Ezt találtam a témában, az 1870-1873 közötti eseményeket illetően:
"In April 1870, the Sioux overpowered a barricaded war group of 30 Crow in the Big Dry area.[58]: 33 The Crow were killed to either last or last but one man. Later, mourning Crow with "their hair cut off, their fingers and faces cut" brought the dead bodies back to camp.[74]: 153 The drawing from the Sioux winter count of Lone Dog shows the Crow in the circle (the breastwork), while the Sioux close in on them. The many lines indicates flying bullets. The Sioux lost 14 warriors.[75]: 126 Sioux chief Sitting Bull took part in this battle.[58]: 33 [76]: 115–119
In the summer of 1870, some Sioux attacked a Crow reservation camp in the Bighorn/Little Bighorn area.[77] The Crows reported Sioux Indians in the same area again in 1871.[78]: 43 During the next years, this eastern part of the Crow reservation was taken over by the Sioux in search of buffalo.[79]: 182 In August 1873, visiting Nez Percé and a Crow reservation camp at Pryor Creek further west faced a force of Sioux warriors in a long confrontation.[51]: 107 Crow chief Blackfoot objected to this incursion and called for resolute U.S. military actions against the Indian trespassers.[51]: 106 Due to Sioux attacks on both civilians and soldiers north of the Yellowstone in newly established U.S. territory (Battle of Pease Bottom, Battle of Honsinger Bluff), the Commissioner of Indian Affairs advocated the use of troops to force the Sioux back to South Dakota in his 1873 report.[80]: 145 Nothing happened."
1873 tavaszán vagy nyarán volt egy vakmerő lovasportya, a "rezervátumon kívüli" lakoták egy csoportja portyázott a Sárgakő-folyó völgyében, többek között a Pease-aljzat környékén, sőt föl egészen a varjú (apszáaloké) őslakosok rezervátumáig.
A Pease-aljzatnál egy fehér civil is áldozatul esett a tombolásuknak.
A fehér rancherektől állítólag marhákat is loptak, de leginkább lovakat a varjú rezervátumból.
A varjak annyira el voltak keseredve a pusztításaiktól, hogy kihívták rájuk az amerikai lovasságot, de mire azok felvonultak, a portyázóknak már hűlt helyük volt.
Valószínű, hogy nagyobbrészt ugyanaz a társaság lehetett, mint akik később, az év augusztusában a Honsinger-hegyfoknál és a Pease-aljzatnál is rajtatütöttek az amerikai lovasság alakulatan.
Tehát főleg "rezervátumon kívüli" hunkpapák és északi oglalák.
Mondjuk az azért fura volt a filmben, hogy a francia prémvadászok 1719-ben már egészen a Sziklás-hegység keleti lábáig kimerészkednek a Nagy Síkságokra, úgy tudom, hogy a valóságban erre inkább az 1730-as évek végétől került sor, de ilyen apróságra nem adunk.
1719-ben az őskomancsok, a kocsotekák (Kotsotekas) vagy spanyolosan kucsanekák (Cuchanecas) még épp hogy csak frissiben különváltak a keleti sosóniktól.
Ez a különválás a témával foglalkozó történészek nagy része szerint a 18. sz. legelején történhetett, tehát kábé akkor, amikor itt nálunk Rákóczi és kurucai vívták szabadságharcukat a Habsburgok és az őket kiszolgáló labancok ellen.
Na de vissza az őskomancsokhoz:
egy adat szerint a kucsanekáknak 1725-ben még csak kevés lovuk volt és a málháikat meg a sátraikat nagytermetű kutyák által vontatott travois-kon szállították.
Ebben a tekintetben a Préda c. film viszonylag korhűnek mondható, mert ebben a komancsok a legnagyobbrészt gyalogosok, 1-2 ló tűnik fel itt-ott és a tűzfegyverek is még teljesen ismeretlenek a komancsok számára, csak íjuk-nyiluk, lándzsájuk és harci baltájuk van.
1719-ben még fönn éltek északon, a Déli-Platte-folyó vidékén, meg a Középső Síkságokon le egészen az Arkansas felső folyásáig, később húzódtak délre több hullámban.
3.500 a 19. sz. elején lehetett, ez az 1850-es évekre simán felmehetett 4,5-5 ezerre, mivel bőségesen állt a rendelkezésükre fehérjeforrás a bölényekben gazdag középső síkságokon.
Háromezerötszázra szokták becsülni a 19. sz. első felében, de a jelentőségük sokkal nagyobb volt a nem túl magas lélekszámuknál, mivel lovasnomáddá válásuk után a Nagy Síkság egyik legkeményebb harcos népe lett belőlük, akik a mai Montanától Új-Mexikóig kóborolták be ezt a hatalmas területet és a varjaktól, pauniktól kezdve a kajovákig és komancsokig, mindenkinek megmutatták harci erényeiket.
