Köszönet az eltökélt főszervezőnek, hogy nem hagyja veszni a nagy távot. Azt hiszem 10-en indultunk ezen (a rövidebbeken ennek a több tízszerese). Az utóbbi években egyre jobban szeretem a síkabb túrákat. A szinteket kiváltja a mély homok, és a helyi ( itt éppen az egyedülálló homokbucka tenger) néha egészen szürreális éjszakai teljesítése. Na szóval, nappal is meg kell néznem, egészen elképesztő volt így is. A vége azért kemény volt, a vasút melleti több km-es szakasz romboló volt fizikai, és élmény szempontból, de a célbaérés után ötletként bedobtuk a fordított útvonal ötletét, ami szerintem nem elvetendő.
Krisztinának köszönet, hogy együtt jött velem. Ilyen röhögős, vidám, és néha abszurd látnivalókkal teli túrám már nagyon régen nem volt. Nem mellékesen, ha egy próbababa fejét látjuk kora reggel a csengődi piacon egy autó tetején, még nem feltétlenül őrűltünk bele a hosszú távú túrázásba:-)
Bizony ez a feladási arány elég durva, de nem véletlen. Emlékezetes túra lesz nekem is ez..
Péntek délután indultunk Lutring Márkkal, Tatabányáról, és este 19:30-ra meg is érkeztünk a Prasník település melletti kis kempingbe. Be is lehetett regisztrálni, de a szervező mondta hogy a szombati előzetesen 4:30-as indulásomat gyorsan felejtsem el, mert tudja hogy túl gyors vagyok, így közölte hogy vagy 5:00, vagy 7:00.
Na egy a fene akkor legyen 5:00. Regisztráció pipa, jöhet a társasági élet. Sok-sok kedves ismerősöm volt már itt, és csak jöttek sorba a túrázók/futók.
Megkóstoljuk a helyi csapoltat, majd kis idő múlva torta érkezik, és pezsgő, ugyanis Slavonak a szervezőnek most volt a szülinapja. A pezsgőzés után minket is odahívnak, és kezdődik a nemulass'. Randysek úr aki holnap szintén nyomja a 114-et, nem sajnálja tőlünk a rumot és a slivovicát. Hamar szuper jó hangulat keletkezik, és lehet gyakorolnom az angol nyelvet a fiúkkal/lányokkal. Nagyon szeretnek itt minket, engem is örömmel tölt el mindig ha itt lehetek a "stovkákon". Úgy érzem valahogy itt teljesen más mint itthon. Ez tényleg egy nagy család! Valamikor éjfél tájba elhúzunk aludni, többen még maradnak.
Reggel 4-kor csörög az óra, nem szépítem, elég szarul voltunk Márkkal, így az éjszakára pakolt energiaitalt azon nyomban elfogyasztottam. Addig küzdünk, amíg sikeresen le is késtük a reggel 5 órási tömegrajtot, de 5:05-kor gyorsan nekiindulunk mi is. Érdekes módon igen kevés embert láttam a tegnap esti csapatból később akiknek 5:00 volt beírva a listán :) Valószínű ők még tovább "küzdöttek" reggel. Kapásból egy erősebb emelkedőn indulunk, szépen előzzük is meg a sporttársakat. Az első filces igazolópont alig pár száz méterre volt. Ez után a Velká Pec nevű hegy oldalában haladunk. Márknak mesélem hogy az MKMK szlovák 220-ason ez kb 180 km-nél van, és mindig egy labirintusban érzem itt magam, mint aki örökre elveszett. Most szépen hasítunk a sötétben, de jó fél óra múlva el is lehet tenni a lámpákat. Utolérjük Évit, Julit, és Zoltánt, majd pár perc múlva Adrit, Zsoltot, és Attilát. Jó darabon át dumcsizunk, nekik az első külföldi százasuk. Szerintem ekkor ők sem gondolták még hogy küzdős menet lesz ebből. K- jelzésen emelkedünk erősen fölfele egy bánya peremén, majd Márkkal elbúcsúzunk, és ismét ketten haladunk tovább. Ismerős részek nekem, 4x-es teljesítő vagyok a Lazován, de sokszor másfele viszik a túrát, ez a rész viszont beugrik nekem ahogy leérünk a S-n Kosariská településre. Igen felhős az idő, lóg az eső lába, de most még megússzuk. A távolban felsejlik a Bradlo emlékmű képe, ami az első frissítőpont lesz nekünk 15 km-nél. Ide egy viszonylag szolidabb emelkedő visz. Felérvén a monumentális emlékműhöz, semmi kilátás sincs, de mivel sokszor voltam itt már, ezért vizuálisan összerakom a mozaikokat. Picit lejjebb a turistaháznál vár a frissítés, minden földi finomsággal. Eszünk-iszunk jót mulatunk, és irány a számomra igen sokszor járt P- jelzés. Márk a frissítéstől már jobban érzi magát, de a tempóra eddig sem lehetett panasz, 5,7-es átlaggal toljuk eddig.
Kellemes lejtős út csábít minket kisebb kocogásra, majd Polianka településre érve balra mutatnak a saját jelzéses nyilak, és hosszantasan aszfaltozunk tovább, amit nem is bánunk, mert a terep nagyon saras és csúszkálós. A távolban Myjava település bújik meg, na meg a Velká Javorina 970 m-es csúcsa még messzebb, amit 70 km-nél mi is fogunk érinteni. Meglátjuk a szélkerékkel megspékelt adótornyot is, mondom is Márknak hogy tudom az utat, 2021-ben Fullmann Janival mi is erre jöttünk. Ámde csakhamar a saját jelzések másfele parancsolnak, és számomra ismeretlen helyen tapossuk a híg masszát. A K4 igazoló kód igen el volt rejtve, még jó hogy észrevettem, előttem a sporit egy éles kiáltással vissza is parancsolom. Kb 26 km-nél ér utol minket az első futó aki 7-kor indult, számoljuk, 10-es átlag körül tolja, ami a terepviszonyokat nézve igen húzós tempó. Később már jön a többi futó is. 31 km-nél érkezünk Podbranc-Podzámok kis településre, ahol egy kis házban vár minket a második frissítőpont. Választékban itt sincs hiány, fel is tankolunk a folytatásra is. Az eső elkezd szemerkélni, de ez még nem zavaró. Érdekes hogy a távolba révedve az látszik hogy csak ezen a környéken vannak folyamatosan esőfelhők, jó 50 km-rel odébb már tisztának tűnik az égbolt.
A S- jelzésen haladunk tovább, messze látjuk hogy a sporik hol másznak fölfele, nekünk ahhoz még legalább fél óra kell mire odaérünk, de legalább tudjuk mi vár ránk. Bizony intenzív a meredekség, de ügyesen haladunk fölfele, sorban hagyjuk el a sporikat.
Vrbovce település előtt megmásszuk a Vesny vrch 564 m-es kopár csúcsát, de balra nézve látjuk hogy pillanatok alatt el fogunk ázni. Ez így is történik, de meglepően apró szemű jeges eső áldozatai leszünk. Az egész viszont nem tart 5 percnél tovább, és hamarosan már süt a nap a túra alatt talán először. Lekocogunk Vrbovce településre, ami 42 km-nél van. Az átlagunk igen jó, 5,8 km/h. Itt viszont ismét frissítőpont, nem sajnáljuk a perceket eldobni. Kenyereket, süteményeket, édességeket majszolunk, meleg teával, és kofolával leöblítve.
Jó 20 perc után nekiveselkedünk a folytatásnak. Egy elnyúlt nyílt emelkedőn haladunk a K- jelzésen, igen sok sporttárs látszik előttünk, de mire a tetejére érünk, 20 perc el is telik. Z-tanösvény jelzés a követendő. Márknak mondom hogy itt a Szlovákoknál és a Cseheknél a tanösvények állapota több mint katasztrofális. Ha szerencsénk van akkor fel van festve, de sokszor előfordul hogy három irányban is. Természetesen ez itt sem volt másképpen, jelzésből körülbelül egyet sem láttunk, elágazásból annál többet. Mentek előttünk, így nem volt gond. A Zalostiná kilátóhoz érkezünk, ahol filccel igazolunk. A kilátónak sok értelme nincs, e nélkül is szinte ugyanaz a pazar panoráma.
Innentől viszont elkezdődött az időjárás kálváriája. Mivel nagyon sokáig nyílt részen haladtunk, láttuk ahogy folyamatosan balról hullámszerűen jön az eső felénk. Már megint jégeső ver el minket, majd 5 perc múlva szikrázó napsütés. Ez még kétszer eljátszódik, a bolondját járatja velünk az időjárás.. Hamarosan viszont látjuk hogy olyan esőfelhő érkezik amiből már jól nem jövünk ki. Így is történik, leszakad az égbolt, és intenzív esőzés veszi kezdetét. Sokan belassulnak, sorban előzzük meg a futókat, gyorsabb gyalogosokat. A terepviszony több mint katasztrofális. Javorník település előtt a fűben a zokni teljesen szétázik. A településre beérve látszik hogy nem rég komoly jégeső verte el a falut, a gyorsabbakat nem irigyeltük. Az idő hamar lehűl, előveszem a kesztyűt, és a csősálat, még jó hogy hoztam. Alig vártuk hogy a Hotel Filipovhoz érkezzünk, ami 62 km-nél volt. Odakint meleg levest szolgálnak föl, de nagyon bízom benne hogy be lehet menni, szerencsére így is történt.
Sokan ücsörögnek bent, mi repetázunk a levesből is. Ez egy fontos ellenőrzőpont, zoknit cserélek, ami nagyon jó ötletnek bizonyult. Fél óra elmegy, ez most teljesen lényegtelen. Kiérvén a hotelből csontig hatol a hideg, de nagy szerencsénkre az eső hamarosan el is áll. Száraz zokniban sokkal jobb érzés végre haladni. Ez után végre végleg megszűnik az eső, de a terepviszony hogy "némi" kívánnivalót maga után. Hosszasan haladunk a Z-ön egy aszfaltúton, ami most jókor is jön. Ez után viszont erős emelkedővel érkezünk meg a szlovák/cseh határhoz, ahonnan a számomra sokszor járt P- jelzés a követendő egészen a Velká Javoriná 970 m-es csúcsáig. 700 m felett már óriási ködben haladunk, és a hőmérséklet is igen leredukálódik. Felérvén a csúcs előtti réten viszont hó(!) fogad minket. Ez el is kísér minket egészen a toronyig, aminek szó szerint majdnem nekimegyünk az intenzív köd miatt. Az aszfalton lekocogunk a Holubyho turistaházhoz, majd iszonyú dagonyás út visz lefele a K-en. Utolér Jana Perasinova, aki szintén azon kevesek egyike volt, aki teljesítette tavaly a szlovák MKMK 220 km-es távját, velem együtt. Jól megörülünk egymásnak, kicsit dumcsizunk is, aztán inkább visszaállok gyaloglóra és megvárom Márkot. Kellemes úton érkezünk meg Cetuna településre, ami előtt kifejezetten sokakat megelőzünk még. 78 km-nél járunk, ismét frissítőpont az étterem teraszán. Vacsora idő van, be is termelünk, panasz nem lehet ránk. Innen kicsi aszfaltozás, majd mászás a K-en a Roh 487 m-es csúcsára, ahol egy partizán emlékműnél vár minket a következő filces igazolás. Márk nagyon örül hogy eddig eljöttünk világosban, nem gondolta volna. Elővesszük fejlámpáinkat, de eldöntjük ha törik, ha szakad, mi Lubina településig nem fogjuk bekapcsolni. Ez így is történik, jutalmunk hosszú aszfalt, ahol szintén nem kell lámpázni. Így, mindössze 85 km-nél kell aktiválni az eszközt, ahol immár a Z- bemegy az erdőbe. Márkot nem tudom mi lelte, de igen erős tempóba hasít fölfele, alig lehet követni. Futókat is hagyunk le közben. Fent a tetőn megleljük a filces pontot, majd igen hosszú és monoton út visz tovább Visnové településre. A sár ipari méretet ölt, további sporttársakat gyűjtünk be, akik igen nehezen haladnak a massza miatt. Végre valahára leérünk a településre, ahol a vasútállomásnál, 93 km-nél várnak minket pontőreink. A sötétben megismernek, nagy örömmel, név szerint üdvözölnek, és azonnal slivovicával kínálnak, amiből tényleg csak egy picikét kérek. Ez után egy pár virslit szolgálnak föl, amiből akár repetázhattam is volna, de inkább a süteményekre, és a kenyerekre jártam most rá. Nagyon jól esnek a kedves szavak, maradnék még, de vár a falu feletti vár meghódítása, aminek a nyergébe kell csak fölmenni, de így is igen meredeken kapaszkodunk. Márk kicsit lemarad, én is megfontoltan lépdelek fölfele. Fent megvárom Márkot, és a K- jelzésen haladunk nagyon hosszan. Emlékeztem erre régebbről hogy borzasztó hosszú. Most sincs másképpen, és igen befelé fordulva érkezek el a Velky Plesivec 484 m-es csúcsára. Keresem a filces pontot, nem lelem, Márk nyugtat meg hogy tavaly lejjebb volt, idén is így lett végül. Ez után továbbra is hosszasan "kékülünk"és Sípkové előtt a réten utolérünk egy négyes csapatot, akik jól haladnak, de mi így is kielőzzük őket. A településen már 104 km került a lábainkba, egy kis házikónál vár minket utolsó frissítőpontunk. Leülünk, a vaddisznó hozzánk képest még a dagonyában is tisztább.. Meleg teával oltom szomjamat, majd nassolok kicsikét, aztán toljuk tovább. Kicsit nehezen melegednek már be a lábaim, de aztán ismét mozdulatra bírom őket. A K- jelzésnek vége, innen fényvisszaverős úton haladunk az aszfaltcsíkon tovább. Egy erősebb mászásunk van már csak, a Tlstá hora 406 m-es csúcsára, de előtte irgalmalan sáros szántóföldön próbájuk átküzdeni magunkat. Ez után még egy igen combos emelkedőt abszolválunk egy távvezeték alatt, majd apróbb mászások jönnek-mennek, és felérkezünk a csúcsra, ahol filccel igazolunk. Innen irány a cél, de rövidítés ellen beraktak még az utolsó 2 km-re egy titkos ellenőrzőpontot, amit meg is lelünk. A végső 1 km-en még azért megküzdünk a hatalmas sárral, de végül vasárnap hajnal 2:45-kor célba érkezünk, ahol megérdemelt díjazásainkat vehetjük át, és 5. teljesítésre egy szuper kapucnis pulóverrel gazdagodhattam.
Alszunk pár órát, majd hazafele vennénk az irányt, de.... Beülvén a kocsiba, fura volt hogy mellettünk négy másikban ülnek, de nem mozdulnak. Kiderült hogy a kis huplis réten elakadt mindenki, és fogságba vesztek. Mivel pont mögöttünk akadt el az egyik verda, esélyünk se volt legalább a próbára, így 1 órán keresztül vártunk amíg megjött a faluból a megmentő traktor, és kihúzott minket (is) a fogságból. Szerencsére ez után már gond nélkül sikerült hazaérni. Köszönöm Márknak a jó társaságot, és a fuvart!
Köszönöm az infót, ez igen szomorú :( Az viszont szintén az hogy a cikk 2023 március 20.-ai, és a szerint "A másik, épen maradt szárnyat is elszállítják majd, hogy a sérült párjával együtt megerősítve kerüljenek vissza a helyükre. Visszaállításukra várhatóan májusban kerül sor."
Szombat: Mátrabérc - 55 km - 234 m szinttel - 8 óra 25 perc alatt
Vasárnap: Budaörsi Kopárok 20 + 10 km - 5 óra 11 perc alatt
Mátrabérc 55
Szerencse hogy a honlapjuk igen informatív, máskülönben nagyon mélyen kellene kutakodnom az emlékezetemben mikor voltam a túrán utoljára. A honlap alapján még pedig kerek 10 éve, 2014-ben (+ egy Mátrabérc Trail 2 éve).
10 év nagyon sok idő, nem leszek se fittebb, se fiatalabb, így konkrétan semmilyen időtervem nincs, hiába kérdezgetnek jó páran a rajtban. Botos Istvánnak köszönhetően már 5:30-kor megérkezünk a rajt helyszínére, Sirok-Kőkútpusztára. Nem kell kapkodni, szép nyugisan telik ez a fél óra, ismerősökkel trécselgetve.
Aztán egyszer csak a polgi magasba emeli a puskát, uccu neki! Viszonylag elől foglalok helyet, így a rajt után a kis ösvényen gond nélkül haladok, nem ragadok be. Hébe-hóba akad egy-két kifejezetten sáros rész, de jól lehet haladni, a terepviszonyok ideálisak, és az időjárás is szép lesz a mai napon.
Az első fél órát Szemán Zolival dumcsizzuk végig, majd Oroszlánvárra (10,5 km - 715 m szinttel) is együtt érkezünk. Kicsit megállok frissíteni, majd a Nagy-Szár-hegy igen goromba emelkedőjén ellépek, és jó pár futót el is hagyok. Kékestetőig végig a K- jelzés a követendő, de a terep igen technikás, és gazdag szintkülönbségekben. Ez által mire Kékestetőre érek már letudtam 19 km-re 1445 m szintet, 2 óra 51 perc alatt. Azt hittem jobb idővel fogok érkezni, de nem baj..
A Síházban két percnél nem is töltök többet, próbálom intenzívebbre venni a tempót, ami egész jól sikerül lefele a S-jelzésen. A Sombokor brutál lefeléjét Dudás Attilával abszolváljuk, szerencsére megússzuk esés nélkül. Ismét egyedül maradok, a Hanákosokat előzgetem, akik közül még nem túl sokan indultak el Kékesről. A Mátra-nyeregbe érkezvén a Csór-hegy igen intenzív mászása következik. Piszkosul meleg van már, megfontoltan lépdelek fölfele, a rövidebb távosokat épphogy kielőzvén. A Csór-hegy után nem sokkal meglátom az első hölgyet kicsit feljebb, aki még az Oroszlánvár előtt előzött meg igen erős tempóban. Az ő ideje végül 7:22 lett. Hamar rájövök hogy nem egy, hanem két fokozatot kell visszavennem, mert ha így haladok abból piszok nagy megborulás lesz. Egy frissítőpont várt Galyatető előtt, igen jól esett szörppel megtölteni a flaskát, és arcmosást is vételeztem, bubis vízzel :) Galyatetőre inkább már csak gyalogoltam. A pecsételés után a futást igen minimalistára vettem, de azért Mátraszentlászló előtt kicsit megtoltam a lefelét. Itt is frissítőpont fogadott igen jó ízű teával. A Vörös-kő kilátónál értem utol Koppányt, aki szintén nem a legjobb bőrben volt, de egy darabig együtt haladunk, az Ágasvár meredélyére is együtt küzdjük föl magunkat. Lefele szegény Muzsla távon induló túrázók szenvednek, én hamar elsuhanok közöttük, és a P+ után már a P-on haladnék tovább a Csörgő-patak völgyében ha tudnék. Viszont bele kell sokszor gyalogolni. Vicces szitu volt ahogy a P- fölment jobbra, mindenki a széles úton haladt tovább, egyedül én követtem a jelzést.
Mátrakeresztesre lekoccanok az aszfalton, majd a túra legjobb frissítőpontja vár, kell is az energia a Muzsla mászásához. Eszek-iszok egykedvűen, majd nekiállok a P- hardcore emelkedőjének. A gyalogtempóval nincs baj, sőt a síkabb részeken óvatosan bele is tudok kocogni. A Nyikom-nyereg, Ólom-tető, Muzsla-nyereg sokaságát megmászva érkezek föl a 805 m-es Muzsla csúcsára. Fent egy hölgy, éppen újrafesti pirossal a Muzsla 805 m-es feliratot a csúcskőn.
A pont most kicsit lejjebb lesz. Lefele sem megy már, beletörődök, valahogy csak eltelik ez a 7 km. Ráadásul a Koncsúr-Kör túrázói is előttem tobzódnak, erről nem is tudtam, 10 éve még nem volt ez a táv. Ettől függetlenül igen rendesek, kedvesen félreállnak, mindössze egy nő viselkedett bunkó módon, de én is hamar azzá váltam. A Diós-patakból már alig bírtam kimászni, a végét pedig gyök kettővel megkocogva érkezek be 14:25-kor a célba. Meglepően így sem lett belőle olyan rossz idő, de a Csór-hegynél azt hiszem jól döntöttem hogy nem erőltettem túl magam.
