Bevallom, én arra gondoltam, hogy az é-am. őslakók ősi világnézetéből állítólag sok elemet átvettek a modern környezetvédő és zöld mozgalmak "apostolai" is.
Bevallom őszintén, hogy forráshiány miatt kissé hiányosak a témában az ismereteim.
Én egyébként úgy tudom, hogy a városokban élő indiánok (ami az USA indián népességének kb. 70-75 %-a) névlegesen valamelyik keresztény felekezet tagja.
Sokan esnek áldozatul különböző ún. karizmatikus vagy fundamentalista gyülekezeteknek, akik aztán jól kizsákmányolják őket.
Ami a rezervátumban élőket illeti, azok nagy része is legalább formálisan valamelyik keresztény felekezethez tartozik. Új-Mexikóban, Kaliforniában és a Nagy-tavak vidékén elterjedtebb a katolicizmus, míg máshol vegyesen vannak katolikusok és protestánsok.
Aztán ott vannak az ún. szinkretista felekezetek. A szinkretista azt jelenti, hogy a keresztény tanításokat és az ősi vallási hagyományokat próbálja szinkronba hozni.
Ezek közül legnagyobb az ún. Native American Church, amelyik az USA több államában hivatalosan elismert felekezet. Főleg Oklahomában és Texasban terjedt el, de vannak hívei a lakoták dél-dakotai rezervátumain is. Híveik számát 150-200 ezer főre becsülik.
Az 1970-es évek eleje óta - párhuzamban a polgárjogi és hippi mozgalom kiterjedésével - megfigyelhető az ősi indián vallási hagyományok újjáéledése is, főleg 1973, a második Wounded Knee óta.
Sok indián az ún. Indian Way követője, ami lényegében az ősi indián világnézet és lelkiség angol fordítása.
Vannak, akik teljesen szakítottak a kereszténységgel, de hangsúlyoziom, hogy a legtöbben formálisan valamelyik keresztény felekezethez tartoznak.
Az is gyakori, hogy egy indián akár többször is megkeresztelkedik (különböző felekezeteknél), vasárnaponként templomba jár, de ugyanakkor az ősi vallási hagyományok buzgó követője is.
Újabban a katolicizmus is rugalmasabban kezeli az őslakók hagyományait. A lakoták Pine Ridge rezervátumában pl. építettek egy olyan katolikus templomot, ami kívülről tipit formáz, belülről pedig a zömében európai kultúrkörhöz tartozó katolikus szentek képei helyett Mennydörgéslények (angol Thunderbird, lakota Wankin-yan) geometrikus ábrái díszítik.
A New Age nevű "újpogány" vallási mozgalom az észak-amerikai őshonos vallások több elképzelését és elemét átvette. Az őslakók szellemi vezetői kezdetben örültek ennek, de újabban megpróbálják élesen elhatárolni magukat a New Age mozgalomtól.
A vallási kép tehát rendkívül sokszínű és még nem lehet megjósolni, hogy a jövőben milyen irányban fog fejlődni, de az utóbbi harminc évet leginkább az ősi spirituális hagyományok újjáéledésével lehetne jellemezni.
Az való igaz, hogy kezdetben É-Amerikában főleg a katolikusok térítettek:
Új-Mexikóban a spanyolok tűzzel-vassal kényszerítették az őslakókat a kereszt alá a XVI-XVII. sz. fordulóján.
A pueblo népek névleg megkeresztelkedtek ugyan, de lelkükben pogányok maradtak, nyíltan vagy titokban, de tovább gyakorolták ősi vallásukat.
A XVIII. században a spanyol ferencesek már kifinomultabb és szelídebb módszerekkel térítettek, de szükség esetére mögöttük is ott állt a spanyol gyarmati katonaság.
Floridában a XVIII. sz. elején, Kaliforniában 1769-ben kezdődött meg a ferences missziók kiépítése.
Sajnos a ferencesek legnagyobb jóakarata ellenére is sok indián esett a térítés áldozatául, mivel a szerzetesek betegségeket hurcoltak be az őslakók közé, ill. európai ruhákat kényszerítettek a szerencsétlenekre, ami miatt sok őslakó járványoknak, fertőző betegségeknek esett áldozatul.
