A sávszélesség analóg adatátvitel esetén a jel maximális és minimális frekvenciájának a különbsége, a nagyobb sávszélesség azt jelenti, hogy a kimenő jel pontosabban megegyezik a bemenő jellel, kevesebb vész el a kis- és nagyfrekvenciás tartományból. Digitális rendszerekre csak átvették ezt a szót a jelátvitel bit/sec frekvenciájának megnevezésére, tehár a nagyobb sávszélesség (én már csak így egybehallom ezt is, mint a nyitvatartást, sőt, a kimenő és bemenő jel egybeírását sem tartom ördögtől valónak) ez esetben nagyobb adatátviteli sebességet jelent.
Igazából, ha az akadémiai helyesírást megváltoztatnák, akkor abba az irányba kellene (már bázisdemokratikus alapon) elmozdulni, hogy a külön- és egybeírt alak is egyaránt elfogadott legyen. Itt nincs ugyanis olyan intuitív mozzanat, amely a nyelvhasználók egész közössége számára nyilvánvalóvá tenné, hogy egybe vagy külön kell-e írni. Ha tehát a „széles sávú” esetén az egybeírás lenne a kodifikált, akkor ezzel nem megoldanánk a problémát, pusztán áttoltuk volna a dolgot, hogy mások szívjanak.
Többek közt én is, mert a magam részéről semmi okát nem látom az egybeírásnak. Az angol helyesírásra nem lehetünk tekintettel a magyar helyesírásnál, annál is inkább, mert szerintem ott nagyobb katyvasz van e téren mint nálunk. (Pontosabban éppen az a megengedő állapot van, amelyet fent elérni utaltam.)
Másrészt az angol Wikipedia-cikk is úgy magyarázza, mi ez, hogy „broadband is wide bandwidth data transmission”. Azaz nem ’gyors’-nak nevezi, hanem ’széles sávszélességű’-nek. Vagyis nem áll meg a szabályzat 107. b) pontja szerinti teszt, amely az egybeírást indokolná.
Én úgy látom, hogy legtöbbször az ilyen egybeírási szándék mögött az van, hogy a szakkifejezéseket akarják megjelölni vele. De ez megint nem egy olyan objektív mérce, amelyre a helyesírás újrakodifikációját alapozni lehetne.
Ui. Amúgy szerintem ilyen preskriptív szemléletű népességgel, mint amilyennek a magyarországi tűnik, nem vezetne sikerre az angolszász liberális helyesírási konvenció sem: azaz minél kevesebbet szabályozzunk, és ezen belül mindenki írjon úgy, ahogy neki tetszik. Az ugyanis nagyon beépültnek látszik lenni a köztudatba, hogy a helyesírás csoportbélyeg, amely igen alkalmas a csoportok közti határok világos megjelölésére. Így biztos lenne olyan csapat, amelyik úgy vélné, a magyar (szak)szókincs valamely része felett „irányítási joga” van, és ott de facto részletszabályokat alakítana ki. Ezek persze a többi nyelvhasználónak nehéz lenne megtudnia és követnie, viszont velük szemben is érvényesülne az ezzel kapcsolatos megítélés („már a helyesírásán látszik, hogy nem ért hozzá”). Ehhez képest összességében demokratikusabb, ha ezek a szabályok mindenki számára nyilvánvalóak lehetnek azáltal, hogy egy, központi forrásból származnak.
Vagyis valamiféle egyensúlyt kellene találni a tervutasításos és az anarchikus helyesírás közt, mert egyik sem optimális megoldás. Viszont a magam részéről nem látom ezt az optimumpontot, éppen ezért nem is szoktam kárhoztatni a jelenlegi helyesírás, ugyanis nem tudnék jobban ajánlani helyette, csak egy másik (pontenciálisan) rosszat.
Off: vagy, végső esetben, az akadémiai helyesírást lehetne megváltoztatni... ugyanis a 'szélessávú internetkapcsolat' azt jelenti hogy 'gyors', nem pedig azt, hogy szó szerint van neki valamiféle 'sávja', ami széles (avagy keskeny)
Ennél egy fokkal bonyolultabb a helyzet. Létezik egy kis kiadvány 1996-ból, Helyesírási útmutató a távközlési szolgálatok fogalmainak írásához a címe, és az – utalva arra, hogy az akadémiai helyesírás ellenében, hiszen az a különírt alakot támogatja – az egybeírás mellett foglal állást. Van benne még néhány ilyen eltérés, de szerintem ezek a döntések, amelyek néhány konkrét szóban szembemennek az akadémiai helyesírással, nagyon nem voltak szerencsések.
Pontosabban 34′, 23″, ha már te kritizáltad a "..."-t vs. „...”-t használókat.
(A fenti két jel U+2032 PRIME és U+2033 DOUBLE PRIME, bár ilyen méretben látszólag gyakran egyeznek a U+2019 RIGHT SINGLE QUOTATION MARK és U+201D RIGHT DOUBLE QUOTATION MARK-kal).
Bizíony, ez komoly szempont. Mert az igaz, hogy kell tér a szám és a mértékegység között, például sor vége nem törhet a kettő között, oldal vége még annál is kevésbé. Azért is írtam teret, és nem szóközt. A szerkesztés során a nem törő szóköz a megoldás, ami még abban is segít, hogy az egalizálás során kis tér legyen a kettő között. De másképp is megoldható, pl. ritkítással. Ezek azonban már nem mindennapi szövegszerkesztési fogások.
SLENDRIÁNSÁG, nemtörődömség, stb. Ezek terjednek, de nagyon.
Ha többet olvasnának és itt nem feltétlenül a szépirodalomra gondolok, mivel a mértékegységek ott kevésbé jelennek meg, akkor úm. a 'szemükben lenne', nem lenne kérdés. De ha ez a nem-olvasottság még egy finom, s nem feltétlenül erőszakos akaratossággal, kivagyisággal is párosul, akkor az általa hibásan képzelt alakot még terjeszti is: -Ez a tuti! S nem néz utána. Határozottsága miatt más hasonlóan nem-olvasott személyek meg elhiszik, átveszik, mondván, ha ilyen határozottan állítja, akkor igaz. Egy pszichológus biztos tudná elemezni a folyamatot.
