Keresés

Részletes keresés

agicza Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2112
'És vannak a csúnya, butácska kislányok, még dagik is, a fene se törődik velük már az iskolában sem. Belőlük lesznek a randa, megkeseredett, gonosz felnőtt nők'
Akikből simán lehetnének némi kedvességgel és énkép-javítással az előző pontban foglaltak, azaz a kedves kis libucik, akiket öröm babusgatni és hozzábújni egy különösen hajszás nap után a békés kis otthonban. :-)

Kihagytad a hűdeokos, ámde csúnyácska lánykákat, akik a férfinépnek aztán marhára nem kívánatosak, viszont mindenbe képesek beleszövegelni és szegény pasik nem érzik jól magukat a társaságukban. Na, ezek szoktak egy-két-három magánéleti és beilleszkedési kudarc után valamilyen szervezet lelkes aktivistájává válni, ahol kiélhetik magukat ahelyett, hogy önismereti fogalalkozásra járnának, ahol azonnal kiderülne, miért kerüli őket mindenki. Utána pedig már jöhetnek a külsőségek, ha belülről már rendbe tették, és máris átléphetnek az első kategóriádba. ;-)

Persze, mindig lesznek, akik nem is akarnak változni, mert úgy érzik jól magukat, hogy belefulladnak a saját osztályöntudatukba, vagy nem is tudják elképzelni, hogy lehet másképpen is csinálni...
Előzmény: dos48 (2099)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2111

 

              A túrót, a múltkor is benne hagyta a maciba kimerülten, belefolyt azt most toszhattya.

 

Előzmény: rambo john2 (2110)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2110
jó, akkor csak simán randa vagy, és ettől vagy megkeseredett:)))
vegyél inkább elemet, jót fog tenni:))
Előzmény: forintocska (2105)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2109

 

             Ha te 50 kiló vagy és 35 - ös a cipőd, akkor az apád mingyá hazajön, és úgy kiveri

 

             a segged, mert megint összenyálaztad a laptopját, hogy betojsz....     :))))

 

Előzmény: forintocska (2105)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2108

 

              Az élni és élni hagyni felfogásnak semmi köze az érzelmi kapcsolatokhoz, egyszerűen

 

             németből átvették üzleti kapcsolatok egyfajta stílusának a jellemzésére a leben

 

             und leben lassent.  Mint a gazember kapcsolatokra a stehlen und stehlen lassent.

 

             De elő ne szeggyé nekem valami Tévhit - Tény citátumot, meee írok hozzád egy

 

             ódát !  Esküszöm, különbet, mint Vörösmarty a Dorottáról...          :)))

 

Előzmény: forintocska (2103)
Calvano Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2107
No, és hány éves vagy?:)
Előzmény: forintocska (2105)
Oromon Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2106
Tévhit: még a magukat feministáknak nevezők is képesek alkalmazkodni a tényleges helyzetekhez és az idő során bekövetkezett változásokhoz, nem hirdetnek mereven egy olyan rég elavult kiskátét, aminek eredeti formájában utoljára körülbelül három-négy évtizeddel ezelőtt lehetett némi létjogosultsága.

Tény: ez a topik.
agicza Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2104
Lehet, hogy ti ezt akarjátok mondani. Sajnos a tény viszont az, hogy ehelyett az egyformaságot nyomatjátok orrba-szájba, úgyhogy a kommunikációs képesség fejlesztését is valahogy fel kellene venni a feminista tréning anyagába. ;-P
Előzmény: forintocska (2098)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2102

 

             Te Forintocska, a szar sillabuszodból pontosan ezt már leírtad vagy tíz oldallal

 

             ezelőtt, nem kéne kavintont szedned ?

 

             Vidd má a büdös picsbe azt a trágyapaksamétát, mijafrancnak járatod le még a

 

             félhülye feministákat is ?!

 

Előzmény: forintocska (2095)
Calvano Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2101
"Tény: Mivel a népesség tíz százalékát meleg és leszbikus emberek alkotják"

Kijavítanálak, ha nem gond. 5%.
Előzmény: forintocska (2095)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2100
TÉVHIT: a feministák normális nők, akik a szegény elnyomott nők felszabadításáért küzdenek.
TÉNY: a feministák randa kövér nők, akik nem kapták meg a napi betevő répájukat, és ezért utálják a férfiakat ( ráadásul a 36 os cipő sem megy rá szegényekre a Gary shoes and accessories cipőboltban)
Előzmény: rambo john2 (2097)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2099

 

             Várj egy kicsit. Ne beszélj egyenrangúan a nőkről, sajnos a női hierarchiában is

 

             osztályozni kell.

