Olyan információk jutottak el hozzám, hogy a szombati Betti emléktúrán legendás nagy idők tanúi gyűlnek majd össze, és ott lesz a régi topikos közönség színe-java. Aki még nem döntött, az is jöjjön! :-)
Tegyél dobozba szemezett szőlőt, gerezdelt mandarint (nd), ha sósra is vágysz, falatokra vágott bundáskenyeret is. Értelemszerűen, másik dobozba. A lényeg, hogy tudj kényelmesen keveset enni.
Amikor még 50-eseket csináltam, kb. féltávnál megettem egy szendvicset, amúgy meg a pontokon ittam a cukros teából, szörpből. Most 15-20 km-eseken semmit, felesleges. Késődélutánig simán kitart a reggeli még egy hosszabb kiránduláson, mászós napon is. Persze, a végén már éhes vagyok, annál jobban esik a célkaja. :) Amikor közepes fizikai munkát végzek (masszázs), 12-14 órát is végig tudok csinálni a bőséges reggelim után.
Szóval ha van tartalékod (nekem bőven van) nem feltétlen kell erőltetni a sűrű evést, rá lehet szoktatni a szervezetet a saját üzemre. Csúcsterhelésen (futás) már nem működik, de túratempónál jó eséllyel.
Ja, az éhségérzetet elvenni túra közben önbecsapás. Ha nem érzed az éhséget, attól nem lesz energiád. Szedtünk már össze a cél előtt egy kilométerrel eléhezett túrázót, aki már minden nehézségen túl volt, de nem tudott felállni és besétálni a célba, amíg meg nem tömtük szőlőcukorral.
Nekem még bevált nagyobb erőfeszítésekre a dianás cukor, de nem élnék azon folyamatosan és egész túrán, és alkoholt is tartalmaz, ami nem jó az autóhoz.
Ha gyalogolsz, akkor nem érdemes űrkajára szokni, az maradjon meg a terepfutóknak. Szerintem hozzá tudod edzeni a gyomrodat a normál kajához, annál jobbat nem találtak fel. Nyilván nem csülökpörköltre gondolok, de pl. a sajtos-párizsis zsömle teljesen normális. Szerintem inkább ezt gyakorold. Egyszerre csak keveset, részletekben, nem kell erőltetni.
Még az ironmanen is fogyasztanak a legtöbben a gélek mellett szilárd energiaszeleteket, kis darabokban (pl. Powerbar). Ott megvan ez a 8-12 órás kintlét, de sokkal intenzívebb terheléssel, mint a ttúránál. Szerintem ha erre állsz rá, az drága lesz és elveszi a túra élvezeti értékét.
Ti mit esztek egy hosszabb túra során? (50km vagy felette)
Az én nagy problémám az, hogy szilárd táplálékot max a kocsiban a rajt felé tudok enni, utána nem már esik jól. Inni (pl. izót) viszont bármennyit képes vagyok, csak az meg nem enyhíti az éhségérzetet, max. telítettnek érzem magam. (és korog a gyomrom :D)
Lehet pl. 8-10 órán keresztül csak géleket enni? Gél + valami ami elveszi az éhségérzetet? (lehet butaság)
A Mátrában a Mátrakeresztest Károlytáróval összekötő sárga sáv jelzései erősen megkoptak és rendkívül halványak, néha elég nehéz észrevenni, hogy hol jön a következő. Az ösvény pedig nincs eléggé kitaposva így ezen az útvonalon a jelzés követése egy igazi kihívás. A legjobb persze a bányatelep szélén lévő illegális szemétlerakat, ami szintén nem turistacsalogató. Egy buszmegállóval lejjebb viszont az "Ásványok háza" található, az egykori bányavasút hídja után, ami viszont kihagyhatatlan.
A kátyúkban a füvek jól megnőnek, van útjelző tábla és kijelzőn a következő busz, de amíg nem álmodik újra szenet a föld, addig nem lesznek a házakon túl tornyok, nagy téglaépületek és kékségbe markolóan őszinte sírásra sem ébredhet a reggeli hűvös, mely elmulasztotta előre jelezni jöttét. A fűszálakra úgy került harmat, mintha egyenként ragasztották volna fel a csillogó golyóbisokat, megannyi Földet szimbolizálva, visszatükrözve az objektív kíváncsi tekintetét.
Kértem én, hogy hagyjanak itthon, a házat, a kiskertet hagyják meg, majd megleszek a bánya nélkül is valahogy. Mert ez az én álmom, az otthon, a gyermekkor igézete, nyarak nagy esőkkel és füstös arcú vájárok a műszak végén.
Egy vitrinben dalos találkozók relikviái, 1969, 1972, 1976 az idő, vasfoggal ragaszkodik hozzájuk, mint a rács az ablakhoz, és a felirat örökre megüzeni az itt járónak:
Mindazt mit a föld mélye rejt,
amit merész kezével fejt,
vés a vájár, csillén szalaszt
napfénytelen ott lent, mindazt
dúsan sosem ontja bánya,
föld anyánknak Ő a lánya:
drága áron adja kincsét
kívánj nekünk jó szerencsét.
