Keresés

Részletes keresés

CsTom Creative Commons License 2001.04.09 0 0 469
Szombaton lesétáltuk az utolsó "pesti" szakaszunkat is, a Dobogókő - Bécsi út távot. Pestről egyetlen busz megy Dobogókőre (7:45 Árpád-híd) így mi is ezzel próbálkoztunk. Negyed órával indulás elött (ekkor érkeztünk) már hosszabb volt a tömött sor a busznál. Szerencsére egy csapat diák különbuszt kért a Volántól Dobogókőre, így a maradék helyekre sikerült beférni. :-)
Érdekes volt a Dobogókői túristaház: nem lehetett beférni a "kocsmába" annyian özönlöttük el pöcsételés mián. Szerencsére ez a tömeg széthúzódott, nem kellett tömegben túrázni.
Leereszkedtünk Pilisszentkeresztre (néhány kidőlt fát kellett csak legyőzni, kiváncsi lettem volna rá, mit csinál a mögöttünk jövő nyugdíjascsoport...), ahol a kocsmában vártak már a késöbb kelő barátok, akikkel kirándultunk aztán tovább. Ebbe a kocsmában (kék kerítés lent az út mellett, kerthelységgel) már többször pihentünk meg, így ez volt most is az első, ahol haverokat és pecsétet kerestünk. Mindkettő meglett itt, továbbra is a "jó helyek" között szerepel majd emlékeinkben :-)
Némi frissítő után indultunk tovább, hamarosan beértünk a pilisszentkereszti szurdokba. Csodaszép! Robog lefele a patak, itt-ott kis vízesésekkel. Az út meg cikázik a jobb és bal part között, hol hídon, hol köveken kel át a patakon. A szurdokból kiérve kutyagoltunk néhány kilométert Csobánkáig, ahova is betértünk a zöld jelzésen (a kék kikerüli) pihentetni az elfáradt barátokat (nem mondom persze, nekünk se esett rosszul egy kis táplálkozással egybekötött ücsörgés), majd a kék kereszten visszatornáztuk magunkat a kékre. Itt a falu szélén van egy szép kis kemping, szerintem ideális szakaszhatár egy többnapos túra alkalmával. A kis-Kevély következett, itt a sárga jelzésen felmásztunk a Mackó barlanghoz (a kék "balról" megkerüli a hegyet). Jó kis meredek emelkedő volt, de túléltük :-) Nyáron ideális hűsülőhely lehet, most csak bekukkantottunk. Itt elbúcsuztunk útitársainktól (ők visszamentek Csobánkára), és a sárga csíkon próbáltunk előrehaladni a Stromfeld Aurél-turistaházhoz. Kritikán aluli volt az út, gyakorlatilag nem volt olyan 10méteres szakasz, ahol ne dőlt volna keresztbe fa. Jó kis kalandtúrává fejlődött a kirándulás, mintha nem jelzett túristaúton lennénk. :( Az egész erdő elég elhanyagoltnak nézett ki, de legalább az utakon végigmehetnének egy motorosfűrésszel.
Végülis megérkeztünk a túristaházhoz (illetve a romjához). Igen csúnya kép egy ilyen rom, a KVTE kéktúraleírása szerint 10 éve még ereje teljében állt itt az épület... Egy tűzrakóhely melletti fán megtaláltuk az acélpecsétet.
Különben hogy lehet egy ilyen pecsétből olvasható lenyomatot produkálni?
Innen aztán nekiindultunk a lejtőnek, és a szaporodó szemétkupacokból rájöttünk, hogy közeledik Budapest. :( A Rozália pecsétjét már múltkor benyomtuk, így most nem kellett átkutyagolni a vasúton, így a Bécsi útnál befejeztük a szakaszt.
A jelzések végig szépen követhetőek, frissek, motorosokkal is csak egyszer találkoztunk.

CsTom

Vaskalap kartárs Creative Commons License 2001.04.09 0 0 468
Hétvégén bejártam ugyanazt, mint "burnie" a múltkor.

"Korpád egy elhagyott község, ahol kb. 1 km hosszan közel 50 ház romját lehet
felfedezni."

Annyi kiegészítést tennék, hogy Korpádon valami készül.
Leásott valaki egy oszlopot, rajta egy olyan áramdobozzal (nem biztos, hogy ez a neve), amit az épülő házak mellett látni a betonkeverőnek. (Az oszlop tövénél porhanyós, puha a föld.)
Kicsit arréb pedig egy kutat tisztítottak ki. Egy rakás tégla és tetőcserép, korhadt gerenda, meg törött bögre hevert a kút körül megtisztított területen. A kút szélén friss kőművesmunka nyomai láthatók és a "faluban" kivágtak egy csomó fát és bokrot.
Innen remek kilátás nyílik a Mecsekre és a Misina-tetőn levő TV-torony is szépen látszik.

