Stigó kb 14 naposan kortól kezd kirepülni, ezt megelőző rész a fészek szélére kiülés. Azt, hogy megfogd, igazából egy madár sem szereti. ha meg kell, akkor javaslom, hogy alulról nyúlj, s megfogás helyett próbáld ráléptetni az ujjadra.
Has felül odanyúlsz lassú mozdulattal, s a mutató ujjadat szorosan a lába előtt elkezded lassan emelni, úgy hogy közben picit hátrafelé is tolod vele a madarat, mintha hanyatt akarnád lökni. Erre reflexből rálép az ujjadra (vagy pálcára, ah azzal csinálod).
Óvatosan kezdj el vele így közlekedni, kerülve a hirtelen mozdulatokat. Hamar megszokja, s ha így eteted, a kezeden ülteteve, akkor pár nap múlva már oda fog repülni (ha majd repül (kb 1 hét)) a kezedre kajáért, meg haverkodni.
Ha mégis meg kell fogna, ne fölülről fogd meg, inkább alulról két tenyér közé. A felülről jövő megfogástól ösztönből rettegnek (lásd ragadozó), így igen hamar megtanul félni a kezedtől. Javaslom a megfogást csak legeslegeslegeslegvégső esetben alkalmazd, inkább tedd A-ból B-be ujjadon ültetve. Ha nem megy eleinte, inkább szánj rá időt, s türelmesen gyakorolj vele.
Pl később reptetésnél javaslom > késő délután engedd ki, úgy hogy pár óra múlva már sötét legyen, mivel ha leoltod a villanyt, akkor kergetés nélkül meg tudod fogni, és gond nélkül visszarakható a kalitba, majd villany felkapcsol....s madár csak les..... hazakerültem Pár nap után magától hazamegy, főleg, ha segítesz neki azzal, hogy elsőre csak "szürkületet" csinálsz (nagy villany le, kis asztali lámpa még ég 10 percig, s csak utána lesz tök sötét...Így felfogja - kis fény >> haza kell menni.
Egy a lényeg, ha sötétben így begyűjtöd, ne beszélj hozzá. Sötétben semmit nem lát, szaglása kb nincs, viszont a hangodat felismeri,.... ha néma maradsz, nem köti veled össze a sötétben megfogást.
Ő még nem nagyon ordít...amikor már nagyon éhes, akkor van heves beszélgetés és csipogás, és szedi szét a fészket, a szájába vesz mindent, ami az útjába kerül...na innen már biztosan tudom, hogy éhes... és kaja után mély kóma egy fél óráig. :)
egy jó másfél-két óránként etetem...aztán egy órát folymatosan eszik apró falatokban. Már kiszáll a fészek szélére, úgy kér :) de a kéztől még fél, és ki nem állhatja, ha valamiért meg kell fognom..márpedig azért néha meg kell. Remélem azért hozzám szokik majd egy pár nap alatt.
Hát folyamatosan nem tudom etetni...ma még így sem dolgoztam semmit. Nem is akarok már :)
Hááááááát......... sosem méregettm ki, adtam, amennyit kért (ameddig ordítva, heves kér) és úgy kb 0,5-1 óránként (olyan korúnak, mint a tied). Összesen egy nap kb kétszer 1/4 decinyi pampót eszik fel ebben a korban (??? de ez csak sacc, tényleg nem mértem)
Viszont azzal, ha folymatasoan eteted, apránként sokkal inkább "szülőmadár-lájk" oldod meg az etetést, azaz igazából az (lenne) a legjobb, ha folymatopsan kaná a falatkákat, apródjával, mert ez a természetes (nem pedig az 1szer óránként degszre tömöm.... csak ugyi kinek van ideje folymatosan etetni?)
Létezik, hogy egy kis tengelic egyszerre megeszik majdnem egy olyan nagyon kicsi kávéskanál mennyiségű pépet????
Na ez megette, és már megint nem látom a begyét úgy, ahogy tegnap láttam dudorodni. minden esetre, ha látom, ha nem ennél többet egyszerre én nem mertem adni neki. Mondjuk ezt egy órán keresztül nagyon mini falatokban nyalogatta le a szemcseppentőről....
