Nem úgy értettem, hogy csak annál a keresztőzédésnél tudnak felvenni, csak egy példa gyanánt említettem, ha a Jalan Raya Ubudon van az illető, ahol ugyebár elég sokan megfordulnak, akkor onnan ki lehet sétálni oda. De biztos, hogy a szállásodhoz közel is fel tudnak venni Grab-bel, pláne, ha 1-2 kilométerre leszel a központtól. Nem mindenhonnan vannak kitiltva, csak a legturistásabb helyek közeléből.
Én ehhez még annyit hozzátennék, hogy sok helyen valóban tábla tiltja ezeket a sofőröket, de ezekre a helyekre is el tudnak vinni, csak utasokat nem tudnak ezeken belül felvenni! De ezt is könnyű kiküszöbölni, jellemzően 2-300 méterre elsétálva már véget ér a tiltás.
pl. Ubudban a Jalan Raya Ubud kvázi Bali főutcája, azon nem tudnak felvenni, de ha kisétálsz az utca keleti végénél lévő Jalan Cok Gede Rai/Jalan Raya Andong utcára, ott már fel tudnak venni akár motorral, akár autóval mennél valahová. Ez néhány száz méteres séta maximum, de sokkal olcsóbb, mint a taxismaffia.
Ugyanez vonatkozik a repülőtérre, ha kisétálsz a kapun és átsétálsz az úton, ott is kb 100 méterre véget ér a tiltás (ezeken a helyeken egy csomó motoros sofőr várakozik - a Grab-es vagy GoJek-es ruhájukról, sisakjukról megismered őket), de ez elmondható a többi tiltott részről is (pl. Nusa Dua)
Én csak a Grab-et használtam Balin (ez már rajta volt a telefonomon, a GoJek nem) tavaly szeptemberben és rengeteg pénzt megspóroltam! Az is működik egyébként, hogy rendelsz egy sofőrt valahová és egész napra le tudod vele beszélni a bérlést (sofőrtől függ, hogy mennyiért visz el, én emlékeim szerint olyan 250 ezer rúpiát fizettem kb. fél napért Bali legdélebbi részén néhány "eldugott" strand végigjárására.)
Köszönöm az itteni sok hasznos infót mindenkinek! ( nem említek név szerint senkit...nem akarom megsérteni az esetlegesen kimaradó fórumtársakat...) :D
Viszont akkor, Amedben biztosan tudsz venni rá jegyet. (plusz azért akkor is kell transzfer a szállodától a hajóig, de ezt nagyvalószínűséggel beleszámolják a szolgáltatásba :O)))))
Ha arra gondolsz, szerintem Amedból nem tudsz közvetlen hajót fogni -nem emlékszem, hogy láttam, vagy hallottam volna róla.
Szerintem először Padang Baiba kell eljutnod, s onnan kihajózni. Szóval szerintem kocsi+hajó a megoldás. Ezt lehet egyben foglalni, vagy külön a két járművet.
Én azt gondoltam a hajót a padang bai-i kikötőben akarod fizetni még akkor, amikor Ubud és környékén utazgatsz, majd ehhez akarsz transzfert keresni Amedből, mert így olcsóbb, mint egy ubudi irodában transzferes (szálloda-kikötő kocsival) hajókázást befizetni.
Szerintem, ha Amedből kérsz egy transzfert Gilire, szerveznek neked egy kocsit Padang Bai-ig, ahol hajóra "raknak" az egyik napi járatra, s ez így szerintem működik. Ha szeretnél még faragni a költségeken, akkor meg az előző bekezdés szerint...
Másodszori olvasatra sem egyértelmű számomra mi volt az eredeti kérdés hátterében:
a hajójegyet a hajóstól, transzfert pedigvalamelyik irodától akarja megvenni spórolás okán,
vagy csak arra vonatkozott a kérdés, hogy az egyben szolgáltatást akarja megvenni úgy, hogy nem a megvásárlás helyéről indul a szolgáltatás, hanem Amedból.
Kicsit összezavarodtam...Nem egészen világos, hogy jött a képbe az autó bérlés. Igen azt gondoltam, hogy vannak "irodák", vagy nem tudom minek nevezzem...bódék, pultok, akiknél lehet jegyet váltani, vagy akár a "hajótársaság bázisa"...Nyilván ilyen van Amedban is. Annyit szerettem volna tudni, hogy a konkrét esetben, lenne -e lehetőség megvenni a jegyet Amed-Gili útra, de nem Amedben, hanem amikor még Ubudban vagyunk, hogy a későbbiekben ne kelljen ezzel foglalkozni. Ezek szerint ráérünk Amedben megvenni.
A problémádat valószínűleg az okozza, hogy úgy képzeled el a dolgot, mint itthon: bemész a hajótársaság (vagy egy utazási iroda) irodájába és megveszed a szolgáltatást.
Balin a valóságban boldog-boldogtalan, akár egy asztalkás "családi utazási irodát nyit", mindenki a turistákból él és gyakorlatilag nem sok szabály van az utazás szervezésre. Célszerűen akinek van kocsija, az foglalkozik utazás szervezéssel, taxizással (az más lapra tartozik, hogy akinek nincs az meg bérli ehhez az autót, a maradék meg nem tud vezetni, de már tanulja:O)))). Illetve aki nem tud vezetni az meg "kerít" a taxisoknak, nyilván több mint kevesebb haszonkulccsal, de miután az ügyintézés neki csupán egy telefonjába kerül, néhány százalék felárért is hajlandóak sofőrt szerezni. Ezt majd meglátod...
Szóval megteheted, hogy veszel egy hajójegyet és Amedban fogsz magadnak kocsit, de azt is, hogy valakivel leszervezteted az egészet. Szerintem erre Amedben is lesz több lehetőség, azaz több emberke, aki megoldja az utazást neked, ha másképp nem a recepcióst megbízod, hogy szervezze meg (félreértés ne essék, nagy valószínűséggel saját szakállára és nem "hivatalból fog eljárni").
A legolcsóbb akkor lehet az autó bérlés, ha közvetlen a sofőrrel egyezkedsz (nyilván az elérhető minimál árról érdemes előre tájékozódni, pl. próba alkukat csinálni).
Minél több kézen megy át az ügyed, annál drágább lesz, de nagy ügyetlenség/tájékozatlanság kellene ahhoz, hogy ne legyen sokkal olcsóbb, mint bármelyik online utazásszervező...
Sziasztok! Első utunkra készülünk Balira. Pár napot eltöltünk Amedban is, onnan mennénk Gili Air-re. Tudom, hogy neten lehet gyorshajóra jegyet venni, ezzel kapcsolatban kérdezném, hogy valóban igaz-e az, hogy kint jóval olcsóbb megvenni, mint online? A helyszinen történő jegy vásárlás lehetséges-e úgy, hogy előre megvennénk a jegyeket még ubudi tartózkodás alatt, (hogy tutira menjünk :D ) az Amed-Gili Air útra, illetve Gili Air-Sanur útra is, vagy csak mindig az adott kiindulási helyen kell/lehet jegyet venni?
Májusban megyünk Balira. (szingapur,yogakarta után) - átszeretnénk menni majd a Gili szigetekre is. Olvastam, hogy max 20 kg lehet a bőrönd. Nekünk több lesz az biztos. 1 nagy + egy kézipoggyász. Így utazott -e már vki? Hová tettétek a csomagot?
Sborisz: tudok segíteni Gili hajójegyben, 550.000 IDR/fő a retúr hajójegy, s kaptok hozzá ingyen transzfert. Ha egyből Menóra mennétek, az is lehetséges (kiscsónakos átszállás nélkül), arra 600.000 IDR/fő a retúrjegy transzferrel. Ha úgyis inkább ott lennétek, felesleges Trawanganon megszállni. :)
vincivicvti: szervezett program (transzferekkel, ebéd, sznorkeling, stb) kb 80 USD/fő körül van Manta point & társaihoz. Blue lagoon eléggé kiesik mindentől, onnan leginkább csak a keleti rész érhető el kényelmesen. Ubud környékén nem gondolkodtatok megszállni? Mert mindenhol tengerparton lesztek, szerintem megérné. S nem Ubud központra gondolok, hanem vmi külsőbb részre. Onnan kirándulni is egyszerűbb.
03.02töl 08. ig leszünk kutánál, 1 napos prgre megnéznék manta pointot és környékét. Kint milyen áron lehet foglalni?
8-12ig lennénk valamelyik Gili szigeteken. Javaslat?
Majd 1 napra lombokre mennénk kirándulni.
12töl-16ig meg a Blue lagunánál leszünk, innen mennénk kirándulni pár napot a hazaút elött. Eddig a kutai és a Blue lagunal szállás a fix.
Köszi
A neten eddig amit láttam az kb. ennek a duplája lett volna ( 2 főre egy irányba 1 millió körüli a BaliFastBoat meg a Baliferry oldalon) azért kérdeztem hogy egy főre értendő-e...
Huuuuhhhh ezek szerint jobban járok ha Ubudban próbálok meg ladikot keresni..
Kis alkuval 550k volt a fuvardíj, incl transzfer a kikötőbe. Bár mondjuk mi Air-ra mentünk, de nem nagyon hiszem hogy lenne különbség.
Az, hogy épp melyik társasággal mész, nagyjábol mindegy, az összes hasonló. Amikor veszed a jegyet, nem is igazan tudod h melyikre kapod, hacsak külön rá nem kérdezel. De még akkor sem biztos h az lesz amit mondanak ;o)
Azt ugye tudod hogy Trawanganon nem nagyon fogtok tudni fürdeni? Apálykor a legtöbb helyen eltűnik a víz.
Így van, nem mehettek ki a szállodából, csak azon belül használhattok (bizonyos) facility-ket. Gilire ez már nem vonatkozik, mivel ott muszlim a lakosság. Viszont ilyenkor időben meg kell venni a hajójegyet Gilire, mert gyorsan elfogynak, s magasabb árúak is. 7-én reggel 6-tól másnap reggel 6-ig van lezárva a sziget, tehát már legkésőbb 6-án át kell menjetek, s legkorábban 8-án tudtok visszajönni.
Közben ráleltem és le is csaptam egy Qatar jegyre 214.000Ft-ért.
Ugyanennyi az Emirates is, javaslom annak aki nézelődik, hogy menjen fel e két légitársaság (Qatar, Emirates) honlapjára, ott vannak az akciós árak. Ha jól emlékszem Január 6-ig.
Én is szoktam nézni az összes lehetséges, és elsőre nem is olyan evidens városokat is, pl. meglepő módon, nekem nyáron Taipei-en (100 EFt + 40 EFt) keresztül jött ki olcsón Indonézia...
De láttam Pekingen vagy Sánghájon, Hon Kongon keresztül, kínai járatokat, igaz hosszú útidővel, cserében napközbeni hosszú (15-20 órás) transzferrel a kínai városban, amit azért már értelmesen el lehet tölteni.
Ősszel találtam én is Szingapúrba, Swissairt, talán 13-14 órás menetidővel, 140 EFt körül, zürichi átszállással.
Szerintem meg ez az eddig bevált spórolási módszer az idén éppen nem működik.
Szinte mindegy, hova mész Kuala Lumpur, Bangkok, Singapur, Jakarta vagy közvetlen Denpasar, az ár lényegében ugyan az, plusz még a fapados problémák (járat kimaradás esetén mi lesz, +díj a csomagért, +idő a biztonságosabb csatlakozásért)
Nagyobb különbség van a hétvégi és hétközbeni ár között, mint direkt jegy és az ugrópados nagyváros-fapados kombonáció között.
Mondjuk Jakarta/Denpasar azonos áron van, KL néha elérhető ~160 EFt-ért is (az idén ez jó árnak számít), ehhez kis szerencsével 20-30 EFt körül párosítható Airasia, de ehhez még biztonság kedvéért visszafelé legalább egy éjszakát érdemes KL-ben tartózkodni, annak a plusz éjszkának az ára +10-20 EFt, szóval kb 20 EFt spórolható, de jóval hoszabb így a menetidő, meg + gyűrődés...
Balira jelenleg a 200 EFt körüli ár jónak tűnik, a jövőben lesz-e akció, azt nem tudni, de sok még az idő augusztusig. Mondjuk, ha lehet időzíteni, inkább a szeptembert választanám inkább a helyedben, akkor már a nyugati túristák szabadsága véget ért, elvileg nincs szezon, szállás is olcsóbb és/vagy jobb szállás az alacsonyabb színvonalú augusztusi árával azonos szinten lesz.
Menetidőben a Turkish tud jó ajánlatokat mostanában még akár Kassáról (!!) is, Emiartes/Qatar meg kétszer, viszonylag rövid repüléssel, esetenként rövid össz idővel tud kedvezőbb lenni, még ha elsőre eetleg picit drágábbnak is tűnik. Az oroszok/ukránok szoktak még az ugródeszka városokba rövid menetidőket, néha egész alacsony áras akciókkal utat ajánlani.
Érdemes még esetleg a népszerű üdülőhelyeket is nézni, pl. Phuket, Penang és onnan 1-2 fapados repülés.
Közvetlen Balira ennél elég ritkán van csak jobb ár. Most meg pláne, az ázsiai célpontokra az utóbbi úgy egy évben elég magasan vannak az árak. Próbáld úgy nézni hogy KUL vagy SIN, onnan pedig valamelyik helyi fapados. Így olcsóbban ki lehet hozni.
Bár nem tudom miért Bécset írtad mint kiindulási pont, de általában, főleg Ázsia felé drágább mint BUD-ról indulni, szóval hacsak nincs vmi spec oka hogy onnan mennétek, akkor nézzetek BUD indulást is.
Párommal tervezünk Balira utazni idén nyáron (augusztus, szeptember környékén) és egyelőre várunk egy akciós repjegyet a Qatar-tól vagy az Emirates-től. A kérdésem az lenne hozzátok, hogy mi az az ár repjegy tekintetében (Bécs - Denpasar), amire egyből érdemes lecsapni? Most már hónapok óta követem az árakat és az a tapasztalatom, hogy 200.000Ft felett vannak csak repjegyek, de azok is főleg EVA Air vagy néha-néha China Airlines.
Meddig érdemes kivárni a repjegyekkel, ha nyáron szeretnénk utazni?
Bármilyen segítség / tanács / tapasztalat érdekel.
Ahogy ki jössz a reptérről baloldalon kb 600 méterre van egy benzinkút , ott van a bolt felett az emeleten egy pénzváltó ami teljesen korrekt . Kérd meg a transfert hogy álljon meg ott és ott tudsz váltani :-)
Február elején mi is megyünk... ( eddig a repjegy van meg és a szállás egy része)
Mivel olybá tűnik, hogy "csilliárdosok" leszünk a két hét alatt, utána néztem az indonéz bankjegyeknek...nem vagyok teljesen nyugodt...... mivel jó néhányat közülük ez év végén bevonnak és jó néhány paralell fog együtt futni ( 1000-es,2000-es,10000-es)...szóval viszek magammal pár fotót, innen.
Sziasztok! Egy hónap múlva megyünk Balira .Barátaink nemrég jöttek haza,és odaadták a kint vásárolt internetkártyát. Meddig érvényes egy ilyen kártya? Tölteni lehet vagy újat kell venni ha lemegy róla az egység? Köszönöm!
Nem sokat változott Bali az elmúlt 2 és fél év alatt . Még mindig imádom . 10 perc alatt itthon éreztem magam . Természetesen ha bárkinek bármiben tudok segíteni keressen meg . Minden a régi .
Sőt már kint voltam a Bali United - Jakarta meccsen is . Sajnos 2 - 1 re ki kaptunk de jó buli volt .
Nusa Penidan mantakkal sznorizni a Manta Bay-ben tudsz, ez egy viszonyleg sekelyebb obol. A Manta Point-hoz elsosorban buvarokat visznek merulni.
Onalloan nem tudsz bemenni ezeken a helyeken a vizbe, mivel sziklas a part illetve nagyon erosek az aramlatok, mindenkepp hajos turara kell jelentkezned. Szinte minden turaszervezo ajanl manta snorkelinget, pl Toya Pakeh kikotoben is tudsz foglalni, vagy Crystal Bayben is, onnan 200.000 volt egy kb 2 oras tura. 3-400.000-ert fel napos turak is vannak tobb megalloval a sziget korul, ha erdekel a viz alatti vilag akkor erdemes inkabb egy ilyenre befizetni. Itt talasz tobb infot angolul ha erdekel bovebben : Manta Snorkeling Nusa Penida
Bar mar par eve voltunk, de gondolom aktualis meg.
Az alkudozas nekem annyira nem jon be, ott jol jarni nem fogsz. :-) Mi talaltunk egy uzletet ahol fix aron nagyon olcso volt minden. Volt mindenuk amire mashol alkudozhatsz. Keresd vissza a hozzaszolasaimban az uzlet nevet.
BP -SIN-ig láttad ügye? Jónak tűnhet de SIN-BALI airasiaval erre az időre 240eur csomaggal /fő. Jetstar nem jó az átszállási ip. Más lehetőség visszafele 1 napos ottalvással?
skyscanner/momondon 995EUR majd átirányít a gotogatehez vagy közvetlenül a turkisairnél 100EUR-al több. Érdemes?
Üdv, csak infó, ma hajnali 1 óra körül Balit 5,3 erősségű földrengés rázta meg, kár nem esett senkiben, semmiben. Mi jelenleg Sanurban vagyunk, felébredtünk rá, elég erősen rázkódott alattunk az ágy, meg az ajtók, ablakok.
Kimentünk, pár másodpercig tartott az egész. Élménynek nem volt kellemes, de szerencsére nem történt baj.
