Meg lettem előzve, de én is beírom ide, amit összeszedtem:
lemez: Valamelyik környező szláv nyelv lemeš ’ekevas’ szavából átvéve. A nyelvújításig (először Diószegi-Fazekasnál, 1807) nyelvjárási szó volt, a magyarban is ’ekevas’ jelentéssel.
rönk: A nyelvújítás során rövidítették a nyelvjárási rönkő ~ rönköly szóból (először 1876). Ez utóbbi eredete vitatott: egyesek a román trunchi ’(fa)törzs, rönk’ szóból származtatják, mások az erdélyi szász strünkel szóból, amely a n. Strunk ’torzsa, fatörzs, fatönk’ kicsinyítőképzős formája.
Az EWUng szerint a rönk (a rönköly alakkal együtt) vagy a román trunchi, vagy a német strünkel származéka. Feltételezhetően az erdélyi románoktól, illetve szászoktól származó szavak.
Elloenkezőleg - talán bizonyos alapfokon ismerkedni kellene a környező és távolabbi országpk nyelveivel. Továbbá nem ártana felvenni a kapcsolatot a környező és távolabbi országok nyelvszerelmeseivel: borzasztó könnyű lesz a fordítás, a jelzők maradhatnak, csak a nyelv nevét kell behelyettesíteni.
Nem hozzáértőként, csak laikusként vizsgálgatom a magyar szókincset.
Az azért mégiscsak csodálatos, hogy a magyar nyelv milyen egyedülállóan gazdag és árnyalt szókincset tudhat a magáénak.
A kölcsönzött szavak nagy részét is átformálta a saját hangkészletének megfelelően, gyakran új jelentéstartalmat is adva a szónak.
Rendkívül árnyalt és kifejezőképes a szókincsünk, ezt senki sem tagadhatja.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy jóval gazdagabb és árnyaltabb, mint a környezetünkben élő germán, szláv és latin nyelveké.
Ebben azért nagy szerepe volt a nyelvújító mozgalomnak is, amikor szavak tömkelegét alkották meg a nyelvújítók, főleg a hihetetlenül gazdag magyar képzőrendszerre alapozva, de más módszerrel is, pl. szóösszetételekkel vagy akár szócsonkításokkal, nagyon sok esetben egyéni lelemény útján is (pl. levegőég> lég).
Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a magyar nyelv szókincse nemcsak hogy Európában, de talán az egész világon a leggazdagabbak között van.
Ezeken kívül az Európában beszélt nyelvek közül még nem indoeurópai a finn, lapp, észt, török (meg amit még kihagyok :) ).
A kelta, az IE, csak egy különálló ág.
Az albán tényleg érdekes, úgy tudom, arról csak az biztos, hogy IE (ehhez elég a számokra vetni egy pillantást), de hogy pontosan milyen ághoz tartozik - ha valamelyikhez - az vitás. Bonyolítja a képet a rengeteg korai átvétel (ami egyúttal hallatlanul érdekes, mert olyan szavakhoz férhetünk így hozzá, amihez másképp nem lehetne.)
Lehet, hogy a kenyér, tej szó nem olyan ismerős, de azért ez utóbbi (qumësht) engem meglehetősen emlékeztet egy tejjel kapcsolatos belső-ázsiai vándorszóra (bár a mai ejtése kb. tyumst).
Érdekesek még állítólag a balti nyelvek, amik a szlávnak rokonai, de jó ideje külön fejlődnek. Illetve a cigány nyelv(ek), amik IE nyelvek, de a szanszkritnak elvileg közelebbi rokonai, mint azoknak a nyelveknek, amelyektől a szókincsük jelentős részét szerezték: román, szláv és persze a magyar.
Azért az elmondható, hogy a magyar nyelv szókészlete Európában egészen egyedülálló.
Pl. ha olyan alapvető élelmiszerek nevére gondolunk, mint a kenyér és a tej, akkor egész Európában olyan típusú szavakat használnak, mint a bread/Brot, továbbá hleb vagy a pane/pan, ill. a folyékony fehér kenyér esetében a milk/Milch, moloko/mlieko/mleko illetve a latte/lait/leche típusú szavak.
