Részemről pénteken jártunk Szarvaskő-Sirok light túrán./Sajnálom, hogy értem rá a túranapjaidon :((/
Az említett kék/piros kereszten jártam nyáron, és minden emlékem szerint akkor még piros volt - azóta festhették át. (Mellesleg ha újrafestették nem ártott neki mert pirosként nagyon rosszul volt jelezve).
Reggel megnéztük a ház környékét, a kert végében folyó patakot és 9 óra körül indultunk tovább. A faluban épp nyitva volt egy ÁFÉSZ bolt, ahol vettünk reggelire joghurtot és csokit, amit a templom előtt fogyasztottunk el. A kék ugyan nem erre megy tovább, de érdemes felkapaszkodni ide a kilátás kedvéért. A falu fölött hamarosan egy hármas útelágazáshoz értünk, ahol látótávolságon belül nem volt jelzés. Erre elővettük az Atlaszt, kiolvastuk belőle, hogy a bal oldali úton kell továbbhaladni, és később meg is találtuk a jelet egy fán. Balra a Kecske-pad környéke kínálta magát látnivalónak, előttünk pedig lapos dombhátak, erdősávokkal. Néhol feltűntek a leírásban említett kék szalagok is, de volt ahol a bozótban, szétszakítva (letépve?) virítottak.
Felsővadász előtt a falu fölött kétszintes, elhagyott épület árvákodik, pedig milyen jó turistaszálló lehetne belőle! Így viszont a széthordás, megsemmisülés vár rá. Itt nem találtuk meg a hivtalos turistautat. Már túlhaladtunk a falu felett, de még mindig nem jött el a letérés a falu felé. Ezért a dombtetőkön át toronyiránt haladva értünk le. A községben lévő Rákóczi kastély már messziről látszik, de bemenni nem tudtunk. Közvetlen közelről jóval kisebbnek hat, mint az Atlaszban lévő fotón. Bélyegezni a templom melletti kocsmában lehet, kaptunk egy szép Cserehát turistája bélyegzőt is az OKT mellé.
Nyésta felé haladva egyre kevesebb az erdő és egyre több a szántóföld, kevésbé látványos a terep. Nyésta kopott templomtornya látszik először a dombtetőről, a falu előtt elhagyott gyümölcsös, bozóttal keverve. Itt is eltűnt a jelzés, de ismét alkalmaztuk a legrövidebb út az egyenes elvét – és megint bejött. Feltöltöttük a vízkészleteinket és indulás tovább Abaújszolnokig. Eredetileg úgy terveztük, hogy első nap idáig jövünk és az Atlaszban megadott kulcsoházban alszunk. A faluba beérve viszont azonnal láttuk, hogy micsoda szerencsénk volt, hogy nem ezt választottuk! A falu nagyon-nagyon rosszul néz ki: elhagyott romos házak, a lakottak egy része is romhalmaz, kosz és igénytelenség mindenfelé. A templom és környéke volt csak rendbe tartva. Bélyegző a kulcsosházzal szemközti háznál van. Gazdája szomorúan újságolta a falu rossz sorát és a kilátástalanságot. Gyorsan tovább is álltunk innen. Az összkép több mint lehangoló volt.
Baktakéket ismét dombokon keresztül közelítettük meg, ezúttal útvonalkorrekciók nélkül. A bélyegzős vegyesbolt zárva volt, de nem messze nyitva találtunk egy élelmiszerbolt+kocsma formációt, ahol hosszabb pihenőt tartottunk. Praktikus egy hely: megveszed a boltban a kaját, átmész egy ajtón a kocsmai részbe, megeszed, iszol utána sört és még nyerőautomatával is játszhatsz végül. Céges bélyegzőt pedig szívesen adnak. A kocsmával szemben két érdekes látnivaló is van az utca túloldalán: a szemközti háznak görbe a kéménye, nem is kicsit, az udvarán pedig öt darab hatalmas fenyőfa kínál árnyékot nyáron.
Következett Fancsal, ahová már sajnos jókora aszfaltozott szakasz után jutottuk el. Közvetlenül előtte pincesor található, ahol csodálkozva néztünk egy nemrég felépített, megroggyant épületet. Mintha a tető készülne agyonnyomni az alatta lévő falakat. Bélyegző a jelzett helyen, a kocsmával szemközti ház kerítésén van, dobozban.
Abaújdevecser felé haladva már egész közelinek tűnt a Zemplén hegyeinek tömege, innentől végig ez a látvány vzetett – szerencsére nem az orrunknál fogva. Beértünk az Encshez tartozó községbe, majd tovább végig aszfalton. A városban a posta mellett meglátogattuk a Barbados büfé nevű helyet, ahol jókora hamburgereket és finom kávét meg ilyesmiket lehet enni-inni. Szállásunk Gibárton a Híd panzióban volt, majdnem a Hernád partjánál. 800 HUF-ért lehet itt aludni, közvetlenül a bár fölötti szobákban (praktikusan). Este még iddogáltunk, beszélgettünk, aztán alvás.