Budaörsi Kopárok 20 + 10
Durva lesz a mai nap, közel 30 fokot jósoltak vasárnapra. A túra nevében reális a "kopárok" szó, ugyanis sok árnyék nem lesz a mai napon. Gál Viktorral futok össze Kelenföldön, együtt érkezünk Budaörsre, a rajthelyszínre. Itt viszont Kovács Andrissal találkozok, akivel végül együtt indulunk. Közlöm vele hogy én ma minimális megerőltetéssel szeretném abszolválni a túrát, ráadásul 2 éve amikor voltunk Orsival tudtam hogy ez bizony egy igen intenzív 30-as lesz. Nem is cicózik sokat a túra, egyből toronyirántos lépcsőn keresztül, majd jobbra fordulva tovább emelkedve saját izzadságunk cseppjeiben érkezünk meg az Odvas-hegy aljához az első ponthoz. Mindenhol fiatal pontőrök szolgálnak ki minket, valószínű az iskolai diákjai lehetnek. Ez után a Kő-hegyet vehetjük birtokba. Kicsit kacifántos az útvonal, többen, több felől jönnek-mennek, de mi megtaláltuk a valódi jelölt utat. Felérvén gyönyörű panoráma, és egy müzliszelet fogad minket. Végre lefele is haladunk egy lépcsősoron, de nem sokáig, ugyanis immár a P-on jön a túra igazi durvulása egészen fel a Piktortégla üregekig. Ráadásul ez majd ugyanúgy benne lesz a 10 km-esben is. Nem voltam túl happy. Végre felérkezünk, igazolnak a pontőrök, és a S-körsétán haladunk immár Csillebérc fele. Jelzésfestőkbe botlunk, köztük ismerős is, több csapatban újítják fel a környékbeli jeleket, öröm ezt látni! Csillebércen almát kapunk a személyzettől, majd a S+ után egészen a volt Csíki Csárdáig a S- jelzés a követendő. Megfontoltan mászom meg a Sorrentot, de a kilátás innen is varázslatos. Egy ideje egy hölgy jön utánunk, aztán végül velünk is marad, bár neki elég erős a tempó, pedig egy métert sem futunk :) Hosszasan "sárgulunk" a jelzésen, majd opcionálisan kitérünk a Huszonnégyökrös-hegy csúcsára, ki nem hagynám ezt a néhány száz métert. Hamarosan vége az erdei etapnak, és Budaörs utcáin sasszézunk lefele egészen a főútig. Innen következik a Törökugrató kimászása. András előre fut, hadd eddzen kicsit :) Mi a hölggyel megfontolt gyalogtempóban érkezünk fel a 249 m-es csúcsra, ahol már tényleg szó szerint majdnem meg lehet főni. Lefele ismét hármasban haladunk, különböző utcákon, és egy játszótéren át érkezünk vissza a rajt-célba 20 km után.
Nekünk viszont ez még csak egy átlagos ellenőrzőpont, ugyanis még vár a 10 km-es táv. Hagymás-zsíros kenyereket majszolunk, és finom szörpökből válogathatunk korlátlanul. Andris elköszön, neki még lesz programja délután, kicsit intenzívebbre veszi a 10-est.
Én maradok a hölggyel, kicsit istápolom, de olyan sok kedvem nekem sincs ám a 10-eshez. Ismét megmásszuk az igen meredek lépcsősort, majd Kő-hegy, és megint az a fránya P- fölfele a Piktortégla üregekig. Tudtam én hogy nem könnyű ez a túra. A hölgy derekasan küzd, igen kitartó. Ez után a P+-en haladunk a Farkas-hegyi vitorlázórepülő emlékmű mellett immár, na de ácsi, hova lett a repülő szárnya?? Az egyik még meg volt mikor utoljára itt jártam. Szomorú dolgok ezek :(
Utolsó pecsétünket megkapva már végig lejtős úton érkezünk vissza a tényleges célt szolgáló iskolába. Nem is mentünk rossz időt, de amúgy is lényegtelen, csak a szintidő legyen meg. Ahogy az oklevelek számát néztem, nem sokan teljesítettük ezt a 20+10-et.
Szombat: Iszkiri 110 km - 2808 m szinttel - 16 óra 23 perc alatt
Hétfő: Bakony 50 (52 km - 834 m szinttel - 10 óra 03 perc alatt)
Iszkiri 110
Úgy voltam vele nem akartam 7-kor elindulni, így végül kereken 8 órakor rajtoltam el. Nem sokat vacakoltam, kocogó tempóval vetettem magamat be a Vértes erdejébe. Csákányospusztáig a K- jelzés volt a követendő. Innentől a jelzetlen, sunyin emelkedő aszfaltúton kocogtam végig egészen a Körtvélyespusztai elágazásig. Még az aszfalton elhúzott mellettem Hegedüs Csaba, gondoltam többet ma nem is látom. Az első ponton Sissy, és Jani pontőrködött, és mindenféle finomságból választhattam máris 5,6 km után. Jó hír, hogy 13 km múlva ismét kell ezt a pontot érinteni. A sokszor járt K+-en iramodok tovább, majd a Z- jelzésen mászok fel egy intenzívebb emelkedőn egészen a Határ-hegy csúcsára, ahol szúróbélyegzővel igazolom ittjártamat. Előtte még megelőz Bernáth Geri, igen jól nyomja az ütemet. Most már érem sorban utol a korábban indulókat, és szerencsére sok-sok ismerőst is köszönthetek. Jól futható úton tempózok egészen a Mátyás-kútig, majd megkapva pecsétemet robogok tovább a Szarvas-kútig. Innen gyaloglós emelkedő következik a K-en, majd a Vitány-vár aljánál rengeteg fakidőlés nehezíti utamat. A feljegyzendő kód is előbb volt picivel mint az itinerben, mert egyszerűen lehetetlen lett volna tovább haladni, akkora szintű pusztulás történt. Felóvatoskodom a Vitány-vár csúcsára, majd tempósabban lehet tolni egy darabig, amíg visszaérek Sissyhez és Janihoz újra. Immár 18 km-nél járok. Ismét belemarkolok a finomságokba, és a flakonba kapok még Kofolát is. Következő pont a Körtvélyesi-kilátónál leledzett. Itt volt egy pici oda-vissza, Csabi és Geri nem sokkal van előttem, találkozunk is. A Mária-szakadék tetejénél Rakk Gyula fotóz, és pecsétel, majd robogok is tovább végig a Mária-szakadékon. Szerencsére a bedőlt fák már a múlté, szépen lehetett végig haladni a völgyben. Csákányospusztához érek, megkerülöm a jelzéseken a nagy rétet, majd immár visszaérve a reggeli útba érkezek vissza Szárligetre a közösségi házba, ami a rajt is volt, meg egyben a 26 km-es ellenőrzőpont is. Kerek 3 óra alatt tettem meg eddig az utat, hú ez elég erős. Itt utolérem Zolit is, aki az elején rajtolt, de igen jól halad. Végre beválthatom a rajtban kapott bónt. Hot-dogos ismerősömmel köszöntjük egymást, és már csinálja is a finomságot, amit jól ízűen megkajálok, és veszek mellé még egy jó hideg citromlevet is.
Körülbelül 10 perc igen jól eső pihenő után indulok is tovább. A nap már keményen bontogatja szárnyait, a nyári idő garantáltnak tűnik, én is egy pólóban és rövidgatyában tolom. Innen 21 km-en keresztül a K- jelzés a követendő. A település után Botos Istvánnal dumcsizunk egy kicsit, majd erőteljes emelkedő jön a Zuppa-nyeregig. A tetején érem utol Zolit, akivel Nagyegyházáig dumcsizunk, majd az aszfalton tovább kocogok ismét egyedül. Egyelőre nincs probléma, minden rendben. Hosszas szántóföldes rész jön, majd erdei úton érkezek a Somlyóvári kulcsosházig, ami előtt Annát és Lacit érem utol. Kód van, Annától meg is kapom a tollat, így fel is tudom jegyzetelni. Tornyópuszta pont egy maratoni táv, 42 km-nél vártak a pontőrök. Mindenféle rágcsából lehetett választani, de ami igen fontos, volt folyadék utánpótlási lehetőség is. A málnaszörp volt a befutó, ezt is töltöm flakonomba. Krisztát, és Erikáékat előzöm, akik azért már belefutnak a túrába.
A maradék 5 km még jól telt Koldusszállásig. 48 km-nél járok, kerek 6 óra alatt. Innentől viszont a S- jelzésen felfele igen intenzíven elkezdte jelezni a vádlim hogy köszöni szépen neki elég volt a futásból, csipkelődős hangulatba került. Mondjuk ezt a hosszú emelkedőt amúgy sem futottam volna meg.
Visszaállok erősebb gyaloglásra, messzebb Vörös Gergő futkorászik-gyalogol. Nagyon alattomos ez a S- jelzés. Nem erősen, de folyamatosan, hosszantasan emelkedik, szívva az energiát a napsütéssel együtt. A tetejénél utolérem Gergőt, elpanaszolom gondjaimat, kapok tőle egy magnéziumot, de sajnos ettől sem lettem gyorsabb nagyon. A rémesen hosszú egyenes úton érkezek el 57 km-nél a Szent Péter-templom romjához, ahol még 15 perccel 8-as átlag alatt voltam. Innen viszont már tényleg óvatosba nyomtam lefele, de így is utolértem Harrer Tamást, és Kovács Ádámot. A baji szőlőhegy szélén meglepetés pont, Hegedűs Csabi jött ki a verdával, és kapunk tőle sós rágcsákat, és a folyadékot is után lehet tölteni. Baj településhez elérve immár hármasban gyalogolunk tovább, azért a tempó így is megvan. Együtt érkezünk meg Tatára az Est Mozihoz, (64 km) ahol a korábban indult futókat véljük felfedezni, akik már túl vannak a tókörön, és immár visszafele veszik az irányt.
Itt is beváltom a bónt amit a rajtban kaptunk egy lime-os üdítőre. Kicsit leülök, a lábak nincsenek valami fényesen :( A többiek tovább indulnak. A következő feladat a Tatai tó megkerülése volt, ez 7,5 km. Rájövök hogy cuccaimat itt hagyhatom, hiszen kb alig 1 óra múlva újra itt leszek. Amit kell vinnem, a pecsételőlap, és az üdítő amit vettem. Mennyivel könnyebb zsák nélkül most haladni. A srácok nyomába eredek, bele-belekocogok, gyaloglok felváltva. A tókörön kettő szúróbélyegző került kihelyezésre, szerencsére mindkettőt könnyen meg lehetett lelni. Iszonyú tömegnyomor van, a szép idő a kirándulókat is idevonzotta, de ez érthető. Utolérem a többieket, majd tovakocogok, a mozinál úgyis találkozunk. Ezzel a felváltott futós-gyaloglós kombóval érkezek vissza a mozihoz. Így is kevesebb mint egy órába tellett a kör, az üdítő pont elég volt. A rajtban még ide depóztattam a fejlámpámat, pulóveremet, energiaitalt, és két csokit. Keresem-keresem, nem lelem a depós cuccomat. Na ne már!! Negyed óra múlva sem lelem, így a pontőrökkel felhívatom Csetneki Sanyit, aki mondja hogy ott maradt a rajtban, elvileg a csomagmegőrzéses részre került, pedig én tényleg úgy emlékeztem hogy a Tatai részhez raktam. Na ez fasza.. Nagy szerencsém van, mert Harrer Tomimak kettő lámpája van, így az egyiket oda tudja nekem adni, és az időközben minket utolért Anna, pedig felajánlja a másik pulóverét, ami vicces, mert nagyon kicsi rám, de mit számít ilyenkor. Nagyon jól estek a segítségek, közben Drabik Kriszta is megjött, neki is elpanaszolom a gondomat, ő is egyből felajánlja a segítségét, de most már van mindenem. Jó érzés volt, hogy ennyi segítő ismerőssel vagyok körülvéve. Beállunk a sorba, kell venni üdítőt éjszakára, Tomi és Ádám pedig sörözik. Na persze pont most lett szünet a moziban, így legalább 6 ember volt előttünk, akik különféle dolgokat kértek. Megint pikk-pakk elment 15 perc.
Ez után kiülünk enni-inni, ekkor kapcsolok hogy nekem még van két szendvicsem. Egyiket odaadom Tominak és Ádámnak, nagyon ízlett nekik, jól esett nekem is kicsit segíteni. Itt is el voltunk legalább negyed órát, de ez egy igen fontos pont volt, ha innen tovább indulunk, nagy valószínűséggel már biztos teljesítők leszünk.
Innen Tamással és Ádámmal haladunk immár visszafele, Szárliget irányába. Gyaloglunk, na de azt igen tempósan. Érzem hogy be-beszól még a vádlim, de tudom hogy ha gyaloglok akkor nem lesz már baj. Viszont hamarosan tényleg Baj lett, ami a település neve :)
Szerencsénkre Hegedűs Csabi épp lent volt megtölteni a flakonokat egy közkútnál, ez által frissíthettünk a kocsiban található finomságokból. Hoppá, most már sütik is vannak! Kókuszgolyókat majszolok, nyámm. Kapunk mellé sört is, én most egy gyümölcsöst választok, és a szőlőhegyig menet közben isszuk meg. Közben elhalad mellettünk Csabi, majd hamarosan visszaért a helyére, természetesen ismét lejmolunk kókuszrudat meg süteményeket :) Jöhet a Baji kálvária mászása. A lámpákat bekapcsoljuk, Anna pulóverére végül nem volt szükség, a tempó melegen tartott, de ezt persze nem lehetett előre tudni. Közben sorban jönnek az ismerős-ismeretlenek, akik még Tata felé haladnak, buzdítunk mindenkit. Jó a csapat, a rém hosszú S- jelzésen sem kómázunk be. Már vártam a Koldusszállásra levezető szerpentines lejtőt, ahol végig kocogunk kicsit. Lefele mennyivel jobb érzés itt haladni.. Szerencsére a hűvös miatt a vádlim is kezd beállni, és már nem csipkelődik, hanem a kocogás is kényelmesen megy. Koldusszállásnál már 88 km-nél járunk.
Következő pontunk Tornyópuszta. Előtte meglepő módon összeszedjük Hegedüs Csabit, aki végül velünk tart, így már négyesfogatban haladunk az éjszakában.
Megváltás elérni Tornyópusztát! Egyből lerogyok a padra. Van jó kis porleves, meleg tea, kóla, rágcsák, és a srácok nagyon örülnek a kávénak is. A levesből kérek repetát is, hiszen még 16,5 km vár ránk immár frissítés nélkül. Viki és Balázs igen jó pontőrök, mindent kapunk, és jókedvűen haladunk tovább. Időközben Anna és Laci érkezik, de mi pont már indultunk tovább. Somlyóvárig most szinte végig emelkedünk, de kb 6-os átlaggal repesztünk fölfele.
Meglepően a kód ugyanaz mint reggel volt. Innen kellemesen lejt az út, nem vagyunk restek bele-belekocogni. Nagyegyháza előtt igazi koncert vár minket, az előadók a békák. Csabi mondja olyan mintha valami ház folyamatosan riasztana :) A faluba érve már igen hűvös van, de most már csak azért sem veszem fel a pulóvert. Az autópálya alatt áthaladva már csak egy emelkedő választ el minket a céltól, amit erős gyalogtempóba abszolválunk is, és hamarosan célba is érkezünk, 0:23-kor. Ha 7-kor indultam volna, még aznap célba érek, de nem nagyon izgat ez most. Átvesszük megérdemelt díjazásainkat, majd jól eső pihenő veszi kezdetét. Közben beérkezik Botos István is, aki kedvesen felajánlotta a hazautat, köszönet érte. Tamásnak meg Ádámnak pedig a jó kis társaságot! Immár 7x-es teljesítője lettem az Iszkiri 100-nak!
Bakony 50
Hétfőn hajnal 3-kor rémisztően szól az óra. Feltápászkodok, igen nehezen megy az összekészülődés, de ha már a lábamat kiteszem az ajtón, onnantól nincs menekvés. Ez meg is történik, és hamarosan már robog velem a vonat. Szárnál felszáll Áron, és együtt érkezünk Tatabányára, ahol Márk kocsijába bepattanva haladunk immár Herendre. Gond nélkül odaérünk, és benevezünk. Kerek 7 órakor indultunk neki a túrának. Áron végül a rövidebb távra megy, így Márkkal túrázzuk végig a napot. Szép színes térképvázlatot kapunk, nekem végig a kezemben van, jól lehet rajta tájékozódni. Az első pont 5 km-nél van, addig szinte nyílegyenesen a S- jelzést követtük, természetesen nem az aszfalton, hanem mellette a helyes ösvényen. Ez után P+ következett. Csalafinta jelzés volt, sokszor elbújt előlünk, így nagyon kellett figyelni hogy a helyes úton maradjunk. Hatalmas medvehagymák között haladunk a látszólag is igen kevésbé ismert turistaúton. Beleérünk a P- jelzésbe, amin balra fordulunk. Márknak mesélem hogy jó pár hónapja jártunk itt Orsival, szakadó esőben, Imre 40-esén. Azt is közlöm hogy hamarosan patakátkelés következik, amivel akkor igen megszenvedtünk, de a jó idő miatt remélhetőleg most nem lesz gond. Leérvén a mederbe bizony a patak iszonyúan meg volt duzzadva meglepően, így elég szenvedősen, de átkeltünk rajta. Persze cipő beázás nélkül nem tudtuk megúszni. Utolérjük Ferit és Mariannt, akik szintén Iszkiri 110-eztek előtte. Leérvén egy völgybe megmutatom Márknak, Orsival hol tévelyegtünk, de érthető, mert a régi P- jelzést eszük ágában sem volt leszürkézni továbbra sem a jelzésfestőknek. Most már tudom merre visz az új út, és gond nélkül érünk bele egy széles dózerútba, amin sokáig haladunk a P-K- elágazásig. Innen nagyon sokáig a K- jelzés a követendő. Érdekes, de ezen a részen én még sosem jártam, figyelek is mindenféle újdonságra. A 2. EP Németbánya település szélén volt, 18 km-nél. Eszünk egy csokit a sajátból, mert ellátást itt sem kaptunk. Márknak megjegyzem, hogy a pont nyitvatartások igen viccesek. A 42 km-es pont ha 6-kor indultunk volna, 4,2-es átlagra nyitna :) De mivel így 7 órási indulással is 6-os átlaggal nyomjuk, még bőven a pontnyitás előtt vagyunk, pedig azért nem szedjük szét magunkat nagyon. A másik érdekesség hogy van egy felsorolás, hogy melyik helyre milyen időben érdemes megérkezni hogy még pont szintidőbe érjünk be. Ezek perc formátumban vannak megadva. A 42 km-es pontra 634 perc, majd a célba 774 perc alatt kell megérkezni :) Németbánya után utolérjük régi ismerősömet Bátor Ferit, akivel kicsit nosztalgiázunk a régmúltról. Ez után ismét ketten maradunk, és egy igen szép völgyben csatangol tovább a K- jelzésünk. Városlőd előtt utolérjük Jaskó, és Horváth Verát, akikkel szintén dumcsizunk egy jót. Beérvén a faluba 28 km-nél végre frissítőpont következik. Teljes kiőrlésű kenyeret majszolhatunk lilahagymával megspékelve, és citromos teát is kaptunk. 4 kenyérig meg sem álltam. Ez után Márkkal sörözünk még egy darabig, addig a csajok tovább állnak.
