A Dózsa és a Thököly sarkán van egy turmixos (vagy legalábbis 6 éve még megvolt), aki remek vizezett banánturmixot csinált. Valahogy nem rontotta el a minőségét, szívesen ittam, amikor arra jártam.
A jeges vizet javaslom, de saját felelősségre :-) Magam meg a csöndes ágyikómba térek hamarost, amit még az éjszakai busz sem zavar meg, mert a másik oldalon jár Cinkotáról... Jó az a panel is valmire! :-))
Reggel óta várom ezt a vihart. Mondom, magam vagyok egy béka, csak a dunsztosüveg hiányzik körülem. Tényleg jóccakát, de ha lehet, a romkocsmanegyed ifjúságát csendesítse le végre valaki. Egy vödör jeges víz... hm? :)
Velünk szemben, a Páva sarkán az a ház alacsonyabb volt, mint a többi (az utca túlodalán meg az SKF bolt). A ház tetején komoly kémény. Amikor szénnel tüzeltek, az erkélyünket számottevő koromréteg borította. De nem haragudtunk, mert hetente egyszer igen jó kenyeret ettünk.
Mostanra a rozskenyerekre és a hagymás rusztikusra gerjedek, akit ilyenek érdekelnek, javaslom az Allee földszintjén lévő kenyérboltot.
Gazdagrét fölött viharjelenségek, sűrű villanások, javaslom a viharrend szerinti rögzítését virágcserepeknek, kiteregetett ruháknak, ilyesmiknek, Pesten is.
Ne is mondd. Ilyen későn már nem lenne szabad . Viszont elnosztalgiáztam közben. A Nyugati téren , a sarkon volt egy bisztrószerűség, én csak és kizárólag turmixot ittam ott, ha arra vitt az utam. Sose hagytam ki, és elsősorban banánturmixot ittam. Banánt se sokszor ettem addig, és turmixgépünk se volt, így aztán különleges italnak számított. De most is ugyanolyan finomnak találom :)
Pontosan. :) Hamis mézes, hamis krémes, hamis gulyás... nagyanyám óriási májer volt ezekben. Mármint az egyik, az apai. Ugyanebben a Ferenc körúti bérházban lakott ugyanis az anyai nagymamám is, aki viszont rendes, polgári háztartást vitt, besamel tekerccsel, zserbóval és kolozsvári rakott káposztával. Nos, ilyen a multikulti neveltetés egyetlen helyrajzi szám alatt. :-))
A Tűzoltó utca torkolatával szemközt. Ez volt "a" pék, '56-ban ide szökelltek át a fölmenőim, amikor kiderült, minden van otthon, csak kenyér nem. A családban azóta alapszabály, hogy "kenyér, az legyen". A Tűzoltóból lőttek, az emberek meg álltak a sorban. Volt, akit ott találtak el, volt, akit már kenyérrel a hóna alatt.
A rendszerváltásig megvolt ez a pék, az illata itt van az orromban. Aztán még vegetált így-úgy, most valami használt ruhás vagy lopott mobilis vagy a fene tudja, mi működik az üzletben.
>Amikor felnőttként először kóstoltam valódi vadast, ...
Úgy jártál, mint a Gundel a két fiával. Idősb Gundel Bécsben járt az ottani magyar étterem szervezése kapcsán, és hozott a gyerekeknek Stühmer csokoládét. Azok meg köpködték kifele a szín keserű csokoládét, mert az Inota- meg a Sportszelet féle nugátokhoz voltak szokva :-))
Mi az Üllői - Páva sarkára jártunk, szombaton (akkor még egyik sem volt szabad), akkor ki tudtuk várni a fél órás sort, ami begyűrűzött a Páva utcába. Így nem kellett a Százados úti kenyérgyár lapos, nyamvadt, puha tetejű kenyerét ennünk.
Hű, az olyasmi lesz, mint emlegetett nagyanyám krumpligombóca. A hamis vadashoz csinálta, erősen fojtós, liszt + főtt krumpli kulimász, kifőzve, felvágva, zsíron megpirítva. A hamis vadas meg leveshús, leöntve tejfölös, lisztes borsos, babéros mártással. A kettő együtt valami halálos csapás. Amikor felnőttként először kóstoltam valódi vadast, eléggé el voltam szontyolodva, hogy mi ez az izé. :-)
Puha héjú kenyér... Na, az ilyenek a XXI. század hátrányai. Most nagyon hosszan tudnék mesélni a Ferenc körúti pékről: anyámék idejében Farina (nomen est omen!), az én időmben egyszerűen ikszedik számú kenyéripari vállalat, mindenesetre Budáról is jártak oda kenyérért, mindig sor állt, lógott ki az utcára, nagyanyám hozta haza a veknit, ropogott a hája, és ő, mint minden rendes szegény asszony, kívülről befelé, maga felé vágta a szeletet, rossz volt nézni, de valahogy így volt természetes. Én meg már deszkán, fehér kenyeret nem is, csak sokmagvasat, feketét... egy röhej, közben ha álmodom, a gyerekkori karéjok jönnek elő, házizsírral, paradicsom ízű paradicsommal, ropogós héjjal.
