Keresés

Amíg nem olvastam a Bhagavad-Gita-t, nem vált világossá, hogy a szeretet

középpontuság filozófiájának is van etikai irányvektora, azaz a mindenirányban egyformán sugárzó szeretet közegében is van felelősség, a legbonyolultabb kötöttségek között is van etikai sorrend! -

 

a sorrendet hangsúlyoznám, mint viszonyítást - és egy ugrással rámutatok a HIT mozdulatára - mi szerint nem elég ismerni, cselekedni kell -

és ezzel elérkezünk Jézus példájához, az áldozat útjához - mely csak a legnagyobbak tanusága -a második bekezdést ajánlanám figyelmedbe...

Egyik kedvenc versem, most találtam rá újra...

Mihail Eminescu

S ha ág dobol az üvegen...

S ha ág dobol az üvegen
és megremeg a nyárfa,
mintha jönnél lábujjhegyen
s én ülök várva, várva.

S ha tó vizébe kábitón
a csillagfény aláhull,
mintha zsongulna száz kinom
és minden megvidámul.

S ha sűrü fellegek közül
a hold lenéz a földre,
a lelkem benned üdvözül
és rád gondol örökre.

(Dsida Jenő)

 

Testvérem, ember. Jóban rosszban

hogyan is gyűlölnélek!?

Tépett sorsod más színű

mégis egy velem, csak másként

osztja színét az értelem,

de minden szín izgalmas

szemkápráztató, akkor is

ha nincsen rája szó, mi híven

kifejezné a lényeget.

Nincs is tán lényeg, csak fáradt üzenet,

én itt állok kijelölt helyemen,

Te meg amott, az álom bérceken...

csodás, szárnyaló röptű magasságban,

(minden érvem érted, s ellened.)

 

 

Jézushoz közelítve ( mert jobbat nem tudok)

töprengek a szeretetlenségen,

töprengek a vércsillagos véren

a történelmi nagy vérveszteségen

és nem tudom ki voltam, ki vagyok.

 

Gönyörű földünk legyen az emberé...

Ezt gondoltam, ezt hittem, ez Isten!!!

Mégis tévedések árkába hullok

mert külön színek vannak  kereszten,

a kisajátítás vérgőzös álmai,

amit az örök magábafordulás

képtelen  közös nevezőre váltani.

 

Etikám fáradt, bár emberközpontú,

nem tudom mi van túl a vizeken,

csak azt tudom,  imám hiába száll,

Isten nem segít, ha ember nem terem,

aki bőlcs tud lenni, s kétségeimben

mindig mellettem van, és meggyötőrve

is midig hisz nekem.

Akkor is, ha hitem gyanús és gyáva,

bár bolond módon a lényegre tör,

a gondolat holtába hull, s hiába

vár megoldást, mi érte tündököl.

 

 

 

 

 

 

 

VESZTESÉG NÉLKÜLI JÓSÁG

Triptihon

 

I.
Rózsák közt tövisek sűrű bokra
Agyagos - kavicsos gyalog út
Fölöttem az átható ég kéklő fodra;

 

Ez volt a Múlt...

 

Ajándék nyaram delelt felettem
Kéretlen rontott rám a fény
Az élet zenitjét harsogta szívem:
Nyári ég, - Derű és könnyű nevetés...
Egy szőke lány ölén
Boldog időt érlelt az élet
Még felhő sem árnyalta homlokom.
 
Ó Te drága Nő!
A csókodat, hamis arannyal is szerettem -
Hölgyem gyümölcsgerezdjén, ha kelt a nap
Párás harmatot lehelt a völgy;
S amint megláttam mellbimbóidat
Felszakadt a boldog hosszú sóhaj - ó jaj!
Remegve győzve, átkaroltalak -

 

Még minden együtt volt a napsütésben
Hűséges hajnal kelt a lázas éjből
Könyörtelen és cinkos csillagok
Álmot szőni jöttek hajnalonta értem, -
De a jó-szerencsém mégis elhagyott...

