Somogy, Tolna és Baranya megye közlekedése, beleértve Pécs, Kaposvár, Szekszárd és a többi város helyi közlekedését és a helyközi járatokat is, legyen szó buszról, vagy vasútról.
"pályafelújítás után legalább 70-80 km/h-s sebesség (ívek miatt eleve necces)
- kétóránként ütemes menetrend az sásdi InterCitykre/ről.
- XXI. századi eszköz, semmiképp sem BZ, inkább Desiro."
Mondjuk az InterPicivel a 2-3 pont valósult meg anno , más kérdés persze, hogy egy ökör döntés miatt az egészet kidobták a kukába. Amúgy a Dezsőkék nem selejtezés közeli állapotban vannak? (lengyel PESA-ban nem lehetne gondolkodni?)
És még valami : Sajnos pályafelújításban nem is érdemes gondolkodnod, a vasútpolitika hozzáállás miatt kizárt, hogy ott valaha is pályafelújítás lenne.
Lehet, hogy több ilyen van járat van (majd az olvtársak kiegészítenek) , de nekem egyből felmerült a kérdés hogy a Komló-Sásd járatoknál mit fognak jobban preferálni, a vonatot (és ezzel életet lehelnek a 47-be) vagy, pedig a buszt és a 47-es végleg megmarad ebben a teszthalott állapotban.
A jövőbeni terveiről árult el néhány részletet a Figyelőnek adott interjújában Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.
Szinte mindenkit érintő változás lesz például a közlekedés átalakítása. A miniszter szerint először a Palkovics László-féle Innovációs és Technológiai Minisztériumban készül egy közlekedési stratégia, erre rímelve gondolják végig, hogy milyen változásokat kell meglépnie a MÁV-nak és a Volánnak.
A miniszter elárulta, hogy néhány hete felállt egy munkacsoport Fónagy János miniszterelnöki biztos vezetésével, amelynek feladata "épp a közös menetrend kidolgozása lesz".
A cégek együttműködése nem is fog itt megállni ráadásul, a jegyrendszert és az utastájékoztatást is össze akarják hangolni.
A miniszter arról is beszélt, hogy átvizsgálják, hogy a "rendkívül nagy méretű állami vagyonból" melyek azok a vagyonelemek, amelyek az állam működéséhez szükségesek, és melyek nem.
"A nemzeti vagyonkezelőtől az év végére várom azt az első listát, amely megmutatja, melyek azok a cégek, amelyeket első körben értékesítenénk" - mondta Bártfai-Mager, aki szerint a legfontosabb, hogy az állami cégek "ne vigyenek, hanem hozzanak".
Ez kifejezetten jól néz ki. Következő feladat: találj Komlón plusz embert és olyan buszt ami tempo100-as és elfér Mázánál. C56.22-vel, vagy CCP-077-tel már holnap mennék is egy kört :D
(LH kretyóval esetleg, de az 104-nél letilt, viszont Optinellnek kifejezetten jól állnának az ilyen vonalak.)
Vagy Bonyhádon mégis csak beleturkálnak a fordákba, leakasztanak egy felesleges intourot.
Igaz, hogy van pénteken 14.05 mentesítő, de azért, hogy a Bonyhád telephelyes fordákhoz ne kelljen nyúlni azért írtam.
Ha a korábbi szigorú elveket nézzük ami a Volánbusz és a vidéki Volánok szigorú rendjét nézzük a Pécs-Budapest alapjáratot mentesítené odaútban az Bonyádról 6.17 kor Szekszárdról 6.50 kor indul. A következő gyorsjárat az a Bonyhád-Bp. Az egy órával később közlekedik.
Vissza irányban ugyan a 14.20 as alapjárat az majdnem mindig Volánbuszos, de itt Budapestről a 15.05 ös gyorsjárat az DDKK-s.
A helyközi 5710 meg 5624 es vonalak járatai előtt közlekedne kedvező időfekvésben.
Az átkosban bőven voltak olyanok akik Pécsen, éjszakai műszakban dolgoztak, tehát reggel mentek haza.
Nekik általában 6,00-ig tartott a műszak, tehát egy kb. 6,40 körül a Pécsi vasútállomásról induló mindeállomásonésmegállóhelyenmegállcsakmásodsosztályúkocsikkalközlekedikvonat volt jó számukra.
Brrr, azt akkor is utáltam, amikor még néha illett vele kiutaznom, nem vagyok egy korán kelő típus. Bár ugye, anno azzal is lehetett burekezni menni.:-)
Máza miatt amúgy se lehet olyan nagy autót tenni oda, az hogy komlói LH kretyó, vagy bonyhádi/pesti intouro már majdnem mindegy.
Napontás járatnak nem biztos, hogy van olyan időfekvés, ahol kell a plusz járat Szekszárd és Pest között, ha lenne igény pesti kapcsolatra, akkor helyi hatáskörön belül keressenek olyan napontás járatot, amit lehet a mostani formájában hosszabbítani, vagy adjanak csatlakozást Bonyhádon, de leginkább forduljon még kettőt a Bz Sásd felé.
A 6:50-es 8:05-re van Bonyhádon 18-kor van ott a pesti, igaz nem pályás.
A 8124/8113 szimpatikus időpont számomra, és elvileg időmbe is belefér. Trizst ismerem, találkoztunk már személyesen, száma is megvan, ha tudok csatlakozni, megtalállak Benneteket.
Ha valakinek van kedve és ideje egy körre csatlakozni, akkor holnap az alábbiak szerint terveztem a 65-ös vonal látogatását, persze, ha Trizs77 olvtárs is jóváhagyja majd:
8122/8115
ebéd
8124/8113
8116/8123
Ez a három vonatpár már elég átfogó képet tud adni a vonal forgalmáról, bár természetesen nem lesz teljes a kép.
A 200kmből a párhuzamos szakasz is olyan, hogy vagy a vasút vagy a busznak esik útba, a másik kikerüli.
Pécs és Dunaújváros közt van is elég jelentős forgalom van a buszokon, akkor már nyugodtan mehetnek Pestre.
Azt hiszem kicsit elbeszéltünk egymás mellett. Én is két óránként gondoltam, csak arra figyelve, hogy lehetőleg a mostani 2 óránkénti buszokat felezze, így Szekszárdra úgy érkezik, hogy a nagyjából most is meglévő közvetlen pályás járatok helyen menjen, tehát ha van szekszárdi másodresz, aminek az alapjárata vagy Bonyhád vagy Mohács felé tovább megy, akkor a másodrész menjen Pécsre.
Így minimális többlettel lesz Pécsről óránként busz, vissza kicsit tologatni kellene az indulásokon, akkor 40-80 percenként lenne a vonatpótló, és a lassú járat.
Jó lenne tudni a pesti buszok kihasználtságának növekvését, akkor látható lenn, hogy van-e igény óránkénti többlet buszra. Szerintem az is bőven elég lett volna, ha azokban a páratlan órákban szekszárdól induló másodrészeket indítanák Pécsről hétköznap, illetve visszafelé nem másodrészként indítani őket, hanem negyed órával korábban, így levehetőek a :05-ös gyorsról, így kihagyható szekszárd.
A +140 így soknak tűnik, lehet gyorsabb lett volna Dunaúji dízellel Szabolcsra cibálni a battán álló szerelvényt, a pótlók meg odáig mentek volna. A következőnek talán találtak volna plusz buszokat Pesten.
Pécsről autópályán, Szekszárd nélkül, jó ha a 9 személyes telekocsi megtelik, meg persze azok akik random egyszer-egyszer mennek, kocsival ha oda vissza 4-en vannak, már útiköltség és Bkv napijegy ára fedezve van. Autópálya nélkül Savoya-park - Budai vám 2:20, +10 perces paksi teszkó, városon belül ugyanúgy elverődik a busz is.
-----------------------------------
Máshogy gondolom.
Most kb. 2 óránként van IC, kb. 220-300 ülőhellyel Pécs és Budapest között.
Szerintem a kurrens időben, reggel fel, este le, legalább 60-90 utas van akik a távot végig utazzák.
Az igaz, hogy ez a napi 18 vonatból csak 2-3 vonat.
A többi vonaton valóban 20-40 fő (negyed vagy fél vagon) lehet aki végig vonatozza ezt az utat.
Tehát az elvetett MÁV-START terv, amiben reggel 2 db 45 üléses busz indult volna express járatként a pécsi vasútállomástól Kelenföldig, mig napközben kétóránként csak 1-1 busz, működött volna.
Azon lehet vitatkozni, hogy a reggeli 2 db busz túlzás vagy nem?
Valószínűleg vannak olyan napok amikor szükség van rá, és vannak olyan napok amikor nincs, reggel is elég az 1 busz.
Ugyanez vonatkozik a hétvégi diák fel/le utaztatásra is, amikor egészen más az utasterhelés mint a hét közepén.
Kakasdon gondolom azért nem áll meg, hogy helyi (Bonyhád/Szekszárd közt) ne ezt terheljék. Milyen autót lehet rá tenni naponta?
A Pesti 15:05-ös és 15:20-as fekvés foglalt, oda plusz járatot berakni nem kell, pécsig elvinni szintén felesleges, Bonyhádon ott a tatabányai járat csatlakozása.
Annyiban azért a Máv is hibás, hogy nem a következő menetrend váltásig/munkaterület költözésig kéne kiírni a vágányzárat, ha ugyan azon a szakaszon nem fog közlekedni a vonat. Persze az újságíróknak se tiltja meg senki, hogy utána nézzenek annak amit leírnak.
De a vasút nem fogja kiírni, hogy 3 évig nem lesz vonat, mert utána már nem is kell járnia, a cikkre meg lesz kattintás, meg faszbúkon anyázás...
Órás pályás busz van Szekszárdtól, aki akarja eddig is meg tudta oldani Pécsről átszállással, 2:55 körül. Pécsről autópályán, Szekszárd nélkül, jó ha a 9 személyes telekocsi megtelik, meg persze azok akik random egyszer-egyszer mennek, kocsival ha oda vissza 4-en vannak, már útiköltség és Bkv napijegy ára fedezve van. Autópálya nélkül Savoya-park - Budai vám 2:20, +10 perces paksi teszkó, városon belül ugyanúgy elverődik a busz is.
A legegyszerűbb módosítás a 1134/202 és 1134/205 Bonyhád -Budapest ill. Budapest- Bonyhád járatok Komló -Bonyhád közti útvonalhosszabítása lenne.
Átkerülne ez a két járat a 1136 os vonalhoz, de ott Kakasd, aut vt. is fel kellene venni 169,2 km távolságadattal /a mostani pénteki vasárnapi mentesítő jellegű buszoknak Kakasdon nincs megállójuk/ és a Komló-Bonyhád 35,1 km hosszabbítás napi szinten 70,2 km többletfutást eredményezne.
Ekkor 6.20 kor indulhatna naponta busz Komlóról Budapestre /Bonyhád 7.05/7.10/ Budapest érk 9.40
Budapestről 15.05 kor és 18.15 re érne Komlóra. A mostani 1136/201 járat ami pénteki 15.05 ös csak Bonyhádig járna Budapestről,talán esetleg Pécsig meghosszabítva....
Intercity Rapid volt, nem expressz. Gyakran mentem vele, kihasznált volt. Nem azért szűnt meg, hanem mert maga az ICR vonatnem is megszűnt a teljes hálózaton, amúgy meg a 40-esen bezavart volna a szaporodó IC-k közlekedésébe, a szűkös keresztezési lehetőségek miatt. Mondjuk a normál IC-k közlekedtetésénél is voltak kínlódások akkoriban, lásd döbröközi, sásdi, sárosdi keresztekkel kísérletezések.
Amúgy az ICR807 Pécs - Kelenföld között 2 óra 30 perc volt, 6.55 Pécs, 8.25 Kelenföld, a sima IC-knek ez 2 óra 39 perc volt akkoriban. Az IC-k "hőskorában", 2001-ben egy IC alapból tudta ezt, akkoriban a teljes Pécs - Déli menettartam volt 2 óra 38 perc.
Kérdés: egy Komló-Magyaregregy-Kárász-Szászvár-Máza-Bonyhád-Szekszárd-M6-Budapest mindennap közlekedő DDKK-s járatpár beállítása reggel Komlóról délután Budapestről mennyire lehetetlen feladat?
-----------------------------
Semennyire.
Van pár olyan viszonylat Magyarországon ami érthetetlen módon kimaradt a közlekedésfejlesztésből.
Ilyen például a Szentgothárd-Körmend-Vasvár-Jánosháza-Dececser-Budapest közvetlen járat is.
1981-ben (!) kérvényezte először az akkori helyi országgyűlési képviselő, aki amúgy egy felsőszölnöki tanárnő volt.
Azóta eltelt 37 év, még nem sikerült beindítani.
Visszatérve Komlóra.
Volt ilyen terv.
Sőt.
Mázaszászváron át Pécsre Budapestről jó 20-25 éven át volt közvetlen délutáni buszjárat de az nem érintette Komlót.
Ismét a pécsi RKI-ra tudok mutogatni, mert őket ilyenért fizeti a magyar állam.
Valószinűleg semmilyen felméréssel nem rendelkeznek arról, hogy a buszjárat általad leírt útvonalán található településekről, naponta - átlagban - hányan utaznak Szekszárdra-Budapestre.
Így szakmailag megalapozott előterjesztést se tudnak írni.
Anélkül meg igen nehéz lenne engedélyezni az ilyen járat indítását.
Magyarországon a járatok be/meg indítása NEM vállalati hatáskör.
Ehhez se a Volánbusznak nincs joga se a DDKK_nak.
Itt a Dél-Dunántúli RKI végzett rossz munkát, mert elvarázsolt munkatársai, helytelenül, rosszul mérték fel, vagy fel se mérték a Pécs és Budapest közlekedők :
- összetételét,
- utazási szokásait,
- létszámát,
Az ilyen járatot a RKI pécsi iroda felterjesztése alapján, az RKI budapesti központjának kezdeményezésére a minisztérium rendelheti meg.
Ott meg nem akarják megrendelni.
Inkább vonatozzanak 5-6 órát másfél-két éven át az utasok, mint vonatpótlózzanak 3 órákat Pécs Vasútállomás és Kelenföld vasútállomás között.
Amúgy ugyanez fog lejátszódni jövőre, Miskolc-Budapest között is, ahol a teljes kizárásos vágányzár idejére a MÁV-START kezdeményezte a Miskolc Vasútállomás-Keleti pu közötti megállás nélküli vonatpótlózás bevezetését az IC-k helyett, de a közlekedési kormányzat ezt vagy elvette vagy a napokban fogja elvetni.
Hosszabb lett volna a két végpont között a buszos menetidő mint a vonatos 1 óra 50 perc, de utasbarátibb.
Mi az akadálya a min. órás követésű Bp-Pécs expresszbuszok bevezetésének?
------------------------
Az akadály a MÁV-START vezérigazgató széke.
Ugyan Ő nem órás, hanem kétórás ilyen követést javasolt az átépítés megkezdése előtt (kevésbé forradalmár mint Te) de közölték vele, hogy ha beindítja az ilyen vonatpótló express busz járatokat, akkor másnaptól, nem kell bejönnie dolgozni.
.....".....A MÁV már azzal kihúzta a gyufát a Budapest-Pécs-Budapest vonalon közlekedőknél, hogy nem sikerült befejezni a nyáron a Százhalombatta-Ercsi-Pusztaszabolcs vonalon lévő nagy vasúti felújítási munkálatokat......"
Valóban nem, mert a befejezési határidő valamikor 2020-ban/ra van kitűzve.
A PÉcsMa újságíróinak sem tilos ismerniük azt az ósdi izét, amit úgy hívnak = naptár.
Van olyan útirány apró- és zsákfalvas részen, ahol átszállás nélkül nem lehet a járási székhelyre eljutni - ilyen pl. Fiad-Tab. Vissza van napi egyetlen járat tanszünetben munkanapokon és munkaszüneti napokon. Meg a Flextronics-os munkásszállító, azt jónapotferkó a járási székhely felé a közlekedés. A bonnyai falubuszt szoktam látni amolyan iránytaxisdit játszani, ahogy összeszedi a Kaposvár vagy Siófok/Tab felől érkező diákokat hazafelé menetben Bonnyapusztán. A fiadit nem láttam konkrétan, de volt pár éve riport erről, hogy az is hozza-viszi a diákokat csatlakozás híján.
Már több mint egy éve rohadnak a dögsoron... A számlázás miatt ne aggódj, megoldják, de nagyon megoldják :)
A sofőrbérekre nem tekintenek fókuszáltan a "kedves vezetők", bár úgy emlékszem az újságok tele voltak, hogy a sofőrbér igények miatt kell emelni a jegy árakat, akkor most még sem? Csütörtökön is leszámolt vagy három kolléga, lassan kirúgni se lesz kit, és még készül elhagyni a süllyedő hajót csak tudtommal 20 fő....
Sztem már tavaly nyáron leállították őket.Viszont,ha tényleg ilyen állapotban vannak,akkor nem tudom,hogy tud a Tükebusz ezek működtetéséért havonta xHUF-ot az önkormányzat részére kiszámlázni.
Jól tévedek amikor azt mondom, hogy a Mecsekről lezúzó Ik-260 előtt, úgy 15-20 évvel már egyszer lezúgott egy busz a Széchényi térre, és összetört pár itt végállomásozó autóbuszt (akkor még ott volt a végállomás) és egy cukrászdában állt meg ?
Stimmel. Pl. súlyosabb volt az 1995. március 17-én vagy 18(?)-án, a Budai vámnál történt baleset, ahol egy szintén fékhibás pótos teher vitt el két személygépkocsit, több halálos áldozattal.