A francia gyarmatokon a jezsuiták missziója a XVII. sz. közepén kezdődött. A Nagy-tavak vidékébn az 1670-es években létesültek az első állandó missziók. Általános megfigyelés volt, hogy míg az északi irokéz népek elég elutasítóak voltak a kereszténységgel szemben, addig a középső algankinok körében a térítés viszonylagos sikereket tudott felmutatni.
Ami a protestánsokat illeti, az új-angliai radikális kálvinisták, az ún. puritánok kezdetben valóban nem tudtak mit kezdeni az indiánokkal. A fő probléma az volt, hogy sok puritán nem is tartotta a rézbőrűeket emberi lényeknek, hanem az Ördög gyermekeinek. Sok puritán prédikátor a rézbőrűekkel szembeni gyűlölet kíméletlen szítója volt.
A helyzet csak a XVIII. sz. végén kezdett lassan megváltozni, amikor az őslakók között olyan felvilágosodott és liberális elveket valló protestáns felekezetek tűntek föl, mint Pennsylvaniában és Ohióban a kvékerek, ill. a morva testvérek.
Ők már jobban szót értettek az őslakossággal, akárcsak az 1840-es években Utahba áttelepült mormon felekezet.
Mindezek ellenére a protestáns misszió a XIX. sz. közepéig valóban igen lassan haladt.
Csak a század második felében, az akkor még dominánsan protestáns USA kormányának anyagi támogatásával létesült sok protestáns misszió és missziós iskola az őslakók között. Ezek közül némelyik igen hírhedtté vált az őslakók gyermekeivel való kíméletlen, durva bánásmód miatt. Megtiltották pl. az indián nyelvek használatát, azt szigorúan büntették.
Voltak persze liberálisabb felfogású protestáns missziók is, ahol a fő cél az volt, hogy az indiánokat földművelésre és írás-olvasásra tanítsák.
1883-ban hivatalosan is betiltották az ősi indián vallások gyakorlását, persze attól az indiánok a rezervátumokban még titokban gyakorolták ősi rítusaikat.
A kormányzat nem titkolt célja az volt, hogy az őslakókból jó amerikai polgárokat és jó protestánsokat neveljen.
Az elképzelés teljes csődje azonban az 1930-as években már kezdett nyilvánvalóvá lenni, ezért 1934-ben a Roosevelt-kormány által elfogadott Indian Reorganization Act keretében bizonyos megkötésekkel újra engedélyezték az ősi indián vallások gyakorlását.
Még annyival kiegészíteném, hogy a támadás előestéjén a Washita Fork mintegy tíz mérföldes körzetében kb. 7-8 ezer síksági indián táborozott: déli sájenek, déli arapahók, komancsok és kajovák. Mivel szerződéses jog értelmében táboroztak ott, senki nem számított támadásra. Custer ezrede meglepetésszerűen támadott Fekete Üst táborára. Mire a többi, közelben lévő indián falu értesült a támadásról és mire mozgósítani tudták harcosaikat, az akció lényegében már be is fejeződött. Egy közelben lévő komancs és kajova falu harcosai mintegy 300-an ( vagy max. 500-an )ugyan kivonultak, hogy megütközzenek a lovassággal, de Custer addigra már igyekezett biztonságos helyre húzódni csapataival.
Egy meglehetősen kis létszámú utóvéd Joel Elliot őrnagy vezetésével azonban az utolsó szálig áldozatul esett az indiánok dühének.
Frederic Benteen kapitány, aki Elliot őrnagy jóbarátja volt még a polgátrháborús időkből, állítólag felszólította Custert, hogy az egész ezred vágtasson a bajba jutott Elliot-osztag megsegítésére, de Custer inkább a saját dicsőségével volt elfoglalva.
Benteen állítólag ekkor gyűlölte meg végleg Custert, és vannak olyan elképzelések, hogy a Little Bighornnál ezért nem sietett volna a segítségére.
Mértékadó történészek szerint azonban Benteen Little Bighornnál kis létszámú oszlopa élén megpróbált Custerék segítségére sietni, de belátta, hogy a többszörös túlerőben lévő indián harcosok gyűrűjén nem tud áttörni.
Mindenesetre Elliot őrnagy csebenhagyása jól megvilágítja Custer jellemének negatív vonásait.
