Volna egy olyan általános jellegű kérdésem, ami nemcsak a svájci órákra vonatkozik, hogy az aranyból készült karórák (amik bőrszíjasok) miért aránytalanul drágábbak az acélvázas társaikénál? Jelenleg a 14 karátos arany grammja kb. 6200 forintba, míg a 18 karátosé kb. 8000 forintba kerül (világpiaci árfolyam). Nem tudom kb. hány gramm arany szükséges egy hagyományos órakerethez, de valahogy az érzésem, ahogy elnézegettem, hogy sokkal drágábbak ezek az órák, mint ahány gramm arany, szorozva arany ára, plusz óraszerkezet. Tudja valaki erre a választ?
Segítséget/információt szeretnék kérni tőletek. Családi örökségként került hozzám egy ránézésre '60-as évekből származó, eléggé viharvert Bucherer automata karóra. Elvittem óráshoz, kitisztította, beállította, kapott egy új szíjat és koronát:
Még a tisztítás előtt:
Már 1 hete hordom, mert megkedveltem az órát, a leharcolt külső ellenére elég jól működik, a járáseltérés kevesebb, mint 2 s/nap (karon hordva és asztalon fekve egyaránt, gyakorlatilag szórás nélkül), Wildspectra Mobile-lal nézve is nagyon közel van a 18000 bph értékhez. Kérdéseim a következők lennének:
1. A számlapon található "Officially certified chronometer" jelzés a COSC minősítést (ISO 3159) akarja jelenteni? A Wikipedia szerint ezt 1973-ban vezették be, az óra viszont valószínűleg a '60-as évek gyermeke. Akkoriban mi volt a kronométer minősítés alapja?
2. A számlapon a 6-os körül miért nem szerepel a Swiss made felirat? Több Bucherer órát is láttam a svájci eredetre utaló jelzés nélkül a neten, vajon lekopott a különféle pucolások/mókolások/beázások során, vagy eleve nem került rá? Példák mindkét esetre:
3. A szerkezeten sem szerepel a Swiss felirat. Sőt igazából semmi sem, csak egy sorszám (jól tudom, hogy ez kötelező a kronométer minősítés feltétele?), illetve az ETA logó és a 2451 felirat. Vajon cserélték benne a szerkezetet, vagy akkoriban nem volt divat minden órába beütni a saját logót?
van egy junghans mega 1000 kvarcórám, vagy 10 éves, első tulaj vagyok.
a korából adódóan már volt vagy 5 elemcsere.
most nem indul be. van valami reset lehetőség szerintetek, vagy végleg megadhatta magát?
azért reménykede hogy van valami bűvészet, mert egyszer, újkorában már produkálta ezt. volt mondjuk fél éves, az elem kimerült, elvittem a sarki óráshoz, az tett bele újat, de nem indult el. akkor felkerestem a garanciális szervizt, seper alatt beindította. de sajnos nem figyeltem hogy mit csinált.
azóta a köztes elemcserék gond nélkül zajlottak, elindult magától, csak most a legutolsó nem néz ki túl jól.
van rajta kettő egymás melletti fémes aljú lyuk, amit akár rövidre is lehetne zárni, meg egy fémes kitüremkedés, minden más full műanyag a szerkezeten.
Gratula szép óra! Nekem is a második jön, én úgy döntöttem legyen felhúzós, mert az első automata. Meg utálom a dátumablakot, de mostanában valamiért szinte minden órán van.
Én még új vagyok ebben a topicban és nagy örömmel olvasom a régi hozzászólásokat. Üdítő, hogy mennyire kulturált beszélgetés folyik szemben a legtöbb fórummal.
44 éves vagyok és 9 napja svájci óra tulajdonos. 26 éves koromben vettem egy Seiko Titanium órát, amit sokáig nagyon büszkén hordtam és még ma is nagyon szeretem. Az quarz és nagyon pontos volt, de nem igazán ez érdekelt. Szerettem a klasszikus formáját. Eredetileg fém szíjjal, de lecseréltem egy idő után bőrre.
Az utóbbi időben elkezdett izgatni, hogy új órát vegyek, mégpedig valamilyen szép szerkezettl.
Bejártam néhány üzletet és sokat nézegettem a neten is. Elöször egy Longines tetszett nagyon, aztán pár Omega, később egy Patek, és egy Jaeger-LeCoultre. Mint a listából talán kiderül nekem nagyon bejönnek a klasszikus letisztult formák; a Rolex, a Breitling, vagy a Hublot nekem túl komplexek és "bumszlik", míf a IWC 42mm-esei nagyok a csuklómra.
A kor stimmel, korabeli, viszonylag aprócska Certina - sajnos nagyon leromlott állapotú, mindenképpen felújításra szoruló (így igazándiból nem hordható - egészségtelen) tokkal, még vállalható, de patinás számlappal. Nem képvisel jelentős értéket - 15-20 ezret kaphatsz érte, és még ezt sem biztos, hogy túl könnyen-gyorsan - többet csak igen nagy szerencsével és esetlegesen.
Huhh ezt tényleg benéztem,elnézést érte,csak már annyiszor láttam itt embereket lepattintani,gondoltam most is ez a helyzet.(figyelmetlen voltam,meg sem néztem hova küldöd,sorry)
Senki semmivel nem sértett meg, és hálás vagyok minden tippért, amivel próbáltok nekem segíteni abban, hogy rátalálhassak néhány darab Szentgotthárdon készült zsebórára. Ha netán valamelyikőtök rábukkan ilyenre, kérem, írjon, publikus vagyok.
Engem meg végképp nem zavar, mert csak műkedvelő vagyok. Tőlem bármilyen témában írhat bárki, amiből tanulni lehet, vagy érdekes információt tartalmaz, külön köszönet is érte.
Nem azt írtam, hogy ide ne írjon - mert ilyet milyen jogon egyébként is... -, nem küldtem el, csak mint "újnak" ahogy magát aposztrofálta, ajánlottam fel egy másik oldalt. Aki általában itt (svájcin) is van, ott is van. Antik órás dolgokkal kapcsolatosan meg segítőszándékkal(!!!) arra gondoltam, hogy talán ott nagyobb az esélye annak, hogy segítséget kap, mert akit az antik dolgok érdekelnek, nem biztos, hogy itt (svájcin) is van:) Már azt sajnálom, hogy a teljesség igénye nélkül ajánlottam fel több oldalt, és kihagytam a távol keleti-, orosz órák és egyéb helyeket:) Azzal pedig, hogy más órás fórumot is ajánlottam, talán nem sértettem meg az újdonsült barátunkat-tagtársunkat és feltételezem, hogy nem is vette annak. Igazából ha gond lenne ebből neki kellene magyarázkodnom és nem Neked, de ha már így esett, csak megtisztellek egy válasszal, ha már ennyit fáradoztál azzal, hogy jó útra terelj:)) Hol van a sörünk? Kocc, "nazdarovje, mir", stb.
1923-ig Szentgotthárdon működött egy óragyár, vagyis összeszerelő gyár (mint most pl. AUDI). Svájci cég az olcsóbb munkaerő miatt hozta létre (már akkor is!) Pár évig működött csak, mert a dolgozók sztrájkba léptek az alacsony bérek miatt. A smucig svájci gyáros meg inkább bezárta a szentgotthárdi gyárat. Így aztán nagyon kevés óra maradt meg belőlük. Szentgotthárdiként pedig számomra ezek az értékesek...
Lehet mindig elküldeni az embereket az órák adás-vétel topikba,de ott eladó ilyeneket sokkal kevesebb eséllyel fog találni,mint itt.
Itt lehet valaki vérszemet kap,vagy csak egyszerűen megsajnálja,mert több is van valamelyikből.
Amúgy meg ha svájci kell neki,akkor ez a topik sem idegen szerintem.
Engem pl. sosem zavartak az ez irányú kérdések itt,lehet mást igen,bár nem értem miért,amikor számtalan off topik témával is szokott ez a topik foglalkozni.
Hehe, ezzel is magát árulja el, mert a múltkor beköpte, hogy milyen fényképezőgépe van, márpedig az (mint bármi egyéb) rak exifet, tehát legalább olyant kereshetett volna, amibe az exif egy olyan gépből származik... Az exif nélküli képek pedig a screenshotok... ennyi, innentől kezdve higyjen neki bárki saját belátása és józan megfontolása szerint.
Ha a Sas utcai órás fellegváratokban nem akad valamilyen hasonló méretű rugó-donor, akkor miből gondolod, hogy itt zsebből előkapjuk az összekócolódásmentes állapotú originális hajszálrugót?
Az alábbi két használt órát szeretném eladni és a segítségeteket szeretném kérni, hogy mennyit érhetnek ebben az állapotban, illetve van-e olyan bolt/díler, aki megvenné. Számomra fontosabb, hogy hozzáértő vegye meg, aki tisztában van az óra hibáival, mint az, hogy 10-15K-val többet kapjak értük.
Certina DS Podium automata 2005-ben vásárolt, 25 köves, zafír kristály, barna bőr szíj (már cserélni kellene), a csat is ki van kopva, azt is érdemes lenne, heti 1 perc a pontatlanság.
Tissot Seastar automata, használtan ajándékba kapott, 21 köves, zafír kristály, fémszíj, szervizelni kellene, heti több perc pontatlanság.
Szakmai kérdésem lenne. Junghas órákat nézegettem amikor belebotlottam ebbe: Junghans Willy Bogner. Mit kell, lehet tudni erről az óráról? Ez egy Junghans típus vagy valami külön márka?
Megköszönöm, ha valaki bővebben kifejtené mit is kell tudni róla.
Habár ez a kép - elvileg - egy másik topikba tartozna, de mivel ez az óra azon néhány óra közi tartozik, melynek a látványát nagyon el tudom viselni, ezért itt is gratula.
Udv. Mont Blanc chronograph ora vasarlas elott allok. Beszeltem valakivel, akinek van egy, s szerinte eredeti, de nem bizok benne. Milyen dolgokra figyeljek oda az oran, ami arulkodik arrol, hogy eredeti, vagy hamisitvany ?
Szia ! Rossz minőségűek a képek, elég nehéz megállapítani az órák állapotát és szerintem túlárazottak is egy kissé. Talán én is a DeVille mellett döntenék. Próbálj alkudni az árból.
Véleményeket kérnék a nálam tájékozottabbaktól két órával kapcsolatban:
Armand Nicolet J09 Day&Date Automatic 9650A
John ISAAC Geneve Rough Sea Watch
Mindkettő tetszik, nagyjából egy árkategória is. Az lenne a kérdésem, hogy műszaki tartalom alapján ki, melyik mellett tenné le a voksát, illetve ár-érték arányban melyiket tartjátok jobbnak?
Ja és ha valakinek van tippje, hogy utóbbit hol tudnám beszerezni, azt is megköszönném.
Igazándiból egyik sem "különleges" olyan értelemben, ahogy azt te várnád, és műszaki értelemben sincs köztük nagy különbség. Ilyen korú óráknál már az sem érdekes, hogy új korukban melyik volt elvileg precízebb - az eresztésből az utolsó a kronométer kivitelű, de már ránézésre is annak a legleharcoltabb az állapota - márpedig ilyen órát, mint ahogy idős használt autót is, elvileg "állapot alapján" kellene megítélni - csak képről ez igen nehéz...
Nekem az első DeVille tűnik a leginkább egyben lévőnek, de nyilván korrekt állapotfelmérés nélkül mindben van némi lutri. Bármit is írjanak róluk, egy nagyszervizzel eleve számolj (25-30eFt-tól).
Kérlek ha szánnál pár percet és vettnél egy pillantást az alábbi órákra. Te melyiket ajánlanád ezek közül? Nekem mindegyik tetszik, de csak az egyik fér most bele a keretbe. Szeretném azt választani amelyik különlegesebb. Kezdő vagyok ezen a téren, még csak Tissot óráim voltak, de magával ragadtak a vintage Omega órák :) Köszönöm a segítséget!
Szerintem semmi nem mutat hülyén, amiben jól érzed magad. Én Levi's - Wrangler cuccokban érzem jól magam és marhára nem érdekel még az sem, hogy a nejem szerint már a koromban (59.) nem kellene ezekben járnom. És hordom a farmerhez, kockás inghez, pólóhoz a quartzot és az IWC-t is, ha meg olyanom van, akkor még ezüst/arany zsebórát is. Nem villantásként, mert sokan észre sem veszik, épp mi van rajtam, a magam örömére. És nem ez számít ebben az életben? Rühellem, amikor azt hallom: ez a divat. Na divatból nem fogok a vékony csuklómra toronyóra méretű órát rakni, csak olyat, ami nekem tetszik. Úgy élj, ahogy Te akarsz és ne úgy, ahogy más ajánlja. Az más, ha a werk minősége miatt érdeklődsz, de a többi nem számít.
Az 1910/20-as évek korai személygépkocsijaiba és repülőgépeibe. Simán lehet ez akár egy első világháborús, vagy az azt követő évtizeden belüli repülőgép órája is.
Ezen szerkezetek mindegyike jó, érdemes megvenni őket, nagy különbség nincs köztük, jó ha nemrég voltak szervizelve. Valóban, a kronométer minősítésű werkek lehetnek "értékesebbek", tekintve, hogy ezekből kevesebb van. Én is ezeket a régi Omegákat szeretem, de a 40-50-es években is szépeket készítettek. Ezek pl. kalapácsautomaták:
Pedig rengeteg Atlantic van 100 ezer alatt. 100 forint = 1,49 lej. Át lehet számítani. A BBCOLLECTION-ak vannak bemutató üzletei is a nagyobb városokban, ugyanazok az árak ott is. Sok óra olcsóbb, mint Magyarországon. Amúgy Erdélyben élek...
ÉS mindennap hordani túlzás lenne? Úgy értem, hogy csak öltönnyel mutatna jól? Ritkán hordok öltönyt. Nyáron egy rövid gatyával és pólóval hülyén mutatna? Viszont a sportosabb órák számomra valahogy túl csicsásak. Most az ilyen tahiméter skálával, meg mindenféle fölösleges funkcióval ellátott sportórákra gondolok, amit szinte biztos nem fog használni a viselője.
Van akinek igen, van akinek meg nem. Te szereted a kvarcot. Ha tetszik, vedd meg. Pofás öltönyös óra. Certina DS-1-re hajaz, bár ott az ablak 8 perccel távolabb van, és az az automata 200 felett van. Én speciel most olyat hordok, tehát a stílus nekem bejön. De hogy megéri-e, azt Neked kell eldönteni:) Szerintem.
A második linken több kép van, csak ki kell nyitni. Román forgalmazótól venném (ahol most akciós) és magyar pénzben kb. 40.000 forint lenne az ára. Megéri?
Nem tartom "tényleg" hozzáértőnek magam, de én speckó az 565-re voksolnék-az 564 az igazi, viszont a Constellation-okat a kis ember nem tudja megfizetni.
Sziasztok! Véleményetekre lennék kíváncsi, de ha lehet, tényleg csak hozzáértők válaszát várom. Vásárolnék Omega Seamater órát és az alább lehetőségeim vannak (ki melyik ajánlaná, ami "értékállóbb" illetve ritkább típus)
1. 1960 De ville 565. cal 2. 1960-as évekbeli 591 cal 3. 562 cal
Mindegyik Vintage stílusú, nekem ezek jönnek be. Természetesen automata mindhárom. Melyiket lenne érdemesebb megvenni? Melyiknek a szerkezete az értékesebb?
Egyrészről nem onnan indultunk el, hogy mi információ, hanem hogy kit érdekel.
Másrészről pedig képzeljük el, hogy főműsoridőben egy jóléti államban megjelenik a képernyőm Smith és
kellő szakmai alázattal/hozzáértéssel előadja, hogy ki ő, hogyan viszonyul Daniels-hez, ismerteti annak
a munkásságát, majd a CoAxial-on keresztül elér az Omega-ig és az 1 órából fennamaradó időt az
Omega karórák/caliber-ek korrekt szakmai ismeretésére fordítja.
Milyen reakcióra számíthat eladások szempontjából az Omega? Valszeg arra, hogy a csóró órás jobban tenné, ha a Discovery-n osztaná az észt, arra van a "Hogyan készült".
Ezzel szemben mondjuk megjelenne a képenyőn Clooney, ránézne a csuklóján lévő Omega-ra, majd csibészes félmosollyal
csak annyit mondana, hogy "Enélkül nehezebb lett volna". Mindez 10 mp.
Ezzel azért jobb eséllyel lehet madarat fogni. Lehet, hogy ebben van az információ?
Ha egy interjú kapcsán az újságíró megjegyezné, hogy "nocsak Mr Gates, Ön órát visel, beszélne róla" és
mondjuk Gates azt válaszolná, hogy igen, vett egy offtopic Seiko Astront, mivel az testesíti meg számára
az óraiparban azt az innovációt, amit szerinte a Microsoft az IT szektorban képvisel és még csak nem is került
vagyonokba, az is információ.
Az is információ, hogy híres és elfoglalt emberek hogyan szervezik a napjaikat - sokan ez alapján próbálnak maguk is hatékonyabbak lenni.
Információ és hír értékkel bír, ha egy híres/gazdag/befolyásos/befutott ember mond valamit - óráról, sárgarépáról, ruháról, bármiről. Mert az az általános vélekedés, hogy ők csak tudják, mi a tuti, különben nem lennének ott, ahol...
Ez nem információ, már ne is haragudj. Mint ahogyan az sem, hogy szereti e a sárgarépát, vagy hogy eszik e müzlit reggelire. Tényleg, akkor most mi is lenne????
Az IKEA alapítója meg turkálókból öltözött. Neki az volt a világszám, ha még spórolt naponta x dollárt, vagy pedig tényleg csak úgy szokta meg, ezt már nem tudjuk tőle megkérdezni. Miközben pedig, ha aznap épp lefele ment a tőzsde, papíron bukott több millió dollárt is akár...