Előzmény: burnie (458)
CsTom Creative Commons License 2001.04.09 0 0 467
Régebben volt itt téma a kéktúra végigfutása Németh Csaba által, akkor ígértem, hogy utánakérdezek. (Akkor azt hittem, ez egy fél napos project lesz, hát mostanra válaszoltak csak):

Eloszor is elnezest szeretnek kerni, hogy csak ilyen keson valaszolok, de
kulonbozo, rajtunk kivulallo adminisztrativ es technikai okok miatt csak most
kaptuk meg a leveledet.

Szoval a Csabanak sikerult vegigfutnia az egesz Kek-tura utvonalat........
Micsoda teljesitmeny!

Most azonaban mar Nepalban van Melindaekkal egyutt es csak aprilis 11-en
jonnek haza.

pataporc Creative Commons License 2001.04.09 0 0 466
Tudja valaki, hogy az orszagos keken halado teljesitmenyturakat hogy lehet elismertetni a KT kereteben? Elvileg megvan a Huvosvolgy-Piliscsaba es a Sirok-Kekes szakasz (igazolva, plecsnivel, kituzovel), csak elfelejtettem elvinni magammal a KT-fuzetet :(.
Ceti Creative Commons License 2001.04.04 0 0 465
A hétvégén mi is kéktúráztunk, amelyről egy igen aranyos epizódot szeretnék elmesélni. Szinte már a túra végén egy faluba beérve találtunk egy teniszlabdát, amely a páromat nagyon felpezsdítette. Nagy foci rajongó, mindenre urgik ami gurul, így az utoló néhány száz métert önmagával - illetve a teniszlabdával - való focizással töltötte. Ezek után a labdát be kellett tenni a hátizsákba, és túrakelléknek minősítetett. Ettől én egy kicsit ódzkódtam, mert valószínű egy kutyáé lehetett és nem volt túl bizalomgerjesztő. A magyarázat egyszerű, ezek után ha elfáradunk, netán elérkezik a holtpont csak elő kell venni és lehet focizni (amit a párom szerintem még a koporsójában is fog). Persze győzködtem, hogy van otthon egy csomó original teniszlabda, ellenérv: azokat netán elfelejtenénk betenni. Szóval ennyit a nélkülözhetetlen kellékekről.
Vaskalap kartárs Creative Commons License 2001.04.03 0 0 464
A "nyalóka" (gondolom ezt kérdezed) a kihelyezett bélyegzőt helyettesíti. Az útvonalat gondozó egyesület otthon, egy öntapadós vagy hátoldalán nyalásra ragadó papírlapra egymás mellé sok-sok bélyegzőt nyom. Ezt ollóval szétdarabolják és kiteszik a terepre. Ebben az esetben a túrázóknak nem kell bélyegzőpárnát magánál hordania, csak a "nyalókát" a füzetbe ragasztania.
A redszer előnye, hogy nem kell bélyegzőpárnát vinni és lopás esetén maga a bélyegző nem tűnik el; bármikor új nyalókák készíthetők.
Hátrány, hogy bármennyi spejzolható belőle, de aki becsületesen túrázik, annak ilyen eszébe sem jut.
Túlnyomóan nyalókás a Dél-dunántúli Piros és a Dél-dunántúli Kék.
Előzmény: Vérfarkas (463)
Vérfarkas Creative Commons License 2001.04.03 0 0 463
Ez mit is jelent?
Előzmény: Vaskalap kartárs (462)
Vaskalap kartárs Creative Commons License 2001.04.03 0 0 462
Van ám!
Még külön bélyegzője is, ami legtöbbször csak "nyalóka".
Előzmény: Vérfarkas (461)
Vérfarkas Creative Commons License 2001.04.03 0 0 461
A DDP-nek is van pecsételőfüzete?
Előzmény: burnie (458)
Vaskalap kartárs Creative Commons License 2001.04.03 0 0 460
Én is tervezem bejárni ezt a szakaszt a hétvégén, csak fordítva.
Kár, hogy kikerüli a jelzés Gyűrűfűt, mert kíváncsi lettem volna mi a helyzet az "épülő ökofaluval". Korpád is kísérteties lehet, már várom.
Úgy látom ez a Dél-dunántúli Piros egyre népszerűbb.
Előzmény: burnie (458)
CsTom Creative Commons License 2001.04.03 0 0 459
> Ibafán a pipa muzeumot érdemes megnézni

