'Frank McCourt Angela's ashes' !!! Lám, a kedves felhasználó felismert egy idézetet (szó szerint vagy torzított formában) és Urban Legend-nek titulálja azt! Nekem ez nagyon teccik - szerintetetk EP szeretné, ha olvasná (nem olvassa:), hogy 'Urban Legend'?
Aaaa: feltételezhetem, hogy nem különösebben ástad bele magad EP munkásságába? Ezt csak azért, mert ha igy van, itt a Forum Szabadegyetem EP:Jav.Kiad. tanszékén részletes felvilágosítást kaphatsz EP idézéstechnikájáról.
Most fejeztem be a Harmonia Cealistist.
A vegen egy dolog zavart: a kitelepitesi resznel elmesel harom tortenetet, amiket 'Frank McCourt Angela's ashes' (megjelent magyarul?) konyveben olvastam korabban.
- a reszeg apa ejszaka hazamegy es hazafias dalokat enekeltet a gyerekeivel
- a gonosz boltosno esete a foldre esett penzdarabbal
- a gyerek, akinek elloptak a mesejet
A hasonlosag eleg eros, lehet ilyenkor azt mondani, hogy Esterhazy Urban Legend-et epitett be, vagy ez normalis?
(ettol fuggetlenul, mind a ket konyv nagyon tetszett)
fölöttébb komoly dolgokról volt szó, pl. hány évesek a gyerekek, kirepültek-e már, mikor szokott ebédelni, kézzel írja-e még mindig a műveit, szokott-e még focizni, rendet tart-e a szobájában, gondol-e az olvasóra, miközben a könyveit írja (ő persze menetrendszerűen: fütyül az olvasóra), elégedett-e a regényeinek német fordításával stb.
egy kérdés volt, ami megütötte a fülemet, valahogy úgy hangzott, hogy akad-e Magyarországon író, aki direkt (kassza)sikerkönyvet akar írni ...
szóval olyan jó volt ez a riport, hogy akár Lakat T. Károly is készíthette volna
Az volt a baj ezzel a csevejjel, hogy aki valamelyest ismeri emberünket, az elhangzottakat már betéve fújja, aki számára pedig érdektelen személyiség, az úgyis át/kikapcsolta.
Szóval nem ártott volna egy felkészültebb ember a másik oldalon.
Az egyetlen pozitív élményem az volt a riporttal kapcsolatban, hogy E.P. leadott pár kilót.
Nem úgy értem. EP nem a HC. Összes előzménye és összes utózmánya. Nincs semmi ok, ami miatt újra kellene kezdenie. Eszében sincs. Helyes.
Egyszerűen arról van szó: (és ezt mindig is hirdettem)EP-t betűről-betűre úgy kell olvasni, ahogy le van írva.(Jaj.)Meggyőződésem, hogy a nyelv újkori művésze, aki azt úgy használja, ahogy Bach (de még inkább Mozart - B. Anikó segíts!))) a ... bármit. (Ide az orgonát, nagyzenekart, az invertárt akartam írni.)Mert meggyőződésem (2), hogy a pasi erre törekszik: az Írást (vulgáris, nem kanonizált értelemben) akként alkalmazni. Rémlik, hogy írtam már: EP a prózába visszaforgatott líra. (Már amennyiben a líra a legmagasabbrendű törekvés a nyelv nyomorának a feloldására: a gondolat és az érzelem egyidejű kifejezésére.)
Három sört ittam.
Holnap újraolvasom: most jónak tűnik.
Korábban ezt írtam:
„Most lehet az egészet új alapokon elkezdeni.”
Azt írod erre: „No, nem.„
Ezt a nemet úgy érted, hogy EP-nek nem lehet már újra kezdeni?
Nem érdemes a hinterland elvesztésével új alapokat keresnie és új hangvételt találnia?
A régi konzerválódott. Őrzik a könyvei és az audiovizuális médiumok, meg a személyes emlékek.
A JK következetesen beszámol a régi hangvétel elvesztéséről is. A JK lezárásával nem lehet olyan stílusban folyatatni ott, ahol mondjuk a HC véget ért. Abban az esetben, ha mégis, akkor az hitelét vesztett üres formalizmus lenne.
Ezért szükséges új alapokra helyeznie és igenis újra kezdenie mindent.
Üdvözlettel:
BTétényi
Kedves Ezer Kartács! (EK)
Azt, hogy veszített az irodalom a JK-val úgy értem, hogy EP letért a maga választotta önfeledt szellemi kacskaringós útról.
A JK-ban egy témára szakosodott. Nagyon monoton és egy vágányon haladt. A kezdeti lendület és indulat (ö és k) a végére elfásul, összecsapott lesz.