Ráérünk, hadd menjen a francba az a 6-os átlag már :) A település után baki az itinerben, S- jelzést ír követendőnek, de az elágazásban egy darab jel sincs, viszont balra kell fordulnunk. A jelzés csak jó 200 m után érkezik teljesen másik irányból. Megmásszuk a kálváriát, majd felmászván egy nagy rétre, igen impozáns kilátásunk lenne ha a szaharai homok nem rondítana bele az összképbe. Nagyon meleg lett, 27 fokban túrázunk tovább!! A S+-en tovább emelkedünk, és így érünk fel Áron kedvenc hegyére, a Kakastaraj 528 m-es csúcsára. Meg is állok ezért technikai szünetre :)
Elhagyjuk a csajokat újra, majd a P+-en lejtünk egy kidőlt fás részen bele a P-ba, amin egy éles jobbkanyart véve mászunk tovább, hogy a dombtetőről megcsodálhassuk következő településünket, Szentgált. Aszfaltot ér lábunk, és rémesen hosszan haladunk a településig. Szerencsére a szél lengedez, de így is kifejezetten forróság van. A faluban ismét beteleportáljuk magunkat egy vendéglátó egységbe energia pótlásra. Később megérkeznek a csajok, Horváth Vera fel is ajánl nekem három kis pizzaszeletet, jól esik. Innen számomra már kifejezetten unalmasba csap át a túra, pedig még jó 10 km vár ránk. Egy kerítés mellett haladunk egy csapáson igen hosszan. Egy kiránduló pár babakocsival próbál haladni, igen keserves látni a próbálkozást. Kiérünk egy óriási rétre, majd monoton úton törünk előre egészen a PT jelzésig. Gondoltuk valamivel elütjük az időt, biztos sok mindent lehet majd itt tanulni a tanösvényen. Körülbelül az ég világon semmit, mindössze egy tábla van a jelzés végénél. A P+-en érkezünk be Bánd településre, ahol messziről megcsodáljuk az Essegvárat, majd rémhosszú aszfalt visz tovább a turistaútnak igen jó indulattal hívható főúton. Ezen érkezünk be Herendre újra, ahol a célban átvesszük díjazásainkat, majd kellemesen elfáradva vesszük haza az irányt.
Speciel nem izgultam szét magam ezen a túrán, nem is vitt semmi extra helyre, az viszont szupi volt hogy csomó olyan részen járhattam ahol eddig még 18 év aktív túrázás során még sosem voltam.
Holnapra minden kedves topik- és túratársamat, ismerősömet, és persze a túrázni szerető ismeretleneket is szeretettel meghívom Szárligetre, találkozzunk az idén 10 éves Iszkiri túrán! Távok alig 10-től csaknem 110 kilométerig, összesen kilenc féle távon lehet majd indulni (ezek közül teljesen új az Éjszakai 35 km-es, valamint tavaly óta a Tókör távra is van lehetőség az Öreg-tó megkerülésével).
Szombat: Dél-Börzsönyi kilátások 40 km - 1710 m szinttel - 5 óra 31 perc alatt
Vasárnap: Téry Ödön Emléktúra 50 km - 1360 m szinttel - 8 óra 03 perc alatt
Dél-Börzsönyi Kilátások 40
Varga Ágival beszéltük meg ismét, hogy futunk egyet. Idén az első túra volt, ahol rövid nadrág és póló kombinációban indulhattam neki, ugyanis mesés tavaszi időt ígértek, bár reggel azért még eléggé hűvös volt így.
Reggel kereken 8:00-kor indulhattunk neki a túrának. Nézve az itinert, a Julianus-kilátóig igen combos a túra első része, alig 12 km-re 850 m szint. Ági nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben, tudom hogy nekem is fel kell kötnöm a gatyát ma. Az Ernő-forrás után jött az igazi keménykedés a S+-en. Hosszú emelkedőn caplatunk felfele, de útközben mesés a kilátás a Dunára, és a túloldalon a Pilis hegyeire. A Dobozi-oromnál meg is állunk, és fotózgatás van. Az egyik legszebb kilátásunk ma innen van. Tovább emelkedünk immár a K-barlang jelzésen, majd elérve a Szent-Mihály hegy nyergét immár a sokszor járt K- jelzésen érünk föl a Hegyes-tetőre. Még így is 6-os átlag fölött toltuk 10 perccel. Szusszanásképpen felmegyünk a kilátóba, és elrévedünk ameddig a szem ellát. Lefele végre nyugis terep jön. Áginak megmutatom a világ második számú legértelmetlenebb kitérőjét, amit becsülettel meg is teszünk :) Köves-mezőre leérvén frissítőpont, nem is akármilyen. Rétessel várnak minket a pontőrök, egy túróst el is veszek, és ott helyben el is fogyasztom. Iszonyú finom volt. Innen sokáig a Z3-szög a követendő út, ami le-föl himbálózik egészen Kismaros széléig. Az átlagunk is egyre feljebb kúszik a jól futható terepnek köszönhetően. Kódunkat meglelve a Z-négyzet jelzésen kezdődik egy hosszabb emelkedő a Só-hegyen keresztül. Kiérvén a Törökmezei műútra, ezen csapatjuk egészen a Z-ig, amiről szalagozáson letérve a Rózsakunyhónál frissíthetünk újra. A menü zsíroskenyér hagymával, csalamádéval, és szörp. Innen egy darabig szalagozás visz minket tovább, ami szuperül van jelezve, az eltévedés kizárva. A Kelemen-hegyre küzdjük fel magunkat, ahol egy vadászlesnél matricával igazoljuk ittjártunkat. Beleérünk a Z-be, majd a Gál-hegy megmászása után kicsit lehet csapatni lefele egészen a Morgó kisvasút megállójáig, ahol a pontőr Snickers csokival vár minket, és vízvételi lehetőséggel. Innen a S- jelzésen emelkedünk igen hosszan, de nagyrészt kikocogjuk végig, az emelkedő dőlésszöge nem oly vészes. A Szárazfék rétjénél a Z+-re térünk, majd hamarosan visszajönnek a 30-as távosok, és őket kerülgetjük immár. A Bibervár megmászása után jutalmunk ismét egy matrica, amit az itiner megfelelő részébe kell ragasztani. Leóvatoskodunk a rézsútos P- jelzésen, majd a szalagozás átköt minket a Békás-réten a K-be, amin erősebb tempóban toljuk egészen a Törökmezei halastóhoz. Itt nem a K-en kell felmászni a házikóhoz, hanem a Z-ön. Fent ismerős pontőrök, jutalmunk alma. Sokszor járt úton haladunk tovább a K-en, majd átkötés a Z+-re, ezen tempózik Ági igen intenzíven előttem. A végén még azért kapunk egy kis kegyelemdöfést, balra a szalagok még megmászatnak velünk egy kisebb puklit. Persze rajtunk ez nem foghat ki, és a végén lejtős úton érkezünk be ismét a zebegényi Erdei Sátortáborhoz 13:31-re. A célban szuper babgulyást szolgálnak föl, ismerősök is feltűnnek, és az ebéd mellett egy kis társalgás is még belefért.
Nagyon szuper volt ez a DBK túra, bár régebben párszor voltam rajta, de emlékeim nem csaltak. Már akkor is toprendezvényként emlékeztem vissza rá.
Téry Ödön Emléktúra 50
Egyből a rajtidő elején szerettem volna indulni, mert tudtam hogy van egy frissítőpont, ahol annyi minden finomság leledzik hogy bizonytalan időt fogok ott eltölteni tuti.
7:00-kor el is indultam a túrán. Összefutottam Fullmann Janival, együtt gyaloglunk, és sztorizgatunk. Rég mentünk együtt, meg Jani is ritkábban túrázott mostanság. A túra nincs túlságosan túlbonyolítva, Piliscsabáig, jó 22 km-en át az országos K- jelzést kell követni. Hűvösvölgy után a hosszú Zsíroshegyi úton tempózunk erős gyalogtempóban. Kabátot nem hoztam, a pulóverben még elég hideg van, de persze ez később változott. Természetesen becsülettel (!) felmegyünk a Máriaremetei bazilikához, mert a jelzés arra visz, nem pedig a Ko-ön. A szurdok előtt megleljük első pontőrünket. Kiderült hogy pár perce jöhetett csak, mert az előttünk levőknek még nem volt itt senki. Mi megkapjuk pecsétünket, és immár a Remete-szurdokban haladunk tovább. Jön az igen intenzív mászás a szurdokból ki a K-en, Jani elbúcsúzik, óvatosabbra veszi a figurát. A Zsíros-hegyig már jóval kellemesebb az út dőlésszöge. Igen sokszor jártam erre, de szeretem ezt a részt.
Felérvén a Muflon-itatóhoz pontőrök igazolnak, majd Széll Laci állít meg, ugyanis nincs kivel koccintania. Kapok tőle egy jó kis DAB sört, majd sztorizgatunk picit, köszi Laci! Jani addig utolér majd le is lép, én ráérek ma igazán :)
Ez után továbbmenve, inkább egy darabig túrázós tempóba haladok. A Nagy-Szénást becsülettel (!) megmászva haladok tovább, de előtte a csúcson meg kellett állnom, ugyanis gyönyörű kilátás adódott, és a szél (na nem a Laci) miatt igen messzire el lehetett látni. Ez után hosszabb unalmasabb rész jött Piliscsabáig. Lefele bele-belekocogok, és utolérem Janit, aztán együtt is túrázunk ismét tovább. Piliscsabára érve becsülettel (!) elmegyünk a vasútállomásig, majd letérünk K- jelzésünkről, és a K3-ön megyünk egy picikét, hogy utána az itiner szerinti Szent István úton érkezzünk meg a Kiskopár bisztróhoz, ahol maga a főszervező úr, és jó pár ismerős pontőr leledzett.
Jutalmunk: vajas-paprikás zsemle, és egy dobos sör. Tovább állunk Janival, majd a P+-en kikapaszkodva érkezünk bele az igen sokszor járt P-S- jelzésekbe. Nekünk most a P- a mérvadó. Hosszasan haladunk a Csévi-nyeregig, közben mesés a panoráma a Pilis-hegyre, és hátra sandítva a Budaira is. Leválik a P- jelzés, és innentől a festése is igen silány minőségbe csap át. Tudtuk hogy lesz egy nagyon trükkös balkanyar, de így is tovább mentünk picit, nekem lett gyanús a terep. Az elágazásban persze egy darab jelzés sem volt. Pilisszántó előtt kicsit belekocogok, Jani lemarad, ő gyalogol továbbra is. Felkapaszkodván a Magas-hegyi nyeregbe a Z- jelzésen jobbra, majd a Z4-en balra következik a túra kánaánja, a Som-hegyi kulcsosház.
A főszervező úr teleportált, mert itt is itt volt már. Na szóval, mivel sokakat ismerek a pontőrökből, egyenesen a konyhába irányítanak, ahol a menü a következő: paradicsomlevessel kezdem, aztán zöldséglevessel folytatom. Meginvitálnak finom "házival", miért is ne? Megköszönöm a szívélyes vendéglátást, aztán visszaülvén az előtérbe még három nutellás kenyeret azért betolok :) 35 perc után indulok tovább, azt hiszem minden perce megérte itt! Pilisszentkeresztre érkezvén kezdődik a P intenzív mászása föl Dobogókőre. Meglepően jól haladok, azt hittem a sok kaja belassít majd. A 16:14-es buszt lőttem be Dömösről, meg kell hogy legyen, egy lazább gyaloglással is. Egyszuszra feltolom magam Dobogókőre, ahol a felhők nagyon ijesztgetnek, de végül nem lett szerencsére semmi zuhé.
A turistamúzeumban ismerős hölgy a pontőr, ő is megismer engem a sok Kékszalag Maxi 110-ről. Szolgáltatásra nem számoltam, de bizony még itt is volt vajas-paprikás zsemle. El is veszek egyet, és lefele el is nyammogom. A Rezső-kilátóhoz természetesen kimegyek, és jó 5 percet csak nézelődök, varázslatos a kilátás, a Csóványos kilátóját is kiszűröm a messzeségben. Ez után óvatos kocogással haladok, és nocsak, Janit érem utol ismét. A Som-hegyi kh.-nál kerültük el egymást, ő azt hitte tovább mentem, amíg a konyhában ücsörögtem a szervezőkkel :) Pár szót váltunk, aztán maradok a kocogásnál. A Szakó-nyeregbe érve viszont meglátok egy táblát ami azt mutatta hogy Dömös 3,8 km. Ránézek az órára. 8-as átlaggal pont elmegy a 15:14-es busz ha leérek. Pillanatok alatt kell döntést hoznom. Tudom hogy a terep innentől jól futható végig. Próbáljuk meg, de akkor viszont nagyon tolni kell.. Magamat is meglepve kb 13 km/h-val repesztek hátizsákban lefele innentől végig. Hínnye, szinte repülök.. A tábla újra informál, 2 km. Meglehet. A tempó marad ugyanígy, és végül 15:03-kor szó szerint besprintelek a célba. Átveszem díjazásomat, nagy sóhajtás, megvan a busz is. Gyurival utazunk hazafele jókat sztorizgatva, aki már egy hot-dogon is túl volt közben a célban. Minden jó ha a vége jó :)
Péntek: Sárkány-völgy Maraton: 41 km - 1200 m szinttel - 5 óra 43 perc alatt
Szombat: 100 Katona Emlék és teljesítménytúra: 45,5 km - 1543 m szinttel - 7 óra 30 perc alatt
Vasárnap: Kőről-Kőre a Börzsönyben: 38 km - 2060 m szinttel - 6 óra 36 perc alatt
Sárkány-völgy Maraton:
Sajnos logisztikailag Pestről igen későn lehet lejutni kockázatmentesen a rajtba, így végül a túrán csak 9:28-kor tudtam elindulni. Az időjárás már tökéletes, a nap ontja sugarait. Hamar rájövök, a futódzsekibe, és a pulóverbe bizony túlöltöztem. A mezőnyzárók már úton Hevér, és Vincze urak képében. A feladat az hogy utolérjem őket mielőtt a távok elválnak, hiszen onnantól már kénytelenek szalagokat is szedni, nekem meg akkor már végem :) Óvatos kocogás-gyaloglás kombinációval indítok, figyelvén a kódokat és a szalagokat. Végül a Sárkány-lik után érem őket utol, ahol a 25-ös táv már másfele megy. Zoli mondja is hogy még pont időben érkeztem :) Pár szót váltunk, majd a tempóm nem akar alábbhagyni, és haladok tovább. Mónikáékat érem hamar utol, szólok nekik hogy figyeljenek mert a seprűk igen közel leledzenek. A S- jelzésen kocogva igen érdekes helyen vannak a szalagok az erdőben, nem értem, mert a jelzés egyértelmű. Lehet valaki jókedvében volt? Engem nem vezetnek meg, kocogva érkezek meg Balatonfüredre, a Léna Borozóhoz, ahol utolérem Átol Csabit, Évikét, és Szél Lacit. Egy 500 Ft-os bónt kapok, amire keveset ráfizetve egy kori sört rendelek, és lehuppanok a többiekhez kicsit dumcsizni ebben a szép időben. Jó lenne még maradni, de a serkentő nedű után tovább állok, és jön a Z- Z3 jelzéseken a Jókai-kilátó megmászása. Feljutván a csúcsra a kilátózást most kihagyom, majd a Kék Balaton túrán ígérem bepótolom. K+, majd Z+ jelzések a mérvadóak, egyre több hosszú távost érek utol a késői rajt ellenére. A Koloska-völgybe leérve egy gyönyörű sziklaképződménynél van a kód, majd a meseszép völgyben a P- jelzésen érkezek meg a Koloska-völgyi frissítőponthoz, ahol Ildi, és Benjámin tett ki igazán magáért. Habzsi-dőzsi felsőfokon. Medvehagyma leveleket majszolok, és szintén medvehagyma krémes kenyereket, sárkányos sütivel leöblítve :) Innen nem lehetett csak úgy pikk-pakk továbbmenni. Természetesen induláskor még egy szendvicset összeborítok, amit még menet közben elnyamnyogok. A Koloska Csárdában igen aktív az élet, egyszer el kellene ide jönni csak úgy kirándulni-kajálni. Na de most jön a nemulass'. A Balaton-felvidék egyik leghardcoreabb emelkedője jön, fel a Péter-hegyre a K-en. Ver a víz, a kabátban bizony nem kicsit melegem van, de nem állok meg, csak miután felérek a 315 m-es csúcsra. Csopakon lesz közkút, így nyugodt szívvel döntöm magamba az üdítőt fenékig. Óvári Gyurit érem utol, pár szót dumcsizunk, majd tovaszökellek, és Csopakig meg sem állok. A közkutat jópáran letartóztatjuk, életmentő bizony. A következő mászás a Csákány-hegyi kilátóba visz, ez sem könnyű emelkedő. Felérvén megint nem kilátózok, meghagyom a Kék Balcsira szintén, helyette Balázsnál és Vikinél veszem el igen különleges ízű müzliszeletemet, akik most a pontőr szerepében voltak. Ez után figyelek, szalagozott rész jön, nincs gond, szépen lengedeznek, vezetve utamon. Kicsit enerváltnak érzem magamat, az útvonal is most kissé unalmasba csap át, mindössze egy kecskefarm ad indokot a nézelődésre. A Király-kúthoz érve vizet innen nem tudok szerezni. A Po jelzésen érkezek a Park Bisztró bejáratához, ahol sok-sok ismerősöm jegyzeteli épp a kódot. Egy srác kocog utánam szótlanul, nem bírja sokáig. Hosszasan Z+ a követendő, utolérem Kovács Andrisék csapatát, akik most a kutyust is jól megsétáltatták. Egy szép parkban vár túránk utolsó frissítőpontja, ahol ismét elképesztően sok féle finomság vár, finom teával megspékelve. Persze innen sem lehetett csak úgy tovahaladni. A veszprémfajszi kálvária az utolsó megmászandó dombocska, ahol másodszorra is találkozok Zalánnal és Zsófival akik a rövidebb távon vitézkedtek.
Kód megvan, kilátás meseszerű, az utolsó 4 km már kevésbé, de valahogy vissza kell érni Nemesvámosra. Szántóföldön kanyargok jobbra-balra, végül megérkezek 15:11-re a célba. A késői rajt ellenére kifejezetten jó időt sikerült menni, talán túl jót, mert vár még rám két nap.. Andrisnak köszönöm a fuvart hazafele!