Pl. a Patek "VIPVIP" potenciális ügyfelekkel foglakozó direkt sale ügynöke, akitől már a publikáció előtt meg lehet venni egyet párszáz millió USD-ért egy kisszériás egyedi kollekcióból.
Meg az előzőkben említett sales-es munkáját támogató "adatbányász", aki így előre tud szólni, hogy nem gáz, ha Gates-nél nem jön össze a buli, két házzal feljebb az "olajosnál" lényegesen jobbak az esélyek.
Mert ugye az óraipar (is) - szegmenstől függetlenül - azokból él, akiknek pénze van. Hát neki van.
Hasonló a helyzet luxuskocsi/magánrepülőgép/kastély/yacht stb. értékesítők szempontjából is.
És ha bármit is mond óra témában, azt nem azért mondja, mert nem tudna megfizetni egy olyan órát, amiről
beszél. Hitelesebb tud lenni, mint az, aki pl. többévnyi spórolás után egy 50 évesen használtan vásárolt Datejust tulajdonosaként kiabál kígyót-békát egy sokezer EUR-os luxusórára, mert ETA/Sellita ketyeg benne.
Ez akár itt a fórumon is információ lehet.
És végül, de nem utolsó sorban bárki, aki szeretné egy sznob orra alá dörgölni, hogy lám-lám lehet kőgazdagon is szemmel láthatóan teljes életet élni, vagy szimplán csak "valakinek" lenni luxusóra
A gyártónak óragyárba. Melósokkal, gépsorokkal, eszközökkel, költségekkel, adókkal.
Mivel kisker áron a nagyobb méreteken kívül 5-10 ezer forint egy zafír, valószínűleg
5-10-100 ezres tételben és egyben kipengetve az árát száz, vagy pár száz forint / darab.
Neked külön a nem zafíros óra upgrade-elése az üveg kipréselésébe, precíz lemérésébe, megfelelő zafír beszerzésébe és korrekt visszapréselésének költségébe egy jó órásnál. Jó szakember, és valamilyen szabvány méret esetén még a vízállóság sem szenved csorbát.
Es milyen igaz. En eddig serulest csak ajtón, házfalon és motortérben szerelve okoztam az óráimnak. Sport, vagy kirandulas kozben sosem. Pedig elegge aktiv vagyok ilyen teren. :)
Nem feltétlenül. A zafír jobban bírja a karcokat, viszont könnyebben törik. Csiszoltatni esélytelen.
A 10 év elem élettartamban meg ne nagyon bízz - az max. egy digitális japán quartz-nál esélyes Maxell elemmel.
Nem tudom, mit szándékozol csinálni az órában, én hasonló megfontolásból beruháztam anno egy offtopic Casio G-Shock órába, amit olyan 5 év után szinte makulátlan állapotban adtam át egy rokonnak. Hegymászás, bringázás szolíd eséssel, snorkeling, kiránduláskor favágás stb. - nem érte baj. Te ismered magad, de ahogy tapasztalom, gyakran túldimenzionálják az órára leselkedő veszélyeket szabadidős tevékenységeknél. Közben meg lazán bele lehet verni mondjuk egy kilincsbe otthon/munkhelyen...
Igen, már kezdek belebonyolódni. Pedig csak egy melós-sportolós órára van szükségem, nem tudom mit tökölök vele. A Seiko szebb, az MWC robosztusabb, meg férfiasabb a homokszórt tok miatt. Még egy kicsit várok.
Amit magukról írnak - meg a dealer-eik eloszlása alapján - valószínűsíthető, hogy a komplett gyártás a Távol Keleten történik. Ez nem svájci óra, de ettől még lehet korrekt a minőség.
Viszont az analóg órák - még ha quartz caliber van is bennük - érzékenyebbek a rázkódásra, mint mondjuk a digitális quartz-ok. Hegyi bringázásnak megfelelő rázkódást azért gond nélkül abszolválják az analógok is.
Azon azért érdemes lehet elgondolkodni - hacsak nem pont ez a design a szíved csücske -, hogy az offtopic Seiko és Citizen 100 USD alatt már kínál military quartz-okat - ezeknél jobban lehet bízni a minőségben.
Ez az óra semmlyen karbantartást nem igényel. 10 év elem élettartam mellett nem nagyon kell nyitogatni. Ha vízben is használod, akkor évente és minden nagyobb leejtésnél vízmentességteszt. Más nem kell. nagyot nem kockáztatsz vele. Egyedül az üveg, ami idővel cserés lehet a karcok miatt, de az sem biztos.
A Seiko jobban húz, cserébe valószínűleg kevésbé stabilan jár. Az ETA szerkezetes Roamer lustábban húz. Ha nyugdíjas könyvtáros vagy, akár meg is állhat. Cserébe atabilabb járást kapsz.
MWC G10 100M-es óra vásárlásán töröm a fejem. Ha valaki ismeri, kérem írja már le hogy mennyire megbízható, miféle karbantartást igényel, hogy bírja a strapát? Nem bányász vagyok, de azért kisebb ütések, rázkódások is érhetik majd. A szerkezete Ronda 715 li, amiről csak annyit tudok amit a gyár honlapján látok, az meg ugye lehet egy kicsit elfogult is. Az ára a saját honlapjukon kb 50ezer HUF, magyar kereskedőt nem látok.
Segítsetek légyszi! Egy Omega Seamaster Planet Ocean-t akarnak "rám sózni", elég jó áron. Az óra kicsit több mint 6 éves, tökéletes állapotban van, de nem volt eddig semmilyen időszakos karbantartáson. Olvastam több helyen, hogy 5 évente ezt meg kell ejteni. Mivel már nem garis, szerintetek mehetek vele független szervizbe? Vagy maradjak a márkaszerviznél? Egy ilyen nagy generál kábé mennyibe fáj? Eddig két órás szakihoz hordtam az óráimat, az egyik 45 ezret a másik 150 ezret mondott, ami azért elég nagy különbség. Kicsit az volt a benyomásom, hogy az egyik szaki nem ért hozzá, a másik a nagy márka láttan le akar húzni. Szerintetek?
Azt nem mondtam, csak hogy ez egy gyakori forma és sok cégtől beszerezhető. Amelyik kézbevéve is tetszik vagy amelyik jobb árban van, ezen a szinten már nem kell durva minőségi hibáktól tartani. (Énnekem speciel előny lenne, hogy a Seikón hét napja is van, hajlamos vagyok azt elfelejteni/összekeverni és még mindig egyszerűbb az órára pillantani, mint a mobilt feléleszteni csak ezért.) Egyébként is ez már szinte OFF a svájci topikban. (Bár a Roamer meg tudtommal régóta Hong Kong-i tulajdonosé.)
Az óra cca. az 1940/50-es évek szülötte lehet, egyszerű, akkor középminőségűnek minősülő óra, és igazándiból ma ezek már komoly értéket nem képviselnek, pár ezreket lehet értük kapni, mondjuk 2-10 ezer között kb: bármit, de ezt is esetlegesen, kis méretűek, nem keresettek. Sajnos...
Manapság ETA szerkezetekkel épített modellekben utaznak. Nagyjából hasonlóak, mint mondjuk egy Tissot.
Régebben saját MST ( Meyer & Stuedli ) szerkezetekkel szerelt óráik voltak, a szerkezetekben kifejezetten érdekes megoldásokkal. Még a tokból is sajátot használtak.
Az általad mutatott tokformával kevés készült anno, de akár találhatsz is hasonlót jó állapotú régiek között acéltokos változatban ( Searock stb. ).
Szerkezetből egy MST 521 dátumos kézihúzós, vagy az arra épülő automata remekül kiszolgálhat.
De 200 ezer körül nem ördögtől való egy ilyen ETA automata sem tőlük.
"azért már annyit hadd várjak el egy több ezer eurós órától, hogy havi néhány mp-nél többet ne siessen vagy késsen"
A másikban ezt:
"a több ezer eurós automata órák csak "ennyire" pontosak"
Az nem kioktatás, ha felhívják a figyelmed arra, hogy:
1. Attól, hogy neked mik az elvárásaid, még egy adott technológia nem fogja tudni meghaladni a saját korlátait.
Erre és a még olcsóbb gyártási-, eladási ár igényre volt válasz a következő fejlődési lépcső az óratörténelemben: a kvarc. Pl. neked.
2. Egy óra - vagy más termék - ára és egyetlen egy tulajdonsága között nem mindig kell összefüggésnek lennie.
Hiába várom el a huszon milliómért, hogy a Nissan GTR-ba beférjen az IKEA bútor. Nem fog. A háromszor annyiba kerülő Rolls Royce pedig a GTR 0-100 Kmh gyorsulását csak dupla annyi idő alatt tudja. És az IKEA bútor még mindig nem ért haza.
Ráadásul nem egy sokmilliós kvarc órát kapni fapados ETA kvarccal.
Miközben egy kiemelkedően pontos Longines VHP évi +/- 5 másodperces járáseltéréssel újonnan 1000 dollár.
Ráadásul kifejezetten szép óra, és a márkára figyelő emberek szemét sem bántja. Remek és pontos órák.
A lényeg, hogy legyen alternatíva.
A mechanikus órák védelmében azért nézd meg ezt a táblázatot:
Erre a teljesítményre képes mechanikus szerkezeteket a mai lehetőségekhez mérten "kézzel-lábbal" tudtak készíteni szakemberek már az 1800-as években is.
Bill Gates érdemeit nem szeretném csökkenteni, valóban több cikk is megjelet róla, hogy egy filléres
Casio-t hord.
Nyilván az apukája arra is megtanította, hogy a repülőgép csak repülésre való, ám itt már nem annyira puritán az ízlése, egy alapáron is 50millió dolláros, elég nagy magángépe van, azzal a luxusfelszereléssel pedig valószínűleg jóval drágább volt. Ő maga úgy nyilatkozott róla, hogy ez a “bűnös szenvedélye”.
Nyugodtan megteheti, mert telik rá neki bőven. Csak éppen annyit akartam elmondani ezzel, hogy az, hogy nem költ drága órákra, semmit nem jelent azon kívül, hogy hidegen hagyják az órák. Ő inkabb repülőgépekre bukik ☺
"Mindig kész vagyok tanulni, de azt nem szeretem, ha kioktatnak" -S.W. Churchill-
Azért jöttem ide a fórumra, hogy kérdezzek és tanuljak. Minden építő jellegű hozzászólást szívesen fogadok (pl. Aszprin), ám amikor az irónia apró kis szikráját is érzem, arra én is csak ugyanúgy tudok felelni.
Sosem érdekeltek különösképpen az órák, számomra egyetlen funkciójuk volt - amire eredetileg tervezték őket - az időt mutatni, lehetőleg minél pontosabban. Sosem viseltem ékszereket, ennél fogva az órákra sem így tekintettem. Ám természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy egy férfi egyetlen ékszere a jegygyűrűjén kívül az órája. Jó pár éve olvastam Bill Gates-ről, hogy állítólag azt nyilatkozta, sosem volt 20 dollárnál drágább órája, mert az apjától azt tanulta, hogy az óra csak arra való, hogy az időt mutassa. Hogy valóban így van-e, nem tudom, sosem figyeltem, milyen órát visel a világ leggazdagabbnak tartott embere. Azt eddig is tudtam, hogy a kvarcok sokkal pontosabbak, mint a mechanikus szerkezetek, ám azt, hogy a több ezer eurós automata órák csak "ennyire" pontosak, csak most tudtam meg. Meg lehet kövezni érte, de ez van:)
Akkor térjünk a tárgyra. Mivel továbbra is a kvarc óráknál maradok, Ronda vagy Eta a megbízhatóbb, pontosabb, időtállóbb?
Na ja, a pontosságát meg szögre akaszthatja, ha a haveroknak "csak" több 100 ezres automata van a csuklóján, ami pár sec eltéréssel müxik... megbuggyan a sör addig, esetleg a barátné is képes hamarabb elszállni, stb. :) Ráadásul a Kossuthos témát meg csak a smile alapján levenni... na az a gáz:))
Igazából ez a modell fogott meg: https://www.youtube.com/watch?v=whFj7uyW_Cs Tetszik a minimál stílus illetve, hogy sportosan elegáns. Simán el tudom képzelni akár zakóhoz, de akár farmer pólóhoz is. Nem mindennapos használatra szánnám. Köszönöm a tippet, körbenézek az általad említett márka kínálatában is!
beleszaladtam par problemasba is,egyebkent nem olyan rosszak,en mondjuk a certinanal jobbnak tartom kozv a longines ala sorolnam.."alattuk" a tobbi swiss mind csalas".-)
kicsit tegyel ra es nezzel ki egy longines-t,(persze ha talalsz stilusodra),,ar/ertekben minoseg/munkaban a legjobb valasztas hidd el.
Sziasztok! Péter vagyok, és elég kezdő az órák terén. Mondanátok nekem véleményt a Tissot márkáról? Igazából olvastam róla jót is és kevésbé jót is, nem igazán tudom hová tenni a márkát.Előre is köszönöm! Szép napot!
1. A baromságozást csak a tisztelt okoskodó stílusához alkalmazkodva hangsúlyoztam ennyire. Idejön, okoskodik, agresszívóskodik, megmondja a semmit, majd elmegy.
2. Nincs a kvarccal baj, semmi. Nagyon szép kvarcórák vannak, kár, h egy Tissot Traditional 90e Ft :) Én alapvetően a mechanikus órákat kedvelem, de látom a kvarc előnyeit, van nekem is... :)
Nyilván, ha egy találkozóra nem 8:00:01-re érsz oda, hanem 8:00:42-re, akkor ott Armageddon van, és vérbosszú. De ezt te tudod, ha ez neked fontos, akkor ámen, szerintem meg oltári nagy baromság :)
Az olcsó kvarcórák univerzuma a te világod, ott keresgélj. 100+ ezer forintot adni egy kvarcóráért oltári nagy baromság, szerintem.
Amit Te írsz, az teljesen jogos a te szemszögedből nézve, és egyet jelent: a drága mechanikus svájci órák nem Neked valók. Nincs ezzel semmi gond, de nem is érdemes felháborodni hogy “parezer eurós óra, oszt sokkal pontstlansbb, mint s bóvlikategóriájú kvarcóra”. Nem kell megvenni, rá se kell nézni, vehetsz magadbak szerencsére bőben elég pontos kvarcórát is.
Ahogy én latom a dolgot: ahhoz hogy egy mechanikus óra pontossága ccsak megközelítsen egy átlagos kvarcórát, rendkívül jó anyaghasználat, kifinomultan orecíz kidolgozás, stb szükséges, ami ezen órák szerkezetét jóval drágábbá teszi, mint egy kvarcszerkezetet. Van olyan ember, aki ezt értékeli, és hajlandó megfizetni az árát. Márpedig ha van vevő, akkor van piac. De a dolog itt nem áll meg. A drága mechanikus svájci órák árának csak egy (sokszor elég kis) töredéke a szerkezet ára. Egy-egy ilyen órán a “körítés” valódi műalkotás. Érdemes ezekre az órákra úgy tekinteni, mint egy ékszerre, ami azért kicsit többet nyújt, mint egy egyszerű ékszer. Veszel az asszonynak ajándékba egy totál hasznontalan, ásványokból, ritka fémekből, neteg kagylók kőszerű melléktermékéből, stb készült, gondosan megmunkált, nyakba fülbe, bokára akasztható vagy ujjra húzható valamit, aminek rendkívüli módon örülni fog, akár azért, mert szebbnek érzi magát vele, akár mert vélt vagy valós tarsadalmi rangot kap ezzel, vagy éppen mert óriási érzelmi tölteter hordoz a számára (pl. jeggyűrű). Ez semmit nem fog tudni, nem mutat időt, nem ébrszt fel, nem hozza agyba a eeggelit, stb, vagyis elég haszontalan, ha úgy vesszük, mégis irohaet sokat költenek ekszerekre az emberek.
Ehhez képest az óra egy sokkal okosabb ékszer., és bár időt is képes mutatni valamilyen pontossággal, de emellett hrdozza az ékszer minden tulajdonságát: gondosan megmunkált, exkluzív anyagokból van, jelzi a személyiségedet, vélt vagy valós társadalmi rangot ad, és igen komoly érzelmi töltetet is tud hordozni. Szóval ékszer.
Emberi pszichológia. Egyik ember ilyen, a másik olyan. Van aki hor ékszert, van aki nem. V
Na, talán ez a magyarazat közelebb visz a megfejtéshez. Ha számodra a fentiek közül egyik sem fontos, inkább a valódi és atompontos órsszerkezet hoz lázba, akkor Te örvendetesen jobb helyzetben vagy, mert jóval olcsóbban beszerezhetőek azok az órák, amelyeknél a pontosságon és néhány extra funkción kívül alig szántak figxelmet egyébre. De azért tedd fel a kérdést magadnak, hogy egy olyan szituációban, ahol egy a .te szemednek iszonyat rémronda, viszont évi 2 másodpercen belüli eltérésre képes, és egy iszonyat jól kinéző, de napi 5 másodpercet késő óra kzül kellen választanod, akkor dilemmában lennél-e? Ha erre a válasz igen, akkor már megtettél egy kis lépést a pontatlan és drága mechanikus órák vásárlóinak megértése irányába. Egy igen aprót.
Én pl 31-néhány karórát hordok random-szerűen, de tény, hogy a kvarcok egyre inkább "pihennek". A napi fél perc alatti járáseltérés egyáltalán nem zavar, ha pontos időt akarok, rábökök a Digital Clock App-ra a telómon.
Nekem kell az, hogy felhúzzam, megrázzam, beállítsam, a ketyegését hallgassam.
"BTW, miért olyan fontos neked, hogy egy óra napi 15mp-et vagy 1 percet siet/késik?"
