Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46834

Mai szerzeményem :) Hónapok óta vadásztam rá, úgyhogy most nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült megvennem jó áron 3 év garival.

 

 

Délbe érkeztem haza vele, egyből nekiálltam összeszerelni ami több órás munka volt. Több tucat csavar, rengeteg alkatrész amit rá kellett szerelni. Utána kezdődött a szintén több óráig tartó méregetés, ellenörzés, beállítás. Tökéletesen síkba be tudtam állítani a pótasztalokat, jó kis idegörlő játék volt. A lézert és a vezetőket is beállítottam, a skálákat is nulláztam, az első próbavágásoknál eddig jó eredményt kaptam.

Nagyon szépen kidolgozott az egész gép, könnyű volt szerelni, minden menet és furat tökéletesen stimmelt, nem kellett semmit sem feszegetni hogy találkozzanak a lyukak.

A szögvezető sem kotyog csak éppen annyit, hogy simán fusson a vályuba. A párhuzamvezetőt is szépen be lehetett állítani. 

Este fél 9-re végeztem a beállításokkal, megpróbáltam mindent a lehető legprecízebben belőni rajta.

Holnap fogom már csak élesben tesztelni, már nem akartam zajongani.

Amúgy viszonylag elég halk a gép üresben. :)

 

Gombi88 Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46833

Igen ujrahasznositas miatt!

Nagyon kivancsi vagyok hogy sikerül e?

Amugy mennyiert csinalna szerintetek egy asztalos deszkabol egy 55 magas 40 széles es 35 cm mely ejjeli szekrenyt(felületkezelve készen)?

kukucs33 Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46832

Gratula!

Nálunk az utolsót szombaton vitték el a szemem láttára, amíg én a fűrészlapokat válogattam. Szerencsére csak meg akartam nézni kicsit közelebbről, így annyira nem érintett érzékenyen, de azért titokban drukkoltam, hogy Neked még jusson :-)

Előzmény: t.matyas (46830)
t.matyas Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46831

Már nem kötekedésből, de miért pont raklap? Az újrahasznosítás végett? Csak mert ha a gyalulás nem gond, a szőrös deszka nem túl drága. már amennyi egy éjjeliszekrényhez kell.

Előzmény: Gombi88 (46827)
t.matyas Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46830

Apám ma megvette nekem a körfűrészt, hétfőig tudják hitelezni nekem, úgyhogy boldogság van, már alig várom hogy lássam!.:) 

Előzmény: kukucs33 (46828)
kukucs33 Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46829

Én eddig raklapot csak az eredeti célja szerint használtam, tapasztalataim alapján abból nem csinálnék bútort, legfeljebb tüzelőt (de még azt sem teljesen nyugodt szívvel). Elnyűtt, hasadozott, lehetnek benne szögek, csavarok is akár (nem arra gondolok amivel összerakták, hanem amivel esetleg rá rögzítettek árut), olajjal, akármilyen vegyszerrel áztatott is lehet - szóval én inkább lebeszélnélek róla.

Előzmény: Gombi88 (46827)
kukucs33 Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46828

Aldi/Lidl nem szokott kiállítási darabot kitenni. Ott csak a dobozolt termék tekinthető meg. Persze jó magyar szokás szerint az érdeklődők bontogatnak, mondjuk ilyen nagy gépet talán nem, de kisebbet gyakran látni szétcincált dobozzal. Ugyanakkor, ha valami gond van vele, szó nélkül cserélik (ez persze pár napon belül értendő), vagy ha már nincs, akkor visszaadják a pénzt, legalábbis a személyes tapasztalatom e tekintetben jó. Ami ott még probléma lehet, hogy ezeket a gépeket ők nem tartják folyamatosan, hanem időnként egy-egy akcióban érkezik egy-két-tíz darab (mikor/miből mennyi) a boltba (nem feltétlenül mindbe, de ezt az akciós újságban azért jelzik és nem feltétlenül ugyanannyi mindenhova) és amíg van, addig lehet venni. Ezért én már párszor szívtam a fogam, mert éppen akkor nem volt elég pénzem, aztán mire lett, már elfogyott amit vettem volna - de ez egyéni szoc. probléma, irányanagykantinnetartslépéstindulj!... :-)

Előzmény: t.matyas (46824)
Gombi88 Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46827

sziasztok új vagyok még nehany napja bukkantam erre a fórumra nagyon erdekes ötleteket olvastam.

