Meggyőztetésem mellett, mely a föld szavunk eredetére vonatkozik, néhány, az érvelésre vonatkozó laikus észrevételt teszek az alábbiakban:
- A korai kapcsolatokhoz írt érvelésedre az alábbi gondolataim születtek:
A magyar nyelv, de az az érzésem a szláv is, az elmúlt ezer év során nagyon keveset változott, ellentétben a francia és angol nyelvvel. Például kis gyakorlással egy tanultabb ember könnyen megérti a 800-900 éves HB-beli magyar nyelvet. De megérti-e az ugyanilyen angol a 14. század végén keletkezett Wycliff változatú miatyánk-at? Ide írok egy rövid részletet a nemsokkal későbbre datált (1466) Müncheni Kódexben fellelt első magyar változatából, persze mai (Nyíri Antal) helyesírással.
Mi atyánk, ki vagy a mënnyekben szëntëltessék të neved jöjön të országod,
Ez ötszáz éves szöveg és mintha csak szögediesen írták volna le. Ehhez képest 200 év nem sok. Petőfi 150 éve írta remek verseit.
Továbbá, ha időben visszafelé megyünk ez az az a kor, melyről már nincs írásos anyag, tehát már csak spekulatív állításokat lehet mondani róla, még ha az jóindulatú és tudományos alapú is. Nem lehetett-e az idézett változások bekövetkezte az ezt megelőző (670 előtti) időszak fejleménye?
Ebből arra következtetek (naivul), hogy a kettős honfoglalás köztes 230 éve alatt sem feltétlenül kellett olyan nagyon változnia nyelvünk két ágának.
Továbbá olyan sok korai nyelvemlékünk van, amiből statisztikai biztonsággal megállapítható a teljesen egységes nyelvhasználat? Szerintem nincs. Sőt, az első nyelvemlék megjelenéséig, majdnem ugyanannyi egységülési idő állt rendelkezésre. Sok szavunknak van magas és mély hangrendű alakja, persze ezek azóta jelentésben már szétválhattak, pl.: magyar-Megyer, vödör-vedér, ; vagy pl. az izeg-mozog, dínom-dánom, szópárok. Ezek nem feltétlenül a két ágra utalnak, hanem a nem teljesen egységes nyelvhasználatra. Vagy például nézzük meg milyen vastag a Szinonima Szótárunk.
- A frank hűbéresekről hibásan fogalmaztam. Frankok hűbéres népétől fordulatot kellett volna írnom, de arra gondoltam, amit te írtál.
- A cél szavunk eredetéről nagyon szép levezetést írtál.
- Nazális magánhangzók a szlávban:
A nazális hangok kiveszése a X. század középére befejeződött, tehát az átvételükre volt kb. 50 évünk. De. Mint írod a későbbi időben történő használatot, mind a déli régióban található. (Egyébként véleményem szerint egyik példád sem hathatott jelentősen, mivel nem Kárpát-medenceiek, a magyar nyelv fejlődésére.) Tehát a kikopás északról délre fejlődhetett, vagyis a Kárpát-medence északi felén élő korai szlovákok?, ruténok? nyelvéből talán már a honfoglalás előtt kikophatott, így a tőlük ill. időben később átvett magyar szavakban már nem szabadna a nazalitásra utaló n hangnak megjelennie.
- Egyházi műszavakról:
László Gyula szerint a szlávban is, mint ahogy az íreknél meg is történt, lehetett egy korai még Cirill és Metód előtti - népi hittérítés is, mely délkeletről szlovén, horvát nyelvterületről eredhetett. Innen adódhat az egyébként tudtommal főleg szlovén és horvát nyelvből eredeztethető szláv eredetű egyházi szavaink. Egyébként az Árpád-háziak alatt latin és német hittérítők jöttek, tehát e szavainknak is ilyen eredetűnek kellene lennie és az írások nem említenek szláv segítséget. (Gondolom e bekezdéssel erősen fogtok vitatkozni.)
