2. TIME AND CIRCUMSTANCES OF THE ITIL BULGARIA ORIGIN
The further fate of Djilki, and the aspects of the Itil Bulgars statehood, were impacted by a meeting of Djilki with a merchant by a name Tuymaz. That meeting happened in Karadjar in 864. Djilki learned from the merchant that the dynasty line ascending from Tat-Ugek, a founder of Bulgarian princedom in the middle Itil, was interrupted, because prince Barys died without leaving a successor. A part of the Bulgar citys inhabitants wanted to invite to the prince throne the son of the Khazarian Khakan. This news led Djilki to active actions. He resolved to become a ruler of the Bulgarian princedom. Djilki ordered his senior son Almysh to head the Kara-Bulgarian beylik, and hastily advanced with 10 thousand warriors to Bulyar (1; 38). Thus, in 864 Almysh became a Prince of the Western Bulgarian princedom (Western Bulgarian princedom east of the rest of Bulgaria?).
Territory and population. Initially, the authority of the Kan of the incipient Islamic state covered only a small territory of the appanage princedoms, namely: Bulgarian princedom with the center in the city Bulgar, Esegel princedom with the center in the city Sulcha, Baryndjar princedom with the center in the city Nur-Suvar. The appanage Princes of Esegel and Baryndjar were proclaimed as Tarkhans. [2]
Since his political opponents have not begun to counteract actively, Djilki decided to engage in expanding the limits of his possessions. With that purpose, in 865 AD he went to the north, to the mouth of the river Tamtazai (present river Zai, 55.3°N 52°E). There were located quarters of the Bershudian Modjars ruler by the name Kush. The Bershudian Modjars are the historical ancestors of the modern Maries (Finnic people, aka Cheremis, Vyatiches). Kush recognized the authority of the Bulgar Kan Djilki without resistance. His possessions in the Kama basin were included in the Itil Bulgaria as an appanage princedom Bershud.
Wishing to demonstrate his loyalty to the Kan Djilki, Kush initiated campaigns in the northwest and northeast of his possessions. In the northwest prince Kush reached the area where subsequently emerged a city Kostroma (57.8°N 41°E). He declared the river, which he called Kush-Urma (modern Kostroma) (in Modjarian the word urma meant irregular forces) as the border of Itil Bulgaria possessions.
Z. Z. Miftakhov HISTORY OF TATAR PEOPLE Lecture Course State Pedagogical University, Kazan, 1998, 2002, ISBN 5-89120-050-3
A római számok 853-at jelölnek, de az időrendi sorból látható, hogy elírás, 953-ról van szó.
Itt a környezete:
"DCCCCXXIX sanctus Venceslaus martirio coronatur, cui succedit frater eius Bolezlaus. <?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>
Jók ezek a cseh krónikák, amikre a Fekete-tenger elnevezés keresése nyomán akadtam.
Itt van például
"ANNALES BOHEMICI
...
DCCCLIII Constantinus Imperator post XLVII annos imperii sui moritur, et hic finis imperatorum Constantinopolitanorum
..."
Érdekes, nem?
Azt találjuk, hogy 953-ban egy bizonyos Konstantin császár uralkodásának 47. évében meghalt.
Úgy tudjuk, hogy a mostanában inaktív IDOHIDEPITO szerint nemlétező Bíborbanszületett Konstantin 959-ben halt meg, de az uralkodás hossza stimmel 913-959.
Honnan tudhatott a cseh krónikás az 1600 után kitalált Konstantinról?
Azt akarod mondani, hogy az a latin "forrásszöveg", amit te bizonyítékként hoztál fel Paulus Diacounus hiteltelenségére (az, hogy ismeri az Ungarus szót) az a te visszafordításod latinra?
Te találtad ki az "Ungarus" szót és közben hamisítással vádolod a Historia Langobardorum szerzőjét?
Egy humanista veszett el benned. :)))
A Hist. Lang. VI/58-ban ez van:
"plus semper orationibus quam armis fidens, maxima semper cura Francorum Avarumque pacem custodiens."
"Visszafordítottam magyarból;
"Az avar (Ungarus), az egyedül általa megsegített frank és minden szomszéd(ja) szíves békességben élt (vele) mindenkor.""
Ezt végképp nem értem.
Idéztél egy latin szöveget.
Annak mi a forrása?
"Akkor bizony P.D-t az öreg Plinius után vagy kénytelen sorolni."
Nem okoz szívfájdalmat...
Ha Poggioék 1420 táján már könyvet tudnak írni Germániáról, kellett valami előzményének lenni.
"Akkor te honnan vetted, hogy abban ungarus áll?"
Német András cikkéből;
"Ungarus alakot találunk P.D. (kb.720-799) művében Liutprand langobard király (712-744) sírfeliratában (Historia Longobardorum 6, 58)."
"Te honnan vetted?"
Epitaphium Liutprandi regis Langobardorum 10-11.
"A 13. századi Paulus Diaconust tartod?"
Nem! Meggondoltam magam! Későbbi.
Nincs latin Paulus Diakonusom.
Mindenesetre P.D. ismeri a sírfelírat tartalmát, és az Ungarust gond nélkül avarra fordítja.
Longobárdok története VI./58
Király Péter A VIII-ÍX. századi Ungarus... MNY. 1987. (314-331.)
Migne, J. P. Patrologae Cursus completus
Németh András: A Dado levélben szereplő eredettörténet jelentősége a Hungri népnévvel kapcsolatban.
Tanulmányok Ritoók Zsigmond hetvenedik születésnapja tiszteletére Bp. 1999.
Miért? Szerinted VIII. századi?
Honnan ismerte az "Ungarus" alakot?
De Liutprand király síremléke is figyelemre méltó;
"Ungarus, a solo hoc adjutus Francus comnes
Vicini grata degebant pace per omnes."
Tényleg nem tudom, hogy kellene meghálálnom azt a segítséget, amelyet a kutatásaimhoz nyújtasz.
Azt magadtól is tudod, hogy egy mű datálása paleográfiai alapon nem szokott meghatni. Ennél csak az a rosszabb, ha maga az Anonym szerző azt irja, hogy itt ülök a dolgozószobámban "Anno igitur incarnacionis Ihesu Christi domini nostri millesimo octavo..." és éppen esik az eső.
Beda, Paulus Diaconus ismerete a 13. századba űzi ezt a kis 11. századi kompilációt. Basilios ismerete 15-16. századot jelez.
A mű dél-itáliai latin művekkel mutat azonosságot, a helyesírására az olasz nyelv erős hatással volt.
Hiába a 11. századi olasz, már nagyon erőteljes, latin művekbe is beszivárog...
Szólni kellene Madarász Imrének, hogy gondolja újra az olasz nyelv történetét, a hatodik kiadásban megjelent "Az olasz irodalom története"-t [2003.] pedig azonnal zúzassa be, mint elavult fércművet...