Érezhető a kényszer hatása és a téma teljes kimerülése.
A JK szövegének a fele ügynöki jelentés bemásolása, a másik fele önigazolás.
Erre értem azt, hogy irodalomtörténetileg helytálló, hogy bemutatásra kerül az, aminek hatására előáll, hogy mit érzett a Mester, amikor megtudta, hogy...
A JK-ban a körülmények túlzott alapossággal rögzítődtek. A feltárulkozás kellő hatású és betekintést ad minden apró részletre, mint egy kukkoldában.
A mutatványba a vége felé már nemcsak ő, hanem az olvasó is kellőképpen belefárad.
Ezt a hatást vesd össze mondjuk korábbi műveivel (Egy nő, vagy a Kékharis, vagy a Fancsikó, vagy a Csokonai, vagy a Bevezetés, vagy a HC, vagy, vagy, vagy…..)
Ennyit röviden a zárójelekről, amelyek fel is nyithatók, vagy elhagyhatók tetszés szerint.
"Ezzel veszített az irodalom és nyert az irodalomtörténet."
A "no nem"-en (mint (a) makacsságon) felbátorodva citálok megint, értetlenkedve, hogy ismét mér', s főleg, hogy mi az értelme (az ilyen mondatoknak), melyek ha mégoly súlyos(n)ak is (tűnnek), teljességgel könnyű(n)ek (találtatnak), vagy csak én nem veszem (a bátorságot, merészséget, vakmerőséget) észre, ami itt, a topikban mindenkinek világos - nos ha lehetne oszlatni a homályt, az jó lenne, ha pedig nem lehetséges, ne teremtsünk (alkossunk, termeljünk, izzadjunk) újabb homályokat az amúgy is felleges diskurzusunk egére.
Véleményem szerint kár az irodalomnak, mint általános követelménynek megfeleltetni a JK-t.
Lehet az műfaját tekintve napló, önéletrajzi írás, kordokumentum, tanulmány, stb.
Mindegy minek nevezzük. Van és ez annak köszönhető, hogy EP sajnálta visszavonni a HC-t.
Helyette két év titkolózása mellett csak a tényeket dokumentálta. (ö és k)
Ezzel veszített az irodalom és nyert az irodalomtörténet.
Megszűnt a lazaság, a „kóser” hinterland.
Megsemmisült a sugárzó családi múlt. Lezárult a mesés gyermekkor!
Most lehet az egészet új alapokon elkezdeni.
Szép feladat!
„Az jó hírért-névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak„
Balassi Bálint
in laudem confiniorum: a végvidék dicséretére
Naaaa…, mi ez az önkínzás???
Azzal, hogy Koestlert is idecibáltad, felmerül bennem egy kérdés. Jól látom, hogy számodra a meghatározó a csalódás? Hogy összeomlik egy világ, amiben hisz az ember és küzd is érte, és... huss…?
Idézni télleg nehéz, főleg fejből.
Először rendezzük le a hibáimat:
1./ Nem Brache, hanem Brahe
2./ Nem hét hanem nyolc ívmásodperc
3./ Ami viszont lényeges: két idézet:
a./ Kepler: "Most tehát ismét le kell rombolnunk a Tycho megfigyeléseinek fundamentumára emelt épületet ... Ez a büntetésünk, amiért követtük hajdanvolt nagy férfiak által kimondott, jól hangzó, de hamis axiómákat" (Astronomia Nova)
b./ Koestler: "A fizikai kauzalitás bevezetése az ég formális geometriájába" /Mindkettő: Alvajárók. Európa, 1998. p.428)
Valahogy úgy érzem, illik ide a dolog, pláne, ha ideerőltetem ezt:
"A társadalmi kauzalitás bevezetése a HC formális geometriájába"
B. Anikó idézetét még olvasgatnom kell...
Zavarban vagyok kissé: idézni, azt hiszem, könnyebb, mint megírni (valami) eredetit.
Például lehetne idézni olyan irodalom-"definíciót" is, amelybe éppen - nagyon is - beleférne a JK. A definíció nyilván vitatható, nyilván nem "maga az igazság", hogyan is lehetne az - de egy a létező felfogások közül:
"Ideje megmondani: az irodalomnak az emberi egzisztenciával van dolga, olyan beszéd, amely az igazság és a morál felé irányul. A regény nem azon igyekezett, hogy egy társadalom sajátos és történeti formáit írja le. Nem itt van az igazság, és nem szükségképpen helyesek a szerzõ gondolatai. De az irodalom mindig arra törekszik, hogy felfedje az emberi lét ismeretlen oldalát -- ahogy Kundera mondja --, és ha nincs is arra privilégiuma, hogy eljusson az igazsághoz, sohasem szûnik meg azt keresni.