Ilyenkor az őszre gondolok. Köszön, megtörli homlokát dolgához fogva. Egy alkalommal egészen szürkésre borult be, megjött hát, gondoltam akkor. Most már félek, mert eltelt az idő, amiből pazarolni lehetett, hinteni szét a semmi közé, elfogyott, mint a szén a hegy testéből. Vége, a bánya meghalt, tömedékelés a sorsa, az ő temetője.
Az Öregúr a padnál még engedi arcára a napfényt, karistol egy jelet a papírra, felnéz, végül is mindegy, ki vagy, mert Győző már nem szalad, a fák alatt kushad a síntöredéken, támok és csillék szomszédjaként, munka nélkül. A legfájóbb büntetés. Az Öregúr erre gondol, vagy semmire sem, teszi a dolgát, amire kérték, nem emlékszik már arra az időre, amikor egy fára szegezte a cetlit: elmentünk inni.
Frissen kaszált fű illata árad szét, a traktoros felosztja a területet kisebb egységekre. Az út meg bekanyarodik a völgybe, ahonnét az sem hallatszana, hogyha hangosan zokognék. Mikor erre jártunk, megbeszéltük az elmúlt napok történéseit, tervek születtek, új és új megvitatásra érdemes jelenség. Fáradt vasárnapok derültek jókedvre a bükkösben, ahová a szeptemberi fények bányamanók alakját vetítették, akik táncoltak a szellőkkel, s hívtak minket is maguk közé, ím, nem múlt el semmi, s amíg mi létezünk, addig ti is
Egyszer férfisírást látott a barlang előtt a Nap, alkalmas helyen, mert a kürtő elnyeli a nagy esők uszadékát is. Ezt mindössze azért hoztam elő, mert kötni kell a dolgokat bizonyos helyekhez. Amíg emlékezem, addig van rá esély, hogy ragaszkodni is tudjak.
Mondják, a maradandóság nem tervezhető. Érkezik egy nappal, amikor a fagyot szinte megközelíti a reggel, elkél a pulóver, mint tábori estén a lánynak, aki mondott valamit, ami nem hagy nyugodni azóta sem.
Szentély az egész erdő, a mélységbe fénypászmákon át kanyargó ösvény, a gyökerek ragaszkodása, mindaz, ami gondolkodik és nyer általa, ami érez és nehéz neki, de megkísérli újra, nem hagyja magát.
Tűzköves-árok. Szénkibúvás-színű mondatok a számon, kérem a világot, amiért elengedte a kezünket a pálya egy pontján és a gravitáció annak rendje-módja szerint gyorsít a középpont felé. Eközben a fennsíkon a termőre fogott földekre nappor hull s a jótékony koraősz delejes tekintetébe nézhet az ürge, ha a lyukból kijőve feltekint. Mit látsz benne, hogy lenne egy tárgyban észrevételem, az élet, kérem szépen, az élet jól elmúlt és a már említett Öregúr visszanyeri büszkeségét: Győző ugyan már nem dolgozhat, de én igen, még kérnek, kellek valakinek egy feladatra és képes vagyok ellátni, a magas fákon túlra, a szélkerekek forgásába, ahogy termelik az áramot, ha arra alkalmas az óra.
Az eseményt előidéző okok közt első a szeretet, azok iránt legfőképpen, akik megteremtik az alkalmat, mi több örülnek nekünk (egy ízben Józsi még a kenyerünket is megadta), a kulcsosházba életet ők lehelnek meg az oklevelek és serlegek, amik itt maradtak, nem lettek selejtezve.
Őszi randevú. Mint akiknek már nem szabadna, mert kinevetik őket, ahogy ügyetlenül olyasmiket találnak mondani egymásnak, amit a nyolcvanas évekből hoztak, az akkori életükből. Egy pár könny most épp belefér, naptárilag és egymásra nézve is, a bükkök óvatosan tekintgetnek félre, hogy létrejöjjön a kapcsolat élő és élő között.
Megnyertük a szén csatáját. A szén alul maradt. (EsGyé ma is aktuál.) Azon gondolkodom, ki mondhatta, hogy remény. Nő volt, csak nő lehetett, aki az utolsó munkanap végeztével zsíros kenyeret kent és mosolyával az ősz csalóka ábrázatára is derűt hintett, mint ez a nap Kisgyónban, a reggeli majdnem-fagy után délutánra kiengedve, a belső feszültségeket oldva, elhitetve százezer öregúrral, hogy alkalmasak egy feladatra.
"Ha láttál már nagy vihart, szorozd meg kettővel."
