem kell a megsemmisitésen gondolkodni, mert még mindig lehet 10-15 évig használni. Ez már 30 év. Addigram meg csak kitalálnak valamit amivel meg lehet újítani az aksikat. Ha meg nem akkor addigra tökéletesen fel fog futni a szétbontás és 100%-os újra felhasználása az anyagoknak.
Ha már ennyire pörögnek az akkus gépek. Van három akkus csavarhúzóm. Mindegyiket úgy kaptam autószerelő műhelyből. Az egyik egy Metabo, annak tele volt a motorja fémszilánkkal, kipucoltam, azóta használom. Kaptam mellé két akkut, meg a töltőt. Az akkuk messze nem tudják azt, amit új korukban, de nekem bőven elég volt eddig mindenre. Mire lemerült az egyik, feltöltött a másik, ha folyamatosan használtam. A két Boschból az egyik 20V-os, a másik 12. Mindegyiknek az akkuja döglött meg, de csak egy vagy két cella, így azokat kikötöttem, a töltőnek mindegy, mert olyan fajta. Aztán van még egy akkus mini fűszegélyvágóm a Lidl-ből. Maroknyi gép, de sokkal jobban szeretem, mint a damilosat. Igaz, tényleg csak a kerítés szélén vágok, vagy a házfal mellett, meg a fák körül, de a gondozott terület 2000m2....
Nekem egyre nagyobb örömöt okoz a kézi szerszámok használata. Csak hobbi az asztalosodás. Persze, vannak gépeim, akkus is. :) De amit tudok igyekszem kézzel megcsinálni, nincsenek nagy bútorok kilátásban, egy kisszék, fellépő építése, sok kézi részfeladatot ad.
Van egy-egy maki fúrócsavarozóm / üvecsavarozóm, 18V-os. 4 és 5Ah-s akkuk.
Amikor a szaunát raktam össze, egy kényelmetlen pozícióban majdnem áttekertem véletlenül a csavart a 45x45-ös deszkán (stafnin?), mert megrántottam a ravaszt az ütvecsavarozón.
Ezek után vettem egy CXS-t. Lehet tippelni, hogy azóta melyik a kedvenc csavarozóm :)
Múltkor voltam nálatok, láttam ilyen szép rózsaszín kéziszerszámkészletet, ott a kasszák előtti egyik sorban. Majdnem vettem egyet a kisasszonynak, de aztán gondoltam hogy griff kollégának mégiscsak jobban állna a kezében ! :)
Nekem nagyobb problémám a súly. Nem azért mert nem bírnám el, de leragadtam a súly miatt a 10.8 -as rendszernél. Ebből van 2 db behajtóm és ennyi. Illetve van egy akkus ütve csavarozó sarok behajtóm, de az spéci szerszám. Nekem ezek a nagy akkus gépek 18-24v annyira órmótlanok, hogy kényelmetlen vele dolgozni. Bútorhoz leginkább a 16-30mm közötti csavarok kerülnek felhasználásra ehhez meg ezeket felesleges tartani.
Kerben csak benzines gépeket használok igaz, hogy nagy a terület, hosszú a kert. Soha nem volt semmi bajom motorikusan a gépekkel. Viszont csak Honda és Sthil gépeket használok. Idén is második húzásra indult az egyik gépem a téli pihenő után. A fűnyíró 16 éves és teszi a dolgát.
Viszont most erősen gondolkodom egy akkus sövényvágón, van 350 levendulánk, idén még dugványozok 1-200 darabot és ezeket nincs kedvem kézzel metszegetni. 150 m hosszabbító meg talán nem növelné a hatásfokát egy elektromos ollónak :)
Huh, ezzel lehet nem leszek népszerű, de bazz, ne már.
Megoldották eleink a pattintott kőbaltával is a mammutvadászatot, sőt, az autó előtt is volt élet a szekéren, de most komolyan. Szinte ingyen utánad dobja a lidl a kínai akkus cuccot, ami működik, lehet hogy csak 3 évig, de addig működik. Csavarhúzóval is lehet csavarozni, meg madzagos 30 éves B&D-vel is, de tizesért kapsz egy parkside csavarozót, aminek a használati értéke fényévekre van mindegyiktől. Ha kicsit többet költesz, akkor mondjuk maki, ami messze nem a szakma csúcsa, de hogy 15 évig gép lesz, az hétszentség. Hobbi szinten az akku is ki fogja bírni, ha nem hagyod mélymerülni. Ha reprodukálni akarod a 30 évvel ezelőtti állapotokat, akkor hilti. Az a mai napig acélból van az utolsó fogaskerékig, a cuccaikat még az unokáid is használhatják. Fizetésarányosan annyiba is kerül, mint a B&D 30 éve.
Azt most hagyjuk, hogy mennyi időt lehet spórolni a kábelek huzogatása nélkül, mert ez inkább a profiknál forintosítható, de még hobbi szinten sem mindegy, ha mondjuk 1-1,5 órát hagy a család műhelyidőnek, de ebből 10-15 percet a kábelek rakosgatásával kell tölteni.
Ahhoz pedig, hogy hobbi szinten a zöld faktor bejöjjön nagyon sötétződnek kell lenni, a li-ion szinte teljesen újrahasznosítható, egy ilyen akkupakk kevesebb terhelés a környezetnek, mint 3 teszkós szatyor.
Szóval ja, van azért pár vetülete ennek a "régen minden jobb volt" témának. Szerintem.
De persze nem akarok belédállni, szó nincs erről, te úgy gondolod, én meg így, de nem fogok elnézést kérni senkitől, mert akkus gépeket használok.
Az akkus gépeket fejlesztik normálisan, kábeleset nem. Ez akár tetszik, akár nem így van.
Flex: kábelesek közül melyik áll olyan gyorsan meg, mint egy akkus, pláne ha még fékes is?
A kábel sokszor útban van, balesetveszélyes is tud lenni néha, pláne ha még a makitát is felhozom, aki kapja be a 2.5 méteres kábeleivel. Egy ilyen aprósággal elrontani egy amúgy egész jó gépet.
Akkuból amúgy meg több energiát lehet hirtelen kinyerni, mint kábeles gépekből, ez se mindegy.
De akik ennyire ellene vannak miért nem használnak itt kábeles csavarozókat? Nem kell álszentkedni, nincs értelme.
Vannak gépek ahol nincs sok értelme az akkusnak műhelyben, pl maró, esetleg körfűrész, dekopír, mégis jobb. Én pl dekopírt nem cserélném vissza kábelesre, lassan lehet körfűrész is akkus lesz, csak mert elegem van a kábelből és van 3 metabo akkum...
De ha nagyon belendülök még a végén flex is lesz (ez csak ha nagyon nem bírom ki, mert amúgy alig használom, bár most lehet lesz használva a konyhaszekrény vasalatának készítésekor :D)
Izé, nekem nincs személyestapasztalatom, de mástól sokszorolvastam itt és máshol is hogy inkább költötte volna másra a , semmint akkus flexre.
Remélem Székelyföldre jobb cumót visz a lidli. És nem csak azért, hogy a 200 m-es távot kiváltsd. Nincs ezzel semmi baj amúgy, megvetted .. de nem erre fogod a szereda környéki kerítéses vasas melót alapozni, abban itt és most biztos vagyok. De jó kis "zümmögőt" vettél :)
Sajnos sok igazság van abban, amit írsz. Az akkus szerszámok vásárlása divat lett, és biztos, hogy sokan indokolatlanul veszik.
Persze sok helyen sokkal jobb, kényelmes, meg minden. Bár erről mindig az jut eszembe, hogy az akksinak a súlya sokszor nagyobb, mint a gépé, ez nem mindig kényelmes.Sokan áradoznak itt a hihetetlen teljesítményű, 200Nm-es, 5Ah-ás akksival ellátott ütvecsavarozókról, no de mennyit kell ilyet használni egy asztalosműhelyben? Én 90%-ban egy könnyű 30Nm-es Boscht használok, pont elég szinte bármire a műhelyben. Persze fent a tetőn, a gerendák közt nyilván mást vennék elő.
A környezetvédelmi szempontok meg senkit nem érdekelnek. A gyártók örülnek, hogy megteremtettek egy új piaci szegmenst. Akinek minden gépe megvan, az is bevásárol az akkus változatból, akár kell, akár nem. Ha veszel egy gépet, az egyforma akksi miatt úgyis ugyanattól a cégtől veszed a következőt. Ki van ez találva, és még értelme is van. Mostanában nagy áttörést hozó fejlesztés nem is nagyon volt, amennyire én tudom. Ezzel viszont lehet hasítani.
Minden termék költségét a fejlesztés elindításától a végső hasznosításig kéne vizsgálni, és az alapján dönteni. A mai akkumulátoros gépek költségeiben nem veszik figyelembe az akku hasznosításának vagy csak hulladéklerakóba hordásának a költségét, pedig anélkül semmit nem érnek a termékek életciklusának elemzései. Ugyanez igaz a villanyos autókra is, de ott is a divat lett a fontosabb. Olcsóbb, egyszerűbb egy villanymotor, de mi lesz vele és az akksival, ha lejár az ideje? No meg könnyen el lehet adni a politikusoknak, hogy sok szavazatot tudnak szerezni, ha betiltják a benzint, és helyette akkus autókat kell kötelezővé tenni. Pedig a dolog ennél ezerszer bonyolultabb, csak ugye manapság nem az ész dönt el dolgokat, hanem valami egészen más.
Az igazi "eleink" csak "akkus" szerszámokat használtak. Ahol az "akku" töltése egy jó adag szalonnás rántotta volt. Később a kényelem oltárán áldozva vettek elektromos fúrót, gyalut, stb.
Persze, én ezt megértem, hogy kényelmesebb, csak valahogy annyira azt érzem, hogy az emberiség a kényelem oltárán annyi mindent feláldoz. Kényelmes autózni, kényelmes repülőzni és bármit csinálunk annak van egy még kényelmesebb módja. Ha így haladunk, akkor 50 év múlva úgy leszünk hobbiasztalosok, hogy a háztartási robotunkat hogyan tudjuk jobban irányítani a karosszékből, hogy fúrjon, faragjon, gyaluljon. Helyettünk...
Természetesen, ha valaki olyan helyen dolgozik ahol nincs áram (kint a temetőben...) akkor jogos az akkumulátor, de szívesen megnézném az isten szeme mindent lát statisztikát, hogy az akkumulátoros gépeket valójában hány százalékban használják árammentes környezetben?
Ha a profi gépek akkumulátorai bírják 8 évig, akkor le a kalappal előttük, az én lidlis tapasztalatom az, hogy 4 év amit bírnak. Az én Canon dslr fényképezőgépeim akkumulátorai bizony nem nagyon húzzák négy évnél tovább :(
Az első akkus gépeim 6 éve vettem, makita 18V-os rendszer. Azóta vettem még csomó gépet, pár akkut is, azóta pár kivételtől eltekintve* igyekszem akkust venni.
