Keresés

Részletes keresés

Sanzistift Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9547
Nekem a pince teteje a műhelyem padlója.
Magyarán a pince valójában egy bazi nagy verem a műhely alatt, közlekedés csak létrával :)

Mivel a műhelyben is elég sokat tervezek tartózkodni, egy kis fűtés nem árt. :)

Egyébként a szigetelést hová ajánlod?
A betongerendák fölé, vagy alá?
Ha alá, akkor milyen módon, mert van pár ötletem, de hátha másnak még jobb van... :))

Hogy ne keletkezzen baleset, egy szintkapcsolón is gondolkozom, hogy gond esetén egy búvárszivattyú kinyomja a vizet direktbe a hátsó udvarra.

Tervezek még nedvesség érzékelőket körbe (az aljára is), sűrűn, valamilyen egyszerű fajtát, szivárgás esetére.
Előzmény: kiggyo (9545)
boattis Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9546

A spirális csövezéssel kisebb térfogatáramot tudsz biztosítani, és így nem tudsz annyi hőt kicsatolni a kollektorból, mint a hárfással. (A spirálosnál a kollektor alsó fele már elég jól előmelegíti a vizet, és ezért a felső felén már nem tud annyi meleget elvinni a felületről. Minél magasabb a hőmérséklet, annál rosszabb a hatásfok.)

Két méteres egyenes csövekkel sokkal könnyebb dolgozni, mint egy megtekert spirállal. Ráadásul nálam a lemezbe benyomott vájatban megy a cső, a felületnövelés miatt, és ezt a spirálnál nem igazán lehet kivitelezni. Mindezek együttesen emelik a hatásfokot.

Egy 1000x2000 -s szelektív bevonatos kész abszorber tisztán rézből 39-40e. Ft. Nem igazán tudom, hogy alu csövet alu lemezre hogyan lehet AWI-val hegeszteni. Ha netán összejön, érdekelne a technológia. Hegesztettem már sokat AWI-val, de félek, hogy nem kivitelezhető.

 

Előzmény: kiggyo (9528)
kiggyo Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9545
Szerintem le kellene szigetelni a tetejét is, mert másképp nagyok lesznek a veszteségeid, a pincét nem igazán érdemes fűteni.
Előzmény: Sanzistift (9544)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9544
Eljutottam odáig, hogy rendesen lemértem a pinyóm valódi méretetit.
Hossza 320, keresztbe 210, és a magassága a sima földaljától a gerenda aljáig 175.

Az oldala téglás, az alja föld.
Hogy lesétáltam, érdekes módon melegebb volt most lent, mint kint árnyékban. :))

Arra gondoltam, hogy az alját kiszedem 20 centi mélyen, lebetonozom.
Utána körben kőzetgyapot szigetelés 10 centiben oldalanként, azt sima vaslemezzel megburkolom belülről, és a koronát azzal teszem fel, hogy az egészet vékonyan kifújom rugalmas műgyantával.

Vagy esetleg tófóliát is teszek a lemez mögé 2-3 rétegben.

A tetejét lezárjam szerintetek?

A kert átalakítás miatt lesz annyi betonoszlopom, hogy akár tömören is le tudom zárni a tetejét, persze karbantartó nyílás hagyásával.

A pinyó közvetlenül a műhely alatt van, tehát az elvileg megszökő meleg sem fog kárba veszni. :))

Mivel pénteken renoválni kellett a műhely tetejét, így tisztán látszik, hogy erre a tetőre nem kerül fel semmi kollektor, a tökéletes tájolása ellnére sem, mert szar az egész. Örülök, ha 1-2 évig kibírja, összeroskadás nélkül. :((

Úgyhogy egyenlőre a szomszédos helyiségben lévő saját gyártású hordókazánommal lesz fűtve, és pár kollektorral, ami a falon lesz, függőlegesen.

Előzmény: kiggyo (9543)
kiggyo Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9543
Jól látod, a szalmabálás miatt kell ekkora puffer, mert 1-2 naponta 1-2 bálával begyújtok, és utána csak élvezem a beállított hőfokot a lakásban. Puffer nélkül nem is lehet ekkora kazánt értelmesen üzemeltetni.
Előzmény: halaloszto (9542)
halaloszto Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9542
Ebben nekem az a nagy kulonbseg, hogy a kazan nem futi a puffert. Gondolom azert, mert ha a puffer tul hideg, direktben futeni a kazannal egyszerubb, raadasul van mit melegiteni a napocskanak ha kisut. Ha ejjel a kazan felfuti a puffert, akkor erggel hiaba sut ki a nap.

Persze ez gazkazanra igaz, amivel akkor futesz amikor kell. A szalmabala meg jo is lehet ha a pufferre dolgozik, mert nappal felfutod, es ejjel nem kell futeni, a puffer futi a lakast, ha reggel sut a nap ott a hidegviz amit melegithet.

vajk
Előzmény: kiggyo (9539)
boattis Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9541
A jövő héten megyek pontosítani a részleteket. Mint már említettem, csak késő ősszel, kora télen fog beindulni.
Előzmény: Bence60 (9527)
NTibika Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9540

sziasztok csak úgy gyorsan eddig 3 Tv társaság keresett meg 1 regionális Duna Tv-s fickót nem küldtem el a többit irányítottan Szgyi hez

 

Na most aztán bekerül egy tankönyvbe a sörkollektor Remélem

 

Tibi

kiggyo Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9539

 

Ezen a képen is hőcserélővel fűtik a HMV-t és a pufferben a fűtés vize van. Ezexerint működhet is. Látszik hogy felül sűrűbb a HMV spirál.

Előzmény: kiggyo (9538)
kiggyo Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9538

Köszi az 5leteket, a kazánt a pufferrel mindenképpen vastag csővel akarom összekötni a gravitációs áramlás miatt, félek hogy szivattyúval összekeverném a rétegződött vizet. Lehet hogy lesz benne még egy csőtermosztát vagy valami visszacsapószelep, hogy ha kihűl a kazán akkor ne áramoljon bele vissza a melegvíz feleslegesen.

 

A tetején sűrűbbre kellene hagyni a csövet valóban, az egészen végigvezetést csak azért gondoltuk, hogy ne keverje a vizet a tetején hirtelen lehűlt rész, hanem fokozatosan melegítse a HMV csövet, így talán a rétegződés jobban megmarad, bár a fene tudja.

 

A hőszigetelést durvára tervezem 15 cm körüli kőzetgyapottal hogy ne pazaroljak.

A HMV hőcserélő felületét ki kellene még számolnom, gondolom jó nagy kell. A tartály tetején karimás módszerrel lesznek a hőcserélők bevezetve a későbbi variálási lehetőség miatt, ha esetleg nagyon bakot lőnék akkor pedig csinálok külön HMV tárolót, bár nem hiszem hogy lesz rá szükség.

Gondolom alacsonyabb hőmérsékletek esetén érni fog valamit a szolár rásegítés, gyakorlatilag így olyasmi elrendezésű a rendszer mint a kombinált puffertárolók a naplopóéknál.

Előzmény: jeriko2 (9537)
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9537
Szia!
Pár ötleta berendezéshez:
- A tágulási tartályt alulra csatlakoztatnám, ne a melegvizet nyomja ki, és az ne tudjon oda felmenni. A tetejére viszont tennék egy automata légtelenítő szelepet.
- A HMV spirálját a tetején sűrűbbre tekerném, hogy a meleg vizben legyen ideje teljesen átvenni a tartáyl hőmérsékletét (ha csak ott lenne meleg)
- A kazánnál a garvitációs működés helyett talán érdemesebb lenne egy kis szivattyút beiktatni, ami nyomja be alul a hidegvizet. Vagy NAGY átmérőjű csövekkel kösd össze a kazánt és a tárolót.
- Hőszigetelni amit csak lehet (a csöveket is)
Előzmény: kiggyo (9523)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9536
Vannak it nálam sokkal komolyabb tekintélyek, nem kevesen.
Előzmény: Sanzistift (9535)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9535
Köszönöm, hogy megpróbálsz megvédeni.
Tény, hogy aznap este elszaladt velem a paci, meg a billentyűzet nem kevés tempóval, és erre igazából semmilyen mentség nincs. :(

Köszönöm a nagyrabecsülésedet, de a "az egyik legtekintélyesebb fórum-személyiségünket" megnevezés azért pöttyet túlzás. :))

Az tény, hogy jópár topicban benne vagyok itt az indexen, de ezt azért mégse kéne, még elpirulok... :)))

Előzmény: Törölt nick (9516)
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9534
Szia syntax123! Esetleg nincs kedved a 9369-ben általam javasolt kollektorverziót kipróbálni? Igaz, nem sörös, viszont sokkal egyszerűbb hozzá alapanyagot szerezni, és szerintem ugyanolyan jó.
Előzmény: syntax123 (9520)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9533
Hamut kell szórnom a fejemre, mert most kiütöttél, mint rohamrendőr a budiajtót.

Hogy mi a rosszabb, arról megvolt a véleményem, a kommentemben látható őrjöngés, és szájhabzás az akkor elfogyasztott alkoholnak (bor, "gigantikusan" finom volt...) köszönhető, amit kicsit később szerénytelenül normál betűkkel közöltem is. :)

Ennek ellenére azt mondom, hogy aki nem tud írni, az ne írjon.
Ha meg valamihez abszolút nem ért, akkor arról pláne ne írjon.

Ha meg mégis ír...

Részemről befejeztem.
Előzmény: ApámFia (9513)
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9532
Szia kpl!
Ismered a maps.google.com-ot? Szerintem zseniális! Azt egyszerűen lehet importálni bármilyen méretben bármilyen web-oldalba, ráadásul rá tudsz tenni feliratokat, pontokat linkeket stb.
Itt nézz körül: http://www.google.com/apis/maps/
Előzmény: kpl (9477)
halaloszto Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9531
En hagynek a tetejen egy par szaz liter reszt, amit senki nem piszkal, es onnan vennem a hmv-t. Igy ahogy razjzoltad, ha a telejen van csak forroviz (pl nyaron), akkor a hmv spiralnak csak nagyon kicsi resze van szuksegesen forro vizben. Raadasul amikor zuhanyozol, eleg nagy tomegarammal veszed ki a vizet, tehat ha nincs elore felmelegitve, bazinagy teljesitmeny kell a ropteben felmelegitesehez, ez forro vizet es jo nagy hoatado feluletet jelent. (egy gazos atfolyo fali melegito siman 15-20KW)

Sziasztok!!!

vajk
(eddig RO)
Előzmény: kiggyo (9523)
kpl Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9530
napenergia.fw.hu, jobb szélen !GYAKORLAT!, sok kis kép között középtájon
Előzmény: kiggyo (9529)
kiggyo Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9529
Azt hol találom meg?
Előzmény: kpl (9526)
kiggyo Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9528

Köszi, megnyugtattál a puffer ügyben. A falfűtésben hasznosítás miatt sok m2 kollektort szeretnék építeni/venni ezért nézegetem a minél olcsóbb kialakítás módját. A tetőbe szeretném berakni a gerendák közé, felülről tetőablak-szerűen nagy tábla plexivel lefedni, és utána a gerendák közé betenni a 2x1m-es abszorbereket. Ott már OSB lapból és kőzetgyapotból tudok neki fasza hőszigetelt dobozt csinálni, nem kell bajlódni a külső dobozzal és csövekkel. A tetőm DNY 20 fok tájolású, pont jó is lenne, és kb 16-20 m2-t szeretnék feltenni. (bár első körben lehet hogy kevesebb lesz.

 

Kollektor ügyben:

A réz ki...tt drága ahogy néztem sajna. Valahogy az alu abszorberen gondolkodom, mert sokkal olcsóbb (kb 10-ed áron van), és ha sikerülne alu csövet venni és hegeszteni értelmesen (AWI van a cégnél :-) ) akkor sokkal olcsóbban kijönne a dolog. A kérdés hogy az alu milyen hátrányokkal járhat esetleg. Vagy azt is meg lehet tenni, hogy 2 alu lemezt (1-2mm vastagot, vagy ami a nyomás elviselése miatt kell) egy pár mm-es hézaggal összevarrni a szélén, és gyakorlatilag teliben lenne a víz mögött.

 

A spirálosnak miért és mennyivel rosszabb a hatásfoka? Ki tudnád fejteni, erről valahogy nem szólnak az eladók...

Előzmény: boattis (9525)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9527

Szia !

 

Hogy áll a rendszered ?

Előzmény: boattis (9525)
kpl Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9526
tisa1 csinált egy elég egyszerű csőkígyós DB-kollektort, leírása is van sztgyi sörkollektora mellett.
Előzmény: kiggyo (9522)
boattis Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9525

Szia Kiggyo!

 

Én azért csinálom hárfahúrosra a kollektort, mert könnyen leürül D-B rendszerben, és jobb a hatásfoka, mint a csőkígyósé. Gyakorlatilag a spirálost is meg lehet házilag úgy csinálni, hogy leürüljön, de nem 100%. Annyi az előnye, hogy nem kell keményforrasztani az osztó-gyűjtőket, viszont sokkal macerásabb a házilagos kivitelezése.

Az abszorber forrasztásához egy speciális, 300 C fokon olvadó ónt használok. Metalloglóbus-nál beszerezhető.

Előzmény: kiggyo (9522)
boattis Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9524

 

Életképes az elgondolás. A gravitációs kör kellően vastag legyen, a hőcserélő spirálok felületét kell ügyesen méretezni, valamint a tároló magasság/átmérő viszonya 3 felett legyen.

 

Előzmény: kiggyo (9523)
kiggyo Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9523

Még egy kérdés:

 

 

A képen látható összeállítás mennyire tűnik életképesnek?

- A lényege az lenne, hogy a baloldali kazán egy szalmabálás kazánocska. A benne lévő víz gravitációs úton kering át a puffertartályba, ami néhány 1000 literes, a napi hőszükséglettől függően. Azért nyitott rendszer, hogy egy esetleges forralás esetén ne legyen gond.

- A HMV a baloldali csőkígyóval lenne kivéve, alulról fokozatosan átmelegítené a bejövő vizet, így elvileg a rétegződést sem keveri nagyon össze. (így nem kell bojler és egyéb más HMV tároló sem)

- A napocska az alsó részre fűtögetne, ahova elvileg (ez vajon így lehet????) a kazán nem pofázik bele, mert a napkollektor hőcserélő fölötti rész megy vissza a kazánba. Ha hidegebb a napocskás rész mint a kazán visszatérője akkor nem történik semmi, ám ha melegebb, akkor egy picit rásegíthet (bár ez elég ritka állapot).

- A fűtés a jobb felső hőcserélővel, a kazán által forgatott magasságban lenne persze szivattyúval, keverőszeleppel, ez kizárólag padló és falfűtés, 40 fok körüli előremenő vízhőmérséklettel.

- ha elég nagyra választom a puffert, akkor meg lehet oldani az egész napi betárolást 50-60 fok körüli vízből, így talán van egy pici esélye a napnak rádolgozni nappal amikor süt a nap tavasszal-ősszel. Nyáron meg döngetné a több 1000 liter vizet a napocska.

 

Természetesen lenne egy lemezes hőcserélős megoldás amikor csak a falat és padlót fűtené puffer nélkül a napkollektor, ilyen időszakokra mint amilyen most van, épp süt a nap.

 

Minden hozzászólást szívesen veszek!

 

Üdv

 

 

 

 

kiggyo Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9522

Sziasztok!

 

Biztos már volt kérdés, de már vagy egy órája nézegetem az előzményeket, és érdemi infót nem találtam:

A saját gyártású vizes napkollektornál melyik a jobb megoldás a hárhahúros vagy a csőkígyós. Nem teljesen vágom a különbséget, gondolom a hárfahúrosnak kisebb az ellenállása, a csőkígyós meg nagyobbat melegít a vízen, mert kisebb a térfogatárama ugyanakkora nyomáskülönbség esetén.

Melyiknek mi az előnye/hátránya? Mert pl. Boattis kollégánk hárfahúrosat csinál, sok gyári pedig csőkígyós, biztos mindkettőnek meg van a maga oka. Kivitelezés szempontjából talán egyszerűbbnek tűnik a csőkígyós.

Drain back esetén, mivel jól fel tud melegedni üresjáratban, a lágyforrasztás elegendő lehet a cső abszorberlemezhez rögzítésére?

 

Köszi:

kiggyo

kpl Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9521
egy emilt mindenképpen :-)
Előzmény: k8n (9519)
syntax123 Creative Commons License 2006.10.16 0 0 9520

Sziasztok!

 

Én is szóltam haveroknak, de a "minek?" kérdés volt a következő.

Miután elmagyaráztam, 10-ből 8-an "Megnézem, milyen lesz a Tiéd, addig gyüjtögetek magamnak...." választ adták :))))

Szóltam kocsmárosoknak is, de vagy foglalkoznak vele, vagy nem... (mivel nem ismerősök, szerintem az utóbbi)

 

A másik, amiért jobb lenne a natúr, mert nincs festve.

És tudtommal a dobozokat nemcsak kívűl festik, hanem kap egy belső gyantaréteget is, hogy a benne tárolt valami ne tudjon kioldani a fémből semmit..

 

A google tényleg jó, a gyártási leírást én is megtaláltam, de nem itthon szeretnék dobozokat "mélyhúzni"......

 

 

k8n Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9519

A sörösdobozokat a sörgyárak saját maguk állítják elő külön erre a célra kifejlesztett mélyhúzó gépsorokon. Régebben már voilt téma  a topicban.Valahol olvastam már ilyen tanulmányt a gyártás menetéről. Megint segített a Google!

http://www.banki.hu/~aat/oktatas/gepesz/alakitastech/falredukcios_melyhuzas.doc

A festést is maga a gyártósor végzi. Nem hiszem hogy a gyár külön eladná a dobozokat. Habár lehet, hogy, megérne egy mélyinterjút a gyártási főmérnökkel.

Előzmény: kpl (9507)
kpl Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9518
emil elindult
Előzmény: Freddy56 (9511)
Freddy56 Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9517

Szia!

Bocs, nem akartalak sértegetni a gyüjtéssel kapcsolatban. Abban viszont teljesen egyetétek, hogy az lenne a legjobb, ha a gyártótól sikerülni beszerezni nettó (esetleg  még bruttó is) áron a festetlen dobozokat, a nagyob energianyereség érdekében - és nem kellene még festékmentesíteni a dobozokat.

(De tudod: ha más nincs, kénytelen az ember beérni azzal, amihez hozzájut, ezért marad a "kukázás" sok esetben). Most képzeld el, nálam 100 Ft/db-bal számolva csak 27 e Ft lett volna a kollektor alapanyaga - na meg a b..tás a nejemtől, hogy már megint ráhajtottam a kollektora, hogy szaporodjon az alapanyag.

Ezért ajánlottam a saját termelés mellé a gyüjtögetést is.

Üdv.:

Freddy

Előzmény: fakeco (9514)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9516
Apád Kedves Fia!
Nem kell itt senkit b@szogatni, különösen nem az egyik legtekintélyesebb fórum-személyiségünket, Sanzistiftet. Én a legteljesebb mértékben csakis hülyéskedtem Sanzi-val, sajnálnám, ha az tévesztett volna meg! Ezúton külön, nevesítve is kifejezem nagyarabecsülésemet Sanzistift iránt, és kéretik őt nem bántani. És különben is, említette, hogy bizonyos borneműek voltak a felbújtók, tehát igazolt a hiányzás... :-)))
Előzmény: ApámFia (9513)
NeomatiK Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9515

Üdv!

 

A KÖBAL-nál (Kőbányai Aluminium Gyár vagy mifene) talán érdemes lenne megkérdezni  a festetlen aluminium dobozokat.

 

Előzmény: fakeco (9514)
fakeco Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9514

Freddy 56

Termeszetesen  tudom  hogyankell gyujtogetni- de  en  arragondoltam gyartotol beszerezi a festetlen  es  lakkozatlan dobozok  tomkelleget, mert tudod  kedves  Freddy  a natur  dobozok  legalabb  10- 15 c fokkal  jobban teljesitenek, ez szerintem a teliidoszakban sokatszamit-   femtisztara  lecsiszolni  a sorosdobozt

 nemsemmi melo-kezzel 35-40 perc /db.

ApámFia Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9513
OFF

"Ha esetleg az illető cikkíró kíváncsi írói tevékenységemre, akkor ajánlom figyelmébe ezt az oldalt, ahol a cikkeim legrosszabbikja is több életet tartalmaz, mint az imént említett egésze."

Nem tudom mi a rosszabb: az újságírónő bulvárszagúan lámer cikke, vagy a te gigantikusan nagyarcú önfényezésed? :-)
Előzmény: Sanzistift (9460)
ma'tra Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9512

Helló kedves naplopók!

Olvasom , hogy sokan próbálkoztok remélem mindenki megtalálja majdd az örömét  és a család elismerését és persze a nyereségét is meleg formájában nem csak a sörös dobozok ürítése közben

Túléltem a kórházi reuma kezeléseket egész jó állapotba kerültem de kevés időt tudok a naplopásra fordítani mert a kisebbik fiamnál ássuk kis házuk alapjait. ellenben az egyik problémám ami a nyári próbaüzemnél kiugrott mármint hogy nem mükszik a hőérzékelős kapcsolóm, továbbra sem oldódott meg. Tud esetleg valaki segíteni?

Az elképzelés ha megoldható: legalább 4-6 vezérlés kellene.

 

1: vizes napkollektor,

2/a: levegős napkollektor keleti irányú

2/b: déli irányú (gondolom ezeknek külön külön kellene mert ugyebár nem egyformán melegszenek és hülnek ki)

3/a: a padlófűtés a fürdőszobában (ez kész)

3/b: és ha ez beválik még egy szobában padlófűtés vezérlés

4: külső hőcserélő ami a villanybojler alá dolgozik.

 

Email címem az adatlapomon. Polikarbonátot egyébként pestieknek és környékieknek ajánlhatom korrektek és segítőkészek és most még mindig van 10 mm es re árkedvezmény(én legalábbis ilyet vettem)

 

www.aplast.hu

 

 az elérhetőségük és az IKARUS ipari Park-ban vannak. Én a polikarbonátot többek között a napkollektorokhoz (amikről korábban írtam a lemezradiátorok lesznek) elé akarom de valószínű hogy kipróbálom a sörös köllektorhoz is amiket a tetőtéri ablakokba szándékozom beszerelni kizárólag télire mert nyáron kell inkább a fény a lakásban (felülvilágító ablakokat építettem be, fény jön de hő nem)és most már nem tartózkidik ott senki tehát nincsenek kihasználva az ablakok. Ez pedig nem olyan nagy munka mert a szellőzésem a padlásról már 2 éve jól üzemel, így csak be kell kötni a "sörös csikókat" mert csak 56 db (bocsi nem politika ) sörös doboz fér egy ablakba.

ma'tra

Freddy56 Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9511

Szia kpl!

Ment egy maszek mail! Ha nem zavar, légyszíves válaszolj!

Üdv.: Freddy

Előzmény: kpl (9507)
pyroklzs Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9510

Üdv syntax123!

 

Én egy söröslovat összeragasztottam, van kb. 1200 db mosott és kb. 400 db mosatlan sörösdobozom. Pár cimborának szóltam és azóta áramlik felém a sörösdoboz, de sok cimborám már a magáéhoz gyűjt. tudok átadni. sőt itt már ajánlottam kalákát is a népeknek, eszközöm, gépem, helyem van, és hála sztgyi mesternek (és a többi topiktársnak) már tapasztalatom is.

 

üdv: pyroklzs

Előzmény: syntax123 (9504)
sztgyi Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9509

Szia kn8!

 

Egyetértek Veled!

 

Én csak a Blikk cikkéből indultam ki, ahol nem derült ki, hogy a lekvárfőző úr nem "csak" alkalmazója a naplopásnak.

Találkoztam már azokkal az oldalakkal, ahol a napfőzdét ismertették, de nem nagyon érdekelt, mert sörfőzésről szó sem volt. :)

 

Ez az úr tehát régi motoros a naplopásban, erről miért nem tett említést az a cikk?

 

"A férfi a naptűzhely magyarországi meghonosítója. " - mondat sejtet ugyan valamit, de épp ez kelt az emberben kétséget, hisz már olvashattunk a "Napszakácsról" korábban is - jómagam is - de nem azonosítottam a nevet, hisz nem is jegyeztem meg anno.

 

A sörkollektort, vagy a söröslovat sokan megismerik, de ki gondol sztgyi-re vagy akár a Cansolair-ra???

 

Előzmény: k8n (9497)
Freddy56 Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9508

Bocs!

A helyes megszólítás fakeco!, csak mellé böktem!

Üdv: Freddy

Előzmény: Freddy56 (9506)
kpl Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9507
Kocsma sincs? Bolt sincs, ahol árulnak dobozos sört?
Boltvezetői engedéllyel egy dizájnos plakát a sörkupac tetejére, rajta egy jó minőségű fotó valamelyik kész kollektorról, szöveg meg valami ilyesmi:

"Sörösdoboz alapanyagú napkollektorhoz ( magyar nevén "Sörösló" ) kiürült sörösdobozokra van szükségem, ha van legalább 20 db hibátlan, hívjon itt meg itt, lehetőleg ettől eddig, elmegyek érte!"

Aztán rögtön kezdődhet a felvilágosító beszélgetés, csak legyen hozzá időd :-)
A dobozgyárakat ki kellene hagyni, itten hulladékhasznosítás is kellene hogy legyen !
Előzmény: syntax123 (9504)
Freddy56 Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9506

Heló syntax123 és faceko!

Ha alaposan végigolvastátok a topikot, nem egy társunk (többek között én is) gyüjtögetett! Ezt most komoly, ma is láttam, és el is hoztam egy dobozt, amely a járda és az úttest közötti sövény tetején volt, de ugyanigy lehet találni szinte mindenhol városszerte - parkokban, kisebb boltok melletti füves, pados részeken, meg szinte mindenhol, csak nyitott szemmel kell járni. Nálam lassan már a második lóra való is összegyűlik ezzel a módszerrel.

Nem kell rászokni a sörre csak azért, hogy legyen elég dobozod! Egy régebbi hozzászólók írta - lusta vagyok visszakeresni - a pecások által visszahagyott dobozokat gyüjtötte össze esténként.

Üdv: Freddy

Előzmény: syntax123 (9504)
fakeco Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9505

Hali mindenkinek

  Az otlet valoban jonak tunik  csak  holgyartanak  dobozokat   , es  termeszetesen

 festes es  lakkozas nelkul  kellene  , szoval  ala natur)))))))

 

syntax123 Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9504

Sziasztok

 

Én is belevágtam egy "sörkollektor" készítésébe. De sajnos már a legelején elakadtam. Nincs a közelemben alkoholista:))), én pedig még nem ittam meg életemben fél deci sört sem... Szóval, honnan lehetne szerezni sörösdobozt? Gondoltam, keresek gyártót, de a google nem dob ki semmi használhatót sajnos. Nem tud valaki címet?

Persze gondolom, nem állnak velem szóba, csak modjuk 10000-es darabszámnál, de ha többen összeállnánk. Bár nem tudom, mennyibe kerülhet, de a dobozossör árából kiindúlva, nem hiszem, hogy 10Ft-nál többet kérnének ért, az meg nem egy nagy plusz költség..

 

Szóval, ha valaki tud egy címet......

 

 

Köszönöm

 

 

Zoli

Bence60 Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9503

Az unokabátyámék csinálták.

Csak néhány darab készült belőle. Vitték néhány kiállításra is, de csekély volt az érdeklődés. Régebben már tettem ide fel képet, egy bemutatóról amin virslit sütöttünk vele..

Szabadon gyártható nem kérnek érte jogdíjat.

Egy 110-es (a 150-es még jobb) parabolatükör 3-4000 HUF, kis öntapados alufólia, tartóállvány és kész.

Előzmény: fakeco (9500)
sztgyi Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9502

A nemrég betett Blikk cikk kapcsán előkerült linkek között rátaláltam erre a hozzászólásra a Zöldtech oldalán:

--------------------

2005.05.26, 19:58
Tisztelt hozzászólók. Bujna Ferenc vagyok, a Naptűzhely gyártásának szervezője.
...

A közölt naptűzhely magyar változatnak is tekinthető, hisz a masina lelkét adó fényvisszaverő tükrökön kívül minden más porcikája magyar. Néhány változtatás is magyar ötlet.

...

--------------------

Szóval a kör bezárult. Sokmindent értek már, a 70eFt-ot is. A meghonosító alatt azt kellett volna érteni, hogy ennek a gyártásával foglalkozik. (Szóval a sorok közt kell olvasni?)

NeomatiK Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9501

Az utolsó mondatod kapcsán valamilyen leírás hasznos lenne a különböző személyek által megépített azonos elvű kollektorokról is, hogy összemérhető legyen az üzemelési tapasztalat. Pont amik előjöttek már: fedés(pc, üveg) tájolás; ventilátor, stb.)

 

Írhatok egy kamu kollektorról? :))

 

Citoplazma kollektor

 

Magyar tudósok élő növényi sejtekből eltávolították a citoplazmát, és a fotoszintézisért és energiaátalakításért felelős mitokondriumból kenhető gélkoncentrátumot állítottak elő, amelyet cellulóz szövetre hordtak fel 0,01mm vastagságban. Világos, napfényes időben az ADP + Pi = ATP energiatermelés beindult. Az ATP molekulákkal a szeparált eukarióta sejtek csillóit használták fel, ezeket hozták mozgásba. A csillókra mikrokapszulás elektrosztatikus bevonat került, melynek technológiáját közösen dolgozták ki az osakai Kvan Tum kutatóintézettel. Jelenleg még tartanak a kísérletek, de ennek a technológiának sikeressége már most borítékolható, hiszen az ATP molekulák tárolása megoldott sejten belül, így bármikor beindítható a folyamat fény hiányában. Erre különböző sejtstimulálási technikákat dolgoz ki a kutatócsoport. Az eddigi legjobb eredmény szerint 10g gélből kinyert energia 28 óra 16 percen keresztül működtetett egy 20W-os izzót. A kutatócsoport több információt nem közölt a mérésekről és a technológiáról.

 

(munkatársunktól: a nyersolaj ára 6%-kal csökkent a londoni tőzsdén)

 

Előzmény: kpl (9477)
fakeco Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9500

 Hali

 

 Naptuzhely- 1993-   eletfa alapitvany jovoltabol- model megnevezes -Eger 1100

         no  comment

NeomatiK Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9499

Szerintem a hölgy által írt cikk elfogadható. Bizonyos keretek között kell működnie: célközönség, újság információs jellege (búlvár vagy szaklap stb), terjedelem, szakmaiság.

Előzmény: Sanzistift (9444)
kpl Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9498
Sajnos nekem nincs ilyenem, viszont tényleg nincs új a Nap alatt, ami nem elektronika, azt a kínaiak már régen feltalálták :-)

Vagy a magyarok: http://www.reak.hu/nh/04.htm

Az persze igaz, hogy jó régen ebben a fórumban a napkövetés apropóján, a három alapeset pont a főzést példának véve került felvázolásra:
- fix edény mozgó tükör, ez az É-D irányú ferde cső körül forgó parabolavályú, és a sivatagi erőmű
- fix tükör mozgó edény, ennek továbbgondolása a K-Ny irányú vízszintes parabolavályú;
- együttmozgó tükör és edény, ez meg az, amit pepii csinált, és a napkonyha is ilyen.
Előzmény: k8n (9496)
k8n Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9497

Azért jobb, ha inkább némi tájékozódás után alkotjuk meg a véleményünket.

A NET és a Google erre kiváló lehetőségeket biztosít.

http://www.google.hu/search?hl=hu&q=napszak%C3%A1cs&btnG=Google+keres%C3%A9s&meta=

 

http://www.napszakacs.hu/

 

http://www.napszakacs.hu/arckepcsarnok.htm

 

Előzmény: azsem (9494)
k8n Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9496

"A naptűzhelyt magyarországon a Kárpi Novabau Kft. forgalmazza, a termék hivatalos honlapja itt található. "

JAUK SOLAR Kft.

Székhely, postacím:

9400. Sopron, Ipari Park, Verő J. u. 1.

Tel:

+36 / 99 / 514-518

Fax:

+36 / 99 / 514-518

Mobil:

+36 / 20 / 915-46-42

http://www.zoldtech.hu/cikkek/20050525naptuzhely

 

Kpl

Te még akár eredeti beszámolót is tudsz hozni, ugye nem tévedek?

Előzmény: sztgyi (9493)
k8n Creative Commons License 2006.10.15 0 0 9495

Már a GReenfo is átvette. Nah....hallod a népszerűségnek nem lehet ellenállni.

http://www.greenfo.hu/sajtoszoba/sajtofigyelo.php?PHPSESSID=b2465cb522a315ada44767daf6852aa0

Előzmény: NTibika (9483)
azsem Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9494
De így a "hülyék" is értik!

70ezer, grat hozzá, biztos vette, de hogy nem ő a "magyarországi meghonosítója" az is biztos.
Előzmény: sztgyi (9493)
sztgyi Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9493

Szépjóestét!

 

A héten kaptam egy cikket, a Blikk-ben jelent meg, talán kedden.

Beszkenneltem, külön a képet, külön a szöveget.

Íme:

 

10 liter vizet egy óra alatt forral fel a szuper rezsó

Főzzön Ön is napfénnyel!

 

FERTŐD - Kizárólag a szabad ég alatt használható és rendkívül gazdaságos berendezéssel főzőcskézik Bujna Ferenc, (43). A férfi a naptűzhely magyarországi meghonosítója.

 

- A naptűzhely lényege, hogy egy parabola alakú tükör egy helyre fókuszálja a fényt, ott a levegő nagyon felmelegszik. Ebbe a fókuszpontba kell tenni az ételt, amely így könnyedén megfőzhető.

 

Bujna Ferenc szerint a hetvenezer forintos beruházás öt év alatt megtérülhet. A naptűzhely működésének lényege, hogy nem szabad tökéletes parabola alakú tükröt használni, mivel az egy pontba gyűjtené össze a napfényt, elégetné az ételt. A körcikkekből összeállított berendezés a sugarakat kissé szétszórva fókuszálja, így egyenletesen melegíti az odahelyezett lábast.

 

Bujna Ferenc befőzésre, forralásra használja a naptűzhelyet.

 

- Egy kilowatt energiát termel, 20 fokos környezeti hőmérséklet mellett 10 liter vizet egy óra alatt lehet vele felforralni. Télen a mínuszokban hosszabb ideig tart, míg felforr az edény tartalma, akkor 500 wattra csökken a hatásfok.

A készülék akkor működik igazán jól, ha mindig a nap felé fordítjuk

Negyedóránként kell a napfény irányába forgatni, nem gyakrabban, mint ha megkevernénk az ételt:

 

Gombás Bálint

 

---------------------------------

Egész jó a cikk, csak az nem derül ki, a fickó vette, vagy csinálta a szerkentyűjét.