Tudom, hogy nem túra, de erről eszembe jutott, hogy a Nemzeti Múzeumban is épp egy szép pipakiállítás van (időszaki kiállítás, ha jól emlékszem nyár elejéig), azt is érdemes megnézni.
(Ugyanott van a Sajtófotó kiállítás is, de azzal még próbálkozni sem érdemes, annyian vannak :-< )

CsTom

Előzmény: burnie (458)
burnie Creative Commons License 2001.04.03 0 0 458
A hétvégén a Dél-Dunántúli Piros zselici szakaszát jártuk be. A vonatozás után (Bp.-Bükkösd 1842 Ft) az első település, amit éríntettünk Dinnyeberki volt. A falu után a jelzés a füzethez és a térképhez képest megváltozott; Gyűrüfűt elkerülve Korpád felé vezet. Szerencsére az új jelzés jól követhető. Korpád egy elhagyott község, ahol kb. 1 km hosszan közel 50 ház romját lehet
felfedezni. Döbbenetes. Rögtön utána Kisibafa következik, ahol egy házban még laktak,
de itt is sok volt a rom. Ibafán a pipa muzeumot érdemes megnézni és pecsételni is itt kell.
Némi aszfalt után a jelzés a megszünt Kaposvár-Szigetvár vasút nyomvonalán halad, egészen
Bőszénfáig. Nagyon hangulatos szakasz.
Vasárnap Bőszénfáról folytattuk a túrát, először aszfalton, majd egy kellemes erdei úton.
Ropolypuszta után sajnos egy traktotorok által összetúrt szakasz következett, sőt a jelzések
is megsápadtak egy kissé. A Töröcske utáni rész viszont nagyon klassz. Először a Törcskei-tó, majd egy szép erdős szakasz után a Hódós-tó az amit érdemes alaposan megnézegetni. Innen már csak fél óra gyaloglás és elértük célunkat Kaposvár vá.-t.

Ezzel én ki is végeztem a DDP-t. A 318 km-t négy részletben, összesen 15 túranap alatt tettem meg, 1 és fél év alatt. Mindenkinek tudom ajánlani, aki a Kék-túrát végigjárta, hogy próbálkozzon meg ezzel is. Különösen az Észak-somogyi rész számít igazi csemegének.

AmBesten Creative Commons License 2001.04.02 0 0 457
Jó hogy mondod, akkor a polifomot itthon hagyjuk. Dedinkyvel kacérkodok, mert remek a fekvése. :-)))
Előzmény: pataporc (456)
pataporc Creative Commons License 2001.04.02 0 0 456
De van, megpedig Dedinkybol. Camping es szalloda kozul lehet valasztani, csak mar nem nagyon emlekszem, mert regen volt :). A polifoamunk beleesett a tuzbe es elegett... a masikat meg elloptak a hatam mogul - most, hogy igy jobban meggoldolom, nem is ajanlom annyira. :)
Előzmény: AmBesten (455)
AmBesten Creative Commons License 2001.04.02 0 0 455
Szervusztok.
A Szlovák Paradicsom környékén nincs valamelyikotöknek szálláshely tapasztalata? :-)
Fishtax Creative Commons License 2001.03.29 0 0 454
Még kedden estefelé betévedtem a Margit körúti boltjukba, és elcsábultam erre a műszerre, már több térképemen is végiggurítottam! :-) A nagy girbegurbákat nehéz vele követni, a térképet is síkra kell fektetni, de egész elfogadhatóan mér, a "cérnás" módszernél biztosan nem pontatlanabb, ráadásul kis türelemmel a szintkülönbséget is egész jól lehet jegyzetelni...

Fishtax

Előzmény: Egy úr az űrből (444)
larzen Creative Commons License 2001.03.28 0 0 453
Pedig teljesen jól látod a dolgokat. Leginkább a becsületességen múlik.
Előzmény: Ceti (452)
Ceti Creative Commons License 2001.03.28 0 0 452
Az aggteleki részt valahogy úgy képzeljük - mivel nem akarunk csomagokat cipelni -, hogy lenne egy bázis mondjuk éppen Aggtelek és onnan mindkét irányba tennénk 2-3 túrát, és beiktatnánk 1 pihenőnapot is. A bázis meghatározása még a térképek, a menetrendek és a szálláshelyek tanulmányozásától függ. Azt hiszem ezek közül a leglényegesebb a menetrend, azaz, hogy egy-egy túra végén vissza tudjunk menni a "központba". Esetleg a bázis egyszeri áthelyezését is el tudom képzelni, többször már valószínűleg nagyon macerás. A párom sajnos ódzkódik a stoppolástól, pedig szerintem azzal is lehetne kalkulálni. Ja, egyébként ő a férfi, de remélem majd ha végképp ráfanyarodunk nem lesznek ellenvetései.