Pedig jól kezdődött minden.. Tarnai Mátéval utaztam ki RegioJet busszal péntek éjszaka Pozsonyba. Ott bizony várt ránk 4 óra "csövezés", hogy a reggeli vonattal a rajthelyszínre, Vágújhelyre érjünk. A buszállomáson töltöttük ezt az időt beszélgetések közepette, semmi alvással. Már világosban felszállunk a vonatra ami a rajtba repít minket. Ott találkoztunk Lipniczky Attilával, így immár triumvirátusként közelítjük meg a pár lépésnyire levő rajthelyet. A kötelezően elfogyasztott rum után (másképp megvető pillantásokat kaptunk volna a szervezőktől) átvesszük itinerünket, és irány a 100 km. S- jelzésen, egy jó ki mászás érjük el a Csejtei várat, ahonnan csodás kilátás nyílik a közelebbi, és távolabbi hegyekre. Máté már sorolja is hogy mi micsoda. Egy sziklás meredek lemenetel után Visnove faluba érkezünk. Kicsit megszomjaztunk mert a nap már kezdett a tetőfokára hágni, de az egység zárva volt, így tartalékolni kellett. A Lazova Stovka túrával szemben haladunk felfele a Z-n. Lubina településen találunk nyitva tartó boltot szerencsénkre. Bevásárolunk, leülünk a lépcsőre, és 5 perc múlva be is zárt a bolt, szerencsénk volt. A két helyi lakosnak már kevésbé.. Cetuna nevű településre érve erőt kellett vennünk, mert 230 m-ről alig 7 km alatt fel kellett másznunk 970 m magasra, a Velká Javorina csúcsára. Máté loholt elől, én mögötte, Attila lemaradt, és a csúcs előtt a turistaháznál ért csak minket utol. Bizony nem volt kellemes ez a soha véget nem érő mászás, alig vártam hogy felérjünk a csúcs előtt a turistaházba. Sajnos kilométeres sorok voltak a pultnál, így maradt a hazai frissítés. Alig hogy menetkész állapotba raktuk magunkat megjelenik a szlovák túraikon Jaro, akivel nagy örömködések közepette azonnal csinálni kellett egy szelfit az utókornak :) Mi indulunk, de hamarosan megelőz minket Jaro. Angol nyelvtudása híján csak foghíjasan beszélgetünk, aztán el is lépett. Mátéval haladunk, kicsit ellépve Attilától. Csodás kilátás nyílik a csúcsról, esőnek nyoma sincs. A P- jelzésen ebből az irányból haladósan lehet menni. Maradunk a gyalogtempónál, de így is 6-os átlag környékével érünk Myjavába, ahol már tényleg nagyon meleg van. 16:00 körül érünk le, be is térünk az elmaradhatatlan Billába, és mivel a túrán semmi ellátás sincs, ezért bevásárolunk rendesen. Kint a lépcsőn már Attilával kiegészülve fogyasszuk el az elemózsiát. Én két húspogácsás hamburgerrel, és 0,5 L szedres Kofolával serkentem fáradt testemet újult erőre. Tovább ismét a P-on, még jó sokáig. A háttérben dörgésekre leszünk figyelmesek. Szerencsére itt még az eső elkerült minket, és a pár órával ezelőtt érintett Velká Javorina csúcsa környékén éli ki magát. A következő 11 km-t mindenki a maga tempójában abszolválja. Máté hasít elől, én valahol mögötte, Attila pedig utánam. Bár már délután 6 óra körül van, a hőség még mindig kellemetlen, és nem esik jól a nem túl meredek, de még pont kellemetlen emelkedő. Bradlo csúcsára érve Máté talán csak 2 perccel előttem ért fel. Meleg kaja hiánya miatt a gyomrom kezdi nem túl jól érezni magát, és az itt megevett saját Sport szeletem is nagyon nehezen ért le. Nem voltam túl jól, de még csak 58 km-nél jártunk. Mátéval ketten indulunk tovább Brezova pod Bradlom irányába. Oly sokszor megtettem már ezt az utat korábban, szinte otthon éreztem magamat. Leérve a kisvárosba, rám jött a "szükségállapot", így elköszöntem Mátétól, aki azt mondta úgyis utolérem. Akkor már tudtam hogy nem látom többet a túrán. Beérvén a sörözőbe, csak egy szénsavas üdítőt fogyasztottam, és a "két kellemes" érzéstől a gyomrom is szerencsére jobban lett. Tovább indulván pont Attila érkezett meg, aki meghívott még egy szénsavas löttyre. Kicsit ódzkodott tőle a gyomrom, de aztán szépen letukmáltam, és utána percről-percre kerültem jobb állapotba szerencsére. Mivel alig fél órán belül