A Milla Negra nem apácagárda, A Milla Negra inkább kupleráj, Egyetlen szervezet kis Hazánkban, Hol Bajnai otthonra talál. A Milla Negra nem a Haladásé, A Milla Negra nem a Hazáé, Nincs abban értelmes fazon egy sem Csak csupán megannyi popsifej. A Milla Negra nem a Mester Háza, Milla Negra Gyurcsánynak se kell, Ám az egyetlen hely kis Hazánkban, Hol a lúdtolvaj otthonra lel. A Milla Negra a görények fészke, S a görény minden bűzt elvisel, Ám ha egyszer Bajnai is ott lesz, A sok görény futva elszelel...
Erős vár a Mi Istenünk! Talán azt izeni nekünk: Hogy maradjunk méltók arra, ahogy mellénk állt a bajba... Az első békemenetünk, megmentette, kit szeretünk: Mózesünket, Kossuthunkat, a mi Orbán Viktorunkat. Viktor Drága: Te se feledd: a Jó Isten addig Veled, Míg az Ő útját követed, művedet tönkre nem teszed, Hízelgőktől óvod Magad! A Jó Isten Veled marad. De ha nem hallod meg szavát. elveszted Magad, s a Hazát! Kétharmados felelősség: ez ígéret, ez reménység, Addig, amíg Isten velünk. Addig - tényleg - ki ellenünk? Kérjük hát, hogy el ne hagyjon, Orbán kormány megmaradjon!
Valamikor babér csörgött a nemzetem homlokán. Lehet, hogy a híre Csak mese lenne talán? A hajamon a pára rég fényt jelez, nem tudom, hogy hajnal hasad, vagy a népre este lesz.
Gavallér János: A jólét mindenkié /Bóna Mária Ilonának/
Kidobnak, megaláznak, tönkre tesznek semmiért, mert kilógott lólábad: Ember, állatsorba élsz! Állatsorba kell élned, talpnyaló csahos kutya, akkor lehet csak enned, ha tisztességet látsz, ugatsz!
Ne élj, ily rabszolga életet! De kérj, Istentől feleletet!
Mindenkinek tartozik, a mindenség adósod. Parazita lélegzik, s te félsz ily helytartóktól? Ember, ki állatsorba vélemény nélkül halad, annak tudata a rab, s nem lehet soha szabad!
Ébredj: Nélküled nincs rabiga, ne vedd, mások bűnét magadra!
Az ember önmagának parancsoló mindenség. Csak addig embertudat a létezés, míg törvény uralkodik a szívben! A kényszer, rabszolgaság. Nem tudhatja más, szíved, lelked nagyigazságát!
Ne kérj! Vedd el, ami a tiéd! Ne félj! A jólét mindenkié!
Áll a bál, szól a zene. - Valahol nyomor didereg…- Védett falak, vezetők, Fehérgalléros bűnözők, Átjárhatatlan hidak, Lélektemetők, kín utak: Hová visztek zsarnokok, Vágyakat ölő holnapok?
Áll a bál, szól a zene. - Valahol nyomor didereg…- Testvérem a föld, a hold, Érző fák, füvek, csillagok… Az ember lett ellenség, A fukar, harácsoló lét! Magántulajdon a perc, Minden más közös, evidens.
Áll a bál, szól a zene. - Valahol nyomor didereg…- Mondj érte, mondj egy imát! Halld meg, az ember igazát: A szabadon szárnyaló Zabolázhatatlan valót! Hagyd élni az életet! Rendek, törvények közösek!
Áll a bál, szól a zene. - Valahol nyomor didereg…- Kell, meg kell, hogy szólaljon, Kell, hogy meghalld mély sóhajom, A hegedű húrján túl, Halljátok meg, magyar búsul: Nagy rend van lelkemben, Bú s bánatvalóság szívemben!
Áll a bál, szól a zene. - Valahol nyomor didereg…- Nem kell, hogy lássam a bált, Halljam kufárok zsongását, Korgó gyomrom zajából, Érzem fekély nyúl, homályból, Mérgező métely átok: Vajon vár-e Isten, rátok?