Eljött az utolsó nap, indulás reggel 8 órakor. Begyalogoltunk a vízerőműhöz a pecsétért, majd indultunk Hernádcéce felé. Az Atlasz jól mutatja az utat, nem a gáton kell haladni, hanem a folyó partjától távolabb. Jelzések vannak a kritikus helyeken. Kétoldalt szántóföldek vannak, de a távolban jobb kéz felől a Zemplént lehet csodálni, balra pedig a távolban a csereháti dombok látszanak, közelebb pedig az ártéri erdők. A faluban is jeleztek bélyegzőt, meg is találtuk az „utca kiöblösödését”, a ház kapuja mellett is van egy kopott kék sáv jelzés. Boldogkőváralja VÁ-ig széles dűlőút vezet, szemközt a vár, mögötte a zempléni hegyek, magával ragadó a látvány. A VÁ-on van egy dobozban a Boldogkői és a Hernádcécei bélyegző is (jobb minőségű, mint a faluban). Az állomás tényleg szépen rendbe van tartva, jegykiadás viszont nincs! Van viszont három szelíd kutya és két macska. A padokon korai ebédet tartottunk, nézegettük a várat és a zempléni hegyeket, majd jött a vonat és megkezdtük a hazautat.
Röviden: a Cserehát sokkal több figyelmet érdemelne a túrázók részéről is. Nagyon tetszett mindkettőnknek a vidék, látványosak a dombhátak, az őszi erdők, a jelzések is elég jók, az Atlasz segítségével komoly gond nélkül lehet túrázni. Szállások is vannak. És van egy templom Rakacaszenden...
Halljátok hát FeLaZso és Zete 2001. évi csereháti kéktúrájának hiteles történetét!
I. rész: Bódvaszilas-Irota
Nov. 1-én reggel rövid idő alatt megtaláltuk egymást a Keletiben a miskolci vonat végénél, így mindjárt mentünk is helyet foglalni, mert igen szép számmal kapaszkodtak fel a népek a szerelvényre. Sikerült két helyre lecsapni egy dohányzó kocsiban, majd kedélyes két és fél órás beszélgetéssel múlattuk az időt Miskolcig. Itt meglepődve láttuk, hogy öt kocsiból álló, jóféle Bzmot szerelvény várakozik (ránk), meg újabb másfél órás utazás Bódvaszilasig. Az utasok túlnyomó része Szendrő nevű községben szállt le, így kb. fél óráig élvezhettük a megürült kocsi kényelmét. Mikor végre odaértünk, már alig vártuk az indulást, így gyorsan kértünk pecsétet a VÁ-on, és indulás!
Bódvarákóig ugyan aszfalton haladtunk, de a gyönyörű tiszta idő elsőrangú kilátást engedélyezett az Esztramos-hegy és vissza Alsóhegy irányába is, ami bőven kárpótolt a lábunk alatt haladó országút egyhangúságáért. Lévén ünnepnap, Bódvarákón zárva találtuk a boltot, ahol a kéktúra bélyegző hivatalosan található, de FeLaZso infója alapján már haladtunk is a Szabadság út 23-as számú ház felé, és csodák-csodája, a kapu mögött tevékenykedő öreg bácsi mihelyt meglátott, máris közölte, hogy: “Hozom!” Bélyegzés közben és után pedig elmagyarázta, hogy hamarosan ez a falu is Szanticska sorsára fog jutni – vagyis kihal. Pedig nagyon kár lenne ezért, mivel kiváló adottságokkal rendelkezik a község: az Esztramos, Alsó-hegy és a Szalonnai-hg. mind karnyújtásnyira vannak és több régi, de még jó állapotú szép parasztház kínálja magát, hogy átalakítsák turistaházzá, vagy fogadóvá. A templom mellett haladtunk ki, felfelé a faluból és hamarosan az emelkedő hegyoldalban vezető utat követtük. Teljesen érintetlen avarszőnyegen át húztunk felfelé, útközben megzavarva három őzet, akik riadtan nézték a bizonyára ritka látványt: ember az erdőben errefelé! Mert megelőlegezve a közlést a további útra: egy szál turistát sem sikerült köszöntenünk a kéktúra útvonalán egészen Boldogkőváraljáig három nap alatt!
Az emelkedő szép lassan véget ért, elértük a kék rom jelzést és kellemesen ereszkedő úton szerpentineztünk le Tornabarakony irányába. Érintettünk egy fiatal fenyvest, majd eljött az országút, amin besétáltunk a faluba. Megkerestük a Dózsa György út 15. számú házat a bélyegzőért, de bemenni nem mertünk, megvártuk míg a kuvasz ugatása kicsalja a házból a lakókat. Néhány perc múlva meg is jelent egy kislány a pecséttel. Ittunk egy jót a ház előtt álló kút vizéből és indulás tovább. A falu szélétől nem messze egy picurka kápolna mellett halad tovább a kék, visszanézve a dombtetőről pedig teljes szépségében feltárult a hátunk mögött hagyott szakasz.
Tornabarakony után változott a táj: lankásabbak a dombok, de itt még egészen Felsővadászig nagy összefüggő erdősávok láthatók, amelyek a késő őszi napfényben minden szépségüket megmutatták. A sárga-barna-vörös ezernyi árnyalata keveredett a fenyvesek zöldjével, festői hangulatot keltve.