sötét lett, úgy döntöttem együtt haladunk tovább. Az emelkedőkön megfontolt tempóban haladunk, kell még az erő éjjelre is. Dobra Vodá a következő falucska. Jártam már erre párszor, de a két település közötti út ami 12 km, egyszerűen valahogy soha nem akar eljönni. Idén sem volt ez másképp. Átrongyolunk a temetőn, majd utána leülünk az aszfaltra, és frissítünk a sajátból kissé elgyötörten. Kiérvén a faluból, a messzi távolból valaki állat módra üvölteti a motorját vagy fél órán át. Szántóföldes emelkedőn haladunk egyre felfele, és bizony meglátok apró villámlásokat. Attila mondta hogy ne törődjek vele, miért nem inkább az orrom elé nézek, vagy a jelzéseket? :) Dörgés még nem volt, de azért reménykedtünk hogy nem mi leszünk az áldozatok. 78 km-hez érkezve, nagyon figyelek, jelzésváltás, innentől S- jelzés egy darabig. Sok fényvisszaverő nyíl mutat tovább a P-on, de nem dőlünk be, az más trehány szervező sara volt. Egy hosszú aszfalton kómázgatok, aztán egyszer csak meghallottam az első dörgést, pár perc múlva a következőt. Egyre hangosabb. A végén már kezdett eléggé para lenni, így tempósabban érkezünk meg a 85 km-es Prekazka nevű ellenőrzőponthoz. A térképen jelzett "bus" szlogen megállója sehol sem volt, még szerencse hogy a pontőrök sátorban voltak. Innentől az utolsó 15 km amúgy is végig nyílt rész lett volna, de a pontról már "szép" kilátás nyílt a percekkel később megérkező viharra. Na innentől kezdődött nekem a kálváriám.. Két idősebb mogorva pontőr volt, nulla nyelvtudással. Kis ideig a sátorba maradtunk, majd valahogy üggyel bajjal a tudtukra adtam, hogy mivel a villámok már eszméletlen közel csapkodtak, kicsit beülnék pihenni a kocsijukba. Nagy nehezen megértetve magamat beültem, de ekkor már három villám is szó szerint pár méterre csapott le a sátortól, gigantikus dörgéssel. Még a kocsiból is borzasztó volt nézni. Az eső elkezdett szakadni közben. Később picit elbóbiskolok, majd azon kapom magam hogy eltelt 1 óra egy pillanat alatt. Hiába, ez már a második alvás nélküli éjszaka volt.. Egyszer csak benyit a két pontőr, és angolosan kizavarnak. A miértjét nem tudom akkor, de hamarosan rájöttem hogy már fázhattak, mert az oldalról nyitott kis sátorban bizony már nagyon hideg volt. "Fázzak inkább én" jelszóval leültem a kis székbe, ekkor már hajnal 2 lehetett. Attila már rég továbbindulhatott amíg én aludtam. A vihar tombolt.. Alig hogy elment az egyik fázisa, hullámszerűen jött a következő vihar esélyt nem hagyva tovább indulásomra. Persze a célig mint írtam végig nyílt rész vitt, a villámok pedig másodpercenként cikáztak körülöttem is, meg úgy mindenhol messze is. Max 3-kor el kellene indulnom akkor is, hogy szintidőben beérjek. De így nem merek. Basszus, közeleg a 3 óra... 2:30 van, érkezik 4 túrázó. Három szlovák + 1 cseh. Mindenkin esőkabát, de nagyon fáztak a fiúk. Jah, én még nem is írtam, rajtam egy szál póló, és rövidgatya volt, ennyi.. 3:04, és a fiúk tovább indultak a viharban. Most kellett gyorsan döntést hozzak mi legyen. Ha maradok akkor végleg ott maradok, ha elindulok, akkor legalább már velem együtt öten félnénk. Tovább indultam, bízva a túlélés reményében. Ezen a ponton 3 órát töltöttem.. De felálltam.. Szerencsére aszfalton haladtunk sokáig, nem szántóföldön, így a villámcsapás esélye egy "kissé" kevesebb lett. 3 km múlva Horná Krupá nevű faluba érkeztünk, a lehető legjobbkor. Egy pillanat alatt óriási szélvihar kerekedett, intenzív esővel. Nagy szerencsénkre pont találunk egy fedett buszmegállót, oda telepszünk le. Eszméletlen mi van odakint, a villámok a templom tetejébe csapnak, illetve a nem sokkal mellettünk levő vezetékbe. Érezzük is a füstnek az égető szagát, és bele se merünk gondolni mi lenne ha pont úton lennénk. Jó 20 percet várunk, ami nekem azért is rossz, mert a 6:10-es Spacincei buszt el kellene