A kávé, kávéfőzők és -darálók tudománya és művészete.
Szeretettel várunk kérdéseiddel és véleményeddel, de előbb nézz szét a www.kavekorzo.hu weboldalon, ahol már sok elméleti és gyakorlati tudnivalót összefoglaltunk.
Szerintem se vegyél újat! Tudom a mai világba minden nagyon sűrgős lett. Én is inkább azt tartanám jobb ötletnek amit írtak előttem is. Brikka + örlő. Később Brikka még bárhol, bármikor jól szolgál.
Ha nem akarsz elmélyülni az apróságokban a kosár mérete annyira nem fontos. Akkor van jelentősége, ha váltogatnád a kosarakat, de abból ami írtál ez nem lényeges, a standard kávékat biztosan hozza az eredeti kosár is, és ha nagyon szeretnéd van precíziós kosár 57mm-en is. A hőfokszabályozó(PID) fontos a gépben, de közel sem annyira mint a daráló megléte. PID nélkül is van élet, pl a Silviában sincs gyárilag.
A daráló vsz nem ér annyival többet, nem hiszem, hogy érezhető lenne a különbség a Graefhez képest.
Mylord: igen, a Béla féle termoblokkos gép van nálam, egyelőre még nagyon ismerkedés fázisban vagyunk. Úgy tűnik kb 10 perc alatt üzemkész, a lefolyás beállítással még küzdök. OPV vagy nincs, vagy 12 bar körüli értéken áll.
"-Az olaszpresszón olvastam, hogy nem szabvány kosármérete van, és a hozzáadott kosár alap minőségű, a kérdésem mint fentebb, ez nekem fontos lehet?"
Ezek szerintem nagyon fontosak, a kosár formája (különösen az egyszemélyesnél) drámai változást tud eredményezni. A nem-szabvány méret pedig szerényebb választékot jelent tamperből, pedig az a "nyél", amivel mindennap dolgozol.
Eszpresszóhoz az is csak esetleg és határeset (akárcsak az én Peugeot-m). Az igazán minőségi és eszpresszóképes kézi darálók, amiknek semmi szégyenkeznivalójuk nincs a gépiekkel szemben, a Lido, Pharos, HG One viszont messze nem ennyibe kerülnek sajnos.
Minden gépet érdemes PID-elni, de nem mindegyik gépre érdemes sokat költeni, vegyél egy olcsó PID-et és csináld meg magad, ha nem jön be eladhatod az egész PID pakkot kb annyiért amennyiért rendelted. PID-el a beállított hőfokon lesz a bojler, amikor indítod a csapolást, a termosztáttal két érték között ingadozik oda-vissza. Így nem kell szörfölgetned, de nem csodaszer, a bojlerbe ömlő hideg víz hatását csak korlátozottan tudja csökkenteni.
Nézd meg, hogy mikor nyit ki az a szelep, ha csapolás közben, akkor OPV, ez nem a legszerencsésebb megoldás egyébként, mert a meleg vizet vezeti vissza a bojlerből.
Olaszoszágban készül mindkettő. A Rancilio és a Lelit is.
Mik az igényeid egyáltalán kávézás tekintetében? Használt gép nem jöhet szóba? Mondjuk egy Gaggia baby?
Az előre őröltet hagyjuk. Az olyan, mintha vennél egy Ferrarit, de kínai gumit tennél rá, meg a falusi Szabó és társa kútnál tankolnád. Gurulni fog tőle, de hogy élvezni nem fogod, az biztos :)
A Lelit szett érdekes lehet annyiért, bár az örlő teljesítményét kicsinek tartom, meg az 57-es szűrőtartó nem a legelterjedtebb. Valószínűleg nehezebb hozzá szűrőt venni, bár manapság semmi sem lehetetlen.
Egyébként örlő tekintetében igen jó minőségű eszpresszóképes kézi örlőket lehet kapni 10-15 körül. Viszont tekergetni kell minden egyes kávé előtt.
Az előre őrölt kávéról és a Lelit darálóról alkotott véleményem szubjektív. Nem szentírás, valószínűleg mások másképp gondolják.
Nos, én épp ezt a Lelit Annát vettem meg a Fred darálóval, de 1 hónappal ezelőtt még egy tizessel olcsóbb volt... Minden porcikájában minőségi darab, de amint írtam, nem olyan egyszerű a dolog, hogy betöltöm a kávét és megnyomok egy gombot... Első nap egy negyedkilós Manaresi Gold szinte felét elhasználtam, mire belőttem a darálási finomságot és mennyiséget, hogy elérjem a 9 báros, 25 mp-es 30 ml-t. Tudom, most többen mosolyognak, de hát mindenkinek ki kell járnia az iskolát :)
Időközben megtudtam, hogy a különböző kávékeverékeknek más és más az ideális vízhőmérséklet igénye, ehhez pedig jó ha van PID (digitális hőmérséklet szabályzó), ami plusz 30-40e Ft (van olyan változata is a Lelit Annának)
A kávéval való bíbelődés nem teher. A Szarvasit eddig is elmosogattam - törölgettem, és ott is kézzel kell kávét töltögetni bele. Sokszor használtam a szovjet darálócsodámat is, az is időtöltés volt. Jó pár youtube videót megnéztem a kávéfőzésről, nem tartom különösebb nyűgnek az ezzel való bíbelődést. Egy valamit leszámítva. Azt azért nehezen tudom megemészteni hogy egy kávé elkészítéséhez fél órát kell várni a bekapcsolás után első alkalommal. A bíbelődést a Brikkával nem az időpocsékolás miatt írtam. Lehetetlen, hogy ismét legyen még egy kotyogó szerű valamim. Tudom hogy ez nem kotyogó, de akkor is. Ilyen gázrezsós valami nem kell több.
Igazi eszpresszót csak a megfelelő specifikációjú géppel és őrlővel tudsz készíteni. Ezek viszont bizony nem olcsók. Úgy jöhetsz ki olcsóbban, ha használtan veszed (az itt ismert és ajánlott uraktól, például). A Te esetedben sajnos az is közrejátszik, hogy a jelenlegi kávéfőződ a végét járja, így nem tudsz hónapokon át spórolni a megfelelő gép/őrlő párosra. Emiatt azt is kérdezed, hogy nem lehet-e olcsóbban kijönni, ha nem tökéletes, csak a mostani Szarvasinál jobb minőségű presszókávét akarsz inni. Nos, igen, vannak olcsóbb 'espresso' gépek, amik jobb eredményt produkálnak, mint a Szarvasi, de kérdés, hogy nem fogod-e megbánni, hogy ilyet veszel több tízezer forintból, ha pár hónap múlva úgy gondolod, hogy azt a pénzt amit arra költöttél, félretetted volna, és igazi eszpresszó gépet vettél volna egy kis takarékoskodás után. Ne felejtsük el, hogy ezek az 'olcsóbb' espresso gépek anyagminősége is silányabb, nemcsak a kávé, amit készítenek.
Nos, tehát egy alternatíva: én 5 évvel ezelőtt kezdtem el kávézni egy barátnőm unszolására, aki nem akart egyedül kávézni. Így vettem itthonra egy ugyanolyan gépet, amit ő használt (30e Ft) volt, de míg ő őrölt Omniát használt, én vettem egy kézi kerámiakúpos őrlőt (10e FT) és szemes kávéból dolgoztam. A kézi őrlő sajnos nem tud olyan egyenletes őrlést produkálni, és a finomság is csak fokozatokban állítható, annál a gépnél be tudtam úgy állítani a finomságot, hogy 25 mp alatt kb. 40ml kávé jöjjön le. Ha finomabbra állítottam az őrlést, akkor befulladt. De meglepően finom volt a kávé. 5 év után ez a gép tönkrement, de szinte már nem is bántam, mert már érett bennem, hogy igazi espresso gépet vegyek, nem nyomásfokozósat, mint az a régi, ami tönkrement. Az új géphez viszont vennem kellett egy komolyabb őrlőt, amin fokozatmentesen lehet állítani a finomságot, és egyenletesen őröl. Nekem ez az új kombináció 140e-be került.
Még eg dolog. Azt írod, hogy nem akarsz naponta többször gázrezsózni a Brikkával. Ne feledd, hogy a jó eszpresszó elkészitéséhez a karos gépet is fel kell fűteni, csészéket melegíteni, őrölni, tamperolni. A kávé elkészülte, elfogyasztása után érdemes kitakarítani a filtert, filtertartót, főzőfejet...
És akkor még nem beszéltem arról, hogy ki kell kísérletezni, el kell sajátítani a helyes főzési technikát ahhoz, hogy tényleg megfelelő mennyiségű és finomságú, megfelelő erővel tamperolt kávéval elérd, hogy 25-30 mp alatt 30-40 ml tökéletes eszpresszó jöjjön le.
Vagy mondjuk ilyet találtam Rancilio ára keresgélése közben, részemről (szintén) teljesen ismeretlen márkát: Lelit Anna PL41EM darálóval 150 E ft. Erről vélemény?
És én magam részéről gépnél nem ragaszkodnék az új vételhez. Darálónál az olcsóbbaknál talán érdemes, drágábbaknál meg már jó árú használt lenne szintén.
Hát... Én az összevisszáról váltottam egy Krups XP4020-ra anno az őskorban. Majd lett módosítva a nyomásfokozós karja, reanimálva a főző, beszerezve egy Iberital Challenge, majd ismét újraélesztve a Krups... majd megvéve egy használt, fórumtárs által importált ECM Casa prima.
Bánom-e azt a sok évet Krups-szal, szenvedve, kísérletezve, majd a tervezett avultatás miatt ott lebegő örökös parát, hogy ez az utolsó főzés vele? Nem.
Jobb lett volna egyből belecsapni? Magamat ismerve nem.
Kellene egy nagyobb, E61-es gép itthonra? Egyik felem szeretné, a racionális meg nem. :)
Te tudod. Mivel már ilyen-olyan módon régóta kávézol, át lehet ugrani a belépő szintet, de darálót soha. Ott nem kell egy Mazzer Kony-t lőni, ezek a kisebb kúposak, Graef, Iberital, Nemox, miegymás Lux-ok már bőven jók.
Gépileg meg... tetsszen, illjen az elképzeléseidbe. Szeresd használni. Hogy ez egy Rancilió, egy Rocket, vagy egy Gaggia... embere válogatja. :)
1-2 napig lehet jó lenne, aztán lötty. Sajnos a kávé ilyen. 1-2 fajta espressoképes darált tégla volt régebben a boltokban, de senkinek nem fogyott el felénél több, hogy már ne löttyöt adna.
Ezt értem, lehet nem voltam egyértelmű: inkább az lett volna a kérdésem, hogy nincs-e porrá őrölt kávéfajta valamilyen a boltokban? Ugyanis már kaptunk olyat ajándékba görög nyaralásból, amit nem tudtunk használni a Szarvasiban, olyan finom szemcséjű volt. A másik verzió: kávézóból hozni hetente finomra daráltatva? Nem lenne nyilván az igazi, nem lenne friss, nem lenne ideális esetleg a szemcseméret sem, de lötty csak nem lenne így?
Értem én, hogy szorít a nadrág, de daráló nélkül semmilyen kávéból nem tudsz ihatót készíteni egy Rancilioval. Ezért: "Nehéz röviden, pár szóban elmagyarázni egy kezdő kávézónak, hogy miért fontos a daráló, ezért születnek ezek a változatos hasonlatok, amikből azért nem feltétlenül derül ki egyből, miről is van szó. Bár semmi újat nem mondok, de műszaki magyarázattal azért mégis kézzelfoghatóbb a dolog. A kávépogácsa a szűrőben nem más mint egy magunk gyártotta szelep. Azért csináljuk, hogy egy 9 baros víznyomással érkező vízáramot kb 25 másodpercig engedve kb. 30ml víz follyon ki a rendszerből. Első blikkre nem mindenkinek látszik, hogy ez egy baromi szigorú és kényes feltétel rendszer. Egyrészt a 9bar nagyon nagy nyomás, ha mondjuk ennyi lenne a vízhálózatunkban, és csőtörésünk lenne, ez szétszedné a falat is. Másrészt ha mondjuk ezt a szituációt egy csőbe helyezett dűznivel akarjuk összehozni, ott századmilliméterekkel kellene a lyukátmérővel játszani, hogy megkapjuk a kívánt értékeket. Tehát esélytelen azt mondani az esztergályosnak, hogy fúrjon valamekkora lukat a dűznibe, szinte nulla, az esély, hogy eltrafálja a helyes értéket. Ezt a spéci szelepet tehát mi gyártjuk a darálóval, és elég kicsi felbontással kell tudnunk változtatni az őrlemény szemcseméretén, hogy belőjük a megfelelő értékre. És még ez sem mindig elég, számít hogy rakjuk a szűrőbe, mennyire keverjük el hogy homogén legyen, stb. Tehát egy elegendően jó daráló nélkül nincs szelep a rendszerben, így ami kijön, az végül is folyadék, de nem biztos, hogy kávé." - nem szép dolog más fórumról idézni tudom, de ennél jobban összefoglalva még nem láttam. Még azonos kávénál is állítani kell a darálón néha naponta. Az otthoni presszó elég macerás dolog, Ha lassan gyűl a pénz, akkor tényleg egy kotyogó és egy daráló a legjobb átmeneti választás.
Darűló nélkül ez úgy fog kinézni,hogy moslékot fogtok inni a 160ezres gépből. KOnkrétan. 15bar nyomással úgy fog átsuhanni a bolti téglán a víz,hogy öröm lesz nézni. Ihatatlan lesz. Bolti kávékat egyébként is el kell felejteni 90%ban. Csak friss,normális kávéval lehet értékelhető produktumot csinálni. Ez nagyon ritkán van átlag közértekben.
Talán még ki is tudnám sakkozni az árát, a hobbimtól (horgászat) most elvonom a különbözeti összeget, de oda mindenképpen visszarakom februárban és márciusban. Plusz még egy-két hónap darálóra gyúrás, szóval ez a másik oka, hogy tényleg esélytelen a daráló egyelőre.
Engem kibeleznek ha egy Rancilioval hazaállítok. Tényleg nincs más alternatíva új manuális presszógép vásárlásához, csak elfogadható (de nem tökéletes) presszókávé készítésére? Darálóval együtt 200 E ft az induló ár?
Azt egyébként jól látom, hogy 160 E ft a legolcsóbban a Rancilio, magyar webáruházból, magyar garival vásárolva? Illetve: mondjatok egy olyan Ranciliós kávékészítési módot 3 hónap erejéig, amihez nem kell daráló. Ugyanis: ha úgy hozok haza egy ráadásul ménkű nagy és dögnehéz gépet, hogy ugyan drága volt, de ez még kevés, akkor végem van. Tényleg nincs kockakávé hipermarketben, ami való ilyen géphez? Vagy kávézóból (persze nem minden nap, de hetente egyszer) hoznék haza előre darált kávét? Oké avasodik, meg aromátlanodik, de azért a Szarvasi+Omnia kombó minőségét csak eléri ez is, nem? Arról azért nyugtassatok meg, hogy legalább ilyen áron nem kínai gyárban készül. Bár megfelelő minőségellenőrzés miatt tulajdonképpen ma már mindegy is. A Brikkát alapból elvetem. Elhiszem hogy elfogadható kávét főz, ráadásul az tényleg olcsó, de én biztos nem fogok gázrezsózni naponta többször.