A legelső akkuk is gyönyörűen muzsikálnak 6 éve, pedig kaptak hideget-meleget. Erőben, teljesítményben nincs óriási szakadék az akkus/madzagos gépek között (már a kéziszerszám kategóriában, ismét pár kivétellel), viszont az a kényelem, hogy nem kell a kábelt kerülgetni, vagy hosszabítót varázsolni a telek túlsó végére, az megfizethetetlen. Ezt a leamortizálódást sem igazán értem, nincs óriási szakadék a 6 évvel ezelőtti és az aktuális gépek között (már az átlag hobbista szempontjából)
Szóval leginkább a kényelem a szempont, legalábbis nekem, de kövezzetek meg, biztos hogy nem fogok visszamenni a madzagos gépek világába :)
* azok a gépek, amiket tipikusan elszívással használok, na ott halál felesleges az akku, szerintem. Sosem értettem pl az akkus merülőfűrészt, de most vettem egy kis kézi körfűrészt ácsmunkához, na az akkus.
Részben egyetértek. Sok gépből, asztali körfűrész, fúró, szalagcsiszoló, stb. Vezetékest vettem, mert nálam valószínüleg örök életű lesz. Akku meg max 8-10 év. (kis 2 cellás makita aksi 9 évesen döglődik) csavarbehajtóból persze akkus van. De sajnos vezetékes fűnyírók is ritkán élnek 10 évig. (nálam legalábbis)
Én pl. most azért tervezek akkus fűkaszát venni, mert a telken nincs 230V, benzinnel pedig nem szeretnék vacakolni. Nincs hol tárolnom, nem értek a motorokhoz sem, úgyhogy nem nagyon van más választásom...
Egy kis ellenvélemény, nekem minden kerti gépem belsőégésű volt, mert egyrészt kellett a nagy terület miatt, illetve fűnyíróval nagyon utálok a dróttal táncolni.
Lett egy jópár szerszámgépem ami akkus volt. Adta magát, hogy a következő fűnyíró ami ugyanezzel az akkuval működik az is az legyen. Megmondom őszintén, mióta bejöttek a Li akkumulátorok én ahol csak lehet igyekszem lecserélni a gépeket akkusra.
A belsőégésű hangos, olajat kell cserélni, nem indul, karburátor, gyertya mókolás, levegőszűrő csere, tisztítás továbbá minden évben ki kellett öntenem valamenyi benzint, mert megromlott, az elhasznált motorolajról nem is beszélve. Az első dologok talán inkább kényelmi szempontok az utolsó kettőt ha szembeállítom az akkussal már nem biztos, hogy környezetvédelmi szempontból olyan rosszul jön ki, főleg ha hozzátesszük, hogy az első Dewalt akkumulátorom 2012-es gyártású és még most is vidáman teszi a dolgát egy porelszívóban. A töltési, kisütési veszteség meg egy jól megkonstruált rendszerben nem nagyon több mint 10%.
Én pár éve beruháztam egy Makita 18V-s rendszerbe és szinte minden akkus gépem ugyanazzal a 4 akksival megy (azért 4, mert több gép duppla akksis és így tudok folyamatosan dolgozni). Az összes kerti gép is ilyen. Nem kell kábellel szórakozni, nincs büdös benzinszag, sokkal halkabb minden.
Nekem nagyon bejött, ha ez azért van mert megetettek, akkor vállalom. :)
Az akkus flexet megvettem a LIDL-ben. 76mm-es tárcsa megy rá, nagyon gyenge kis gép. De nem is arra való, mint amire a nevéből következtetnél. Ahhoz pl. nagyon kézre áll, ha egy 5-ös csavar túl hosszú, akkor nagyon kényelmes vele lenyisszantani, úgy hogy az egyik kezedben a csavar, a másikban a gép. Ezt egy "nagy" flexxel, nem lenne ilyen egyszerű megoldani. (Mondjuk kicsit forró lesz a csavar, de azért megoldottam. :-) )
Tudom, hogy sokan nem értenek egyet velem, de én csak képedéssel figyelem, hogy az embereket mennyire - bocs, hogy ezt mondom - meg lehet etetni ezekkel az akkumulátoros gépekkel. Egyszerűen nem is értem, hogy a kényelem ilyen nagy úr, vagy egyszerűen működik a szerzési vágy, hogy mindig mindenből az éppen trendi legyen? Mert nyilván nem arról van szó, hogy nincs a munkaterületen 230V és szerintem az sem igaz, ami a profiknál esetleg számít, hogy intenzív munkánál előny a drótmentesség. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy miért veszünk olyan gépeket, amiről tudni lehet, hogy 3-4-5 éven belül garantált az akku elgyengülése és aki egy kicsit is tapasztalt, tudhatja, hogy a marketing gondoskodik arról, hogy ne nagyon érje meg az akkut pótolni, mert addigra az új gép tud valami olyat, amiért inkább újba ruház be az ember. Egy vezetékes gép viszont nem képes így leamortizálódni.
Most töltögetek éppen egy vámkezelési nyomtatványt. 02.24-e óta állt a csomag a raktárban, most kaptam egy sms-t, hogy intézkedjek.
A lényeg, ha megáll a vámon az újraküldött csomagod, hogy ezen a nyomtatványon 3 lehetőség van: megbízod a postát a vámkezeléssel (ez 3.500,-Ft díjat jelent), vagy megbízol egy céget, vagy magad mész be a navhoz a papírokkal. Ha a postát választod (nyilván én is így tettem), akkor be lehet jelölni, hogy Magyarországra visszaküldött áru, és azt is, hogy garanciális javítás. Valószínűleg ezek közül kéne választani. Lehet intézni emailban, faxon is, dokumentumokat is lehet csatolni, én pl. emailt csatoltam.
Ha meg szerencséd van, akkor nem kell semmit csinálnod, csak jön a csomag. A héten kaptam egy kis csomagot Angliából, csak hozta a postás. 15Ł volt ráírva a borítékra, valójában ennek kb. a kétszeresét fizettem.
(Nem voltam korrekt. "fenti videódból meg szerintem nemsokára hobbiasztalos blog cikk lesz, erre nagy összegben fogadok". Fogadási csalás esete forogna fenn :D)
Én olvastam félre a hozzászólás első sorát. Griff így kezdte: "Még tavaly kérdeztem, hogy nem betonozáshoz milyen vízmértéket keressek. Páran a Sola-t ajánlottátok." Na ebből az én szemem átugrotta a nem-et.
Ha rám hallgatsz ezzel nem betonozol. Én sem betonozok az enyémmel. Egyrészt arra a célra rövid. Vegyél egy két vagy 2- 2.5-3 méteres szintezőlécet az lehet olcsóbb fajta is. Másrészt ez arra a célra túl pontos. Harmadrészt ezt betonba mártani barbárság (tudom a kőművesek simán megcsinálják). Vagy ha mindenképpen ezt akarod használni akkor vegyél egy háromméteres betonsimítót libella nélkül, és amikor használod akkor ezt tedd rá annak a tetejére és úgy szintezz.
Amúgy amit most kaptál azt tökéletesen fogod tudni használni amikor burkolod azt a betont vagy ajtó/ablakberakáshoz, a konyha beszerelésekor a vz/függő beállításához szóval azokra a munkákra ahol pontosság kell, de nem kened össez mindenféle cementszármazékkal.
Hogy a viharba ne szabadna! Csak arra vigyázz, amikor a talicska széléhez csapkodod, hogy lepotyogjon a rátapadt beton, nehogy a libella üvegét találd el. :)) :P
Elnézést kérek, nem állt szándékomban kérdezni. Csak írtam pár sort a hülyeségemről, a szállítási határidőkről, és arról hogy megfogadtam a tanácsaitokat! :-)
Egy ilyesmi pánt ( https://www.obi.hu/zsanerok/butorzsaner-25mm-x-100mm-horganyzott/p/4069753 )esetén ha a szárnyakat 90o-kal meghajtod a tengelytől kb 15 mm-es távolságban, akkor csavarozhatod a lapok hátuljáról. Viszont nagyon pontosan kell megcsinálni a hajlításokat, hogy szép is legyen és ne is feszüljön.
Ez egy elég barkács megoldás volna és sokkal inkább favorizálnám a másik megoldást, hogy minimum 6 mm vastag anyagot ráragasztasz az ajtóra és a szomszédos vázanyagra a kivetőpánt alatti területen. Az miért nem jó?
először is köszönöm a sok észrevételt a dupla autóbeálló tekintetében.
Készítettem egy új verzió skiccet (úgy fest, hogy megoldható + 1 oszlop középen középen).
9 szelemen lesz 7,5x15 ös anyagból, + karpántok mindenhol.
Ha jól értettem, akkor a középső szelemenre terhelődik a súly legnagyobb része.
Jelenleg az anyagterv az 15x15 ös gerenda gyalulva (ez ha jók az értesüléseim 14,5 lesz), elöl 14x14 es BHS duplán (2 egymáson), menetesszárral összehúzva és ha esetleg szükséges lenne hátulról ráerősítve egy 14 cm-es U acél. (Hasonló megoldást láttam nemrég a közelemben, bár ott szimplán volt az szelemen).
Köszönöm a véleményt
(ui.: statikus is lesz bevonva, csak a "végsőkig" elő akarom készíteni a terveket.
Én tavaly vettem Aldi-ban akkus flexet. 43000 lett a vége két akkuval, akkutöltővel. Kellemes meglepetés volt, írtam is itt róla. Lágyan indul az elektronika miatt, ha túlterheled elektronika leold. Akku ide vagy oda, pont ugyanúgy vágja a vasat, mint a kettőhuszas. Nekem tetszik.
Én a helyedben mindenképpen megpróbálnék valamilyen rendes állítható kivetőpántot szerelni, úgy tudod szépen beállítani majd a réseket. Egy hagyományos zsanérral soha nem lesz szép.
A Blumnak van expandós thin door kivetőpántja, de csak korpuszoldalra szerelhető, face frame-re nem. Kellene hozzá a keret belsejére egy kockát ragasztanod, vagy akár egy sarokvasat csavaroznod amire mehet a szerelőtalp, de az ajtó maga érintetlen marad. Elméletileg 8 mm-től szerelhető. Ha jól tudom, CNC-n vágatod ki az ajtókat, ott pontosan meg tudnák fúrni az expandonak a likakat is.
Aztán van itt egy ilyen az amazonon. Nagyon drága, de a kép alapján el lehetne indulni ebay és aliexpress irányba, valószínűleg létezik ugyanez jó áron is. Ez viszont nem állítható.
Még tavaly kérdeztem, hogy nem betonozáshoz milyen vízmértéket keressek. Páran a Sola-t ajánlottátok.
A poén, hogy február 4-én rendeltem. A fetis.hu-n. Elfelejtettem már azóta, hogy rendeltem, arra emlékeztem, hogy nézegettem, meg kosárba raktam, de hogy meg is rendeltem, arra nem emlékeztem. Pénteken (február 26) szintén megrendeltem. Erre ma jön a futár és megjött a csomag. Azt hittem a pénteki rendelésem, de nem, egy óra kutakodás után kiderült (más volt az összeg, és mintha hiányzott is volna valami) hogy a február 4-i rendelésem hozta ma a futár. :-)
Ez pedig a következő projekt lesz. Lehetne felújításnak nevezni, inkább újraalkotás lesz. A késeken kívül talán a csavarokat meghagyom, ha nincsenek nagyon szétrohadva.