A jútok 19. századi történelme is érdekes, Tibb, majd lehet, hogy teszek be epizódokat belőle (azt bhiszem már volt is ilyen témájú hsz itt a topikon).
Ha már demográfia, az ő létszámuk is drasztikusan lecsökkent a 19. sz. folyamán, a század eleji kb. 8 ezerről (egyes vélemények szerint közel 10 ezren is lehettek) a század végére kb. 2 ezerre.
A komancsok (kamencsik) népességcsökkenése még ennél is drasztikusabb volt:
1780-ra ők lettek a középső és a déli síkságok domináns népe kb. 20-25, egyes vélemények szerint kb. 30 ezer fős népességgel.
Utána több nagy járvány is megtizedelte a népességüket, meg persze a háborúskodások is.
A létszámuk erősen fluktuált ezek miatt a 19. században, de jellemzően hosszabb távon csökkent.
1820 körül kb. 10 ezren voltak, majd ez az 1840-es évekre felment kb. 12-15 ezer főre, aztán jött két nagy járvány az 1840-es évek végén, ami után kb. 8 ezren maradtak.
Háborús veszteségek és életterük elvesztése miatt újabb veszteségek, 1870 körül kb. 5 ezren lehettek, az 1890-es népszámlálás szerint a Sill-erőd mellett már csak kb. 1.600 komancs élt meg szétszórva itt-ott még pár száz.
Szóval 110 év alatt (1780 - 1890) 20-25 ezerről kb. 2-2,5 ezer főre, azaz az eredeti létszámuk egytizedére. :-(
A sájenek összlélekszáma mennyi lehetett 1800 körül?
Akkor még együtt voltak úgy tudom, csak az 1830-as évektől váltak szét északiakra és déliekre, de ez a szétválás csak 1868-1869 körül vált véglegessé
A déliek tudtommal vagy kétszer annyian voltak eredetileg, mint az északiak.
Thomas Berger azt írta, hogy 1855 körül összesen kb. ezerötszáz lovas, fegyveres harcost tudtak kiállítani, ez durván kb. 5,5 - 6 ezer főnyi össznépességnek felel meg.
"Leginkább az érdekelne, hogy Heneley vajon valóban egy pszichotikus gyilkos és karrierista volt-e, aki a magukat már megadni készülő sájen indiánok halomra lövésével akart magának katonai érdemeket és előléptetést szerezni?"
Máig vita tárgya, hogy a Sappa Creek menti ütközet valójában mészárlás volt-e? A szörnyű végeredményt tekintve akár joggal nevezhetjük mészárlásnak is, de amit mindezidáig olvastam róla, az arról győzött meg, hogy nem történt szándékos mészárlás, tehát a Henely személyét érintő súlyos vádak inkább határvidéki pletykákon alapultak, semmint a valós eseményeken. Ezekből a pletykákból született aztán a vád a "magukat megadni készülő sájenek halomra lövetéséről", sőt indián nők és gyermekek élve elégetéséről. Ha jól tudom Mari Sandoz is ezt az utóbbi változatot írta meg a regényében (Cheyenne Automn) és ő ábrázolta Henley-t pszichopata szörnyetegként. Ez a verzió azután a regény sikerének köszönhetően széles körben elterjedt.
Írok majd hosszabban a Sappa Creek-nél történt szomorú eseményekről, hogy világos legyen, mire gondolok, amikor azt mondom, ha mészárlás történt is, az nem Henley utasítására vagy szándékai szerint történt, hanem az események láncolatából és a háborús logikából következett: a katona a csata hevében mindenre lő, amiről azt hiszi, hogy veszélyt jelent rá. Henley bűne valószínűleg annyi volt, hogy amikor szembesült a szomorú végeredménnyel, elkezdett sumákolni, és jelentésében meghamisította az indiánok emberveszteségéről szóló adatokat.
Henely, miután visszatért a Lyon-erődbe, megmutatott két zsákmányolt tárgyat - egy szarvakkal ékesített sastollas fejdíszt és egy ezüst korongokkal díszített övet – Amache Prowers-nek, John Prowers fehér rancher sájen feleségének, aki akkoriban kb. 30 éves lehetett, tehát öregasszonynak nem igazán nevezhetjük. Amache sírni kezdett és három napon keresztül gyászolta a halott sájeneket. Utána azt jósolta, hogy Henely egy éven belül erőszakos halált fog halni.
A hadnagy jócskán túlélte a számára jósolt egy évet, de azután 1878. július 11-én elsodorta az ár, amikor az embereivel át akart gázolni egy megáradt patakon Arizonában, és megfulladt.
Így aztán Henely fiatalon halt meg, de Amache jóslata azért a szó szoros értelmében nem vált valóra.
Somfai Kara Dávid turkológus-mongológust próbáld meg elérni.
