Sziasztok!
Azért nyitottam ezt a fórumot, hogy legyen egy hely, ahol tudunk beszélni olyan dolgokról, amelyek sok várandós anyukát érint, viszont nincs hol, kivel erről beszélni. Talán szeméremből, szégyen érzetből, vagy valahol valaki azt mondta neki, hogy ez hülyeség, más anyuka is kibírta, ezzel nem kell foglalkozni stb. Holott 1001 dolog van, ami megkeseríti mindennapjainkat (fájós hát és láb, aranyér, hányás, érzelmi labilitás stb), amin viszont más anyuka jó tanácsa segíthetne. Életünk nagy csodája a bAaba várás. Segítsünk egymásnak, hogy még teljesebb és szebb legyen!
Sziasztok! Nem tudom, hogy mennyire aktív még ez a része a fórumnak, de gondoltam megkérdezek másokat is, hátha ti jobban tudjátok mi a helyzet.
Már egy jó ideje próbálkozunk férfjurammal, egyrészt azért mert úgy hittük, hogy készenállunk, másrészt mert még eszünkbe sem jutott, hogy éves világjárvány lesz. Most abban a hatalmas dilemmában vagyunk, hogy a jóember elveszetette a munkáját a tavalyi év folyamán és azóta sem tud elhelyezkedni a saját területén így jóval kevesebbet keres, mint azelőtt. Így, hogy én is dolgozok nincs különösebb problémánk és nem is hiszem, hogy lesz, de én szívem szerint nem akarnék várni a terhességgel, ő viszont a kivárást preferálná.
Alternatívának persze ott vannak a jókis családsegítő dolgok, mint a CSOK meg a babaváró hitel, de ezekről hol rosszat, hol jót olvasni, szóval ezekben nem vagyok biztos. Nektek van ezzel kapcsolatban tapasztalatototok, hogy az ilyen kérdésekben, mit érdemes tenni? Nyilván eszemben sincs szülni, ha nem engedhetjük meg magunknak, de abban sem vagyok biztos, hogy érdemes gyereknevelési támogatást felvennünk, akármennyire jók vagy rosszak is a feltételei.
Tudtátok hogy újszülöttnek is van ilyen probiotikum? Por állagú és anyatejhez lehet hozzáadni (Restore a neve). Hát én cumisüveget nem használok mert nem szeretném ha nem fogadná el a mellemet utána mert abból ugye könnyen jön a kaja szóval kiskanállal adtam.
Sziasztok én egy lehendő apuka leszek és sajnos aggodom. Ugyanis ma kaptuk meg a 36-odik heti hüvely mintavétel eredményt és találtak benne streptococcus agalactiae-t holnap fekszik be a MÁV-ba ki tudják kezelni ezt szülésig? Nagyon parázok hogy lessz valami vele
Szedett valaki Protexin probiotikumot terhesség alatt? Azt olvastam az oldalukon hogy lehet szedni terhesség és szoptatás alatt is, de érdekelne a véleményetek, aki szedett már. Úgy gondolom, hogy nem lehet tőle gondom, de ha volt bárkinek is tapasztalata azt szívesen olvasnám! Köszi!
Olvastam egy cikket amiben a terhesség és a bélflóra összefüggéséről írnak. Röviden: A testtömeg és a bélcsatorna mikroflórája közt összefüggés van és ez a terhesség időszakára is vonatkozik. A British Journal of Nutritionban megjelent új tanulmány kimutatta, hogy a terhesség alatt meghízó nők bélcsatornájának mikrobiológiai összetétele különbözik azokétól, akik csak normális mértékben gyarapodnak. A cikk a protexinen van fönt A bélflóra és a terhesség alatti túlzott hízás címen. Szerintem érdekes és hasznos ezt is fejben tartani, mert azért nem mindegy mennyit hízik az ember. Nyilván tele lesz striákkal ha már 20-30 kilónál tart valaki. Erre nem nagyon van krém sajnos. Jobb inkább időben odafigyelni. Persze én is már csak a másodiknál lettem ilyen jólértesült :D
Halihó Sajnos még nem vagyok anya, de egy műtéten már átestem, aminek a hege a hasamon elég látványos helyen van :( Ezen próbálok javítani. Úgy tudom, hogy el biztos nem tudom tüntetni, de halványodott már, mióta kipróbáltam a Biooilt. A bőröm körülötte is puhább, simább, így nem csak a heg körül használom. Bevált.