Én is szoktam barkacsolni de most bele akarok vágni egy éjjeli szekreny keszitesebe.

Bontott raklap deszka lenne az alapanyag.Van vaalakinek tapasztalata az ilyen  hasznalt anyagbol valo gyartasban?

A lyukakat glettelnem gyalulas sem lesz gond, végashoz meg egy dekopir fűresz van.

CSainalt mar valaki raklabol butort?

szemerei Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46826

Sziasztok!

Hozzájutottam egy régi gyalupadhoz. A jobb oldalán lévő fa csavarorsó nem mozgatja a 
"kocsit". Ha jól látom, ennek az az oka, hogy hiányzik egy alkatrész, mely az orsónyakhoz 
illeszkedne. A helyét látom, de nem tudom a nevét és azt sem, lehet-e ilyet valahol 
kapni. Ha venni nem lehet, csinálni kellene: fémből? Fából? Milyenből?

Segítsetek, kérlek!

Bubi504 Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46825

Bár a rövid oldalon nem lesz teher, hiszen az ágyrács csak a hosszú oldalakon fekszik fel (meg esetleg középen, attól függ mekkorát csinálsz), én tennék azért oda is. Nem is kell teljes szélességben, de legalább középen fogja valami az alaplapot a kerethez. Ha két ágyrács megy bele, akkor mindenképp. 

Előzmény: st33w (46823)
t.matyas Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46824

Ismételten köszönöm Mindnyájatoknak a hasznos információkat! Elbattyogtam a soproni aldiba, hogy megnézzem ezt a gépet, de sajnos nem volt kiállítási darab. Szokott lenni amúgy? Ezelőtt sosem jártam aldiban. Ma izzítottam Apámat, ő fogja megvenni nekem a cuccot holnapi nap folyamán valamikor.

 

Ja, és köszi a tippet, úgy döntöttem, kihagyom farpikát (zsibvásár) a dologból (amúgy is gyanusnak tűnt az ürge). Na meg jó dolog a garancia... 

st33w Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46823

Ok, +próbálok szerezni keményfát. 

Gyér tudásomból kifolyólag kérdem, hogy érdemes volna-e teljesen körbe rakni a sarokfát, vagy csak elég a hosszanti oldalak mentén?

 

Előzmény: halaloszto (46822)
halaloszto Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46822

ha egyszeru de atombiztosat akarsz, akkor kapupant csavar, es a sarokfat kemenyfabol. 

 

Vajk

Előzmény: st33w (46821)
st33w Creative Commons License 2012.10.09 0 0 46821

Kösssz, kössz, kösssz!!!!

Tulajdonképp csináltattam is egy takaró elemet az ilyen esetre, de ez csak annyit jelent, hogy működni is fog.

Szuperköszi.

 

A sarokfát viszont erősen kell a kerethez rögzíteni. Ahhoz átmenő kell, vagy konfirmátor csavar?

Keretnél nem lesz gond, ha a csavarfejek látszódnak, sőt vmi dizájnos elrendezést is kitalálok neki. 

 

Előzmény: Bubi504 (46820)
Bubi504 Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46820

Hékás ! Az ágyrácsot nem az alaplap tartja ám, hanem a sarokfa ! A vasalatot pedig kötelező összecsavarozni a sarokfával :

"

  • Az ágykeretbe az ágyrács feltéthez 40x40mm es sarokfát kell alkalmazni teherviselő elemként. A beépítésnél a vasalat test alsó 3db rögzítő pontjának csavarjait a sarokfába is rögzíteni kell!"
  •  

    A fej felőli oldal tehát stabil, az alaplapot fogd fel úgy, mint díszítőelem (legalábbis a vasalat felőli oldalt nézve).