100 Katona Emlék és teljesítménytúra 45
Különösebb probléma nincs, a korai kelés kivételével. Vonattal utazom Esztergomba, ahol buszra átszállva érkezek meg Esztergom-Búbánatvölgybe. A megállótól vár 2 km gyaloglás a halastavak nagy parkolójáig, ahol a rajt volt egy jókora sátorban. Az itineremet átvéve a szervezők figyelmeztetnek hogy egy helyen útvonalváltozás lesz a rengeteg kidőlt fa miatt, de távban kb ugyanott fogok járni. Megköszönöm az infót, és 8:30-kor bele is vetem magamat a túrába. 3. rendezés, de nem voltam még rajta, viszont az Attila-védvonal nagyon tetszett, így bíztam benne hogy hasonlóan jó túra vár rám. Szalagozott úton érkezek meg a P- jelzésbe, ami hamarosan kegyelmet nem ismerően irányít fel a Savó-kúti tisztásig a P+-hez. Ezen a P-on még nem voltam, igen szaporán vert pulzusom az első kilométereken. A P+ már a Pálosról ismerős, de itt is van még azért himbi-limbi le-föl. Elérkezek első pontomra, ahol a pontőrök máris fél liter ásványvízzel várnak. Mivel nekem van még minden, ezért egy szuszra leküldöm a fél litert, hiszen szolgáltatást nem hagyunk ott :) Jönnek a rövidebb távosok a Z-ről, a pontőrök is itt hozták föl a rengeteg vizet. Ismerem az utat, ez is brutál meredek, elismerően biccentek nekik. Z- jelzés a követendő az Enyedi-halála keresztig, ahol igencsak szétbarmolták az utat az erdészeti járművek, így a haladási sebesség is leredukálódik. A rövidebb táv el is válik, a S+-en kocogok bele a S-ba. Hirtelen kapcsolok hol vagyok, a Barát-kúti erdészházhoz igen közel. Sárga 70 nosztalgia jön, csak világosban. Hamarosan utolérem a korábban indult sporik egy részét. S+ jön jobbra, de a szalagozás is segít (a túrán elképesztően szuper volt a szalagozás még a jelzett utaknál is. Látszik hogy sok-sok munkaóra volt beleölve a rendezvénybe). Na de most jön a nemulass' itt is. Irány a patakmederbe lefele. Gál Viktorékkal találkozok, jól megörülünk egymásnak. A jelzéseket persze évek óta nem újítják fel, csak akkor minek lett felfestve? Út az nincs, a patakmederben megyek szalagtól-szalagig majd keresztezve az Esztergomba menő főutat nagy levegőt veszek, mert jön a rettegett Háromszáz-garádics. Na csak ezt éljem túl. Hamar igen meredekké válik az út, Hevér Gábort, és Nagy Lajost érem utol, akik küzdenek az elemekkel, de ezzel én sem vagyok itt másképp. Oldalazóssá, egyben életveszélyessé válik az út, természetesen kidőlt fák is akadályozzák az amúgy is nehéz haladást. Persze a fák úgy dőltek, hogy szó szerint szinte lehetetlen volt átjutni rajtuk. Többször visszacsúsztam, nem is tudom a többiek hogy tudták ezt megolDANI. Egy szerencse volt ha lehet itt ilyet mondani, hogy nem csúszós, hanem süppedős sár volt, így a cipő azért tudott tapadni valamennyire. Felértem ahhoz a ponthoz ahol mindig megállok egy pillanatra. Egy őskori piros színű autó zuhant le a mélybe a fenti útról kb a 80-as években. Az ajtaját úgy látszik felhozták és egy fának támasztották, de ilyenkor mindig eltöprengek hogy vajon szándékosan vitték a mélybe, vagy egy szerencsétlen baleset történt? Végre felérek a szervizútra, de nincs kegyelem, balra a Z4 a találó Szuszogó nevű emelkedőn visz föl a Fekete-hegyi turistaházhoz. Az alján testesebb sporik száját hagyják el nem publikált szavak, maximálisan megértem őket. Mire felérek a házhoz, én is igen kimerültem, és az átlagom is persze rendesen visszaesett. Viszont öröm az ürömben hogy az ellenőrzőponton hagymás-zsíros kenyerekkel, és elképesztően finom ízű teával várnak a pontőrök. Le is ülök egy kicsit a padra, kell az utántöltés. Kifújva magamat a Z4, majd Z- jelzéseken érek el a Pilis-nyeregbe, ahonnan ismét rövidebb kapaszkodó következik a P+ jelzésig. Végre nyugisabb rész következik. Utolérek egy fiatal bakancsos leányt, akinek az egyesülete lesz a következő ellenőrzőponton. Megdicsérem hogy nagyon ügyesen jön, és váltunk pár szót a Kitörés túráról. Tovább kocogván azt látom hogy a leányzó is a nyomomba eredt. Tudnék erősebben menni a Vaskapu-völgyben, de szándékosan lazább kocogással haladok. Utolérem Erzsit, és Nagy Janit, majd hamarosan a lánnyal megérkezünk a Mária-pad ellenőrzőpontra, ahol hamar lehuppan a pontőr ismerősei közé, remélem azért tovább ment. Itt is kapok finom meleg teát a flakonba is, és müzliszeletet. A Z- jelzésen emelkedek tovább a Két-bükkfa nyeregbe, majd átbukva, kellemes úton kocogok hosszasan az Égett-hársig. A 6-os átlag már csak 10 percre van előttem, de csak úgy matekozok, tétje semmi.. Felkapaszkodván a Felső-Ecset-hegyre itt lesz majd az útvonalváltozás. Kissé zavaró hogy jobbra a P-on is leng egy szalag, meg tovább egyenesen is. Az EP-t a hegytetőre írja a kopjafához. Érdemes itinert is olvasni, sokat segít ;) Felérvén egy épített bunkerben várnak pontőreim. Kávéval kínálnak, én nem élek vele amúgy sem. Közlik hogy van még whisky. Azt hiszem azzal sem :) Viszont hogy azért ne maradjak frissítés nélkül, a tejből iszom két pohárral, bízom benne nem fog meghajtani, de nem volt gond, jól is esett. Visszakocogván a P- jelzéshez, épp két spori indulna a rossz irányba, mondom nekik először irány a hegy, majd csak visszafele arra. A Hirsch-ormot elérve megállok panorámát csodálni, majd az igen meredek lefelén óvatoskodok. Eszembe jut az Attila Király 115 túra, amikor óriási sárban küzdöttünk fölfele itt a sötétben Anitával és Viktorral. Most lefele klasszisokkal jobb, szépen lehet sokáig tempósabban haladni. Elérvén a Miklós-deák-völgyi aszfaltot meg sem állok a tavakig, ahol ismét pontőrökbe botlok, akik igen finom zsíroskenyérrel vártak.
Igen hosszú aszfaltos rész következik Pilismarótig, majd a településen végig át. Nem futok, minek nyirbáljam magam az aszfalton.. Végre ismét terepet ér lábam, és ellenőrző pont jön, ahol ismét müzlit vehetek magamhoz. Mondják hogy negyedik vagyok. Nem verseny, ráadásul én messze nem az elején indultam. Utolsó komolyabb mászás a P-on az Őrhegyre fölfele volt. Annyira már nem esik jól, és azon filózok hogy egy igen komoly szintkülönbségben gazdag túrát rittyentettek a szervezők. Mivel sok nem állandó teljesítménytúrázó, honvéd is részt vett, azt hiszem ők nem felejtik el igen hamar ezt a túrát. Végre beleérek a P+-be, majd a P3-be. Abszolválom a térképen is jelzett igen meredek lefelét a Hideglelős-kereszthez, ahol a ponton finom kókuszrudat kapok. Közel a cél, ez már jó lesz a következő napi túrára. Megcsodálom a pazar panorámát a Dunakanyarra, majd lekoccanok a 11-es számú főúthoz. Az utolsó pont 1,5 km-re a céltól a túra nevéhez hűen a 100 Katona emléksírnál volt. A szervezők mécsesekkel kedveskedtek, természetesen én is gyújtok egyet, és elolvasom a történelmi részt. Innen már csak vissza kell kocogni a parkolóhoz, ahova végül kerek 16:00-ra érkezek meg. Átveszem igen szép díjazásaimat, majd krumplis tésztával kedveskednek a szervezők, amit mindössze 500 (!) Ft-ért lehetett rendelni. Jól esik, nagyon jól esik. A buszhoz még bőven van idő, komótosan visszasétálom a 2 km-t, majd Esztergomtól már ismét a vonat röpít haza.
Kőről-Kőre a Börzsönyben 40
Varga Ágival beszéltük meg hogy futunk egyet ma, de a paraméterek alapján igen nehéz terep vár ránk, ráadásul nekem a harmadik napom, Ági meg kipihenve várja a megmérettetést. Nagybörzsönyben, a kisvasút végállomásánál van a rajt. Időben érkezünk, és kicsit még pakolászván, kereken 8:00-kor kezdjük el felfedezni a kalandos Börzsönyt. Kis bemelegítő kocogás után máris vár ránk egy nagy falat, a Hegyes-hegy orom mászása. Nem sűrűn voltam itt, de amikor a börzsönyi Kört csináltam akkor ez örökre beleégett a retinámba. Mászás, mászás, és soha véget nem érő mászás.. Az első kérdésre a választ megleljük, de a csúcskő már vállalhatatlan állapotban van, alig lehet megtalálni. Ági megy elől, régen futottunk együtt, azóta nagyon megedződött, ez látszik a mozgásán, és a tempóján is. Szerencsére nálam sincsenek különösebb gondok az előző napokról, így lekövetem, közben még dumcsizunk is. Na de aztán jön a K4 hosszantas energiát kiszívó emelkedője a Nagy-Hideg-hegy aljáig. Amikor a Kammerhof fenyveseit meglátom mindig veszek egy nagy levegőt, mert innen már közel a K- jelzés, amire rátérvén csakhamar a Nagy-Hideg-hegyi turistaháznál ütjük be kéktúra pecsétünket igazolásként. Be is megyünk a házba, kicsit összeszedni magunkat egy jó negyed órára. Innen sincs kegyelem ám, mert a Rakodó után a K- jelzés tovább kapaszkodik egészen a Csóványos 938 m-es csúcsáig. Közben Őrsi Bálintot érjük utol, aki Áginak mesél Horvátországi kalandjairól, és mindent (is) tud amit Ági kérdez. Bálint velünk tart a Csóvi csúcsáig, majd felmegy a toronyba. Igen kemény volt a túra első része, nagy megkönnyebbülés most tovább haladni. A térképet figyelvén szigorúan lemegyünk a Po jelzésen a Rózsa-forrásig, majd vissza a P-Z-be. Bízom benne mindenki a kijelölt útvonalon haladt. A vicces nevű Három-hányás nyergét elhagyva a Z- jelzés a mérvadó nekünk, irány a Magosfa 916 m-es csúcsa. A Z+ elágazása előtt megállunk. Ági, szerintem az a Tátra!! Wow! Na majd jól megkérdezzük a Börzsöny szakértő urat, akit mindjárt utol is érünk, és bizony nem tévedtem. Meseszép hófödte hegycsúcsok bontakoztak ki a messzeségben! Most én megyek elől, jókedvűen csapatom lefele a Z-ön, majd a Sas-utat elérve azért ismét óvatoskodás következik, persze azért belekocogva. A Miklós-tetőről a másik irányba is megcsodáljuk a kilátást, majd leóvatoskodva az igen meredek lejtőn a Z4-re váltva érünk le a Fekete-völgy panzióhoz. Sejtettem hogy zárva lesz, vízvétel nincs. A kérdést viszont megválaszoljuk, és immár ismét Ági tempózik fölfele elől a P4-en. Beleérvén a P-ba jön a kaldera gerince. Sajnos a cipőm sarokrészén megbomlott a puha rész. Reggel leragasztottam leukoplasttal, de felgyűrődött és nem tudok vele mit csinálni. Innentől nem minden perc volt kellemes. Jönnek a meseszép csúcsok. A Jancsi-hegyen Áginak megmutatom az igen nehezen észrevehető várkódot, amit fel is kellett jegyzetelni. Ez után jön a legszebb kilátópont a Holló-kőnél, ahol nem vagyok restek megállni, fotózgatni, és gyönyörködni. Hú de messze van a Csóványos, ilyen sokat jöttünk már? Rég óta nem találkoztunk senkivel, de most Adrit, és Zsoltot érjük utol. Biztosítom őket hogy igen jól haladnak, közel s távol senki. A Salgóvár igen goromba emelkedőjét megmászva itt is megvan a várkód, majd Ági megint jó kis tempót vesz föl. Végül a kaldera utolsó hegyét a Magyar-hegyet is megmászva meredek hosszú lefelén tempózunk egészen a Magyar-völgy aljáig. Itt kérek egy pici megállást, enni-inni kell.
Cseles a túra, mert a helyett hogy pikk-pakk visszaérkeznénk Nagybörzsönybe, a Bogár-kert nevű elágazásból balra parancsol a K4 jelzés, is igen meredek elnyújtott emelkedő következik. Piszok meleg van, a széldzseki + pulóver kombó nem túl komfortos.. Megleljük a Rustok-hegyi K3 elágazást, és kimenvén a végére feljegyzem a várkódot. Egy jó darabig még a K4 társaságát élvezzük, majd végre meglelvén a K+-et, immár az utolsó 5 km a patak mellett visz, sík úton. Ági igen erős tempóra vált, érzésre simán csapatjuk egy 10 km/h-val. E mellett még a dagonyák és patakátkelések társaságát is élvezhetjük így a túra végén. Végül 14:36-kor már meg is érkezünk a célba, ahol átvéve díjazásainkat hazafele vesszük az utat. Sok-sok szép élmény ért a három nap alatt, három különböző tájegységben.
Szombat: Iron Curtain 50 km - 1336 m szinttel - 7 óra 13 perc alatt.
Vasárnap: Díjátadó
Iron Curtain 50, azaz a Vasfüggöny nyomában.
Péntek délután már úton voltam Szombathelyre a Ljubljanai Dráva IC-vel, ami csak 5 percet késett, így szépen elértem a csatlakozó vonatot Kőszegre.
Megcsodálva a várost, a túloldalára átgyalogoltam, ahol a Szent Korona bunkernél volt a másnapi rajt. Itt aludtam, így másnap reggel egyből 7:00-kor már menetkész voltam.
Hamar utolérek pár ismerőst, majd innentől szinte végig magányosan meneteltem elől. A túra nagy részében a Z- jelzést kellett követni, amitől kicsit tartottam, de végül nem volt gond a festésekkel. Az első kéktúra pecsét a Hétvezér-forrásnál volt, majd egy erőteljesebb kimászást követően a Zeiger-nyereg fele tartottam, közben jókat nosztalgiázva a szemből jövő Őrvidék 100 túrán. A nyeregből kellemesen futható út vitt tovább a Stájerházak felé vezető aszfaltig. Itt a fehér pöttyöket meglelve az Írottkő 70 túra sejlett fel, amiről szintén elmerengtem kicsit magamban. A Stájerházakhoz érve meglelem az I70 pontőrség helyét, emlékeim szerint még finom almát osztogattak itt. Ez után jött a túra java, szintkülönbségekkel megspékelve. A Hörmann-forráshoz felmászván következhetett a 884 m-es Írottkő meghódítása. Minél feljebb jutok, annál jobban lepődök meg. A táj havasra vált, köd ülepszik a vidékre, és metsző szél borzolja át testemet. A havas rész kitart a csúcsig. Reggel még úgy volt hogy felmegyek a kilátóba körbenézni, de semmi értelme nem lett volna, így is majdnem nekimentem a ködben :) Kéktúra pecsétemet beütöm igazolásként, majd húzás gyorsan minél lejjebb. Továbbra is az Őrvidék 100-al szemben haladok, de lefele klasszisokkal jobb érzés menni a Z-ön mint a másik irányból mászni. Mindössze a végén kellett nagyon óvatoskodnom, mert egy szakaszon igen intenzív meredekségűvé vált az út.
Bejön a K-, a közös jelzésen haladok tovább. Egyszer csak egy terepfutó érkezik szemből, jól meglepődünk egymáson ebben az időben. A K- elmegy a Kalapos-kő irányába, a Z- pedig kellemesen kocogható sokáig. Minél lejjebb megyek, annál jobb lesz az idő, hónak már nyoma sincs sok ideje. Leérvén a Bozsoki főútra már majdnem hogy tavaszi idő keletkezik, egy jó órája még majd megfagytam odafent.
Imre még a rajtban közölte hogy oda ne merjek érni 10 előtt Bozsokra, mert még nem lesz ott. Biztosítottam hogy tuti nem fogok. Nem sokon múlott, 10 óra 13 perckor már ott is vagyok a buszmegállónál, ahol Imre ül a kocsiban, és megkapom igazoló pecsétemet. A 25-ös táv innen indul, de mindössze 3 spori indult el eddig, őket hamar utol is érem, és pár szót azért beszélgetünk.
Borzasztó hosszú aszfaltút következik Bucsu település széléig. Jól meg is éhezek-szomjazok mire a település szélére érek. Meglelem a kódot, majd frissítek, mert a szervezet intenzíven jelez. Szalagozott úton érem el újra a Z- jelzést, amin balra fordulván ismerős útra bukkanok. Jé, tavaly nyáron itt jöttem szembe a Communitas Fidelissima 100-on. A kiírásból nem sejtettem ezt. Innentől gyakorlatilag végig szembe haladok a fent említett túrával. Hosszú álmosító szántóföldön haladok, próbálok hébe-hóba belekocogni hogy hamarabb Kisnardára érjek. A Fájdalmas-Szűzanya templomnál megválaszolom a kérdést, majd pár igen közel álló marha eszelős tekintete mellett sunnyogok el. Narda településre beérvén látok egy kis boltot, filózok bemenjek-e, de végül úgy döntöttem mégsem, a sajáttal talán kihúzom a célig. A művelődési házat elérve, megint elfog egy jó érzés, a 100-ason itt ettünk mennyei gulyást Rita jóvoltából, aki szintén itt volt ezen az 50-esen is.
Átbattyogván a településen ugyanazon a szalagozott úton kellett átjutni Felsőcsatárra mint a fenti túrán. Meglepő módon tényleg voltak most is szalagok, Imre precíz munkát végzett. A település feletti kis kápolnánál kétértelmű volt a kérdés az itinerben, Imre másra gondolt mint én, de nincs ezzel semmi gond.
Azzal viszont annál jobban hogy két hatalmas kuvasz ugat, és elsőre úgy tűnik hogy az alig látható kerítésen kívül vannak. Meghőkölök, és próbálok alternatív utat találni Felsőcsatárra de nem nagyon látok.. Basszus, na most mi legyen? Nagyon óvatosan lépésenként haladok, és le nem veszem a tekintetemet az ebekről. Nem mozdulnak, így egyre közelebb jutok, és látom hogy egy kis dróttal végül el vannak kerítve. Huhh, nagy kő esik le a szívemről, de igazából csak akkor, amikor végleg mellőzöm őket. Leérvén Felsőcsatárra a Glavica buszmegállót elérve Imre még nincs itt, de miért is lenne még igen korán van. Ez lesz majd a cél, de még előtte kell menni egy 9 km-es betétkört. Beérek a Pinka-szurdokba, a 100-ason is nagyon tetszett ez a rész, most sincs másképpen. Bízom benne mindenki szépen a megadott Z- jelzésen ment fel a Nagyvilágos mérőtoronyhoz, nem a rövidebb Z3-ön. A torony előtt igen meredek emelkedő szuszogtat meg. Felérvén most nem mászok fel a tetejére, a 100-ason már voltam rajta, a mapyra fel is tettem a képeket.
Immár a Z3-ön kocogok tovább, figyelvén, mert jobbra jelzetlen út lesz hamarosan. A szalagozás viszont itt is perfekt. A Vasfüggöny múzeumba mindenképpen be szerettem volna menni ismét, de szomorúan láttam hogy zárva volt :( Még jó hogy a mapyra feltettem akkor a képeket, hazafele meg is nézegettem őket újra.
A Vas-hegyről gyönyörű panoráma tárul elém mindenfele. A kis kápolnánál megválaszolom utolsó kérdésemet, majd a Z+-en haladok lefele. Egy jobb kanyarnál a jelzések is áldozatul estek a régi villanypóznák cserélése miatt, az újakon meg még sehol semmi. Szerencsére térképen lehetett követni az utat. Végül 14:13-ra vissza is érek a Glavica buszmegállóhoz, ahol továbbra sincs senki. Imre 20 perccel később érkezik, de ráérek, a busz csak 15:17-kor megy.
Megkapom díjazásomat, megjönnek később a gyorslábúak is, és várjuk a buszt. Már majdnem a buszon vagyok, amikor Tiger Zoli megkérdezi merre megyek. Az irány jó, végül kocsiba pattanok. Hazafele még megállunk Bozsokon a Határmenti Vigadó étteremben enni egyet, mivel mindenki kifejezetten éhes. Tiger Zolival és Szemán Zolival Bozsoki batyut rendelünk (apróhús gombás paprikásmártással, tócsniban tálalva). Hatalmas adagot hoznak, mindössze 3490 Ft-ért. Még élőzene is lenne, de pont távozunk, mire elkezdené a muzsikus. Csak ajánlani tudom a helyet. Zolinak meg nagy köszönet a hazaútért.
Vasárnapi díjátadó
10:00-kor kezdődött el a rendezvény a Szent Angéla Ferences Iskola tornatermében. A tavalyi évben a Felnőtt II-es kategóriában (36-50 év) első helyezést sikerült elérni, 4405 km-rel, és 142.968 m szintkülönbséggel. Ez arra is elég volt hogy az abszolút díjat is bezsebeljem, ezáltal a vándorkupa is hozzám került.
13:00-kor kezdődött nem sokkal odébb a Giga Liga díjátadó. A Magyar Nemzeti bajnokságban egyéni 2. helyezés, és csapat 3. helyezést sikerült bezsebelni, a 24 db száz kilométer feletti túráért pedig első helyezett lettem.
Szombat: Tavaszi Ébredés 40 km - 379 m szinttel - 5 óra 32 perc alatt.
Vasárnap: Pestszentimrei helytörténeti túra 8 km - 0 m szinttel - 1 óra 20 perc alatt.
Tavaszi Ébredés 40
Sajnos a Vérteserdő sarcdíjának köszönhetően az eddigi 50 km-es táv 40 km-esre csökkent, de ez sem akadályozott meg abban hogy részt vegyek a túrán.
Kelenföldön találkozás Tarnai Mátéval és Kreiter Balázzsal. Együtt vonatozunk Mórig. Nekem ez a település mindig egy régi megmérettetést juttat eszembe, a Hadak Útja 88 km-esét, amiről még anno be is számoltam: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=80978363&t=9001551
Majd 2 km bemelegítő gyaloglás a vasúttól a rajtig, majd átvesszük itinereinket. A srácok hamar elindulnak, én még cipőt cserélek, és 7:08-kor nekiveselkedek én is.