Mégis mekkora mennyiséget jó neki adni egy etetés alkalmával úgy a tapasztalat szerint átlagban???
Örülök, hogy jól van a kismadár, általában az első éjszaka a legkritikusabb.
Rigó > van olyan szitu (főleg városban) ahol be KELL gyűjteni, hiába egészséges, stb. A leírt is ilyen. Azt is jól tettétek, hogy amikor reggel előkerült a szülő, akkor kiengedtétek vmi biztonságosabb helyen a ház körül. Csak széljegyzetként: rigó szülő olyan szinten elszántan etet, hogy hasonló esetben ha nyitva hagyod az ablakot/erkélyajtót, simán bejön a szobába is megetetni a külköt. :-D
"foly-szilárd arány jónak tűnik, nem zöld a széle"
Akkor jó. (Látom, visszakerested :-D. )
Ha elbírtad vinni a két gyereket oviba a kismadár mellől, akkor tudsz valamit :-D. Sejtem, küzdelmes lehetett.
Ja és egyszer bementettünk egy rigókölyköt is. Tudom, fészekhagyó és gondozzák a szülők, de a betonozott kocsibeállókba (mélygarázs-szerű rész a társasházban) húzódott be, és tudtam, hogy a ház két macskája közül az egyik biztosan elkapja az éjjel.
Reggel már hallatta a kajakunyeráló hangját és mire felkeltünk, az anyja ott állt az ablakban, dugig rakott csőrrel, aggódó képpel. Gyorsan levittük és szabadon engedtük. :)
Megnéztem, Pelyhes még szuszog, és két teljesen normális kaka van mellette a papíron, foly-szilárd arány jónak tűnik, nem zöld a széle.
Na lépek aludni, mert holnap is nap. Illetve már ma......
Reggel nem lesz még kép, mert két kölköt kell oviba irányítani, ami nem megy zökkenőmentesen, plusz remélem itt lesz még ez a kis csipasz is.
Helló mindenki, képzeljétek, elkezdtek kikelni a selyemhernyótojásaink! Nem tudom, milyen arányban maradnak meg, most rengeteg a pici hernyó. Remélem, sikerül egy mini tenyészetet csinálnom, mert nekem pl. a kerti rovarfogás nem működik, nem kertes házban lakunk. Viszont kirándulásokon sokféle rovart igyekszem begyűjteni, csak nem tudom, pontosan miket lehet, igyekszem a megérzéseimre hallgatni: nagyon tarka vagy büdös rovart pl. nem. Eddig a legnagyobb sikere a pókoknak volt, meg a hangyatojásnak, amihez szét kellett dúlnom két hangyafészket is, és egy tálban a göröngyökkel együtt teszem be a rozsdafarkúaknak, akik nagyon ügyesen kiszedegetik a tojásokat. Azt nem tudom, a belekeveredett hangyákat is megeszik-e, vagy azok szétfutnak a lakásban... (A lisztkukacokból pl. elég sok meglóg, amiket elszórnak, a legmeglepőbb helyeken találok belőlük.) A sáskákra nem buknak annyira már, akármilyen picik is (mármint a sáskák), úgy vettem észre, csak szétverik, lefejezik és eldobálják őket. Éjjeli lepkéket is jóízűen legyűrnek, de azt elég nehéz fogni (max. ha idejön csapongani a monitorra). Miket lenne érdemes még szedegetni, gyűjtögetni télire?
Egyébként az én madárkáimnak, úgy látom, egy kicsit kopott a tolla, nem tudom, azért-e, mert a szűk lakáskájukban csapkolódva összeverik, vagy kéne nekik valamilyen vitamin. Mit gondoltok? Ha igen, akkor mi kéne nekik? Köszönöm.
Menj, aludj, mert sűrű napod lesz holnap (remélhetőleg) :-)
Cinke > valszeg karvaly lehetett, de macska is csiná ilyet. (sőt varjút is láttam már kalitkán keresztül ilyet tenni kismadárral (utóbbi saját varjú saját kismadárral..... agyrém)) Veréb nem bántja a cinkét.
Cinke gyébként tündéri házikedvenc.