Azért, mert a sziúk pár száz kilométerrel északabbra éltek! :-)
Washita az akkori Indian Territory-n belül volt, ott a déli cheyennek Black Kettle vezette ága táborozott együtt a déli arapaho, a kiowa és a comanche törzsekkel.
Ez még a déli cheyennek tradícionális vadászterületénél (nyugat-Kansas, kelet-Colorado, Nebraska déli része) is sokkal délebbre volt, ugyanis a felsorolt területekről egyezményekben lemondtak.
A lakotákkal inkább az északi cheyennek áltak kapcsolatban, illetve voltak egyes Dog Soldiers csoportok a déliek közül is, amelyek nem költöztek délre, ők egy darabig (1871) még a hagyományos cheyenne vadászterületeken maradtak és ott táboroztak még néhányan az oglalák közül is (pl. Pawnee Killer bandája), de - mint említettem - az vidék jóval északabbra terült el.
Én úgy tudom, hogy a jezsuiták és a ferencesek egész törzseket térítettek keresztény hitre, de a protestáns egyházaknak valami miatt nem nagyon ment az indiók megtérítése. Vagy te nem így tudod?
Az Őshonos Amerikai Egyház a legnagyobb olyan szinkretista felekezet É-Amerikában, amely a kereszténység tanításait ősi indián vallási hagyományokkal ötvözi.
Nem, nekem egyáltalán nincs erről infóm, csak úgy gondoltam, hogy az arikarák is felderítők voltak, ezért úgy 10-15-re saccoltam őket, ráadásul úgy gondoltam, hogy néhány megmenekülhetett közülük, hiszen Renoék egy része túlélte az ütközetet.
A George Armstrong Custer vezette Hetedik Lovasság (Seventh Cavalry) megtámadott és lemészárolt egy békés, a Washita Forknál szerződéses jog alapján táborozó sájen falut. 100-110 halálos áldozat sájen részről, köztük sok asszony és gyerek. Valamint elpusztítottak kb. 800-1.000 lovat és a sájenek teljes téli tartalékait.
A hadsereg valami 14-18 embert vesztett, Joel Elliot őrnagy különítményét, amit Custer gyáván magára hagyott a rátámadó, a sájenek segítségére siető komancsokkal szemben.
Az amerikai katonai körök ezt a gyalázatos orvtámadást sokáig a hadsereg nagy, fényes győzelemének tekintették...
Fogalmam sincs, hogy az arikarákat milyen megfontolásból vitték magukkal. Az arikarák földje a Missouri középső folyása mentén terült el, így számukra a Bighorn-hegyek környéke teljesen ismeretlen volt, tehát felfedezőként nem sok hasznukat vehették.
Az a vidék eredetileg a varjak vadászterülete volt.
Én úgy tudom, hogy a néhány (talán 10-15) varjú felderítő mellett 40 arikara "zsoldos" is volt Custer hadoszlopában.
A varjak már be sem mentek a völgybe, hanem elpucoltak (az ő feladatuk csak a lakota falu megtalálása volt, amit végre is hajtottak), ellenben az én ismereteim szerint az arikarák az utolsó szálig odavesztek.
Persze lehet, hogy én emlékszem rosszul.
"Egyébként úgy tudom, hogy ott 32 lakota és 9 cheyenne esett el, persze ez sem 100 %."
Én nem ismerek ennyire pontos adatot. Az én forrásaim 30 és 60 közötti elesett lakotáról és sájenről írnak.
A kansasi rajtaütések valóban nem voltak nagy hatékonyságúak, de viszonylag hosszú időn át (egyes cheyenne és oglala csoportok még 1871 nyarán is betörtek északról!) tartott és elég sűrűn is csaptak le.
Majd előkerítem a jegyzeteimet, de szerintem "sok kicsi, sokra megy" alapon azért ott sem volt kevés áldozat.
Valóban érdekes, talán csak az apacs vagy a szeminol háborúkban fordult elő korábban ilyesmi.
Persze, Little Big Horn nagyott dobott ezen.
Egyébként úgy tudom, hogy ott 32 lakota és 9 cheyenne esett el, persze ez sem 100 %. És gondolod, hogy ott volt 40 felderítő, aki elesett? Nekem ez egy kicsit soknak tűnik.