Rakacaszenden mindent zárva találtunk, de szerencsére járókelők útbaigazítottak a műemléktemplom gondnokához, Elek bácsihoz, aki pont a templommal szemben lakik. Az öreg kedélyes mosoly kíséretében hozta a kulcsot és engedett be minket, de előtte a zsebébe csúsztatott egy TKM-es füzetet is. Erre mindjárt lecsaptunk, sőt kértünk tőle még egyet. A templomot ki ne hagyja senki, aki erre jár! Már kívülről is impozáns látványt nyújt, belül pedig egyszerűen csodálatos! Festett fa mennyezet, feltárt freskók, gyönyörűen felújítva minden. Fantasztikusan illeszkedik a tájba, szinte oda lett teremtve. A TKM-es füzet alapján szívesen azonosítottuk volna a legapróbb részleteket is, de erre már végképp nem maradt időnk. Bélyegzéshez a templomban kaptunk egy TKM-es pecsétet.
Már sötétedésben indultunk tovább, elővéve lámpáinkat is, de szerencsére különösebb gond nem volt a jelzésekkel. Persze, akinek nincs kedve elővenni a térképet, vagy az Atlasz leírását, az könnyen megégetheti magát és elkószálhat valamelyik dűlőúton. Irota előtt még az erdőben valami furcsa fény villódzására figyeltünk fel, majd kiérve az erdőből tisztázódott, hogy csak a hold fénye játszott velünk. Az erdőben haladva még megmagyarázhatatlannak tűnt, mi villog a távolban – lehet, hogy ilyen dolgokból jönnek az UFO-s meg hasonló sztorik? A mezőn már nem is kellett a lámpa, kellemesen lehetett haladni a holdfényben. Hamarosan feltűntek a falu fényei is. Irotára beérve hamar odaértünk a Talentum vendégházhoz, ahol már fűtött szobával és konyhával vártak minket. Erről a házról csak felsőfokon lehet beszélni! A régi parasztházat kívül-belül teljesen felújították, berendezték, teljesen felszerelt konyhával látták el, és még az apró részletekre is ügyeltek: pl. a környék látnivalóiról készített fotókat helyeztek el a szobában. Ezt kiegészített még egy könyv a megyéről, Cserehát turistatérkép és szálláskatalógus. Mindez 1500 HUF-ért. A vendégkönyv tele is volt a dicsérőbbnél dicsérőbb magyar és német, francia, angol mondatokkal.
Első nap: Jósvafő - Putnok
Az előző napi óraállítás kicsit keresztbe tett, mert az útvonal megtervezésekor nem számoltam bele, hogy egy órával előbb fog sötétedni. Fél hétkor indult a busz, örömmel fedeztem fel több falut is, ahol terveim szeriint pár nap, pár óra múlva visszafele fogok jönni (Bélapátfalva, Dédestapolcsány, Aggtelek). Fél tizenkettőkor már meg is érkeztem Jósvafőre. Mivel a múltkor a faluból betonon mentem fel a barlanghoz, most megkerestem a jelzést, és így a kéken, a zsidó temetőn keresztül kapaszkodtam fel. Gyors bélyegzés (barlang pénztára, gumi, jó) és szerelvényigazítás után pont délben indultam Aggtelek felé. Három perc múlva megálltam, hogy levegyem a dzsekimet, az idő ugyanis igencsak meleg volt, a kaptató meg meredek. Gyönyörű őszi erdőben haladtam, nemsokára szembetalálkoztam a négy nap egyetlen kéktúrázójával. Meglepően gyorsan értem el Aggtelekre, kicsit gyönyörködtem az Aggteleki-tó feletti karrmezőben, bár a tavat nem láttam, pedig a térkép szerint párszáz méterrel mentem el mellette. Itt az erdőben találkoztam egy öreg nénikével, aki rőzsét gyűjtött. Egyből a mese jutott eszembe, főleg akkor, amikor megfordult, és egyetlen foga sem volt. Nem hívtam öreganyámnak, de nem változtatott békává. Meg is lepődtem kissé. :-) A barlang fölötti kilátópontnál meglepő jelzést vettem észre: fehér alapon zöld fenyő, esetleg talpas háromszög. A térképem nem jelezte. A bélyegzést követően (barlang pénztár, gumi, közepes) a büfésoron megleptem magam egy hamburgerrel és kávéval, majd nekiindultam a pár kilométeres betonos szakasznak. A faluból kivezető úton négy kislány ment előttem. Valószínűleg ijesztő lehettem a szakállammal és kötött sapkámmal, mert elfutottak előlem. Szerencsétlenségükre pont arra mentem én is, többször hátranéztek, de végül az utolsó előtti házba bementek. Unalmas két-három kilométert kellett az országúton menni, míg elértem a letéréshez. Az első eltévedési