Az, hogy van madaras előéleted az tiszta haszon, könnyebb úgy kommunikálni, ha nem kell mindent alapoktól definiálni próbálni. (spec első írásaidból, visszaolvasá utáni kérdéseidből is érezhető volt, hogy láttál már madarat)
kenyér...... az semmi madárnak nem jó. Féleg frissen nem. Bocsi, csalok - varjú, szarka szereti de, bundás kenyér formájában, igaz, megsütni nem kell, nyersen komálják, jó tocsogósan :-D
Szinte biztos, hogy veréb, a szárnytollakon már látszik a kétféle barna árnyalat. Csak a csipogása más, nem az a igazi, verebes, erőszakos "csi-vit", ami az ereszek alól hallatszik, inkább valahogy "fuvolázó" jellegű. De holnap csinálok képet (ha megéri a reggelt).
Nem vagyok totál teljesen kezdő madaras.
Mentettem már széncinkét. Télen berepült a lépcsőházba és lekoccolhatta az üveget menekültében, mert kicsit kába volt. Velünk telelt át, szabadon röpködöt a lakásban, kiette a csigákat az akváriumból, végigélhettem, ahogy megváltozik a hangja/beszéde a tavasz közeledtével. Imádtam, ahogy félrehajtott fejjel rámnéz és kérdez: Cí-pitty? Sajnos tavasszal elkövettem azt a hibát, hogy kalitkástul kitettem az erkélyre levegőzni, valami megtámadhatta, talán verebek, széttépték a lábfejét a rácson keresztül, valamelyest felépült, de pár nappal később elpusztult, talán fertőzésben, vagy a stressztől, nem tudom. Nagyon sajnáltuk, családtag volt. :(
Évekkel később mentettem kölyök füleskuvikot. Lefújhatta egy hatalmas vihar. Azóta tudom, hogy miért van a sólymászokon bőrkesztyű és hogy a bagolykaka 5 másodperc alatt is képes kifakítani a szőnyeget. :) És hihetetlen volt, ahogy halálos csendben repül. Ásványpremixbe mártott csirkemellcsíkokkal etettük, amíg elintéztük az állatkerti randit neki. Azt ígérték, hogy később szabadonengedik valamelyik nemzeti parkban. Remélem így lett, mert nagyon jófej kis lény volt, bár szépnek nem igazán volt mondható. :)
A hullámos papagájom és a kanárim is matuzsálemi kort ért meg és szép életük volt.
De a gyerekkori verébkölykökkel sosem volt szerencsém. (Igaz akkor még kenyérrel tömtük meg őket és valószínűleg ezzel nem használtunk nekik egy cseppet sem. :( ) Remélem most megtörik az átok........
Tökéletes gondolat - a lakás tele van fölös hőt treelő cuccokkal, amik ilyen "inkubációs" célra kiválóan használhatók. (lásd régi crc monitorok erre kiválóak voltak)
Etetés > éjel nem kell > természetben napkeltétől napnyugtáig etetnek a szülők (ez elcsalható mesterséges világítással és mesterséges sötétben tartással ) emberbarátibb "munkarendbe" :-)
Bár ha 6kor kelsz és egyből megeteted, az elég első etetésnek.
Két etetés köz kell annyi idő, hogy begye valamelyest kiürüljön. Ez fajtól, kortól függően 15perc - 1,5 óra. (pl ezért kéne kép)
Egy etetésre annyit adj, míg intenzíven kéri. Ha lassul, állj le (ma már írtam, de ismétlés nem árt), jobb ha kicsit éhes marad, mintha egyel többet nyel, és az félre megy, letüdőzi (utóbbiba 90%ban belepusztul). Etetésnél figyelj, hogy következő falat akkor menjen, amikor elsőt már lenyelte....lásd hajlamosak tátogni, kérni és közben nem nyelni.
Itatással vigyázz. Kor függő, ha annyira kicsi, hogy még tokos, akkor nem kell itatni (mert megfostosodik), elég a kajában levő nedvesség. (ezért is kéne kép) Kb pár hete írtam itt arról, mit kell nézni az ürüléken, mi mit jelent - próbáld meg visszakeresni, ha lesz pár perced rá, mert hasznos tudomány. Oregano jó, ártani nem fog akkor sem, ha nem kokcis a madár.