Van egy Turmix TX10 Kávégépem és ezzel kapcsolatban szeretnék kérdezni!
Mindent elolvastam amit találtam róla,mégis szükségem lenne segítségre.Olvastam,hogy a thermoblokkos gépeket nem érdemes PID-elni.A kérdésem,hogy a bimetálos hőfokszabályzóval beállítható-e rendesen a hőmérséklet,vagy ha ráraknék egy PID szabályzóz helyette,könnyebb dolgom lenne vele?
A másik kérdésem:Nem gyári a pumpa,hanem egy Ulka.Érdemes beleraknom OPV szelepet,hogy be tudjam állítani a nyomást?Van egy állítható szelep a blokk tetején,ami visszaengedi a vizet a tartályba ez hasonló célt szolgál?
Csak és kizárólag Presszó minőséget is tudó őrlővel ledarált kávéval fogsz tudni ihatót inni. A bolti úgy átzubog rajta,hogy hányinger meginni. milyen őrlőd van?
új aluboiler is kerül bele. Azt nem tudom (és azt tudom, hogy ezzel most feltesztek a láma falra), hogy bolti őrlésű kávé egyáltalán nem jöhet szóba, ha a szűrőkkel játszik az ember akkor sem?
Mint írtam van őrlő, de hétköznap reggel kis család mellett az tud macerás lenni :)
Ez eddig a legrosszabb ötleted! Hallgass CZsoltra. Azt a gépet újonnan balekség megvenni, annyit tud, mint egy régebbi Saeco Aroma, amit gyakran árulnak használtan 15-ért.
Ha időben el kell húzni a költségeket, akkor jó megoldás elsőre egy olyan daráló, amivel majd eszpresszót is tudsz csinálni (Graf) és egy Brikka, ami majd később is jól jön pl. utazáshoz. Már ez is sokkal jobb kávét biztosít egy szarvasinál -- nem eszpresszó, de nem is égett.
Igen, olvastam a kritikákat, de úgy gondolom, az már nem az én kávézási igényeimet érinti. Ami az összeget érinti, ez már teljesen a felső határ. Esetleg újonnan inkább már ez alatti árszinten valami, ha van. Az ajánlott kávédaráló ára meglepett, ugyan nem olcsó, de azt hittem itt is 60-80 E körül kell gondolodni egy minimálisan használható darabért. Ettől függetlenül sem fér be egy hónap alatt a keretbe a kettő, de nincs kizárva hogy az már egy hónappal később megvehető lesz. A másik ok, hogy 135 E ft-os árat is jobban be tudok adagolni itthon, ha újak. :)
Egyre inkább hajlok rá egy ilyen manuális presszógépre az automata ellenében. Az előre darált kávé csak pár (esetleg ahogy írtam az előbb, egy) hónapos megoldás lesz. Ráadásul a jelenlegi Szarvasim kezd szétesni, mindenképpen kell valami helyette pár héten belül. A főző + daráló együtt nem megy anyagilag újonnan (mest ez utóbbi opció is kezd előtérbe jönni), de nem sok különbség lesz időben. Ez alatt meg - gondolom - főz olyan minőségű kávét a Gaggia az előrecsomagolt kávéból, mint a Szarvasi, nem? Amúgy meg jut eszembe, vannak Debrecenben , és mintha Szoboszlón is lenne minőségi kávézók pörkölt kávé kínálattal, darálással. Lehet próbálgatnom ezekből addig.
"...Esetleg írj rám pár nap múlva, most kezdtem próbálgatni egy belépő szintű presszógépet amiben nem nyomásfokozós a kar, ha veri az automatát már siker."
Ezt csak most olvastam, Katoczi, ha netán a Bélánk által forgalmazni tervezett Silvia dizájn utánzatú gépről beszélünk, szerintem írd meg ide is, hogy mit tapasztaltál. Emlékeim szerint ez a gép külsőre nekem is tetszett - amúgy is kedvelem a kínai konyhát :-) -, érdekelne, hogy mit tud, lehet-e kezdőgép, ja..., és ha Bélánk mégis forgalomba dobja, mi lesz az alapára a gépnek? Tegnap nekem is eszemben volt, hogy én is megemlítem ezt, csak aztán elfelejtettem. Tényleg!
Ha visszaolvasol épp az új Gaggia Classic-kal kapcsolatban jönnek az ellenérvek, hogy mennyire lebutították ezt a szerkezetet, és már csak a neve az ami korábban volt. Nekem is volt jó pár Gaggia Classicom, minden évjáratból, meg Gaggia Babym is, és igazából mindegyik jó volt, de elég érzékenyek az őrleményre. Épp ezért én (és szerintem a fórumon senki) nem ajánlom hozzá az előredarált kávékat. Ennél a főzőnél ha lehet ilyet mondani még fontosabb egy jó őrlő.
Hasonló utat jártam be, mint amire te most készülsz lépni. Delonghi gépem volt (Szarvasi működési elvén főzött). Kezdtem egy kézi őrlő+brikka párossal. Nem volt rossz, csak meguntam tekergetni minden reggel. Majd váltottam egy új őrlőre és egy használt gépre, és akkor jártam be a Gaggiás útvonalat. Az már minőségi ugrás volt, amit egy automata és a Brikka sem tud hozni.
Aztán kipróbáltam a Rancilio Silviát PID-elt változatban és rájöttem, hogy attól a géptől se jobb se rosszabb nem kell. Nekem nagyon bejött, sokkal jobban tolerálta az őrlemény vagy a tamperolás hiányosságait, szinte nem tudtam vele rossz kávét húzni, és emellett nekem nagyon tetszett a gép, én imádtam.
Szóval én csak mégegy voksot tennék amellé, hogy egy jó (szerintem új őrlő) pl a CM702, nekem a Bezzera BB05 van, és egy megbízható használt gép. Pl Gaggia Classic, Baby vagy ha többet rászánsz akkor egy Silvia. A természetes kopásból eredő dolgokat olcsón lehet javítani, és még házilag is megoldható (én így tettem).
A korábbi anyagi álláspontomat is felülírom, újabb variáció lenne. (Itt ne támadjatok le, hogy kicsit határozatlan vagyok, vagy mégsem :) ) Kinéztem egy Gaggia Classicot, újonnan. Éppen beleférne az anyagi tűréshatárba, persze azzal, hogy a daráló egy időre (vagy 2, vagy max. 3 hónapra) ugrik. Ha jól értelmezem a youtube videókat, akkor ez (erre az átmeneti időre) alkalmas mezei vákumos kávéhoz is? A használatit nézegetve 3 szűrő van hozzá: 1 személyes podos, 2 személyes durva szemcséjű vákumos, 2 személyes frissen darált finom szemcséjű kávéhoz? Az első szűrő úgysem érint. A másodiknál kell behelyezni azt a nyomásnövelő szelepet? Ugyanezeket a filtereket kell használni 1 személyes üzemmódnál is? A tartozékok között írja: "Őrlős használathoz vagy finomabb őrleményhez, szimpla falú szűrők külön rendelhetők." Gondolom, egyelőre ezekre nincs szükség.
a román blogon én is átrágtam magam korábban (google translate segítségével :) )
Azért érdeklődöm ennyire, mert épp egy felújított, PID-es classic coffee vásárlása előtt állok, amit '98-ban gyártottak. A házon nincs a kék-piros kancsó motívum (ez nem tudom mit jelenthet), OPV és hármas szelep abban is van (mondjuk nem tudom, hogy ez gyári-e, erről van tipped?) Ára 60 körül lenne, ahogy látom a piacot ez rendben is van (szerintetek?)
Köszi, végül már döntöttem, dönteném "kellett", mert ma volt pár órám elmenni a gép/ek/ért. Végül beleszerettem az Isomac-ba, csábító volt h már benne van a rézcső-PID illetve a szükítő, és tényleg (belülről is) szép állapotú a gép. Arról nem beszélve, hogy az eladó olyan shot-ot húzott vele (PallYoc kávé - keresztapper-féle Puck Perfecter - Fragola-féle maroktamper), amit én (sajnos) jó darabig még biztos nem fogok tudni... :(. És nagyon szép is a gép, ami külön előny! Mindenesetre kösz a választ, remélem nem döntöttem rosszul.
a román széria nem 2015-től indult és az a különbség a korábbi típushoz képest, hogy a régire felülre volt írva a "classic" írott betükkel, a román gyártmányra meg alulra nyomtatott betükkel?
Amit linkeltél (gyönyörű darab) és amiről írtad, hogy a régi fajta és korrodál, az a Gaggia Classic Coffee. De ezeket is gyátották Romániában? Ez nekem új infó (lenne).
Az első mondat kritikája teljesen jogos. Pont ezért kértem véleményezést.
Az meg nem érzem úgy, hogy le/rá lennék beszélve az automata/karos gépekre. Teljesen korrektül el lett mondva a vélemény. A döntés meg már úgyis nálam lesz. Ami nem egyszerű a semmiből idecsöppenve.
Megint csak bocs, de úgy emléxem, mintha azt is írtad volna, hogy használtat gépben, magánszemélytől minden gari nélkül nem akarsz venni.
Innen, erről a fórumról vagy éppen a Prohardver KV-s fórumáról az esetek 90 %-ban ugyanakkor nyugodt szívvel vehetsz használt gépet, csak ezekre lehet, hogy várni kell.
Simi vagy épp Fragola/Lali.hu fórumtársak kezei közül kikerült, használt, felújított, tuningolt KV-gépeket pedig tuti biztonsággal megveheted, javaslom, nézz rá a másik fórumra is. A helyedben kezdőként tök' ismeretlentől se a vateráról se a jófogásról nem nagyon vennék KV-gépet. /Csak egy ötlet: a youtube tele van gaggiás videókkal (nemcsak gaggiásokkal persze)..., érdemes lehet azokat is nézni, hátha kedvet kapsz a karos gépekhez. :-) /
...és továbbra is: nehogy úgy érezd, le akarunk beszélni minden áron az automata gépekről, de az igényeidet ami a KV-t illeti, csak te ismered, ha nem akarsz tökölni, akkor maradj az automata gépek kínálta /látszólagos :-)/ kényelemnél.
Hát ha már így idecsöppentem, akkor tovább kérdezgetek, hajlok a kétfelé szedett kávégép felé. Az egyik fele esetleg ez lehetne, erről milyen vélemény? Gaggia New Baby fehér kávégép 46 E ft, felárért OPV tuning 9 bar 50 E ft a Vaterán.
Én jelenleg csak az ECM Casa 2-ről tudok némi véleményt formálni, ha ez segít valamit. Lévén most is a vele készített kávét kortyolom...🙂
Szóval a konstrukciót tekintve szerintem egy nagyon jó masina, kategóriájában nagynak számító (0,5L) réz bojlerrel, réz opv-vel. Tulajdonképpen műanyag alkatrész nincs benne víztartályt kivéve. Tuning szempontjából nemsokára többet fogok majd tudni mondani, most cserélek benne majd felső szűrőt, és kap majd nemsokára egy pidet is. A hőstabilitása is rendben van, a gőzölés pedig szintén kiváló, hamar beletanultam kezdőként is. Két negatívumát látom egyelőre, mégpedig a víz utántöltés kicsit macerás, illetve a gőz cső fix, ez mondjuk nem igazán optimális, de gondolom a cseréje egy állíthatóra megoldható.
"Függetlenék" fórum szekciójában van kifejezetten automatás topik. Nem tudom persze, hogy a minél több infó mennyiben segít a végső döntés meghozatalában, de ha maradsz az automata gépnél, akkor lehet, hogy ezen a másik fórumon a konkrét általad kinézett gépre vonatkozóan részletesebb választ, segítséget kapsz mint itt, mert itt azért alapveteően nem az automata gépeket dicsőítjük.
Automatás kávét sokfélét ittam már, és kávézóban (nem topszintűben) is párszor, ez utóbbit tényleg nem sokszor. Egyik sem volt rossz, de nem tartottam egyiket sem kiemelten finomnak. Inkább csak a legutóbbi minőségi kávézóban fogyasztott kenyai kávé okozott csalódást, de talán csak az ára miatt, igazából rossz nem volt. Az igazság az, hogy egy esetben viszont ittam nagyon finom kávét, kapszulásat. Sajnos nem kérdeztem meg hogy milyen volt, utólag meg már nem tudtam kideríteni, mert a kávégép gazdája folyamatosan cserélgeti a fajtáját és nem emlékezett rá hogy milyennel kínált. Szóval van remény. :)
Nem jön ki hülyén! :D Én is odaírtam, hogy eladnám a gépem. Nem sajnálom, hogy ezt az utat is bejártam. Tanul belőle az ember. Más valakinek, lehet hogy maga lesz a tökéletes kávézás. Sajnos túl sokat járok kávézóba és sokkal feljebb van már a léc :D Attól független ezek jó kis gépek a maguk kategóriájában.
Nem akartam ide leírni, mert hülyén jön ki, hogy egy ilyen párbeszéd után az én gépemet ajánlom eladásra. De ha valaki kifejezetten olcsó, mégis megbízható gépet keres, nálam van egy kis Miostar Bistro eladó. Konkrétan az a fehér, amiről a blogon is írtam. 20e Ft-ért szeretném eladni. Saeco belsős kisgép, nem nyomásfokozós. (A blogon van róla sok fotó, ha azon felül kell még valami, szívesen lefotózom.)
Katoczi válaszára reagáltam én is. Most vasárnap megyek új gépet és örlőt nézni. Ha úgy alakul, akkor a mostani gépem eladó lesz. Gaggia Gran Style (szeptemberi, garis)
Ez azért egy erősen extrém eset, ráadásul az erre adott válaszainkból is sejthető talán, hogy az itteni nagy többségnek sem ez az irányultsága az otthoni KV-zást illetően, továbbá ha olvastad, a nászajándék ötlet címzettje sem "kezdő". Mindezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy az automaták alternatívájaként számba jöhető karos gép + őrlő alapesetben sem kerül több százezer forintba.
A daráló a kulcsa mindennek. Egy 30k körüli Greaffel (cm702) szvsz egy olcsóbb karossal is vered az automatát. Ha esetleg belefutsz online egy Gaggia Babybe vagy Classicba, akkor hajrá, ha működőképes ne gondolkodj, olcsón javíthatók ha van is gond velük (nem szokott). A Pure, Deluxe és hasonló Gaggiák felejtősek, Cofee még jó lehet. Esetleg írj rám pár nap múlva, most kezdtem próbálgatni egy belépő szintű presszógépet amiben nem nyomásfokozós a kar, ha veri az automatát már siker.
"Mielőtt írtam volna ide, átolvasgattam az utolsó pár oldalt, és való igaz, tűnődtem rajta, hogy kérjek-e itt segítséget. :)
Szóval ezek a több száz E ft-os gépek már nem az én világom, elnézést kérek...."