Szerintem az egyszerű megoldások a jó megoldások. Vannak a mini kivetőpántok, 32 helyett 26mm luk kell neki az ajtóba. Ezeknek is kb 13mm mély luk kell, az a 12mm rétegeltedben nem elegáns. De senki nem akadályoz meg, hogy az ajtó belső oldalára, a két pánthoz felragassz egy-egy 40x60x4mm rétegeltlemez foltot, és abba fúrd bele a pántot. A talpat az oldalfalra meg akár anyáscsavarral is felrakhatod.
Szia, Valahol olvastam hogy azokban a csavarozókban van hővédelem. Ha jól emlékszem 7 fok alatt nem indul. Ez nem saját tapasztalat, hátha valaki megerősíti. Csíki hidegben ott Szereda környékén csak akkor megy ha jól befűtessz a műhelyben. 😉
Egyszerű zsanérral fogom valószínűleg megoldani csak megfelelő méretűt kell találnom valahol.
A hajós cuccok meg tényleg aranyárasak, mit ma már később kitárgyaltátok :)
Ebből a szempontból a lakókocsi/lakóautó is hasonló.
Tegnap órákon át gugliztam ez miatt a felcsavarozható (fészek nélküli) kivetőpánt miatt de nem találtam olyat, ami két sik felületre csavarozva tudna nyit még 90 fokot ÉS közé záródó.
Furcsa, hogy ilyenre nincs igény.
Ezt lehet, hogy meg tudnám mókolni, csak az ajtónak belülre kell ütközőt tennem.
(Évek, évtizedek óta vásárolok ott. Van törzsvevői accountom - kis kedvezmény - minden vásárlásom névvel elmentve. Egyszer átfutott az agyamon, hogy lekérdeztetem, mennyi pénzt hagytam már ott, de aztán nagyon gyorsan elhessegettem az ötletet :-) Az asztalos agyrágó bogár teljesen ártalmatlan a hajóshoz képest.)
Apósom a gorennyés kirajzás korszakában vett Ausztriában egy Dolmar benzinest, ha jól számolom, elmúlt 30 éve. Azóta is azzal fűrészelünk a szőlőhegyen, semmi baja. Ez a legkisebb láncfűrész, amit eddig láttam, de nagyon jól hasít.
Off, aztán befejeztem a témát: Érdemes körülnézn a Dolmar fűnyíróknál is. Csavarra, akkura mindenre ugyan az mint a Maki. Ti a makita felvásárolta a Dolmart, csak a síne más. Múlt évben olcsóbbak voltak a Makitáknál. Tőlünk nyugatabbra nem, ott még mindig jobban cseng a Dolmar márkanév.
Nekem Elektra Beckum HC300 gyalugépem van, ami két késes. A gyalutengely átmérője 60 mm, a késtengely fordulatszáma 6.000. Elégedett vagyok a gyalulási felülettel.
Ez a táblázat mondjuk 30-40m/sec értéket ajánl, én magam a 40-et javaslom általában, de láttam már 40m/sec felett dolgozó gépet is, ezért írtam a 40-60-at.
Talán jobb megmaradni a 40-nél. Hosszabb a kés éltartama.
Én is szoktam ott vásárolni (útba esik mind a műgyanta bolt, mind a gyerek kémiatanára felé:-) Azért is kérdeztem rá korábban, mert nekem is jó tapasztalatom volt velük.
Szerintem nézz körül a Maritime hajósboltban. Ott még arra is van esély, hogy kifogsz egy értelmesebb eladót, aki tud ilyenben tanácsot adni. Elég jó zsanérválaszték van, bár ezek többsége min. 16-os rétegeltre szokott jó lenni.
Az ilyesmi hajóbútoroknál úgy szoktuk csinálni, hogy az ajtó kap egy dekor keretet tömör fából. Valahogy így:
Ez, ha túllóg a lapon egyszrészt eltakarja a 4mm résedet, másrészt ráütődve stabilan záródik. A legtöbb zsanér belül túl fog lógni a 12-es lapon. Le lehet köszörülni/vágni, de én inkább egy vékony léccsíkot ragasztanék a zsanéroknak megfelelően belülre, esetleg az ajtón belül körben. A zsanérokat be szoktuk süllyeszteni a lemezek élébe, de neked a 4mm-es réssel erre nem lesz szükséged.
Csak ötletek, de a hajó és a lakókocsi sok szempontból rokon :-)
"Azzal is rohanni kell mint a dewalt-al?" Ezt hogy érted? Én kb 150m2-t szoktam vágni vele, sokéves 4.0Ah-s aksikkal, azt végig szokta bírni, kivéve, ha 3 hetes növést akarok egyben letolni :) Műanyag nagyrészt, de strapabíró. A kefe/nélküliségről nem tudom, milyen motor van benne.
No, hát kérem nekem nem volt semmi ellenemre a bolttal.
Lefoglaltam a neten, egy óra múlva kaptam értesítést, hogy átvehetem, ma reggel odamentem, minden kész volt, fizettem, emilemre elküldték a jótállásit közben, segítettek szatyorba rakni, és eljöttem.
Ha a pántok alá lokálisan dupla anyagvastagságot alakítasz ki (avagy legalább 18mm anyagvastagságot) akkor simán jó lesz bármlyik süllyesztett edényes kivetőpánt annak minden állíthatósági előnyével.
Vagy klasszik bútorpánt esetén annak a szárait a 12mm-es anyagvastagságnak megfelelően 90o -ban meghajtva is megoldhatod.
Én Makita DLM380-as fűnyírót használok nagy megelégedéssel, 2db 18V akkuval megy. Előtte volt egy hasonló méretű 230V-os Makita fűnyíróm, igazából nem érzek különbséget köztük, leszámítva a kábelnyüglődés felszabadító hiányát :)
Ohh basszus, azt hiszem ki kell cserélnem / fel kell vennem a "családi" kívánságlistában egy-két dolgot... Ez a szalagcsiszoló nagyon pöpecnek tűnik a kis kiegészítőivel...
Dewaltban a DWE6423 -ra gondoltál?
Végül egyébként DZolTTán fórumtárs gyalugépe lesz az valószínűleg a megoldás, aztán, majd ha úgy érzem, hogy a budget megengedi ezt a szalagost mindenképp szívesen látnám a készletemben.
Szerintem csak kefe-nélküliben érdemes gondolkodni, erősebb és kicsit kevesebbet is fogyaszt. Nekem szegély nyíróm van akkus (Ryobi), ez már elég erős, egy jobb Stihl damillal már elég komoly gazokat le tudok vele gyűrni és 30-35 perc folyamatos "kaszálást" tud egy 4Ah akkuval nagyobb gazban. Rendes fűnyíróhoz szerintem kevés lesz a kézi szerszámokban is használt 18-20V technológia, a 36-40V akkuk meg nem passzolnak kézi szerszámokba.
Először tisztázni kellene, mekkora területen, milyen sűrűn szeretnél füvet nyírni. Azzal a felkiáltással nem vennék akkusat, hogy majd akkor "jó lesz az akku a fúrógépbe is".
Ki tudtam szedni! Nyerő páros: Dremmellel először egy kis lyuk marás középre, majd nagyon vékony fúrófej a fúrógépbe és ellentétes irányba csavarozás a fúrással, ezt egyre nagyobb átmérővel míg a fakötésű csavar bele nem ment és azzal kifeszíteni a beszorult bitdarabot. Üregelőt nem szabad elfelejteni mert az első fúrófej konkrétan elizzott.
Korábban írtátok, hogy töbetteknek van Micro Jig tolóblokkja asztali körfűrészhez, de már nemnagyon használjátok. Esetleg ha valamelyikőtök megválna tőle akkor küldjön egy mailt az adatlapomon található elérhetőségre. Köszi.
Mindent is :) (gipszkartonozás, bútor, gépkarbantartás(pont a fűnyírótraktorom egyik csavarja volt erősebb mint a bitfej), fúrás fába fémbe, háztáji munkák).
Ha géppel együtt szeretnél asztalt, akkor metabo bae 75, ott benne van az is és erősebb gép is egyben, ára is xd
Egyébként meg metabo sxe 3150 excenterből oszt kész, 310w, teszi dolgát. Dw excenter kellemesebb, mert nem ráz annyira, metabo a 150 koronggal meg haladósabb.
Vagy milwaukee ros 150, duplakörös excenter, de az majdnem bae 75 ár lett :(
Ez pont a talp magassága. :) Képzeletben tegyél a felső képen a talp alá egy fél anyagvastagságú* darabot és told beljebb a talpat egy anyagvastagsággal. És máris közézáródóvá vált.
Rohanok melózni és csak egy gyors post mindenkinek aki a zsanéromhoz hozzá szólt.
4mm es maróval tudom normálisan kivágni az ajtónyílást a 12mm-es rétegeltből.
Ha nagyon kell, akkor esetleg 3-asal, ennek még elég a munkahossza.
Ebből adódik a "hézag" körben.
Az ajtók mellett csak sík felület van, tehát a klasszikus 90 fokos rögzítés nem játszik, valamint a 12mm-be nem tudok beültetni, hagyományos kivetőpántot.
Abból ha jól látom pillérpántnak hívják azt ami kellene nekem.
Ebben a videoban látszik a vége felé, miként fog kinézni az ajtó, itt a srác normál zsanért használ, de akkor annak olyannak kell lennie, ami pontosan tartja az ajtóhézagot, mókolás nélkül és a furatai a forgásponttól 6-8mm-re vannak, hogy ne lógjon ki a síkból.
Láttam olyan megoldásokat is, hogy a zsanér kívülről volt csavarozva a felületre, látszik minden kötőelem és egy ilyen, úgymond "láda desing" az egész.
Az nem annyira tetszik.
Ez is sajnos ráütődő és talán erre gondolt Vajk, hogy a fakockával alá, megoldható a síkban zárás.
Nem tudom mit értesz felcsavarozható kivetőpánton vagy egyszerű zyanéron, de ha az utóbbin ezt: ZSANÉR 44X60MM - Bútorvasalat, szerelvény - Vasalat, profilos (praktiker.hu) akkor némi famunkával meg lehet oldani, hogy az ajtó közézáródó legyen. Az oldalfal belső oldalára kell csavarozni és az ajtó külső oldalára
Felcsavarozható kivetőpántban létezik közé záródó?
A rétegelt anyagából fogom kivágni az ajtókat, lesz körben egy 4mm-es hézag.
Egyszerű zsanérban nem tudom, hogy van e olyan, hogy a furatok is jó helyen legyenek a 12mm-es lemezhez élben, meg a "vastagsága is pont 4mm legyen, magyarán az ajtót középen tartsa.
