"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Emlékszem, amikor az izlandi vulkán miatt a Barcelonának busszal kellett utaznia Olaszországba, az újságok kb úgy tálalták az esetet, mintha a játékosoknak egy szál úszónadrágban kellett volna átgyalogolniuk az Alapokon Innsbrucktól Genfig.
A dunaújvárosi kokszolóban lehúzni egy műszakot. Az brutál. Kobaszott focisták, akik többet keresnek, mint amennyit Kubatov lop és jobb körülmények között végzik a munkájuk, mint amit a többségünk kiköltekezve nyaralás címszóval meg tud adni a családjának évente 2 hétre. Hagy ne sajnáljam már őket.
A távolság miatt brutál. Lehet kiesünk addigra a KL-be, és sima csoportkör lesz egy grúz csapat ellen, de attól még utazni oda is el kell - és Kisvárdára is.
De köszi, ha előre magyarázod, ha jönnének a kifogások a sok utazás miatt. :D
Felcsut semmilyen noname magyarból nem csinált jó csapatot. A kezdjükben alig voltak magyarok. Most meg nb2-ből hoznak, szerintem ebben a bajnokságban nem lesznek tényezők.
Eto szerintem egy szezonos csoda volt, mint pár éve a kecskemét, vagy a kisvárda. Mindkettő kiesett a dobogós helye után 2 éven belül.
Nagyon masszív az elején a sok keleti csapatos meccs, úgy is, hogy közte a fele hazai pályán. Persze amennyi keleti csapat van, nem is csoda, de valahogy egymás után jönnek. Az augusztus brutál lesz a kisvárdai és nyíregyházi túrával, miközben akkor éleződik a selejtezés is. (Ennek ellenére sem szeretnék halasztást.)
Nem volt jo a tamadosorunk. Varga es Traore is betlizett iden, pont az o goljaik hianyzotak a sok dontetlenes meccsen. Zakarol nem is beszelve. Darabra megvoltunk.
Mondjuk a felcsút igazolásait nézve nem kell "félni", nb2-es játékosokat vásárolnak egyelőre. Marad a Paks, de ők szerintem sosem akarnak bajnokok lenni, plusz onnan is simán elviszik majd a pénzesebb klubok a jobb játékosokat. Nem hiszem, hogy egy eto-tól kellene félni
Még nem látom a teljes keretet, hiszen az átigazolási ablak elméletileg még ki se nyílt, de augusztus végéig van nyitva.
Amit látni szeretnék: Olyan védelmek összeszoktatását, amelyek akár két teljesen más sorral képesek jól játszani. Alapként a második kapus az egyik fix tag és három négy (azaz összesen legalább nyolc) olyan védő, ahol nem ismétlődnek a nevek. A hangsúly az összeszokottságon van és azon, ha az első sor hiányos lehessen őket bevetni.
Aztán elöl csak összehoznak egy-két-három gólt a srácok. Jelenleg támadó-nehéznek érzem a keretet. Ami alapból nem baj, de Rebrov idején is hátul kezdtünk biztosak lenni.
Ez a sok magyar igazolasnak mas celja nem lehet, hogy ha mar nagy rotalas lesz osszel, akkor jobb magyarok is lehetnek olyanok, mint a sok szar kulfoldi. Rendben van a cel, csak sikerul-e.
Tavaly az A-csapat is alig nyerte meg a bajnoksagot, nincsenek mar 10-20 pontos elonyok, ahol belefer a sok hiba. Igaz, okosan a rivalisoktol hoztunk.
Azert az ilyen Paszka, Botka, Barath, Gruber, Kajan csapattal..., az meg hogy dobogoeselyes, opcio sem lehet, az ide kevès.
Tekintettel arra mekkora elony a Bl-ben indulni, 1 parharccal fotablasnak lenni, mekkora veszteseg lenne ennek hianya, mèg a magyarszabalyt is el lehet engedni, ha a bajnoki cim mulik rajta.
A fő rotalas osszel kell, tavaszra most is osszeallt a dolog.