A lányom kipróbálta a nyaralás alatt a hennát, de sajnos a bőre érzékeny erre, így természetesen irritálódott, megégett. Van egy nővér ismerős, aki javasolta a Biooilt. Ennek kb 8 hónapja, mostanra teljesen eltűntek az égési hegek.
2 hónapja próbáltam ki először a Biooilt. Manapság azonban már minden alkalommal zuhanyzás után ezt használom a pocakomon és az arcomon egyaránt. Jobbnak érzem, mint bármilyen régi testápolómat. Szívesen vennék nagyobb kiszerelést is.
Tudom, hogy nem aktuális a téma, de leégett bőrre én kipróbáltam, és jól nyugtatta, sőt a tetoválásnál sem kell külön figyelni, sem fakulást sem irritációt nem tapasztaltam. Jól hidratál.
Egy ismerősömtől hallottam, hogy kipróbálta a biooil-t de megijedt tőle, mert paraffint tartalmaz. Aztán érdekelt a téma, és utánajártam, leírom nektek is mire jutottam:
Paraffin származékot használnak például a gyógyszerészet területén vagy kozmetikában is. Attól függ, milyen mértékben tisztítják, vagy milyen finomításon megy keresztül. Amit itt használnak, az már messze nem az az olaj, amit az autók működéséhez kell. Sőt tele van gyógynövénnyel, többek között körömvirágolaj,levendulaolaj, rozmaringolaj és kamillaolaj. Így gyulladás csökkentő, bőrkondícionáló, és nyugtató hatása is ismert.
A fiam átesett a bárányhimlőn, mint minden csoporttársa. Természetesen ápolgattam, kenegettem a bőrét, de ha kicsit nem figyeltem, azonnal kikaparta a sebeket. Nagyon jól látszik, hogy melyiket érte el, mert az még most (évekkel később) is látszik. Vettem neki biooilt, olvastam róla, remélem nekünk is beválik. Egyelőre egy hete használjuk, puhább és simább a bőre tőle. Úgy látom a hegek is lekezdtek picit halványulni.
Kipróbáltam, a bőröm puhább tőle, a hegeim halványodnak. A kiszerelés bár nem nagy, de olyan kevesebbet kell a bőrömre felvinnem, mint gondoltam. Így takarékos is :)
Én már jó pár éve túl vagyok a szülésen, és szerencsére nem jelentek meg rajtam striák. A lányom most kezd igazán cseperedni, és amire aztán végképp nem számítottam, hogy, rajta fognak megjelenni ilyen feszülési csíkok. De sajnos megjelentek.
Állítólag gyorsan nőtt az elmúlt időszakban. Nehezen tudtam megnyugtatni, hogy ez nem betegség, nincs miért aggódnia. De annyira zavarta a dolog, hogy mindenképp kezdeni akart vele valamit.
Ekkor találtuk meg a Biooilt. Már egy hónapja kenegeti magát, és elkezdett halványodni, nagy megnyugvásra neki, és persze nekem is :)
Szia! Ismerősök javaslatára én is kipróbáltam a Biooilt. Műtét után maradt sajnos heg az oldalamon. Ennek orvoslása volt a cél. Már lassan 3. hónapja kenegetem napi 2 alkalommal. Ennek hatására halványodik a kényes terület. Körülötte a bőröm szép, puha, szóval én továbbra is használom.
Valóban, a szülés/születés maga egy csoda, és amit átélsz… szerintem nem kell bemutatni itt senkinek. De emellett is fontos, hogy jól érezzük magunkat, és sokunkat zavarnak a hegek. Kipróbáltam a biooilt, nekem lassacskán halványodnak, és körülötte a bőröm is szép s puha tőle.