Csavarozható kivetőpántot meg csak rázáródót találtam.
Nagy szilárdság és a rendkívüli tartósság az egyedi tervezésű acélnak és a hőkezelésnek köszönhetően
Kifejezetten alkalmas a nagy nyomatékot igénylő alkalmazásoknál és ütvecsavarozásnál
"
Ez még nem akart el- vagy beletörni - pedig a "kicsi" Milwaukee amiben használom, az is tud 226 Nm-t. Igaz, nem is pl. berozsdált kerékcsavart akarok vele leszedni, mert nem arra tervezték. Sztem Attila egyszerűen egy jó sz*r minőségű adaptert használt. Majd kioperálja, és vesz egy jobbat.
Az a baj az alacsony feszültséggel, hogy ekkora vasnál már nem olvasztja meg rendesen és akkor nem tart. A 0.5-ös lemez nem visz el annyi hőt, annak elég. Ennél nagyobbakra is nehéz CO-val erősen ráhegeszteni anyát.
Első nekifutásra rögtön át kell olvadjon, utána már hiába "pötyögteted" fel, ha az alap nem tart rendesen.
Fogjál egy alulemezt, fúrjál bele egy akkora furatot ami pont akkora mint a bit tartó külső átmérője. Tedd rá a biz tartó köré hővédő pajzsnak, majd kezd el hőlégpisztollyal melegíteni a a bit tartót. Amikor már átforrósodott akkor egy ceruza vastagságú jég rúddal hűtsd le a bitet. A hőtől kitágul az egész, de ha középen hirtelen le tudod hűteni a bitet akkor az összehúzódik, így könnyebb lesz kiszedni.
Próba szerencse, de itt még un. hidegfolyás is történhetett, legalábbis a bit elfordulásának nagysága ezt is jelentheti. Akkor pedig az ütögetés kb 3mm erőkaron nem ad elég forgatónyomatékot a bit kiszabadulásához. Persze ki kell ezt is próbálni, ne legyen igazam és sikerüljön! A HUN által linkelt videón bemutatott műveletet minden képpen meg kell csinálni aztán majd kiderül...
Van dremmelem, holnap megpróbálom. MEgfúrni kicsit nehéz lenne mert a fúróval együtt pörögne a fej, ha pedig a fúró áll akkor meg a gép csavarás közben biztos hogy elkezdene ütni amit a fúró nem bírna.
A fúrás egy kis nehézségbe ütközik, ti. krva kemény a bit. Fúrtam már fel bitet, de úgy emlékszem előtte kilágyítottam, ez most nem játszik. (Esetleg vidia fúró viszi) Szóba jöhetne még csavarkiszedő is, de ahhoz is fúrni kellene, nem biztos, hogy elég nyomatékot lehetne vele kifejteni ahhoz, hogy a beszorult bitet visszaforgassa. Marad a szétszerelés, talán hátulról ki lehet tolni (ütni), vagy tengelycsere😕
Durva. Milyen bitfej volt ? (csak hogy soha ne vegyek olyat, még véletlenül se :)
Egyébként ha sikerülne megütni a csavarási iránynak ellentétesen, akkor lehet hogy kiesne. Vékony pontozóár, alacsony szögben, kis kalapáccsal ütögetve talán használ. Ha nem, akkor meg kell fúrni és menetet vágni bele, ahogy javasolták.
Nem nagyon. Csak tippelni lehet. Ha gyalult, vagy simára csiszolt lenne a faanyag és nem lenne kék gombás az alsó akkor talán jobban meg lehetne állapítani.
A kína gépet 20.000-ért vettem annak idején pár éve, 10.000 ft-ért vihető.
A stihl gépet 77.000-ért vettem, 50.000-ért vihető.
+ Ha kéritek akkor ki tudom pucoltatni a falunkban lévő kisgép szerelővel. Még be is állítja ha kell állítani rajtuk. Egy pár napba ez beletelík majd mert elég sok munkája van.
A gépek Farmoson vannak. Igény esetén fel tudom vinni pestre a ferihegyi reptér D portájához.
Természetesen lehetséges, hogy valakinek volt gondja velük. Az én személyes tapasztalatom nagyon kedvező. Ha azt írják,hogy raktáron, vagy az üzletben átvehető akkor az úgy is van, ellentétben egy bizonyos Gyömrői úti üzlettel. Őket is szeretem, de a készletnyilvántartás és a gyorsaság nem az erősségük.
Ugyanilyen kis Stihlem van. Nagyon szeretem, irgalmatlan mennyiségű fát összevágott már nekem 😊 Csak tankolni kell, láncot élezni, meg időszakosan kipucolni, szűrőket cserélni, megy mint az óra.
A brexit nem tesz semminek se keresztbe, csak megszabaditotta az EU-t a szelhamos cegektol.
Azonnal megneztem a ceg weboldalat, es azonnal lattam a nehany mondatos szabalyzatukat, benne a 7 es 30 napos szabalyt is. Ez azt jelenti, hogy valoban megbizhato ceg, ezt naluk "Policy"-nak hivjak, magyar viszonylatban ugy lehet venni, mintha egy ceg olyan uzletszabalyzatot irna, amit kokemenyen betartat, meghozza egyoldaluan.
Vagyis a ceg nem "kooperativ", hanem tartja magat az altala leirtakhoz, es a legutolso, amit akar, az mindenfele papirmunka, igazolas, kifogas, stb.
Ha meg mindig nem ertened, kepzeld el az arab tradiciot a vendegrol, valami ilyesmirol van szo.
Nekem is van egy eladó nagy kínai láncfűrészem. Kb 4 órát használtam összesen, 2 kipusztult gyümölcsfát vágtam ki vele, összesen ennyit ment. 4-5 éve nem volt beindítva sem, mert nincs rá szükségem. Szépen dolgozott a gép, gondolom most nem fog indulni, csak egy takarítás után. Meglepően erős a kínai,
Van egy kicsi gallyazó stihl MS 180-as gépem is, de azt sem használom. Azt megtartom még, mert idén vissza akarom vágni az egyik diófát mert rálóg már a szomszéd házra az egyik ága. Csak találnom kell majd valakit aki felmászik a fára levágni azt az ágat, mert én 63 évesen már nem vállalkozok famászásra. Utána valószínüleg az is eladó sorba kerül. Kábé 1 órát ment ez a gép összesen csak.
Tavaly január környékén volt egy rendelésem kínából, amit nem kaptam meg. Hónapokig vártam rá. Megreklamáltam, visszautalták az árát. Rá pár napra megérkezett a csomag. Írtam a kínainak, hogy elküldeném az árát, ők is azt mondták, hogy nem kell, fogadjam el ajándéknak. :)
Ferihegyen nagyon el vannak maradva a vámolással. A vírus miatt annyira megugrott a neten rendelés, hogy egyszerűen nem győzik a vámolást. A létszámot is megduplázták, de még ez is kevés. Nem nagyon akarnak az emberek vámosnak menni, úgy vadásszák az embereket. Nem egy népszerű szakma.
Nekem most jött meg egy kicsi nyáklapom amit még november elején rendeltem kínából. Van még egy tételem ami még mindig náluk van, azt valamikor tavaly augusztusban rendeltem. Egyenlőre nem találják a kupiba.
Persze, köszi szépen. Teljesen szűz vagyok a vámos témában, konkrétan ez az első rendelésem, ahol belefutottam (legalábbis mostanában). Nyilván a ki%!!/"+! brexit keresztbe tesz mindennek :)
Meglátjuk hogy rendben lesz-e, a cég mindenesetre kooperatív.
Szlovákoktól rendeltem valamit tizenezerft-ért, de valami egészen mást kűldtek, ami még drágább is volt. Telefon, elnézést kértek, küldik a másikat. Pár nap múlva hozta a futár, de nem vitte el a "rosszat", Telefon, mit legyen ezzel? Nem tartanak rá igényt, legyen az enyém ha tudom használni, vagy dobjam ki.
Hazai cég, szintén mást küld, (+ kisebb értékűt) reklamálok, nem értik, de küldik érte a futárt. Az jött is "rosszat" elviszi, de nem hozta a másikat. Ez volt augusztusban, most februárban sokadik telefon után lett vége, amikor azt mondtam, akkor utalják vissza az árát (5500ft). Kettő nap múlva hozta a futár a jót....... (Közben próbálkoztak azzal is, hogy ők már elküldték és át is vettem. Persze ennek a bizonyítékát nem találták)
Igen, mas vilag, a hasznalt dolgoknak ott nincs erteke.
Beszeltem csalados emberekkel, buszken mondtak, hogy mivel a karacsonyi unnep csak egy napos, masnap munkanap van, arra szabadnapot vesznek ki, es akkor mennek megvenni az ajandekokat, mert ha szerencsejuk van, mar felaron megkapjak.
Vagy azt veszik meg, ami jol le van arazva.
Az egy heten beluli visszavaltas hagyomany, sok not latni utcan, a ruha cedula rajta van, mert rendszeresen megy uj ruhat venni es par napon belul visszaviszi.
Olyat is olvastam, hogy valakinek az elromlott Amazon Kindle helyett küldtek egy újat. Kérdésére azt válaszolták, hogy ne küldje vissza, viszont kérik, hogy megfelelő hasznosítóba adja le. Más világ az...
Nekem csomagtartó ajtót cseréltek egy baleset után (megtoltak). A szerviznek be kellett mutatni a kidobott régi ajtót, belevágva egy rombusz a közepébe.
Ejj de lazák! Amikor egy belém tolató kamion miatt cserére szorult az autóm egyik fényszórója (nem olcsó darab, xenon, és csak minimálisan volt sérült), akkor a károkozó biztosítója (nem emlékszem már, melyik cég, de nem volt jó híre) képviselőjének a szeme előtt kellett kalapáccsal darabokra törni a kivett fényszórót. Micsoda élhetetlen nép ez az angol... XD
Nem kérték, hogy visszaküldjem, én meg nem eröltettem.
Igazából teljesen értéktelen így a cucc, javítani nem lehet, vágni belőle nem érdemes, mert van rajta egy lézergravítozott skála (ami nyilván semmit nem ér, ha el van vágva), szóval újrahasználni sem tudják.
Nem kell visszaküldenem semmit, ők küldik a cserét. Most írtam nekik, hogy jó lenne ha rajta lenne, hogy 0 az érték, akkor talán nem lesz gond a vámon.
Még az eu-s idők előtt küldtem vissza több Quantum vincsesztert is Írországba. Volt egy legendásan rossz sorozatuk, még ismerősöknek is intéztem. Persze ehhez kellett egy korábban vámos ismerős is. Akkor az új gép behozatalakor kértek egy nyilatkozatot a gyártól, hogy ez garanciális ügy, ezt elfogadták a vámosok. Minden esetre meg fog állni a vámon, és valami ügyintézés biztosan kell.
Nekem USA-ból jön éppen egy kisebb gépely, február 24. óta valahol Ferihegyen várakozik. Kíváncsi leszek, mikor indul el felém, ha más nem, legalább valami papír.