- S végén hab a tortán a kevésbé kézenfekvő magyarázatról:
Ez tetszett a legjobban, és ezzel győztél meg, még ha szofizmusnak is írtad. A tudomány néha lassan mozduló kerekének tovább lendítéséhez sok hasonló, tudományos alapon levezetett feltételezések lennének szükségesek ahhoz, hogy az írásos dokumentumokkal alá nem támaszható területeken is gyorsabban fejlődjön. A sok érv és ellenérv kirostálja a nem helytállókat, a többi meg lassan elfogadottá válik. Főleg, ha egy hipotetikus logikai láncolat szerves része lesz.
Egyébként, mint az alábbi levezetés-sor is mutatja, nem volt érdektelen bedobnom ezt a szót, sok új infót kaptam.
OFF
Egyébként a kettős honfoglalás egy önálló topikot érdemelne, mivel sok régészeti és egyéb vonatkozásban pedig ez magyarázna meg dolgokat. De javaslom, most erről ne nyissunk vitát.
ON
> Másrészt viszont a szótárak szerint nincs semmiféle ugor vagy finnugor kapcsolata, tehát nem ősi szavunk
Szerintem ez nem mondható ki. Vegyünk pl. egy olyan ugor szót, melyről nem mutatható ki más nyelvi kapcsolat (pl. finnugor előzmény, iráni, török eredet stb.). Ebben az esetben tehát már az ugor különélés során kvázi "a semmiből" keletkezett szóról van szó. Ilyen szavak vannak, és ezt a helyzetet rendszerint elfogadjuk, mondván ez egy ugor alapnyelvi szó.
Ha viszont a fenti létezhet, akkor az is létezhet, hogy:
- Ilyen közös ugor szavak kikoptak az obi-ugor nyelvekből, tehát már csak a magyarban léteznek. Így ez "ősi" szó, csak nem tudjuk róla belátni.
- A fenti előzmények nélküli[*] szókeletkezés -- amely "csak ugor" szavakat eredményezett -- folytatódhat a magyar nyelv külön életében (azaz a magyar alapnyelvben), tehát szó "ősi", de sajátos magyar fejlemény.
E két csoport az ún. "belső keletkezésű" szavak egyik rétegét szokta alkotni.
[* Megjegyzés: természetesen az "előzmények nélküli" kifejezés jelentheti azt, hogy van előzménye, csak azt nem tudjuk azonosítani.]
> Másrészt a feltételezett alapszó fel, egy fent lévő dologra utal, míg a föld lent van, ilyen összekapcsolása nem logikus.
Nem akarom a föld < föl[ső rész] + -d levezetést védeni, de a világ sok mitológiai rendszerben három rétegű: az emberi lények által benépesített föld az alvilághoz képest följebb van; sőt a temetéskor is föld kerül a halott fölé, és az ősök szellemei onnan alulról jönnek fel hozzánk.
Summa summárum: nem azért szokták ezt az etimológiát hozni, mivel megfelelő lenne, hanem jelenleg ez az egyetlen még elképzelhetőség határát súroló megoldás a piacon. A legfrissebb etimológiai összefoglaló irodalom is ismeretlen eredetűnek hozza, csak lehetőségként említi meg a képzést.
> Mikor a korai Kárpát medence-beli kapcsolatot írtam, a ma már alternatív elméletként elfogadott "kettős honfoglalás" köztes idejére (670-896) gondoltam.
Nyelvészetileg a kettős honfoglalás elmélete nem támasztható alá. Ebben az esetben több mint 200 évig két különélő magyar nyelvű csoporttal kellene számolnunk, éppen abban az időszakban, amikor a magyar nyelv a nagy átalakulásának korszakát élte. A kérdéses korra datálható az ugor *k hang ch-vá (majd ebből később a mai h-vá) válásának elterjedése, a -t tárgyrag megjelenése határozatlan szavakon is, új ragok létrejötte névutókból (pl. -nak/nek, -hoz/hez/hoz, -vel/val, -ben/ban, és még egy csomó más változás, újítás, ill. régi szerkezet átértelmezése.