Az útvonal kapásból változott, így az eleje nem túl izgalmas 6 km-es kerékpárúttal indult Bodajkig. Utolérem Balázst, és Fullmann Janit. Jókat dumcsizunk, előttünk nem sokkal Máté és Botos István hasít. Bodajkra érve a sörözőben hamar megleljük a kéktúra pecsétet, majd nyomás tovább. Az első valamirevaló szintkülönbség a Bodajk fölötti sípályán ért minket. Utolérjük Mátéékat. A Gaja-szurdokban Imre feltételes ellenőrzőpontot ígért élő személyzettel, de nekünk még sehol-senki nem volt, valószínű korán érkeztünk. Azért a kódot persze megtaláltuk. A túra legszebb része következik a szurdokban. Nem hosszú, de mesebeli a kis patakkal, és az Ádám-Éva fával. Egy kisebb emelkedő után picit kocogásra váltok. Botos István tart velem, és innentől ketten megyünk végig a további szakaszon. A hatalmas Fehérvárcsurgói víztározót megkerüljük a K- jelzésen. Kacsák hada kíséri utunkat. A Vontató-hegyet körbekerülvén immár a P- jelzés a követendő Iszkaszentgyörgyig. Bele-bele kocogunk, de inkább a tempósabb gyaloglást preferáljuk. Megérkezvén a településre a bezárt kocsma falán fellelhető KDP pecséttel igazolunk, és elővesszük elemózsiánkat, mert innentől igazán sivár szakasz várható a célig. Az időjárás szomorkás, folyamatosan eseget az eső, hideg is van, és a táj is egykedvű. Nem ezt ígérték még előző nap bakker :( A jelzésünk innentől Z-re változik, és hosszú szántóföldes részen át érkezünk meg Mohára. Megnézzük a Fehér-Vár-Palota túra ellenőrzőpontját, majd tovább a végtelenbe. Érdekes mert itthon böngészve a mapy térképet a Z- jelzés nem megy át a vasúti síneken, valójában pedig már évek óta ott visz keresztül. A sínek előtt jókora mocsár állja utunkat, na hogyan tovább? Szerencsére kicsit arrébb menvén sikerül átkelni rajta beázás nélkül. Megérkezünk Székesfehérvárra. A főút előtt megleljük a kódot, majd belevetjük magunkat a kőkemény városi szakaszba. Ismerős utcákon kanyargunk, tavaly Helgával futottuk az 50-est, berémlik az út. A végén azért egy kérdést még meg kell megválaszoljunk, sikeresen meg is leltük a szobrot. Ez után végül kereken 12:40-kor már célba is érkezünk, átvéve Imrétől a díjazást.
Pestszentimrei helytörténeti túra 8
Vasárnapra már tényleg szép időt ígértek, de ezeket a dumákat én már csak fenntartással kezelem. 9:40-re érkezek meg a rajtba. Még kicsit hüsi van, a főszervező úr is fázik, persze egy helyben állva azért másabb a hőérzet. Talán 3 éve már voltam ezen a túrán, de nem sok minden maradt meg. Ez azért nem baj, mert így újra felfedezem a szépségeket eme távoli kerületben, és bőszen figyelem a térképet, a leírást, és a megválaszolandó kérdéseket. Átszelem a Halmi-erdőt is, amiről sok szép emlékem van még a régi túraidőkből. Közben tényleg verőfényes napsütés lesz, és a kedvem is egyre jobb lett a túrázáshoz. Minden kérdést megválaszolva kerek 11 órára vissza is érkezem a rajt-célba, ahol finom hagymás-zsíros kenyereket majszolhatok, és kaptam egy 0,7L-es izoitalt is, ami bár a bringásoknak járt volna, de mivel sokan nem voltak, így én is vehettem el belőle.
Černohorské Slapoty 116 km - 2900 m szinttel sikeresen teljesítve 18 óra 18 perc alatt.
Nem tűnik így elsőre olyan nehéznek mint amilyen valójában is volt.. Péntek esti rajt volt Brnóból, így aznap kora délután Orsival és Zolival levonatoztunk Tatabányára, ahol Feri és Mariann várt, majd szerencsére eseménymentes autókázás után már 17 órakor a rajtban is voltunk.
Kettő rajtidő volt, az egyik 18:30-kor a gyalogosoknak, és a lassabb futóknak, és egy 20:00-s a gyorsabbaknak. Én a 20:00-s néztem ki Zolival együtt, a többiek a 18:30-ast. Ez azt jelentette hogy bőven volt idő vakarózni a rajtban még szerencsére.
Nevezéskor szintúgy mint tavaly kettő jegyet kaptunk, amit a rajtban levő büfében lehetett beváltani. Az egyiket máris egy finom gulyásra cserélem, a másik jó lesz a célban.
Viszont a tavalyi évtől ellentétesen, teljesen meglepődtem itiner gyanánt mit kaptam.. Mindössze egy A4-es papírfecni járt, amin sorszámozva volt a 16 ellenőrzőpont. Se táv adat, se rész adat, se az ellenőrző pont neve, se térkép, se itiner.. Minden túrázó rémálma kezdett kibontakozni.. Jó nagyokat nyeltem a gulyásból, de el kellett gondolkoznom hogy akkor most mégis mi a franc lesz.. Filóztam hogy induljak-e végül én is 18:30-kor a többiekkel, és akkor letúrázom velük. Mivel nekik van trackjük, ezért nem lenne nagy probléma így sem. Viszont belül makacs is voltam, és a megoldáson próbáltam gondolkozni. A falon levő térképvázlatot próbáltam kifotózni a telefonommal kisebb-nagyobb sikerrel, illetve otthon már lefotóztam legalább az interneten fellelt pontok hol lesznek, és hány kilométerenként.
Aztán végül Zolival egy jó megoldásra jutottunk. Az internetre fel lett téve a mapyra az útvonal, ezt megnyitottuk, bingó. A feladat az volt hogy a telefont így kellett hagyni az idők végezetéig, másképpen eltűnik minden. Az is kérdés volt hogy a kék kis pötty, ami a pillanatnyi helyzetet jelzi, vajon tényleg meg fog-e indulni, vagy szépen ott marad egy helyben.. Na meg hogy a telefon le fog-e merülni útközben.. Felemás érzések kavarogtak bennem, közben 18:30-kor elhaladtak a többiek. Szó szerint csak mi ketten maradtunk a rajtban.
Aztán ahogy telt az idő megjöttek az ismerős futók, mosolyogva, beszélgetve köszöntöttük egymást. Tamás is megérkezett. Neki támadt egy jó ötlete, amivel én is éltem. A papírfecnire felírjuk tollal hogy a pontok legalább hány km-nél lesznek, ez is azért jó segítség, aztán lehet matekolni az órával sacc/kb-ra.
Eljött a 20:00, Olaf kivezérel minket a szemerkélő esőbe, majd indulás. A várható győztes hármas egyből kilő erősen, mögöttük én húzom a többieket elég erős tempóban. Aztán amikor Tamás utolér és mondja hogy nem sokkal 5 perces ezrekbe tolom, akkor kicsit visszaveszek, már csak azért is, mert terepet ér a lábunk, és máris kezdődik az orbitális dagonyászás a P- jelzésen. Tamást elengedem, én még próbálom kerülgetni a pocsolyákat, azt hittem ekkor ennek még van értelme.
Az első pont 3,2 km-nél volt egy kanyarban, amit máris sokan benéztek, és futhattak vissza. A feladat az volt hogy egy kis papíron levő betű és számsort kellett leírni az itinerbe. Fényvisszaverővel nem volt ellátva a pont, így aztán lehetett tág szemmel bámulni, és izgulni hogy vajon jókor vagyok-e jó helyen. Na de micsodám nincs? Íróeszközöm.. Szerencsére tudtam kérni az itt felgyülemlett futóktól, de megint persze előjött a gondolat.. Ok, ha nincs senki körülöttem fotózok. De mivan ha lemerül majd a telefon, vagy kilépek belőle a fotózás miatt, és nem tudom visszatölteni a térképet, mert épp nincs térerő..
Na mindegy, nyomás tovább. Tavalyról is ismerős részeken haladok, akkor Lipniczky Attilával futottunk, most egyedül tolom. Ceská település után tudtam hogy gigantikus sárban tipródás várható, de ami volt az még a tavalyit is duplán verte. Minden lépésért meg kellett küzdeni, és az elvileg jól haladható lefelék is totyogós kocogással teltek egy darabig. Jinacovicére érve a kód megvan, futó is van, tollat is kapok. Az eső viszont kissé erősebbre vált. Nagyon nem örülök neki, a telefon a kezemben, nem hiányzik hogy beázzon, így a csősálba bugyolálom be. A Z-ön a szántóföldön egy "élmény" haladni, egyre kevésbé érdekelnek a pocsolyák. Végül az eső csak ijesztgetett, de a szemerkélés azért megmaradt sokáig. 12 km-nél is megvan az esőháznál a kód, majd innen csak 1 km-re írja a K4-et, ami végül 2,5 km-re volt. Persze én már azon izgultam hogy vajon kihagytam-e, ezért kénytelen voltam kilépni a térképből, és megnézni amit lefotóztam a rajtban még. Szerencsére sikerült visszatölteni a térképet mert volt térerő. Települést írt, így már nem stresszeltem. Moravské Knínicére beérve a főút elágazásánál balra egy oszlopon meglelem a nehezen észrevehető kódot. Ezt viszont rengetegen nem vették észre, sorban futnak vissza a fejlámpás futók. Kicsit dagad a májam hogy megleltem.
Jó sokáig ismerős rész jön tavalyról, és örülök mert fejben előre tekintve az útvonal is a fejemben volt, így lehetett pihentetni a telefont egy darabig. Hosszabb kerékpárút következik 5 km-en keresztül, végre ezen jól lehet futni is. Az U Trí Krízu elágazásban érem utol Ferit és Mariannt, pont egy jó kis forrás található itt.
Leveszem az itt meglelt bögrét, és két pohárral iszok a hűs forrásvízből. Hűha, rengeteg futó érkezik, az előbb még alig láttam valakit mögöttem.
Gyorsan le is lépek, a fejlámpák hada viszont hamar mögém szegődik, és így érünk el Veverská Bítyskába ahol több szem többet lát alapon pikk-pakk megvan a K5, immár 23 km-nél. Innen nagyon sokáig P- a mérvadó. Kicsit erősebb tempót veszek föl, és a többiek szép lassan lemorzsolódnak. A Svratka folyó mellett megyünk végestelen hosszan. Emlékeztem rá tavalyról, na meg otthon a térkép is egy piros felkiáltójelet írt egy részre. Mivel a folyó elmosta az utat, így a P- jelzés terelve volt, ami azt jelentette hogy sziklamászás következett kissé technikás úton. Itt inkább óvatoskodom, az a biztos. Hosszú, és elég monoton úton érkezek Tisnov városába. A vasútállomás mellett elhaladva nosztalgiázok, tavaly itt volt az első élő pont jó kis frissítőkkel, most még semmi, vagyis az első élő pont a rajttól 45 (!) km-re lesz. Szerencsére a kedvem megvan, enni-innivalóm van. Csodálgatom a várost, a főteret, na meg figyelek, mert a jelzés trükközik jobbra-balra. Mind a négy jelzés feltűnik egy kis időre, majd figyelve a telefonomat látom hogy a Z- a követendő. Tavalyról ez változás, de megérte, mert a szerpentines emelkedőn gyönyörű éjszakai panoráma kínálkozik vissza Tisnov városra. Meg-megállok gyönyörködni, és erőt gyűjteni. A Kvetnice 470 m-es csúcsa alatt lelem meg a ködben a K6-os pontomat. Most senki sincs a közelemben, így fotózni fogok. Hiába teszem az alkalmazást az "asztalra", fotózás után visszaérvén eltűnik a csiganyál. Térerő elég minimális, de nagy nehezen visszaimádkozom a térképre. Azt hiszem jobban megizzadtam itt egy helyben mint magán az emelkedőn.. A Z-ön szépen lekocogok a hegy másik oldalán vissza a síkra, majd P- jelzés következik, és jókora dagonya. A vasút mellett kell haladni sokáig, igen ingerszegény úton. Bele is merülök különféle gondolatokba, a lábak meg úgyis teszik a dolgukat. Sok-sok km után megérkezek végre Borac település vasútállomására, ahol az első frissítőpont üzemelt 45 km-nél. A kis oda-visszán találkozok Bálint, Orsi, és Márk triójával, akik még a korábbi rajttal indultak. A ponton pár futó és néhány korai rajtos gyorsabb kocogó pihen. Virslit lehet kapni kenyérrel korlátlan mennyiségben, és meleg teát. 4 virslit el is nyammogok, majd utántöltöm igen kiürült flakonjaimat. Kb negyed óra után tovább állok.
Az átlagom pöccre 7 km/h volt mikor megérkeztem ide. Komoly mászás jön a Z-ön, a virsli érezteti "hatását", így inkább óvatosba nyomom (az emelkedőt is) :) 50 km-nél, egy emelkedős aszfaltos úton érem utol Márkot, aki igen jó tempóval gyalogol. Dumálgatunk egy jó darabon át, Bálinték nem sokkal előtte vannak. A Babylon kilátónál, 57 km-nél kapom csak el a többieket. Itt a kód felírása után Bálint készít egy csoportképet rólunk. Ez után eltávozok, majd nézve a térképet látom hogy jön az a S- jelzés ami tavaly is mély nyomokat hagyott bennem. Idén sincs ez másképp. 10 km-en át gigantikus sár, és patakátkelések sorozata tesz próbára. Utolérek jópár korábbi rajtolót, és előttem is futnak hárman akikkel egy a tempónk. 68 km-nél érkezek a második frissítőpontra, ahol már pont eltehetem a lámpát, végre kivilágosodott. Olaf vár, a frissítés elég szegényes most, de nem ő a főszervező. Zsíroskenyeret eszek hagymával, és vizet töltök után.
Hamar tova állok, és kedves ismerőseimet, Karint, Martint, és Jirkát érem utol. Jól esik velük találkozni, a kedvem is jobb lett egy darabig.
Cerná Horába érkezek, az ikonikus sörgyár mellett elhaladva a buszmegállóban leledzik a K9-es kód. Szerencsére kapok tollat is a felírásához, és egyben pótlom a lefotózottakat is. Tavaly innentől kezdődött Attila szenvedősebb menete, most így egyedül egész jól vagyok, de azért fáradok. A P- jelzésen tocsogok hatalmas sártengerben, futásról szó sem lehet. A Spesovská kilátó a következő pont, ami igen érdekes, mert jó meredeken le kellett menni a szántóföld szélére, pedig az ember azt gondolná a kilátó mindig a hegytetőn van. Itt meg is előzök három futót, az egyikük ismerős az 1 hónappal ezelőtti 120-asról, ő is megismer engem. Oda-vissza rész jön, mászhatok vissza a tetőre, majd ismét ismerős rész következik tavalyról a Z-ön. Akkor itt kapott el minket Attilával a hóvihar, ami dara koncentrátumban hullott ránk igen intenzíven. Most kellemes idő van, a nap is végre bontogatja szárnyait. Sehol senki, ránézek sokszor a telóra hogy jó helyen vagyok-e. Szerencsére mivel elég új, ezért csak lassan merül, aminek nagyon örülök. Becsülettel megteszem természetesen a térkép által jelzett követendő utat úgy is, hogy tudom úgysem lenne semmilyen extra pont. Jó tempóban érkezek meg Blansko városába 83 km-hez, ahol végig futva érkezek a vasútállomásra, ahol szintúgy mint tavaly élő pont, és frissítés van, ugyanazokkal a pontőrökkel és ellátással mint akkor. Halkrémes kenyér, és meleg tea az ellátás. 10 percnél nem vagyok többet, útközben is viszek magammal egy szendvicset belőle, gyalogolva eszem meg, addig is haladok. A város másik oldalán visz az egekbe a K- jelzés, hogy ismét 468 m-en legyek a Polom hegy lábánál. A Pokolná környéke sárügyileg tényleg maga a pokol. Haladnék ha tudnék, de nem tudok.. Amikor végre a P- kiér az aszfaltra picit rákapcsolok. Egy emlékmű előtt háromfele visz a jelzés, olvastam a többiek (csehek) beszámolójában hogy páran meg is tették a felesleges kitérőt, rárakva kb 1,5 km-t. Tavaly is ezt gondoltam, hogy ide egy emlékmű jelzés kellene a sáv helyett, mert borzasztóan zavaró. Szerencsére én tudom a követendő utat. Hosszabb monoton, de legalább futható úton érkezek a K12-höz 94 km-hez. Majdnem 7-es átlagot jöttem Blansko településtől, az emelkedők és a sár ellenére. Ennek örülök is. Forgalmas vasútvonalhoz érkezek, két áthaladó szerelvényt meg is csodálhatok még mielőtt jön egy igen erős emelkedő. Ezt abszolválván hosszasan, idegtépően emelkedik a szekérút. Minden lépéssel közelebb a célhoz, ez motoszkál a fejemben.
Vranov településre érve megcsodálom a kis önkiszolgáló büfét ahol nagy élet van, de én most csapatom tovább. Változás tavalyról, hogy idén a túra érinti a Babí lom nevű sziklaformátumot, amiről csak hallottam de még sosem voltam ott. 1 km-en belül három pont is lesz. Egyik a hegy lábánál, ahol élő pont van, és csoki, majd felmászván a gerincre az elágazásnál egy kód. Na de mit csinál a telefon? Kikapcsol. Nem merülhetett le.. Küzdök a visszakapcsolással, nem akar. Közben egy kiránduló pártól kérek tollat meglepődésükre. Valahogy igazolnom kell itt jártamat, szerencsére volt náluk, nem győzöm megköszönni.
Ne már hogy 13 km van, és most fuccsol be.. Azt sem tudom majd merre kell menni.. Jó 5 perc állás, és irgalmatlan idegtépő várakozás után végre vissza tudom kapcsolni, és van térerő, gyorsan vissza az útvonalat. Mi lehetett a gond? Szerintem az, hogy az emelkedőn véletlenül kikapcsoltam amíg a kezemben volt.
Na akkor irány tovább a P-on. A következő 1 km meseszép sziklaalakzatokon keresztül át vezetett a Babí lom 526 m-es kilátójához. Tempózásról itt szó sem lehetett, örült az ember hogy egyáltalán megtalálta a fogásokat kézzel-lábbal. A kilátónál megvan a kód, ismét kirándulókat tarhálok tollal, sikerrel. A túra leges-legszebb panorámája innen kínálkozott, nem sajnáltam az időt a gyönyörködésre. Ez után lefele is igen óvatosan haladtam a technikás sziklák miatt, majd miután vége lett, jókedvvel kocogtam tovább az immár könnyebben járható úton. Lelekovicére leérve az aszfalton vitt a S- jelzés, kocogni nem sok kedvem volt, inkább nézegettem az épületeket, és visszasandítottam párszor a kilátóra. Ez után egy jó kis tanösvényen haladtam, érdekes kis fából készült állatkákat véltem felfedezni. Már 108 km-nél járok, még egy 8-as vár rám. Visszaérek a tavalyi útvonalba, innen megint rémlik az út. A Z-ön még kimászok egy emelkedőt, majd a Horka nevű elágazásban felsejlik Brno városa. Juhúú. Pazar kilátásokkal telik utam következő kilométere majd a Rakovec étteremnél lefotózom túrám utolsó kódját. Innen a K-en egy szurdokon keresztül kellett menni, meglepően jó tempóban futok. Brno - Mokrá Hora városrészt elérve még egy jókora gyártelepet kellett megkerülni. Nem gondoltam volna, de itt is hatalmas sár volt. A Brno - Reckovicei vasútállomást elérve már csak 1 km választott el célomtól, amit elérve vasárnap 14:18-kor megérkezek. A cipőm talán sosem volt ennyire sáros, a nadrág is térdig, lesz velük feladat otthon bőven. De ez abszolút nem izgat most. Olaftól megkapom kitüntetéseimet, majd beváltom második kajajegyemet, és megkezdődik a társasági élet sok-sok ismerőssel, csehekkel-szlovákokkal. Nagyon örülök ennek a sikernek ismét, mert amilyen stresszesen indult a túra (itiner hiány) miatt, végül ez a túra is pozitívan fejeződött be.
Szombat: Kiss Péter Emléktúra 57 km - 2890 m szinttel - 8 óra 16 perc alatt
Vasárnap: Szívecske túra 8 km - 1 óra 12 perc alatt.
Kiss Péter Emléktúra 57 km
Szerintem egész jó idő lett belőle. Botos István vezérletével utaztunk le a Sástó Adrenalin Parkhoz szombaton igen korán reggel. 7-től volt rajt, mi kicsit már fél 7 után odaértünk. Szerencsére még nem volt sor, így pont befértem az ajtón, ezáltal nem kellett a hidegben vacogni a rajtban odakint.