A Mászáros Csaba féle, Bp.XVI.ker. Ujszász utcai bagázs (MABI, Modulo, Ik-EAG) stb. neveken kontárkodott.
Több várostól vett fel előleget elektromos buszok szállítására.
Természetesen nem fogja szállítani mert munkásait elbocsátotta, gépeit + készletei egy részét eladta.
Most épp perben áll pár száz szállítójával, bankkal.
A felvett előlegeket mint tartozást, NEM ismeri el.
Frissítés: kérdésekre az egyes városok felé el nem ismert tartozás: Pécs: 58,3 m Ft (Pécs városa) Kaposvár: 159,2 m Ft (K.Közl.Zrt) Tatabánya: 335,3 m Ft (T.Busz Kft) Budapest: 746,8 m Ft (BKV Zrt) bruttó számok
Ezt a fotót eltudnád nekem küldeni az e-mail címemre. Egy poszthoz szeretném felhasználni a Facebook oldalunkon. Persze írok egy e-mailt a kérdéseimmel a Tüke busznak is.
Ezeket az István-aknai 4-eseket nem lehetne átgondolni? A Budai vámtól, ahol a többi el kezd ürülni, ezek inkább telítődnek, és... mondjuk úgy nem egyszerű átmászni a felszállókon, nem csak higiéniai okokból, hanem mert a "légyszíves"t nem tartalmazza a szókincsük. A Meszesi iskolánál olyan utaslépcső volt, mintha egyből valami istenhátamögötti román faluba lennék, 3 helyről nyomatták telefonról kihangosítva a zenét (öhm), miután megitták a maradék kólát egymást verték a nyitott üveggel a purdék, a második ajtó előtti négyes és a motorsátor előtti üléssor utasai közt élőszavas kommunikáció zajlott, számomra félig valamilyen ismeretlen nyelven.
Azért nagyon sok településnek az egy (vagy akármennyi )döcögő BZ jelenti a közösségi közlekedést (még úgy is, hogy 1 vagy akár több km-re van a falutól) szóval innen is kellene nézni a dolgokat.
---------------------------
Hamis állítás.
A hazai közigazgatási egységek száma 2010. január 1-én 3152 volt.
2016-ban 3146 település ( 99,8%) volt elérhető busszal.
Kb. 450 településnek volt/van közvetlen vasúti megállóhelye vagy állomása, és további kb. 250 település együtt kb. 700 település ( kb. 22%) érhető el vasúton, 2 km, vagy annál több gyaloglással.
Magyarországon nincs olyan település, melynek az egyetlen közforgalmú összeköttetése a külvilággal egy Bz volna.
"Azért nagyon sok településnek az egy (vagy akármennyi) döcögő BZ jelenti a közösségi közlekedést"
A demagógia vonatra ne szálljunk fel, ha nem muszáj. Ez is egy elcsépelt frázis. Magyarországon elenyésző azon településeknek a száma, ahová autóbusszal nem lehet eljutni. Az említett részeken nincs ilyen.
Azért nagyon sok településnek az egy (vagy akármennyi )döcögő BZ jelenti a közösségi közlekedést (még úgy is, hogy 1 vagy akár több km-re van a falutól) szóval innen is kellene nézni a dolgokat, nemcsak az elcsépelt frázisokkal személyeskedni , hogy aki ezek mellett szót emel annak gyerekkorában nem volt terepasztala. Egyrészt.
Másrészről meg te azon kezdtél el rugózni, hogy Eszék kaphat közvetlen kapcsolat , de azon elegánsan átsiklottál, hogy Magyarbóly részben ismét fog kapni közvetlen pécsi kapcsolatot és nem kell azzal 7 perces átszállós járattal szórakozni. Persze tudom , majd mindjárt jönnek a táblázataid, hogy ez miért nem jó. XD
Amikor a Bz, 4 utassal a fedélzetén, 28 km/h-val billeg két falu között az csak olyan mániás gyereknek tetszik, akinek szülei nem vettek anno, játékvasutat, és most 1:1 méretarányú terepasztalon = valóságban, szeretné kiélni vonatos játékos hajlamait.
Neked mániád emberektől kiragadni (fél)mondatokat és ide bemásolni, majd egyéni kommentárral azt más megvilágításba helyezni?
Nem először csinálsz ilyet.
Az öreg világnézete, a vasútról alkotott véleménye az index fórumokon legalább egy évtizede egy nyitott könyv mindenki számára, ilyet dolgot ráaggatni minimum butaság, de inkább rosszindulat.
"Több fontos elemmel bővül Pécs Modern Városok Programja, derült ki egy hétfői sajtótájékoztatón: az eddigi fejlesztéseken túl milliárdos út- és járdafelújítási beruházás indul, mintegy 4 milliárdból vásárol a város elektromos buszokat, a tervezett élményfürdőhöz pedig távvezetéken jöhet termálvíz."
Te komolyan gondolod, hogy ezeket érdekli a valóság? A videóban feltünik a holland Volvók exportőre. Tudod ahol a holland ügyészség szerint magánzsebekbe eltünt egy kis pénz ;-) Ebből tudható, hogy meg fogják venni az elektromos buszokat mert biztos van benne "játék" ami megéri nekik. A fidesz Pécsen lejáratta magát, főleg buszügyben. Ezek a Pécsért aggódó, fidesz által támogatott álcivilek.
De egy undorító tróger banda ez a Szövetség Pécsért! Ezt írtam nekik:
Ez most valami vicc? Mert komolynak durva! El kellett volna olvasni a nyugati tanulmányokat, amelyekből kiderülhetett volna, hogy nem 1,5 milliárddal lenne olcsóbb a fenntartása az elektromos buszoknak, hanem legalább ennyivel lenne drágább! Egyrészt magas a járművek bekerülési költsége, drágák az alkatrészek és az akkumulátorok, valamint ezek a buszok nem tudnak egy teljes napot végig dolgozni. Szóval ne vegyük rá az önkormányzatot egy baromságra! Pilot projekt az oké lenne, de a teljes parkot lecserélni ilyenekre, egyszerűen hülyeség és felesleges!
Törölték a hozzászólásomat és ki is tiltottak... :-(
Pont a hétvégén voltam kirándulni egyet a Kopácsi-réten és az jutott eszembe, hogy autó nélkül oda se nagyon tudna eljutni az ember. Elég nagy szégyennek tartom,hogy a horvát csatlakozás óta nem nagyon sikerült a két terület közötti szinergiákat erősíteni. Pedig ha úgy tetszik ez is Baranya, meg az is.
Számtalanszor beszélgettünk már személyesen a közlekedésfejlesztésről, de ilyet még sohasem hallottam tőle.
Ha van kedved akár egy rövid időre is csatlakozni hozzánk 19.-én, akkor akár személyesen is meghallgathatod az álláspontját arról, hogy valóban szükségtelennek tartja-e a vasútfejlesztést.
Abban én is egyetértek vele, hogy a két szomszéd megye közötti közeljövőben várható utasmennyiség elszállítása nem vasúti feladat.
Számomra viszont fontos, hogy legyen legalább egy jelképes menetrend szerinti összeköttetés, mert a várakozásaimmal ellentétben a horvát EU-csatlakozás nem hozta olyan közel a két területet, mint vártam, nagyon messze vagyunk egy Győr-Pozsony környéktől, vagy akár Párkány-Esztergomtól, és ez nem csak a távolságtól függ, hanem nagyon sok minden más egyéb tényezőtől, főleg gazdasági oldalról. Ha ehhez a kapcsolathoz a vasút akár csak jelképesen hozzá tud tenni, az már jó, annyit nekem megér adófizetőként.
Az már csak hab a tortán, hogy én meg ingyen tudok burekért és Osječko-ért menni.:-)
Ennek a hír azért is jó, hogy ha csak 3 járat párral, de Magyarbóly újra kap közvetlen pécsi kapcsolatot , azért röhej, hogy azért a 7 percért külön járatot indítanak a helyett, hogy a Pécsről jövő első motor BZ-t Villánynál "leakasztanák" (bocs jobb szó nem jutott rá eszembe ) és úgy menne tovább Magyarbólyba.
Ez egy forró égövi változat volt, I-shift ezzel magyarázta az utastér fűtés hiányát. Persze klímával lehet fűteni is, de a meleg levegő az istenért sem akart a padlószinten megjelenni a könnyebbsége miatt, hiába fújta erősen a ventilátor. Szóval, hideg volt a buszban a márciusi (a teszteléskor még havazott is) télben.
Mily megható ahogy véded a érdekbarátaidat. Itt embereket üldöznek, ezért kell a véleményt óvatosan közölni, vagy te nem tudsz az üldözésekről? Valóban foglalkozott a két cimbid a bérünkkel, azzal érveltek, hogy meg van kötve a szerződés 2,5% ról.....persze ők adnának többet, de nemjut:). Verejtékes semmittevést művelve káoszt teremtettek, érdekel valakit, hogy fél-háromnegyed órát késel? megkérdezte valaki mér? Kupleráj van, és a sofőr le van sajnálva. A számokkal lehet dobálózni, az a lényeg ami a borítékban van. Amiíg az irodában kint 100 e. ft-os emelés is volt, nem kell a bőlére eresztett marketing maszlag, mi nem számítunk, ez a büdös helyzet a többi szöveg, blabla.
Bár kissé bosszant az álnév mögé bújva mások fikázása, mert véleményem szerint ez elmond mindent az ember jelleméről- vagy jellemtelenségéről- de Hofi Géza után ez már nem lep meg. Ilyen a magyar, és kész! Legalábis egy részük! Fröcsög a nyál, vörös a torok az üvöltéstől és nagy-nagy homály a fejbe! De az is lehet, hogy éles elme, és arra használja fel tudását, hogy sunyi módon valótlanságok mantrázásával próbálja meg lejáratni a másikat! Ez a propaganda Goebbels-nél működött, de akkor még nem volt ennyire nyílt és sokrétű a tájékoztatási felület.
Az írásban említett G. Gyuszi és T. Tamás kéréseire valóban ugrok, mert mindkettő a barátom. Az egyik a DAKK sofőrje, előtte nálunk dolgozott. A másik autókereskedő, és mivel a barátom, segített abban, hogy a 22 éves Puntocskámat le tudjam cserélni egy 16 évesre, árkülönbözet nélkül! Vagy talán nem rájuk gondoltál?
Azt állítod -és teszed közzé ország-világ előtt-hogy G. Gyuszi és T. Tamás nem foglalkozott a béreddel, nem érdekli Őket, csak azután, hogy "... mióta a dolgozóktól nem független képviselet odatette magát,"!
Állításod valótlan, nélkülöz minden valóságalapot!
2017 áprilisában kb. 11% alapbéremelést kaptál, amit valahogy elfelejtettél említeni az írásodban! Persze, ha leírod, nem írhattad volna le a rágalmakat! Idén is kapni fogsz további béremelést, ezt is elfelejtetted leírni, pedig mind a tavalyi, mind az idei pénzedet nagymértékben nekik köszönheted! És a béremelés tény, alaposan cáfolja alaptalan vádjaidat! Az időpont pedig szintén önmagáért beszél, hiszen az jóval megelőzte a "..dolgozóktól nem független képviselet ...," megjelenését! És ugyanúgy előbb tették be az idei üzleti tervükbe az idei kb. 10% alapbér emelést, mielőtt "megjelentél" volna! Nem azért tették be, mert "megjelentél", hanem azért, mert már tavaly nyáron egy megbeszélésen ezt kértük és azonnal kinyilvánították, hogy Ők is így gondolkodnak! És nem csak gondoltak rá, hanem ezzel a bérrel terveztek, és ezt a bért képviselték és képviselik a tulajdonos irányába is! Mióta ennél a cégnél vagyok, a 11 vezérigazgató közül ők voltak a másodikak, akik nem űgy kezdték, hogy nem kapsz béremelést, hanem az elejétől fogva a bérek emelését képviselik a tulajdonos irányába! Lehet, hogy ez neked probléma, pont nem tudlak ezért sajnálni!
Akadályozzuk az ÜT választást, ezt is állítod! Ez is alaptalan vád, rágalom!
Soha nem akadályoztam semmilyen ÜT választást, csupán csak annyit kértem a "valós" érdek-képviselet vezetőitől, hogy ne akkor legyenek az emberek kijelölve, amikor kb. 30% a tagoknak nem volt jelen, hanem halasszuk el egy hónappal, amikor visszajönnek szabadságról és a lehető legtöbben vannak jelen, és nem a létszám egyhatoda! Ennyi történt semmi más, amire a "valós" érdekképviselet azt válaszolta, hogy márpedig az lesz, hogy a létszám egyhatoda "akaratát" akarja csak figyelembe venni! Mert ez "valós" érdek-képviselet!
És akkor a slusszpoén: egy konzultáción a Társaság hivatalos helyiségében a "valós" érdekképviselet egyik vezetője elismerte, hogy nem így kellett volna, ez el lett rontva!
Ezzel a cselekedettel pontosan ti akadályozzátok az ÜT választást, mert ha eredménytelen lesz, akkor egy évig nem is lehet választani senkit! Bár ezt te nem tudod, mert hiányoznak az ismereteid erről is! Ezzel ti teszitek lehetetlenné az érdek-képviseletet!
Lehetőséget nem igazán adtatok a dolgozók nagy részének arra, hogy érdemben foglalkozzon a kérdéssel, erőből akarjátok a saját magatok által felügyelt választást lebonyolítani!
És ezt ti a dolgozók érdekében teszitek! Mondjuk ezért a szövegedért is egy volt propaganda miniszter most adna egy piros pontot!
Szerintem nem kellett volna ország-világ előtt a gyűlöleted által felturbózott "ismerethiányodat" kimutatni, de mégis örülök neki, mert legalább itt is tudok vádjaidra válaszolni!
1.
Nem tudsz olyan általam aláírt szerződést, megállapodást vagy bármiféle dokumentumot felmutatni, amely alátámasztja állításodat, miszerint "nem történik semmiféle nyomásgyakorlás"!
Csak olyan dokumentumot tudsz felmutatni, amiben az szerepel hogy béremelésért nem kezdeményezünk sztrájkot, tehát valótlant állítasz! Mondjuk álnéven könnyen megteheted!
Namármost, ha tisztában lennél a Munka Törvénykönyve és a Sztrájktörvény előírásaival, akkor pontosan tudnád azt, hogy gyakorlatilag a mi szakmánkban nem lehet sztrájkolni törvényesen! Tehát azt írtam alá, hogy nem fogunk olyant csinálni, amit nem csinálhatunk!
"Szerény véleményünk szerint" már itt látszik a tájékozatlanságod, felkészületlenséged.
2.
Ha figyelembe vesszük azt, hogy tavaly is alá volt írva a 2,5% január 1-től és ennek ellenére 11% körüli alapbéremelést kaptál - amit valamilyen furcsa okból elfelejtettél megemlíteni - akkor kicsit más fénybe tűnik ez a pár százalék. Ez az a pénz, amit automatikusan, minden "veszekedés" nélkül megkapsz január 1-től! És ahogy tavaly is, idén is folynak a tárgyalások a továbbiemelésről, remélem két héten belül le is tudjuk zárni, az ígéret és a szóbeli megbeszélés szerint visszamenőlegesen. Most már azt is írd le kérlek, hogy mit segítettél az érdek-képviseletnek, bármilyen ügyben is?
"Véleményünk szerint" itt is beleestél egy kis csúsztatásba, nem a valós tények alapján tájékoztatsz ezen a felületen ebben a kérdésben sem.
3.
Soha nem fogok részt venni és buzdítani a dolgozókat egy olyan megmozdulásra, ami törvénytelen, és kára származhat belőle a dolgozóknak, mint pl. a fekete pólós megmozdulás! Nagyon érdekesnek tartom azt, hogy a megmozdulás után kapott a "valós" érdekképviselet egy levelet a Társaságtól, mely levelet nem tettetek közzé! Mert ebben a levélben az is benne van, hogy miért nem volt felelősségre vonás az akcióban részt vevő munkavállalók irányában! És én eddig soha nem mondtam ki azt, hogy többek között köszönjétek nekünk! Állításoddal ellentétben pont ti akadályoztátok a törvényes akció- kezdeményezésünket!
4.
Sajnos nem vagyok olyan beosztásban semmilyen Társaságnál, ennél a Társaságnál sem, ami lehetővé tenné számomra azt, hogy bárkinek a munkáját elvegyem! Én úgy gondolom, hogy akiktől a Társaság megvált, az nem azért volt, mert tagja lehetett a "valós" érdek-képviseletnek, hanem azért, mert megszűnt a beosztása! Felhívom a figyelmet arra is, hogy olyan embereknek is megszűnt a beosztásuk és elküldték a Társaságtól, akik nem a "valós" érdekképviselet tagjai voltak!
"Ez már vérlázító és különösen aljas' állítás, minden valóságalap nélkül! Pedig szívesen vállalnék olyan beosztást, ahol megítélhetem az utasok érdekében végzett munkát, és annak minőségét elbírálhatnám!
És megkérek minden sofőrt, bármennyire szomjas is, ne igyon a pocsolyából, és megkérem azokat, akik teát kívánnak fogyasztani, azok ne a férfi wc-be menjenek és várják meg azt, amíg a fiúk megtöltik a poharukat! Mert a "valós" érdekképviselet egyik képviselője ezeket tanácsolta! Ha neked ez jó, akkor keress meg, ha teát szeretnél inni, ingyen megtöltöm a poharad! Ha pedig ezt elítéled, akkor kezdj el gondolkodni, mielőtt leírsz dolgokat!