A 15-30 másodpercet nem naponta, hanem havonta értettem. Napi 1 mp fér bele, és az is sok:D Azért fontos számomra a pontosság, mert szeretem a pontosságot. A 6 óra az nálam hat óra és nem 6:01. A másik szempont meg az, hogy vannak napok, amikor nem használom az órát, és ha leteszem, ne azzal kelljen kezdjem, hogy állítgatom. Lásd automata órák. Ismétlem a jelenlegi "bóvli" kategóriába sorolandó órám 22 éves lesz júniusban, eddig csak elem volt cserélve benne és néhány alkalommal óraszíj, és havonta egyszer korrigálva az a 15 mp sietés, ami a hónap alatt összegyűlt. Hacsak nem nyerek a lottón nem hinném, hogy bármikor is 100.000 forintnál többet adnék egy karóráért. Ám, ha mégis megtörténne és megütném a lottó ötöst, azért már annyit hadd várjak el egy több ezer eurós órától, hogy havi néhány mp-nél többet ne siessen vagy késsen. Tudom, hogy mások ezt nem így látják, de erről nekem ez a véleményem.
Ez is csak arra bizonyíték, az emlékeid szerint, h a vekker és a Kossuth egymáshoz képest nem sietett/késett :)
Mivel ott van a nevető emoji a végén, merem feltételezni, hogy csak viccnek szántad, mert különben oltári nagy baromságot írtál:)
Amúgy a casion ha sokat vannak nyomkodva a gombok az nem rontja a vízhhatlanságát vagy a gomb funkcióját? Ezt természetesen száraz körülményekre értem.
“A rádióvezérelt viszont belefér, 70-80 körül már választék is van belőle. És a gyakorlatban ugyanolyan pontos, amíg nem utazik a Déli-sarkra :)”
a gyakorlatban úgy néz ki ez a mutatvány, hogy az olcsó radióvezérelt óra napi egyszer (szinte 100%, hogy éjszaka) próbál meg szinkronizálni a frankfurtból sugárzott európai atomóra-rádiójellel. Ilyenkor az óra általában otthon nyugszik a gazdájával együtt. És ez vagy sikerül, vagy nem. Hiában vagyunk csk 1000 km-re a jelforrástól (ami elvileg 3000 kiloméater sugarú területet fed), bőven lehet, hogy jelátnyékban laksz, esetleg agy panel falai gyengítik annyira a jelet, hogy az órád nem veszi. És akkor egyszerűen kimarad az aznapi szinkronizáció.
Nekem a 11. keületben egy 2006-ban épített társasházi téglalakásban az Ausztriában vásárolt rádióvezérelt “vekker” 2 év alatt kb 2-szer tudott szibkronizálni (napi kétszer próbálkozott). Hasonló volt a Casio karórával, annyi különbséggel, hogy ha az ablak mellé tettem le, akkor kb az esetek 30-40%-ánán volt sikeres a szinkronizálás. Ez pont elé pg volt a pontosság tartásához. Szabadtérben minden oké volt, érdekes módon a hegyitúrákon gond nélkül szinkronizált. Onnan tudom ezt, hogy az én Casio órám kijelzi az utolsósikere szinkronizálás időpontját, és néha meg szoktam nézni, a lakásban pedig az elején kézzel indítgattam szinkronizációkat (ezt sem biztos, hogy bármely órával meg lehet tenni), hogy megtaláljam azt a helyet, ahol tud szinkronizálni.
Szóval, ha ez az atompontosság a legfontosabb szempot (amit én személyesen nem értek, de különbözőek vagyunk), akkor ne rendeld az órát netről anélkül, hogy előtte egy nagy betonplázában egy boltban meg nem kérted az eladót, hogy ugyanmar futtasson le egy szinkronizálást az órával. És figyeld keg, hogy sikerül-e. Az óra ki fogja írn, ha van lcd kijelző rajtai ☺
A pontosságot nem extrém pontosságban kell érteni. A havi 15 mp bővel belefér.
Viszont az valahogy nem fér a bögyömbe, hogy ugye az a szlogen a svájci óráknál, azért drágák mert micsoda kifinomult szerkezet van benne, kézi gyártás, sok sok évtizedes tapasztalat stb. . Most nem az alsó kategóriás órákra gondolok. Megvesz valaki egy több ezer eurós Omegát vagy IWC-t és még nem is pontosak:) Akkor meg minek? Egyetemi éveim alatt egyik szobatársamnak volt egy szovjet gyártmányú ébresztőórája, egy analóg kvarc óra, akkoriban 6-7 éves lehetett . Szinte minden műanyag volt benne, a váztól elkezdve a fogaskerekeken át majdnem minden, viszont baromi pontos volt. Emlékszem egyszer beállítottam a Kossuth Rádió óránkénti időjelzése alapján, majd heteken keresztül figyeltem. Emlékeim szerint még 3 hét után sem volt egyetlen mp eltérés sem az óra és a rádió időjelzése között. Szóval nem mindig a méregdrága szerkezettől lesz valami pontos. Persze ne értse senki félre, nem szeretnék egy szovjet gyártmányú bóvlit összehasonlítani egy méregdrága svájci órával, mert nevetséges lenne, csak eszembe jutott a történet.
"Az extrém precíz 'high end' kategória viszont nem fér bele a keretedbe."
A rádióvezérelt viszont belefér, 70-80 körül már választék is van belőle. És a gyakorlatban ugyanolyan pontos, amíg nem utazik a Déli-sarkra :)
Keskeny csuklóval a fémszíj elég nagy szívás tud lenni, szerintem érdemes a bőrnél maradni vagy a guminál. Utóbbit persze azért tettem hozzá, mert ilyen követelményekhez az egyik legjobb választás egy Casio Waveceptor, és az a "resin" szíjukkal sokkal könnyebben megvehető, mint bőrrel...
Nekem is vékony a csuklóm, de a 40 mm-es óra sem tűnik bumszlinak rajta. A 36-38 mm ideális szerintem. Bármelyik svájci, japán kvarcóra nagyon pontos , pontosabb, mint a mechanikusok. Az extrém precíz 'high end' kategória viszont nem fér bele a keretedbe. Ott évi 5-10 mp az eltérés. A többit te kell eldöntsd: milyen alkalomra használod, milyen típusú ember vagy, hogyan öltözködsz ?
Sziasztok! Tudom, hogy ez egy svájci óra fórum, de nem mondanátok egy teljesen objektív véleményt a következő óráról? Számomra a legfontosabb szempont egy óránál a pontosság. Tizenéves koromban csak a szüleimtől megörökölt orosz óráim voltak, amik hetente több perces eltérést produkáltak a valós időhöz képest. Tehát nálam csak kvarc óra jöhet szóba. Aztán a kilencvenes évek közepén (pontosan 1996. júniusában) megleptem magam egy "no name" kvarcórával, amit azóta is rendületlenül hordok. A márkája LE DUC, de szerintem ez csak egy fantázianév, mert bárhol rákerestem, sehol nem találtam ilyen márkát. Akkoriban 70 liter benzin árába került. Átmérője 28 mm, tudom elég pici egy férfinak, de a csuklóm is nagyon vékony sajnos. Naponta 1 mp-et siet, tehát havonta 30-at. https://imgur.com/a/fWQEV
Első kérdésem az lenne, hogy manapság nagyon gáz egy ilyen órát hordani egy férfinek?
Mostanában nagyon kacérkodom már a gondolattal, hogy illene már egy normálisabb órát is vásárolnom, svájci vagy japán jöhet szóba, max. 100 ezer forintig. Mint már írtam nagyon vékony a csuklóm (kb. 55 mm a szélessége). Tehát méretben mekkorában gondolkodjam? Inkább klasszikusat, mint ami eddig volt, vagy valami sportosabbat? Bőr- vagy fémszíjast? A mai svájci kavarórák mennyire pontosak? Havi hány mp plusz mínusz? Bármilyen tanácsot szívesen fogadok.
Segítséget szeretnék kérni. Családi örökségem lett egy Certina Chronolympic C-Tronic tuning hangvillás óra, melyet szeretnék megjavíttatni.
Oláh Zoltán órás mesternél is járt az óra, aki azt mondta, hogy tekercs vagy trafó baja van, amit a nagyon vékony tekercs szál hiánya miatt nem tud javítani.
Esetleg tudnátok-e ajánlani mást, akihez érdemes lenne elvinni, vagy aki konkrétan foglalkozik hangvillás óra javítással, vagy tart-e alkatrészeket hozzá.
OFF: Próbálgatom amire rájöttem a következő: A magasságot azt a kéz melegén méri jól, a barométer szuper mióta kalibráltam és nem nulláztam ki ahogyan azt a használatiban írják. Ott ugyanis úgy magyarázzák, hogy beállítod az értéket azután nullázd ki, na ez nem volt nekem logikus de megcsináltam. Ahogyan kellene helyesen írni: Kalibrálhatjuk VAGY nullázhatjuk a gyári bellításokra. Vizsont ott a vagy szavat nem használják hanem egybe írják le az egészet mintha egy folyamat lenne. Aztán írtam is itt amit kérdeztem. Gondoltam egyet és nullázás nélkül hagytam az értéket csak a koronát nyomtam be aztán visszatekertem na és így jó is.
OFF: Ahogy már előttem más is leírta, az órában a magasságmérőt folyamatosan kalibrálni kell, mert csak akkor pontos. Nekem Suunto Elementumom van már vagy három éve és nagyon szeretem, bár én nem sportolásra, hanem mindennapi használatra vettem. Annak a használati útmutatójában le van írva, hogy hogyan méri a magasságot. Most fejből nem tudom pontosan de valami olyasmi van, hogy ha a légnyomás egy bizonyos rövid idő alatt bizonyos értéknél többet változik akkor azt magasságváltozásnak veszi ha meg nem akkor légnyomásváltozásnak. Tehát ha az időjárás nagyon változékony akkor az simán be fog kavarni a magasságmérésbe is. Azt is észrevettem, hogy új elemnél még viszonylag stabilan tartja a magasságot de ahogy merül lefelé, egyre pontatlanabb lesz. De akárhogy is van, ha túrázáskor használod, akkor rendszeresen kalibrálni kell a túra folyamán az ismert magasságpontoknál. (Sajnos az enyémben hőmérő nincs, de arra is igaz, hogy értelemszerűen csak akkor mutat értelmezhető adatot ha már egy ideje nem a kezeden van az óra.)
Azonkivul nem mindegy, hogy eppen milyen ido van....:-) A magas legnyomasu vagy alacsony legnyomasu idojarasnal egeszen mas magassagi szintet ad ki az ora.
A kolléga egy barometrikus magassagszenzorral felszerelt óráról beszélt. Ezek több okból is jobbak magasságmérésre magashegyi viszonyok között, mint a GPS-es telefonos appok. De alapvető, hogy a túra elején, többnapos túra esetén közben is kalibrálni kell őket, ami abból áll,hogy egy ismert magasságú ponton beállítod az órát arra a magasságra. A menedékházakban temgerszint feletti magassága pl. ismert...
Ez valóban OFF de hát ugye a Föld nem egy szabályos gömb, a túratérkép appok, mint a Locus Map kompenzálják a GPS magassági értékeket a geoid modell alapján, hogy ne legyen az az 50m-es eltérés...
Szia! Köszi a dícséretet:)! Elhiszem, hogy meglepődtél ugyanis nemtudtad azt mennyire szeretünk túrázni, természetben lenni, bringázni, stb.
Szoktam mondani jó lenne tudni éppen milyen magasan vagyunk. Ugye a térképről és a táblákról természetesen tudja valaki de úgy érdekesebb ha akkor mutatja amikor akarjuk.
A Krivánra a magas tátrában vagy a ótátrafüredi hegységben is jól jön remélem.
Ami nemtetszik az, hogy a légnyomást 10 el kevesebbet mutat nmetudom miért, miközben beállítottam az időjárási adatok szerint. A másik észrevételem pedig az, hogy a magasság értéke is ma mást mutat mint tegnap pedig ugyanott mérem. 116 helyett 166 ot jelzett.
Erről a topic kedvéért ide többet nem írok mert a Casio oldalon is leírtam ezt amúgy.
OFF. Na ezzel tuti nem jártál rosszul, (akkor sem, ha nem svájci), bár kicsit megleptél... ez nem egy tipikus hétköznapi viseletre kitalált óra :-) (mondjuk a Submariner is eredetileg búváróra, ugaye) nekem van egy kb 6 éves Protrek 5000-esem, az akkoriban a Protrek széria csúcsmodellje vokt, kifejezetten hegymászáshoz, magashegyi túrákhoz van, szóval nagyon rétegóra a barometrikus magasságszenzorával, iránytűjével, hömérséklet-szenzorávwl, meg hasonlókal,, de azt a fajta, durva időjárásnak kitett használetot nagyon bírja... Ebben a célrétegben a Protrek-eknek egyedül a Suunt-k a valódi versenytársai. Hétköznapi viseletre nviszont nem használom, mert ahhoz nekem tül “sportos” kinézetű, illetve böhömnagy is, mert úgy van kitalálva, hogy a héjkabát mandzsettájra kívül is felvehető legyen.
A Hamilton Khaki szériát ismerem, ő is bejátszik, de nekem ez e Mühle mjobban tetszik... Egyrésztap az általad említettek kézihúzósak, másrészt pedig már ingerküszöb alatti a méretük (38mm) Igaz a Mühle sem sokkal nagyobb, az 40 mm. (f..nak kell én mindig órákra költsek, már leszokhatnék róla, de nem megy.... ☺ )
Az a helyzet, hogy a Lufthansa Inflights Shopban lehet kapni ennyiért az interkontinentális járatokon. Ott viszont már legalább egy éve, és már régóta szemezgetek vele. Holnap megyek az Egyesült Államokba Lufthansával, és szombaton indulok vissza, szóval addig van időm gondolkodni rajta... de minél jobban nézem, annál jobban beleszerelmesedek, és ismerem magam annyirw, hogy tudjam.... ennek csak egy vége lehet előbb vagy utóbb.
Egyébként a Lufthansa az egyik olyan társaság, ahol “komolyabb” órákat is lehet kapni járatokon, Fortis, Tag Heuer, Montblanc, Mühle, Luminox tipusokat láttam már a “tipikus” repülögépes órakínálat mellett...
Nézegettem mindenfelé, és 750 euró alatt nem láttam ilyen Mühle Terrasport-ot. Szóval valószínűleg jó az ár, csk kérdés, hogy milyen az óra. Lehet, hogy megnézek/vezsek egyet, oszt megtudom. Mert így fotó alapján nehéz megmondani...
Keress árakat. Tavaly emlékeim szerint olyan 1000-1500 EUR között mentek a hasonló 3 mutatósaik, ehhez képest jó ár a 750 és a minőséggel sem lesz bajod. Én kedvelem őket - anno mikor a Conquest-et vettem,
elemcserét asszem csak a swatch-ban lehet szétszedés nélkül csinálni. amugy valami fényevős kellene Neked,de az is a japók között van,ergo másik topikban.
Ezzel a kérdéssel sajnos nem jó topikban vagy. Szerintem ha jót akarsz magadnak, akkor offtopik Seiko 5 vagy Kinetic , esetleg Orient vagy Citizen. Ha mindhárom márkát végignézed, akkor óriási választékot találsz az általad megadott paraméterekkel. Svájciban (lényegében) nulla a választék ezekkel a paraméterekkel. Kvarcból már akad, de azoknál is jobbak az általam említettek. Nekem van huszonéves, mai napig működő Citize Eagle 7-esem, igaz már nem túl divatos a maga 38 mm-es méretével (de akkurban még nem a böhömnagy órák voltak a divat). Ma ezekkel a paraméterekkel inkább egy Seiko5-öt vennék, legendás szerkezet, és van belőle 43 mm-es is.
Csak egy példa, de ha nem tetszik, azért még nézelődj, mert igen változatos formában, stílusban és méretben lehet manapság kapni az ötösöket: https://www.tutuora.hu/seiko/srp513k1.html
Az automatákat ám ötévente sokkal alaposabban szét kell szedni egy tisztítás és újraolajozás kedvéért, mint amit a kvarcok elemcseréje kíván (ennek megfelelően drágább művelet is), azt ugye tudod?
Szakik ki milyen karórát ajánlana 300 Eu-ig? Amelyre gondolok az automata vagy olyan szerkezet amelyet nemkell elemcsere miatt széttszerelni na és ami minőségi is ennyi pénzért.
Azt még megértem, hogy miért a kínai növekedés, de hogy miért futott fel a UK-nál? A brókerek ugy gondolták, hogy mégsem kerül át a biznisz Frankfurtba?
Egész véletlenül a leánykori neved nem Lakinger Béla? (Vagy bélalakinger? Vagy Abádszalóki Hős? Vagy Lack Inger? Vagy B. Lakinger? Vagy még néhány további troll 1- 2 hsz-sal?)
A fémszázast kellene szidolozni a fotókhoz, de úgy tűnik, nem sikerült összeszedni, pedig mindenki lélegzetvisszafojtva várja már, hogy láthassa a Rolex meg a VC mellett. Na mikor lesz?
Az mit támaszt alá? Kamu képeket nyomsz be, azután mások fikázásával próbálsz magyarázkodni. Ideje lenne nicket váltani és előröl kezdeni, vagy hanyagolni ezt az órás társaságot, mert gáz vagy a hazugságaiddal, a rolexezéseddel, a "panelproli" jellegű megjegyzéseiddel. Gyanúm, hogy szeretnél te panel lakást tulajdonolni, de gondolom, még az sem megy. Egyébként meg kifejthetnéd ennek a szónak a jelentését. Én speciel panelben nőttem fel Miskolcon, a '60-'70-es években nem épp gazdag házban, szegény, de becsületes munkások és gyerekei között. Azóta nem egynek van a csuklóján több milliós óra. Hamisítványt nem vesznek fel és nem kérkednek kamu képekkel, meg kamu mesével. Viszont a te fajtádnak rojtosra rúgnák most is a hátsóját a viselkedése és a szövege miatt. Igazából az ilyen figurákat kiközösítettük volna, de nem volt köztünk ilyen. Azt hiszem érdemes lenne az írásaidon is átnézni és nem is válaszolni - na ehhez tartom magam a jövőben.