Gondoltam rá. A lépcsőlapok nem érik végig a keretek mélységét, valamivel dugóznom kellene utólag a felesleges horonyszakaszt, illetve a dominok is útban lennének. Be akarom már fejezni a következő nekifutásra, mert amúgy nem tetszik a formája. Nem vetem el, de attól függ, milyen kedvem lesz. :)
A garanciális csere vámintézése nagyon nagyon bonyolult. Ha vissza kell küldened, nagyon nézz utánna milyen doksi kell róla, hogy ezt hiba miatt küldted vissza. Ez a papír fog kelleni, hogy ne vámolják meg a replacementet.
Azonnal szóltam nekik, nyilván. Viszont ez a visszaküldés móka nem olyan egyszerű, egyrészt mert az asszony vette át a csomagot, másrészt mert vámügyintézés is volt.
Mindenesetre írtak, hogy küldik a cseredarabokat :)
Kíváncsi leszek, remélem nem kell mégegyszer vámot meg áfát fizetnem...
Éppen ellenkezőleg fut a szálirány. Úgy, mint egy tömörfa asztal végén a fejelőléc, azt sem illik telibe ragasztani, de annak a kötésnek nincs is teherhordó szerepe. Igaz, ott akár 80-100 cm-ről van szó, ez a lépcsőlap meg csak 25 cm lesz. Túlgondolom... bedominózom, aztán majd kiderül.
A szemem már nem a régi, így rászoktam a nagyítós lámpára, ami alatt sokkal pontosabban lehet dolgozni, többek közt reszelni is. Sőt, kézi nagyítóval még rá szoktam ellenőrizni, megfelelő-e az él. Úgy hamar kiderül, ha rosszul tartod a reszelőt.
Tulajdonképpen én is így csinálom, amúgy hályogkovács módra. :) Azért igyekeztem beszerezni mindenféle sablonokat, meg vezetőket. Úgy érzem, hogy nem szoktam elrontani, utána mindig kicsit tisztább, szárazabb érzés a fűrészelés.
Én úgy csinálom, hogy 3-4 alkalommal megreszelem, utána elviszem hozzá, "szabályozza fel" géppel, mert azon azért olyan fajin fix ütköző van, minden fogat tökéletesen egyformára tud csinálni, annyit nem reszelek, hogy ez zsigerből menjen :). Nekem ez így nagyon bevált. Van 2 Stihl láncom, váltogatom őket.
Nem tudom, ki hogy van a láncélezzéssel, de én csak reszelem, és azt sem a gépen, hanem asztalon, satuba fogva a láncot. Sokkal tartósabb marad az él, mint bármilyen élezőgéppel.
A sablonok alapján elkészítettem az alkatrészeket.
Az MDF-hez és a gyalult felülethez ez a 3M kétoldalas ragasztó nagyon jól tapad. A fotón látható két fóliacsík, ekkora darabokkal ragasztottam össze az első munkadarabot a hozzá tartozó sablonjával. A marás után nagyon nehezen tudtam szétszedni, a következő daraboknál 2-3 db 1 cm széles csík is elég volt. Könnyen leválasztható mind a sablonról, mint a fafelületről.
A sablonos másolómarás során az illesztések környékét szándékosan bőre hagytam, hogy a ragasztás után a pontatlanságokat könnyebben össze tudjam majd csiszolni.
Az illesztési felületek vágását egy az asztali fűrészre rögtönzött tolóasztalon végeztem el. Ez pepecselős munka volt, az íves felületeken nehéz egyértelmű referenciapontokat találni. A festékesvödrös kép azért érdekes, mert ennek az alkatrésznek a levágásához útban lett volna a többi része, ezért tolás helyett a forgó fűrészlapot emeltem ki az asztalból.
Elfelejtettem fotózni, 10x50 dominópárok tartják össze a darabokat.
Féltem, hogy nem fognak illeszkedni az elemek. Jó esély volt erre, mert ez egy zárt forma. Aki készített már képkeretet, tudja, mire gondolok, pedig ott "csak" egyféle szöget kell vágni. Ha ezzel a módszerrel egy U alakú, nyílt formát készítek, annak az illesztései rés- és problémamentesen összeszorítózhatók, és a szögeltérésekből fakadóan maximum egy kis méretbeli eltérés lesz a tervhez képest. Meglepő módon a ragasztás viszonylag izzadtságmentes volt.
A felületek és az illesztések bőre hagyott részeinek gépi csiszolása után egy nagyívű rádiuszmaróval lekerekítettem a kész vázakat.
Volt még estére egy kicsi lendület, gyorsan levágtam, meggyalultam és megragasztottam a két lépcsőlapnak való anyagot.
A projekt fő nehézségét az adja, hogy ez a nyírfa anyag nagyon sok görcsöt, repedést tartalmaz, amiknek mindegyikét nem is sikerült kiejtenem. Ettől függetlenül az anyag jól megmunkálható, kiszakadásra nem hajlamos, a gyalult felületek hibátlanok, a mart felületeket 120-as papírral könnyedén elsimítottam.
A következő lépés a lépcsőlapok befejezése és a bútor összeállítása lesz. Az eredeti rajzon nem szerepel, de a hátsó lábak közé egy függőleges síkú összekötőt is beillesztek a nyeklés megelőzésére. Egyelőre bizonytalan vagyok, hogyan csapoljam be a lépcsőlapokat a keretek vízszintes részeibe, a szálirányok ugyanis egymásra merőlegesek. Ezzel kapcsolatban ötleteket szívesen fogadnék.
Én egy Makita villanyos láncfűrészt nyúzok már sok éve. Kivágtam és felvágtam vele egész fákat is, nem is kicsiket, sajnos, beleértve a kidőlt nagy kőrisfánkat is. Egészen addig a gyári lánccal használtam, de az tönkre is vágta. Azóta Stihl láncom van, és megállapítottam, hogy sokkal korábban le kellett volna cserélnem. Szóval én bátran ajánlom a Makita láncost, otthoni munkákra biztosan jó lesz.
"A hideg műhely azt jelenti, hogy az esti 23 fok nap közben leesik 13-15-re mire odaérek délután és újra fűtök."
Ezt én is eljátszottam egyszer epoxival, egy kompozít repülőgép sérült törzsét kellett megerősítenem. Szépen felfektettem, rászabtam a 6 m2 üvegszövetet a szép íves felületre, tényleg nagyon szépen sikerült, majd pár keverésben felhordtam rá közel 5 kg epoxi gyantát. Mivel erősítő réteget kellett kialakítanom ezért vastag 380 grammos szövetet használtam, ehhez meg sok gyanta kell mire sikerül átitatni. Pöpec lett, még örültem is neki, hogy milyen jól sikerült. Nagyon gyorsan kellett dolgoznom, hogy a sok gyantát még a fazékidő lejárta előtt el tudjam teríteni és az üvegszövetbe be tudjam töcskölni. Persze ez idő alatt nem vettem észre, hogy kialaudt a kályhában a tűz, és csak 17 fok volt a műhelyben. Másnap reggel alíg vártam, hogy kijussak a műhelybe, még korán hajnalban ott voltam. A gyanta még nem kötött meg, a hőmérséklet leesett a műhelyben 11 fokra. Gyorsan bedurrantottam a kályhába, raktam rá tisztességesen a fát, így dél felé már kellemes 22 fok volt a műhelyben. Persze a falak még mindig nagyon hidegek voltak, mert kint repkedtek a mínuszok, a fal meg nincs szigetelve, és hetekig nem volt fűtve a gyantázás előtt. A gyanta még délben sem kötött meg. Még pakoltam a kályhát őrült módra, estére már 30 fok felett volt a hőmérséklet. így hagytam ott, hogy másnapra talán már meg fog kötni a melegben.
Hát nem kötött meg, ugyanolyan híg ragacs volt a gyanta mint amikor felkentem. 6 m2 felületről 2 hétig vakartam meg mostam le oldószerekkel a bedöglött gyantát. A sok gyanta meg a minőségi irtelenített üvegszövet ment a kukába és kezdhettem előlről az egészet.
Akkor megfogadtam, hogy 18C fok alatt hozzá sem kezdek gyantázni, de inkább legyen 25 C fok felett a műhelyben.
Gratulálok az epoxi asztalhoz! Mind az asztalos, mind az operatőri munka simán túllépi a hobbi szintet, egy percig sem unatkoztam a videó nézése közben.
Csatlakozok az előttem szólókhoz, nagyon jó lett. Mind a kisasztal, mind a kisfilm! :-) Kár lett volna nem megcsinálni! Szépen, katonás rendben végigvezettél bennünket az építés folyamán. Igen, mondhatni technokrataként, ha már ezt a szót használtad magadra. De ez a jó! Te így meséled el, más máshogy csinálta volna. Köszönjük, és ahogyan Dr. Bubó mondaná: Kérem a következőt! :-)
Kisebb igazításokra használom itthon, igazából a drótos is jó volt eddig, csak hosszú léceknél sokszor macera a zsinórt húzni-vonni. És mivel az akkuk/töltők megvannak, így az akkus gép csupaszon megvéve nem kerül sokkal többe, mint a drótos. Ezért gondoltam, hogy a kötetlenség kényelme megérné azt a pluszt.
Hú ez nagyon jó lett, gratulálok az asztalkához és a filmhez is. Nagyon profi lett mind kettő. A filmben nagyon tetszett, hogy jó részletesen mutattál mindent. A közeli felvételek jó rálátást nyújtanak az aktuális munkálatokra. Öröm volt nézni a kisfilmet. Szerintem ez a film annyira jóra sikerült, hogy neked ezt a filmezést folytatnod kell!!! Gratulálok még egyszer! Ja és még azt szeretném mondani, hogy ez az összecsukható asztalka, hatalmas ötlet! Az epoxi használata mostanában nagy divat, van rá komoly érdeklődés a piacon. Szerintem ezt az asztalt sorozatban is gyárthatnád, lenne rá fizetőképes kereslet! Érdemes lenne elgondolkodni rajta!!!!!
TFH körben szeretnéd gyalulni a gerendát, az mindjárt csak 19m. Mondjuk a gerenda 5m hosszú, az 4 szál.
A csiszolók mellett ez a másik gép, ahol szerintem értelme van a madzagosnak.
Egy akkus fúróval normál esetben órákig / napokig tudsz dolgozni egy 5Ah-s akkuval. Ezzel nem fogsz, itt az akkutöltésre fogsz várni, vagy eszméletlen sok akku kell. Szerintem, de cáfoljatok meg.
Tanácsotokat szeretném kérni, akkus gyalu választásában. Mivel Maki töltőm és 18V akkuim vannak már, így ebben az irányba tekintettem elsőnek. A kefe nélküli kivitel szimpatikusnak tűnik. Szerintetek érdemes darab ebben a kategóriában, vagy van jobb tippetek?
