nekem egyetlen van, pánthelyhez. saját doboza van :D
viszont tudja és tudja és tudja. a régi kínait meg negéleztem és kiköszörültem belőle a csúcsot. így most a 16mm ikeás ajtóba is tudok pántfészket marni. megkezdem a keményfémlapkással, és az utsó 2mm-t a csúcsnélkülivel tolom. marad van 2mm anyag a fronton, és nem kandikál ki a csúcs.
Favázas szalagfűrészben van egy kevés gyakorlatom. Építettem már egy 550-es favázas gépet magamnak, 4KW-os motorral, siemens lágyindítóval. Ezt a gépet használom. Nemrégiben felújítottam az egyik topiktársnak egy nagy 500-as tölgyfa favázas gépét, elég rendesen át kellett építeni, hogy használható legyen.
Ezt a gépet elnézve én arra a következtetésre jutottam, hogy rettentően fej nehéz a gép így, magában talán nem is képes megállni, csak a gerendákhoz kikötve. Talán azért volt szükség erre a felső kikötésre mert nincsenek a kerekek kiegyensúlyozva és emiatt remegett, berezonált a gép. Így ebben az állapotában valószínűleg használható a gép, de ha kiviszitek a műhelyből máshova akkor igen csak nagy munka lesz újra használható állapotba hozni. Ennek a gépnek a súlya olyan 400-500 kg körüli lehet, tehát csak szétszedve lehet mozgatni. Nagyon bátor vagy hozzá nem értő embernek fogod tudni csak eladni. Annyira nagy munka a géped újra működésbe hozása hogy ettől sokkal egyszerűbb egy teljesen új gépet építeni. A kerekeket fel kell szabályozni, valószínűleg új tengelyek és új csapágyak is kellenek bele. Az sem biztos, hogy fel lehet szabályozni a kerekeket. A szalagvezetőkkel is gond van, az asztal alatti nagyon távol van az asztaltól ezért a szalag elcsavarodhat vágás közben. A földbe besüllyesztett gép sem egy szerencsés megoldás. Nem látszik a képen pontosan, de úgy gyanítom, hogy a gép beton gödörbe van belerögzítve, így nem biztos, hogy van egyáltalán alsó lába a gépnek. Ha a gépet a föld felszíne fölött akarná használni valaki használni akkor az asztallap túl magasra kerül, tehát azt is át kell építeni alacsonyabbra. A gép porelszívása nincs megoldva.
Ezeket figyelembe véve én azt javaslom, hogy bontsd szét teljesen a gépet, a motort és a kerekeket rakd fel a vaterára vagy a jófogásra, a többit meg tüzeld el. Így egyben nem hinném, hogy pár éven belül el tudod adni még gombokért is. Ennél sokkal kompaktabb, könnyebben mozgatható és használható szalagfűrészeket is évekig hirdetnek eladásra.
Tavaly vettem egy 40 mm-st, volt vagy nyócésfélezer. Sajna a kínai 35 mm-es kicsinek bizonyult. Majd rosszul lettem, de hirtelen kellett így kiköhögtem.
Nekem egy olcsó einhell klón workzone lapostiplimaróm van, jó pár éve használom. Pár apró gond van vele, de ettől még jól használható. Csak úgy lehet használni, ha rákötöm a porszívót, a forgácsot nem köpi ki, így egy marás után már el is dugult ha nincs elszívás. Ez a legfőbb gond vele. A szorítóanyák elég gyenge minőségűek, azokat lehet helyettesíteni ha szükséges. Amúgy elég erős gép, gyorsan lehet vele dolgozni. Még mindig a gyári fűrésztárcsa van a gépben, semmi baja, pedig 1-2 ezer tiplit martam már vele. A fűrészlap szerintem 1-2 tized mm-el lehetne vékonyabb, hogy szorosabban lehessen a tipliket bedugni a horonyba. Elég nehéz a gép, ezért hamar elfárad a csuklóm 20-30 marás után.