Ezer bocs, de egészen pontosan hol olvastál itt olyan" több száz E ft-os gépekről", amelyet/amelyeket bármelyikünk kifejezetten Neked ajánlott volna, mondjuk az automaták helyett? :-)
Károly itt lent (olaszpresszo), azért szerintem nagyjából megírta a frankót. Ezen automaták műszaki tartalma, megbízhatósága azért forintosítható, és én is csak azt tudom ismételni, amit Karesz is: a hirdetési portálok zsúfolásig tele vannak az eladni kívánt használt automata KV-gépekkel, és a KV-gép szervizek is ebből igyekeznek maguknak hasznot..., vajon miért??
A cél nem a csúcs eszpresszó, csak egy elfogadható minőségű. A podokat az üzemeltetési költségek miatt kizártam. A legolcsóbban 60 ft-ért találtam, ezzel még baj nincs, de jellemzően 120-180 ft-ért láttam, ennyit meg biztosan nem szánok rá. Az automatában igazából csak az ára vonz, a kényelem csak bónusz. Nagyrészt úgyis én főzök majd kávét. De a karos ajánlatokat is meghallgatom, ahogy az előző hsz-ben is írtam. Persze kérdés, mit lehet kihozni az automatához képest ennyi pénzből. Gondolom, (nem tudom csak gondolom) a boltokban kapható 15 baros 35 E ft-os alapgépek egy olcsó darálóval nem ad az automata feletti minőséget.
Szia, csak egy kérdés: mi vonz az automatákban? Az egyszerűség és a gyorsaság, meg az, hogy akár a család legapróbb és legöregebb tagja is le tudja főzni azt a kávét? Vagy a csúcs eszpresszó a cél? Ha nem tisztán az utóbbi, akkor talán a srácok E.S.E. POD gépeket is ajánlhatnak... Azért írom ezt, mert bár én nem vagyok hozzáértő, de megjártam már két éve ezt az utat... Ugyanitt kérdezősködtem, a srácok a karos gép plusz daráló kombot ajánlották nagyon segítőkészen, és nekem! nem volt jó választás (Gaggia Baby és egy nem túl profi daráló) mert barátnőmet sehogy sem tudtam megtanitani, hogy kell darálni, csapolni, elmosni mindent és mindig panaszkodott, hogy ez sok macera, nem éri meg. Ha ez esetleg nálad is lehet probléma, akkor talán POD gépet is nézhetsz, ami közel karos szintet hoz, de tuti jobbat mint az automata (én is éppen most szeretnék ilyet az említett karos gép után) :)
Mielőtt írtam volna ide, átolvasgattam az utolsó pár oldalt, és való igaz, tűnődtem rajta, hogy kérjek-e itt segítséget. :)
Szóval ezek a több száz E ft-os gépek már nem az én világom, elnézést kérek. Szeretem a kávét, szeretnék felfelé váltani, de ilyen szinten nem vagyok műkedvelő. A menekülés oka ezen ársávú gépeknek a maximális lehúzása, ez azért kicsit meglepett. De ezek szerint alapvetően az automata kivitellel van baj.
Ezt a Saecot talonban tartom, azonnal nem akarok beleugrani a vásárlásba, ha kibírtam 25 évet, pár nap még belefér, vagy max. ez a hónap.
Ha már egyértelműen a karos gépek + daráló vannak ajánlva, akkor lenne erre javaslat? Azt írtam hogy esetleg megduplázom a keretet, de hat számjegyű árig már nem mennék el. Használt cuccot magánszemélytől, pláne postán (Hajdú megyén kívül) nem szívesen vennék. Vagy új, vagy pedig használt cuccokkal foglalkozó garanciát vállaló vállalkozás jöhetne szóba. Gondolom az sem bűn, ha egy hónapban a főzőt venném meg, majd egy hónappal később egy elfogadható darálót. Azt már csak óvatosan jegyzem meg, hogy van működőképes darálóm, minimum 40 éves kis apró szovjet csoda. Feltételezem, hogy nem ilyen darálóra gondoltatok. :)
Ez olyannyira igaz, hogy a munkahelyen lévő QuickMill Aquavivát, ami az automaták között az egyik legjobb kávét adja szénné alázott egy karos gép úgy, hogy hozzá a kávét indulás előtt reggel otthon daráltam, majd pici üvegekben adagonként lezárva tartottam délutánig. A kávé nem egy újhullámos csoda volt, hanem Paljoc Spicy Italy-ja. Tudom a QM darálóját nem lehet együtt emlegetni a HG1-el, de akkor is meglepett, hogy közel fél nap után kiváló eredményt adott.
Sziasztok, egy kérdésben tudtok-e tanácsot adni? Rancilio Silvia, ECM Casa II, illetve - esetleg - Isomac Venus használt gépek közül szerintetek van-e olyan, ami szignifikánsan jobb konstrukció, esetleg jobban/könnyebben tuningolható a másik kettőnél? (Vízterítés/vízterítő tuning lehetőség, hőstabilitás, gőzölés,etc.) Otthoni használatra, napi átlag 4-5 kávé, amiből 2 tejes, tehát gőzölés is fontos. Előre is kösz a válaszokat.
Neked nem érdemes, mert azt mondtad, a tejgőzölés nem érdekel. A kétkazános gépek abban jobbak.
Az ársávon nem érdemes emelned, ha maradsz az automatánál, az Odea Gónál innen egyik sem lesz érezhetően jobb. (Tkp. mi bajod van vele, hogy mióta kiejtettem, menekülsz?) A többletet költsd az említett tuningra és szemes kávéra.
Akkor érdemes több pénzt költeni, ha mégis vállalod a külön "karos" gép, külön daráló jelentette macerát. Ebben a topikban alapvetően ez az ajánlott, mert a több munka árán sokkal jobb minőséget lehet elérni.
A leírtakon kívül nekem egyéb bajom is van az automatákkal. Úgy érzem, hogy soha nem tiszták. Mármint értem én, hogy van tisztító program is, meg minden. De vannak olyan részek, ahol kifolyik a kávé és azért nincs elmosogatva minden nap. Olyan, mintha a kávégép karját minden nap csak folyó vízzel öblíthetném. (Én minden kávé után elmosom és szárazra is törlöm.) Nem szeretem, ha a lerakódások adnak egy plusz ízt, amit szinte minden automatában ki szoktam érezni pár hét használat után. Nálam ezért kizáró dolog, még akkor is, ha vannak olyan automaták, amiket pl. kifejezetten jónak tartok. A Simonelli-nek van pl. egy régebbi automatája, ami nagyon tetszett és használtan is volt már a Vaterán 80-ért. Fém dugattyú, fém tamper tömörítette benne a kávét egy fém perselyben. Láttam ilyet belülről működni. A tömörítő szerkezetet egy menettel és rugóval lehetett állítani, fokozatmentesen. Egen impozáns mechanikája volt. Ügyesen beállítva, szerintem közel eszpresszó minőség nyerhető ki belőle. (Legalábbis nem láttam okát, hogy miért ne.) De azért a legtöbb automata nem ilyen. Megvizsgáltam már pár automatát, kíváncsi voltam, hogy épülnek fel. Sok volt olyan, ami a rejtett részeken (amit kívülről nem látni, ahol a kávé kifolyik) végig fel volt penészesedve a tömörítő szerkezetig. Persze az ember nem látja, nem zavarja. Rengeteg az eladó a használt automata. Brutális mennyiségben vannak pl. jófogáson. Olyanok is, amik kívülről hibátlanok. Miért is? Megunta a használója a design-t? Vagy mi volt a baj? Nem ízlett a kávé? Egy JÓ karos gép szinte örökös darab, pici karbantartással abszolút tisztán is tartható. Amennyiért ma az emberek automatákat vesznek, amik különböző tejes italokat is készítenek, mindig elcsodálkozom, mert sokszor nem kevés pénzről van szó (esetenként többszázezer Ft). Full műanyag mindenük, pici helyre agyonkomplikált gépek, rengeteg elektronika, ránézésre is max 2 évre készültek, a javítási lehetőségeik pedig limitáltak, minden egyes típushoz teljesen külön alkatrészek, semmi szabvány. (NEM a használt SAECO-kra gondolok.) Mindezt azért, mert nem hajlandóak az emberek darálni/tamperelni/tejhabot készíteni, hanem egy gombnyomásra szeretnék. Ha így van, ezekkel a problémákkal és a csökkent minőséggel együtt kell tudni élni. De sok ismerősöm, aki automatázik rájött, hogy "ő már nem is szereti a kávét". (És néha jön a rácsodálozás, ha rá tudom venni őket, hogy jöjjenek el hozzám és igyanak egy kávét, hogy ez "teljesen más". Igen, az. Teljesen más.)
Azért lenne ez a bolt, mert itt lakom, a garanciális problémák érvényasítésével nincs gond. Helyben tetszőleges gépet ki is lehet próbálni.
Maradnék az automata vonalnál, és akkor a Saeconál. Abban gondolom egyetérthetünk, hogy a Szarvasi főzőhez képest többszörös lenne az előrelépés. Inkább az ársávon emelnék, azért 100 E felé már nem mennék. A kétkazános gépeket ajánlották még a figyelmembe, ezeket érdemes nézni?
Először is legyen meg a gép, a kávé váltásra majd utána visszatérünk.
Több pénzért a Taleákat is választhatod, de ha már automata, akkor nem jársz jól, ha elhagyod a Saeco márkát. Egy tényleg jobb automata létezik csak, a Quick Mill, de nem ebben a boltban és árkategóriában. A többi itt megtalálható vagy nem ad még annyira sem finom kávét (a német és svájci márkák), vagy a masszívságban marad le (DeLonghi).
Mások is alkalmasak ennyire, pl. az Xsmall, Talea, de azokból most nincs az általad kinézett üzlet kínálatában.
Az automatáknak van néhány közös rossz tulajdonságuk, pl. a darálójuk gyárilag túl durvára őröl még a legfinomabb állásban is, a vízmennyiség pedig túl sok a legrövidebb állásban is, emiatt adnak jellemzően eszpresszó helyett híg löttyöt. Másrészt pedig gyakran van bennük 1-2 műanyagalkatrész olyan helyen is, ahová mindenképpen fém kellett volna. (Pl. gőzcsap.) Vagy fém, de túl puha és gyorsan kopó, jellemzően a darálórészben.
Az Odea és generációtársai engedik, hogy egy szerelő felülbírálja a gyári minimumokat és még szűkebbre állítsa a darálót, kevesebbre vegye a vizet (azaz nagyobbra a nyomást), ami nagyon pozitívan hat a minőségre. Ez persze garanciavesztő, úgyhogy a lejárata napján érdemes megcsinálni. Amellett ezekben jó kerámia őrlőkés van, és azt mutatják a tapasztalatok, hogy ha megkapják az előírt gyakoriságú tisztítást, akkor elég tartósak. Ami elromlik, azok jellemzően csak olcsó szilkongumi alkatrészek, és olcsón kapható pótlás.
Nemrégiben ittam egy tokaji kávézóban a kollégámmal kenyai kávét. A véleményt látta az arcunkról a barista. Mit mondjak rá, 12 E ft/ kg ár ellenére nem ízlett.
MIndenképpen próbálj ki friss pörkölésű kávét. Paljoctól a GetUpot,ha erősebbre vágysz, de szinte az összes többi arabica. http://www.pallyotzcoffee.hu/#coffee
25 évi napi 2-4 presszókávézás után eljött az ideje hogy lecseréljem a leharcolt Szarvasi presszó főzőt. Egy felújított automata főzőt veszek, a kavegepek.net boltból. Nézzetek már rá legyetek szívesek a kínálatukra, max. 50 E ft-ból mely gépek, amelyek ajánlhatóak, esetleg melyek kerülendőek? Cappuccinót nagyon ritkán iszunk, ilyen funkció nem fontos. Esetleg a hajnali kávézás miatt a csendes működés lehet szempont. A másik, nehezebb dió maga a kávé. Szinte kizárólag az Omnia classicot ittam eddig, tudom hogy ez a hulladék kategória, na de ez ízlik. :) Szeretnék áttérni arabica kávéra, akár 10 E ft/ kg-ig is elmennék, de amiket ittam eddig vendégségben, egyik sem ízlett. Lehet az a baj, hogy az Omnia ízvilágot keresem. Esetleg a szemes Omniából milyen kávékat főznek ezek a gépek? Az egyébként valós, hogy az arabica kávék harmadannyi koffeint tartalmaznak, mint a robusták, vagy ez téves?
A 2015 után gyártott GC bojlere rozsdamentes acél lett, ami akár jó hír is lehetne de nem az, mivel ezen kívül elhagyták az állítható opv-t és más lett a fej is. Gyakorlatilag GC házba rakott Pure.
Graefről azt szokták írni, hogy vedd a 702-t, nem éri meg a különbséget a nagyobb.
Köszi a hozzászólást, nézegettem gépeket a használt piacon (Technosystem, La Piccola és Covim Nemox, ebből mintha láttam volna egy hirdetést, amiben 80db gépet árulnak)... De hát ugye a többségük használt (kivétel a Nemox, ha adnak el darabjával a 80 db-ból, mert akkor talán az jó vétel lehet), ezek a Faber meg Lollo gépek meg jó áron újak lennének.
Találtam egyébként videot a Faber Slot gépről, hátha Nektek mutat valamit. Mellesleg a youtube-on sok csapolás látható ilyen géppel, nem látom rossznak, persze ez csak laikus vélemény.
Sohasem hallottam ezekről a gépekről. (Tudom, akkor minek szólok hozzá?) Amiben biztos vagyok, hogy az RDL Sweet változatai, La Piccola Bat/Sara és a Didiesse Frog jók.
Szeretnék egy kis segítséget kérni! A következő napokban/hetekben szeretnék vásárolni egy POD-os gépet (egyszerűség és gyorsaság a fontos a minőség mellett, ezért lett POD), és azt kérdezném tőletek, hogy érdemes-e egy új Lollo La Lollina-ba beruházni? A Lollo honlapján azt írják, hogy a belső kb egy az egyben Faber Minicoffe, ami meg a leírás Faber Slot, csak nincs víztartály. Esetleg érdemesebb a Faber Slot-ot nézni? Jók ezek a gépek? Köszönöm a segítséget!
Vedd meg neki kenyai farmlátogatás címén ezt, plusz a 2. részt. :))
/Megjegyzem, a legendásan színvonalas magyar tv-s útifilmek (Rockenbauer és társai) talán utolsó képviselője ez a hajdani sorozat, és még a KV-ról is esik benne pár szó és kép./
Én nem venném el a barátod elől a döntést kávéfőző vásárlás ügyben. Csak hadd döntsön Ő!