csípni, ugyanis Máténál van a hazafele jegyem. Ráadásul ha esetleg lekésem, euróm sincs már szinte semmi.. Az idő nem nekem dolgozott, elállt viszont a szélvihar, de a szakadó esőbe alig hogy tovább indultunk, olyat láttunk, hogy a sporik azonnal intenzív videózásba kezdtek. Nekem sajnos lemerült az eszköz, de ezt én sem hagytam volna ki. A falu gyakorlatilag el lett zárva a külvilágtól... Az árokból óriási sodrással ömlött a fő útra a sáros víz. A helyiek hajnal 4-kor próbáltak valamit tenni, de nem lehetett. Térdig érve próbáltunk haladni a főúton a sártengerben, ami volt vagy legalább 200 m-en keresztül. Minden átázva, én a pólóban már nem tudtam kiegyenesedni úgy rám fagyott. A falu végén a szomszédos tó is kiöntött, így még vagy 1 km-en át hatalmas vízben úsztunk szinte. Mindez a fő úton.. Túlélvén 5 km volt a következő falu, Dolná Krupá. Az aszfaltúton a srácok mondták hogy most vagyunk a tetőn, így még parásabb a villám.. Nah, nagyon megnyugtattak.. Bele sem mertünk gondolni mi fogad majd itt minket ebben a faluban.. Amúgy a 3 srác Spacincei volt, szóval ők igazából hazagyalogoltak, feltéve ha.... Irigyeltem őket nem kicsit. Amúgy az utolsó 6 km-t leszámítva egész jó tempóban mentek a fiúk, de sejtettem hogy a rémálom beigazolódik, hogy nem érem el a 6:10-est. Útközben faggattam őket hogy tudnék Pozsonyba eljutni, és ott van-e valahol pénzváltó, mert csak pár euróm volt, és a Pozsony-Budapest vonatozás pedig nem olcsó. Persze nyilván azt is ki kellett volna fizetnem amit még Máté megvett nekem otthon oda-vissza buszt. Nem lesz olcsó ez a túra gondoltam.. Dolná Krupában nem volt villámárvíz, csak az árvíz nélküli verziója, de az folyamatosan óriási dörgésekkel. 6:00 körül már világosodott, de már alig 3 km-re voltunk a céltól. A végén a 3 srác megvárta a cseh túratársat, aki amúgy egész végig lemaradozott. Én már borzasztóan fáztam, de nem léptem el tőlük, ha már eddig eljöttünk beérünk együtt. Soha nem akart eljönni a vége, epekedtem, hogy csak valahogy éljem túl.. 6:45-kor végre hihetetlen de célba érkeztünk. 23 óra 20 perc alatt sikerült ez a 100-as, ami nem is inkább paramétereiben, hanem az időjárás viszontagsága miatt lett életem egyik legküzdősebbje. De valami csoda vagy inkább jófejség folytán ott volt a célban Attila és Máté. Attila már 4-kor indult volna haza kocsival, ezt útközben is mondta, de végül megvártak. Na ez volt a két nap legjobb híre. Nem kell pénzváltót keresgélnem két éjszaka nem alvást követően egyedül Pozsonyban. A célból így kocsival jutottam haza, ez ám a szerencse :) Igazából fizikailag csak a talpam ázott fel, de az úgy rendesen. Más gond szerencsére nem volt, hacsaknem annyi hogy mindenemből csavarni lehetett a vizet. Szellemileg voltam nagyon fáradt, de az hamar kezelhető volt egy kiadó alvással. Így lett egy viszonylag könnyű túrából az egyik legnehezebb...
Én amióta túrázok, lúdtalpbetéttel teszem, viszonylag eredményesen, 100 fölötti táv is volt bőven. A Sensitiv Lábászatnál (http://www.sensitiv.hu/) csináltattam minden betétemet a lábamhoz: megnézik egy "talpscannerrel", leveszik a mintát, beállítják a betétet. A betétek valami parafa szerű műanyagból lehetnek, a tetejük lukacsos borítású. 2-3 éve került 1 db 8000 Ft-ba, de évekig jók, nem kopik el hamar. Fél év után visszamehetsz és állítanak is rajta, ha lelapul. Ha kérdésed van, keress bátran.
Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130 km tizenkettedjére is sikeresen teljesítve 29 óra 35 perc alatt. Ez bizony akármilyen hihetetlen teljesen más volt mint az összes többi tizenegy. Hogy miért? Tarts velem Kedves Olvasó!
Pénteken Venczel Gyurinak köszönhetően este 9-re már a szálláson voltam Nagykanizsán. Gyors lepakolás után kicsit társasági életet éltem a "hivatalban" néhány kedves ismerőssel, kibeszélve sok-sok túrán ki merre járt mostanság.