A nap teljesen normálisan telt, mintha mi sem történt volna :)
KLM rendben van, de Air France-szal szokott párosban repülni. Másodjára járok AF-szal Ázsiából 11 órát repülve úgy, hogy az ellátás kimerül az utazás elején és végén egy rántottával, közben meg félidőben hátracammoghatsz a szabadszedésű fűrészpor szendvics, csipsz és silány jégkrém bárba, állva abrakolni, a készletek gyorsan kimerülnek így tapossák egymást az emberek. Mindez megfejelve azzal, hogy az út végén már csak vizet (se gyümölcslé, se üdítő, se bor, se sör!!!), teát, kávét tudnak felszolgálni. Kritikán aluli!
Szerintem Turkish a legjobb a Te útvonaladra, ők is tudják 640 EUR-ból a BUD-DPS utat a Te időpontodra (03,01-03,19.) és "csak" ~20 órás menetekkel, viszonylag normális átszállásokkal.
Esetleg nézd meg a bécsi indulást és kicsivel olcsóbb a tiédnél (~218 EFt) a Turkish ~21 órával repüli (Denpasarba Jetstarral párosodva).
Még egy ötlet, ha a keleti országrészben laksz tudja még Kassáról is a Turkish (208EFt), de ott már 30 órás az út, Isztanbulban 13 órás várakozással, ami lehet egy jó városnézési program.
Ha mind hasonlo arban jon ki, akkor en biztos a Singapore Airlinest valasztanam.
A vilag legjobb legitarsasaga, atszallassal a vilag legjobb repteren. Es igy be lennetek biztositva a vulkanbol adodo esetleges lemaradas ellen is.
Szingapurba meg egyszer elmehettek mondjuk Malajziaval kombinalva.
De ha megis a fapados verzio, valamit termeszetesen lathattok Szingapurbol 8 ora alatt is. Pl korbebuszozhatjatok hop on hop off varosnezo busszal - nem az en stilusom, de van akinek bejon.
2 nappal pedig mar rendesebben is korul lehetne nezni ott, noha nyilvan mindenre nem eleg.
BUD7:00 pmFerihegy 18h 50m FRA, SIN8:50 pmDPSBali Ngurah Rai
DPS8:05 pmBali Ngurah Rai 21h 10m SIN, FRA10:15 amBUDFeriheg
vagy
KLM Economy
BUD5:05 pmFerihegy 36h 00m AMS, KUL12:05 pmDPSBali Ngurah Rai
DPS9:35 pmBali Ngurah Rai 21h 20m SIN, AMS11:55 amBUDFerihegy
KLM jobb lenne de 17 órás éjszakai várakozással KL ben kizárt... Esélytelen bp - balit most egybe foglalni.ha meg BP-Sin és air asia val kitoljuk, akkor meg tudjuk nézni visszafelé Singapurt és ha gond van akkor már 2 nappal hamarabb lennénk ott. Jelenleg most tanácstalan vagyok, hogy mivel szívok kevesebbet. Árban kb ua 218e ha egybe foglalom vagy ha külön. Momondo, air asia gotogatet nézegetem.
- a tavalyi árakhoz képest, de az idén úgy néz ki nem lesz olcsóbb. November elejére láttam Swissair-t 150 EFt-ért 12-13 órás repülési idővel, akkor sokaltam, de szerintem nagyon jó ár volt idén őszre + nagyon rövid repüléssel.
Hasonló áron láttam még kínaiakat (Xiamenen keresztül napközbeni 10+ órás átszállással), de ~1,5 napos menetidőkkel.
Köszi a válaszokat. Hol láttad és mely napokra ennyiért a jegyet? a flexibilis visszaút lehetősége hogy működik a gyakorlatban? árban mekkora a felár kb?
Szingapúrra kevés a nyolc óra, de valamit lehet látni belőle, szerintem max. egy séta fér bele mondjuk a hajós szálloda környékén.
AA központja Kuala Lumpur, így kézenfekvőbb és lehet gyorsabb, olcsóbb is lenne, mint Szingapúrból (bár onnan is megy több társaság pl. Jetstar, Singapur airlines, KLM!!! 20-40 Eurral többért, ami csak biztosabb, mint egy fapados.) Bali.
Az előttem szóló jótanácsához kapcsolódva, miután Baliról indulsz vissza, szerintem édes mindegy, hogy aznap, vagy előző nap indulsz. Ha pöffen a vulkán, úgy sincs alternatív lehetőség visszajutni a Maláj félszigetre épkézláb idő alatt. Tehát vagy legalább 2 nappal korábbra szervezel vissza repjegyet (és akkor a vészforgatókönyva: Busszal Surabaya, esetleg Yogjakarta majd onnan röpcsi), vagy ha van még egy-két járat aznapra, amivel elérhető elvben az európai járatod, akkor meg kell kockáztatni. A módosítható jegy persze lehet egyfajta védekezés a kellemetlen meglepetések ellen.
Ha ráhagysz 1-2 napot a visszaindulásra, akkor lehet épkézláb program KL és SIN is.
Bali szerintem több napot érdemelne kultúrális látnivalóival, elevenen élő vallásával, összehasonlítván a Gilire szánt 5 nap tervezettel főleg, hogy deklaráltan is "Kirándulások, városnézés/templomok," az első helyre sorolt irányultságod.
Jó magam kétszer voltam a szigeten összesen bő két hetet, de lenne még tervem...
"Manta pointnál vagy a környékénl lehet látni snorival rájákat? Ha igen hol?" Kis szerencsével a Manta pointnál :O))). Ami egyébként Baliról, Padang Bai-ról is könnyen elérhető, bejáratott speed boat túrákkal. Mondjuk jellemzően 10-15 m-es mélységben várhatók, ha nincs nagy hullámzás, jók a látási viszonyok, a vízfelszínről is stírelhetők, erre érdemes rákérdezni a hajósoknál.
"Kompozásra baliferry.com-ot néztük, jobb (ár) lehetőség van?" Szerintem a helyszínen...
"Delfinek érdekelte volna, de azt olvastam, hogy embertelen körülmények között tartják őket, inkább kihagyjuk."
Nem tudom milyen akváriumra gondoltál, én nem ismerem ezt a lehetőséget, továbbá veled egyetemben engem sem vonz. Ellenben javasolnám Lovinát, ami deklaráltan delfinlesező hely. Jómamagmanak maradandó élmény volt a sötétségből a langyos, tükörsíma vízen a napfelkeltébe hajózni, hagyományos katamaránnal (Lovinán, a parton fogtam előző este a kapitányt, amikor az esti halászatból hazatért) és persze erre még rátett egy tucat lapáttal, hogy körülöttünk ugráltak úsztak a delfinek, akiket az öreg halász könnyen megtalált és szinte mindig jó irányba fordult, mikor lebuktak a jószágok a víz alá, hogy felszínre bukkanásukkor a közvetlen közelükbe legyünk.
Esetleg keresd vissza hozzászólásaimat, hátha adok valami jó ötletet...
A repjegy ára jónak tűnik, bár nem tudom hogy miért nem KL-ből mentek haza, 8 óra vajmi kevés Szingapúrra.
Most nézem a jegyet, 159-165 eFt retúr BP-KL.
Arra figyeljetek, hogy a jegyetek dátuma szabadon módosítható legyen felár ellenében, mert ha pöffent a vulkán vagy valami egyéb természeti dolog miatt lezárják a repteret, nem éritek el a fő gépet. (Saját tapasztalat, így buktam el az Emirates akciós jegyet, +250 eFt volt a hazaút).
Én megállnék 1-2 napra KL-ben és onnan tovább. Legalább a fő dolgokat meg tudjátok nézni...
Onnan Ubudba mennék 2-3 éjszakára, és csillagtúra szerűen lehetne kirándulgatni. Sanurból +1-2 óra fölösleges autózás.
Gili hajójegyet minden sarkon árulnak szinte, nagyon csodák nincsenek az árakban.
Ha visszajöttetek Giliről, Sanur nem rossz választás, de messze nincs olyan beach, mint Gili.
Én egy-két nappal hamarabb repülnék Szingapúrba, hogy beleférjen egy városnézés, és tuti elérjem a fő gépet.
Nálunk is haszonló terv van jövőre, én még betettem 3 nap Borneót Bali rovására, ott már voltunk párszor, de szeretünk visszajárni.
Rengeteg hasznos hozzászólást átnéztem már, de kérnék javaslatot a lentiekhez.
Közel 3 hetes körutat tervezünk kb 03.01.-03.19. (Bp.KL-SIN-BP 179.000Ft turkish airline, ez jó ár?)
bp. -1 nap kuala lumpur - 3nap bali - 5 nap gili szigetek - 7 nap bali, majd fél nap Szingapur. Nusa penidára átmennénk 1 vagy 2 napra, menet közben alakul. A végén kora reggelli Airasia járattal vissza Szingapurba és innen 23:45 kor indul vissza a Turkish airline-al. 8 óra elég hogy megnézzünk valamit Singapurból,? (gondolom a nagy csomagot le tudjuk rakni a reptéren megőrzésre?) Ez persze csak előzetes tervezés, a repjegyet már megvenném a napokban. A lenti szállásokat néztem ebben az időben RCI-n.
Fairmont Sanur Beach Bali 3 nap vagy Rama Candidasa Resort & Spa ez a blue lagonhoz van közel 3 nap.
Gili T-n a szállás majd alakul.
Visszafelé meg Rama Garden Hotel Bali, olcsó , jó kiindulási pont lehet a kirándulásokhoz és az utolsó nap a kora reggeli reptér kiérkezéshez tökéletes.
Kirándulások, városnézés/templomok, főbb látnivalók, rafting, és szép tengerpartoknál snorizás, ami érdekel.
Manta pointnál vagy a környékénl lehet látni snorival rájákat? Ha igen hol?
Kompozásra baliferry.com-ot néztük, jobb (ár) lehetőség van?
Giliről 1-2 napos kirándulás lombokra javaslat?
Delfinek érdekelte volna, de azt olvastam, hogy embertelen körülmények között tartják őket, inkább kihagyjuk.
Én még annyit hozzátennék, hogy ha olyan szálláson szállnátok meg, ahol gyakoriak a külföldiek, ott jó eséllyel sör is lesz, vagy ha más nem, akkor egy közeli bárban/étteremben. Persze az eldugodt kis falvakban ne számíts sörre, viszont a fő "turistacsapásokon", a látnivalók közelében nem gond sörhöz jutni. Szóval az is működhet, hogy ott vásárolsz nap közben, ahol tudsz és este behűtöd magadnak.
A felreeso utak vegen tobbnyire nem talalsz bungalokat, tehat az esti szallast elore meg kell tervezni. Amugy Balin a csillagturazas nagyon jol mukodik motorral, kulonbozo bazisokrol.
A mobilnet Balin sima ugy. Tobb szolgaltato kozul is valaszthatsz. De arra ugyelj, hogy idei evtol regisztralni kell az uj kartyakat, kulonben 1-2 nap mulva leallhat. Legjobb lenne olyan helyen venni ahol mindjart regisztraljak is. A Telkomselnek kene hogy legyen erre standja a, repteren.
Amugy kb 50-70ezer Rp-ert ksphatsz egy egy honapra elegseges netcsomagot.
Nem olcsó és valóban a kormány miatt, ugye főleg muzulmán az ország, ezért nagy adókat vetnek ki az alkoholra. Partizni (már ha olcsón szeretnéd megoldani) nem Indonéziába kell menni. Erre a legjobb a Fülöp-szigetek. Indonéziában itt-ott lehet találni helyi szeszt, pl. arakot, Balin, de ha rákeresel a neten, elég sok rémtörténettel lehet összefutni - pl. állítólag nem ritka, hogy belehalnak emberek, mert rossz mindőségű és nem tudják, hogyan kell rendesen megfőzni (vagy csak nem akarják). Úgyhogy nem ajánlom.
3 eve alabbi volt a sorhelyzet Balin, nem hiszem hogy azota sokat valtozott volna:
'Sört nagyon sajnos nem túl sok helyen lehet kapni, egyedül a Circle K volt ami biztos beszerzési forrásnak bizonyult. Indomaret, Alfamart nem tart, egyéb helyeken meg már meg sem próbáltuk, kivéve egy kis szakboltot Ubudban, de ez italbolt volt, ami Indonéziában igazi Unicum ;o)'
Emlékeim szerint úgy 30-35 ezer rúpia egy üveg Bintang az Indomaret és hasonló üzletekben (ezek vannak minden sarkon), ez alatt nem nagyon van sör. Némely olcsó helyi étteremben is felszolgálják ehhez hasonló áron. Érdekesség, hogy én korábban úgy olvastam, hogy a balinéz kraftsört, a Starkot is árulják némely szupermarketek, ezt viszont én egyikben sem találtam meg (szeptember elején voltam). A bárokban lehet kapni, külföldi söröket is, de azok drágábbak (kb. a duplája).
Hali tudom nem a legfontosabb kerdes,(de en szeretek utazas kozben estenkent sorozgetni)hol keressek olcso de ihato seritalt Balin es mennyivel kalkulaljak.?!
Ugy tervezem,hogy motorral leterek minden kis utra es ott alszom ahol ramesteledik .....ok azee nem draga helyeken. .......
Tegnap érkeztünk haza Indonéziából, és "sikerült" hazahozni 2M rúpiát. Ha valakit érdekel, aki épp megy, középárfolyamon el tudom adni (Budapesten). Ide írj: tmsbrunner kukac gmail pont com
Közben Balin tartózkodóktól megtudtam, hogy náluk lehetett érezni (keltették őket az éjszaka közepén) kb 10 mp-ig tartott, majd ment az élet tovább. Kárról nem tudnak.
Sziasztok! Valaki tudna egy helyzetjelentést adni, hogy 10.10-i földrengés után mi a helyzet? Jövő héten terveztünk indulni Jakarta-Yogjakrta-Bali útvonalon ... hirtelen nem tűnik a legjobb ötletnek.
Sziasztok! Esetleg, ha valaki most Balin lenne és megnézné nekem , hogy Kuta és Pematuran között mennyibe kerülne GRAB-al menni és van-e ajánlkozó autó? köszönöm előre is
Köszönöm a válaszod. A budapesti gépre szóló beszállókártyát is balin kaptad meg? Kifelé 1,5 óra átszállás lesz szóval a csomagnak van esélye lemaradni.
En egyszer jottem haza ilyen szros atszallassal Indoneziabol Qatarral.
Az atszallo utasokat Dohaban gondosan atterelgettek a csatlakozo gepre, viszont a feladott csomagom hatramaradt. Ezt masnap Pesten kihoztak hazhoz. Kifele ez kellemetlenebb lett volna.
Azoktól szeretnék információt kérni, akik a Qatar légitársasággal utaztak Balira.
Hazafelé 55 perc az átszállási idő Dohában. Jött- e már valaki ezzel a járattal haza? Mi a tapasztalat? Mindkét beszállókártyát a Densapari reptéren kapták -e meg? Elég volt-e az átszállási idő? Köszönöm a választ ,a keresőben nem ad erről információt. Mondjuk a Bali topicot sem találja.
Szia, mi tetanuszt. Hepa A és hastifuszt oltattunk! Oltóközpontban a doktornő tulajdonképpen ezeket javasolta mondván kimondottan kötelező nincs,de ezek bárhol jól jönnek!
Ezek az oltások most évekig bárhol védelmet nyújtanak !
Nekem a 20éves lányom szervezett magának egy utat Balira 2hónapra😫
Szerintetek milyen oltás kell mindenképpen?? Az oltóközpontban csak akkor adnak választ ha elmegyek a magánklinikára oda felesleges elmennem a lányom Svájcban él... nem mellesleg én fel tudom írni receptere ki tudom váltani,kiküldeni,beadják is csak mit??
Gili T helyett szervezek egy 3 napos átruccanást Yogyakartába. Még azt nem tudom, hogy most vegyem meg a repjegyeket, vagy majd kint is ráérek (november eleje)?
Gondolom, Baliról Jávára nincs semmi extra, hogy át tudjunk menni...
Szia! Mi voltunk július elején. Akkor minden rendben volt, nekünk semmi nem zavart be, és csodás nyaralás volt. A történtek ellenére indulnék újra. Én csak attól tartok legfeljebb, hogy a repjegyet bukjuk. Viszont azt hallottam, hogy Gilire nem érdemes tervezni. Ha konkrét kérdés van, szívesen válaszolok.
Minden változatlan... Balin minden rendben, reméljük, hogy így is marad! Földrengésekre még valószínűleg hetekig lehet számítani a térségben, de hogy pontosan hol, mikor, mekkora... azt nem lehet tudni.
Ezt azért írtam, mert olvastam, hogy vannak akik júniusban (pl.) mentek, előtte kérdeztek, kérték a tanácsokat, mire lehet számítani az események tükrében, stb. Gondolom kimentek, letelt de azóta egy bejegyzés sem született a tapasztalataikról. Ez így számomra kicsit különös.
Én például biztos fogok írni, hogy mit tapasztaltam, hisz ezért van a fórum.
Mi szeptember 1-jén érkezünk Balira, illetve az eredeti tervben nekünk is benne van Gili T is, amit nagy valószínűséggel ki kell hagynunk, bár több fórumon azt olvasom, hogy egyre több hely kezd újra kinyitni... Olvasom folyamatosan a híreket és majd ott eldöntjük, hogy bevállaljuk vagy átszervezzük. Írok majd mindenképp infókat :).
Sziasztok, szeptember elején utazunk Balira, kicsit aggaszt a jelenlegi természeti helyzet, a sok rengés körülötte... Kint élők, mit tapasztalatok? Biztonsâggal látogatható?🙂
Egy másik magyar lánnyal, Ritával adománygyűjtésben kezdtünk a lomboki áldozatok megsegítésére. Amennyiben szeretnél segíteni, a következőképp teheted meg:
1. Kérhetsz képeslapot Baliról, az adományozott összeget rád bízzuk.
2. Vásárolhatsz Balis ezüst karkötőt. A karkötő ára 2000 Ft.
3. Solemen alapítványi plüssmackót is lehet vásárolni 150k IDR (kb. 3000 Ft) áron.
4. Amennyiben már Balin tartózkodtok, bármilyen tárgyi adományt szívesen átveszünk (ruha, takaró, törölköző, stb). Nekem lehet adni Kuta környékén, Ritának Ubudban.