Nekem családilag a ganca volt meg, apám leginkább, teán kívül, azt tudott főzni. Ha ő volt velem otthon, akkor a főétel ganca volt. Elég fojtós, tésztából, krumpliből készült valami. Talán Pirtó környéki tájjellegű étel volt. Hallott valaki róla? Magam máshol sosem.
Ha már így belelendültünk: nagybátyáméknál nyaraltam Komlón, Visontán. Ők nem ették a kenyérhéjat, gondosan levágták és egy papírzacskóban gyűjtötték, adni akarták valakinek. Megtaláltam a finom száraz kenyérhéjakat és néhány nap alatt a felét megettem. Észrevették hogy nagy része elfogyott, azt hitték, valami rágcsáló ette meg. A második ott töltött hetem azzal múlt, hogy figyeltem, hova tesznek ki egér- meg patkánycsapdákat. Igen jól szórakoztam.
Alkalomadtán nagy örömmel megkóstolnám. Csak van egy gond velem: ha finomfőzeléket adsz ropogós héjú kenyérrel, nekem az is épp annyira ízlene. Az is nagyon. Bocs, alighanem genetikai problémám :-)
:-) Na jó, hogy ezt az egymás borzongatását oldjam egy kicsit, elmesélem, mit főztem ma ebédre. Olívaolajon és fokhagymán szép nagy garnélákat megpirít, fehérborral megfuttat, paradicsomos-cukkinis-újhagymás raguba beleforgat, tejszínnel felönt, chili, oregano, bors, só, kifőtt spagettivel össze. Merem ajánlani, kitűnő, és semmi békacomb, semmi pacal. :)
Hirdetés a két VH között. Szerintem a cápa hal, és az nem hús. Pl. egyes katolikus főpapok böjt idején hal alakúra vágott borjúszeletet ettek, ebből gondolom, hogy azt szabad volt nekik.
A finnek erősen kínálgattak jegesmedve szelettel, vacsorára. De kiszúrtam, hogy az édességek között van, inkább jávorszarvast kértem, igazam is lett, a jegesmedve szelet fagylalt volt :-)
Biztos nem tudod, pedig mesélem úton-útfélen :-), hogy magam éltem 7 évig Postakonyhán, másfél évig néphadseregi konyhán (ott néha én főztem :-) ), két évig csehszlovák konyhán, úgyhogy nekem nehéz újat mutatni :-))) Mindenből mindig jót eszem, egyet nem szeretek, a puha héjú kenyeret, azt meg, ha tehetem, kenyérpirító.
Csinálod ezt folyton...., hogy aztán mindenről eszembe jusson valami :) Ugyancsak anyuka történet, hogy a nyolcvanas években hivatalos volt Izlandra, ahol nagyszerű nemzeti csemege a rothasztott cápaszalonna. Egy titka van a dolognak állítólag, hogy sosem szabad úgy venni a levegőt, hogy megérezd a szagát. Falat, lenyel, nemzeti pálinka, lenyel. Ha elrontod, véged. Mindenki elrontja egyébként...
Szerintem nem kötelező mindent megkóstolni, amivel kínálnak. Soha nem voltam kisérletező kedvű, egy gyomorrontás igen meg tudja keseríteni az ember életét, pláne utközben. Magyarúl én vagyok az óvatos duhaj tipus.
Vesevelőt én is megenném, ha valami megbízható helyen látnám az étlapon. A többit inkább hagyom, csigát különösen, mert mindig tiszta fokhagyma a szósz hozzá.
Amikor a Szindbádot forgatták, Latinovitssal, ahhoz a jelenethez, ahol kiüt egy nagy darab velőt a húslevesbe, miniszteri engedélllyel kaptak vesevelőt a vágóhídról :-) (mert konvertibilis exportra ment).
Közben a Közvágóhídon fellázadtak a dolgozók, hogy únják ebédre mindig a bélszínt velővel és borjúmájjal, néha grízestésztát és nudlit kérnek...