 

II.
Nincs már jó ideje a szerelemnek

 

Széttörött
Az üvegtestből készült palota;
Sötét, bemocskolt
Babrált agyú lény lett az ember-fia; 
A végzet árnya sír felettem
Elűzve, orrba csap a műanyag szaga -
Elveszett a hamis világ minden varázslata!

 

Két asszony őröl a kézi malommal...

 

Életből és halálból rótt
Vizes homokba rajzolt jeleken 
Közömbös tükrök vakotás cserepein járok
Mindent feledve feketén félve
Fából faragott királyként
Lopott csókokba rejtett kincseket találok...
 
III.
Két asszony őröl az égi malomban!

 

Hasonmás létek örökében
A dallam megrontja versem tiszta rendjét
Korsóm víznyugalma némaság
Gyér percek ütik el a kilúgozott estét
Mély bukás ez, - ám egyre nő a csalfa vágy!

 

Körös-körül csalóka látszat
Szűk égen szürke esőfelhők szántanak
Árnyai valami képzelt elmúlásnak
Falak, falak -
Határa nincs, csak vak-szimultán múlt idő -
Mint kettős gyász-szalag.

 

A Vörös hangya-nép
Mint méhkaptár lapul az édes mézre
Most jóvátett olcsó börtön időt vet tunyán a tűzre
S megcsillan szemében még a múlt tanult lidérce...

 

Nézz a tűzbe, Nézz tükörbe!
Nézd, mily roppant árnyak ködlenek!
Jövőtlen elfeledve száz
Kivérzett beste Árnyat kergetek...

 

Sarki csillag robban át az érdes éjen
És szánt virágmezőről dalol a szívem
Tünde holdas nyári éjszakák világa
Perget múló illatot felettem hangicsálva;
Álom ringat engem áradt fényfolyón
Semmit se várva, élek árván...csillogón.

.

Anno 2004 december 5
(behajtja adóját a sors)

Motto: Gábor Áron rézágyúja
Fel van virágozva...

Vén lucskos Tél szül most itt tavaszt
Hányaveti groteszk mosolyok közt
Trianoni füttyögések fölött -
Egyedül és igazán szavak(?)

Csak bátorság és fegyver - zavart
Homályos létekkel sajgó szívem
Szül róla dalt - Ecce homo: Íme
Rügy, patak, Erdélyről vallanak...

Tél-tavasz helyett most pénz beszél -
De ünnepnap lesz a szent hegyekben
Ha madaras dalt sodor a szél -

Együtt jön velünk, aki csak él
És megszólal majd a régi nóta:

Egy büszke nép újra álmodója.


Megjegyzés: Madaras Hargita - hegy a Hargitán

Ismered a Velencei kalmár, hires szavait?

szabadon: adok-veszek üzletelek veletek

de nem eszem iszom, ünnepelek és imádkozom veletek...

hát valahol itt húzódik a határvonal...

de azért nem lehetsz büszke etikádra - egyébként mindig sejtettem...

Én pedig olyan szórólapot és sms-ta kaptam, ha NEM-el szavazok hazaáruló vagyok.

 

Nem tudom összeegyeztetni az észérveket az érzelmi indulatokkal, ezért úgy döntöttem, hogy nem veszek részt ebben a csatában.

Óda Ataíziszhez
(Hommage Hamvas Béla)
.
Már szabad vagyok- megváltottam
A Nap tüzét, az életet:
Az ébredésért mindent feláldoztam,
Ami egykor Góg, és Magógé lehetett.
.
Rontás, hamisság nem igézhet
Fényből építek várakat;
Erők próbája létezésem
Csak holdfény érlel ily magvakat.
.
Rám köszönnek, akik szeretnek:
A csend, a hold, az estharang:
Ajándékai e késői szüretnek
S borvirágok közt a múlt megfogan.
.
Szabad vagyok e szövetségben
Sugárzó titkok közt létezem
Szétosztva szívem és magam -

Ma Arvisurás ősi népem
Napra-fénylő szobrát vésem

.