5. Önkéntesként is lehet Lombok szigetén segíteni (orvosi, építkezési munkákkal, amennyiben valakinek van hozzá valamilyen szintű képesítése).
Ide írj, ha szeretnéd bármelyiket: anett_tapai@yahoo.com
A bevétel teljes egészében a lomboki károsultaknak megy. Minden támogatást köszönünk a károsultak nevében!
En pont 1,5 eves kisgyerekkel a Majomerdot nagyon meggondolnam, mert egy akkora gyerek nem biztos, hogy megerti, hogy a majmok nem aranyos haziallatok, es ha megfog egyet csunyan megharaphatjak.
Es meg ha nem is engedik szabadjara, ott ugye gyakran a majmok jonnek hozzank.
Tenganan teljesen nyugis hely, mondjuk szerintem tok siman megkozelitheto is, ut visz a bejaratig, csak magaba a falu belsejebe nem lehet behajtani. Mondjuk konkret latnivalo ott nemigen van. Viszont fesztivaljai nagyon kulonlegesek, ha sikerul egyet elcsipni.
szerintem - főleg gyerkőccel - kihagyhatatlan a Bali Zoo és a Majomerdő. Van egy szafari park is, érdemes neten utánacsekkolni, mi ott is voltunk, de nekem az állatkert jobban bejött, rengeteg állatkához lehet közel kerülni, simogatni és ilyenek. Van elefánt show, tigris show, nemrég készült el egy elefánt simogatós, vízben mászkálós kis rész, és úgy egyáltalán közvetlenebb, mint a szafari park, persze, kinek mi szimpibb.
A látnivalókból ne hagyjátok ki a Besakih anyatemplomot, Tanah Lot-ot, Uluwatut, Ulun Danu templomot, Tirta Gangga-t és a gyönyörű rizsteraszokat. A Zoo egynapos program és a Majomerdő is több órás, így a 3-4 nap nekem kevésnek tűnik. Nem olyan jó rohanni egyik helyszíntől a másikra, persze vezetővel más, első utunknál mi is 3 napot kísérővel töltöttünk, de jobban bejön a kalandozás :)
Az ősi bali falunál, ha Trunyanra gondolsz, én nem hallottam róla pozitívat, de ezt úgy mondom, hogy nem voltunk, csak minket is érdekelt volna, viszont lebeszéltek. Szóval nem szeretném lehúzni a helyet, bár azért bizarr képek vannak a neten ... Megpróbáltunk idén eljutni Tenganan-ba, ez is egy ősi bali falu, nagy nehezen rátaláltunk, de aztán nem tudtunk autóval behajtani, mert nagyon keskeny út visz be. Miután nem tudtuk, mennyit és merre kellene gyalog tovább, 200 fok volt és aznap már eleget mászkáltunk, letettünk róla.
Abszolut jo otlet Jakartaba repulni es Javan atutazni utban Balira, bar a latnivalok kremje Kozep-Javatol kezdodik. Grandiozus templomok, vulkanok, vizesesek es szabadban elo allatoktol hemzsego nemzeti parkok.
De ez itt OFF, Javarol itt irtunk mar eddig is sokat:
Egy kicsit én is aggódok, mi november 1-én fogunk utazni Balira, majd Gili T-n is van foglalva szállás pár éjszakára. Remélem, addig rendeződik a helyzet, illetve nem lesz nagyobb gond!
szerintem a jeggyel érdemes kivárni, decemberig lesz még akció, mindig van és több opció is. Az egy ó átszállás, hát nem tudom, egyszer nekünk 2 óránk volt és késtünk, ezért 20 p maradt elérni a csatlakozást Dohában, nem akarnám még egyszer átélni :))
Kevés volt Ubud, miután a végtelenségig maradnék :D de többször mentünk, csak egyszer aludtunk ott, többi este visszatértünk Sanurba.
A forgalom Kuta és Denpasar környékén több mint kaotikus, mi Tanah Lotból Uluwatuba 4 órán keresztül mentünk (2órás út....), építenek valami utat és akkora volt a dugó, h nem volt időnk megállni Jimbaranban egy ebédre, hogy ne késsük le az esti táncot ... azt mondta a párom, többet arra kocsival soha :)
Mi május 5től voltunk, szerintem az április is fantasztikus időpont az utazásra, legközelebb is április hónaptól mennék.
Tudom, sokan mondják, hogy oda bármikor tuti menni, de más az, amikor tervezed egy fél évvel előre az ott töltendő 2-3 hetedet és a programokat offolja a zuhé és más, amikor kint élsz és tudod, hogy max most ezen a héten erre nem volt lehetőséged, majd következő hónapban :)) . Mi voltunk már februárban, első alkalommal, megvettük a jegyet, borzasztó örömködés, rá se kerestem, hogy milyen idő várható... aztán volt para az érkezésig, de akkor iszonyat szerencsésen csak pár délutáni záporban volt részünk... mások nem voltak ilyen szerencsések és tudom, hogy nem egy katasztrófa az eső, mert nem vagyunk porcukorból, dehát ugye nem azért megy az ember, hogy az esőt nézze az ablakon át, nem :)
Pont a hétvégén állt össze a végleges terv, miszerint jövő áprilisban 3 hétre meglátogatnánk Balit, és ebből 1 hetet Gili Air-en is eltöltenénk. Hát most elbizonytalanodtam,hogy meg merjem e venni a repjegyeket.
Bali térségét egy ideje több természeti erő sújtja... Tavaly ősztől a sziget legmagasabb vulkánja, az Agung aktivizálta magát, ami többek közt reptérlezárást, hamuesőt és a vulkán közelében földrengéseket okozott. Még mindig mozgolódik, néha-néha gáz- és hamufelhőt kilőve. Ettől függetlenül minden megy a megszokott kerékvégésban!
Közel 3 hete a szomszédos Gili-szigetekre, illetve időszakosan Lembongan-Penidára sem lehet tengeri úton átjutni: többméteres hullámok akadályozzák a közlekedést, amit egy Ausztrália felől érkező időjárási jelenség okoz. Előreláthatóig augsztus 8.-ig akár 6 méteres hullámokra is számítani kell bizonyos részeken!
Július 29.-én és tegnap este (augusztus 5.) pedig 6.4 és 7.0 erősségű földrengések rázták meg Lombokot. Eddig 91 a halálos áldozatok száma, de ez még szinte biztosan emelkedni fog. Több mint kétszáz sebesültről tudunk, ám ez szintén növekedhet.
Jelenleg a Gili-szigeteket evakuálják gumicsónakokkal (Lombok felé), illetve keresik az esetlegesen romok alá szorult sérülteket- akárcsak magán Lombokon.
A földrengésnek természetesen van tudományos magyarázata (ebbe most nem mennék bele részleteiben): vélhetően a 7.0-ás erősségű volt a főrengés, míg az azt megelőző 6.4-es egy ún.előrengés volt (közel 600! másikkal együtt). Utórengésekből azóta is volt minimum 132, ezek közül is több 4.3 és 5.4 közötti erősségű. Ahogyan most ezt írom, éppen most is, itt, Balin is érezhetően! 133. Az, hogy megvolt a főrengés, azt jelenti, hogy nem valószínű, hogy lenne ettől nagyobb, habár további utórengésekre még lehet számítani ez elkövetkező napokban.
(Az Agung aktivitását nem befolyásolja a földrengés.)
Érdeklődni szeretnék Bali és környékén jártasoktól... Egyenlőre szervezési fázisban tartok a jövő márciusi nyaralásunkkal kapcsolatban. Indonéziában nem jártunk még, de thaiföld, malajzia és singapurban már voltunk. 1,5 éves gyerkőccel utaznánk.
2 hetesre tervezzük a nyaralást és engem nagyon érdekelne borobudur. Ahogy olvasgatom Baliról 1 nap ottalvós programok vannak, egyszóval hosszú a kirándulás. Gondolkodtam azon hogy Jacartaba vennék jegyet és onnan mennénk bali-ig és utközbe megnéznénk a látnivalókat is. Ezt a megoldást mennyire ajánlanátok?
Balin 3-4 napot gondoltam eltölteni, épp ami a főbb látnivalókra elég (aranytemplom. úszó templom, királyi palota, pura taman ayu, egy ősi falu, bali múzeum). Lehet robogót bérelnénk egy napra ami közelebb van azokat robogoval megnézni, ami távolabb ahoz söfőrt bérelni egy napra és ami belefér... Ahogy kutatgatok sokan azt írják, hogy balin nincsenek annyira szép partok. Így bali után Gili szigetre mennénk pihizni.
Valami állatos programot is szeretnék, a wildlife park nekem nem tűnik nagy számnak (legalább is a singapuri állatkert után). Kiváncsi vagyok a véleményetekre. Minden segítséget, jó tanácsot szivesen vennék. Akár a szervezéssel, plusz programokkkal kapcsolatban.
Nagyon köszönöm előre is a válaszokat. Szép napot kívánok. :)
Igazából engem a helyiek érdekelnének, voltunk már kint Balin meg Lombokon és Gilin is. Pl az agung vulkán már egy évvel ezelőtt is mozgott és láttuk hogy evakuáljak az embereket. Most hasonló a helyzet Lombokon. Valahogy esetleg lehet nekik segíteni ha nagy lenne a baj?
Mi a helyzet Lombokon? Magyar oldalakon nem nagyon olvasok a7-és erősségű földrengésről de külföldi oldalakon írnak róla! Kint élő magyarok, tudtok esetleg helyzetjelentést adni? bizom benne hogy a földrengés miatt nem alakul ki tsunami! :(
Ma éjjel/hajnalban és kora reggel is földrengés rázta meg Balit (is). Ezek közül a második, helyi idő szerint háromnegyed 7kor történt lomboki 6.4-es földrengés volt a pusztítóbb. Jelenleg már 15-re emelkedett a halálos áldozatok száma, 162-re a sebesülteké. A Rinjani vulkánt is lezárták földcsuszamlás veszélye miatt (még több mint 800 hegymászó vár evakuálásra).
Január végén Február elején tervezünk Balira utazni, a kérdésem azokhoz szólna, akik Január vagy Február hónapjában jártak ott. Valóban rengeteg csapadék hullik ebben az időszakban, mennyire vágta ketté a programokat. Mi kb. 6 éve jártunk Januárban Balin és inkább éjszaka esett talán egyszer volt olyan hogy egész nap szitált. 2 éve Thaiföldön egy olyan két hetet fogtunk ki, hogy gyakorlatilag végig szakadt az eső és nagyon megnehezítette a programozásokat főként úgy, hogy mi szeretünk robogózni :).
Mennyire minősül jó árnak a Budapest-Denpasar-Budapest 208.000 ért az Emirates-nél?
Jövő február/március környékén lenne az út, konkrét időponthoz nem vagyunk kötve. Ha szokott ennél lejjebb is menni az 1 átszállásos repjegy akkor kivárom.
Nem készül valaki szeptember közepén Balira? Ketten vagyunk és egyéni taxis programokhoz keresnénk tàrsakat.
Mindenképpen szeretnénk kipróbálni a Bali swinget is.
Azt mondják az Ubud-inál nagyon sokat kell vàrni.(nekem ez tetszik a legjobban a tàj miatt). Mik a tapasztalataitok a Bedugul-i illetve a rizsteraszoknál található hintákkal kapcsolatba? ( ár, várakozási idő,
látvàny.) Kérlek írjatok véleményt és segítsetek a döntésben!
Nem ment el a kedvem, bár az előbb írtam egy kisregényt, ami elszállt...
Tudod, Bali az Istenek szigete, így akarták az istenek. :)
Visszaútnál jobb az egyben jegy, odafele meg a szállásokon bukhatsz, bár nem tudom, ezt hogy kezeli a Booking és az Agoda, ahol a legtöbben intézzük a szállást.
Ja, és meg kell kérdezni a légitársaságot, hogy a repjegyed dátuma módosítható-e, még ha ráfizetsz is...
Köszi, hogy megosztottad velünk. Tanulságos. Én is Balin voltam akkor, csak pár nappal később jöttem haza. Én Qatarral foglaltam Budapestig. Már jó régen, télen megvettem a repjegyet, akkor itt kiokosítottak, hogy kár volt így. Pont az őszi lezárás miatt többen azt javasolták, hogy valahova vegyek, pl. KL. -ba jegyet, és onnan fapadossal. Így kevesebbet bukhatok. De akkor már mindegy volt, mert megvolt a jegy. Ezek szerint így kaptam volna másik járatra a Qatartól ingyen? Mégis jobb egyben foglalni? Vagy akkor hogy is van ez? Mindenesetre drukkoltam még aznap reggel is, hogy az Agung aludjon. :) És sajnálom tomassos, átérzem az egészet. Legközelebb hogy mész? Nem ment el a kedved kicsit?
Hát igen, normál esetben visszajöttem volna két nappal hamarabb. Kisebb csoporttal voltam, és még ők maradtak volna az utolsó napig. Bár amilyen káosz volt, az két nap alatt sem állt volna helyre, egy nap alatt több mint 300 járatot töröltek.
A legjobb ötlet, mikor valaki mondta, hogy hajó nincs esetleg?:-) Hát, 2000 km-t eltartott volna pár napig hajóval leküzdeni.
Azért írj pár dolgot, légi társaság, merre jártatok, szállás,kaja,strand, milyen idő volt...stb.stb hogy lássuk mit érdemes megnézni még!( a sofőrt most már ismerjük....)
Ubudból utaznánk át Senggigibe. Az lenne a kérdésem, hogy melyik kikötőből lenne érdemes átutazni Lombokra, lehetőleg Senggigihez a legközelebb eső kikötőbe.
Sziasztok, egy hete jöttünk vissza Ázsiából, többek között Balin is voltunk. Korábban olvastam, hogy a közlekedést leginkább bérelt motorral, autóval, vagy sofőrös autóval (taxi) lehet megoldani. Valóban elég nagy a forgalom, én nem vállaltam be a motorozást. Sikerült összejönnünk egy nagyon kedves angolul beszélő 30 éves, jól vezető fiúval, aki sok kevésbé felkapott helyre is elvitt minket. A 10 éves kisfiam sírva búcsúzott tőle, annyira megszerették egymást.Ha "Öcsire" hivatkoztok, biztosan jó emlékeket idéztek fel nála! Ubud és környékén dolgozik, szerintem korrekt áron (reggeltől estig kb. 10-12 ezer Ft körül fizettünk) Segítségként leírom az elérhetőségét, őt bátran ajánlom! WhatsAppos telefonja +62 8191 618 4727, a Facebookon pedig DEXZ POE- ként találjátok. Mi pont kint voltunk, amikor a "vulkáni tevékenység" miatt a repülést korlátozták, de nálunk nem zavart be, csak itthonról hallottuk a híreket, és füstölögni láttuk a vulkánt...
Van aki a saját bőrén tanulja és van aki mások kárán tanulja meg, hogy a hazafele utat sosem centizzük ki. Mi eddig mindig 1-2 nappal a haza utazás előtt megérkezünk arra a helyre, ahonnan a nagy gép indult.
Június 29-én délután fél 2-kor indultunk volna KL-be Airasia járatával, onnan este fél nyolckor Emiratessel haza BP-re.
Aznap reggel hívott az Airasia Malajziából, hogy lezárták a repteret. Vágta ki a reptérre, ahol már hatalmas káosz, hosszú sorok és földön fekvő emberek fogadtak. Minden légitársaság rakott ki pultot, kivéve az Emirates, aki csak délután egykor került elő. Egy mínusz pont nekik.
Este hétre volt kiírva a légtérzár feloldása, ez délután háromkor megváltozott, kinyitották a repteret.
Kivártam a soromat, ahol két opciót adott az Airasia: kedden délutánra volt csak szabad hely KL-i gépre, vagy átmegyünk Jávára a Surabaya reptérre, onnan már vasárnap már el tudtunk volna repülni.
Délután megérkezett az Emirates képviselője, ahol jött a sokk: buktuk a repjegyet KL-ből haza. Mivel nem Baliról szól a repjegy az Emirates-sel, az hidegen hagyja őket, hogy nem vagyunk KL-ben rajtunk kívül álló okok miatt. Elméletileg felár ellenében lehetne módosítani dátumot, de mivel akciós repjegy volt, ezt nem lehetett módosítani. Újabb mínusz pont az együttérzés és segítőkészség hiánya miatt az egyébként nagyon jó Emirates-nak.
10 fős csoporttal utaztunk, telefon mindenki a biztosítónak, persze vis maiorra való tekintettel nem fizetnek semmit, mondjuk nem is vártam mást tőlük.
Új repjegy keresése haza: Surabaya transport fejenként 17 ezer forint, KL-ből haza 250 ezer.
Találkoztam két bűbájos spanyol lánnyal, akik adtak egy tippet. Qatarral Madridba 170 ezerért, onnan Vizzair durván 50 ezerért. Laza 33 órás út után haza is értünk.
Tanulság: ha nem BP-Denpasar útvonalra szól a jegyed, és nem egy légitársaság utaztat, könnyen megszívhatod. Nem tudom mennyi az esélye, hogy pont aznap zárják le a repteret, de nekünk sikerült beletrafálni.
Szerintem ezt csak úgy tudtam volna kivédeni, ha hamarabb eljövünk, és az utolsó két napot KL-ben töltjük, nem az első kettőt. Nem csak mi jártunk így, hanem számos külföldi turista, aki szintén KL-ből utazott volna haza.
Balin a zsufolt helyek azert zsufoltak, mert kozel vannak a repterhez, nem azert mert jok.
Hogy az Airbnb jo-e nektek, azt te tudod eldonteni, megnezve, mit konsl az, es osszehasonlitva mas szallaskeresok kinalataval.