Sajnos pont elég az, ha az elszakadás előtt egy picit megrántja az ember kezét az a kesztyű... Azért csak odaírnám a videó alá, hogy mi és miért is van pont fordítva, mint annak előtte említve volt.
uhh, ez csúnya. És ilyenkor nemcsak az anyagi kár, hanem a lelki: olyan jó lenne már kézbevenni, használni, helyette most pedig a bosszantó, időrabló ügyintézés...
érdekes ez a narráció: civil életemben kifejezetten gyakorlott előadó voltam, azt hiszem nem is rossz, csomó szakmai előadás magyarul, angolul. De mennyivel más egy üres szobában beszélni a mikrofonnak olyan témában, amiben nem vagyok igazán otthon. Nem a naponta 100x elmondott szavak, szófordulatok. Olyanokat, hogy kétkomponensűpoliuretánlakk meg gesztszijácsátmenetizóna talán életemben nem mondtam ki még hangosan :-)
kesztyű: igazad van Fecó, az egész figyelmeztetés gyakorlatilag onnan indult, hogy egészségügyi okokból egy csomó mindent kesztyűben kellett csinálnom, de jelezni szerettem volna, hogy ez nem helyes. Másrészt én tudom, hogy ez egy vékony gumikesztyű, amit biztos nem teker be a fűrészgép, mert elszakad. De lehet hogy nem nyilvánvaló és valaki csak azt veszi le , hogy kesztyűben kell fűrészelni,, lám a jutyúbon is úgy csinálják.
mr.York: gondolkodtam olyan megoldáson, de fekete a gyanta, ha a fa fölé ér, eltakarja. Lehetett volna külön önteni a lap belsejét és lecsiszolás után egy réteg áttetsző gyantát ráönteni majd az egészet utólag ragasztani bele a keretbe. Vagy keret nélkül hagyni, de nem olyat terveztem :-) Gondolkodtam ilyen megoldásokon, de egyszerűbbnek tűnt egybeönteni , megcsiszolni, lakkozni. Nem biztos, hogy igazam volt.
Ott rontottam el, hogy nem mertem a gyantára ill az oldszeres lakk alá vizes fatapaszt tenni. Illetve nem is vált be nekem annyira a Boróka tapaszt póruskitöltésre, jobbat pedig sötét színben nem ismerek. (Esetleg valaki?) Reméltem, hogy a gyanta vagy a lakk sima felületet fog adni egyszer csak. Aztán végül mégis a Boróka lett, de ahogy sejtettem egy része kipergett, egy részét kioldotta a 2K lakk, de még mindig sokkal jobb lett, mint előtte.
Sokkal élvezetesebb mint pár túlvezérelt amcsit hallgatni :)
Engem is idegesítenek a "nagydumás showmenek" - főleg, ha műszaki tartalmakat kommentálnak.
Van a másik véglet - főleg a szoftveres videókban - amikor 3 percenként mond ki 3 szót - miközben hevesen keresgéli az egérrel azt a menűt, vagy opciót - aminek (elvben) a szakértője.
Volt olyan is, hogy "Boccs, skacok,most nem találom, de ti majd kikeresitek...anyway".
És ez készít videót egy szoftver-probléma megoldásáról - és még ki is posztoljaa YT-ra. Így!
Érzek egy kis ellentmondást a videó legelején lévő felirat és az utána lévő képkockák között... Konkrétan a kesztyű használatára gondolok. De amúgy nagyon jól sikerült egy videó, nincs miért szégyenkezned.
Másrészt a kezdeti írásaid alapján finoman szólva sem erre számítottam, teljesen pöpec, profi videó lett. Jók a kameraállások, lehet látni mindent frankón, a magyarázat sem annyira monoton. Sokkal élvezetesebb mint pár túlvezérelt amcsit hallgatni :)
Nem a világvége. Az mondjuk már egy másik kérdés, hogy mire ideért, vámmal, dupla áfával, mindennel volt 150 is, de nyilván én kis hülye naív ezt nem tudtam, amikor 2 hete vasárnap este egy unalmas pillanatomban leütöttem az "order" gombot...
Mondjuk marha jó minőség, az eloxálás is meg a gravírozás is. A dogok is marhajók.
Folyamatban. Gőzöm sincs mi történhetett, 2 stellert rendeltem, egy hosszút és egy support fence-t. Mindkettő pont ugyanugy van deformálódva. Már írtam nekik, meglátjuk.
Szerencsére jófejek voltak a vámosok, az angol bruttó árra rádobtak még 27%-ot, meg a vámot, meg persze a dhl a kezelési díjat. Ennyire egy elbaszott dolgot még nem láttam... Szinte ingyen volt.
"A narráció botrányosan monoton lett, előre elnézést. Ezt még sokat kell csiszolni "
Ne hülyéskedj ... azt sajnálom csak egy lájkot lehet rá adni. Jó, a narráláson lehet picit csiszolni ... de egyébként meg (ne érts félre, van flexem :D) tökjó orgánumod van hozzá. Szóval a "nyersanyag" rendben van.
Ami - a végeredményen kívül - nekem, személy szerint nagyon tetszik: hogy folyamatosan vonod le a konzekvenciákat, megmutatod a hibákat, hadd tanuljon belőle más is. Ezt így "kell"(ene), így a leghasznosabb szerintem egy ilyen DIY videó. Gratula részemről is, és köszönöm a videót! Gyantáztam már én is - de messze nem eleget, nekem is bőven adtál hasznos infót.
"- már ha ismét belevágnék egy ilyenbe :-)"
Ez meg nem is kérdés, ha időd és kedved engedi csináld csak. A fenti videódból meg szerintem nemsokára hobbiasztalos blog cikk lesz, erre nagy összegben fogadok :)
"A poliészterre nem beszéltem még rá magam :) Annál az edző adagolása is nehezebb - ahogy azt előre szóltál :)"
Abszolút nem nehezebb, sőt könnyebb. A poli és vinilészterek esetében az adagolás 1-3 % A kötés sebességét fogja befolyásolni a mennyiség. Az aktivátor sűrűsége kb 1 kg /liter. Nem pontosan de épp azt mondtuk hogy nem is kell pontosnak lenned. Tudod, hogy mennyit akarsz bekeverni tegyük fel 100 grammot, akkor a 2% hoz szükséged van egy két köbcentis fecskendőre (vagy egy ötösre vagy ha csak tizesed vagy huszasod van akkor is ki tudsz mérni vele 2 ccm-et.) Szóval lemérsz 98 grammot és hozzáadod az egy fecskendőnyi aktivátort, elkevered és kész*. Ha 98 helyett 100 lett? Nem gond mert bőven a 3% alatt vagy még így is. Ha nem pont 2 ccm hanem 1,98 ? Akkor is jóval az 1% fölött vagy. At akrilgyanta sokkal kényesebb az arányokra. Ott az egyik anyag a másikkal lép reakcióba és ha nem pontosan annyi amennyi kell akkor az egyikből maradni fog és az miatt lesz ragacsos, esetleg gyenge a keveréked. A poliészternél az a 2% nem vesz részt a kötésben csak megindítja azt - így ha kicsivel több van belőle akkor gyorsabban polimerizálódik az anyag ha kevesebb akkor lassabban - de mindenképp minden molekulájával meg fiog történni az elkerülhetetlen.
*Ha 400 grammra van szükséged akkor meg négy fecskendőnyi aktivátort adsz a 392 gramm gyantához hozzá.
A poliészterre nem beszéltem még rá magam :) Annál az edző adagolása is nehezebb - ahogy azt előre szóltál :)
Szóval az arányt szépen kimértem.
Igaz amikor kimértem a gyantát - pont szépen 100, hú de ügyes vagyok - a mérleg kikapcsolt. Először ledermedtem - új volt a mérleg - de szerencsére amikor bekapcsoltam lenullázta magát így simán hozzámértem még 45-öt oszt' jóvanazúgy.
A hideg műhely azt jelenti, hogy az esti 23 fok nap közben leesik 13-15-re mire odaérek délután és újra fűtök.
Egyébként tegnap délután ránéztem, és kemény már.
Azért azt megnézném, amikor kiöntöd - szintbe* - akkor hogyan viszed be és teszed fel a szekrényre, hogy ne lötyböld ki :))
*Merthogy egy kivésett gödröt öntök fel szintbe, ezért is nem tudom milyen vastag, mert nem mértem, csak szemre kikotortam ...
"de a végén a benzint akkor is ki kell önteni belőle, mert megint beledöglend, nem?"
Attól függ mennyit használod. Ha 4-5 hónap múlva, vagy később lesz a legközelebb amikor előveszed akkor érdemes. Sőt érdemes eleve 100-as benzint tenni bele, azt egyelőre még nem kell kiöntened. Ha teszel bele tartósítót* akkor meg főleg nem.
Az Electrolux elvileg McCulloch. Előtte meg egy Budget volt, talán a spar, vagy a praktiker márkája? Na, azok megint jó gépek voltak, csak sajna a raboló elvitte azt is...
Legelőször matya ki, tiszta benzin ( olaj nélküli) be.
Kicsit vár, áztat, karbi felpumpál, kicsit vár, áztat, az egész kiönt, gyertya ki, új olajos benzin be.
Gyertya ki, légszűrőfedél le, indítókallantyú teljesen ráhúz, karbi felpumpál, vagy tízszer beránt ha nem többször - lásd ahogy köpi ki a benzinpárát a gyertyanyíláson. Ha már látod akkor gyertya be, de még a légszűrőt ne tedd vissza. Indítókallantyú vissza abba az állásba ahol úgy látod hogy a legtöbb levegőt be tudja szívni. Teljes gáznyitással próbáld meg berántani. Ha indításnál már köhög néhányat akkor lehet játszani a benzin levegő aránnyal, ha meg már jár akkor mehet vissza a légszűrő is.
Legközelebb más nem kell leszedni a szűrőt sem meg kivenni a gyertyát sem - be kell indulnia.
A Stihl elég drága, 90 ezres, kábé annyi a max, amit képes vagyok adni érte, de már húzom a szám tőle.
A Husqvarna egy bő-bő huszassal olcsóbb, és ráadásul keskeny gép, mert hosszában van benne a motor. Ez érdekes, ilyenem még nem volt.
A Makita 40 ropi Alzától.
Igazából nagyon ritkán kell, de épp az volt az elmúlt 10 évben a bajom, hogy amikor kellett, éppen mindig beszart az, ami kéznél volt, és ebből már nagyon elegem van.
Jelen pillanatban a Husqvarna tetszik a legjobban.
A benzinest én is utálom, be fogjuk röffenteni azt a gépet, aztán ha megy, akkor kiöntöm a matyát belőle, és vagy elteszem, vagy eladom, vagy elhajítom a picsába. De hogy én azzal terepi munkát végezzek nincs az az isten.
Tüzifát meg nem vágok bakon, mert nincs hova, szóval kábé ennyi.
Kell egy elektromos. Akkus szóba se jöjjön,olyan drága, annyit nem tudok fizetni érte.
Erről az electroluxról még nem is hallottam, fűszerboltit nem veszek, már azzal is megégettem magam régebben.