lehetőség itt adódott. A Kéktúra Atlaszban jól van jelölve az út, de rosszul van festve. Jobbra lekanyarodva húsz méter után elágazás található. A jobb oldali ág visszakanyarodik Aggtelek fele, erre találtam egy jelzést, de az út zsákutcának bizonyult. Egy felhagyott ösvényt véltem felfedezni ebben az irányban, de nem vezetett sehova. Elindultam - a térkép szerint – balra a szekérúton. Jelzés sehol. Kis idő múlva egyetlen árva fehér jelzésalapot találtam, bal kéz felől betontöltés az árok mellett (talán patakátfolyás lehetett régen), később egy útvilla következett (leágazás 2 óra irányban), szintén jelzés nélkül. Az egyenes ágat választva (nem akartam Szlovákiába átkeveredni) kis idő múlva megjelennek a jelzések. Párszáz méter múlva fehér tábla zöld felirattal: „Államhatár”, majd az atlaszban is említett sorompó. Itt balra indultam. Innentől egészen a Nagy-Szőlő-tetőig nagyon kell figyelni a jelzéseket, mert nagyon sok szekérút fut össze, ágazik el, igaz a legtöbbje csak kátyúkerülő út. Sokszor nem a kézenfekvőnek tűnő ágat kell választani, hanem a járatlanabbra kell rátérni. Szerencsére a jelzések ennek megfelelően nagyon sűrűek. Az atlaszban is jelölt tölgyfát is megtaláltam. A szakasz (száraz időben) gyönyörű, csak kissé unalmas. A Nagy-Szőlő-tetőt elhagyva nyitott területre érünk, itt nincsenek jelzések, de már látni a Ragály-Zádorfalva műutat. Itt valahol elvétettem az irányt, mert az U kanyar közepén lyukadtam ki az útra. Zádorfalva nagyrészt cigányfalu, erről elfelejtkezett az atlasz. A bélyegzőhely a vegyesbolt melletti kis kocsmában van (gumi, jó). Az atlasz alapján megtaláltam a Gömörszőlős fele induló utat. Navigáció szempontjából ez a „legveszélyesebb” szakasz, alig van jelzés a nyílt terepen. A Potrec U kanyarjáig nincs letérési lehetőség, a kanyar utáni út melletti fenyvesen jól láthatók a jelzések. A Karu-fészke-tetőig erdő következik, szintén jól követhető jelzésekkel. Innen azonban egy nagy, nyílt terep a faluig, ami a dombok alján húzódik meg, úgyhogy még látni sem lehet. A kijárt szekérútról nincs letérési lehetőség, bal kéz felé lehet látni a Zádorfalva-Kelemér műutat. Nem sokkal később, a szöveges leírás által is említett elágazáshoz értem (ez a térképen nincs jelölve), el is mentem balra, a rossz irányba. Miután az út egyre járatlanabb lett és egy szántáson találtam magam visszafordultam, és a jobb oldali ágon lementem a völgybe. Visszanézve még láttam a leírásban említett nyerget, de itt valahogy elkeveredhettem és a Kelemér felőli részen, a sportpályán át értem be a faluba. A bélyegző a tájház udvarán van, egy hirdetőtábla hátulján (gumi, jó). Mire kijutottam a faluból, már teljesen sötét lett, szerencsére innen már nagyrészt beton volt hátra Putnokig. Keleméren (valószínűleg a sötét miatt) nem találtam meg a szürke tetős házat, úgyhogy az emlékházzal szemközt induló úton, 50 méter után a Bagolyvár Panzióba mentem bélyegzőért. Itt meg is találtam a hivatalos kéktúra pecsétet (gumi, jó). Indultam tovább Putnokra. Ekkorra már eldöntöttem, hogy végig betonon fogok menni, a letérések ismeretlen terepen, sötétben nem vonzottak, a Mohosból meg úgysem láttam volna semmit. Az erdő ekkor meglepően élénk volt, mindenfelől állatok mocorogtak. Az út sivárságát enyhítendő énekelni kezdtem (na meg, hogy a vadak már jó előre meghallják :), ebbe annyira belejöttem, hogy észre sem vettem, hogy egy kivilágítatlan kerékpáros utolért. Kicsit eldumáltunk, felajánlotta, hogy levisz Putnokra a vázon. Én mondtam, hogy nem szüskéges, nincs semmi gond, nemsokára beérek a faluba, semmi extrém nincs a betonon gyaloglásban. Azért felhívta a figyelmem, hogy vigyázzak magamra és jó utat kívánva elköszönt. Megjegyzem, nekem volt lámpám, neki nem. Szállásom egyből az út mellett volt, a falu elején (Gulyás Istvánné, 48/430-041, 1200ft). Bár még alig volt fél nyolc, amikor megérkeztem, gyors vacsora és fürdés után már aludni is tértem, hiszen másnap elég hosszú szakasz várt rám.
