A lányok soha nem érdekeltek, viszont a házak meg minden sokkal szebbek. Tegnap este is olvadoztam, miközben a busz száguldott velünk a hidon át. Ennél nekem nincs szebb látvány, pedig megfordultam már néhány helyen.
Lehet, hogy csak én nem ismertem? Ma bukkantam rá, de nagyol élvezem.
VÉGH GYÖRGY - Mostoha éveim, A garabonciás diák, Eszter http://mek.oszk.hu/08300/08335/08335.doc Budapest anno történetek 1919 és 1967 közötti időből. A legtöbb utcának és térnek ma már más neve van.
Látom a kézcsók is szóba került. Ez eredetileg a nemeseknek való hűségesküt jelentette a feudalizmus idején. Nem a kezet, hanem a címeres pecsétgyűrűt csókolták meg, szimbolizálva a családhoz kötődést. Később a hölgyek köréba a "tartalak annyira mint egy urat" jelentéssel került. e feledjük, a nők elég hátrányos helyzetben voltak a középkorban, lovagi erények ide vagy oda.
A kézfogás a fegyvertelenség jele volt már az ókortól kezdbe (amikor még csak intés volt az üdvözlés) Szigorúan jobb (fegyverfogrató) kézzel. Egész egyszerűen azért mert ahhoz hogy valakit karddal leszúrjanak, közel kell kerülni. És ha közel vannak egymáshoz, és mindkettő fél fegyverforgató keze foglalt, akkor garantáltan nem tudják bántani egymást. Tehát a kéznyújtás egyszerre jele annak hogy "én nem bántalak" és annak hogy "remélem te sem bántasz". A kézfogás elfogadása ennek elismerését jelenti nem verbálisan.
Lehet hogy nem látott, de már akkor is a négy égtáj felé suhintottak a kardjukkal. A négy égtáj meg abból jöhet, hogy ugye keletet és nyugatot a nap kijelöli, és erre az észak-dél meg olyan szimmetrikus-féle :-)
Egyébként tényleg érdekes ez a hét ágra. Ebben az ezoterikus megoldásban egyáltalán nem hiszek - hol látott a magyar nép világtérképet? -, de az fura, hogy ma a legunalmasabb értekezletek alatt nekiálltam regresszív hipnotikus jelleggel napocskákat rajzolni, és mindig hét "águk" lett. Hiába no, szép dolog a kollektív tudattalan... :-)
Inkább olvaslak benneteket, mint írjak, de most van megosztanivalóm, bár talán már túlhaladott a téma.
Kaptam már kézcsókot kollégától, és erősen meglepett. :)
Kezet nyújtani uraknak nem szoktam, egyszerűen valahogy kimaradt az életemből, hogy erre igényem legyen. Viszont most nálunk vannak az oktatók gyakorolni, és az egyik százados, amikor bemutatkozott, kezet nyújtott. Később esett le, hogy miért ő nyújtotta...
Elnézést kérek, de nem állom meg beszólás nélkül: nem betűt, hanem hangot mondanak. A hivatalos latin betűs átírásban (pinyin) van is r betű. Egyébként kollégáim az angol r hangot hibátlanul ejtik (már amennyire meg tudom állapítani), a magyar nem megy.
Ez a magyar szólás arra vezethetõ vissza, hogy az õsi világkép a teret a négy égtájjal és a felül-középen-alul tagolás hármasságával fejezte ki, ezért akkor süt igazán a nap amikor a világ hét sarkát bevilágítja.
A disznóláb ott volt, azt is megtudtam, kogy akinek nincs az káptalan, akinek meg van az kápos, de még mindíg nem tudom, hogy miért süt 7 ágra a nap, és miért van egyeseknek herótja a munkához.
Az "Itt a kezem, nem disznóláb" szólás szerintem valami megállapodás esetén mondták, amikor kezet adtak rá. Erre még nem találtan forrást, de még sosem mondtam, bár sokszor kezet fogtam.
A kézfogás ettől függetlenül bizonyítja, hogy fegyvert nem rejtegetek :)
A fegyver, mint disznóláb-kapcsolat viszont nagyon sok helyen szerepel, és idézik O. Nagy Gábor könyvéből (megvan, de most nem bányászom elő)
"A jó napot kívánok vagy a szia gyakrabban hangzik el, mint az itt a kezem, nem disznóláb, de próbáljuk most az utóbbinak az eredetét kibogozni, ha már a címben ezt a kérdést tettük fel. Nos, ez a köszönés talán viccesnek vagy inkább humoroskodónak hangzik, de századokkal ezelőtt más jelentése volt. Esetünkben ugyanis a disznóláb nem a sertés végtagját jelöli, hanem fegyvert, vagyis inkább pisztolyt. Pontosabban O. Nagy Gábor nyelvész egy régi közmondásra emlékeztetve – néha még a disznóláb is elsül – azt írja, főként rossz puskát vagy pisztolyt.
A szó ebben az értelemben felbukkan Csokonainál, később Kemény Zsigmondnál. Krúdy pedig ezt írja a Rózsa Sándorban a lerongyolódott betyárokról: „A fegyverzetük disznóláb, amely évek óta nem látott egyéb töltést, mint szőlőtolvajok nadrágjába való sót." Egy ópusztaszeri kiállításon látható is Rózsa Sándor egyik fegyvere, ennek a disznóláb pisztolynak két csöve van, úgy, ahogy a névadónak páros ujjai.
Vagyis ha azt mondjuk, hogy itt a kezem, nem disznóláb, akkor nem elégszünk meg azzal, hogy jobb kezünket nyújtva fejezzük ki békés szándékunkat, hanem mindezt szóban is megerősítjük."