Bizonyítékot mutass ellenem arra, hogy megtámadtam bármelyik SZAKSZ tagot! Nem tudsz, de ha igen, akkor tedd ide fel! Soha nem mentem neki senkinek egészen addig, amíg valótlan-, vagy félinformációkat tartalmazó állításaival nem támadta meg a munkámat! Mint ahogy most te is tetted!
5.
Az ÜT választással kapcsolatosan is hiányos ismereteket osztasz meg, csak azt nem tudom, hogy szándékosan, lejárató céllal, vagy tényleg van valami probléma!
Soha nem akadályoztam semmilyen ÜT választást, csupán csak annyit kértem a "valós" érdek-képviselet vezetőitől, hogy ne akkor legyenek az emberek kijelölve, amikor kb. 30% a tagoknak nem volt jelen, hanem halasszuk el egy hónappal, amikor visszajönnek szabadságról és a lehető legtöbben vannak jelen, és nem a létszám egyhatoda! Ennyi történt semmi más, amire a "valós" érdekképviselet azt válaszolta, hogy márpedig az lesz, hogy a létszám egyhatoda "akaratát" akarja csak figyelembe venni! Mert ez "valós" érdek-képviselet!
És akkor a slusszpoén: egy konzultáción a Társaság hivatalos helyiségében a "valós" érdekképviselet egyik vezetője elismerte, hogy nem így kellett volna, ez el lett rontva!
" Ezek után kit kit képviselsz magadon kívül, mert magadat jól ------ " Csak nem a valós dolgokat állítottad és lebuksz előbb- utóbb! Mondjuk, már lebuktál!
"Ezt a dolgozók értékelni fogják..." Téged már értékeltek is! Csak nem úgy, ahogy gondolod!
Ez azt jelenti, hogy ellentétben a valótlan híreszteléssel, tavaly sem 2,5% volt az alapbéremelés, hanem 11% körül!!! Persze, ezt nem említik, azon rugóznak, hogy minden év elején minden tárgyalás és veszekedés nélkül automatikusan 2,5%-kal nő az alapbér!!! És tavaly is egyeztettünk a további emelésért, sikkeresen!
A lent felsoroltak a dolgozók érdekében történtek :
1. A céggel szerződés, hogy véletlenül se történik semmiféle nyomásgyakorlás ---szerény véleményünk szerint már itt látszott az árulás!!!
2. Bruttó 2,5% béremelés évenként aláírva 3 évre----Szerény véleményünk szerint ezt egy valamire való szakszervezetis nem teszi meg!!!!
3. A másik (értsd valós dolgozói érdekképviselet) akcióinak folyamatos szabotálása, akadályozása---- Lásd fekete pólós demonstráció a dolgozói bérek emeléséért. ----- Ez az FDSZ tagokért is ment, ezért érthetetlen a szabotálása
4. A SZAKSZ tagok folyamatos támadása, többek munkájának elvétele aljas sunyi módon----Ez már vérlázító és különösen alja volt.
5. Az üzemi tanács választás akadályozása---- mert nehogy legyen a dolgozónak beleszólása ugye barátom?
Ezek után kit képviselsz magadon kívül, mert magadat jól ------
Nem örülök annak, hogy álnéven fikázol embereket, de azt is tedd már hozzá, hogy tavaly is 2,5 %-on futott a szekér! Vagy nem? Vagy talán nem írsz itt sem igazat? Ha igen, írd már le, mert sokan nem tudják! És biztos le mered írni, mert bátor és egyenes ember vagy!
A műszaki jellegű kérdésekre a dokumentum válaszol.
Két 12 méter hosszú, egy ritka, és egy sűrű töltési periódusú elektromos VDL gyártmányú buszt hasonlít össze holland Eindhoven városban a gyártó az üzemeltetővel közösen.
Ritka töltési periódusú busz:
Akkumulátorok energiatárolása:360KWh
Töltési teljesítmény:60KW (éjszakai töltés a depóban 0:00 - 05:00 között)
Fogyasztás nyári napon:0,9KWh/km
Fogyasztás téli napon:1,5KWh/km
A tapasztalatuk, hogy a síkvidéki holland éghajlaton télen 05:00 üzemkezdet után 21:30 körül az akkumulátor lemerült.
Nyáron a 05:00 üzemkezdet után a 0:00 üzemzárásig az akkumulátor töltöttsége 20% felett állt. Így télen nem volt
képes az üzemidőt teljesen kihasználni, így korlátozottak a járművel télen síkvidéken az üzemeltetési lehetőségek.
Sűrű töltési periódusú busz:
Akkumulátorok energiatárolása:125KWh
Töltési teljesítmény:
-300KW nagy teljesítményű töltés pantográfról 1 perc időtartamon át (megállókban, buszvégállomásokon)
-40KW éjszakai töltés pantográfról a depóban 0:00 - 05:00 között (az időtartam nem kerül kihasználásra)
Fogyasztás nyári napon:0,9KWh/km
Fogyasztás téli napon:1,5KWh/km
A tapasztalatuk, hogy a síkvidéki holland éghajlaton évszaktól függetlenül a 05:00 üzemkezdet és 0:00 üzemzárás között az akkumulátor fűrészfogszerű karakterisztikát mutatott 100% - 60% közötti töltöttséggel. Így semmiféle korlátozó tényező nem merült fel az üzemidő teljes kihasználásának tekintetében.
A buszok beszerzési ára sem mellékes, aztán lehet, hogy klíma nélkül jönnének, pusztán azért, hogy adjanak munkát a helyi vállalkozásoknak:) Karbantartás meg nem létezik, mondjuk már rég óta. A bérekre nem érzik fontosnak, csak mióta a dolgozóktól nem független képviselet odatette magát, előtte szerződést kötött a másik vezére a céggel, hogy évekre elég a bruttó 2,5%, meg, hogy nem él a nyomásgyakorlás eszközeivel, tehát azt csinálja amit G.Gyuszi, meg T.Tomi mond....
Az üzemi tanács választást is akadályozzák, pedig nem törvényes a működés, de a pervesztést is bevállalták, hogy időt nyerjenek... Ez mind a dolgozók érdekében történt, mert csak a javainkat akarják.
Valószínűleg a buszok vételára és a szükséges infrastruktúra kimaradt a számításból, illetve hogy 1 dízel helyett kell kb 1,5 elektromos a hatótáv miatt. De ilyen apróságokkal minek foglalkozni.
Bérekre, normális karbantartásra kellene pénz inkább. Aztán lehetne klimatizálni, és rendberakni az utakat, hogy ne hulljon szét minden busz 3-4 év alatt. De nyilván ezekből semmi nem lesz.
Kell neki egy adatbázis a választásra, ennyiről szól ez az egész. Az "átlagember" meg úgyse fogja azt mondani, hogy nem, nem kellenek a környezetkímélő, tiszta buszok.
Pedig nagy esély van rá, a bennfentesek szerint, mivel a jelenlegi group az évi 3 miiliárd visszafizetését elősegítő döntéseket érthető okokból nem szeretné meghozni. A napos oldal népszerübb, sütkérezni jobb. Amíg nincs civil szakmai kontroll, minden beszerzés igen drága lehet az adófizetőknek.........
Mivel az utas kétszer annyit ül a buszon mint kéne, nem gondolkodtak el a további emelésen? Lehetne azzal indokolni, hogy a rendkívüli rugalmas szolgáltatásunkat tovább veszi igénybe:)
A menetrend gondosan csiszolt, és tervezett, a fordák meg elérik még a napi 8 órát is, (különösen az osztottak), csak a fránya buszsofőr nem képes visszaérni (nahát-nahát).
Meg különben is helyiben a fél óra/negyven perc késés ugye bagatell tétel
A sofőrök részére formula 1-ben alkalmazott pi-ürítő tartályt kérünk a szükségek hatékony elvégzése céljából...(mert akkor kiszállni se kell)
Na átnézegetve a ma reggelt azért szépen kaptak az "arcukba" a Siklósi út/Táncsicson közlekedő járatok...volt olyan busz ami 40 percet szedett össze, de az átlag olyan 20-25 perc volt, ahogy néztem, beleértve a helyköziket is...
Valamiért téged zavar? Told csak tovább a Háffnugetts szekerét... jó méllyen a sárba-ahol most van. Jó lesz neked az évi 2,5% bruttó emelés, ezt érdemled mert ezt támogatod :)
Itt mindíg a marketing, meg a rongyrázás volt meztelen hátsóra. Nincsenek termelő üzemek, nincs szakember lassan semmilyen ágazatban, mert nem fizetik meg. Ennek súlyos következményeit tapasztaljuk, a politikus, a cimbijei, meg a kiszolgálói nem fognak értéket teremteni... Őket el kell tartani, mégha ez demagóg is.
Szerintem Cs P. fóbiád van egyfelől, másfelől nyugodtan elő lehetne venni gyak. az összes döntéshozót itt helyben színtől függetlenül mer itt össze vannak nőve mint néhai Brezsnyev szemöldöke. Valaki írta, hogy 47,3 %-a fedezett a költségeknek, hát rajta ürítsék ki a kútházat, és a politikai állások megszűnnének, gondolom a többi önkormányzati cégnél is ez lehet a módi, sok a semmittevő akit a melósnak kell eltartani. De már kevesebb lesz az ezkimó mint a fóka (ha lesz leépítés akor is ez a nagy büdi helyzet).
A kollégával kapcs-ban: Főturmix olvass vissza ki emel itt szót a kollégákért...
Azt tudod-e, hogy a PTE nem csak e két karból áll, és az általad említettek távolról sem tartoznak az egyetem zászlóshajói közé? Vagy hogy a PTE a régió legnagyobb foglalkoztatója?
Amúgy a PTE működési költsége nagy részét a klinikák teszik ki.
Azt végképp nem értem, hogy egy autonóm intézményt miért kevered a várossal.
Azért meg, hogy egy előző kormány 10 éve, milyen előnytelen szerződést kötött az M60-as finanszírozására, miért Pécset állítod bűnbakként?
"A pécsi egyetem a globális rangsorban az említésre alig méltóak között kullog. A műszaki kar nem kapcsolódik az iparhoz a szellemi tőkéjével (igaz nem is kényszerítik rá), a bölcsészszakok vannak, a végzettek meg a közalkalmazottak számát duzzasztják, vagy külföldön helyezkednek el fizikai kisegítő munkakörben egy vágóhídon például."
Az ilyen pongyola, konkrétumokat nem tartalmazó kijelentésért a PTE-n nemkívánatos személy lennél.
Pécs nagyon sokba kerül az állami költségvetési szerveknek. Fizetni kell harminc(?) éven keresztül évi 25 milliárd forintot a PPP konstrukcióban épült M60 sztrádaszakaszért.
--------------------------------
Ehhez Pécs városának semmi köze.
Tudod ha egy repülőgép Pécs fölött 10.000 méteren felrobban, azért nem Pécs városa a felelős.
Pécs nagyon sokba kerül az állami költségvetési szerveknek. Fizetni kell harminc(?) éven keresztül évi 25 milliárd forintot a PPP konstrukcióban épült M60 sztrádaszakaszért. A PTE működési költsége évente 40 milliárd forint. Pécs költségvetése a központi kezelésbe került oktatási intézmények nélkül szintén 40 milliárd forint évente. Ezek szikár gazdasági tények.
A serpenyő másik oldala:
Pécs valamiféle kékvérű küldetéstudatból húsz éve a megúszásra játszik. Pécs a "mediterrán hangulatok városa", Pécs a
"kultúra fővárosa", Pécs az "egyetemi város" címkékkel kivonja magát a tényleges munkából, a magas hozzáadott értékű munkahelyek teremtéséből. A pécsi egyetem a globális rangsorban az említésre alig méltóak között kullog. A műszaki kar nem kapcsolódik az iparhoz a szellemi tőkéjével (igaz nem is kényszerítik rá), a bölcsészszakok vannak, a végzettek meg a közalkalmazottak számát duzzasztják, vagy külföldön helyezkednek el fizikai kisegítő munkakörben egy vágóhídon például. Ez az egyetem tavaly ünnepelte a 750 éves évfordulóját. Senkit nem kérdezett vissza, hogy a valóban 1367-ben indult középkori egyetemnek mi köze van a mai PTE-hez? Mert a mai PTE jogelődje a Szent Erzsébet Egyetem 1921-ben érkezett Pozsonyból, miközben a középkori egyetem a török hódoltságig sem működött.
Konklúzió:
Ennek a megúszó mentalitásnak az egyenesági következménye a jelen. Üres kasszával, akadozó közszolgáltatással, üres ipari parkkal. Aki ismer az tudja, hogy erre mondtam korábban, hogy ha egy politikus itt a kultúrával jön még egyszer, azt bikacsökkel kell elkergetni...
Azt pár éve újították fel, és kicsit szűkebb, de a 260-as ott is átfért. Mondjuk valamit kezdeni kéne lassan azzal is, mert elég sok gyalogos, főleg gyerek jár arra a sportcsarnokok miatt, és a két híd közt nincs járda, de a tüskésréti felől elég jó kerülő irány, több autó kanyarodik ki a Basamalomból, mit a Major utcából, előbb utóbb elkéne egy lámpa oda is.
Előbbi volt a legrégebbi Dél-dunántúli vasútvonal, északi végén akkor még András-aknára vezetett Üszögről. 1854-ben adták át (1964-ben szűnt meg). Később a hármashídnál nyíltvonali elágazással Széchenyi-aknáig épült ki a pálya.
Délelőtt kint voltam Komlón, szépen haladnak a Munkácsy utcával, kész vannak a buszöblök is, lassan indulhat a régóta tervezett Dávidföld - Körtvélyes busz.
Az nyilvánvaló, hogy ha a városvezetés belemegy az 1 milliárdos megszorításba, akkor azonnal megbuktak volna(nincs az a propaganda , ami ebből kimosta volna őket), ezért alakult ki egy konszenzus az ellenzékkel , hogy ezt nem.
"Szerintem ennek az egésznek üzenete is van: Oké, hogy politikailag egyívásúak, de minden szintű balf@szkodást nem tűrnek el a központban, pont azért, mert nehogy rájuk égjen.
Meg kicsit a többi városnak is üzenet szerintem."
Ezért kapni fogok trizs olvtárstól, de Pécs mindig is szálka a Fidesz szemében és ennek nagyon örülnek most ott fen, hogy megszívathatják a várost.
Én ezzel úgy vagyok, hogy az országgyűlési választásokon CSP, bár nem olyan sokkal, de bukott. Hoppál is kb. azért tudott nyerni, mert egy csomó falu is oda volt csapva a körzethez.
Valszeg a pártközpontban is úgy érzékelik, hogy ezek az arcok nagyjából leszerepeltek már Pécsett.
Ha mindegy lett volna a dolog, akkor Pécs megkapta volna ezt a pénzt valami jogcímen, mint vissza nem térítendő támogatást. Nem így lett. Nagyon komoly kondíciókkal kapta csak meg a város a támogatást. Én kevéssé hiszem azt, hogy ez a dolog el lesz sikálva.
A narancs színű kormány narancs színű városba küldött kincstári revizorokat (egy fokkal jobb, mint a csődbiztos). Szerintem ők le akarják majd választani ezt a bagázst nagyon hangsúlyosan a fősodortól.
Az egész közszolgáltatás megvágása simán ráég majd erre a bandára, aztán kész.
Szerintem ennek az egésznek üzenete is van: Oké, hogy politikailag egyívásúak, de minden szintű balf@szkodást nem tűrnek el a központban, pont azért, mert nehogy rájuk égjen.
Szvsz ez a 300 milliós megtakarítás is igencsak komoly indulatokat és problémákat fog szülni, ha az egy milliárdos megszorítás is megvalósulna , akkor a pécsi buszközlekedésre keresztet lehet vetni.
Érthetetlen, hogy hivatalosan miért nincs korlátozva befelé a felszállás, kifelé a leszállás.
De a KK menetrendjét se kell készpénznek venni, a komlói indulások tudnak AS szabvány szerint működni.
Személy szerint 15+ évvel ezelőtt amikor az volt az opció fehérhegyen, hogy BPV-055/057/084, vagy 017(? budifülke, csöcsgomb, osztott forda, 11+43I-t csinált)+140, vagy HPR-12x, általában az utolsót választottam :)
Azért az a 11 perces Fehérhegy - Pécs, autóbusz-állomás menetidő vicces lesz jövőhéten, meg bármikor reggel 7 és 8 között iskolaidőben...
Keleti irányból a Budai állomás, Kertváros felől pedig (az Árpád híd és 58-as út rekonstrukció miatt) a Maléter Pál út lesz a belváros felé araszoló sor vége.
A sok okos(kodó) pökhendi módon írogatja a szociális közösségi hálón, hogy ő bizony szeptembertől autóval jár. Mégis milyen útfelületen fog közlekedni? És hol fog parkolni? Előbb nem ér oda, mint a busz.
A kerékpár/e-roller/motor a javasolt közlekedési eszköz Pécset a közeljövőben. Bizonyos esetekben a busz is nyerő lehet.
Egy kérdésem van ezzel kapcsolatban. Hol vannak a felelősök? Cs. P. bukott politikus már nem közszereplő és P. P. menetrendi főreferens? Emlékeim szerint ez a milliárd az ő saruk. Cs. P. bukott, már nem kell elkényeztetni a pécsi utasokat. P. P. meg eljátszik a KTI-ben. Bemondókám az elvert kollégád nem fontos? Érte nem emelsz szót?
Nem mondom azt, hogy olcsóbban tudná üzemeltetni...maximum azt mondom, hogy egy helyközi volán által ellátott helyi közszolgáltatás azért általában "minimalistább" szokott lenni.
