Ha arslan, akkor mea culpa, ebben az esetben kézenfekvő az 'oroszlán' létrejötte. Az én forrásom ez az oldal, itt 'aslan' szerepel.
Yogi, igen, ez a furcsa számomra. A tigris ezek szerint latin, a pumát használja az angol, a gepárdot a német - tehát egyiket sem a törököktól vettük át. Lehet, hogy az oroszlánok valami török cirkuszhoz köthetők..?
Én is laikus vagyok, de úgy rémlik, az általad felsorolt állatok közül csak az oroszlánt ismerhették személyesen a magyarok; tán a török népek is. A puma egyértelmű, a gepárdnak sincs sok esélye, esetleg tigrissel találkozhattak, ha jó mélyen benéztek Szibériába, vagy akkor elterjedtebb volt. LvT a biológus, talán ő utána tud nézni. Egyébként sok ragadozó madár neve is török eredetű.
Nekem nem igazán jön össze ez az etimológia. Az oroszlán valóban török eredetű, de a forrás arslan vagy arïslan. Az eredeti jelentés ilyesmi lehetett 'vöröses sárga állat'. Az átvétel igen régen történt,
A puma és a gepárd is nemzetközi szó.
A tigris latin eredetű, a magyarban 1527-ben írták le először.
Az ismét összetétel: és/is (akkoriban még ugyanaz volt) + még (vagy meg ksz e kettő is összefügg történetileg). A megint töve a fenti meg ksz, és ezen van egy -int rag, mint pl. az alkalmasint, imént, szerint szavakban.
Korábban a topikon szerepelt, hogy az 'oroszlán' török eredetű (aslan). Vajon hogy került a szó elejére az 'or' (az 'aszlán' sem lett volna "rossz"), de ami jobban érdekel, hogy miért pont ezt vettük át a törököktől, hiszen az egyéb ragadozók (puma, gepárd, tigris) nevének magyar megfelelője - még az olyan laikusok számára is, mint én - érezhetően más eredetű.
KisPiramis válasz | megnéz | könyvjelző 2005.01.04 10:35:18 (1752) Ha a b-vel kezdődő igéről van szó, az az ótörök "nyom"-ból származik, akár a rokon "boszorkány" szóis, ugyanis a boszorkány ráül az áldozat mellére, és nyomja a szivét. Előzmény: zsazsu (1748)
nekem is lennének kérdéseim: a boszorka/boszorkány eredete érdekelne (szláv jövevény?), valamint az, hogy honnan származnak a megint és ismét szavaink.
Pater noster, qui es in caelis, sanctificetur nomen tuum. Adveniat regnum tuum. Fiat voluntas tua, sicut in caelo et in terra. Panem nostrum quotidianum da nobis hodie, et dimitte nobis debita nostra, sicut et nos dimittimus debitoribus nostris. Et ne nos inducas in tentationem: sed libera nos a malo. Amen.
A névadás azzal függhet össze, hogy a szerzetesek folyamatosan mondták a miatyánkot, és a szöveg ismétlődése emlékeztet arra, ahogy a körforgó ismétlődően érinti az emeleteket.
> Az én tudatomban akként rögzült, hogy a gulya a kihajtott, kint telelő, de legalábbis huzamosabb időt a mezőn töltő marhák csoportját jelenti, míg a rendszeresen hazahajtottakat csorda szóval illetjük.
Én nem hiszem, hogy lenne ilyen különbség. Ez az érzés vlsz. onnan eredhet, hogy a környezetedben -- miként a nyelvterület nagy részén is -- a gulya szó már kiavult, és csak külső tudásként, "hortobágyi" értelemben él. Az ilyen csordanevek (pl. disznónál is csürhe, falka, konda) között nincs jelentésbeli különbség, csak területi (azaz nyelvjárási), ill. időbeli (pl. kiavult, most is használt) eltérés.
Egyébként is olyan időtávon, amit most vizsgálunk, ilyen megkülönböztetés nem volt, hiszen az ősök együtt éltek az állatállománnyal: együtt vonultak, teleltek kint az állattal. Amikor ez megváltozott, akkor már itt is volt a marha szó.
De még ez után is általában közösségi állattartás volt: tehát a falunak volt egy közös pásztora, aki ridegtartásban őrizte az állatokat, nem volt "háztáji" állattartás. Ez utóbbi, úgy vélem, nagyon modern fejlemény, szinte a polgárosulással párhuzamos.
> fene esetében is erről van szó, vagy annak eredeti jelentését vonatkoztatta az ember az állatra?
A fene esetén szerintem nem mondhatjuk, hogy konkrét jelentése lett volna, mindent jelölhetett vlsz., ami az emberre fenekedett: legyen akár vadállat, akár ártó szellem, betegség*. A farkasra való utalás ekképp másodlagos, metonimikus. Sőt, szerintem elég fiatal is. Hiszen a sztyeppei népek félik ugyan, de tisztelik a farkast. A farkas démonizálása leginkább a letelepedett nyugathoz köthető, tehát úgy tűnik, nálunk is csak a Kárpát-medencei "akklimatizálódás" után jelent meg.
(* A keresztyénség nálunk zömmel eltüntette a régi hitvilágot, a szellemvilág régi terminológiáját. A maradék betegségnévként és rosszkívánságként él tovább. Ilyen pl. az íz: Egyen meg az íz! Vigyen el a (rák)íz! Valószínűleg a fene is ebbe a körbe tartozott.)
Ahányszor olvaslak, Moliére jut eszembe. Az "...Uram, Önben nem különben!". Meg ami előtte van. :) Úgy jelzel vissza, s adsz részletes elemzést, hogy a másik ne érezze magát kényelmetlenül a saját ismeretei gazdagságát illetően. Szóval köszi szépen.