    A lenyíló oldalon meg a következő a szitu : képzeld el, hogy az ágyadnak van 'rendes' lába az alaplap alatt. Máris nem aggódsz, ugye ? Akkor most kicsit variáljunk : nem alulról csavarjuk fel a lábat, hanem felülről, de stablilan, vasalat képében. Aggodalomra így sincs ok, a teher a sarokfáról szépen eljut a lábra, az alaplap csak közvetít. Az ágykeret (és persze a sarokfa) nem tud leszakadni, hiszen alatta van az alaplap, ami lábon áll (még ha a láb felülről is van rögzítve). Azért én ezeket a lábakat átmenő csavarral oldanám meg, és tennék rá takarásnak egy csík bútorlapot a teljes ágyszélességben, kimarva benne a lábat tartó csavarok fejének/alátéteknek a helyét. Így felcsukva sem mondaná meg senki, hogy nem dizájnelem.

    halaloszto Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46819

    az excentert sem varazslat pontosan betenni, de ide azert mindenkeppen komolyabb dolgot tennek.

     

    valami vas sarokelem+anyascsavar sem tulzas. de mondjuk maradsz a fakockanal, es 8-as koldokcsap+konfirmator csavar. utobbihoz letezik speci sullyesztos furo, azzal szebb lesz a csavarfej. ha jol ertem, a csavarok egyike sem fog latszani csukott allapotban.

     

    az aljat (elolapot) is rendesen hozza kell rogziteni, de az nem visz terhet. sot, direkt ugy rogzitenem, hogy ne is terhelodhessen, ha vetemedne a keret, mert azt tuti nem birjak az egyoldalrol belehajtott rovid csavarok. (ha nem akarsz az elejen latszo csavarfejet ugye.

     

    Vajk

    Előzmény: st33w (46817)
    Soká Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46818

    "Arra gondoltam, hogy óvatosan le kellene szerelni a gyári asztallapot, és csináltatni helyette valami erősebb/vastagabb lemezből."

     

    A múltkor linkeltem fotókat arról, hogyan is néz ki belülről egy ilyen asztal. Ha szemügyre veszed, rájössz, hogy az asztallap hordozza a motort és mindent, a doboznak gyakorlatilag csak takaró funkciója van és megtartja a gép súlyát. Szóval az asztallapot ne próbáld leszerelni, az maga az alváz (felváz :).  Én annyit csináltam a legelső körfűrészemmel, hogy a kissé egyenetlen asztallapját megdupláztam. Sajnos nem találom a fotóját, lényeg, hogy laminált mdf-be besüllyesztettem T hornyú alu profilokat szögvezetőhöz, a lap éleit is megerősítettem alu profilokkal és olyan vékony rést vágtam a fűrészlapnak, amitől a fűrészlap nem volt ugyan dönthető, de kis tárgyak pontos darabolásához megfelelt. Ezt rácsavaroztam az eredeti asztallapra. Az átvágható magasság természetesen 2cm-rel kevesebb lett, de ez nekem nem okozott gondot.

    Szerintem egyelőre ne a tuningon törd a fejed. Ha eldöntötted, hogy megveszed, akkor ismerkedj vele, aztán majd rájössz, hogy neked melyik paramétere bizonyul gyenge pontnak. Tényleg csak azért merlek rábeszélni, mert ha később netán szánsz +100.000-t körfűrészre, akkor ezt el tudod adni jelentősebb bukta nélkül. Én talán 25e-ért adtam el, amit 30-ért vettem a lidlben, igaz kevés használat után, megkímélt állapotban.

     

    Amit kukucs33 javasolt, az egy hasznos eszköz.

    Előzmény: t.matyas (46796)
    st33w Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46817

    Értem, persze olcsón is lehet mindenfélét csinálni.