Látszik, hogy fogalmad sincs róla, hogy működnek ezek a dolgok. A képeket Te töltötted fel, és akárki hozzáértő megnézi egy "kicsit", ugyanezeket az adatokat fogja látni róla. Mlg az is látszik benne, hogy Windows 10-es oprendszerű gépen a beépített fotószerkesztővel manipuláltad idén január 31.-én.
Most ebbe Te futottál bele teljes mellszélességgel, mert ha nem arcoskodsz itt annyit, akkor simán elmegy mellette mindenki. De mindt mondtam, a technika sem tökéletes (pl. lehet rossz az időbeállítás a fényképezőgépeden, lehet a GPS-sel is baj - bár azt mondja 5 műhold adatai alapján állapította meg a koordinátákat - lehet hogy korábban svájban jártál és "beragadt a gépedbe", minde lehetséges), és minden kétséget el tudsz oszlatni, ha előveszed a Vacheronodat, leteszel mellé egy százast, majd előveszed a Panasonic gépedet, beállítod rajta a dátumot és az időt mára, és készítesz egy fényképet. és feltöltöd ide. A GPS-t kapcsold ki biztonsági okokból, hogy ne lássa mindenki, hogy hol tartod a több mint tízmillió forintos órádat. Gyorsabban megvan, mint itt irigységgel vádolni másokat.
Példa, ezt most csináltam bárki ellenőrizheti, bár igaz, hogy cssak tízforintost és csak egy Longinest találtam hirtelen (nem jut eszembe, hova tettem a Vacheronomat ☺☺):
Én javíttattam náluk órát, teljesen korrektek voltak. Ahhoz képest, hogy eredeti gyári alkatrészt kellett rendelni (új számlapot), még az ár is relatíve baráti volt.
Háromjegyű számokig még el se jutottatok matekból, te kis hugyos, ezért nem kapsz 100 Ft-ot se zsebpénznek. Anyuci nem szólt még, hogy ideje alukálni menni, te kis "Rolex-tulajdonos"?
Nem. Az Exif szerint Svájc, de mint minden, ez is tévedhet. De ne offoljuk szét a topikot, Nem mondtam, hogy nem hiszek neked. Viszont ha tényleg a tiéd az óra, akkor állítsd be a Panasonic DMC-TZ20 fényképezőgépeden a dátumot és időt, mert nagyon félremutatja az időt. És kapcsold ki rajta a GPS-t, mert nem működik jól.
én is megnéztem veled egy időben, és hát... nekem is vannak kétségeim... =}ez talán a székhelyük címe, mert mintha más cégek is lennének bejegyezve az épületbe.
de szeretnék hinni abban, hogy egy német cég csak nem írja le, hogy Németországban gyárttat, ha nem úgy van... =}
ha módodban áll megnézni őket, irigyellek érte. én csak ezért most nem fogok felkerekedni Németország irányába. =}
üzenem nekik innen Magyarországról, hogy ők szerettették meg velem a mechanikus karórákat.
és hogy a 100 Jahre 7654-4/00020 nagymutatóján el van csúszva a lüme-pötty. =}
Ezt akkor benéztem, elnézést. Megzavart a Wtchuseek idevágó egyik fóruma, ahol komoly vita alakult ki az egyik topikban, hogy egyáltalán van-e gyára a Point Tec-nek... De ha a Point Tec azt mondja, hogy van, akkor biztos.
Kicsit utánanéztem a GoogleMaps-en, és elég érdekes a helyszín a címük alapján, mert ott a GoogleMaps szerint nem csak a Point Tec van, hanem egy egyetemi campus is látszólag ugyanabban az épületben (“Frankfurter Hochschule für Angewändtes Management”), 3100 diákkal. Hogy hol fér el itt még (állításuk szerint) Németország egyik legnagyobb példányszamú óramanufaktúrája, ha arra járok, tuti, hogy megnézem (ez nem vicc, járok néha a Frankfurtban, és most nagyon kíváncsi lettem...)
Nincs mit, nekem egyébként nagyon bejönnek a Zeppelienek. A főnököm (akinek jónéhány drága svájci órája van) pár hónapja egy Zeppelin-nel jelent meg, ideadta, megfogdostam, hát eléggé meggyőző volt. Lehet, hogy az a “Made in Germany” kérdés másodlagos. Nekem bármelyik Zeppelin minőségibbnek tűnik, mint pl egy “Swiss Made” Swiss Military Hanowa...
"Our history begins not far from Munich, the capital city of Bavaria, in the picturesque village of Ismaning. It was here on the banks of the river Isar and surrounded by lush meadows that Wilhelm Birk founded POINT tec in 1987. It is in these bucolic surroundings that we have been producing fine quality watches that are MADE IN GERMANY for over a quarter of a century."
Arra sikerült információt találnod, hogy hol van a PointTec-nek a németországi gyára, ahol a azok a “tapasztalat órásmesterek” a Zeppelineket készítik?
A honlapon ugyanis vagy ötször ott van csupa nagy betűvel, hogy “MADE IN GERMANY”, csak éppen arról nincs szó, hol is van(nak) a gyára(i).
A komoly német márkák ebből nem szoktak titkot csinálni, pl :
Junghans (“Each watch is produced in Schramberg”),
Mühle (Glashüttében van a manufaktúrájuk, és még azt is elárulják a honlapjukon, hogy “kerek” 57 alkalmazottjuk van ebben a gyárban, mi több, online jelentkezni lehet gyárlátogatásra is),
Union (szintén Glashütte),
Glashütte Original (na találd ki gyorsan... ☺, igen, majdnem eltaláltad, mert nekik van egy gyáruk Pforzheim-ben is, ahol a számlapokat készítik; látogatókat ők ks ffogadnak a Glasshütte-i gyárban, illetve érdekes, hogy külön internet oldalt szentelnek a Pfortzheim-i gyáruknak is), Sinn (Frakfurt-Sossenheim, kva büszkék a 2017-ben megmyitott új gyárukra),
Meistersinger (Münster, elég új márka, de nagyon befutott a híres egymutatós óráival).
Ehhez képest elégge fura, hogy a PointTec titkolja, hol is készülnek a Graf Zeppelinek meg a Junkers-ek....
Ja, és a félmillió egy használt óráért csak hajszálnyival több, mint 170ezer egy garanciális újért, ugye? Nem is szólva a várható (gyanítható) szervizköltségekről.
Szerintem meg tiszteletben kellene tartani a kérdező preferenciáit és lehetőségeit, és a kérdésre válaszolni (bár igaz, véleményt kért, és az is egyféle vélemény, hogy gyűjts még haromszor annyit és vegyél inkább egy használtat)
A múltkoriban pont hasonló dolog miatt kitakodtam egy másik “Made in Germany” óramárka kapcsán (DuFa, Deutsche Uhrenfabrik Thüringen), amit egyébként hivatalosan forgalmaznak Németországban is (akárcsak a Zeppelineket), annak ellenére hogy a nevezett óragyárat hiába is próbálod keresni, nyoma sincs (valamikor réges-régen létezett ilyen nevű óramanufaktúra).
Odáig jutottam el, hogy a “Made in Germany” bár olyannak tűnik, mint a “Swiss Made”, mégis messze nem olyan: nem egy központi szerv által szabályozott védjegy, tehát annyi jogi igazságtartalma kell legyen, hogy esetleges fogyasztóvédelmi vagy versenyvédelmi perben ne bukjon, jogilag ne számítson a fogyasztó megtévesztésének. Ebből a szempontból a még “Made in E.U.” is sokkal szabályozottabbnak tűnik.
Tehát lényegében bármi lehet mögötte, ami ad valamennyi igazságtartalmat a kijelentásnak. Pl. Németországban rakják rá a szíjat és dobozolják, és lehet hogy pusztán ettől már “Made in Germany”.
Bocsánatért esedezem, hogy nem az Ön fennséges Neveltetésének megfelelően próbáltam véleményt formálni ama kérdésére válaszolva, amit kis agyméretem miatt minden bizonyyal félreértelmeztem. Kioktátasi szandékom nem volt, inkább Méltóságod kinyilvánított választását megerősíteni próbáltam a magam nagyon botor, “csak tegezni tudok” módján. Nagyon hálás vagyok hogy Méltósagod leereszkedett hozzám, és válaszra méltatva felhívta figyelmemet a hiányzó neveltetésemre, bár inkabb 199 nyilvános botütés lett volna a méltó jussom, egyetlen még élő öreg szülőm szeme láttra, aki elkövette rajtam eme botrányos nevelést.
Aszpirin a fórumos kommunikációról írt, ne keverjük össze az internettel, mint kommunikációs csatornával. Adóhivatallal is lehet interneten levelezni, annak is megvan a saját stílusa. Először udvarias, aztán anyázós :) Fórumokon valóban arrogánsnak számít a magázódás, bár engem pl. nem zavar...
Egyébként, azt írtad, elolvastál pár száz bejegyzést, tehát nem lehet idegen a stílus.
Azt is olvashattad, sokszor, hogy nincs különösebb panasz az ETA szerkezetekre, átlagosan jó minőségűek, ha kell, akkor jól javíthatók. Nem nagy zsákbamacska.
"de elriasztott a Seiko, ha úgy tetszik, őszintesége, a -35 / + 45 másodperces pontossága."
Nagy hülyeség lenne, ha ez elriasztana. Szó sincs arról, hogy a Seikók tényleg kihasználnák ezeket az elméleti határokat, még egy 5-ös is jellemzően sokkal pontosabb ennél. Egy Presage pláne, azokat már rendesen beszabályozzák gyárilag.
De ha kvarcpontosságot vagy még jobb, atomóra-szinkronizációt szeretnél elemcserék nélkül, akkor a Citizen Eco-Drive-ok között találsz nagyon elegánsakat is, zafírüveg, titánház, minden jó. (Amit a napelemes Casiókról nem lehet elmondani.) Van bennük egy kis akkumulátor-féle (kapacitor) ami idővel cserére szorul, de az az idő kb. 20 év.
Válaszát köszönöm, egyébiránt maradok maradian tahó, és nem tegeződöm csak úgy, trendi internetes módon. Lehet szapulni, és tiltakozni, stb.
Nem kívánom kioktatni, hogy mi miért van így, elvégre ez egy óra topik. Lehet idegesítően különcnek tartani, engem nem trendinek neveltek, és nem tartozom, tartoztam a "csak tegeződni tudok" kategóriába.
Azért szeretném látni a fejét Uram, ha ( mert ez interneten megszokott ), kapna egy hivatalos levelet email-ben, Szevasz Aszpirin! megszólítással !? Ja, hogy az hivatalos, az egészen más !?
Az aszpirin mellékhatása, marja a gyomrot, helyette Astrix ajánlott, sokkal kíméletesebb.
Nem írtam volna mind ezt, ha nem oktat ki, köszönöm, erre volt a legkevésbé szükségem. A " ha tetszik vedd meg !", nekem is eszembe jutott, segítség nélkül. Képzelje, megnéztem az ETA honlapját is, és ott sincs nyoma a 2836 AIG 4 szerkezetnek. Eddig magam is eljutottam , sőt, egy lengyel óra szaklap tesztjét is sikerült megtalálnom.
Pont azért írtam ide, mert a számtalan marketing duma, meg a pont az ellenkezője olvasható mindenütt.
Kedves sínkopács! Az internet fórumos etikett szerint nemhogy megengedett tegeződni, de kifejezetten durva modorosságnak hat a magázódás. Szóval nyugodtan le lehet tegezni bárkit...
A véleményem: tetszik az a Roamer, tehát vedd meg. Zafírüveges, acéltokos, és lényegében nem vízálló, (max cseppálló), tehát ezzel ne menj majd vízbe a strandon. Ha meg olvastad ezt a fórumot, akkor már tudnod kell, hogy egy óra árát nem elsősorban a szerkezete határozza meg. Ebben az árkategóriában tuti hogy nem kalibrálják gyárilag az órákat, tehát ha nem felel meg a pontossága a vásárlás utáni időszakban, akkor el kell vinni beszabályoztatni, ez nem drága művelet.
Ami a szerkezetet illeti, az egyik magyar forgalmazó szerint ETA 2836-A4 (??) szerkezet van benne, én ilynről még soha nem hallottam (mármint “A4-változatról), de itt vannak nagyon hozzáértők, akik majd megmondják a tutit.
Egy durván 170ezer forint körüli ( magyarországi bruttó) új árú óra helyett inkabb gyűjtsön még Rolexre... Komoly tanács.. Nem hazudtolod meg magad, az szent ☺ Szerintem meg, amíg gyűjt még vagy 10 évig a Rolexre, aminek az árát valószínűleg el tudná költeni ezernyi egyéb hasznos dologra is, addig vegye csak meg magának az a Roamert, ha már annyira tetszik. Mellesleg szerintem sem néz ki rosszul, bár én valószínűleg nem a rózsaarany-változatot választanám, de az is egészen tisztességesen néz ki - a fotók alapján. Just my two pence.
Nincs kétségem a'felől, hogy a Rolex kiváló óra, de bűn ronda, ha ingyen adnák sem kellene. Bocsánat a véleményemért, de ez van. Számtalan, nagyon jó óra nem kell, mert tele van mindennel, amire semmi szükségem, böhöm nagy, és nem kívánom megfizetni többek között egyik órán sem a számlapra írt márkanevet. Itt többször elhangzott, ( le van írva ), hogy olyan órát kell hordani, ami a viselőjének tetszik. Azonos a véleményem, mert persze az időt nézem, de engedjen meg Uram egy hasonlatot, tudja nekem nem mindegy, hogy " nem baj, ha rúzsos a foga, csak a bableves legyen jó !"
Remélem a Rolex iránti esztétikai ellenszenvem nem tesz itt ellenséggé azonnal, de bátorkodom leírni a véleményem. A Rolex mellé bátran írhat akár Omegát is, mert azok is egyre rondábbak, és drágábbak.
Az óránál, már ha felmerült, legyen jóleső érzés leolvasni az időt, és ne az jusson az ember eszébe, hogy de rohadt ronda ez a szemét a kezemen. Na, ezért van ötödik éve filléres, de nagyon szép Casio-m, többek között !
Nézd, ha rám hallgatsz, akkor gyüjtsd még tovább a pénzt és vegyél magadnak egy tisztességes, nem szervízbarát órát, pl. egy Rolexet. Hidd el, sohasem fogod megbánni!!!!
Örömmel venném a segítségüket. Már hetek óta nézegetem a legkülönfélébb svájci órákat, ( meg a Seiko némely Presage óráit ), döntésképtelenül. Amit lehetett végig olvastam, többek között az Önök itteni polémiáit és véleményeit, egészen 2005.-ig vissza mentem. Van az a bizonyos ETA kérdés ugye, hogy 200.- ezer, meg 1 millió 200 ezer forintos órában is az ketyeg !? Sarkítottam az árakat a példa miatt. Ezek márka névben különböznek egymástó alapvetően. Mondjuk egy ETA 2428-on mit lehet átalakítani, hogy ennyivel "értékesebb" legyen ? Elolvasva Önöket, megállapítható, hogy semmit. Lehet kis műszaki csimbókokat kicserélni, de attól az még ETA. Ez a véleményem, az órákhoz nem értek, de eléggé műszaki vagyok, voltam.
Javítsanak ki, ha nagyon tévedek ! Azt felfogtam, hogy egy kézben van jónéhány márka, több csoportra osztva, és bizonyos "leosztások vannak". Azt nem tudom jól érteni, pedig próbálom, hogy egy TISSOT azonos belsővel, mitől több kerek százezer forintokkal, mint egy Roamer ? A Roamer azért kérdés, mert az egyik leginkább tetsző darab, egy Roamer R-Matic IV, bőrszíjjal, rozéarannyal. Volt TISSOT is a pakliban, szintén ETA szerkezettel, de az árbeli különbség 80-100 ezer forint, és a Roamer nekem sokkal jobban tetszik. Lényeg, hogy az óra tetsszen, különben minek venném, jó a régi is.
Most egy "átmenetileg vett", ötödik éve, bőrszíjas Casio van a kezemen, amit elsőre mindenki aranyórának, meg valami nagy márkának néz !? Én meg az időt nézem rajta . ( Nem tudtam kihagyni ezt az epés megjegyzést, nem vagyok sznob, pedig volt Omega Seemasterem, meg végtelenül elegáns De Ville-m is.)
Szóval, ha kérhetném, legyen kedves aki belülről tud véleményt mondani, tegye meg ! Nekem nagyon tetszik ez a Roamer, pedig ezt megelőzően a Seiko Presage 4 R 37-es calibert viselő egyik szépség volt kinézve, magasabb áron kissé, ( nem venném meg itthon !), de elriasztott a Seiko, ha úgy tetszik, őszintesége, a -35 / + 45 másodperces pontossága. Az kicsit sok, mondom én, majd ki tetszenek javítani !
Volt Seiko 5-öm is, 1974.-ben, az sem tegnap volt.
Nem vetem meg a kvarcórát sem, de az elemcsere, meg a fakezű mesterek barbár óranyitási módszerei miatt, inkább vennék újra automatát. Tudom, tudom, ezt is "kell" ötévente szervizelni, én nagyon vigyázok mindenemre, az órámra különösképpen, soha nem dolgozom, és dolgoztam órában ! Soha.
Nézd, azért van "kommunikáció az olvasókkal" - és az általad emlegetett "naprakészség" pont nem szempont a célközönség számára. Van, akinek esetleg tényleg az a fontos, hogy ha kihoz a Rolex egy új, leopárdmintás szíjjal adott zöld számlapos arany Subot, arról rögtön tudjon, mert ez milyen fontos...
Van, aki meg egy jól összeszedett cikket szeretne inkább olvasni általában a Sub történetéről, szép képekkel, ráadásul az anyanyelvén. Hihetetlen, de van ilyen is. ;-)))
A Prémium különszám egyébként egy tényleg prémium minőségű nyomdai termék, bárhol a világon megállná a helyét. Egyszerűen jó kézbe venni, lapozgatni (szerintem), csak nagy felbontású, kiváló képeket válogatunk be, tökéletes nyomdai kivitellel. És azért gondolj arra, hogy szépen veszik pl: a Veterános újságokat is, pedig ugyebár akár mindent elolvashatnának a Totalcaron is. De az valahogy mégsem ugyanaz.