 

             Vannak ugye a szép, kívánatos, értelmes, de mégis kedves nők. Egyértelmű, hogy

 

             azoknak mindíg a kedvében járnak, ötvenen felül is élmény a kegyük.

 

             Azután vannak az átlag nők, ők fokozott kedvességgel és szeretettel tudják kompenzálni

 

             a külső kevésbé vonzó hatását.

 

             És vannak a csúnya, butácska kislányok, még dagik is, a fene se törődik velük

 

             már az iskolában sem. Belőlük lesznek a randa, megkeseredett, gonosz felnőtt

 

             nők, a melóhelyek málhás szamarai, jönagyerek féle házasságok hárpiái.

 

             És vannak, akik már feminista hajlamokkal jönnek a világra, jaaj, jaaaj ... :)))

 

Előzmény: agicza (2094)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2097
na, sikerült lapozni a bibliában? remélem, nem sérültek a lapok.....legközelebb tedd a vibrit az éjjeliszerényre, ahogy jó feminácihoz illik....:))
Előzmény: forintocska (2095)
agicza Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2094
Az első kérdésedre válasz a 2067-ben, annyi kiegészítéssel, hogy nem mindenkinek jönnek be a fejlődni nem tudó de nem is akaró, marketingszöveggel nyomuló, 'de én okos nő vagyok'-típusú, Cosmón nevelkedett plázacicák. ;-P

'Az emberi kapcsolatok a kölcsönös értékcserén nyugszanak. Feltetted magadnak már a kérdést, hogy a párod mit kapott tőled ?'
Bár nem szorosan a témához tartozó a kérdésed, de legyen, válaszolok. Igen, feltettem. És a válasz az, hogy pont azt kapta, amire szüksége volt: nem egyforma, de szellemiekben és belső értékekben is egyenrangú társat, aki megcsinálja azt, amit ő nem és vice versa... szóval a másik felét, akkarom mondani, feleségét. Ja, és egy olyan nőcit, akitől a 'normális' pasik félnek, mint a tűztől és fejvesztve menekülnek, mert túl okos, túl szabadszájú, már-már bántóan is őszinte, nyílt lapokkal játszik és túlságosan is büszke, és mindezek ellenére nagyon is tisztában van a nő(ies)ségével, sőt, hajlandó elhúzni a konyhába pitét sütni, és végül, de nem utolsósorban, kívül-belül felér az ő mércéjéhez. És mert neki ez így jó, a végeredményt eleddig nem kifogásolta. ;-P Ha az eredeti kérdésed arra irányult, hogy mindezidő alatt ő mit kapott, hát ezt:

Hogy mit tud adni (és kapni) egy nő, ha igazán szereti a másikat, nos, egyszer neked sem ártana megtapasztalni, akkor biztosan nem kérdeznél ilyeneket. Egyébként csak jó szem kérdése és némi emberismeret, hogy meglásd valakiben a potenciális társat, akire rá mernéd a kettőtök életét bízni... Általában nem patikamérlegen kell mérni a kölcsönös értékcserét. Ami számodra érték a másikban, azt becsülöd, és ő meg olyan tulajdonságok miatt néz fel rád, ami számára értékes tebenned.

És amit a feminénik sosem fognak megérteni, hogy a nemeknek nem egyformáknak kell lenniük, hanem egyenrangúaknak: nem kell a csajsziknak és pasiknak egyenlően x m3 fát hasogatniuk, hanem az egyik hasítsa a rönköket, mert bírja, a másik meg igyekezzen a tüzifát takaros halomba rakni ugyanannyi munkaórában, és a végreredménnyel sokkal elégedettebb lenne mindenki...
Előzmény: ultralib (2065)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2093

 

              Hááát, lehet, hogy a Rebekkának volt gesztora. Mit tudni egy ilyen sivatagi bajadérnél,

 

              hogy kijafene mozgatja a háttérből.  Minden esetre az ominózus esetben leginkább

 

              a valagát köllött volna pirosra paskolni.  Megbuktááá.