A legkorábbi nyelvemlékeink viszont nagyon egységes nyelvállapotot tükröznek a nyelvterület egészén. Így mindenképpen magyarázatot igényelne, hogy ha két egymással össze nem függő centrum volt, akkor hogyan fejlődhettek ezek mindkét néprészben egymástól függetlenül ugyanúgy. Már pár száz év különélés is olyan változásokat tud okozni, mint ami a litván és lett, norvég és keleti lapp, az izlandi és feröeri, az alsószorb és a felsőszorb stb. közt létrejött. (Ráadásul ezek tkp. el sem szakadtak egymástól.)
> a mai némettel rokon nyelvet beszélő frank hűbéres néptől
Nem találkoztam még olyan mérvadó interpretációval, miszerint a frankok hűbéresek lettek volna: ők a Rajna vidékén éltek, és meghódították -- többek közt -- a keletebbre eső törzseket Pannóniáig, kik közt számos "német" is volt (pl. alemann, bajor). És avar viszonylatban is ők léptek expanzívan fel.
> Például, ha jól tudom, nehezen magyarázzák a cél szavunk rendhagyó hangilleszkedésű ragozását is
A német nyelvjárásterület nagyon tagolt, a mai német irodalmi magas hangrendű Ziel-nek a hollandban a mély hangrendű doel [dúl] alak felel meg. A holland az északi frank nyelvjárások legintaktabb folytatója, ugyanakkor első német hospeseink (pl. az erdélyi szászok) moseli frank területről jöttek. Tehát feltételezhető, hogy a magyarba átvekerült alak kb. [cojl] volt: a régi mély hangrendű *oj/aj kettőshangzó, pedig rendesen magas hangrendű é/í hangot eredményez, vö. háj + -zik > hízik ~ hízom.
> holott állítólag a honfoglalás idejére a szláv nyelvekből erősen kezdett kikopni a nazális magánhangzó
Azonban szlovén nyeljárásokban máig megtalálható, a bulgár nyelvben a XVI. sz.-ig kitartott. Sőt az egyházi szláv egy X. sz.-ban befagyott nazálisokat használó óbulgár nyelvállapotot őrzött meg máig; ennek hatása sem elhanyagolható, mivel pl. a XVIII. sz.-ig ez az egyházi szláv volt a román(!) kancelláriai nyelv. Ezen túlmenően, ha ezeket nem is vesszük figyelembe, már rumci is megemlítette, hogy volt 1-2 évszázad. Valamint ld. a következő bekezdést.
> Sőt ez magyarázná az egyházi műszavaink szláv eredetét is.
Most fordítottam egy szöveget, amelyben előfordult a zakysanka nevű tejtermék. Fogalmam sincs, hogy ez magyarul mi -- ha egyáltalán van neve --. Ezért voltam bátor, és a magyar szövegben zakiszanka-nak írtam át.
Erről a banalitásról gyakran elfelejtkeznek: hogy a magyarok nem elsősorban csak szláv szavakat vettek át, hanem szláv népességet is, akik lecserélték a nyelvüket magyarra. De a magyarban nem létező kifejezések megmaradtak náluk. És ezzel pedig már be is kerültek ezek a szavak a magyar nyelvbe; innentől már olyan státusban voltak, mint bármely nyelvjárási avagy rétegszó: elterjedhettek a teljes nyelvközösségben, vagy visszaszorulhattak más szavak ellenében. Sőt ebben az esetben az átadók -- tehát az elmagyarosott szlávok -- archaikusabb állapotú szavakat örökítenek át a magyar nyelvbe, mint a megfelelő korabeli szláv nyelvállapot; mivel ők az elmagyarosodásuk előtti szláv nyelv maradványait őrzik.