Hetven ezer forintért akár vehette is!

 

Ami csípi a szememet:

 

"Egy kilowatt energiát ..." 

Ejnye, ejnye! A kilówatt az teljesítmény egység, és nem energia!!!

 

"akkor 500 wattra csökken a hatásfok." - ez is oltári baromság.

 

Gombás Úr! Hányasa vót fizikából? Itt nagyot gombázott!!!

 

 

 

 

 

 

 

Törölt nick Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9492
Ej, mindig az a játék!... :-)))))
Lehet, hogy Sanzistift varázs-energiákat merít a napkollektoraiból?... :-)))
Egy perc a parabola-tányér fókuszpontjában, és megfiatalodik az ember...
(Vagy leég a szőr a t..éről...)
Előzmény: Sanzistift (9487)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9491
Megnéztem.
Nem kell... :))
Előzmény: NTibika (9489)
Axióma Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9490
Megkerdezem egy orszagos napilapos ismerosomet, ha meg ott dolgozik es ha erdekli a tema. Majd szolok, ha lenne belole valami, hogy ki az aki akkor bevallalna. Ezt anno Sztgyi-nek is ajanlottam, de o nem nagyon akart szerepelni (amit megertek mert engem se hoz lazba hogy mutogassanak, sot).
Ha topictalit csinalunk akkor meg egy egesz hetvegi mellekletet megtolthet vele:) (ha van naluk olyan egyaltalan).
A ciki az, hogy nem tudom melyik lapnal van, es amiert itt elore felvetettem, hogy napilap jo-e (leven hogy en soha nem olvasok olyat de eddig az derult ki hogy mindegyik valamilyen partallasu, szoljatok ha az akadaly lenne hogy melyik oldale).
NTibika Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9489

szerintem

ne érné meg de izlések azok mindenkinél mások

Előzmény: Sanzistift (9487)
kpl Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9488
off
gúgli?
on
Előzmény: Sanzistift (9487)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9487
Mondom én... :)
Ha már itt tartunk...Piroska jó nő? :)))
Előzmény: NTibika (9486)
NTibika Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9486

Megnéztem a képen nem a Pioska van

Előzmény: Sanzistift (9485)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9485
Ha nem említed a nőt a felső sarokban, észre sem veszem.
Viszont a cikket nem V. P. írta?
A csaj meg Rados Virág.

Amúgy meg mindegy. :)
Előzmény: Törölt nick (9478)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9484
Semmi gond, szívesen segítek, amiben tudok. :)

Tegnap este kicsit túllihegtem magam, köszönhetően néminemű borszerűnek. :)

A lényeg azonban ott van. :)
Előzmény: NTibika (9471)
NTibika Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9483

Bocsi

Úgy gondoltam a fórum résztvevői bár szerintem mivel gyakorlati üzemeltetési tapasztalatokból kevés van minden mondat segíthet.

Törölt nick Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9482
Kedves NTibika!
Azt írod: "A blikket akkor se venném a kezmbe ha rólam szólna szerintem jól döntöttem amikor elküldtem a fickót kifordította volna az egészet az tényleg ártott volna."
Ezzel zömmel nem értek egyet, a jó ügynek minden hírverés kell, legföljebb nagyon oda kell figyelni, hogy a különféle érdekek torzító hatását amennyire lehet, kiküszöböljük.
Még egy blikkesnek is túl lehet járni az eszén, és úgy lehet tálalni a legfontosabb mozzanatokat, hogy érdekében álljon, hogy azok a gondolatok olyan formában jelenjenek meg, ahogy kell, ahogyan azt mi szeretnénk.
Bocs, hogy közbepofáztam.
Üdv.
megaló
Előzmény: NTibika (9479)
kpl Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9481
Jut eszembe: "...érdemesnek tartjátok publikálásra leközlitek."
Khmmm... !! Nem vagyok én többesszám ! :-)))
Előzmény: NTibika (9479)
kpl Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9480
Hát, ha a nyomtatott verzió sokkal jobb, akkor szerintem kérdd meg Piroskát hogy szkennelje be, elkülditek nekem a képe(ke)t én pedig kiteszem a napenergia.fw.hu !GYAKORLAT! oldalára valahogy (pl. egy új, "Sajtóvisszhagok" rovat keretében :-))). (1031 hPa, meglátszik...)
Ezzel egyből az újság hozzájárulása is be van szerezve a másodközléshez, és nem kell mindent újra átfogalmazva leírni.
A cikkből nem-kihámozható, de hasznos sörösló-kivitelezési-eltéréseket (jujjj) kell csak leírnod, azt elküldöd, én pedig hozzáfűzöm egy linkkel valamelyik már meglévőhöz.
Na, ez tűnik a legjobbnak. (Meg a leg-energiatakarékosabbnak is!)
Előzmény: NTibika (9479)
NTibika Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9479

Nagyon tetszik amit írtál

Bár az én kollektorom még olyan mitszgyi leírt és a leírás illetve a fórum elolvasása után tényleg egyszerű volt.

Azért mégis más kissebb nem töbör a Polikarbonát illetve a polikarbonát ívesen tartásához én teljesen mást találtam ki. Összegzem leírom és ha érdemesnek tartjátok publikálásra leközlitek. Tapasztalataim még elég szegényesek. Pesze természetesen a tályolás miatt mások lesznek mit a korábban megépített kollektorok üzemeltetőié. meg több pozitív tapasztalat több bíztatás nagyobb alkalmazási kedv. talán többen belevágnak- kevesebb környezetszennyezés meg minden.

 

Már megint cikk elolvastam a nyomtatásban megjelent cikket teljesen korrekt az jelent meg a mint másodszorra küldött én nem az tettem fe de nem sok az eltérés.  Oriási fénykép miatt nagyobb mit A4 de lefotózhatom. elég nívós helyen 2.old. szerintem elég figyelemfelhívó ennek ellenére fennál a veszélye hogy kicsit túl-túl remélem a hatékonyságát. Mármint nem nekem hanem a napenergia környezetvédelem szempontjából nézett hasznoságának.

 

A blikket akkor se venném a kezmbe ha rólam szólna szerintem jól döntöttem amikor elküldtem a fickót kifordította volna az egészet az tényleg ártott volna.

Szgyi készülj még csak ma jelent meg és ez ven akkor nemsokára megy hozzád a Tv.

 

Szeretettel Tibi

Előzmény: kpl (9477)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9478
Gyanús vagy nekem, Sanzistift! Neked tetszik ez a nő (mert hiszen a fényképe látható a Tibika által megadott linken, valami Borsod megyei online, vagy ilyesmi, a jobb felső sarokban. Mit mondjak, elég jó az a fénykép... :-)))
Mert mással nem tudom magyarázni eléggé eltúlzott reakciódat, mint azzal, hogy kapcsolatba akrsz kerülni vele... A megállapításaiddal egébként egyet lehet érteni, de nem kell ennyire felizgatnod Magadat (hacsak Te nem akarod felizgatni az attraktív hölgyet...) :-)))))))
Bocs a viccelődésért, mindaz, amit írtam, a legnagyobb ökörség, semmit nem gondoltam komolyan ebből!... :-)))))
Előzmény: Sanzistift (9464)
kpl Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9477
Egy térkép jó lenne.
Az eddig olvasható gyártási leírások alapján már majdnem csak az nem tud söröslót csinálni aki nagyon nem akar. A külön leírásnak úgy látom csak akkor van értelme, ha valami újítást alkalmazott a lónevelő, amire azért még van esély bőven, úgy ahogy pyroklzs is csinálta.
Viszont egy térképen lenne azért nyoma mindegyiknek, aztán a jelzése fölé helyezett egérmutató annyi adatot mutatna, amennyit a gazdája nekem megad, pl. az itteni nicknév, vagy valami, ami alapján meg lehet találni egy kis eszmecserével összekötött lóalkatrész-előállítás céljából...
Mondjuk a térképre mehetne éppen más rendszerű naplopó szerkezet is, azoknak más-más lenne az ikonja.
Na jó, ezeket még a hosszú téli estéken végig kell gondolni, meg idő is kell rá.

Viszont az üzemeltetési tapasztalatokra mindig lesz hely, ezek közreadása komoly segítség lehetne a tervezés előtt állóknak.
Előzmény: sztgyi (9417)
kiggyo Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9476

Szia!

 

Ez jó ötletnek tűnik, nem nagyon akarok még egy tartályt beállítani melegvíznek ha nem muszály, a fűtésnek úgyis lesz puffere. Akkor miért ne mehetne onnan a HMV, 40 foknál melegebb víz úgysem kell nekem.

Előzmény: jeriko2 (9416)
NTibika Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9475

Na kezdődik

 

A Blikktől érdeklődtek neme lehetne. A faszi bunkó volt inkább nem.

 

Most mást keres vigyázzatok mindig mást irnak mint amit mondasz pontosabban kifordítják.

 

Szeretettel: Tibi

YourSoft Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9474
Nálunk télen sokszor eléri a benti levegő páratartalma a 70%-ot, bár gyakran szellőztetünk.

Én is valami páraelvezetőre gondoltam, de valami automatikusra inkább, nem egy csapra.
Valami olyasmire gondolok, ami pl. így működik:
Egy kicsit ferdén van a kollektor, hogy az egyik sarkában öszegyüljön az a minimális pára a mi kicsapódik, ide egy apró lyukat fúrok, amin kifolyhat a víz, de ez is még valami a külső levegőtől ehatárolt részbe folyna. pl. egy átlátszó műanyag üvegbe.
Ebbe már belefagyhat, de így kevesebb az esélye, hogy maga a lyuk is befagy, és látom, hogy mennyi víz gyűlt össze, mikor kell üríteni.
Előzmény: DiabloCorsa (9467)
kpl Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9473
Jókat írsz, tényleg alulról is be kell gyűjteni a hőt, és az egyszerűbb is.
Tehát elsőre kell egy jó nagy átmérőjű, valahogy hőszigetelt csövet (ez kb 8-10m) levezetni a déli tető csúcsából a garázsba, és ott telepíteni egy kis fogyasztású elszívó ventilátort.
Lehet hogy meg is van, a nyári levegőforgató 50W-os :-))
Előzmény: DiabloCorsa (9466)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9472
Keresett valaki fekete hőálló festéket. Én ezt fújom ma a cserépre. 250 fokon keményedik, 650 fokig bírja.
NTibika Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9471

Igazából nem tudom hogy igazad van-e de valószínű!

Azonban a véleményem szerint az, hogy kiosztod a csajt nem lehet megoldás, akkor legfeljebb ide nem jönne többet. Akarok még egy vizes rendszert is 20nm 2-3m3-es tárolóval. A valódi részletek még nem tisztázódtak a fejemben. az biztos először mielőtt bármit kérdeznék végigolvasom a topicot.

Már előre jelezte azt is szeretné megírni no akkor felkérnélek arra segíts kijavítani én nem vagyok nagy nyelvész (pontosabban diszlexiás vagyok (le se tudom írni)). Ezért előre elnézést kérek az általam vétett helyesírási hibákért (bár a word sokat javít).

Várom válaszod Szeretettel Tibi

Előzmény: Sanzistift (9463)
kpl Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9470
Ja, én a freewebre gondoltam, én csak ahhoz férek hozzá. Ott meg már van pár söröslóleírás. De egy-két zöld lapba simán beférne egy jó kis cikk.
Előzmény: Sanzistift (9460)
kpl Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9469
:-)
Előzmény: DiabloCorsa (9467)
kpl Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9468
Valószínűleg ugyanaz a problema mint a légkondiknál, meg talán a megoldás is hasonló. A kicsapódó vizet ki lehet vezetni az osztóból, ha kicsit ferde az alja, a bacikra meg talán ott is a szűrőt használják. Amit érdemes sűrűn tisztítani. Sztgyi is fotózott erősen poros szűrőbetéteket.
Előzmény: YourSoft (9458)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9467
YourSoft!

Sörösló és a pára.
Biztos párás, esetleg jégvirágos lesz a polikarbonát kívüről. Mint az ablaküvegen. A belsejében a fűtendő légtér (pl. lakás) levegője kering. Ha nincsen lezárva éjszakára, akkor visszafelé. Gondolom alacsony "víztartalmú" levegővel. Ebből is kicsapódhat kevés pára természetesen, de szerintem a napsütés első perceiben elpárolog és visszakerül abba a légtérbe, ahonnan kicsapódott. Természetesen nem nehéz a söröslovat picit ferdén felszerelni és a legalacsonyabb pontjára valamilyen víztelenítő csapot, vagy dugót szerelni.
Előzmény: YourSoft (9458)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9466
kpl!

Ha a pala 38 fok, akkor az alatta levő levegőréteg is annyi. Nem tudom milyen a lécezés alatta, van-e lehetőség azt a levegőt közvetlenül felfelé vezetve, szűrve bejuttatni a lakásba. Gondolom vannak vízszintesen lécek és alatta " függőlegesen" gerendák. A gerendák között tud felfelé áramlani a levegő. Annyi lenne a dolgod, hogy a háromszög csúcsán belülről hozzáférni ehhez a légréshez és megmérni hány fokos ott a levegő. Ha 38 körül, akkor a tető alsó széléhez juttani a lakás levegőt, felül pedig visszavezetni. Ha ez alulról megoldható, semmi dolgod a tetővel, kívülről.

Ha ez működik, akkor jöhet a feketére festés és PC takarás. Ekkor se tegyél a pala aljára semmit. Bizonyára a pala alatt megfelelő hőszigetelés van a lakás felé. Azzal szerintem semmi dolgod. Ha le van takarva, akkor is áramolhat a levegő a pala alatt és felette is. Mint nálam. A cserép alatti légrésben is kering a levegő. Szerintem több hő nyerhető a palából, (cserépből) ha alul-felül elvonjuk tőle a hőt. Mivel a palából befelé (tetőszerkezet) sugárzott hő felfelé áramlik, mindenkép a lakásba kerül.

A pala alulról valószínű úgy néz ki, mint újkorában. Még a színe is eredeti lesz.

Nálam a vákumcsöves kollektor építésekor a tetőn maradt egy külső hőmérő érzékelője. Tudni akartam milyen külső hőfoknál indul a keringés a kollektorban. Ezt az érzékelőt a tetőn járva egyszer benyomtam a cserép alá. Aztán néha ránéztem a kijelzőre és gondoltam elromlott, ha este 9-kor 35 fokot mutat. Amikor más hőmérők szerint csak 15 fok van. Megnéztem volna a maximális értéket, amit eltárol, de azt nem mutatta, csak azt hogy a max mérérshatár felett volt. 60 fokig mér.
A hőmérő jó volt.
Így kezdődött a tetőcserépkályha ötlete.
Előzmény: kpl (9433)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.14 0 0 9465
Sajnos, az emberek 20%-a ha tudja, mi az a polikarbonát, akkor lemegyek hídba.

Pesti vagy?
Kérdezz meg 100 embert a kíváncsiság miatt (ne az én kedvemért, hanem hogy többet tudj) valami forgalmas helyen.
Kérdezd meg tőlük:

"MI az a polikarbonát?

Ez cirka félórás meló az Őrsön, vagy hasonlón.

Ha számolod, és 10 fogja tudni a százból, akkor topictali keretében lemegyek hídba. :(

Ha megcsinálod (az érdekesség kedvéért), akkor számíts olyan válaszokra is, hogy falramászol... :))


Kb, ennyit számít, hogy benne van-e a polikarbonát a cikkben, vagy sem... :((
Előzmény: Sanzistift (9464)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9464
Ja, nem a polikarbonáton bukik el a dolog... :((

Nyugodtan linkelj el engem neki emilben, utána beszélünk... :)))
Előzmény: NTibika (9462)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9463
Tudod...

Én már láttam pár embert, és dolgot.

És a pszichóságot is vágompicinyt, másfél évig csak azt tanultam.

Erre a cikkre nem mozdul meg, csak aki már ismeri (az már többet mozgott ezügyben, számára érdektelen), vagy egy teljesen amatőr, aki a "180 sörösdoboz" ténytől is lefekszik, mert van benne háromjegyű szám.

Az igazi baj az, hogy ez a cikk semmit nem használ a laikusnak, aki meg kapisgálná a dolgot, annak ez messze nem elég, és ha nincs netje, akkor részéről meg is áll a dolog. Semmi infó, technikai részlet, (az újságíró csaj szerintem félóra tépelődés után a legnagyobb tölcsérrel önti az ablakmosót arra a helyre, ahol a gépkönyvben írtak szerint újabb félóra tépelődés szerint ott lennie kell.

Én javallok egy dolgot.
Szerintem az újságíró csajszinak add meg ennek a topicnak a linkjét, vagy írja be a gúgliba a nickem, és utána adok neki egy napot.

Annak a napnak a reggelén 8 órakor kiszáll a kapum előtt, és du 7-ig megmutatom neki, amit egy Újságírónak látni kell.

Ha ezek után sem változik a stílusa, akkor nincs mit tenni.
Viszont nem ő lesz az első.
Neveltem én már újságírót, csak sajnos a pici agya miatt hamar lekopott róla a látás képessége.
Hátha most...ő már benne van, hasznosat is csinálhatna...miért ne tegye?

Miért ne lehetne belőle igaz újságíró???
Előzmény: NTibika (9462)
NTibika Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9462

Teljesen jogos én basztm el nem a kijavított változatot tettem be. na mosmá mindegy.

Az uj verzióban már nincs ... ott polikarbonát van ja és előadást sem tartottam nem tudom honnan vette.

Azért ha egy ember elgondolkodik és megépíti szerintem már megérte.

 

Tibi

Előzmény: Sanzistift (9460)
NTibika Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9461

Szia

Ezt elolvastad!

 

Száz óra én munkaórát értettem alatta. az tény hogy egyéb teendőim és a sörösdobozoklassú szaporodása miadt majdnem másfél hónapig készült.

 

Szeretettel  Tibi

Előzmény: Freddy56 (9459)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9460
Ha lehetek egy kicsit vesébelátó, pszichomókus, és egyéb állatságok...
Ez a cikk, úgy ahogyan van, szar, semmi hatása nem lesz, öreg bácsikák fogják elolvasni nagyítóval, amikor már elfogytak a fontosabb hírek, elolvassa, félrarakja...

Tele van ilyen dolgokkal:

"Egy gyümölcsaszalót készített, amely azonban nem lett tökéletes. Legújabb alkotása viszont úgy tűnik, meghozza a várva várt eredményt."
Szóval sikertelen a acák, de még próbálkozik...

"...amely hamarosan végleges..."
Még semmi sem biztos, nincs is még készen, de talán...

"De mint mondta,..."
(újságíró létére tudni kéne, hogy a "de" után ebben az esetben teszünk vesszőt...)
Nem beszélve arról a tényről, hogy, ha így kezdünk mondatot, akkor az utána lévő dolgokat már eleve nem veszik komolyan az olvasók, mert az első 3 szó elmondta a lényeget... :(

"Tibornak a legnagyobb problémát azonban az jelentette, hogy családjában senki nem szereti a sört, ezért nem volt egyetlen sörös dobozuk sem. "
Le mert írni ilyen hülye dolgot...beszarok. :/

"Még az útjába kerülő szeméttárolókat is átkutatta." Kukázol, vaze' ???

" Ezt pedig, … lezmezzel borította.A levegőt ventilátorral áramoltatja."
Ezek után egy normális olvasó nem hiszi egy szavát sem, és állítólag átment korrektúrán, miegymáson...helyesírás 1-es osztályzat, és ez újságíró?? ...milyen lehet a többi???!!! :(

Nagyon jó ez a cikk, attól függetlenül, hogy olyan szar, amit a kutyám sem olvasna el.

Kéretném ezt az újságírónak nevezett hölgyeményt magamhoz továbbképzésre, tekintet nélkül a korára, és nemére.

Én nem vagyok újságíró, de stilisztikából, és szövegelméletből nem sokan aláznak le, akkor sem, ha be vagyok rúgva...pedig sűrűn előfordul, és beégettem már olyan embert is annó borospincében, akit még ma is megmutat a TV.

Ez a csaj feltételes módban írta meg a cikket, a stílus simán lealázza a hozzáértő szintjét alulról, alkalmazza egy cikkben az "akár", "úgy tűnik" (többször is).

Már a bevezőben a könnyedén szót használja az egészre, pedig ez csak annak "könnyedén", aki ismeri, a fúrót, fát, vasat, ilyesmit, és nem ájul el a "sziloplaszt" szó hallatán.

Szóval ez a cikk egy rakás szar, az írója az ötödikes általános stílusában, és szókészletével fogalmazott meg valamit, amihez fingja sincs.

Ezt a kommentet el lehet juttatni az illetékes cikkírónak, minden felelősséget vállalok. :P

Ha esetleg az illető cikkíró kíváncsi írói tevékenységemre, akkor ajánlom figyelmébe ezt az oldalt, ahol a cikkeim legrosszabbikja is több életet tartalmaz, mint az imént említett egésze.Vagy ezt.

Várom a kihívást, és elnézést kérek a topiclakóktól.
Nem szoktam én ennyire fröcsögni, de ha kapitális baromságot látok, akkor nem bírok magammal.
Ráadásul egy ilyen jó témát, mint a sörkollektor, ilyen kisipari újságírással népszerűsíteni(?), ...többet árt, mint használ. :(

Szóval fröcsögök, kaőpitális baromságot látok.
A cikk alapján senki nem fog rákeresni a "sörkollektor" szóra, úgy dögöljek meg. :((

Ez a cikk nem ártott, de nem is használt, a max reagálás azoktól, akik ezt olvasták, az lesz, hogy: "...aham, olvastam, érdekes..de most sietek...nem baj??" vagy "mi is ez?...hogy is lehet?...mi?...sörösdobozok?...nem itta...honnan van neki?...ez valami új sorozat??"

(Várom az újságíró nénit, akár személyesen is ide, Jászfényszarura, elmesélek neki mindent, amit tudni illik erről a témáról, ha kell, a neve alatt megírom én neki a cikket is ingyen, csak legyen már valami haszna a médiának....:( )


kpl

Mondd meg, hová írhatok, és benne lesz a médiában a sörkollektor, az őt megillető helyen. ;)
Előzmény: NTibika (9452)
Freddy56 Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9459

Szia!

A cikk elég béna, nem tartamazza a legfontosabb tényeket, adatokat lényeget, de gondolom, hogy az újságírónak előírt flekkméretet (a megjelentetett cikk méretét) nem volt szabad túllépnie, meg a másik: talán nem is igen értette a témát, de mint valmami újdonság, írni akart erről egy cikket.

A 100 napodról írigykedem rád! Az én lovamnak ennél sokkal több a vemhességi ideje, olyan, mint a Luca széke. Nekem még n db. más dolgom is van, ezért sokszor napokig nem is tudok foglakozni a rendszerrel, de hamarosan megszületik a kis napcsikó. Ahogy ismerem magam, megszületése után még hetek telnek el, mire, tudósítom veletek a születését.

Üdv.: Freddy

Előzmény: NTibika (9441)
YourSoft Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9458
Olvasgatom a sörkollektorról szóló leírásokat és zseniális ötletnek tartom! :-)

Egyetlen gondom van csak vele: Télen még nem volt kipróbálva itthon. Mi lesz akkor, ha a dobozokban lévő levegő nem melegszik, hanem jelentősen hül (pl. éjszaka -10 fokban). Igaz, hogy ilyenkor nem kering a levegő, de a dobozokban levő levegő lehül, ezáltal a pára kicsapódik a dobozok falán, majd alul gyűlik össze. Tág teret engedve a baciknak és a penészgombáknak.
Szerintem a lecsapódó pára elvezetésére is kellene valamit belerakni...
Én is szeretnék 1-2 db-ot építeni, de ez a páralecsapódás idegestít. :-(
Előzmény: kpl (9457)
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9457
Egyébként meg egye fene!
NTibika összerakott egy jó kis söröslovat, és élvezi a hasznát. Ha a cikkek hatására elmennek hozzá a népek kérdezősködni, akkor majd szépen elmondja az egész sztoryit, mellékel még egy csomó hasznos tanácsot, ami úgy összegyűlt az építés közben. A népek pedig örülnek és egyre több sörösló lesz azon a környéken is. És ez jó.
Ha pedig lesz nem copyright-tal védett olvasni-, vagy néznivaló, akkor egy odamutató link biztos lesz a többi között :-)
NTibika Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9456

Szia

Reklamáltam is hogy az amihez ragazkodtam kimaradt.pontosan ezt írtam:

Szia

 

Azért erről igen sok minden lemaradt pl az amihez ragaszkodtam, de miért kellett lerövidíteni nem volt elég hely a neten, vagy beütött a cenzúra?

 A képek tetszenek nem tudtam letölteni őket kaphatok belőlük?

 

Tibi

 

Remélem nem sértődik meg. azért mert ahhoz ragazkodtam hogy a sörkollektor keresőbe való beírása benne legyen mert innen meg lehet találni mindent.

 

Szeretettel Tibi

Előzmény: kpl (9455)
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9455
Ez a verzió jobb, az tény. De a netes verziónál is van monogram.
Előzmény: NTibika (9452)
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9454
Ez nem gond, a légtechnikával járó szélvihar nem lakott, de hőveszteségileg káros tereket (garázs, műhely meg ilyesmiket) fűtene, és maximum a macskám komfortját rombolná :-)

Egyébként se lenne újdonság a dolog, évtizedeken keresztül légfűtés működött a házban, amilyen svunggal jött ki a forró levegő a nyílásokon, egy hajszárítás két percig tartott :-)
Előzmény: Bence60 (9451)
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9453
Kár hogy a cikkben nincs utalás sem erre a fórumra, sem a cansolair-ra, mint ötletgazdára, sem sztgyi, mint honosító leírására.
Előzmény: NTibika (9441)
NTibika Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9452
 

Teljesen igazad van ez tényleg hülye cím.

De ahhoz hogy az emberek felkapják a fejüket ez kell.

Azt írta a netten rövidített változat van. Az ujságban később jelenik meg

én ezt a cikket kaptam tőle vagyis ezt adhatta le a főnöknek aki valószínűleg nem cenzúráz csak eladhatóvá teszi a dolgokat: 

 

  Sörkollektorral fűtenek Fülöpjakabon NAPENERGIA Környezetbarát és takarékos módszer  

 

Száz óra alatt, egy jól felkészült ezermester könnyedén elkészítheti az úgynevezett sörkollektort, amely a napenergia hasznosításával egész télen, minimális költséggel befűtheti lakásunkat. A fülöpjakabi Nemes Tibor a napokban tesztelte sörös dobozokból készült kollektorját.

 

Vajda Piroska

 

Nemes Tibor elkötelezett környezetvédő. Családjával együtt biogazdálkodással foglalkozik Fülöpjakabon. A napenergia hasznosításával már korábban is próbálkozott. Egy gyümölcsaszalót készített, amely azonban nem lett tökéletes. Legújabb alkotása viszont úgy tűnik, meghozza a várva várt eredményt. Ott jártunkkor épp a szabadban tesztelte a légcsövekből álló levegős napkollektort, amely hamarosan végleges helyére a szobájába kerül. Teszteléskor a 21 C fokos levegőt 60 fokosra melegítette. De mint mondta, borús idő esetén szórt fényből is képes meleget csinálni.

A napkollektor készítésének ötlete azonban nem Nemes Tibortól származik. Elmondta, egy internetes fórumon, véletlen bukkant rá az új típusú fűtési módszerre. Nem sokáig habozott. Másnap már bele is vágott elkészítésébe. Tibornak a legnagyobb problémát azonban az jelentette, hogy családjában senki nem szereti a sört, ezért nem volt egyetlen sörös dobozuk sem. Az első néhányat szomszédjától kapta. Ám a kollektor elkészítéséhez 180 darabra volt szüksége.  Megkezdődött a lelkes gyűjtés. A fiatalember bárhová ment, mindig sörös dobozokkal tért haza. Még az útjába kerülő szeméttárolókat is átkutatta. Az összegyűjtött, fél literes dobozokat egyenként elmosta. Alul-felül kifúrta. A sérült darabokból úgynevezett perdítő elemeket vagdosott ki, melyek a levegő örvénylését biztosítják. Ezeket két doboz közé ragasztotta, melyekből pedig csöveket készített. A feketére festett csöveket végül egy üveggyapottal bélelt fakeretbe rakta. Ezt pedig, … lezmezzel borította. A levegőt ventilátorral áramoltatja. A két méter magas és egy méter széles kollektor megvalósítása 50 ezer forintjába került. (25 ezer forint négyzetméterenként.) A fiatal ezermester reméli, beruházása hamarosan megtérül.

Nemes Tibort lelkesedése újabb ötletekre sarkallja. Tervezi, hogy leendő vályogházában, hasonló módszerrel légkondicionálót készít. Azzal a különbséggel, hogy a sörös dobozokat a talajba süllyeszti, ahol a beáramló meleglevegő lehűl és utána ventillátorral a lakásba fújja. Ez télen akár fűtésre is szolgálhat.

Tibor egyébként a sörkollektor készítése során szerzett tapasztalatait már egy előadáson is megosztotta az érdeklődőkkel. A közelmúltban ugyanis rész vett az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület napkollektor építő tanfolyamán. Akinek felkeltette érdeklődését a téma az, az interneten, sörkollektor címen, megtalálja az elkészítéshez szükséges pontos informácókat.

Előzmény: kpl (9447)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9451
A légtechnikával az a gond, hogy nagy helyet igényel ha nem akarod, hogy kócosra fújjon a szél tévénézés közben.
Előzmény: kpl (9450)
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9450
Kilőve, több év kemény munkájával sikerült töksimára teddy-hengereznem, az el nem lesz takarva semmivel !
Na de, van egy méretes szuterénem, közvetlen kapcsolatban a padlással, szóval a levezetéshez nem kell se fúrni se faragni. Csak gondolkodni kell, meg a pala dolgaival megbékélni... :-(
Előzmény: Bence60 (9446)
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9449
Az enyimé az lap is meg nem is :-))
Előzmény: Sanzistift (9448)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9448
Asszem, írok egy jó cikket.
Ki tudja valamelyik lapba benyomni?

Egy teljes oldalt kérek 2 közepes képpel, 8-as betűmérettel.

Minden lényeges benne lesz.

Tök ingyen megírom.
Előzmény: kpl (9447)
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9447
"Igyon sok sört, olcsóbb lesz a fűtés!" Még ilyen hülye címet !!
Előzmény: NTibika (9441)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9446
És mi újság a mennyezettel?
Előzmény: kpl (9445)
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9445
Ez nem OK, tök jó parkettáim vannak.
Előzmény: Bence60 (9439)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9444
Ja, most láttam.

Mit mondjak, a csajszi lelkesedése nem passzol a cikkben leírt dolgokhoz.
Finoman szólva is érdektelen, senkit nem felizgató, tucatcikket hozott össze.

Ennél én annyival jobbat tudok írni 2 sör társaságában, hogy arra az emberek felkapják a fejüket, és nem a TV shop formátumban. Minek megy az ilyen újságírónak???

Gondolom, nem ennyi infót adtál meg neki.
Szerintem kimazsolázta azt, amit felfogott a dologból, és jónapot, leírta.

Írjak ennél jobb cikket, így ismeretlenül?

Nem vagyok újságíró, csak tudok, és szeretek írni...

:))
Előzmény: Sanzistift (9443)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9443
Mi lett belőle??

:))
Előzmény: NTibika (9441)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9442
Egyszerűen persze új építésű háznál megvalósítható. Előnye, hogy az egyéb gépészet is elfér, és könnyen bővíthető az új ötletekkkel.
Előzmény: Sanzistift (9440)
NTibika Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9441

Ma voltam az Ökotech kiállításon éredekes dolgokat tanultam biogáz ügyben de ez itt off

Tényleg nem tudtok biogáz témában itt fórumot?

on

A lényeg!!! A cikk fent van a neten!!!

Próba !

http://www.baon.hu/index.php?apps=cikk&cikk=53175 

 

Remélem mükxik. Itt ugy jelőli hogy klikkelhető hivatkozás.

 

Természetesen írok beszámolót csak még gyüjtöm az adatokat.

csinálok másikat mármit sörkollektort is no meg képeket is.

Én is légkamrás polikarbonátot használtam. Ez lett belőle.

Előzmény: jeriko2 (9425)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9440
Nekem, személy szerint elég unszimpi... :/

Elképzeltem a házat ilyennel fűteni...elveszne simán az egészséges 2.60 belmagasságom... irodába, üzembe nagyon fain, vagy egy képen levő nappaliba, de egy kockaházba... :/

Másfelől az egész lakást kéne, hogy ne tűnjön fel a szintkülönbség, mert 10 centiben szépet lehet esni, mondjuk az ajtónál... :)
Előzmény: Bence60 (9439)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9439

Korszerű formában ilyen álpadló szerkezetre gondolok:

 

 

álpadló

 

Szerintem egy 10 cm elég lenne.

Előzmény: Bence60 (9438)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9438
A rómaiak idejében a levegős padlófűtés volt divatban. Ilyen rendszerben ideális lenne. Egy kis belmagasságcsökkentéshez mint szólnál ? ;-)
Előzmény: kpl (9435)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9437
Szia!

A palák tisztítására van egy nagyon jó módszer, ami a forróvizes magasnyomású mosó.
Most nem a tecsósra gondoltam, bár azzal is el lehet valamilyen eredményt érni.
Ha tudsz kölcsön valakitől igazi forróvizes magasnyomásút, akkor azzal szépen új állapotba lehet alakítani a palatetőt.

Hogy ne kelljen sokat szűrni, a palarostok elszabadulása ellen van betonfesték, vagy palafesték, ami elég tömör, nemporózus felületet ad, és szerintem lehet abból feketét is "vegyíteni". :)

A szellőztetést én mindenképpen a képen vázolt szerkezettel fogom megoldani.
Igaz, hogy érdemes köré egy ruhát csinálni, viszont akkor nagyon jó hatásfokú, csöndes (ami nem egy utolsó szempont. A relatív kis fordulat miatt marad csöndes), a padláson röhögve elfér és már szinte kész van, csak be kell fejezni... :))


Ez volt az én véleményem.

:))
Előzmény: kpl (9433)
dokeee Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9436
Esetleg sörösdobozok formájában :).
Előzmény: kpl (9435)
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9435
Nem is direktben gondoltam belevezetni a lakótérbe. Szűrni mindenképpen kell, ez egyértelmű, kérdés mivel lehet ? Levegő-levegő hőcserélés nagy légárammal életképes lehet ?