A magyaron kívül egyedül az albán az, amelyiknek teljesen más a szókészlete. Bár állítólag indoeurópai, de én pl. a tejesdobozokon lévő albán nyelvű szövegből egyetlen egy ismerős szótövet sem tudtam kihámozni.
Ezen kívül még a baszk és a kelta nyelvek azok, amelyeknek sajátos a szókészlete, de hogy ezek mennyire élők még a mindennapi beszédben, nem tudom.
Szóval elég sajátos szavaink vannak a szláv, germán és újlatin tenger közepette.
Bocsánat a nem túl összeszedett és nem túl szakmai hozzászólásért.
Pontosabban csuvasos török, mert a köztörök vagy Z-török nyelvekben ez az etimon nem található meg.
Jónéhány ilyen mezőgazdaságra vonatkozó műveltségi szó van különben, amik megtalálhatók a magyarban és a csuvasban, de a Z-török nyelvekben nem.
Ezekre is van olyan feltételezés, hogy egy egyszer volt, de ma már ismeretlen kelet-európai vagy közép-ázsiai kultúrnyelvből kerülhettek be a csuvas ősébe, ill. az ősmagyarba.
Vitatható a metodika. Én pl. a képzett és összetett szavakat nem venném be ebbe a statisztikába, csak a szótöveket.
A szógyakorisági statisztika meg elég csalóka dolog szerintem. Hogyan lehet egzaktul mérni?
Pl. teljesen más a szógyakorisági statisztika, ha pl. öreg parasztemberek beszélnek mondjuk az időjárásról, a betakarításról meg az idei termésről és megint teljesen más, ha fiatal közgazdász-géniuszok értekeznek mondjuk a svájci frank magas árfolyamának gazdasági hatásairól. Ez utóbbiak biztos, hogy megspékelik a mondanivalójukat az angolszász közgazdasági szakzsargon angol kifejezéseivel, ezeket a szavakat pl. hová tennéd?
Ha elolvastad volna a bejegyzést, láttad volna, hogy az ék 'dísz' nyelvújításkorabeli (18-19.sz-i) elvonás. Az ékkőnek ez az elvont alak az első összetételi alakja, ugyancsak nyelvújításkorabeli.
Semmi köze ahhoz, hogy ékalakúak a facetták.
Ha már nem nézel utána, legalább az itt írtakat olvasd el, mielőtt fantáziálsz!
Ahhoz viszont olyan korpuszra lenne szükség, amely egyfelől nagy, másfelől morfológiailag elemzett és egyértelműsített. Ilyen pillanatnyilag nincs. (Képzett szavaknál még oké lenne amúgy, de összetett szavaknál mit csináljon az ember?) Vagy a másik lehetőség, hogy csak a szótárban címkézi fel az ember azt a potom 50-60 ezer tételt.
Azt hiszem, a képzős jövevényekkel nem teljesen egységesen bánik el az ÉKsz.2, hiszen a honosító képzős igéket jövevénynek tartja, a jövevényszóból képzett szavakat viszont belső keletkezésűnek (pontosabban rendszerint csak a szócsalád alapszavánál ad etimológiát). Így a verbunk német jövevényszó, a verbunkos magyar szóképzés. (Módszertanilag nem gondolom, hogy az utóbbit biztos szerencsés lenne németnek címkézni, hiszen se az alaknak, se a jelentésnek nincs sok köze a német nyelvhez. Valóban magyar belső keletkezés az etimológia.)
Egyébként a két zárójeles megjegyzésem a külső eredetűek vonatkozásában épp azt szolgálta, hogy az input (beleértve az örökséget is) belső arányait bemutassa. (Nem gondolom, hogy számottevően módosulna a statisztika azáltal, ha a belső keletkezésűek etimonarányait szétosztanánk a külső eredetűek között, elvégre nem szól elvi ok amellett, hogy bármelyik eredetkategória szignifikánsan más gyakoriságú legyen összetételi tagként vagy képzési tőként, mint mondatbeli szóként. Józan ésszel is azt várnánk, hogy azoknak a szavaknak lesz nagyobb a bokra, amelyek gyakrabban fordulnak elő. Egyes szavaknál nyilván lehetnek nagy gyakorisági eltérések, de ezek és az eredetkategóriák független változónak tűnnek.)