Az a helyzet, hogy fogalmam sincs mi lesz ennek a dolognak a kifutása...
- esetleg Pécsen lesz valami teljesen új koncepció megvalósítva, azáltal, hogy beszáll az állam valamilyen formában (Volánon keresztül, új céggel ?)
- egyszerűen végignyomják az 1 mrd megtakarítást és lesz egy nagyon spórolós menetrend + létszámleépítés ?
Azért az már eléggé pusztító helyzet, ha kincstári revizorok szólnak bele abba, hogy oké-e a menetrend, vagy sem. Vagyis nyilván nem abba szólnak bele direktbe, de ha azt mondják öregem, 1 mrd mínusz, akkor gondolom azt komolyan is gondolják, lévén az állam pénzét kezelik.
---
Politika:
Ha ez így végbemegy, akkor nyilvánvalóan Páváék lehorgasztott fejjel mehetnek a sunyiba.
Vajon a kormány ezt akarja? Közben már készítik elő a terepet Kővárinak? Aki bevallottan felnéz O.V-ra, de valamilyen szinten nem fröccsent rá annyira a jelenlegi városvezetés kiborult bilije.
Ha ez így van/lesz, akkor ő nagyon tudatosan hátrált ki a koalícióból az előző ciklus után, nagyon tudatosan készült erre a szerepre. Sőt, valószínűleg akkor már fent is tudták, hogy ez a jelenlegi városvezetés netto alkalmatlan bármire.
Pont ezt csináltam nyáron, pedig felém átlag 5 percenként jön busz, ehhez képest másfél megállót lesétáltam (kb 1 km), mire utolért, a maradék másfélre (kb 750 méter) már felesleges is volt buszra szállni.
kb 10 perccel volt lassabb. (ha hozzávesszük a 600+700 méteres rágyaloglásokat, fel sem tűnik annyira)
Ha a volt pécsváradi vasúton megyek egy kicsit, akkor kb 2,2 kmre jön ki.
---
NGE: érdekes ez a volán téma, mitől tudná a folyamatosan romló műszaki állapotú autókat olcsóbban üzemeltetni a volán? Az irodában most is tudnának húzni.
A dugóban a Kéccázas is ugyanúgy felmelegszik, és nem ér vissza indulási időre, ugyanúgy kihoznák a garázsból cserekocsinak, és körbeöntözik vele a fél várost, ajtó ugyan úgy el tud romlani, mint a genfin.
Az a baj, hogy azt látom belesétáltak egy még nagyobb csapdába.
Azt hitték, hogy majd ez a 300 millió forintos megtakarítás, ami valójában úgyse lesz annyi, majd átcsusszan.
A Kincstár szerintem nem árult előtte se zsákbamacskát, hogy 1 mrd Ft-ot akarnak spórolni a rendszeren, ha pénzügyileg egyszer így fenntartható a dolog.
Ők meg választották ezt a politikailag még magyarázható "soft verziót". Mert ezt megint ugye lehet sz@rkenéssel elsimítani, hogy optimalizálás, meg ügyülümügyü.
Ahelyett, hogy valaki kiállt volna a vezetésből, és őszintén elmondta volna, hogy gyerekek ez van, ezt várják el tőlünk Budapestren, a lehetőségekhez mérten csinálunk egy rendkívüli menetrendet, amely ha majd lazulnak a dolgok, több bevétele lesz a városnak, majd alakítható, bővíthető lesz.
Inkább megvárták, hogy a revizorok hozzák ellő, hogy ha nem megy, ők majd csinálnak egy tervet.
Na azt szeretném én majd megnézni, hogy az milyen menetrend lesz amit a Kincstár Központjában csinálnak meg a pénzügyi szakemberek...
Abba szerintem nem lesz "kényelmes, átszállásmentes" kapcsolat István-akna meg Kukutyin között...
Lassan Harkányba, Komlóra stb. jobb követési idők jönnek ki, mint itt helyben. A "volán szint" dícséretet jelent, de amíg a volán buszai "kis túlzással" több km-t tesznek meg a megyeszékhelyen, mint a helyis járatok, addíg nincs rá ok.
Ameddig az állam ezt a finanszírozási rendszert tartja fenn, addig sajnos semmi értelme még csak megkísérelni se egy pécsihez hasonló, sok szempontból kínálati menetrendet.
Jelen finanszírozási helyzetben egy minimum menetrenddel kell kiállni, elfelejteni azt, hogy majd autósok teszik le az autót, látva szuper, átszállásmentes vonalakat.
Szerintem minden városban küzdenek a helyi üzemekkel, Pécsett maximum többrétű a probléma.
Sajnos ennek a városnak a jelenlegi teljesítőképessége egy maximum "volán helyi szintű" szolgáltatást tesz lehetővé, mondjuk mint a sokat emlegetett Győrben.
Senkit sem kell főbelőni. A helytelen kiválasztást, a minősíthetetlen gazdálkodást, és a közlekedési vállalatnál tapasztalható politikai üldözéseket, és sofőrellenes hozzáállást kellene megszüntetni. A fejétől bűzlik.......
Véletlenül sem kell az okot, okokat megkeresni, végül is teljesen jó, hogy majd dolgozókat küldenek el a felelőtlen gazdálkodás és pénzszórások miatt....meg kell símogatni a felelősök buksiját, Jól csináltátok fiúk, csak így tovább!
Ne dugjuk már homokba a fejünket, mert így a történelem mindíg ismétli magát.
Ha egyszer finanszírozhatatlanná lett a város (mindegy milyen okból) akkor nem a felelős keresés a feladat, hanem a kényszer intézkedések, nagyon drasztikus bevezetése.
Nem ismerem a mai pécsi politikai vezetőket, de a cikkben említett gyereknek abban igaza van, aki sz@rban van, ne 20 milliárdos vízi parkról álmodozzon, hanem kiadásokról.
Csak a helyi politika nyilván nem merte meglépni ezt.
Viszont ha központilag úgy látják, hogy ennél jóval nagyobb csökkentés kell, akkor valószínűleg igazuk van, mármint financiális szempontból nézve a dolgot.
Ja tényleg, mi van az üzemanyag pénzzel? Valahogy mindíg kevesebb, én nem értem hogy mi alapján jön ki, és a szuper vezénylés se piskóta most, mer van olyan több kolléga is, akinek kiírt szabikkal épp eléri a kötelezőt. Ebből jó fizu lesz....
A főnök az aki után mennek a dolgzók, ezek nem főnökök, mert ellenünk dolgoznak. A hétköznapi hősök kiálltak a te béredért is, ezen elgondolkodhatnál gesztenyés és II. rakodó között, mert ott van rá idő.
Néha csodálkozom, hogy egy ilyen értelmes és agyafúrt tag, mint te mért nem lát, vagy akar látni.
Mindig csodáltam az ilyen bátor hétköznapi hősöket. Egy többnyire gyerekek által látogatott fórumon, természetesen álnéven, hősiesen jól megmondják a magukét a főnökeiknek akik persze nem is tudják, hogy van ez a fórum. Ez igen, ez bátor dolog, gratulálok. Mit gondoltok ki a francot érdekel itt ez a hülyeség? Vannak sejtéseim kik (ki?) lehettek, de nem tudom pontosan. Nyissatok egy szaksz vs. fdsz fórumot aztán ottbeszélgessetekerről a baromságról. Elég ez a melóhelyen.
De ha Ti ketten találkoztok, akkor ugyan semmit se tudunk meg a Dél-dunántúl közlekedéséről, de tanúi leszünk egy-egy kedélyes anyázásnak, szidásnak, egymás becsmérlésének.
A selejt sofőrök kit takarhat? Talán az érdekeikért kiállókat? Hogy jössz te ahhoz, hogy megítélj becsületesen dolgozókat, akiknek minden jogosultsága, végzettsége megvan a munkához?
Ha figyelmes vagy rájössz, hogy én semmiképp nem veszekszem, csak a dolgozók jelentős részének véleményét tolmácsolom, igen ide a fórumra is, mivel semmibe véve ezt a réteget próbálják a hatalmukat megszilárdítani, miközben dolgzó embereket próbálnak tönkretenni. A kezdeti puha diktatúrát felváltotta a fenyegetés, szakszervezeti tagok kiírása a cégből, kimutatták a foguk rothadását. Ha tetszik neked-ha nem ez ország-világra tartozik, mert ez a cég nem a senkiházi politikusrokon és öt kiszolgáló aljanép tulajdona, hanem a városé. A sofőrök létszáma kb 500 fő, ezt kellene szem előtt tartani, mert ez a vezetés teljesen egyensúlyt vesztett.
Minden törvényes eszközzel támogatjuk a szakszot, az értünk végzett harcban.
Jaj, majd elfelejtettem:SZÓLJ a főnöködnek, hogy képviselje a cég által megtámadott dolgozókat, ami egy szakszervezetesnek erkölcsi kötelessége, bármelyikben is van a kolléga. Ja a föncid inkább pénzt számol? Ő aztán kiáll a dolgozókért, mikor a bérért kűzdve feketét huztunk fel, ő tüntetőleg fehérben virított a fbookon, pedig a sofőrbér mindenkit érint, vagy nem?
Nyuszifül neked pezsgős élményt jelentett a kigolyózott szakemberek sorsa, ez legyen még hátralévő időd legnagyobb öröme. Szánalmas az ilyen (ember?), aki másik kárán így tud vidulni. Egyébbként terjed a híre, hogy további tisztogatásokra számíthat a SZAKSZ dolgozók köre, remélem véget fog érni ez az ámokfutás és előbb-utóbb ez a romboló banda eltűnik a történelem süllyesztőjében.
A leépítési hullám gondolom a dolgozókért valóban tevő, és bizonyító sofőröket, és más szakembereket érint, és marad a Függetlennek mondott Dolgozókat eláruló SZagszervezet főnöke, és a hozzá nem értő moziban háttal ülő, ám önérzetes hüle bagázs. És a cég szép lassan süllyed......
Szakemberek nélkül látjuk milyen a működés...egy vicc :)
Pécs is beáll azon vidéki városok sorába ahol minimál szolgáltatás van. Mennek a nyugdíjasok a részmunkaidősök és persze a selejt sofőrök is. A BKV-s fizetés jól hangzik csak ha nincs lakás hanem bérelni kell 100 000 - 150 000 forintért akkor már nem annyira jó. A DDKK pécsi üzeménél teltház van. Egy komolyabb buszos vállalkozás van még de ott megy a jól ismert vállalkozói játék. Lehet, hogy országosan sofőr hiány van, majd itt is az lesz megint, de most többen lettek.
Bemondókám a múltkor megsirattad a kirúgott kedvenc fideszes főnöködet. Azokat a sofőr kollégáidat nem siratod meg akiket most kirúgnak a járatcsökkentés miatt?
Már fennt van a Tüke oldalán a szeptemberi új menetrend. (Egy adott szeptemberi napot kiválasztva lehet megtekinteni a menetrendi keresőben.) Egyes vonalakon (még csúcsidőben is) jóval ritkább közlekedés lesz, mint azt korábban megszokhattuk.
Klímás, kevés ablakos panaszra válaszul megtudtam, hogy minden buszon ugyanannyi nyitható ablak van, illetve én nem tudom megállapítani, hogy melyik busz van felszerelve klímával. A Credo-kon jó ha minden tizediken működik, de "a műszakiak folyamatosan ellenőrzik is javítják"... Nem baj, a 7900-ak még tartják magukat, remélhetőleg még van bennük 1-2 nyár, aztán azokon is szauna lesz. Ja és a többi buszt klímával/nyitható ablakkal felszerelni jelentős költség lenne az ország legdrágább jegyára mellett.
Egy kis szösszenet a 21-i reggeli kiállásról: Tiszta diliház volt, az emberek össze-vissza rohangáltak fagyálló és adblue töltésre, mert nem sikerült mgszervezni, hogy pl. két manus hétvégén be legyen hívva, és töltsék fel amelyiket kell. Mi lesz így télen, ha egy ünnep miatti leállás után sem sikerült gond nélkül kimennünk?
Gondolom mielőtt levettek róla, megkerestek, és közölték veled, hogy más vonalon fogják kipróbálni, és a ráültetett kollégákat is tájékoztatták.----Ja nem, bementél melózni, majd szembesültél vele, hogy kutyába sem véve téged és a másik új csapatot történt a csere. A vezetői arogancia ismét megnyilvánult, mert a buszsofőr nem érdemel tájékoztatást, a véleményére meg végképp nem kíváncsi a dilettáns brigád. Hát egész eddíg azt szajkózták, hogy saját autót a népnek, erre levesznek egy valószínű fékhibás cretyóról, és odavágják másnak....Mi megy itt javítás címszó alatt. Azt beszéltük múltkor, hogy volt amikor ráfújtad a poroltót az égő fékre, ehhez képest nem így kellene "megjavítani".
Elvették, hogy kipróbálják máshol is jelentkeznek e a problémák. Jelentkeztek, nekem meg nem kell újra. Szívtam vele eleget. Már nem találtam váltótárast mert senki nem akar vele dolgozni.
Kiírtak egy rossz tendert, amire nem tudott indulni a kapagyár, majd miután rájöttek, gyorsan meg is változtatták a rossz ajtóképletet. Hány 11,9 és 13 méter közti 1-2-1 ajtóképletű LE tipust gyártanak európában? Az, hogy nem oda kerültek az udvaron álló kocsik*, csak az audis térvesztésnek és az ajánlott 250 forint körüli km díjnak köszönhető. Hopp, utána ugyanezekkel a feltételekkel Tbusz is akart kocsikat, Győrbe meg nem ment semmi.
*: a Credo topikban vissza lehet keresni, hogy hány évvel ezelőtt írtuk, hogy készülnek zöld kocsik. A tatabányaiakon meg a vonatkozó topik, meg Aron_son oldala alapján pont azok a betegségek vannak, mint az utsó sor EN12/első sor ekenyelen. A helyköziek azóta sokkal jobbak, az E6 protoról (semmi illesztési hiba!) és a 13 méteresekről nem is beszélve.
hogy ne legyen teljesen off: Maradjunk annyiban, hogy nem vezetek buszt, légy megértőbb, akkor talán lesz más fajta válasz is a beírt ötletelésekre. :)
"Mivel a netes és nyomtatott helyi lapok egy kézben vannak, el is hiszik, hogy drága. Egyébként az"
Most, akkor drága vagy sem? Amúgy meg egyre többen pedzegették különböző internetesen fórumokon, hogy inkább vesznek jegyet egy DDKK-s járaton és azzal mennek, mert a 250 FT mégis csak kevesebb, mint mondjuk 500 FT.
Persze kérdés, hogy az ilyen húzásokat a DDKK sofőrjei mennyire fogják tolerálni.
Most aktív egy generáció (nem csak Pécsen) akiket én magánhasználatra, káoszkeltő és/vagy káoszkészítő menetrendszerkesztő generációnak hívok.
Olyan átláthatatlan káosz menetrendet + forda listát készítenek, melyet csak ŐK látnak át, és megpróbálják ezzel pótolhatatlanná, megkerülhetetlenné tenni önmagukat.
Mivel a netes és nyomtatott helyi lapok egy kézben vannak, el is hiszik, hogy drága. Egyébként az, de belvárosban, ha nem konkrét járatot vár az ember, és nem a peremkerületekre utazik, ritkán kellett 15 percnél többet várni. Ja, hogy az egységjúzer megtanulta, hogy neki a 7-es jó, és nem száll fel másra, mert az bonyolult. Nem csak 65+, bőven vannak huszonévesek is.
A kedvenc érvem, hogy Pesten is olcsóbb (a diák), és több járat (járat =busz, troli, metro, villamos) vehető igénybe.
Valamelyik cikkbe leírták múltkor, hogy a gazdaságilag sokkal jobban álló Győrben is olcsóbb, sokkal.
Azt már nem írták oda, hogy 280, Rába, és első szériás cretyó alkotja az állomány gerincét, és csúcsban 15 perces a követés, ami nincs más járattal felezve.
Arra nem volt képes a városvezetésük, hogy az évek óta udvaron álló zöld Ekenyeleket sem tudták bérelni(!), mert rosszul írták ki a tendert...
Pécs városában is van politikus.
Ti választjátok.
Még... De ez kb az egyetlen dolog, amibe a NER bele tudna bukni, hülyék lennének ezeket a juttatásokat elvenni.
Nem, de azért talán túlzás, hogy bizonyos utazó körök alanyi jogon MÁK kártyával, kísérővel INGYEN veszik igénybe a szolgáltatást, és még a sofőr karját is eltörik néha, ha épp rossz a kedvük, vagy erős az önérzetük.
Ne izgulj, béremelés sem lesz, legalábbis érezhető mértékben. A fordákat majd úgy alakítja a kis homár, hogy pont az a tíz % fog hiányozni belőle. Csökkentenek annyit a teljesítményből, ami lehetővé teszi, hogy egy forintjukba se kerüljön a béremelés, amit meg ráfogtak a jegyár emelésre. Ügyes......
Sokkal felháborítóbb, hogy azok az aktívak akiknek az adójából működik a tömegközlekedés azok semmilyen kedvezményt nem kapnak, sőt duplán fizetnek érte.
Egyszer az adójukból és egyszer a fizetésükből.
-------------------------------------
Ki kell próbálni fordítva?
a 21 éven aluliak és a 65 éven felüliek fizessenek pont kétszer annyit (kedvezmények nélkül) mint a 21-65 év közöttiek.