A problema rengeteg háztetőt érint, tehát biztonságos megoldása a kézenfekvő felületek nagysága miatt mindenképpen kívánatos lenne.
Előzmény: dokeee (9434)
dokeee Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9434
Paláról ne szívj el levegőt semmiképpen!
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9433
A Pyroklzs-féle sörösló-osztó-gyűjtő gyártásának új, egyszerűsített módszere olvasható a
! G Y A K O R L A T ! lapon, tisa1 vízszintes sörkollektorjának képe alól nyíló linken (merthogy leginkább oda passzol), vagy tisa1 cikkjének végéről a kiegészítéses linkre kattintva ! !
Köszönöm a kiváncsiak nevében is a leírást !!

Közben azon gondolkodok, hogy az én háztetőm dél felé néző háromszögén lévő palafedést hogyan tudnám átalakítani tetőcserépkályhává ? A pala mai csúcshőmérséklete 38 fok volt, ezt le kellene tudnom szállítani a szuterénbe mindenképpen !

Nem lesz egyszerű, mert valószínűleg le kellene vakarni a kívánt kb 25 m2 felületről a 35 év alatt rárakódott izéket :-( Állítólag nem egészséges bevezetni lakott térbe a palarostokat.
Van erre valami házilag kivitelethető módszer, vagy "szakember"-re kell bízzam a paláim összetörését ?
Azután esetleg nem ártana feketére festeni a palát, alulról ráragasztani némi 3-5 cm vastag habszivacsot, aztán hajrá, rátenni azt a dobozt, amit pl. DiabloCorsa csinált.

Másik gondolat, hogy egy kellő légáramlatot biztosító ventilátor alkalmazásával lehet hogy elkerülhető lenne a nagy hőtűrésű PC lap beépítése. Több tízezer HUF-ot nem szívesen rakok fel a tetőre, még akkor sem ha törhetetlen. Az én kedvenc anyagom a 0,8 mm vastag UV-álló áttetsző hullámlemez, ez elvileg 60-70 fokig bírja az alulról jövő támadást. Ha a jégesőt a lépcső felett eddig kibírta, akkor kollektorfedésként is tudnia kell mindezt. Innentől kezdve erőteljes szellőztetés kérdése az élettartama, aminek létjogosultságát mát sztgyi kollega a sörösló méréseivel meggyőzően javallotta.

Gondolom én.

Vélemény?
Bence60 Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9432

Szia !

 

Még egy hetet kérek és csinálok hozzá honlapot, képekkel, árakkal, adatokkal, mérési eredményekkel.

Előzmény: jeriko2 (9428)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9431
tschokker!

A 6x2 m PC tábla kb. 60 kg. ( Ezt is csőrlő húzta fel a tetőre.) Ez szimla üvegből kb. 400 kg lenne, duplán 800. Továbbá nincs senki aki pl. az én esetemben feltesz a tetőre ekkor üveget egyben. Illesztéshez spéci aluprofil kell, aminek métere kb. 10000 ft. Az üveg egyébbként sokkal olcsóbban beszerezhető lenne. Továbbá a ferdén rakott üveget sűrün alá kell támasztani és jégesőben összetörhet.

Kis méreteknél 1-3 nm. és közel függőleges helyzetben praktikusabb lehet az üveg. De a dupla üveg már nagyon kevés fényt és hőt enged át. Pl. napelemem 0,2 Ampert termelt a dupla ablak alatt. Direkt napon 1 Ampert, az 5x.
Előzmény: tschokker (9426)
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9430
:-) Küldjek egy riportert (ne, ha nem muszáj), vagy megírod Te ? ;-))
Le a kalpagokkal, ilyenből kéne sok!
Előzmény: kpl (9429)
kpl Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9429
:-) Küldjek egy riporter (ne, ha nem muszáj), vagy megírod Te ? ;-))
Le a kalpagokkal, ilyenből kéne sok!
Előzmény: Bence60 (9427)
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9428
Szia! Részleteket lehet tudni? Miből és hogyan épült a tartály? A képekről nem látszik, hogy lenne teteje, jól látom? Hány hőcserélő van benne, milyen rendszer működik róla? Mekkorára van tervezve az üzemi hőmérséklet? HVM-t is csinál?
Saját rendszer? Kb. mibe kerül egy ilyen (megrendelői vagy kivitelezői oldalról)
Na jó, abbahagyom, köszi előre is! :)
Előzmény: Bence60 (9427)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9427

Szia !

 

Néhány gyors adat a rendszerről:

 

135 cső 30 fokos tetőn.

12 m3 tároló 30 cm-es hőszigeteléssel.

Mérés: ABB F90 típusú hőmennyiségmérő.

Az első 8 nap adatai:

Termelt hőmennyiség: 270kWh

Pillanatnyi csúcsteljesítmény: 5.7 kW

Tartály induló hőmérséklete: 14 fok

Tartály jelenlegi hőmérséklete: 32 fok

Felhasznált villamosenergia: 8.6 kWh

 

És néhány kép:

 

 

Előzmény: sztgyi (9421)
tschokker Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9426
Lehet hogy hülyeséget kérdezek, de nyílászárókban használatos hőszigetelő dupla üveg nem jó policarbonát lemez helyett ?
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9425
Szia Ntibika!
Jó lenne látni a cikket, az is mehetne KPL honlapjára. Ha van scannered (és újságod), szkenneld be, de akár egy digitális (nagyfelbontású) fotó is megteszi. Előre is köszi az egyéb adatokat is!
Előzmény: NTibika (9414)
k8n Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9424
Szia NTibika!Persze, hogy kérjük. minden információ és reakció érdekel szerintem mindenkit. Vagy a cikket, vagy egy linket az elérhetőségről légyszives.
Előzmény: NTibika (9414)
sztgyi Creative Commons License 2006.10.13 0 0 9423

Gatto... -nak még kiegészítésül:

 

A polikarbonátról ...

 

Hogy üreges-é, vagy tömör?

 

Én azért választottam tömör PC (PoliCarbonát) lemezt, mert a Cansolair-ék fotóin ilyet véltem felfedezni!

A víztiszta tömör PC sokkal drágább, mint az üreges. (lásd Diaboló... 4mm-es 2x6m-es tábla - uszkve 144 eFt!)

 

Szerintem, az üreges is jó, vagy hőtechnikailag még jobb is! (Meg kell nézni a k értékeket.) Fényáteresztés szempontjából alig van különbség. (Teljesen osztom fakeco véleményét!)

 

Én 3mm-es vastagságút használtam a tömörből, mert ilyet kaptam, még éppen megfizethető áron (de drága volt ez is a fene egye meg!!!)

Vastagabb kellett volna az akkora méretnél, amit én csináltam, de meg kellett alkudni. És így se néz ki rosszul, csak nehezebb volt vele dolgozni, mert össze-vissza hajlott. (Két helyen ki kellett támasztani, mert előfordult, hogy befelé homorodott, ahelyett, hogy kidomborította volna a mellét délcegen!)

 

Szóval a válasz a kérdésedre:

A teljesítményen nem rontana, sőt szerintem jobb is lenne, én min. 10mm-est ajánlok.

 

A napenergia hasznosításról nem kell lemondanod!!! (Vagy ezt már mondtam?) :)

Előzmény: gattodireggio (9419)
mukli Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9422
erdekene a fekete festek tipusa milyen marka -jelolese sajna az enyem lepergett
hol kaphato?
Előzmény: horvathx (9397)
sztgyi Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9421

Hello Gatto...!

 

Nemtudom, megnézted-e Cansolair-ékat.

A közel 80 kép közül (korábban volt közel 100 kép is, de ez változott - le is szedtek belőle, meg újak is felkerültek, meg voltak egyforma képek is) kettő mutat tetőre szerelt ilyen kollektort.

 

A tetők itt is laposak. De a kollektorok állása már nem!!!

 

A 45 fok már kicsit kedvezőbb a téli viszonyokhoz (mármint a Te esetedben), de a keletre néző oldalon télen a Nap még ennél is meredekebben álló kollektort kívánna! És nagyon érdekes lenne megfigyelni a nyugati oldalt Nálad, pl. decemberben kap-e egyáltalán Napot?

 

Sajnos a sörösló csak télen hozna hasznot - nyáron fűteni nem kell, legfeljebb érdekes lenne megoldani a nyári hasznosítást a melegvízkészítés szempontjából. Nyáron a söröslóval egyébként is csak gond van, le kéne takarni valami jó kis lópokróccal, hogy ne melegedjen túzottan fel! :)  :((

 

De ha melegvíz készítésről van szó, jobb a vizes kollektor. És erre volt itt nagyon elegáns megoldás, Boattis részéről. Rajzot is tett fel, meg kéne keresni. Egy kollektormező a keleti tetőn, egy kollektormező a nyugati tetőn. Brilliáns megoldás és kivitelezés.

 

A fűtéskiegészítés vizes módon, már kérdéses, de nem megoldhatatlan! Erről Bence60-at kéne faggatni!!! (A közelmúltban értesített bennünket, hogy dolgozik a fűtéskiegészítése - és Ő nem söröslóval csinálja!)

 

Más oldalról közelítve:

a sörösló a kanadaiaknál 2,5m2-es, én 3,5 m2-est csináltam. (Túl akartam mindenféleképpen szárnyalni az ötletgazdát :))) ) Ha a téli sugárzási viszonyokat nézem, akkor maximum kb. 2 kW-ra számíthatok egy rövid ideig, amikor "merőleges-hez közeli módon kapja a Napot", előtte és utána kisebb a befogható teljesítmény. 

 

El kell gondolkozni. (Mire is elég ez ...? )

 

Meg amit elfeldni nem szabad: ilyen tapasztalatokkal - sörösló futtatás télen - még nem rendelkezünk!!!

Az egész dilit én kezdeményeztem, mert láttam benne fantáziát!

Megígértem, hogy mindenről beszámolok. (Eddig talán sikerült is.)

Aki nekiállt és csinált ilyet, az saját maga döndtött, hogy beáll a kísérletezők táborába! (De az, hogy erre bíztattam is vállalkozó szelleműeket - a példámmal - nem tagadom!!!)

És én ennek nagyon örülök!

Most már több oldalról kaphatunk kísérleti, tapasztalati adatokat, véleményt, az ország különböző tájairól.

Úgy gondolom, hogy ez fantasztikus (és hasznos) játék!

 

Kedved szegni nem akarom! De nem vagyok biztos, hogy söröslóval lenne ebben az esetben érdemes próbálkozni.

 

Bár, ha Te vállalkoznál arra, hogy fedobsz egy lovat a keleti és egyet a nyugati tetőre, és megfigyeled, milyen hasznot hoz, sokan hálásak lesznek Neked!!! 

 

A napenergia hasznosításról nem kell lemondanod!!! (Ja, vagy ezt már mondtam???)

Előzmény: gattodireggio (9419)
fakeco Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9420

  Gatto.......

 

 Teli  uzemmodhoz pontosan  az  uregkamrasat  ajalja  a szakirodalom.

gattodireggio Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9419
A honosításért mindenképp.. :)

Ahogy írtam a falra szerelés gyakorlatilag kizárt. Sajna.
Viszont a 35% elgépelés volt, a tető 45%-os, a benapozottsága viszont teljes (a keleti és a nyugati oldalnak is).

Kérdés: Az üregkamrás polikarbonát mennyit rontana (ha rontana) a teljesítményen? Ha inkább tömör, milyen minimum vastagságúra van szükség?
Előzmény: sztgyi (9418)
sztgyi Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9418

Hello gattodireggio!

 

Köszönöm az elismerést, de az ötlet, mint korábban jeleztem nem az enyém.

Azt az ötletet, hogy ilyet lehet csinálni itthon is, azt vállalom! :)

 

Tanácsolom, először gondosan tanulmányozd a benapozottságot.

Pl. nálam a kollektor keletre néz, és amikor elkezdtem építeni, csak arra emlékeztem, hogy reggel már odasüt a Nap. De csak most vettem észre, hogy október elején, tehát napjainkban, amikor már reggel dolgozhatna a lovacskám, kb. 20-25 méterre a második szomszéd kertjében van egy nagy diófa. És az árnyéka, mivel a Nap már eléggé alacsonyan jár, több mint egy órat elvesz. Később, amikor lehullatja a leveleit, már nem akadály.

A ház déli oldalára is tervezek egy lovat, és épp most vettem búcsút két túl nagyra nőtt fenyőfától. Nagyon kinőtték a kis kertet, és már másban is akadályoztak minket.

 

Az a javaslatom, hogy tanulmányozd a Cansolair-nál található képeket, az elhelyezéshez adhatnak ötletet. Érdemes többször is megnézni!!! Hamár söröslóban (söröslovon) utazol! :)))

 

A kb. 35 fokos tetőd ehhez kicsit lapos. Nem biztos, hogy söröslóban kéne gondolkoznod ilyen tetőnél. (Nem is biztos, hogy a tetőre való! - ld. Cansolair)

 

A napenergia hasznosításról nem kell lemondanod!!!

Előzmény: gattodireggio (9413)
sztgyi Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9417

Szia NTibika!

 

Szeretettel üdvözöllek a sörösló gazdák táborában!

Annak is örülök, ha népszerűsíted ezt a tevékenységet!

Nekem biztosan van közöm a sörösló nevelés hazai elterjedéséhez, de szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem az én ötletem! Sose felejtsük el a Cansolair-t, hisz onnan ered - hacsak ők nem lopták valakitől az ötletet. :))

 

Én arra kérlek, legyen kpl lapján ennek a példánynak is nyoma! Egy kis leírás, a méretekről, a tájolásról, az építési tapasztalatokról, valamint később, esetleg kiegészítés formájában az üzemeltetési tapasztalatokról, no meg annak megjelölésével, hogy ez a lovacska kicsi hazánkban merre szolgálja gondos gazdáját. Vagy névvel, vagy nick névvel, esetleg 1-2 fotóval.

 

Jó lenne, ha mindenki jelentkezne aki ilyet csinált, és készítenénk egy Magyarország térképet, ahol egy sörösdoboz jelezhetné a működő példányokat! :)))

Előzmény: NTibika (9407)
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9416
Szia!
Csak egy ötlet: a vízkivétel hőcserélőjének belépési pontja lehet akár a tartály alján is, ha mindig hideg vizet akarsz melegíteni (HMV), mivel feltehetően a tartály alján is magasabb lesz a hőmérséklet, mint a vezetékes vízé. Aztán ahogy halad felfelé a vezetékes víz, folyamatosan melegszik, ugyanakkor egyre melegebb lesz a tartály adott szintjén is a tároló közeg hőmérséklete. Így nem a legmelegebb rétegből fogod kivenni az összes szükséges hőmennyiséget.
Előzmény: kiggyo (9412)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9415
cshb!

A 12-es csővet gumiszerelő gépen (szakmai ártalom) feltekertem egy felni közepére. Bedugtam a cső végét + 40 cm a szelephelyére, ráléptem a pedálra hogy forogjon és kesztyűben markoltam, irányítgattam a csövet. Ez az átmérő természetesen nem fért be a bojler nyílásán ezért 2 spirált készítettem, azonos irányban csévélve. A két végét alul két 90'-os idommal összezártam és a kész dupla spirált, mint a dugóhúzot, betekertem a nyíláson. Nem volt egyszerű, de benne van. A spirál felső vége kb. 40 cm egyenes, hogy a bojler alsó részén legyen a hőcserélő. A menetes idom rézzel van forrasztva.

Mit hol kapni?

Rézcső: XI. k Kondorosi utca az uszodával szemben. (szerelvény bolt)
Polikarbonát: http://www.vink.hu XXII.k Nagytétényi út, importőr, darabolás helyben. Árlista a netten.
Előzmény: cshb (9409)
NTibika Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9414
Sziasztok

Természetesen lehetséges a leírás Bár ennek Szgyi leírása után nem sok értelmét tartom maradéktalanul kimerítő és tökéletes. Az én kollektorom annyiban különbözik hogy kisebb abszorberrel rendelkezik egyébként teljesen szgyi leírása után készült.

Illetve még egy a mai kereskedelemben nem sikerült csak 1cm –es polikarbonátot szerezni.

A mért értékeimet nem dokumentáltam annyira mint szgyi de én mértem 75 fokot is „ideális esetben 90 fokos tájolás esetén” ehhez vettem egy infrás hőmérőt.

KLP

Valószínűleg a holnapi 2006.10.13.-án megjelenő Bács Megyében kapható Petőfi népében lesz olvasható. Az interneten nem ill akkor ha kéritek felteszem 2 old..

Előzmény: jeriko2 (9410)
gattodireggio Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9413
Üdv naplopók!

Először is respekt Sztgyi-nek az ötletért!
Erősen tervezem egy sörösló beüzemelését, de a ház adottságai miatt kétségeim vannak. Az ugyanis déli tájolású, a déli, de még a keleti, nyugati falra sem mehetne a kollektor(ezeket takarja a növényzet), tehát maradna a Keleti ill. Nugati tájolású tető, kb 35% szöggel.

Érdemes egyáltalán belevágnom?

A másik ami eszembe jutott: hasznos lenne egy anyagbeszerzői listát csinálni. Az országban mit honnan érdemes beszerezni.

Polikarbonátra itt van egy: www.polikarbonát.hu (Eddig ezt találtam legolcsóbbnak)

Üdv
kiggyo Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9412

Egy hőcserélővel kapcsolatos kérdésem lenne a szakikhoz:

A tervek szerint lesz egy 2 hőcserélős puffertartályom, amit alulról a napocska melegít, felülről pedig a kazán melegít, vagy von el hőt onnan ha kell, a tartályban pedig a HMV van, persze rétegződve.

 

A legionella bacik miatt agyalva viszont lehet-e olyat csinálni, hogy a puffertartályban van valamilyen víz, amiből egy felső hőcserélővel átfolyó rendszerrel venném ki a melegvizet? Olcsóbb lenne a tartály, mert nem kellene ivóvíz minőségre és nyomásra tervezni, és nem fenyegetnének a bacik sem.

 

Hogyan kellene méretezni egy ilyen spirált? Gondolom ha elkezdem kivenni a felső hőcserélővel a meleget a puffer vizéből, gyorsan elhűl a puffer teteje, a kérdés csak az, hogy milyen gyorsan rétegződik át a víz, nem járok-e úgy hogy utána langyos víz jön ki belőle? Szoktak ilyen megoldást alkalmazni valahol? Amit láttam hasonlót, az a kombinált puffertároló, a puffer felső felében van a HMV tartály.

Csaab79 Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9411

DiabloCorsa!

 

Hopsz!

 

Ugyanezt szeretném én is megkérdezni, ha jól látom, belehegesztettél egy menetes idomot a fenéklemezbe. A hőcserélőről nincs fényképed véletlenül? Spirálisan tekerted fel a rézcsövet? 12-esből csináltad? Köszi!

Előzmény: cshb (9409)
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9410
Szia!
Ez nagyon jó hír! Látod sztgyi? Egy bolond... :)
Tibi, nincs kedved csinálni egy leírást kpl honlapjára a kollektorodról? Meg kíváncsian olvasnánk szerintem a tapasztalataidat is.
Lassan már nem is tudom, hány üzemelő sörkollektor van az országban. :)
Előzmény: NTibika (9407)
cshb Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9409
DiabloCorsa,

hogyan építetted be a hőcserélőt a boylerbe?
Tudnál valami leírást adni egy kezdőnek?

Köszönöm!
Előzmény: DiabloCorsa (9406)
kpl Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9408
Na, ez egy jó hír!
Ha megjelenik, írd ide melyik számban van, és hol lehet a neten elolvasni.
Meg lehetne tudni mi volt az említett projekt? Hátha tanulunk belőle mi is.
Előzmény: NTibika (9407)
NTibika Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9407
Kedves naplopó kollégák.

 

Két hónappal ezelőtt keveredtem ide és először elkezdtem olvasgatni a hozzászólásaitokat később úgy döntöttem addig nem szólok hozzá ameddig végig nem olvasom a hozzászólásaitokat. Már két hónapja olvasgatok elkészítettem a sörkollektoromat  és voltam a kalákás napkollektor építésen is Esztergomban.

Mindenekelőtt gratulálni szeretnék Szgyi mesternek a sörkollektorhoz és a résazletes leírásokhoz a gratulációm mellett, szeretném kifejezni elismerésemet is. Valószínűleg soha nem fogtam volna bele újra az előző rosszul sikerült projekt után.

Amiért most mégis hozzászólok az egy különleges esemény. A múlt héten jött egy újságíró a Petőfi Népétől aki a Biogazdaságunkról írt cikket és meglátta hogy én mi f…nét csinálok és úgy gondolta ő ebből is cikket akar írni. Irányíthattam én Szgyi-hez meg a netre, azt mondta őt az érdekli én hogy csinálom. Természetesen ragaszkodtam hozzá, hogy az a mondat benne legyen valamilyen formában, írják be az emberek egy keresőbe sörkollektor, természetesen előzetesen meggyőződtem róla kidobja a kereső a fórumot is és klp lapját is. Ez így nem minősül reklámnak.

Úgy érzem ezzel hozzájárulok ahhoz hogy a sörkollektor bekerülhessen egy tankönyvbe.

Remélem nem érzitek úgy, hogy mások dicsőégével ékeskedem mert higgyétek el nem ez a szándékom nagyon sokat gondolkodtam rajta mielőtt igent mondtam a cikkre.

Még egy kis kiegészítés a Piroska (ő volt az ujságító) azt mondta arra számítsak, hogy ha ez a cikk megjelenik akkor biztosan fog jönni a Kecskeméti Televízió, meg a Kiskunfélegyházi, de ő az országos tv csatornákat sem hagyná ki az országos csatornát már biztosan Szgyi hez irányítom.

Szeretettel Tibi

DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9406
Csaab79!
1 db 30 csöves kollektor. Hőcserélő saját gyártmány, 20 m rézcső beletekerve a 150 literes bojlerba. Budapest, Budatétény.
Előzmény: Csaab79 (9404)
k8n Creative Commons License 2006.10.12 0 0 9405

Szia!

Én a garázskapu borítását ugy oldottam meg, hogy elmentem PLőrincen a Méta u.-ból nyíló Ipacsfa utcában levő vastelepre és vettem 0.8 mm-es vaslemezt. Ezt ott a helyszínen olyan méretű trapézra hajtják amilyent kérsz. De van 0.5 mm-es lemez is. Aluminium lemezt is lehet bordáztatni itt.

Előzmény: jeriko2 (9398)
Csaab79 Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9404

Most olvastam valami tervezési segédletben (Wolf), hogy max 2 db kollektorig elég a 15-ös. A 18-as pedig max. 5db-ig. Hány csöves a kollektorod? Milyen hőcserélőt használsz? Merre laksz?  Én 60km-re Bp-től..

 

Előzmény: DiabloCorsa (9380)
zzéé Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9403
Jeriko2!

Igy fogsz készíteni egy egyedi kivitelű, egyedi méretű radiátort.
viszont:
+kisebb a lemezvastagság
- rögzítési pontokat neked kell kialakítani
+ egyedi méret miatt alkalmazkodik a lehetőségeidhez
+ nem kell az eredeti festékkel megküzdeni

Üdv Zzéé
Előzmény: jeriko2 (9386)
k8n Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9402
Itt akár 1/2 m-es flexi csövet is adnak.
Előzmény: k8n (9400)
pepii Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9401
szia en 100-as lyukat ugy keszitettem, hogy fogtam 1 meter hosszu 100mm atmeroju csovet az egyik veget bevagdaltam ugy, hogy kb 1cm magas haromszog fogai lettek.
igy ^^^^^^^^^^^. ezutan elo a 2 kg -os kalapacs es gyehet a mehet.
aki tartja a csovet az minden utes utan fordit rajta 1 keveset. idonkent ki kell szorni a tormeleket. a kalapacsutesek utani forgatas fontos, mert kulonben besul a cso a falba.
szerintem akar 160-as csovel is mukodik a dolog.
udv. pepii
Előzmény: drv (9388)
k8n Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9400

Hello!

Mindenféle méretű hőtechnikai cső kapható Csepelen a Tanműhely köz 1. sz alatt. A HÉV végállomással szemben levő utcán a lámpás kereszeződésnél kell a kórház felé menni és a Skoda szalon mellet levő utca közvetlenűl.Itt külön egyedi méretet is megrendelhetsz. Én is kívülre szerelem a ventillátort egy ilyen hőtechn. cső K-B toldójába. A ventillátorom 200 mm átmérőjű. Ez egy lomtalanításból kukázott konyhai elszívóban volt.  A gyüjtődoboz hátlapjára vágtam egy 200-as  lyukat és a peremezett toldóelemet popszegeccsel fogattam fel még összeszerelés előtt.

Előzmény: drv (9393)
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9399
Szia! Valamennyi helyet persze, hagyok. Egyébként kevésbé fog tágulni, mintha rézcsőből lenne.
Előzmény: DiabloCorsa (9394)
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9398
Gondoltam a trapézlemezre is, de több bajom is van vele:
- nem forrasztható
- drága
- túl magas a trapéz szára, így nagyon vastagok lennének a csövek, sok víz menne bele (nehéz, nagyobb drain bakc tartály)

Széles, lapos "csöveket" szeretnék kialakítani, erre egy hullám, vagy lapos háromszög alakzat jobban megfelel. A gyűjtőt a végén ugyanígy a lemezből alakítom majd ki, ha nem emelkednek ki a "csövek" nagyon, úgy nem lesz probléma. Gyakorlatilag két lemez az egész.
Előzmény: laca bácsi (9395)
horvathx Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9397

Mit honnan:

160-as lefolyócső : épületgépészeti bolt 2m-es szálban lehet kapni
légtechnikai cső 125mm/5m: Praktiker - Mester utca
Ventillátor 180légköbös: Csepel gyepsor utca 1
Hőmérő: Csepel Thomson márkabolt - Szentimre tér (rendőrség mellett)

Előzmény: drv (9393)
erbe Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9396
Konyhai elszívók szerelőkészletében szokott lenni ilyen elem, pont a kívánt méretben. Valószínű, hogy külön is kapható. Lehet kapni hasonló peremes csőcsonkot kör alakú lappal a végén, amihez csavarozhatsz, akár négyszögletűre is fűrészelheted.
Ha csak a falra csavarozod a ventillátort a cső fölé, esetleg körben tömítve, az nem megoldás? Nálam üzemel 1 ilyen néhány évtizede a melléképületben. A központi fűtést (középen van egy kályha :-) ) nyomja át a szomszéd helyiségbe.
Előzmény: drv (9393)
laca bácsi Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9395
1. A hárfa-utánzathoz nem gondoltál még a trapézlemezre?
2. Az összeforrasztást talán el lehet kerülni sziloplasztos ragasztással...
3. Az osztó/gyűjtő kiképzését a hullámok végén hogyan tervezed?
Előzmény: jeriko2 (9386)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9394
erbe!

Természetesen nem üzemel 150-200 fokon. Legfeljebb akkor ha leáll a levegő keringés, felmehet annyira. Nálam kb. 50 fok a cserép és 45 fok a levegő a cső alsó végén. Ha nem megy a ventillátor, akkor lesz 85 fok a cserép. Amire válaszomban írtam ott pont a feles lemezről volt szó.

jeriko2!

A lemez alsó része síma, ha jól látom. Össze akarod csavarozni a táblákat.
Hőtágulás? Lesz a szélen annyi hely, hogy az egész "tábla" táguljon?

fakeco!

Mi lesz télen a cserepes kollektorral?
Majd megírom télen. Biztos kevesebb lesz a gázszámlám. Pont 1 évi gázszámlámba került. + sok munka. A cserép nem megy tönkre, a műanyag táblára 10 év garanciát adtak elszineződésre, és törhetetlen.
Ha nem csökken nappal a lakás hőmérséklete, napsütéses időben, már elégedet leszek.
Előzmény: erbe (9392)
drv Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9393

Sziasztok!

Koszonom a gyors reagalast.

 

Falfuras: kb 30cm-es fal van, letezik ezekszerint ekkora furo? Majd megnezem. Jo otlet korbefurni es kiutni.

 

A dobozom OSB-bol keszult erre furtam lyukat. Lehet kapni olyan perforalt toldoelemet?

 

Arra nem kaptam infot, hogy letezik olyasmi amivel a 120x120-as negyszog alaku ventit csohoz lehet kapcsolni?

 

Az sem tiszta, hogy akkor milyen csövekkel akarsz dolgozni.

Egyebkent nekem sem tiszta hogy akarom csinalni ezert kerdezlek titeket:-)

 

150m3-es venti letezik 110-esben? Vagy az mar nagyon hangos? (egyebkent 2m2-es a feluletem)

 

horvathx: te hol vetted a hozzavalokat (venti csovek homero stb). Esetleg felirnad a honlapodra. Lehet hogy masoknak is segiseg volna.

 

koszonom

udv:drv

erbe Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9392
Részben fakeco már megválaszolta. Ha beveted a légkollektornál a hőtárolást, már sokkal kisebb az esély rá, hogy meghaladja a 100 fokot. Sztgyinél is csak keringetés nélkül emelkedett afölé. Azonos térfogatú víz fele súllyal kb. 3* mennyiségű hőenergiát képes tárolni. Fagyállóval keverve kevesebbet tárol, de akár 140-150 fokig emelhető a forráspont. Nem a feles lemezhez, hanem az egyéb hőtárolási lehetőségekhez viszonyítottam.
Előzmény: DiabloCorsa (9385)
horvathx Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9391

Szia!

Kicsit furcsa az amit írtál. A gyűjtődobozokra csak vágtál egy -egy 120as lyukat?
Peremezett toldóelemet nem raktál bele?Merthogy erre lehetne jól ráhúzni a légtechnikai csövet.
Az sem tiszta, hogy akkor milyen csövekkel akarsz dolgozni. itt már szó volt róla, hogy a lefolyócső
belágyul, csak béléscsőnek használható ideálisan. Ha találsz 120as légtechnikai csövet azt 120-as
lefolyóba nem tudod belerakni, lefolyóból a következő méret a 160-as.
Vagy 120as lefolyó és 100-as hőtechnikai cső, de ekkor a 100as keresztmetszeted miatt csak kisebb
teljesítményű ventillátort használhatsz. Legalább 150légköbméteres kellene, hogy több energiát nyerj
ki. Ajánlom hogy nézd meg KPL lapján SZTGYI vagy az én kollektorom (webcímem a profilomból kiolvasható)
idevágó építési lépéseit.
(Hű de nagyképű lett.., bocs!) Lényeg nézd meg, segíteni fog!

Üdv
SOk sikert horvathx

Előzmény: drv (9389)
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9390
Szia! Szerintem a 120-as cső teljesen jó. Vannak olyan koronafúrók (bár ekkora méretben még nem láttam), amelyekkel ki lehet fúrni ilyen lukat (65mm-es változatát a villnyszerelők használják a kacsolódobozok felrakásához. Esetleg valahol érdemes lenne bérelni egyet, vagy megkeresni egy ilyesmivel foglalkozó céget.

A tiszicsmájsztrós megoldás, hogy rajzolsz egy kb. 130-as kört a falra és egy falat átérő fúróval körbe elkezdesz lyukakat fúrni, majd jöhet a véső és a kalapács. Ha ügyesen (merőlegesen) csináltad, utóbbiaknak nem sok dolga marad.

A csövet purhabbal vagy habarccsal ragaszd be, de ez csak faltól falig érjen! Ezzel csak a lyuk van kész a falban, ebbe később tegyél egy hosszabb, kisebb átmérőjű csövet, ami már a kollektorba csatlakozik (a két cső közötti rést pl. üveggyapottal lehet kitölteni).

Barkácsáruházakban rengeteg kiömlőrácsot, fedelet és hasonlót találsz, hétvégén is nyitva vannak.
Előzmény: drv (9388)
drv Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9389
elnezest elobb nem torte jol a sorokat. Nekem is elkeszult a levegos cuccom de volna nehany problemam amiben tanacsot kernek. Eljott az ido hogy lyukat vagjak a haz oldalaban de ezt hogyan? Veso-kalapacs vagy vmi bontogep? Aztan csovet kene atvinni rajta. En 120-as lefolyocsore gondoltam de jo ez? Vagy vmi mas kellene? A kollektor dobozara egyebkent 120-as lyukat furtam de most abban is elbizonytalanodtam hogy a csonel ez a 120 kulso vagy belso atmero (persze ez is csak az en tudatlansagom). A cso kore purhabot? Aztan a ventillator... Szereztem 120-as negyzet alakul (olyan mint a szamitogepventi de 220V-os). Letezik valami kozdarab amire a 120x120 ventit fel lehet csavarozni a masik vege pedig cso? Arra is gondoltam hogy mivel a ventit a falon kivulre szeretnem tenni, olyan venti is jo volna ami radialis (talan halkabb) es 120-as cso a be es kimenete de nem gond ha a motornal/lapatoknal nagyobb az atmeroje. Van ilyen? Illetve a cso szoba feloli oldalara is kellene valami szep be/kiomlo racs. Ilyet merre keressek? Van esetleg olyan bolt ahol mindezek kaphatok es esetleg szombaton is nyitva van (Bp.en)? Elnezeset a sok kerdesert de napkozben egyaltalan nincs idom jarni a varost meg a boltokat, egyszerre szeretnem megvenni. koszonom elore is a segitseget.
drv Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9388
Sziasztok! Nekem is elkeszult a levegos cuccom de volna nehany problemam amiben tanacsot kernek. Eljott az ido hogy lyukat vagjak a haz oldalaban de ezt hogyan? Veso-kalapacs vagy vmi bontogep? Aztan csovet kene atvinni rajta. En 120-as lefolyocsore gondoltam de jo ez? Vagy vmi mas kellene? A kollektor dobozara egyebkent 120-as lyukat furtam de most abban is elbizonytalanodtam hogy a csonel ez a 120 kulso vagy belso atmero (persze ez is csak az en tudatlansagom). A cso kore purhabot? Aztan a ventillator... Szereztem 120-as negyzet alakul (olyan mint a szamitogepventi de 220V-os). Letezik valami kozdarab amire a 120x120 ventit fel lehet csavarozni a masik vege pedig cso? Arra is gondoltam hogy mivel a ventit a falon kivulre szeretnem tenni, olyan venti is jo volna ami radialis (talan halkabb) es 120-as cso a be es kimenete de nem gond ha a motornal/lapatoknal nagyobb az atmeroje. Van ilyen? Illetve a cso szoba feloli oldalara is kellene valami szep be/kiomlo racs. Ilyet merre keressek? Van esetleg olyan bolt ahol mindezek kaphatok es esetleg szombaton is nyitva van (Bp.en)? Elnezeset a sok kerdesert de napkozben egyaltalan nincs idom jarni a varost meg a boltokat, egyszerre szeretnem megvenni. koszonom elore is a segitseget.
fakeco Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9387

Diablo Corsa

 

  A  maszek  epitesu  legkollektorok,  sohasem fognak  150- 200 c fokon  uzemelni

 ezt  a feltevest  a  nyari probak  igazoljak- nemtom  telen  a 200 w sugarzassal  mitfog  kezdeni  a  cserepes kollektor.

jeriko2 Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9386
Szia megaló!