Ezt a túra megkezdését meg újraindítást igazoló pecsétet én nem értem. Ha nem a füzet szerint szakaszoljuk, akkor is két pecsét kell arra a helyre, ahol megszakítottuk? Egyébként meg mi értelme a két pecsétnek? Hiszen ugyanazon időpontban is lehet kettőt pecsételni. Vagy ha például egy kocsmában pecsételtetek akkor írassam oda a dátumot is? Persze ezt megint bárki odaírhatja, nemhiszem, hogy grafológiailag elemeznék. A lényeg szerintem, hogy úgyis az ember becsületességén múlik, nem érdemes ezt túlbürökratizálni.

larzen Creative Commons License 2001.03.28 0 0 451
Megrendeltem a videót. Meglátjuk, mi lesz belőle...
Előzmény: CsTom (446)
larzen Creative Commons License 2001.03.28 0 0 450
Az Aggteleki rész konkétan melyik lenne?
A Jósvafő-Bódvaszilas részt nemrég jártam végig, de Jósvafőtől visszafele még üres a füzetem.
Előzmény: Ceti (445)
Vérfarkas Creative Commons License 2001.03.28 0 0 449
Nem tudom ki az szemely szerint de mar ket eve is gond volt az arra meno teljesitmenyturakon. Gondolom az erdo tulajdonosa...de fel nem tudom fogni valakinek mi baja lehet a turistajelzesekkel.

Persze..meglehet csinalni az egesz keket egynapos turakkal. Termeszetesen a tavolabbi reszeknel nagyon leromlik az utazas/turazas arany, de igy nagyon sokmindenbol kimarad az ember. Az egeszbol csak a 'rohanas mert indul a busz vagy vonat' marad meg.
Mi nyaron egy het alatt szoktunk 70-80 km-t menni, igaz magunkkal cipelunk mindent (sator, bogracs...) A Budapest kornyeki reszeket termeszetesen mi is egynaposokkal csinaltuk, persze ezeket nem nyaron.

Előzmény: CsTom (448)
CsTom Creative Commons License 2001.03.28 0 0 448
Az _összes_ jelzés hiányzik valóban. Mi (ki) az a "baltás gyilkos"? Van ott egy ember, aki járja az erdőt és leszedi a jelzéseket? Miért?!

Persze 70 km két napra tényleg nem hosszú. :) De itt az odautazunk-túrázunk-hazajövünk típusú lakóhely környéki egynaposokról volt szó.

Előzmény: Vérfarkas (447)
Vérfarkas Creative Commons License 2001.03.28 0 0 447
Itt nem csak a felfestes hianyarol van szo. Ott el a "baltas (jelzes)gyilkos. Nem csak a kek hianyzi a HHH kornyekerol hanem pl a zold is...

Ha jol megszervezed, egy 70 km-es szakasz sem hosszu. Szombat-vasarnap. Csak egy jo kis szallashelyet kell talalni. A topicban errol is talalsz infot.

Előzmény: CsTom (446)
CsTom Creative Commons License 2001.03.28 0 0 446
Többször hangsúlyoztam már, hogy kicsi a világ, és íme újra bebizonyosodott. :-)

Persze hogy aggódtunk a térképhiány miatt, mert a Hűvösvölgy-HHH szakasz teljesen jelzés nélküli volt, és hát ebből azt gondoltuk, hogy esetleg ebbe (Piliscsaba felé eső) az irányban sem bővelkednek a kék csíkok a Budai-hg-ben. De szerencsére tévedtünk. Ami viszont nagyon szomorú, hogy -- végre a topicot végigolvasva -- tavaly júliusban itt valaki arról panaszkodott, hogy hiányoznak a jelzések a fent említett szakaszon, és azok most -- több mint fél évvel késöbb -- még mindig nincsenek felfestve. :-<<<

Ez a hétvége a passzív pihenés jegyében telik majd :)(néha kell azt is, hisz az előző hétvégéken mindig úton voltunk), a következő túra a Bécsi út - Dobogókő (talán kicsit tovább Pilisvalahova, most, hogy már későig világos van) útvonal lesz.