Lebontani az EU-t, a brüsszeli ferde tornyot. A pisai elmegy, a brüsszeli NEM! A bürokraták, függőlegesnek látják, A tömött-zsebűek csodálják. A kis országok gyarmatosítását, A szegények igavonóvá nyomorítását. Ők tették lehetővé; Így lettünk velük "egyenlővé"! A Föld, Világszerte dübörög Népek lesznek szabadabbak, Vagy meghalnak. Pilóták a tengerbe zuhannak, De nem ellenséges a tett, Hogy nem látják jól, de lőnek. Ilyen "demokrácia" kell a jövőnek!? Itt nem egységes a Világ. Ilyen indoklással beérje?! Nem a tízezernél többek vére?! "Fönt", ez is többes mérce! Talán abból a mocsárvilágból, Mely jő a karvalytőkés tépő szájból, Mely elviszi életed, a családod házát, Átszövi, öli a becsületet, a tisztes üzlet világát! Amely miatt morajlik a Földünk, Melyet, ha vissza nem fogunk, ELVESZTÜNK! Ha az EU így biztosít munkát, kenyeret, Ne csaljon senkit táborába, Éljen egymagában! Ne terjeszkedjen EU-n kívüli országra!!! A "rendszert", a ferde tornyot lebontják; Az önállóságot minden Államnak visszaadják! Pénzt külföldre utalni TILOS! Az Államok egymás között egyeztetnek, Csak új szabályok szerinti, új szerződések léteznek! A közös vagyonért, a pénzekért, a kezelő felel!!! Az épületeket turisták lakhatják, csodálhatják! Bizony van csodálni való! Ez a mai, TRÓJAI FA LÓ!!! A küldöttek, a küldőkhöz mennek vissza! Mindenki saját "keverékét" issza!
Ó, hát itten a borzalomnak 2 alaptípusát különböztetjük meg: vannak a költészetileg és vannak a tartalmilag borzalmas művek (debilitás-dementia vonal, illetve ideg-elme). Költőnk a második kategória egyik alapembere volt:
"Hazafias és irredenta költemények szerzőjeként vált ismertté. Verseit 1885-től közölték a fővárosi és vidéki újságok, folyóiratok." (wiki.hu)
Tényleg mellesleg vannak közben olyan csodálatos lelemények is, mint "két-egy legfőbb jó", "Trianon-é" stb., amik önmagukban és egyenként is megérnének egy-egy idecitálást, no de hát jelentéktelenné törpülnek az eszmeiség grandiózus primitivitásának árnyékában.
Hiszek a két-egy legfőbb jóban, Az Istenben s az Igazságban, És belekulcsolom e hitbe Honszerelmemnek szent hitét...
Hiszek a magyar hősregékben Egy ezredévnek erejében, Hiszem létünknek szent csodáit S titkon vezérlő csillagát;
Hiszem, hogy örökünk e föld itt, Hogy tündér volt a csodaszarvas, S Attila pásztorlelte kardja Valóban Isten kardja volt;
Hiszem Árpádnak hõs csatáit, S hiszem, hogy halmon, rónaságon Egy-egy sejtelmes fuvalomban Az ősök lelke lengedez;
Hiszem, hogy szíve van e földnek, Megérzi búnkat, örömünket, S a mi szívünkkel egy ütemben Örökké magyarul dobog;
Hiszem az Istent fönt az égben, Tudom, hogy õ itt az Igazság, És õ az út, és õ az élet, - S a sírokon is nõ virág...
Tudom, bár fáink dús virágát Dermeszti fagy, és szél zilálja: Azért gyümölcs is lesz a fán még, S mosolygón terhes lesz az ág;
Borongó ősszel messzeszállván Sok fecske nem jön vissza többé: De új fészkekben új tavasszal Azért vidám dal csicsereg;
S a zivataros kerek égen Bármily sötétlőn ül a felhő: Mögötte ott a tiszta kékség És lesz még áldó napmeleg...
Hiszek, hiszek a legfőbb jóban: Az Istenben... az Igazságban, És belekulcsolom e hitbe A diadallal ránksugárzó Boldogabb, büszkébb, szebb jövőt!
Arra tanítottak otthon, iskolában: Élt egyszer a magyar fényes nagy hazában... E hazának földjét foglalta el Árpád, Ezer évig font rá koszorút a Kárpát.
Hallgattam apámat; szomorúan mondta, Mint a töviságat a keresztre fonta. -Elmehetsz, kislányom, messze-messze földre, Nem akadsz mezőben ilyen hamvaszöldre.
