Anno (3 éve) én 129 EUR-ért vettem a TRA001-hez lyuggatottat, plusz további 70-ért a szűkítőket. Úgy látom a szűkítők tartják az árukat, most is annyi, az aluasztal kicsit megugrott. De nem bántam meg. Nem olcsó .. cserébe jó, nem kell furkálni, szűkítők nagyon szépen passzolnak.
Tapasztalatból mondom, a döntési lehetőség nagyon sokszor jól fog jönni. Nekem legutóbb akkor jött jól, amikor egy díszes parkettaszegőlécet kellett lemásolnom.
Veszel egy jó minőségű egyenes marószárat (akár cserelapkásat) és tetszőleges élletöréseket tudsz vele csinálni. Ehhez a funkcióhoz majd olyan betétet kell gyártanod, amin nyújtott a lik, hogy átférjen rajta a megdöntött marószár is.
Most már kikapcsoltam a láthatóság korlátozást. Kösz! Ha ezt fel fogja borítani a szél, akkor úgy marad. Majd az idő választ ad erre. De fel kell kötnie a gazdáját a viharnak mert (a fotókon nem látszik) betonvasak vannak leverve és és rögzítve a 4 sarokhoz. Karok minden szelemen csatlakozásnal, széldeszka, 8 ácskapocs... 😄
Üdv Urak! Még az év elején írtam egy fatároló megépítéséről a kert végében, melyhez kértem és kaptam ötleteket. A ház alapjának kialakítását végül a saját elképzelésem szerint készítettem. Favédelemre alvázvédő, shou sugi ban, tetol kombinációt használtam nem kevés energiát rálocsolva. Végén Remmers vékonylazurral festettem (illetve a nejem). Még a pc ablakok bevágása, eresz felszerelése, zár és apróságok vannak hátra de kész van. Kösz a tanácsokat. JÓ munkát mindenkinek!
egy projekt miatt szükségem lett egy asztalba épített felsőmaróra. Jelenlegi euro árfolyamon, meg gazdasági helyzetben és egyfajta elmentekmárapics... érzés miatt úgy döntöttem, hogy magam építem meg, a rendelkezésre álló anyagokból. Adott volt, hogy a Bosch körfűrészem kihúzható részébe kellene beépítenem, ezzel is takarékoskodva a hellyel. Külön asztal most nem jöhetett szóba. Matthias Wandel tilting router lift-jére esett a választásom, az Ő tervei alapján építettem meg a saját verziómat.
Talán, ami érdekes lehet:
- 5mm-es acéllemezből lézervágattam az asztallapot és az abba tehető köralakú inzerteket. 7 inzertet készítettem különbözű méretű lyukakkal a közepén. A lézer tűrése 0,1 volt, én meg az asztallapban található lyuk átmérője - 0,2 átmérőt adtam meg a körinzerteknek. Tök jól fittelnek.
- a körinzertek helyén tartásához még bevetettem 3 kis mágnest is, amit az acéllap alatti 19mm-es retegeltlemezbe ragasztottam.
- a szinén bosch marógépemnél meg kellett oldani a vezérlést is, mert a bosch egy kicsit spéci megoldást használ, akinek esetleg ilyenje van, az tudja miről van szó. Lényeg, hogy a bosch professional honlapon megrendeltem a szükséges alkatrészeket, amik 2 nap mulva már nálam is voltak. Szerintem ez nagyon rendben van.
- a tekerentyűket nem gyártottam le, hanem a powerbelttől szereztem be, nem voltak drágák.
- az egész maróasztal modult úgy rögzítettem a fűrészgépre, hogy a kihúzható és így szétváló asztalrészek oldalaira szereltem fel 1-1 rétegeltlemez csíkot csavarokkal. A rétegelt lemezkbe nagyobb a furat, mint a csavar, így van állítási lehetőség is. Szépen szintbe lehet állítani mindent.
Ami még hátra van:
- a vezérlést még be kell fejeznem, a kapott elektronikára kell forrasztanom valami biztonsági kapcsolót,
- készítenem kell még egy vezetőt is amit a bosch párhuzamvezetőjére szeretnék rátenni,
Azért a "sziló"-ból is sokféle van. Pl. PUR alapú rugalmas tömítő is. És szépre is meg lehet csinálni, de ahhoz egy csomó egyéb munka is szükséges lesz. Annyi munka, hogy egyszerűbb újralambériázni. És árban is kevesebb.
Az jó lenne, mert a gép 450W a porszívó meg 350W, így olyan 4000 forintra saccolom a klíma nélkül ami nem lényeges. Az még bőven jó, ha tényleg 180 lesz az ár. Aszittem sokkal jobban el fog szállni a költség.
Az a gond, hogy még mindig nem tudni mit mivel fognak szorozni. Hogy csak az energia árát emelik (kétségeim vannak), vagy simán a most is fizetett teljes árat szorozzák fel. (rezsi szilárd nyilatkozataiból ez látszik valószínűbbnek, de megeshet hogy ez csak a beetetés, hogy legyen miből engedni, ha nagy a felháborodás)
Javítható. Több lehetőség is van rá, magam is írtam egy módot alább. Hogy kinek mik a lehetőségei/képességei az más kérdés, de egy asztalosnak ez nem okozhat gondot. Úgy gondolom, még hobbistának sem. :)) Pláne egy ennyire kicsi ablak esetében. (kicsit túl is becsültem a méretét, a kilincs ~12cm-éből próbáltam saccolni)
Amit eddig összeolvasgattam, az kb 180Ft-ra tette a jelenlegi áramot kiloWattóránként, ha a limit fölött vagy. Ez a tegnapi piaci árra volt kalkulálva.