Második nap: Putnok – Bélapátfalva
Reggel kicsit összetörten ébredtem, már hatkor elindultam az előzetesen tervezett hét helyett. Később ez jó döntésnek bizonyult, hiszen jó két kilométerrel az állomás előttről indultam, így a reggeli vásárlás és bélyegzés után hétkor már úton voltam Uppony fele. Láttam a városban egy jó kis cégért (Top-Rongy ruhabolt). Bélyegzést a vasút helyett a közeli kocsmában szereztem, nagyon szép és nagyon jól olvasható, nem úgy, mint a vasúti bélyegzők általában. Kigyalogoltam Putnokról az országúton. Ez volt az egyetlen szakasz a négy nap alatt, amikor szükségem volt a dzsekimre, a reggel elég hűvös volt. Upponyig nagyon szép a táj, az emelkedő nagyon kellemes, egy kereszteződésben, a Koloska-tető mellett esetleg festhettek volna jelzést is (egyenesen kell menni), de amúgy nincs gond a navigációval. A tető után a terep egyre nyíltabb, de az út adja magát. Az atlasz térképe nagyon jó: balra nézve egy vadászlest láttam, a térképen be akartam mérni a helyem, de a Róka-mál nevű helyen két lest láttam ábrázolva. Visszanézve a terepre megtaláltam a másodikat is. Nemsokára feltűntek Uppony szélső házai. A focipályát vettem célba, ott a Sport Presszóban kértem bélyegzést (céges). Meg kell említenem, hogy Terike (a csapos) nagyon kedves, ezért úgy döntöttem, hogy itt megreggelizem. A pálya szemközti oldalán levő kocsma (ahol a hivatalos bélyegzőnek kellene lennie) nem volt nyitva. Következett az Upponyi-szoros, ami szép, csak rövid ahhoz képest, hogy utána hosszú kilométereket kell menni a Lázbérci víztározó partján, ami viszont marha unalmas. Dédestapolcsány szép kis falu, a víztározó felőli vége nagyon családias, igazi falusi hangulatot áraszt, ám maga a falu igen hosszú, ráadásul utána még mindig betonon vezetett az út Mályinkáig, igaz itt már lehet gyönyörködni az igazi Bükkben. A pecsét a falu „tetején”, az italboltban található (gumi, jó). Kis erőgyűjtés után indultam, hogy a szűk hét kilométeres szakaszon majdnem hétszáz métert emelkedjek. Itt kezdődött a négy napos túra krémje, minden túrázó álma, a csodálatosabbnál-csodálatosabb kilátások, erdőképek, patakok, sziklák, emelkedők. Ezeket leírni nem nagyon lehet, de sok képet csináltam, estére feltöltöm. Meglepő módon az emelkedők bírhatóak voltak, egyedül a KL jelzés visszacsatlakozása előtti kétszáz méternyi, legalább negyven százalékos(!) emelkedőt leszámítva. A Bánkúti síháznál egy autóbusznyi általános iskolás ricsajozott, valószínűleg ezért tűnt kissé morcosnak a síház gondnoknője (a bélyegző gumi, jó). A fennsíkon már könnyebb volt a haladás, meseszép helyeken jutottam el a Tar-kőig, ahol először nem akartam kimenni a kilátóhelyig, gondolva a sötétedésre, de aztán meggondoltam magam, hiszen idén kihagytam a Less Nándor Emléktúrát. Itt a lábamat a többszáz méteres mélységbe lógatva igen vidáman gondoltam arra, hogy még mumkaidő van. :-) Kíváncsian indultam tovább az Őserdő felé, amit eddig nem volt szerencsém látni. Bár körbe van kerítve, de azért jól látni az óriási kidőlt és álló fákat. Innen a régi vasúttal párhuzamosan kell menni, azonban jókora szintet veszítve juthatunk el a kilátóhelyhez, hogy legyen honnan visszakapaszkodni. Ezért kissé morcos lettem, főleg, hogy ezt a mutatványt a Cserepeskői barlangnál kisebb mértékben meg kellett ismételni (bélyegző a barlang bejárata mellett, gumi, jó). Az órámat figyelve egyre inkább nyomasztott a lehetőség, hogy ma is rámsötétedik, főleg, hogy a hullámzó, sziklás terepen nehezen ment az előrehaladás, állandó késében voltam a tervemhez képest. Itt egy kilométert spórólva, az Őr-kőt északról kerültem meg a piros sáv jelzésen, kihagyva a Zöld-rétet, mégis futva kellett mennem a katonasírokig és tovább le Lóczy-forrásig. Itt sötétedett rám, a rövid pihenő után már sötétben mentem be a faluba. (Szállás Kalcit Motel, 1500ft, nagyon jó, kényelmes, kissé szocreál hotel, szobánként fürdőszoba, igaz a wc közös, bár ez nem nagyon zavart, mert egyedül voltam az egész épületben – ja, és szép a bélyegzőjük :).