Mondjuk, nagyságrendileg nem sokat számít 5-10 ember ide vagy oda.
Az 1862. évi dakota felkelés egy viszonylag sűrűn lakott farmvidéken zajlott le.
A rajtaütések és a harci cselekedetek mindössze hat héten át zajlottak (augusztus 17. - szeptember 26.), az amerikaiak mégis mintegy 800 főt vesztettek, amelynek nagy része "békés" civil volt. Igaz, hogy újabban a történészek a 800 főből csak mintegy 500 főt látnak bizonyítottnak, de a lényegen nem változtat.
Az 1865-1869. évi sájen háború viszont Nyugat-Kansas és Kelet-Colorado akkor még meglehetősen ritkán lakott prérividékén játszódott le, ennek megfelelően a polgári áldozatok száma azért olyan túl magas nem volt.
A sájenek főleg a postakocsikat, később pedig a vasútépítőket és az épülő vasútvonalat (Kansas Pacific) támadták, nem valami nagy hatékonysággal.
Magányos farmtanyákat is támadtak, itt azonban a lakosság sokkal ritkább volt, mint Minnesotában.
Portyáikkal csak magukra haragították a hadsereget, akik több súlyos vereséget mértek rájuk:
1868: Beecher Island és Washita Fork
1869: Summit Springs
Beecher Islandnél a Forsythe-különítmény elsáncolta magát az Arikaree River egy kiszáradt mellékágánál és gyorstüzelő fegyvereikkel rendre lekaszálták az őslakók támadó sorait. Egyes források szerint 500, de valószínűbb. hogy csak 300 sájen harcos tartotta blokád alatt a Beecher-szigetet néhány napon keresztül.
A sájenek ezekben a harcokban kb. harminc, más források szerint 60-70 főt veszítettek. A legnagyobb veszteség azonban kétségkívül a tehetséges harci főnök, Woquini (Roman Nose, Sasorr) halála volt.
Washita Fork történetét pedig mindenki ismeri, legfeljebb az interpretációk különböznek: míg az őslakók gyalázatos és jogtalan mészárlásról beszélnek, egyes amerikai történészek még ma is Custer nagy és dicsőséges győzelméről beszélnek...
"Pláne, ha belegondolunk, hogy ezidőtájt Európában tömeghadseregek - 30-40 000 fő minimum - háborúztak, ott volt pl. Königgraetz vagy Solferino."
Időben közelebbi párhuzam a porosz-francia háború (1870) vagy az orosz-török háború (1877-1878).
Érdekes, hogy az utóbbiban az elsáncolt török tüzérség és gyalogság egész orosz ezredeket lőtt szitává, mégis elveszítették a háborút.
A képzetlen, alkoholista orosz tisztek mindig is úgy vezették csatába az embereiket, hogy előbb-utóbb csak elfogy az ellenfél lőszere,...
Ez a taktika a kis létszámú síksági indián törzsek számára azonban végzetes lett volna. Nekik minden elesett harcos súlyos veszteség volt. Egy sájen méretű törzsnek pedig egy olyan ütközet, ahol 30 embernél többet veszítettek, már valóságos nemzeti tragédiával ért föl. Mondjuk, mint nekünk Mohács...
Különböző források és a te adataid alapján én az 1876-1877. évi háború veszteségeit az alábbiak szerint becsülöm:
fehér amerikaiak - kb. 300 fő (ebből Little Bighorn 264)
amerikaiakkal szövetséges indiánok (varjak, sosónik, paunik, arikarák) - kb. 70-100 fő (ebből Little Bighorn kb. 40)
lakoták és sájenek - kb. 150 fő (ebből Little Bighorn kb. 30-60 fő).
Ezek az adatok persze csak a harci cselekményekben elesettekre vonatkoznak. Arra vonatkozóan, hogy hány lakota és sájen vált áldozatává az éhínségnek, a kegyetlen téli hidegnek vagy az állandó üldözések miatti kimerültségnek, még csak becsléseim sincsenek.
Érdekes és az indiánháborúkat tekintve különleges helyzet, hogy az amerikaik kb. kétszer annyi embert vesztettek, mint az őslakók.