Szerintem nem lesz olyan rossz hatásfokú, az üvegezést is szépen meg lehet oldani - max 1-2%-al várok gyengébb eredményt mint egy rezes kollektor esetében.

Nem tudom, meg fogom-e építeni, egyérszt, mert mostanában éjjel-nappal dolgozom és házfelújítok (hajnalban szoktam feküdni). Másrészt inkább vizeset építenék, szerintem sokkal jobban használható.

Ez annyiban fog különbözni a levegőstől, hogy két bádoglemezből fog állni, a kettő között pár mm-lesz, a szélük egymásrahajtva/forrasztva. Az egyik lemezre kis távtartókat forrasztok, ez fogja tartani a távolságot, valamint hosszirányban az egyik lemezt bordásra is hajlítom - így tervezem "hárfákat" kialakítani. Megspórolom vele a drága rezet. A lemezek közepén még alkalmazok egy trükköt: ahol összeérnek a lemezek (mindjárt rajzolok valami ábrát), ott a felsőbe fúrok egy kis lyukat, és azon keresztül fogm egymáshoz forrasztani őket. Azt nem tartom nagy problémának, hogy a hárfa húrjai nem lesznek 100%-ban elszeparálva egymástól.
Szóval két bádoglemezből megvan a kollektortest, ezt már csak dobozolni/hőszigetelni kell.
A tervem az, hogy egy kb. 20 nm-es tetőt cserép helyett ilyennel fedjek le (persze jönne még rá üveg is). De ebből csak jövőre lesz valami, addig még lehet tökéletesíteni a dolgot :)
Előzmény: Törölt nick (9376)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9385
Továbbá légkollektorról van szó, melyben 150-200 fok lehet.
Előzmény: erbe (9383)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9384
erbe!

Talán nem olvastad mirért írtam. Bizonyára szerinted is több hőt tárol 2x1 méter, 3 cm vastag samott, mint a 2x1 méter, 0,5 mm bádog lemez.
Előzmény: erbe (9383)
erbe Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9383
"Samottéglával órák mulva is adna meleget, mert hatalmas mennyiségű hő tárolására képes."
Téves hiedelem!
A samott semmivel sem tud több hőt tárolni, mint a cserép vagy beton! Azonos hőfoktartományban!
Amivel többet tud, az a hőtűrés, 600-800, akár 1000 fok feletti hőmérsékleten is. Ilyen hőmérsékletekre viszont napkollektorban (kivéve pepii erőművét) esély sincsen. Ebben a hőmérséklettartományban viszont a víznek nincsen ellenfele.
Előzmény: DiabloCorsa (9372)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9382
jeriko2!

Hőveszteség.
A kollektort bizonyára valamilyen fix csővezetékkel készíted. Az esetleges ventillátor is talán fix fordulaton fog üzemelni. Amikor erősen süt a nap, a fekete lemez felmelegedhet 150-200 fokra. Az így kilépő levegő természetesen jó meleg, és amíg eljut a fűtendő helyre, mindent felmelegít amivel addig érintkezik. Kivéve, ha ilyen esetben gyorsabban keringeted. Tehát lesz veszteség bőven. Ha nincs olyan meleg, akkor vékony cső elég, ha tűz a nap vastag cső kell.

Szóval, ha a belseje pl. samott, van némi hőtároló képesség, és az a hő, amit épp nem vezetsz el, tárolódik és egyenletes lesz a hő elszállítás. Hiszen a samott valóban lasabban melegszik, de lehet egyenletes meleg a nyert levegő, továbbá nem fog hideget szállítani abban a percben, hogy felhő kerül a nap elé.
Amikor a lemez 150-200 fok lesz több a veszteség, mint samott esetén, ha a samott melegszik lassan pl. 70-80 fokra. Igaz füteni fog (mint nálam) naplemente után is kb. 1 órát. Ha lakásba beviszel sok meleget délben, mikor pl nincs otthon senki, az lassan lehül a veszteségek miatt, mire télen haza érsz. Ha nem lesz olyan meleg, de kevesebb veszteséggel tovább van meleg, az SOK nyereséget jelent. Nálam tegnap este 18 órakkor 23,5 fok volt a házban. Most kint 9,1 fok van a házban 21,9.

Igaz az első bekapcsolás 10:30-kor volt, amikor már kb. 1 órája sütött a nap. De 7:30-tól 10:30-ig a házban csak a macska fázhatott volna.
Jól esik délután, este belépni a 23,5 fokba.
Ha csak bádog lemez van, lehet 25 fok délben. Estére meg visszahülhet pl. 21 fokra.

A begyüjtött energia valóban azonos. A felhasználás módja nem mindegy.

Előzmény: jeriko2 (9374)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9381
Csaba

A tágulási tartály.

A rendszerben keringő víz mennyisége ÖSSZESEN 5 liter. Ehhet nem kell 25 literes tágulási tartály. Száraz a rendszerem, tehát a kollektorban nincs víz, ha a szivattyú áll. A régi gázkazánban volt kb. 3 literes tágulási tartály, azt tettem a padlásra. Beüzemelésnél átkötöttem átlátszó műanyag csővel, így láttam meddig van fagyállóval. Amikor víz volt benne és WC tartállyal kisérleteztem, a horganyzott tartály belső része réz színű lett 1 nap alatt. Ezért víz lecserélve etilénglikolra. (auto fagyálló) Ekkor tiszta maradt a tartály. Addig töltöttem fagyállóval, hogy 2/3-ig legyen a tartály. Így, amikor megy a szivattyú és a belsejében csorog a víz, félig van a tartály. Aztán persze műanyag csövet levettem, mert amikor a szivattyú elindul néha előfordul hogy a víz felforr, mire átmegy a kollektoron, ezért a rendszernek bírnia kell a nyomást. A rendszerhez kapott szabályzó (25 ezer) két napig ment, aztán hiába cseréltem ki minden félvezetőt, IC-t, nem javult meg. Ekkor rájöttem, hogy a nyák lemez olyan silány és vékony vezetékes munka, hogy szégyen. Vettem a Conradnál 4990,-ért HŐFOKKÜLÖNBSÉGKAPCSOLÓ kapcsoló modult, az müködik 3 éve.
Előzmény: DiabloCorsa (9380)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.11 0 0 9380
Csaab79!

Nekem is vákucsöves kollektorom van 3 éve. Abban kb. 2 métert halad a víz összesen. Amíg azt a távolságot megteszi fel kell melegednie általában 5 fokkal magasabb hőfokra, mint amivel a cső elején belépet. EHHEZ semmi szükség 22-es csőre. Az én rendszerem 15 csövel csatlakozik és keringet a 22-es kollektorhoz. A keringető szívattyú állítható leglassabb fordulatszámmal üzemel, nyáron a középsővel. Ha gyorsabban forog a viz előbb áthalad a kollektoron, mint hogy felmelegedne, ezért a rendszer leáll és vár az újabb felmelegedésre. Ez így természetesen nem jó. BŐVEN elég a 15-ös cső.

A kollektorban azért 22-es a cső, hogy sok víz férjen bele és az lassan haladjon.

Maradt 6 szál 3 m-es ilyen csövem, ha érdekel. Több idomom is, könyök stb.
Előzmény: Csaab79 (9373)
Csaab79 Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9379

 

Szereltem már gyorscsatlakozós műanyag csövet, igaz, a mosogatóhoz melegvizre. Nekem 95 fok hőtűrést mondtak rá, ami ide időnként kevés lehet szerintem.

Lényegesen olcsóbb lenne és a hőszigetelés is egyszerűbb, viszont a hőtágulása jóval nagyobb...

Előzmény: mukli (9377)
Csaab79 Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9378

Szia Bence!

 

A 22-es cső rendben is lenne, de az még 300ft-al drágább méterenként!

Igen, a kollektor csatlakozása 22-es (tőled vettem ;-) Apropó, kb. mennyi az ideális átfolyási sebesség a gyűjtőn?

A nyitott tágulási tartályon alul és felül is van csatlakozás?

Köszönöm!

 

Előzmény: Bence60 (9375)
mukli Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9377
ha csak lehet ilyen helyre muanyag csovet hasznalnak(az eredeti ilyen helyre 3retegu
az oventrop nemet ceg gyartja)
Előzmény: Csaab79 (9373)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9376
Jeriko2-nek:
Off
Egy csodás spirituálé jutott az eszembe a nickedről, biztos Te is ismered...
On: Azért azt még megjegyezném az Általad vázolt gyűjtővel kapcsolatban, hogy valszeg a rezes gyűjtőknél lényegesen alacsonyabb hőfokra dorombolja csak föl magát, és főként nyári, szezonális hőtárolót töltögető üzemre való, mert olcsóságánál fogva sok nm-t lehet belőle készíteni, és a talajos, de még a vizes hőtárolónak is elég az a szerintem max 90-100 oc, amit ez heveny napzúdulás esetén nyújtani tud (üresjáratban; de töltő üzemben, mivel a hőtárolóban a levegő lehül, a gyűjtőbe visszatérő levegő hőfoka alig fogja meghaladni a gyűjtő (a kollektor) hőm.letét, és mellesleg ezáltal a hatásfoka nagyonis jól alakulhat).
De azért tavasszal-ősszel is jó lesz, közvetlen fűtésre, és ennél egyszerűbb nincs is, mint a kollektorból a meleg levegőt befúvatni a kéglibe!
Hideg téli időben csak igen korlátozott mennyiségű energiát fog sztem szolgáltatni, a csekély napos óraszám, a gyenge gyűjtő-fedő-hőszigetelés miatt.
Aztán van egy ötletem, amit én a magam gyűjtőinél, amelyek hagyományos, dobozos megoldásúak lesznek, meg fogok valósítani, az, hogy észak, kelet és nyugat felől egy-egy horganyzott acéllemezt állítok a gyűjtő vagy a gyűjtő-sor mellé ill (északról) "fölé", függőlegesen, amelyek részben jól pótolják azt a hiányt, amit az okoz, hogy az ilyen egyszerűbb kollektorokat nem szokás forgatni. Ezek jól odatükrözik a közvetlen, de az ilyen típusú gyűjtők által nagyon jól hasznosított szórt napfényt is!
Az elgondolásod sztem igen ötletes, és gratulálok hozzá!, egyetlen légcsatorna, olcsó acéllemez, kevés munka --- mit mondjak, az egyik legjobb "amatőr" gyűjtő, amit megismertem Általad, nagyon kíváncsi vagyok, milyen eredményeket hoz majd. Ha TE építed meg először a Te példányodat, mert elvileg nincs kizárva, hogy én, vagy valaki más, aki kedvet kap itt, hiszen ez az ilyen rovatok fő haszna, nemde?
Előzmény: jeriko2 (9374)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9375

Szia !

 

A 22-es csövet javaslom, mert valószínűleg a gyűjtőd is ilyen csatlakozású.

Drain-back tartálynak megteszi egy 20-25 literes nyitott tágulási tartály is amit 5.000,- Ft körül megkapsz. Bár ez nem rozsdamentes acél, de mivel lényegében zártként használod, nem kell korrozióra számítani. 

Előzmény: Csaab79 (9373)
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9374
Szia DiabloCorsa!
Attól, hogy kirakod samotttéglával a belsejét, nem lesz jobb. A beeső és hasznosuló meleg pont ugyanannyi marad (ez a napsütéstől függ), csak lassabban melegszik be és lassabban hűl ki - ennek megfelelően viszont hosszabb lesz az az időszak, mikor a begyűjtött hő veszteségként távozik. Összességében tehát kevesebb energiát gyűjtesz be, igaz, egyenletesebben elosztva.
Előzmény: DiabloCorsa (9372)
Csaab79 Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9373

 

Sziasztok!

 

Technikai segítséget szeretnék kérni a tisztelt hozzáértő fórumozóktól! Van egy vákumcsöves kollektorom, egy 25/6-os keringetőszivattyúm. A kérdés, hogy a hőcserélőtől a kollektorig tartó csővezetékhez kb. milyen átmérőjű csövet javasoltok? Bár tudom, ez sok mindentől függ. A távolság úgy 6m körül lessz, tehát 2x6 m cső kell. A szintkülönbség 3.5-4 m a kollektor és hőcserélő között. Kollektor bővítést egyelőre nem tervezek.

Én 18-as, esetleg 15-ös csőre gondoltam, ennyi elég?

 

Fagyállósat  terveztem, de kacsingatok a drain-back felé, ehhez hol tudok olcsón venni tartályt? Esetleg tágulási tartályt át lehet alakítani? Kb. hály literesre lenne szükségem? Csobogás nem baj.

 

 

DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9372
jeriko2!
Én is igy kezdtem gondolkodni. Aztán arra gondoltam, kirakom a belsejét samottéglával, feketére festve. Végül ránéztem a Bramac cserépre a háztetőn. Eredmény látható.
Ha nincsen ferde tető és cserép, kiraknám samottéglával. A lemez semmi hőtárolásra nem képes. Samottélgával órák mulva is adna meleget, mert hatalmas mennyiségű hő tárolására képes.

Előzmény: jeriko2 (9369)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9371
hagakure!
Mások is gondolkodtak, nem csak én.
Bár az a külső levegőt melegíti és nyomja a ház belsejébe. Ehhez feltétlen szűrőre van szükség. Mit csinál vajon, ha minusz 10 van kint?
Én a lakás belső levegőjét keringetem, ehhez nem szükséges szűrő.
Előzmény: hagakure (9367)
d_feco Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9370
Vmi tudósféleségek már csináltak olyan antennákat, amik a fényt hasznosítják olyasféleképpen mint a hagyományos antenna a rádióhullámokat. De mivel ezen antennák szén-nanocsövekből állnak, ezért valószínűsíhetőleg kissé nehézkes lenne házilag kivitelezni a dolgokat. Már nem a nanocsövek előállítására gondoltam, hanem azoknak vmi vezető lapra való rögzítésére és a megfelelő módosításukra, hogy a csövek alja egyenirányítóként működjön. Végülis megoldható a dolog, csak nem otthon :D.
Előzmény: Törölt nick (9368)
jeriko2 Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9369
Szia megaló!

Én egy ilyet szeretnék megépíteni:
Ez egy egszerű bádoglemez, melynek hátoldalára sziloplaszt és pár apró csavar segítségével keretet és vezető léceket erősítek fel (a piros vagy a sárga elrendezés szerint), az elejét pedig feketére festem. A hátoldalára vékony farost, mögéje hőszigetelés (megfelelő hőszigetelés esetén a farostlemez el is hagyható).

A kollektor belsejébe, rá a lemezre akár perdítőelemek is forraszthatók, az elejére pár műanyag bak (ragasztva vagy csavarozva), ami tartja az üveget/PC-t és szinte kész is.

Nem kellenek csövek, sokkal kevesebb a munka, igaz, némileg több a kiadás. Viszont vékonyabb és strapabíróbb (akár maga a kollektor lemez lehet a kollektor teherhordó váza). A fa lécek akár szögvassal, hosszában hajlított idomokkal helyettesíthetőek, ezeket már lehet hegeszteni/forrasztani/pop-szegecselni.
Előzmény: Törölt nick (9355)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9368
A fény kettős természetű, azt hiszem, ez még nem dőlt meg, és a (majdan egyszer talán létrejövő) egyesített elmélet szerint is, az is marad, tehát hullám- és részecske-természetű. Ha a hullámra gondolok (nem szívesen, de mindenki meghal egyszer...), tehát arra, hogy elektromágneses rezgés, akkor vajon nem teljesen hülye ötlet talán, hogy valamilyen elektromágneses módon, elektromágneses csapdával, rezonancia-körökkel vagy valami igen ravasz módon fogjuk be a napenergiát. Tudom, hogy igen magas a frekvenciája, még a befogásra alkalmas fény-intervallumban is a fénynek, és ez mm-es vagy még rövidebb tekercseket eredményezne, de szerintem ezen érdemes töprengeni, miközben az ember a hagyományos napkollektorát építi...
Vajon, miközben a fény a rézlemez elektronjait magasabb pályára kényszeríti (vagy nem tudom, hogyan valósul meg az, hogy az elektronok ún. hőmozgása megnövekszik), melyik érvényesül, a hullám, vagy a részecske-természet? És ha mondjuk ennél a jelenségnél az egyik hatás érvényesül, pl. a a fény hullám-természete, akkor nem lehet-e a másik oldalát (is) kihasználni valahogyan?!
Az éter-elmélet szerint az anyag az éternek vagy vákuumnak a vákuumhoz képest buborék-szerű, sok nagyságrenddel kisebb sűrűségű formája. Érdemes lenne megvizsgálni, hogy a napsugárzás "befogását" vákuumban hogyan lehet megoldani... Persze, ehhez jó kis nyomásálló üveg kellene az acélból készült vákuumcsőre, meg még egypár dolog...
Hát, csak fantáziáltam egy kicsit, hátha valakinek a rezonancia-frekvenciáját meg tudtam rezgetni...:-)))
Előzmény: erbe (9365)
hagakure Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9367

Itt egy gyári megoldás...

 

http://www.solexenergy.co.uk/airheating.htm

kpl Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9366
Rendben!
Előzmény: DiabloCorsa (9364)
erbe Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9365
A horganyzott- fekete- gáz- vagy szerkezeti vascsövek vastagságuk miatt nem igazán célszerűek erre a célra. Lehet kapni viszont 1-1,2 mm falvastagságú 16-18 mm vastag csöveket, ami már nem annyira nehéz (igaz, kicsit drágább), finoman akár villannyal is meg lehet hegeszteni. Persze, a forrasztott réz se rossz, ha futja valakinek rá. Látom, közben már kapsz kimondottan erre gyártott műa. csöveket. Fél mm fallal az már nem is olyan rossz.
Az már csak 1000-szer olyan rosszul adja át a hőt, mint a mm-es rézcső. :-)
És már csak 200-szor olyan rosszul, mint a vas.
Vannak viszonylag jó hővezető, hőtűrő és szívós műanyagok, mint pl. a teflon. Ezek viszont iszonyat drágák. Polibutilénről olvastam, hogy 150 fokig hőálló, melegvízvezetékekhez is ajánlják.
Előzmény: Törölt nick (9355)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9364
kpl!

Lesz szöveg. Tegnap 21,8-ról délután 4 órára 23,5 fokra melegítette a házat.
Ha hétvégen nincs eső és szél, feketére festem a "kályhát".
Előzmény: kpl (9362)
NeomatiK Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9363

Szia! Nagyon tetszik a műved, nagyon ötletes és egyszerű! Az egyszerűséget erényként értem, mielőtt rosszra gondolna bárki is :) A képekből látszik, hogy azért ezzel is volt munka.

Előzmény: DiabloCorsa (9336)
kpl Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9362
Hűha, kicsit nem figyelek aztán már megint milyen újdonságok vannak errefelé :-)
Trükkös ez a tetőcserépkályha DiabloCorsa !! Ha írsz szöveget, lesz rá egy link a többiek oldaláról.
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.10 0 0 9361
csipeti!

Budapest a 47,5 szélességi körön van. Innen az ekleptika síkja miatt +- 23,5 fokot változik a delelő nap magassága (láthatósága deleléskor) Akkor lehet a legtöbb energiát nyerni a napból, ha a hőtermelő közegre merőlegesen süt a nap. Az év minnél nagyobb szakában, tehát hosszab ideig. Ha a tető meredeksége más, lehet korrigálni az alsó és felső élen a tartók hosszának változtatásával. Ha ideális az háztető dőlése, elég egyszerűen a tetőre tenni a hőtermelő kollektort. A legjobb az lenne ha követné a nap mozgását, de az már bonyolult és költséges.

Szerintem a 38 fok is jó. Most, ma pont az a jó. Aztán december végén 24 fok körül lesz. Ha csak téli fűtésre gondolsz még jobb is a 38 fok, mint a 45. 30 körül lenne idális.
DE a függőlegeshez mért 30 fok. Az a vízszinteshez 60.

Csöves kollektorom melegvizére egész évben szükség van ezért ahhoz ideális a 45 fokos tető. Napelem lesz, ahhoz is. A légkollektor ami csak télen kell, jobban termelne 30 fokon.

Előzmény: csipeti (9358)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9360
Szia SzVi!
De igen, erre gondoltam, ezek szerint nagy valószínűséggel itt láttam, a topicbéli linken... (Különben kitűnő szellemi erőben vagyok, ezt lekopogom!... -Tessék!...) :-)))
Előzmény: SzVi (9356)
Freddy56 Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9359

Hali!

A fiam ács, az előbb beszéltem vele telefonon. A régi tipusok 40-45 fok közöttiek, az alpesi 60 fok körüli, a mediterrán 25-30 fok közötti. A 30-40 fok közötti tető egy mostanában szokványos mérték.

Előzmény: csipeti (9358)
csipeti Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9358
Köszi.

Gondoltam rá, de nem tudom feljutok-e a napokban Bp-re. A 45fokos tető alap? Nekünk elvileg asszem 38-ra lesz tervezve.
Előzmény: DiabloCorsa (9353)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9357
Igen, volt már róla szó.
Ezek légtechnikai csövek, itthon az áruk nagyon el van rugaszkodva a valóságtól.
A söröslóban épp az a gyönyörű, hogy maga a cső hulladékból van összeállítva, és ha nem iszod, csak gyűjtöd, akkor ingyen is van. :))

És itt fontos szempont a költséghatékony anyagkiválasztás, mert a fedés, meg az egyéb segédanyagok éppen eleget kivesznek a zsebünkből... :(
Előzmény: Törölt nick (9355)
SzVi Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9356

Szia megaló!

 

Én csak kibic vagyok, mert még nem csináltam "lovat".

 

9227 es hozzászólásban volt a következő link:

http://www.atlanticenergy.ca/projects/WayneLangilleSolarAirCollectors/tabid/72/Default.aspx

 

Ha erre gondoltál akkor csak nem volt időd eleget vissza olvasni, ha viszont nem ez az akkor szívesen látunk minden érdekességet.

Előzmény: Törölt nick (9355)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9355
Erbe!
Bár igazad van és kösz az adatokat!, de mégis letörtem, mint tavasszal a jégcsap...
Ezek szerint bármilyen vascső jobb, mint a műanyagok. Tehát pl. a horg. vagy fekete vízccső, mert arra legalább menetet tud vágni az ember, és olyan sok méter úgysem kell belőle egy kollektor-dobozba, hogy az elviselhetetlen ktsg-et (és súlyt!) jelentsen.
A műanyag csöveket meg a bekötésekhez, kollektortól a hőtárolóig és a házig, ezekre a helyekre még fel lehet használni, nem igaz?
Más:
Lehet, hogy már írtam, vagy lehet, hogy csak akartam írni, de láttam egy külföldi honlapon egy söröslovat, de Alu-szerű, nagy átm. gégecsővel, egyébként hasonló szerkezettel, mint az itteni kolosszális söröslovak. Ha érdekel valakit, megpróbálom megkeresni a hivatkozást.
És erről, a sörösló-elvű kollektorról jutott eszembe a következő: ha mondjuk felosztjuk az 1 m kollektor-szélességet 5 részre, és kialakul öt db húszcentis (lég-) oszlop, amelyekbe "perdítő"-képpen, balról-jobbról, váltakozva, beszerkeszt az ember 6-8 cm széles lemezkéket, és minden rézlemezből vagy alulemezből van, de akár vékony vaslemezből is lehet, és úgyis ventillátorral nyomatjuk a léget, akkor van egy igen kevés munkával és olcsón elkészíthető légkollektorunk. Mindez fölött természetesen ott feszít a réz, alu vagy vas teljes kollektor-felületre kiterjedő abszorber-lemez. Legalul hőszig, legfelül üveg vagy polikarbonát fedés, doboz fából vagy akármiből.
megaló
Előzmény: erbe (9350)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9354
Kedves Diablo!
Köszönöm, érdekel, emilem publikus, tehát rákattintasz a "megaló"-ra, előjön az adatlapom, ott az Email: küld-nél a "küld"-re, és előjön egy levél-ablak, amiben már én vagyok a címzett, írhatod a levelet, mint -lo a -ló-nak. Megalkuszunk, sapkánkat a földhöz verjük, mint a bazárbéli kereskedők, ordítozva érvelünk --- de a végén remélhetőleg megalkuszunk... :-)))))
Előzmény: DiabloCorsa (9352)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9353
csipeti!

Dél felé néző 45 fokos háztető. Ha elég nagy, nem fűtesz és melegvíz is "ingyen lesz".

4,4 nm. vákumcsöüves kollektor ma kb. 200 ezer ft.

Holnaptól BNV-n nézelődj.
Háztetőm itt látható: 45 fok, dél
Előzmény: csipeti (9351)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9352
megaló!
Van kb. 100 méter direkt ilyen célra gyártott fekete vékonyfalú műanyag csövem. Ha érdekel. Vettem 4 éve, belső átmérő 14 külső 15 mm.
Előzmény: Törölt nick (9349)
csipeti Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9351
Sziasztok!

Most tervezés alatt álló családi háziunkra gondolkozom valamiféle napenergiát hasznosító rendszert tenni. Ahogy visszaolvastam a fórumban itt eléggé mélységében elemzitek a témát, de azért ha valakinek "közérthető" ötlete van számomra szívesen fogadom.

Köszönöm
erbe Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9350
Vannak kereskedelmi forgalomban is ilyen, "kerti zuhanyozó" kollektorok. Gigabyte-é is hasonló, gumicsővel. A legnagyobb gond nem is a hőállósággal van, hanem a műanyagok rossz hővezetésével. Ráadásul még a falvastagság is lényegesen nagyobb, mint a fémcsöveknél. Néhányan még a vasat is "kiátkozzák" pedig annak a hővezetése jelentéktelen mértékben tér el a réztől a műanyagok több nagyságrendjéhez képest.
Hővezetési tényezők:
Réz - 395,44
Alu - 220,98
Vas - 75,60
Üveg - 0,5 - 1
Műanyagok 0,2 - 0,3 !!! + a szokásos 1mm falvastagság helyett 2 - 2,5 mm.
Réz/vas = 5
Réz/műanyag ~ 1300-2000
Előzmény: Törölt nick (9349)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9349
Egy talán közérdekű gondolat, egyben kérdésfelvetés: Az egyik nagyobb ker. cégnél kérdésemre úgy tájékoztattak, hogy szerintük a KPE és a LPE csövek olyan 70 - 80 oCig biztosan jók, tehát még a névleges (3 - 10 bar-os) vízhálózati nyomást is tartják, vagyis semmilyen lényeges alakváltozást nem szenvednek.
A gondolat és kérdés: nem érné-e meg ilyen, egyébként nagyon olcsó csövekkel építeni vizes és levegős kollektort is?; t. i. ha vadul keringetek bennük (a PE csövekben) vizet, akkor nem tudnak mondjuk 70 oC-nál melegebbre felhevülni, és így semmi bajuk nem lehet. A víz kellően akkor tud hideg maradni, ha mondjuk egy viszonylag nagy hőtárolón át keringetem, ahol legfeljebb 50-55 oC-t engedek meg, annak az elérésekor a vezérlés átkapcsol egy másik hőtárolóra, vagy ha minden hőtároló megtelt, akkor hangjelzést ad, és az ember letakarja a kollektort, vagy valami ilyesmi.
Mi az akadémiai szakvéleményetek?
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9348
kisszszoros!
Tegnap vettem le róla a gyári fóliát. Tehát még nincsen tavalyi.
Kössz, akkor lefestem feketére hétvégén.
Előzmény: kisszszoros (9347)
kisszszoros Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9347
A fa miatt ne aggódj, a gyulladási hőmérséklet 500 oC felett van.

Téli adatod már van a cserépkályha működésről, vagy idén nyári a kivitel?
Előzmény: DiabloCorsa (9346)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.09 0 0 9346
Sanzistift![/bg

A tető eredeti. Egyet lefestettem feketére és 55 cserép hőfok esetén a fekete 60 fokos volt.

1 gond a van még. A cserepek alatt maradt a fa léc. Azt már tmértem, hogy a cserép így letakarva 85 fok volt erős napsütésben szeptember közepén. Nerm tudom mennyi lenne ha fekete, de nem szeretném kigyújtani a tetőt. Idén télen méricskélek és lehet, hogy jövbőre lefestem.
Tegnap a nap lenyugodott 17:18-kor és a rendszer 18:00-kor még fűtött. 23,1 fok volt ekkor és reggelre 21,8-ra csökkent a lakás. Jó lenne ha így működne ha sokkal hidegebb lesz. Még nem szerelem le a gázkazánt.

sztgyi!

Elolvastam a rendszered ismertetését. Most annyit, hohy az enyém nem foglalkozik a szoba hőfokkal, csak fűt ha a saját belső levegője a beállított értéket meghaladja. Ez csak nappal fűt, amikor általában nincs otthon senki. Így nem baj, ha netán pl. 15 órakor melegebb a lakás, de amikor majd lehűl pl 18 órára, akkor érkezünk haza, akkor talán nem lesz túl meleg. Szerintem ha semmi tároló képesség nincs (nálam pl. cserép) akkor fűtsön, ha süt a nap. Persze nem 28 fokra.

Ha nappal nem megy a gázkazán az már igen jelentős megtakarítást fog eredményezni. Bizonyára be fog gyűjtzani a hajnali órákban és felfűti a házat reggelre. Aztán majd fűt a "cserépkűlyha", estig.

Ismrtetőt írok rendszeremről és elérhetővé teszem ott ahol most a képek vannak.
Előzmény: Sanzistift (9341)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9345
...kell neked villában lakni... :)
Előzmény: Törölt nick (9344)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9344
Szia sztgyi!
Azt hiszem, a VGF On-line nevű épületgépész-honlapon olvastam a padlás-kollektorokról, amihez hasonlóan működik Diabló szerkezete is, csak ő kívülre is tett dolgokat, ez a VGF-leírásban úgy van, hogy a padláson helyeznek el pl. KPE, esetleg LPE-csöveket, sokat, és állításuk szerint baromi hőmennyiséget lehet besöpörni onnan.
T. i. a napocska körbesüti a háztetőt, legyen az akármilyen alakú és tájolású, és reggeltől (a nagy hőállandójú, tehát nagy késleltetésű tetőcserép-mennyiség miatt) egész éjszakáig előmelegíti jelentősen, többxtíz fokkal pld. a HMV-t, de amit Diabló is csinál, a lakás levegőjét is tudja melegíteni.
A fólia-kollektorokról mindenféle ismertetőben olvastam, de semmi konkrétumot nem mutattak, csak a sommás megállapítást, hogy olcsó, viszont kis hatásfokú.
A régi telkünkön, ami déli lejtőn volt Nagytétényben, csináltam egy 20 x 8 méteres fóliasátrat, abban, ha sütött a nap, még mínuszos külvilág mellett is rövidujjú ingben gyomláltam (azt a rohadt retket...)...
Szerintem egy ilyen, de egyszerű szerkezetű (hogy olcsó legyen) fóliasátorban, ami lehet sokkal kisebb is (ami kényelmesen elfér a kertben), a vázszerkezetre átlátszó, vékony (hogy olcsó legyen) fóliát feszítve, a földre, belül pedig fekete fóliát vagy esetleg kátránypapírt (mint erbe a sufnitetőjén) fektetve, az erre helyezett fekete PE (polietilén) csőkígyóban, ha nem keringetünk benne heveny módon vizet vagy effélét, fölmehet érzésem szerint akár 70 - 80 oC körülre is a hőmlet, ami már a PE-csövek felső tűréshatára (sőt, akár sokkal magasabbra is, majd valaki kipróbálja és megméri...). A kivehető hőenergiát azért valamennyire lehet számolni, a m2-enként beeső napenergiát kis, pl. 5 - 10 %-os hatásfokkal szorozva, ki lehet számolni, megéri-e, t. i. a kátránypapír ugyan eléldegél akár 10-15 évig is (max 300 Ft/m2, becslésem szerint), de a fóliát évente meg kell venni, bár a 0.15 mm-esnél, ami most 120-150 Ft/m2, a sokkal vékonyabb sokkal olcsóbb-ba is kerül.
Nekünk is üres a padlásunk (azt a néhány ezer darazsat meg a nyesteket leszámítva, de ezeket majd megkérem, hogy költözzenek el), csak az a baj, hogy az a 6-8 irdatlan magas fenyő, ami szerény kis házunknak villa jelleget kölcsönöz, pont dél felől állja el a napot, hogy az ördög vigye el őket, a legutóbbi két tagmondatot kéretik figyelmen kívül hagyni...
Előzmény: sztgyi (9335)
pepii Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9343
ja es meg ami nem elhanyafolhato, hogy a kis meretuk miatt nagyon jo a reakcioidejuk. a testem homersekletet 3-4 masodperc alatt belovik.
Előzmény: pepii (9342)
pepii Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9342
szia
"Érdekelne, hogy lehetne összehozni valami mérőrendszert, amivel többé-kevésbé kevés beavatkozással - nagyképűen mondva automatikusan - lehetne házilag úgy méregetni, hogy abból használható eredmények, megfigyelések szülessenek.
No persze ennek költségei sem elhanyagolandók! :))"

http://www.radikalmod.hu/index.php?p=6&y=34&z=1&st=0

ezt nezd meg, 500 ft-bol es 1 ora melobol van 1 homeroautomatad ami 4 helyen meri a homersekletet es akar masodpercenkent elmenti log file-ba.
sot kuld emailt, feltolti FTP-re, syslog jelenteskent elkuldi az elore beallitott IP cimre,
kulombozo elore beallitott ertekeknel elinditt programokat stb.

en mar kiprobaltam es tokeletesen mukodik. ez lesz beepitve a napraforgo rendszerbe is.

udv. pepii
Előzmény: sztgyi (9329)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9341
A cserepeid gyári színűek, vagy esetleg le vannak festve feketére?
Előzmény: DiabloCorsa (9338)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9340
Ez a "tetőcserépkályha" annyira nagyszerű, hogy eszembe se jutott volna... :)))

Viszont nekem is vannak új híreim:

Mivel átmenetileg leépítés van a cégemnél, (kirúgtak, engem is...), ezért a söröslóhoz még anyaggyűjtési fázisban vagyok.

Most kaptam egy beltéri szélkereket, amivel eredetileg a meleg napokat hűsítik az emberek.
Arra gondoltam, hogy egy megfelelő házzal ennek a légszállítását teljes mértékben ki tudom aknázni, esetleg növelni, átalakított, vagy lecserélt lapátokkal.

Mivel a padláson elvből nem tárolok semmit, így tökéletesen el fog férni függőleges beépítésben (gyári pozíció, erre vannak tervezve a csapágyai), "turbinaházastól".

A kütyü 220V-os, kínai gyártmány (1978), a feliratokból nem sikerült kiderítenem a teljesítményét.
A fokozatkapcsolót idővel lehet helyettesíteni a lentebb vázolt módon elektronikusra.
Az átmérője 900mm, szerintem 1200-ra bünti nélkül bővíthetem még.
Ezt központi légkergetőnek szánom, megfelelő elosztó, és gyűjtőkiképzés a lelke.