Balin erdemes kerulni a csoportos utakat es kirandulasokat, hiszen kb 10ezer Ft-ert berelhettek kocsit soforrel egesz napra, aki oda visz, ahova keritek. A sima (sofor nelkuli) auto- vagy motorberles meg olcsobb. Igy sokkal erdekesebb kirandulasokat tehettek meg, bevasarlo-megallok nelkul, mint a szervezett utak.
Ujfent koszonom a segitseget viszont es pofatlanul kerdeznek meg ha lehet :)
Ubud-ot tudtam en is kiguglizni, a tobbi infonak viszont orulok.
A zsufolt helyeket mi is kerulnenk, de sajnos azert sokszor van atfedes a jo es a zsufolt helyek kozott.
Az Airbnb mennyire ajanlott Balin? Foltehetnem ugyis a kerdest, h az onallo utak es a szervezett utak kozul itt erdemes-e v.melyik iranyba jobban "kiterni"? (feltetelezve, h inkabb az elmeny szamit, mintsem, h sporoljunk 50USD-t)
Balira pont a tajert, kulturaert es altalaban kirandulasi lehetosegekert erdemesebb menni mint a tengerpartert. Amugy vannak nagyon hangulatos szallasok amik strand nelkul is tokeletesek lehetnek naszutra, fokent Ubudban es kornyeken. Ubud mindenkepp ajanlott bazis, a tengerparti udulok kozul ugy lehet valasztani, hsa tudjuk, mennyire csendeset vagy nyuzsgot kerestek.
En szemely szerint a zsufolt deli udulogettokat kerulnem, es Ubud melle keleten Candidasat vagy Amedet. Es talan eszakon Lovinat vagy Pemuterant vennem tengerparti szallasra.
Nemtudom igy mire jutunk mert orulnenk mi a csodas tengerpartnak, de 2 lablogatas akarmilyen gyonyoru helyen kiverne a biztositekot nalunk ezert oilyan hely kell ahol nem vagyunk "bezarva" es lehet menni ide-oda.
Ha ezt a Bali vonatot megsem engednenk el akkor mi lenne a 3 ajanlott desztinacio? (mar ha lehet igyet kerdezni)
Terveben van egy amolyan hirtelen szervezendo naszut... es szobakerult Bali is.
2 kerdesem lenne (eloljaroban :)
Szeptember masodik fele vagy/es Oktobar elso fele mennyire vallalhato idojarasugyileg?
A masik kerdes, hogy a "szebbik felem" ragaszkodna a szep tengerparthoz (meg ha a szallas nem is ott lenne kozvetlenul) visoznt akik ott voltak ill par netes velemeny/kritika alapjan hiba lenne feher homokos kepeslapra illo partokat varni.
A lányok nagy része továbbra is Balin van, élik boldog életüket párjaik oldalán. Továbbra is dolgoznak, számos magyar vendéget kalauzolnak továbbra is. A fiúk nagy része elhagyta Balit, talán ezért is nyugodtabb a fórum. Az I Love Bali Center-es fiúk egyébként sem nagyon látogatták a fórumot, ők most is ügyesen menedzselik kis vállalkozásukat. Kakas próbálna visszajutni Balira, nem tudom összejön-e neki....
2 hete jöttem haza, pont meg is szívtam a vulkán miatti reptérzárat.
Mar jo ideje eltuntek. A topik pedig immar olyan lett, mint barmely mas, normalis utazasi topik. Szinte mar hianyolom a regi "verre meno" viaskodasokat. ;-)
A kartyas fizetesnel illetve ATMes penzfelvetnel az arfolyam jo, de az elfogadohelyek gyakran felszamitanak +3,5%-ot a kartyas fizetesert, es az ATM hasznalat is kerul kb ennyibe a hazai bankoknal.
Viszont kenyelmesebb es biztonsagosabb mint minden penzt dollarban vinni, es persze a ketszeri valtas sincs ingyen.
Balin jellemzoen privat valtoknal valt az ember, de ezek nagyobb,kimondott penzvaltok legyenek realis arfolyammal, ne azok a kis asztalok/tablak egy szuvenirboltban amik irrealisan jo arfolyamot hirdetnek aztan kivetel nelkul atvernek.
hamarosan Bali felé vesszük az irányt és a pénzváltási tapasztalataitokról érdeklődnék. A korábbi hozzászólásokban már írtátok, h dollárt érdemes vinni, de még olyan kérdésem lenne, hogy bankkártyás fizetés mennyire megoldható és célszerű? És ezalatt nem csak azt értem, hogy kártyával a boltok/helyek mekkora részén lehet fizetni, hanem, hogy mik a tapasztalatok, hogy váltják az IRD-t HUF alapú számláról?
A másik, hogy vannak esetleg olyan ATMek amik dollárt adnak ki?
Vagy úgy induljunk útnak, hogy zsebben van USDban az az összeg amit arra szánunk, és felejtsünk el minden banki KP szerzési lehetőséget? Illetve milyen pénzváltókat érdemes keresni, használni? Bankok / privát váltók / ember a piacon / szálloda?
Ha tervezed az ingyenes dohai varosnezest, akkor arra ugyelj, hogy csak szemelyesen lehet ra feliratkozni, es a pultjanal mar a reggeli nyitasakor sor allt, del korul pedig mar be is zart, betellt a program egesz napra. Legalabb us mikor en csinaltam igy volt. Erdemes lehet igy idoziteni a dohai tranzitot, tehat idealis esetben kora reggeli erkezes es delutani tovabbutazas.
Azt is tarts fejben, hogy bar Nusa Dua es Gili strandolasra jok, kirandulni egyok sem jo bazis. Arra jobb tengerparti udoluhely Candidasa vagy Amed.
Qatart nézegetem most én is, jövő április 10.-i indulással május elsejei visszaúttal 220e/fő. Bár visszaúton 1 óra 10 perc az átszállás, ami azért kissé neccesnek tűnik :-) Kifelé 2 óra 40 perc, az korrekt. 1 átszállásos, Dohában. Van hosszabb átszállással is, lehet inkább azt választjuk,mert ha a transzfered 6 óránál több, Dohában van egy ingyenes városnéző túra.
Ubudban csak 1 éjszakát voltatok? Nem volt kevés? Mi ennél jóval többet tervezünk, leginkább pihenésre ,a környék bejárására gondoltunk motorral. Lehet naív vagyok, de pl 1 napra az a terv,hogy felmotorozunk a Batur környékére... Nem tűnik olyan nagy szigetnek Bali :-) Olvasom, hogy nagy a forgalom,de a videókat nézve a Youtube-on, ez inkább Kuta és Denaspar környékén tűnik jellemzőnek.
Kutát pl teljesen ki szeretném hagyni.
Nusa Dua, és Gili Meno 5-5 nap,vagy mind a 3 helyszín 1-1 hét a terv.
WL írta,hogy Balin többször is aratnak, nehéz megmondani,hogy mikor vannak zöldellő rizsföldek, ráadásul lehet,hogy valahol már learatták, máshol még zöld. Nehéz előre tervezni:-).
Azért tervezzük áprilisra az utat,mert elvileg az az esős évszak vége,bár tudom,hogy ez mostanában nem szentírás a világban. Ti pontosan mikor voltatok?
mi tavaly december vettünk Evaair jegyet bécsi indulással 136ezer/főért, idén májusban voltunk. Tajpej-ben szálltunk át, egész jó volt az út ezzel az egy átszállással.
Miután megvettük, rákövetkező héten akciózott a Qatar, BUD indulással Doha átszállással (nagyon rövid volt mondjuk az átszállás, tán 1,5 óra, de nem akarok hülyeséget mondani, nem emlékszem pontosan, csak hogy kevésnek találtam) kb ugyanezen az áron... Szóval szerintem érdemes kivárni. A 340 szerintem brutál drága.
Idén Ubudban is megszálltunk egy éjszakát, előző nap foglaltam 8500/éjért két főre a bookingon az Alam Terrace Cottage-ban - gyönyörű és nagy szoba, szobába felhozott bőséges reggelivel. Annyi hogy a bookingon, amit mutat rizsföldes kép, az a valóságban májusban már le volt aratva és kopár volt, de egyébként minden más ahogy a képeken. Gondolom, ha épp esős évszak végén mentünk volna, akkor más :) Voltunk már privát medencés gyönyörű villában is, Nusa Duán (12000/éj/2 fő), az egy korábbi nyaralás volt, airbnb-s szállás, ott is tudsz nézegetni, de én azt tapasztaltam, hogy inkább 4fő felettől vannak jobb villák, tehát a nagy társaság könnyebben választ. Mi idén ezért mentünk szállodákba és nem bántuk meg. Szerintem Ubudban bőséges a választék, rengeteg az ilyen kis medencés szállás és nagyon jónak tűnnek. Ha legközelebb megyünk, tuti, hogy az éjszakák nagyobb részét itt fogjuk tölteni (nem Sanurban, ahogy most).
Mi mindig autót bérelünk, motorban nem bízok, igaz drágább, mint a robogó, de biztonságosabbnak érzem. Kb 80ezer volt 12 napra.
Szia! Nagyon nagyon köszi a választ! :) Eddig úgy van, hogy elmegyünk. :) Egyébként ti ott milyen programokon vesztek részt? :) Vagy teljesen egyénileg fedezitek fel a szigetet vagy esetleg valami iroda segítséggel, asszisztenciával?
Szia mi most vagyunk Balin. A kitores napján reggel mentünk Szingapúrba és most szombaton jöttünk vissza. Nekünk is necces volt, de vegul nem lett gond. Én nem mondanek vissza ezért egy utat. Gyönyörű, gyertek nyugodtan. Egyebkent a repter nem volt zarva, hanem a légitársaság döntött ugy hogy nem repul. Voltak olyan járatok amik leszálltak.
Köszönöm a gyors választ, pontosan erről a lehetőségről szeretnék bővebb infót szerezni, mégpedig, hogy kint a vízum lejárta előtt mikor kell megigényelni, gondolom van átfutási ideje, illetve ez mennyire bevett módszer? nem néznek rám furán ha kérek 60 napra vízumot, de a repjegy 6 hónapra szól?
Annyi ellentétes információt olvasok, hogy már bekavarodtam teljesen, van ahol szponzorokról beszélnek, stb.
Szeretnék segítséget kérni vízum ügyben, biztos volt már téma sokáig visszakerestem, de nem találtam.
Szóval szeretnénk kikötözni 6 hónapra Balira és sehol semmi pontos infót nem találtam, hogy milyen vízummal induljunk neki és hogy lehet lekezelni azt 6 hónapra.
Valamint az is kérdésem lenne, hogy mi a kötelezően bemutatandó repjegynek egy útra kell szólnia vagy már a 6 hónap múlva esedékes hazaútra is meg kell venni.
Nagyon megköszönném ha valaki tudna segíteni akinek van ebben tapasztalata.
Ne haragudjatok, nem akarok itt drámázni, csak tavaly is volt egy ilyen paránk, amikor mindenhol bejelentették, hogy Katarral megszüntetett minden diplomáciai kapcsolatot a többi ország, meg hogy veszélyes övezet - és persze természetesen akkor Qatar légitársasággal mentünk.... azért elmentünk, és nem bántuk meg. És reménykedünk, hogy idén akárhogy is döntünk, helyesen cselekszünk, és nem bánjuk meg később.
Köszi a választ! :) Hát, remélem nem lesz gond, nézem a flightradart, újra mennek a gépek. Viszont amivel még sikerült beparáztatni magunkat, az az, hogy a vulkánkitörés eredményezhet földrengést, az meg cunamit... :/ nem félnék ezektől amúgy, normál esetben (tavaly például nem féltem ettől), de ez a vulkán dolog most előidézte ezt bennem. Ti el mernétek menni? :/ Vagy lemondjuk az utat?
Nagyon félünk a párommal, ma kitört újra a vulkán, töröltek egy csomó repülőjáratot, és mi jövő héten megyünk vasárnap (8án) Szingapúrból oda. :( Előtte leszünk 3 éjszakát Szingapúrban. Tartok attól is, hogy nem fog menni a repülő Balira, és akkor a szállásunkkal is mi lesz, illetve attól is, ha megy a gép, nehogy baj legyen a vulkáni hamu miatt.... :/ :/ Van még valaki ilyen helyzetben, hogy jövő héten (vagy legalábbis a közeljövőben) megy oda? Biztosításunk van egyébként, bár természetesen nem terjed ki a természeti katasztrófákra.
tanácsotokat szeretnénk kérni, hogy a sziget északi, észak-keleti részén hova érdemes menni? 12 napot terveztünk Balin, ebből a tervünk szerint az első 6 nap Ubud és a sziget belsejének felfedezése, majd a maradék napokat megosztanánk a sziget északi részére majd Kuta környéke.
Ami a sziget északi részén a fókuszban van Gretek / Singaraja esetleg Tedjakula a cél részben strand, részben vulkán/vízesés túra, részben delfinek. Ezek a városok mennyire ajánlottak, illetve tudnátok adni pár tippet szállóra?
A déli részről már itt a fórumon is olvasni sokat, tudom, h Kuta nem első körben ajánlott, tudnátok adni pár tippet? Amit szeretnénk kicsit strand, kicsit este mászkálni nem túl távol a szállótól, szóval nem bulinegyed de nem is kihalt környék, több érdekességgel a városban (boltok, éttermek...)
Balin leven nem lehettek tul messze az Emirates helyi kepviseletetol illetve a reptertol, igy ha a masik forumon ajanlott oldal tanacsa nem mukodik, szerintem eloszor hivd fel, majd szukseg eseten szemelyesen jeeresd fel.oket.
Bali nagy reszen evente tobbszor is aratnak, es ezek pontos idopontja nem josolhato meg.
Tehat en emiatt nem stresszelnek. Ha valahol frissen aratott teraszokat talaltok, mashol meg lehetnek zoldek.
Amugy Bali barmikor latogathato, es aprilis szerintem egy kimodottan jo honap.
A "kozvetlen" repjegyek Balira alapbol dragak. A megszokott tanacs az, hogy KL-be kell repulni, majd onnan fapados. Mivel te ezt nem komalod, a Qatar jegy ara szerintem normal Balira.
Sznorkelre szerintem Menjangan sokkal jobb a Giliknel.
Motorral Ubudbol en az eszaki partot es Nyugat-Balit talalam tul messzinek egynspos kirandulasokra, illetve Kelet-Balit is jobb talan Candidasabol vagy Amedbol bejarni.
A villaknak nem vagyok szakertoje, de annyiert dzsungelre nezo szobat szallodaban konnyebben talaltok mint ilyen adottsagu privat villat. De ha mar talaltal megfelelot, akkor miert ne?
Sokszori Thaiföld után Bali lenne a következő utazási célpontunk. Visszaolvastam több évre fórumot, és felmerült néhány kérdés,amire ha van időtök,és tapasztalatotok, szeretném,ha válaszolnátok:
- Mikor érdemes Balira menni? Általánosnak tűnő kérdés, de ami leginkább érdekel, az a zöldellő teraszos rizsföldek látványa. Melyik hónap az ideális,amikor zöldellő rizsmezőket láthatunk? (Alapból 2019.04.02.-04.23.-ig tervezzük, de ez még igen rugalmas... Úgy olvastam, ez kb. az esős időszak vége,amikor még lehetőleg üde zöld minden.) Kiábrándító lenne pl. aratás utáni sártengereket látni :-)
- Nézegetem Pelikánon a repjegyeket jövő áprilisra. Egyszeri átszállással (nem szeretnék 24+ órát utazni) horror árúak. Emirates-általában velük utazunk-340-370e közt Bp-Bali útvonalon. Ugyan ez (vagy Quatar) Bécsi indulással 240-250e/fő. Ez várhatóan megy lejjebb,vagy ezzel számoljak?
- Alapból 3 hetet szánnánk rá. Az utolsó 1 hét Gili Meno, a snorkell miatt. (Nagy szerelem :-) ) Balin a bázis Ubud lenne 10-12 napra. (Leginkább pihenés, és csillagtúrázás miatt. Érdekel a kultúra, de nem érdekelnek a Siófok szerű tömött túristás partok. A pihenés faktor is működne Ubudban.
- Robogót bérelnénk. Thaiföldön is flottul ment, ez nem okoz gondot. Ubudból bejárható a sziget? "Kötelező" látnivalókat már összeszedtem innen a fórumról, összeállt a lista :-)
- Szállodában érdemesebb gondolkodni, vagy privát villa? Napi kb 30 e HUF a keret erre reggelivel. Booking-on nézelődöm. Elég nagy a szórás árban. Esetleg valakinek konkrét tipp? Dzsungelszerű kilátásra,és privát medencére próbálnék hajazni...:-)
Sanurban töltünk 5 napot, Ubudban 3-at, gondoltam rá, hogy valamelyik helyről autós kirándulással (sofőrrel) elmennénk a Tirta Gangga felé, útközben mit érdemes megnézni? Ujunk water palace, lotus lagoon...
Nagyon köszönöm mindenkinek a segítséget, szuper, hogy van egy ilyen aktív fórum! :) Próblálom hamarosan összerakni a teljes tervet, ha valakinek a későbbiekre segítség lehet, akkor szívesen megosztom majd :).
Sanur korul olyan latnivalok ami innen erhetok el jobban mint Ubudbol azok kb kinerulnek Uluwatuban es Denpasarban, ahol talan a muzeumot erdemes megnezni.
Del-Bali inkabb strandolasrol, bulizasrol es bevasarlasrol szol mint a nezelodesrol.
Utobbira jobb Ubud.
Ha rutinos motorosok vagytok, akkor az jo modja a sziget bejarasanak.
Szerintem vezetonek egy jo utikonyv is eleg lehet. Ha megsem motor vagy berelt kocsi, akkor a taxi a legjobb megoldas. A szervezett turak bevasarlo megallokksl es draga ettermekkel jarnak.
