Volt egy interjú Nagy Béla krónikásunkkal az egyik napilapban.
Boldog születésnapot ezúton is!
"Fradi-szív – pörkölt
Az FTC történetével kapcsolatban inkább neki higgyünk, mint a történelemnek. A Fradiról írt száz-egynéhány könyvet, összegyűjtötte a klub tárgyi emlékeit, és szomorú, hogy a lelátón kiveszőfélben vannak a barátságos érzelmek. A hatvanadik születésnapját ünneplő Nagy Béla szerint Budapesten nem csak a sportpályákról tűnt el a barátságos hangulat.
| Focizott?
– Gimnazista koromban. Ma már csak arra emlékszem, hogy mindig engem választottak meg elsőként.
| Olyan ügyes volt?
– Dehogyis. Vékony, goromba ember voltam, senki sem akart ellenem játszani.
| Ehhez képest a futballról szól az élete.
– Kisdiák koromban kerítésbérlettel jártam a Fradi-meccsekre, de remélem, azóta már tettem annyit ezért a klubért, hogy utólag senki sem fogja bevasalni az elpotyázott belépőjegyek árát. Akkoriban kezdtem gyűjteni a csapattal kapcsolatos fényképeket, ereklyéket is, és ez változatlanul a legnagyobb szenvedélyem.
| Melyik a legbecsesebb?
– Már nincs meg. 1970-ben a klub főállású munkatársa lettem, és az első fizetésemet kerek egy évig nem költöttem el. Az ezerhétszáz forintot rejtő borítékot betettem a vitrinbe, áhítattal nézegettem, és olyan becsben tartottam, mint egy kitüntetést.
| Biztosan gazdag volt.
– Nem voltam gazdag. A Franzstadt egyik proli bérházában születtem; ez a környék nem arról híres, hogy gazdagok lakják.
| Ha pénzt nem is örökölt, a már közhelyként emlegetett Fradi-szívet igen.
– Így van. Már gyerekként kívülről fújtam a leckét: 1899-ben a Mester utcai diákok kitalálták, hogy legyen egy saját sportklubjuk, ennek érdekében agitálni kezdték a környék polgárait, készültek az FTC megalakítására…
| …és elkezdték toborozni a klubtagokat.
– De hogyan?! Többek között jelentkezési íveket osztogattak, amelyeken a lelkes szöveg így kezdődött: „Alulírottak azon kéréssel járulunk Uraságod elé, miszerint méltóztassék belépni Budapest IX. ker. football clubba, melynek hivatása lesz a magyar football és tornázó sportot minél magasabb nívóra emelni.” Megalakult az FTC, és a tagok egy Soroksári úti, viszonylag kezdetleges pályát is építettek maguknak. De a pályához hasonlóan fontos volt a fradistáknak tanyát adó Gebauer kávéház is, amelyben az FTC-iroda is működött, és ahol a meccsek után a fradisták hajnalig együtt maradtak, csapra vertek egy hordó sört, énekelgettek, a tehetősebbek még szafaládét is ettek; szép idők voltak ezek.
| Szerintem a folytatás sem volt rossz.
– Nem bizony! Az FTC 1910-ben kapta meg az akkor még városszélinek számító legelőt, amelyen a jelenlegi pálya áll. Egy körmöci aranyat ért a terület. Csakhogy az első években vívott nagy csaták után rövidesen másféle csatákról szólt az élet: 1914-ben az Üllői úti pályán már ágyúparkot rendeztek be.
| Ezzel ma is kiegyeznénk: legalább biztos volna a pályán lövés.
– Nem olyan vicces ez, mert akkoriban a fél csapatot behívták katonának, és nagyon sokan el is estek a harctéren. Márpedig az akkori játékosokat nem akárhogy szerették az emberek. Képzelje csak el: amikor 1912-ben megérkeztek az első külföldi portyáról, a Keleti pályaudvaron hatalmas tömeg fogadta őket. A szurkolók a mínusz tizenöt fokos hidegben kifogták az istenként tisztelt játékosok kocsijából a lovakat, és a kocsikat maguk húzták végig az ünneplő tömeg előtt, a tiszteletükre fellobogózott pesti bérházak között a Rákóczi úton, a József körúton, a Ferenc körúton és a Mester utcán át az Üllői úti sporttelepre.
| Van olyan Fradival kapcsolatos történet, amit még nem írt meg?
