Ilyenekkel gyűjtőkhöz érdemes fordulni. Van például egy magnógyűjtő arc, hihetetlen kollekciója van.
(Egyszer fordítva jártam: egy borzalmasan rossz francia rajzfilm magyar szinkronját nagyon büszkén a legmodernebb formátumban küldtem Franciaországba; akkor vettük a készüléket hozzá. Na azt vissza is dobták hamar, hogy ők azt nem tudják olvasni, úgyhogy vissza kellett butítanom.)
Kedvencem ebben a műfajban, hogy jó pár éve élni akartam a korszerű technika adta lehetőségekkel, és cd-n kértem a matávtól a telefonkönyvet. Egy év múlva betettem a gépbe, mire kiírta, hogy menjek újért, ő sajnos már elveszette aktualitását. Ott kaptam gutaütést: a nyomtatott telefonkönyvet bezzeg forgathatnám?!
Persze, én is azt gondolom, hogy aki üzenni akar a jövőnek, az írja papírra vagy rajzolja le, de akkor is vicces, hogy ha pl. nem nyomtattam volna ki előrelátón néhány szívemnek kedves munkámat, akkor most itt állnék meglőve, mert minimum a Kürt rt. kéne az akkoriban közkeletű programok/formátumok megfejtéséhez.
Még nem vagyok kirúgva. Eddig a jó hír. A héten úgy volt, napokon belül elköltözünk, aztán mégsem, addigra persze kidobtam az életművemet, hazahordtam egy halott esőerdőt, stb. Baromi nagy a bizonytalanság, én meg mélyeket lélegzem. Nagyjából így.
Azért jobban belegondolva egy ilyen „időkapszulába” én csak olyan anyagot tennék, amihez nem kell technika, vagy legfeljebb csak olyan, ami egészen biztosan gond nélkül megoldható száz év múlva is. A cédé azért necces ilyen szempontból, már csak azért is, mert öregedni tud. Pont ide illik, hogy 2004-ben vettem egy hangrestauráló szoftvert Amerikából. A héten telepíteni akartam a mostani gépemre, de az olvasó már nem akarta felismerni a lemezt, nyolc év alatt megromlott.
Irodai végleges összepakolásnál a héten könnyes szemmel intettem búcsút a floppyknak - pá, kedveseim, a franc tudja, mi fontos volt rajtatok, de nincs olyan eszköz a házban, amely ezt kideríthetné... Teleírt papír bezzeg jött haza rendesen, köbméterszám. :)
Azt hiszem az lenne a tuti, ha minden kütyü mellé részletes gyártási dokumentációt tennének, ez a festékszalagra is vonatkozi, szóval néhány mintapéldány, és az előállítási instrukciók.
Valamelyik sci-fiben olvastam, talán Asimov? hogy régi űrbázisra jut az expedíció, és valami információs teremben dilemmáznak azon, hogyan tudnák megnézni az adatokat
Fölösleges, száz év múlva egy cédét azért igen jó eséllyel le lehet majd játszani, volt annyira elterjedt formátum, de ha nem, akkor sem nehéz egyet újra összeütni. Ott lehet igazán kérdés ez, ahol egyedi technikát, ráadásul nagyon bonyolultat és drágát alkalmaztak.
Egyébként nekem is van itthon magnószalagom, kazettám, MiniDiscem, DAT-om, 16 mm-es filmem, amiket nem tudok lejátszani. Majd egyszer.
Egyébként érdekes ez az Ampex cég. A profi hangtechnikában ismert cég, stúdiómagnóban az egyik legnagyobb név volt. Az ötvenes években ők fejlesztették ki az első használható videómagnót is, ha jól emlékszem. Na ők úgy indultak, ahogy valamivel később sok japán cég, mostanában pedig a kínaiak: ellopták a konkurrencia ötleteit. A második világháborúban ugyanis a németek nagy erőkkel fejlesztették többek között az akkoriban még gyerekcipőben járó mágneses hangrögzítést is. Ha jól emlékszem, 1944-re az AEG már nagyon komoly készüléket fejlesztett ki, csak pont vége lett a háborúnak, az ismert eredménnyel, egy ilyen - addig persze szigorúan titkos - magnó pedig Amerikába került. Ott az Ampex - akkor egy kis garázscég - ennek alapján elkészítette az első saját magnetofonját, az pedig annyira megtetszett Bing Cosbynak, hogy azonnal rendelt belőle egy nagy adagot. Egy szerény koppintással indult tehát az iparág egyik meghatározó cége.
(Maga a magnetofon szó is az AEG-nek köszönhető, ugyanis az Amerikába került modell neve volt Magnetophon.)