Továbbá a magyar egyházi szókészlet szláv elemei önmagukban is egy érvet alkotnak a kettős honfoglalással szemben. Ha igaz lenne a kettős honfoglalás, akkor a magyarok a szlávokkal egyidőben vehették volna fel a keresztyénséget: tehát a magyarok önállóan, a szlávoktól függetlenül jutottak volna a terminológia birtokába (pl. a német eredetű szavak közvetlenül kerülhettek volna át, nem szláv közvetítéssel). Ezzel szemben úgy tűnik, a magyarság a megfelelő szókészlettel a szláv keresztyén terminológia kialakulása -- azaz Metód és Cirill munkássága -- után(!) került kapcsolatba.
-----------------------
Amennyiben feltétlenül kölső kapcsolatokat keresünk a m. föld szóhoz, javasolnám, hogy a kevésbé kézenfekvő irányban induljuk.
Talán ismert az I. germán hangeltotódás, avagy Grimm-törvény: durván szólva e szerint a germán f hang az indoeurópai p-ből származik. Így kiderül, hogy a n. Feld, a. field megfelelője a szláv polje 'mező', a latin planus 'lapos', palma 'tenyér' stb. (vi. az ie. pel/pol- gyökből képzett szavak). Ez az ie. tő nem volt ismeretlen az iráni ágban sem, vö. óiráni prthiví 'föld(felszín)' (az r egy *el hangkapcsolatból eredő szótagképző indoiráni *l folytatása).
Tehát -- bár bizonyítékom nincs rá -- valamelyik óiráni nyelvjárásból eredhetett volna egy kb. *pelte hangalakú 'föld' jelentésű szó, és ez lehetett volna a mai m. föld előzménye (mivel a magyarban is szókezdő *p > f változás volt). Dehát ez is csak szofizmus, max. arra lehet demonstráció, hogy az ismeretlen eredetű szavak mögött gyakran csak forráshiány áll. És jó, hogy a fantazmagóriáinkat nem írjuk le, hanem maradunk az ismeretlen eredet meghatározásnál.
1. Ha lett volna ténylegesen német nyelvi kapcsolat, arra nem egy szó utalna, hanem nagy valószínűséggel több, ez viszont nem teljesül, tehát ez az etimológia, amit hangtanilag nagyon meg kellene támogatni (pl. a füld alakot nem nagyon tudnám mivel magyarázni a német eredetet feltéve, de a német hangtörténetet is meg kellene nézni, valamint célszerű lenne átrágni a TESz. bibliográfiáját, a német etimológia elvetésére szinte biztosan lehetne számos érvet találni), nem illeszkedik egy olyan sorba, amely a jövevényszavakra általában jellemző. A fel-ből való levezetés mindenesetre bizonytalan volta ellenére is sokkal meggyőzőbbnek tűnik (a szemantikai nehézség nem olyan vészes, gondolj pl. arra, hogy a tejet is a föle burkolja, fedi, választja el a többitől, miként a földfelszín is ilyes tulajdonságokkal rendelkezik; nyelvi változásokban az ellenkezőjére való változás szintúgy nem mondható ritkának, így az a magyarázat is megállhat).
2. A cél szó illeszkedése nem rendhagyó. Azok a szavak ugyanis, amelyek csak hangrendileg semleges magánhangzót tartalmaznak, a szótárban kódoltan indítanak palatális vagy veláris harmóniát (de vö. még e többé-kevésbé hasonlókkal: derék, feccöl, űberol, gründol.
3.
a) Továbbá rengeteg olyan a szlávból kölcsönzött szavunk van
Inkább jó néhány, a rengeteg azért erős túlzás.
b) állítólag a honfoglalás idejére a szláv nyelvekből erősen kezdett kikopni a nazális magánhangzó
Volt azért még ott 100-200 év.