Nézd, aki szigorúan naprakész akar lenni, mellesleg nem okoz neki gondot más nyelveken összeszedegetni az infót - annak nyilván az ilyen cikkek nem tudnak újat mondani. De azért ez messze nem az órakedvelők teljes halmaza...
Esetleg jó cikkeket, és azért kézbe véve, lapozgatva mégis más élményt, mint egy képernyőt nézve.
Nyilván annak, akinek van erre igénye. Ilyen alapon a könyveknek sincs már létjogosultsága - én mégis csak azokat a könyveket olvasom tabletről/Kindle-ről, amelyekhez másképpen nem jutok hozzá.
Nagyon sok cikk mögött egyébként igen hosszadalmas és kimerítő forrásvadászat van, végül olyan információkat összegez, amit persze ki-ki maga is összeszedegethet - ha rászán akár napokat is. Vagy - elolvas egyetlen cikket.
A tetszéssel nincsen gond természetesen tetszenek, szerkezet ügyben nem tudok dönteni abban nincs tapasztalatom, ezért kérem tapasztalt órások véleményét!
Kaptam egy TAG Heuer Kirium WL111F órát ajándékba, de soha nem volt kivéve a dobozából, így a jó 10 év alatt természetesen az elem már halott (ha szerencsém van, a szerkezet talán nem).
Hova érdemes elvinni egy cserére? Budapesten belül gondoltam..
A kérdésben ott a válasz is. Nyálcsorgatásnak ott a NET, azonnali, prompt, testközeli videós cikkekkel, bemutatókkal ami a legújabb megfizethetetlen órákat illeti. Antik vonalon pedig annyi gyűjtőnek van tematikus blogja, saját weboldala, mérhetetlen közkinccsé tett tudással, hogy jószerével végig sem lehet olvasni.
Tényleg nem akarok tovább kritizálni, mert tisztelem azt a munkát és erőfeszítést amit beletesztek és még fejlődött is a dolog, de például érdekes volt a Tudor áprilisban bemutatott baseli újdonságairól/egyébként ami egy jó cikk volt/ olvasni fél évvel később az októberi lapszámban...
Sőt annak ellenére, hogy social médiában is jelen vagytok, tulajdonképpen még sem vagytok ott! 1490 like.
???
Valaki teljesen ismeretlenül feltölti egy döglött kutya fotóját az is többet kap ennél.
Viszont ennél sokkal többet elárul arról, hogy a piacnak mire van szüksége, ha azt mondom, hogy egy lelkes magyar fiatalember mechanikus óra témában indított oldala, néhány hónap alatt több mint 5.000. követőt gyűjtött.
Egyébként szoktam, de már csak megszokásból, tulajdonképpen nem tud lekötni igazán.
Ne vedd magadra, de szerintem az efféle újságírásnak /ezer oknál fogva, nem naprakész, ritkán jelenik meg, két irányú kommunikációra nincs lehetőség éstaöbbi ésatöbbi / bealkonyult.
Tanácsokat sem akarok adni, de valamilyen online formában vinném tovább, mert hát közben felnőtt egy generáció amely erősen érdeklődik a mechanikus órák iránt, de már legkevésbé sem OM-t olvas...
Gyártanak páran 6497/98 klónokat többféle változatban Svájcban. Szkelettáltat, színesre PVD-zettet stb. De aluminiumot eddig nem láttam. Pedig az óráik leírásaiban az szerepel, hogy alu.
Volt az ETA-nak egy aluminium szériája 6497/98-ból, és anno a Vacheron is készített aluminium hidakkal-csapágylemezzel kronométert, de ez nekem új.
Lehet saját gyár, de sanszosabb, hogy valamelyik háttér-gyár készíti a dolgaikat bérgyártásban. A tokjaik pedig variációk egy témára, mint az okos éttermi menü, amin mindent mindenből el lehet készíteni.
Minden esetre az ár elég alacsonynak tűnik elsőre ahhoz, hogy valamikor is behozza egy saját gyár költségeit...
Soha nem hallottam róluk, és kicsit gyanúsan is alacsonyak az arak, de ott van az egyik Military, ami meg tetszik. Viszont a 489 frank, egy 199 darabos szeriára eléggé gyanús... az ETA 6497-compatible movememt pedig valószínűleg egy kínai klón, mondjuk Seagull...
De tényleg érdekes, hogy ennyiért képesek kisszérias órákat gyartani Svájcban, állítólag saját robotokkal meg minden...
Sajnos a hasonló fórumokon elég sok az afféle értékromboló agent provocateur, de szerencsére mindig van vki, aki bármilyen rafinált kontextusról legyen is szó, ulima ratio-jában gondosan felsorolva a corpus delicti-ket adakváltan képes cáfolni azok pszeudo argumentumait. És nagy pirospont azért, mert erőt vettél magadon és nem írtad le zsigerből pl., hogy miről is beszélünk, a 2824 Longines-estül egy nagy kalap sz...r :-)
Rolexet leginkább a közel-keleti turistákon látok, akik készpénzzel vesznek Rolexet meg Pradát.
A németek inkább egy északi meg prorestáns kultúra, kerülik a csilivili feltűnést és szeretik a hazai órákat. Nomos nagyon népszerű, Lange&Söhne inkább csak öltönyös urakon.
Mellesleg utazgatok is eleget, pl jovő héten az USA-ba, ott, is találkozok majd mérnökökkel. Az elmúlt 10 hónapban ez a harmadik üzleti utam az USA-ba, november végén egy bazinagy konferencián voltam kinn Vegasban, tavaly májusban meg egy San Fraciscói céggel tárgyaltunk, na ott a pingvin-kinézetű marketingeseknél volt Rolex rendesen... Amúgy a magamfajták között (tech-szaki nem-üzletember kategória) a Hamiltonok eléggé népszerűek, már ha hordanak egyáltalán órát. Amerika más világ.
Hogy másfelé is menjünk: Indiában nagyvárosban (ahol én jártam) mindenki hord órát, de nemhogy Rolexet, de még valódi svájcit sem láttam egyet sem. Mérnökök között sem ☺
Egyéb jelentősebb helyek: Dél-Amerikában inkább szegényebb országokban jártam, Chile, Brazília meg Argentína kimaradt, szóval érdemben nem tudok nyilatkozni. Japán, Korea, Kína... ezek is kimaradtak eddig, de nem tartom valószínűnek, hogy itt a Rolex a nagymenő.
Vagy vegyünk egy Rolex GMT Mastert 1964-böl, 1675-ös referenciaszámú, a neten jelenleg kb. 20e euróért megy. Gondolom itt azért van egy kis értéknövekedés.
A német mérnökökhöz egy addendum részemről: egy német technológiai óriás 100%-on magyar leányvállalatánál dolgozom 15éve, és ezalatt rengeteg (százas nagyságrendű) német mérnökkel tlalálkoztam már. Direkt figyelem az órákat, és a 15 év alatt egyetlenegy Rolexet láttam a német egy német kolléga csuklóján - de az a fazon amúgy minden egyéb jel szerint is nagyon gazdag, és a vagyonát tuti nem a német mérnöki fizetéséből szerezte. Persze az is igaz, hogy ez a tapasztalat sem feltétlenül statisztikai minta, de hajlok rá, hogy mégis jelent valamit...
Sztem te nem érted a hosszútávú "viselkedését" a Rolexnek, ill. az általad felhozott kereszt-összehasonlítás több sebböl vérzö, eléggé sántító pszeudó argumentumaidét.
Hosszú távon mindenkit lehagy a Rolex, talán csak a Patek tarthat vele lépést:-) Meg persze az Omega RG széria:-DDD
Cc. uaz a szituáció, mint hogy 60ATM-os, vagy 100ATM-os "búvárórát" érdemes-e venni. Tök mindegy, mivel egy Diver's 200-as is bőven kibírja, amivel egy karóra az átlagember csuklóján szembesülhet vízben. A napi használatot figyelembe véve pontosan ugyanolyan jó a 316 is. A Rolex-en kívül a komplett óraipar ezt használja és nincsenek olyan reklamációk/elégedetlen postok, amik a 316 elégtelenségére utalnának. Vonatkozik ez a karcokra is. Beleértve a prémium márkák modelljeit is. Ha ez ekkor durranás/igény lenne, akkor az egyéb luxusórára voksolók legalább egy része átpártolt volna a Rolex-hez. Marketingfogás, de szvsz annak sem túl jó, mivel az az emberek nincsenek tisztába az acélok közti különbséggel.
"Jelentsed. Ettől még nem lesz igaz."
Így tényleg meddő a vita... Légy szíves fejtsd ki, miért nem értesz egyet ezzel : "És azt is bátran ki merem jelenteni, hogy egy full a cél Rolex és egy full acél Tissot között nem lesz különbség használat szempontjából az anyagminőség miatt."
"Már miért ne hozná?"
Pl. mert mások lesznek a kenési viszonyok, de emlékeim szerint APT fórumtárs írt is régebben a témában.
De ha megnézed a Rolex saját kommunikációját, elég sarkosan fogalmazzák meg, hogy mennyit és
milyen kondíciókkal vállalnak be járáseltérés vonalon :
CertificationSuperlative Chronometer (COSC + Rolex certification after casing)
"Az egész pozíciód hasonlít kicsit azokéra, akik a hamis Panerai vásárlást azzal indokolják, hogy hiába megy tönkre 4 évente az 50 ezres kínai klón, az még mindig olcsóbb, mint eredetit venni másfél millióért, és 5 évente 150 ezerért karbantartani."
Én amellett érvelek, hogy ha vki szeretne egy jó minőségű, megbízható és akár "élethosszig"
használható órát, akkor nem feltétlenül a Rolex az egyetlen alternatíva. Az általam példaként
felhozott 1500 EUR-os Longines sokkal messzebb van az általad említett kategóriától, mint a
Rolex-től.
"Szerintem szempont lehet sokaknak, mit tud a tulajdonuk a másodlagos piacon. Nem azért mert fészbuk neppernek készülnek, hanem mert egyfajta státusz-, elismertség-, és közvetve minőség indikátor egyben."
És legalább ugyanannyinak meg nem. De nem is ez a lényeg, hanem hogy miért befolyásolná
az értéktartás azt, hogy lehet-e vki boldog tulajdonosa 80 évig egy nem Rolex kategóriájú
órának úgy, hogy eközben nem kényszerül irreális kiadásokra?
"De az eredeti témához visszatérve úgy gondolom személy szerint, hogy a presztizs és hasonlók mellett a Rolex igen sok kézzel fogható dologban kiemelkedik az óraipar többi szereplője közül, a saját árfekvésében is."
Ebben teljesen egyetértünk, de onnan indult el a dolog, hogy "van-e élet a Rolex-en túl".
Az, hogy a Rolex példaértékű műszaki tartalommal bíró, és sok más tekintetben is
elismerést érdemlő órákat gyárt, nem predesztinálja hogy más gyártó(k) órái használati
érték terén nem tudnak úgy teljesíteni, hogy ugyanaddig kitartsanak, mint egy Rolex.
"Rolex árban az elérhető legjobb óra a Rolex szerintem."
Én úgy gondolom - ha átlépjük a határokat -, hogy az offtopic GS semmivel sem rosszabb
A legapróbb, legeldugottabb résekben fellépő korrózióval szemben ellenállóbb elvileg a 904L, és fényesebbre-tartósabb fényűre lehet polírozni, ami a vevőt is érintő két szempont.
Nehezebben karcolódik az eleve fényesebb órája, és a tengerparti nyaralás alatti csapvízben lötybölés ellenére se rohad ki olyan gyorsan a rugós stift furata a tokfülön. Tovább marad a kezén az óra tokcsere nélkül.
És a 904L acél jó drága a 316L-hez képest. Kétszer olvasztva pláne.
Ami marketingügyileg azt a szerencsés üzenetet küldi: "Hahó, mi nem spórolunk a rohadt drágán megvett órád gyártásán." - Ezt a vevők azért biztosan szeretik hallani.
Az acél kékítését kár belekeverni. Lünettát ( vagy tokon kívüli akármit órán ) kékíteni fölösleges, olyan sérülékeny a réteg, másrészt meg ugye megeresztés. És azért kék, mert már oxidálódott.
"És azt is bátran ki merem jelenteni, hogy egy full a cél Rolex és egy full acél Tissot között nem lesz különbség használat szempontjából az anyagminőség miatt."
Jelentsed. Ettől még nem lesz igaz. Ahogy az sem, hogy "A gyártás után 2 hónappal eladott Rolex nem fogja hozni a gyártás utáni értéket."
Már miért ne hozná?
Hasonlóak ezek a kijelentések a német mérnökök egyenóráira tettel. Kétlem, hogy az álatalad megismert német mérnökök, és a plusz 12, akihez nekem volt szerencsém, nagyívű következtetésekhez elegendőek.
Az egész pozíciód hasonlít kicsit azokéra, akik a hamis Panerai vásárlást azzal indokolják, hogy hiába megy tönkre 4 évente az 50 ezres kínai klón, az még mindig olcsóbb, mint eredetit venni másfél millióért, és 5 évente 150 ezerért karbantartani.
Számszakilag rohadtul igazuk van. Sőt, bizonyos egyéb paraméterekben is.
És a seagull unitas klón is tud meglepően pontos lenni. Ettől még a két óra nem lesz egyforma, hiába hasonlítanak sokkal jobban mindenben, mint egy Sea-Dweller egy Steinhart Ocean-re, vagy Tissot Seastar-ra.
De meddő a vita.
Én nem tudok elvonatkoztatni az órás - óraipari érdeklődésemtől, a már meglévő ismereteimtől, és laikus ügyvédként, politikusként, tűzoltóként gondolkodni a Rolexről, vagy épp a Seiko-ról.
Ugyanúgy más lesz a véleményem a több milliós Rolexekről, mint a hülyébbnél hülyébb összegekért a neten gazdát cserélő 6139-es "pepsi" Seiko kronókról például.
Még kitérnék az értéktartásra. Szerintem szempont lehet sokaknak, mit tud a tulajdonuk a másodlagos piacon. Nem azért mert fészbuk neppernek készülnek, hanem mert egyfajta státusz-, elismertség-, és közvetve minőség indikátor egyben.
De az eredeti témához visszatérve úgy gondolom személy szerint, hogy a presztizs és hasonlók mellett a Rolex igen sok kézzel fogható dologban kiemelkedik az óraipar többi szereplője közül, a saját árfekvésében is.
Rolex árban az elérhető legjobb óra a Rolex szerintem.
Persze a mellékelt ábra azt mutatja, hogy ez sokszor nem fontos. Fontosabb a szín; a tokforma; a számlap; a mutatók; akárcsak az autóknál vagy a mikrosütőknél.
Ha nagyon tetszik egy topmodell, az ugye az a kategória lenne, hogy a "külső a mi megfog...". Nem is lehet más, mivel csak azt tudom róla, amit a médiák lehoznak - ami persze nyugodtan lehet pozitív és igaz -, meg hogy esélyem sincs nála - nincs Rolex-em (sem).
De ha mondjuk beköltözik a szomszédba egy külsőre pont olyan nőnemű, aki a hasonlóság mellett még kedves/okos/jól főz stb. "...és a belbecs, ami megtart" és Rolex nélkül is bejövök neki, akkor milyen racionális oka lenne, hogy kihagyjam? Az, hogy így nem topmodell a csajom, hanem könyvelő? De hát én a külsőbe szerettem bele, ami meg kísértetiesen ugyanaz.
Itt lehet az epigonok létjogosultsága... Epigon, nem koppintás - ez egy létező kategória.
"- Anyagminőség: Magáért beszél. Legtöbbször az alapanyag is más ( acél, arany ) Nincs 20 év alatt kékből szürke lünetta pl."
Nekem azt mondja, hogy 904 vs 316 acél esetén az első javára szól a keménység - ami viszont használat szempontjából nem azt fogja jelenteni, hogy ha mondjuk nekiverem a tokot a Ferrari B oszlopának, mert a paparazzikra koncentráltam a nyitott ajtón keresztül, így kissé nagyobb ívben tettem a helyére a bizonsági öv csatját, akkor ezt a Rolex megússza, egy Oris meg nem. Viszont sokkal allergénebb a lényegesen több króm miatt. Semmilyen racionalitása sincs a 904-nek, a "különbözöm, tehát vagyok" jegyében használja a Rolex.
Arany és lünetta esetében fejtsd ki légy szíves mire gondolsz. A másodiknál a részletek ismerete nélkül annyit tudok hozzátenni, hogy egy nem tegnap óta létező kék kerámia lünetta nem fog beszürkülni és egy 316-nál gyengébb minőségű kékített acél is csak akkor, ha elkezd oxidálódni. Ez viszont a 316-ra és 914-re is igaz - mert ugye rozsdamentes acél nem létezik.
És azt is bátran ki merem jelenteni, hogy egy full a cél Rolex és egy full acél Tissot között nem lesz különbség használat szempontjából az anyagminőség miatt.
"- Járáseltérés: Magáért beszél. Ráadásul a piac 97%-ával ellentétben billegőn szabályoznak."
Szerintem is, a COSC az COSC, tök mindegy, hogyan éri el vki. Az sem titok, hogy a járáseltérés az
egy pillanatnyi állapot és jelentősen befolyásolják a viselési szokások. A gyártás után 2 hónappal
eladott Rolex nem fogja hozni a gyártás utáni értéket. Úgy pedig nem értékesítenek luxusórát(sem),
hogy először egy hétig szabályozzák be, aztán majd viheted. A célközönönség viszont ezt nem tudja,
ahogy azt sem, mi az a COSC, vagy billegő. Ezzel nem lehet madarat fogni.
"- Tartósság: Bár a nem műkedvelő tulaj nem tudja, de már alkatrészekben is jelentős az előny."