Mit egyen? > Amíg nem tudjuk tutifixre a faját és korát (kell fotó, de nagyon, több fotó még jobb alapon) addig a túrós keverék, utána max módosítunk rajta. Túrós keverék > felhasználása, ahogy Brigi írta.
gyógyszerek - felejtsd el, kivégezné a madarat.
Humán gyógyszer 50-100kg-ra van kimérve, ez a madár meg kb 3-4 gramm. Nem tudnád úgy kimérni, hogy ne adagold túl. Arról nem is beszélve, hogy madár nagyon más állat, mint az ember..... pl náluk az XY a tojó és XX a hím. Azaz már alapok is különböznek :-D
Egyéb, ami eszembe jutott > ha szárnya alá dugja fejét annyira nem lehet pöttöm madár, ami biztató a túlélés szempontjából (lásd minél picibb, úgy romlik exponenciálisan a túlélési esély)
Drukkolok, hogy reggel is legyen működő fióka, aztán kérdezz bátran, amiben tudunk segítünk. :-)
és CSINÁLJ fotót, töltsd fel SOS-ben, ha nem éjjel, de reggel, ébredés után. Én is 6kor kelek, ide lesek majd a topikra.
Külök meg így fertőződik, nálunk (igaz, itt nagy üzem van madármentésből) a lányom (12) most fogja ereszteni az első teljesen önállóan nevelt mentett madarfiókáját, egy szarkát (Peti fedőnévű szárnyas) és rettenetesen be van szarva, hogy mi lesz vele kint, a gonosz nagyvilágban.... Viszont rém büszke vagyok a külökre, mert amióta hozzánk került Peti (igen pici, pótköltésből származó madár volt) azota csak ő etette, takarított utána, ő tanította..... önállóan. Úgyhogy gyerekek miatt kétszeresen is drukkolok a kismadaratoknak, mert klassz élmény lenne nekik látni ahogy felnő. (btw > készülj fel, hogyha minden jó lesz, és felnő, akkor majd nem akar elmenni, de a gyerekeid sem akarják majd elengedni)
Olvastam a melegítést. Lámpa alatt nem merném hagyni, de van mikrózható melegítőpárnám, pár órát kitart talán.
Kimentem megmelegíteni, erre felébredt a kis Pelyhes és enni kért. Adtam neki a túrós keverékből, némi oreganóval panírozva, benyelt 3 aprócska falatot (neki persze kitöltötték a csőrét :) ), aztán jóllakottan hátradőlt és most megint alszik.
Éjfélkor még ránézek, túletetni sem akarom, de nem tudom mióta éhezhetett ott a fa tövében.
Most nem volt zöld, amit kakilt, de azért az oreganót rászórtam a kajájára, hadd ivódjon bele.
Azt hiszem, én is adni fogok a kis tengelicnek oregano port. nagyon kicsit zöldes és folyós a kakija (most, hogy visszanéztem a mai termést) és nem akarok kockáztatni.....
Az enyém éjjel (hála mindennek, amit ismerek) alszik. Nem evett már este nyolc óta. Néha csipog, meg forog a fészkében, de szépen visszalaszik..Gondozóbarát.
És a vaku nem ébreszti fel, vagy ha igen, akkor szétnéz, és már alszik is tovább, ha letakarod egy ronggyal és nem látja, hogy világos van a lakásban....minél előbb van kép, annál előbb kapsz pontos és részletes válaszokat. :) Egy korábbi madaramnak már késő volt a segítség, mire feltöltöttem a képet.. :(
Amíg nem látták a hozzáértők a képeket, én csak a túrós keverékkel etetném. Egy napra én elviszek neki egy kis gombócnyi (max pinponglabda méret) kaját, hűtőben tartom, és ha etetem, kézmelegre melegítem, ahogy VladTepes leírta nekem kicsivel lejjebb. Egyszerre az enyém 4 csőrnyit eszik. Ettől megtelik a begye.
Ami megmaradt a kikevert lágykajából, az megy a fagyasztóba kis gombócokban, és esténként kidobom a napi adagot, és előveszem a fagyasztóból a hűtőbe a következő napi adagot, hogy reggelre kiolvadjon.