Elsősorban táblásításnál használom a lécek elcsúszása ellen.
Van egy kevés gyertyán anyagom, csak még rönkben szárad kb 2 éve. Súlyos, 2 emberes darabok még odébb gurítani is. Talán a nyáron majd eljutok oda, hogy felszeleteljem.
Egy millió az mégiscsak egy millió.... Helyedben tennék fel rejtett infrás képrögzítő eszközt.Van mozgásérzékelős, gsm modulos nem is sokért.Senkinek nem kell tudni róla.
Vagy tennék a zsákmányba gsm nyomkövetővel preparált cuccot ... azt talán a sünök is hajlandók lenyomozni.
Nem dehogy tartja a plafont, a legfelső gerendák csak oda vannak csavarozva menetes szárral gondolom a stabilitás miatt, a plafon szerintem monolit, sajnos nem találtam semmilyen adattáblát a motoron, de állítólag a nagy rönköknél sem volt vele probléma, szóval elég az ide.
Igen, sajna a hely az úgy van hogy nincs annyi falam hogy mindenhova 2 m-es anyagban gondolkozzak. Ha ilyen lesz, leszedem az elszívásról és kiforgatom a delikvenst.
Elszívás: ez sokszor nemcsak az egészséged miatt érdekes. Nem is tudom, hogy itt olvastam-e vagy másik fórumon hogy pl lakkot csiszoltak excenterrel elszívás nélkül, és tönkreba**ta a csapágyazását a bekerült lakk, jól besült vagy mi lett vele. Szerszámot is védsz vele kicsit.
Aztán, pl a korongcsiszolónál brutál különbség van elszívással vagy anélkül. Anélkül pillanatok alatt beteríti a pincét a por, de még egész távoli ponton is. Szóval egy dolog hogy használok álarcot, de elszívás nélkül - el se tudom képzelni 2-3 munka után hogy nézne ki a pince. Nekem a szabadban annyira nem lehet ilyet csinálni, lévén a pince kijárata az utcára nyílik, a hátsó kertbe macerás lenne felköltözni minden munkával.
Sziasztok! Régen jelentkeztem már értelmes munkával, igazság szerint hetek óta le se tettem a lábam a pincébe /Ragasz kedvéért: a műhelybe :D /
Most folytattam a korábban emlegetett csiszolósarkomat. És beüzemeltem a "csodaelosztót" :D (kis videót korábban posztoltam ide, akit érdekel, íme) Ment itt januárban a pro-kontra hogy miért jó vagy nem jó ez a megoldás, egy ideig hajlottam is arra hogy egy főgerinc, arról leágazások a szerszámokhoz. De aztán sajnáltam az elosztóba ölt munkát, és végülis a tesztek alapján: működik. (elfarigcsáltam egy jó 15x5x2 centis tölgyfa lécdarabot)
Mindenképp előnye hogy 4 szerszámot egy helyről váltok (egyelőre csak kettő van bekötve, a szalagcsiszoló állványára nem maradt faanyag, next time ...). Így nem két helyen kell hozzányúlni az elszíváshoz. Hátránya a "csőhalom", rondán néz ki. De ez most kevésbé érdekel. A lényeg hogy ami közvetlenül a ciklonról való elszívásnál működött, az ezen az elosztón keresztül is teszi a dolgát. A hengercsiszolót gyak. tisztára szívja mint egy jó kislány, se az elszívóházban se az asztalon nem látni port. A dupla korongcsiszolónál az asztalon marad némi por (gondolom a korong vissza is hord valamennyit lentről), elszívótérben szinte semmi nem marad.
Egyelőre a földon van egy hetes elosztó, jó hosszú zsinórral. Az majd felkerült a falra és abba lesznek a különböző szerszámok dugva, az meg a porszívóba -> így lesz szerszámról indítva az elszívás. Plusz: így "muszáj" lesz mindig elszívást használni. nem tudom ti hogy vagytok vele, de én lustaságból sokszor nem húzom oda a ciklont/porszívót a szerszámhoz, hanem mindenféle elszívás nélkül csziszolok/vágok. Na ez így talán csökkeni fog.