Ő kinn volt egy tanulmányúton Dél-Dakotában, a lakoták rezervátumaiban, ahol állítólag megtanult alap társalgási szinten lakota (nyugati sziú) nyelven.
Senki mást nem tudok, aki Magyarországon folyékonyan beszélne valamely észak-amerikai őslakos nyelven.
Egy nyelv értékét a beszélői száma alapján meghatározni ódivatú felfogás. A latin is egy holt nyelv, mégis sok helyen tanítják is. Egyébként neten sok anyagot találtam én is, a kérdés nem erre vonatkozott. Mindegy köszi, ez a fórum is egy csalódás.
Vannak a világhálón online pl. navahó, lakota sziú, cree, muskogee creek, cherokee és mohawk kurzusok, de a choctawt nem tudom, tunika meg szinte biztosan nincs fönt.
Leginkább az érdekelne, hogy Heneley vajon valóban egy pszichotikus gyilkos és karrierista volt-e, aki a magukat már megadni készülő sájen indiánok halomra lövésével akart magának katonai érdemeket és előléptetést szerezni?
Kicsit off, van itt esetleg olyan, vagy tudtok olyanról, Magyarországon indián nyelvekkel foglalkozik, tanulja sőt esetleg még tanítja is? Jelenleg neten fellelhető források alapján autodidakta módon tanulgatok csoktó és tunika nyelven. Köszi előre is, ha van aki reagál.
Lozennel az a baj, hogy esetében olyan kibogozhatatlanul összefonódnak mindenféle mesék és legendák a valósággal, hogy képtelenség megállapítani, mi az amit ő ténylegesen tett, és mi az ami utólagos kitaláció, illetve más apacs nők hősi tettei, melyeket később az ő személyével kapcsoltak össze. Az Eve Ball által összegyűjtött apacs történetekben valóban szerepel, a gond csak az, hogy Ball legfontosabb informátora, James Kaywaykla, Victorio háborújának idején csak kisfiú volt, és rajta kívül a későbbi apacs visszaemlékezők közül senki még csak nem is említi Lozent, ami azért elég gyanús. Pontosan ezért nem szerepel Lozen legendája Edwin R Sweeney-nek a csirikava apacsokról szóló, történeti források alapján írt trilógiájában.
1875 áprilisának közepén Austin Henely hadnagy parancsnoksága alatt a 6. lovasezred H-századának 44 katonája vágtatott ki a coloradói Lyon-erődből a kansasi Wallace-erőd irányába, hogy elvágják Kis Bika szökevényeinek útját. Henely – valószínűleg mivel soha vissza nem térő alkalmat látott arra, hogy érdemeket szerezzen az előléptetéséhez - nagy buzgalommal vetette magát az üldözésbe. Fort Wallace-ban a századhoz csatlakozott Christian C. Hewitt hadnagy a 19. gyalogezred K-századával, valamint egy Homer Wheeler nevű helyi rancher, aki felderítőként és vezetőként állt a katonák szolgálatára. A csapat április 19-én indult útnak. Az első napon nagyon lassan haladtak, ezért Henely a felszerelésük felét lepakoltatta, és erőltetett menetet diktált a Smokey Hill River felé, néhány sájen nyomait követve, akiket valószínűleg Pettyes Farkas (Spotted Wolf) vezetett. A század azonban végül elveszítette a nyomot, ezért Wheeler javaslatára a Beaver Creek irányába indultak.
Április 22-én találkoztak azokkal a bölényvadászokkal, akiknek táborát Kis Bika emberei kifosztották. Három bölényvadász csatlakozott a csapathoz, hogy segítsenek megtalálni a sájen tábort. Aznap éjszaka a Sappa Creek-től öt mérföldnyire táboroztak, és Henely kiküldte Wheeler-t és a bölényvadászokat az indián tábor felkutatására, amelyre végül sikerült rábukkanniuk. A felderítők hajnali két óra körül értek vissza a katonákhoz, akiket elvezettek a Sappa Creek-nél álló táborhoz, amelyben kb. 60 sájen aludta az igazak álmát.
Ott volt Geronimóék végső, 1886-os fegyverletételénél.
Utána 8 évet (1886 - 1894) töltött hadifogolyként a floridai Marion-erődben, ahol túlélt egy tüdőgyulladást meg egy tüdőbajt (tuberkolózist).
Utána az oklahomai Sill-erőd mellett található katonai börtönben töltött 19 évet.
Amikor az egyesült jenki kormányzat végre elengedte a chiricahuák börtönbüntetését, választhattak, hogy ki melyik rezervátumba akar menni, de voltak, akik Oklahomában, a Sill-erőd mellett szerettek volna maradni.
Voltak, akiket a mescalerok fogadtak be a rezervátumukba, voltak, akik még nyugatabbra mentek, a Szent Károly Rezervátumba.
Sokan Oklahomában maradtak.
Dahteste a Mescalero Rezervátumba költözött, élete hátralévő részét ott élte le.