c) egy elnyomás alatt álló népességtől
Az elnyomás (mint szó nagyon nem tetszik e kontextusban, de ez most egyáltalán nem fontos) nem kizáró ok, elég tipikus, hogy a szubsztrátum erős nyomokat hagy (gondoljunk csak az angol nyelv kialakulására), s ez logikus is: térben és életmódban a magyararok alkalmazkodtak a szlávokhoz, így egy csomó fogalmat tőlük kellett átvenni. (A szovjet hadsereg mint elnyomó hadsereg 40-50 évig Magyarországon állomásozott: elnyomott, még sincs átvétel, mert nem volt az orosz presztízsnyelv, valamint nem nagyon akadtak olyan fogalmak, melyek megnevezéseit az oroszból vettük át. Az a néhány is, ami volt, többnyire angol jövevényszó az oroszban. A zsidók el voltak nyomva a magyar történelemben többé-kevésbé mindig, aztán mégis egész sok héber, illetve jiddis eredetű magyar szó van, tény, hogy sok a szlengbeli elem, azaz rétegnyelvi, de a rétegnyelviséget a korai szláv jövevényszavakról is elmondhatjuk.)
d) Sőt ez magyarázná az egyházi műszavaink szláv eredetét is.
Nem kell ehhez kettős honfoglalás: nagy tömegben a szlávok voltak a környéken keresztények, nyilvánvaló, hogy tőlük (is) lehetséges az átvétel.
Észrevételedet tárgyi szó végmagánhangzójáról elfogadom, ennyire alaposan nem ismerem a nyelvi emlékeket, nem lévén nyelvész képzettségű.
Ebből az következik, hogy a föld szavunk még a honfoglalás elött került be a magyar nyelvbe. Másrészt viszont a szótárak szerint nincs semmiféle ugor vagy finnugor kapcsolata, tehát nem ősi szavunk. Tehát nyelvünk szókészletébe vagy honfoglalás elötti jövevényszó vagy ezidőben kialakult belső képzésű szavunk.
Etimológiai szótáraink ezen utóbbit feltételezik, de már a levezetésben is utalnak a bizonytalanságra, az esetleges képző (-d) nem szokásos jelentésű használatára. Másrészt a feltételezett alapszó fel, egy fent lévő dologra utal, míg a föld lent van, ilyen összekapcsolása nem logikus.
Mikor a korai Kárpát medence-beli kapcsolatot írtam, a ma már alternatív elméletként elfogadott "kettős honfoglalás" köztes idejére (670-896) gondoltam. Ha ezen elmélet igaz, akkor és itt bekerülhetett nyelvünkben egy a mai némettel rokon nyelvet beszélő frank hűbéres néptől ezen és még néhány hasonló helyzetű szavunk. Például, ha jól tudom, nehezen magyarázzák a cél szavunk rendhagyó hangilleszkedésű ragozását is, de ebben az esetben talán erre is könnyebb magyarázatot lehetne találni.
Továbbá rengetek olyan a szlávból kölcsönzött szavunk van, melyben a magyar nyelv megőrizte a nazális magánhangzóra utaló n hangot (munka - muka), holott állítólag a honfoglalás idejére a szláv nyelvekből erősen kezdett kikopni a nazális magánhangzó, így rövid idő alatt kellett rengeteg nazális n-t tartalmazó szót átvenni egy elnyomás alatt álló népességtől, míg László Gyula elmélete szerint erre többszáz év állt rendelkezésére a megyar nyelvnek. Sőt ez magyarázná az egyházi műszavaink szláv eredetét is.
Természetesen a szláv nyelvekben te sokkal jobban otthon vagy, így várom észrevételeidet, kritikáidat.
> Ebben kerestem a f ö l d szavunk eredetét. Eredete tisztázatlan, a fel, föl fn-vel próbálják magyarázni, de nem meggyőző. Bárczi a számomra elfogadhatónak tűnő német eredetet keményen kizárja, de levezetését nem részletezi.
A német eredet a miatt zárható ki, hogy legkorábbi említéseiben a föld szó végmagánhangzóval szerepel, pl. 1086 Felduuar. Lehetetlen, hogy a végmagánhangzók intenzív lekopásának időszakában egy idegen szó végére felkerült volna pluszban.
Az, hogy a föld szó végén tőmagánhanzót találunk, azt jelzi, hogy honfoglalás előtti alakulat, tehát akkorra datálódik, amikor német kapcsolatunk még nem lehetett.