Tapasztalatom szerint nincs olyan szabály , hogy a drágább kávéfőző jobb kávét főz.Ezért minél drágább a kávéfőző annál nagyobb a bukás lehetősége. Tehát az én javaslatom, az hogy boríték és pénz a borítékba.😊
Ilyen barátokra lenne szükségem nekem is :) Hasonló szettel rendelkezem mint a barátod, így leírom én részemről minek örülnék, hátha segít. Fontos, hogy kipuhatold mennyi hely áll rendelkezésre a kávésarokban, mert ezek a gépek a nem kicsik méretüket tekintve. Részemről én jobban örülnék ha nem kellene mindenemet "kidobnom". Szóval én egy karos pavoninak nagyon örülnék a silvia mellé. A nem kevés maradékból meg egy látogatás egy kenyai kávéfarmra, vagy valami ilyesmi. És akkor a menyecskének is lenne életre szóló élmény, a kávébuzi meg akkor igazán kávébuzi, ha van egy karos gépe is :) Tuti mindkettőben kitörölhetetlen emlékek maradnának. Az örlő már kényesebb téma, ki kellene puhatolni egyáltalán van-e róla elképzelése. Csak saját véleményemet írtam!
800eFt-ért lehet már ültetvényt is kapnátok Etiópiában? :)
Mindenestre kérlek számolj be már itt, hogy mi lett a nóta vége és mi lett a reakció!!
B@sszki, 800 ezerért már akár üzletrészt is vehetnétek neki(k) nászba egy jobb vidéki KV-zóban. :))
Szerintem, lehet hogy jobb lenne finoman kipuhatolózni ekkora összegnél azt, hogy nem inkább a 47. mikrót kérnék-e 20 rugóért és a maradék 780 ezret szerényen de egy összegben egy kis fehér borítékban ráragasztani a 47. forgótányérjára? :-)
Amúgy pedig esetleg egy jobb félkarú rablót a Silvia mellé...? Nem tudom, hogy pl. a Creminák mennyiért mennek most újban, de lehet persze hogy ezekhez meg még talán kevés is lenne a 800 rugó. /?/
A HX-es csodákat én elkerülném ha már ekkora a keret valamilyen dual bojleres csodát néznék pl egy La Spaziale Mini Vivaldi és mellé egy jó ipari darálót (szépen becsomagolnék itt a fórumon Lali.hu-tól egy Royalt.
Kávébuzi haveromnak bekötik a fejét végre (neki se legyen jobb mint nekünk) és arra gondoltunk, hogy nászajándéknak kapna tőlünk egy komolyabb darálót meg kávéfőzőt. A női ágról úgyis lesz 46 db mikrohullámú sütő meg ledes medvecsapda.
Egy szabad szemmel is jól látható összeget, kb. 800 ezer forintot dobtunk össze. Mit javasoltok ebből venni? Nyilván csak az új jöhet szóba, hiszen mégiscsak ajándékról van szó.
Jelenleg egy Rancilio Silvia - Rocky párossal nyomja, ehhez képest kellene egy jó nagyot előrelépni.
Rocket Fausto - Rocket Evoluzione R páros eddig amin gondolkozunk, de nagyon szívesen meghallgatnánk egyéb ötleteket is.
Van a kedves fórumozók között nyíregyházi, aki szintén szeretne (rendszeresen) friss pörkölésű kézműves kávét rendelni, hogy osztozzunk a szállítási költségen?
"Egyébként ezen a fórumon szoktak eladő gépeket kínálni (azért érdem, mert itt pl. nikon fényképező témában van kimondottan szaki és kimondottan adás-vétel fórum)..."
Igen, szoktak, ahogy itt alattam is látod! :-) /Ez szerintem jó ár is, csak talán a Pavoni nem igazán kezdő gép./
Egy "berezezett", felturbózott, szakik által átnézett régi Gaggia Classicot - egy kis szerencsével, és még több türelemmel - akár tudnál is venni 100 ezer alatt, de ismétlem: ha beleszerettél a zsír új Lencsibe, vedd meg azt!
Nem tudom írtam-e (vagy csak akartam), de szakitól, szervízből benne lennék a használtban, írtam is már ét szervíznek és ha ezt olvassa szaki akkor előre is köszönöm ha van ajánlata számomra.
Egyébként ezen a fórumon szoktak eladő gépeket kínálni (azért érdem, mert itt pl. nikon fényképező témában van kimondottan szaki és kimondottan adás-vétel fórum)
"Ezután találkoztam a Lelita Annával, erről jókat láttam olvastam, de olvastam olyan szakértő (sznob?) írást, ahol negatívumként hozták fel, hogy még nem bizonyított a cég. Viszont a műszaki adatai (leszámítva az 57-es kart) engem kezdőként meggyőztek..."
Ha kezdőként meggyőztek a műszaki adatai, akkor vedd meg a Lencsit! Ha én lennék kezdő, tuti, hogy nem venném meg, sőt egyáltalán nem adnék ki új gépért 100 + x ezer rugót, de persze ez csak a személyes véleményem. A kézi daráló helyett, amiről írsz, kapásból vennék vmilyen villanyosat.
Vannak megbízható hozzáértő fórumos KV-gép szakik, akiktől kezdőként inkább vennék egy alap- de megbízható kisgépet, mint bármilyen új gépet. ...De mondom, ez csak a saját véleményem és tapasztalatom, és nem is vitázom azzal, ha vki csak új gépben gondolkodik.
A már lerágott csont kérdés mögé állok be én is: 100 THUF-ért eszpresszó gépet szeretnék daráló nélkül (az van kézi), újat (vagy esetleg szervíz által felújítottat).
Jó néhány napot rászántam tesztek olvasására, videók nézésére, először a Gaggia Classicot néztem ki, de sajnos a 2015-ös modellről sok jót nem olvastam. Egy román blogon találkoztam pozitív kritiával, de mivel ott gyártják nem biztos, hogy objektív volt a teszt.
Ezután találkoztam a Lelita Annával, erről jókat láttam olvastam, de olvastam olyan szakértő (sznob?) írást, ahol negatívumként hozták fel, hogy még nem bizonyított a cég. Viszont a műszaki adatai (leszámítva az 57-es kart) engem kezdőként meggyőztek, a PL41TEM-ben pedig van gyári PID (erről is olvastam pro kontrát...)
szóval a segítségeteket az ész érvek összeszedésében kérem ami a Lelita mellett vagy ellen szólnak. Ezen kívül persze ha van a fenti paraméterek mellett más márka/típus javaslatotok, azért ezer köszönet előre is!!
Saját szórakozásra keresek olyan tanfolyamot, ahol többet tudhatok meg a kávé kultúrájáról kezdve a különböző növényektől a filteres vagy espresso kávé helyes készítéséig. Nem barista képzést keresek, inkább a sommelier kávés megfelelőjét. A profilhoz tartozó email címemre minden ajánlást vagy önreklámot szívesen veszek.
Eladnám jura ena 5 kávé gépem! gyönyörű állapotban és ritka piros színben! ára 100darab Mátyás 😀az eladás oka új gép vásárlás! érdeklődni privin itt vagy a nemethi123@freemakl.hu címen!
Nagyon újnak, eddig még nem használtnak néz ki, valóban. /Nem Classic, de ez szerintem ennél a típusnál is jó ár, lefele kerekítve pedig akár még jobb lehet./
na köszi a tanacsokat, vegul csak 20 dekarol van szo :) az ibit a durva es a kozep allas koze tettem, de inkabb a durva felé picit, tapintasra akkor lett leginkább olyan bontott téglás állaga!
kollega hozna egy kiló kávét hogy őröljem le neki a bialettijébe (iberital challenge-em van). jól gondolom, hogy (nyilván kávéfüggő is, meg ha egy kilót lenyomok, azt már úgyis megette a fene mire elfogy neki) a közepes és a legdurvább között kb 2/3 úton a közép felé ha beállítom, akkor nagyjából jó vagyok?
Sok minden befolyásolhatja a végeredményt. Ugyanaz a kávé más csomagból már más beállítást kívánhat a darálón. Mint már lennebb tanácsolták, próbáld meg durvábbra darálni és erösebben lenyomni.
Kétkaros Escobar kávéfőző , étteremben. Elkezdett vizes maradni a zacc, az egy és a kétszemélyes is mindkét fejen(az őrlemény tömege nem változott, bár próbáltam többel is, de nem segít,kávé nem változott, illetve vakszűrős tisztításnál szépen lefúj a szelep). Mi lehet a baj?
Alapvetően egyetlen automatát sem ajánlunk. Rossz a befektetett pénz -- visszakapott eszpresszófinomság arányuk. A drágábbaknak, mint a Jura, még rosszabb (egy olcsóbb Saecóhoz képest).
Sziasztok! Férjemnek szeretnék karácsonyra automata kávéfőzőt. A közös feltételeink: babos, latte-cappuccino funkcio. Jurát néztem ki f50,c5,akivel beszéltem mondta,hogy gondoljam át,azok már régiek és ajánlott egy kevésbé régit,a jura s9 otc-t. Fél év garit kapok rá. Az elsök 60-100között mennek,utóbbi 120.000. Ausztriába most van egy jó akció. Krups,új gép 106.000 kb.2év gari. Tudom,hogy nekem kell mérlegelnem. De nem megy. Jurára régóta vágytam,de 120nál többet nem szetetnék erre.
LELIT Anna-hoz akarok venni egyes kifolyócsőt a portafilterre, de kifejezetten erre a márkára nem találok. Olyat találtam, hogy 3/8-os egyes kifolyócső, de nem tudom, hogy az milyen méretet jelent. Nincs mellé felsorolva a LELIT a márkanevek között. Tud valaki segíteni, hogy ne bukjam a szállítási költséggel együtt az árát, ha kiderül, hogy nem jó rá?
Tudom a vízkövesedés örök téma, de érdekelne, hogy Norda és Oscar mellett is kell ezzel, azzal savzgatni? Mindkét bojler réz. Három éves, eddig csak így volt használva, aktől vettem kifejezetten lebeszélt a vízkőtelenítésről.
Persze. De a hideg zsíroldó is. Ha erősebbet veszel, pl WELL DONE,ahhoz nem árt maszk és kesztyű is. De szerintem szűrőt gyengébbel is elég tisztítani, rossmann,dm tele van ezekkel. Csempére ragadt zsírt,koszt is kiválóan eltávolítja.
Van most egy Poemia kávéfőzőnk, aminél kéthavi program, hogy a szimpla fenekű szűrőt tűvel át kell döfködni, hogy a pici kávészemcséket kiszedjen. Ez a szer ezeket is oldja?
Sziasztok! Egy kis segítséget szeretnék kérni. Van egy Saeco Odea Giro kávéfőzőm és az lenne a problémám, hogy elkezdi főzni a kávét, majd rövid idő után csak kb. víz jön belőle, üríti a pogácsát és a kazán kifolyó szelepen ami a KPE-be csatlakozik, onnan még elkezd dőlni a víz. Így kb. a beállított mennyiség fele lejön gyenge kávéként, a többi meg az alsó tálcán landol a főzés után. Ha gőzölök/forró vizet csinálok, akkor hasonlóan dől a víz kifolyón.
Tapasztalt már valaki ilyet, vagy tudna segíteni, hogy merre induljak el?! (szolenoid ésvagy környékére gyanakszom) Segítséget előre is köszönöm. Üdv Ádám
u.i.:Nem tudom, hogy számít-e, de amit most cseréltem a KPE tömítések és a gőzölőnek a csapját, mert el volt repedve.
Mivel ajándék lesz, ezért a designra rászánom a felárat, viszont a kávè minőségèből nem szeretnèk alább adni, ezért fordultama fòrum szakértő közössègèhez :)
én most ilyet szereztem a szülőknek, potom 5000-ért. nagyon Delonghis, de meglepően finom kávét ad, vastag cremával - főként ugye a nyomásfokozós kar miatt. az előző tulaj lecserélte valami modernebb masinára, ennyiért meg nem hagyhattam, hogy a szekrényben porosodjon. alig volt vízköves, szétszedtem az egészet, vadonatúj állapotban volt. FiF ES35, több néven is futott, ez egy olasz típus.
Az egy DeLonghi átcímkézve és dizájnosabb burkolattal. Tényleg elég jól is néz ki, de nem fog annyival jobb kávét adni egy Via Venetónál, hogy az megérné bármennyi pénz kiadását.
Sziasztok! Kinek van tapasztalata Kenwood ES021 kMix karos kávéfőzővel? Szeretnék venni egyet, de nem tudom, milyen kávét főz. Jelenleg Saeco ViaVenetot használok legnagyobb megelegedessel kézi Hario orlovel. Csak azert kerdezem, mert volt nalam egy Philips Poemia, es kozel sem tudtam vele olyan kavet fozni, mint a ViaVenetoval. Nem szeretnek lukra futni vele, mert ahho lenyegesen dragabb, mint a viaveneto.
Világért se, ez a design nagyon rossz bármiféle kávékészítéshez! A Brikkának is egyenletes szemcseméretre van szüksége, tehát kúpos vagy tárcsás darálóra.
Sziasztok! Nagy nehezen kibányásztam a dupla vezetéket a régi Ulka szivattyúból. Ezen kívül volt még egy,ami szerintem a földelés vezetéke-sárga-zöld.Az új szivattyún gondolom a dupla vezeték megy az egyik a sárga-zöld a másik csatira,de nem vagyok benne biztos,melyik a föld. Van egy piktogram egy lefele fordított háromszöggel-alatta vonallal. Ez lesz a föld? Bocs a buta kérdésekért,de nem vagyok gyakorlott ezekben a dolgokban. Várom válaszaitokat. Köszönöm!
Nem tudok biztatot mondani, szerintem szerencse kerdese is, hogy belekerulsz-e egy ilyen szivasspiralba. :)
Nekem raadasul ugy tunik, hogy a kazanbol levalo darabka dugitotta el, nem is annyira a vizko. Eveken at citromsavas, inkabb gyenge mint kozepes vizkotelenitest csinaltam, felevente, evente egyszer. Cserebe egyszer forralt csapvizzel itatom. A jelek szerint igy kellett vagy 5 ev mire az elso problemak jelentkeztek. Ettol tehat surubben csinald. Aztan vettem hivatalos Gaggia vizkotelenitot, az feltunoen hatekonyabbnak bizonyult, mint az itt kozkezen forgo citromsavas recept.
Folyamatos hasznalat mellett azt vettem eszre, hogy a viztartaly aljan is ossze tud gyulni valami lebego, vizkoszeru cucc, Emiatt egyreszt erdemes nem ratolteni a friss adagot, hanem neha obliteni, masreszt pedig a szivocsovet feljebb huzni kicsit az aljatol, hogy ne a zavarosban halasszon. :)
Ha allandoan visszater a dugulas, akkor nincs mit tenni, egyszerre az egeszet kell szetkapni, bojlerestol, mindenestol, kulonben mindig maradni fog valahol egy kis szemcse ami aztan a 3 jaratuban landol.
szétszedéskor sűrített levegővel kicsit "meg lett fújva" az összes járat, ezen túl mit érdemes még tenni a tisztítás érdekében? illetve a jövőre nézve mivel lehet elkerülni? egy ideig nordáztam, jó régen, de nagyon zavart hogy milyen mennyiségű hulladékot termelek vele, plusz kb a párizsi gran cafe opera árszintjére tudtam azzal hozni egy shot-ot... bwt-s beépített víztisztítóval szemezek egy ideje
Segítséget szeretnék kérni. Rancilio Nancy-m van,vettem bele egy Ulka Ex5-ös szivattyút,szerettem volna kicserélni a régit,de nem olyan a szívóági csatlakozója,mint a réginek. A régin egy fekete L alakú műanyag idom van belecsavarva a szivattyúba,a másik végére lehet ráhúzni a csövet. Az új Ulkán csak egy műanyag pöcök van,amire közvetlenül lehet ráhúzni a csövet,de ez így nem jó,mert megtörik a cső,mivel 90 fokban érkezik a cső felülről. Van erre valami megoldás,mit tanácsoltok? Köszönöm!