Szabadság vár és verses szerelem
Rendet vág a vers a dadogó beszéden
Szétosztva az ébredés hangjait:
Lágy esték tűnnek át az éjen
Fellobbantva az ősmúlt hamvait -
.
Istenem!
Legelső igédet idézem:
Legyen miénk a világosság!
De Jó és Szép nem vált meg egészen
Ha nem ragyog át a múlton az igazság.

.
Már szabad vagyok- megváltottam
A nap tüzét, az életet;

Csillagrovó testvérek közt lépdelek:
Az ébredésért, mindent oda adtam,
Ami csak igaz emberré tehet...

.

Mágia
(civilizációk pusztulása)
.
Ma is a titkok erdejében jártam
Fáradt köd szitált a tompa ég alatt
A keresztúton fénylő jelre vártak
Számolatlan, halálra szánt férfiak -
.
Dalolt fű, fa, virág - csillag-kő patak,
.
De némák lettek, akik énekeltek
Anyák nem szülnek többé gyermeket
Kutyám szűköl – itt az Armageddon!
Nem hiszek többé senki idegennek...
.
A civilizációk elmerülnek -
.
Inog a világ, útra kelnek a jéghegyek
Gleccserek sírnak letérdepelve
El Ninnyó vágtat -
Vihart szülnek a mérgezett tengerek...
.
Hamis a világ: új Szodoma otthona -

.

Megrontott fia Atyjára támad
Bélyege a cinkos ölelésnek:
Halál és üzlet...
Vérrel írt jelet küld a mennyországnak.
.
Ma is a tikok erdejében jártam -

.
Üvöltöttek megfeszített férfiak
Névtelen és szánt halálra vártak,
S íme, Krisztus jött, angyalok között

A betlehemi szennyes tengerár fölött

.

u.i. Elionornak: ma szórólapot találtam a postaládámban, arra búzdított, hogy tagadjam meg határon kívül élő testvéreinket...ismerem rég e szellemiség gyökerét, ezért nem tehetek úgy, mintha minden rendben lenne hazánkban...és átléphetnék e megkövesült gyűlölet ármányain...

 

 

Vércsillagos tegnapok holnapok

szakadékaiban hörög a gyűlölet,

ki átlép rajta fenn lebeg

a gyilkos, éles bérc felett,

 

                      s hívja az értelem irgalmát,

                      hogy fejtse meg,

                      FEJTSE  MEG,

                      mért szakadt szét

                      a lelki ég?

 

Hogy nőttek ki a bábeli falak,

hol kövesedett ránk a törvény,

merre forog a sötét örvény

tétova lépteim alatt?

 

                     

Kedves Elionor -

Pilinszky szavaival - életeink között utazunk -

ki mondja meg, melyik az igazi énünk?

 

 

Nakonxipanban hull a hó, s a fényárkádok fölött

egy békés, szelid angyal ül.

Alatta néma vízesés, s a tájban legbelül

idegen arcom álma leng,

lehunyt szemem szobrot mereng,

karom magasba tör...

Az vagyok én, vagy  ez csupán,

kinek szívén a délután magas bársony fala

lefog minden mozdulatot?

Testembe zárva roskadok örök várakozásra,

elapadt zenék selymei tapadnak a vágyra,

mi soha be nem teljesül.

 

 

 

 

A nagy visszavonás

Az élet két tétele…

.
I.
Egy égre-földre vált halál-malom
Kérdésekből metszett teste
Szabdal egyre
Örök viszály és olcsó forradalom -
Szinte fáj a káröröm
Mit velünk az idő elkövetne

.
II.
Ám ha végre köröttünk leszáll az este(?)
Egy asszony áll a szélben
Lobog haja a hegytetőn
Szinte száll a messzeségben
Reám vár keble forrón megfeszülve
.
Oly éhesen ízlelve fényt...
Tudom, csak szeretni hív az este