Végül 6:55-kor olvasták be a chipet, és még saját idő terhére, két perc pakolászás után elindultam. Mátrafüredre még nagyon óvatosan mozogtam, a kiálló sziklák, és a saras terep miatt. Itt, alig 2 km után máris megkaptam első pecsétemet. Máris jött a túra egyik igazán markáns emelkedője kapásból fel a Kékesre a K3-ög jelzésen. Óvatosan joggoltam fölfele, több futót is elhagyva. Mire felértem a Kékesre, a lábaim is azt mondták hogy a bemelegítés intenzíven megtörtént. Innen lehetett tempósabban haladni sokáig, persze a Sas-kő utáni oldalazós ösvényen nagyon figyelni kellett, mert egy rossz mozdulat és ennyi.. Vártam már a Markazi-kaput, ahol balra a Z- jelzésre kellett fordulni. Itt bár sáros volt az út, de nem zavartattam magamat, haladós útszakasz, így is úgy is saras lennék.. Végül a Zo jelzésen érkezek el az Ilona-völgyi vízeséshez, ahol egy feltételes pont volt. Éppen kezdődött a molinó kirakása, szóval pont jókor érkeztem. Néhány balett mozdulat a patakon, ezt még beázás nélkül abszolválom, aztán lehet tempózni a Szent-István csevicéhez. Picit 8-as átlag alatt vagyok. Itt a kólát finom tea váltja a flakonba. Egész sok futó összegyűlik, komolyabb nevek, a S- emelkedőjén felváltva futunk-gyaloglunk. A rózsaszállási turistaházat elérve hosszabb emelkedős aszfaltút következik egészen a Pisztrángos-tóig. Itt szétszéled a mezőny, ki előttem, ki mögöttem. Egyszerűen nem tudok, meg nem is merek gyorsabban futni. A tóhoz érve a Téli Mátrával szemben a P+-en kellett haladni egy darabon át, majd a So-re vitt át az út, ami kellemes futható emelkedőn érkezett a Sombokor aljához. Itt jó pár futó előttem a 37 km-es táv felé vette az irányt, én meg a kifejezetten választékos frissítés után az 57-en folytattam. Jött a Z+ tavalyról is igen emlékezetes része Lajosházáig. Idén is hűen megjegyeztem, ugyanis óriási sárlavina volt ismét nagyon sokáig. Tükörjég nem volt mint tavaly, de így is borzasztóan kellett koncentrálni. Na és elérkeztek a patakátkelések. Az elsőnél még próbálok szerencsétlenkedni, hátha megúszom száraz lábbal, aztán rájövök hogy ezt felejtsem el, mert az idő csak megy.. Át a patakon úgy ahogy van, jól van az úgy.. Nagyon hideg, de legalább haladok. Klucsár Marcell ér utol, és váltunk néhány jó szót. Ez után úgy elment, mintha egy helyben állnék, pedig próbáltam becsületesen futni, de ez inkább az ő tempójához képest gyaloglás volt. Még vagy három patakátkelés volt, már nem is mérlegeltem, bele a közepébe.. Kis sík rész is van a végén, így érkezek Lajosházára (30 km - 3:54). Miközben nassolom a finomságokat, és utántöltöm üdítőmet, híres hegymászónk, Mécs Laci érkezik. Ő aztán tényleg jó hamar végzett a frissítővel. Együtt kezdjük el meghódítani a S-négyzet igen meredek emelkedőjét. Egyikünk sem pakolta túl magát, ezt ecseteljük közben. Ahol megszelídül az emelkedő, de azért még mindig erősebb, ott Laci futásra vált. Nekem ez már sok volt, bár próbáltam kikocogni kisebb-nagyobb sikerrel. Mátraháza előtt utolérem Süvöltős Lajost, Sombokor 2-ig együtt megyünk. Előtte viszont nem szép látvány történt. A 24-es út kanyarjánál, mentő-rendőr-tűzoltó. Megkérdezem mi történt. A Sombokorról lefele egy 11 éves kiránduló lánnyal történt súlyos baleset. Felfelé haladva a S-n érkezik szemben a hordágy, rajta eltakarva az illető..
Borús gondolatokkal érkezek a pontra, majd frissítés után megkezdem a brutál meredek emelkedőt a S-n a Sombokorra fel. A leges-legtetejére érve a vádlim mondja hogy figyelj haver, legalább Kékesig bírd már ki futás nélkül. Mivel megmakacsolja magát, ezért kellemes gyaloglással érkezek fel a pontra, és adok neki egy kis energiát, nehogy rakoncátlankodjon.
A P-on óvatosabb kocogással indítok, majd ahogy lejtősebb terepet ér a lábam, úgy pörgetem felfele a tempót, immár sok-sok rövidebb távos sporttársat is kerülgetve. Végül a Z3-ögön érkezek a Kis-kőhöz, ahol a szokásos pontőrök, Bálint, és Attila vár (41,1 km - 2071 m szint - 5:43).
Szerencsére van náluk szuper tea. Jön az igazi kemény betétkör. A Kis-kőről igen meredek lefele veszi kezdetét. Meglepetésre szépen suhanok, na de majd fölfele biztos nem így lesz. Leérvén a patakhoz, átóvatoskodok beázás nélkül. Itt jön szemben az első helyezett Marcell. Azt hittem sokkal előrébb van, és a Kis-kőnél találkozunk valahol. Mindjárt utolérem :) Persze ezen jót röhögök magamban. A sótabletta szétdurrant a zsebemben, így megkérdezem tőle hátha van nála. Szerencsére volt, köszönöm a segítséget! A várhoz fölfele Istók Félixxel együtt másszuk meg a Z-rom tekintélyes meredélyét. Fent pár szót váltok Krisztával, és Dáviddal a pontőrökkel, addig ő le is lép.
Lefele meglepő módon iszonyú sáros az út, felfele ebből komolyan alig érzékeltem valamit, most meg totyogok mint a csiga. Ráadásul egész sok futó jön szemből, szóval kicsit begorombulok, és minőségibb tempót veszek föl. Visszaérvén a Kis-kő aljába egy jókora korty a kólából, aztán hadd szóljon..
Aminek nagyon örülök hogy megállás nélkül fel tudtam gyalogolni, bár sokszor a fülemen vettem a levegőt. Felérvén picit 7-es átlag alatt voltam, de tudtam hogy a P-on visszahozhatom.
Sok-sok rövidtávost előzgetek ismét, ők is kitartóak és ügyesek voltak. Érzem hogy lefele nem úgy megy mint szeretném. Megint gond van a vádlimmal, próbálom lenyújtani, inkább kisebb mint nagyobb sikerrel. Később elmúlik, de az már majdnem Mátrafüred előtt van. Na akkor teszteljük..
Utolsó pecsétem után az aszfalton fölfele futás, a So-ön a rövid távosok megdöbbenésére futás a sártengerben. Egész végig tolom, de amikor már patak keletkezik, és nem lehet hol haladni csak fától-fáig kapaszkodva, akkor már a gyaloglás is igen küzdősre sikeredik. Hú de várom már azt a lépcsősort, ami a "mennyekbe" visz. Csodák-csodájára eljön, és mint úgy fogom azt a fakorlátot minden lépésnél, mintha az életem múlna rajta. Bizony e nélkül majdnem úgy érzem lehetetlen küldetés lenne oda feljutni. Jaj de jó ez is megvan, még pár lépés futás, és végül 15:11 perckor már célban is vagyok. Végül is lámpa sem volt nálam, meg úgy szinte semmi a fél liter üdítőn kívül. A célban igen mohón eszegettem, rengeteg kalóriát veszthettem. Dávidnak nagy köszönet a hazaútért.
Szívecske túra 8
A mai nap még elmentem Pestszentimrére egy kicsit túrázgatni. Különféle utcákon át vitt az itiner olyan helyeken ahol még sosem jártam. Éberen figyeltem a házakat, a sok közelben felszálló repülőt, na és a szívecskéket amiket be kellett ragasztani az itinerbe. A célban ingyenes múzeumlátogatás, kenyér, tea, és Sztancsik Gyuri szülinapjáról megmaradt sütemény tette szebbé a napot.
Szombat nappal: Téli Margita 40 km - 650 m szinttel - 4 óra 51 perc alatt
Szombat éjszaka: Kitörés 60 km - 1810 m szinttel - 8 óra 52 perc alatt (10x-es teljesítő, extra díjazás)
Elég intenzív, pörgős hétvége sikeredett. Kicsit megfordítom most a történetet, és a Kitörés beszámolóval indítok.
Kitörés 60
Kerek 17:00-ra érkezek a várhoz, beállok a hatalmas sor végére. Itt megint el leszek egy darabig gondolom. Viszont a sor szépen halad, és nagy szerencsémre pont egy "parancs" csapja meg a fülem, "ide is lehet már jönni" jelszóval. Én kapcsolok a leggyorsabban, és pillanatok alatt már ott is vagyok, így nagy szerencsémre, 17:20-kor már menetkészen el is tudok indulni a túrán. A Margitát elég erősen megtoltam, kicsit izgatottan vágok neki a megmérettetésnek. Leérvén a Városmajorba kocogásra adom fejem és lábam, sorban hagyom el a hatalmas tömeget. Lámpára egészen a Normafáig nem lesz szükség. A Diós-árkot kikocogom amíg extra meredekké nem válik. Felérvén a Széchenyi-emlékműhöz hatalmas az örömöm, mindössze kb csak 6 ember van előttem, máskor irgalmatlan hosszú sor várt itt a pecsétre. Pikk-pakk pecsételek, és mint mindig ismét a hivatalos úton a Z- jelzésen haladok tovább, ahol László ismerősömön kívül egy ember sem ment. Megállunk technikai szünetre, vicces hogy egy utcával feljebb hömpölyög a tömeg, itt pedig simán meg lehet oldani ilyen "apró" dolgokat :) Visszaérvén a tömegnyomorba tolom neki Normafáig, majd ideje bekapcsolni a lámpát. A Csacsi-rétnél ismét könnyen megy a pecsét, utána viszont a S- jelzés egy nyomtávos útján beragadok a tömegbe. Semmi gond, várható volt, addig is frissítek, és jól esik kicsit gyalogolni. Kiérvén a P-ba, a felfelét is nagyrészt megkocogom, és látszik hogy egyre kevesebb az ember előttem. János-hegyre felérvén ismét hatalmas öröm, megint flottul megy a pecsételés. Ez után természetesen a lépcsőn át haladok a P- jelzésen a János-hegy tornyáig. Borosnyay Palit érem utol, meg is dícsérem, végre egy útvonalkövető. Lefele szépen lehet döngetni, még meg sem kell kérni a sporikat hogy álljanak félre, ugyanis mindenki toronyiránt megy lefele. Megköszönöm nekik magamban, így a P-on szépen lehet hasítani a szerpentinen.
Szépjuhásznénál többen a közkútra fanyalodnak, én majd Hűvösvölgyön fogok így tenni. Felgyaloglok a Nagy-Hárs-hegyre, majd a S-án meg sem állok Hűvösvölgyig. Az ominózus kútnál jó 5 percet frissítek, majd nekivágok az emelkedőnek. A Nyéki-hegyen a katonasírnál ismét Mészáros János úrék adják a frissítőket mint tavaly. Én most beérem két pohár vízzel. Felszuszogok a szalagozáson a Vadaskerti-hegyre, majd a következő intenzív de rövid mászás a Határ-nyeregtől visz fel az Újlaki-hegy aljáig. Korhű katonák várnak, meg is csodálom a kiállított relikviákat.
Mint minden évben ismét jó pár embert vissza kell parancsolni a K-körséta S- elágazásban még mielőtt a Hármashatár-hegyen lyukadnának ki. E helyett az Újlaki-hegy következik. A tetején most is megállok mint minden évben megcsodálni eddigi utamat, és a fejlámpa láncot mögöttem. Börcsök Andrisnak volt egy jó hasonlata, ez picit olyan UTMB feeling.
Rendesen leszűkült a mezőny. A Virágos-nyeregbe érve megtöltöm flakonomat finom teával, és elfogyasztom az itt felszolgált felvágottas zsömlét. Irány tovább. Féltem hogy a S- jelzés egynyomtávos útján be fogok nagyon ragadni, de meglepetésre szépen tudtam haladni, csak hébe-hóba kellett várnom a sporik mögött, de mindenki kedves volt és előzékeny. Az Alsó-Jegenye-völgy előtt érem utol Csillát, Hajnit, és Zolit. Jól esik pár szót váltani, bár tök jól el vagyok én magányosan is.
A pecsételés után Orsiékat is utolérem, szinte teljesen ugyanott mint tavaly. A Zsíros-hegy hosszú és uncsi emelkedőjén végig gyalogolok. Ha itt futkorásznék tuti kinyúlnék a maradék távon. Felérvén a Muflon-itatóba ismét pecsét, majd a kitelepült büfében gondoltam veszek egy kólát, de 800 Ft-ért inkább maradtam a maradék fél liter teámnál. Azért 400-ért lehetett kapni egy nagy pohár teát, erre azért beruháztam. Itt érem utol Adrit, Zsoltot, és Kriszt. Nagyon szépen haladnak.
Kicsit úrrá lesz rajtam az álmosság, de azért a K- jelzésen felfutok a Nagy-Szénás aljáig. A tetején mint minden évben megállok, és gyönyörködök a pazar kilátásban.
Az eső már jó ideje esik. Nem intenzíven, csak olyan szemerkélősen, a szél meg még rátesz egy lapáttal. Nem tudom mi fog rám várni a Gerecsében..
A Fehér-útra kiérvén lehetne rendesen pörgetni a S-n végig, ha lenne erő. Azért futok, de már egy ideje biztonsági tempóban haladok, a cél a fix 10. teljesítés.
A Malom-földek után végre Perbálra érek. Ezt már mindig nagyon várom. A sörözőben kapok fincsi meleg teát. Úgy eltelít hogy az energiaitalomat végül nem bontom meg. Na és most jön a kérdéses rész, jönnek a szántóföldek..
Kiérvén Perbálról a hosszú egyenesben még úgy ahogy lehet kocogni, aztán a bal kanyaros emelkedőnél jön a fekete leves. Éktelen nagy sár keletkezik, pedig az eső nem is szakadt csak szemerkélt. Nehezen haladok, minden lépésért meg kell küzdenem. A Nyakas-tető előtt ráadásul az utat úgy benőtték a fák és a bokrok, hogy szó szerint idegtépő volt a haladás itt. Úgy éreztem magamat mint egy labirintusban amiből sosem találok ki. Végre felérvén három 35 km-es sporit hagyok el, majd a S-négyzet után lefele a szó szerint mocsárban utolérek egy katonaruhás, sisakos fiatal srácot. A 60-ast nyomja egyedül. Meg is dícsérem hogy nem semmi a tempója. A legrosszabb rész Anyácsapuszta előtt volt. A normál esetben könnyen futható lefelén tocsogok a sárban, és minden idegszálammal azon vagyok hogy ne essek egy orbitálisan nagyot. Fejben azzal próbálom nyugtatni magamat, hogy eléggé a mezőny elején vagyok, csak gondoljak bele a mezőny közepének és a végének mi lesz itt. Ne hogy már itt rinyáljak, különben is a kitörő alakulatoknak ezerszer nehezebb dolguk volt.. Ezekkel a gondolatokkal érek Anyácsapusztára, ahol pecsételnek a katonaruhás pontőrök. Megkérdezik hogy sár ügyileg mi a helyzet? Egy szóval jellemeztem, katasztrófa. A pont után vééégre kis aszfalt. Bár picit emelkedik de végig kifutom. Micsoda öröm 1 km-en át. Majd a balkanyarnál visszacsöppenek a rideg valóságba, ismét a sár az úr. A Kakukk-hegy következik, túránk utolsó emelkedője. Az alján alig lehet felmászni a sáros úton a rétre, mi lesz itt a többiekkel ha már nekem ilyen az út?
Mögöttem jön Kiss Csabi, és barátnője Évi. Gyakorlatilag az egész túrán kerülgettük egymást a rajttól. Most már dühből erős tempóval felgyaloglok a Kakukk-hegyre, majd erős tempóval tovább is állok, el is tűnnek a lámpáik mögöttem. Végül végre elérvén Szomort, intenzív futással érkezek be a célba, vasárnap hajnal 2:12-kor.
Megkapom a 10x-es teljesítésért járó elismeréseimet is, és kellemesen elfáradva "pattanok" le a padra, ahol a célvirsliket egy-kettőre elrejtem magamban.
Hazafele nagy köszönet a fuvarért Botos Istvánnak!
Téli Margita 40
A 6:00-s vonattal indulok a Keletiből, és mindössze 26 perc alatt már Gödöllőn is vagyok. Innen jó másfél km a rajt. 6:45-kor már a kezemben is az itiner, de a hivatalos rajt 7:00-tól van. Figyelem az ismerősöket, Fullmann Janitól meg is kapom hogy netán az MTSZ-től jöttem? Aki 7:00 előtt elindul az ki van zárva.
Persze pont nem érdekel, mindenkinek a saját lelkiismerete, csak vicceskedek.. 7-et üt az óra, start. Az első kilométert gyalogolva teszem meg, beszélgetve a többiekkel, majd ráállok egy kocogós tempóra. Terv az nincsen, csak annyi hogy a Kitörés 60 előtt még haza szeretnék menni fürdeni, és kajálni. Ehhez egy 6-os átlag is elég lenne. E helyett az ellenőrzőpontokon nézem az órát, és nem akar 8 km/h alá menni a tempó :)
A Margita toronyba bekukkantva látom hogy a lépcsők még szépen megvannak, de most nem mászom föl. Fél távnál Domonyvölgyben még mindig 8 fölött van az átlag. Na innentől kicsit visszavettem, ráadásul valamiért a szervezetem jelezte hogy elszomjaztam, pedig próbáltam oda figyelni a frissítésre.
Hiába, 18 fok volt, tavasz, úgy látszik ez a frissítés kevés volt. A hosszú 4 km-es S- jelzésen már eléggé befordult stádiumban mozogtam, de azért a kocogás még ment. Végülis különösebb probléma nem adódott ezen az elszomjazáson kívül, de hazaérvén hamar rendbe kellene magamat tenni a Kitörés előtt, mert így para lesz.
Végül 11:51 perckor már a célban is voltam. Szerencsémre pont beérkezett Bötkös Tamás is, így már 13:00-kor otthon is voltam, és volt idő a Kitörés előtt feltöltekezni (elég jól hangzik egy gödöllői 40-es után du 1-kor már otthon lenni).
Szombaton hajnal 2-kor kegyelmen nem ismerően ébreszt az óra. 3:17-kor érkezett meg a vonatom Kelenföldre, amire nagy ásítozások közepette szálltam fel.
Tatabányáig utaztam, ott találkozás Áronnal, és Márkkal. Kocsiba pattantunk, és Márk már repített is minket egyenesen Pozsonyba, a Kamzík csúcsára, ami előtt nem sokkal leraktuk az autót. Kicsit le kell gyalogolnunk még a Koliba nevű troli végállomáshoz, ahonnan a tényleges rajt indul. Pont akkor érkezik meg a hölgy, aki pikk-pakk egyszemélyes rajtoltató bizottsággá avanzsálódik a megállóban.
Megkapom az 1-es számot, és a fent mellékelt itinernek hívott valamit. Nagy szerencse hogy Áron feltöltötte a mapy útvonalat a ttt-re meg a telefonjára is, másképpen igen izgalmas lett volna a túra térkép híján, bár nem olyan fából faragtak szerintem hogy ne oldottam volna meg mondjuk ha egyedül vagyok.