Én is viszem a melóhelyre, de az igazságügyben nincs ántsz ellenőrzés... :)
A gyógyszerekhez nem értek arra majd más reagál. Éjjel ne etesd. Ha tudod melegíteni egy lámpával, az jól jöhet. Tűzveszélyre figyelni, madár megfőzése kerülendő!
Ha csak a Briginek ma írt pár hsz-t olvasod vissza már kicsit képbe kerülsz. Reggel addig etesd a (hűtőben tartott) keverékkel, amíg intenzíven kér. Nem lesz túl sok. Azután óránként, kétóránként, majd mutatja
Sajnos az ilyen kicsi madarak, néha annyira legyengülnek, mire rájuk találnak, hogy nem lehet segíteni rajtuk. Remélem, megmarad, sok sikert!
9 után próbáltam a túrós keveréket, tátogott, rá is kapott, de végül nem kérte, tele volt még a begye. Kapott egy kis vizet.
Bekucorodott a sarokba és alszik. Szépen hátratette a kis fejét a hátára, és mostmár normálisan lélegzik.
Nincs szívem felébreszteni a vakuval.
Éjfél körül majd megkérdezem kér-e még. Vagy éjjel a madarak is alszanak és nem etetnek?
Nagyon drukkolok, hogy reggel élve találjam. Bár nem tudom, mit fogok csinálni, mert Eü-ben dolgozom, és elvileg nem vihetnék élőlényt a munkahelyemre. De remélem nem holnap jön az Ántsz ellenőrzés......
Vajon hány óránként kell majd etetni? És mennyi kaját vigyek magammal? Mennyit fogyaszt egy ilyen apróka?
Nagyon kicsi, valószínűleg veréb fiókát talált a kölyök hazafelé. Egy fa tövében csipogott, bekucorodva a gyökerek közé.
A tollai még részben tokosak, a fején a sima toll közt még két sor pehely is húzódik.
Most egy papírzsepivel bélelt kis dobozban kuckózik.
Azt tudtam, hogy kenyér tilos, de nekem is csak a macskakaja jutott eszembe hazafelé, mert 6 után találtuk és itt a városban az állatkereskedések 5-kor zárnak. Azóta elolvastam a legfontosabbakat (átszáguldottam az utolsó pár oldalon, mert egy 3,5 és egy 5,5 éves mellett, akik kiságyat akarnak építeni szerencsétlen madárnak, nem könnyű alaposan végigolvasni a topikot :) ).
Szóval túrós-tojásos-sajtos keverék kész. De nem tudom mikor és mennyit lehet adni egy ilyen picinek?
7 körül megkajált egy kávéskanálnyi macskakaját (csak utána kerestem meg ezt a topikot), azóta azzal piheg, kapott vizet is szemcseppentővel a kánikulára tekintettel. De eléggé zihál, és oldalra konyul a feje.
Már kakilt kettőt, de elég híg és nagyon enyhén zöld, bár úgy tudom a verebek nem kakilnak "tokosat". Mit tehetek ellene? Vízben feloldott Semicillin ér valamit? Vagy Klion? Esetleg Smecta por? Ezek vannak itthon.
Valahol fél szemmel láttam ötletnek talán oregánót? Az jó?
A és B vitaminom van ill. különböző emberi vitaminkeverék tabletták.
Bár azt sem tudom, megéri-e szegényke a reggelt...... (Nehéz lesz, mert az oviban van madárovi és a kölykök mostanában állatmentős mesefilmet néztek a tv-ben, szóval lesz sírás, ha elpusztul. Nekem már most nehéz a szívem!)
Szóval minden segítséget megköszönök!
Mennyit adjak neki, hány óránként? Kell-e éjjel is felkelni hozzá (éjfélkor fekszünk, 6-kor kelünk)?
Kell-e neki vizet adni?
Milyen gyógyszert adjak neki a meglévők közül, vagy ha azt nem, akkor mit?
Bocs, ha kicsit szétesett lett, megyek fürdetni......................
Na milyen? Lett fészke, van lámpája, és mintha kicserélték volna :))))
Nagyon szépen vacsorázott. Apró falatokat kapott szépen lassan. És még a begyét is megtaláltam. Amikor már látszott, hogy megdagadt és sárga lett, akkor abbahagytam az etetést.