Harmadik nap: Bélapátfalva – Sirok
Ez már könnyebb nap volt, mindössze 28.5 kilométer várt rám. Ezt ellensúlyoztam azzal, hogy az első pecsételőhely (Telekessy eh., 3.6km) eléréséig két órát mentem. Ez betudható annak, hogy a kelet felé tartó jelzés a falu végén hirtelen északnak fordult és visszavezetett a cementgyár futószalag (vagy csille?) soráig. Sajnos a régi jelzések ott maradtak, én meg gyanútlanul bedőltem neki. Tessék figyelni! A bányabejárat előtt jobbra vitt tovább a műút, itt találtam vissza a kékre, az apátság előtt. Többször megálltam a Bél-kő elbányászott oldalát fényképezni is, de azért csak odaértem az erdészházhoz. Kissé megtévesztett, hogy egy egész nagy épületkomplexum előtt kellett elmennem. A bélyegzőhely viszont pont ott van, ahol a térkép is jelzi. Két gumibélyegző van: egy MTSZ Kék Túrás és egy Hevesi túrák - Telekessy eh. Az első egyszerűen használhatatlan, nem is érdemes próbálkozni vele,. a másik nagyméretű körbélyegző viszont nagyon szép. Rövid emelkedő szakasz után lejtőbe vált az út, és nemsokára elértem a Gilitka kápolnát. Itt bebizonyosodott előttem, hogy az atlasz képeit nem a bejáráson csinálták. Erre már Abaújszolnok házainak képét nézve gyanakodtam, most viszont bizonyságot nyert. Megpróbáltam egy hasonló beállítású képet csinálni, látni a különbséget. A kápolna ütött-kopott, tele van firkálva. A mögötte - jobbra látható domboldalt benőtte a növényzet. A képet a patak másik oldaláról csinálhatták, jól látszik az előtte elhaladó út és a szemétgyűjtő, ahol én álltam. A patakot annyira benőtte a bozót, hogy nem lehet oda átmenni, ahonnan a kép készült. Nem sokkal később kiérünk a Gilitka-völgyből. Itt egy balkanyarnál magaslest ábrázol a térkép. Ez most még ottvan, de összedőlt, valószínűleg nemsokára el fog tűnni, ám a jelzések sűrűek, úgyhogy ez nem okozhat problémát. Következett a Köves-bérc, ami a Pilisivel ellentétben ideális bringaút lenne, majd egy nagyon szép kilátás Szarvaskőre a Veres-oldalról. A várba nem mentem be, jártam már ott az Eger Csillagán, inkább siettem ebédelni a faluba. A bélyegzőt a buszmegállóban levő kocsmában találtam meg, ott ahol tavaly is volt. A bélyegző minősége számomra etalon. Az Eger Csillaga útvonalán indultam tovább, így szerencsére, a betonról letérve, a nyílt terepen sem kellett a jelzéseket keresgélnem. Megállapítatottam, hogy a terep ugyanúgy lószaros, mint tavaly ősszel, igaz most láttam az okát is, egy kisebb ménes legelt a közelben. Később az Aoró-Ormok nevű domb oldalában is láttam két lovat szabadon legelészni. A bátori műútig az szekérút széles, jól járható, szép, de kissé unalmas. A Hársas-kút után szemeztem egy mókussal, de mire elővettem a távcsövem eltűnt. Innen Rozsnakpusztáig végig betonon újabb kissé kellemetlen szakasz jön. A pusztán pezseg az élet: állatok, frissen felrakott tetők, parabolaantenna. Meglepődtem. Pecsételtem a viszonylag jó minőségű gumibélyegzővel, majd indultam tovább Sirokra. Megjegyzés a térképhez: a jelzett P+ becsatlakozó út számomra K+-nak tűnt. Szalomka-főről szép a kilátás északnyugat felé, ám utána elég unalmas szakasz következik Sirokig. Itt azonban besűrűsödnek a látnivalók: a Törökasztal, az Apáca és Barát sziklák, és persze maga a vár. Én még nem is láttam sziklavárat (amit úgy vájnak ki), csak épített kővárat. Na, itt van mind a kettő fajta. A felső (szika) vár járatait bejártam, most már értem miért alszanak a várban a Mátrabérc előtt. Szép kilátás nyílt a Bél-kőtől Kékestetőig, de olyan szél volt a vár tetején, hogy kapaszkodnom kellett. Nem hiányzik nekem a magashegy, az már biztos. :) Sötétedés előtt lementem a faluba, a szállásomra: Sirok Motel, 1300ft, 4-5 ágyas szobák, közös vizesblokk.
Negyedik nap: Sirok – Mátraháza
Az ismert Mátrabérc útvonalon mentem a Kékestetőig. Először az tűnt fel, hogy a jelzések nagyon újak, szinte világítanak. Ez volt a legmelegebb napom, egy póló bőven elég volt. Szörnyű sok pókhálót szaggattam le, de ami még ennél is rosszabb volt, a Jóidő-kút utáni emelkedőn egyszerűen elleptek valami apró légyszerű bogarak. Rámszálltak, és onnan kezdve semmi aktivitást nem mutattak, belegabalyodtak a karom szőrzetébe és nem mozdultak. Hiába söprögettem le őket, passzívak maradtak. Szerencsére ez csak egy rövid szakaszon volt, de ott sokat káromkodtam. Bőven volt időm, de nem is tudtam volna gyorsabban menni: a Mátrabércen négy óra alatt értem fel a Kékestetőre, most öt és fél kellett hozzá. Sok olyan helyet láttam, amit akkor nem, Gazoskőre pl. egyáltalán nem emlékeztem. Domoszlói kaputól nem másztam fel az Oroszlánvárhoz (megtettem azt áprilisban, különben is: erdészek irtották a fákat a domboldalban), hanem a kissé hosszabb, ám jóval egyenletesebb erdészeti aszfaltúton mentem a Hármashatár erdészházig (bélyegző fém, még a jobbik fajtából). Nem bántam meg a választásom, készült itt is pár kép a káprázatos színű erdőről. Innen jó egy óra alatt értem fel a TV toronyhoz, helyenként majdnem térdig érő avarban. Sajnos az italom elfogyott, az utolsó öt kilométerre három korty maradt. A bélyegző a térkép szerint a PZ jelzésen a szanatórium portáján (gumi, jó). Vettem egy liter almalevet, amiből nyolc decit elfogyasztottam, mielőtt a sípálya irányában elindultam volna Mátraházára. A kellemesen lejtő úton szinte percek alatt leértem a faluba, ahol a buszállomáson begyűjtöttem az utolsó bélyegzőt (gumi, jó).