Eladó egy kb. 15 éves Grimac La Uno espresso kávéfőző. Új gépet vettem, ezért válok meg tőle, sajnos már 1 éve áll.
Nem tudom, hogy működik-e (elrakáskor még jó volt), de nem is célom ezzel foglalkozni. Valószínűleg egyébként is hamarosan fel kell újítani. Vízpumpa volt cserélve szervízben, az kb. fél éves használattal van benne.
Rendszeresen takarítottam, vízkőtelenítve is volt. Lágít
Hibái: - csepptálca esztétikai hibák, elődöm is ragasztotta már pár helyen, a műnyag néhány helyen törött, de funkcionál minden része - gőzcső gomb nincs, az eredeti letört róla, helyettesíteni lehet más gombtípussal
Tudja valaki mekkora a szőrőtartó belső átmérője egy Gaggia Classik Delux gépnek?Szeretnék ajándékba egy tampert, de nem kérdezhetem meg, azzal lebuknék:)Köszi
köszi... már a kezemben a cucc, a mágnes könnyen lejött, de a rugóig már nem jutok el, a gyárban úgy meghúzták, hogy nem bírom szétszedni - szerszámhiány..:)
Jo esellyel a haromjaratu szelep dugult el. Szembol nezve bal oldalt, a pumpa mellett, a kazanra szerelve. Vedd le a kazanrol es egeszen a rugos reszig kapd szet.
ha már előjött a bojler, a pumpa meg a gaggia classic...
3 éves GC-m egyik napról a másikra csinált egy olyat, hogy bekapcsolás után semmi víz nem jön le (kar nincs bent, a hűtőcsapolásnál sem folyik ki semmi)
a hanga is furcsa, mintha halkabb lenne
pár hete volt az utolsó nagy tisztítás...
mit javasoltok, mit nézzek meg/szedjek szét/cseréljek ki?
A szegedi AVX meg a pécsi Danetti is árul Gaggia alu bojlert /az előbbi 3000-ért az utóbbi 3400-ért ha jól rémlik/, amelyik közelebb van/szimpatikusabb.
Nézegettem a Breville Prima latte gépét, alapvetően az egyszeű kezelhetőség végett. Ami elbizonytalanít, az a duplafalú szűrő, amivel adják. A jelenlegi poemia kávéfőzőban kéthavonta tűvel végig kell döfködni a lukakat, mert hajlamosak eltömődni. Egy ilyen dupla falú szűrő hogy tisztítható?
Hidd el van a a spájzban az is elég. Sajnos túl sok is.
A pörkölős őrület meg még engem sem ért el idáig. :)
Más téma: tanácsot kérnék Gaggia bojler ügyben a nálam hozzáértőbbektől. Szétszedés után hogy tisztítsam ki? Sajnos dremel-em, vagy műanyag körkefém fúróba nincs. Próbáltam egyharmad arányban vízzel kevert tesco-s value vízkőoldóval, valamint Puly-va,l de nem lett tökéletes. Megszáradás után durván vízkövesnek (gondolom Alu oxid) tűnik. :(
A bérgéppel is az a gondom, hogy a srácok nem vigyáznak semmire és egy építkezésen van kirakva ahol por, mocsok van. Ha tönkremegy, nem szívesen fizetnék ki egy drága gépet...
A 20e-res nespresso gépet pedig nem kell sajnálni :) A kapszulák ára is picivel van a párnás fölött, a minőség meg picivel rosszabb.
Szerintem igen. Nekem is Ranciliom van (md50), abban 3-4 év és hasonló havi mennyiségek után cseréltem le a (vsz szintén nem gyári) tárcsákat. A régiek sem koptak el teljesen, de tompábbak, mint az újak.
Hát nem, csak állítják magukról. A valóságban ehhez irgalmatlanul célgép kell. Szerencsére ezek jellemzően brutálisabbak is a darált kávésnál, kevesebb a kilógó, koszolódó, törékeny alkatrész.
Sziasztok! Télen a munkába keresek egy pod-ot kezelő gépet (a kapszulásnál olcsóbb de jobb minőségű ahogy tudom). Nem költenék rá sokat, úgyse fognak rá vigyázni a kollégák. Illetve használtba is gondolkozom. Ha beütöm a keresőbe amit keresnék, nem igazán találok semmit. Elvileg bármelyik karos gép ellátja ezt a feladatot ha egy pod-os kart teszek bele, nem? Egyébként itthon van rendes őrlőm, és gaggia baby twin gépem már vagy 4 éve és boldogan használom de túl nagy macera és drága lenne egy ilyen kombó a céghez... Havi ~300 kávé lenne lefőzve amúgy. Ha ez segít.
Csak eljátszottam a gondolattal,tetszenek a nagy "monstrumok". Biztos a gépem hibája volt az oka az elgondolkodásnak,de mostanra belátom,hogy otthonra ez e gép a tökéletes választás. lali.hu tanácsára megpróbálkozom első körben egy szivattyúcserével,nem nagy bukó,ha nem ez a hibája...
26 éves a pumpa benne,biztos nem árt a frissítés. Ha ez sem segít,marad a szakszerű javítás Laci által.
Igazából én inkább arra gondoltam, hogy meghibásodás esetén egy ipari monstrumot otthonról mozgatni sokkal macerásabb, és talán kivitelezhetetlen is, mint mondjuk egy kisgépet. A KV-zók esetében valszeg ennek megvan a kidolgozott szerződéses megoldása, azaz a szerelő meg a helyszínre javítani és nem fordítva.
Igen,nem az eget rengető fogyasztás volt a fő ok,hanem a meghibásodás. De belátom,maradok a Rancilio-nál,de valamit javítani kell rajta,az biztos. '91-es pumpa talán csereérett lett időközben....
Nem lebeszélni akarlak én sem az ipari technika háztartási konyhai alkalmazásáról, csak hát a helyigény, aztán az energiafogyasztás és a napi elfogyasztott KV mennyiség aránya, a meghibásodás esetén a szervizelés megoldása...stb.
Játszottam a gondolattal egy ideje,ami azért merült fel bennem,mert mostanában gyengélkedik szeretett Nancy-m,minden csapolás előtt ki kell engednem egy csomó vizet,mert lelevegősödik a rendszer,pedig nem látok szivárgást sehol a gép belsejében.. Egy csomó idő elmegy azzal,hogy visszaálljon a beállított hőfok. Nem tudom,mi lehet a hiba,talán a '91-es-egyébként működő-ULKA pumpa. Pedig tolja a vizet rendesen..Elég híg löttyöt húzok mostanában az 1 hónapos 50-50-es kávéból is.
Egy C.M.A. 1 karos gépről van szó,viszont az előző hsz-ből rájöttem még egy fontos dologra,többféle kávét is iszunk (100%,50/50%-más-más hőfokkal...) Itt már lehet probléma a készítéssel?
Körülményektől is függ. Szerintem általában véve háztartásban, ha pl egy kávét készítesz, egy PID-elt gép mindenképpen jobb. A hőmérséklet állítás szerintem nagy dolog, rettentően sokat számít, hogy tényleg kihozd a maximumot az adott kávéból. E nélkül nagy macera. Egy ipari gépen is mindent be lehet állítani, a nyomáskapcsolóval tudod szabályozni a hőfokot, na de ez sehol nincs a PID kényelméhez képest. Szóval szerintem ebben az esetben a Rancilio jobb választás. Plusz karbantartása is egyszerűbb feladat. Ez a dolog egyedül akkor borul fel, ha jön hozzád egy csomó vendég és egyik capuccino-t kér, a másik ristretto-t, a harmadik megint capuccino-t és így tovább. Ilyen esetben én a HX-es gépet kapcsolom be.
Véleményeteket szeretném kérni. Melyik kávégéppel lehet "jobb" kávét készíteni,ill. melyikkel biztosabb a végeredmény?
Egy ipari gép avagy egy PID-elt Rancilio Nancy? Mennyire kell ügyelni egy ipari gépnél a hőfokra,hogyan lehet jó kávékat húzni vele? Miben különbözik egy otthoni géptől lényegében?
A "sztár KV-tesztelések" szerintem meg addig tartanak, ameddig a sztár hajlandó azt finanszírozni, szervezni. Tesztelőből meg jelentkező mindig lesz, mert ki az az elvetemült "drága fórumos hobbibarista" aki ne próbálna ki ismeretlen kávékat szívesen mindenféle kockázat nélkül? Izgalmas, érdekes, hasznos. Legalábbis nekem.
Nekem azért van egy olyan érzésem, vagy inkább sejtésem, hogy ez az otthonpörkölés dolog - tehát a "vegyünk otthonra magunknak KV-pörkölő apparátot, mert milyen jó, hogy magunknak otthon és bármikor, meg milyen szórakozás...stb" trendy fancy szekszi életérzés - a "mi drága fórumos hobbibaristáink" zöménél szintén csak egy fellángolás, aztán szépen elhal ez is, mint pl. ahogy ez vár a sztár KV-tesztelésekre is.
"...Én is biztosra megyek hogy nehogy kávé nélkül maradjak..."
Én azt javasolom - olvasva most a lenti hsz-edet -, hogy ha tényleg tuti biztosra akarsz menni, akkor a mostani gépparkod mellé tárolj be szemes KV-t is!! Ha ugyanis az nincs épp otthon, az esély megmarad arra, hogy valóban KV nélkül maradj. :-)
Hasonló cipőben járok. 2db GC, 1db bakelit Baby, Mazzer, Iberital, Graef 802, 702 örlők, 3 kotyogó, 4 FP. Én is biztosra megyek hogy nehogy kávé nélkül maradjak. (vagy kávézóra, esetleg instantra szoruljak)
Régóta egy helyben áll, s licitálni lehet rá, legalábbis nekem ezt mondta a hirdető. Korrekt volt amúgy, szerintem akinek ilyen kell, próbálkozhat, úgy tudom, 15 ezernél nem igen lesz jobb ajánlat.
Először is köszönöm,hogy belinkelted a hirdetésemet.Kezdő vagyok itt a fórumon, gondolkoztam, hogy ide is beteszem,de aztán elvetettem. Még nem ismertem ki kellően magam. Amúgy meg hol hirdessen az ember,ha nem egy kávés fórumon?? :-)
Én is hasonlóan gondolkodom..Tartaléknak van egy Gaggia Espresso is. Soha nem lehet tudni.
Ehhez hasonló, szinte tök ilyen gépparkom nekem is volt, csak éppen nem fehérben, hanem szürkében. Viszont én úgy alakítottam ki az otthoni gépállományomat, hogy főzőből mindig legyen legalább 2 db, működőképes otthon arra az esetre, ha ne adj' isten, vmelyikkel gond lenne, szervizelni kel...l, stb., mindjárt kéznél legyen a 2., segéderőként! Most is 2 db Gaggiám van, az egyik használaton kívül, de adott esetben bármikor hadra fogható az is.
Eladnám jura ena 5 kávé gépem! gyönyörű állapotban és ritka piros színben! ára 120darab Mátyás 😀az eladás oka új gép vásárlás! érdeklődni privin itt vagy a nemethi123@freemakl.hu címen!
Köszönöm a tippet, eddig nem vettem észre azt a hirdetést. Érdekes egy szerkezet, nem találtam róla semmit a neten, kinézet alapján egy nagyon korai Jura gép. Ennek a rokona lehet: http://olaszpresszo.hu/isomac/
Érdekes, hogy ezen a Jura-n nincs gőzcsap.
Én is hasonlóan gondolkodom, mint Mylord3, nem szimpatikus a hirdetés szövege. Láthatóan fogalma sincs arról, hogy milyen gép ez, gondolom a karbantartás is elmaradt, gyanítom az utóbbi 15 évben a padláson porosodott. A közelben dolgozom, lehet hogy elmegyek megnézni és lefotózom a belsejét csak úgy kiváncsiságból.
Magával a hirdetéssel "csak" az a bajom, hogy árat nem ír, hanem valszeg licitáltatni szeretné, de magáról, a gépről egy árva szót sem mond, hogy egyáltalán működik-e, van e hibája, ha nincs akkor, hogy hibátlan...stb. Még ha csak esetleg alkatrésznek is kellene, nem biztos, hogy ezek alapján mondjuk én, akárcsak rákérdeznék is. Szerintem ez erősen átverős történet.
Nem ezt a kis pörkölőt linkeltem be egy-vagy 2 éve ide?? Már nem is emléxem pontosan, csak rémlik, hogy mintha itteni, budapesti XIII. kerületi (?) cég lett volna akkor a forgalmazója. Ezek szerint akkor nem igazán lett kihasználva nálad? Amúgy többek között én is vmi ilyesmi okokért nem vennék otthonra pörkölőt.
Eladó egy bontatlan 600ml-es rozsdamentes acél tejkiöntő. Miután megrendeltem kipróbáltam egyet, nagynak találtam és inkább rendeltem egy 350ml-eset helyette. Pontosan erről van szó:
Nem vált be? Valami ilyesmivel szemezgetek én is, mert kis mennyiségre megfelel, de nem sokat hallottam róla (tapasztalatot). Használható valamire? Mennyiért adod?
/Én eddig vmiért úgy gondoltam, hogy a napóleoni korszakhoz köthető ez, de lehet, hogy akkor rosszul tudtam, vagy keveretem vmilyen más tömegfogyasztási cikkel./
Ennek más a fejkiképzése és nem a mostani nagyon akciós, raktárkészleten maradó Classic bojler megy bele. Ez szinte biztos, hogy egy régebbi, Noé idejéből itt maradt példány, nem biztos, hogy megér annyit (biztos, hogy nem) amennyiért most kínálják. Én nem venném meg..., sőt! nem is veszem meg! :-) Nekem is van egy ugyanilyen típus, de én egyrészt olcsóbban is vettem, plusz az enyémet Simi átnézte, az enyém az ok, na de ez itt a fotón...??!
Nem épül fel a nyomás a kazánban. Az A jelű csövön jön a pumpától, de vissza is folyik a B átlátszón a tartályba, az E szelep bármely állásában :(
Mielőtt szétszedem, van ott az E szelep aljában valami okosság? (túlnyomás levezető)? Ha kinyitom a szelepet, jön a C gőzcsőn a víz, de nyomása ott sincs (gondolom elszökik a B-n)
Ebből a keretből szerintem egy nagyon szuper eszpresszo képes szettet lehet összeállítani viszont szerintem felejtsd el az újat. Használt Gaggia Baby vagy Classic már van 40-60 e Ft körül. 20-25e Ft körül PID és kisebb felújítás megvan. Alkatrész és minden más cucc van hozzájuk jó áron és sok helyen.
Plusz a Gaggia mellé egy kis Graef CM 702 kettő és egy szuper kezdő szetted van. És ha jó áron fogsz ki egy-két dolgot még a keretedből is maradhat.