Sehol ily acélos búzát nem aratnak, Nem termett még ember sehol ily szabadnak. Sehol ily ezüstben nem csillog a harmat, Sehol békességet ily hőn nem akarnak.
Mégis ver az isten! Magyar folyók habja Elvett földünk mossa, álnok szomszéd rabja.. Trianoni kereszt áll a hármas hegyen, Egykor sötét elmék, új Mementó legyen!
Kérdezhetik tőlem szülők és tanárok: Mit keresek én itt, vajjon mire várok? Mit keres a tavasz zordon, múló télben, Mit a halk harangszó kis faluban délben?
Hallgassátok fiút, ti is, kedves lányok, Hogy kicsi szívemmel én itt mit kívánok! Anya lesz majd egykor a hon ifjú lánya, Fiúból a nemzet vitéz katonája.
Álljon ez az emlék csendben.. én szomorún Leteszem gyászfátylas kis virágkoszorúm... Várok, míg elmúlik a tengernyi bánat, Én leszek a Hit, míg nemzetünk feltámad!
Várom, míg a fiúk mennek s újra jönnek S végét vetik egykor a gyásznak és könnynek Hozzátok, mint hősök, győzelem virágát S letépem a gyásznak e szomorú ágát!
Koronánk emeljük - ha vége a gyásznak - Magasba, szent napján a feltámadásnak. És ez a szép kereszt virággal lesz tele. Nem Trianon-é lesz a szeretet jele.
(A forrásban szereplő virággkoszorút önhatalmúlag javítottam; alighanem elütés lehet.)
Híg lé, moslék csurog, könnyek helyett álca arcunkon vigéc tekintet: Szólásszabadságról szónokolnak, de kimondani semmit sem lehet. Mert kofa-igazság van a piacon, s ki helypénzt fizet, azé az aréna. Csendesüljetek háttérben suttogó nyomorultak: Ha jut, lehull a morzsa! Szavazatot nektek nem osztottak, kifosztottak… örülj, ha kérhetsz: Ha kínálnak, vedd el! Ne tátsd a szád! Leprát okád a kiszáradt szátok, vulkánvírus-ragály az életvágy: A korgó gyomor rossz tanácsadó! Ontja méregáruját a piac-csősz: Korbács csattog magánmédiában. Imádd! Borulj lábai elé bősz! S hallgass kifosztott! Most épp, nem jutott. Hallgass csúszó-mászó féregember, ezt akartad, ez jutott: Gyász és nyomor!
Sorsnyomort ölelünk az életért; némának tanított a történelem, a hős mindig elbukott, csak a győztes, a győztes ünnepelhetett… vérben. Emberarcunk béna harc… szellemsarc csupán az önzés, testbe bújt varangy, Akasha akarat, tátongó agy… gyász és nyomor szült fényes néma vágy. Vannak, akik énekelnek, vígan, álmaikban léha táncot járva, gondolatban gyarapodnak, nőnek, bűnük csak, hogy embereket ölnek! Gyász és nyomor az úton mögöttük, gyűlöletláng-magja lelkünkben gyűl: Vulkánvírus minden összetört szív. És a hó alatt, hírnök hirdeti: Pördül-fordul a világ, tánc-tavasz… napfordulás… böjti szél… feltámadás… új szirmot növeszt hamar a pipacs, ragályos életvágy nyújthat vigaszt: Gyász és nyomor násza szül a szívbe fényt!
Haszonközügy száguld a részvénysztrádán, tröszt az úr, s hajbókoló strázsák szedik a tizedet, … a hatodot, az ötödöt, szorítják kalodába öklöm, csak a szívem dübörög, égi harangként, s a sztráda mentén, Mammonhorda legelész. Se Istenük, se Hazájuk, alku-vasalt a ruhájuk! Sáska-szolgák szemét szálka szúrja, - tükörben varázsvessző, jogarpálca, tröszt az úr-, elitsöpredék büfög, egymásra mutogató bolhadögök, vérszívó gyülevész had gyűjtötte vész: Könny-ország testén marhacsorda legelész. Se Istenük, se Hazájuk, alku-vasalt a ruhájuk! Ősük, tintát itató akarnok-ős koptatott igazságbajnok-hős hitet, pár ócska kéjperc reményért árulta identitását s testvérét! Erőnek erejével begyűjtötte a sarcot, vívni szeretett, hát önmaga ellen harcolt. Banktársaság az ország neve, ahol átbújt a tű fokán a teve.