Sokkal felháborítóbb, hogy azok az aktívak akiknek az adójából működik a tömegközlekedés azok semmilyen kedvezményt nem kapnak, sőt duplán fizetnek érte. Egyszer az adójukból és egyszer a fizetésükből ;)
Nem a Tüke vette a légkondi nélküli buszokat. Ott tessék reklamálni ahol kell ;)
"Pedig a 109 se hülyeség, ha jól sikerül beilleszteni, akkor egy 6+30(alternatív útvonal nem baj, a Petőfi utcai körforgalom csak jobban torlódik majd az átkötés után.) kombó jól is kihozható belőle, egyedül a főpálya kapcsolata veszik el, átszállással végtelen másik járattal percek alatt megvan."
Szvsz a főpályai kapcsolat a legfontosabb lenne, de nekem ez a járat és a 107E a mostani rendszer mintapéldányai.
"A Budapesttel való összehasonlítás meg baromira sántít. Nagyobb másabb rendszer, több utas, nagyobb állami dotáció."
Ez igaz , viszont, ha azt nézzük, hogy Pécsen csak egyetlen egy eszköz van a közösségi közlekedés lebonyolításához, ahhoz képest tényleg nagyon drága a szolgáltatás és amilyen minőségűt abba meg jobb bele nem menni....
"A fiatalembert az asztal körül kergetik otthon ha nincs légkondi?"
Nem tudom, de azt tudom, hogy a 21. században már elvárás a klíma a közösségi közlekedési eszközökön, ha tetszik, ha nem.
109 csak és kizárólag a 30-as helyett csúcsban lehet, mellette a 130 és az 55 ugyanúgy megmarad (optimális esetben) kik azok a tömegek, akik a Barbakán és a kórházak közt utaznak? Mert más kapcsolat nem veszik el. (múlt/jelen/jövő, feltételes mód, ki hogy akarja.)
Ez a hsz megint nem másról szól, mint a nick ellen, ha mégse, akkor légyszíves cáfold, hogy kik azok, akik ezzel hatalmas hátrányt szenvednének. Köszönöm.
Egy fenét van igaza. 10 liter gázolaj áráért egész hónapban buszozhat. A Budapesttel való összehasonlítás meg baromira sántít. Nagyobb másabb rendszer, több utas, nagyobb állami dotáció.
A fiatalembert az asztal körül kergetik otthon ha nincs légkondi? Erről nem a Tüke tehet. Egy szó nincs a felelősökről. Ugyan olyan bonyolult maradt a rendszer.
Pedig a 109 se hülyeség, ha jól sikerül beilleszteni, akkor egy 6+30(alternatív útvonal nem baj, a Petőfi utcai körforgalom csak jobban torlódik majd az átkötés után.) kombó jól is kihozható belőle, egyedül a főpálya kapcsolata veszik el, átszállással végtelen másik járattal percek alatt megvan.
Elverődni meg inkább a kertvárosi verődjön, a 30-ast csak tartalékkal lehetne pótolni, ha túl rövidre van húzva, míg a siklósin normális esetben lehet hozni, kertiben több csuklóssal könnyebb játszani.
Érdemi lépések akkor lennének, hogy ha a 109-es hasonló járatok megszűnnének. Viszont jól jellemzi azt, hogy milyen elmebaj ütötte fel a fejét az országban, hogy a MÁK már a helyi közlekedés alakulásába is beleszólhat ,függetlenül attól, hogy milyen szerepe is van neki most a város életében.
Amúgy meg a diáknak maximálisan igaza, Kővári meg demagóg.
A különböző konfliktusok, háborúk mögött pénzügyi csoportok álltak a múltban is és napjainkban szintúgy. A középkorban úgy zajlott, hogy két uralkodót eladósítottak, összeugrasztottak és rablóháborúba kényszerítették őket. Egyik győzött, visszafizette az adósságot, a másik javai átvándoroltak a bankárok kezébe. A középkort két bankár dinasztia uralta: Délen a Mediciek, északon a Fuggerek, míg keleten és nyugaton (Isztambul,London) a spanyolországból elüldözött zsidó dinasztiák. Később a 18.században óriási vagyonra (hatalomra) tettek szert a Rothschilldok is, akik nevéhez köthető az 1789-es forradalom kirobbantása.
XVI. Lajos feléjük volt eladósodva, és nem tudta/akarta visszafizetni adósságát, ezért bedöntötték, és likvidálták az egész nemességgel együtt.
Létrehozták a demokrácia intézményrendszerét, melyben már nem uralkodókat adósítottak el, hanem a népet "képviselőik" által. A népet nem lehet leváltani, az adósság megmaradt, csak a politikusnak nevezett saját ügynökeiket váltják le időnként. (kormányváltás). Van aki elhiszi, hogy valódi demokráciában él, pedig négyévente egy nap van demokrácia, amikor azokra szavazunk, akik a választási győzelem után vajmi keveset foglalkoznak a szavazokkal, és egyáltalán nem azok érdekeit képviselik. A nép dolgozik fogyaszt, eladósodik, és persze jellemzően mifelénk nem él jobban, mint "X" éve...... de mégis Ő a legfontosabb eleme a rendszernek, a tartópillére.
"Csak két dolog végtelen: A világegyetem, és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos."
Nem a 31/43 részén lett számottevően több utas, a Komlói út-csarnok forgalom megjelent, de ez még nem igényelne magában csuklósítást, tudva, hogy csak tisztán hősök terei 4-est járó forda max 2 autó, minden további, pl csúcs utáni kocsicsere, fordavariálás nem biztos, hogy a szóló és csuklós közti költségek közti különbségnél megállna. A mártírok útja kapacitás csökkentés lett letudva azzal, hogy ap, klíma, 2x sűrűbb, mint a régi 4-es, csak emellett a kiesett délután 3 csuklós kapacitása.
Nem is a menetrendnek(ez olyan,aminek a költségeit mindenképpen le kell nyelnie egy városnak) kellene kihúznia a várost,hanem vmi értékelhető teljesítményt produkálnia a politikusoknak(pl. adózó vállalkozásokat idecsábítani). De mondjuk nem is érdemlünk jobbat,mert ha ilyen teljesítmény mellett folyamatosan újra vannak választva,akkor....
Nem nekem tetszene , hanem a szabolcsfalusiaknak. Amúgy persze,hogy az a legforgalmasabb vonala, amikor hering módjára kénytelenek utazni az utasok a szóló buszokon.
Elhisszük,hogy neked ez tetszene,de a valóság mást mutat. A 4-4Y a város egyik legforgalmasabb vonala. Nem értem,miért akarná azt bárki is szétverni....
A Közlekedési bevételek nem az utasoktól beszedett menetdíj és bérlet bevételeket tartalmazzák, hanem ezen felül minden más árkiegészítést, és a forgalom függő pénzbeli juttatást is.
Talán az lett volna a szerencsésebb megoldás, hogy ha a 31-31/A részben átvette volna régi 21-es szerepét, miszerint Uránváros-Árkád dél- Fehérhegy-Hősök tere (vagy Gesztenyés vagy ahová éppen mennie kell ), így egy fehérhegyi átszállással ugyan , de valamilyen módon megmaradt volna a vásárcsarnoki kapcsolat.
Kit érdekel, hogy máshol mi van. Városi forgalomban az jó?
Most kezd el, hogy bezzeg a kamionos 4.5 órát vezet egyben.
Persze.
Nettó 500 000 - 1 000 000 FT közti fizetésért, távtartó tempomattal, fék és sávtartó aszisztensel autópályán és ha menni kell a wc-re vagy elfárad akkor megáll amikor akar.
Nekem sokadik nézésre sem tetszik. A képen látható vidám dolgokat csinál. Ilyenekkel vannak tele a fordáink. Például itt 16.45-kor elindulok világjáróba a Főpályáról és csak 20.12-re érek vissza. Igaz, hogy közben egyszer érintem a Budai Állomást 18.34 - 18.45- ig fantasztikus 11 perc pihenőre ahol van wc- ivóvíz, stb. Vagy marad a bokor a végállomáson. Nagyon emberséges, tényleg.
Egyetértek, itt teljesem felesleges volt a mostani rendszert létrehozni.
Ez így ebben a formában, ugye...
Kiesett a komlói út - Vásárcsarnok, távolsági, és a gyors uránvárosi kapcsolat. A 2-es egyedül, a hungária út, egyetemváros keringővel nem elég.
Kiment a Főpálya-Zsolnay "felesleges" kapacitása, miközben a Mártírok útja csúcsban mégha kapacitás csökkentés mellett is, de egyenletes követésű, (31-43 inkább volt 3-12 perc, ha a 31-es elsőajtózott) sűrű vonalat kapott. Régen hányszor volt a negyedórás négyes szólóval szardíniáskonzervé tömve, miközben a direkt lekésett lámpaváltással később jött szellős, de a Rét utcánál kb teljesen kiürülő 20as?
Az hogy a 4-esről folynak le az emberek, és a 22-24 szellősebb, de a 6-oson óránként egyel több busz lett, a 121-es urán-mohácsi út kapocslatra is igény van, talán finomhangolni kellett volna, ehhez képest évekig a nullával felérő 4D volt a reakció.
És ami a leginkább a szétszedés ellen szól, hogy buszból több kéne a jelenlegi követéssel, (2A hősök tere, oké, de ezzel árpádtető és gesztenyés nincs elintézve, 11-es meg valószínűleg nem véletlenül lett beszántva*), de a legnagyobb gáz, a vásárcsarnok, és a Bajcsy lámpa, oda óránként még 8 buszt betuszkolni nem kéne.
*: akkor ha időben kijön, 4G helyett lehetne 11-es, akkor a több decentromos pihenő lenne a 26-40 csoportban, de gyanúsan a qv@drága kategória.
A 30-15-15 követés a Mohácsi útra is egységesebb lett, a 89 helyett nem random, hanem kb munkához illesztve fél órás követéssel járó 121 messze az egész rendszer legjobb (és legdrágább?) húzása.
Kertis részhez: Arra mi a vélemény, hogy a kerti felől jövők ne az ipar utcán menjenek a főpályára, hanem az Árkád-délnél megállva? +2 lámpa, +2 perc körüli időtöbblet, viszont ezzel kivédhető a körbebuszoztatás, a 22-24-nek ebben az irányban nem kell felmennie a Rákóczira, és talán a 121 is kihúzható a közös megállós átszállással, délután legalábbis.
Nekem 1. nézésre utasszemmel vállalható kompromisszumnak tűnik. Ennél rosszabb ne legyen. Én most megdicsérem Via Ironia olvtársat( ne mondja,hogy mindig csak szidjuk). :)
Nekem továbbra is szívás. Megőrülünk már ettől a Gesztenyés - Lámpásvölgy- Gyükés - Patacs - II-es rakodós összevont hosszú járatoktól. Főpálya és a Budai szív velük. Persze még nincsenek fordák de nem sok jóra számítok. Este és hétvégén ritkítás, megint pénzt vesznek ki a zsebünkből. És továbbra sincs hétvégén 60-as.
Tavalyi tarifával 1,7 millió elővételes, és 0,5 millió sofőrnél vásárolt jeggyel számolva a jegybevétel alábbiak szerint alakul:
1.700.000 fő x 300HUF = 510.000.000HUF elővételes jegybevétel.
500.000 fő x 400HUF = 200.000.000HUF sofőr jegybevétel.
(A bérletbevételek ebben az összegben nem szerepelnek)
Az újságírógyerek egy teljes nagyságrenddel elszámolta magát, de mást oktatgat.
dr. Mellár Tamás közgazdász. Lehet szeretni, vagy utálni, de a közgazdasági ismereteit elvitatni nem lehet. Jogos a hiányt
a kormánytól kérni, ami néhány éve a helyi közösségi közlekedést mint közszolgáltatást az önkormányzatok számára nem tette tovább kötelezővé. Így azok működéséhez az önkormányzatoknak kellene ellentételezniük a keletkező hiányt.
Így ez Pécsett (Kaposváron, Szegeden, Debrecenben, Miskolcon) forráshiányos, és fenntarthatatlan tevékenységgé vált.
Másutt Európában a működési költségeket az utas, az önkormányzat (régió, megye) és az állam közösen finanszírozza.
Pécs gazdasági potenciálja, fizetőképessége meg ismert...
Egyébként nem jól gondolkozol, szokás szerint túlbonyolítod a dolgot. 4-4Y Főpálya mint régen a 31A-43-as.
Urán - Árkád körjárat mint régen a 4-es csak mondjuk 5 rajtszámmal. A 6-os úton fölösleges ennyi busz, alig van le és felszálló és mi a fészkes fenéért kell ezeket a buszokat erre és ekkora távon járatni?
Nagyobb gond a kevés csuklós ;)
1-2-3-6 vonalra mindenképp kell a csuklós. Ha visszaáll a régi 7-es azt elbírta a szóló. A 3-6-ost be kell forgatni a Rózsadombra és Malomvölgybe csúcsban, csúcson kívül visszatérne a 61-62-es. 32 kanyar egy délutános fordában de jó lenne ismét :))))
Kérdés, hogy ki volt a "szakértő" és mit jelent szerinte a
közvetlen feltáró- és gyorsjárat
A közvetlen feltáró az a bemegy mindenhová igény szerint egy busz aztán keresztül a városon mint most, vagy csak Budai és Uránvárosig mint régen? Én az utóbbi verziót hallottam egy régi tekintélyes szakembertől.
A csúcsban pedig gyorsjáratok mint amik régen voltak?
Ürög megpiszkálása nem jó ötlet, 22-24 kell a 6-osra és az urán-honvéd kórház kapcsolatra is.
4-esek szintén, Komlói út elvágása a vásárcsarnoktól nagyjából világvége hangulatot idézne, és akkor még a 20-121 kérdéskor is ide tartozik, ott a félórás ütem miatt, néha az egyik irány üres lesz.
8-as elvétele szintén, 162-vel nem járnak jobban, vagy ritkul a követés a Siklósin (Temető, boltok) vagy ugyanúgy sokba fog kerülni.
22-24 - 72 forgatás viszont érdekes lehetne, gondolom a Főpálya-Fagyöngy-Ürög-Fagyöngy-Főpálya kör sokak tetszését nem nyerné el. De ha fűnyíróval megyünk, akkor a Zsolnay-Főpálya közé még járatot betenni felesleges.
A külső városrészek esetében az utazási igényeket bonyolult járatrendszer szolgálja ki, ezek helyett egy átláthatóbb szisztémát javasolnak a szakértők, ami közvetlen feltáró- és gyorsjáratokból áll, ráadásul az eddigieknél olcsóbban üzemeltethetők.
Nekem ez azt jelenti, hogy majdnem vissza áll a régi hálózat ritkítva este és hétvégén ;)
Különös kedvencem az a rész, ahol ismét nem mulasztja el megemlíteni, hogy a buszsofőrök 30 % béremelést kaptak az utóbbi években. Ez nem jelent mást, mint azt, hogy volt honnan elindulni, mert a béka segge alól kellett. Nem véletlen az elvándorlás. Az meg egyenesen szánalmas, hogy egy évekkel ezelőtt kiégett merci fotóját is be kellett szúrni, hogy bizony ilyen körülmények voltak. Megjegyzem, hogy akkor valóban le lett cserélve új járművekre a buszpark, mégha voltak is minőségi kifogások. A váztöréses credókról, meg a fékhibás volvókról mér nem ír a bértollnok. És végezetül megkérem turbórizsa olvtársat, hogy legyen türelmes, mert ez is közlekedés, csak az árnyéka, mert nekünk abból jut.
Na sikerült kifújnod, most jó. Ügyelni kell nehogy bent maradjon. Még egy-két ilyen kifakadás és tartozhatsz a külvárosi értelmiségek csoportjához (bár a hosszúvonalas hálózat óta a Budai vám és környéke is belváros:)). Tudod sokan értelmiséginek tanulnak, kevesen lehetnek buszsofőrök, ök jellemzően nagy autókat vezetnek:)
A Hufnáger Feri az igazi manipulátor, ő a Berci mikulása, aki felhasználja a szerencsétlen sorsú gépészeket az önös céljai elérésére, amit jelenlegi befolyása, és pozíciója is igazol. Szégyen, hogy az alkalmazottakat rugják ki ennél a cégnél politikai egyettértésben. Ami itt folyik az vérlázító, nem fogjuk tűrni az aroganciát, a sok hazudozást, és a dolgozók vegzálását. Ez a SZAKSZ ellini nyílt támadás volt, mely sokba fog kerülni! A kezét egyik kollégának se engedjük el, bármit tesznek is a gonoszok, kitartunk mellettük, tartjuk velük a kapcsolatot. Óriási a felháborodás és dac az emberekben, hogy ilyen megtörténhet, persze mit várjunk egy olyan vezetéstől akik, nem fizetik ki a dolgozók részére a rendkívüli pótlékot, vagy akik ellen már több hatósági vizsgálat is folyik. A bíróságot is érdekelni fogja a sok törvénytelenség amit elkövettek, az országos szakmai szervezeteknek pedig bemutatjuk a szakmai munkának nem nevezhető tevékenységüket.
Mi az, hogy megszünt a helyszinelő munkakör, mikor kiadják maszeknak? Egyik oldalon létszámhiány, a másikon szórjuk ki a szakszervezeti tagokat? Vesszük föl a hozzá nem értő forgalmi embereket, a másik oldalon meg a több éves tapasztalattal rendelkezőt kitesszük fondorlatos módon átírva a működési szabályzatot? Annyira átlátszó ez az aljas szinjáték, ahogy személyeskednek. Ha nem személyeskedés történt akkor mért nem ajánlottak az ügyfélszolgálaton munkát, oda kell ember,mert annyira jó képességű volt az általuk kiválasztott kolléganő, hogy megbukott a pszihológusnál. Na ez is jelzi a cég kiválasztási gyakorlatának megfelelőségét, itt aztán jó munkaügyesek dolgoznak.