Mondok egyszerűbbet. Tizenéve tette fel a költői kérdést egy szakmai megbeszélésen a Postamúzeum akkori igazgatója: jó, hogy őriznek minden olyan írógépből egy példányt, amilyet rendszeresítettek a Postánál - de tegyenek el több tonna írógépszalagot is, hogy ne szobor legyen, hanem gép? Vagy egy másik: üzenet a jövőnek Rákosakármin. Lyukba bele kapszula, abba sok-sok érdekes dokumentum, 100 év múlva lehet felbontani. Kezükben cd, rajta a helyi iskola díjnyertes kórusának felvétele. A dilemma: tegyenek mellé cd-lejátszót is? Nekem egyelőre nincs jó válaszom... :)
Nem a technika fejlődése, hanem a tulajdonosok esetleges nemtörődömsége. Ha szabályosan tárolják az adathordozót és a lejátszót is, akkor ritkán van gond. A Beatles most már ötven éves eredeti felvételeit ha előveszik a raktárból, akkor a szalagokon most is 0 dB a mérőjel.
Persze ez a tárolás rengeteg pénzbe kerül, nem csodálom, hogy nem mindig akarják ezt ráfordítani.
A konkrét cikkbe viszont csúnyán belekötnék. Ezek a szalagok, amiket most restaurálnak, illetve újra lejátszanak, nem film-, hanem mágnesszalagok. Korabeli szalagos adattároló. Hiszen az eredeti 70 mm-es filmek ma is a Hold felszínén nyugszanak, mivel mindegyik Lunar Orbiter műhold végül becsapódott (direkt, nem baleset miatt). A szóban forgó Ampex készülékek a Földön rögzítették a mágnesszalagra a műholdak által küldött képeket. Ebből következik, hogy a csökkentett minőségű sugárzás sem igaz, hiszen akkor most nem tudnák a nagyfelbontású képeket előhozni.
Ez igaz. De azt is meg lehet nézni a Budapest hőtérképen, hogy melyik terület a legmelegebb a városban. Nyilván az, ahol legtöbb a vízszintes+függőleges szilárd burkolat, ami a zöldfelület mennyiségét is sejteti. Ott nehéz hűvösebb oldalt keresni. Az igazi hely olyan, ahol pince is van, padlás is van (beépítetlen), meg zöld is van (nem tuja).
Az átmenő lakások helyzete teljesen más. Azt szerencsésen keresztbe lehet szellőztetni, kivált ha van némi légmozgás is. Meg az egyik oldal mindig árnyékban van. A gond az egyhomlokzatosokkal van. Sok ilyen lakás fordul elő. Gyakran déli fekvésűek, oszt' nincs választás, vagy süt a nap, vagy süt. Ami télen annál előnyösebb!
Nálunk ez a következőképpen működik: a legfelső emeleten lakom "Bauhaus" (egy frászt Bauhaus, szokvány modern, de ha el akarnám adni a lakást, én is ezt mondanám) házban. Felettem, a lapos tetőn, az egykori mosókonyhában egy kedves asszony, aki esténként slauggal locsolja a tetőt és a tetőn elheyezett virágágyásokat (szerintem egyébként: törpesírok). Én meg nagyon figyelem a plafont a harminc fokban, mikor ázik be. :-)
"„Az adatok kinyerése igazi kihívásnak bizonyul, ugyanis archaikus technológiai eszközökre van hozzá szükségünk. A (film)szalagok lejátszásához szükséges Ampex készülék egyetlen működő példányára egy baromfiudvaron bukkantunk, amit később az eredeti tervező segítségével restauráltunk. A Földön egyetlen egy olyan ember van, aki ezen lejátszók olvasófejének restaurálásával foglalkozik - idén megy nyugdíjba. A penge élén táncolunk - akár örökre is elveszhetnek a képek.""
Én az utolsó előtti emeleten (is) laktam panelban. Reggel kilenctől napnyugtáig sütötte a nap. Na ott kánikulai napokon nehezen lehetett megmaradni.
Most öreg bérházban élek, csak délelőtt süt ide a nap, meg hát a falak is vastagabbak. Egyébként a nagy melegben én bent is alkalmazom az indiai légkondit: a vászonfüggönyöket naponta többször is vízbe mártom; úgy veszem észre, hogy valamit segít.
Aki ilyen legfelső szinten lakik és jó a tető vízszigetelése, javaslom az "indiai légkondicionálót".
A lapos tetőre durva vásznat (pl. zsákvásznat) teríteni, és slauggal csöpögtető módon állandóan nedvesen tartani. 4-5 C fokot tud csökkenteni az alatta lévő lakás hőmérsékletén.