Én hasonlóan léptem nem rég ebbe a világba egy régebbi Baby + CM702-vel teljes megelégedéssel :).
Azok közé tartozom akik nem vetik el elvből a lelitet, de ezt a fépet ne vedd meg. A nagytestvére a TEM már inkább, de 100k-ért én biztosan nem vennék pid (pontos hőmérsékletszabályozó) nélküli gépet. Nézz inkább szét a használt piacon egy Gaggia Baby vagy Classic sokkal olcsóbb, 100k alatt kijön a teljes felújítás és tuning is, akad az is aki bevállalja (Lali.hu és Simi itt a fórumon). Sajnos a darálót nem úszod meg, minimum a Graef cm702-t szoktuk javasolni.
A tesztet nemzetközi csapat végzi, és nem sca képesítés alapján. Olyanokat mérnek mint energiatakarékosság, zajszint, bekapcsolás után eltelt idő a hadra foghatóságig, elkészült ital hőmérséklete stb. A teljes cikk fizetős (1800 v 2800 ft azt hiszem).
Fú, mit kapsz majd ezért :D Amúgy minden bizonnyal nem egy rossz gép ez, bár olvasd el mások mit írnak. Azt biztos tudod, hogy legalább ilyen fontos a daráló, arra is figyelj oda!
Breaking news. Megvan asszem az ország legolcsóbb, már e fórumon is minden bizonnyal jónak mondott kávézója :)
A helyszín ennek megfelelően szintén meglepő: az Óbudai Egyetem aulája. Egy fiatal hölgy és egy fiatalember állnak a kávégép mögött, egy világos és egy sötétebb pörkölésű keverékből készítve mindenféle földi jókat. Bocs, nem jegyeztem meg, sem a kávék típusát, sem a gépekét, de rendben volt minden. Nagyon. Pontosabban a "világosból" ittam egy presszót, az ízlett. Elsőre semmi extra, 100% arabica, de szép crema, kellően kis adag (jó értelemben), nem másfél deci. A harmadik pici korty után kezdett érdekes lenni, és utána minden korttyal (szippantással) egyre finomabb volt. A srác értette a dolgát, elmesélte, hogy egy egyetemen nem lehet túl "vad" ízekkel próbálkozni, de a hallgatók már megértették mi ez, miért jó. Engem abszolút meggyőzött. Hm, megvan a weblapjuk, asszem megérdemelnek egy kis ingyenreklámot: http://uniqafe.hu/
Bécsi út 96/B, egy egyetem, de szerintem be lehet sétálni. A büfé átépítés alatt, addig az aulában vannak, utána majd a büfében, szintén a földszinten. Ha már ott jártok, és érdekel az ilyesmi, mindenképp érdemes megnézni az ingyen látogatható informatikatörténeti kiállítást http://digit.mandiner.hu/cikk/20160803_informatikatorteneti_kiallitas_nyilt_az_obudai_egyetemen (Hátul kell felmenni a lépcsőn a kiállításhoz, de a portások szívesen útba igazítanak. vagy bárki az épületben.) A parkolás sajnos már itt is fizetős.
Apropó pénz. Azzal indítottam hogy ez az országban minden bizonnyal a legolcsóbb. Nos, a presszó 290 Ft. Az biztos, hogy meghazudtolja az árát :)
Nálatok a családban valaki borászattal nem foglalkozott/foglalkozik? Borospince esetleg...? :-)
Off: Bocsi, tényleg nem tennék rá megjegyzést, ha nem te lennél, de nálad most már rendre látom, hogy vmiért állandóan így írod. Azt hittem, hogy poén, de talán mégsem, mert ha nem, akkor ez bizony ciki.
Van a kotyogós (a régi szarvasi), van a robbanós/buffogós (brikka) és vannak a hörtyögős/fújtatósok az összes többi lóf..sz, mert a stovetop illetve a mocca pot kifelyezéseknek nincs külön megfelelője. Vagyis van: kotyogós :D
"Egészen eddig azt hittem, hogy a kotyogó elnevezés a súlyszelep folyamatos nyitása-zárása közben előálló jellegzetes (kotyogó) hang miatt született.."
...és a te Brikkád ilyen hangot ad ki, amikor KV-t készítesz vele? :-)
"a Brikka nem tartozik a kotyogós KV-főzők kategóriájába"
Ez érdekes. Egészen eddig azt hittem, hogy a kotyogó elnevezés a súlyszelep folyamatos nyitása-zárása közben előálló jellegzetes (kotyogó) hang miatt született. (Tehát feltételezi a súlyszelep létét.) Aztán később a főzők nagy részéből a súlyszelepet kispórolták, az elnevezés pedig maradt.
"mini midi plutó ciklámen..." Régi emlékeket ébresztettek bennem ezek a nevek. Az első főzőm még egyetemistaként a '70-es második felében egy kis Plútó volt, egy műanyag nyelű, alumínium kiöntővel.
"....Álláspontom szerint a "kotyogó" kategóriában verhetetlen...."
Már csak azért is, mert a Brikka nem tartozik a kotyogós KV-főzők kategóriájába, de ettől még természetesen az általános szóhasználat szerint mondhatjuk rá továbbra is. Én is kotyeszként emlegetem ezeket a kis gázos, egy-két-három személyes KV-főzőket , ahogy a mini midi plutó ciklámen...stb néven futó további kis KV-s szerkezeteket is.
A Bialetti Moka nem kotyogós abban az értelemben, hogy nincs nyomás fokozója (rúd, illetve tárcsa). Csak érdekesség, hogy a 3 személyes Moka szűrője (amibe a darált kávé kerül) megegyezik az új (román) 2 személyes Brikka szűrőjével.
Kb. 2 éve használok új (román) Brikkát, teljes megelégedéssel. (Tény viszont, hogy én is olvastam már panaszokat vele kapcsolatban.) Álláspontom szerint a "kotyogó" kategóriában verhetetlen. Ha bizonyos szabályokat betart az ember, egész jó kávékat lehet vele főzni.
Voltak gondok a Brikkával, de javítottak rajta, bár azért volt aki selejtbe futott az újjal is. Nézd meg a kavekalmar.hu -n, nem tudom van-e még, de anno Gábor tesztelte küldés előtt.
de ez a brikka a pukkanós, és itt mintha nem örvendene akkora népszerűségnek..., mert román.
Egyelőre bosch darálóm van (tudom ez xar - de egyelőre ez van és egész jól kezelem), tervezek egy ilyen kis hairo-t az amazonról.
A kávé amit most használok covim, orocrema. majd ha fejlettebb leszek technológiailag akkor veszek jobbat, de egyelőre megfelel, a kotyogóval is jó habot ad, többet mint az omnia, és nincs az a fura kissé savanykás íze.
A Brikkát ismerem csak, nekem bejött. 2 és 4 személyes van belőle, ezek 1 ill. 2 személyre elegendő kávét adnak. Tehát neked a 2 személyes ajánlott. Fontos kérdés: milyen darálód van és milyen kávét használsz?
Az idei évben sokat fejlődtem, a darált karavántól a saját darálású olasz szemesig.
A bajom az, hogy egy magyar kotyogós (békés megyei bt gyártja) kávéfőzővel szerencsétlenkedek, és az 4 személyes.
Ha csak magamnak főzők kávét, akkor 1 v. 2 személyes kotyogót vegyek? -ezt azért kérdem, mert megfigyeltem, hogy a kávé eleje finom, a vége - a harákolós rész- már nem, tehát célszerű nem teljesen lefőzni, de lehet, ha veszek egy prémium (bialetti)
kotyogót, akkor azzal ilyen nincs...
És itt jön a tudományos kérdés:
- a bialettinek van-e előnye, pl. egy forever miss, vagy eva collection kotyógóval szemben. Gondolok arra, hogy a víztartály kialakítása, a csövek vastagsága, magassága olyan, hogy az ad valami többletet, amit a többi nem?
Szóval ti mit vennétek 1 v 2 személyest, és megéri egy bialetti mokába beruházni?
Ezekről a régi Mikorpressz gépekről még Sid írt itt (klikk lent), közben nekem még az is eszembe jutott most, hogy ha esetleg vmilyen alkatrész kellene hozzá, lehet, érdemes lenne kimenni az ecseri piaca körbenézni a Nagykőrösi úton.
Még vagy 4-5 éve vettem az Expolygonban. Az elején párszor használtam, de a 3 személyes szűrő túl nagy volt, az egyest nem nagyon próbáltam, mer azt hittem nem lóg bele eléggé.
Már miért ne látszana? A szimpla szűrő magassága nem kisebb, mint mondjuk egy 14g-os kosáré. Persze nem lesz pont szintben a nyitott kar aljával, de attól még ugyanúgy lehet vele kávét készíteni, a láthatóságával sincs gond.
Elég régen ittam Nakedet kávézóban (több mint egy éve a Mantrában) de más szűrőt használtak. Egy ideje nem erőltetem, mert különnséget nem érzek, inkább borravalónak hagyom a különbözetet. :D
Engem az érdekelne, hogy naked karból van-e olyan amibe 1 vagy kétszemélyes szűrő megy. Amit vettem anno a Silviához, az 3 személyes, ilyen adagot ritkán iszom, de ha lenne 1 személyes, akkor akár használnám is.
Bár azt sejtem, hogy az 1 személyes adag kevés lenne neki, és fröcskölne. Jól gondolom?
És ráadásul a Manettiben pl. a sima presszó 320, a Naked pedig 500 Ft völt. Megkérdeztem, hogy miért, erre ezt a választ kaptam: azért mert sokkal selymesebb az íze, mivel nem ér hozzá a szűrő tartó aljához és kifolyóhoz 🤨
Dewlaval par hete eleg jo kavekat ittunk reggelente Milano melletti hotelben.
Colonna gesha kapszulat Wacaco Minipresso-val. Persze ahhoz is kell melegviz.
Elso nap Dewla hotelos melegvizzel nyomta. Azt mondta Azzal is jobb volt, mint barmi a kornyeken azt mondta. De aztan en vittem vizmelegitot meg vettunk rendes vizet, az ugy elegge adta.
Nyilvan nem igazi presszo, max 5-os TDS-e van, de eleg kis finom kaveital reggelre es tuti jobb mint barmi a kornyeken.
Menj inkább a Margit hídon át és akkor kávézhatsz a Barakóban vagy a közelében a szicíliai cukrászdában (ott Moak van). A III.-ban mostanában nincsen semmi használható.
Pár éve az Omnia próbálkozott ún. minőségi szemessel a széles néprétegek számára, én is kipróbáltam, és azt kell mondanom, hogy nem is volt(ak) rosszak. Pláne akkor, ha akciósan, egy ezresért árulták a 25 dekás csomagokat pl. a teszkóban is. Asszem, négyféle csomagban kínálták, még talán egy "nki hírű balfék barista" is a nevét adta az üzlethez. Aztán ezek a KV-k szépen csendben eltűntek az üzletekből, szerintem annyira mégsem vette a tisztelt Nagyérdemű (ez is sokat elárul sokmindenről :-) ) valszeg bedarálták az omnia téglákba. Ez most csak azért jutott eszembe, mert gyaníthatóan ezek a sajátmárkás spar KV-k is inkább csak a cég üzletpolitikájának, sem mint a minőségi KV-k hosszútávú piacon tartásának az indokai, eredményei. Ráadásul ezek még őrőltek is, tehát hogy egészen pontosan mit csomagolnak a tényleges KV-őrlemények mellé, közé a csomagba, az többé-kevésbé továbbra titok marad.
Ez a nyomokban kávét is tartalmaz. Mi fán terem az instant kávé? Az az 5% azért kell, hogy legyen valami kávé íze is?
Én az instant kávét rühellem, rossz ízű és még a gyomromat is kikezdi. Ha végképp nem lennék kávé közelben, valamilyen kávéval töltött csokit eszek, ami ugyan semmi, de legalább nem rosssz :)
Inkább nem iszom kávét minthogy instant..
Egy kis rezsó + plusz brikka bárhol elfér. Vagy vannak ezek az utazó press-ek, amikről csak videót néztem, de látatlanban is ég az instatnhoz képest..
Lehet hogy paraszt leszek, de én vennék valami jobbfajta liofilizált (szárítva fagyasztott, a világosbarna granulátumos) instantot a Jacobstól és adnék hozzá lefagyasztott Paljoc kávét amit KÉSES darálóval púderré törnék.
Lehet hogy szabadalmat is sértenék ezzel.
Szerezz be egy villanyrezsót, nekem bevált Brikkával mikor felújítottuk a konyhát.
Üdv igy igaz ezen az alapokat meg lehet tanulni...esetleg a szerelés karbantartásnál is szerezhető tapasztalat a késöbbiekben egy komolyabb géptípusnál.
Végülis csak az eszpresszó főzési technológiához kell egy relatíve nagy ideális szemcseméret, na de ha gyakorlatilag cupping stílusú "főzésről" van szó, akkor akár jó lehet a púder méret is.
De vajon hogyan oldották meg a zacc/iszap problémát, ami még a tényleg púderszerű görög kávéknál is előjön?
Nemcsak szerinted. :-) Németbe dolgoztam, nem volt kávégép a műhelybe, így ráfanyarodtam az instant kávékra. Végig próbáltam minden verziót. Rettenet...kénytelen voltam inni a szükséges koffein adag miatt, de egy slukkra lenyeltem, különben kiköpöm.
Hosszabban: én vettem davidoffot egyszer, amikor úgy gondoltam nincs más lehetőség, csak az instanT kávé. Hááát... inkább nem kávéztam egy ideig...ihatatlan szutyok az összes (szerintem).
Ja, ettől IS boldog vagyok, meg attól is, hogy téged még oda sem hívnak :) Verseny? Miről beszélsz? Egyszerű vakteszt.
Jövő héten kenyai kávék kerülnek terítékre. Ettől tartok nagyon, mert nem bírom a savas kávékat, de egyben kiváncsi is vagyok. Remélem lesz olyan amit el tudok készíteni a számomra megfelelően. Ezért igen, jó hogy vannak ezek a tesztek. Sok érdekes kávét ki lehet próbálni.
Én csak azon csodálkozom, hogy a Dél-Alföldön nem zizzentek rá eddig erre a remek üzleti lehetőségre. Mondjuk, Kínából egy 100.000 darabos megrendelés esetén tudnák talán árusítani 699 Ft/db áron, sőt... bevihetnék a MediaMarkt-ba is! :))
Így van, ezeknek a régi, alsó tartályos Gaggia Babyknek ez a gyenge pontjuk és nem is a bojlerük..., egészen pontosan az, hogy ezt a kis könyököt itthon üzletben már nem lehet beszerezni. Nekem, hál isten megvolt a gépemhez, vigyáztam is rá, de pl. pótolni úgy, hogy az azért esztétikus is legyen, nem tudtam én sem. Talán ebay..., vagy venni olcsón egy másik régi Gaggiát, donorgépnek...stb.
Gaggia Bahyhez Millenniumhoz keresném ezt az alkatrészt.( Ez vezetné bele a csepptálcába a visszamaradt kávés-vizet). Sok helyen keresem,nem találom. Ma telefonon érdeklődöm a nagyobb cégeknél.
