Ami bosszantó, az nem a spórolás, hanem az igénytelenség. Véleményem szerint a hibás és csúnya oklevelet megcsinálni ugyanannyi munka, mint egy hibátlan, szép és a hagyományos alaki szokványoknak megfelelő oklevelet. Mert a pénzt így is elköltötték rá, de egyrészt használhatatlan (az angol oklevél) és csúnya is (mindkettő).
Ami a "röghöz kötést" szolgálja, az inkább az oklevélmelléklet hiánya, nomeg az a többletköltség, hogy a magyar oklevél hiteles angol fordítását meg kell csináltatni - pedig az elméletben "járna" az oklevéllel együtt.
Ez jó! Nekem is van egy betétlapom, mert az ágazat első évfolyamán végeztem. Mindössze öten voltunk kezdésnek, szinte magán egyetem volt.
Aztán országszerte nem ismerték és ezért kiadtak egy betétlapot ahol félreértéseket kizárva kifejtették hogy ez a diploma egyenértékű más magasépítési főiskola szakával.
Rengeteg mindent gondoltam erre írni, de végül csak egy dolog. A rendszerváltás után, amikor a Közgáz Marx Károly már nem, Corvinus még nem volt, hanem a Budapest University of Economics vagy valami hasonló névvel próbálkozott, mesélte egy barátom, hogy egy ismerőse beírta a CV-jébe, hogy ezen a Budapest nevű egyetemen végzett, 1978-ban. Mire visszaírták neki: Budapesten egyetlen komolyan vehető közgazdasági fakultást ismerünk, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet, kár, hogy nem ott végzett, mert egyébként megfelelne.
Ennyit arról, vajon miért gondolják azt, pont az oklevélen kell spórolni.
Második napja bosszankodom a lányom diplomáján. Tegnap kapta meg, látványos külsőségek közepette az egyik vidéki egyetemen. Büszkén mutatta a barna, címeres iratgyűjtőbe fűzött, kétnyelvű oklevél-párt. Szerencsére az első eszembe jutó kérdést ("Hát ez micsoda?") időben vissza tudtam nyelni. Az oklevelek valami olcsó (bár biztonsági elemeket tartalmazó) papírra nyomott, a hasonló okiratok általános szokványait teljesen mellőző, két sorkizárt bekezdésbe tördelt szöveget tartalmazó iratok. Sem a név, sem az egyetem neve, sem az elnyert cím, sem a megszerzett képesítés nincs kiemelve a folyószövegből. A magyarnyelvű oklevél a szokásos szabványszöveg, az előbbiek szerint szépen összeömlesztve; de az angol, valami borzalom. Hogy lehet egy ilyen okmányt egy külföldi munkáltató kezébe adni úgy, hogy elhiggye azt, hogy ez egy VALÓDI diploma, nem a sarki fénymásolóban nyomtatta valami friss bevándorló? (Még a nevet is keleti névsorrendel írták az angol változatban, biztos az egyszerűbb megértés végett)
Munkáltatóként elég sok hasonló okmány fordult meg a kezemben, és egy valamely egzotikus országban kiállított, hasonló alakiságú és nyelvezetű okmányt én sem tartanék hitelesnek. Nem tudom, hogy a diplomaosztón a lányom mögött két sorral ülő angol-magyar orvostudományi szakfordítók hogy fogják ezt a szép oklevelet prezentálni leendő munkáltatójuknak?
Hab a tortán, hogy az egyetem a diploma mellé járó oklevélmellékletet (vö. 2005. évi CXXXIX tv. 63. § (2), 2011. évi CCIV tv. 112. § (2); 52. § (2), 79/2006 (IV. 5.) Korm. r. 15/A § (1) r), 15/M §) nem adták ki, hanem azt a tájékoztatást adták, hogy az oklevélmellékletet a hallgató írásos kérésére, különeljárás keretében, különeljárási díj megfizetése mellett adják csak ki. Röhej.
Elnézést a terjedelemért, egyszerűen elképesztően bosszant a dolog, és valahol szerettem volna kiírni ezt magamból.
Meg aztán a dolog komolyságát erősen megkérdőjelezi az eljárásmód, amellyel pár hónapja oly sokat untattalak benneteket. Hogy az állam rábök az egyik félre, te vagy a hibás kis barátom, fizess. Ha nem fizet, hanem ugrálni kezd, akkor - de nem előbb - az állam elkezdi kivizsgálni az ügyet. Majd készségesen visszavonja saját határozatát, ír egy másikat, stb.
Így azért mégiscsak inkább pénzbehajtás jellege van a dolognak, és nyomokban is nehéz föllelni benne a korszerű igazságszolgáltatást.
Érdekes ez így. Általában, a világon az önmagukat "fejlett nyugati demokráciaként" definiáló országokban tiltják az önbíráskodást, annak az elvnek alapján, hogy az állam kellő eszközökkel és szándékkal rendelkezik ahhoz, hogy a jogalkotók által alkotott szabályok betartását megkövetelje, a szabályok megszegését büntesse. A magyarországi helyzet annyiból faramuci, hogy sem eszközök, sem szándék nincs a jogszabályok betartatására, viszont az önbíráskodást büntetik; tehát az állampolgárok kettős módon kiszolgáltatott helyzetben vannak.
Igen, ezen már én is merengtem. Az első ítélet szerint 15.000-t, a második szerint 20.000-t keresett az állam ezen az egész baromságon. Miközben ha valami elvont "igazságtétel" lett volna a cél, akkor az első ítélet szerint mondjuk B. József taxisofőr lekeverhetett volna nekem egy maflást a Dohány-Klauzál sarkon, a második szerint meg teszem azt mindketten roppantul farba rúghatnánk a másikat ugyanott.
Ami engem illet, abban a pillanatban, amikor mindketten egyformán bűnösnek minősíttettünk, befizettem a bírságomat. A gázoló szaktársról azóta nem hallottam - gondolom, ha újabb fordulat áll be, értesítenek. Vagy ha mondjuk beperel, akkor jön valami bírósági idézés.
(Furcsa dolog ez. Mióta elgázolt ez a hülye, semmi sem működik bennem. Totál felborult mindenem, kábé úgy működöm, mint egy visszafelé járó óra. Persze az orvosok körberöhögnek, én meg hiába tudom, bizonyítani nehezen tudnám, hogy a traumától van. Ez csak arról jutott eszembe, hogy nyolc napon belül gyógyulnak a sérüléseim. Na ja. A térdem egyébként tényleg sokat javult az utóbbi tizenhárom hétben.)
Kimentem a Duna-partra, ott nagyon kellemesen fújt a szél. És a Pride-nak hála találtam egy érdekes helyet: a Paulayban, a színház jobbján van egy új romkocsma. Egy hatalmas, kétudvaros ház, szerkezetig kibontva. Elképesztő terek.