Mire elindulunk épphogy már lámpa sem kell. Fölmászunk a Z- jelzésen a Kamzík csúcsára, ahol majd a cél lesz. Mi viszont most a P- jelzésen haladunk tovább. Sokszor járt rész ez nekem, elég csak a tavalyi Nagyszombati 170 km-esére gondolnom. Érintjük az érdekes nevű Pod Chlmcom elágazást, amiből 500 m-en belül kettő is van. A Tri Duby elágazásban balra fordulunk a S-kerékpárúton, ugyanis Áron meg akarta nekem mutatni a térképen jelölt kilátópontot. Egy vadászles kilátóhoz érkezünk. A kilátás nem rossz, de nem is különösebben extra, viszont a távolban felfedezzük a Devinska Kobyla 514 m-es magaslatán álló kilátóját, ahol tavaly december 29.-én voltunk a Pozsonyi Karácsony túrán. Visszatérünk a túra útvonalára ismét a P-ra. Érintjük a Mária-forrást, aminek a foglalata fölött gyönyörűen látszik a felújított magyar kiírás. Rátérünk a K- jelzésre, és ezen érjük el a Pánova luka (Urak rétje) első ellenőrzőpontot. A pontőr a réten, egy fából készített turistapihenőben várt minket, és kaptuk meg pecséteinket. Továbbra is a K-en haladunk, és kb 500 m után amíg Áron szerelvényt igazít, utolér minket Jaro barátunk. Megörülünk egymásnak, Jaro előveszi a hagyományos pálinkáját, és koccintunk egyet, majd tova is siet. A Bystrické elágazásba eldönthetjük hogyan közelítjük meg a Kosariskora vezető aszfaltutat. A Z- kényelmesen levezet rá, a K- en viszont van szép kilátást jelző embléma, és Áron is erre jelölte be az utat, hogy meglegyen a táv.
Persze a K-et válasszuk, és bizony megérte. A szép kilátást jelző logónál kikandikál a Pajstun (Borostyánkő) vára, ahol én már jó sokszor jártam, illetve Áron és Márk megmutatja nekem a szemben levő Drací hrádok (Sárkánykő-vára) romjait. Ez után viszont olyan meredek lefele jön, hogy azt hiszem bármelyik hosszú távú ultra versenyen külföldön is, elismerően biccentenének erre. Bár szerpentinbe vitt le a jelzés, de brutál meredek volt, és minden lépésre nagyon oda kellett figyelni. Végre valami jó kis izgalmas rész ;)
Lent még jégmezőket is felfedezünk. Elérjük a műutat, amin 5 km-en át haladunk Kosarisko irányába, immár a Z-ön. Áthaladunk Medené hámre egykori településen, ami egykor kis bányász falu volt, a 18. században még rézércet bányásztak itt. Most rossz látni a lepusztult, elhagyatott épületeket.
Közben sok kis eldugott barlangot veszünk észre a hegy oldalába kialakítva, tábla is megemlékezik róluk. Utolér minket másik jó barátunk Slavo.
Ő azért tud angolul, így Márkkal jókat dumcsizunk vele. Később ő is tovább megy, üldözve Jarot aki kb 15 perccel van előttünk.
Végre elérjük a Zapadnuty-kút szuper indián-barlangász kocsmát az erdőben, ahol már vártuk hogy elfogyasszunk valami finomságot, a srácok káposztalevesre is pályáztak. Viszont nagyon szomorúan vettük tudomásul hogy a hely csak 11-től nyit, mi pedig már 10:15-re itt voltunk. Én tudtam ezt a 11 órás nyitást, csak mivel élő pont üzemelt itt, azt gondoltuk ez által bent lesz, de nem :(
A magyarul is perfekten beszélő pontőr a teraszon pecsételt végül nekünk. Szomorúan baktatunk tovább, de Áron mondja hogy 8 km múlva lakott település következik. Odébb van az még. A Dujnić forrásnál megtöltöm flakonomat, majd a K-en haladunk jó sokáig. Érintünk egy sziklát, amin rengeteg névvel teletűzdelt emléktábla van, felfedezünk közte jópár magyar nevűt is. Nekem még vadi új ez az út, azt gondolnám az MKMK 220 km-ese bejár mindent a Kis-Kárpátokba, de nem. Svätý Jur (Szentgyörgy) településre érkezünk. Na itt se voltam még, csak hallottam róla. Két söröző is van egymáshoz közel, az egyik zárva, a másik nagy szerencsére nyitva. Kikérjük Corgon söreinket, a srácok káposztalevest rendelnek, én pedig egy pár virslivel ajándékozom meg magamat. Jól esik a pihi végre mindenkinek.
Jóllakva tovább indulván a S- jelzés gondoskodik az emelkedőről, ami egyből fel is visz a Biely Kamen (Fehérkő vára) tövéhez, ahol egy matricával kellett igazolnunk itt jártunkat. Áron mondja hogy ez egy zarándokút is egyben, és sok különféle színű keresztet fogunk érinteni.
Marianka (Máriavölgy) településről indul, ahol már én is jártam. Ez egy hatalmas, és gyönyörű zarándokhely. Érintjük a Cerveny, és a Modry krízt, pár kegyhellyel együtt. A Maly Javorník 584 m-es csúcsán álló hatalmas obszervatórium mellett haladunk el, amit már sokszor láttam éjszaka messziről, különböző túrákon. 31 km-nél érkezünk meg a Biely kríz (Fehér kereszt)-hez, ami a helyi Normafa. Nyáron kerékpárosok és kirándulók, télen a sísport szerelmesei töltik meg ezt a részt. Mi ismét büfézünk egy jót. Sajnos nem túl nagy a hely, de szerencsénkre épp akkor távozott egy nagyobb csapat. Kikérjük immár Gambrinus söreinket, majd Árontól kapunk még fincsi töpörtyűs pogácsát is. A kandallóban ropog a tűz, a büfé kutyusa meg cicusa pózolgat nekünk fotóra várva. Minden elfogy, majd továbbállunk. A P- helyett a régi P-on, az aszfalton haladunk tovább, így jön ki a matek, és a táv. Az itinerből sok minden nem derül ki :) A maradék 5 km-re visszatérünk a P-ra, és az utolsó 5 km már oda-vissza. Ismét érintjük a Mária-forrást, a Tri duby, és a Pod Chlmcom elágazást, majd célba érkezünk. A Kamzík csúcsán álló Kamzík nevű büfében vár minket az idős hölgy, aki átadja okleveleinket, és gratulál nekünk. Természetesen mi is egymásnak.
A kandallóban itt is ropog a tűz. Kikérjük Bernard nevű söreinket Áronnal, Márk vezetés miatt már kofolázik, de az is jó cucc ám, imádom.
Lesétálunk vissza az autóhoz, és Márknak hála elrepít Tatabányára, ahonnan vonatozás következik. Este 20:30-ra érek haza. A hajnal 2-es kelés által nem kell altatni, de sok-sok szép emlékkel a fejemben térek nyugovóra.
Szombat: Téli Mátra XL - 40,5 km - 1599 m szinttel - 5 óra 23 perc alatt (ezt elég rendesen kipörgettem)
Vasárnap: Triumph 15 km - 761 m szinttel - 2 óra 30 perc alatt
Téli Mátra XL
Tömegközlekedve utaztam le, a vonat még pontosan érkezett Gyöngyösre, aztán jöttek a kalamajkák.. A 7:00-s busz végül 7:23-ra érkezett be, a 7:10-es szervezői oldalon feltüntetett különbusz pedig nem létezett.... Ennek azért nagyon nem örültem, mert a túrán számítana minden perc hogy hamarabb tudjak elindulni a hatalmas tömeg miatt. Végre odaérvén a rajtba pedig rámjött a rámjöhetnék, ez által persze még később tudtam elindulni, mert kőkemény sorállás volt "ott" is.
Így végül csak kerek 8:00-kor tudtam elindulni, sejtettem hogy ennek meglesz a böjtje..
Mátrafüredről még gond nélkül kiérek, aztán jött a Z- jelzés. Több ezer ember után vajon mi várt rám? Katasztrófa.. Bevallom nem sokat tudtam a jelzésen haladni, mert az szó szerint járhatatlan volt, így a túra előtt még nem létező, de most már igen kitaposott kis ösvényeken csalingáztam az ágak, na meg a rengeteg ember között. Alig vártam végre hogy kiérjek a kőbánya széléhez, itt már kiszélesedett az út, de a sár olyan ipari méretet öltött hogy néha a teljes cipőm komplett massza lett. Lajosháza előtt meg megérkezett a túra másik nehezítő tényezője a jég.. Hatalmas pereceléseket rögzítettem vizuálisan, néha nekem jobban fájtak a látottak mint a mosolygósan felkelt túrázóknak. Csúszásgátló nincs nálam, nem szoktam vinni. Lajosházára (6,4 km - 00:45) érve pecsét aztán futás tovább. Már elfáradtam a sok előzgetéstől és a terepviszonyoktól.. A S4 meredekjét meggyaloglom, majd bár még emelkedik az út, felpörgetem a tempót ismét. Dudás Attilát érem utol, dumcsizgatunk kicsit. A túra legjobb része a S- P+ dózerútja volt, de ez mindössze alig 1,5 km-ig tartott. A P+ sunyi hosszú emelkedője, na meg a tömegnyomor rendesen szívta az energiámat, de nem hagytam magam. Hamarosan viszont hatalmas szívás jött. Az eddigi jól járt utat az erdészeti járművek teljesen tönkretették, és a kedves "urak" arra sem voltak képesek hogy legalább a szétkaszabolt fákat elvigyék a turistaútról. Öröm az ürömben hogy jeges volt ez a rettenet, de ha felszárad és saras lesz, nem sok kiránduló fogja ebben már örömét lelni.. Én sem nagyon leltem, mert szinte lehetetlen volt előzni, különböző balettmozdulatokkal próbáltam utat törni több-kevesebb sikerrel.
Végre Mátraszentimrére érek (14,1 km - 1:45). Rávetem magamat egy nutellás kenyérre, majd az itt leledzett sót is ipari mennyiségbe habzsolom. Irány tovább.
Na hurrá, innen már csak a gyorsabb gyalogosokat, és a futókat előzgetem. Egy igazán komoly kihívás maradt, a tükörjég. Ő viszont nem viccelt, és egyre jobban próbálta megnehezíteni a dolgomat. A Darázs-hegyre felcaplatás után a szél is megmutatta igazi arcát, és kegyelmet nem ismerően kaptam oldalról az ívet. Az úton szinte lehetetlen volt tempót menni, minden erőmmel azon voltam hogy nehogy dobjak egy piruettet.
Galyatetőre érve (19 km - 2:25), meglepően vettem észre hogy nincs pontőr, mindössze egy pecsét van kihelyezve. A mindössze egy fél literes kólám kezdett megcsappanni, és a luxus turistaházba sem mertem bemenni ilyen mocskosan, így maradt a tartalékolás, bár a Vörösmarty-th még igen messze volt.
Jó hosszan most K+ a követendő, ezen végre szépen tudok futogatni egy darabig. A Z4 elágazása után emelkedik a dózerút, egész sokáig kifutom jó pár futót elhagyva. Végül a Csór-hegy oldala következik, ahol ismét önellenőrző pont van. Hm.. Ennyire megcsappant a szervezői létszám?
Leérvén a Mátra-nyeregbe természetesen a K- jelzésen haladok a főút mellett, és még így is megelőzöm azokat a futókat akik épp csalnak az aszfalton. Jókat kacagok ezen. Végre elérem a Vörösmarty-turistaházat 26 km-nél, ahol után tudom tölteni flakonomat finom meleg teával. Egy csokit is elveszek, és akármilyen hihetetlen a Kékes tetejéig nem bírtam megenni, csak úgy megbontottan lifegett a kezemben :) Bejöttek a rövidebb távosok ismét jön a kerülgetés. A P+ hol emelkedik hol síkban megy, de végig kifutom a Pisztrángos-tóig (29,5 km - 3:45). Most pedig jön az igazi nemulass', a Kékes mászása.
Mivel nincsen hó, viszonylag könnyű kielőzgetni a sporikat, de az egész út tiszta tükörjég, így kétszeresen nehéz a csúcshódítás. A Sötét-lápa nyeregbe felérvén a K- jelzésen óriási szélvihar kerekedik ismét. Lassan úgy érzem magam mint valami expedíciós kalandon, ahol megy a küzdés a csúcshódításért. Túlöltözve se nagyon voltam mondjuk.. Felérvén a Kékestetőre nagy megkönnyebbülés a síházban finom meleg teát kortyolgatni. A kajára rá sem bírok most nézni, azt a szerencsétlen csokit próbálom begyömöszölni magamba amit a th-nál kaptam még lent. Innen még 8,3 km a cél. Viszont a tempósabb futás helyett maradt a totyogás sok helyen, mert még mindig a jég az úr.. Komoly eséseket láttam a sporiktól, nem akartam így járni.. Azért próbáltam odatenni magamat. A K-P- elágazásnál bejön a másik rövidtáv, így aztán megkétszereződik a tömeg. Szerencsére jófejek voltak a sporik és türelmesek, így nem volt gond az előzgetéssel. A végefele utolérem druszámat Danit, így az utolsó 5 km-t már együtt futjuk meg. A 746 indulóból 29.-nek sikerült beérni, úgy hogy 5-en 1 perccel, 5-en kevesebb mint 10 perccel mentek csak jobbat. Ejj, ha 7:00-kor el tudtam volna indulni... Nem baj, szerintem így is tűrhető lett..
Vasárnap még elnéztem a Triumph 15 túrára, ahol a rajtban ismerősömmel Danó Tamással futottam össze. Együtt túráztunk végig, az időjárás szó szerint tavaszias volt. Mintha az előző nap után egy másik dimenzióba csöppentem volna. Gyalog terveztem végig, de vannak olyan lejtők, ahol egyszerűen nehezebben megy a gyaloglás mint a kocogás, így egy pici futi azért lett ebben is. A célban rengeteg finomság, kőkeményen kellett pótolni az elvesztegetett hétvégi kalóriákat..
Z Brna na Devet Skal 120 km - 3800 m szinttel, sikeresen teljesítve 24 óra 35 perc alatt.
Kifejezetten hideget mondtak erre a hétvégére, ráadásul a nagyobb szél miatt a hőérzet -12 fok környékén várható. Ferivel utazunk ki ketten kocsival. A járművet a célban hagyjuk, onnan pedig tömegközlekedve jutunk el a majd 90 km-re levő rajtba, ami Brno - Komín városrészben található egy étteremben. Szerencsére a vártnál is jobban sikerült az odaút, így az előzetesen rajt előtt fél órás érkezés helyett több mint másfél óra állt rendelkezésünkre. Szép kényelmesen benevezünk, majd megérkezik Bálint, Dóri, és Márk. Van idő, nyugodtan összepakolunk, bár én már menetkészen jöttem alapból. A számunkra kapott angol itiner böngészése közben azt látjuk hogy a frissítőpontokon kívül kétfajta igazolás lesz. Az egyik evidens, a kihelyezett filccel kell felírnunk az éppen aktuális időt az itinerre, a másik mód viszont igen érdekes. A csúcskönyvekbe be kell írnunk a nevünket, és az időt, az itinerre pedig az előttünk levő nevét, és idejét. Ilyennel még nem találkoztam, de jól hangzik.
Végül pénteken este 20:00-kor a főszervező kivezényel minket a Svratka folyó hídjához, elkészül a közös csoportkép, és nekiindulunk. Kettő futó hamar tovaröpül, a többiek viszont gyalogolnak, ugyanis van egy futóbb rajt is 3 órával később 23:00-kor. Nekünk fölösleges rohanni, mert a végén még nem nyitnak ki az ellenőrzőpontok, amivel egy helyen még így is szembesültünk. Azért fölvesszük az erősebb tempót így is gyalog. A két futó előszeretettel tévelygett mindenfele. Aztán rájöttek hogy maradnak a gyaloglásnál, de a mi tempónk erősebb volt, viszont ahogy közeledtünk hozzájuk ismét futásra váltottak. Az első pontunk a Strelecky kopec 338 m-es csúcsán volt, ahonnan meseszép panoráma volt egész Brno-ra. Szilveszterkor is jókora buli lehetett itt, mert különféle petárda maradványok hevertek mindenfele. Felírjuk időnket, majd a S- jelzésen haladunk egészen a Velká Baba csúcs melletti ellenőrzőpontig. Itt csúcskönyv volt, a fent leírt módon igazolunk. Kellemes erdőségben gyalogolunk egészen a 12,5 km-nél található Kurim városig. A vasútállomáson egy szupi városfelirat mellett pózolunk és fotózkodunk, majd kiérve a városból szántóföldes rész következik. Sajnos a szél is erősen feltámad, és milyen meglepő, folyamatosan szembe fúj. Az előrejelzés konvergál a beígért -12 fokos hőérzethez.. A két futó szemből jön, nem vettek észre egy kanyart. Innentől megszűnt a "futókájuk", és mi álltunk az élre. A Malhostovická pecka ismét egy szuper kilátópont 18 km-nél, itt utol érjük az egy órával előttünk induló Martina, Blanka, Pavlina hármast. Egy kerékpárúton érkezünk be Drásov településre, majd a K- jelzésre átváltva haladunk végig a településen. Innen kiérve Bálint és Márk talál egy forrást, amiből vizet vételeznek. Jó hogy megálltunk, mert már kezdtem éhes lenni, így egy csokit elrejtek a gyomromban. Túránk első komolyabb emelkedője következik a K-en, majd figyelnünk kell, mert egy titkos ellenőrzőpontot ír az itiner, de azt nem írja hogy hány km-nél lesz, viszont az első frissítő 38 km-nél van, így aktuálisnak éreztük a titkos pont közeledtét. Az viszont nem akart elérkezni, de a lelkiismeretünk tiszta, az úton vagyunk. Rasov település előtt a térképen szereplő, de a valóságban nem létező S-tanösvény jelzésen kellett haladni. A tanösvény jelzések mindig katasztrofálisak külföldön, ezt már megtanultam.. Bálint vezet minket, a jéghideg szélben nincs kedvem elővenni a telefonos térképet. Szerencsére neki volt kedve, másképpen sose találjuk meg az utat.. Következő csúcsunk a 657 m magasan fekvő Babylon kilátó volt, ahol ismét a csúcskönyvbe kellett igazolnunk, és az itinerbe egymást felírnunk, mivel senki sem volt előttünk. Márk ennek nagyon megörült, vele még nem volt ilyen, megértem az örömét :)
A kilátó zárva volt, pedig azt hittük a legtetejére fel kell menni olyan "csehesen" mint mindig. Kozárov településen meglepő módon még éjfél után is nyitva volt a krimó, és persze hülyén néztek ránk mit csinálunk a jéghidegben ilyenkor erre.. Fényvisszaverőkkel tarkított szántóföldön keresztül érkezünk első frissítőpontunkra, ami Srhare településen a helyi kultúrházban volt, 38,5 km-nél. Megörültek nekünk mint elsőknek. Az ellátás fenomenális volt, kétfajta meleg étel, leves, sütemények, pizzás csigák, sós-édes, kóla, meleg tea. Le is ülünk persze, és egy darabig a ház foglyai lettünk. Közben megérkeznek az első komoly futók, utólag nézve az első kettő ide majdnem 10-es átlaggal érkezett.. Vége az elsőségünknek, de minket abszolút nem érdekel ez, csak eszünk-iszunk.
10 perccel utánunk megérkezik Jaroék négyesfogata is, ők velünk együtt rajtoltak már.
Hajnal 3 órakor tovább állunk, jó 20 percet biztos elkajálgattunk, de nagyon kellett. Nem esik jól kimenni, de a hamarosan következő emelkedő visszamelegít minket. Márk picit lemarad, de aztán kicsit belekocogva utolér minket. Eddig a tereppel egyáltalán nem volt gond, viszont most előjött a tükörjég, ami egyre jobban megnehezíti haladásunkat, és óvatosságra sarkall. A Sykor 705 m-es csúcsa alatt Bálint ügyesen meglelte a kissé eldugott csúcskönyvet. Egyre durvább méreteket ölt a tükörjég, nagyon oda kell figyelnünk, ráadásul még sötét van, hajnal 4 körül lehetünk.
Nedvedice településre igen meredeken vezet le a K- jelzés, majd átkelünk a Svratka folyó hídján, és kiérünk a főútra. Bálintnak mutatom az oszlopon fellelhető mind a négy színű turistajelzéseket, egyből kattint is jópárat a masinával, szegény Dóri addig próbál túllendülni a holtpontján. Márk megkínál minket finom cukorkával, ez most nekem is jól esik álmosság ellen. Hosszasan haladunk a folyópart mellett immár csak a P- jelzésen. A következő frissítőpontunk Ujcov településen található 55 km-nél, előtte viszont egy igen érdekes rész következett. A túra szó szerint bevitt egy gazdaság területére. A saját jelzések itt nem voltak a helyzet magaslatán, viszont Bálint kifotózta a google-ből ezt a részt, mert neki már az itthon feltöltött térképről gyanús lett ez a rész. Megmondom őszintén hogy nekem is, de én nem izgultam túl. Igen érdekes volt hajnalban még sötétben a gazdaságon keresztül menni, ahol a bocik is rendesen megbámultak minket. Túlélvén a számonkérést egy réten haladtunk tovább ahol egy fényvisszaverő csík volt, de nem mutatott semerre, így szépen mentünk tovább egyenesen. Amikor már egy ideje nem láttunk semmit, gyanút fogtunk, és visszafordultunk. Persze kiderült jobbra kellett volna menni, de erre semmi nem utalt. A nagy szántóföldön átverekedve magunkat a túloldalán volt a következő jelző, de ezt esély nem volt észrevenni.. Innen az erdőn át toronyiránt tüskebokrok között vezetett le az út Ujcov településre.