Ubud és környékét hogy a legjobb felfedezni? Vezetett túrákkal? Mi rutinos robogósok is vagyunk, talán azzal érdemesebb saját terv alapján? Vagy jobb egy helyi vezetésével?
Gili T-ről van valami információtok? Olvastam, hogy nagyon szemetes és koszos lett. Egyébként melyik partján érdemes szállást foglalni? Szeretünk snorkellezni meg pancsolni... bulizni kevésbé, de a bárokat nem vetjük meg (30-as 40-es társaság). Bár tudom, hogy gyalog is 1 óra alatt körbejárható...
Eleg suru utvonalak, azoknak valok, akik tenyleg szeretnenek minel tobbet latni es nem delelott 10-ig tollaszkodnak a szallasukon, de akik megcsinaltak, azoknak tetszett.
Köszönöm nagyon a sok hasznos tippet :). Te hogyan osztanád be egyébként a 16 napot, ha Kuala Lumpurból érkezünk, és benne lenne akkor Jáva, Bali, Gili, Lombok? Szeretnénk minél több mindent látni, de strandolós, pihenős napokat is szeretnénk beiktatni.
Nagyon köszönöm a segítséget :). Ubudra azért gondoltam több napot, mert valahol azt olvastam, hogy innen lehet viszonylag több részt, látnivalót is megközelíteni, akár az északi részt is, de akkor ezek szerint ezt érdemes még átgondolni :).
Lombokkal kapcsolatban van valakinek infója? Hol érdemes megszállni, hány napra célszerű menni?
Ubudra én is sokallom az időt, de én szeretek pancsolni a tengerben minden nap, ha már ilyen környéken járok. Bromo, Ijen elérhető busszal is, főleg, ha nem csak a túristák által legfölkapottabb részeket akarod látni Baliból.
Ha esetleg szánsz időt az északi oldalon Lovinára, Menjanganra, Pulakira (majmos templom 2.), Air Panas Banjar forróvizes fürdőre stb., esetleg ott 1-2 napot megszállsz, már nem is olyan vészeselérni a tűzhányókat.
Szerintem Ubudban elég 3 éjszaka, helyette vagy észak vagy kelet. Bromo kicsit messze van Baliról, repülővel megoldható.
A Kawah Ijen vulkán kicsit közelebb van. Nem kell sportembernek lenni egyikhez sem, egy pici állóképesség azért nem árt. Jávára több napot is rá lehet szánni, nagyon sok látnivaló van. a maradék 6-7 napra persze jó Nusa Dua/Seminyak, én Sanurt is kedvelem. Attól függ, milyen értékben keresel szállást. Nekem Nusa Dua túl mesterséges, nem az én világom. Lombokban nem tudok segíteni, ott még nem voltam. Robogóhoz nem felejtsd el kiváltani a nemzetközi jogsit. Ne felejtsd el, hogy Gilire és Lombokra a transzfer elég hosszú, sok idő elmegy utazással, ha ennyi helyre el akartok menni.
Augusztusban megyünk a párommal Balira 2,5 hétre és próbálom összerakni a programot, hogy mi mindent is szeretnénk megnézni, de az eddigi kutatásaim alapján túl sok minden látni való van és kicsit elbizonytalanodtam a bőség zavarában :). Tudtok abban segíteni, hogy hogy lenne a legoptimálisabb összerakni a programot. Egyelőre azt gondoltam, hogy 5-6 éjszakát töltenénk Ubudban, majd 2-3 éjszaka Gilin, 2-3 éjszaka Lombokon, utána pedig még mindig maradna 6-7 napunk, ezt hol lenne érdemes eltölteni? Seminyak/Nusa Dua vagy bármi más? Lombok melyik részén érdemes szállást foglalni?
Illetve nagyon ajánlották a Bromo vulkánt is Jáván, ide hogy lehet a legegyszerűbben eljutni? Azt tudja valaki, hogy mennyire nehéz ez a túra? Nem vagyunk nagy sportemberek, de azért egy vulkán túrát szívesen bevállalnánk, ha nem igényel extra fittséget.
Szeretnénk majd robogót/kocsit is bérelni, valamint lesznek olyan napok is, amikor sofőrt bérelnénk, tudtok ajánlani bevált, megbízható, jó sofőrt? :)
Szerintem járatkésésektől ne nagyon tarts. Odafelé "mindegy", visszafelé meg célszerű az európai járat induló városába legalább egy nappal hamarabb visszaérkezni. Ez utóbbi miatt, én a végére raknám pl. a Szingapúri városnézést, így egy fapados járat késés, kimaradás még kis véráldozattal helyre hozható.
Persze odafelé is érdemes ráhagyni a csatlakozásra. Jómagam így mind az európai járat érkezésekor, de főleg távozásakor az "ugródeszka" városban tervezek legalább egy éjszakát. Ez érkezéskor az időeltolódás átállást is segíti, visszafelé pedig biztonságosabb a drága járat elérése.
Én nem látom, hogy Turkish jó árú lenne júliusban, ráadásul van rövidebb repülési idős légitársaság is. Inkább az arabok az olcsók (Qatar, Emirates, Etihad) Kuala Lumpur-ba. A Turkish egyébként nagyon rendben van, többször volt év légitársasága, ez meg is látszik a szolgáltatásain.
Tiger-rel 2x repültem, rendben lévő fapados, csomag méret/súly lehet a gond/felár.
Ha már Szingapúr cél, miért nem nézed BUD-SIN retúrt is? Nekem júniusra pont ugyan ez a dilemma, KUL, vagy SIN legyen az ugródeszka az ázsiai uticélomhoz. SIN-be találtam Swiss Airt jóval kedvezőbb árral, mint bármivel is KUL, ráadásul a legrövidebb repülési idővel 15 óra, 1 átszállással...
SIN-DPS kb. 150$ Jetstar vagy Air Asia.
Talán jó startégia, amit szoktam csinálni: momondo-n kikeresem a lehetséges járatokat, majd célirányosan adott útvonalat leellenőrzöm magyar repjegy irodáknál és a kiválasztott légitársaságnál is, oszt ahol a legkedvezőbb a vásárlás, ott fixálom a repjegyet.
Még nem sikerült lefoglalnom semmilyen nyaralást idén júliusra, és nagyon vacillálok.... Balira szeretnénk visszamenni a párommal (tavaly nyáron voltunk ott először, és szerelmesei lettünk a helynek), és mivel a repülőjegy olcsóbb, ha először Kuala Lumpurba megyünk (ott még nem jártunk), ezért Bali előtt letáboroznánk oda 2 éjszakára mondjuk, aztán mivel Szingapúr onnan közel van, ezért átrepülnénk oda szintén 2 éjszakára, majd visszamennénk Kualára, és onnan Balira 8 éjszakára. Hazafelé pedig Baliról Kualába repülni, és onnan haza. (a retúrjegyek arra az időszakra valahogy jobb árral jönnek ki, ezért utazgatnánk folyton vissza Kuala Lumpurba)
Kualába és onnan haza Turkish A.-szal mennénk, Kualából Szingapúrba és vissza Tiger Airwayszel, Kualából Balira és vissza pedig Malindo Airrel mennénk. Turkish Airlines jó, arról hallottam, utóbbi kettőről viszont kevésbé hallottam sokat. Valaki utazott már ezekkel a légitársaságokkal? Már utánanéztem ezeknek amennyire tudtam, csak érdekelne a ti véleményetek is. Először foglalnánk magunknak az utat, és azért megy a para, hogy minden rendben menjen... :/ félek a járatkéséstől, meg az ilyesmiktől...
Ezt pedig csak úgy, érdeklődésképpen kérdezném.... és tudom nem Bali-téma, de utazott már valaki Baliról Komodóra? Nam air és a Wings air-ről mi a véleményetek? Nekem kicsit lélekvesztőnek tűnik...
Az alap oltások megvannak. Korábban voltunk már Mexikóban, Thaiföldön, Malajziában ott nem volt semmi problémánk. Szóval akkor nincs semmi speciális, ami kimondottan erre az országra lenne érvényes vagy nagyon ajánlott?
Ez egy elég nehéz kérdés, mert mit nevezünk gyakorlati résznek? Azt hogy én nem voltam oltva semmi ellen, és nem is kaptam el semmit? Ez nem gyakorlati rész, hanem csak egy példa... Később azért beoltattam magam hepatitisz (A+B) ellen, ezért ezt tudnám neked is tanácsolni, de ez nyilván olyan h mindenki azt fogja mondani amit ő csinált. Ergo végső soron csak neked kell dönteni...
Hepatítisz, tífusz, tetanusz (Di-per-te), és ha nem kaptad el gyermek korodban valamelyik fertőző betegséget (rubeola, bárányhimlő, skarlát) az ellen is érdemes felvenni védőoltást.
Köszi, nemzetközi jogsi van, igaz kicsit megviselt már :)
A három személy miatt lehet baj egyébként? Lehet akkor egy kis Suzuki Jimny-t kéne bérelni, bár robogóval talán könnyebb lenne boldogulni nagy forgalomban...
Komodo illetve Padar islandra hogy erdemes menni? Este atrepulni Labuhanbajo-ra egy ejszakat ott tolteni reggel meg megnezni majd aznap delutan visszarepulni Balira? Esetleg Lombokrol is lehet utazni oda?
Robogó: alap, hogy legyen kiváltva a nemzetközi jogsid. Mivel külföldi vagy, téged hamarabb kivesz igazoltatásra, három személlyel meg eléggé feltűnő leszel. Meg kell próbálni... Nekem eddig normális rendőrökhöz volt szerencsém. Ha lesz Anett a fórumon, ő bővebb infót tud adni a rendőrökről.
Ubud: nekem picit sok a nyolc nap, szerintem öt is elég. Sanur nyugisabb, Kuta pörgősebb, nagyobb hullámok. Esetleg beleférhet pár nap Gili szigetek vagy Lembongan. Még akár egy jávai vulkántúra is beleférhet (pl. Ijen).
Ubudra magata nekem 1-2 nap is boven eleg lenne, viszont valobzn egy nagyon jo kirandulobazis, es ezzel siman kitolheto ott egy het. Kutaban es Sanurban nekem spec mar 2 nap is sok lenne! :-)
Esetleg Eszak- es Kelet-Bali erdemelhet meg meg egy szallast, mert ezek mar eleg messze vanak Ubudtol.
November 1-én fogunk indulni Balira Quatarral (nagyon jó áron sikerült) párommal és 7 éves gyermekünkkel. Úgy terveztük, hogy 8 éjszakát Ubud-ban, majd 7-et Kuta-ban vagy Sanur-ban töltünk.
Aki volt már:
- sok Ubudra ennyi idő?
- Kuta vagy Sanur?
Tudom, mindenkinek más-más preferenciái vannak, mi abból indultunk ki, hogy Ubudból robogóval "könnyen" megközelíthető sok minden abban a térségben. Majd kicsit lejjebb mennénk, tengerparti pihenés céljából, meg persze ugyanúgy robogóval bejárni Uluwatut, stb...
Ja robogó...Balin gáz ha hárman üljük meg? :D Máshol eddig nem volt bajunk belőle.
Változó, aadott időpontban a számomra legkedvezőbbet választom. pl. Netrisk összehasonlítással.
Sajnos általános érvényű javaslatot nem tudok adni, pillanatnyi feltételek és az én aktuális szükségleteim szabják meg a társaságot.
Érdemes figyelni az együtt kötött biztosítások díjazásaira is: pl. némelyik társaság az UBP mellé megkötött stornóval olcsóbb, mint külön-külön megkötni a két fajta biztostást más társaságoknál.
Ha nagyon nem megy/nincs időd, keress független biztosítási alkuszt a lakhelyed közelében, attól drágább nem lesz maga a biztosítás.
Stornó biztosítást a repülőjegyre (ha nem lemondható szállásfoglalás, vagy egyéb jegyek vannak akkor azt is bevonva), utas baleset és poggyászbiztosítás. Motorozás esetén figyelj a cm3 korlátozásra!
Vissza-visszatérek, hogy meglibbentsem ezt a könyvet Baliról. Jól jön a felkészüléshez, az utazás utáni nosztalgiázáshoz, illetve remek ajándék azoknak, akiket nem sikerült magunkkal vinni az útra. A honlapon bele lehet lapozni. Rengeteg érdekességgel és több, mint 100 színes fényképpel felér egy kisebb Bali-utazással.
Norti 1: Beji Ubud resort szerintem nagyon szuper! Kirándulásokról, látnivalókról sokan írtak már itt a fórumon, itt kicsit lejjebb is volt ez téma. :) De ha írsz nekem egy emailt (anett_tapai@yahoo.com), szívesen átküldöm a "Bali kisokos"unkat.
Kuta közelében nincsen sznorkelingezésre alkalmas hely, ezekre ajánlott pont itt alattad tomassos pár helyet. Szerintem a legegyszerűbben elérhető Amed (esetleg Blue Lagoon), ami össze is köthető egy-egy megállóval. En talán ezt kötném össze a költözéssel.
4 éjszakát fogunk Ubudban tölteni a Beji Ubud Resort 4*-ban.
Volt már valaki ebben a resortban, mi a véleményetek róla?
Sok mindent szeretnék megnézni a környéken. Itt a fórumon azt olvastam, hogy úgy jövök ki a leggazdaságosabban, ha vezetőt fogadok (driver and guide egyben). Tudnátok ajánlani nekünk vezetőt és olyan látnivalókat, melyeket nem szabad kihagyni. Három napunk lesz körülnézni, de nem szeretnénk sehol sem rohanni.
Csak reggelis ellátásuk lesz, szóval szívesen vennénk minden jó tanácsot az étkezéssel, vásárlással kapcsolatban is. Hol mit érdemes enni, venni.
A negyedik nap átköltözünk a kutai Grand Inna Kuta 4*-ba. Amennyire én tudom Kután nagy hullámok vannak. Mi viszont szeretnénk snorkerezni is. Van a környéken erre alkalmas hely ahol gazdag az élővilág? Vannak olyan fakultatív programok, melyek ezzel foglalkoznak? Hol és mi érdemes megnézni, kipróbálni?
Szia! Ne haragudj, hogy csak most válaszolok! Persze, az e-mail címem: szucs.dora1991@gmail.com
Van saját strandja a hotelnek, a bookingos képeken le is van fényképezve a nyugágy és a napernyő, ami a strandon sétálva (talán picit lehet hosszan kell sétálni) megtalálható. A hotel utcájában van több másik hotel is, vannak kis boltok is, éttermek is, sokféle, pénzt is lehet váltani, az egyik kis boltban (Jimmy Mart-ot ajánlom, ők jó áron dolgoznak, és nagyon aranyosak). A legtöbb helyen rúpiával lehet fizetni, szóval érdemes Jimmynél érkezés után beváltani pénzt (magát a boltot is ajánlom, mert nagyon olcsón meg lehet kapni azokat a szuveníreket is, amiket a fő nevezetességeknél sokszoros áron adnak). Szerintem az első napokban nézzétek meg a strandot, ami a hotelnél van, mérjétek fel a terepet, és ha nem tetszik, taxival el lehet jutni akárhová (csak mielőtt beülnétek, kérdezzétek meg, hogy az X helyre mennyiért visznek el - a Blue taksi-t ajánlom). Vannak nagyon szép strandjai Balinak, nekünk nem volt nagyon időnk keresni tavaly, ezért mi a hotel strandjához jártunk.
Egyébként ami még amit a hotelhez mondanék, az az, hogy ingyen buszjárat közlekedik óránként két bevásárlóközponthoz, a Hardy's-hoz, illetve a Bali Collection-höz. A Hardy's egy mindenes nagy épület, ruhákkal, szuvenírekkel, élelmiszerekkel, ilyesmikkel, a Bali Collection pedig olyasmi, mint egy kültéri pláza. Nagyon igényes környezetben van az utóbbi, óriási sétány sok üzlettel, különleges szuvenírekkel, érdekes dolgokkal, éttermekkel.
Mi a véleményetek az undersea walkingról? Terveztem de elbizonytalanodtam. Azt hallottam, hogy nem jó. Nem lehet tisztán látni és kevés a hal meg a korall ahova visznek. Én eddig a Vörös tengeren sznoriztam, az szuper volt. Esetleg itt hol érdemes sznorozni? Véleménytekre lennék kiváncsi.
Még jó, hogy tomassos te itt vagy! :) Én már jó ideje nem jutottam a fórumra...
simonkaeva: ha elsősorban kirándulni szeretnétek, akkor mindenképp Sanurt javaslom! A tengeri elkerülő ugyan sokat rövidít a nusa duai indulású utakon, de Sanur még így is praktikusabb. S ott (is) van parasailing és seawalker is :)
Milanfan1: tudtommal alapvetően nincs, de ha gondolod, írj rám privátban, egyeztetek az ottani kontaktommal, máskor is csinált már személyre szabott kirándulást a vendégeimnek :)
Nagyon hálás vagyok hogy ilyen segítőkész vagy. Mi szept.közepén megyünk. Sajnálom hogy sznorizni nem alkalmas a part. Van akkor valami saját stranja a hotelnek is? Megnéztem és nagyon tetszik, szerintem e mellett fogunk dönteni. Megadnád esetleg a privát elérhetőséged is hogy kérdezhessek Tőled? Az e-mail címem:
Mi is inkább tenger-pártiak vagyunk, de olyan jó a medence is, például ha este akarnátok egy nagy kirándulás után csobbanni, akkor például kifejezetten jó, hogy ott van :) Sötétben is lehet használni, igaz, csak este 10-ig, de akkor is. Parasailing és underwater walking egyaránt van :) a hotel utcájában több helyütt is ajánlgatják ezeket a sportokat, ott lehet foglalni időpontot náluk. De sznorkellezéshez nem annyira ajánlom a strandot egyébként, mert apálynál sokat kell gyalogolni a vízbe, dagálynál pedig előfordul, hogy nagyon hullámzik. Mi június végén ezeket tapasztaltuk, nem tudom, ti mikor mennétek.