Életvágy dala szólít, most, mindent elfeledve
Megválthatod magad - susog fülembe
Ha szerettél eleget –
És egy nő talán az asszonyod lehetne
Ha arra kérne, Emberként szeresd(?)
.
Már nem feledhetem a nap szagát
- a sok-sok életes-jelet
- a zöld fenyőt a kopár dombokon
A vízparti fát, a csillagot, kis csónakot...
A csattogó vitorlát -
A permetet a táj felett,

Mi színes köddé válik hirtelen
.
Feledhetetlen őrzöm hajad illatát
A szirmokat
A nap tűzét, a csókokat, a bőr ízét
Ha nyersselyem borítja testedet
Vad ajkam láz-örömtől fuldokolva
Ott lent megérzi vágyadat...

.
És hűlt helyét, elestedet -
Míg fent az éhes ég alatt
Pajzán parázna vágtat –

Csak hull a fűzfák levele -

Tanunk a néma hold

Csókolja sápadt testedet -

S a rózsa alkony, míg eljő az ősz -

A bús idő - majd mindent eltemet…

-

Kedves gyv.

Igaz, szép játék a szavakkal, gondolatokkal, az egyszerű ritmus szerinti versbeszéd -

íme egy másik kísérlet, az ősi rigmusok mezében, egy elképzelt inuit, sarkköri nép éneke...

üdv.

Ti-lu-li-lá!
INUIT SÁMÁN ÉNEK
.
Ti lu li lá
ébredj hamar
ébredj fel már!
lám ez a nap
fénykeréken
eljött érted -
Inu leány
szűz szépsége
nem ér véget -
.
Ha el kell menned
nem kell félned
sugárözön
köszönt Téged -
.
Felkelt a nap
itt van végre
indulj el már!
nézz az égre!

.
Ti lu lilá
Ég-föld között
tág a határ -
Van elég hely -
Vár az égi
tűzszivárvány
tündérvilág
selyemmadár
habos fehér
felhőre száll!
.
Ti lu li on!
tűz-liliom -
kéklő madár
selyemmadár
lángfészkére:
a Napra száll -
.
Áradj el fény!
olvadj fel jég!
égi trilla
öröm ének
köszönt téged -
.
Sugárzó lét
szépség-öröm
Szilaj Ilon
virág szirom
szivárványt hint:
ajakadon -
.
Felhők ölén-
tárulj fel Ég
fordulj kerék!

.
Kicsi leány
ne félj! ne félj!
ki-be jár az életsugár
halottfehér
habcsónakos
holdudvarán -
.
Tilaj Ilon:
égi sion
szűz liliom
napos szemén,
Nakoncypán
csókodra vár!

.

 

Ez kitűnő ritmusjáték! És micsoda asszociációk! gyv

Fakeréken

.

Rímeket remeklek serényen
Kísért az új kor pollene
Suttogj csak mögöttem szüntelen
Esendő vágy és esztelen -
Ne szólj most, csak gyere be!

.
Játékká vált tejfából
Ajándék faragott barika
Felnőtt mese hímese
Ím a világhoz kiáltok:
Sehol vagyok királyfi:
Seregjárta büszkeség
Báli szűzanyák kis ura!
.
Tessék-lássék, tessék!
Aki érti éljen!

Aki él ma megfizet -
Megnyerte - hát hadd vigye -
Hull a fűzfák levele
De a rosszat ne tegye

Mert a mese meskete:

.

Sír-jaj lesz a vége -
Elromlott a VILÁG –

Koldus bot a bére

Olvadt sajt-hegy gleccsere

(itt az ima gyökere)

Ágyat vet a kicsi lány
Csókos szenvedélye -
.
Zörög a nyír nyenyere
Kíntornás zenéje

Hull a szűzlány pendelye

Könnyet sem ejt érte –
Szomorodj meg valóság,

Bűntett, hamis béke

Nyomorban a fél-világ

Pedig nem is kérte –

.
Volt remény itt más is

Nefelejcs – és nárcisz
De a banya ránk pirít:
Patkós lábán pánt virít -
Megszólal egy pánsíp
Láng ég alján csalfa Asszony

Csókért citerázik -

.
Táncra kel a sánta ördög

Jégesőt villámlik

Ám ha, angyal?