Implicit módon persze igen (TESz; a finnugor nyelvekben a speciális jeleket a legközelebbi nagybetűvel jelöltem, mellékjegyeket elhagytam. Tessék a TESz-ben utánanézni, ha kell):
ék11508 'hegyes szöget alkotó sík lapoktól határolt merev test <mint eszköz stb.>; Keil': "Bizonytalan eredetű. Talán ősi örökség az ugor, esetleg a finnugor korból; vö.: vog. T. töNGül' 'dugó, dugasz' [...]; osztj. Vj. ioNk, J. LoNk (PD.): 'faszög, ék'; [...] Az egyeztetésnek lényeges hangtani nehézsége, hogy az obi-ugor szók alapján felteendő szóbelseji *Nk-nak a magyarban g a szabályos megfelelője [...] — Más finnugor egyeztetése, török és kaukázusi nyelvekből való származtatása téves.
(Megj: de tudjuk, hogy a TESz nem imparciális, hajlamos arra, hogy inkább mondjon egy szót bizonytalan eredetűnek, mint bármilyen más nem-finnugornak).
ék2 L. ékes
ékes 1350 'ékszerekkel díszített; voller Schmuck | díszes, szép; verziert, schön': "Bizonytalan eredetű szócsalád. Tagjai talán az ék1 főnévnek -s ellátottságot kifejező, illetőleg -telen fosztóképzős származékai. Az ékes tehát eredetileg a fába metszett ékekkel díszített, cifrázott faragványokra vonatkozhatott, s jelentésében absztrakt irányú 'cifrás, díszes <faragás>' --> 'díszes' fejlődés mehetett végbe. [... v.ö. a cifra < zérus 'díszes' <-- 'kis körökkel díszített tárgy'...]
A szócsalád tagjainak az ék1-ből való származtatását leginkább az gyöngíti, hogy sem az ékes-nek, sem az éktelen-nek a feltett eredetibb, konkrét jelentésére nincsenek adataink. [...] Az ék ['dísz'] nyelvújítási elvonás.
(Megj: a cifra analógiája alpján szerintem teljesen meggyőző az ékes < ék1 eredete. Az, hogy nincs az ékesre 'ékkel ellátott' jelentésünk nem lehet akadály az ék csupán 1508-as (biztos) megjelenése mellett, valamint annak tekintetében, hogy amit ékesnek ír le a régi forrás, nem tudhatjuk, hogy nem ék alakú díszítéssel volt-e ellátva.)
A legérdekesebb statisztika a szöveggyakoriságon alapulna, de a "belső keletkezésűek"-nél a szótő eredetére nyúlna vissza. (Gondolván, hogy a belső keletkezésűnek számít pl. a verbunkos, mert ennek töve ugyan német eredetű, de magyar képzővel "belső keletkezésű").
A magyarban az ék szónak kétféle jelentése ismert (lehet, hogy van több is, ezekről nincs tudomásom): Egyfelől a tárgyi vonatkozású ék (ún. egyszerű gép), másfelől pedig a 'dísz, ragyogás, látványos vmi' jelentésű ék (pl. ékszer, ékkő, stb.).
Mivel nincs etimológiai szótáram, az eredetük közti különbséget nem ismerem, ugyanakkor nem hagy nyugodni a kérdés; a neten pedig nem lelek magyarázatot (persze lehet, hogy van, csak rossz helyen keresem).
Nagyon megköszönném, ha ebben (is) tudnátok segíteni, akár egy linkkel, akár egy konkrét etimológiai magyarázattal.