Persze a barom eszembe juthatott volna, de csak a harmadik - ez is jellemző rám - a szitokszóval kapcsolatos megjegyzésednél. Mondjuk, ha ez eszembe jut, be sem írok, s akkor nem tudom meg, hogy hiába jutott volna eszembe, az is csak olyan jelentéstartalommal van, mint a marha (4. pont).
Az én tudatomban akként rögzült, hogy a gulya a kihajtott, kint telelő, de legalábbis huzamosabb időt a mezőn töltő marhák csoportját jelenti, míg a rendszeresen hazahajtottakat csorda szóval illetjük. De mivégre is volna a kint tartás ha nem a hízlalás miatt, s az esténkénti hazahajtás, ha nem haszonállati mivoltukból eredően, a tej okán.
A tabukerülő szavakról s a farkasról pedig újabb kérdés jut szembe, hogy fene esetében is erről van szó, vagy annak eredeti jelentését vonatkoztatta az ember az állatra?
Most nem találok régi összefoglaló kifejezést. Ami több dolgot jelenthet:
1. Nem is volt: haszonállataink egy részét a "legjellemzőbb" egyedtípus nevével illetjük, ilyen a kacsa, liba, tyúk (ezek nőstények). Ez esetben esetleg a tehén volt használatos.
2. Volt, de idővel speciális jelentést vett fel. Pl. a gulya szót egy kaukázusi gula 'hízásra fogott marha' jelentésű szóval egyeztetik. Ha ez igaz, akkor a idővel a szó csoportot kezdett jelölni (minthogy egyes számú főnévvel utalhatunk csoportra is) és eredeti használata megszűnt. [Több 'hízásra fogott marha' jelentésű tájszavunk van, pl. göböly (< gömb(ölyű) azaz kövér), sőre (< ?ser(dül)ő v. ?sűrű '(régen) vastag, kövér'). Ez arra utalhat, hogy ez egy fontos kategória volt, és meglehet magát a háziállatot így nevezték, mivel ez volt a tenyésztésének a célja; természetesen a tejadáson kívül.]
3. Volt, de kiveszett. Ahogy a disznó példája mutatja, a tenyésztett háziállatok megnevezései szitokszavak lehetnek, ezért semleges értékben új szó jelenik meg, példánkban a sertés. A mai tinó, ökör szavak pontos jelentése sem ismert már a köznyelvben. Idővel tehát elveszhet a szitokszó kapcsolata az eredeti jelentésével (azaz a háziállattal), mivel ebben az értelemben kiszorította az új semleges elnevezés. Ekkor viszont a szitokszó elveszti a kifejező erejét, és lassan az új semleges elnevezést kezdik szitokszóként is használni. Ez odavezethet, hogy az eredeti kifejezés szitokszóként is kiavul és eltűnik a nyelvből. Ennek speciális (ill. ellenkező "előjelű") esetét képezik a szakrális (totemisztikus) tabuszavak, pl. az eredeti 'farkas', 'szarvas', 'medve' jelentésű szavak. Ez utóbbi szláv, tehát már elég későn, a Kárpát-medencében (vagy a kievi sztyeppén) cseréltük le vele a korábbit, amit nem ismerünk. Ez utóbbiról feltételezhető, hogy a szarvas, farkas szavakhoz hasonlóan maga is tabukerülő szó lehetett, de maga ennek ellenére idővel maga is tabuvá válhatott (az eredeti tabuszó helyett).
4. Már régóta nem volt különbség a 'vagyon' és a 'marha' szavak közt. Pásztornépek esetén elterjedt koncepció, hogy a kettő ugyanaz (máig ilyen pl. az afrikai maszájoknál). Erre utal, hogy a marha szóhoz hasonlóan 'vagyon' jelentésű eredetileg a barom is, mely régen állatként a 'szarvasmarha'-t jelölte; sőt ugyanez a koncepció áll a jószág kifejezés mögött (jószág / jóság 'az, ami jó; vagyis a vagyon'; vö. a jó melléknév javak 'vagyon, tulajdon' többes számát').
Ha a marha=áru, akkor mi volt előtte a gyűjtőnév, mondjuk a marhakereskedelem - olasz export :) - beindulása előtt. Volt-e egyáltalan, vagy akkor csak ökör volt, meg tinó, stb. ?
A szavaknak is megvan a maguk sorsa, nemcsak a könyveknek. A makotányos szavunk sem a szláv mrkvaval, hanem végső soron a m. marhaval függ össze.
A makotányos alapja az ugyanezt jelentő XVII. sz.-ban felbukkanó makotány főnév. Az idegen foglalkozásnevek meghonosodásának egyik útja az itt jelentés nélküli -s melléknévképző felvétele, vö. mészáros, kocsmáros.
Innen visszafelé: makotány < makotán < makotánt < régi német marckadant 'markotányos (férfi)' < olasz mercatante 'kereskedő (alakilag az olaszban is melléknévi igenév)' <: kései latin mercatare 'piacozik, kereskedik' <: lat. mercatus 'piac'. (Ez utóbbi > ófelnémet mechat 'piac; piaci árú' > m. marha 'árú > vagyon > állatvagyon > állat')
> Az Új magyar tájszótár Sókszelőcéről és Naszvadról adatolja.
Hozzátehetem még magamat, aki Hevesben és Békésben tanultam a nyelvet (meg egy kicsit Vasban is). Így most meg nem mondom, hogy ezek közül hol szedtem föl, de az én nyelvváltozatomnak része.