– Az FTC történetéről szóló könyveim száma már száz fölött jár. Március közepén kapható lesz a legújabb, ez Géczi Istvánról, a legendás kapusról szól, és már készülőben van a következő is, ebben azt gyűjtöttem össze, hány városban játszott a csapat. Nem fogja elhinni: háromszázkilencvenötben! Ez májusban jelenik meg, akkor leszek hatvanéves, ezzel fogom ünnepelni.
| A történeteket megírta, a Fradival kapcsolatos tárgyi emlékeket meg összegyűjtötte az FTC-székházban található Fradi Múzeumban.
– Nem azt mondom, hogy annyian állnak sorban, mint a Monet-kiállításon, de azért jönnek sokan. És ne gondolja, hogy csak serlegek meg fotók várják a látogatókat. Van ott mindenféle furcsaság. Az 1971-ben lebontott régi falelátó egy léce, Schlosser Imre 1924-es profi szerződése, Sárosi doktor katonaládája, Toldi Géza utolsó focicipője, az a labda, amellyel a Fradi megnyerte a KK-döntőt a Lazio ellen, aztán egy M. Kovács álnéven versenyző ferencvárosi atléta olimpiai diplomája, amit 1912-ben Stockholmban kapott. Egyébként Kóczán Mórnak hívták, de az egyház nem nézte jó szemmel, amit csinál, azt mondta: „Pőrére vetkezve dárdát hajigál a vásári nép szórakoztatására.”
| A nagy csaták emlékei mellett akad itt két apróság is, ami a nagy háborúkat idézi. Egy letépett metrófogantyú meg egy kő, amit az FTC-székház ablakára dobtak.
– El tudja képzelni azt, hogy a Fradi Híradó első számát 1970-ben Újpesten, a Megyeri úti pályán is árulták? El tudja képzelni, hogy a Fradi-szurkolók olyan családot alkottak, hogy együtt jártunk például budapesti városnézésekre, sporttörténeti sétákra? El tudja képzelni, hogy régen tisztelték egymást a rivális csapat szurkolói?
| Ma pedig…
– Ma pedig ott tartunk, hogy olyan szigorú biztonsági intézkedéseket kellett hoznunk, amelyek miatt nemegyszer még Furulyás elnök úrnak is elő kellett vennie a személyi igazolványát ahhoz, hogy a meccsek idején bejusson az épületbe. Az agresszió, a durvaság egyébként nemcsak a sportpályákon jelenik meg, hanem a budapesti utcákon is. Itt már nincsenek őszinte érzelmek, itt már nincs szívbéli hangulat. Itt mindenki úgy él, mint egy gép. Lassan kihal egy korosztály, és nagyon félek attól, hogy az érzelem nélküli emberek már nem fogják ápolni a hagyományokat sem. Nem véletlenül írok annyi könyvet. Szerintem csak az képes szeretni a jelent, aki ismeri a saját múltját. Ez a túlélés egyetlen esélye.
| Nemsokára hatvanéves lesz. Gondolom, a családtagok, barátok elhalmozzák zöld-fehér ajándékokkal.
– Alighanem így lesz. Már persze ha van még olyan zöld-fehér tárgy, amit én még nem kaptam. Vettek nekem ajándékba zöld nyakkendőt fehér elefántokkal, zöld-fehér röhögő gépet, zöld békát fehér kövön, „FTC-bibliát”, ami nem volt más, mint egy könyvnek látszó, egyébként italt rejtő fadoboz… hajnalig sorolhatnám. De lehet, hogy elmenekülök az ünneplés elől, és elmegyek a Haller téri piacra az egykori Fradi-játékos, Vépi Péter kifőzdéjébe enni egy zúza- vagy egy szívpörköltet. Tudja, nála nagyon jó a szív. Na ja, Fradi-szív…"