Amennyiben? Elég sok ETA ketyeg elég régóta akár luxusórában is, de eddig még nem volt olyan visszhang,
hogy egy rendszeresen karbantartott óránál efféle probléma merült volna fel.
"- Használhatóság: Van a Cellini-n kívül 10ATM alatt bármilyük? Egy Datejust is komoly all-rounder."
Van ennek jelentősége ebben a szegmensben? Csak azért szoktam figyelni a portálokon a "híres ember
nyaral" cikekket, hogy lássam, kin van óra vízben. Biztos, hogy nem láttam a világ összes cikkét, de
igazából idénről emlékszem egy Wahlberg-es fotóra, ahol egyértelmű az óra és valószínűleg nem
offtopic GShock. Azért nem jellemző, hogy 6-10-sok ezer EUR-os órákkal nyomják a seggest a jacht-ról.
Még a szupergazdagoknál sem...
Egyébként pedig az oyster egy sportos széria, miért kellene csodálkozni egy ilyen luxusóránál a
10ATM feletti értéken?Az offtopic Seiko-nál se nagyon van már 10ATM alatti óra - és náluk azért
picit bővebb a választék -, a sportos óráiknál meg Diver's 200 van. Ez előtt nem kellene térdre borulni.
Ha meg Cellini akkor van 4 modell, ami elég kis választék azoknak, akiket nem vonzanak a fémszíjas órák.
Női és chrono meg nem is létezik belőle, pedig ezek sem földtől elrugaszkodott igények.
"Ezekhez csak hab a tortán a szakma által elismerten jó és tartós szerkezet paletta, és hogy azt képesek maguk előállítani. Ezzel elejét véve a hobbikertész "abban is ugyanolyan ETA van ám" kezdetű kellemetlen beszélgetésnek is egy füst alatt."
Jól mondod, ez a hobbikertészek témája nem az elit golflubbok, vagy az elit magánklinikák
zacsivasalásra váró kliensei szoktak ilyesmikről beszélgetni. Ez bizony a savanyú a szőlő
kategóriája. Az IWC Sellita-val is luxusóra marad és a Maybach tulaj sem fogja cikizni a
Rolls-ost a BMW motor miatt. A "sznob Rolex-es" viszont létező kategória és nem épp
pozitív reklám a márkának...
"- "Rendszeresen karbantartva meg pont addig lesz óra, mint a Rolex." - Nem feltétlen. A garancia idő lejártával minden egyes plusz alkatrészcsere plusz zseton. És pár ETA tokozó luxusmárka szervizdíjai közelítik a Rolexét enélkül is."
A "nem feltétlen" és az "esetek döntő többségében nem" között óriási a különbség.
Hol látod a potenciális problémát pl. egy Longines 2824-2 kapcsán, ami az évek
során megoldhatatlan, vagy gazdasági totálkár kategória lehet? Már ahhoz mérten,
hogy alternatívaként első körben kicsengetek 6e EUR-t egy Rolex-ért, míg a Longines
megvan negyedannyiból.
"Az S merci tulaj példáján van egy jó megbízható órád, amivel még "villantani" is lehet. Nagyszervizek között egy igásló és egy igénytelen teve szerelemgyereke kronométer pontossággal."
De ha én nem akarok villantani és nem vagyok másodperc fetisiszta? Szerinted mi lesz a probléma
pl. egy mechanikus COSC-ra beszabályozott és rendszeresen karbantartott Steinhart megbízhatósógával
az évek során? Vagy legyen itt is Longines, ahhoz csak ad majd az ETA legalább komplett caliber-t.
"Ehhez társul az okos marketing, és a többféle vásárlói réteg számára vállaható ár, és a fészbuk neppervilág közben is ugyanolyan - használtpiaci - értéktartás."
Jó marketingje sokmindenkinek van - a csúcstartó ugye a mókus, aki tulképpen ugyanaz
az állat, mint a patkány - és a többféle vásárlói rétegből csak az egyik fogja fogszívás
nélkül akceptálni a 5-600 EUR-os szervizdíjat. Ezért nem egyenóra a Submariner mondjuk
a német mérnököknél - bár műszaki tartalma alapján simán lehetne. És a Sinn sem az.
Mert ugye nem csak megvenni kell az órát. Az értéktartás pedig szintén "hobbikertész" kategória.
Nincs az a magára valamit adó befektetési tanácsadó, aki "bolti" órát javasolna befektetés
képpen. Ez azoknak fontos érv, aki zsíroskenyéren spórolták össze a 60-as évekbeli Rolex
árát, de egy azonnali nagyszervizt már nem szeretnének kifizetni. Több olyan ismerősőm is
van, aki azonnal vett egy iPhone X-et, de közülük egynél sem volt paraméter, hogy köztudottan
jobban mennek használtan az iPhone-ok, mint az Android-os telefonok, akár nevesebb gyártóktól is.
És igen, tudom, Paul Newmann Daytona 4,6 Mdr HUF, de úgy gondolom, ez akkor lesz majd érdemi
információ, ha mondjuk kalapács alá kerül az a nem túl drága óra, amit II János Pál csuklóján lehetett
látni. Meg ugye azóta sem indult be a Daytona-k felvásárlása.
Mindezek tetejébe pedig az értéktartás elég csalóka dolog. Ha egy 6e EUR-ért vásárolt órát eladok
használtan 5e-ért, akkor buktam 1e-t. Ha egy használati értékben semmiben sem különbözöt vettem
500 EUR-ért és a büdös életben nem tudom eladni, akkor buktam 500-at.
"És bár nem minden tulaj órabubus - sőt -, szerintem annak, hogy tavaly a Zenith vezetőség röppályára állítása és a Fortis csődvédelme volt hír, többek között az az oka, hogy a Roli nem úgy készít "manufaktúra" kézihúzós kronométert, hogy lecsavarozza a rotort egy ETA 7750-esről.
A Rolex is egy cég. A földbe tud állni, nem kérdés. De az őszintének távolról sem nevezhető óraiparban és luxusiparban egész egyenesnek és elegánsnak tudják láttatni magukat."
Igen, igen, de mi az ebből, ami az egységsugarú vásárló számára ismert? A látszat meg gyakran szokott
csalni - pláne az üzleti életben. Nem mintha lennének erre utaló jelek, de nagyjából csak a csőd peremén derülne ki mondjuk az, hogy ha az ingatalan üzletágukból, vagy máshonnan "rásegítettek" a karóra üzletágra.
Ők is ugyanúgy konszolidált eredményt publikálnak, mint bárki más.
A Rolex abban igazán profi, hogy hatvan éve képes ugyanazt a designt egyre drágábban ránk sózni. A szerkezeteikben kb. 30 éve minimális a változtatás. Láthatóan próbálnak újat kitalálni (Yacht-Master II. vagy Sky-Dweller), de ezek haszontalan komplikációk és a haszontalan komplikáció műfajban sokkal jobbat is talál az ember más gyártóknál. Szóval olyan gyártó, amelynek a hagyománya és a termékeik praktikuma a legnagyobb erőssége, ebből fakadóan az innováció szükségszerűen háttérbe szorul, vagy láthatatlanul van jelen egy olyan piacon, ahol a többi gyártó az innovációból és az innováció marketingjéből próbál megélni. Ezen kívül még a nagy gyártási volumen ellenére is képesek voltak megőrizni az exkluzivitás imázsát, na ez az, amit senki nem tud utánuk csinálni.
Nekem van Steinhart Ocean One-om, imádom. A designban vannak szándékolt eltérések a Submarinerhez képest (tokfülek, kismutató, crown guard formája, lünetta beosztása, a dátumablak fölötti nagyító). A probléma az, hogy a tokfüleken kívül minden egyes eltérés csúnyábbá teszi az órát, az egyetlen előny, hogy nem vették át a supercase gusztustalan hatszögletű formáját. Pár hónapja megint gyártanak 39 mm-es Ocean One-okat (a 42 mm-es a maga robusztus fémszíjával nekem túl nehéznek bizonyult, csak nato szíjjal tudom viselni), ha a Vintage Red is kijön kisebb méretben, akkor cserélek, mert az olyan közel lesz a tökéleteshez, amit ebben az árkategóriában nehezen talál az ember. Ha az MKII Tornek Rayville elkészül még ebben az évezredben, akkor talán az lesz ehhez mérhető, de évek óta áll a projekt.
A Steinhart nyilván nem a Rolex ellenfele, hanem az ETA werkes Tudoré. Egyszerűen nem tudom rávenni magam egy ETA-s Black Bayre, bármennyire szép is, mert a Steinhart (és még egy rakás más márka is) gyakorlatilag ötödáron hozza szinte ugyanazt a minőséget. Én kifejezetten szeretem az ETA werkkel szerelt órákat, a alkatrészek könnyen és olcsón beszerezhetőek, gyakorlatilag bármelyik órás megjavítja, mert semmi speciális szerszám nem kell hozzá.
Elég lenne, ha kiderülne, hogy terroristákat támogatott az alapítvány, nőket molesztáltak évtizedeken át a csapatépítő tréningeken a főnökök, vagy kismacskákon tesztelték 1997-ben a tríciumos festék lenyelésének élettani hatásait, és földbe állnának azonnal.
De ami a marketing választásaikat, vagy az óráik bel-, és kültartalmát illeti; a tömeggyártásban utazó cégek legtöbbje előtt még mindig követendő példa.
Csak egy kis kekec: “Steinhart, ami még designe-ban is tud Submariner-hez közelíteni” - mondjuk egy Steinhart Ocean One, ami - ha nem létod a feliratot - design-ban egy nagyon durva Submariner-koppintás egy az egyben? ☺
Én a “luxust” nem a fizetésekhez mérten definiálom. Inkább az számít szerintem luxusnak, ha olyasmit veszel, amire nincs szülséged amúgy (vagy ha van is, a szükségedet ki tudnád egyenlíteni a töredékéből is), és ez alapvetően jövedelemtől független. Kinn is inkább így értelmezik a luxus fogalmát. A jövedelemtől persze az függ, hogy milyen luxust tudsz magadnak megengedni, és ebben Svájcban vagy az USA-ban is sokkal jobban állnak, mint nálunk.
De azért az USA-ban is egy Audi vagy egy BMW “luxury car”-nak számít, ahogy a Rolex is “luxury watch”-nak.
Ezt összehasonlítani egy Skoda Fabiával nem okés - ahogy írtad Te is, de nem azért mert Skoda Fabiából többszázezer van itthon. Akinek itthon nagy szüksége van egy autóra, annak a Skoda Fabia itthon is, és Svájcban is az egyik legolcsóbb megoldás. Akinek meg órára van szükségen, annak sem itthon, sem Svájcban messze nem a Rolex a legmegfizethetőbb.
- Anyagminőség: Magáért beszél. Legtöbbször az alapanyag is más ( acél, arany ) Nincs 20 év alatt kékből szürke lünetta pl.
- Járáseltérés: Magáért beszél. Ráadásul a piac 97%-ával ellentétben billegőn szabályoznak.
- Tartósság: Bár a nem műkedvelő tulaj nem tudja, de már alkatrészekben is jelentős az előny.
- Használhatóság: Van a Cellini-n kívül 10ATM alatt bármilyük? Egy Datejust is komoly all-rounder.
Ezekhez csak hab a tortán a szakma által elismerten jó és tartós szerkezet paletta, és hogy azt képesek maguk előállítani. Ezzel elejét véve a hobbikertész "abban is ugyanolyan ETA van ám" kezdetű kellemetlen beszélgetésnek is egy füst alatt.
- "Rendszeresen karbantartva meg pont addig lesz óra, mint a Rolex." - Nem feltétlen. A garancia idő lejártával minden egyes plusz alkatrészcsere plusz zseton. És pár ETA tokozó luxusmárka szervizdíjai közelítik a Rolexét enélkül is.
Az S merci tulaj példáján van egy jó megbízható órád, amivel még "villantani" is lehet. Nagyszervizek között egy igásló és egy igénytelen teve szerelemgyereke kronométer pontossággal.
Ehhez társul az okos marketing, és a többféle vásárlói réteg számára vállaható ár, és a fészbuk neppervilág közben is ugyanolyan - használtpiaci - értéktartás.
És bár nem minden tulaj órabubus - sőt -, szerintem annak, hogy tavaly a Zenith vezetőség röppályára állítása és a Fortis csődvédelme volt hír, többek között az az oka, hogy a Roli nem úgy készít "manufaktúra" kézihúzós kronométert, hogy lecsavarozza a rotort egy ETA 7750-esről.
A Rolex is egy cég. A földbe tud állni, nem kérdés. De az őszintének távolról sem nevezhető óraiparban és luxusiparban egész egyenesnek és elegánsnak tudják láttatni magukat.
"ebből az Omega-modellből - a fekete számlapos, férfiméretű Omega Seamaster Planet Oceanból - nem készült olyan, aminek a dátumablakában fehér háttérre festett fekete számok láthatók, csak olyan, aminek a dátumablak-háttere is fekete"
"De nincsenek. Abban az árfekvésben és paraméterekkel legalábbis."
Jó jó, de mik ezek a paraméterek? Egy karóráról beszélünk - használati tárgy-, ahol a használati érték szempontjából értékelhető minőségi kritériumokat - anyag/gyártásminőség, járáseltérés, tartósság,
megbízhatóság stb - simán hozza egy töredékárú Tissot, Longines, Oris - vagy épp Steinhart, ami még design-ban is tud pl. Submariner-hez közelíteni. Szó se róla, rá kell szánni az időt/pénzt a beszabályoztatásra, de után az elabore 2824 is tud mechanikus COSC-ot... Rendszeresen karbantartva meg pont addig lesz óra, mint a Rolex.
A tulajdonos - függetlenül attól, hogy milyen indíttatásból vált azzá - nem igazán tud mit kezdeni olyan
paramétertekel, mint pl. az, hogy szétszedés után passzentosan mennek vissza a hidak, nem kell szentségelni a rugóház összerakásnál stb. Itt válik el szignifikánsan a Rolex a piac nagy részétől, meg ugye a villantásfaktor.
Egy S Merci tulajt sem az fogja érdekelni, hogy mit (nem)szív a szerviz a kocsijával, vagy hogy mennyi izzadtság folyt le a gyárban a melósok hátáról, hanem az, hogy számára használat közben mit nyújt, ami több és amiért megéri ezt venni - és persze itt is bejátszik a villantásfaktor.
Bármennyire is minőségi a Rolex, nem ez hozza nekik a bevételt, ahogy a luxusipar más egyéb termékeinél sem.
"A Rolex szinte a márka kezdetei óta próbált kiváló minőséget előállítani, darabszámtól függetlenül."
Ilyen indíttatásból egy pénzes órakedvelő venne Rolex-et, mert a fizetőképes kereslet halmazából ezzel egyedül ő lesz tisztában. Rájuk bevételt tervezni/belőlük megélni viszont nem lehet...
egy autóval kár összehasonlítani,az a mindennapi életben használatos dolog. ugye van 2 millió autó kb itthon,annyi rolex nem hinném hogy van... mint írtam,ha svájci fizetésem lenne,nem volna luxus.
"tucatjával vannak hasonló minőségű órák a piacon"
De nincsenek. Abban az árfekvésben és paraméterekkel legalábbis.
A Rolex szinte a márka kezdetei óta próbált kiváló minőséget előállítani, darabszámtól függetlenül. Nyilván ez is egy cég, profitért létezik, hanyatt esni nem kell a dologtól.
De amíg más - mára manufakturálisat játszó - márkáknál a millió pluszos szegmensben elfért a "csináljunk úgy kis másodpercet a 9-eshez, hogy hagyjunk le 2 mutatót és tengelyt egy Vajoux 7750-ről", addig a roli amit csinál, azt szimpatikusan és jól csinálja.
Szerintem egyébként nem kifejezetten csak luxus szegmens. Kétlaki, pont ezért megy nekik jól. Azért egy magára adó ingatlanügynök vagy fogorvos kezén meleg lenne egy komplikált Becsei, vagy egy Jaquet Droz a drágábbak közül; míg egy Rolex bőven elfér.
Miközben a közönségkedvencek mellett náluk is el lehet költeni egy darabra egy budai családi ház árát is, ha a jelszó gyéééémmááánt és aaaraaany. :)
A valós műszaki értékhez viszont nem fér kétség. Bár nyilván annak is van számtalan aspektusa.
Seiko: sztem ott a hiba náluk, hogy minden szegmensben ott vannak, ami a Rolexre nem mondható el. Meg az, hogy Hong Kongban, a Fülöpszigeteken és Koreában is gyártatnak Seikókat, ami a Rolexre nem mondható. A Rolex a luxus szegmensben van, az árral és a minöséggel együtt.
Nagyon erős marketingkampányt nyomtak a 70-es évektől ("egy Rolex 1 évig készül" stb.), amivel az egyszerű emberek szemében, főleg Amerikában, de az egész világon is, a presztízsóra szinonímájává tették a márkanevet, hasonlóképp, mint ahogy a Kleenex "a" papírzsebkendő, vagy a Hoover "a" porszívó ott. Így az árakat is fel tudták húzni a presztízskategóriába, és a presztízs a használt árakat is magasan tartja. Persze az egy komoly teljesítmény, hogy a tömeggyártás mellett is fenn tudják tartani a magas minőséget, talán a Seiko képes erre, a többi svájci kisebb sorozatokat gyárt jóval manufakturálisabban, a kínaiak meg ugye... :D
Mint írtam, tucatjával vannak hasonló minőségű órák a piacon. Az értékállóság már bonyolultabb, abban erősen benne van a hozzá köthető hype. Sokkal erősebben, mint a valós műszaki és esztétikai minőség.