Köszi a tippet megnézem. A medence helyett én mindig a tengert választom. Napágyakat lehet bérelni a parton? Parasailing es underwater walking érdekelne. Van rá lehetőség?
Simonkaeva, én az Ibis Styles Bali Benoa Hotelt ajánlom, mi ott voltunk 3*-os, reggelis ellátás van, de lehet a hotelben vacsizni is, és 3*-os szálláshoz képest szerintem több, mint tökéletes! Még medencéjük is van (bár nálunk nem volt ez elsődleges szempont, de mikor megláttuk, milyen szép, akkor utána nem bírtuk ki, hogy ne használjuk), légkondi, tiszta szobák, saját fürdőszoba, kedves személyzet. A strand kb 3 perces sétára van. Mondjuk a strand nem a legszebb a szigeten szerintem, de azért lehet fürdeni (kivéve ha nagyon szeles az idő), és ott helyben nagyon sok vízisportot ki lehet próbálni. :)
A segítségeteket kérném szállásal kapcsolatosan. Olyan nem túl drága szállást keresek, ami tiszta és rendelkezik saját stranddal, napágyakkal. Nem kell luxusszálloda mivel jórészt kirándulgatnánk a szigeten. Mit ajánlanátok?
Szia!Azért ha nagyon jó árban van az a repjegy Phuketre érdemes bevállalni,a reptérnél találtunk egy csendes hangulatos beachet,egy pár napot mindenképp megér!
Hűha, köszi a választ! Igen, sok helyen én is olvastam, hogy Phuket nagyon turistás lett, és hogy nem szól már a kultúráról, hanem a turistacsalogatás a cél. Sajnálom, mert szép helyek vannak arra, bár úgy tényleg nem lehet nagyon strandolni, ha szó szerint egymás szájába lógnak az emberek lábai...
Most erre a Kuala Lumpurra vagyunk ráállva, nagyon jól hangzik, és 2-3 napot úgy néz ki be is tudunk iktatni. De megnézem Jávát is, hátha belefér :)
Phuket túristagettó számomra, a legrosszabb értelembe véve. Zsúfoltság, zazaság, hacsak nem tivornyázni akarsz, szerintem semmi köze thaiföldhöz, kis túlzással bárhol lehetne a világon. Alig van látnivaló -már ország specifikus, ha elvonatkoztatunk a kurváktól és az ételektől. A Phuketről meglátogatható látványosságok (Phi-phi, Phang nga), csak a prospektusban jól mutató képek miatt van összevonva ezzel a turista csapdával, amúgy meglehetősen fárasztó, hosszú túrákkal (kb mintha azt mondanánk gyere Budapestre, mert itt van Hollókő, meg az Esztergomi Bazilika) és a sok orosz, kínai túrista miatt egyre inkább uniformizálódó, magas és nem lealkudható árakkal érhetők el.
Szóval 100x Bali, s ha nagyon olcsó a repjegy, de akkor sem uticélnak, csakis ugródeszkának Phuket. Külön kiemelném ismét, míg Balin jó az időjárás a tervezett utazási időpontban (bár akkor már európában is lehet fürödni, talán május, június eleje ütősebb lenne), addig a thai célpont talán a legdöglesztőbb meleggel/szaunával várna, nem fehér embernek való.
További tipp, esetleg próbálkozz Jáva keleti részével is barátkozni :O) Indonézia Balin túl topic?
Mindenképp kötnénk biztosítást, sztornóbiztosítást is. Mondial Assistance-nél kötött az iroda nekünk, szerintem maradunk annál. A szálloda Balin valószínűleg ugyanaz lenne, ahol tavaly is voltunk, azzal nagyon meg voltunk elégedve, aranyos kis hotel, nem túl drága, 3*-os, és az igényeinknek tökéletesen megfelelt. De ha bevállaljuk a Kuala Lumpurt, akkor biztosan használni fogom az általad említett oldalt! :) A Phukettel való összehasonlításodat pozitív vagy negatív értelemben írtad? Balit tartod jobb választásnak, vagy inkább Phuketet? Vagy jónak találod mindkettőt, csak mindkettő más miatt jó, és azért nem lehet összehasonlítani?
Balival nem hogy egy napon, de egy évben sem lehet említeni Phuketet. Sem hangulatában, sem kultúrális látnivalóiban, sem természeti szépségben, sem ajánlott utazási időszak tekintetében nem érdemes hasonlítani. Nézz át ez ügyben a thaiföldi topicba.
Ha mostanában foglalod a repülőjegyet, szállást, érdemes stornó biztosítást kötni mellé (általános vélekedéssel szemben a biztosítók a magánszervezést is hajlandók bevállalni, nem túl drágán: érdemes utasbiztosítással együtt is kérni ajánlatot).
Egyebekben, a szállás foglalásnál a visszamondható szállásokat javaslom előnyben részesíteni és nézegetni a lemondás időpontjáig a többi szállást még, akcióra várva... A szállásoknál a 3 és 4 * között általában nagy a minőségbeli ugrás, érdemes pl. holidaycheck.de-n utána nézni a hotelnak.
A kitelepült magyarok helyett -miután már van helyismereted- érdemes szerintem közvetlenül a szállítmányozó kisiparosokkal üzletelni...
De aranyosak vagytok, köszönöm a válaszaitokat! :)
A Kuala Lumpuros ötlet tetszik, meg is nézem hogy tudnánk azt kivitelezni. Mert közben szeretnénk valami újat is látni (bár Balin szerintem biztos nem làttunk mindent).
Egyébkènt mèg olyan kombinációban is gondolkodtunk, hogy 3 nap Dubai, egy hét Phuket, csak mivel mi júliusban érünk rá csak utazni, Phuketen pedig pont akkor esős évszak van, így elbizonytalanodtunk efelől kicsit...
Sokan csináljuk így. Mi pár éve így jártuk be Jordániát. Sokkal kevesebből ki lehet hozni és sokkal élvezetesebb. Mi szept.19.- én megyünk. A repjegy 160 ezer volt a Qatar légitársaságnál. Szállást még nem foglaltam. A bősèg zavara...
Egy nap lehetne pl. Pura Taman Ayun temploma- Jatiluwih rizsteraszok- Munduk waterfall- Tamblingan ikertavak- Bratan úszótemplom- fűszerpiac
A másik nap : Tegallalang rizsterazsok- Kintamani és Batur vulkán- Kávé és tea kóstolás egy fűszerkertben- Besakih anyatemplom-Tirtha Empul szent forrás
Vagy elmenni a keleti részre. Én úgy szoktam, hogy előveszem a térképet, és kijelölöm mit szeretnék megnézni. Aztán egyeztetek a sofőrömmel, mit tudunk ebből megvalósítani. Ő ismeri az utat, és hogy mennyi idő kell eljutni egyik pontból másikba.
Előre is bocsánat a buta kérdésért.... Az én "problémám" úgy kezdődik, hogy tavaly voltam a párommal Balin, utazási irodával foglaltunk. A programjainkat a kinn élő magyar hölgy segített megszervezni és végrehajtani (a kirándulásokból 3 ingyenes volt, a másik kettőért fizetni kellett). Fantasztikus volt minden, és azóta is visszavágyunk. A probléma tulajdonképpen az, hogy az az utazási iroda, ahol tavaly foglaltunk most majdnem másfélszer drágábban szervezné meg nekünk ugyanezt az utat, ezért inkább mi úgy döntöttünk, hogy egyénileg szerveznénk meg az egészet, hátha úgy olcsóbban jönne ki a dolog. Találtam egy repülőjegyet 269 ezerért az Emiratestől (július 3-15-ig terjedő időintervallumra). Szállást találtam 100 ezer forintért erre az időszakra két személyre egy szobában (vagyis 50 ezer forint lenne fejenként kb). Utasbiztosítás kb 20 vagy 30 ezer forint lesz fejenként. Úgy terveztem, hogy a programokat meg a transzfert majd megbeszélem a kinti magyar hölggyel... A kérdésem az lenne, hogy akkor ez a körülbelül 340 ezer forint fejenként ezeket beleszámítva reális ár? Nem felejtettem ki valamit? Merjünk foglalni szerintetek? Köszönöm a válaszotokat! Bocsánat a buta kérdésért, csak még sosem foglaltunk így utazást, mindig irodával csináltuk, és félünk az esetleges bakiktól :)
Sziasztok! Kérdésem az lenne,hogy 3 teljes napunk lesz Ubudban. Abból egy nap Ubudot járnánk be,de ténylegesen mi férhet bele a másik két napba bérelt sofőrrel ,autóval? Válaszaitokat köszönöm
Szeretném a véleményeteket,tapasztalataitokat kérni autóbérléssel kapcsolatban.
Visszaolvastam a fórumot, olvasom,hogy inkább sofőr, taxi,stb, de sokkal szívesebben mennénk a saját tempónkban, egész napos programokra. Vezettünk már Thaiföldön, motort és autót is!
Ha bérelt valaki szívesen vennék tapasztalatokat!!!
Sziasztok! Ha Ubudból Lembonganra, vagy Gilire akarunk menni, a transzfert, hajójegyet hogy érdemes intézni? A másik kérdésem, hogyha reggel van ott a repülő, a szállást meg délután lehet elfoglalni Ubudban, le lehet tenni azért a csomagokat a szálláson? Vagy hogy érdemes tölteni a közbenső időt?
Amikor mi voltunk akkor teljesen rendben, fürödhető volt a víz.
Bár nem volt kérdésed, de leírom; Meno-n a Mallias Bungalows nevű szálláson voltunk. Ez azon az oldalon van, ahol kiköt a hajó is, csodás látvány onnan a lomboki Rinjani vulkán. :) Maga a szállás teljesen rendben volt, jó szívvel tudom ajánlani mindenkinek, aki Gili Meno-ra megy.
Meno talán jobb, ott mintha nem lenne közvetlen a partnál korallzátony, bár ott egy röpke kikötéstől eltekintve nem voltam, úgyhogy arról sajnos nem tudok pontosabban nyilatkozni.
Ha fürödni szeretnél a tengerben akkor Gili Air-ra ne menj, ott ez nem igazán működik a korallzátony miatt. Apálykor gyakorlatilag eltűnik a víz, és dagálykor sem túl magas.
A hajókról nem tudom milyen horror sztorikat olvastál, de ez kb olyan mint a repülés: időnként elsüllyed egy, de azért nem ez a jellemző. És megvan az a határozott előnye is hogy úszni sokkal könnyebb mint repülni ;o) Ergo ne ebből indulj ki, szeptember meg még a száraz évszak, nagy eséllyel sima lesz a tenger is. Érdemes felülni a hajó tetejére, ott igazán cool az utazás. Csak naptej kell hozzá jó bőven, az út alatt pont szarrá lehet égni.
Nagyon hasonló volt a felállása a mi nyaralásunknak, ezért ajánlom, h olvasd el a 7264-es hozzászólásomat, illetve felette van pár képem meg videóm is.
Sziasztok! A segítségeteket és a véleményeteket szeretném kikérni. Terveim szerint 2 hónapra Phuketre költöztem volna, majd onnan Bali szigetére fél évre. Azonban minél többet olvasok a helyekről, annál jobban elbizonytalanodok, hogy jó döntés e mindez. Egy igen tartalmas oltó sorozatot már megkaptam, de sajnos nagyon aggódok a trópusi betegségek miatt, mint dengue láz, malária vagy fertőzések. Mi a tapasztalatotok a két említett hellyel kapcsolatban hosszabb távon? A valóságban mennyire biztonságosak ilyen szempontból? Köszönöm.
Szeptemberben utazunk Balira két hétre a barátnőmmel, ha a vulkán is úgy akarja. Próbálom megtervezni az utazást, de minél többet olvasok utána, annál bizonytalanabb vagyok benne, hogy hogy legyen.
Ami eddig biztosnak tűnik, hogy érkezés után egyből Ubudba mennénk, és ott eltöltenénk 4 éjszakát. Eddig tiszta sor, azt a pár napot simán fel tudjuk tölteni látnivalókkal. Viszont utána a nyaralás nagyobbik részét elsősorban pihenéssel szeretnénk tölteni, lehetőleg olyan tengerpartok közelében, ahol szép a tenger, lehet napozni, fürdeni, stb.
Először arra gondoltam, hogy Ubud után 4 éjszakát töltenénk el vagy Gili Meno-n, vagy Air-en. De egy kicsit tartok tőle a fastboatokkal kapcsolatos horrorsztorik miatt, illetve nem tudom hogy mennyire alkalmasak a szigetek sima tengerparti fürdőzésre. Alternatívaként erre az időszakra Nusa Lembonganra gondoltam még.
Zárásként az utolsó 5 éjszaka Sanurban lennénk valószínűleg, de innen még autóval/robogóval megnéznénk pár déli partszakaszt is.
Ha van valami javaslatotok, véleményetek, tippetek elsősorban az út középső részével kapcsolatban (Gili Air/Meno vs Nusa Lembongan) az sokat segítene.
Ha úgyis csak átutazni akartok Jáván, nem volna célszerűbb tömegközlekedni? Vonat, busz, netalántán repülő? Yogjakartáig én biztos repülnék, ezen a szaksazon nem sok a látnivaló Kelet-Jávához képest.
Utánna Surabayába is kérdéses számomra megéri-e vonat, busz, taxi helyett, ismeretlen út és közlekedési viszonyok között, ráadásul a felvétel és leadás közötti nagytávoságra, egyirányba bérelni autót (megkockáztatom nem is egyszerű így kapni kocsit).
Én megtettem az utat Yogjától Bromóig bérelt-soffőrös kocsival: 10 óra felett volt a menetidő gyakorlatilag megállás nélkül, nem tudnék olyat mondani, amiért ezt érdemes volt végig csinálni. Utólag inkább repülni kellett volna Yogja és Surabalya között ~10-15 EFt/főből megvan a röpcsi jegyés ki-becsekkolással is néhány óra alatt teljesíthető.
Egyébként, ha 6 hónapod lesz Balira, szinte bűn végig rohanni Jáván. 1 hétre összeválogatott látnivaló is zsúfolt és nem kevésbbé tartalmas utiélmény lehetne...
Szia! Igen utánanéztem, nem vinnénk át Balira az autót, Surabajáig mennénk. Javan csak átutaznánk, annyi időt töltenénk ott ami az utazáshoz kell, tehát csak áthaladnánk. A 6hónap Balira érvényes igen. :) A google 21 óra utat ír autóval, de gondolom ez a helyi utakon, illetve helyi körülményekhez mérten 3-4 nap is lehet.
Cecília Nagy: a Besakih már látogatható! Sofőrnek (nem meglepő módon) elsősorban a férjemet ajánlanám :) De ahogy mások is mondták, sok kis iroda/szabadúszó sofőr van mindenfelé. Jávára mi egyrészt tudunk ajánlani teljesen szervezett utat (repjegy, guide, transzfer, belépők, stb), de egyénileg is lehet szervezni (tehát magad veszed a repjegyet, mi pedig leszervezzük az autót az ottani partnerrel).
kishollocska: ennek az autóbérlésnek már utánajártatok? Nem biztos, hogy átvihetitek Balira a Jáván bérelt autót! (Fordított irányban, tehát Baliról Jávára szinte lehetetlen, helyieknek sem). Van, hogy az autó papírjai, amit megkaptok, csak fénymásolat (Balin szinte az összes bérlőhelyen így van), azzal pedig nem engednek át a kikötőben. A 6 hónap, amit írtál, Balira érvényes? Értem ezalatt, h mennyi időt töltenétek Jáván? Mert ott óriási távolságok vannak.
Lilla&Dani: mi is pl. mindig úgy szervezzük a költözést, hogy kirándulással egybekötve, eddig még nem volt gond, de nyilván kezességet is vállalok (a férjem a sofőr). De persze érthető, ha nem szeretnéd. A szállások jó választások szerintem.
Oltás: hepatitis B-je a mai 20as-(30 eleji) korosztálynak már van, mivel otthon kötelező védőoltás az általános iskola 7-8. osztályában 1999. óta. Tetanusz frissítő meg ma már bárhol jól jön szerintem.
Az első Hotel Tjampuhan Ubudban. Onnan tervezzük a nagyobb kirándulásokat. Keresünk megbízható sofőrt, aki a napi programokra elvinne minket. Tripadvisoron keresgéltem, de nem egyszerű a választás. Tudtok valakit ajánlani?
Egy napot leszünk egy nyitott dzsungel házban (ezt a szállást az airbnb oldalon találtam), szerintem a költözősekre taxit fogunk használni. Olvastam,hogy valaki aznapra napi programot szervez, én nem bíznám rá senkire,hogy az összes holmim nála legyen.
A harmadik hotel Grand Hyatt Nusa Dua. Itt már csak pihenést tervezünk max safari és viziprogramok. Volt valaki búvárkodni? Padi kurzuson nem voltunk csak egy napos gyorstalpalón, ami nem hiszem ,hogy elég lesz hozzá.
Olvastunk több véleményt,de nem tudjuk sajnos ,hogy milyen oltásokat érdemes beadatni, mindenki mást ajánl. Tetanuszt, Hepatitisz A B-t. Ti melyiket adattátok be?
Ha embargo van akkor hivatalosan nyilvan nem viheted be komppal sem.
Viszont a komp utasait, jarmuveit nem vizsgaljak at, tehat ha a kutya diszkreten eldughato, akkor siman atjuttathatod. Megjegyzem, hogy a muzulman tobbsegu Indoneziaban kutyakat a buszokon es gondolom sok taxiban sem latnak szivesen. Altalaban veve maceras lesz kutyaval utazni.
Első sorban olyanok segítségét szeretném kérni, akik kint élnek Balin, vagy kompoztak már Jáváról Balira.