Reggel 5-kor csipogott az óra, majd a szokásos 6 órakor rajtpecséttel a zsebünkben útnak indultunk. Gertner Andrea-val mentem, ő az első sikeres teljesítését próbálta abszolválni. Az elején persze hamar eltelt a 6 km-es aszfaltos szakasz Palin városrészben majd a K- jelzésen elértük az első filctollas pontot Zsigárdot. Én csak ikszelgetek, Andi időt ír mindenhol. Homokkomáromba vártam már a kis boltot hogy reggelizzek egy jót, de sajnos úgy néz ki sok év távlatából, hogy az egység, és a bolt is véglegesen bemondta az unalmast :( Pénteken jó nagy eső volt, sok helyen látszódott a terepen. Áldottam is az égieket hogy nem akkor volt a túra, de nem tudtam hogy az égiek bizony a mai napon is megtréfálnak majd. Kicsit ellépek, Andi, Átol Csabiékkal marad. Az obornaki műút után egy rövid de velős emelkedőn elérem a K- S- elágazást, ahol ismét bója van. Búsan nézek a K- irányába, de jó lenne visszafele jönni. Na de a S- most a helyén való jelenleg. Egy jobbkanyar után társamat bevárom, addig meg lelegelek egy fél bokor szedret :) Oltárci vadászház következik. Itt élő pont üzemel, az almát most kihagyom, de a víz itt bizony szükségállapot, na meg az egész túrán is. Nincs hőség, kellemesen fújdogál a szél, bízom benne hogy ez rendhagyó Roki lesz, és egyik sarokból sem kell felállnom, hanem K.O-val nyerek :) Hahótig (40 km) egy a tempó a többiekkel, jókat diskurálunk, mindössze egy érdekes S- jelzés ami érthetetlenségre ad okot. Szerencsére tudom melyik út a helyes, hiába megy 2 irányba a jel :) Hahótra picit 6-os átlag alatt érünk, pedig egyáltalán nem siettünk. Iszok egy söröcskét, feltöltekezek kólával, és rávetem magam a finom paradicsom-paprika-zsíroskenyér kombóra ami a túra ellátás része. Pihenés után immár Z-jelzésen indulunk tovább, de észreveszem a vészjósló fellegeket az égen. A morajlás is egyre közelebb, és percek alatt elkezd eleinte csak szemerkélni az eső. A mélyúton megállunk, és biztonságba helyezzük értékeinket. Nálam semmi sincs, csak póló és rövidnadrág.. Nem kell sokat várni, az eső rázendít. Bár erdőben megyünk a K+-en a söjtöri szőlődombok fele, de én tudom ha egy kis eső is esik Zalában, annak beláthatatlan következményei lehetnek terepügyileg. Bizony ez így is lett.. A söjtöri dombokra felérvén Tóth Feriék jönnek jobbról, eltévedtek, Feri szerint a track nem arra megy. Én sem látok egy deka jelzést sem a hármas elágazásnál, így legurulunk egyenesen a lejtőn. Elágazás, na merre? Feri mutatja merre megy a track, követjük, és látunk is régi K+-eket. Szerintem biztos nem vagyunk jó helyen, mert tavalyról emlékezvén friss K+-ek voltak, és egy év alatt nem amortizálódhatott így le. Már majdnem 9-en vagyunk, keressük az utat, Feri mutat lefele egy dzsindzsásba, itt le. Tény és való hogy itt megy a régi K+, de eléggé lejt az út, és félek hogy ki fogjuk hagyni a következő bójás pontot. Aztán egyszer csak megszólalt egy srác, hogy ahonnan ők visszajöttek, láttak új K+-eket, de Feri közölte hogy nem arra visz a track, és visszafordultak. Ó hogy... Ha a srác ezt még fent mondja biztos az újon mentem volna.. Így most reménykedhetünk hogy nem hagyjuk ki a kódot. Piszok nagy szerencsénkre a kód előtt 50 m-re csatlakozunk vissza az új jelzésbe. Huhh... Megnyugodva haladunk az immár továbbhaladó vihar után. Söjtörön Andival beülünk a sörözőbe, és frissítünk egy jó 20 percet. A többiek továbbmentek, de nem zavar, hadd menjenek csak. A vihar arra legalább jó volt hogy az amúgy talán a túra legnehezebb részét felfrissítse, és megússzuk az eddig mindig dögmeleget. Kellemes klímában haladunk ki a faluból, de a Pusztaederics előtti dombon horror sár fogad minket, alig bírunk felkecmeregni. Lefele szintén ugyanaz. A falu előtt utolérjük Kotlár Lacit, aki egy darabig társunkká válik. Ritka pillanat, de nem megyünk ki az általam ismert kék kúthoz, ugyanis a klíma egész kellemes most. Még a Z- jelzésen a bója után megtesszük a világ legértelmetlenebb kitérőjét :) Hamarosan bejön a K-, irány Rádiháza fele. Útközben jönnek szembe az ismerősök, buzdítjuk egymást. Leérünk a faluba (58 km). Jól esik a pihenés kicsit. A depóscuccomat megkeresem, és két powerade, és egy jó kis konzerv lapul benne amit együltő helyben le is tartóztatok, nehogy gond legyen a gyomrommal mint már párszor a Rokin. Közben megjön Inci, Viki, és Rajmund, majd hamarosan Átol Csabi. Mindenki rávetemedik a frissítőjére, mi egy jó fél óra után búcsúzunk. Továbbra is hárman haladunk. Bizony visszafele nem esik