Nekem ez a rolex-mánia pont olyan, mint az iphone-hype, meg a bömös-hype. Fel nem foghatom, mitől annyira menő egy évi 800 000 példányban gyártott termék. Szép (bár ez ízlés kérdése), jó (általában..), de kismillió hasonlóan jó és szép helyettesítője van, semmi egyedi vagy különleges nincs benne. Főleg használtan... akkor meg egyenesen vicces ilyenekkel parádézni. Jó, érdekes, meg izé, de hogy presztízstermék lenne... Na, mindegy, majd valaki úgyis megmagyarázza :)
Ó, akkor ezt neg kell fontolnom... (hozod a tőled várhatót, de ha kiadnék most hirtelen 2000 dolcsit egy óráért, akkor nálam ez a konkrét FC legyőzné a használt Rolexet... nyenyenye :-P ☺ )
Szerintem 60-as évek, elég tipikus, valószínűleg valami 5xx szériájú saját Marvin szerkezettel. Nem rossz, de tulajdonképpen átlagos, viszonylag gyakori óra minálunk.
Nem létezik Marvin gyári számos adatbázis (eleve nem volt következetes a számozásuk sem, jóval későbbi órán is van, hogy kisebb szám van - összevissza számoztak, leginkább csak saját használatra és garanciális azonosíthatóságra).
Ha lenne egy kép a számlapról is, akkor talán jobban meg lehetne becsülni az óra korát, de igazándiból kellene egy a szerkezetről is, csak így lehet értelmeset mondani. Ami képet betettél, az egy 1950-197x közötti időszakban bármi lehet, még a szerkezetre nézve sem lehet semmit sem tippelni, hiszen az sem látszik, hogy kis- vagy középmásodperces, igazándiból még az sem egyértelmű, hogy kézihúzós vagy automata (bár kézi húzósnak mondanám), lehet ez akármi, akármikorról.
Attól függ, miről beszélünk. Egy ETA alapú szerkezethez bármi beszerezhető más forrásokból is. Régebbi óráknál meg sokszor a márkaszerviz sem tud segíteni, viszont az nem hajlandó "barkácsolni", tehát egy akár csupán 20-25 éves pl: Certinával is járhatsz úgy, hogy eredeti, gyári koronát a márkaszerviz sem tud már rá adni, viszont az nem fog neked keresgélni rá oda illő, megfelelően is tömítő, de nem jelzett, nem gyári mást, visszaadja javíthatatlanként...
Bizonyos esetekben ugyanakkor nyilvánvalóan a márkaszerviz a jó megoldás. Én amúgy sem ellenük szólaltam fel, csupán arra akartam rávilágítani, hogy az ő, sokszor rettenetesen magasnak tűnő vállalási áraik az üzleti modellből adódóan szükségszerűek.
Új vagyok a fórumon és kérdezni szeretnék a hozzáértőktől. Van egy régi Seiko5 órám, heti átlagban 7 sec. a napi késése. Természetesen ez engem nem zavar. Az elfogadható, vagy még van mit javítani rajta?
Az elegáns szalonok és márkaszervizek is azért tudják egyáltalán - úgy, ahogy - fenntartani magukat, mert arra a szűk, pénzes, és nevezzük néven: jellemzően nagyon sznob körre alapoznak, aki egyszerűen nem hajlandó bevinni a Rolexét meg Vacheronját egy nem csilivili, nem drága helyen lévő, nem látványos és "menő" szervizbe.
Aki olyan elvetemült, és eredeti alkatrészt szeretne az esetleg cserélendő helyett, az hova menjen, ha nem a hivatalos szervizbe?
Ezesetben sosem fogjuk megtudni, miben nyilvánult meg részemről a hibáztatás, amikor a növekvő ügyfélszám kezelésére áremelés helyett együttműködésen alapuló kapacitás-bővités mellett érveltem. Úgy, hogy senkiről sem nyilatkoztam degradálóan pl. azért, mert kimaradt az életéből a facebook és az internet. Ahogy azt sem fogjuk megtudni, hogy mik a Te érveid az áremelés mellett.
Azt sem fogjuk megtudni, hogy miket rendeltél a Stowa-tól, aki szvsz egy meglehetősen szimpatikus szereplője
a piacnak, de sok hozzá hasonlóval együtt is csak kerekítési hiba pl. a SW group középkategóriás eladásai mellett. Márpedig az SW egy Tissot-hoz sem hajlandók akár egy mutatót, vagy egy koronát eladni szervizhálózaton kívülre. Ahogy a többi konglomerátum sem, de pl. az Oris sem - mint elég patinás független szereplője a piacnak. A nagy számok törvénye alapján az ő óráikból fog több beeseni szervizre, nem a Stowa és tsai-éból - bár az árképzés miatt lehet fordulat, de nem hirtelen.
Nem kell luxusórában gondolkodni, hogy olyan problémába fusson bárki, amit márkaszervizen kívül nem lehet megoldani még egy topon lévő órásmesternek sem.
A burkoló, az asztalos, a villanyszerelő és az autószerelő nem hobbista órakedvelőknek dolgoznak. A munkájuk úgymond létszükség. Nem lehet párhuzamba állítani az órásokkal.
Nem értem, mit nem értesz azon, hogy Pista bácsi világvégi ismeretlen órásnak hiába van óriási szaktudása, ha csak a nyomtatott telefonkönyvben van benne a címe, amit már ki sem adnak. Ha nem erőlteti meg magát, nem fognak rátalálni és kész. Ha pedig nem találnak rá, honnan tartja fenn a gyakorlatát, hogy társuljon gyakorló órásokkal?
Nem tudom, miért kellene pont gátkereket és billegőt rendelni VC-hez, de én pl. két hete rendeltem alkatrészeket a Stowa-tól e-mail-en és nagyon készségesek voltak. Képeket is tudtunk cserélni a pontosság kedvéért. Pár nap alatt meg is érkezett a cucc.
A VC valószínűleg a többi Luxusgyártót követve nem fog kiadni senkinek alkatrészt, hanem a saját márkaszervizébe kéri be az órát (bár őket még nem kerestem).
Részemről a témát lezártam. Mindenáron szeretnéd bebizonyítani, hogy az órások a hibásak a kialakult helyzetért, mert az autószerelők bezzeg nagyon ügyesek. Ez nem így van...
Nálad még sosem dolgozott olyan burkoló/asztalos/villanyszerelő stb. aki már nem mai gyerek - nem okos a telefonja, mert nem érzi szükségét -, de profin megcsinálta amit kellett? Rendeljenek mielőbb sírhelyet, mert internet nélkül meg vannak számlálva a napjaik?
Onnan indultunk el, hogy svájci órák időszakos karbantartartását kell elvégezni. Ehhez minek internet? Vagyonokat érő sokkomplikációs órákat le lehet szervizelni egy korrektül - mondjuk mint Hantosé - felszerelt órásműhelyben - nem kell hozzá dupla zsilipes, CAD/CAM alapokon nyugvó gyári márkaszerviz.
E-mail a gyártónak? Próbáld meg kinézni ebay-en pl. egy újabb VC sorozatszámát és írj a gyártónak brahiból, hogy szükséged lenne egy gátkerékre meg egy billegőre hozzá, ugyan mondják már meg, hogy mibe kerülne és hogyan tudnád megvásárolni.
Az autószerelőm jó pár éve gond nélkül megoldotta, hogy ne üzengessen az egyik törzsvevője mercijének a számítógépe, mivel a jóembernek sikerült menet közben üresben tennie a váltót. De azt már nem vállalta be, hogy a nem eredeti, de "tutira ugyanaz" led-es lámpatestet összelője a kocsi számítógépével. És ettől nem veszítette el a kuncsaftot...
Lehet, hogy a szaki nem tudna ebay-en alkatrészt keresni, de ezt majd megtenné helyette mondjuk Hantos segédje, ha még van neki. Ő meg addig remekül rendberakná azokat az órákat, amikhez nem kell alkatrész, de eddig be sem kerültek a műhelybe kapacitáshiány miatt.
Vályi Emőke tart OKJ-s tnfolyamot minden évben. Kell gyakorlati hely és nagyrészt egyedül kell megtanulni mindent. A szerszámokat is magadnak kell biztosítani. Legjobb, ha van órás ismerősöd és tőle kérsz segítséget ebben.
Értem, de ha csökken a kereslet, akkor lehet a szabadidőben internetet tanulni. Sokan képesek rá. Ugye itt olyan személyről beszélünk, aki nem tutyimutyi. Aki nem tud fejlődni, az lemarad, nem találják meg. Ez van. Egy ingyenes cylex tudakozó is csodákra képes.
Akinek nincs internete, hogyan fogja felújítani egy hozzá került modern óra tokját, amivel addig nem találkozott? Kellenek róla képek. A gyártókat is legegyszerűbben e-mail-ban lehet megkeresni alkatrészekért. Egy-egy hiányzó alkatrészt ma már lehet kotorni az E-bay-en. Ezek ma már mindennapos dolgok.
"A vidéki órás még jobb példa, de ugye a távolság miatt az én eszmefuttatásomból ők kimaradnak."
Az internet és az FB meg még ma is varázslat akár az 50-60-as korosztály jó részének is, akik még bőven tudnak érdemi eredményt felmutatni. Nem gondolom, hogy az csökkenti a szaktudást.
Gondolod, hogy egy budapesti órásnak érdemes társulni egy olyan órással, aki nem balfék, de mégis csak kínai elemeket cserélget valami nagyon eldugott helyen?
Vannak vidéki felkapottabb órások. Ma már van internet, Facebook. Az ismertség, önreklám nem akadály többé. Az ország minden részén vannak olyan órakedvelők, akiknek kellene jó órás. Ha ezt valaki nem fogja fel és csak szerényen cserélgeti az elemeket, annak milyen tapasztalata és gépparkja lehet?
Egy időben hozzánk elég sokat hoztak ebből a kivitelből - tisztességes óra, de igazándiból "semmi különös", és olyan nagyon nem is ritkaság (nekem is van a gyűjteményemben). Nem nagy érték, a netes árak ne tévesszenek meg - jelentősebb összegeket csak az arany tokos és kifogástalan esztétikai-műszaki állapotú órákért kérnek - és kapni azokért sem nagyon kapnak. Ebben az állapotban ez az óra idehaza sajnos 5-10 ezres értéket képvisel, kis szerencsével talán többet, de akkor sem jelentőset. A számlap ilyen jellegű, pöttyös megbarnulása sajnos tipikus, az alkalmazott lakk tulajdonsága.
Tisztelettel érdeklődöm nagyapai örökségemről. Vajon értékes, és mennyire? Nézegettem a neten, láttam is ezt azt, de biztosat nem olvastam. Legyetek szívesek, segítsetek, előre is köszönöm!
Megnéztem, az eBayen pörög nekik a bolt igazából, ott sokat adnak el és 100%-osak. Előtte az Amazon-on mentek. Emiatt a többivel nem is foglalkoznak sztem, amúgy egy 50 körüli formáé a bolt, talán nem egy nagy facebook-guru :) Amerikai cégjegyzékben utánanéztem, a tulaj létező személy, működő vállalkozás.
"Amelyik órásnak manapság nincs elég munkája, annak megvan az oka."
Igen, de lehet, hogy ez az ok abban merül ki, hogy egy pesti peremkerületben/nem túl felkapott helyen "praktizál" többé-kevésbé ismeretlenül. Hiszed vagy sem, van akinek nem azért nem jön össze az élet, mert élhetetlen balfék/csaló/kókler... A vidéki órás még jobb példa, de ugye a távolság miatt az én eszmefuttatásomból ők kimaradnak. Vannak olyan helyek az országban, ahol egy elemcseréért cirka az elem árát lehet elkérni és azt is sokallják.
FOLYAMATBAN LÉVŐ MUNKÁIM MIATT LEGHAMARABB FEBRUÁRRA TUDOK JAVÍTÁST VÁLLALNI. HATÉKONY ÉS PRECÍZ MUNKAVÉGZÉS ÉRDEKÉBEN APRÓBB MUNKÁKAT (ELEMCSERE, STB) MÁSNAPRA VÁLLALOK. AMENNYIBEN SZAKTANÁCSOT SZERETNÉNEK AZT EGYEZTETETT IDŐPONTBAN 8000.-FT/ÓRA ÁRON MEGTEHETIK
Amelyik órásnak manapság nincs elég munkája, annak megvan az oka. Melyik jobb nevű órás ajánlaná őt szívesen? Miért társulna vele?
Hantos sem küldi el a francba az ügyfeleket, csak megkéri őket, hogy később hozzák vissza, vagy ajánl maga helyett mást a munkára. Ehhez viszont nem kell társulni.
Talán a témába vág a kecskeméti Hanga Órás Facebook bejegyzése:
Ahogyan a gépkocsiknál is AJÁNLOTT a futásteljesítménytől függetlenül az 1-1,5 éves olajcsere periódus, úgy a karóráknál is tök mindegy, mennyit állnak az 5-7 év alatt.
Természetesen ez csak akkor érvényes, ha az órát vagy a kocsit használod is néha, valamint használni is akarod a jövőben.
hogy van a karbantartás akkor, ha az óra az év nagy részében nem megy, mert egy másikat használok, akkor is 5-7 évente szervíz? Már van egy automatám és most szeretnék egy felhúzós Hamiltont venni, akkor lenne egy téli és egy nyári órám;)
"Ez nem ennyire egyszerű. Pont úgy, ahogy nem igaz az "autószerelő = autószerelő", avagy "orvos = orvos" képlet, úgy ez nem igaz semmilyen más szakmára/hivatásra sem."
Valóban nem, de megvalósítás értelemszerűen nem úgy történne meg, hogy "egymásra találás"-vállveregetés-szerződés. A puding próbája itt is az evés.
"A jó szakemberek nem morzsolódnak le - a rosszakkal meg nem tud más sem mit kezdeni..."
Miért ne morzsolódnának le? Elég jó orvosok, autóbuszvezetők, esztergályosok stb. morzsolódtak le és dolgoznak most külföldön. Egy órás nem tud befolyással lenni arra, hogy olyanok esnek-e be hozzá, akik csak x HUF-t hajlandóak fizetni ugyanazért, amiért a máshová beesők meg akár 2-3x-et is...
"És sajnos az sem igaz, hogy "akkor árat kell emelni" - nem működik ez sem olyan jól,..."
Egyetértünk, ezzel kezdtem, viszont az is tudja rombolni az üzletet, ha még csak nem is az a válasz, hogy előjegyzésbe tudjuk venni 8 hónappal későbbre, hanem az, hogy menjen amerre lát, van elég meló. Vmilyen szinten mindegy, hogy az árakkal űzik el a kuncsaftot, vagy érdektelenséggel...
"...aki egyszerűen nem hajlandó bevinni a Rolexét meg Vacheronját egy nem csilivili, nem drága helyen lévő..."
A Hantos féle firma azért szvsz hazai viszonylatban tud megfelelő mennyiségű bizalamat ébreszteni - azokban legalább is, akik nem a "kellemetlen emberek" kategóriájába tartoznak, de nekik szokott lenni
Ez nem ennyire egyszerű. Pont úgy, ahogy nem igaz az "autószerelő = autószerelő", avagy "orvos = orvos" képlet, úgy ez nem igaz semmilyen más szakmára/hivatásra sem. A jó szakemberek nem morzsolódnak le - a rosszakkal meg nem tud más sem mit kezdeni...
És sajnos az sem igaz, hogy "akkor árat kell emelni" - nem működik ez sem olyan jól, Hantos is megtehetné, hogy dupla áron kezd dolgozni - de ennek nagyon könnyen az lehetne a vége, hogy negyed-ötöd annyi munkája lenne... Ez a szektor aztán végleg "hobbi" jellegű, ha valakinek van egy - akár drága, márkás - órája, és nem talál olyan áron szakembert a javítására/karbantartására, amit még rá óhajtana szánni - hát nem fogja megtépni a haját, nem fogja fogcsikorgatva kifizetni a megcélzott összeg többszörösét - beteszi a fiókba, "majd meglátjuk" alapon, aztán használ addig valami mást. Az a kör, aki vagy annyira elkötelezett, vagy annyira pénzes (vagy mindkettő), hogy "bármi áron" mozgásban tartja a hobbiját - az igen szűk. Rettentően. Arra még országosan is legfeljebb pár szakember alapozhat egzisztenciát, nem több - és itt azért már az elvárások is mások. Az elegáns szalonok és márkaszervizek is azért tudják egyáltalán - úgy, ahogy - fenntartani magukat, mert arra a szűk, pénzes, és nevezzük néven: jellemzően nagyon sznob körre alapoznak, aki egyszerűen nem hajlandó bevinni a Rolexét meg Vacheronját egy nem csilivili, nem drága helyen lévő, nem látványos és "menő" szervizbe. Nem érdekli az sem, hogy csak azért fog kifizetni háromszoros pénzt, hogy puccos belvárosi szalonban foglalkozzanak vele - neki ez hozzátartozik a "fílinghez" - viszont ez a kör tényleg szűk (és őszintén szólva nem ritkán nem is kellemes emberek).
Vannak akik folyamatosan morzsolódnak le, mivel nincs munkájuk/kevés munkájuk van, mivel nem tudnak épkézláb árat érvényesíteni, ellenpontként pedig van a piacon egy olyan szereplő, aki tud és emellett még erőforrás hiánya is van - ergo reális piaci igény van a növekedésére.
Akkor növekedés legegyszerűbb módja, ha megpróbálnak vmilyen formában együttműködni egymással.
Nekem "felesleges" piacom van, neked "felesleges" erőforrásod - szvsz ez nem olyan bonyolult, csak szándék kell :-)
"Igen, ezzel egyetértek, ugyanakkor az, hogy viszonylag kevés a “tudatos” vásárló az órapiacon, az nem feltétlenül a vásárlók hibája."
Egyrészről világ működése az, hogy senki sem fog saját zsebe/megélhetesé ellen marketingelni.
A nepper sem mondja meg a boldog kuncsaftnak - aki a vételárat úgy fizeti ki, hogy abban aprópénz is van -, hogy a töredékáron vásárolt élemedett korú presztizs autó szervizére rá fogja fizetni a gatyáját - már ha tudja fizetni... A Tesco-ban sem mondják el, hogy a 15e-ről 9e-re leárazott kávéfőzőhöz 5e-ért lehet új üvegpikszist kapni, ha az eltörik. Miért ez a szegmens lenne kivétel?