    De én olcsón szekrényágyat építek. Ehhez szekrény kell, meg ágy. Hehe.

    Csak a bútorlap volt 65EFt. Levágva, teljes lapárral számolva. Direkt úgy terveztem

    meg, hogy minél kevesebb legyen a hulladék. Kb 5% lett.

    Persze ez kisker ár, egy asztalos tutira olcsóbban kapja.

    A vasalat ára a legolcsóbb helyen az rpvtechnik.hu -n 50000Ft. Ez ugye egy kb 100kg -os ágyat elbíró gázrugós szerkezet. Egyébként árulják még 64000Ft-ért, meg 99000Ft-ért is egyes áruházak, de ugyanaz, amit a profik beépítenek.

    Ez 115000Ft + csavarok, tiplik, ragasztó, fogantyú.

    Egyedül a 60x40-es "deszkák" nincsenek még meg, de majd kimegyek a baumaxba.

     

    A kérdés továbbra is az, 18mm-es bútorlapból erős keretet a sarkokba helyezett 60x40-es deszkákkal. Milyen kapcsok, bútorösszehúzók, csavarok, akármik kellenek, hogy erős legyen?

    Láttam, létezik az excenteres csavar a boltokban, ismerem is, hiszen ikea nincs meg nélküle. Csak kicsit macerásnak látom a kisluk-nagyluk összehangolást, meg nem tudom milyen erős. A tönkcsavaros dettó, ráadásul ott át is kellene fúrni az előlapot. 

    Pedig valami ilyesmi lesz belőle. Jól összefurkálom végül. :-(

     

    Ennyi egyelőre

    Előzmény: gdzsozy (46816)
    gdzsozy Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46816

    120-ból már komoly ágyat lehet csinálni.

     

    egy felnyíló vasalat ágyba kb 6000ft. párban 12.

    ha gázrúgós akkor 15.

     

    az egész ágyból a matrac és a rúgós keret a legdrágább.

    magamnak egyszerűen deszkából berácsoztam.

     

    de úgy is lehet hogy a tartó keretbe 35-ös lyukakat fúrok kb 8-10db ot és mindegyikbe egy teniszlabdát rakok. ahová a teniszlabdák kerülnek ott a forgácslapba szintén fúrok 35-ös lyukat. így a teniszlabdák mint rúgók működnek. erre rájön a matrac és kész.

    Előzmény: st33w (46808)
    gdzsozy Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46815

    Ezt írhattad volna tegnap is már.

     

     

    én ezt a fatapaszt használom.

     

    ha a hozzászólásaim között rákeresel a tapaszra, biztos kidobja. vagy ecofuller vagy ecofuler..

     

    nézz körül a lakóhelyed környékén hogy faipari festékeket, és felületkezelő anyagokat árulnak e. de ne festék boltot keress hanem faipari felületkezelő anyagokat.

    ott nagy valószínűségell vagy ilyet vagy hasonlót fogsz kapni.

     

    ez pácolható.

     

    a szeszes pác alapból jobb. de ha kinyomsz a tubusból egy adagot és öntöl hozzá olyan vizes pácot amit használni akarsz akkor csak összekevered vele, és páchoz hasonló színben már tapaszolhatsz is.

    vékonyan!

    2 -5 perc mulva csiszolható

     

    a pác száradása után 180-as papírral finoman áthuzod szálirányba, portalanítod és olajjal kenheted is. az átkenés után rongyal a fölösleget le kell törölni, a rongyot pedig kisimítva kiakasztani száradni! - ez fontos mert öngyulladáshoz vezethet ha összegyúrva félre dobod.

     

    Olajok közül én a Aurót tudom ajánlani. finom narancs illata van, könnyű vele bánni. anyagtakarékos, és van hozzá viasz is.

    Előzmény: SGabo28 (46765)
    gdzsozy Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46814

    húzd ki. fotózd le, és tedd fel.

     

    had lássuk mi a baj.