A csövek rögzítése elég kezdetleges ... egyelőre csak egy helyen és az is a gépállványra, nem volt már kedvem a betonfalba fúrni a tartókat, egyedül az elosztót küldtem fel a falra, véglegesnek szánt helyre.
Ahol most van a ciklon+porszívó oda jön még a szalagcsiszoló állványa, és így a legszélén lesz mindig a ciklon/porszívó páros. villásdugó/cső kivezetve majd a sarokig így egyszerű lesz lekapcsolni az egészről, ha máshova kell az elszívó.
Ezek szerint érdemes megismerkedjek a lapostipli maróval.
Keresgéltem a neten. Óriási a választék 10000 Ft-tól határ a csillagos ég. Van olyan "olcsóbb" típus amit ajánlotok? Olyan amit véletlenül se vegyek meg? Esetleg van valakinek felesleg amit el szeretne adni?
A kakukkfióka nem belsős, de elég sok megfigyelő láthatja mi az ami éppen a helyszínen van (sajnos van olyan biztonsági-őr a látóteremben aki ilyen füleseket ad). szvsz
Szerintem látok megoldást a problémára, amennyiben működik írok Neked. Elvileg beszerezhető egy önálló rendszer amit Te telepítesz mozgás-érzékelővel és vagy kamerával GPS pozíciót is kezel ami Neked üzen, hogy nem kívánatos esemény van folyamatban, bele-hallgathatsz az éppen folyó beszélgetésbe mivel mobil SIM-kártya kezelésére is alkalmas eszköz(így üzen). Egy pici türelem és írok, milyen a kütyü. (egyébként egy cigarettás doboz méretű ketyere+kiegészítők)
Van. A törvény szerint kell kötni nagyobb munkáknál, arra is amit kivitelezek.
Érvényesítéshez el kell higgyék, hogy azt vitték el, amit én állítok.
Ehhez kell: helyszínelési jegyzőkönyv, fényképek a helyszínről, fényképek és számlák cuccokról, egy csomó más papír- egy plusz gond a fejemen- kiadom a cég adminisztrációjának, de neki is van elég. És nagyon lassú a folyamat. Közbe, a munka kell folytatódjon.
A rendöröket sem hívom már, mert két napom rámegy (ujjlemyomatokat vesznek tőlem is, az embereimet is kihallgatják), én foglalt vagyok, lehet, hogy pont máshol lenne dolgom- ha ezalatt dolgozom, talán kikeresem a kárt. Vadnyugat.
A csapat kb. 15 éve együtt van. Háromévente van egy-egy csere, általában nyugdíj miatt, de azok is a csapatból valamelyiknek a rokona. Idegen embert nem alkalmazok- mert kiközösítik. Még az alvállakozókkal is, amiből csak kettő van, legalább 1o éve dolgozom. A munkásember kér, nem lop.
Mindig hétvégén történik meg.
Amúgy kiszállásokról van szó, nem ismerhetik a helyi orgazdákat, akik egy ilyesmit meg tudnak szervezni.
Biztosra mennek, a munkatelep megnyítása után legalább fél év el kell teljen, hogy lépjenek. Ami az idén tőrtént, az egy nagyváros egyik központi terén helyezkedik el, éjjel úgy ki van világítva, hogy lámpák nélkül is nyugodtan közlekedhetsz kocsival és szembe vele van a székhelye a helyi rendőrségnek, ahol 24 órás szolgálat van- aminek az egyik termében van a térfigyelő központ is.
Olyanban még nem gondolkoztál, hogy éjszakára a vasrács mögé a holmikhoz beültetni kéz jugoszláv farkasölőt, vagy moszkvai őrkutyát? Akkor gyöhet a rabló.