Másrészről meg azon nem lehet segíteni, ha vkiben nem buzog a tudásvágy és/vagy nem érti az összefüggéseket. Devizahitel, piramisjátékok, apróbetűs rész a szerződéseken és tsaik...
Az USA-ban elég komoly fogyasztói érdekvédelem, illetve fogyasztói szervezetek/tömörülések - pl. telefonkönyvnyi tesztjeik vannak a a sonkakonzervtől a helikopterig - vannak, mégis keringenek történektek az ölebüket villanysütőben szárító - megsütő -, vagy a tempomat funkcióját finoman szólva félreértő állapolgárokról.
Miben látod a teljesen felszerelt műhellyel rendelkező órások társulásában az előrelépést? Attól, hogy társulnak, hogyan lesz nagyobb kapacitásuk? Attól még ugyanazok a két kezű emberek lesznek. Nem fognak tudni több órát szerelni adott idő alatt. Ahhoz plusz munkaerő kell. APT ezt jól leírta.
Igen, ezzel egyetértek, ugyanakkor az, hogy viszonylag kevés a “tudatos” vásárló az órapiacon, az nem feltétlenül a vásárlók hibája. Nem tudom, hogy egyáltalán van-e olyan újóra-kereskedő, aki felhívja rá a vásárlói figyelmét, hogy az órát, amit megvett, mennyiért lehet szervizeltetni, és megkockáztatom, hogy nagyon sok vásárló van a tárgyalt árkategóriájú órák célközönségeben, aki még azt sem tudja, hogy a - számára drágán vagy olcsón - megvett órát rendszeresen kell majd szervizeltetni. Lehet persze, hogy tévedek. Mivel egy óra használata nem feltétlenül szorul a használati utasítás elolvasására, ezért még az sem biztos, hogy megtudja, mindaddig, amíg az óra a használhatatlanná válik a szervizeltetés hiánya miatt. (egyébként most hogy szóba került, meg is fogom nézni az egyik komolyabb órámmal kapott igencsak vaskos könyvecskében, hogy felhívja-e legalább az a figyelmet a rendszeres szervizeltetés szükségességére.
De ha már valaki tisztában is van azzal, hogy szervizeltetni kell az órát, és tudja is a jelenlegi szervizköltségét, akkor is ahhoz már igencsak tudatos utánajárás kell, hogy még vásárlás előtt meg tudja becsülni az 5-8 év múlva várható szervizköltséget - erről nekem azután kezd elképzelésem lenni, hogy itt a fórumban olvastam APT hozzászólásait a szakemberhiányról és a szervizköltségek várható alakulásáról - amiből nekem az jött le, hogy pár éves távlatban azok igen meredek emelkedési tendenciát fognak mutatni.
Egyik amerikai kollégám gyakori nagy igazmondása, hogy “I don’t know what I don’t know” (nem tudom, hogy mi az, amit nem tudok) - ez itt is érvényes, és az, hogy valaki megtudja, mi az amit nem tud, de tudnia kellene az óraiparról, már olyan fokú tudatosságot igényel, ami nem biztos, hogy elvárható. Talán pont ez az óraipar szerencséje - hogy a vásárlók zöme a várható fenntarási költségek terén vagy tudattalan, vagy nem is érdekli, vagy mindkettő ☺
Azt hiszem, itthon még a többség azt hiszi, hogy ha vesz egy drága mechanikus órát, akkor azt az unokája is hordani fogja - de hogy ennek mik is a feltételei rá nézve, arról fogalma sincs ☺
Szerintem is vannak, viszont ahogy az a japán órás fórumon már sokszor tárgyaltuk, ezeket nem tipikusan
arra szánta a Seiko, hogy az örökkévalóságig fennmaradjanak - még ha műszakilag ennek meg is vannak a
feltételei, ellentétben némelyik svájci órával. Egy 7s26 kategóriájú caliber karbantartása 15-18e, míg a R-eseké 25 - DE a GS-ek 9S-esei is ennyiért mennek -, ami baráti ár, igazából nem is tudom, hogyan tudják tartani márkaszervizként.
Ha megveszel használtan egy jó állapotú 5-öst 15e-ért, a következő szervizzel gyakorlatilag kifizetted a vételárát. Ugyanez lesz, ha most megveszed újan 50-70e körül, aztán 8 év múlva talán fog még 10-15e-t érni.
Igen ez lenne az üzenet, de itt sem a tudatos vásárlók tartják el a piacot.
Nem boszorkányság ez. Azt vedd meg - ha boldog akarsz lenni/maradni -, aminek a teljes életciklusa alatt fedezni tudod a potenciálisan felmerülő költségeket. Mindegy, hogy 50e a vételár, vagy félmillió.
A 15 éves használt A8 szervize is tud ugyanolyan borsos árú lenni, mint a 1 évesé, csak a piaci értéke jóval alacsonyabb, még ha használati értékben nem olyan kirívó a különbség. Ha elszállnak az árak, ez fokozottan érvényes.
Úgy olvastam, hogy állhat huzamosabb ideig az óra raktáron, s ezért besűrüsödhet az olaj. Amúgy szeptember elején vettem az órát, akkor olyan 20 másodpercet sietett. Most én próbálom kalibrálni, vasárnap este óta 2 másodpercet késik. Kiváncsi vagyok meddig fogja ezt ilyen jól tartani. Általában éjszaka felszed pár másodpercet késést, aztán nap közben le megy.
Illetve mi van pl. egy szép Seiko 5-össel (vannak köztük szerintem igen szép példányok), amit most venne valaki? Számítson rá, hogy pár év múlva gazdasági totálkár kategória?
Amúgy meg: mine kerülne most a huszonéves Citizen Eagle7-esem szervizeltetése? Asszem jól sejtem, hogy az is a többszörös gazdasági totálkár kategória... (hozzátenném, nem kicsit szégyellve a dolgot, hogy még soha nem volt szervizelve, mégis jár még,ha felhúzom, és hordom ☺ - lehet, hogy ez is egy kisebb csoda.. vagy épp nagy csoda ☺ )
Jó, de ennek mi az üzenete a mai óravásárlók számára? Hogy csak akkor vegyenek 200 ezer alatti automata szerkezetű (mondjuk 2824-gyel szerelt) svájci órákat, ha nem gond, hogy 5 év múlva ismét rákölti az újkori árának felét, vagy ennek hiányában 6-7 év múlva dísztárggyá minősíti?
És mi a helyzet a drágább, mondjuk félmilla körüli, kicsit jobb nevű svájci automatákkal?
Ha nem vagy elégedett a pontosságával, akkor kalibráltatni valószínűleg érdemes elvinni, mert ezeket szerintem gyárilag nem kalibrálják. Van egy ilyen szerkezetű órám, ami újkorában olyan 15 másodper körül késett naponta, pár hónaposan kalibráltattam az Astoriánál, és nagyon pontosra belőtték... kb 2 másodperc per nap késésre. Ezen meg is lepődtem. Nem biztos, hogy ez mindegyikkel sikerül ilyen jóra, talán nekem volt csak szerencsém. Azóta is ez a legpontosabb automata órám. A kb 2 éves 7750-es szerkezetű, jóval drágább Longines-em újkora óta stabilan késik napi 20 másodpercet... igaz, azt még nem kalibráltattam.
Miért kellene elvinni új órát szervizeltetni? Erről hol hallottál?
A Certinám kb 2-3 év után állt be szinte másodperc pontosságra. Ezt úgy értem, hogy hetekig - amíg másikat nem veszek a kezemre - nem kell állítani, max a dátumot. Tehát fél percen belül marad az eltérés. Új korában sietett kicsit, hetente 1-2 percet.
Üdv topic társak. Az ETA 2824-2 szerkezett kapcsolatban mi a véleményetek? Van egy ezzel szerelt új Certina órám. Mint új órát, el kell vinni szervizeltetni? Mennyire lehet pontosra belőni egy ilyen szerkezetet?
"Magyarán, ha te 30-40 ezres korrekt szervizre akarsz alapozni - akkor vagy egy láthatóan igényes, puccos márkaszervizt hozol létre (amikor meg kevés lesz ám sajnos ennyi is...), vagy nem lesz annyi megrendelésed, ami életben tud tartani."
Pont ennek az ellenpéldája Hantos Laci - nem véletlenül ütköztem meg a javasolt eljáráson. Nem bagóért dolgozik, de bőven lenne még kereslet a munkájára. Nem márkaszervíz, de nem is az általad emlegetett "alsó" kategóriák egyike. Szvsz a cc. tucatnyi egyéb, rendes műhellyel rendelkező Bp-i órás közül azért lehetne alternatíva az együttműködésre.
Teljesen jól látod az autójavítási trendekben megjelenő változást - én úgy gondolom ennek a megfelelője jelent meg a svájci mechanikus karóráknál. Előbb-utóbb alsó hangon ennyibe fog kerülni a szerviz - de hát a 400 Ft-os benzin is eladható még. Úgy tűnik, van fizetőképes kereslet a Hantos féle árak esetén is, több is mint a kapacitás. Biztos, hogy változni fog a vásárlói hozzáállás is, még kevésbé lesz rentábilis 50-80e körül használt, 2824-cel szerelt karórát venni. És a 150e körüli új ár is többeknél megfontolás tárgyát képezheti - de lássuk be a svájci mechanikus óra már rég nem józan paraszti ész alapú választás.
Kicsit bátrabban tippelve akár azt is meg lehet kockáztatni, hogy Svájc már rájött/készül erre, ezért kezdenek pl. az ETA-nál olyan automata caliber-eket gyártani, amiknél nem egyértelmű a szervizelhetőség. De miért is kellene szervizelni 5 évente, mikor svájci órabért hasonlítva a 2824 árához már egyszerűbbenek tűnik a caliber cseréje újra, a szétszedem-tisztítom-összerakom-olajozom-beszabályozom körök helyett. Ha meg nem kell szétszedni, akkor minek olyat gyártani, amit szét lehetne szedni, jó lesz a szétszedhetetlen/javíthatatlan is olcsóbban előállítva...
Szerintem meg nincs. :-))) Gyakorló, érdemi felszereltséggel is rendelkező órás olyan kevés van már, hogy messze ők a szűk keresztmetszet.
A másik gigantikus probléma a keresleti oldali irrealitás - még mindig az arcodba mondják ám az Ecserin is a nem működő órára, hogy "túl van húzva, órás kétezerért megigazítja", és nézd meg, itt a topicban is megy a nyomozás állandóan "olcsó órás" után, aki "nem irreális árakon javít" - értsd megcsinálja annyiért, amiből aztán az üzlete bérleti díját meg a felhasznált tisztító-kenőanyagokat nem tudja kifizetni... Még mindig az Órások Szövetkezetéből hazahordott szerszámparkra épített, réges-régen leamortizált-kifizetett pinceműhelyben nyugdíj melletti időtöltésből, szigorúan csak feketén dolgozó órás bácsi az etalon, mindenki más a "rabló" kategória...
Magyarán, ha te 30-40 ezres korrekt szervizre akarsz alapozni - akkor vagy egy láthatóan igényes, puccos márkaszervizt hozol létre (amikor meg kevés lesz ám sajnos ennyi is...), vagy nem lesz annyi megrendelésed, ami életben tud tartani.
Még 5-10 év legalább, míg a piac letisztul, egyébként igen, ez megy a használt autó vonalon is, még mindig dőlnek be az országba a normális összegekért már fenntarthatatlan-kijavíthatatlan roncsok, még mindig úgy mennek el emberek az új kocsi árának az ötödével-tizedével a zsebükben kocsit venni, hogy igazándiból ők halál komolyan új kocsit akarnak kapni ezért - de ugyanakkor már változik a dolog. Egyre többen látják be, hogy a világ tényleg változik, az élőmunka-szakmunka költsége meredeken nő, a "kendácsolás-barkácsolás" visszaszorul a hobbiszektorba. Ez persze egy sereg dolgot meg is fog kérdőjelezni - igen, kétségessé válik az értelme például egy olyan órának, amelyre öt-hat évente gyakorlatilag az értékét rá kell költeni.
Miért nincs? Szerintem van - igaz, nem sok-, csak érezhetően kopnak ki, mivel nem igazán tudnak 30-40e-s árat érvényesíteni egy 2824 szervizéért - pláne ha nem legalább egy Longines-ben ketyeg. Hantos tud...
Nem arról beszélek, hogy vki 0-ról kezdjen el egy ilyen bizniszt, hanem mondjuk "társuljon" a meglévő eszközparkjával és használják ki a szinergiákat. Két mezei automata 60e/nap - több embert és eltolt munkafázisokat figyelembe véve még lehet jobb is - és mindenki jól jár. Hantos Lacinak nem kell árat emelni, vevőt elküldeni, a másik félnek/feleknek meg lenne üzlet jobb kondíciókkal, mint eddig.
Autószerelő vonalon halottam már hasonló történetről - ugyanaz a probléma, a TC-n nemrég volt is cikk erről.
Tehát a megjegyzésem csak és kizárólag a Hantos féle biznisz potenciális bővítésére vonatkozott.
A jövő beláthatóan nem túl bonyolult, már csak azért is, mert ma is szépen zajlik - az olcsóbb kategóriákból a mechanikus óra el fog tűnni, illetőleg olyan divatórákra fog korlátozódni, amelyeket nem lehet szervizelni. Nincs ebben nagy csoda - egész jópofa és sokféle, sokszor nem is rossz automata-felhúzós kínai óra kapható ma is - igazándiból senki nem foglalkozik a szervizelésükkel, javításukkal, alkatrész-utánpótlás eleve nincs is, veszik őket pár 10, legfeljebb 100 dollárért, hordják 5-10 évig, ameddig elmennek, aztán eldobják őket.
A felső kategória drága órái meg elbírják a szervizelést.
Ez mind érthető és logikus - csak nehogy oda vezessen, hogy méginkább bezűkül a (hazai közönség számára elérhető árú) automata órák piaca. Mert ez a folyamat az egyre kevesebb - és egyre válogatósabb - szakember miatt nem áll meg, a szervizköltségek tovább drágulnak, valószínűleg brutálisan, és az emberek előbb-utóbb rádöbbennek, hogy az automata órájukra ötévente rá kell költsék az órájuk újkori árának harmadát-felét, amiből már viszonylag jó kvarcórát vesznek - és utóbbiak (jóval ritkább?) “szervizelése” meg szépen kimerül majd az olcsó szerkezet cseréjében. Esetleg kifejlesztenek olyan automata szerkezeteket, amelyeket olcsóbb lesz cserélni mint szervizelni (már mostsem kizárt, hogy ez a helyzet?)
Ami csak a fizetés - és ez azt is jelenti, hogy ott kb: 5 ezres bevételtől van értelme egy szakembert dolgoztatni. Vagy vállalkozóként nekivágni. És rögtön értelmezhetővé válik, miért kezdődik egy - akármilyen - szerviz 150-200 eurótól felfelé...
Az órás szakma egyértelműen elindult abba az irányba, ahová mondjuk a nyeregkészítő már eljutott - luxusterületté válik, amelyik olcsóbb, "hétköznapibb" dolgokkal nem tud, és nem is óhajt foglalkozni. Egy jól képzett órás mindent összevetve egy nap le tud tényleg korrekt módon szervizelni mondjuk két átlagos órát. Nagy komplikáltságú, összetettebb konstrukciókból (pl: akár egy 7750 is ilyen) inkább egyet. Számolva azzal is, hogy ez még nem lesz kiadható, mondjuk lesz egy hetes ellenőrző járatás, napi odafigyeléssel, ellenőrzéssel.
Egy jól képzett órás szakember legálisan foglalkoztatva, a műhely és az eszközök költségeivel, amortizációval, adókkal számolva biztosan nem jön ki a munkáltatói oldalon havi 6-800 ezres bekerülés alatt (valójában nyugodtan számoljunk milliós összeggel inkább, de most az optimista-minimalista verziónál tartunk). Legyen 600 és 20 munkanap - 30 ezres bevételt kell produkálnia minden nap csak azért, hogy ne termeljen ráfizetést (nem hozott akkor még a cégnek egy petákot sem). A realitás inkább az, hogy ha nem hoz 50-60 ezres bevételt erre a két órára, akkor nem is érdemes az egésszel foglalkozni sem, valami másba kell kezdeni.
Ebből a többi szerintem már adja magát. Ugyanakkor szakember-utánpótlás jóformán nincs, a kicsi hazai szervizek nem bírják el a tanoncok költségeit sem, márpedig az alig-alig létező hazai képzésből kikerülők másnak, mint tanoncnak biztosan nem jók.
Aki meg kinövi magát - az komoly órákkal óhajt foglalkozni komoly pénzért - és igaza is van...
A DS Square hátlapját maroknyitóval mindenféle feszegetés nélkül le lehet venni. A koronával átellenes oldalon van kalakított rés a szerszám beillesztésére. Az onnan ki sem csúszik.
A javítási ár úgy jöhet ki (ha a bullshit-től eltekitünk), hogy szerkezet + számlap + mutatókészlet + tömítésgarnitúra és ezeket Certina gyári áron. Úgy az F06 is van 40.000.- Ft.
Ezt pontosan így látom én is. Ki az még, aki ennél opcsóbban javít? Na és meddig? A drágaként említett Hantos Lacinak pont mostanában mondtam, hogy emeljen árat, mert ömlenek hozzá az órák és már el kell küldenie egy részét, hogy tudjon határidőre dolgozni.
Mostanság már inkább számoljon mindenki 25-40 ezres összeggel. Már, ha tisztességesen elvégzett munkát óhajt. Mostanra az órás szakmában is igen durván kulminálódott a munkaerőhiány, tényleg hozzáértő és gyakorlott órás alig van, és aki még akad, az már ott tart, hogy válogathat a munkák között. Az olcsóbb órák, főleg az oroszok szervizelése pedig gyakorlatilag a hobbista szektorba szorult vissza.