A finnugor-indoeurópai kapcsolat valóságalapjára az említett B. C. művön kívül, melynek forrása László Gyula, alább egy mai magyar tudós aránylag friss tanulmányára hívom fel az Ön és mások figyelmét. Én a Magyar Elektronikus Könyvtárban leltem rá. Címe:
KLIMA LÁSZLÓ: FINNUGOROK ÉS INDOEURÓPAIAK
A MAGYAR FINNUGRISZTIKÁBAN
Ezeken kívül még sok "alternatív" és nem teljesen tudományos írás is sok szóegyezés példát felhoz rá. Persze ezen írások következtetései nem igazi tudományos levezetés eredményei, de azért oda kell figyelni, van benne valami.
Ezen korai kapcsolat véleményem szerint nem egy nyelvszétválás, hanem egy korai nyelvállapot két ill. többféle kristályosodása. Ennek igazi megértéséhez messze el kellene hajítani az őshaza-elméleteket és nyelvszétválásokat, mert ezek a valóság leképzése során hibás alapfeltételezésre próbálja ráhúzni a tapasztalatokat.
Egy érdekes kis történettel én is hagy szolgáljak, mely velem történt meg. Pár éve egy ausztriai szakmai kiránduláson a vendéglátók között volt egy magyarul jól beszélő és egyben nyelvművelő polgár, ki egy esti beszélgetés során felhozta ezen indoeurópai-finnugor-altáji nyelvkapcsolat elméletet. Az ő példája az indoeurópai nyelvekben elterjedt milch-milk-malako (tej) szó kapcsolata a magyar ősi finnugor eredetű mell szóval. Ennek a szótárak szerinti feltételezett alakja a *melge lehetett. E kapcsolatot szerintem nem kell tovább magyarázni.
Egy érdekes adalék-történet ehhez. Erdélyi, vagy akkori-mai tudósok, ehhez értők pontosíthatják.
Tehát: Szabédi László, a kiváló író (aki más, sok jelentős magyar értelmiségivel együtt 45-től kommunistaként szerzett - az ő esetében megérdemel - poziciót Erdélyben) az 1956 után az egész magyarságot érintő romániai szigorodás, sőt megtorlások idején írt egy nyelvészeti művet, melyben nagy erővel bizonyogatja, hogy a finn-ugor nyelvek, így a magyar is tképp az indoeurópai nyelvek részei, oda tartozunk. A könyvet minden hovatásos és értő nyelvész nagyon erősen megbírálta, elvetette. A legenda szerint Szabádi célja az volt, hogy ezzel a feltételezett - bár nem eleve kizárható - távoli nyelvrokonsággal közvetve azt suttogja a román fülekbe, háthogy a magyar is - nagyon távolról, közös indeoeurópai ősrokonság - a románnak is rokona! ÉS ez is enyíthet valamit a megtorlásokon, legalábbis a román tudományos-értelmiség közvéleményre majd ez is hatni fog.
Természetesen semmi ilyen hatása nem volt, a Bolyai-Babes egyetem magyar önálló részét megszüntették, Szabádi öngyilkos lett. Külön tragikumként ráadásul pályájának későbbi - mai -megítélésében sajnos nagy súlya lett vakhitű (?) kommunista korszakának. - Mégegyszer: ez valószinúeg, elnagyolt és pontatlan - igazítsatok ki. TÉvedéseimért előre elnézést.
Véleményem szerint az idézet két szó két külön érintkezés eredménye. A víz és még: név, nem(es), nem, só, kör, (kert?), száz, ... szavaink egy többezer éves kapcsolatot tükröznek a finnugor és indoeurópai nyelvek között. Björn Collinder általam csak közvetve ismert félszázéves műve alapján kb. 200 kapcsolatot mutat ki.
A föld szavunknak tudtommal nincs finnugor nyoma, tehát nagyon korai Kárpát-medencebeli átvételt feltételezek a cél, torony, (istráng?) és feltehetően még néhány szavunkkal együtt.