Tavasszal, április környékén tervezünk balira kimenni, legalább 6 hónapra. Szeretném magammal vinni a kutyusomat is, azonban Balin most embargó van érvényben, nem lehet légiközlekedéssel se kihozni, sem pedig bevinni állatot. De láttam, hogy Jakartába viszont lehet, és az lenne a kérdésem, hogy ha Jáváról kompozunk át Balira, akkor kérnek bármilyen papírt, illetve szerintetek a kompon lehet gond a kutyussal?
Illetve lenne még néhány kérdésem az ottani élettel kapcsolatban, így ha van itt olyan aki kint él és tudna néhány kérdésemre válaszolni privátban, azt megköszönném! :)
tomassos: kösziiii :) És ááá, írj rám megint a horgászat miatt!!
prototype90: Ubud & tengerpart. A megnézni kívánt helyek onnan elérhetőek csillagtúraszerűen. Foglalásra én booking.com párti vagyok, de sokan dícsérik a hotels.com-ot is.
satya72: én Sanurt raknám utoljára, bár ez nagyban függ attól is, hogy Jimbaranban hol lennétek. Mindenesetre én először Sanur/Jimbaranba mennék, aztán Ubud, Sidemen és végül a másik a Sanur/Jimbaran párosból.
En a helyedben Jimbarant tennem a vegere, kozel a repter es pikk-pakk kint lesztek. Sziget kozeperol lehet szamolgatni hogy ha dugo lesz, ha nem kb. mennyivel elobb kell indulni.
Új vagyok itt,mi június 16.-án este érkezűnk Bali-ra és 16 napot fogunk eltőlteni, remélem nagyszerü lesz.
A szállásokat elosztottuk 4 részre mégpedig a köv.. képpen. Első 16-20. Ubud 20.-22ig Jimbaran 22.-29.-ig Sanur 29-02.-ig Sideman.
Valaki esetleg a környéken abban az ídőben? Szivesen csatlakoznánk esetleg a kirándulásokhoz.Próbálok szervezni csillagtúrákat, szívesen veszek bármilyen hasznos infót, tanácsot.Nagyjából kezd összeállni a kép persze semmi nincs kőbe vésve rugalmasak vagyunk.
Látnivalók nagyjából összeálltak,esetleg Valakihez hozzátársulni kiránduláskor?
Először én is előre foglalt szállásokat használtam.
Amikor másodszor volt szerencsém kijutni, akkor meg csak 2 napot foglaltam előre, azt is egy olcsóbb szálláson, a reptérhez közel, hgy kipihenjem az utazást. Ezt követően közel 3 hétig mindig néhány napra, a helyszínen kerestem szállást.
Ez kétféle képpen ment:
Az egyik, hogy volt az előző szálláson wifi és kedvem időt pocsékolni a következő szállás keresésre és előre tájékozódtam az üres helyekről és árakról. A helyszínen aztán már célirányosan mentem egy-egy helyre és az agodás/bookingos ár ismeretében, a helyi első ajánlatból el kezdtem alkudni. Jellemzően olcsóbb volt jelentősen a kialkudott ár, mint a szállásfoglalós oldalon! Ami itthon teljes tahóságnak tűnik, ott mosolyogva fogadták, sokszor a félárért is odaadták az elsőre bemondott ár helyett a szobát. (persze alkudozós technika kell: egy éjszakára mennyi, lehet kicsit olcsóbb, hát ez még kicsit drága nekem, de ha maradnánk még egy éjszakát lehetne a fele, nem? akkor legyen 3 éjszaka OK,OK :O))
A másik módszer -ami kevésbé volt olcsó, ha a sofförrel az általa javasolt szállásokat néztük meg. Ez az egész napos túra alatti beszélgetések és az indulási szálloda ára/kinézete alapján többé-kevésbé beazonosítható volt a kollega számára mind árban, mind igényességében. Ezt a módszert akkor választottuk, ha nem volt időnk előre felkészülni a következő bázis helyszínéből, de, hogy ne sok jutalékot fizessünk a soffőrnek, nagyon vigyáztam, hogy lehetőleg hamarabb érjek a recepcióhoz, mint az emberünk. Ha mégis nagyon fürgének bizonyult, akkor meg csak egy napot kértünk, ha tetszett az ár és a hely, akkor másnap hosszabbítottunk már alku pozícióból (átmegyünk másik szállásra, amit addigra kinéztünk, ha nem enged az árból).
Ez így elmondva talán bonya, de ott egyszer sem szorultunk meg és mindig lett megfelelő árú és minőségű szállásunk.
Megjegyzendő, hogy meglepő módon nem a kutai részen, Ubudban és nem is Sanuron, hanem pl. Amed környékén volt problémásabb kicsivel szállást találni, már eleve a létező szállások darabszáma miatt -- ugye kisebb konkurencia.
Ha eddig nem tettétek, repjegy vadászathoz tudom javasolni a skyscannert vagy a momondo-t. Be lehet állítani, hogy küldjön értesítéseket, nekünk ezzel sikerült jó áron kifogni. :)
Szeptember 1- en indulunk Balira a párommal. Soha nem jártunk még ott. Fogalmunk nincs mit érdemes megnézni merre érdemes menni. Szállást találtunk a Bookingon, repülőjegyet meg még nem sikerült vennünk de nézegetem melyik lenne jó. Bármilyen infót szívesen fogadunk mert egyenlőre még tanácstalanok vagyunk. A szállásunk Ubudban lesz. Minden érdekel...En gondoltam autót kellene bérelni mert azzal könnyebb lesz a közlekedés. Erről is várom a segitséget..Érdemes vagy nem.
A legtöbben Booking vagy Agoda oldalon keresztül oldják meg a szállásfoglalást, mindkettő jó. Lehet helyszínen is vadászni, ebben nekem személy szerint nincs tapasztalatom, attól kényelmesebb ember vagyok. Első bázisnak érdemes Ubudban szállást foglalni, onnan a legtöbb hely csillagtúraszerűen megoldható. Ha tengerparton is hédereznétek, arra is van lehetőség bőven. Mivel Lombokra is át akartok menni, ott nem tudom hol érdemes szállást foglalni, nyilván függ attól hogy ott mit akartok csinálni.Kalkuljátok bele bőven időt a transzferre. Majd keressetek egy jó helyi guide-ot, egyeztessétek vele a programotokat, ő megmondja mi fér bele egy napba. Azt hinni, hogy közel vannak egymáshoz a nevezetességek, de bizony sok idő elmegy a köztes utakkal. Mi június 16-án érkezünk Balira KL-ből.
Mi június 14-én megyünk Qatar Airways-szel, 12 napot fogunk eltölteni Balin.
Hallottam már ilyet is, olyat is, de megkérdezem azért: szállást hogy érdemes foglalni? Valóban nem érdemes egy szállodában letáborozni és minden nap utazni?
Az alábbi helyekre mindenképp el szeretnénk jutni: Seminyak, Ubud, Kuta, Uluwatu, Mengwi, Rendang, Candikuning, Ababi, Tumbu, Gitgit, illetve Lombokra biztosan szeretnénk még eljutni.
Ha esetleg a sziget más részein is vannak még érdekes látnivalók, akkor szívesen fogadok ötleteket.
Minden pénzt talán nem. A legutolsó kitörés miatt néhány napig le volt zárva a reptér.Pl. akik eljöttek Baliról, azok Jáváról tudtak elrepülni. Vis maior esetén a légitársaság nem fizet kártérítést, szállásért pedig különösen nem, az a te problémád. Esetleg levelezel a szállásadóval a probléma megoldásáért.
Olyan lehet, hogy más útvonalat választ, vagy néhány nappal később visz el, nyilván buksz egy pár napot.
Mit tudsz tenni? Válassz opcionális útvonalat, Jáva és onnan Bali. Most nagyon kedvező repjegy árak vannak Balira, pont emiatt a bizonytalanság miatt akciózik a Qatar. Mi is hasonló megoldást választunk, mint fórumtársunk, KL és onnan Bali. Ha gáz van, akkor KL-ből rengeteg lehetőség van, hogy ne menjen kárba a nyaralásod. Ha lehet, ne legyen előre kifizetve a szállásod.
Fél évre előre senki nem tudja megmondani, hogy mi lesz. A vulkán még most is füstöl.
Sziasztok ezért vettem,úgy a repjegyet,hogy Kuala Lumpur és utána fapados Balira,hogyha a vulkán ép grimbuszt csinál az veszhet, és repülünk másfele Kualából :)
Mikor először mentem Balira, akkor fél óra volt az átszállás Dohában. Vártak minket a légitársaságtól név szerint, futva kísértek át minket a másik géphez, és még a bőröndünket is átrakták. Tudsz majd venni netkártyát, de a legtöbb étteremben és hotelben van szabad wifi. Hogy melyiket érdemes, azt talán majd a helyiek. Max. gps-hez érdemes, amúgy megleszel netkártya nélkül is.
Mi májusban utazunk Qatarral és Dohában 1 óránk lesz az átszállásra.
Egy kicsit én is aggodalmaskodtam az idő rövidsége miatt, de az utazási iroda szerint nem is engedné a rendszer a befoglalást, ha nem ítélné meg elegendőnek az időt.
Másrészt miután ugyanannak a légitársaságnak a gépével történik a továbbutazás, a rendszerben ők látják a továbbutazókat, így bízom benne, hogy senkit nem felejtenek ott :D
Köszönöm a válaszokat! A dohai átszállásra vagy 8 és fél, vagy egy óránk lenne. Szerintetek? Lehet független telefonba való csak net kártyát kapni Balin?
Párommal áprilisban Balira utazunk, több szállásunk is lesz viszont az oda való eljutás és a nevezetessègek megtekintése miatt szeretnénk egy megbízható ott élő személyt, aki vállalja a fuvarozást elfogadható áron!
Aki tud ilyet kérem írjon, termèszetesen árakra is kiváncsiak vagyunk!
Iriszi: Menora egyetlen hajó megy csak közvetlenül, a többi átszállásos verzió (tehát Trawanganon ki kell szállni, s onnan vagy a napi kétszer közlekedő island-hopping hajóval átmenni, vagy charter kishajóval). De a Gilik ottalvósak, tehát minimum egy éjszakát ott kell aludni (hogy érdemben tudj vmit csinálni). Sok helyen tudsz jegyet szerezni (mi is árulunk pl.).
Anbati: Menjangan valóban a legszebb talán a szigeten, ha megoldható, menjetek át oda merülni. De ezen kívül szuperjó helyek vannak Amed/Tulamben környékén. Itt akár lehet egynapos kiruccanás keretében is merülni (tehát kora reggel odamentek autóval ez kb. 3 óra a déli részről), majd merülések után vissza. Lembongan és Penida közt is jó helyek vannak, főleg Manta point!
A delfinezés elkerített tenegeri részen Sanurban van, s lehet ott úszni is, igen! ;)
szviki1978: ha Thaiföldön szoktatok vezetni, akkor valószínűleg itt sem lesz gond.
oszireni: ez a szemetes part dolog időszakos, szeptemberben nem nagyon szokott előfordulni. A vulkán pedig kb semennyire nem érinti a sziget nagy részét (turizmust nem zavarja, minden látogatható).
Padang Bai-ban láttam dive centereket és szervezett túrákat a manta point-hoz...
Amednél a hajóroncs errefelé a főszám, én nem láttam belőle semmit, mert viharos volt a tenger ottjártamkor. Amúgy elvileg a partról úszva is elérhető.
Mindeképpem ajánlott merülő és/vagy snorkelező hely a Menjangan sziget Bali észak nyugati végében.
Sziasztok! Szeretnénk nyáron Balira utazni, még nem voltunk arrafelé. Több száz hozzászólást elolvastam, zúg a fejem. Nem tudom még, hogy milyen szervezésben menjek. Sok infót felszívtam, de sok a kérdés bennem. Az oké, hogy a látnivalókért mennék elsősorban, és nem a tengerért. Viszont mi járunk a Vörös tengerhez sznorkellezni, és palackkal is merültünk már. Szeretnénk azért itt is legalább egy napot sznorizni, összehasonlítani a halakat, korallokat az általunk ismertekkel. Nyilván nem a seawalking-ra gondolok. Első körben Lembonganon gondolkodtam, de valaki eléggé leszólta. Pedig az elérhető egy napos kirándulással. Meg mintha láttam volna, hogy ott mantákkal (ördögrájákkal) lehet úszni, ami viszont új lenne, mert eddig csak sasráját láttunk a tengerben. Tud erről valaki valamit? A másik, hogy a delfinekkel medencében, vagy az elkerített tengerrészben lehet fürödni? Az hol van?
Kb mint Thaiföld, lényegi különbség valóban nincs. Az én tapasztalataim szerint ez az eszedbe ne jusson ott vezetni dolog egy amolyan PR fogás a turizmusban dolgozó helyiek és nem helyiek részéről, hogy inkább vedd igénybe az ő szolgáltatásaikat, bérelj kocsit sofőrrel, persze többszörös áron. Egy alap autót kapsz már kb napi 120e IDR-ért, míg egy sofőrös kocsi 50 USD-nél indul, már ha komolyan alkudtál. A különbség tehát úgy 5-6x-os minimum. A körültekintés és óvatosság persze nem árt, de ha nem gondolod hogy te vagy a legnagyobb király, felveszed a forgalom ritmusát, akkor kb annyi az esély hogy valami gondod lesz mint akár itthon. A szabályok nagyjából mint a sípályán, a hátulról jövő figyel. A duda pedig nem azt jelenti h mit csinálsz te 'asz, hanem h vigyázz jövök. Érdemes ezt is gyakran használni.
Sziasztok! Autóbérlés ügyében kérem a segítségeteket... illetve inkább a közlekedés érdekelne. Több külföldi fórum azt olvastam, hogy meg ne próbáljon senki maga vezetni, mert katasztrófa a közlekedés. Thaiföldön volt szerencsénk többször is vezetni problémamentesen. Ahhoz képest mennyire gáz?
Köszi a sok ,hasznos infót. Egy kérdésem lenne. Írod, hogy Nusa Dua luxus hotelek öbleiben szép a part. De ide halandó ember is bejuthat, vagy csak az ott megszálló vendégek használhatják?
Néhány hete írta valaki, hogy minden rendben Kután, nagyon tetszik neki. Azért én a magam részéről kicsit nyugatabbra keresnék szállást, ott nyugisabb.
WL-el szemben nekem nagyon tetszett ez a partszakasz (eltávolodva azért néhány km-re Kutától) is.
Hogy zavaros-e a víz? Igen mert hullámzik és kavarodik benne a finom homok. Snorkelezni így nincs miért.
Úszni, mint egy uszodában? Nem, mert legalább 1 m-es hullámok vannak többnyire a nagyon lassan mélyülő, sekély vízben. 50-100 méterre a parttól ahol már mélyebb a víz, lehet veszélyes a befelé húzó áramlatok miatt, a partközelben meg átcsap a fejed fölött a hullám, utánna meg fekszel a kétarasznyi vízben. Pancsolni, jobbra-balra vitetni magad az áramlatokkal az alig félméteres vízben, játszani a hullámokkal (akár bérelt deszkával)? Igen, nagyon finom selymes a víz, nyaldossa :O))).
Hogy szemetes a víz? Igen előfordul, hogy egy-egy részre összesodródnak az áldozati kosárkák: menj odébb 100-500 m-t. Szemetes-e a part? Takarítják, de sok a túrista és nem csak a kultúráltabb fajta, ezért kell kicsit meszebb menni a zsibi központjától.
Bali nagyon szép, még mindig (~15 éve voltam először) rengeteg egzotikus varázzsal, nagyon erősen élő vallással, érdekes népzenével, szép népviselettel, rengeteg templommal, ahol hatalmas gyümölcskosár és egyéb -pl. pálmalevélből fonott- díszes áldozati ajándékokat látsz. Ha kicsit is hajlandó vagy a kommersz bulinegyed Kutától eltávolodni, lépten-nyomon üneplőbe öltözött embereket láthastz, akik éppen mennek áldozni az isteneiknek. Kuta nem Bali, inkább a túristák jórészének kiépített(?) buli negyed. Mintahogyan Erzsébetváros bulinegyed sem Budapest, főleg nem Magyarország, de nyilván annak része.
Keress rá a hozzászólásaimra, találsz fürdőhelyeket is a hozzászólásaimban egy kis miérttel, elfogadva azt az álltalános vélekedést, hogy nem a strandjaiért híres Bali, azért itt is lehet jókat fürödni a meleg tengerben/óceánban, csak nem a Maldív szigetekhez kell hasonlítani: Nusa Dua (luxus szállók öblei), Padang Bai (itt pl. sárga és fekete homokföveny is van, koral színes halakkal is van), Lovina (nyugis part szép látképpel), Menjangan (snorkel, búvárkodás), Sanur (nyugisabb bulipart), szomszéd szigetek (fehér homok, kevesebb ember)...
Illetve ezekre a helység nevekre rákeresve képeket is találhatsz és persze mások benyomásait is megtudhatod...
Mi szeptemberre terveznénk utazás Balira, de sajnos sok lehangoló dolgot hallottam, olvastam róla, többek között azt, hogy rendkívül sok a szemét egyes partokon (főleg Kuta - december 15-i cikk), részben a turisták gondatlansága miatt, illetve a pár hónappal ezelőtti vulkánkitörés miatt nem tudom, milyen lehet a környezet.
volt útiterved? és esetleg publikus? Most kezdem el szervezni szeptemberben megyünk Kuala Lumpur-Bali-Singapur.!Lehet segítség lenne a tervezésben! Japánban is így voltunk kaptam aztán az enyémet is tovább adtam,hátha ötletelni lehet belőle másoknak is :-) köszönöm:)
Valaki próbálta már küzületek azt a nagy hintát Ubud környékén. A lányom állandóan azt emlegeti, mert látott egy képet instagramon róla. Szeretné kipróbálni. Tudtok róla valami közelebbit? Prőbálta valaki? Mennyibe kerül? Köszi
Szia! Mi nem találkoztunk kígyókkal, de arra fel kell készülni, hogy Gekkó az van mindenhol még a szobádban is. A szállások nem olyanok mint nálunk, hogy szinte légmentesen zárta,k ajtók alatt felett ablakoknál falaknál be tud menni a gekkó és nem tudsz vele mit csinálni.