olyan jól a K- mint még lefele. Letudva az oda-visszát, jó sokáig K-. Óriási dagonya fogad minket, a cipő pillanatok alatt lánctalppá válik. Végre ismét bója. Szentpéterfölde előtt vészjósló fellegeket vélek ismét felfedezni. Na ez nem lesz jó, így is borzasztó saras a terep. Már morajlik, Andit megkérem nézzük meg az időképen mi várható. Úgy néz ki 20 perc múlva telibe kap minket egy erős vihar, de a sebességét megítélvén hamar fog távozni. Kiérünk az aszfaltra, nyíltabb a rész, nagyon csúnya felhők jönnek utánunk. Átmegyünk a falun, és berongyolunk a temetőbe, ahol a ravatalozó előtt megtelepszünk. Szerencsére van teteje, szuper jól funkcionál, és még viszonylag kényelmes is. Ahogy beléptünk, szinte percre pontosan elkezdett fújni a szél, szakadni az eső, hatalmas villámlások, és dörgések kíséretében. Hú, nagy szerencsénk van. Ideiglenes pihenőidőt rendelünk el, közben szórakoztatjuk egymást a hely viszontagsága miatt :) Jó 10 perc múlva befut Nagy Imre Rambó :), különböző szavak kíséretében. Hát.. Kazinczy forogna a sírjában.. :) Közben befújja magát valami kullancsirtóval, ami leginkább egy parfümre emlékeztet. Megy az mindenhova, arc, fej, láb. Szegény majd megfullad, mi meg jókat röhögünk :) Eközben akik mögöttünk voltak, szépen haladnak tovább a szakadó esőben az úton. Mindenkin esővédő cucc, csak a nagy Átolon nem :) Mi egyáltalán nem bánjuk hogy még maradunk, legalább megússzuk a zuhét. Egy jó fél óra pihi után körvonalazódik a jó idő, a fellegek szépen tovább haladnak. Rambó elindul, mi szépen összekészülődünk. Mire teljesen eláll, ismét úton van hármasunk. Lelki szemeimmel vizionáltam a következő etapot.. Nem nagy, hanem óriási dagonya keletkezett, Balaton méretű pocsolyákkal. Keservesen próbáljuk kerülgetni, több-kevesebb sikerrel. A fejlámpát is elő kell venni most már. Hosszú-hosszú egyenes, elhagyjuk Csabiékat, ImiRambó, és Laci is csatlakozik hozzájuk. Mi Andival tovább megyünk, és innentől kettesben haladunk. Kedves zalai ismerősömet, Tibit is megelőzzük, de egy darabig jön mögöttünk, bírja ő a tempót. Lasztonyát elneveztük szellemfalunak, totál kihaltság, még a kutyáknak sincs kedve ugatni minket. A falu után egy meredek mélyedésben emelkedünk a kilátóig, ahol Rajmundék csapatát is megelőzzük amíg ők kifújják magukat. Fent köd fogad. Szerencsére az útvonal a fejemben, így már rutinból megismerem a cseles balkanyart a Torhai-forrás fele. A forrásnál a többiek megpihennek, mi Lispeszentadorján (nyelvtörőnek jó) felé menetelünk. A falu felett a bójánál egy csoki van a földön. Nem is én lennék ha nem falnám fel, de a felénél észreveszem lámpám fényében rajta a hangyákat. Viccesen mondom magamban hogy "hangyasav". Leérvén Lispére az időjárás is eléggé lehűlt, fázunk mindketten. Mindig elmélázok hogy milyen közel lenne innen Bázakerettye aszfalton, de nekünk még fel kell mennünk egy jókora kitérőt tenni a dombtetőre. Ráadásul itt minden évben tanyáznak óriáspókok, amit kifejezetten utálunk mindketten Andival. Természetesen idén sem volt másképp, gigantikus dögöket véltünk felfedezni, így többet néztem a pókhálókat mint az utat magát :) Persze pocsolyahegyek voltak, és beletrappoltam jópárba. Végre leérünk Bázakerettyére, ahol hatalmas üvöltözés szakítja meg a csendet. Egy autó áll lentebb, és valaki teli torokból káromkodik. Először azt hittem a kocsiból kiabálnak befele a kocsmába, de közelebb menvén kiderült, hogy az egy rendőrkocsi, és a szomszéd házból üvöltözik valami vadállat, kellően ittas állapotban. Beérünk a kocsmába (84 km), állítólag itt is inzultálta a vendégeket, túrázókat, és az itt tartózkodó pontőr hívta ki a rendőrséget. Még jó hogy nem hamarabb értünk ide. Itt pihen éppen Szászfai Gábor, és Fullmann Jani, akik még Rádiháza után előztek meg minket a ravatalozónál. Ők lassan indulnak is tovább Letartóztatok egy csomag chipset, majd feltöltekezek folyadékból. Itt is elég sokat elvagyunk. Közben megérkeznek a többiek, jó sokan lettünk. Nincs kedvem kimenni az immár borzasztó hidegbe, de erőt veszünk Andival, és folytatjuk tovább a metsző hidegbe, immár K+-en. Budafánál egy házat pont a jelzés kellős közepébe építenek, így kicsit félrevezető a balkanyar, de kis tanakodás után a helyes úton vagyunk. Pókok, és már megint pókok.. Vártam a meredek emelkedőt, aminek a tetején lesz a bója (ha le nem lopták mint egyik évben). Emelkedő megvan, jelzés nem nagyon akad. A tetejénél elágazás, sehol semmi. Valahol túlmehettünk. Vagy balra, vagy jobbra