Jó szerencsét hozzon holnap

Szellők szárnyán: Nagy kalappal!

-

Fakeréken

.

Rímeket remeklek serényen
Kísért az új kor pollene
Suttogj csak mögöttem szüntelen
Esendő vágy és esztelen -
Ne szólj most, csak gyere be!

.
Játékká vált tejfából
Ajándék faragott barika
Felnőtt mese hímese
Ím a világhoz kiáltok:
Sehol vagyok királyfi:
Seregjárta büszkeség
Báli szűzanyák kis ura!
.
Tessék-lássék, tessék!
Aki érti éljen!

Aki él ma megfizet -
Megnyerte - hát hadd vigye
Hull a fűzfák levele
De a rosszat ne tegye
.

Mert a mese meskete:

Sír-jaj lesz a vége -
Elromlott a VILÁG –

Koldus bot a bére

Olvadt sajt-hegy gleccsere

(itt az ima gyökere)

Ágyat vet a kicsi lány
Csókos szenvedélye -
.
Zörög a nyír nyenyere
Kíntornás zenéje

Hull a szűzlány pendelye

Könnyet sem ejt érte –
Szomorodj meg valóság,

Bűntett, hamis béke

Nyomorban a fél-világ

Pedig nem is kérte –

.
Volt remény itt más is

Nefelejcs – és nárcisz
De a banya ránk pirít:
Patkós lábán pánt virít -
Megszólal egy pánsíp
Láng ég alján csalfa Asszony

Csókért citerázik -

.
Táncra kel a sánta ördög

Jégesőt villámlik

Ám ha, angyal?

Jó szerencsét hozzon holnap

Szellők szárnyán: Nagy kalappal!

.

 Reményik Sándor : Templom és Iskola

.

Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyiatoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
.
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülője szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
.
E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
.
A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
.
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!

- azt hiszem, a költő tudta, hogy a kisebbségi létbe szorult nemzetrészeket csak a hite, hagyományai és anyanyelve tarthatja meg. Trianon után ez a féltés, és aggodalom kapott hangot a versben. Talán ma is időszerű ezen elgondolkodni...mert a "hamis testvérek" riogatnak, ámítanak...,

de talán nem kell szégyenkeznünk majd igaz testvéreink és unokáink előtt...talán megsúgja szívünk az igazat...ha eljön az igazság pillanata.

A nemzet nagy fordulói idején, ha nem jön el a nemzet elhivatott messiása, aki megmondja mit kell tenni, mi a helyes döntés, majd magunkban szólal meg a messiási küldetés gyenge hangja, eszerint kell cselekednie annak aki nemzetének a jót akarja...a költővel szólva:

ne maradjon a szemekben,

a megcsalt balga szívben néma vád...

ne hagyjátok hát magyarok,

a nemzetet, s a kishazát...

Sok, nem várt esemény tarkította napjaimat, elnézést kell kérnem, hogy nem reagáltam a szokásos sietséggel a feltett szépségeitekre, amelyekkel az Új Beköszönők és a Régi Csillagtársak megajándékozták, gazdagították a topik életét. Remélem néhány sugár felszikrázik még az egyre hűvösödő őszben - egy verstöredék motoszkál a fülemben, felteszem, mert ma különösen időszerű -

Joyce! -azt a  szót hallom -

"lidérces álom,"

De még nincs itt a hajnal.

A lángész nem követ el hibákat, tévedései

Akaratlagosak, és a felfedezések kapui.

A teret fenséges, az egész Földet átfogja

A Te géniuszod, de oh Kegyes Sós Márton

Az időt, az időt legyőzni miért nem tudod?”

Kedves Trinti!

rejtelmes barna ködben jársz, érkezel és távozol egyedül titkok tudójaként, nem sürgetlek ám, éppen csak köszöntelek, amint észrevettelek...csillagróvó kincseiddel...