Ha nem is renccámot, legalább típust írnál a megdöglött járatokra?
@34047:
Az egész megyében (Pécs-külváros, PB-Rendező, Magyarszék, Sásd, Mágocs-Alsómocsolád, Máza-Szászvár, Szigetvár, így kapásból amiket láttam) mindenhol fél méteres gaz van az állomásokon. Az nem egyik napról a másikra nőtt ki, hónapok óta ekkora. Ha csak egy permetező vonat van, ami folyton dolgozik, akkor talán máshogy kéne megoldani az irtást...
---
Pénteken volt egy autóverseny, le volt zárva Zobákpuszta - Hosszúhetény közt, remekül meg volt hirdetve a lezárás, legalábbis a gugli aznap egyedül Hosszúhetény holnapján egy két soros bejegyzést talált.
Tizenéves közel egymilliót futott, immel ámmal javított holland Volvóktól és megbízhatatlan váztöréses Credóktól ne várj sokat, lesz ez még rosszabb is.
Nagyszerűen alakult a mai napom: Uránvárosból a 7.15-kor induló 4Y járattal utaztam, mely ajtómeghibásodás miatt a Rét utca megállótól nem tudta folytatni útját. Leszállt mindenki. Ekkor a Főpályaudvarról 7.30-kor induló 37-es-re szálltam át, mellyel egy megállót mentem a Zsolnay szoborig. Innen a 7.35-kor induló 2-es buszra szálltam, mely sajnos csak a Zsolnay gyárnál a dombtetőn lévő piros lámpáig jutott. Meghibásodás után ez sem tudott tovább közlekedni. A buszról is csak nagy nehezen lehetett leszállni a szűk padka és a közeli szalagkorlát miatt. Egy 4-es busz jött, így ismét azzal utaztam tovább. Négy db busszal értem el végül úticélomat. Azért ez úgy gondolom nem semmi, de remélem nem válik mindennapossá, mint néhány éve, mivel mostanában már többször is érintett a járatok meghibásodása.
Információm szerint ott a kivitelező hibázott. Az volt a megállapodás, hogy a megállót nem marják föl, majd ha kész az út többi része és kilehet jelölni ideiglenes megállót akkor gyalulnak. Elrontották.
Tegyük helyére a dolgokat. Az általad emlegetett kiváló szakember volt az egyik végrehajtója sütőipari hatalomátvételnek a Tükénél. Az eredmény, 2 milliárdos veszteség. A sofőrök nem nagyon szerették mert a háttérben manipulált, azt hitte érinthetetlen. Szóltak neki de nem hitte el, hogy tényleg mennie kell. A sajátjaikat is elintézik ha az érdekük azt kívánja és az éredkük az, hogy nyugalom legyen a Tükénél. Megszünt a beosztása, kifizették neki ami jár, talán még többet is. Beszéljünk arról mi lesz ősszel. Most kéne meghírdetni a mentrendet de még senki nem tud semmit. Nincs menetrend, nincs vonalhálózat csak káosz van.
A börgyár megállót megnézték a forgalmi emberek, és első körben nem találták használhatónak, majd kiküldek egy másikat, aki szerint ez így jó, azóta ott kell megállni. A 6-8 cm szintkülönbség miatt a leszálló kitörheti a bokáját, a busznak meg kicsípődhet a gumiabroncsa. (Ez meg is történt, egyik kollégával). Nem tudom erre mi a jó megoldás, de fent tartani az utast biztos nem.
Talán azért káros kifejezetten, mert politikai befolyásukkal visszaélve tönkre akarnak tenni jó dolgozókat, akikkel az égvilágon senkinek soha nem volt gondja csak ennek a társaságnak, és a függetlennek mondott önös érdekvédőnek. A város jelenlegi irányítói ezt a díszes társaságot támogatja pedig óriási az indulat a dolgozókban, és ez nem fog lecsillapodni, míg normális emberi vezetése nem lesz a cégnek. Hiába kezték el kirugni a szakszervezeti tagokat, számunk egyre nő, idő kérdése, és még egységesebbek leszünk. Úgy értesültünk, hogy inog a széke G-nek, és ez bíztató, mert egy emberibb, és nem utolsó sorban szakmaibb stáb élvezné bizalmunkat.
Bocsánat, hogy rákérdezek, de , hogy jössz te ahhoz, hogy meghatározod a topik menetét? Igaz a pécsi közlekedési téma tényleg túlsúlyban van, meg néha van szőrmentén egy kis politika (ami azért sajnos vagy nem sajnos mindig is hozzátartozott a közösségi közlekedéshez is),meg mi tagadás egy-egy OFF is van, de én kifejezetten ártalmasnak tartom ezeket a megnyilvánulásokat tőled.
NEM az a baj, hogy a pécsi közlekedés kapcsán ide sírják bánatukat.
Joguk.
Az mondjuk ciki, hogy ki kell nyomozni melyik városról írnak, mert az esetek 99%-ban az kimarad a hozzászólásból.
Pécs nem egyenlő a Dél-Dunántúllal.
A baj az, hogy oktatási hiányosságok, vagy más okból nem tudnak összpontosítani, nem tudnak tömöríteni, nem tudnak lényeget írni.
A baj, az, hogy egy pécsi városi közlekedési hírt, ami itt ON topik téma, képtelenek személyeskedés, szúrkálódás, néha káromkodás, de majd minden esetben politizálás nélkül megírni.
Ez olyan provinciális, annyira kiskocsmai..........................:-(((
Például milyen most Pécs városba/ból be/ki jutók modal splítje ?
Szakmai kérdés?
Az bizony, 101%-ban.
Igaz senki annyát nem kell benne emlegetni.
A sok pécsi közlekedési fan közül, egy fő, összeadta már, hogy :
- hány út metszi a város határát?
- hány úton lehet be és kijutni a városból?
- ezeken az utakon mekkora a napi forgalom?
Pedig ehhez elég egy jó pécsi térkép, ami a pécsi fannak biztos van, meg az AZ ORSZÁGOS KÖZUTAK 2017. ÉVRE VONATKOZÓ KERESZTMETSZETI FORGALMA című táblázat.
Pécs városában ezentúl Trizs 77 olvtárs végzi a Dél dunántúli index fórum kommentjeinek, észrevételeinek szűrését, és értékeli a hozzászólások megfelelő szakmai magasröptét.
Az állásukat vesztett 30 éve közlekedésben dolgozóknak további jó egészséget kiván a helyi busztársaság vezetése, ne izguljanak, hogy percemberek eldöntötték, hogy nem kellenek, hiszen az élet fáj.
más:
Jómagam állandó Tüke utasként észrevételezem, hogy a bőrgyárnál akár háromféle módon is képesek a leszállítást és felszállítást végezni a buszos dolgozók. Van aki nem áll be (mert utánna nem tud kisorolni), van aki beáll, és van aki meg sem áll, hanem lerak a távolságinál!!!!
Nincs aki megtervezze, esetleg a helyszínen koordinálja a forgalmat a társaságnál? Vagy az utas a legkevesebb. (Az lesz ilyen szolgáltatás mellett).
Pécs városában (mert ez például kimaradt az indulatból), 2018.08.01-től az eddigi baleseti helyszínelő csapat helyett, a Mecsek Virága Kft végzi a városi közlekedés közforgalmú eszközeinek baleseti helyszínelését.
Az addig ezt a tevékenységet végzőnek, további unkáikhoz, erőt, egészséget kívánunk.
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx
Ha olvtársaink cizellálni, szakmaizálni akarják e két mondatot, még hozzátehetik, hogy a Mecsek Virága Kft ezt a tevékenységét 2 db Dacia Dokker kisautóval fogja végezni, melyek rendszáma AAA-001 és ZZZ-999.
Mielőtt megint, sokadjára, háztömbkörüli mucsai veszekedésbe, személyeskedésbe torkolna a külvárosi értelmiségiek napi cívódása, kérem, értelmezzék újra a topik címét:
Hát elég szomorú, és sokat elárul a céges morálról, ha valaki a másik baján tud újjongani. De gondold végig, biztos jó lesz nekünk, ha izomagyú pénzbehajtó társaság végzi a helyszinelést Drága barátom? Az meg hogy valaki kormánypárti-e, vagy sem az ő dolga, szerintem csak dolgozók vannak, a véleménykülönbségekre nem hoz megoldást a dolgozók kirekesztése, az meg igen aljas tett, ha az életére törünk, elvesszük munkáját.
Az említett kollégával dolgoztam uránvárosban, mindig segítőkész humoros fickó volt, egy rossz szavunk nem volt rá....
Drága tesó, talán felébred majd a lelkiismereted, ha van még, és átgondolod tetteidet, addig is egészségedre a pezsgőhöz ...
Te milyen filmet nézel? A dolgozók nem döbbentek meg, a dolgozók pezsgőt bontottak, hogy kormánypárti fő sz@rkeverőt kirugták. Pontosabban nem kirúgták, megszünt az a pozició. Nagyon szép végkielégítéssel távozik a cégtől amiből beindítja a magánvállalkozását, de nem tudom, hogy ezen a fórumon ez kit érdekel?
Futótúzként terjedt el a helyinél : Már megszokjuk lassan az állandó botrányokat, személyeskedéseket, és hozzá nem értésből fakadó dilettáns döntéseket, de amit most meglépett a szelepes és népi zenekara az nem sámli. Az történt, hogy kiszervezték valami verőlegényeknek a baleseti helyszinelést, megszüntetve ezzel három régi kolléga munkakörét. Az egyikük évekig baleseti helyszinelést végzett anno rendőrként, a másik közlekedéstechnikus és szakszervezeti képviselő is volt. A dolgozók megdöbbentek és felháborodtak a személyeskedő aljas manőver hallatán.
Nézzünk egy kis nekrológot:
Ez év februárjában átírták a szervezési működési szabályzatot kiírva belőle a vállalati jogászt, jogi aszisztenset, és a szakmai vezért. Mindhárman diplomás képzett és jó szakember hírében álltak, ráadásul azon kevesek közé tartoztak, akikre a kollégák mindíg számíthattak. (Tehát nem dobálták kövel a repülőt, és nem loptak mozdonyt, vagy gumiabroncsot:)) Ugyanekkor a dolgozók értetlenül szembesültek velel, hogy az évtizedek óta működő állomásfőnöki beosztásokat is megszüntették, a régieket lecserélték két kopaszra. Most megint átírták a a működési szabályzatot kirugva három évtizedek óta itt dolgozót. Úgy látszik, hogy ha ki akarnak valakivel cseszni, akkor az ügyvédi segítséggel átírják aszabályzatot elvéve becsületes dolgozóktól a megélhetést, és tönkretéve embereket. Rendkívül aljas tett volt, mely további indulatokat gerjeszt a kollégákban ezzel az impotens garnitúrával szemben.
Nem tűnik fel a város vezetésének, hogy lassan már nem lesz dolgozó, aki ezekkel együttműködik?
Hab a tortán, hogy egy gazdasági területen évtizede meghatározó kolléganő is felmondott, mert elege lett a gyalázatos munkahelyi légkörből, és hozzá nem értő tutyimutyi vezetőjéből. A dolgozóktól sajnálják a béremelést, a másik oldalon meg öntik ki a pénzt. A válallati jogász helyett ügyvédi irodát bérelnek, azt beszélték a dolgozók ,hogy havi 3000 km kocsihasználatuk van, ráadásul a házastársuk is hajthatja a céges verdát. Ha ez igaz, az nem semmi.
Mindezt a politikus sógor visszafejlesztési-kiszervezési vezető aktív tevékenységével.
"Ha A-ból B-be kétféle módon is el lehet jutni, akkor miért kell kibszni az utassal hogy rákényszerítik csak az egyik használatára? "
Ha A-ból B-be kétféle módon el lehet jutni, az még nem feltétlenül jelent párhuzamosságot. A Pécs - Bp. vonat és busz pont, hogy nem párhuzamos eljutási lehetőség. ("Házon belül" is vannak ilyenek, ld. Komló - Mánfa - Pécs, Komló - Hosszúhetény - Pécs buszok, vagy Bp. - Debrecen - Nyíregyháza, Bp. - Miskolc - Nyíregyháza vonatok.) A párhuzamosságra jó példa mondjuk a Komló - Sásd.
Félretéve azt hogy ez a terv sosem fog megvalósulni, azt azért magyarázza már el nekem egy hozzáértő hogy miért szitokszó a párhuzamosság? Ha A-ból B-be kétféle módon is el lehet jutni, akkor miért kell kibszni az utassal hogy rákényszerítik csak az egyik használatára? Olyan meg nem hinném hogy nagyon gyakori lenne hogy a vasútvonal és a főút végig egymás mellett halad. A Pécs-Bp vonat megállói is pl. teljesen mások mint a buszé. Naív kívülálló laikus vagyok csak de egy kis ésszerűsítéssel ez az órdögtől való párhuzamosság is megoldható lenne pl. páratlan órában busz, páros órában vonat és ugyanott vagyunk.
09.03 vagy 09.19. lenne ideális. Egyrészt akkor nincs semmi más programom, másrészt mindkettő átlagos hétköznap. Az utasszámokban nem várhatóak szélsőséges kilengések, láthatunk napközbeni, illetve műszakos/diák vonatokat is. Gyere a 800/802 valamelyikével, és vissza mondjuk a 801.
Tudna nekem valaki segíteni? A Szederkényből 4.50-kor Pécsváradra induló járat a nap további részében milyen járatokat visz szabadnapokon? Ha jól tudom a második köre 6.00 órakor Pécsváradtól Szilágyon át Pécsre tart. Kérdésem az lenne, milyen tovább útvonalak vannak szabadnapokon? Előre is köszönöm a válaszokat.
De hogy ne legyen teljesen off, a Fehérvári utasokat mostanában a pannon E95-tel és LH kretyóval örvedezteti, kiskerékkel fehérvár alatt kifejezetten kellemes lehet, de a vesekő megszüntetésről a Hidas és Mecseknádasd közti szakasz gondoskodik.
Egy mindenhol megálló vonat menetrendi átlagsebességét hasonlítja össze egy agárkutya vagy egy elektromos roller végsebességével. Cinikus vagy tudatlan az újságíró hölgy?
Ha tudná, hogy a BZmot még a 80 km/órát is viszi. :)
A legszebb, amikor a Balaton-átúszó a Fehérvár-sárgogárdi vonatot majdnem megelőzi a cikkben :) Én ma a Béke utca megállótól a Bőrgyárig három buszt előztem meg gyalog.
A mellékvonalakat így a Máv 64 számú Pécs-Bátaszék vonalát 40-50 km/h sebességre tervezték , bátran alkalmaztak R 250 méteres ívsugarakat ami lehetetlenné teszi az 50 km/h sebesség emelését, gyakorlatilag új nyomvonalat kellene építeni végig.
Anno a 40 es vonalon Abaliget környékén volt R 275 méter sugarú ív ezen kb. 1973-ig 55 km/h sebesség volt, itt teljesen új nyomvonalon épült át a pálya völgyhíd magas töltés stb. 120 km/h sebesség miatt.
Régen a kevesebb földmunka a kisebb építési költség miatt alkalmaztak kis sugarú ívekkel megépített pályát. ( Régen kb 100 éve kézi erővel kubikusok ezreivel épültek a vasútvonalak amikor kiépült a mai vasúthálózat)
A bevezetéséről soha nem volt szó, egy ötlet volt a sok közül. Az a vezető sincs már ott. Amikor a Startnál dolgoztam, elég sok olyan elképzeléssel találkoztam, amelyek nagy része soha nem valósult meg, de a kidolgozójuk általában azért komolyan gondolta, viszont számítások soha nem álltak mögöttük. A 65-ös vonalon szvsz azért lesz majd előrelépés.
A 64-es vonalnak meg a legnagyobb átka az a vonalvezetés volt, ahogy elődeink anno megépítették.
a vonal fénykorában, amikor kíváló volt a pályaállapot, volt bőven pályamunkás ( még túljelenkezés is volt) a vonatok, a 68 km-t, Pécs és Bátaszék között, 140-180 perc alatt tették meg.
"Ő pontosan tudja, ha kéred el is mondja Neked, le is írja ide, hogy a 64-es vasútvonal felújítása mennyibe került volna **, mennyi utas volt rajta (vonatonként huszonvalamennyi utas), és az érintett települések helyközi forgalmából kb. mekkora %-kal részesedett a vonal?
Amúgy 10% alatt."
Látod ez a baj, mert, ha nem hagyták volna szétrohadni a vonalat, akkor annyit nem kellett volna rá költeni. Persze majd válaszodban kihozod nem is kellett volna rá költeni.
"Már elég sok évvel ezelőtt volt a MÁV-START akkori értékesítési vezetőjének olyan elképzelése, amely szerint kétórás ütemes közlekedés lett volna Budapest - Pécs - Eszék között, hasonlóan a román irányhoz. "
Ezt néhány vasútbarát blogon is olvastam már, szóval ez a terv eléggé elterjedt a köztudatban (mondjuk, ha tényleg ezt fogják bevezetni azt én is túlzásnak tartanám. )
Azért itt Baranyában a viszonylagos kihasználtság ellenére szűnt már meg vasútvonal "pusztán azért" , mert a pálya katasztrofális állapotban volt és ahelyett, hogy a pályát felújították volna szakaszosan megszüntették a vonalat.
------------------
Amiben igazad van, az, hogy beleírtad a "viszonylagos" szót mondatodba.
Mert valóban az a lényeg.