Na, akkor magterület.
Bár a lexikális definiciót nem ismerem, de tudok asszociálni. Ahogy a magból kifejlődik a teljes növény, úgy a magterületről is el lehet terjeszteni az élővilág - egyéb helyről már eltűnt - példányait, ha a körülmények újra kedvezőek. Ld. még: rezervátum.
Ezt a magterület témát később körüljárjuk.
A lényeg: vasárnap-szerda megtettem a tervezett Jósvafő-Mátraháza szakaszt. Készült vagy 70 darab fénykép, beszámoló hétfő este jön.
(757)-ben írtam az Aggteleki-tó meglehetősen siralmas állapotáról. Ehhez kapcsolódóan viszont találtam egy jó hírt a Környezetvédelmi Minisztérium honlapján: A minisztérium 2001. 10. 11-ei döntése alapján az Aggtelek Község Önkormányzata nyert a beadott pályázatán „Az aggteleki-tó rehabilitációja a tómeder iszaptalanításával és vízpótlással” címmel, egész pontosan 27 913 000 forintot.
Ehhez már csak azt teszem hozzá, hogy egyik barlangász ismerősöm szerint az Aggteleki-tó viszont menthetetlen, mert eltömődött a vízelvezető rendszere. Ennek újboli megnyitására pedig szerinte esély sincs. Érdekesség még, hogy a barlangi járatokon egészen a tó alá el lehet jutni.
Más. Két hete ismét voltam Bódvaszilason, és átrándultunk a határon, megnézni a Szádelői-völgyet. Aki kéktúrázik errefelé, annak is érdemes megtenni ezt a kitérőt – nem fog csalódni. Tornanádaskán a határátkelő ugyan csak 8-17 óra között van nyitva, de ez elég oda-vissza bejárni a völgyet, esetleg visszafelé a Szádelői-fennsíkon át jönni, így Torna vára is útba esik A túrához kiválóan használható az Aggteleki Nemzeti Park turistatérképe (nem a szabvány Cartographia kiadás), ami tartalmazza a határon túli legszebb részeket is (Pelsőci-fennsík, Szádelői és Háji-völgyek, stb). A jelzések egyébként nagyon jók végig és a térkép alapján könnyen el lehet boldogulni. Ez a kiadvány egyébként a Jósvafői Barlang pénztárában 300 HUF-ért kapható – a budapesti térképboltokban ezzel szemben 600 HUF az ára!
Idézet a kéktúra atlaszból:
Ezen az úton vezetett évtizedeken keresztül a kék jelzés föl a Lófej-forrásig, onnan a Nagy-nyilas kis fennsíkján át le a Ménes-patak völgybe. 2001-ben az ANP azt a vidéket ún. magterületté, azaz szigorúan védett természetvédelmi területté nyilvánította, ez azt jelenti, hogy minden emberi tevékenységet távol tartanak innen. Vonatkozó képek a lezárt szakaszról:
Ménes-patak Büdös-kút környékén Nagy-nyilas fennsíkján Lófej-forrás
Az biztos, hogy az edész OKT bejárása alatt sehol máshol nem találkoztam annyi vadnyommal és olyan vad-aktivitással, mint azon a zsebkendőnyi szakaszon.
Nekem ebből a szempontból a Derenk-Jósvafő közti Ménes-patak völgye - Lófej-forrás szakasz volt a mérce. Érdekes módon azt is elterelték, illetve lezárták. Persze, persze, magterület lett...
Szerintem ott az állam a tulajdonos, emlékeim szerint az egész természetvédelmi terület.
Persze ettől még a vadászok kérhetik hivatalosan a természetbarát szövetséget az útvonal megváltoztatásáról. Biztos vagyok benne, hogy az MTSZ változtatta meg a nyomvonalat, csak épp elfelejtették erről a túrázókat tájékoztatni a helyszínen (vagy akár az interneten).
A másik ügyben:
Törvényileg szerintem nem festhetsz fel bárhol turistajelzést, állami területen sem, hiszen az erdő bármilyen károsítása, más tulajdonának állapot-változtatása nem megengedett.
Arról nem is beszélve, hogy attól még nem lesz turista útonal valami, mert jelzést festesz fel.Azért azt meg kell tervezni, az utat gyalogtúrára alkalmas állapotba kell (elvileg) hozni, stb.
Szerintem a megyei természetbarát bizottságoknak van kizárólagos jogköre túraútvonal-kijelölésre, legalábbis az állami erdőkben.