Irodalom és morál: micsoda borzalom!, kiáltja majd kortársam. De az írás kommunikáció, amely a közös értékek nevében a megértés lehetõségét hordozza. A szerzõ eszménye lehet a kérdezés, a kétség, az elutasítás, de ettõl még nem kevésbé indítja az olvasót a részvételre, és nem szûnik meg morális lenni. Tudni kell, mi az, amit a mûvek állítanak, nem azért, hogy feltárjuk a kor szellemét, vagy mert már elõre ismerjük e szellemet és újabb illusztrációkat akarunk, hanem mert a mûvekben lényegi ez az állítás."
Tvezan Todorov, Critique de la Critique. Un roman d'apprentissage. (Seuil, Paris, l984) /idézi Kulin Katalin/
***
A Lettre-beszélgetésben is említi valaki, hogy a JK-nak azért kellett megszületnie, mert a HC már megvolt.
Szerintem nem, nem ezért. (Hiszen írja is EP, hogy ha tudta volna - egész életében ezt az egyetlen könyvet írta volna.) Hogy pontosan miért, azt leginkább persze EP tudhatja - de érzésem szerint azért (is), amiről Todorov ír.
Tudtam!!!!!
Amint leírtam az EP-i értelemben perszét,tudtam, hogy baj lesz belőle. Most kezdhetek kikúszni belőle.
A Jk EP műve. B. Anikó megint jól követi ("követi le" - bahh) a dolgot: az idézet a HC-ból JK-ba tántorodás oka. Ha a HC napfényes, akkor a Jk pinceszagú. Stb. Ha a HC szép föladat, akkor a JK randa kötelesség. Meggyőződésem, hogy a két munka készítési módjának eltérése jól illusztrálná a két munkához való eltérő EP viszonyt. Amit nekünk persze nem "kell" tudomásul vennünk és eltérően olvasnunk - irodalom-irodalom - de én eltérőnek minősítem: a Jk EP-i értelemben nem "mű", hanem egy izé, ami hozzá tartozik. Meg Hozzá.
Megint B. Anikóhoz térve: pont emiatt az idézet sajnálom EP-t. A hinterland relativizálódása miatt.
Lám mi is teszünk egy kísérletet topicunk javított kiadására .
No, persze nem történt olyan mély hatást gyakorló esemény, mint EP életében. A visszavonhatatlan tény annak idején a barokkos eposzi, az ekliptikán csavargó képzeletet és a nagy mű elkészültének eufóriáját söpörte el és nyomta le a döbbenetes szocreál vaskos valóságába.
Most csak úgy, a magunk szórakoztatására és kíváncsiságára megkérdezzük egymást és a Mestert: Mi van? Eltelt a gyászév. Tart-e még a kényszerű földre szállást követő zsibbadt állapot? Mennyire fáj még az, ami történt?
Újra a nyilvánosság előtt. Felolvas. Ez jó. A Kamrában készült hangfelvételen úgy tűnik a régi hangon szól. Talán mert a szövegek is réginek hatnak. Nosztalgia? Kezdjük onnan, ahonnan indult egy nemzedék? Moszkva, vagy Leningrád? (A felvetés akkor provokatív, és tétje volt a válasznak is.) A nagy orosz valóság, a nők, az evés, ivás … és a gasztronómia? A nagy ránk települő vegetatív rendszer! Legyen ez a terápia kiindulópontja. Kezdjük az alapoknál!
Lehet ebből még felemelkedés is!
"Én nem néztem föl az apámra, nem volt ő példaképem, de néztem őt, tanultam tőle, és mindenestül szerettem (ahogy persze most is – jaj, evvel most mi lesz?; megint siratom magam). Azt is gondoltam – írtam is –, hogy valamelyest helyette is beszélek. Büszke voltam rá. Hogy nem bírták begyűrni (!), nem lett frusztrált, sértett vesztes, hanem szabad vesztes, ez nekem nagyon sokat jelentett. Rajta keresztül tudtam büszke lenni a családomra – és én ettől (is) voltam erős. Vagy inkább: laza. Lazán, vagyis fontoskodás nélkül magabiztos. Nyugodtan lehettem bizonytalan és magabiztos. Úgy lehettem az utóbbi, hogy nem magamra kellett gondolnom. Nem kellett kóserolnom magamat. Mert ott volt egy nagy (családi) hinterland – és ehhez minden út rajta át vezetett." (JK)