Mi is most kezdtünk, egyenlőre azért is nem "szabdaljuk szét" a szakaszokat, mert pont jó "bemelegítő" távok ezek itt Pest környékén, de késöbb erre mindenképpen sor kerül, hisz most még egy 40km-es szakasz is ilyesztően hangzik (persze -- gondolom -- nem lesz ez mindig így :) ), holott vannak 60-70-es szakaszok is...

Másfélmillő: A
Zeneház katalógusában megtaláltam, elvileg rendelhető. (A főlap különben itt érhető el.)
Syd, ezért egyenlőre köszönöm, de még nem élnék a lehetőséggel :)

Előzmény: Ceti (445)
Ceti Creative Commons License 2001.03.28 0 0 445
Sziasztok!

Nagyon örültem, hogy rátaláltam erre a topicra. Sőt ha nem tévedek rá is ismertem valakire. Vasárnap voltunk a Hűvösvölgy-Piliscsaba szakaszon, és ott szóba is elegyedtük egy párral, igaz a kék túráról nem esett szó, inkább csak a jelzésekről meg az útról. Szerintem az egyikük CsTom volt!!! Picit aggódtak is mert nem volt náluk Budai-hegység térkép, a leírtak alapján látom ez nem volt probléma. Hová indultok most hétvégén? Mi a Dorog-piliscsaba szakaszt tervezzük vasárnapra, bár tudom nektek ez már megvan. Szerintem ehhez hozzá kellene csapni a Dorog-Mogyorósbánya szakaszt is, így legalább az egy kicsit rövidülne, a másik meg egyébként sem túl vészes. (A párom azon a véeményen van, hogy nem ildomos szétszabdalni a trákat, én ezzel egyáltalán nem értek egyet, előbb-utóbb úgyis ráfanyarodunk.)

Mi most márciusban kezdtük a túrát, és körülbelül két év alatt szeretnénk megcsinálni. Egyéb elfoglatságokra tekintettel talán még kevés is lesz. A Budapest környéki szakaszokkal kezdjük, ezek igazán könnyen mennek. Májusban szeretnénk körülbelül 1 hétre elmenni az aggteleki részre.
Majd ősszel is mégegy hetet szánunk rá. Közben pedig maradnak a hétvégék, de általában nem tudjuk mindkét napot szabaddá tenni, így a távolabbi részeket még nem tudom hogyan fogjuk megoldani, bár látom szerepel itt elég sokféle megoldás.

A Mufflon itatónál nem pecsételtünk, a mi túrafüzetünkben nem szerepelt, de ez nem különösebben aggaszt bennünket.

Még majd visszatérek hozzátok egy-két kérdéssel.

Egy úr az űrből Creative Commons License 2001.03.27 0 0 444
A Mountex katalógusában szerepel egy "térképmérő". Nem léptékmérő, mert ugyebár az többnyire rá van írva a térképre, akkor meg minek kell azt megmérni. Na: elektromos térképmérő, tetszőleges léptékre beállítható, ajánlott fogy ár 3.990.- Ft. A tetszőlegesbe gondolom a honi térképeken használatos 40- és 60.000-es is belefér. Egyébként még katonai boltokban is lehet néha ilyent találni, az egyszerűbbek lépték nélküliek, csak a centimétet mutatja a mutató, innen laza fejszámolással lehet a távolságot megtudni.
Mork
Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2001.03.27 0 0 443
Egyelőre nincs mit nézni rajta. Nem akarom minősíteni az ürgét, mert még bosszúból idetéved és szétoffol minket. Nyelvtanilag nem éri el azt a színvonalat, ameddig le bírok ereszkedni. Uff.
Előzmény: Törölt nick (442)
Törölt nick Creative Commons License 2001.03.27 0 0 442
Sziasztok túristák,

Ezt nézzétek: http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9033390!

Üdv,
p

Sánta Kutya (SK) Creative Commons License 2001.03.27 0 0 441
Némi gyakorlattal meglepő pontosságot lehet elérni a szabad szemes becsléssel. Addig pedig ott a jól bevált cérna, amit szépen a turistaútra fektetsz a térképen. Ma már nem használom, ha nincs műszer, akkor ránézésre mondom meg a távot, elég elfogadhatóan.
Előzmény: Ermak (439)
Törölt nick Creative Commons License 2001.03.27 0 0 440
Én is valahogy így szoktam ... csak a szintkülönbségek leolvasását kellene még gyakorolnom, mert a térképeken általában nincsenek túl sűrűn megadva a magasságok és az eséstüske is hiánycikk.

Macibb

Előzmény: larzen (438)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!