Pár finnugor eredetű szóval kapcsolatban vagyok kiváncsi a véleményetekre.
Lehetett-e a kám szónak folyó jelentése a magyarban, illetve a Csúszik, Csúszó -nak lehetett-e sebes, gyors jelentése ? A káma mellékfolyóiról van szó egyébként.
A töricht jelentését én inkább a közérthetőbb 'bolondos, balga' szóval adnám vissza. Németül az eredete transparens, a r Tor 'bolond (ember)' (nem s Tor 'kapu') származéka. Felvetésed "érdekes" jelzője helytálló.
A kettő etimológiailag összefügg, mindkettő a szláv čeljad-ból (vagy hasonlóból) származik. Két irányba történt a magyarban a vegyes hangrendű szó hangrendi kiegyenlítődése, vele együtt jelentéshasadás ment végbe. A szemantikai kapcsolat még ma is érthető, ha arra gondolunk, hogy a cselédség régen a háztartás (középkori jogban: familia) része volt.
Onnantól, hogy tujázás = ütközőn utazás, ismertem a dolgot személyes történetekből, és a tuja 'villamos' elvonódása talán kézenfekvőnek is nevezhető. Tulajdonképpen az első lépés az, ami igazán meglepő számomra: a "tujázik < : hátulja+zik" része a történetnek. Bizonyára alaposabban utánajártál korábban, én viszont csak azt látom, amit ide bemásoltál, és felmerül bennem az az eretnek gondolat, hogy esetleg Tompa József tévedhetett az etimológia (és nem pedig a jelentés) kapcsán. Persze, szlengszavak meghökkentő módon is keletkeznek...
Etimológiai szótárra nem hivatkoztam, ott amúgy lenne szakirodalmi hivatkozás is. Az viszont, hogy a prompt források mit mondanak, ráadásul a speciális jelentést dokumentálják, továbbá az, hogy a szóalkotási mód kifejezetten jellemző a szlengre, igen nagy bizonyítóerővel bír.
Teljes mértékben. Most nincs rá kapacitásom, hogy újra összeszedjem a forrásokat (közkeletű szótárakból bárki megteheti), de amikor először valaki ezt a levezetést elém tárta, azt hittem én is, poénkodik. Ehhez képest lényegében minden fázis adatolható szótárakból. Azért amit gyorsan össze tudtam kapni, azt idézem:
„tujázik < : hátulja+zik ’ütközőn utazik’, ezt a harmincas évek argójából ismerem” (Tompa József: A becéző szó eleji névrövidítés a mai szóalkotásmódok rendszerében. MNy. 1964: 92).
„Nagyon fontos játékunk volt – egyetlen későbbi sem hasonlít hozzá – a tujázás. A budapesti gyerekek számára, legalábbis akik meghatározott kerületekben laktak, emlékezetes és sok örömet okozó élmény lett emiatt Nagy-Budapest kialakulása. A nagykörúti villamosok (és a túl exponált helyen futó 2-es és 9-es) kivételével szinte minden villamos hátsó ütközőjének jellemző képe volt a rajta tujázó fiú – ritka ügyesség kellett ahhoz, hogy egyszerre ketten csinálják. A tujázás többünk számára azért emlékezetes, mert az idősebb kalauzok, a szörnyülködő járókelők egyértelműen utcagyereknek minősítették ezeket a gyerekeket – nem tudván, hogy ez néha felvételi vizsga volt egy csapatba, néha ügyességi próba, és nem tudták azt sem, hogy három villamosjegy árából futotta egy mozijegy” (Hegedüs T. András–Forray R. Katalin: Az újjáépítés gyermekei – a konszolidáció gyermekei. Magvető, Budapest, 1989: 52).
„a gyalogjárás 8-10-15 kilométert is jelenthetett a villamosozás pedig nem ritkán az ún. tujázással, azaz a villamosütközőre való veszélyes és tilos felkapaszkodással volt egyenlő” (Svéd László: A magyar munkáspártok ifjúsági szervezetei a XX. század húszas éveiben. Múltunk 2003/4: 159).
„tuja [2] fn biz kiv Villamos. [<- hátulja] tujázik tn ige biz 1. kiv A villamos hátulsó ütközőjén utazik. 2. Villamoson megy. [<- hátujázik ’ua.’]” (ÉKsz.2).
Jó lenne az 50-es évek netes fórumaiban keresgélni igazából :) .
A gyűjtemény amúgy tetszik. A legközelebbi analógia még a "lanyi" (a mű szerint <villanyi <villamos), bár ez is előfordul "szlanyi" alakban, aztán csuda tudja, melyik a korábbi, de ez még hihető.
A "villamos hátuja" nekem leginkább ott sántít, hogy bár ez ilyen helyesírással nem volna egyedi, szerintem ezt nem így ejtik. Hanem /hátujja/, vagy /hátúja/.
(18,6 millió tehát a korpusz kb. 10%-a) internetes fórumok (az index.hu fórumainak (!) és több kárpátaljai fórum) beszélgetéseit tartalmazza. Ez a nyelvi változat azért fontos, mert ez áll a legközelebb a spontán nyelvi kommunikációhoz, bizonyos esetekben nagyon hasonlít a beszélt, élő kommunikációhoz.