Nekem egy 40cm-es villanyos Makitám van, talán 6éve, eddig bírta a strapát, pedig a nagy cseresznyefa ki és felvágásával, valamint a tetőépítés során nem kíméltem. Viszont a láncait sűrűn kell élezni. Lehet érdemes lenne más márkájú lánccal is kipróbálni. A benzinest utálom, akárhányszor a kezembe vettem olyat, bedöglött. :((
Nem tudom mi a "mostanában" , az enyémek közül a legfiatalabb is 5éves, de van 20-on felüli is, eddig egyikkel sem volt gondom. A kékekkel meg pláne. :)
ha zöld Bosch irányba mennél, és használt is szóba jöhet, van egy ilyenem. Ez még békebeli, kb. 30 éves darab, de alig volt használva, és hibátlanul működik. Ha érdekes lehet, írj rám privátban.
Haat ahogy erzed, en is azt gondoltam az elejen, hogy a kezi gyalu mindenre jo, de igazan szep munkat nem lehet vele vegezni. Kicsi az "asztala", igy hosszu gorbe lecbol egyenest gyartani az nem egyszeru. Szerintem egy szalag vagy excenter csiszoloval sokkal jobban jarsz, tobb hasznat veszed. A szoroket hatekonyan el lehet tavolitani szalagcsiszolo + 40-es papir komboval, tobbszor csinaltam.
En megvennem a gyalult anyagot meg a szalagcsiszolot (vagy excentert) a kezi gyalu arat meg felretennem kombigyalura :).
Én az Electroluxot cseréltem le Bosch-ra, mert a műanyag fogaskerék folyton megadta magát, meg már a kapcsoló és a motor is kezdett dögleni, igaz, nem mai darab volt. Nagyon jó a szerszám nélküli láncfeszítése, meg úgy az egész. Igaz, még csak 4 köbméter tüzifát, meg egy 6 méteres szilvafát vágtam vele darabokra.
Mielőtt bármit vennél próbáljuk már meg beröffenteni azt a benyásat.... just for sure.
Amúgy a Stihlben, Husqarnaban nem fogsz csalódni hacsak nem az ára ..... Az új akkus Makitáknak jó hírük van. Nekem egy régebbi tyúkbeles Bosch-om is van (zöld) azt használom beltérben, vagy ha "csendben" kell dolgozni, de ha nem akkor a benzinest. És szerintem még az olcsó kínai benzines is jobb mint az elektromosak.
Zöld Bosch nekem is van, fúrógépben. Hogy a flexem az Bleki, vagy Bosch, meg nem mondom, mert ződ, de a cimke már lekopott róla. Kerti gépeim is vannak, nincs gondom velük. A kézi körfűrészem viszont B&D, tizenöt évnél régebbi. Na, azt nem lehet összehasonlítani a maiakkal, pedig bagóért vettem. Mellette ott volt a körfűrészlap a boltban, abból két darab került ugyanannyiba, ehhez meg adtak két lapot, szóval a gép ingyen volt.
Urak! Nem tudom ez itt off-e, vagy sem. Láncfűrész kérdés.
Van egy benzines gépem, de azon túl, hogy rühellem, még nem is értek hozzá, most már be sem tudom indítani, mert nem tudtam, hogy a benzin megromlik idővel. Gondolom ki kéne pucolni. Nem, még nem az alkoholos benzin maradt benne, csak a sima régi fajta.
Szóval én inkább vennék egy elektromosat.
Csakhogy
Ezen gép előtt elektromosok voltak, de sorban döglendtek meg motorilag. Pedig esküszöm, nem erőltettem őket.
A legszebb a McCulloch gép volt, ami egy centit sem tudott vágni új korában, azonnal szervizbe került kuplungcserére. 30 ropi volt vagy 10 évvel ezelőtt.
Szóval a kérdésem az, hogy szerintetek egy Makita elektromos meg szabad venni, vagy csak Stihl a minimum, ami eléri azt a Black & Decker szintet, ami 1988 körül volt. Merthogy az első gépem olyan volt, és az aztán tényleg mindent vitt, mint a piros ász.
Van egy pár darab sarokszorító, a fekete színűek öntöttvasból vannak, a felső piros, egy gagyi lemezből, de használható nem túl pontos munkákhoz.
Felül a jobb szorítók amiket rendszeresen használok
Alul van egy sor gyenge szorító, ezeket is sokat használom. Mindet átalakítottam, a lemez tányérjukra egy fa kupakot csináltam, így nem hagy nyomot a fán.
Jobbra 4 db 120 cm-es táblásító szorító juhar fából,
Műanyag csipeszek, apró dolgok összefogásához, ragasztásokhoz.
Egy pár darab fém csipesz, nagyon erősek, annyira, hogy ha puhafát fogok meg vele akkor nyomot hagy rajta.
ős öreg szorítók, már vagy 30-40 éve vettem őket
Ezek még újak, még nem volt időm felrakni a falra.
Én is valamilyen hasonlóra készülök a saját felsőmarómmal és egy pillanatig nem merült fel bennem, hogy ezt bárki itt elküldené. Valószínű, hogy egy-két fórumtárs fényévekkel jobbat csinálna egy 10 éves fűszerboltos felsőmaróval, mint én egy KREG csodával...
mr. York:
Gyalultat nem szeretnék venni, mert egyrészt kicsit olyan érzésem lenne, hogy az autóversenyben a többiek csak a 10. körnél indulhatnak. A másik, hogy így akkor ürügy is van a géppark fejlesztésére.
A többi hozzászólást is figyelembe véve, valószínű, hogy fogok venni egy zöld bosch gyalut (a márkahűségemet is a pakliba dobva). Olyan megoldást szeretnék, ami esetleg kiszolgál más projektet is.
Nekem a "ződ bosch" azért nagy csalódás mert volt régen belőle. Kéket azóta is használok 20+ éveseket, de a ződ is jó volt annó. Szomorú nézni hogy mire rakják rá mostanában a Bosch címkét. Ugyanez volt a Black&Decker gépekkel vagy a Gedore kéziszerszámokkal is. Persze pont én vagyok itt az egyik aki csupa fűszerboltos gépet használ ( kivéve a 2 fúrógépet meg a dekopírt ami régi kék Bosch), és kisebb-nagyobb tákolással mindegyik használható. Persze én is el tudnék képzelni többszáz m2-es műhelyben csupa újjáépített sokmázsás öntvénycsodát vagy mai modern több millás gépeket. De hát az a bili mindig kéz alatt van amikor felébredek. :-)))
Ezt a "lenézést" a helyén kell kezelni. Van néhány vélemény ami lehúzza, de ez elenyésző. Nekem is van több "ződ", semmi bajom velük, se jobbak, se rosszabbak, mint a helyettük ajánlott egyéb márkák.
Ha az ember folyamatosan benne van ebben a társaságban, előbb-utóbb fel tudja mérni, kinek nem kell némely véleményét 100%-osan komolyan venni. :))
A saját "felsőmaró asztalom" -szigorúan idéző jelben- kb. 15 éve született meg. Nagyjából fél órát szántam rá, azóta is ezt használom alkalmanként. Egy darabka rétegelt lemez, meg alul némi merevítés. Rászórítózom 2 bakra és kész.
Amikor itt az Incra, Woodpeckers, Kreg ,JessEm és a fene se tudja milyen csodalifteket látom soha nem gondolom, hogy kérkedni akarnának vele a tulajdonosok. Büszkék ezekre a holmikra, és az örömüket osztják meg. Valószínű kimaradtál abból a korszkból amikor egy Kinzo fűrészt tejes ládába építettek be - talán Soká? követett el valami ilyesmit.
Akinek meg nem volt zöld Bosch fúrógépe az nagyjából egyenértékű a Flex hiányával.
Egyáltalán nem tartom a társaságot fennhéjazónak, mindenki a saját lehetőségein belül gondolkodik. Ha most hazaállítanék, hogy fogunk venni egy kombi gyalut az ágyrács építéshez... Azt hiszem, nem építenénk ágyrácsot... Nem volt szerencsés a "lenézettebb" megfogalmazás (az volt a tapasztalat, hogy a zöld boschok a javasolt gépek listájáról általában kimaradtak), bocsánat, ha ezzel esetleg Téged vagy bárki mást megbántottalak. Sokkal több infót kaptam Tőletek (már akkor is amikor csak olvastam a fórumot), mint amit én valaha is vissza fogok tudni adni bárkinek.
Bevallom amikor ezt az egész fával foglalkozást elkezdtem, én zöld bosch-okat kezdtem el "gyűjteni" (családon belül valószínűleg a legjobb kategóriát képviselik), a mai napig meg vagyok elégedve mindegyikkel, legfeljebb nem akkor kellett volna megvenni amikor megvettem (pl. van egy multivágóm, ami néha tök jól jön, de csak nagyon ritkán használom).
Nekem volt egy Einhell TC-PL 750 gyalum. Egy zöld Straus "teszkós" dekopír mellett az egyik első villanyos szerszámom volt. Mindent legyalultam vele, ami a kezem ügyébe került. Azért múlt idő, mert kb 5 éve már fater nyúzza. Szintén mindent legyalul vele. Biztosan erősebb, "pontosabb", tartósabb a 60-70 ezer forintos Makita, de ha nem napi 8 órát menne nálad ez a gép, felesleges.
Hogy érted azt, hogy "itt" a lenézettebb kategóriához tartozik? Először is ez nem egy fennhéjazó társaság, másodszor pedig szerintem itt senki nem néz le semmit. Különböző emberek vagyunk, különböző lehetőségekkel. Hidd el, ha valaki örömmel újságolja, hogy egy zöld Bosch gépre tett szert, akkor mi is vele együtt örülünk. Legalábbis a többségünk. Szóval "itt" senki és semmi nincs lenézve.
Egy ilyennel is simán elintézheted azt a pár lécet, annyit biztosan kibír. Bár nekem van egy hasonló ami már nagykorú (20+ éves). Régen amikor nem volt más, mindent ezzel gyilkoltam. Valamilyen Makita klón, az enyémben pl. Makita kések vannak. Ha időben kicseréled a csapágyait akkor sokáig eltarthat.
Én is gyalura (esetleg van ebből valakinek tuti tippje a 30eFt körüli kategóriában? A számok alapján a piros makiták gyengék, a zöld bosch-ok meg tudom, h itt a lenézettebb kategóriát képviselik) gondoltam első körben, de úgy gondoltam (mivel egyik gép sincs), hogy a szalagcsiszoló talán egy kicsit több területen felhasználható. Az excentert meg bár írtátok korábban, h fordulattól függően elég széles körben lehet használni, azért valahova a szalagcsiszoló és a rezgő közé tenném anyagleválasztásban.