Ugyanis ha egy vonat 1=egy utassal közlekedik (ami Baranyában nem volt ritka ) akkor valóban viszonylag jó kihasználtságú ha másnap 6=hat fő utazik rajta.
FOMA vasútbarát.
De nagyon.
Mégis a kevés olyan vasútbarát egyike akinek szemét nem lepi el a vörös köd ha vonatot lát, és mivel egy izgő-mozgó ember, mind a 62-es, mind a 64-es vonalat, de 65-t is sűrűn bejárta.
Nagyon sűrűn.
Még az átlagos vasútmániásokhoz képest is sűrűbben.
Jó tízszer sűrűbben és ez nem elírás.
Ő pontosan tudja, ha kéred el is mondja Neked, le is írja ide, hogy a 64-es vasútvonal felújítása mennyibe került volna **, mennyi utas volt rajta (vonatonként huszonvalamennyi utas), és az érintett települések helyközi forgalmából kb. mekkora %-kal részesedett a vonal?
Amúgy 10% alatt.
Ő pontosan tudja, ha kéred el is mondja Neked, le is írja ide, hogy a 62-es vasútvonal felújítása mennyibe került volna **, mennyi utas volt rajta (vonatonként 2-4 fő utas), és az érintett települések helyközi forgalmából kb. mekkora %-kal részesedett a vonal?
Amúgy 2% alatt.
Az égvilágon semmi baj nincs a vasútbarátsággal.
Támogatandó, legtöbbször ártatlan hobbi.
De.
sokakkal ellentétben azt vallom, hogy a vasútbarátság és a realizmus, a józanság, a tények tisztelete NINCS antagonisztikus ellentétben egymással.
Nem véletlenül fényezem 200 km-ről FOMA-t.
Azon kevés vasút őrült közé tartozik, akik ismerik a számokat, nem értékelik túl a vasút szerepét.
Ebbe még az is belefér, hogy tudatlanságomat bizonyítandó, nyilvánosan leszendvicseztem a kedvenc burekjét.
** = Amúgy a 64-es felújítása többe került volna mint a MÁV egy évi teljes költségvetése, a teljes akkori 7900 km-s hálózatra.
Semmi gondom azzal, ha egy csomó más hülyeség helyett inkább arra szórnak el pénzt, hogy szomszédos megyék között létesítsenek jelképes összeköttetést, a burekem már csak hab a tortán.
" lehet, hogy sci-fi kategória, amit gondolok , de pl. egy Budapest-Pécs-Eszék-Szarejevó-Split vonalban kellene gondolkodni"
Már elég sok évvel ezelőtt volt a MÁV-START akkori értékesítési vezetőjének olyan elképzelése, amely szerint kétórás ütemes közlekedés lett volna Budapest - Pécs - Eszék között, hasonlóan a román irányhoz.
Persze lehet nagyot álmodni, de ne felejtsük el, hogy jelenleg akár a kishatárforgalom, akár a Bp. - Pécs - Szarajevó a horvát félen múlik, nem a magyaron vagy a bosnyákon. A szarajevóira is van közös politikai nyilatkozat a magyar és a bosnyák külügyminisztertől.
Pihennek a cégnél elegen egész nap a kútházban, hasznossá tehetnék magukat az ellenőri munkával. Annak idején a kocsmáros kivezényelte az egész bagázst eseti ellenőrzésre terepgyakorlatra. Ezeknek se ártana néha dolgozni.
- esetleg FOMA heti kétszeri szendvicséért amit onnan hozat?
mert utasért nyilván nem, az nincs vagy jelentéktelen számú."
Ezt elsősorban a kormányfőtől kellene megkérdezned ő szorgalmazza erőteljesen (bár lehet, hogy sci-fi kategória, amit gondolok , de pl. egy Budapest-Pécs-Eszék-Szarejevó-Split vonalban kellene gondolkodni...)
"Valószínűleg fiatal vagy még ezért nem elékezhetsz Szabó ex Igazgató úr, Szegedi Vasút Igazgatóság szavaira :
...".....A vasútra a pénztárnál kell szavazni, nem a gyűléseken......."
Azért itt Baranyában a viszonylagos kihasználtság ellenére szűnt már meg vasútvonal "pusztán azért" , mert a pálya katasztrofális állapotban volt és ahelyett, hogy a pályát felújították volna szakaszosan megszüntették a vonalat.
Némi forgalom Vokányban is akad, ahogy látom, inkább az állomás közelében lakók veszik igénybe. Tudomásul kell venni, hogy a vonal mentén főleg kis lakosságszámú falvak vannak, a műszakos vonatok kivételével - amelyeknél viszont szép forgalma van Rendezőnek és Külvárosnak is - nagyon kevesen vannak a napközbeni vonatokon, viszont szvsz a lakosságszámhoz képest azért még nem is rossz a kihasználtság. A borvonatok meg kifejezetten zsúfoltak.:-)
" - esetleg FOMA heti kétszeri szendvicséért amit onnan hozat?"
Most már tényleg viszket a kezem, hogy nyomjak egy mínuszt. A bureket leszendvicsezni főbenjáró, felhívom a figyelmedet a Btk. Katonai bűncselekmények fejezet, alárendelt megsértése bűntett minősített esetére. Most már nagyon remélem, hogy ismét lesz Bz, mert ki foglak vinni, hogy érezd a különbséget. Most mérgemben meg is fogok inni egy Osječko pivot, amit amúgy még a pélmonostori állomás környékén sem könnyű beszerezni.:-)))
Ne is. 36km 42 perces menetidővel, ami több, mint korrekt, kétóránként végig kell zavarni villányig a bz-t, annyi utas nincs, hogy sűríteni kelljen, több vonat úgyse fér be nagyon, mert csak Átán lehet keresztezni. Utasforgalom talán még Palkonyán és Kistótfaluban van, Vokánynak ott a Siklós-Újpetre-Pécs busz. Már ha éppen reggel elindul mindkettő, mert mostanában rendszeres, hogy egy autóval próbálják megoldani, és erre még szerintük ráfér Kozármisleny is, de az már a harmadik autó lenne.
Vasútra ráhordás nem igazán jöhet szóba, a falujárót amúgy is meg kell hagyni, de Pécstól 5 kmre senki nem fog átszállni.
Igazából akár meg is írhatnák, nyilván nem lenne meglepetés, ha bőven 99 % felett lenne az egyéni utazás a baranyai átkelőkön. Busz is kevés van, ami van, az mind horvát, leszámítva az időszakos Árkád-járatokat, a kirándulóbuszok többsége meg Somogyban vagy Zalában lép ki. Sokszor utaztunk utazási irodával, egyik sem Baranyában lépte át a határt. Még a mohácsi hajóforgalom lehet jelentősebb, a drávai kilépés az valszeg elenyésző.
A járatok számát tudom, azt látom a menetrendben. Azt nem tudom, hogy mennyien utazhatnak, a buszokkal nem szoktam találkozni, legfeljebb néha Egerágon.
Lehet, hogy ma a vasút részesedése 1,88%, és ha átjár majd az a személyvonat akkor 1,89% lesz.
Örüljünk minden fejlesztésnek, de a politikus mondatát tessék fontosságának helyén kezelni, akármit ír róla a felkészületlen Baranya megyei sajtó.
"Melyik Baranya megyei sajtó/TV/Blog meri megírni, hogy a Magyar-Horvát viszonylatban a határt lépők hány % megy :
- közuti egyéni járművel?
- busszal?
- vonattal?
- hajóval?"
Egyik sem. De sokaknak nem is az lesz majd a lényeg. (persze ez csak hallomásból hallottam, de az Eszékiek jelentősen lobbiztak a kormánynál azért, hogy ez a járat visszaálljon)
Szégyelltem volna, ha nem tudom fejből az éppen aktuális alegységem harcértékét, úgyhogy szokásomtól eltérően fontolgatom, hogy adjak egy mínuszt..:-)
A magam részéről mindenképpen támogatom, hogy visszaálljon a kishatárforgalom, kiváló bureket lehet kapni a pélmonostori állomás mellett, néha szoktam is hozatni a kilépőssel.
Nem tudom, mostanában Áta állomáson és Szőkéd mh.-n nagyon ritkán futok össze vonattal. Régebben igen, de akkor is jóval kevesebb utasuk volt, mint Pécsudvardnak, a buszforgalmukról meg semmit nem tudok. Sok vonatnál Pécsudvard majdnem, vagy legalább annyi utast ad, mint szinte az összes többi állomás és megállóhely. Szvsz ott nagy baromság volt 2004-ben megszüntetni a pénztárt az akkori állomáson.
Felsorakozik a lövész század, indulnak a harctérre.
A parancsnok a FOMA.
A szolgálatvezető meg legyen Bendegúz olvtárs.
Ok ?
FOMA = Jelentse a fegyverzetet !
Bendegúz = Jelentem 97 db gépkarabély, 11 géppuska, 4 aknavető, 11 pisztoly, mindegyik a lőszer kiszabattal együtt.
FOMA = Köszönöm, leléphet.
Bendegúz = Lelép, beáll az alakzatba.
FOMA nekikészülődik, hogy rövid beszédet mondjun a katonáknak a csatába indulás előtt. Rendezgeti papírjait.
Erre Bendegúz olvtárs kiugrik az alakzatból és kérdezés vagy szólás engedélyezése nélkül elrikkantja magát:
Elnézést századparancsnok úr ! Most szóltak, hogy az elébb a fegyverzet felsorolásából kihagytam, Kovács 26.János honvéd plusz fegyverzetét, mert nála, a gépkarabélyán felül, van még egy nagy, erős, 20 cm pengehoszúságú kés is.
Pontosítom.:-) Konkrétan egy kormányhatározat arra utasította a belügyminisztert és a külügyminisztert, hogy tárgyalja le a horvát társminisztériumokkal a magyarbólyi kishatárforgalmi személyszállítás újrafelvételének a lehetőségét. A határidő 2018. 06. 30. volt, a közlönyt belinkeltem pár hónapja ide. Tanulmányra nincs különösebb szükség, semmi jelentősége az utasszámnak.
Nem az a baj, hogy valaki akarná villamosítani a 65-ös vonalat, más, mondjuk egy él-Dunántúl ellenes meg ne akarná.
A 65-ös vonal, fejből nem tudom de, nincs benne az 50 legfontosabb hazai vasútvonal oszlopában.
Nem tudom, de gondolom, a 65-ös vonal melletti települések helyközi közlekedéséből a 65-ös vonal, olyan 5%-kal részesedhet.
Plusz-mínisz 1-2%.
De nem többel.
Vasútmániás vagy vasútfotós szempontból érdekes dolog lehet a 65-ös vasút villamosítása, de országos közlekedés politikai okokból nem a következő 20 év feladata.
"Mondjuk itt környezetvédelmi izét nem nagyon lehet előhozni pozitív példaként, mert a Pécs-Pélmonostor-Pécs úton elvitt, vonatonkénti 8-10 utast, kb. 200-300 liter gázolaj elégetésével viszi át az M41-es vontatta vonat."
Már rég villamosítani kellett volna a 65-öst Magyarbóly és Mohácsig és, akkor nem lenne szükség az M41-esre.
Nézd, amikor a MÁV olyan amilyen kicsit nevetségesnek érzem a "mi mennyibe kerül?" kérdés felvetéseket meg azt, hogy most ez megéri-e vagy. (vagy azt, hogy jogosan -teszem hozz- próbálsz piaci módon gondolkodni, de egy olyan országban, mint nálunk-- hát lehet, de szerintem nem érdemes)
Meg, ha ez azzal járna, hogy esetleg felgyorsul a 2020-as évekre tervezett felújítási munkálatok (most a bilibe lóg a kezem esetleg villamosítással egybekötve) a 65-ösön, akkor szerintem az nem annyira rossz ötlet, nem?
Persze ha I.Viktor nem új Pécs-Pélmonostor-Pécs vonatban gondolkodna, hanem naponta 2 db pécsi taxist bérelne, hogy vigyék át Pélmonostorra azt a 8 főt, akkor még okosnak is mondanám ötletét.
Amúgy valószínűleg nincs meg vonatonként a 8 fő, fizető, határt lépő utas, de legyünk jó indulatúak, kerekítsünk felfelé.
Ha a magyar-horvát viszonylatban a közuti közlekedés, mai kb. 97%-os arányát le tudják szorítani kb. 96%-ra és ez csak évi pár száz millióba kerül, akkor a Dél-Dunántúliaknak el kell mondani, hogy sok minden helyett, 1%-kal csökkentettük a közút részesedését a régió nemzetközi forgalmába.
Mondjuk itt környezetvédelmi izét nem nagyon lehet előhozni pozitív példaként, mert a Pécs-Pélmonostor-Pécs úton elvitt, vonatonkénti 8-10 utast, kb. 200-300 liter gázolaj elégetésével viszi át az M41-es vontatta vonat.
Csak Eszékig sok értelme nem hinném, hogy lenne, a sarajevoi kocsi viszont egész kényelmes volt.
Csak vasútüzemi szempontból: ha plusz alkalmas gép (=M41) nélkül megoldható, ha a kétórás ütem szétverése nélkül találnak neki helyet, akkor oké, amúgy elég a két-három almásláda.
A topikban már szóba került, hogy a kormányzat egy tanulmány kidolgozására szólította fel az érintett minisztériumot (talán az NFM-t , de nyugodtan lehet pontosítani) egy Budapest-Pécs-Eszék vasúti járat részleteinek a kidolgozásra. Nos a kormányfő tusványosi beszédében több más ilyen típusú járatokhoz hasonlóan (pl. Miskolc-Kassa) megemlítette ezt a járatott is, tehát szvsz a megvalósítása is el fog indulni.
Miért van olyan érzésem, hogy amit itt számon kérsz a városvezetésen abban te és a haverjaid is nagyrészt felelősek vagytok? Tévedek kedves sütőipari barátom? ;-)
"Európában a Pécshez hasonló méretű városokban szinte mindenütt járnak már elektromos buszok."
Azért ez nem fedi teljes mértékben a valóságot.
Mondjuk így kapásból, ha csak a közelebbi Magyarországon kívüli Pécshez hasonló méretű városokat nézzük, pl. Eszéken Szabadkán, a jóval nagyobb Zágrábban, de Mariborban sincs e-busz flotta.
Milyen új munkahelyeket teremtene a 8+2 villanybusz beszerzése? A szálítási kapacitás 20 fő, vicc... A 44-es vonalon mamajáratra elmenne, hova lehet még elküldeni ? A másfél milliárdos árból kijönne pár korszerű dízel jármű, igaz arra nem adnak "ingyenpénzt". Az infrastuktúra kipítése is költség lesz, és ha realizálódik, kíváncsi leszek a téli/hegymeneti képességekre, mert napi kétszer valószínű töltésre szorulnak majd...Milyen fordát gyártanak majd ezeknek, ha össze-vissza mekkennek meg a delej hiánya miatt?
Azok, de alig van működőképes ezért helyettük elküldik a Volvo 7700 is 44-be de az nem a Mecsek oldali kis utcákban jár. Ott most semmi nem jár csak ígérgettek az ott lakóknak buszt mert lesz kicsi busz. De nem lesz. A BYD meg már teszteltem Pécsen 2013 márciusában.
Inkább arról kéne szólni nekik, hogy azt, amit a büdösbusz elmegy egy tankkal, azt a villany a jelenpillanatban ismert hatótávokkal nem fogja.
Végül, de nem utolsósorban amennyiben a teljes flottát (kb. 150 busz) lecseréli a város
Ha 150 busszal számolnak, abból a kiadás legyen olyan 110 darab. Csuklós/szóló arányt hagyjuk még. Ebből 9 0-24, és 60 egész napos, kétrészes. Marad kb 40 forda, ahová el lehet lőni egy napra csere nélkül a villanybuszt, a kétrészesekre hatótáv miatt, ha nincs végállomási gyorstöltés (végállomás vs 40-27-28-38 kör problémakör) cserélni kell, ha lehet velük játszani, akkor nem kell 2x szorzó, viszont a csere a másnapot még el tudja kezdeni, addig a másik tölt. Az éjszakásokra egyértelműen 2 kocsi/nap.
Tehát 40+9*2+kb 100. Cipőkanállal és fűnyíróval kijöhet, extra rendelkezésre állással.
Hány merci van kint a papíron 2 helyett? 10 körül bőven, néha még kék-fehérrel is találkozni.
off: amíg elvárják, hogy 2 hét alatt a gyártósoron legyen a kínából rendelt cucc, addig ez a megrendelőket nem zavarja. A kisebb egységrakatok úgyse ekkora hajókkal jönnek, már ha hajón jön egyáltalán. A nagyobb értékű cuccok, vagy aminek a szállításáért fizetnek, többnyire repülők rakterében szállított egységrakatokban jön.
(Ami itt gázabb, hogy a Japán, istenhátamögött-Ferihegy táv 4 nap, míg a Ferihegy-kiszállítás 15+, hiába lett a vámokmány a fizetést követően, még a vámra érkezés előtt elküldve nekik, elektronikusan, mert ajánlott levél még + 5 nap oda-vissza)
on: Ahol most elmegy a 12 méteres dizel, ott miért nem megy el a villany? :)
Más kérdés, hogy mit szólnak a Hunyadi úthoz az akkuk...
Meg azt is mondja meg nekik valaki, hogy a világ 16 legnagyobb áruszállító hajója annyi káros anyagot bocsájt a levegőbe mint a világ közel egymilliárd gépjárműve. Megdöbbentő adat.
Meg lett kérdezve a műszaki tótumfaktótól mi alapján, és hogyan történik részletesen a kiszámítása (hegymeneti szorzó, téli, kánikulai időjárás esetleges figyelembevétele stb. , de nem méltatták a dolgozókat figyelemre ezidáig.
