1988-ban készült a Magyar Nemzeti Szociolingvisztikai Vizsgálat 832 fős véletlenszerű, reprezentatív mintán. Ebben kitértek az ikes ragozás részleteire. A mintában 79% volt azok száma, akik az (én) iszom alakot helyesnek vélték, de az (én) innám-ot helytelennek.
Vagyis kijelenthető, hogy az ikes paradigma a feltételes módban mára már kiveszett a köznyelvből (pontosabban a nyelvújítás során erőltetett feltámasztási kísérlet kudarcot vallott).
Így az nem állítható, hogy teljesen szabályosan, inkább teljesen archaikusan.
Gondoltam bemásolom ide, akadhat még hasonló érdeklődő, mint én.
"
a -nák, -nék toldalékok nem a szó hangrendje szerint kapcsolódnak, ugyanis igei személyragokról van szó, amelyek kötöttek (nem igény szerint választhatók). Téves analógia a pl. -nál-, -nél mintájára. Ez utóbbi ugyanis valóban kétváltozós határozórag, a szó hangrendje szerint illeszkedik. apámnál, fehérnépnél.
A -nék egyes szám 1. személy feltételes módú személyrag: aludnék, maradnék, álmodnék, ennék.
a -nák többes szám, 3. személyű feltételes igei személyrag: ők látnák (ha kinyitnák szemük)."
l. másik poszt. Írásban mindenképpen a "-nék"-es alak. (hacsak nem íróként valamit érzékeltetni akarsz). Szóban már volt másutt szó, a környezetedtôl függ.
Oké. Aranyos vagy. Akkor kezdjük ott, hogy ezek természetes hangok. Ennek tényleges mivolta nem az emberi fül puszta kívánalmai, hanem bizonyos rezgésszámok alapján igazolható (noha e kettő élvezhető módon találkozik), vagyis ez fizika, vagy mi, tehát egy mérhető dolog. Hogy ez pontosan hogy is van, nos, amikor én ezt tanultam, az eléggé régen volt, tehát ne mélyedjünk el túlságosan itten. Ha nagyon elmélyednénk, a végén még igazad lenne az irracionalitást illetően, és azt nem szeretném. A zene az zene. My second language. And yours too. Igaz, hogy a C hang felharmonikusaiban pl. benne van a F#, pedig a C dúr természetes hangjaihoz (C-D-E-F-G-A-H) ez a F# marhára egy disszonáns valami. Próbáld csak ki. (Ha még nem tetted volna - aztán, ha sokat próbálgatod, végül rájössz, hogy nincs is olyan, hogy disszonáns hang, csak gyenge előadóművész - de ez egy másik kérdés, másik válasz, másik topik.) Ami a kérdéses-válaszod lényegét érinti, nem tudom, van-e olyan törvény, hogy ezeknek az abc betűiből kellene építkezniük, de nem tudtam nem észrevenni, hogy az ún. természetes hangokból álló (tehát C-D-E-F- stb.) C-dúr párhuzamos molljában az A-H-C-D-E-F-G hangok szerepelnek, melyek hogy, hogy nem az abc betűire hajaznak. Kivétel a H. Az abc-ben elfoglalt pozíciója szerint legalábbis. És hogy, hogy nem, ez a H az angolszász zenei notifikációban kimondottan B. Vagyis, ha ezt kicserélem, akkor kijön az abc mondott része. Ennyi. (S talán ez az oka, hogy egyetlen félhangként a Bb-nek van sajátos neve? Ami egyébként nem ugyanaz, mint a Hb [Hesz].)
Kicsit lassabban próbálj meg írni, mert ez nekem így túl gyors. Van a hét egész hang (ne firtassuk, hogy mi egész rajtuk, mert nagyon gyorsan eljutnánk oda, hogy igazából a kettőnek semelyik gyöke sem racionális), ezeknek van egy-egy betűje, de nincs olyan törvény, hogy ez a hét betű az ABC első hét betűje kellene legyen. Nem is az. A félhangok közül csak a bH-nak van saját betűje, az a B.
Akkor feladom. Az hagyján, hogy a gitáromon a bundok már fejjel lefelé állnak, de az előbb egy B-t fogtam, és a H hang szólalt meg. Basszus! No sebaj, majd az esti bulin kiegyenesítek mindent. Az abc-t is. My second language.