No, ezen a 'vadászok általi elterelésen' már én is gondolkodtam.
Nem ismerem a vonatkozó jogszabályokat, de józan paraszti ésszel ketten szólhatnak bele: a terület tulajdonosa vagy a természetvédelmi hatóság. A vadász eszerint csak 'informálisan' gyakorolhat nyomást a jelzésfestőre vagy a vagy a fenti két 'szerv' valamelyikére.
Van még egy harmadik eset is: amikor a tulajdonos kezében van a vadászati jog is - halvány sejtésem szerint itt erről lehet szó. (Egyébként kíváncsi vagyok, ki a tulaj.)
Amúgy mondja már meg nekem valaki, ha fogom magam, és felfestek valahol egy jelzést (az egyszerűség kedvéért állami tulajdonú, nem védett területen), akkor kell-e ahhoz engedély, kitől, és mi van, ha nem kérek?
Ismét csak amúgy: szép látvány a sok vad az erdőben, de az erdészek és a természetvédők rühellik a 'túltartott' erdőket a nagy vadkár miatt.
Azért én nagyon sajnálom, hogy (feltehetően a vadászok) "kifúrták" a kéktúrát a vadászterületről. Tény az, hogy a Zsériszállás utáni "kopasz", Isztimérre vezető rész unalmas és elkeveredős, de az esetlegesen látható vadak mindenért kárpótolnak, szép látvány és nagy élmény. Az biztos, hogy az edész OKT bejárása alatt sehol máshol nem találkoztam annyi vadnyommal és olyan vad-aktivitással, mint azon a zsebkendőnyi szakaszon.
Szerintem jogilag akár aggályos is lehet az elterelés, ha állami tulajdonú a terület, akkor a vadászok is csak "vendégek" ott, akárcsak a turisták.
Lefoglaltam a szállást Bélapátfán (Kalcit Motel, 1500ft) és Sirokon (Sirok Motel, 1300ft). Putnokon már nem voltak ott a Polgármesteri Hivatalban. Majd holnap reggel.
Mátraházáról hogyan lehet eljutni Pestre? Milyen messze van Gyöngyöstől? A Volánbusz kereső állandóan Gyöngyös-Bp járatokat ajánl.
Fura, hogy a Téli Mátra emlékei így elhalványodtak...
Ha Bp-en jársz,akkor a Bajcsy Zs. úton
lévő Magyar Természetbarát Szövetségben
kapható,jelenleg nincs ,december közepére
igérik.Ha vidéken laksz a megyei szövetséget
keresd.
Végeztemm egy kis kutatást a nevezett szakasz ügyében. Ez ugyan kimerült abban, hogy elővettem az összes régi és új térképemet a környékről, de így is egy csomó érdekes dolgot tapasztaltam. Tehát:
Vértes térkép, 1990-es kiadás szerint:
Bodajk -> Alba Regia forrás -> Gaja szurdok -> Varjúvár -> Balinka -> Kő-hegy alja -> Csurgó haraszt -> Isztimér az útvonal.
Ez kikerüli a tejes vadászterületet, ráadásul alig van aszfaltos része. Ideálisnak tűnik.
Bakony-Észak térkép, 1998-as kiadás
Ennek van egy mellléklete a kőrzetről. Eszerint:
Bodajk -> sípályák -> Varjúvár -> Gaja szurdok-> Keresztes-hegy -> Zsériszállási műút -> Csurgó haraszt -> Isztimér.
Szóval megváltoztatták az utat, egyenesen bevezették a vadászterület kellős közepébe. ÍGy sokkal szebb útvonalon haladt ugyan az OKT, de gondolom ebből jöttek később a gondok a vadászokkal.
Vértes térkép, 2000-es kiadás, a meglepetés!
Bodajk -> sípályák -> Varjúvár -> Gaja szurdok -> Fehérvárcsurgói víztározó -> merőlegesen elfordul az út a víztározótól és a térkép szélén vagyunk, nincs tovább! Tehát jelzi az újabb változást, csak nem fért rá a térképre az egész szakasz.
Viszont! HA ehhez hozzátesszük frej kollega híreit és a Bakony-Észak térképet, akkor kiderül, hogy az út a víztározótól csakis az aszfalton vezethet Gúttamásiba (kb. 3 km) majd szintén az aszfalton tovább Bakonykútiba (kb. 3.5 km). Innen a Bakony-Észak térkép szerint K kereszt jelzés vezet Isztimér felé,, ahol öszefut az OK jelzéssel (6-7 km). Namost ezt a szakaszt ismerem, alig találtam jelzést Isztimér után, de az irány követhető, el lehet vergődni csak az erdő szélét kell tartani. Ha optimistán gondolkodunk, akkor pedig az új útvonalhoz új jelzések is járnak, tehát várunk és reménykedünk...
Megnéztem még a kéktúra füzetemet (1999-es). Ebben a 98-as BAkony térképnek megfelelő szaksz van berajzolva (nem meglepő) és van egy ilyen mondat is, hogy "A leírás az 1998 novemberi állapotokat tartlmazza." Tehát akinek ilyen kiadású füzete van, jó lesz vigyázni és elkerülni a vadászterületet.
