Egyik topicban a fejemhez vágták, hogy vannak nagyobb problémák, mint amivel éppen foglalkozom. Meg hogy mért nem azokat ostorozom. Sajnos nem derült ki az illető hozzászólásából, hogy mire gondolt konkretice. Ezért most tőletek kérdezem: Mi a legnagyobb probléma? Mi ellen kéne elsősorban küzdeni?
(Meg is van a válasz a topik kérdésére. Mindenki mehet a dolgára: a tizes misére vagy istentiszteletre, jógázni, ezoterikus buliba, ateista klubba, focizni, kocsmába.. vagy visszadőlhet a jó meleg ágyba:-)
A halál csak a halandónak lehet félelmetes. A testnek és a pszichének is megvan a maga tudata. Ezek tudják/hiszik, hogy a halál által el fognak pusztulni, és félnek.
Az ember (a halhatatlan lélek) pedig gyönge és nem tud elvonatkoztatni az alacsonyrendű hordozóktól, ezért magáévá teszi az ő szemléletmódjukat.
A halál meg különben is azért félelmetes nekünk, mert a lélek halhatatlan, csak ez a test, amiben ebben az életünkben vagyunk múlandó, korlátolt, de halálunkkor /testünk elhagyásakor/ lecseréljük egy másikra, vagy jobb esetbe visszatérünk Haza, Istenhez. A lélek örök és elpusztíthatatlan. A Bhagavad-gítában elmondja Isten Arjunának, hogy a lelket tűz víz és szél sem pusztíthatja el. Van még kérdés?! :)
A Biblia szerint Krisztus teste a halál után föltámadt, és később ezzel emberi testtel "szállt föl" a mennybe.
A keresztény vallások éppen ezért vallják mint a testi örökkévalóságot, mind az Isten - ember "vizuális" hasonlóságát.
Bizonyára azért is, mert van valami embertelen és hátborzongató abban, hogy a túlvilágban vagy az örök életben nem lesz testünk vagy valami más megfoghatatlan-fölfoghatatlan formában
várjuk majd a végtelen végét. Az Isten meg nem lesz más, mint valami pulzáló energiaforrás, egy fény vagy egy hang....
Minden emberi dolognak, így a vallásnak is megvannak a maga korlátai :-(
A félreértés tény állt fenn, mostmár legalább értem :D Nem igen vágtam mire mondtad azt, hogy "tuti".
A válaszom az, hogy figyeljük meg az álmokat. Az egész álom csupán önmagunkból kel fel. Mivel önmagunkból kel fel, tulajdonképpen a hatalmunknak teljesnek kellene e fölött lennie. Ehhez képest ki avgyunk az álomnak szolgáltatva, mert a tudatosságunk tompa. Vagyis aktuális teremtői minőségünket elveszítettük. Viszont amennyiben éberek avgyunk álomban, majd ráébredünk arra, hogy ez álom, és a fel nem ismert erőinket felsimerjük, onnantól kezdve az álom urai vagyunk, nem kiszolgáltatottai.
Ez nem úgy működik, hogy vannak ezek a bennünk lévő "uralt" irányító erők, és a tompaság (a teremtettség), és ez a kettő egymás mellett van, és a tompaság az erősebb. Hanem arról van szó, hogy ez a tompaság mint olyan kizárja azt, hogy felsimerjük a teremtőiségünket.
Mintha lenne egy gondolatod, majd elfelejtenéd te gondoltad, és ez uralkodna rajtad. Szó sincs arról, hogy aktív minőségként lenne ekkor jelen benned a gondolat uralásának, megváltoztatásának képessége. Mert saját teremtményed szolgájává redukálódtál.
minden szavad igaz, amennyiben ragaszkodsz a halandói, halált termő értelmezéshez az életről, s azt fogadod el életnek amibe belekellene halni. S mentségedül a történelmi tapasztalatokat hozod, valamint az orvostudomány állítását az öregedő sejtekről, amik persze valójában nem többek mint a szellemi események nyomonkövetése, némi félre értéssel....
Vagyi nem szükségszerű, ám törvényszerű aktuális hozzá állás mellett
ezért tanítja az éber tudatosságot, hogy ne a kosza érzelemm szülte gondolatok szülessenek hanem a létesülésnek megfelelők, hogy létre jőhessn az egyedben a tökéletesség állapota./vagy elvész az egyed-halandó/