    Előzmény: st33w (46804)
    Törölt nick Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46813

    Ezt a gépet vagy bármi más gépet csak akkor vedd meg a farpikától (így hívják aki ezt árusítja) ha neked nincs szükséged a garanciára. Ugyanis ez a farpika nicknevű ürge abból él, hogy nagy mennyiségbe hozza be a hibás vagy javított gépeket külföldről és bemutatótermi mintadarabként árulja őket. Én már vásároltam párszor tőle, elég jól ismerem, voltak is problémim vele.

     

    Előzmény: t.matyas (46796)
    HUNsnoopyka Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46812

    https://rapidshare.com/files/748694142/WBM2005.rar

    juniusi szám. de itt a láb nem olyan mint ami neked kell.

    http://www.youtube.com/watch?v=W9C4Pu5sWvQ

    http://www.youtube.com/watch?NR=1&v=_mWXPjMkndc&feature=endscreen a végén13:30 kezdődik a láb szerelés

     

    Előzmény: st33w (46809)
    st33w Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46811

    Íme.

     

    Előzmény: halaloszto (46810)
    halaloszto Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46810

    valami reszletrajz nem lenne rossz, hogy tudjuk mirol beszelunk. 

    igy latatlanban annyit, hogy altalanos esetben a feneke az nem visel semmilyen terhet, csak disz. midnen teher a kereten van/kell legyen.

     

    Vajk

    Előzmény: st33w (46808)
    st33w Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46809

    Egyébként legtöbb angol előfordulása nem wall bed, hanem murphy bed néven van.

    Előzmény: HUNsnoopyka (46807)
    st33w Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46808

    Kösz a tippeket, asszem ezen már túl vagyok.

    Az rpvtechnik által gyártott/forgalmazott gázrugós vasalatot fogom feltenni, de nem is erről szólt a kérdésem.

    Elnézést, ha félreérthető voltam, tehát a vasalat kérdése megoldott.

    Sőt, onnan vettem a szekrény/ágy méretezését is.

    Sem ott, és sehol másutt sem találtam segítséget maga az ágyrész megépítéséhez, és saját qtfőből merítettem.

    Adott a bútorlap, ami az ágy alaplapja(bocsesz, informatikus vagyok), és arra teszem rá a keretet, amibe hosszanti irányba a sarkokba és középre teszek egy 60x40-es "deszkát", amiken nyugszik az ágyrács.

    De mivel a keretre van a vasalat rögzítve, és az "alaplap" a keret alatt "lóg", amire még mi is ráfekszünk, tehát az egészet 

    kéne erősen összerögzíteni. Ráadásul a lap felső felébe fölülről kell becsavarozni a lábakat is, tehát a lábak konzoláról "lóg" lefelé.

    Rengeteg ágyszekrény fényképet megnéztem, de ilyen részletességgel sehol sem találkoztam. Pedig nem egyet csináltak 18mm-es bútorlapból.

    Egyébként, hogy miért csinálom? Az anyag költség vasalattal együtt max 120EFt. Vesd össze a legolcsóbb árral: 285EFt+száll+összesz.ktg.

     

     

     

    Előzmény: HUNsnoopyka (46807)
    HUNsnoopyka Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46807
    Előzmény: HUNsnoopyka (46806)
    HUNsnoopyka Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46806
    Előzmény: st33w (46804)
    halaloszto Creative Commons License 2012.10.08 0 0 46805

    ez nem inditonyomatek, hanem uzemi, nevleges. amint nevleges fordulat ala lassitod, brutalisan megno a nyomatek. (es az aramfelvetel is, de rovidtavon elbirja) nevleges fordulatszamon (amikor pl fursz) a csavarhuzodnak is pici a nyomateka, csak ha lefogod, akkor a lassulassal egyutt jol megno.

     

    az aszinkron motor billenonyomateka vagy mi az, amennyire ha lefogod, akkor tenyleg megall.

     

    Vajk

    Előzmény: Bubi504 (46802)

    Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!