Nekem nagy megkönnyebbülés volt amikor odaértünk az 55 km-es frissítőpontra, ami egy lakóház garázsában lett kialakítva.
A pontőrök lesték kívánságainkat. Meleg levessel indítottam, majd pirítós jött sonkával, aztán a sütemények, és az elmaradhatatlan pizzás csiga, finom meleg gyümölcsteával. Itt majd 40 percet elidőztünk, de jól lakottan indultunk tovább. Közben Jaro négyes csapata is ellépett, de nem versenyzünk senkivel.
Végre kivilágosodott és eltehettem a lámpát, de vártam már. Martin Hlavac ismerősöm jön még utánunk, aki szintén a 23 órás futórajttal indult. Dumcsizgatok vele egy jó darabon át, persze különféle túraélményekről, és mi várható 2024 kérdéssel bombázva. A Kozlovi várhoz most nem megy föl a túra, helyette egy szépen jelzett saját jelöléses úton emelkedünk föl egy rét széléhez ahol beírjuk az itinerre az itt kihelyezett filccel hogy mikor is jártunk itt.
Dóri megáll, Bálint megvárja, én viszont kilépek kicsit Martinnal, és bele-belekocogunk a lejtőbe. A főutat keresztezve utol is érjük a P- jelzésen Jaroék négyesét, akik igen elszántan haladnak fölfelé.
A Zubstejni vár előtt Martint utoléri ismerőse, és a síkon elfutnak, nekem nincs kedvem lekövetni őket. Ehhez a várhoz viszont már fölmegy a túra, pazar panoráma fogad, és várkapitányként irányítom a lent megjelent Jaroékat hogy melyik irányból másszanak föl a ponthoz. 5 km-en át továbbra is a P- a követendő.
Elkap a lendület így kora reggel, és sokat bele is kocogok az igen kellemes úton, nagyon odafigyelve a tükörjeges részekre. Vír nevű településre érve milyen meglepő, ismét a Svratka folyó partján haladok, majd egy P3 jelzésen mászok fel a Klubacice kilátópontra, 69 km-hez. Igazolás stimmel, a távolban pedig jégmászókat vélek felfedezni, kemények mint Tarzan sarka. Ez után saját jelzéses rész jön. Kicsit izgulok, mert éjjel volt egy pár hiba ebben, most meg már egyedül is vagyok, de szerencsére nappalra szépen ki volt jelezve az út végig. 5 km kevésbé izgis rész következett, különböző szántóföldeken, és jókora szélben. Mindössze a pazar panoráma volt az ami éltetett most. 74 km-nél egy nagy kilátó következett, Horní les névre keresztelve, ami 774 m-en állt. Itt viszont egy jókora meglepetés fogadott. Maga a főszervező telepedett ide ki, és gyakorlatilag egy bunkert építve várt minket, résztvevőket. De nem is akárhogyan.. Rotyogtak a finomabbnál-finomabb virslik, na meg persze pizzás szeletek, és szuper meleg tea is volt itt. Még mielőtt rácuppantam volna ezekre, gyorsan felmentem a kilátóba igazolni, de olyan hosszú csigalépcső volt, hogy kétszer is meg kellett állnom, mert megszédültem. Fent hatalmas szél fogad, de azért persze rápillantottam a pazar kilátásra.
Visszaérvén hatalmas lakomázásba csapok. Egy negyed óra múlva megjönnek Bálinték, majd nem sokkal később Jaroék is. A főszervező úr gitározásba(!) kezd. Megkérdezi mit gitározzon el, én a House of the rising sun (felkelő nap háza) számot kérem, hátha szebb idő lesz. Nagyon szuperül elgitározta, Dórival meg is tapsoltuk a végén. Lelkileg is feltöltődve haladok tovább egyedül. Hosszú saját jelzéses etap jön, de nincs gond, szuperek a jelek. 80 km-nél egy partizán emlékműnél igazolom ittjártamat. Utolér egy futó, de laza kocogással halad tovább. Nekem pont jó a tempó, de meglepően előre enged, így a narancsos nagykabátban kocogok egészen Dalecín településig, ahol egy étteremben várt a következő frissítőpont, ami már 85 km-nél volt. Meleg levest szolgálnak fel. Üdítőt venni lehetett, de nálam volt minden. A futó koma kóla + kávé kombót rendel, és kicsit elidőzik még. Majd úgyis utolér mondattal lépek ki az ajtón. Piszok hideg van, és tükörjég mindenhol.
Hosszú saját jelzéses etap jön ismét, göröngyös úton. Bele sem merek gondolni mi lenne ha saras lenne a terep, de így még elfogadható. A Kamenice 780 m-es kilátópontján igazolok, majd a S- jelzés kicsit megtréfál, de szerencsére még időben korrigálok. A következő pont alig 2 km, ez csúcskönyvbe beírós, itinerre felírós. Martinék 20 perccel vannak előttem, nem is vészes.
Odranec településre beérve vicces látvány a befagyott tavon hokizó család, és a korcsolyázó helybeliek. Egy kidőlt fás rész következik, most figyelnem kell a telefonos térképemet, mert a jelzett fák is áldozatul estek. Vészesen következik a második este.. Sokat kocogok bele, van egy tervem, hátha.. Studnice település után a Kopecek 822 m-es csúcsán írom fel az időmet. Ez után egy szántóföldön kell toronyiránt átvágni jelzés nélkül. Szerencse hogy világos volt, így láttam a turista pihenőt, amihez meg kellett érkeznem. Sötétben igen izgalmas lett volna.
A Pasecká skála kilátópontja jött, ahol tükörjeges sziklákon keresztül kellett felmászni a csúcsra. Lefele óvatoskodva visszaérek a Z-jelzésbe, ahonnan végig lefele visz az út. Nyert ügyem van, naivan gondolom. De a helyett hogy intenzíven menekülnék a sötét elől, csak csetlek-botlok, mert egyszerűen nem lehet haladni a totál befagyott úton. Pöccre pontosan úgy érek ki a műútra hogy még nem kellett lámpa. Ennek örömére erősen megfutom a 1,5 km-t a következő frissítőig, ami az U Janecku étteremben volt, Kadov településen, 104 km-nél. Nagyon örültem hogy sikerült a terv, és csak itt kell elővennem a lámpát. Kényelmes körülmények között tudok elemet is cserélni, miközben finom levesemet hozzák ki. Martinék is itt vannak még, elismerően biccentenek felém, aztán hamar tova is haladnak. Rendelek egy kólát, muszáj ébren maradnom a maradék 15 km-en.. Jó 20 perc után megjön a futó aki még az emlékműnél ért utol, és azt hittem hamarabb elkap. Ő megérkezik, én távozok. Megtöltetem az egyik flakonomat, a másik már maradhat üresen. Piszok hideg van, és amíg az útvonalat böngészem, egyik kesztyűmet elhagyom, de szerencsére csak pár száz métert kellett visszamennem érte. 4 km-en át Z- jelzést kell követni, ami elbújt pár helyen. Az előttem levők nyomából látszik jópáran tévelyegtek, de a havas terepen nekem sokat segítettek a nyomok. A Radka Jarose emlékműnél viszont össze-vissza vittek a nyomok a szántóföldön jelzés híján, itt bizony térképészkednem kellett keményen a jó utat keresve.
Még két nagyobb hegy következett, a P- jelzésen totálisan befagyva vitt kilométereken át az út felfele a 813 m-es Malinská skála csúcsára. Szerencsére nem a sziklák legtetejére helyezték a filcet, hanem picit lejjebb, bár néhány nagyobb lépést azért kellett tenni érte a sziklákon fölfele. Örömmel nyugtáztam sikeremet, majd elég uncsis sík rész következett, de legalább erdőben, és havas terepen. Utolsó megmászandó hegyem aljához érek, a Devet skal 836 m-es csúcsa következett. Mivel nem volt lejtő, ezért sejtettem hogy nem lehetett nagyon meredek az emelkedő. Pont a K3 jelzésen indulnék fölfele, mikor Martinék érkeznek már vissza az elágazásba. Nincsenek sokkal előttem, de tudom hogy már nem érem őket utol. Martin elmondja hogy fent két szikla vár rám, és én mindenképpen a bal oldalira figyeljek oda, és a K3 jelzés legyen végig a követendő. Megköszönöm az instrukciót, majd felérvén tényleg eltűnik a jelzés, de automatikusan balra pillantva egy szikla tetején magasan észreveszem. Ebből mászás lesz.. Szerencsére hosszabb lábakkal viszonylag könnyedén mászom a sziklákat, és hamar meg is lelem utolsó csúcskönyvemet. Lefele viszont elég para, az egyik nagy lépésnél épphogy eltalálom a lenti sziklán a lépést, kisebb lábakkal nem tudom hogy jövök le, de pl Blankáék is valahogy megoldották, mert nem kaptak időbüntetést a listát nézve. Visszaérek a K3 elágazásba, és nagy levegőt veszek, hiszen innen csak síkban visz a S- jelzés 5 km-en át keresztül a célfaluba, Svratka településre (igen, mint a sokszor keresztezett patak, ugyanez a falu neve is). Itthon még megnézve emlékeztem rá hogy a falun belül még saját jelölésen le kell térni a természetesen Svratka névre keresztelt tóhoz, és e mellett elhaladva érkezek majd be a célba. Beérvén a településre egy darab saját jelzés sem volt, térképemet nézve jutottam el a tóhoz, majd innen perceken belül megérkezek az iskolába, szombaton 20 óra 35 perckor.
Olaf, és a főszervező úr üdvözöl, előbbi átnézi itineremet, észreveszi hogy hiányzik a titkos pont, de a főszervező hamar közbevág hogy túl gyorsak voltunk, de természetesen jártunk ott. Olaf megenyhül, és megkapom díjazásomat. Martinékkal pacsizunk a célba, és kezdődik a kánaán. 3 fajta leves, tésztaétel, millió sütemények, és egyéb snackek. A gyümölcstea vérré válik, annyira finom. Mikorra jól belakmároztam, jólesően elálmosodva hajtom le fejemet egy külön teremben, és hatalmas alvás veszi kezdetét. Reggel felkelvén Márkkal beszéljük meg az élményeket, és természetesen ismét a kajáldában kötök ki. Annyit eszek amennyit nem szégyellek, komolyan mint egy svédasztalos étteremben. Persze azért figyelvén hogy a többieknek is jusson.
Feri is sikeresen beérkezik, szerencsénk van, a kocsi csak ránk vár. Hatalmas pelyhekben szakad a hó, de mire elhagyjuk az országot már süt a nap.
Szuper jó túra volt, a szervezőnek nem győztem megköszönni a célban az élményt, és a rengeteg finomságot.
Évi egy versenyre, de kimondottan futóversenyre megyek, teljesítmény centrikusan. És/vagy egy instant kör esetleg. És mivel ennyire ritkán megyek, egyben célverseny is az ilyen, szóval rászánok másfél-két hónap felkészülést. Régen a Piros 85 volt, meg egyszer egy Vadlán meg egy UTH112 volt még terítéken pár éve. A teljesítmény központúság (depózás, rajt-cél helye, kerülöm a sötétben futást) miatt a tél sem kedvez az ilyeneknek. Szóval sok a kifogás, kevés a kaland :)
Szuperkatlan 30 km - 1200 m szinttel sikeresen teljesítve 4 óra 15 perc alatt.
Nyugodt vonatozással érkeztem Dorogra ahol már Szilvi várt engem hogy nekiindulhassunk a túrának. Ő pihentebb volt az előző napról. Kocogással is indultunk neki a túrának, és csak akkor váltottunk át gyaloglásra, amikor a jobb kanyarnál jött egy meredek fölfele, ami igen saras volt. Visszafele rémképeket vizionáltam, még váltóruhát is hoztam a célba, mert azt gondoltam ez a rész katasztrófa lesz, főleg visszafele. Hogy az volt-e? Olvass tovább! A Nagy-Gete előtt nem olyan sokkal kidőlt fák akadályoztak minket, de azt hittük nem lesz több, tévedtünk.. A Gete tetején Sanyi pecsételt, majd megkezdtük meredek lefelénket a hegyről. Na aztán itt jött a nemulass'. Rengeteg kidőlt fák, vagy faágak akadályoztak minket a haladásban, eléggé küzdős is lett a terep ez által. Amikor lent beleértünk a K+-be, ott sem lett jobb a helyzet, nagyon vártam hogy végre kiérjünk a szántóföldre. Közben gondolkoztam hogy bizony visszafele is szívunk ezekkel a kidőlésekkel, ráadásul akkor már kerülgetni is kell a még szembejövőket. Abból a szempontból viszont jó lesz hogy sok ismerőssel találkozhatunk.
Jó tempóban kocogunk a szántóföldön a K- jelzés visszacsatlakozásáig, ahol a kódot inkább lefotóztuk, mert ha felírnánk, akkor még most ebben a pillanatban is lehet azt tennénk :) A Hegyeskő nem visel meg nagyon minket, utána viszont mindketten egyszerre akadunk fel egy faágon, így az aszfaltútig a kezembe fogom a hátizsákot úgy futunk :) A Tokodi pincéknél már nagyon vártam a frissítőpontot, nem is csalódtam szuper dolgokat rittyentettek össze a pontőrök. Nem győztünk enni/inni, hatalmas köszönet érte. Felkapaszkodunk a Mogyorósi kősziklákhoz, majd továbbra is jókedvűen kocogunk Mogyorósbányára, ahol Henrik fogad minket. A virsli a 15 km-eseknek jár, mi ízesített sört ihatnánk, de a sajátból frissítünk, majd robogunk is immár visszafele. A vissza etapban több lesz a szint azért jóval.. Kimászva ismét a kősziklát, szembe jönnek a gyorsabb lábú sporik, majd folyamatosan a többiek. Sok-sok ismerőst köszönthetek. Ismét a Tokodi pincéknél vagyunk. Én süteményeket majszolok, majd banán és kóla. Újult erővel haladunk tovább. A Hegyeskő előtt kicsit beszélgetek Mariannal, Szilvi addig meglép, majd utolérem jelszóval. Ez az utolérés csak a szántóföldön történt meg, addig loholtam rendesen utána. Jött a túra igazi mumusa, a Nagy-Gete visszafele. Szépen okosan másszuk meg, pont annyi energiát belefektetve amennyinél még nem nyúlunk ki 100%-osan csak mondjuk 50 :) Mindig nagy öröm ide felérni ebből az irányból, túratávtól függetlenül. Főleg hogy a kidőlt fák és bokrok most sem engedték könnyen az átjutást alattuk/felettük/mellettük. Ismét Sanyi pecsétel, majd meglódulunk lefele, és igen jó tempóval robogunk Dorog felé. Szilvi nagyon egyben mozog. Nagy szerencsénkre a meredek lefele a vége fele egyáltalán nem volt vészes sárügyileg, pedig tényleg kifejezetten izgultam ez a rész miatt. Ez tényleg megkönnyebbülés. Most már egy kis sík rész, és Dorogra is érkezünk. 8:10-es indulás után 12:25-kor már át is vesszük a díjazást Sissytől, majd a hamarosan beérkező Orsi odaadja a forralt bor jegyét, így a sajátomon kívül még egyre beruházok. Odakint már a virslit csemegézzük, amikor Janitól megtudjuk a szomorú hírt az egyik túratársunkról :(
Pozsonyi Karácsony 19 km - 652 m szinttel
A Szuperkatlan másnapján már a főszervező úrral Áronnal ülünk a 6:32-es győri vonaton Kelenföldi felszállással. Egyben be is nevezek a túrára, le is tudjuk a papírmunkákat. Az itiner szuper, informatív, a történelmi részt itthon olvastam el természetesen. Száron felszáll Anikó, és Áron egyik fia, majd Tatabányán Márk, később Jocó és Kriszta is, illetve egy új túratárs is velünk tart, Norbi. Jó sokan vagyunk, de a csatlakozásokat szerencsére sikerült elérni, a több átszállás ellenére is.
Bratislava-Petrzalkára érkezvén busszal utazunk végül a rajt helyszínéhez ami az impozáns Dévényi vár alatti U Rytiera (A Lovaghoz) bárban volt található. Áron akcióba helyezte magát, és többen is érkeztek még a túrára benevezni. Szépen elszivárgott mindenki, gyakorlatilag mi, akik vonattal jöttünk együtt, a túrát is együtt teljesítettük Áron vezetésével. Legmagasabb pontunk a Devínska Kobyla volt, a maga 514 m-ével, viszont nem olyan rég épült egy érdekes kinézetű kilátó rajta, amit persze megmásztunk, és jutalmunk meseszép panoráma volt. Régi katonai területen haladunk, a többieknek mondom hogy az egykori Pozsonyi Százas túra végig szembe jött a mostani útirányunkkal, sőt ez a mostani, szinte a rajtja mellett vezetett el. Leérünk Pozsony Dúbravka városrészébe, ahol megkezdjük hosszasabb városi menetünket. Pihenésképpen beülünk egy sörözőbe is, majd kiérvén a fővárosból a vasút mellett haladunk egy szélesebb kerékpárúton. Hamarosan befut a S- jelzés és a Partizánska luka forrás, és egy szép park mellett elhaladva A P- jelzésen kezdjük meg túránk utolsó kaptatóját a Kamzík torony felé, de előtte érintjük az "Amerikai-réten" található kilátót is, amire persze megint felmászunk. Ez után végül felérünk a Kamzík csúcsára, meg is jegyzem hogy a P- ezen ágán még nem érkeztem ide, közvetlen a torony lábánál hozott fel, szuper látvány volt. Az ikonikus nevű Bufet Kamzíkba le is gurítunk egy sört azért. Végül a Z- jelzésen ereszkedünk le a Pozsonyi főpályaudvarhoz. Túránk vége is itt volt, a Pressburg pubban. Ismét jó kis logisztika után érkezünk haza, én este 22:30 körül hajtottam le a fejemet, de dőlt az magától :) Jó kis túra ez, és a csapat is szupi volt.
Tyű, ezek de kemények, grat! (győzködöm magam, hogy az évi 1 azaz egy darab százasomra nevezzek-e, vagy sem, ilyenkor megjön a kedvem, de aztán mindig elbizonytalanodok, hogy sok lesz az :) )
Az idei év nekem nem a szervezett gyalogtúrákról szólt. Egy sem jött össze. Viszont már másodszor jártam be a 2024 évi Téli teljesítménytúra útvonalát. Az elsőre december közepén került sor. Nagy eltévedő lévén gyorsan összedobtam egy útvonal leírást. Ez sem gátolt meg a többszöri eltévedéstől.
A kéktúrára való felkészülés jegyében 12 kilósra pakolva felavattam a 90 literes hátizsákomat. A sár, a helyenként 30-40 centis hó és a hó alatt az úton csörgedező kis "patakokra" jó választás volt a bakancs.
Ráadásul - a kevés sár kivételével - a túra teljes hossza alatt havat kellett taposni. Néha elsőnek, máskor keréknyomban, vagy a vadak után. Ilyen útviszonyok mellett nem csodálkoztam, hogy 10 óra alatt csak 4 túrázóval találkoztam. A behavazott Börzsöny csodálatos volt. Nem részletezem, hisz ezt mások már sokkal jobban megtették.
A hadiútnál megdöbbenő esetnek voltam szemtanúja. Szarvasok csoportja idegesen kavargott, majd többen is nekirontottak a kerítésnek. Csak akkor hagyták abba, amikor a közelükbe értem. Ilyenkor nem lennék az útjukban. Szerencsére később már nem találkoztam velük.
Hazafele a vonaton elszunyókálok. Egy ilyen rövid túra is alaposan kifárasztott.
A második bejárás simán ment. Könnyebb hátizsák, továbbfejlesztett útvonal leírás, kisebb - helyenként már elolvadt - hó. Sőt! Eltévedni sem sikerült. Így már nyugodtabban várom a január 6.-i éles bevetést.