És most csend van és nyugalom...megyek én is aludni...
Megírtam emailben a címemet, nevemet. Az emailcímem eleje ugyanaz, mint az itteni felhasználónevem.
Akkor mindent kajáját kézmelegre melegítem, és nagyon figyelek, hogy ne legyen savanyú...mondjuk még a Tamás féle keveréket is kidobom egy nap után, akkor is, ha hűtőben volt.
"Igen, valóban akkora a madár, ami az általad feltöltött képen van. Csak egy kicsit "satnyább". nem olyan dagi :)"
OK, akkor a méretét belőttük :-), jól saccoltam a 10 napos kort.
Viszont addig örülj, míg nem olyan dagi >> lásd az a kismadár ott a képen "borzolt" avagy "pufizott", azaz felfújta, borzolta a tollait, mert igen nagyon vacakul volt. Ha azt látod, hogy így beborzolja a tollait, az azt jelzi, baj van.
(adott kismadarat nálunk adták le 2 éve nyáron, de leadás előtt megetették csontival, meg gilisztával, mert nagyon éhesen tátogott - nem élte túl a jószándékú, de téves etetést)
Asszonyt meg ne féltsd...... ha ma túléli, hogy elment a lányommal nyári tábor előtti ruhavásárlásra, akkor pár darázs meg se kottyan neki :-D
Az a "trópus lágyelség" az tök más. nem fiókanevelő táp. Maximum olyan formában, hogy a fiókát nevelő szülőmadarak kapnak ilyet (is), és részben ezzel (is) etetnek.
Írjál privátban egy nevet, címet (én emailem vladtepes (kukac) ratmania (pont) org, küldök neked eg y kb egy kismadár felneveléséhez elegendő adagot, ezt még "levélként" elviszi a posta, és felteszem 1 nap alatt odaér. Addig meg inkább a Tamás féle túrós keveréket add, az alkalmasabb nevelőtáp.
Az orlux handmixet azért propagálom, mert kis stigó az egyik leghisztisebben, nehezebben felnevelhető madár, nagyon kaja érzékeny. Tapasztalatból tudom, nem egyet neveltem már fel (idén is). Mohón eszik és könnyen félrenyel - az meg többnyire végzetes. Nagyon fontos, főleg ilyen melegben, hogy nehogy megsavanyodjon a kajája, mert abból nagy baj lehet.
Az orluxból olyan folyós palacsintatészta állagú trutyit kell keverni, de mindig csak annyit, ami 1-2 etetés alatt elfogy, mert hamar megromlik. Hűtőben ugyan kibírja mondjuk estétől reggelig, de akkor meg az a baj, hogy hideg, meg kell melegíteni kb kéz melegre. (én ezt úgy szoktam, hogy kb 0,5 decis kis üveg csészében van a keverék, azt beteszem egy forró vízzel megtöltött edénybe, hogy az kívülről melegítse, de be ne tudjon folyni a víz. Az orlux handmix az egy tejpor állagú porított cucc, hajlamos csomósodni, így célszerű azt csinálni, hogy egy fél kávéskanálnyi porhoz előbb adsz egy-két szemcseppentőnyi meleg vizet, azt elkevered, majd további víz hozzáadásával apránként hígítod a kívánt állagúra.... így nem lesz se csomós, se túl folyós)
Tudom, hogy Tamás azt írta, mondta, hogy a túrós keveréket hidegen érdemes adni, mert úgy tartja meg legjobban az állagát, de.... egy ekkora stigónak én nem mernék hideg kaját adni. Jobb lenne (szerintem) kéz melegen adni azt is.
Orlux handmixet nem kaptam. Amit vettem, az "Trópus lágyeleség" névre hallgat. Összetétele: gabonapelyhek, gabonacsíra, gabonakorpa, kukoricaliszt, ásványi anyagok. Beltartalmi érték %-ban: nedvesség: 10,4 %, nyersfehérje: 12,4 %, nyerszsír: 3,8 %, nyersrost: 2,3 %, hamu: 3,3 %.Azt írja, hogy pintyféléknek, kanárinak, papagájnak adható és a "kikelt fiókák fő eledele". ennél többet nem tudtam meg a csomagolásról.