Vélemény?
sztgyi Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9339

Hi DiaboloCorsa!

 

Nagyon teccik!!!

Ez valódi tiszicsmájsztrós meló! (Ez most dícséret ám!)

 

A levegő szűrésére gondoltál?

 

Ismered-e kpl oldalát? ( www.napenergia.fw.hu )

Itt a lap jobb oldalán a !GYAKORLAT!-ra kattintva begyün egy oldal. Itt gyülekeznek a házi kivitelezésű napenergia hasznosító berendezések leírásai.

 

Ez az én napenergiahasznosító szerkentyűm: http://napenergia.freeweb.hu/gyak/szp/sztgyi.htm (remélem működik a link!)

 

Látom, hogy van saját honlapod. Ha készítesz hozzá egy leírást is, jó lenne kpl-t megkérni, hogy vagy ott legyen tanulmányozható, vagy onnan egy link mutasson a Te lapodra.

 

Ugye közkinccsé teszed az ötletedet, és annak kivitelezési tapasztalatait?

 

(Ha a tiszicsmájsztró-t nem ismered, szívesen elmesélem mi is az!)   :)))

 

Előzmény: DiabloCorsa (9338)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9338
sztgyi

Képek itt. www.pasztoy.hu/tetoMajd holnapra írok hozzá. Ventillátor 360 kb/óra 35 Watt, átmérő 160 mm, 2 db. Golyós csapágyas, cc. 3000 ft/db. Csillár "dimmerrel" szabályozható fordulatszám 0-2700. Jelenleg lent van a cső alsó végén, az előszoba felett, tehát hallom hogy működik. Ha már "tuti" minden felkerül a padlástérbe és nem lesz hallható. Polikarbonát 4 mm tömör, tehát egyrétegű és törhetetlen.
Fordlatszám szabályzást beakarom kötni a "dimmerbe" tehát az abban lévő pótméter a termoellenállás értéke szerint fogja szbályozni a fordulatszámot. Ha fent meleg van gyorsabban forog, ha lehült először lassul, ha tovább hül, akkor leáll.
Előzmény: sztgyi (9337)
sztgyi Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9337

Hahó DiadoloCorsa!

 

Köszi a gyors választ!

Érdekes, ötletes. A hőtárolás is részben megoldott!

Tehát valóban tetőcserépkályha!

Gratulálok!

 

Mekkora ventilátort használsz? Mekkora a légszállítása, elektromos telj. felvétele?

A venti-zajjal mi újság?

 

A polikarbonát egyrétegű, többrétegű (kamrás) ?

 

Tudod, azért kérdezek ilyen sokat, mert én is csináltam egy légkollektort. Bár nem ilyen nagy méretű mint a Tied.

Örülök, hogy újabb megoldások is napvilágra kerülnek!

Előzmény: DiabloCorsa (9336)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9336
sztgyi!
A tetőcserépre tettem 60x30-as aluprofilból 600x195 cm keretet. A keret szélét tömítettem a cserépnél poránhabbal, aztán kültéri fagyálló csempe ragasztóval. Alulról elszigeteltem a cserepeket a többi cserép alatti légtértől. Tehát alul sem mozog a levegő a cserepek alatt, csak felfelé a padlás teteje felé. A levegőt alul flexi csövön juttatom a cserepekhez, úgy, hogy a legalsó sorban kivettem 2 db. A felső vége teljes szélességben bevezetve a padlás térbe, ahonnan csövön megy le az ház alsó szintjére a plafonon lévő álmenyezet alá. Innen körben kerül a szoba légterébe.

Redőnymotorral mozgatható ponyva van már rajta. Nyáron letakarom.
Ma beindult a "fűtés" 11 órakor és azóta 1 fokot emelekdett a 160 nm-es családi ház belső hőmérséklete.

A szélturbina az egyik "legolcsóbb", (400 Watt) amit venni lehetett és nagyobb lapát fogja áttétellel hajtani. Jelenleg 12 km/h-nál kezd el termelni.
Vákumcsöves kollektor 3 éve készíti a melegvizet. Nyáron kb. 80 fokra, télen 55 fokra melegíti a 150 l Hajdú bojlerben a vizet. Hőcserélő benne, saját készítményű csőspirál.

A tettő pont délre (+1 fok, nyugat) néz és pont 45 fokos.
Előzmény: sztgyi (9334)
sztgyi Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9335

Szia megaló!

 

Milyenek azok a fóliatömlős ill. fóliasátras kollektorok?

(Diaoló-nak írt hozzászólásod végén teszel ezekről említést.)

Előzmény: Törölt nick (9332)
sztgyi Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9334

Szia DiaboloCorsa!

 

Hááát, van azon a tetőn néhány érdekesség!

 

Ami egyértelmű:

- vákuumcsöves kollektor

- szélkerék

 

Amiről jó lenne, ha mégbővebben írnál, a "cserépkályha" !

Ha jól látom, tetőcserépkályha. :)

Hogy keringteted benne a levegőt?

 

Most engedd meg, hogy ne találgassunk, ha van időd és kedved mesélj egy kicsit erről bővebben!!!

Előzmény: DiabloCorsa (9333)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9333
megaló!

Háztetőm. 2x6 méteres napkollektor, eddig 160 ezerbe került. Ebből 144 ezer a törhetelen polikarbonát tábla.
Tulajdonkép 12 négyzetméter "cserépkályha", melyet a nap fűt és a benne keringetett lakás levegőnek adja át a hőt. A tetőcserép takarás nélkül 55 fokos volt szeptemberben. Letakarva átlátszó polikarbonáttal 85 fokos. Levegő keringetés két ventillátorral, termosztát szabályzással. Próbaként kitakartam a tetején kb. fél métert. Az alsó szinten nappaliba belépő szellőzön a levegő 43 fokos volt. 10 perc után kikapcsoltam. A cserép este 9 kor még 35 fokos volt.
Takaró fólia ma reggel lekerült róla. Ma borult az ég, ezért még nem tudon mit termel, ha teljes felületet éri a nap.

Napkövetésről: jogos, nem működik ha beborul az ég. Nagyon sokféle távcső mozgató mechanika és óra kapható, melyek tökéletesen megfelelnek a napkövetés feltételének. A billentéshez már más megoldás kell. Azt írtam: motor. Ez lehet pl. kaputoló motor, a mozgatni kívánt szerkezettől függően. Nálam valószínű az lesz. 6x0,9 m keretben kell elfordítani 20 db 0,3m-0,9m-es üveg (napelem) táblát.
Előzmény: Törölt nick (9332)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9332
Kedves Diabló!
Amit leírsz, működik --- amíg süt a nap. Aztán beborul, és akkor mit csinál majd a szerkezeted? Megáll, vagy összevissza tekereg, mint a jegenyenyár teteje. És ha újra kisüt a nap? Hogyan találja meg ismét a szerklid a napot? Esetleg egy másik áramkörrel, amellyel az égbolt legfényesebb pontját lehet megkeresni. Azután jön az este, és ahogy már egyszer itt valaki humorosan, de találóan megjegyezte, a szerkentyű rá fog állni a szomszéd hálószoba-ablakára, esetleg az utcai közvilág. lámpára, mert az lesz momentán a legfényesebb látható pont... Szóval, alaposan át kell ezt gondolni.
Én most még nem vagyok ebben a fázisban, még most a szoftver-gondokkal bajlódom, azután jön majd az, amikor az ember leül és végiggondolja, hogy egyáltalán milyen üzemállapotok lehetségesek, és így elindulva készít egy blokkdiagramot, magyarulez tömbvázlatot. Amit Neked is melegen ajánlok, mert ez akkor is a legjobb kiindulópont vagy helyzet, ha az ember nem PIC-es, szoftveres napkövetést valósít meg, mint ahogy Te is tervezed.
Én egyébként a helyedben úgy csinálnám a nap-bevilágítós dobozt, hogy mindkét tengelyhez külön doboz ill. cső lenne, és a tetején nem pont, hanem vonal-szerű kivágással. És meggondolnám, hogy ne tolómotort tegyek-e, mert az sokkal egyszerűbb, igaz, talán drágább. De én nem szeretek ill. nem vagyok túl türelmes a finommechanikai jellegű barkácsolásoknál, és az áttételek és fogaskerekek világát ki nem állhatom.
Írhatnál valamit a légkollektorodról, amiről annyit már tudok, hogy sokkal rosszabb a hatásfoka az ilyen fólia-tömlős ill. fóliasátras kollektoroknak, mint a a "rendes" napkollektoroknak, de viszont ellenben ezzel szemben sokkal olcsóbbak.
Előzmény: DiabloCorsa (9330)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9331
És a borus idő?
Vagy csak én olvastam figyelmetlenül?
Előzmény: DiabloCorsa (9330)
DiabloCorsa Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9330
megaló!

Szerintem a napkövetés megoldható egyszerűen 2 motorral és 4 fényérzekelő elemmel.
Mivel a forgatás napi probléma, a billentés elegendő hetente, (havonta) lehet egyszerübben 2 érzékelő és 1 egyen áramú motor. A forgatás síkja a nap magassághoz igazodik, akkor 1 napon belül billenteni nem kell. Sőt elég hetente.
Tehát: a forgatandó elemen (annak tengelyvonalában a nap felé) elhelyezel egy csövet (belül legyen matt fekete) és cső alján 4 fényérzékelőt. Felül, alul és jobbra balra. Amikor valamelyik érzékelő fényt kap, motor indul és forog addig amíg fényt kap. Ha már nem kap fényt megáll. Tehát olyan irányba kell forgatni, amerre a nap halad, tehát pont előtte. A cső hosszúsága megadja az érzékenyésget. Ha netán visszefelé enne a nap, vagy túlbillen az a valami, akkor fényt kap a szembe lévő elem és vissza billenti. (ellentétes polaritást kapcsol a motorra)
Ehhez kell 1 db egyen áramú motor, (billentéshez is akkor 2) mely képes billenteni azt aminek követnie kell a napot és 2 db 5000 ft-os áramkőr. Plusz tápegység az egészhez, kb. 1500 ft.

Épp ennek megvalósításán dolgozom, 9 négyzetméter napelemhez.

Itt lesz a napkályha mellett. 6x2 m légkollektor a fólia alatt. Egyenlőre.
sztgyi Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9329

" Digit hőmérővel mértem (külső belső hőmérsékletet mér meg min. max. értéket). "

 

Meg naplóz is - ezalatt azt értem, hogy rögzíti a min. max. mérések idejét !

(Egyes leírásokban "naplózó" funkciónak nevezik ezt - kissé nagyképűen!) És ez nagyon hasznos!

Ezt abból gondolom, hogy az előbb éjjel egy órát írtál maximumnak, és talán nem ültél ott a hőmérő előtt. :)

 

Nekem a hőmérőkből egy arzenálom van, inkább az olcsóbb fajtákból. Ezeket próbáltam az igényeimnek megfelelően átalakítgatni (már amelyik hagyta magát), de igazából egyikkel sem vagyok elégedett.

 

Itt többen beszámoltak már hőmérőikről, ezzel segítve másoknak egy-egy alkalmas példány kiválasztásában. Sokszor felmerül az az igény, hogy az eredményeket rögzítse is az ember. Egyszer végigmértem egy fél napot egy webkamerával, percenkénti méréseket rögzítve (több mint 300 mérés). A kiértékelés jó sok időt vett igénybe.

 

Érdekelne, hogy lehetne összehozni valami mérőrendszert, amivel többé-kevésbé kevés beavatkozással - nagyképűen mondva automatikusan - lehetne házilag úgy méregetni, hogy abból használható eredmények, megfigyelések szülessenek.

No persze ennek költségei sem elhanyagolandók! :))

Előzmény: tomaso111 (9328)
tomaso111 Creative Commons License 2006.10.08 0 0 9328

Digit hőmérővel mértem (külső belső hőmérsékletet mér meg min. max. értéket). A mérőfejre hővezető pasztát kentem és ráragasztottam a falra. A pontosabb eredmény érdekében kívülről kapott hőszigetelést hogy ne befolyásolja a szoba hőmérséklete.

 

Van kb 3 négyzetméternyi ablak (nem mai darabok) aminek javítottam a szigetelésén de még nem tökéletes. Bennt 22.8 két ablak között 15.6 kinnt 9.3

 

Amit még meg akarok csinálni, hogy naplózom a hőmérő értékeit valahogy. Webkamera óránkénti frissítéssel vagy valami hasonló.:)

 

A méréshez még hozzátartozik hogy a tv, számítógép +egyéb vacakok kb300wattal fűtik a szobát persze ez csak napi 8-10óra.

 

 

 

Előzmény: sztgyi (9327)
sztgyi Creative Commons License 2006.10.07 0 0 9327

Hello tomaso111!

 

Érdekes amit írsz!

Én egy öreg ház hőszigetelés előtti vizsgálódására készülök.

Érdekelne mivel, hogyan mértél?

Esetleg dobj meg egy emillel!

Persze, ha másokat is érdekel, akár itt is cserélhetünk tapasztalatokat!

 

Köszi!

Előzmény: tomaso111 (9326)
tomaso111 Creative Commons License 2006.10.07 0 0 9326

Tudom nem kifejezetten napkollektor téma, de végeztem pár mérést. Arra voltam kíváncsi mennyi hőt nyel el a fal és ez mennyire hasznosul.

 

Déli fekvésű szoba, világosszürke fal. Egy hete figyelem ezek a tegnapi adatok:

 

Délben 23.0fokos a fal, szoba hőmérséklet 22.9 kinnt 18.2

23:45   23.7fokos a fal, szoba hőmérséklet 23.1 kinnt  9.5

 

A maximumot éjjel 1kor érte el 23.8. Innen kezdett csökkenni. Nyáron ez átok volt, most legalább valami haszna is van:)

Törölt nick Creative Commons License 2006.10.07 0 0 9325
azsem: igen, igaz, bocs, Te is pont ennek a megoldásnak a hiányaira, veszélyeire hívtad fel a figyelmet.
Szerintem egyenértékűen meg lehet csinálni mind a két megoldással, vonzalom és sorozatnagyság kérdése, ki melyiket választja, vagy (a sorozatnagyság alapján) melyiket érdemes választania.
Mindkét megoldásba beleillik szerintem az, ha a kívánt időközönként (diszkrét elemekből v. szoftveres úton előállított időzítővel), tehát kb. egytől tií percig terjedhető idő elteltével a vezérlés újra elindítja a forgatómechanizmust, legyen az tolómotor vagy egyéb megoldás, és addig forgat, amíg a következő stop-jelet meg nem kapja. Ez a stop-jel pedig a naperőmű vízszintes platformján (magyarul talán pódiumnak lehetne nevezni) elhelyezett vaslemez-táblára rajzolt minél nagyobb átmérőjű köríven egyenletesen elhelyezkedő kisméretű furatokon átvetülő fénysugár által a foto-érzékelőben generált "végálláskapcsoló"-jel lehet. De ez csak napsütésben működik, borús időben csak a szoftveres, PIC-es megoldás képes továbbvinni a szerkezetet úgy, hogy valóban kövesse a napot a felhők mögött is, illetve pontosan beállított fordulatszámú (léptető) motorral ez egyébként is megvalósítható, de ez nem egyszerű dolog.
Szerintem még akkor is a szoftveres megoldás a menő, ha, mint nekem, először meg kell tanulni a programnyelvet, és egy kicsit gyakorlatozni is kell, hogy egyáltalán el tudjon indulni az ember.
Előzmény: azsem (9323)
azsem Creative Commons License 2006.10.07 0 0 9324
Az előző erre ment.
Előzmény: Törölt nick (9309)
azsem Creative Commons License 2006.10.07 0 0 9323
Nem emléxem hogy az érzékelős napraforgót javasoltam volna. :-/ Pont ellenkezőleg. Szerintem is jobb ha fixen benne van hogy pl 5-percenként pontosan hova forduljon.
szg307 Creative Commons License 2006.10.06 0 0 9322
Tetszik!
Előzmény: GAtesz (9318)
jee_c Creative Commons License 2006.10.06 0 0 9321
Ha nem hajtod a levegőt, nem tudom ki tudsz-e venni annyihőt a rendszerből, mint különben.
Előzmény: laca bácsi (9320)
laca bácsi Creative Commons License 2006.10.06 0 0 9320
"sörösló - vízmelegítéses kombó"

Én a gyűjtőbe tervezek csak vizes (fagyállós?) csőkígyót, vagy párcsöves hosszú hárfát, ami oda kényelmesen befér. A nyári vízmelegítéshez a gyűjtőt és elosztót elzárnám, hogy a meleg levegő ne szökjön el, hanem fűtse a hőcserélőt. Szerintem az elég nagy sörösdobozcső átmérők miatt a hőcserélőtől a lehűlt levegő szépen közlekedik majd a gravitációsan a zárt kollektortérben.
Előzmény: jee_c (9301)
jee_c Creative Commons License 2006.10.06 0 0 9319

Hali,

 

kösz a tanácsokat! Egyelőre amit láttam, hogy vegyesen vannak dobozok réz és aluminiumszínnel (inkább ez van több).

Te eltávolítottad a dobozokról a festékréteget? Én tervezem, bár még nem tudom mekkora meló lesz.. :)

 

Hárfát  a sörösdobozokba? Az kicsit problematikus nemde (perdítők)? Nem inkább a gyűjtődobozba kellene tenni egy levegő-víz hőcserélőt?

Vagy ami még jó lehetne, a sörösbobozra ráforrasztani egy vagy több vékony csövet - feketére festve, amiben áramlik a víz. Ekkor a felmelegedett dobozok át tudják adni a hőt a csőnek, és így a víznek.

Ha levegős üzemmód - a víz le van eresztve a csőrendszerből, és csak a levegő áramlik, hagyományos söröslóhoz méltóan. Ekkor egy kicsit nagyobb a hőtehetetlensége a rendszernek, mert hozzájön az üres csövek tömege. Ha vizesként műxik, akkor nincs egyáltalán levegőáramlás, csak a víz megy a csövekben.

 

Kérdés, hogy mennyire kivitelezhető, hogy a víznek való cső hozzá legyen forasztva a sörösdobozokhoz. kibírja-e statikailag?

 

Esetleg lehet mondjuk vegyes üzem is - a víz illetve a levegő áramlásának a sebességével lehet belőni, hogy milyen arányban.

Egyébként így lehet, hogy ki lehet szedni több energiát a beesőből, mert a rendszer hőfoka csökkenhet - sőt akár szabályozható is lehet.

 

üdv,

Jee

Előzmény: horvathx (9308)
GAtesz Creative Commons License 2006.10.06 0 0 9318
Bocsesz!
http://avr.tavir.hu/index.php
Előzmény: szg307 (9316)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.06 0 0 9317
Azóta én is letöltöttem a Firefox-ot, és át is álltam rá, és mit mondjak: sokkal jobb, gyorsabb is, és mindenképpen sokkal könnyebben kezelhető böngészde ez, mint a nem mondom meg, melyik, illendőségből, ha már egyszer elhagytam, nem bántom...
Előzmény: azsem (9278)
szg307 Creative Commons License 2006.10.06 0 0 9316

A megadott címen nincs semmi, csak egy internetszolgáltató...

Előzmény: GAtesz (9314)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.06 0 0 9315
Köszönöm, kedves Gatesz, ezt is megnézem!
Előzmény: GAtesz (9314)
GAtesz Creative Commons License 2006.10.06 0 0 9314
Az én javaslatom: ATMEL processzor, BASCOM fejlesztő környezet (Basic)
Magyarnyelvű segítség: www.avr.tavir.hu
Én ezt használom. Teljesen jó. Ha kell tudok segíteni is.
Előzmény: Törölt nick (9298)
nagycs Creative Commons License 2006.10.06 0 0 9313
Tisztelt "NAPLOPÓ"-k.
Régóta olvasom az érdekes beírásaitokat, ötleteiteket.
Általatok én is kedvet kaptam a Söröslóhoz.
Elkezdtem gyújteni az anyagot hozzá. (Sok finom söröcske)
A kombó megépítésénél az a tippem, hogy a sörösdobozokba egy hárfát kellene beépíteni. Ekkor a melegvíz elszállításához szivattyút kellene indítani és a légtechnika állna. Még alapos átgondolást igényel, de elsőre lehet , hogy használható.
Ha rossz az ötlet akkor bocs.
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9312
Éppen az előző két hozzászólásban említett jogos aggályok miatt van sztem szükség a PIC-es vezérlésre, ahol én egy időarányos mozgatást tervezek megvalósítani, mert azzal napmentes időben is a viszonylag legfényesebb táj felé néz a szerkezet, hiszen a felhők mögött is követi a Nap mindenkori helyzetét. És a szoftveres megoldás lehetővé teszi az összes rendkívüli, de elvileg előfordulható üzemállapot betervezését és könnyed kezelését is (pl.: erős szélben lebólint a földre, a függ tengely körül pedig beáll háttal a szélnek, stb.).
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9311
Mi van akkor, ha a nap valahogy a "látótéren" kívülre kerül?
Például délután kisüt a nap a délelőtti eső után.
A tányérod elméletileg "bárhová" nézhet, és akkor megint nem lát fényt, tehát nem is mozdul...
Előzmény: tarrow (9310)
tarrow Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9310

hali!

Ezen már gondolkodtam, ha elhelyezel négy fotoszenzort egy kereszt alakban és a fény irányábol csak egy, a kereszt közepén levő résen engeded be a fényt egy sugárban merőlegesen, akkor a szezorok jelével közvetlenül tudod vezérelni a motorok meghajtását. Optimálisan a fény a kereszt közepére esik, mikor is nem kap egy szenzor sem fényt. A szenzorok síkja pedig természetesen a kollektoréval azonos, annak is csak a fény irányára kell merőlegesnek lennie.

Nem tudom ez segít-e.(?)

Előzmény: Törölt nick (9309)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9309
Először is szeretném megköszönni a sok jó tanácsot, Bencének, jee C-nek, tbs 1001-nek és Rócának, MINDENT ki fogok próbálni, C-t, Visual Basic-et, stb.
A nyák meg az egyéb nem gond, az elektronika volt régebben az egyik hobbim, de persze, ha van kész hardver, és "csak" a progit kell megírnom, az még könnyebb...
azsem: meg lehet persze csinálni érzékelősen, "napraforgósan", de akkor logikai hálózatot, vezérléstechnikát is kell bele tenni, és ugyan azt is lehet tranyókkal meg IC-kkel, de a PLC-t pont ennek a kiváltására találták ki vagy 30 éve... Szerintem sokkal perspektivikusabb a PIC-es, progis megoldás, bár az Általad javasolt is kifogástalanul működik, ha jól, minden logikai lehetőséget, előfordulható üzem-állapotot figyelembe vesz az ember.
Még egyszer köszönöm a kedvességeteket!
Üdvözlettel
megaló
horvathx Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9308
Hahó,

ebből pont kijön egy 2négyzetméteres!
Az enyém pont ekkora. 15oszlopx10 doboz ez 150 + a maradék a perdítőelemekhez + vágási selejt(kiszúrási)+selejt vasdoboz.
Ha mázlid van nincs vas dobozod, nálam kb. 20 százalék volt. sztgyi is mesélte hogy bele-bele futott. Egy mágnessel könnyen kiválogathatod!
Perdítőelemet sem fontos külön gyártani volt itt szó korábban a talpból kialakított perdítő megoldásról (bár nekem nem tetszett).
Ha még többet visszaolvasol, sztgyi írta hogy bár az övé (ha jól emlékszem) 3.5 nm-es, ha újat építene 2nm-est építene, mert a kereskedelmi forgalomban kapható anyagokból sok van ami ehhez a mértehez jó. Ezt én is alá tudom támasztani!

Szerintem kezdj bele. Hajrá!
Előzmény: jee_c (9301)
azsem Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9307
Ezzel akkor van a gond ha épp nem bújt elő a Nap, nem úgy érzékeli az érzékelő, és elkezdi összevissza lóbálni a szerkezetet, eszeveszetten keresi a Napot amíg az elő nem bújik.
Előzmény: jee_c (9302)
jee_c Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9306
OFF ha programozás, akkor természetesen C :)))
Előzmény: Róca (9305)
Róca Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9305
Csak úgy mint az elöttem szólók én is a PIC-et javasolnám, de nem csupasz verzióban mert ugye akkor tényleg nyákot kel készíteni stb...
Az én javaslatom a PLC na nem ezek a méregdrága gyári típusok, hanem PIC-es változatuk pl egy PIC PLC 8 relés kimenettel. Erről itt: Mikroklub olvashatsz bővebben.

Ha programozás akkor természetesen VB, vagy Pascal.
Mondjuk a Pascal-ból a párhuzamos port vezérlése nagyon könnyű (régi turbo pascal). VB-ben már nem annyiran egyszerű (ha jól emléxem a windows nem engedi csak úgy) ott viszont a soros portot lehet könnyen piszkálni itt a VB6-ot javasolnám+a Kék könyvet.
A napkövetéshez be kell szerezni a mindenkori koordinátákat, nekem ugyan ezek nincsenek meg, de van egy GeoClock nevezetű program ami nagyon ügyesen MINDEN adatot tud a napról holdról.
Sajnos nem lehet adatbázisba menteni belőle sehogyan az adatokat. Vagyis lehet csak manuálisan :-(
De talán indulásnak elég lehet.Geoclock
Előzmény: Törölt nick (9298)
jee_c Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9304
OFF Ja, ez igaz.
Előzmény: tbs1001 (9303)
tbs1001 Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9303
OFF Inkább a PIC. Ha VB Makó, akkor az assembly Jeruzsálem. PICIT MÁS a szemlélet. ;)
Előzmény: jee_c (9301)
jee_c Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9302

Ja, napkövetés: egy srác javasolta, hogy mi lenne akkor, ha a követő egyszerűen néhány fényérzékelő által lenne vezérelve?

Szóval azt nézné a ketye, hogy honnan süt a nap, és arra fordulna addig, amíg be nem áll abba az irányba.

Ekkor semmi előre programozott szögállás, vagy programozott elfordulási sebesség (léptetéses se) nem kell. Csak kiértékelni több fényérzékelő(k) által adott adatokat.

nem tudom mennyire értehő, hogy mire gondolok..

jee_c Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9301

Bence60, gratulálok! Hadd "szóljon"! :)

 

Más:

187 doboz 1/2 L-es sörösdobozom van. Akik építettek modjátok el kérlek, hogy kb. mennyi fogyott (és mekkora lett a sörösló)? Sztgyi, horvathx?

 

Megaló! Visual Basic nagyon egyszerű. Ha gépi kóddal elvoltál, ezzel se lesz baj.

 

Más: sörösló - vízmelegítéses kombó:

ha vizet melegít vele az embőr, akkor teljesen más konfigba kellene hogy menjen. Pl. a levegőt miután átment a levegő-víz hőcserélőn, vissza kell vezetni egyenesen a sörösló bemenetére (ami normál esetben a beltréből jön), nemde?

Ilyenkor a normál módú irányokat (beltérbe be, onnan ki) mind le kell zárni.

 

Csinált valaki ilyet?

Bence60 Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9300
Ma reggel indult el a fűtésrásegítéses napkollektoros rendszerem a mai termelés már meghaladta a 30kWh-t. Most 16.12 kor éppen 2.4 kW a pillanatnyi teljesítmény.
Előzmény: Bence60 (9299)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9299

Szia !

 

Két lehetőséget látok:

1. PIC programozás.

 

Önálló rendszer építhető, de szükség van nyáktervre+ gyártásra.

Ebben valószínűleg tudok segíteni, mert most készítünk egy általános célú vezérlőt.

Analóg és digitális bemenetekkel, fordulatszámszabályzós motor kimenettel, relé kimenetekkel. A vezérlést egy PIC végzi, amely szabadon programozható például a Velleman K8048-as programozóval.

 

2. PC-s vezérlés.

Szintén Velleman termék az USB-re köthető interfész(K8055). 2 analóg be, 2 analóg kimenettel, 5 digitális be, 8 digitális kimenettel.

A DLL fájlok meg vannak hozzá, Mintaprogramok is vannak C++, Delphi, Visual Basic nyelven forráskóddal. Ezek közül a Visual Basic a legegyszerűbb, ráadásul ingyenes programnyelv. Hátránya, hogy egy PC is kell hozzá.

Előzmény: Törölt nick (9298)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9298
OFF
Van viszont egy komoly gondom.
Kedves Fórumtársak!
Itt kitűnő programozók vannak számosan, ahogy olvasgatom a hozzászólásokat. Hozzátok szólok!
Magam szeretném elkészíteni a napkövető szoftveremet, de ehhez persze meg kell tanulnom egy erre alkalmas programnyelvet.
Arra kérlek Titeket, javasoljatok nekem egy olyan, nem túl bonyolult nyelvet, amelyen ez a feladat minden bizonnyal még elvégezhető, de amúgy a nyelv nem tartozik a bonyolult nyelvek közé, hogy annak megtanulása ne állítson engem indokolatlanul nagy nehézségek elé.
Amúgy villamos üzemmérnök vagyok, fiatal koromban készítettem néhány gépi kódú progit, többszörösen egymásba helyezett ciklusokkal, amely egy 8-karakteres, 7-szegmenses kijelzőn fényújság-szerűen körbe-jojóztatta a cég nevét, fogadásból, a szakmailag bunkó főnököm bosszantására egy Intel mikroprocesszor-modellen, ami lényegében utasítás-készletét tekintve megegyezett a mai PIC-ekkel, de ennél mélyebben nem mentem bele az informatikába.
Szóval olyan hívatkozásokat kérnék Tőletek, ahol ilyesmi feladatra rá lehet fejlődni...
Hálásan köszönöm, ha valaki segít!...
On
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9297
Igen, igen, de ha a mindent kijelölő módon végeztem el a másolást, valahogy soha nem volt jó az eredmény, ha viszont csak a középső hasábot jelöltem ki manuálisan, és úgy másoltam át egy Word -lapra, akkor jó lett, használható. De mivel a kézi kijelölés nagyon sokáig tartott, emiatt kezdtem kísérletezni valami gyorsabbal, és hamar rá is jöttem a lent vázolt módszerre.
Előzmény: GAtesz (9296)
GAtesz Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9296
OFF
Sőt! CTRL+A...... (mindent kijelöl)
ON
Előzmény: Törölt nick (9276)
Csaab79 Creative Commons License 2006.10.05 0 0 9295

Értem.

Még az is kérdéses számomra, hogy hogyan oldanám meg a bojlerre csatlakozást.

Mert ugye egy hideg és egy meleg csatlakozó van rajta. Ebből egy-egy T idommal lehetne elágaztatni? 2 bojler lenne sorbakötve, egy 200l-es a kollektornak és a meglévő 120l-es elektromos.

A hőcserélő körének szintén kellene tágulási tartály és biztonsági szelep?

Nagy gond, ha a két szivattyú egyszerre járna, milyen hátrányokkal járna?

Köszi!

 

Előzmény: boattis (9269)
NeomatiK Creative Commons License 2006.10.04 0 0 9294

Ezeket nem is figyeltem. Be volt csomagolva, nem akartam kibontani.

 

Régebben volt a teszkós újságban csővágó, de a nagyobb fajta, amit ráadásul jól meg lehet markolni, jobban kézre áll - nem úgy mint ez a mostani mütyür. Az is valami kedvező összegért, de abból egy darabot nem láttam, pedig végigkutattam a lehetséges felbukkanási helyeit a boltban.

Előzmény: Sanzistift (9291)
NeomatiK Creative Commons License 2006.10.04 0 0 9293

Ha még nem volt, de ha volt, akkor is :)

 

ÖKOTECH kiállítás az expo területén október 10-13. (kedd-péntek)

 

http://www.okotech.hungexpo.hu/2006_kiallitas.php

 

van megújuló energia témakör is:

 

http://www.okotech.hungexpo.hu/2006_kiallitas.php?sub=kiallitoilista06&tematika=6.&tem=1

 

1600Ft a belépő, ha van kedvezményes kupon, akkor 1000Ft.

jeriko2 Creative Commons License 2006.10.04 0 0 9292
Alapposan meg kell nézni, mit vásárol az ember. Nekem is van ilyen csővágóm, nem keveset használtam, működik. Rendszeresen szoktam ilyen bazárokban vásárolni, mindig megnézem azt, amit kiválasztottam, mert rendszeresen előfordul, hogy hiányzik belőle vagy selejtes. De ha odafigyelsz, olcsón beszerezhetsz hasznos dolgokat, amiket még használni is lehet.
Előzmény: Sanzistift (9291)
Sanzistift Creative Commons License 2006.10.04 0 0 9291
Azt én is néztem.
Nem volt bizalomgerjesztő, hogy az egyik alsó görgő tengelye nézegetés közben kihullott, és egy ott lévő reszelővel bele tudtam karistolni a vágótárcsába is.
A másik görgő nem forgott, mert teljesen nekifeszült az ö9ntvény oldalának, és még ferdén is állt.

Ha szerencséd van, akkor egy nem nagyon selejtet hoztál el... :(
Előzmény: NeomatiK (9284)
boattis Creative Commons License 2006.10.04 0 0 9290
Hát ehhez az a 6e Forintos amit ajánlottam, már nem jó. Ilyen paraméterekhez a FÉG SC- cirkójának az áramláskapcsolóját használom. Minden gázkészülék szervizben vagy alkatrészboltban megtalálható, 12e Ft környékén. Egy 3/4" T idomot kell hozzá átalakítani úgy, hogy a T elágból levágsz 5-6 mm-t, és belehajtasz egy 20-25 mm hosszú menetes szárat. Erre megy rá a hollandis kapcsoló. Sima közcsavarral nem ér be az áramlás útjába a kapcsoló lemez. Amit nem kell buherni, az 28e környékén indul.
Előzmény: Bence60 (9289)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.04 0 0 9289

Max 2.1 m3 és 3/4"-os csőre

Köszönöm

Előzmény: boattis (9288)
boattis Creative Commons License 2006.10.04 0 0 9288
Mekkora térfogatáramra kellene, (minimum, maximum) és mekkora csőmérethez csatlakozna?
Előzmény: Bence60 (9286)
k8n Creative Commons License 2006.10.04 0 0 9287

Szia!

Nekem is olyan van és kiválóan működik. Már megcsináltam vele 2 lakást, egy 100 m2-eset és egy 60 m2-eset. Csak arra vigyázz, hogy réz és aluminiumon kívűl másra ne használd. Acélcsőhöz gyenge. Némelyik helyen lehet hozzá vágókereket kapni és kicserélni, ha nagyon sok helyen kitörik a kerék éle. Inkább kisebb fogásokkal vágjál vele, igy nem lesz nagyon kúpos a vágás és a kés is tovább tart. Legfeljebb nem 3x forgatod a csövön, hanem 5x. Még igy is könnyebb, mint fűrészelgetni a csövet. Az enyémbe még a 18-as cső is belefér. Hosszú szakaszoknál ajánlatos vastagabb, 18-as csővel indulni, pl. az első lekötésig.

