Na de ahogy látom ezt a kész lapot, ebben olyan 50-80 centis darabokból van összeragasztva.
Másfél méter elég lenne hossznak, steller-asztal egyaránt.
Ha a ragasztandó oldalt teljesen egyenesre akarjuk munkálni, akkor a túloldalát kell olyan módon vezetni, hogy ne tudjon billenni a vezetés közben. Ha ez sikerül, akkor az oldalára fordított gyalugép csontegyenesre gyalulja a ragasztandó oldalt. Ha ez már tökegyenes, akkor át lehet fordítani a fát, és a szembeoldalt is megmunkálni.
A feltételek:
- az első oldalt úgy választjuk ki, hogy a szemben levő legyen inkább homorú, mert akkor nem billeg majd. Ha domború lenne, akkor billegne a stelleren.
- a steller legyen kétszer hosszabb a munkadarabnál, mert akkor végig vezetve lesz, a maró (gyalugép) előtt is, és után is. Ha rövidebb lenne, akkor a homorú oldal fel- és levezetés közben szintén billenne a stelleren, azaz átmásolódna a hiba a túloldalra.
Az is nagy előny, hogy nem nyomja semmi annyira a faanyagot a stellernek, hogy az elhajolhatna.
A kézi gyalugépnek nem kell használni a talpait, nem kell, sőt, jobb ha nem ér hozzá a faanyag.
Ha volna asztalos marógéped valami combos fajta, akkor azt javasolnám használni a gyalugép helyett.
Olyan trükköt is be lehet vetni, hogy a vezetett oldal megfelelő pontjaira felragasztani vastag kartonlapot, két pontra, pár centis négyzetet. Ekkor ez tuti biztosan elvezeti a fát billegés nélkül.
Fordítás után le lehet tépni, és a maradékot legyalulja a gép.
Én nagyon pontosan be tudtam állítani a gérvágómon a lézert a fűrészlap bal oldalához igazítva a vonalat. Fogtam egy lécet, a gép bal oldalán a támaszhoz odafogattam, majd levágtam a fűrésszel éppen annyit amennyit vitt. Lényegtelen. Ezután felengedtem a gépet alapállásba és a fa széléhez igazítottam a lézer vonalát. Ezek után halál pontosan tudok lézerrel célozva vágni, csak azt kell megjegyeznem, hogy a megvilágított lézer vonal jobb széléhez kell igazítanom a vágási jelölést.
"Rohamtempóban" (mármint minden időmben, amikor csak ráérek) kendácsolom a raklapstyle (igazából nagyrészt elfekvő anyagokból) gyalupadot.
Tegnap este-ma délelőtt készült az asztallap rész egyik fele. Nem követem a terveket, roubo-t kezdtem, de pl. annál 10 cm (104mm) az asztallap vastagsága, de az anyagaim 8,8 cm-ert adtak ki, vagyis annyi lett.
Sajnos a körfűrésszel minden igyekezet mellett is propellereket vágtam a hosszabb anyagokból :-( és ezt a ragasztásnál is csak részben tudtam korrigálni. 1-2 mm körül maradt 2 méteren, ezt ki kell szedni majd valahogy gyaluval.
A tapasztalataim igen vegyesek. Szép egyenest meg párhuzamost tudok vágni a körfűrésszel, de a propeller meghaladja a képességeket.
Nem nagyon tudom megfelelően egyenes "sínbe" fogni sem az ekkora anyagot és először azzal eltolni a fűrészen.
csinálj neki egy állványt, egy kecskére rá lehet szerelni egy 8-as menetesz szárra egy bernátcsövet (kell hosszá két vinklis fül), hogy a hosszú darab guruljon rajta és tartsa a végét vízmértékben, ha a jegyhez kell igazítani.
Akkor is mutogatok ha nem kéritek :) Még halvány lila gőzöm sincs, hogy miként kezdjek neki. A leírás szerint egy darabból van a váz, szerintem gőzölt hajlított csíkokból van ragasztva. Na ilyet még sosem csináltam, szóval csak nyitott kérdések vannak.
Elviekben az lenne a feladata, de ha olyan nagy megy bele egyben ami már abban akad el, az a csőben is elakad. A kisebb darabok meg a kereszten is átjutnak, nagyot csattan a lapátokon, de nekem még egyszer sem tört el a lapát.
A keresztet elég hamar kigyilkoltam, így kevésbé akad el a forgács a gyalulásnál.
Nem kell oda semmi gép a léc kivételére, mert az oda szegelve van, csak lefestették.
Egy késsel kezd el megkeresni a rést a léc és az ajtó osztóléce (az üveget tartó fadarab) között. Ha megvan, feszítsd fel vele a lécet, max 3 szeggel lesz megtűzve.
Ha egyik lécet kivetted, onnatól már mehetsz körbe, adja magát.
Ha az éleket kicsit megcsiszolod, mielőtt visszarakod a léceket, akkor nem kell új léc, mehet vissza a régi, és lehet festeni megint.
A legtöbb hozzászóló számára elég basic kérdéssel szeretnék jelentkezni. Átlagos műszaki felkészültséggel érdemes nekiállni az üvegbetét cseréjének egy belső ajtóban? Régebbi társasházban az eredeti ajtóban van egy nagyobb betét, léctakarással, mázolva. A lécek csak egyenes vonalban fedik (ív nincs benne). Rezgőcsiszolóval tervezem levágni a lécet, gondolom érdemes úgy készülni, hogy helyettük újat kell vágatni és beszerelni. Az üvegbeszerzelésnél nem tudom, hogy érdemes-e szilikonozni az üveget a léc felszerelése előtt. Az új léceket szögelném és ragasztanám. Gondolom az új léc méreténél fontos a mélysége (az üveg vastagságot is figyelembe véve), hogy ne csak takarjanak, hanem be is szorítsák az üveget a falcba. A mostani üveg sem lötyög mozgatáskor. Érdemes lehet így nekivágni ennek? Köszönöm az észrevételeket.
Írj nekik külön emailt, leírod milyen géped van és mit szeretnél. Adnak tanácsot és valszeg olyan ajánlarot ami van épown raktáron. Lehet azért lett 2-3 hét mert olyan lapot választottál amit be kell a gyártótól rendelni.
Amúgy te is tudod jó-e a lap: 30-as tengelyhez, és max 254mm-es lapot válassz.
Nekem is univerzális freud van, de nem szögvágós. Ahhoz képest, hogy univ lap gyönyörű a vágásképe.
Egy Bosch laphoz hasonlítom (az volt elődje), s ahhoz képest sokkal szebb.
Mondjuk most még lusta voltam áttenni a freudot és dewalt gyári lap van fent, vágtam bútorlapot, alig töredezte le (de nem tökéletes persze, de több mint jó)
Még 1-2 nap és teljesen kész leszek végre a szekrénnyel (1-2 nap = 1-2 hét munka miatt, de már sokkal jobb, mint az eddigi 1-2 nap = 1-2 hónappal :D)
ne túlozd el az igényeidet. egy hossz és keresztvágásra is alkalmas, szögtől sem megijedő lapot szerinted kiknek szánnak? kb a zsaluzó ácsoknak. ehhez képest tökre szép lesz a vágáskép, de nyilván nem egy gyalult felületet fog adni.