Induljunk ki abból, hogy nem tudni ki mivel ragasztotta meg. Ha egy nem élelmiszeripari felhasználásra jóváhagyott ragasztóval történt a dolog akkor az is lehet, hogy többet kap érte, mint az óratekerésért a nepper. Mérgezésért már róttak ki letöltendőt, óratekerésért még tudtommal nem (bár tévednék). Ha meg szakszerű volt a javítás akkor csak sunyi állat, de a vevőt a hibákról értesíteni kell.
Bocs, Surda, de azt kell hogy mondjam, épületes bar...., butaságot hordtál itt össze egész délelőtt és még mindig ezen lovagolsz, főleg úgy, hogy nem is akarod megérteni a lényeget. A magam részéről lepattanok erről a témáról, különösen azért, mert a jelenlegi tulaj a lehető legnagyobb megelégedéssel használja már a Gaggiát.
Miért is járnánk utána, hogy ki volt az a barom aki egy 5ezer forintos alkatrész kicserélése helyett, inkább összegányolta a bojlert és napi rendszerességgel mergezte azt,aki megvette tőle a gépet.
Ne bántsuk, ne járjunk utána, hogy ez legközelebb ne forduljon elő. Még a végén megsertjuk az illetőt, azt meg azert mégse kéne.
"...csak a gányolás és annak elhallgatása ami nem volt fear az eladó előtti tulajtól, persze, ha tudott róla."
Na ez a lényeg!
Pontosabban inkább ez:
"Mind1, most már gyönyörűen muzsikál a pulton...:-)"
Ez ugyanis, amit te észrevettél, amikor a Gaggiát szétkaptad olyan rejtett hiba, amelyről annak, akitől használtként vetted, nem kellett tudnia. /Nem életszerű ugyanis az, hogy rendre szétkapjuk az otthoni háztartási kisgépeinket és lecsekkoljuk, mi van odabent./ Hogy aztán ki és mikor nyúlt bele a gépbe, az pedig már nyomonkövethetetlen, és teljesen felesleges is.
Szia. :-). Én nem biztos, hogy ezt megtenném, pedig most itt lett volna a lehetőség. :-) Vas és egyéb fém korlátokat csinálgatok itthon, hegesztgetek is ezért merem mondani. A hegesztés szélén sajnos erősebben oxidálódik, ahogy kiolvad az öntvényből bizonyos ötvöző anyag. A varrat nagy valószínűséggel lágy alu, ami csodásan tud oxidálódni. Ha belülről nincs összegyógyítva, a repedésnél szintén tud oxid lenni, és belerakódhat ez az. Nem biztos, hogy megéri azt az 5 rugót, ami az új kazán ára jelenleg.
Így van, valóban az én rizikóm volt. Viszont, mivel az eladó kommunikációja borzalmasan vontatott volt, cserébe a kitartásomért nagyon kedvező árért az ajtómban kaptam meg. :-) Eleve be volt tervezve a szétszedés, szűrők, tömítések cseréje. A kazáncserén sem akadtam ki, belefért az árába, csak a gányolás és annak elhallgatása ami nem volt fear az eladó előtti tulajtól, persze, ha tudott róla. Mind1, most már gyönyörűen muzsikál a pulton...:-)
Ugye, egyről beszélünk? Én most mákosmalac fórumtársat tekintem vevőnek és eladónak azt, akitől megvette a Gaggiát.
...és igen..., bizony ebben az esetben ez a vevő rizikója volt és az is marad, hogy ezt a használt gépet ilyen állapotban vette meg.
/Szerintem kicsit felfújod ezt a dolgot, nem ér ez ennyit. Reggel én csak arra reagáltam, amit Katoczi írt, ő példaként hozta fel az autó km-óra állásának tekergetését, ami rossz példa, mert ha azon lebux, akkor valóban büntetőjogi felelősséged van./
Sajnos mostanában nem járok olyan helyen ahol tudnék frissen pörkölt kávét venni. Esetleg van olyan kávé ami nagy áruházakban kapható és egészen iható? Tudom sohasem lesz olyan mint egy frissen kávé de amíg nem jutok el ilyen helyre addig szeretnék valamit beszerezni kisebb mennyiségben. :)
Te nem azt írtad, hogy a kavegep eladója nem bűntethető, hanem hogy a vevő rizikója, hogy milyen gépet vesz. Az eladót ezzel felmentve minden felelősség alól.
Tökmindegy, hogy a gyakorlatban ezért büntethető- e az illető. Baromira nem érdekel.
De ne úgy álljunk már hozzá, hogy jaj hát ez a vevő felelőssége!
Ez annak a felelőssége, aki ezt a barmolast csinálta és elhalgatta.
Nem, kérlek, ez nem logika kérdése, hanem a jog alapból így rendezi. Ettől persze semmi akadálya annak, hogy te azt a vevőt hibáztasd, aki használtként, "látatlanban" megvesz egy ilyen KV-gépet.
A km óra jogosulatlan tekergetése az bizony bűncselekmény, míg egy háztartási kisgép lentiek szerinti buherálása, majd utána annak használtként árusítása alapból annak a rizikója, aki megveszi aztán.
Pontosan ezért nem kérdeztem, senkit nem szeretnék alaptalanul vádolni a gányolással. Nem mostanában történhetett, két csavar feje annyira korrodált volt, hogy az imbuszkulcs nyílása szintig tele vasoxiddal, csak specfogóval lehetett kioperálni.....ehhez azért idő kell.
Sem az önbizalom erősítése, sem a vásárlói elégedettség növelése nem volt a célom....egyetlen dolog vezérelt, többiekhez képest fél ár alatt megkaptam a nem tervezett cseredarabot. :-) Akitől vásároltam a gépet, nem egy kimondottan műszaki beállítottságú emberke, még a felsőszűrő csavarját is elroncsolta megfelelő szerszám hiányában, így soha nem nyúlkált a gépbe. Valamikor ezen a fórumon vásárolta, többek ajánlásával, és boldogan használta, tisztította. Tíz másodperc alatt kiszedtem a csavart, gondoltam szétkapom, új szűrők, tömítések és go....jöhet a kávé......lett meglepetés. A kazán szivárgott, amit nem vehetett észre, mert el is párolgott belül, csavarok rommá rohadva. Hasonlóan törhetett a kazán, mint az alanti képeken, viszont az a valaki csodásan megmókerolta, majd jól eladta. Hülyére kenve kívül-belül fémragasztóval, amit a tisztítószer jól megmart belül....zöldesbarnás takony, fehér habos alu oxid körülötte. Majd frászt kapott a srác, mikor elmeséltem milyen vízből ivott fincsi kávét.....lövése nem volt, milyen belülről a gépe.
Szóval itt sem csak szentek teremnek, hogy kitől vette nem érdekel, lehet ő sem tudott róla, lényeg, van egy átnézett, szupi Babym. :-))
Nem dehogy baj, én csak örülök ennek, kell a pozitív visszajelzés, a vásárlói elégedettség kifejezése, a(z ön)bizalom erősítése a cégnek, mert különben a versenytársak lenyomják. :-)
Kiszereltem a bojlert abból a Gaggia Babyből,amihez tegnap kértem segítséget. Meglepődve tapasztaltam,hogy nem annyira volt gáz belül,mint amire számítottam. Azonban a bojler kettő darabban jött le,el volt törve. Nem ismerem a masina előéletét, nem igazán tudom mi történhetett vele. Nem vagyok egy nagy guru kávé ügyében,inkább a tanuló fázisban tartok. Olvasom sok helyen,hogy kazán nem igen megy a kukába,inkább a fejtömítés szokott cserés lenni. Teszek fel képeket, kíváncsi vagyok a véleményetekre. Persze senkit nem akarok untatni.
Ezek szerint 10%-os Ca.növekedés még nem probléma.Azért jó lett volna,ha ezt a gyártó ill.forgalmazó jelzi a vásárlók felé.Reméljük ez a minőség már nem fog változni.
Szia. Bocsi, hogy belevakkantok, nem tisztem védeni a szegedieket. :-). Csak jelezném, múlt héten vettem tőlük kazánt, és tökéletesen csereszabatos, mindene milliméter pontos, átmértem, mielőtt összegyógyítottam.
Ja..., már régen kihaltak a Földön az aluminium túlzott fogyasztása miatt a Gaggiát használók, már erre a géptípusra sem emléxik senki a bolygónkon, de Szegeden még mindig árulják akciósan a nem is teljesen csereszabatos alubojlereket. Ne röhögtesd már ki magadat. :-)
Nem vagyok meggyőződve róla. Sok mindent el lehet róla mondani, de nem szokott szar dolgokból nagyon bevásárolni. A mintadarabokat inkább hagyjuk persze.
Keresek Saeco-ba való 49mm-es felsőszűrőt, olyat aminél a széléig vannak lyukak. Nekem jó a régi fajta Saeco felsőszűrő vagy más gyártóé is. IMS-t nem szeretnék a gépbe tenni, legalábbis egyelőre.
A sósavat szereti az alumínium. A BWT meg a Brita sósavassá teszi a vizet, oldja az alut. Brikkát konkrétan megmarja, bemattítja. Ne használd alubojlerbe. Próbáld ki az Oscart.
Sziasztok! Most teszteltem hogy egy duplán szűrt kancsó BWT +magnézium vízzel feltöltöm a pides, rézcsőtunningos Gaggia Classicomat, ami mindíg patika tiszta. Egy pohár vizet félreteszek a kancsóból, mert jó esetben ugyan azt a vizet kell hogy kiadja a gép is. A pidet beállítom 92Cra és lefolyatok kb 1liter vizet (persze 1dl-es részletekben) hogy valóban a frissen feltöltött vízből kapjak vissza, majd abból is félreteszke egy pohárral majd mindkettöt szobaőmérsékleten pihentetem. Sajnos a két víz teljesen más ízű. A kancsóból félretett az klasszik szűrt víz textúra és semleges íz, míg a gépen átfolyt az olyan ízű mint a 80as években a menzás plékanál, fémes, karcos, kesernyés. Ez normál a Gaggia Classic alubojlerénél. A gép és bojler kitisztítva, felújítva azóta pedig hol NORDA hol pedig BWT vízzel használva, szóval vízkő teljesen kizárva. Mit tudok csinálni hogy megszűnjön ez a mellékíz? Van Gaggia Classichoz stainles steel vagy brass bojler? Miden jótanácsnak örülök :)
Köszönöm. Itt jártam, jó oldal. A kérdésem egyik része pontosan ebből fakad. Az expolygon-on a bojler ára közel 12000 Ft, míg a másik oldalon 5000. A kettő ugyanaz? Vagy valami elkerülte a figyelmem?
Tömítésnél szintén zenész? Ugyanahhoz a cikkszámhoz 2 féle alkatrész kapcsolódik.
Cikkszám alaján ez az.Ami egy kicsit elbizonytalanított az az ára. Több oldalon megnéztem, itt messze a legolcsóbb.Félre ne értsetek nem vagyok a pénztárcám ellensége, de mielőtt megrendelem kikérem a véleményeteket,hátha valami elkerülte a figyelmem.
Szükségem lehet még kartömítésre is.Több helyen olvastam,hogy nem mindegy melyikből rendelek.Tudnátok egy linket adni, ahol az általatok javasolt darabot lehet rendelni?
Összetevők feltüntetve, hozzájuk tartozó másik kút, kút feltüntetve... Theodora mentes volt így jó pár éve. Na nem nagy ásványi anyag eltérés volt, össz oldottban 1600 lett 17xx helyett, ízre minimális változás volt. Ez nem a mostani rózsaszín mentes bejövetele volt, mert ott már olyan ízbeli és ásványi eltérés volt a piroshoz képest, ami már más megjelenést váltott ki.
Nem vagyok annyira biztos abban, ha pl. egy ásványvízként forgalomba hozott terméknek máról-holnapra megváltoznak az összetevői, azok aránya, az ásványianyag tartalma, hogy akkor a korábban megszokott terméknéven továbbra is forgalomba lehet-e hozni, de hát ebben a tetves országban miért pont erre figyelne valaki, vagy épp vmilyen, amúgy velejéig korrupt hatóság?
Toobee egy ismerőse csináltatott asszem kartömítést. Tök rendes volt, fel is ajánlotta, hogy ad egyet, de lusta voltam érte menni :(
A Turmix PID-re azt írták, nincs értelme, én elhittem, így nincs tapasztalat :)
Nekünk a Turmix mellett szokott lenni egy pár adag előre darált kávé Brikkához. A Brikka olcsó, kis helyen elfér, előre daráltból egyszerű vele főzni és felébredéshez is megteszi. Hátránya, hogy nincs egy ligában az eszpresszó kávéval, illetve hogy daráláskor eléggé el kell állítani a darálót a presszóról...
Ezen a héten jött meg az új norda rendelésem és nem találtam olyan lágynak a vizet,mint a 4 hónappal ezelőtti szállításnál.Szerencsére volt még az előző szállításból,így össze tudtam hasonlítani az ásványi anyag tartalmát,amiből kiderült,hogy szinte minden érték magasabb az új palackozásnál.Lehet,hogy így már nem lesz vízkőmentes a gép?Az adatok alapján már nem biztos,hogy ez a legmegfelelőbb víz, kávékészítésre.
Igen, pontosan igy csinaljuk mi is, az esetek tobbsegeben nincs is ezzel semmi gond, de tuti akkor felejtem el az esti daralast, mikor a legkomasabb vagyok masnap reggel. :) Es pont ezaz ... amiert tetszene ez a POD dolog. Reggel alig latok ki a fejembol, jolesne egy ilyen konnyu megoldas. Nem, biztos nem erzem meg, amugy sem vagyok nagy szakerto. Koszonom szepen az eddigi valaszokat, es szivesen meghalgatom ha esetleg masnak is van tapasztalata.
Mas: Visszaolvastam a topikot, ket dologra kerdeznek meg ra.
-Valakinek nincs veletlen TX10-hez kar tomitese. Gondolok itt arra, hogy mikor csinaltatott esetleg tobb darabot rendelt. Vasarolnek tole tartalekot. -Azthiszem itt, de lehet mashol olvastam, hogy nincs sok ertelme a Turmixomat bepidelni. Regesregi SiD-es hozzaszolasban olvastam, instrukciokat a beallitasokrol de arra vonatkozoan nem talaltam semmit, hogy milyen eredmenyt hozott.
Elvileg minden megvan itthon ami kell Rex pid, ssr, kinyomtattam a muszerdobozt is, de nem vagok bele ha tenyleg nincs igazan ertelme.
"...Minden masodik heten, piszok koran kell kellni ... es igy nem igazan tudom hasznalni a 702-est...."