Tárgyi szavunkat a szótárak kizárják, pedig hangváltozásban szerintem ül.
Szótár nélkül, emlékeimből: az ótörök baszmak (nyomni) az eredete, ebből van (nem vicc, a magyar 'baszni' is, tehát ótörök!) - mert a lidérc, az éjszakai ártó szellem ráül az emberre és nyomja. Akár hiszed, akár nem - ez a tudományos igazság.
Dilettánsként válaszolol csupán. Létezik egy olyan irányzat, mely a finnugor és az indoeurópai ősrokonságot vallja. És ehhez néhány alapszót (is) hoz bizonyítékul, olyan alapszavakat, melyek rokonsága más esetekben, más nyelvrokonításoknál az alap-rokonság bizonyítására elfogadottnak számít. Ilyen a Wasser-Voda-Víz és Feld-Föld is (meg talán még néhány más).
Jó volna, ha ehhez egy hivatásos etimolog-tudós is hozzászólna.
Üdv mindenkinek!
Nekem nincs meg a TESZ, de a Tótfalusi- és Bárczi-féle szótár megvan. Ebben kerestem a f ö l d szavunk eredetét. Eredete tisztázatlan, a fel, föl fn-vel próbálják magyarázni, de nem meggyőző. Bárczi a számomra elfogadhatónak tűnő német eredetet keményen kizárja, de levezetését nem részletezi.
Mi a véleményetek erről?
Üdv: Onogur
De igen.
Az "adam" úgy tűnt a szótárból, hogy inkább férfit jelent.
Az at-nál gyakoribbnak tűnik a beygir, mint ahogy az it-nél a köpek, az ak-nál a beyaz (fehér). Úgy látszik, nem nagyon szeretik ma az ilyen rövid szavakat.
A török tele van, méginkább tele volt arab jövevényszavakkal. Azt hiszem, az 'adam' is arab. Aztán jött egy nagy török nyelvújító mozgalom a XX.szd elején. Germanus Gy. egy régi török nyelvkönyvében még az 'adam' az ember...
Akiben érdeklődés támadt,látogasson el a Kultura rovat Róma-Szenvedély c. topikomba, ott a konkrétumok. Ezzel búcsúzom is, abzug offolás!
Agac = akác (on!) Puu = fa (on!!)
Köszönöm, a nagy munka ezzel el is indult. 60 éves koromra 4 évig dolgoztam egy 450 oldalas esszékönyvön: már 3 kiadó visszalökte: ebből kettő el sem volt hajlandó olvasni. (Iszonyó rossz, közöségriasztó tárgya van, ami taszítaná az olvasókat a boltban: Róma, a város...) Most dolgozom szintén szerződés és megbízás nélkül egy
3-400 oldalas "mai filmkörképeen". Erre sem lesz kiadó. A téma itt is botrányosan érdektelen - nyilván. Mert egy érdekes poént még elárulok: nem igazán dilettáns és akarnok vagyok, hanem elég jól ismert, sőt elismert a fenti tárgyak "szakmájában", 4 könyvem jelent meg, az utolsó kettő sikeresnek mondható, jó visszhanggal.
Na, szevasztok, elnézést a súlyos offért, dehát egy baleknak, egy Patzernak tán megbocsátható.
Hármas szótárt akarok csinálni megbízás és szerződés nélkül életem hétralevő 20 évében. Magyar-finn-török. Ehhez kellene kezdeti inspirációként a kovetkező néhány
Nap/Víz/Föld/Tűz/Ember/Hal/Madár/Ló/Kutya/Fa
---- (a kutyafáját!)---
Némi zavaró elgépeléseket ki szeretnék javítani az előző hozzászólásom végéről:
Abban viszont igazad van, hogyha sokan fogják úgy érezni, hogy negatív jelentésű ez a -g toldalék, akkor valóban azzá fog válni, és a ma még semleges szavak is pejoratívvá válhatnak. Vö. milyen hangulata van a téveteg, romlatag, porhatag, permeteg szavaknak?