Előzmény: NeomatiK (9284)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.03 0 0 9286

Sziasztok !

Tudtok valahol kedvező áru áramlás kapcsolót ?

Folyadékáram detektálásra kellene, hőszívattyú védelmére.

Előzmény: boattis (9282)
kpl Creative Commons License 2006.10.03 0 0 9285
off
Abból a boltból csak palackozott árpa/malátakészítményeket vagyok hajlandó hazaszállítani ! Na jó, multkor vettem szombat este szimpatikus hígítót is, mert kellett a haladáshoz ;-)
on
Előzmény: NeomatiK (9284)
NeomatiK Creative Commons License 2006.10.03 0 0 9284

Sziasztok!

Teszkóban 249 Ft-ért kapható csővágó, 3-16mm-ig jó. Természetesen kínai cucc, de hátha nem esik szét az első néhány vágás után. Én még nem próbáltam, még a csomagtartóban van.

fakeco Creative Commons License 2006.10.03 0 0 9283

Hali  Bazarghai

  A paralecsapodassal  szerintem  lesznek meg komoly  gondjaid a kesobbiek folyaman - 4,5 nm kollektorba  mar komoly hoszig  vastagsagot kellene hasznalni

  nemtom ekkora feluleten a szilika gel  mire  eleg-  irdmeg  legyszives  a keresztmetszeti  felepites  milyen  a kollektornak.

boattis Creative Commons License 2006.10.03 0 0 9282

A kazán saját HMV szettje a legjobb megoldás.

A szivattyú mondjuk Grundfos UPS 25-60 , vagy ezzel egyenértékű legyen. 6/4 / 1"-os golyóscsapos csatlakozókat vegyél hozzá.

Előzmény: HHapci (9281)
HHapci Creative Commons License 2006.10.03 0 0 9281
ok, megrendeltem mert még manuálisan készül a melegviz és ez igy elég kényelmetlen. A rézcső 6x1 es kb 20 méter van ugyhogy én is pont 10hurt szándékoztam késziteni. Mekkora ker.szivattyu kell (teljesitmény) ha drain backra csinálom?
A kollektor kb 5 méter magasan van.

Üdv
Előzmény: boattis (9271)
erbe Creative Commons License 2006.10.03 0 0 9280
A 4 vezeték - 2 tekercs, egyik a főfázis, másik a segédfázis. Ez akár 2 egyforma tekercs is lehet. Ha valamelyiknek nagyobb az ellenállása, az a segédfázis (bár volt 1-2 ellenkező példa!). Ha úgy kötöd be a tekercseket, hogy egyikkel sorbakötsz 1 kondenzátort, ennél a teljesítménynél 5-10 mikrofarad körülit, elindul. Nincs most kedvem rajzolgatni, ha kondenzátoros segédfázisú indításra rákeresel, találsz.
Ha nem indul, növelni kell a kondit, ha túl erős a hangja, csökkenteni. Célszerű 350-500 voltosat keresni, bontott centrifuga, mosógépből, de boltban sem drága, ~500.-Ft.
Forgásirányváltáshoz egyik tekercsnek a 2 végét fel kell cserélni.
Előzmény: Bazarghai (9279)
Bazarghai Creative Commons License 2006.10.03 0 0 9279
Sziasztok! (Erberől tudom, h ezt csinálta, ezért főleg neki)

A sörkollektoromon a levegőt egy régi radiális skoda fűtésventivel oldom meg. A benne lévő 12 V-os motort kicseréltem egy 220V 200W telsesítményű egyfázisú aszinkron motorra.

Két kérdésem van: A képen látható a motor adattáblája. Ami nem, h a motornak kétszer két érpárja van. Külön-külön megy mindegyikről, de együtt nem. Ez az indításhoz kell, vagy mire jó?

A másik: Mivel tudom megoldani, h mindig a megfelelő irányban induljon el a motrom? Esetleg lehet-e ilyenen forgásirányt váltani?

azsem Creative Commons License 2006.10.02 0 0 9278
Off
Jobbat tudok:
Firefoxban nézet-oldal forrása, a legelső <!-- hozzaszolas start --> elé kattintassz egyet, shift nyomvatart majd a legutolsó <!-- hozzaszolas end --> mögé katt, jobb klikk másolás, majd beilleszted egy tetszőleges fájlba, és kiterjesztésnek html-t adsz.

Nagybetűváltó :P

On
Előzmény: Törölt nick (9276)
Törölt nick Creative Commons License 2006.10.02 0 0 9277

Bocs, javítás:

Ez után a mondat után: "Itt arra kell vigyázni, hogy a két hozzászólás közti, kereten kívüli "senki földjén" álljon meg a kurzor." - kimaradt a következő: Ezután lenyomjuk a nagybetűváltót.

Törölt nick Creative Commons License 2006.10.02 0 0 9276

Tisztelt Fórumozók!

Lehet, hogy sokak számára a spanyolviaszt találtam föl, de hátha mégis használható, amire rájöttem.

Probléma volt a topic mentése, régebben.

Én a következőképpen csináltam, pár perc alatt megvolt mind a 9775 hozzászólás mentése, tehát a teljes topic.

Először is az oldalankénti hozzászólások számát a max-ra tettem, tehát 500-ra. Így 19 ismételt eljárással elintézhető volt a teljes mentés. Ezután az egérrel kijelöltem

egyetlen (vagy több, de egész) hozzászólást. Itt arra kell vigyázni, hogy a két hozzászólás közti, kereten kívüli "senki földjén" álljon meg a kurzor.

Ezután a nagybetűváltó felengedése nélkül a jobb oldali görgetősávon az egérrel megfogva a görgető-testet, legörgettem egészen az alsó hozzászólás alatti számsáv-ig, ami az 500-s lapok sorszámait tartalmazza, sőt, az alá, a kereten kívül.

Ekkor először az egeret, majd csak másodiknak engedtem föl a nagybetűváltót. Ezzel kész is a kijelölés. Így nem kell percekig görgetni lefelé a kijelöléskor.

Ezután már egyszerű, jobb egérgombra katt, "Másolás"-ra katt, és már csak be kell illeszteni egy Word fájlba és elmenteni valahová.

Bocs, ha ezt már mindenki tudta, csak jót akartam...

horvathx Creative Commons License 2006.10.02 0 0 9275

Tényleg! Köszi! Úgylátszik kezdem a dolgokat túlbonyolítani, hogy csak a kézenfekvő

megoldások nem jutnak az eszembe, vagy egyszerűen csak hétfő van....

Előzmény: Bence60 (9274)
Bence60 Creative Commons License 2006.10.02 0 0 9274
Egy egyszerű szobatermosztát megoldja a problémádat.
Előzmény: horvathx (9272)
horvathx Creative Commons License 2006.10.02 0 0 9273

Jah igen: Az elektronika egy PRODAX magas emelőkeretbe lett beszerelve, az elején van egy Classic keret + Classic világítós kapcsolófedél. Véletlenül az elektronikán lévő led pont a világító ablak alá esik ;)

(Egyébként a prodaxnál voltam fejlesztőmérnök, úgyhogy volt még otthon egy-két alkatrész ;)   )

Előzmény: horvathx (9272)
horvathx Creative Commons License 2006.10.02 0 0 9272
Hétvégén végre beszereltem a vezérlést.
vezérlés
Most már csak a túlmelegedésre kellne valamit kitalálnom, hogy mondjuk 28 fok
fölé ne fűtse a szobát. Van valakinek valami ötlete? Tudom télen ez nem lesz
probléma, de az átmeneti időszakban dél és 2 körül grillssütő lesz a szobában.
Jelenleg beraktam egy időzítős dugaljat ami ebben az időszakban áramtalanítja a
rendszert, de ez csak verőfényes napokra jó.
boattis Creative Commons License 2006.10.02 0 0 9271

Ha a kazánhoz tudsz venni HMV szettet 18e környékén, szerintem mindenképpen ez a legjobb megoldás.

A szolár csöveknek a 6-os az milyen 6-os? 6x1-es? Az a 4 mm belső átmérő elég gyengének tűnik, de elvileg még jó lehet. Ha 10 húrt teszel, az össz.  keresztmetszet majdnem megfelel a 15x1 csőátmérőnek, amin a szükséges térfogatáram biztosítható.

Előzmény: HHapci (9260)
boattis Creative Commons License 2006.10.02 0 0 9270

Én Fugas típusút használok, szeleptest + motor + ehhez való áramláskapcsoló gyorspostával házhozszállítva cakli-pakli 21.500,-.  Csak a váltó nem tudom mennyi, úgy 13-14e környékén lehet.

 

Előzmény: kiggyo (9255)
boattis Creative Commons License 2006.10.02 0 0 9269

Egy kicsi keringtető szivattyú (25-2) fogyaszt vagy 20 Wh-t, egy hónapban átlag úgy 3 KWh-t. Viszont a jó hatásfok miatt nagyságrendekkel többet spórolsz a melegvízen. Szerintem mindenképpen megéri.

A két szivattyú mehet egyszerre is, mondjuk az én vezérlőmön ezt is egy külön kör vezérli. Egy érzékelő figyeli a hőcserélőt, és csak akkor indítja a szivattyút, ha egy beállított értékkel melegebb, mint a tartály alja.

Előzmény: Csaab79 (9254)
dojono1 Creative Commons License 2006.10.01 0 0 9268

Kedves Solártársak!

Egy panel súlya 30kg! A hat kollektor a szarufákról induló fémszerkezetre lessz felszerelve, egy keretre. A kollektorok emelhetőek és dönthetőek lessznek!

Kedves Sztgyi. még ne gyere, mivel javában dolgozok a kollektorok 40x40 szögvas kereteinek felszerelésén. Utánna jön a tartó keret és a bekötések!

Mindenkinek jó munkát kívánok!

dojono1

kiggyo Creative Commons License 2006.10.01 0 0 9267
Szelep 8e körül, a motor 12-14 körül a naplopónál. Nem világrengető az ára, de ha lenne olcsóbb jobb lenne mert kell 5-6 db belőle.
Előzmény: HHapci (9262)
erbe Creative Commons License 2006.10.01 0 0 9266
Nem lehet fixírsó, mert a technikai adatok között azt írja, hogy a hőtárolás 26-28 fokon történik, a fixírsóé meg valahol 48-52 körül van. Ott ráadásul valamilyen módon aktiválni is kell a túlhűlt oldatot.
Előzmény: erbe (9265)
erbe Creative Commons License 2006.10.01 0 0 9265
Ablakként nem az igazi!
GLASSXcrystal
De 4 az 1-ben nyári fényerőcsökkentő, hőszigetelő, napkollektor és hőtároló. Már csak az árát kellene megtudni! Vagy lehet, hogy felesleges? Ezen az áron talán minden ház mellé Pepii erőművet lehetne építeni hőtárolótartállyal.
Előzmény: erbe (9263)
erbe Creative Commons License 2006.10.01 0 0 9264
...szokatlanul melegek tavaink
Egy kis statisztika:
Szeptemberhez képest szokatlanul sokat sütött a nap. Egész hónapban 3 olyan nap volt, mikor gázról kellett megfürödni és egy, amikor a mosás kimerítette a keretet. Máskülönben a napkollektor ellátott minket. Ez kb. 87 %-os ellátást jelent.
Egész nyáron nem volt ennyire meleg a bojlerban a víz. Észrevenni, hogy az alacsonyabban járó nap jobb beesési szöggel éri a függőlegesen elhelyezett kollektort.
erbe Creative Commons License 2006.10.01 0 0 9263
Magától minden üveg szar, a low-e üveg pont a bevonattól lesz az.
Ez lehet gőzölt fémréteg vagy fólia, a további fóliaréteg már nem segít, vagy csak ront.
Előzmény: HHapci (9261)
HHapci Creative Commons License 2006.10.01 0 0 9262
Mennyi az a sok?
Előzmény: kiggyo (9255)
HHapci Creative Commons License 2006.10.01 0 0 9261
gondolom a low-e s üvegnek ugyanez a szerepe , akkor arra meg hiába ragasztok fóliát. A sima üveg meg olyan szar hogy kár rá a fólia, inkább költeném ablakcserére.
Előzmény: azsem (9257)
HHapci Creative Commons License 2006.10.01 0 0 9260
Elvileg áramlásérzékelő nem kell mivel a renova mini kazán tudja a hmv melegitést igy a saját szivattyu jelét kellene kapuznom a váltószelep jelével és ez kapcsolná a ker szivattyut. 3 utu szelep az ugynézki mindenképp kell. Ehhez a kazánhoz van hmv készlet 18eft körül amiben van a 3utu szelep 1 hőérzékelő meg gondolom pár összekötőcső. Te milyen 3utu szelepet ajánlanál?
Most ahogy közben próbálgatom a 1/2 flexi cső még talán elmenne , de az fűtésosztó 1 ágán nem lehet átpréselni a 12kw-ot.
A soros rendszerben valószinü igazad lehet, de nekem amiatt került igy fel mivel elösször a belső hőcserélős megoldás jött szóba. Végülis nem sokból áll átkötni.
Ezután jöhet a kollektor, 6os réz csövet tudtam szerválni ebből lesznek a hárfa hurok jó ez szerinted?
Üdv Tomi
Előzmény: boattis (9253)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.30 0 0 9259

Szia Dojono1!

 

Ezek nagyon jó hírek!!!

Lassan ideje lesz egy látogatást beütemezni! :)))

Örülök, hogy kitartó munkával megvalósítod grandiózus tervedet!

Az eredményekre nagyon kíváncsi vagyok! Gondolom, nemcsak én!

 

Meg tudod mérni valahogyan mekkora lehet a súlya egy egységnek?

 

Előzmény: dojono1 (9256)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.30 0 0 9258
Nagyon snájdig kollektor! Várjuk a tapasztalatokat! :)
Előzmény: Bazarghai (9238)
azsem Creative Commons License 2006.09.29 0 0 9257
WOW! Ez igen! Gratula hozzá! Csak a tető is bírja majd el!

Talán kicsikét off:
Legújabb ötletmozaikban: 30 tipp takarékos fűtéshez.
Említenek benne egy hővisszaverő fóliát, de hogy ki/mi gyártja, hol kapható mennyiért, arról semmi...
Az ábra szerint belülre ragasztja az ember az ablakra, gondolom öntapadós az egyik fele. Ezen oldala felől a Napból érkező hősugárzást 75%-ban veri vissza, a többit átengedi, az UV sugárzást 99%-ban veri vissza.
A belső hőt 30%-ban veri vissza, 70%-ban átengedi. Arra gondoltam hogy ezt felragasztva a kollektorra, de fordítva, biztosan javítana a hatásfokon. Gondolom a legtöbben itt üveglappal feditek?

Üdv!
Előzmény: dojono1 (9256)
dojono1 Creative Commons License 2006.09.29 0 0 9256

Kedves Solártársak!

Kész a 24 négyzetméteres (6db) 1.05x4 méteres kollektor elem!

Most készítem a befogó fém kereteket és utánna irány a tető!

Jó munkát mindenkinek!

dojono1

kiggyo Creative Commons License 2006.09.29 0 0 9255

Apropó lenne egy kérdésem:

 

motoros 3/2 útszelep hol a legolcsóbb? A honewell VC sorozattal szemezgetek, de motorral együtt kicsit sokallom. A legjobb a 3/4" lenne számomra, meleg vízre (kazán, napocska, stb).

Előzmény: boattis (9253)
Csaab79 Creative Commons License 2006.09.29 0 0 9254

Nem lenne rossz és nagyon jó hatásfokkal dolgozna, viszont több lenne a villanyszámla és az össz költség.  Ettől függetlenül meggondolandó. A két szivattyú egyszerre műküdne, ugye?

Előzmény: boattis (9229)
boattis Creative Commons License 2006.09.29 0 0 9253

A HMV-hez mindenképpen 3/2-es útszelep kell, valamint egy áramlás érzékelő, ami kapcsolja. A kettő árban nincs 20e Ft. Nem jó megoldás összekeverni a fűtési osztókkal a dolgot.

Az 1/2"-os flexi csőnek a belső átmérője nagyon kicsi, ezért egy 3/4 / 1/2-es szűkítőt kellene feltenni a bojler csatlakozó csonkjára, és mehet rá a 3/4-es flexi cső. Persze ha elmegy a felessel is, akkor nincs probléma.

A bojlerokat ha sorba kötöd, akkor nagyobb lesz a különbség a bemenő és a kimenő víz között (egyik tartály alsó fele, másik tartály felső fele), és ugyan úgy elég egyetlen érzékelő, a hideg bemenő oldal aljára. Szerintem sokkal jobb hatásfokot lehet elérni sorba kötött bojlerokkal, mint a párhuzamossal. A vízrétegződés is sokkal jobb, mert amikor megengeded a meleg vizet, csak az egyik bojlerba megy bele a hideg víz, míg a másikban nem tud keveredni a meleg a hideggel. Ráadásul ugyan úgy két csappal le lehet választani az egyiket, ha akarod.

Előzmény: HHapci (9252)
HHapci Creative Commons License 2006.09.29 0 0 9252
Köszi a segédletet, nemsokára nekilátok mert most manuálisan megy. Az központi fűtés osztó egyik ágából megy a hőcserélő de nem tudom csak ezt az ágat üzemeltetni mert akkor kikapcsol a kazán, gondolom a bypass nyit és nem tudja tartani a hőmérsékletet mert kevés a térfogatáram, amit át kellene préselni az osztón, de akkor sem értem miért nem kezdi csökkenteni a lángot hanem 1xüen kikapcsol. Ha még egy kör megy akkor nem kapcsol ki a kazán ebből arra következtetek hogy osztón semmiképp nem jó a hmv melegitése hanem egy váltószelep az osztó elé. A flexicsövek 1/2" , mert ilyen a bojler csatija.
A 2db bojlert meg olyan elgondolásból kötöttem párhuzamosan mivel ha teljesen azonos a bekötés akkor elvileg ugy viselkedik mintha 1db 240literes lenne , teljesen egyformák lesznek bent a hőmérsékletek is , igy elvileg elég 1db érzékelő is. Persze a kazán csak az 1iket fogja melegiteni télen meg a napkollektor is , nyáron meg megy mind a kettő.
Előzmény: boattis (9236)
kpl Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9251
Leírod mit, miért és hogyan csináltál, aztán elküldöd nekem :-) Én megteszem ami tőlem telik, aztán már csak a Napkommandót kell várnod!
Előzmény: Bazarghai (9250)
Bazarghai Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9250
Szia KPL!
Mi az ilyenkor szükséges "eljárás"?
Előzmény: kpl (9247)
Bazarghai Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9249
Hali!
A szarufákra a cserepek síkjával merőlegsen szögvasakat rögzítettem, ezeket átvezettem a cserepeken. A szögvasak tetejére vaslapokat hegesztettem. Részben ezen, részben a kollektor vas "alváza" zártszelvény oldalain nyugszik a súly. Mikor a helyére került, ezeket átfúrtam és csapokkal rögzítettem vihar esetére.
Előzmény: k8n (9245)
kpl Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9248
masszívnij double-pívo-trojka !
khmmm, de ez lehet hogy tényleg az!
Előzmény: Bazarghai (9241)
kpl Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9247
bizony-bizony :-)
Előzmény: sztgyi (9239)
erbe Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9246
Ráadásul tartósan 105 fokon melengetve eltávozik belőle a pára és lehet kezdeni elölről.
Előzmény: k8n (9244)
k8n Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9245

Szuper! Gratulálok!

Akkor nem sokat tévedtem a súlyát illetően, én még egy kicsit alá is becsültem.

Hogy rögzítetted?

Előzmény: Bazarghai (9241)
k8n Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9244

"üvegezésnél használt pára abszorber golyók"

Szilikagél -nek hívják.

"a szilikagél nemcsak a bûzös anyagokat adszorbeálja, hanem a vizet is mohón magába szívja"

http://www.kfki.hu/chemonet/hun/eloado/kemia/szilicium.html

A szilikagél súlya 40%-ának megfelelő vizet tud megkötni. Kiszáradt állapotban kékes színű, míg nedvesen világos rózsaszínű.

 

száraz szilikagélSzáraz szilikagél (kékes színű)

 

 

nedves szilikagélNedves szilikagél (rózsaszín)
Előzmény: Bazarghai (9237)
horvathx Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9243
elrontottam a linket bocs, helyesen : itt
horvathx Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9242

Gratula! Alig várom a mérési eredményeidet!

 

Off, de lehet hogy On: költségekkel és teljesítmény adatokkal frissítettem a

söröslovas oldalam
Előzmény: Bazarghai (9241)
Bazarghai Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9241
Sziasztok.
Még csak most kötöttem be a padlástérre a csöveket (cserepeken át nem egyszerű), az elektronika darabokban nem soká érkezik, úgyszintén a ventilátor. Még kell pár nap, h mérhessek hőfokot, teljesítményt. A súlya kerettel együtt cirka 150 (!) kiló. Meg se próbáltuk felrakni emberi erővel. Hívtam egy darust és szépen beemelte.
Előzmény: sztgyi (9239)
laca bácsi Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9240
Hányan kellettek felcipelni a tetőre? :-) Saccolok vagy 70 kilót a "kicsikére".
Előzmény: Bazarghai (9238)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9239

Helló Bazarghai!

 

Gratulálok!

4,5m2! Ez eddig talán a legnagyobb a hagyományos sörösló kategóriában.

Azért írok "hagyományost", mert Dojono1 is olyan 4m2 körüli egységeket gyárt, de azok kicsit más (esőcstorna-tükrös, trükkös) megoldásúak.

 

Szép nagy tetőfelületre került! Van ott még hely más kollektoroknak is!

 

Ha kipihented a fáradalmakat, részleteket-részleteket-részleteket kérünk! :)))

(Tájolás, tömeg, ventilátor, stb.) No és nem elfelejteni kpl-t!

 

Mit tudsz mérni?

 

Előzmény: Bazarghai (9237)
Bazarghai Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9238
És egy közeli:
Bazarghai Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9237
Sziasztok!
Elkészült a szörnyem, 4,5 nm-es a ló felülete. Viazont van egy kis problémám vele. Párakiválás történt az üveg alatt. Szerintetek ezek az üvegezésnél használt pára abszorber golyók hány százalékban tűntetik el belölről a párát?

boattis Creative Commons License 2006.09.28 0 0 9236

Szia HHapci!

 

A Wilo szivattyúk tökéletesen megfelelnek a HMV rendszerekre is, nem lesz vele gond.

A térfogatáramok számításához egy kis segítséget itt találsz: (tervezési segédlet rész) http://www.mek.iif.hu/porta/szint/muszaki/gepeszet/rezcso/html/index.htm

Szerintem 12 KW-ot át lehet préselni egy 3/4-es flexi csövön, nem fogja meg a térfogatáramot. Jó minőségűt vegyél, ne gagyit, mert melege lesz a csőnek, nehogy eldurranjon.

Egyébként meg tudnád érvelni, hogy miért párhuzamosan kötötted a bojlerokat?

 

Üdv: boattis

 

Előzmény: HHapci (9233)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9235

950-1000 CDN az ~190000 Ft.

Nem is csodálom, hiszen a méregdrága flexibilis alucsőből csinálták.

Előzmény: hagakure (9227)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9234

Szép munka! Gratulésön!

 

Este ilyen napfény van nálatok? :)

Előzmény: horvathx (9220)
HHapci Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9233
Hali! Kellene nekem is egy kis eszmecsere. Eljutottam végra odáig hogy a 2db 120literes boiler felkerült párhuzamosan kapcsolva, elentétben Boattiséval.
18KW os swep hőcserélővel wilo rs25/2 szivattyuval.
A szivattyu nem kritikus hogy nem hmvre ajánlják? Arra aszem a z verziós való.
A hőcserélőt egy 12kw os gázkazánnal szeretném megfűteni , ehhez lenne szükségem egy kis számolásra hogy is legyenek a tömegáramok stb.
A boiler bekötése flexicsővel gondolom nem jó, mert nagyon visszafogja a szivattyut nem?

Nekem is szimpatikusabb lett volna a belső hőcserélő de árban ugyanott vagyok a két120 liter miatt és akkor még ott lett volna a problémám hogy hogyan közösitem rá a gázkazánomat és a napkollektort.

Üdv Tomi
Csaab79 Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9232

Tehát amíg az anód tart,addig ok. Viszont jóval gyakrabban kell cserélni.

Ez a fűtőszál megreszelgetve is réznek tűnik..

 

 

Előzmény: erbe (9231)
erbe Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9231
Az aktív anód addig védi a vasat, míg saját maga el nem fogy. Emiatt időnként cserélni kell. Minél több a korrozív hatás (oxigén ill. savtartalmú víz, réz a rendszerben) annál gyakrabban.
A fűtőspirál általában rozsdaálló ötvözetből készült csőben van. Láttam már én is réz színűt, de megkaparva alatta szürke, a réznél jóval keményebb anyag volt.
Előzmény: Csaab79 (9228)
Csaab79 Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9230
Köszi, pont ilyenre gondoltam, mint amit Gatesz csinált :)
Előzmény: kpl (9226)
boattis Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9229
Egy 20 lemezes hőcserélő 12e, egy keringtető szivattyú 15 e. Szerintem nem éri meg hőcserélőt barkácsolni bele. Nem tudsz akkora felületet belepréselni, hogy hosszú távon kifizetődő legyen. Lényegesen rontja a hatásfokot, ha kicsi a felülete.
Előzmény: Csaab79 (9224)
Csaab79 Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9228

 

Az aktív anód visszaépítése vajon lassítja ezt a folyamatot, vagy nem játszik szerepet?

Az eredeti gyári elektromos fűtőspirál is réz csőben van...

 

Előzmény: erbe (9225)
hagakure Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9227
kpl Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9226
Keresd vissza a (6946) és (7170) hozzászólásokat
Előzmény: Csaab79 (9224)
erbe Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9225
Ha már rézcsövet használsz, teljesen mindegy, hogy fogatod be, az elektrokémiai korrózió működik. Ezért aztán nyugodtan megforraszthatod sárgarézzel v. ipari ezüsttel.
Ilyen vékony cső könnyen légtelenítődik.
Előzmény: Csaab79 (9224)
Csaab79 Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9224

Sziasztok!

 

Egy 200l-es HAJDU bojlerbe szeretnék hőcserélőt építeni.

Egy sima rézcső spirálra gondoltam 10-12-es csőből, ami befér az alsó szűk lyukon.

Van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban? (erbe megoldását ismerem) Vajon le tudom majd légteleníteni valahogy? Hogyan vezessem át az alaplemezen a rézcsövet, keményforrasztással nem szabad a korrózió miatt, jól tudom?! Az aktív anódnak és egy kis teljesítményű elektromos fűtőbetétnek is el kellene férnie valahogy.

 

horvathx Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9223
Szia,

Jó az ötlet. A betont hanyagolnám, de lukacsos téglán át befúvatni a levegőt talán
jó lehet, mert amíg a tégla lyukain átjön a meleglevegő, közben felmelegíti a téglákat is. És ha a "tégla-vár" a lakáson belül van akkor ugye kb. szobahőmérsékletű általában és ezt kell majd továbbmelegízeni.
Előzmény: Róca (9219)
horvathx Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9222
A vetülő árnyék lassan rámászik a kollektorra, kb. 17:30 kerül végleg beteríti.
Telibe kb: de.11-től du.5ig éri ami 6 óra fullgázon, 11-előtt is megy bár még csak kis szög alatt éri a nap, de az környező fehér falak rásegítenek, illetve este miután a nap elment még vagy egy órát lehet járatni a maradék hő kinyerésére. Egyelőre egyéb trükkös-tükrös vetítős megoldáson még nem agyaltam.
Előzmény: horvathx (9220)
laca bácsi Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9221
Az a vetülő árnyék milyen irányban fog haladni? Nehogy má' csak a szórt sugárzást hasznosítsd!
Előzmény: horvathx (9220)
horvathx Creative Commons License 2006.09.27 0 0 9220
Hazamentem este a munkából és ez a látvány fogadott:
"Ez várt este"
;D
Róca Creative Commons License 2006.09.26 0 0 9219
Szia
Az ötlet jó és nekem is megfordult már a fejemben, de sajnos
így nagyon kevéske energiát lehet tárolni (egyébként a normál tégla is megfelelő 60 fokon nem kell samot). Ha viszont tényleg ebben gondolkodik az ember akkor az OM házakról kell "koppintani". Ott beton a hőtároló elem és tekintélyes mennyiségben. (pl. az aljzatbeton mint hőtároló elem természetesen szigetelve)

OM ház adatokkal
Előzmény: horvathx (9210)
krinyi Creative Commons License 2006.09.26 0 0 9218
Köszi a tanácsokat!!
Előzmény: jeriko2 (9206)
horvathx Creative Commons License 2006.09.26 0 0 9217
laca bácsi

Valóban. Azonban a hőtárolós kályhákban sincs a samot ragasztva, egy fém keret fogja össze őket és, csak egymásra vannak pakolva, mindenesetre egy porszűrőt célszerű lenne beépíteni. A kérdés az, hogy a kollektor 60fokos levegője tényleg kevés volna a téglák felfűtésére?
Előzmény: laca bácsi (9216)
laca bácsi Creative Commons License 2006.09.26 0 0 9216
"a kollektorból kinyert meleg levegőt, a
samottéglákon keresztül fújom be a fürdőbe"

A samottéglák, ragasztóanyaguk porával együtt fog megérkezni a célhelyre! :-(
Előzmény: horvathx (9210)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.26 0 0 9215

Köszi, meg fogom nézni a linken (hamarosan).

Nem napkollektorhoz kéne, csak itt kérdeztem meg tudván, hogy ebben a témában sokan nyomoztatok :)

 

Előzmény: horvathx (9214)
horvathx Creative Commons License 2006.09.26 0 0 9214
jah, a plexi nem hőálló és nem karcálló és nem UV stabil, szóval a polikarbonát makrolon a jó választás, mármintha napkollektor témában szeretnéd használni
Előzmény: NeomatiK (9212)
horvathx Creative Commons License 2006.09.26 0 0 9213
itt nézd meg: http://www.paralel.hu/
Előzmény: NeomatiK (9212)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.26 0 0 9212

Sziasztok!

 

2mm vastag polikarbonát vagy plexi tábla hol kapható és mennyibe kerül? Melyik áll jobban ellen a karcolásnak?

erbe Creative Commons License 2006.09.26 0 0 9211
Egyet ne felejts el! A samottégla az elektromos hőtároló kályhában 300-400 fokon tárolja a hőt. A sörkollektorból bejövő 60 fokon csak tizedét tárolja. Azonos mennyiségű vízzel kb. 2* annyit tudsz tárolni.
Előzmény: horvathx (9210)
horvathx Creative Commons License 2006.09.26 0 0 9210

 

Upgrade 0.1 - Upgrade 0.2

 

Már megszülettek a jövő évi tervek:
Upgrade 0.1 - Kollektor vizesítése nyári melegvíz előállítására (rézcsőspirál a felső gyűjtődobozba)
Upgrade 0.2 - Azt mondja tegnap az asszony jó-jó ez a kollektor, csak kár hogy nem lehet a meleget raktározni.

DE LEHET!

Kiugrott a szikra! Ha nem is nyárról-télre, de nappalról-estére! Apámék most álltak át gázüzemre, idáig hőtárolós villanykályháik voltak. Megmaradt egy csomó samottégla, ami ugye kifejezetten jó hőtároló. 
Terv a következő: építek egy új lovat, a lakásban építek samottból egy "padot", mondjuk a fürdőszobába,
amit ugyanazzal a csempével borítok mint  a fürdőszoba maga. A kollektorból kinyert meleg levegőt, a
samottéglákon keresztül fújom be a fürdőbe! Így közvetlenül, bár hőveszteséggel, fűti a fürdőszobát, és
fűti a samottéglákat, amik naplemenete után is melegen maradnak. Tudjátok olyan lesz mintegy modern búboskemence.Jó lesz majd ráülni a kis családnak ;))

kpl Creative Commons License 2006.09.25 0 0 9209
jaja, a mozgatás (főleg !!) súlyponti kérdés ;-)
Előzmény: peterch (9207)
kpl Creative Commons License 2006.09.25 0 0 9208
Nem úgy van az !

Akinek már van valamiféle, nemisakármilyen, főleg saját gyártású napsugárbegyűjtő készüléke az nehogy már kismiskázza magát ! Főleg ne hozzám képest ( * ), végülis Te tervezted meg és Te raktad össze, nem én ! Irgumburgum !! :-)

* : esetleg sztgyi-hez, ő vót az első
Előzmény: horvathx (9205)
peterch Creative Commons License 2006.09.25 0 0 9207
Udv, laca bacsi! Szerintem a tukroket lehetne forgatni egy trackerrel is. Kukkants fel a www.solar-trackers.com oldalra. Peter
Előzmény: laca bácsi (9182)
jeriko2 Creative Commons License 2006.09.25 0 0 9206
Szia krinyi!
Sok tapasztalatom nincs, de nemrég tettem fel laminált padlót, és alája egy 3 mm vastag lemezt, amely EPS alapú, egyik (felső) oldalán alufólia kasírozással (hővisszaverés). Betonra lett fektetve, ráállva olyan érzésem volt, mintha padlófűtés "dübörögne" alattam. Az egyetlen hibája, hogy kissé összenyomódik (parketta ugye egyenletesen oszlatja a terhelést.
Szó mi szó, érdemes szétnézni a parkettaalátétek között, szerintem szőnyeg alá nem rossz alternatíva. Van belőle rengeteg féle, rengeteg áron (polyfoam, EPS, XPS stb.) Olyat érdemes választani, ami bírja a strapát (bár a szőnyeg talán némileg védi). Ha van hozzá türelmed, az alufólia kasírozás házilag is egyszerűen kivitelezhető.
Előzmény: krinyi (9204)
horvathx Creative Commons License 2006.09.25 0 0 9205
sztgyi, kpl

Köszönöm szépen, bár én csak kismiska vagyok hozzátok képest, de most már Ti is jól látjátok a lendületetek másokat is elragad, és ha elég elvetemült az a valaki egyszercsak lesz egy szép új lova ;)))
"Süss fel Nap!"
Előzmény: sztgyi (9200)
krinyi Creative Commons License 2006.09.25 0 0 9204
Tapasztaltaktól szeretnék kérdezni: vásároltunk egy kandallót a nappalinkba, amely hidegburkolatú. Szeretnénk venni a kandalló elé egy nagyobb szőnyeget, olyat, amire a kis család lekucorodhat (kisbabával, játszani, olvasgatni, stb.) anélkül, hogy felfáznánk. Van valami ötletetek, milyen szőnyeg legyen, illetve alá kell-e, lehet-e valamilyen réteget raknunk?
cinkzord Creative Commons License 2006.09.25 0 0 9203
Napkövetősök, valakit érdekel,akkor van egy fölösleges kapumozgató motorom,24 V,trafóval,végálláskapcsolóval,50cm uthossz.A többit privátban.
horvathx Creative Commons License 2006.09.25 0 0 9202

Az asszony környezetmérnök, és bár a szakmáját nem hozza haza, meglepődött és örült hogy belefogtam a lovasításba. Környezetemben mindenki szkeptikusan fogadta az egészet kibéve Ő.