visszamehetnénk az útba, de mivel nem tudjuk melyik irányba ment a jel, így vissza a legutolsóhoz, természetesen az emelkedő aljába. Egy nehezen észrevehető balkanyart lestünk be, ráadásul a jelzés is takarásban volt a bozótba. Na mindegy, meg van az út. Megvan az emelkedő is, látszik nagyon kevés a nyom, sokan benézhették, a tetőn meg GPS-el nyilván korrigáltak. Hosszasan hullámozunk a K+-en, mire kiérünk a kistolmácsi műútra. Az éjszakai horgászat továbbra is divat erre. Tó Büfé, már alig vártam, mert bizony nagyon megéheztem. Bent nagyon finom teát ihatunk, ami az ellátmány része. Azonnal rendelünk is két hot-dogot, amire Andi meghívott. Különösen jól esik. Minden falat vérré válik a gyomrunkban. Lassan szedelőzködünk, közben ismét beér Csabáék nagy csapattal. A két hölgynek Incinek és Vikinek kutya baja, látszólag nagyon ügyesen haladnak a cél irányába. A túra során most látjuk őket végül utoljára. Kimegyünk a dermesztő hidegben, itt fáztam a legjobban, alig vártam az emelkedőt a borsfai szőlőhegyre. A faluból kiérve, rutinom nem hagy cserben, egy bal kanyarnál úgy rémlik ott kell fölmenni, egy darab jelzés nem volt sehol. Mire kételkednék magamban, 100 m után ott a K-. Különösen pókveszélyes rész jön, szemem a pályán kell hogy legyen. Megúsztuk ismét. Borsfára leérvén, a szokásos törzshelyemen a buszmegállóban megpihenünk kicsit. Valkonyára már lámpa nélkül érkezünk, éjszaka túlélve. Itt pihen Gábor, és János ismét. Andinak már nagyon fáj a bokája, innentől sajnos kínkeservesen tudtunk tovább menni, de a lényeg hogy a finom frissítés után valahogy ismét sikerült útnak indulni. Gáborék még pihentek. Bár azt hittem simán utolérnek minket, végül nem így lett. Következett a hét domb. Sosem volt hét, de a túraberkekben így él. Tudtam hogy az első kettő a legnehezebb, így megfontolt tempóval araszolunk. A második tetején egyszer csak Imre ül egy kövön. Mit keres itt? Tettem föl a költőit. Kiderült hogy Báza után nem volt kedve menni a K+-en, inkább a P-on haladt. Állítása szerint 500 m-rel rövidebb. Van az sok km is, de meghagytam a hitében :) Mi továbbhaladunk, és figyelve az eszteregnyei kitérőre, hamarosan dinnyét majszolhattam az EP-n. Innen egy nagyon meredek lefele jött, Andinak ez már nagyon nem esett jól. Még egy dombocska, és visszatértünk a K-S- elágazásba, bezárult a kör. Innen vissza a célig a reggeli úton, csak szembemenve. Az obornaki műútig valami borzalmas sáros lejtő vitt, szinte lehetetlen volt itt a haladás, de valahogy túléltük. Kezdett a nap is erősödni, de Homokkomáromig még kulturált klímában haladtunk. Itt egy eddig még soha nem létesült ellenőrzőpont üzemelt a turistaházban, ami a következő unalmas etapra belegondolva tökéletes helyen volt. Bár az ellátás nagyon minimális volt, de az egyik néni miközben rákérdeztem van-e valami kaja, szívélyesen nyújtotta a saját (!) Győri Édes kekszét, hogy markoljak amennyit szeretnék, sőt el is vihetem. Ennek a gesztusnak nem tudtam ellenállni, és egy jókora adagot kiveszek. Nem győzöm meghálálni. Kereken 9:00-kor jártam itt, de ezt csak onnan tudom, hogy a nap innentől ereje teljében vigéckedett, és megmaradt ez az időpont. Jön a túlélőszakasz a célig. Ez már soha nem esik jól. Végtelen hosszú egyenesek veszik kezdetét. Valamikor elérjük Zsigárdot, a filctoll színe más mint reggel volt. Nagyon helyes. Azonnali kényszerpihenő, egy energiaital veszik el bennem jó mélyre. Megnézzük a talpunkat, mert az enyém is már fájdogál, de Andié elég horribilis volt. Na de még egy 7-es a célig! Hogy újult erővel az túlzás, de elindulunk, és innen már a célig nem állunk meg. Elérjük a rém hosszú aszfaltot. A nap tűz, fejem lógatom, álmosság kísért, de a lényeg hogy minden lépéssel előrébb vagyunk, még ha ezt abszolút nem is érezzük. Egyszer minden "jónak" vége szakad, és 11 óra 35 perckor belépünk a suliba, mission complete! Ez most nem az a megszokott 40 fokos Roki volt, hanem egy teljesen más világát mutatta idén a terep, de csúszva, mászva, fázva is sikeresen célba értem tizenkettedjére is :)
Sziasztok. Egyedileg készített talpbetét ügyében szeretnék érdeklődni tőletek. Milyent érdemes? Sidast készíttettem, de kb. fél év után eltört, kissé drágállom is. Starflexet szerettem volna készíttetni, de a készítő szerint nem lenne szerencsés számomra, mert a lábam hossza 42.es, szélessége 45.ös. Így a 45.ös betét rossz helyen támasztana alá, a 42.esről pedig lelóggna a lábam oldalt. Köszönöm ha tudtok valami okosat tanácsolni.