:)

November

Itt van újra, sötétben jött
Hideget hozott, esőt
Szürke nappalokat, homályos
Alkonyt, hozott bús álmokat...

Lelkekig ható fájdalmas elmúlást
Árvaságba borult távozást
Örömtelen hallgatag csendet
Magányos tovatűnő percet...

Domboldal temető kertjében
Gyertyákat gyújt félénken
Halkan suttogva meséli
Hová tüntek emlékei...

Majd ő is lassan távozik
Itt hagyva vágyait
Nem visz mást magával
Csak a meleg nyár álmait...
/Trinti 2004/

Húúú a mindenit! Soha többé nem csinálok ilyet. Már harmadszor járok így, hogy közvetlenül a topicba írom bele a verset , s mire a végére érek elszáll, és az istennek se tudom visszahozni. Halottak napján apámhoz szóltam, és már csak azt remélhetem, hogy talán Ő.... talán hozzá eljut, oda a túlvilágra. Nem jellemző rám ez a hit, de olyan kétségbeesetten, és őszintén beszéltem hozzá.... Na mindegy, ez a vers már elveszett. Talán Ő kívánta az inkognitót. Könyvműves, nagyon tetszett ez a parafrázis, amit írtál. Olyan homályos, és olyan könnyes ma minden. A gyertyalángja sem segít. Talán ha besötétedik, másként érzek. Jó, hogy egyedül vagyok ezen a napon. A családom szertefutott, azt hiszem érezték, hogy magányra vágyom, de az is lehet, hzogy ezt csak én képzelem. Nagyon nagy ősz van a kertben, a szomorú nyirfa éppen most hullatja el a leveleit.

Vers kettős: Feltámadásra várva

Behunyt szemen át… Meg-megvillan a nap veretes gömbje
Gomolygó nagy mezőkön... A poros ködös tetőn át
Régi pogány templomok ajtajában… Az álmos város peremén -
- Ha kérdeném(?) - Vajh mit üzenne?
Illatosan csap fel a tömjén… Hulló vakolatok közt
Álmos vonatok dohognak a ködben -

Beszélne itt valaki rólad kedves Mester?

Pán isten nyomában… Szívünk tele gyötrelemmel:
Borzongva keseregve fázik… Pénzt számol ma is
- Aki magára, családjára, nemzetére büszke
- És Harminc ezüstökért
Nagy meztelen sereg jő - tülekedve...
- és csak hull-hull reád a gyűlölet üszke

Az országúti Krisztus sír a kereszten…A Mester,
S mellette Latrokként feszítve ketten -
És amíg a tömeg felrója Neked Kedves Mester,
Ha néha, néha, felsír a bűne -
A csendben (?) Szökőkút, csobog a kertben.

Bár volt földje;
Sós vizek közt keresi, mit tál lencsén eladott;
Gyermeket, nyájat, vak aggot!
És most boldogtalan megesett leányként,
Könnyesen várja a holnapot
Léthé vizén szerelmes párok csónakáznak felette:
Holt lelkek közt ring - rút életét feledve;
Honnan jött és hol lelt szerelemre -
Ifjan hol kacagott a szélbe?
Halottak napján kiért hull a könnye;
Kit hívna vissza, ha lehetne? Kit hívna tetemre -
Feltámadás üdvéért - puszta lelke,
Óh istenem! Most már? Vajh, kit követne?

Dzsida J. Behunyt szemen át versének parafrázisa
NTK H S. Vers kettős: feltámadásra várva halottak napján

Köszönöm a figyelmet és az együttérzést- Ti tudjátok, hogy nem künnyű ez nekem, bár szép..... és messziről bátor dolognak tűnik. Igazándiból nem az. Ettől függetlenül köszönöm az érdelődést.

Kedves Elionor!

Bizonyára érdemes munkáidat gyűjtötted egybe. Már a címe is érdekes és elgondolkodtató...Gratulálok és további sikereket kivánok Neked...

Kedves Elionor ! Csatlakozom Gyöngyvirághoz a jókívánságaimmal, én is keresni fogom.

Szeretettel: tenton