"A Kapos Volán jó állapotban tartott helyközi 280-asának műszerfala, selejtezése előtti időszakban. A három ajtónyitó mellett egy össznyitó gomb, bélyegzőtartó, elmaradhatatlan rugós tolltartó, pénztár és EMKE jegykiadógép"
Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 154/2017. (VI.22.) számú határozatával tudomásul vette a város helyi közlekedésének 2017. évi teljesítményi adatairól készített beszámolót. A Közgyűlés egyidejűleg felkérte a Polgármestert, hogy a bemutatott veszteség - 152.486 eFt - megtérítésével kapcsolatosan folytasson le egyeztetéseket a közszolgáltatóval.
Az egyeztetések lefolytatásra kerültek, melynek eredményeként az előterjesztéshez mellékelt megállapodás-tervezet készült. A megállapodás értelmében az Önkormányzatnak a közszolgáltató által eredetileg kimutatott 152.486 eFt, bevétellel nem fedezett indokolt költség helyett 130.000 eFt-ot kell megtéríteni a Dél-dunántúli Közlekedési Központ Zrt. részére a 2017. évi tevékenységhez kapcsolódóan. A kölcsönösen elfogadott összeget az önkormányzatnak 3 egyenlő részletben kell teljesítenie, 2021. december 31-ig bezárólag.
1. részlet 43.333.334,- Ft 2020. december 31.
2. részlet 43.333.333,- Ft 2021. június 30.
3. részlet 43.333.333,- Ft 2021. december 31.
6. A Szolgáltató kijelenti, hogy az 5. pontban meghatározott összegek után kamatot nem számít fel, amennyiben azok az ott megjelölt határidőre kiegyenlítésre kerülnek.
Érdekesek ezek a normák.Egy csuklós C19 ugyanannyit fogyasztana,mint egy szóló Volvo?Vagy a 12m-es szólók nagy része(kivéve Volvo :D) kevesebbet fogyasztana,mint a midi Van Hool?
Ez tuti börtön lesz. A kartörés 8 napon túl gyógyuló sérülés. A kolléga nem hatalmazott föl az egészségi állapotának ismertetésére de a sérülése súlyos, a videóban is elhangzik, hogy a karját műteni kell ebből maradandó sérülés is lehet. Ha a vétkesnek volt már ügye akkor a maximumot fogja kapni közfeladatot ellátó személy elleni erőszakért. Az elmondottakból kitűnik, hogy MÁK kártyás tesókák az elkövetők. Gondolkodtam mit kereshettek ott aztán beugrott, hogy ott a MÁK hivatal, papírt mutattak tehát elhagyta a kártyát és ideiglenesen papírt kapott az új kártya elkészültéig. Erre mondják az okosok, hogy hívd a rendőrséget. Hívod a 112 kicsörög Szombathelyen, elmagyarázod ki vagy hol vagy és mi történik, akkor átkapcsolnak Pécsre, ott újból elmondod mi a helyzet. Ilyenkor baromi hosszú tud lenni egy perc is. Ez van.
Változott a gyakorlat, legalábbis a jegyvizsgálók elleni támadásoknál, nyilván a gyakoribb esetek hatására szabják ki a letöltendőket, és egyre inkább bíróság elé állításos eljárásokban, azaz ha a helyszínen elfogják az elkövetőt, nyolc napon belül már meg is kezdi a szabadságvesztés büntetés letöltését (ezeket hívja a sajtó gyorsított eljárásnak).
Sajnos az ilyen esetekben csak ejnye-bejnye jár, általában csak akkor szoktak komolyabb ítéleket hozni, ha rendőrökre , NAV-osokra stb. ér hasonló incidens.
Érdekes, hogy az újságoknak ez nem hír, nem tud belőle profitálni senki? Hát mér nem jelent meg a stopban vagy valamelyik szócső újságban? Ja csak egy munkát végző ember elleni súlyos támadás történt, említésre sem érdemes....
Súlyos testi sértés, közfeladatot ellátó ellen..... kinéz neki pár évecske. Ilyen kedves utasaink is igénybe veszik szolgáltatásunkat. Na most nyilatkozzon valamelyik nagy agyú a magas sofőrfizetésekről.
Komlóról jut eszembe:nem lenne vajon logikusabb,ha a 21:35-ös Komló-Szászvár kocsija járatban jönne vissza Komlóra és nem rezsiben?Még akkor talán utasok is lennének rajta...De úgy egészében is,a Komlóról kiinduló helyközi buszok menetrendjére ráférne egy kiadós revízió,mert sztem a XXI. században nagyon nincsenek rendben olyan dolgok,hogy rövid időn belül akár megy több busz is egy adott irányba,majd hosszú órákon keresztül meg semmi.
Érdekes módon a Credok elkezdtek kevesebbet fogyasztani, lehet, hogy ennek tudható be a norma csökkentése. Több sofőr kevesebb fizetést kapott, ellentétben az ígéretekkel...Elindult az elvándorlás a helyitől, volt aki meglátta a fizetési cetlit és föl is mondott.
Sajnos a város bármelyik részén előfordulnak, az utóbbi időben látványosan sok lett a drogos. A legdurvább a Budai állomás de a Búza tér és a Csontváry utca is.
40-es. Drogos cigány csaj tombolt a pécsbányatelepi kórháznál. MÁK kártyás tesó kísérője volt. A szokásos trükk. Fölszállnak aztán a MÁK kártyás leszállt a következőnél. A kolléga szólt neki, ha ő a kísérője akkor kísérje le vagy vegyen jegyet. Erre bekattant.
Szerintem a dolgozók komoly problémáit nem kellene elbagatelizálni, most összefogással sikerült nekik úgy tűnik egy kis eredményt elérni, hogy a béruk a szakmunkás minimálbérhez felzárkozzon. Gondolom bepárásodna a szemüvege (ha van), amennyiben 100-150 dolgozó rossz vezetés és bérviszonyok miatt otthagyná a rosszhírű munkáltatóját, a jobb megélhetés reményében, a Dél Dunántúli közlekedésben utasokként részt vevök nagy örömére, azt megérezné mindenki. Nem védem olvtársunk néha nem cizellált hozzászólásait, de szimpatizálok a dolgozók általam jogosnak tartott törekvéseivel, és nem utolsó sorban a tömegközlekedéshez hozzátartoznak a "tömegek"gondjai is, nemcsak az, hogy menjen-e busz Gesztenyésből uránvárosba, vagy miért nincs hétvégén 60-as (Tényleg miért nincs? :)).
Olvtársunk, a topik címétől eltérően, igyekszik beszélgetésünket egy amolyan:
.........Anyád !, Te anyád!, Ő anyja, A zannya.....
stílus felé eltolni, ahol a szagszervezeti + hatalmi személyeskedés lesz/legyen a fő téma.
Ráadásul a Dél-dunántúl közlekedését, leszűkítené a pécsi autóbusz végállomások tartózkodóinak, vélhetően számára érdekfeszítő, de a Dél-dunántúl egészét tekintve a 0,1%-t el nem érő témakörökre.
Ez ügyben teljesen mindegy, hogy a barcsi buszvezetőknek, a havi kézmosót kiadó Mári néni, a Kapos Volán Barcsi Üzemegységének szociális dolgozója, vagy ahogy írod ilyen már nincs, hanem Mári nénit átkereszteltük és ezentúl a
Dél-dunáltúli Közlekedési Központ szociális feladat ellátására szakosodott, és tendert nyert alvállalkozó szerződéses partnere
titulus büszke birtokosaként adja ki havonta a kéztisztító szert.
A Mári néni biciklizésétől kezdve, a kétpótkocsis traktoron és a csuklós buszon át a 2200 tonnás tehervonatig."
Hiba volna homokba dugni a fejünket, a dolgozók körülményei meghatározzák a munkavégzés szinvonalát is, nem lehet félvállról venni a véleményüket, azért mert nem tetszik a stílus, vagy mert nagyon védett személyről van szó.
"A szakszervezeti vezető jellemének elemzése nem ennek a fórumnak a dolga, nem ide tartozik. Egyébként regisztrált felhasználó itt méghozzá a saját nevén ;)"
Jajj most olvasom, a feniti szöveget:
De az élet nagy dolgai a forumra is tartoznak, különös tekintettel arra, hogy az embereket nem a sok mellébeszélés érdekli itt mutyisztánban, hanem a tettek.
Az hogy itt regiszrált felhasználó- e valaki, nem jelenti azt, hogy érdekli az embereket a hiteltelen véleménye.
Semmi baj nincs itt a jellemekkel, csak olyan "gumissá, nyúlóssá" vált a vázszerkezet némelyeknél....
Egyébként szegények a városházán szerintem most azt gondolják, hogyha elkezdik emelni az árakat, abból majd annyival nagyobb arányú bevétel fog befolyni.
Nem fog.
Hiába emelik duplájára a parkolóbérletek árát bizonyos övezetekben, én például (és gondolom még sokan így gondolkodnak) nem fogom megvenni, inkább rásétálok majd az autóra egy kicsit többet.
Hiába gondolják azt, hogy ők majd 15%-al ritkítják a járatokat, nem fog 15%-al csökkenni a költségük...
Mondjuk azzal indokolni az áremelést, hogy a sofőröknek kell bérre kicsit arcátlan.
Főleg úgy, hogy benyögi, 2011 óta 30% emelkedett a sofőrök bére. Mennyi is az 7 évre lebontva? Bruttó 4.4% évente ami nettóban kb 2.5%. Infláció. Persze a városvezető meglepő őszinteséggel elismerte a helyi hírharsonában, ha nem emel bért akkor a sofőrök elmennek máshová és nem lesz tömegközlekedés.
A DDKK-sok rajtunk röhögnek. Nettó 250 000 - 300 000 Ft körül visznek haza.
A szakszervezeti vezető jellemének elemzése nem ennek a fórumnak a dolga, nem ide tartozik. Egyébként regisztrált felhasználó itt méghozzá a saját nevén ;)
A többire. Ha nincs pénzem valamire akkor nem veszem meg. Abban pedig van némi igazság, hogy miért kellett árat emelni. Ráadásul úgy, hogy ezután az utas kevesebbet kap az emelt díjért.
Majd az őszi menetrendet nézd meg. Szerintem többé egy két korrekcióval de minden vissza fog állni a kiinduló helyzetbe.
Hol a cikk? Ha már szóba hoztad belinkelhetted volna.
Hú erről egy vicc jut eszembe: Kohn felkeresi a rabbit. Kedves rabbi sok pénz hiányzik a közösből, kérlek adj tanácsot mit tegyek? Erre a rabbi válasz: Tedd vissza fiam :)
A mai napon is van cikk a pécsi stoppon a fonódó hálózatról. Véleményem szerint érdekes, részigasságokkal, amelyekből politikai érdekeik szerint vonják le a következtetéseket. A cikkben, és általában ezen a médiafelületen magasztalt szakszervezetest megváltóként feltüntetni talán túlzás, mivel igen sokat változott a dolgozók szerint mióta a keblére borult a tüke fogalmatlan virtuális vezetésének. Vélhetően megkapta érte jól megérdemelt jutalmát is. (Ami nem probléma, csak kit is képvisel akkor?). Amikor a dolgozók bérért demonstrálnak (törvényesen), akkor egy hiteles szakszervezeti vezető a saját pillanatnyi érdekét is fel kell, hogy áldozza, ezt Ő véletlenül sem volt képes megtenni, mert elvakítja a rivális szakszervezettel és annak képviselőivel szemben érzett rosszindulata. Ha meg szakítunk a dolgozói érdekvédelem képviseletével politikusi ambiciónk miatt, akkor nem kell csodálkozni, hogy a dolgozók kihátrálnak az általa képviselt csoportból. A fonódó hálózat kialakítása a városi peremkerületek lakóinak közvetlen eljutási lehetőség biztosításával magasabb szinvonalat adott, de a kidolgozás egyes részeinek aránytalanságai, a bonyolultabb és ésszerűtlenebb számozási rendszer, és nem utolsó sorban a sofőrök munkakörülményeinek romlása miatt a cégen belül nem örvendett népszerűségnek. Ez nem jelenti azt, hogy rossz a rendszer, de szükséges volna szakmai alapú korrekciója, melyhez nem ártana utasforgalmi felméréseket végezni a jelenlegi utazási szokásokról, hogy a jelentkező igények kiszolgálása minél joban megvalósuljon. Hatástanulmány, és utasszám felmérés nélküli kínálati menetrenddel ez a városi költségvetés nagyon meg lesz terhelve. Az sem igaz, hogy a fonódó hálózat miatt fog többe kerülni a jegy, hiszen köztudott az alulfinanszírozottság a közlekedési ágazatban. Teccettek volna pénzt, paripát, fegyvert adni az utaslemaradás elleni harchoz, és akkor menne a szekér, elég gusztustalan és személyes sérelmeket sejtet a fiatal szakember elleni lejárató kampány, melyből tőkét próbál kovácsolni a politika.
Első kérdésre. 2 óra 20 perc, hugyozás a bokorban, a II-es rakodón a nyakadon ülnek mert körbe jön a pincebogár. Fél átmenni az úton. Csinálj ebből négyet naponta.
A másodikra. Annyit állnak Fehérhegyen vagy Szabolcsfaluban és nem mondtam, hogy mind menjen ki oda. ;)
De jobbat mondok.
27-es. Urán - Dózsa Gy. út - II-es rakodó vagy Benczúr - Urán.
A másik pedig. Urán - Benczúr vagy II-es rakodó - Dózsa Gy. út - Urán.
Egy ilyen egy olyan.
A 4-es minek? A 2-nek rég Hősök terére kéne járni.
Neked a 41-42 Uránból járjon gumicsonton kívül van valami értelmes ötleted?
Látszik, hogy a sütőiparban tanultál :)))
Akartam már kérdezni, hogy Te buszozol vagy csak rajongó vagy?
Hány perc egy Főpálya - Gesztenyés - II-es rakódó - Lámpásvölgy - Főpálya kanyar?
Hány perc lenne egy Urán - Szalocsfalu - II-es rakódó - Fehérhegy - Urán kör?
Minek oda csuklós?
A Korsó utcai 26/A 9 perc volt, a 2-esek kb 16 percre fordulnak, az 1-es többnyire 22 percre, ez akár még bele is férne, csak nem ad belvárosi kapcsolatot, persze nincs kizárva, hogy a Mecsek áruház is elég többlet lenne. A bökkenő, hogy van, amikor 0-2 percre fordul. Ezzel az urános csuklósok kilőve, plusz autó nélkül nem menne.
Hétköznap délután szerintem a legnagyobb gáz a II-es rakodó felé van, oda szintén kevés az 1db sima + 1db Y-os busz. Uránban néha alig férnek fel ezekre a járatokra függetlenül attól, hogy merre megy tovább a jármű.
A II-es rakodó túl van tolva. A Patacsi elágazásnál és a Korsó utcánál a többség leszáll. Fölösleges kijáratni mindegyiket a rakodóra. Ha nem a cégeknél van műszakváltás akkor csúcsban is kb 20 ember van rajta a Korsó utcától. Erre mondtam, hogy a 2-2A esetleg az 1-es egy egy járata is kimehetne a Korsó utcáig. (az ötlet ingyen van ;) )
A hétvége meg külön érdekes, hogy Vasasra nincs belvárosi busz, nincs 60-as a II-es rakodóra meg Patacsra félóránként egy ide egy oda. Kimondtad a lényeget, Uránból van igény nem a város másik végéből. Mi a francnak kell Gesztenyésből Lámpásvölgyből, hétvégén Gyükésből a II-es rakodóra Patacsra járni?
Tegnap direkt kinéztem a Budaihoz, hogy mi a szitu. A városból Árpádtetőre menő 4-es tele volt, már hétvégén is ezt kell megélni! A buszról kb 10-en csatlakoztak a többi, kb 30 fős néphez, akik a 14-est várták. Visszafele a 2-essel mentem, azon is elég sokan voltak, az ülőhelyek foglaltak, minden ajtó előtti peronnál álltak páran. Az Árkádnál aztán nagy kiürülés, a felszállókkal együtt alig kb 20-an voltunk a buszon.
Jól látszik ebből is, hogy hiába mutat szépen, hogy 10 percenként van járat az Árkádtól Budai felé, ez nem elég! A másik véglet a Klinikákhoz menő buszok, ahol 15 percenként néha 15 utas sem jön össze!
Hétköznap délután szerintem a legnagyobb gáz a II-es rakodó felé van, oda szintén kevés az 1db sima + 1db Y-os busz. Uránban néha alig férnek fel ezekre a járatokra függetlenül attól, hogy merre megy tovább a jármű.
Pedig egy itteni olvtárs megmondta, hogy milyen frankó lett a vasasiaknak az új menetrend, ezek szerint az ott lakók (akik csak most szembesültek a helyzettel) tetszését sem nyerte el.
Nem értem,hogy óránkénti István-akna helyett(teljesítményt eltolni a belváros felé) miért nem lehetett nem csúcsidőben legalább óránként egy közvetlen busz abból a térségből a Főpályára(pl. 14-es).
A mai Dunántúliban is volt arról cikk,hogy somogyiaknak,vasasiaknak,hirdieknek nagyon nem tetszik a menetrend(ezt még online verzióban nem látom). Viszont a Biokom válasza nagyon Fideszes lett azzal, hogy pl. "a dolgozó pécsieknek" készítették a menetrendet vagy,hogy a fent említetteket tulajdonképpen nem is érte hátrány,mert nem is utaztak a visszavágott időkben.