 

Előzmény: forintocska (2090)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2092
de lehet, hogy már attól is megundorodott, mert az számára az elnyomó férfiuralmat szimbolizálja, és guminőt használ helyette........
Előzmény: dos48 (2089)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2091
neeem épelméjű ember tudja, hogy ez a könyv mily veszélyes, ezért elpusztítaná, mint az Egy Gyűrűt....de ha egy ostoba amőba kezébe kerül, akkor az felhasználja, az emberiség nagy bánatára....
Előzmény: dos48 (2088)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2089

 

             Az nem elemes férfi, hanem elemes macika.

 

 

Előzmény: rambo john2 (2087)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2088

 

                Még szerencse. Képzeld, ha ez a Tévhit - Tény femisoviniszta tananyag

 

                IQ pozitív ember kezébe került volna.

 

Előzmény: rambo john2 (2084)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2087
ennyiből áll a bibliád, vagy összeragadtak a lapok, mikor letetted rá az elemes férfidat?
Előzmény: forintocska (2081)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2085
én már tudom mit fog EZ írni a pontozott vonara: azt a sok rohadt hímsovinisztaelnyomómaszklinmacsóférfit....na kapok pirospontot? :)
Előzmény: dos48 (2083)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2084
dehogynem, pengőcske volt iq teszten....szerencsére negatív lett:)
Előzmény: dos48 (2082)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2083

 

            Cseszd meg a brossúrádat.  A fene azt a hülyét, aki a kezedbe nyomta.

 

            Inkább csináld meg az intelligenciatesztet.

 

            A kipontozott helyre írd be a megfelelő szót.

 

 

                             Elmennék Mekkába, meggyugnám Rebekkát,

 

                             Pirosra paskolnám hófehér .........................

 

         

           Két percet kapsz a megoldásra.  Óra indul.

 

Előzmény: forintocska (2081)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2082

 

            Pedíg még nincs is jogosítványa a besoroláshoz. Nem esett át az intelligenciateszten.

 

Előzmény: rambo john2 (2080)
rambo john2 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2080
hát nem érted? az a csúfolódás, amire pengőcske azt mondja....
Előzmény: dos48 (2073)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2079

 

               Megharapni ?  Náspángolni ?  Pirosra pacskolni ?  :))))

 

               Nagyon izgatja a te fantáziádat ez a téma, de háááát, egy lovagnak kötelessége                                                                                

 

               szolgálni...        :))                                                

 

Előzmény: forintocska (2075)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2078

 

               Az az egymás mellett magányosan élés kategóriája. Te csúsztatsz.

 

               Egy normális párkapcsolaton belül különben sem csiszolódnak, hanem igazodnak

 

               egymáshoz,  Azokon a dolgokon kívül, amit mind a ketten akarnak, esetenként

 

               eldöntik, mi is legyen. Kivéve a pénzügyeket, az általában a jobb beosztású egyed

 

               keze alá kerül, különben csődbe megy a bazár. Én például negyven éve nem adom

 

               ki a kezemből az anyagi irányítást.   :)))

 

Előzmény: forintocska (2074)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2073

 

             Csúfolódás az, ha azt mondom, hogy fél méteres igénye van ?

 

             Szerintem tényközlés.  Csinálni lehet, lököttke, csak kussoljunk róla, vagy hogy is

 

             van ez a feministáknál ?!  Vagy még a férfiak pofáját is be szeretnéd kötni, mint a

 

             nyomtató ló szemét ?!  Ne bosszants, mert megharaplak...      :)))

 

Előzmény: forintocska (2071)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2072

 

            Nincs is ezzel semmi baj, Forintocska.

 

            A baj ott van, hogy a feminista magához akarja csiszolni a másikat.

 

            Attul meg az orrotok fokhagymás.

 

Előzmény: forintocska (2070)
dos48 Creative Commons License 2007.07.09 0 0 2069

 

             Miért nem kéne, aranyom ?  1.  Újsághír, hivatalos.

 

                                                          2.  Mindenki tudja, néger nagy bottal jár.

 

                                                          3.  Add össze, oszd el kettővel.

 

                                                          4.  A teveganyét ugasd le, hogy nem kéne.

 

                                                          5.  Pussz :    :)))))

 

Előzmény: forintocska (2063)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!