Viszont miután felraktuk ezt mondta: "ugye nem kell egész nap a mérési eredményeket rögzítenem, és nem hívogatsz majd, hogy most mennyi a hőmérséklet?" ;))

Nem. A vasárnapom a mérésre áldoztam, a lényeg az hogy fűtsön a kiciske .

Előzmény: zzéé (9201)
zzéé Creative Commons License 2006.09.24 0 0 9201
Üdv a naplopóknak!

Egy ideje olvasom az írásaitokat. Tetszenek az alkotások.
Otthon, az asszonyok, a sörösló-kollektorépítéshez hogy viszonyulnak?

Tudok egy kb. 2m átmérőjű ofszet parabolát talpastul. Gondolom pár 10 e Huf-ért megszerezhető. Akit érdekel magándan egyeztethetünk.

Gratula minden kézművesnek.
sztgyi Creative Commons License 2006.09.24 0 0 9200

Szia horvathx!

 

Ez IGEN!

Megint nőtt a ménes!

Ennek a pacinak hamarosan dolga lesz!!!

Gratulálok!

 

 

 

Előzmény: horvathx (9197)
kpl Creative Commons License 2006.09.24 0 0 9199
:-)
Garatula !
Előzmény: horvathx (9196)
horvathx Creative Commons License 2006.09.24 0 0 9198
És ilyen a makrolon tábla gumis rögzítése: sarok

Fakeco

A méréseket, hogy végezted? Ment a ventillátorod, vagy üresjáratban mérted?
Ha ment a venti, akkor hány légköbös?
Mikor azaz, hány órakor éri a nap pont szemből?

Üdv: horvathx
horvathx Creative Commons License 2006.09.24 0 0 9197
Így néz ki: kollektor
horvathx Creative Commons License 2006.09.24 0 0 9196
Ma sikerült felszerelni a söröslovat, továbbá szaunát csinálni a lakásból.
info a szokásos helyen: http://www.sorkollektor.atw.hu
fakeco Creative Commons License 2006.09.23 0 0 9195

Horvathx

 

Nagyonjo  hogy  kozzeteszed  a  mereseidet - igy osszetudunk  hasonlitani

   delelott  szinten  meregettem

 

  kulso homerseklet-  16 c

 

 kollektor  indulo homerseklete    19 c

 

  10, 37 ora           19 c

  10, 47                  50,4

   10,55                  65,7

   11,10                  77

   11,40                  8o,5

   11,5o                  83,2

    12,10                 85,2

    12,30                 88,6

     13,00                89,4

    13,20                 9o,2

    13,35                 90,6

 

    tolled  en  joval  keletebre vagyok   , 50  szelessegi fokon

   

 igazolodni  latszik , a csiszolt  dobozok  lenyegesen jobban teljesitenek

horvathx Creative Commons License 2006.09.23 0 0 9194
azaz itt: http://www.sorkollektor.atw.hu
horvathx Creative Commons License 2006.09.23 0 0 9193
Tegnap elkészült az erőmű. Ma van a szagtalanítás napja. Minden reményeimen felül üzemel. Hálás köszönet sztgyi - mesternek!!!
info itt:
kpl Creative Commons License 2006.09.23 0 0 9192
itt is lehet jókat csemegézni: http://www.nrel.gov/data/pix/
Előzmény: Bence60 (9190)
kpl Creative Commons License 2006.09.23 0 0 9191
Hétfőig derült, zavartalan napsütésű időjárás lesz, most lehetne kipróbálni hogyan is mozog az a fránya tükörkép a nap folyamán ha forgatjuk a tükröt. Én sajna nem biztos hogy oda fogok jutni, de igyekszem.
Pedig még napforduló is van, szóval a körülmények ideálisak :-)
Előzmény: NeomatiK (9188)
Bence60 Creative Commons License 2006.09.23 0 0 9190

Feltennék néhány képet kisérleti nakerőművekről:

 

 

 

 

 

 

 

NeomatiK Creative Commons License 2006.09.23 0 0 9189
Milyen rendesek az emberek, hogy nem gyűrik össze a sörösdobozt mielőtt szétdobálják :)
Előzmény: jee_c (9171)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.23 0 0 9188

Csak a felülnézeti rajzból kindulva úgy tűnik, működőképes a szerkezet, kivéve amikor már kitakarják a tükrök egymást.

Viszont amit kpl is említett a napközbeni napkelte-delelés-napnyugta között adódó Napkövetés végett nem lenne elégséges a csak függőleges tengely körüli forgatás hiába lenne az abszorbered ugyanolyan magas, mint a tükörcsík. Pl deleléskor a tükör előtti talajra irányítaná a sugarakat a tükör, lévén akkor a legkisebb az árnyék.

 

Előzmény: laca bácsi (9165)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.23 0 0 9187
Hát, hogy is mondjam... nem valami szép látvány ez a tetőre felrakott magasan álló tartály.
Előzmény: Freddy56 (9166)
kpl Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9186
"napvályú-elv"
:-)
Előzmény: laca bácsi (9182)
erbe Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9185
Már a 180 fokot megközelítő elfordulás, amit a rudazatos megoldás biztosítani tud, is értelmetlen, hiszen mindkét végén kitakarják egymást a tükrök. A folyamatos lassú járatással megoldott éjszakai visszaforgatás pedig egy, a rudazatot mozgató excenterrel is megvalósítható.
Minden további bonyolítás csak a költségeket, a hibalehetőségeket és a karbantartási igényt növeli.
Előzmény: jeriko2 (9183)
kpl Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9184
Igen, sokféle megoldás létezhet, de én biztos nem csinálnék ilyet. Túl sok a mozgó alkatrész.
Előzmény: jeriko2 (9183)
jeriko2 Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9183
Tolórúd helyett számomra szimpatikusabb a láncos megoldás. Kerékpár alkatrászekből megoldható (egyforma fogaskerekek, több láncot össze lehet fűzni). Az egészet ki lehet alakítani olyanra, hogy a tükrök teljes fordulatot képesek legyenek megtenni, így egy olyan áttétellel meghajtva, ami naponta egyet fordul, biztosítható a teljes napkövetés.
Előzmény: kpl (9173)
laca bácsi Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9182
"tengely körül 7,5 fok/óra szögsebességgel forgatott, vonalban felsorakoztatott síktükörrendszer"

Tetszik a mérnöki elnevezésed! :-)
Valóban erre gondoltam. A sok síktükör nem egy nagy mélységű parabolaívű tartóvázra lenne felsorakoztatva, hanem egyetlen vonalon. És nem a teljes rendszert kell körbemozgatni az elnyelő körül, hanem áll az elnyelő és áll a tükörtartó váz is. Csak a síktükörcsíkok forognak a tengelyükön oda-vissza.
Persze lenne kitakarás a síktükröknél. Az elnyelő és a tükörtartó fix helye szerintem előny a készítésnél.

Most esett, le hogy miért akarjátok a másik napirányt is erőltetni: az elnyelő kis felülete miatt. Pepii-nél valóban a síktükörlappal kb. egyező az elnyelő felülete, ezért kell a másik irányú mozgatás/beállítás is. Én azonban a napvályú-elv alapján ugyanolyan hosszú elnyelőre gondoltam, mint a síktükörcsík.
Előzmény: kpl (9181)
kpl Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9181
Mondjuk én pont-fókuszra és síktükrökre gondoltam, merthogy pepii is azt csinált.

Tegyük fel, hogy van egy É-felé néző fal, amin van egy függőleges elhelyezésű hosszúkás kollektor, és azt kellene tőle kicsivel nagyobb méretű tükrökkel (világosban) folyamatosan melengetni. Ez szerintem működhet É-D függőleges vetületű és a vízszintessel béta=(90-(alfa/2)) szöget bezáró tengely körül 7,5 fok/óra szögsebességgel forgatott, vonalban felsorakoztatott síktükörrendszerrel (ha délben a napmagasság alfa fok) Ekkor kell néha a delelési napmagasság változásával módosítani a tengelyek béta szögét. Ez a (9165) szerinti rajzod, ha jó nagy a távolság a tükrök és az elnyelő között. A baj az, amit erbe is írt, az árnyékolás.

Namost, ha nem sík a tükör hanem íves, az nem tudom miért jó. Mondjuk közelebb lehet a fókusz, esetleg kisebb felületre lehet tükrözni. De akkor beg melegebb lesz a célterület.

Ha a rajzod szerinti arányokat nézegetem, akkor viszont én például ott vagyok, hogy nem az eredeti tervem szerint forgatom 1/nap szögsebességgel a parabolavályút a fókuszvonalban lévő elnyelő körül, hanem feldarabolom az alutáblát csíkokra, azokat beszerelem egy forgató mechanizmusba amit elkezdek forgatni. Szerintem ez bonyolítja a helyzetemet, mert sok a mozgó alkatrész, nem biztos hogy pontos, erősebb szerkezet kell...

Több fókuszpont persze lehetséges, attól még foroghatnak szinkronban összekapcsolva a hengerekben lévő tükörcsíkok.
Előzmény: laca bácsi (9180)
laca bácsi Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9180
Egy parabola-vályú esetén a napkövetésben az egyik komponens nincs figyelembe véve, csak "bólintani" kell a vályúval.
Az elgondolásom szerint (pl. ha pepii méreteket veszek alapul :-) ) ennél az elrendezésnél sem muszály a másik irányban utánállítani, elég az amit a tükrök a vályúforma utánzásával tudnak.

Amit még bele lehet vinni ebbe az elrendezésbe, hogy egy nagyfelületű parabola egyetlen fókuszt, igen nagy hőmérséklettel "tud". A sok kis tükörcsíkot több fókusz felé is lehet irányítani, így alacsonyabb hőmérséklet érhető el.
Előzmény: kpl (9175)
kpl Creative Commons License 2006.09.22 0 0 9179
úgy tűnik jó időd lesz: http://www.metnet.hu/?q=f2
hajrá!
Előzmény: horvathx (9176)
Freddy56 Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9178

Szia kpl!

Az első pár napban nem tulajdonítottam különösebb szerepet, mert majd minden tetőn volt kollektor, de azután észrevettem, van köztük profi - gyári - és olyan is, ami tiszicsmájsztrós megoldást is rejt magában, ezután kezdtem el fotózni. Az egyiken látható, hogy csak úgy pucéran ott van a nagy tartály, hőszigetelés semmi.

Sajna a legtöbb helyen nem lehet tudni, hogy hol lakik a tulaj, akik pedig az apartmanokat váltás idején takarítják, ágyneműt cserélnek, fing..k sincs, hogy a tetőn lévő szerkezet mit tud, érdemi infót nem tudsz szerezni.

 

Amit sikerült megtudnom: a második héten volt pár rossz nap, amikor sokat volt felhős az idő, viszonylag keveset sütött a nap, és pár nyaralótársunk panaszkodott, hogy nem volt meleg a víz az esti tusolásnál. (Mi egy olyan helyen voltunk, hogy elektromos vízmelegítő biztosította a fürdéshez a vizet). - Ebből két dologra lehet következtetni: vagy alulméretezték a tárolót, vagy voltak, akik a kelleténél több vízben pancsikoltak, nem gondoltak másokra. (itt megint előjön az optimális eset figyelembevétele, a számítások fontossága!!!).

 

Ez a kollektor fotók gyüjtése egészen jó ötlet! Még nem tudom, hogy jövőre hova megyünk, de ott is lefotózom majd a kollektorokat.

 

Üdv.:

Freddy

Előzmény: kpl (9172)
Himző Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9177

Sziasztok Naplopók !!!


Nézem folyamatosan a fórumot , hát itt csodák készülnek .

Azért irok , hogy a Vaterán van egy 4m3 -es TARÁLY 20 rugóért

üzemanyag tartály néven fut.
Hátha érdekel valakit .


Tovabbi jó melót a Csapatnak , udv Himző.
horvathx Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9176

Lehet a hétvégén jól befűtök ;)))))))))) http://www.sorkollektor.atw.hu

 

persze ha nem esik az eső

kpl Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9175
No, ez az előző kiegészítés első tagmondata nem túl szerencsés :-(

Helyesen:
A tükrök forgástengelyének az őszi és a tavaszi napfordulón merőlegesnek kell lennie a Nap látszólagos pályájára, egyébként legalább hetenként az etől mért nappálya-magasság eltérésének felére utánnállítandó.
Előzmény: kpl (9174)
kpl Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9174
kiegészítés:
a tükrök forgástengelyének nyilván merőlegesnek kell lennie a Nap látszólagos pályájára, tehát legalább hetenként utánnállítandó
Előzmény: kpl (9173)
kpl Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9173
Elsőre jó!

A Nap az égen egy óra alatt látszólag 15 (360/24) fokot mozdul el, merthogy a Föld ennyik fordul el alatta. Ha egy tükröt használok, akkor annak a tükörnek egy óra alatt 7,5 fokot kell fordulnia ahhoz, hogy a célpont ugyanaz maradjon. Mivel tökmindegy hogy ez a tükör hol van, ez igaz minden, adott pontra tükröző tükör esetében, tehát akár egy egyenes mentén is lehetnek. A lényeg, hogy a szögsebességük azonos, ergó a rajzod fogaskerekeivel is átvihető.
De jobb a tolórúd.
Előzmény: laca bácsi (9165)
kpl Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9172
Szia Freddy!

Nagyon tetszenek a fotóid!! Úgy tűnik a görög Parti Őrség más/trükkösebb technikát használ mint a mezei hellének, ők tudják(?) miért :-)

Komolyan szöget ütött a fejembe, hogy akár országonként is lehetne gyűjtögetni a kollektorok fotóit. Ergó, ha a tőlünk akár roszabb adottságú terepen találunk kollektormezőket, és kiderül, hogy ott érdemes ilyesmivel foglalkozni, akkor talán nálunk is nagyobb lesz a lelkesedés...

Tehát egy újabb felhívás a már meglévő mellé:
Aki akármerre/valamerre jártában napkollektorokat lát, próbáljon szóba elegyedni a tulajjal és kideríteni, hogy az a cuccos mire van használva, hogyan van megelégedve vele, meg ilyesmik. Ha a tulaj megengedi, akkor fotózza le a lényeges részeket.

Ha nincsenek nyelvi problemák, bíztassa a tulajt hogy jöjjön ide, mert egy csomóan szeretnének kérdezni tőle ezt-azt.
Előzmény: Freddy56 (9169)
jee_c Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9171

Sörösdoboz történetek.

 

Egy kis boltban, ahol vásárolni szoktam, és ahol dobozos sört is árulnak, megemlítettem az eladónak (akivel szoktam egy-két mondatot beszélgetni), hogy én gyűjtöm ezeket. Ő nagyon rendes volt, és - kis rávezetéssel - felajánlotta, hogy szól, hogy ne dobják a kukába a dobozokat, és ő majd gyűjti. Ennek persze nagyon megörültem. Még azt is felajánlotta, hogy kimossa a dobozokat, de persze ezt nem fogad(hat)tam el. Ezután megemlítettem neki, hogy napkollektort csinálok belőle majd. Ezt hirtelen nem értette, és mondatm, hogy nappal múködő vízmelegítőt (nem tudtam máshogy elmondani, még ha nem is pont az). Ekkor megkaptam, hogy "Maga olyan okos ember, igaz?".  :) Hát erre hebegtem, habogtam, de minden esetre vicces volt. :)

 

Ez után a HÉV megállóban "szent őrült"ként összeszedegettem az eldobált dobozokat. Sötétben, gyengén kivilágított állomáson a bokrok alól ez nem volt egyszerű. Ahogy már indultam tovább haza, elmentem egy padon ülő fiatalember mellett (vagány,valamelyest  kigyúrt), aki ahogy mellé értem már nyújtotta is a kezében levő már kiürült dobozt. :)

 

Szóval kalandos dolog ez a gyűjtögetés, és egyben mulatságos is. Ma megyek majd először a vboltba, és megnézem mennyi doboz gyűlt össze.

 

"... mert nem nyerítenek még a házunkon a söröslovak."

-ismeretlen költő a XXI. század elejéről

laca bácsi Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9170
Köszi. Persze, tudom, hogy lehet egyszerűsíteni a forgató-szerkezeten.
Sokkal inkább érdekelne, hogy a geometriában nem tévedtem-e valahol.
Előzmény: erbe (9167)
Freddy56 Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9169

 

 

 

   a második képen egy közintézményi kollektor van, ez csak az egyik fele a kollektorsornak, ez volt az egyetlen, hogy nem láttam kívülről tartályt.

Üdv. mindenkinek

Freddy

Freddy56 Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9168

Itt főleg az első képet ajánlom a figyelmetekbe, annak is a bal oldalát, két vályúszerű részben van a két vastag cső!

 

 

 
erbe Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9167
Ha a borzasztóan bonyolult áttételrendszer helyett csak tengelyre teszed a tükröket, egy rúddal v. lánccal összekötöd őket, a rudat meghúzva - tolva a tükrök egyszerre fordulnak. A rudazattal elérhető maximális elfordulási szög legfeljebb a kora reggeli-késő esti tartományt nem tudja befogni, amikor amúgyis olyan a beesési irány, hogy a sorban álló tükrök már egymást takarnák.
Előzmény: laca bácsi (9165)
Freddy56 Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9166

Sziasztok!

 

  

Sajnos letelt a nyaralás, de hoztam pár képet.

   Van ezek közt eredeti gyári is, meg olyan is, aminél látszik egy kis barkácsolás is.   . Ezen kívül még 4 képet küldök.
laca bácsi Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9165
Látva pepii hatalmas alkotását, elgondolkodtam, lehet-e másként is napot követni?
Leginkább a nagyméretű tükörtartó váz mozgatása rémisztett el...
A következőt fundáltam ki:

A tükröknek nem kell a parabolaíven elhelyezkedni, lehetnek egy egyenes mentén, de ekkor külön-külön kellene forgatni azokat.
Ha azonban minden tükör végére egy-egy kereket helyeznék (plusz egy forgástovábbítót), az egymás mellé helyezett tükörlapok (csíkok) egyszerre mozgathatók lesznek, csak a szélsőt kell hajtani. Ennek az elrendezésnek az előnye lenne, hogy síkban/táblában elhelyezhető és nem kell a tartószerkezettel együtt mozgatni a tükröket, csak forgatni.
Egy kis geometria után azt is igazolni látom, hogy a kezdeti "minden tükör máshogyan áll a fókusz felé" a forgatások után is a fókuszba mutatnak. (A tükrök távolsága egymástól elhanyagolható a beeső fénysugár szögének változásához.)
fakeco Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9164

Hali

Ugytunik   nem  ez a tartalyos  megoldas volt  az  evszazad  uzlete,

  vannak  ilyen tartalyos  megoldasok  hocserelovel  es drain  back  szisztemmel  egybepitve  ,  cirka  500 usd- aron

erbe Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9163
Egész egyszerűen ez a szerkezet nem erre való!
Arra jó, hogy nyáron lefürödjél belőle, de télire vízteleníteni kell. Hosszú távú használatra teljesen át kellene alakítani. Tetőre téve minimum a tároló tartályt fokozott hőszigeteléssel 1 kiegészítő tető alá kéne bújtatni, v. valamilyen módon épületen belül elhelyezni. Ezzel még mindig nincs megoldva a csövek fagy- ill. vízmentesítése szükség esetére, ami csak a szerkezet fejreállításával megoldható.
Ezúton fel is hívnám mindenki figyelmét! Ha vett ilyent és télen nem fűtött helyen tárolja, buktassa hanyatt, hogy a csövekből a maradék víz legalább a tartályba hátracsurogjon!
Előzmény: GAtesz (9162)
GAtesz Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9162
Esetleg tehetnék bele fagyállót. Na nem töményet, csak úgy módjával. Vagy mittudomén. :)
GAtesz Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9161
Na akkor szopás van.
Előzmény: Robz (9159)
GAtesz Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9160
Azt szokták mondani, hogy a puding próbája.. Az énszerintem a vákumcsövekben nem fagyhat be a víz.

De egyébként van igazságod. Nekem sem tetszik kurvára ez a megoldás. Ez egy hosszú történet. Ami nem publikus. Majd elmesélem.(neked)
Előzmény: Bence60 (9158)
Robz Creative Commons License 2006.09.21 0 0 9159
És mi történik, ha a szivattyú esetleg meghibásodik, esetleg áramszünet van, stb?
Előzmény: GAtesz (9150)
Bence60 Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9158

Ez a rendszer a mi klimánkon csak nyáron medencefűtésre, vagy kempingben melegvízellátásra való. Van esély rá hogy a csövekben befagy a víz, hiszen a gravitációs keringés nem működik. Télen csak fogyasztani fog nem termel.

Sajnos az ilyen megoldások miatt fog elmenni az emberek kedve a napenergiahasznosítástól:-(

Előzmény: GAtesz (9156)
peterch Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9157
Udv, GAtesz! Nekem ilyen kombinacioval nincs tapasztalatom. Amennyiben tenyleg nem fagy be,mert keringeted a vizet,akkor o.k..Csak nem tudom,hogy a teli idoszakban,amikor atlagosan 50 ora korul van a napos orak szama /december ,januar/, mennyire efektiv a rendszer. Nalunk Pozsonyban is van egy ceg, aki arusitja ezeket a kivitelu napkolektorokat /Antikor tartaly szigetelve,vakumcsovek,tartoszerkezet,futopatron/. Nekem is ez volt az elso kerdesem ,hogy nem-e fagy be. Ok azt allitjak, hogy nem. A valaszuk a teli mukodtetes gazdasagossagara nagyon kodos. A futopatron rasegit volt a valasz. Arban nem volt rossz,200literes tartallyal 38000Szkk korul komplet szett. Peter.
Előzmény: GAtesz (9156)
GAtesz Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9156
Csak sima csövek. Nincs heat pipe.
Vélemény?
Előzmény: Bence60 (9155)
Bence60 Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9155

Szia !

Heat-pipe rendszerű, vagy víz van a vákuumcsövekben ?

Előzmény: GAtesz (9154)
GAtesz Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9154
Nem volt tartozék. Csak a sima álló láb volt hozzá , azt alakítottuk át. És csináltunk hozzá tartót amit a tetőszerkezethez fogattunk. A "nagyon korrekt" -et ugye viccnek szántad? :) mert amit én eddig láttam az mind mega gagyi volt.
Előzmény: sztgyi (9153)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9153

Szia GAtesz!

 

Már az eddigiekért is köszönet!

És a további tapasztalatoknak itt nagyon örölünk!

A tartószerkezete tartozék volt?

Én csak olyan "földön álló", de nagyon korrekt állvánnyal láttam ilyeneket.

 

Előzmény: GAtesz (9152)
GAtesz Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9152
Már miért menne egész éjszaka a szivattyú? Csak addig megy míg nem melegszik fel a cső egy kicsit. Az igaz hogy a nappal összegyűjtött energia egy része elveszik, de valamit valamiért. A folyók igaz hogy télen befagynak, de azokon nincs vastag polifoam szigetelés... és a cső is szigetel egy kicsit mert alupex cső.
Egyébként durva lenne, ha keringetés ellenére befagyna a víz. A tartályban mindig lesz melegvíz. Ha pedig mondjuk a tartályban lehűlne annyira a víz hogy fagyveszélyes legyen (amit kizártnak tartok) arra az esetre ott van benn egy elektromos fűtőbetét.
Végszó: nem az enyém a kollektor, én csak felszereltem, de a tapasztalatokat megosztom veletek. :)
Előzmény: horvathx (9151)
horvathx Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9151

Így már értem. Köszi. Tehát télen minden este napnyugtától napkeltéig menni fog

a keringető szivattyú, hogy ne fagyjon be. Bár télen a folyók is befagynak, igaz csak a tetejük, de a csövek átmérője nem túl nagy, így van rá esély hogy abban is befagyjon a víz az áramlás ellenére, vagy gyorsan kell kerigetned, vagy fűteni kell a rendszert ;)) amit nappal megtermel annak egy részét este elvesztheted.....

Kíváncsi vagyok a téli tapasztalataidra! Üdv horvathx

Előzmény: GAtesz (9150)
GAtesz Creative Commons License 2006.09.20 0 0 9150
Nem, mert a visszatérő csövön, ott ahol várhatóan a leghamarabb lehűl a cső van egy hőmérsékletérzékelő szonda , és ha lehűl 3C fok alá, akkor elindítja a keringetőszivattyút. A csőben megmozdul a víz, és nem tud befagyni.
Előzmény: horvathx (9149)
horvathx Creative Commons License 2006.09.19 0 0 9149

Este mikor nagyon mínusz van, a nap meg nem süt, akkor sem

fagy be a víz a csövekben?

Előzmény: GAtesz (9148)
GAtesz Creative Commons License 2006.09.19 0 0 9148
Víz,Nem,Igen. :) másegyéb? :)
Előzmény: horvathx (9147)
horvathx Creative Commons License 2006.09.19 0 0 9147

Mivel van feltöltve? Télen nem fagy be? A tartály hőszigetelt?

 

Ennyi kérdés elég lesz egyszerre....    ;)

Előzmény: GAtesz (9146)
GAtesz Creative Commons License 2006.09.19 0 0 9146
Na szóval az előbb ezt akartam:

GAtesz Creative Commons License 2006.09.19 0 0 9145
Hopp hopp...
horvathx Creative Commons License 2006.09.19 0 0 9144
Látom pang itt a téma
Egy kis kedvcsináló, nézzétek meg: http://www.devilducky.com/media/50660/
horvathx Creative Commons License 2006.09.19 0 0 9143

Sanzistift

Köszi, már ugye megoldódott. Próbálkoztam én is Tesós cuccal de nem volt megbízható. A kivágóm képe (amit úgy gyártattam ) fent van a blogon.

 

jee_c

 

Gondoltam rá én is. Jelenleg ugye csak azon a 70mm-es szakaszon nincs szigetelése az alu profilnak ahol a sörösdobozok vannak. Úgy gondoltam két réteg hőtökor talán elég lehet oda.

 

fakeco

 

Kénytelen leszek befejezni ;))) ugyanis két nagy lyuk van a szobánk falán ;)))

Mivel az egyik hétvégén megcsináltam a faláttörésekez, nagy műanyag csöveket szépen méretere vágtam és befalaztam, no meg a szoba felől bevéstem a vezérlésnek és egyéb kábelezésnek a csövezést.

Csiszoláshoz nem fogtam, mert mikorra ez a téma itt kezdett kibontakozni a sörösoszlopaim már készen voltak, ugyan ez a helyzet a perdítőkkel is.

Végülis ha kikristályosodik, hogy a csiszolt doboz és a festés (tinta vagy akármi),

jobb eredményeket hoz a télen, akkor jövőre lecserélem a dobozokat. A sörösdobozokat nem dobom ki azóta sem, hanem gyűjtöm tovább, ki tudja mit hoz a jövő.....

A sziloplasztos hőtükör ragasztás: nem tudom , valahogy rögzíteni kellett a hőtükröket, lehet hogy csavarozni kellett volna a farosthoz?

Előzmény: Sanzistift (9142)
Sanzistift Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9142
Olvastam a blogban, hogy kivágóproblémád van. :(
Ha olyan, amire gondolok, akkor az itteni tecsóban hegyekben áll, tudok neked venni.
Dobj fel ide egy képet róla. :)
Előzmény: horvathx (9132)
Sanzistift Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9141
Én fogom csinálni így.
Már tervezem a kivágószerszámot, igyexem olyanra csinálni, hogy könnyen megépíthető legyen. :))
Előzmény: fakeco (9139)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9140

Szia Freddy!

 

Végre itthon!

Lesz mit olvasnod a Topikon!

Közel 1000 (ha jól számol a gép 891) hsz amivel le vagy maradva! Én a számot az utolsó hozzászólásodtól vettem. Lehet, hogy mégiscsak 400, mert arról nem árulkodik a zindex, melyiket olvastad indulás előtt :)))

Bár ne ezzel foglalkozz, hanem meséld el, mielőtt elfelejted, mi mindent láttál naplopásilag!

A beköszönésed is érdekes! Az is lehet, hogy az a tartály mégiscsak hőszigetelt, a tetejéből gondolom, ahol úgy néz ki, mintha a burkolatot megbontotta volna vagy az idő (elöregedett, meggörbült) vagy az időjárás (pl. egy kis szél).

Az is érdekes, hogy a parabolavályú nem csillog mint a Salamon t..., lehet ez egy új technológia? Vagy csak belerakódott a kosz ezer éve?

 

Előzmény: Freddy56 (9137)
fakeco Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9139

Horvathx

 Gratula  a tortenesekhez, ha nemvigyazol  meg  a hidegek  bealta elott keszlesz a szerkezet  ))))))))

  A csiszolasra  csak  a nagyon  elkotelezettek  valalkozzanak,   igazi  sziszifuszi  melo, nyilvan  lehetseges  jelentos  nyereseg  elerese, csak  kerdes  mennyi  az  annyi

 meg  ketto  dolog-  perdito ,szerintem  jobb megoldasnak  tunik  a doboz  aljat  felhasitani  es  ott  kialakitani  a perditot- valaki  mar  csinalta ezt  a megoldast

  a  masodik-  valahogyan   kikellene hagyni  a technologiabol  a  sziloplasztos  ragasztast- csupa hohid a doboz  ebben  a formaban,  valami  egyszeru  jo  kis  otlet  kellene

fakeco Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9138

Hali

 A

szogletes  tartaly  erosen  hasonlit  valami os   termoszifonra

Freddy56 Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9137

Sziasztok Topiktársak!

 

Tegnap hajnalban értem haza onnan, ahol szinte minden háztetőn lopják a Napot. A baloldalon egy - szerintem barkács - megoldás látható. ( a jobboldali, mint általában a legtöbb tetőn: gyári, de a másiknál a nem szigetelt tartály, és a parabolára emlékeztető vályú miatt tiszicsmájsztrós megoldásra gyanakszom. Majd megpróbálom a képet kivágni, nagyítani, úgy feltenni, de ezt most csak úgy, érdekességképp feltettem a topikba.)

Jól kib..k velem, 1-én elmentem, és azóta több, mint 400 hozzászólás volt, most nem győzöm végiolvasni, mi történt 17-ig.

Üdv. Mindenkinek:

Freddy

NeomatiK Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9136
Akkor jól láttam, hogy két réteg farost lemez van a kollektorodban. Ez bizonytalanított el egy kicsit. Ezért volt a kérdésem.
Előzmény: horvathx (9132)
Vasalat Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9135
A napenergia az jó !!!
jee_c Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9134
Még valami: jól láttam, hogy nem szedted (csiszoltad) le a festékréteget a dobozokról?
Előzmény: horvathx (9132)
jee_c Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9133

Az oldalát (aluminium) nem kellene szigetelni? A fém jó hővezető, így arra sugározza kifele az értékes "naftát".

Persze, ha visszaverő felület az oldal, akkor nem melegedik annyira, így kisebb a veszteség. Olyasmire gondoltam, hogy hasonLÓan lehetne megcsinálni az oldalát, mint a hátlapját, szigetelés ügyileg, kultúrálódásilag.

Előzmény: horvathx (9132)
horvathx Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9132
Faltól a Napig!

0.6 horganyztott lemez (még nincs felrakva)
3.2 farost lemez
5cm üveggyapot
3.2 farostlemez
hőtükör
sörösdoboz
3mm tömör polikarbonát
és a NAP

;)))
Előzmény: NeomatiK (9130)
kpl Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9131
Dehogynem! Mindenki komoly dolgokkal foglalkozik !
Fúr, farag, összerak, kipróbál, tanulságot összesít és leír !!

Különben hogy lesz így Napkommandó ?!?!?!?!?!?
Előzmény: sztgyi (9121)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9130
Mi a rétegrend kívülről befelé azaz hátulról előre?
Előzmény: horvathx (9124)
kpl Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9129
Én meg úgy, hogy lassan készítem a linket!
Pontosabban, majd ha kész lesz akkor gyorsan megcsinálom, addig meg drukkolok :-) Persze ilyen segítőkkel szinte magától összeáll a cuccos :-)
Előzmény: horvathx (9124)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9128
Írjuk tele szmájlikklal a topikot és nő a hozzászólások száma, bár nem túl olvasmányos :)
Előzmény: jee_c (9126)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9127

:-DDDDD + :-(((((

Előzmény: sztgyi (9123)
jee_c Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9126
:)
Előzmény: sztgyi (9123)
jee_c Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9125

Nocsak, milyen patent kis blog ez! :)

 

Sörkollektorral hajrá! Nekem még csak a dobozok gyúlnek, egyelőre.

Előzmény: horvathx (9124)
horvathx Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9124

Ez így van! Én már így állok velük: http://www.sorkollektor.atw.hu

 

 

Előzmény: GAtesz (9122)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9123
Nehogy valami böszmeséget elkövessünk! (prece=perce) :)
GAtesz Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9122
Mindenki dolgozik a nap-csapolólján! :)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.18 0 0 9121

Mi van?

25óra 30prece semmi?

sztgyi Creative Commons License 2006.09.17 0 0 9120

Elszállt a Conrád!

 

Ez is drágább lett egy ezressel!
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.17 0 0 9119

Megnéztem a képét is, -68,2°C-ot mutat a második képen, holott a specifikáció szerint -50°C-ig mér. Résen vagyok! :))

 

Előzmény: sztgyi (9116)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.17 0 0 9118

Ezek szerint te is játszottál az új szerezeménnyel! :-)

 

Előzmény: kpl (9115)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.17 0 0 9117

Igen, pont ilyen! Látom, 3000 Ft-tal már drágább. Végre csináltam egy jó vásárt - remélhetőleg :)

Amikor vettem, akkor néztem a német Konrád árait is az interneten és ott drágább volt a hazainál, nem is értettem, hogy lehet ez. Kb most lehet egyárban, bár nem néztem most meg a német árát. De sejtettem, hogy esetleg fogják emelni az árát.

Előzmény: sztgyi (9116)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.16 0 0 9116

Neomatik!

Ilyen a Te IR Hőmérőd? Nézd meg az árát!!!

Előzmény: NeomatiK (9114)
kpl Creative Commons License 2006.09.16 0 0 9115
Bele tudom látni a MODE feliratot simán. Ebből az következik, hogy ha ezt a gombot nyomkodja fakeco kollega, akkor hol a minimumot, hol a maximumot, hol az aktuálist mutatja a kijelzőn.