Rotálni. A holland csapágyasra hajtotta a társaságot. Egyrészt alapozáson/edzésen azért, mert szerinte (vélhetően nemzetközi szinten jól is látta) az erőnléttel bajok voltak. Másrészt viszont a rotációt nagyon vékonyan kezelte. Nem tudom miképpen lehetne a hazai bajnokság és a nemzetközi közötti különbséget csökkenteni, mert akkor egy szimpla rotálás beleférhet.
Azonban azt gondolom, hogy egyrészt az ötmagyaros szabály, másrészt a sikeres nemzetközi szereplés közti dilemmát nem lehet másképp megoldani. (Szerintem!)
Az utóbbi évtől eltekintve olyan vastag keretünk volt, hogy akár a B-csapattal is dobogóesélyesek lettünk volna. Ez szerintem eltűnt tavaly, lásd beégett igazolások sora.
(5) Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó UEFA Klubtorna Selejtező 3. vagy a Play-Off fordulójába jutott sportszervezet mérkőzésének sorsolt időpontjának egyoldalú megváltoztatása iránti kérelem automatikus elfogadása a) A Férfi Felnőtt nagypályás labdarúgó UEFA Klubtornán résztvevő sportszervezetek – amennyiben az UEFA Klubtorna Selejtező 3. vagy a Play-Off fordulójába jutottak – egyoldalú kérelmet nyújthatnak be az MLSZ Versenybizottságához a mindenkor hatályos ügyviteli rendszerben írásban, hogy egy konkrét mérkőzésük napja, kezdési időpontja megváltozzon. Labdarúgás Versenyszabályzata b) Az adott sportszervezet az UEFA Bajnokok Ligája Selejtező 3. forduló 1. mérkőzése, vagy az UEFA Európa Liga Play-Off forduló 1. mérkőzése vagy UEFA Európa Konferencia Liga Play-Off forduló 1. mérkőzése előtt vagy után játszandó bajnoki mérkőzése közül 1 bajnoki mérkőzés napjának, kezdési időpontjának megváltoztatását kérelmezheti egyoldalúan. A kérelemnek tartalmaznia kell – a versenynaptárban megjelölt tartalék napok közül – a mérkőzés lejátszásának új időpontját c) A kérelmet az UEFA Klubtorna Selejtező 3. vagy a Play-Off forduló sorsolását követő 48 órán belül kell megküldeni az MLSZ Versenybizottságának. d) Az időpont módosítást kezdeményező sportszervezetnek időpont módosítási díjat nem kell fizetnie. e) Az időpont módosítási kérelmet versenyügyi eljárás keretében automatikusan jóváhagyja az MLSZ Versenybizottsága, amellyel szemben jogorvoslatnak helye nincs.
„A versenysemlegesség érdekében beavatkozásmentes módon készült el a sorsolás és Vámos Tibor versenyigazgató kiemelte, a feszített versenynaptár és a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében az egyedi kéréseket, halasztási igényeket szigorúan bírálja el a Versenybizottság. Kivételt képezhet, amikor egy adott klub valamelyik nemzetközi sorozat play off-köréig jut el, ebben az esetben a magyar labdarúgás sikerességének érdekében a szabályzatokban rögzített módon lehet egyoldalú halasztási kérelmet benyújtani” – írta közleményében az MLSZ.
Kétségeim vannak, legalábbis így a szezon elején, pont amikor 1) a fontos, szezont meghatározó, meccseinket játsszuk, 2) fontos az összeszoktatás és formába zökkenés. Az ősszel, ha összejön az egyik csoportkör, akkor már biztos kell rotálni, de nem teljes csapatot, hanem az erre rászoruló egyéneket. 26-27-es kampány már nehezebben lesz teljesíthető két fronton... de van idő erre alaposan felkészülni (külső tényezőktől függetlenül).
a pótnapok meg vannak előre: egyik megint nov. vége,vagy dec eleje lesz, amikor már a keret erősen le van harcolva, másik meg egy január végi hétköznap. szerintem semmi nem indokolja, hogy teljes kerettel, amikor még mindenkinek, főleg az újaknak játékra van szüksége, jó időben halasztgassunk, hogy télen esőben, sárban, bepótoljuk a meccseket.
mi sem alapozunk, idén is dec. 18 az utolsó forduló, jan 24. az első "tavaszi'