Akkor öntsünk tiszta vizet a pohárba! Egyszer feldolgoztam a Magyar értelmező kéziszótár 2. (2003-ban megjelent) kiadásának az etimológiai információt statisztikailag. Ebben a szótárban összesen 16 635 címszóról szerepel etimológiai információ (az etimológiai információ nélküli szócikkeket bátran tekinthetjük belső keletkezésűnek), méghozzá a legkorszerűbb (az EWUng. alapján, de néhol azt is újragondolva dolgoztak a szerkesztők, személy szerint is átfedésben az EWUng.-gal). Mivel az e szótár mögötti adatbázisban szerepelnek az egyes szócikkekhez gyakorisági értékek is (a Magyar nemzeti szövegtár alapján), lehetővé vált, hogy ne csak a szótári gyakoriságot vizsgáljam (ami igazából többet mond a szótár címszóállományáról, mint a nyelvről), hanem a tényleges előfordulási gyakoriságot is. Tehát két statisztikát osztok most meg, az egyik a szótári (type-) statisztika, a másik a szöveg- (token-) statisztika.
Szótári statisztika
belső keletkezésű: 84,28%
jövevényszó: 7,52%
nemzetközi és vándorszó: 4,75%
hangutánzó és hangfestő szó: 0,92%
tükörszó: 0,88%
ismeretlen eredetű: 0,82%
ősi örökség: 0,80%
gyermeknyelvi szó: 0,03%
A jövevényszavak eloszlása az összes jövevényszó százalékában:
latin: 29,99%
német: 29,92%
szláv: 16,47%
török: 6,28%
angol: 5,44%
olasz: 3,51%
francia: 3,45%
román: 1,41%
jiddis: 0,86%
cigány: 0,72%
görög: 0,35%
iráni: 0,26%
alán: 0,22%
egyéb: 1,12%
(Ha a nemzetközi szavakat és az ősi örökséget mint külső eredetet összevonnánk a jövevényszavakkal, akkor a nemzetközi szók bő kétszerannyian lennének, mint a latin jövevényszók, az ősi örökség, tehát az uráli+finnugor+ugor pedig a szláv és a török jövevények között kb. félúton lennének.)
Szövegstatisztika
belső keletkezésű: 60,82%
ősi örökség: 28,84%
jövevényszó: 5,9%
ismeretlen eredetű: 2,11%
nemzetközi és vándorszó: 1,59%
hangutánzó és hangfestő szó: 0,39%
tükörszó: 0,35%
gyermeknyelvi szó: 0,01%
A jövevényszavak eloszlása az összes jövevényszó százalékában:
latin: 29,50%
szláv: 26,23%
török: 20,28%
német: 12,02%
olasz: 2,88%
iráni: 2,51%
alán: 2,29%
angol: 1,67%
francia: 1,09%
román: 0,51%
cigány: 0,28%
permi: 0,22%
egyéb: 0,51%
(Ha itt vonjuk össze a külső eredetű szavakat, akkor az ősi örökség csaknem négyszerese a nemzetközi és jövevényszavak összességének, a nemzetközi szók pedig kevesebben vannak a latin, de egy árnyalattal többen a szláv jövevényeknél.)
Most attól eltekintve, hogy eszmefuttatásod teljesen asszociatív badarság,
a (földrajzi) katlan (melynek megnevezése egyszerűen egy edénytől származik) teljesen alkalmatlan katonai tábornak. Ugyanis egy rajtaütés esetén te vagy a rosszabb pozícióban, a völgyben, az ellenség meg körbe-körbe magaslaton.
Öregem, pont fordítva: a táborokat dombtetőkre telepítették, nem véletlenül.
Kicsit nézz utána, vagy legalább gondolkozz, mielőtt írsz...
A magyar esetében, ha csak a szavak eredetének statisztikáját vizsgáljuk az ismert eredetű szótövekre vonatkoztatva, akkor nem az jönne ki, hogy a szláv eredetűek vezetnek kb. 550 szótővel?
Második meg talán a török lenne vagy netán a finnugor kb. 350-400 szótővel?
Ha az ismeretlen eredetűeket is vizsgáljuk, akkor meg úgy lehet, hogy az lenne az első....
Bár épp erről olvastam már jó régen egy cikket, hogy nyelvészek a na-denét a sino-tibetivel házasították össze, sőt rekonstruáltak egy hipotetikus proto-dene-sino-tibeti nyelvet.
Meg már más óvilági nyelvcsaládokkal is próbálták rokonítani a na-denét, azt hiszem, hogy bizonyos paleo-szibériai nyelvekkel is többek közt.
Én magam egy kissé szkeptikusan fogadom ezeket a próbálkozásokat...