Azt hiszem ez egy hasznos műszer lehet, főleg a méréshatárok meg a kellemes kinézetű szonda miatt.

Jut eszembe, sikerült kölcsönkapnom egy Raytek MINITEMP hőmérőt :-)

off
Jobb híján szétlövöldöztem a házat, meg az udvart meg ami jött. Tök jó :-))
Tegnap a derült ég minusz 8-9 fokos volt, most borultnál plusz 10 környéke, de van ahol egy-két fokkal melegebb, van, ahol ennyivel hűvösebb... Vannak meglepő értékek, de közelről egészen jól mér.
on

Előzmény: NeomatiK (9114)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.16 0 0 9114
Az inkább MODE-nak néz ki.
Előzmény: kpl (9112)
fakeco Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9113

KPL

 

  Tapfesz- 3 v- 2 db ceruzaelem -kb 1 ev

   mereshatar  .    - 40 c      + 200 c

  minimum  es  max  homersekletet  tarolja

 

  kb  80 cm

kpl Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9112
Az a hosszú tüske tehát egy hőmérő érzékelője? A jobb szélső gomb nem jól látszik, mit tud? Ha INDOOR van ráírva, akkor a fehér dobozban is van egy hőmérő? Hány méteres a madzag?
Előzmény: fakeco (9109)
fakeco Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9111
kpl Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9110
Ez nem is olyan rossz ötlet, de másképpen kellene csinálni :-))

A Napkommandónak először is az lehetne a tagja, aki már összerakott saját célra egy megfelelően dokumentált rendszert, ami ugye nyilván működik is, tehát valamit alkotott. Ha valaki bejelent és dokumentál egy új rendszert, akkor előbb-utóbb a Napkommandó éppen ráérő tagjai (minimum x százalék) felkeresik, és ünnepélyesen felavatják a cuccost. Ott lehetne fotózni, faggatózni, meg sörkollektor alkatrészeket előállítani, meg lehetne körbetáncolni az új napnyelőt. (Az alkatrészeket az igénylőknek el kell spajzolni)

Ehhez az elején elég lenne egy kisbusz, de pár hónap múlva... :-))

Szóval semmi felhajtás meg feltűnés ;-)
Előzmény: NeomatiK (9108)
fakeco Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9109

hali

  Na  vegre  sikerult  lonom  1 ilyen  eszkozt

 

 

NeomatiK Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9108

Megérkezne a Napkommandó pepiihez! :-D

Rajtaütésszerűen kivágódnánk a járműből ezüstösen csillogó védőruhában mindenféle kütyükkel, csövekkel, szivattyúkkal, szigetelésekkel, szelepekkel felszerelve; sárga-fehér csíkos szalaggal elkerítenénk a területet.

Előzmény: kpl (9106)
kpl Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9107
off
egy hibám (target=blank) kilőve, elvileg most már nem kéne villognia... legalábbis az opera észhez tért
on
Előzmény: kpl (9103)
kpl Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9106
Kéne valami kisbusz ;-)
Előzmény: NeomatiK (9104)
kpl Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9105
Magamtól nem keresgéltem volna arrafelé, de ha már ajánlottad megnéztem. Egyelőre jó, tehát köszönöm a többiek nevében is a tippet!
Előzmény: NeomatiK (9102)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9104

Bizony bizony furdalja az oldalamat a kíváncsiság, hogy az abszorberen mekkora felületi hőmérsékletet tud produkálni az erőműved!

Mondtam már, hogy van infrás hőmérőm? :)

Előzmény: pepii (9093)
kpl Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9103
of
mozilla tiltott felugró ablakokkal, rákattintva a flashblock-ra viszi akár win98, akár xp home-prof és linuxon is.
Tehát lehet hogy nagyonfriss iexplorerre és követőire van kihegyeződve a problema.
on

számukra, meg egyébként is, aki hallja adja át: irány az extra.hu, legalábbis addig amíg el nem kezd az is villogni ...
Előzmény: k8n (9099)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9102

Felejtsd mán el ezteta www2-őt! :) Csak villog állandóan. Egy kis reklám megéri a lelki békét.

Amúgy látom, hogy regisztráltál az extrára! Jól tetted! Remélem, én adtam az ötletet a korábbi ajánlásommal, ennyivel is hozzájárultam a napenergia népszerűsítéséhez :-) Az tény, hogy az ingyentechnológiához, know-how-hoz a "freeweb" kifejezés jobban passzol, de az "extra" se rossz!

Előzmény: kpl (9100)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9101

Köszi a leírást. Ez az egyéves szavatosság egész jó érték, kevesebbre saccoltam volna.

Furcsa, hogy a 9V-os hőmérő extrém mód rövid ideig bírta.

Előzmény: sztgyi (9091)
kpl Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9100
húúú, operával is rettenetes :-(
addig amíg nem rendeződnek a technikai problemák: http://napenergia.extra.hu/
Előzmény: k8n (9096)
k8n Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9099
off
Firefox 1.5.0.6 -al simán működik. IE 6. sp2-vel villog.
Több böngésző nincs nálam telepítve. Én megnéztem IE alatt is mert a forrást bemásoltam a webszerkesztőbe, csak a táblázat nem lett jó. A másik link amit sztgyi adott IE alatt is megy.
on
Előzmény: kpl (9098)
kpl Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9098
Panaszokkal tessenek a freeweb megfelelő elérhetőségéhez fordulni.
Előzmény: k8n (9096)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9097

Köszönöm kpl-nek a segítséget!

 

Sajnos, a már sokszor emlegetett probléma, hogy egyes böngészők, vagy azok beállításai okozzák ezt a villózást. Nálam az IE-vel, ha kihagyom a 2-t a www után bejön a hírdetés, és az oldal is rendesen. Próbáljátok ezt ki:

 

http://www.freeweb.hu/napenergia/gyak/szp/sztgyi_k1.htm

 

Semmi újat nem találtok, csak összefoglaltam azokat a fontosabb dolgokat, amik a leírás óta történtek. És kpl feltette a sörkollektor mellé, hogy egy helyen olvashatóak legyenek!

 

Előzmény: kpl (9095)
k8n Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9096
Nem olvasható a kiegészítésed, villog. valószínű areklámbanner hiánya okozza.
Előzmény: kpl (9095)
kpl Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9095
sztgyi-féle kiegészítések olvashatók itt: http://www2.freeweb.hu/napenergia/gyak/szp/sztgyi_k1.htm
fakeco Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9094

Hi -Pepi

  A szelektivnek   valahol  nyilvan van   hohatara- Boatist kellene  meginterjuvolni-

 lehet  600-650 c  matt  fekete is megtenne, fustolo  deszka,  azmar  valami -

  75 W normal izzo  feluleti  homerseklete  cirka  160 c   de ottmeg nemnagyon  porkolodoi  a deszka

pepii Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9093
szia!

a szelektiv festek nem rossz otlet. hol lehetne beszerezni? es menyiert?
nekem m2-re kellene. legjobb lenne, ha spray formaban is lehetne kapni

sajnos nem tudom merni a homersekletet az abszorber elott nincs mivel. 1 deszka viszont siman meggyulad elotte ugy 1 perc utan. addig nehezen kezdodik el a fustoles amig meg nem feketedik aztan, ha leveszem hagyom kihulni es ismet visszateszem 5-10 masodperc es maris ontja a fustot.

a teglafalasnak 2 fo hatranya van a jelenlegi megoldassal szemben.

1 egesz nap nem tudnam vetiteni ra a fenyt ill csak par oran keresztul idealisan elotte es utana mar nagyon ferden erkeznenek a sugarak a tukrokre.

2 ilyenkor megnone a fokusztavolsag is es ezzel a veszelyes zona is. ha megbolondul a masina (kikapcsolas utan kalibralja magat, vagy csak lefagy) a teglafal tavolsagaban ill 2-3 m-rel tavolabb is tamad a "szeeeeeeeeeeeep nyari nap"
Előzmény: jeriko2 (9090)
pepii Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9092
attol tartok, hogy a hatso oldal tobb veszteseget okozna telen leuvegezetten mint nyereseget.
Előzmény: EBL (9088)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9091

Szia NeomatiK!

 

Nos, kezdjük a "drágábakkal"

 

A Conrádtól származó 115452 rend. számú -50 - +150°C közt mér, 1db 9V-os elemmel működik. Kitt formában kapható, össze kell építeni, és nem árt, ha egy kapcsolót tesz rá az ember, mert szerintem nagyon zabálja az elemet. Igaz, azt írják róla, hogy fogyasztása 1mA. De szerintem több. Az első 9V-os elemről nem bírt ki két hónapot. (Azóta kikapcsolom, ha nem mérek vele.) A 9V-os elem nagyon drága!

 

A sorban a következő Conrádos szintén, rend sz. 195715. -10 - +110°C közt mér. 1db AA méretű ceruzaelemről megy. Azt írják róla, hogy az elem minimum egy évig működtetiÉs a kijelző is folyamatosan megy. Ez az, amelyik kiegészítve néhány kapcsolóval és nyomógombbal minimumot és maximumot tárol.  Nem kapcsolom ki, folyamatosan mér. Ez szerintem nem rossz! Én erre kapcsolót nem szereltem, ha nem kell, az elemet ki kell/lehet venni.

 

A többi, az OBI akciókból származók szintén 1db elemmel műxenek, de AAA méretűvel. Szerintem ezek is kibírnak legalább egy évet. Lényegében folyamatosan mérnek, kivéve, ha kiszedem az elemet, mert valami máshoz kell. Kikapcsolni az elem kivételével lehet.

 

Talán két hete jártam egy OBI-ban, és láttam 900Ft körül ilyen külső-belső hőmérőt. Semmi akció nem volt akkor - ezekből legalábbis. Alakja az a háromszögű prizmás, fekete műanyag tokozású. -30 - +70°C közt mérnek.

Előzmény: NeomatiK (9086)
jeriko2 Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9090
Szia Pepii!

Pár ötlet:

- Bence60-hoz hasonlóan én is a radiátorra voksolnék. Viszont érdemes lenne lecsiszolni, szelektív festékkel lekenni - ekkora méretben talán nem olyan nagy munka.

- Mérted már a hőmérsékletet az abszorber előtt? Szerintem annyira extrém hőmérséklet nem alakulhatna ki, hogy pl. az alu elfollyon, mivel nem egy pont a fókusz.

- A mechanikai problémákat át lehetne hidalni azzal, ha fixen telepítenéd valahova az abszorbert (téglafalra pl), és csak a tükröket mozgatnád úgy, hogy mindig oda sugározzanak (bár ezzel bonyolódna a forgatási és vezérlési mód). Így viszont lehetővé válna a drain back. Viszont ügyelni kellene arra, hogy előbb a keringetés induljon be, csak utána állítsd fókuszba a szerkezetet.
Előzmény: pepii (9083)
erbe Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9089
1* felület egyik oldalon, 40* felületről beeső energia a másikon. Ha jó a keringetés, intenzív hőelvonással a lesugárzást meg lehet akadályozni, esetleg még meg is éri.
Lehet, hogy egyszerűbb még 5-6 tükröt szemberakni?
Előzmény: EBL (9088)
EBL Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9088
"a hatso oldala termeszetesen szigetelve lesz kb 15-20 cm uveggyapottal."

És ha a hátsó oldalt is lefestenéd matt feketére? Akkor az is gyûjtené a meleget. (Esetleg az egész radiátort két uveglap közé lehetne tenni)
Előzmény: pepii (9074)
laca bácsi Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9087
Meghajlok az "üvegtelen" érvek előtt! :-)
Valahogy mindig csak a merőleges beeső fényre gondoltam, pedig pepii szerkezetében a síktükrök és a elnyelőLAP miatt valóban sok oldalról jövő fény is van.

Ha a doboz mélyére eldugja az elnyelőt, akkor jót tesz a hőveszteségnek. De ilyenkor az oldalról jövő fény hogy jut el hozzá? Szerintem útban lesz az oldalfal...
Előzmény: Bence60 (9082)
NeomatiK Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9086

Szia sztgyi!

 

A digitális hőmérőid mennyi ideig bírják az elemmel? És milyen, hány darab elem való bele? Ugye állandóan (éjjel-nappal) mér és olynakor a kijelző is be van kapcsolva?

kovtam Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9085

"Meg lehetne próbálni egy aluminium radiátort feltenni abszorbernek (RADAL). "

 

Koncentrált napfénybe nem tennék alumíniumot. 400oCfölött garantáltan károsodik, 650oC körül el is folyik.

A legkisebb műszaki hiba esetén csere az egész. A vas kibír úgy 800oC-ot károsodás nélkül.

Előzmény: k8n (9084)
k8n Creative Commons License 2006.09.15 0 0 9084

Szia pepii !

"most ebben a formaban a legegyszerubb megoldas a az abszorber sulyanak csokkentese."(9083)

Meg lehetne próbálni egy aluminium radiátort feltenni abszorbernek (RADAL). ameddig az acélemez fajsúlya 7,8 kg/dm3 addig az aluminium fajsúlya csak közel 1/3-a, 2,7 kg/dm3. Igy az önsúly jelentősen csökenthető cca. azonos mennyiségű hőhordzó folyadék mellet. Valahol kellene szerezni egy bontott alu radiátort és szétberhelni a te igényeid szerint. De hát ez csak kívülálló kibic okoskodása, ötlet. Minden a Te lehetőségeidtől függ.

Előzmény: pepii (9083)
pepii Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9083
teljes mertekben igazad van a felfogatassal kapcsolatban (is) en is mashogy csinalnek par dolgot, ha most epitenem. majd a kovetkezo jobb lesz:) most ebben a formaban a legegyszerubb megoldas a az abszorber sulyanak csokkentese. szerintem az a 150-200kg tukor amit meg ra tervezek messze nem huz rajta anyit mint az 5m-es kar vegen huzott az a 35 kg tulsuly.
Előzmény: erbe (9077)
Bence60 Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9082

Szia !

Az én szavazatom:

- lapradiátor (az autóhűtő áramló levegőnek ad le hatékonyan hőt, itt viszont sugárzó hő felfogásáról van szó)

- üvegfedés nélkül (szórt fényt valóban kevéssé tud hasznosítani ahogy sztgyi kifejtette, ha viszont süt a nap akkor az elnyelési hatásfokból sokat elvesz a reflexió, legalább is többet mint a visszasugárzási veszteség)

- szélvédett kivitel (Ha a lapradiátor egy doboz alján csücsül, a légáramlat nem sodorja le a hőt a felszinéről, így működnek egyébként a nagy naperőművek is.)

- semmiképp sem drain-back, mert mire beindu l a lapradiátor hőmérséklete megszalad.

Előzmény: pepii (9075)
Bence60 Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9081

A "sima vákuumcsöves" kifejezés több különböző konstrukciót is jelenthet:

1. Thermoszifon: víz van a vákuumcsőben ami gravitációs úton szállítja a meleget.

    Hátrányai: kevésbé hatékony hőszállítás, nagyobb visszahűlés, vízkövesedés, fagyásveszély

2. U csöves megoldás: egy benyúló U- csőben kering a fagyálló

  Hátrány: nagyobb visszahűlés, drain-back rendszerben nem használható, nem olcsóbb

Előzmény: Csaszu (9053)
salfonc Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9080

Pepii,

 

A szalma gyúlékony ... ha valami bibi lenne ....

Az ásványgyapot kevésbé. És ekkora dolgot szigetelni vele nem kerül sokba.

Előzmény: pepii (9073)
laca bácsi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9079
Szalmabála!! (Régóta csodálom: www.szalmahaz.hu)
Csak a a vizet nagyon(!) nem szereti.
Előzmény: pepii (9073)
laca bácsi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9078
Kiszámolni nem tudom a veszteséget. :-(
Azonban ha már a lapradiátornál vagyunk, a lakáson belül is felfűt a kisugárzásával egy szobát a benne keringő 60-80°C-os víz, mivel nincs "bezárva" a radiátorod.
A tükrökkel gyűjtött akárhánykilowattod egy része is ugyanígy fogja fűteni a környezetét = veszteség.

Szerintem: HA egy vákuumcsöves kollektor sokkal jobb az egyrétegű üvegezésű síkkollektornál, AKKOR hasonló arány lehet az üvegezett és a fedetlen elnyelő között.

Sajna, 0.8m2-es hőálló üvegtől csak egy kisebbet tudnék adni (egy selejtezésre érett gáztűzhely sütőablaka), de ha szeretnél tenni egy próbát, szívesen odaadom/elküldöm!
Előzmény: pepii (9074)
erbe Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9077
Gyanítom, ha pontos méréseket végeznél nagyobb vízáram mellett, az autóhűtő kimutatná a foga fehérét. A súly okozta billenés az elhibázott alátámasztási pont miatt van. Már korábban is szóvá akartam tenni, hogy a függőleges forgáspontot a parabola elé szokták tenni, nem mögé. Így iszonyatos ellensúly kell és nagyon masszív szerkezet. Sok anyagot és energiát meg lehet takarítani átgondolt kialakítással.
Nem a munkádat vonom ezzel kétségbe, mert hatalmasat alkottál pl. az én "művemhez" képest. Ha még tovább növelni akarod a tükrök számát és hosszú távon hasznosítani akarod az erőművedet, megérné áttervezni a felfogatását. Akár én is tudok segíteni, de biztos akadnak itt még jobb gépész szakemberek is.
Előzmény: pepii (9073)
fakeco Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9076

Hali

 Semmi komoly hatrany Pepi-  ha  valami  drothaloval  korbe kerited  a tartalyt  es  az koze rakod  a szalmat- problemat  max  a  ragcsalok  jelenthetnek

pepii Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9075
termeszetesen nem gondolom, hogy a kinti vad kornyezetben is csak 420 wh tud leadni, viszont ha a holeadas nem 5szorozodik meg akkor ugyhiszem jobban jarok uveg nelkul. (akkor meg plane, ha rakerul meg 21 tabla tukor)
Előzmény: SzVi (9065)
pepii Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9074
"Én fedetlen kollektort nem készítenék, mert úgy gondolom, sokkal több hőt visz el a szabad légmozgás, mint amennyit benntart az üveglap."

ugy gondolod, hogy 0.8m2-es felulet tobb hot kepes leadni 0fok korul mint 1.8kWh?

a hatso oldala termeszetesen szigetelve lesz kb 15-20 cm uveggyapottal. azert ilyen vastag, mert a doboz a vastag autohutonek lett keszitve most meg belekerult a vekony lapradiator.
Előzmény: laca bácsi (9070)
pepii Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9073
nem latok nagy kulonbseget a teherautohuto es a lapradiator kozott mind a 2 olyan 60-65% hatasfokkal dolgozik bar ami meg a lapradiator mellett szol, hogy jelenleg nincs sehogy sem burkolva, meg a sulya is a LIAZ huto maga volt vagy 40-45kg +15 liter viz ment bele teljes felallaskor mar kis szelnel is emelgette a konstrukcio atellenes oldalat. radiatorral lenyesen stabilabb. jelenleg a fel colos vezeteken percenkent 5 litert mozgatok ezzel a sebesseggel kb 30-33 fokos holepcsot tudok elerni. a 14 fokos kutviz 44-47 fokosan jon vissza. 2m3-es szigeteletlen tartalyban keringetem a vizet reggel ota kivancsi vagyok a holepcsore, ha majd leer a melegviz es ismet vissza lesz kuldve a lapradiatorba. valoszinuleg a jovoben visszaveszek a vizhozambol inkabb legyen 50-60 fokos a holepcso, de ne keljen tobbszor keringetni a vizet meg a szivatyu is 25w-tal tobbet fogyaszt 3-ason mint 2-esen.
a tartalyt valoszinuleg szalmaval fogom szigetelni (60-80cm) mit szoltok hozza ismertek valami komoly hatranyat? van 1 oriasi elonye az ara :)
Előzmény: erbe (9068)
Csaab79 Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9072

 

Üdvözletem minden kedves "naplopónak"!

 

Már régóta olvasom ezt a fórumot, gondoltam ideje bejelentkeznem.

Nem volt egyszerű végigolvasni sokezer hozzászólást, de csak sikerült a végére érnem és megérte ;-)

Rengeteg hasznos ötletet-tippet merítettem az eddigiekből.

Hamarosan szeretnék a tettek mezejére lépni és megépíteni a Sztgyi mester féle sörkollektort és egy egyszerű vizes rendszert is....

... lassan gyűlnek a sörösdobozok... :)

 

 

Csaab

pepii Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9071
fagyallo lesz mert a keringetoszivatyum nem tudja felnyomni a vizet ha a parabola felfele nez (ez a kisebbik gond lehetne venni erosebbet) es a viz nem tudna kijonni teljes mertekben a csobol mert girbe-gorbe...
Előzmény: sztgyi (9067)
laca bácsi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9070
Az elnyelőfelület előtti üveglap több célt is szolgál.
- hőszigetelés az elnyelő és a külső levegő közé,
- a nap felől érkező sugarak "csapdába ejtése": a hullámhossza miatt átmegy rajta, de az elnyelőről visszaverődőt már nem nagyon engedi vissza (üvegházhatás)

A gondot a következők okozzák:
Ha nem teszel elé üveget, a felforrósodott elnyelőd szabadon visszaszugároz egy csomó hőt a levegőbe.
Ha elérakod, valóban csökken 7-10%-kal az átjutó energia.

Én fedetlen kollektort nem készítenék, mert úgy gondolom, sokkal több hőt visz el a szabad légmozgás, mint amennyit benntart az üveglap.
Előzmény: pepii (9064)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9069

Off

Bocsika - a hülyéskedéstől elütöttem többször:

befegy=befagy, Hőterőmű= Hőerőmű

Megamitnemvettemészre ...

On

erbe Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9068
A teherautóhűtőd minden szempontból hatékonyabb, mint a lapradiátor.
Sok kis tekervényes bordája miatt sokkal jobban elnyeli a napsugárzást. Vékony réz csövezése hatalmas belső felületével nagyon jó hőátadást biztosít. A lapradiátorra váltás helyett inkább a javításban vagy bontóból hibátlan beszerzésében gondolkodnék. Ahogy a lapradiátor gyári adatait olvasod, eleve nem sokat várnak tőle. Az átáramló vízmennyiség fokozásával ez akár sokszorosára emelhető.
Ha összehasonlítod, hogy példaképpen 100 KW-os teherautó motornál, a durván 330 KW üzemanyagban bevitt energia kb. 15 %-át, 50 KW-ot a hűtőnek kell leadnia, egész más a kiinduló adat.
A bekötő vezetékek keresztmetszetét növelném legelőször is a motorhűtő csatlakozásainak megfelelőre (min. 1") és 1 komoly keringetőszivattyút tennék mellé szünetmentessel.
Nyáron biztos nem sokat jelentene az üveg előtét, de télen nem árt. Viszont lehet, hogy speciális üveglapot, mint pl. a vákuumcsöveknél is használatos bórszilikát üveget kellene venned és rugalmas rögzítéssel felfogatni (szilikongumi).
Előzmény: pepii (9064)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9067

PEPII !

 

-5°C-nál a radiátorba befegy a víz!!!    :)))

Ilyen esetben Nálad mi lesz? Fagyálló, vagy Drain Back?

Milyen jól hangzana:

Napkövető Parabola Hőterőmű Drain Back Rendszer - NPHDBR !!!  :)  

Csak a DB tartályba se fagyjon be iccaka a víz! 

sztgyi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9066

Hááát?

 

Nem hinném, hogy a lapradiátorról lennének adatok a -5 ...+5 fokos tartományban.

De a radiátor hőleadásánál feltételeznek egy normális lakókörnyezetbeli álapotot. A radiátort nem takarják el, a környezetében a radiátor kelt egy levegőmozgást. A radiátornál talán a felmelegített levegő által elszállított hőmennyiség nagyobb, mint a sugárzás formájában leadott. Eleve az alakja is olyan - némelyiknek.

De Nálad nem erről van most szó!

 

Nem tudom, írtál -e arról, hogy a radiátort hátulról hőszigetelted-e?

(Gyorsan megnéztem a képeidet, de ott még az autóhűtős változat szerepel.)

Esetleg olyan nyitott hőszigetelt dobozba kéne tenni, ami a tükrök felől nyitott. Talán a doboz alakjával csökkenteni lehetne a lehetne a léghűtés hatását. Hirtelen a buszmegállóknál alkalmazott "beálló" jut az eszembe, ha hideg is van, de be lehet állni egy ilyen szélvédő box-ba, már nem fázik úgy az ember gyereke.

Ilyesmin nem gondolkodtál még?

 

Visszatérve a szélmérőre. Talán nem ártana figyelni a szél erősségére is. Sajnos az én szélmérőm egy propelleres kialakítású, amely érzékeny a szél irányára. Mindíg be kell forgatni a szélirányba. A forgólapátos kialakításnál (forgástengely függőleges) az iránytól függetlenül mond valamit a szél sebességéről.

 

De talán kabátot kéne neki csinálni! Jön a hideg úgy is!

 

Az üveggel kapcsolatban pedig elgondolkodtat, amit Boattis írt!

 

Előzmény: pepii (9064)
SzVi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9065

Szia !

Ne vigyen félre a radiátor által leadható teljesítmény gyári adata, mert ha pl. egy ventivel megfujkálod akkor az intemzív hő elvétel miatt több energiát is le tud adni.

A gyár viszont csak a szobába természetes úton történő légáramlással számol.

Előzmény: pepii (9064)
pepii Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9064
szia

ugy szamoltam a dolgot, hogy 10%-ot visszaver az uveg akkor 1tukorrol erkezo 450 Wh-bol 45Wh-ot visszaver. ez 40 tukornel 40*45Wh= 1800Wh ennyivel kevesebb eri el az abszorbert. most mat csak az a kerdes, hogy a lapradiator (90x90cm) egyoldalasan kepes-e leadni tobb energiat mint 1.8kwh. a gyarto oldalan az van irva, hogy normalis mukodes kozben 840Wh -t ad le ketoldalassan. ha felezzuk akkor 420wh lenne szobahomersekleten. most mar csak az a kerdes, hogy mondjuk -5..+5 tartomanyban menyi a leadas...
Előzmény: sztgyi (9061)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9063

Bocsika!

Elsősorban a saját tapasztalatimban, meg azoknak a tapasztalatiban bízok, akiknek valóban vannak tapasztalatai!

Azokra gondolok, akik itt elmondják őszintén a tapasztalatikat.

Csak azért nem írok neveket, nehogy valakit kihagyjak a sorból! :)

De az előbb is hozzászólt egy ilyen topiktárs! :))

Előzmény: pepii (9059)
boattis Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9062
Minél jobban koncetrálod a fényt, annál többet ver vissza egy üveglap, úgyhogy valószínűleg nálad jobb lehet a hatásfoka üveg nélkül. Ilyen nagy energia sűrűségnél szerintem is kisebb a levegő hűtő hatása, mint az üveg visszaverő hatása.
Előzmény: pepii (9059)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9061

Szia PEPII!

 

Én már csak a saját tapasztalatimban hiszek!

Neked most van módod egy csomó dolgot megfigyelni!

Te magadat nem fogod áltatni. Amit tapasztalsz, az az igazság!

 

Valóban az üveg visszaverhet sugarakat, de Nálad, a sugarak igen kis szögben érkeznek (majdnem merőlegesen az üvegre) és ilyenkor a legkisebb a visszaverődés.

 

A levegő, ha áll, nem sok meleget visz el, de ha fúj egy kicsit a szél? Akkor mi van?

Nálad milyen a helyzet szélügyileg? Hozzak Neked egy szélmérőt?

Előzmény: pepii (9059)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9060

A síkkollektor és a vákuumcsöves (és a sörkollektor is !), tud gyűjteni a szórt sugárzásból. A tükrös - pontosabban a parabola - nemigen, mert az a tengellyel párhuzamos irányú sugarakat gyűjti a fókuszpontba. A szórt sugárzásnak nem határozható meg az iránya! Szórt sugárzásnál határozott árnyék sincs!

 

A felhős idő megfogalmazással vigyárni kell Csak igen gyenge felhőzet - amikor úgymondva "átsejlik a Nap" a felhőkön valóban van energiagyűjtés. A burult, erősen felhős időben gyakorlatilag nincs. (Persz sugárzás a fény is, hisz borult időben sincs sötét, de ennyire ne kalandozzunk el.)

 

 A szórt sugárzás pedig nem jelent erősen felhős eget. Nálam ha nem süt a kollektorra, de egyébként süt a Nap és ha vannak felhők az égen, amolyan szép fehér gomolyfelhők az egyébként tiszta kék egen, akkor is gyűjt a kollektor energiát. A felhőkről visszaverődő, szórt sugarakból. Ha pedig teljesen tiszta az égbolt, akkor nem tapasztalok semmit - ha nem a kollektorra esik a sugárzás!

Előzmény: kisszszoros (9057)
pepii Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9059
barangoltam a neten, es a hatasfoktablazatoknal feltunt, hogy amig nincs homersekletkulombseg a viz es a kulso homerselket kozott addig a fedetlen kollektorok 10%-al jobb hatasfokot mutatnak mint a fedettek ill. a vakumkollektorok.
ezt a 10%-ot valoszinuleg az uveg veri vissza tehat el sem er az abszorber feluleteig.
ami nekem erdekes az egesszben, hogy a napparabolanal talan jobban jovok ki, ha nem fedem be uveggel mintha befednem, mert az uveg tobb veszteseget tud okozni mint amit a levego elvisz. mit gondoltok errol?
sztgyi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9058

Egyébként az árnyékolt vezeték lenne a korrekt, sőt ha jobban szemügyre vesszük a CE rajzát, maga az áramkör is árnyékoló dobozban van elhelyezve, erre utal a pont-vonal körbekerítés, és egy ponton a GND-vel közösítés. Aki ad magára, így csinálja (legalábbis így rajzolja le).

 

De az érzékelő 2kOhm körüli, tehát nem magas impedancia (a vezeték ellenállása elhanyagolható) így a zavarjelek nem okozhatnak gondot. A 100nF kondik pedig lenyelik a nagyfrekis zavarjeleket (régebben úgy mondták "hidegítő" kondi).

 

Nem zavarérzékeny ez a kapcsolás - tapasztalataim szerint. Túl nagy elméletet nem kell hozzá gyártani. Ki kell próbálni!!!

 

kisszszoros Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9057
pedig mintha nemrég olyat írt valaki, hogy felhős időben is ad energiát a kollektor, főleg a fókuszált, de ahhoz úgygondolom, hogy nagyon is számít az irány.
Előzmény: Bazarghai (9031)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9056

Szia!

Nem is kell árnyékolt vezeték, nálam kb. négy méter madzag van a "felső" érzékelőnél, és nincs gond. Sima vékony telefondrótot (szürke, kéteres, nem sodrott) használok.

Előzmény: Róca (9055)
Róca Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9055
Szia!
A hőfokkapcsolót hova teszed? Milyen hőfokhoz képest fog kapcsolni?
Mondjuk ha mégis hőfokkülönbségkapcsolót építenél a tetőig nyugodtan felviheted a szenzort valami kisellenállású árnyékolt érpáron, a másikat meg a szobában helyezed el. Egy próbát megér szerintem.
Előzmény: Bazarghai (9052)
sztgyi Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9054

Szia!

A hobbielektronika (HE) kapcsolása és a kitt-ben kapható hőmérsékletkülönbség kapcsoló (CE) hasonlóan épül fel, csak a HE egy beállított hőmérsékletnél kapcsol, a CE pedig a két érzékelő által mért hőm. különbségére.

 

 

 

Hobbi Elektronika

 

 

Ez a HE. Talán itt is látható. A D2 polaritásvédelmi dióda elég durva megoldás. Ha fordított polaritással kerül rá a táp, akkor a dióda egy"rövidzárat" jelent a táp felé.

Ha eléggé "combos" a táp, elszáll a dióda, esetleg a táp is tönkremegy (ha nem árakorlátos) 

 

Conrad Electronik

 

 

 

Itt is a D2-es dióda a polaritásvédelemre szolgál, de ez nem jár kárral, csak nem fog működni a kütyü, ha fordított polaritást kap.

 

 

 

 

 

 

 

Én mindenféleképpen a hőmérséklet különbség kapcsolót ajánlanám, mert az valóban a teremhőmérséklet és a kollektor hőmérséklet különbségére fog kapcsolni.

A különbség mértéke állítható. Az érzékelők - ha jól emlékszem a leírás szerint - 10méter vezetékkel is csatlakoztathatók.

 

Szerintem a vízszintesen elhelyzett esetben is a gyűjtőben melegebb lesz napsütés esetén a hőmérséklet, mint a helyiségben.

Előzmény: Bazarghai (9052)
Csaszu Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9053
Ha a Heat-pipe kollektornak max 92 % a hatásfoka, akkor sima vákumcsövesnek mennyivel kevesebb?
Előzmény: Bence60 (9046)
Bazarghai Creative Commons License 2006.09.14 0 0 9052
Szia!
Ez jó ötlet, esetleg kipróbálom.
A baj csak az, h az én kollektoro hely hiányában a tetőre kerül + ráadásul szögben áll és vízszintes helyzetű lesz. Emiatt a meleg levegő nem tud rendesen meggyűlni a gyűjtőben. így tisa1 mintájára a mosógép hőfokkapcsolós megoldást választom, csak érzékenyebb elektronikus úton.
Előzmény: Róca (9051)
Róca Creative Commons License 2006.09.13 0 0 9051
Nagyon jó kis kapcsolást találtál!!
Bár szerintem a söröslóhoz inkább hőfokkülönbség kapcsoló kellene, hiszen nem kizárólag pl. 28 fok felett akarom járatni a ventit, hanem ha a szoba hőmérsékletnél mondjuk 3 fokkal melegebb a bejövő ág hőmérséklete.
Viszont szerintem ha a nem invertáló bemenetre is ezt a KTY10-et tennénk, akkor egy hőfokkülönbségkapcsolót kapnánk!! Egyszerűen az R3 helyére tenni a másik ágon lévő hőmérsékletérzékelőt. (nem túl elegáns megoldás mert a 10k-s poti alsó szakasza használhatatlan, de elvileg működne)
Előzmény: Bazarghai (9049)
pepii Creative Commons License 2006.09.13 0 0 9050
igen ez pont ugy van ahogy mondod.
Előzmény: Bence60 (9040)
Bazarghai Creative Commons License 2006.09.13 0 0 9049
Sörösök figyelem!!!

Kollektorba eccerű hőfokkapcsoló szerkentyű -30 tól 120 fokig!

http://www.hobbielektronika.hu/kapcsolasok/hokapcsolo.html
Bence60 Creative Commons License 2006.09.13 0 0 9048

Ezt én is tudom, de az általad említett levegős, vákuumcsöves kollektorról még nem hallottam.

Előzmény: fakeco (9047)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!