Flex + fibertárcsa+ kültér mondjuk van, ott félek, h a mars felszínt fogom reprodukálni, de egy próbát megér 😃
Igen, 20mm, alis szorító, de lényegen nem változtat :)
Az igm félét lehet akkor kipróbálom. Maki jelenleg nincs, nem tudni mikor jönnek, festool, khm, annyit nem adok érte :)
Karos festoolt amúgy használtam már én is, jó, de annyiért megtarthatja festool, annyira azért nem tetszett, kolléga meg nem tud intézni 50%-osan belőle xd
Régen az volt a szórakozásom unalmas meetingek alatt, hogy szkenneltem a vatera és minden apróhirderős oldalakat a klasszik pirostekerős szorítókért. Ami jó áron volt, azt megvettem. Kb 30nál álltam meg. Tkp egy kisebb vagyon.
Szalagcsiszoló haladósabb az biztos. Az idő pénz, az is biztos. Ezt Neked kell tudni, hogy ez a projekt megér ekkora befektetést (ami nyilván hosszú távú, nem csak most fogod élvezni az előnyét a rezgővel szemben), vagy sem.
Nekem egyébként egy nagyon alap Hyundai szalagcsiszolóm van, amit kell azt tudja. Kicsit hangos, kicsit porzik, de az enyém :)
Egy földön fekvő matrac alá ágyrácsot szeretnék építeni. 3 hosszanti tetőléc lenne alul, amire rákerülne X mennyiségű keresztirámyban.
Jelenleg van egy Bosch PSS 200 rezgőcsiszolóm. Az lenne a kérdés, hogy simán megoldható-e ha erre a gépre veszek egy valamilyen közepes (180?) finomságú csiszolópapírt, vagy érdemesebb lenne beszerezni egy szalagcsiszolót? Makita 9910 / 9911 et nézegettem, bár kicsit soknak tartom a szorítókengyelek 12.000Ftos árát (gondolom messze kényelmesebb lenne egy asztalra felpattintani és csak végigtolni rajta a léceket). A fordulatszám szabályozó / kengyel megéri az árat? Vagy egy excenter csiszoló alkalmasabb ilyen feladatra?
Aki tud ennél jobban hasonló áron kérem ne tartsa magában.
Azért lehet elég szorító ami már elég. Nekem már nincs többre szükségem. Már többször megfogadtam, hogy nem veszek többet, de néha mégis elcsábulok. :)
Vannak különböző méretű csipeszek, rövidebb, hosszabb egykezes szorítók, régi vasöntvényes szorítók, sarokszorítók és van pár darab nagy méretű saját készítésű táblásító szorítom. A műhely egyik 3 méteres falát beborítja az asztal tetejétől a mennyezetig a fal ahol tárolom őket. Pontos darabszámot nem tudok, de úgy saccra 110 darab körül lehet. Ennyi azért egy egyszemélyes műhelyben már elég szokott lenni. Mondjuk amikor a konyhabútort készítettem akkor kevés volt a nagy szorítókból :) Persze nagyrészt olcsó szorítók amik a kisebb munkákhoz elég, és van pár darab erős berger szorító is.
Sarokszorítóból van olcsó gagyi lemezből készült is pár darab de van öntöttvasból készült is. Azok nagyon hasznosak, sokat használom őket.
Volt róla fényképem de most nem találom. Ha érdekel akkor csinálok fényképet a falról holnap.
Én azt csinálom, hogy amikor van valami projekt akkor abba mindig beleszorítok egy két szorítót még akkor is ha véletlenül lenne elegendő hozzá. Így sok év alatt azért összegyűlik pár darab. De még így is fájdalmas.
Gyorsan összeszámoltam, hobbistaként 38 szorítóm van különböző méretekben de ebből csak 4 van 600 mm -es, a többi főleg 300 (pár kisebb, 2 400-as és 2 db 450-es). És legtöbbször kevés. Annak aki iparszerűen űzi a szakmát 20-30 szerintem nagyon kevés neki.
Bessey UniClamp-om van, ez az "olcsó" bessey. Meg sem közelíti a nagyobb bessey-ket (volt a kezemben olyan is), de k***a jók még ezek is. Ezen kívül OBI-s mezei szorítóim vannak, ezekhez tudom hasonlítani, hát finoman szólva is teológia-geológia. Az OBI-s képes 60 centin 3-4 cm-t behajlani, pedig ránézésre 4x olyan combos mint a bessey. Igazi ipari hulladék.
De most megint ott tartunk, hogy felpiszkáltátok a fantáziám, legutóbb, amikor ez történt, az is marha drága kör volt :)
Megerkezett az elso csoport az alaptaborba. Egy het aklimatizalodas kovetkezik, kis wellness, masszazs, lazitas, hogy elmuljon a felgyulemlett feszultseg ;).
Köszi az infót! Lehet, hogy rendelek 1-1db 60ast próbának (na nem a Conrad-ból :) ! ), aztán majd meglátom, mennyire nyűgöznek le. Az IGM-es oldalra erőkarnak kiforgatható markolata ötletesnek tűnik, a Bessey-n viszont van belső kulcsnyílás. Igaz, hogy imbuszkulcs kell hozzá, de szűk helyen pl. egy racsnival jobban meghúzható, mint a kihajtós.
Na megelőztél. Bözsinek még mindig nem esett le, hogy mi néha nemcsak fejben szexelünk (ezt kofictól plagizáltam, de tetszik :D), de sokszor "értelmetlen" kiadásokba (vagy maga a kiadás "értelmetlen", vagy az ára, vagy mindkettő) is lazán, akár családi háborút kockáztatva megyünk bele. Plusz ott az a hülye bogár ...
Ezeket a "body clampokat" - vagy ahogy itthon olvasom: korpusz szorítókat - én is nézegetem, már jó ideje. Évek óta. Kell ez nekem?? Plusz igen .. ha úgy döntenék hogy kell: Bessey, nem Bessey .... valahogy eddig még távol tudtam tartani magam tőle, magától a szorító-típustól. Ebben sokat segít hogy nemigazán rakosgatok össze korpuszokat.
Tényleg: mikor még nem voltak ilyen csodacuccok: vajon mivel szorítottak korpuszt? Sima F-szorítóval, jó hosszúval? Spaniferrel?
Nemrég láttam a prohardveren egy rohadt egyszerű szorító-hosszabbítást, linkeltem ide is, azt ott egy szakmabeli posztolta. Olcsóbb mint 2 Bessey-t összkötni, az összekötőt is 20 EUR-ért megvenni.
Aztán megnéztem pár videót is a témában, csodajó kis DIY megoldások vannak ilyen szorítókra, amik korpusz szorítására simán jók. Bessey "tizedárán". Igaz, munka van vekle mert meg kell csinálni. 7-800 kg-os szorítóerő amit pl eg Bessey tud - hát nem hiszem hogy korpuszhoz kell. De biztos rohadt jó cucc, csak ne kerülne a méteres is 80 EUR-ba. Amiből nyilván nem elég egy.
Vannak összehasonlító videók is, szinte mind Bessey-t hasonlít valamihez. Mert hát mi mást hasonlítsanál... a konklúzió általában: ha masszívabb/gyakoribb szorítások kellenek (véletlenül sem korpuszhoz), vegyé' Bessey-t.
Köszi a tippet! Pont ilyenem nincs, de van 3-4 féle más UniMaxos szorítóm. Működnek, de egyiktől sem vagyok elájulva. És nem csak arra gondolok, hogy egyszerű szerkezetnek lettek megtervezve, hanem hogy a legyártás minősége is kívánni valót hagy maga után. Ettől még használom őket, de most olyat keresnék, ami kompromisszum mentes, hogy ha komolyabb/precízebb feladat van, akkor ne a szorítón múljon az eredmény. És persze, nem utolsó sorban olyat, amivel öröm a munka :)
Az IGM párhuzam-szorítója funkcionálisan igen jól működik és az árát is szerettem ;-) Mi kell még egy férfi-embernek ennél több az én koromban...
Van 4 db 1 m-es de jó lenne még vagy 4 db 60 cm-es is. (meg még sok minden)
Bessey az egy más liga, ott azért minden "pipecül" működik. Volt szerencsém az utolsó Holz-Handwerk kiállításon kicsit több mint egy órát elveszítenem a standjukon "tárlatvezetéssel-próbákkal" Az nem koppintás, színtiszta/nettó fejlesztés.
Én olyan szinten koca vagyok a témában, hogy csak nagy ritkán jut rá időm és ez a kivitelezésen is meglátszik. De ha ráérek egy kicsit esténként, szívesen nézek ilyen videókat és álmodozok arról, hogy majd mi mindent csinálok.
Ennek keretében már többször is megnéztem a beépített szekrény készítő videódat is! :)
Nagyon szép munka, gratulálok! Én szeretném, ha készítenél kisfilmet. Nagyon érdekes amikor megörökítik egy alkotás folyamatát. Akik nézik a filmedet sokat tanulhatnak tőled. Számodra is előnyös, mert a kész film sok örömet fog okozni.
Köszi, tisztában vagyok a Conrad árpolitikájával! ;) Csak éppen ez a link akadt kézre. De a kérdés nem a vásárlás helyére vonatkozott, hanem az IGM és Bessey KRE minőségére.
Nem, nem te tenyereltél bele MINDIG a Conrad áraiba. Ugyanis rohadt drága (túlárazott) mindenük.
Nem is értem, hogy a mai világban, amikor pár klikkre van csak bárminek az összehasonlító ára - ki a fene vásárol még tőlük? Hogy tudnak megmaradni a piacon ezekkel az árakkal?
Azt hiszem (nem biztos) hogy tán nincsenek is fent az Árukeresőn - mert az ő áraikkal csak lebőgés lenne az eladók listáján.
Tapasztalataim szerint ha a bármilyen Conrad termék árát elosztom kettővel, akkor az így kapott árért máshol meg tudom venni ugyanazt a terméket. Vagy én mindig csak ilyen árukat kerestem...
Na, az ilyenektől még messze vagyok, mint Te. Eszméletlen jól néz ki, és nem csak a teteje, hanem az egész. Egyelőre csak élvezem a körfűrész adta lehetőségeket. Ls tegnap az aldiban láttam olyan szennyeskosarat, mint amit csináltam, 14 ezer volt. Egy tizede már visszajött a körfűrésznek :) De a készítéssel töltött idő ls az öröm megfizethetelen. Mind magamnak, mind a megrendelőnek!
Pár videót már én is töltöttem fel a yt-ra. Igazában nem is gondolkodtam el soha, hogy miért is csinálok videót a munkáimról. Évek óta gyűlnek a videó részletek egy egy munkámról, amit meg sem szerkesztettem, nem vágtam össze egy filmmé, durván olyan 200-300 órányi felvétel gyűlt már össze amit fel tudnék dolgozni, de ez rengeteg idő. Tovább tart a feldolgozása, vágása, mint a videó felvétele. Lassú a számítógépem, azzal meg egy 10 perces anyag elkészítése is több napos munka lehet, ha rendesen el akarom készíteni feliratokkal zenével stb... Majd ha nyugger leszek talán lesz rá időm.
Sokszor a saját videójából tanul az ember, például utólag visszanézve egy egy akciót, látom, hogy kicsit baleset veszélyes volt amit csináltam, vagy akkor jövök rá, hogy egyszerűbben is meg lehetett volna oldani valamit.