Gondolom, hogy az őrlő zaja lehet az ok, de ezt simán lehet úgy orvosolni, hogy pl. előző este darálsz, majd az őrleményt berakod a hűtőbe másnap reggelig, ill. hajnalig, semmi olyan baja nem lesz a KV-nak, amit te megéreznél a KV-italban. A podos gép valóban jó lehet - sokáig én is agyaltam, hogy beszerzek egyet -, de a pod aztán végképp nem olyan friss, mint mondjuk, egy félnapos hűtőben, lezárt üvegben tartott KV őrlemény. Amúgy én a Technosystem podos gépeit kerestem sokáig, de mára már nem izgat annyira ez a podos dolog. Nekem pl. friss pörkölésű szemes KV-t egyszerűbb és kényelmesebb beszerezni, mint podot "hajkurászni" a neten. :-)
egy la piccolam nekem is van (nagyobb, mint ez, la piccola bat) es nagyon szeretem, jo alapanyagbol (en molinari oro-val etetem) teljesen korrekt eredmenyt ad. van egy kisebb podosom is, egy 1200W rdl sweet coffee, most azt hasznaltam egy honapig, az is vallalhato. (mondom ezt a GC + iberital challenge kombohoz viszonyitva)
Van egy Turmix TX10 es egy Graef 702 -es parosom, amit nagyon szeretek, ha ugyesen szorfolok, egesz finom kavekat tudok kesziteni. (nekem finom :)) Minden masodik heten, piszok koran kell kellni ... es igy nem igazan tudom hasznalni a 702-est. Abban kernem a segitsegeteket, hogy ha pl egy lentebb linkelt ESE POD-os gepet vasarolnek, akkor melyiket erdemes.
Van ugye ez a LA PICCOLA, ugyanennyiert van egy SPINEL. (50e) 26 ert van egy podstar (bar itt kerdeztem az eladot ... ecettel tisztitotta ... ami miatt kicsit felek tole, mert ha jol tudom alu-blokkos)
Regota olvasgatok itt es sokat megtudtam arrol milyen "karos" gepeket lenne erdemes venni, amit el is raktaroztam magamban, ha lesz valami alkalmi vetel akkor ott is ugrok 1et. De orulnek ha valaki, aki ert ezekhez a gepekhez segitene eligazodni. elore is koszonom.
Vagy ~ félig tenni a babtartályt, ledarálni 2 adagot, második mennyisége alapján korrigálni időkapcsolót, aztán leszarni a pangó mennyiséget, az nagyon egyforma közeli lesz.
Másik ugye a rátekerni nagyra, s oldalkapcsolóval leállítani, amikor elég. :)
Az időzítő helyett javaslom a mérleget :) Mérd le mennyit teszel be, és daráld addig, amíg ki nem jött mind! Persze nem fog, ekkor jönnek a pofozás, fújás és mindenféle más fekete mágia, de a lényeg, hogy a kész őrleményt is mérni kell, és addig játszani, amíg nem jött ki elég. Erre ad abszurdum az is megoldás, hogy picit többet raksz bele, és beletörődsz, hogy egy része benn marad. Egy ékszermérleg kell hozzá (ebayről Kínából olcsó) és kész. Az időzítőt meg ne használd, ha lehet azon ilyet tenni. (Nekem egy nagyon hasonló darálóm van, de az addig őröl, amíg nyomod a gombot.)
Vigasztaljon, hogy a legjobb kávézókban is mérik a kész őrleményt, pedig ők nem ma kezdték.
A fokozatmentes állítást is megszokja az ember. Ha nem nagyon váltogatod a kávétípusokat (eszpresszó, kotyesz, filter), akkor nem kell sokat állítani, ha már egyszer kb. megvan a tuti.
Végül is, az volt a cél, hogy legyen egy őrlőm, ami tud őrülni, külcsín, egyéb nem számít. Ezt elértem. :))
Tárcsát a neten feltúrható információk alapján meg tudom oldani, ha a garancia vesztést bevállalom, de ha az adag kérdést nem tudom/akarom megszokni, akkor nem nyúlok bele, inkább eladom és veszek valami mást (más nyűgökkel?:).
Ja én már simán visszasírom a Graef 702-est, nekem az volt előtte, az Iberital szebben darál, egységesebb az őrlemény, de megy a matek rendesen két különböző kávé között, hogy most mennyit is tekertem az állítón, előre kettőt, vissza hármat?!? Totál vakrepülés, hihetetlen, hogy legalább egy skálát, vagy valami beosztást nem tettek rá! Az időzítő meg pont a pangó miatt használhatatlan, nem tudsz annyit darálni elsőre, amennyit akarsz, én adagonként darálok, de az utolsó huncut kis kávébabok repkednek a tartályban és nem akarnak ledarálódni a megadott idő alatt, szóval teljesen felesleges funkció ezen a kategórián.
A darálás végén megemeled a babtartály kupakjának az egyik felét, vagy eleve kicsit ferdén teszed rá, majd egy határozott mozdulattal lenyomod, így kifújja a pangó őrlemény nagy részét. Nekem is Iberital-om van, én így próbálom kiügyeskedni, de az időzítős darálást és a fokozatmentes állítást nem tudom megszokni, több hátrányát érzem, mint előnyét.
A kis Iberital őrlőénél csak engem idegesít, hogy a kiadott mennyiség éppen attól függ, hogy mennyi őrleménynek van kedve bent ragadni a terelő elemben? Van erre valami trükk vagy így kell együtt élni vele?
Na, elővettem a Mini Millt. Most meg a fotozast csesztem el, de hat igy jar, aki remego kezekkel probalja megtartani az alacsony zaridot. Mindegy, azert latszik, hogy működő alternatíva ez. Hogy a gyartasi szoras mekkora, azt nem tudhatom, mert nehanyan mintha tenyleg nagyot szivtak volna vele, de most pl kotyogosra volt allitva es ez a masodik probalkozasom eredmenye espressora allitas utan.
Nem, a kávézóban jobb. Ugyanakkor azóta már voltam ott újra, és már nem volt olyan. Lehet, rossz napjuk volt, lehet, hogy épp nekem volt rossz napom, de már nem kaptam rá fel a fejem, hogy "jé, ez nincs elrontva!" Bár arra se, hogy milyen rossz :) Viszont az orrom előtt tárgyalták, hogy november 2-től indulnak a karácsonyi dalok. Nálam ez kizáró ok, minimum adventig... :)
Akkor a kávézó részlegen végre nem azt borzadalmat adják, ami a pénztárak végénél az automatákban van? Ki kell próbálnom, mert eddig a legrosszabb kávét éppen az IKEA-ban sikerült innom. :)
...és másfél hónap elteltével még mindig. Ma elzarándokoltam oda, és ugyanezt tapasztaltam: szűrőkosár-tisztítás, karba őrlés, egyenletes lefolyás. Szerintem magából a keverékből maradhatott ki a robuszta még az összeszereléskor, mert mire átadták a pulton a csészét (azonnal), már csak vékony crema volt a kávé tetején. Szóval nem kifejezetten olaszos eszpresszó, de a hozzáállás kiváló.
Gondolom, ez vmi Kátler klón lehet, tulképpen talán csak az ára miatt érdekes, mert szerintem ennyiért ez többet ér, mint bármelyik mostani habos kV-t készítő, nyomifokis karos Saeco szerkezet.
/Mondjuk, ha meglátom ezt a "nénit" vmelyik KV-s tesztvideón, nekem egyből félhat lesz. :)) A típusos antinő megtestesítője, borzasztóan riasztó jelenség, szegény./
Annyit tudok, hogy pl. az EK kést a mahlkoenig w401 kés alapján készítette.
Kis Zoli vett egy 401-et és el van tőle ájulva. Persze ő filterben próbálta mert a 401 az állíthatósága miatt nem igazán presszó örlő. Dewlának viszont van SSP kése. Brutálisan megnőtt vele az extrakció. Konkrétan sokkal durvábbra kell állítani az örlőt mert sokkal egyenletesebb a szemcsék. Azt mondta mind a presszó mind a filter nagyon beédesedett neki vele. Nekem csak a héten érkezett a kés holnap rakom be, pesze még be kell centerezni, és azután elkezdem nyúzni. De kinézetre sokkal komolyabb gépészeti termék mint a mahlkoenig kés.
Köszi, hogy ezt megosztottad, muszáj volt végiggörgetnem az összes képet. :)
Van itt minden, SJ, Major késen át a legdurvább Mahlkönig típusokig. Ahogy látom, csináltak SJ-ba is kést K30 profillal. Ez most vajon alkalmas lehet presszóra is az SJ menetemelkedésével? (Költői kérdés, majd Instán felteszem nekik. :) )
En azert megvedenem a Mini Mill becsületét, ezeket találtam most a hőskorból. Tegyük hozzá, akkor még azt sem tudtam, hogy néz ki az espresso. De ezek az eselytelentol szerintem erősen jobbak voltak, 0 km -es gyakorlattal.
Megvan még most is a Mini Mill, nehogy csinálják egyet vele holnap. :)
Mikor a Darálóban Devláék említették elgondolkodtam egy Robur késen. Aztán azon, hogy ezek a rohadék kések itthoni használat mellett majd két év alatt értek révbe. Most lecserélni őket, kicsit "vadászos" lenne.
Köszönöm a segítséget, így már körvonalazódik. Régebben volt Bosch ótómatám, akkor hasonló lehet a menüvel beállítani a lefolyás idejét. Majd gyakorlatozom. A Milleniummal is kellet idő, és sok mosólé a csapba, amíg elfogadható lett. Elsőre új IMS szűrők, srácom CNC-s, legyárt egy ipari vízterítőt, oszt majd lassan haladunk tovább, ahogy a nadrágszíj engedi. :-) Mérlegem még megmaradt az előző "életemből". :-)
1. bekapcsoló gomb; 2. szimpla presszó; 3. Dupla presszó; 4. Melegvíz; 5. Gőz; a Menu nem tudom hogy működik, az egyel újabb verzió volt nekem, arról lehagyták. A tetején a bumszli meg a gőzcsap, a gőzgombot megnyomva a termosztat nagyobb hőmérsékletre kapcsol, mikor kialszik (vagy meggyullad?) a lámpa akkor használható a gőz funkció, a fekete gombot eltekerve indul a gőzölés. A két kávés gomb időre programozható, nem a vízmennyiséget méri, nekem csak az egyikhez lehetett előáztatást párosítani, érdemes azt használni, jó hosszúra beállítva, és kézzel leállítani a kávékészítést ha már elég lejött, ehhez kelleni fog egy tizedgrammos mérleg, de az már a kávé kiméréséhez is szükséges.
Köszike! Ezt megtaláltam, letöltöttem, de csak három oldal nálam, ami a gőzkészítést tartalmazza. Lehet a tabletben van hiba? A gombok leírását nem mutatja. Gép rajzán a számokat mutatja, de a leírásuk hiányzik.
Akkor én is újra írom: a BS kb. 3 napja vásárolt, akkor darált.
A tanácsokat megfogadom, annyi a "vita", hogy nem akarom kidobni a Karavánt, de azt úgy főzöm (majd) le, ahogy eddig. De, lehet, a szomszédnál köt ki végül.
Emellett kísérletezem az új technikával, saját darálással, nyomásfokozó kivételével, de ez nekem teljesen új, lásd nem tudtam, hogy az "először kávé jön" is lehet normális.
Illetve ezt a maradék 10 dkg occó kávét rászánom a kísérletezésre, azt már látom, amit írtatok, hogy finomabbra darálva a kávét valóban megjelenik a crema. Szívesen átdarálnám a BS-et finomabbra, de azt írtátok, nem ajánlott, hallgatok rátok, csak még nem tudom, mi legyen vele, ezt végképp sajnálnám kidobni.
Ha valakit erdekel saját örlője upgradje, érdemes ránézni az SSP késekre koreából.
Sok örlőnél más geometriát kap a kés illetve bevonatot is amivel kevésbé kopik.
Ha jól tudom Mazzerekhez is készít kést.
Annyit tudok, hogy az ausztrál Socratic csapat készített őrlemény eloszlás görbét az SSP EK késre és a gyári Mahlkoenig késre es brutálisan keskenyebb az SSP görbe.
Ha valakit érdekel utána nézhet a dolognak. SSP az instán gyorsan és hatékonyan komminikál.
Sziasztok. :-) Kezdek visszatérni a rendes emberek táborába, és itt szeretnék tanácsot kérni. A kényszerszarvasizás után ismét egy GB lesz a pulton. A ph-s CM800 már itt pihen, ma megjöttek a friss pöris kávék is, és hétfőn érkezik a GB Dosata. Előző gépem GB Millenium volt, aminél a használat teljesen kézenfekvő . Ezen viszont van hat gomb, amiből a bekapcsoló, gőz és melegvíz érthető. Viszont van két kávéjelű és egy menü gomb, valamint a felső bumszli, ami a Milleniumnál a bekapcsoló volt. Őket hogy használjam?
Egy kép a gombokról, és hálás köszönet a segítségért.......😂
Az, hogy feketén indul meg, majd később jön a crema, ilyen előfordulhat. Nekem a sötét, olajos pörkölések viselkedtek így.
Az, hogy össze-vissza folyik, az abból ered, amit már nagyon-nagyon sokadjára írunk le: ne a döglött vacakkal próbálkozz. Lehet ez fájó kijelentés, de tipikusan a szarból várat esete. Oldalakon keresztül adjuk a tanácsokat, de csak azért se...
Én nem tervezek szarból várat csinálni, csak az általam 30 év alatt megszokott szart is elfogyasztom, amíg tart. :)
Az occó kávét ledaráltam, valóban finomabbra kell, mint ahogy a BS-et kaptam. Így már lett crema.
Viszont lehet, hogy Mylord3 jól írja, a kávéfőző nem jó hozzá. 7-esen daráltam, még így is túl gyorsan folyt le, ugyanakkor pillanatokra eldugult. Szóval a lassan, de folyamatosan jöjjön nem biztos, hogy megoldható vele. Meglátom, 5-össel hogy muzsikál.
Amit nem értek, a BS is meg az en darálásom is úgy főtt le, hogy rendes kávéként indult meg és 2-3 mp után jött csak a világos cucc, amit az itteni képen láttam. Gondolom, nem így kellene.
Az addig oké, hogy graef, meg dupla szűrő, aztán abba vmi jobb olasz kv, meg hogy kicsapjuk az epedát a karból, de nem sok továbbra is a nyomás ezekben a műanyag saecókban az eszpresszószerű KV-italhoz? Nekem is csak azután lett teljesen OK a régi aromám, hogy Simi rakott bele vmilyen opv szerűséget, aztán belőtte a főzőn a nyomást asszem, 10 bar alá.
Tényleg szórd ki a vackokat, továbbra is csak a sárga vizeletszerű lé fog folyni, mert jó eséllyel döglött lesz mind. Feleslegesen ne szívasd magad. :)
Én boltba kértem, mert cetelem hitelkártyával van még 7 % kedvezmény (akciós cuccra is), de azt csak a boltban lehet intézni, online nem. Így volt 26.031 ft.
Nem indul a daráló. Tartályt belenyomom, kattanásig elfordítom, hátul a gombot megnyomom és semmi. Lenne még valami tennivaló? Az angol leírást nézve mást nem kell tenni, bár az angolom kb. 0.
Finomítani általában darálás közben. Durvítani lehet kikapcsoltan is. Aztán Iberen is lehet bárhogy, csak maradhat benne őrlemény, ami miatt megfeszülhet ráállítás közben, ha nem megy...