Ezt adhatom neki???
Vettem még cseppentős vitamint, amiben A, E és D vitamin van, és a tojásos pépbe cseppentettem. Egy kis gombócba 3-4 cseppet..úgysem eszi meg mindet egy nap.
Igen, valóban akkora a madár, ami az általad feltöltött képen van. Csak egy kicsit "satnyább". nem olyan dagi :)
És most már feltehetőleg a begyét is megtalálom :)
Fészek projekt és fűtésrendszer-tervezés elindult. Sima asztali lámpám van, az jó meleg lesz, ha igazán beindul. Mondjuk a lakás hőmérséklete is vagy 28 fok. Akkor nem baj, ha éjszaka is fényes neki?
Igaz, félig le szoktam takarni a kosarat leveles ággal meg egy fekete ronggyal.
Napközben is alszik még, és nem igazán megy sehova..ugrál, de nem tud sokat..bár nagyon szeretne :)
Köszi a tanácsokat
Azért a kedves feleségedet nem irigylem a nappaliban elengedett mindenféle csípős rovarok miatt :) :)
Királyság, köszönöm a leírást. A bokor cukros vízzel való belocsolása eszembe nem jutott volna...., megyek is kipróbálom.
"Ha ezt a lakásban kinyitnánk, jobb bele sem gondolni, hogy mi történne"
Márpedig nekem konkrétan ez a tervem...... pontosabban majd az asszony nyitja ki a nappaliban, mert én allergiás vagyok a darázscsípésre....
és remélem az történik, hogy egy adag madár boldog kurjongatások közepette, villámként cikázva összefogdossa a darazsat, méhet, és befalja...., mert mostmár ideje lenne önállóbban enniük, nem csak nekem kajabálni kajáért...... (rabszolgahajcsár tollas népség)
Igen, kicsi stiglinc (Carduelis carduelis - s akkor tuti nem kérdés, hogy kell-e plusz "e" a végére > lásd mifelénk is simán tengelic-nek mondják, de van ahol tengelce-nek nevezik)
Tamásnak igaza van, kicsit lemaradott, valszeg ő volt legkésőbb kikelt fióka, ki valami csoda folytán megérte, hogy a többeik elérjék a kirepülős kort. Ő még nincs akkora, hogy tudjon vonulni a családdal, mert egyrészt kb 4-5 nappal fiatalabb (az egy 14 napos madárnál komoly korkülönbség), ráadásul ő kapta a legkevesebb kaját a fészekben...., így a növekedésben is lemaradt, ami fokozza a méretkülönbséget.
A madárka kb 12 napos lehet, nagyon korai neki még a mag, majd egy bő hét vagy kettő múlva kell. Addig a kézinevelő táp (ha sikerült kapnotok Orlux handmix-et az lenne a legjobb) kell neki.
begy > ha szemből nézed, akkor a nyaka alatt egy picivel, kicsit balra fogod látni..... éspedig annyit, hogy kicsit kinyílik a toll ás alatta látszik (jobbára sárgás színűként) a megtelt begy.
Etetésnél > amint nem kér olyan intenzíven -abba kell hagyni az etetést, és kivárni, míg újra éhes. Inkább kapjon egyel kevesebb falatot, mint egyel többet (amit félrenyelhet, mert túlzottan tele már a begye)
A te madárkád kb ekkora lehet, ebben a korban még kopasz a szárnya alatt, és ilyen pindurkák még a farok tollak. Ha tényleg ekkora, akkor nem ártana még fűteni rá, főleg éjjel (azaz fészke kéne, pl száraz fűből, és lámpával melegíteni (nem megfőzni) olyan 35 fok körülre)
magevésre meg kb ekkora korban kell elkezdeni átállítani csak. A képen látható fiókák négy hetesek (és igen, zárt gyűrűsek, a képet Hatodik Lenin kollégától nyúltam le, ő tenyészt ilyesmit)
Még egy dolog, ha jól megnézed a képen a jobb szélső kismadarat, akkor látszik amit fentebb írtam, hogy szétnyílik a toll, kilátszik a telerakott begye. (csak hogy tudd, hol keresd)