"In the early days of European music notation (4-line staff Gregorian chant manuscripts), only the note B could be altered (i.e. have an accidental applied to it): it could be flattened, thus moving from the hexachordum durum (i.e. the hard hexachord: G-A-B-C-D-E) where it is natural, to the hexachordum molle (i.e. the soft hexachord: F-G-A-B♭-C-D) where it is flat; the note B is not present in the third hexachord hexachordum naturale (i.e. the natural hexachord: C-D-E-F-G-A)." (Wikipedia).
Szóval egy régi (gregorián) "B" nevű jegy lehetett (modern, középeurópai notáció szerint) H vagy B értékű. Mindkettőt "b"-vel jelölték, csak kétféle alakú b-vel (ez a forrásban feljebb áll), kb. úgy, mint a hosszú ſ vs. rövid s-sel.
Az angolszászok az egyiket kezdték el a modern notációban továbbra is B-nek hívni, a kontinentálisok a másikat. Nekünk természetesen a kontinentális hagyomány a mérvadó, akárcsak a milliárdok, stb. megnevezésénél.
A "#A" kényszermegoldás még-még élvezhető, de a "bH" már kevéssé értelmezhető. Kívánatos volna a valós Unicode jelek használata: ♯ A, ♭ H. Vagy, ha már a kényszermegoldásoknál vagyunk, esetleg így (kurzívával utánozva) # A, b H.
Kettőnk közül vagy Te nem érted, vagy én (ha utóbbi, elnézést). Tehát mégegyszer: A, B, C, D, E, F, G (A) - az abc hangjai szerint, s ez az, ami logikus (ennélfogva kívánatos). Még Bachnál is ez a helyzet, hacsak a családneve eredetileg nem Hach (Péter?!). Vagyis a Központi Batalmak réshangúsodásban szenvednek, a-mollban. Amúgy meg gitáron is (és be is festheted), de akkor sem ugyanaz. Akinek van fülemile hallásra, hallja.
További hálás off-topik téma, hogy a #A és bH azonosak-e. Azt hiszem, hangszertől függ: zongorán igen (hiszen csak egy fekete billentyű van a két fehér között), gitáron nem.
Eredetileg csak a hét egész hangnak van betűjele (C-D-E-F-G-A-H), de a B-betűnek hangot kell jelentenie, különben nem lehetne lejátszani azt, hogy BACH, ezért a bH-t B-nek is nevezzük.
Na jó, hagyjuk a bizalmaskodást. (Pedig biz' Isten, érdekelne. Amúgy mi az az IRL? Incorrect Relative Location?)
Megpróbálok nem OFF lenni (eddig ez nem sikerült). Helyesírás, vagy mi itt a téma: B = H? Mert a természetes hangok szerint abc-ben: A, B, C, D, E, F, G. De A, H, C, D, stb.? A-mollban (mondat elején). Előbbi a logikus: Az angolszászoknál B, ami nálunk (s például a németeknél még) H. A klasszikus zenében is. Ez hogy van? Sőt: hogy lett?
Így van ez: E-dúr, de d-moll. tű akkor nagy, amikor a terc. Mindez persze a klasszikus zene íráshagyományaira vonatkozik. A magyar popzenei kottákban valóban az Am, D jelöli a gitárakkordokat, de bizonyos zenészek (népzenészek, klasszikus műveltségű rockzenészek) am, D rendszert használnak (l. pl. az LGT nagy képes kottás emlékkönyvet, Kaláka- és Sebő-kottákat), nyilván a dzsesszisták körében ez nem szokás. A dúr = nagybetű vs. moll = kisbetű az angolszász világban persze nem járja, de a magyar hagyományai nagyon erősek.
A nyelvészek között van, aki tanul zenét; jómagam számos hangszert, több műfajt, elméletet, gyakorlatot olvastam és tanultam sok különböző tanárnál; egy időben rendszeresen fel is léptem.
Hát, én sem értem. Zenefőnök volt, vagy magyarfőnök? Mert ha utóbbi, akkor egyes alá. Ha az előbbi, akkor is. Az, hogy moll (avagy dúr), mindig kisbetű - még a partitúrában is. Különben azt sem értem, e-moll, d-dúr, stb.-ben az e, d, miért kisbetű? A nyelvészek nem tanulnak zenét? Lejegyzésben ezek Am, D (a dúrt nem jelöljük külön).