Barátkozz ezzel a gondolattal is. Az én feleségem nagyon fél tőlük, alig aludt, mindig kereste hol vannak persze meg is találta így én se sokat aludtam amíg nem kergettem ki őket. Létezik egy spray ellen, mi nem próbáltuk nem tudom mennyire hatásos. A gekkó egyébként nem bánt sőt hasznos kis állat megeszi a szúnyogokat. Remélem tudtam segíteni
Ubudban a Rijasa Agung Resort and Villas- ban szálltunk meg három éjszakát és innen szerveztük a programokat. Egy helyi embert fogadtunk meg sofőrnek akit egy ismerősünk ajánlott. Amennyiben gondolod el tudom küldeni a címét de ő csak angolul beszél. Nusa Dua-n a Grand Whiz Hotel - ben szálltunk meg.
Programok ahol voltunk:
tegallalang Rice Terrace
monkey forest
big tree farm
tirta gangga
tirtha empul
beratan lake , temple
tanah lot
besakih mother temple
goa gajah
garuda wisnu kencana cultural park
Hirtelen ennyi jutott eszembe. Magyar idegenvezetésben nem tudok sajnos segíteni, nekünk arra nem volt szükségünk így ezzel nem is foglalkoztunk. A bizalomról csak annyit hogy a turistákat szeretik átverni mindig figyeljetek oda, főleg a pénzváltásoknál, vásárlásoknál. Pénzt soha ne váltsatok olyan helyen ahol a többi váltóhoz képest sokkal magasabb áron váltanak. (átverés) Nagyon sok hivatalos váltó van ahol blokkot is kaptok a váltásról, de itt is számoljátok meg kétszer háromszor. Mi mindig 50 € váltottunk maximum egy helyen, mert azt viszonylag könnyű megszámolni még.
Érdemes robogót bérelni de erről már írtam. Éttermeket. kajázókat a tripadvisor-on érdemes keresgetni mert ott ugye az utazók véleménye alapján készül a lista, de van Kfc, Mc Donald's , Burger King is.
Ez egy Pizzeria címe Nusa Dua-n: http://bit.ly/2CldUIZ nekünk nagyon ízlett. Amennyiben nem szeretnétek sokat költeni ételekre érdemes kimenni az üdülő területéről, ha azonban bent maradnátok menjetek el ide:http://bit.ly/2Co3Hej (itt nagyon sok étterem van nem túl drágák valamint lehet vásárolgatni is)
Tea, kávé kóstolókat ne hagyjátok ki, de nem érdemes ott venni a termékből mert drágábban adják mintha egy boltba ha bemész. Luwak kávé)
Szia. A motorozás voltaképp ugyanaz mint Thaiföld, tehát azzal nem hiszem, hogy lesz probléma. 50,000 rp az jó ár a robogóért ahogy már írtam 1600 Ft-ig szabad bérelni. Szúnyogok ellen mi vittünk itthonról és vettünk ott is a patikában, megkérdeztük melyik a legjobba patikustól. Próbáljátok ki nektek melyik válik be.
Májusban tervezek pár hetet tölteni Balin, főleg Ubudban, és lenne egy kissé "ciki" kérdésem 🙂 Nagyon irtózom a csúszómászóktól, főleg a kígyóktól és az lenne a kérdésem, mennyire gyakori, hogy az ember összetalálkozik kint velük? Illetve mennyire jelentenek veszélyt ezek a turistákra?
Mi április második felében utazunk, szintén Ubud illetve Nusa Dua lesz az úticél.
Azt szeretném kérdezni egyrészt, hogy melyik szállodában voltatok illetve fakultatív programokon voltatok-e, ha igen melyeken és legfőképpen az érdekel hogy kivel? Kiben lehet megbízni?!?!?
Mi sajnos nem igazán jól beszélünk angolul, ezért jó lenne ha magyar nyelven tudna valaki kalauzolni.
Illetve bármi olyan dolog, tapasztalat érdekel, ami hasznos lehet a számunkra ;)
Thaiföldre járunk már 9-éve ott mindig motorozunk :-) gondolom itt is hasonló a közlekedési morál? Motort bérelni a szállásadótól fogunk 50.000-rp mondott rá,az jó ár? Szúnyogok elleni védelemre jó ha itthon veszünk valamit,vagy inkább kint a helyi cuccot részesítsük előnybe?
Szia! Az előző hozzászólást nem tudtam törölni, de az gondolom rájöttél Sri Lankára vonatkozik. Mi kettő hetet töltöttünk Balin. (Ubud - Nusa Dua- Gili - Lombok)
Nappal nagyon keveset esik az eső akkor csak elszórva kisebb futózáporok, este viszont zuhog rendesen. Minket egyáltalán nem zavart a közlekedésben sőt nagyon sokat motoroztunk. Nappal felhős az idő de 30-32 fok van és vigyázni kell mert ilyenkor is hamar leég az ember.
Robogót nyugodtan béreljetek igaz nagy a forgalom meg megy mindenki minden irányba, de kellő figyelmességgel és némi rugalmassággal nem lesz probléma. Hamar fel lehet venni az ottani közlekedés ritmusát. Sokkal nagyobb élmény robogóval bejárni a környéket mint kocsival vagy taxival arra mész amerre csak akarsz.
Nemzetközi jogosítványt én kiváltottam, de itthon hagytam tehát olyan mintha nem is lett volna, szerencsére nem kérték egyszer sem. A robogó ára 1000-1600 Ft között mozog ennél többet nem szabad kiadni érte, viszont az állapotát nézzétek meg mert amit mi kaptunk először tipp topp patika volt kinézetre de a hátsó fék szinte nem fogott semmit, gond nélkül kicserélték.
A mi kirándulásunkat egyáltalán nem befolyásolta az eső. Januárban voltunk és akkor nagyon keveset esik az eső, de ez jellemző a februárra és a márciusra is.
Kandy - ben volt talán ilyen 5-10 perces futó zápor de az Sri Lanka magasabb pontján van ahol mindig hűvösebb van mint a vízparton.
Robogóról sokan le akarnak majd beszélni ne hagyd magad. (általában azok akik nem tudnak vagy mernek).
Mi február elején utazunk azt szeretném kérdezni,hogy az eső mennyire keserítette meg a kirándulásokat? Nem vagyok finnyás ha elázom majd megszáradok típus vagyok, de a közlekedésben mennyire fog minket ez akadályozni? Motort bérelnénk.
Mi április második felében utazunk, szintén Ubud illetve Nusa Dua lesz az úticél.
Azt szeretném kérdezni egyrészt, hogy melyik szállodában voltatok illetve fakultatív programokon voltatok-e, ha igen melyeken és legfőképpen az érdekel hogy kivel? Kiben lehet megbízni?
Mi sajnos nem igazán jól beszélünk angolul, ezért jó lenne ha magyar nyelven tudna valaki kalauzolni.
Illetve bármi olyan dolog, tapasztalat érdekel, ami hasznos lehet a számunkra ;)
Sziasztok! Mi 2 hetet töltöttünk Balin (Ubud, nusa dua, Gili, Lombok) Januárban, ha valamiben tudok szívesen segítek. Akit érdekel most a Qatarnál akciósak a repjegyek Február-Március-Április időpontokban
Akkor az alábbi írásod kapcsán én most informálódnék. Szabó Bernadettel (Betty)vettem fel a kapcsolatot kinti programok szervezése kapcsán. Róla tudunk valamit?
Annamária nekem is írt amikor látta, hogy kérdezősködöm itt a fórumban. Érdeklődött, hogy mikor érkezünk és, hogy nagyon szívesen segít mindenben stb. Mivel a párommal mindent közösen szerveztünk le, így úgy gondoltuk, hogy boldogulunk Annamária segítsége nélkül is. Utazásunk előtt fél évig olvasgattam Baliról a látnivalókról, útitervet készítettem és így vágtunk neki a nagy útnak. Nem bántam meg egy percig se, hogy kint nem vettem fel Annamáriával a kapcsolatot, de ezek szerint jól is tettem. Mindenki informálódjon mielőtt kiutazik, többek között erre is tökéletes ez a fórum. Ahogy olvastam egyébként több magyar is él kint akikben viszont meg lehet bízni, szóval nem szabad általánosítani egy magyar csaló család miatt.
Sosem utaztam még a Qatar Airvays-el. Megkaptam az ünnepek előtt a visszaigazolást a repjegy vásárlásról. Most próbáltam volna az online chekint, de nem engedi. Létezik, hogy csak 48 órával gép indulás előtt fogom tudni? Mert mintha ezt olvastam volna valahol. Köszönöm, ha valaki megnyugtat. :-)
Én január közepén tervezem az indulást, kb. egy hónapra. Most kezdem a repülőjegyeket vadászni. Örömmel beszélek veled az uttal kapcsolatos elképzelésemről, lehetőségekről, amihez küldöm elérhetőségem : 70/429-1323
Egészen friss a hír, mi most itt vagyunk! Gépek röpködnek, mi
nden megy a maga megszokott módján! Vulkáni hamu nincs!! Főleg nem Ubud környékén! Tudtommal a vulkán közvetlen környéke még le van zárva, az anya templom nem látogatható!
Helyi idegenvezetőt kerestünk itt a forumon,ahol megtaláltuk Annamária98 felhasználót a Bali topicban. Felvettem vele a kapcsolatot e-mailban és megbeszéltük az anyagi feltételeket és a részleteket.
Napi idegenvezetést vállalt sofőrrel együtt 4 napra.
Az első napon 2.000.000 indonéz rúpiát (IDR) fizettünk az általuk alkalmazott sofőr részére foglalásként, és az első három napon minden rendben is volt.
Felajánlották, hogy segítenek jegyeket venni egy retúr hajóútra, amibe bele is egyeztünk. Átadtunk 1.100.000 IDR-t (2017.10.15) még a hajóút előtt egy nappal a nő férjének, Róbertnek. Megbeszéltük, hogy jön értünk egy transzfer és elvisz minket a kikötőbe és megkapjuk a jegyeket.
Másnap (2017.10.16) hiába vártuk reggel a kocsit nem jött. Annamária és Róbert telefonja inaktív volt, eltűntek. A kapcsolatot nem vették fel velünk ottartózkodásunk során, pedig összesen még hat napot voltunk a szigeten, amit Ők nagyon jól tudtak. Egy napi díj 500.000 IDR -t, amit a sofőrre fizettünk és a hajójegyek árat tulajdonítottak el. (összesen 1.600.000 IDR=32 000HUF)
Ezek után mailben kaptunk hitegetést a pénzünk visszautalására, de nem történt meg.
A hölgy Hazler Enikő Annamáriaként mutatkozott be, elmondása szerint férjezett és a két gyermeke van.
Férje, Róbert 50 év körüli, elmondása szerint Jakartában a Samsungnál dolgozik supervisorként. Elmondásuk alapján 2 gyermekük van 5 és 9 évesek, 10 éve élnek kint balin. A nyelvet nagyon jól beszélték.
Ez a bizonytalanság Bali körül már szeptembertől érezhető volt a vulkáni kitörés miatt. A barátom ,aki kinn él már szeptemberben elindult emiatt. Én nem vettem meg a jegyet, mert érthetően senki nem tudta tudja megmondani az irodánál ( Qatar ) hogy épp a januári utazási napomon mi lesz kinn. Tegnap olvastam a BALI POST-ban, hogy ebben a desztinációban kb 18.000 utas mondta le az utját.
Tehát vagy kockáztat az ember vesz egy jegyet, aztán majd leszáll valahol és eljut igy-ugy uticéljáboz ,majd vissza ugyanez, vagy lemond az utról.
kiértünk, szuper utunk volt! Quatar nagyon jó az ellátás, 500 helyre 300 utas se volt! Időjárás 30 fok, nincs eső! Első benyomásunk hogy minden néptelen, alig vannak a szállodákba, utcákon emberek.... mi Sanurba vagyunk, holnap kezdjük Kintamanival a turánkat. Vulkánról egy itteni vezető azt mondta kitőrt, az itteni iroda honlapján olvasom hogy nem!!!! Én meg elég messze vagyok tőle, nem látom.... az biztos hogy ami utat oda szerveztünk az nem megy, mert a templom és környéke le van zárva
...igen a flightradar.hu követhetővé teszi a repülők (reptér) forgalmát. Most néztem a Dohából Denpasarba induló QATAR járatot . Bali előtt körözött egy """kicsit""", majd átment Lombok főlé aztán vissza és 2o-3o perc késéssel 17.50 -kor leszállt Balin. Ekkor még 2 gép szállt le.Valahogy , mint hozzá nem értőnek nekem ugy tünik, hogy a repülési adatokat folyamatosan értékelik aztán, ha minden zöld ,akkor leszáll. Gondolom gép inditás ugyanez. Én januárba tervezem az indulást , de fogalmam nincs lesz-e az utból valami. Ezzel nem vagyok egyedül. Sok a bizonytalanság. Van hiradás arról, hogy most kb. 90.000 ember vár arra, hogy elhagyja a szigetet, Persze ha nem lesz érkezés ők előbb utóbb kijutnak.
Közben Bali (DPS) is kinyitott újfent, persze messze nem minden járat közlekedik, de pl. egy Qatar gép is útban van már Doha felől: https://www.flightradar24.com/QTR964/fae0822 Közlekedik az indonéz belföldi fapadosok jelentős hányada is.
Az Agung vulkán jelentőségéről Az Agung vulkán a balinéz hinduizmus origója. Minden itt kezdődik, s minden itt fejeződik be. Az átjáró az istenekhez. A falu eleje az amelyik a vulkán felé néz, a falu vége az amelyik a tenger felé. 3millió ember összes falva. Egy rendes balinéz úgy alszik, hogy a feje a vulkán felé néz, s a lába a tenger felé. ( a hegyek a tiszta/pozitív pólus, a tenger a negatív pólus) A sziget végtelen mennyiségű templomáról híres, de a legfőbb, a legfontosabb, AZ anyatemplom az az Agung vulkán legalsó kráterétől 6kmre fekszik délre a Pura Besakih, nem más mint templomok/szentélyek összessége, egy bő km-es területen 23db épületből álló komplexum a lejtőn szinte piramis formában magasodik meredeken. Ugyan a 13.századtól épült, de 2000éves faragott kövek, s a kapu arra utal, hogy ez mindig is a sziget legszentebb helye volt. Az Agung vulkán az (a Besakih templom) ahol mondjuk minden halotti szertartás véget ér. Ide hozza fel az egész család (3M ember!) halottja hamvainak egy részét, a lelke teljes elbúcsúztatásához itt zajlik a vegső szertartás, (majd ott hagyja pár napig/hétig, tehát vissza is jön érte) mielőtt a háziszentélybe hazavinné s elhelyezné azt. (amíg nálunk van mondjuk a siratás-temetés-tor, addig itt egy több napos/hetes többlépcsős rendszer alakult ki halottak testi-lelki búcsúztatására, ami nem a tetem elégetésével fejeződik be, hanem az Agung vulkánon levő ceremóniával.) Évente min.20 nagy közösségi szertartás van a vulkánon lévő templomban -némelyikre 3milliónyi balinéz 2héten át vonul ide-, pluszban az összes balinéz egyéni családi szertartásai. (+turisták) Logikusan a legnagyobb ünnepi szertartások is az Agung vulkánon kell hogy megtörténjenek. Léteznek olyan nagy ritkaságszámba menő ceremóniák is, amik 50, vagy 100 évenként tartandók. Mint minden hindu szertartás, ez nem konkrétan 50év, lehet 49-54is, lazán, ahogy az istenek, a balinéz naptár, s a legfőbb guruk ezt majd megálmodják. A szertartás napja sem egy nap, hanem egy periódus (pl. teli Holdtól-teli Holdig) Így az Agung vulkán kitörése sokkal nagyobb jelentőséggel bír a balinéz hinduk számára, mint azt mi dőre európaik gondolnánk. folyt köv. foto by Rio Helmi ma reggel kb 4:30 am #agungvulkan2017#agungvulkan
Az Agung vulkán jelenleg kritikus fázisban van, a vulkanológusok szerint már csak órák lehetnek hátra a nagy kitörésig. Várhatóan magmát nem fog kilövellni a vulkán, hanem a láva inkább csak lefolyik majd az oldalán. A kitörésben ismét nagymennyiségű hamu és gázok kerülnek a légkörbe.
A reptér tegnap óta zárva tart, sok járatot töröltek, a többit december 4-5. körülre tették át. A lomboki reptér közben kinyitott. Baliról Surabaya-ba vagy Jakartaba megy a legtöbb utas, hogy hazajusson a napokban.
"In a statement the airport said 445 flights, including 196 international flights were cancelled on Monday impacting approximately 59,000 passengers. Today's cancellation is likely to impact 30,000 passengers trying to leave Bali."
.....most néztem a Külügyminisztérium konzuli tájékoztatóját, ami frisssnek tünik. Ezek szerint Bali NGURA RAI reptér nem fogad és indit járatokat. A reptér honlapja pontos információkat ad, azt ajánlja a pontos követhetőségre, illetve a nagyobb légitársaságokhoz ( Qatar )ad élő elérhetőséget.
...igen egyetértek azokkal, akik azt erősitik, hogy nem lehet tudni mi lesz a kitöréssel. Ilyen esetben a jelen információit jö összegyüjteni, amiben azt hiszem az itt is """megjelenő""" kinn élő magyarokra lehet számitani. Gyors , friss hireik vannak. Azt hogy a légitársaságok milyen információkkal dolgoznak nem lehet tudni, de ha BALI-DENPASSAR nem fogad gépet , akkor valahol majd letehetnek. Na onnan a tovább utazás már átgolondó, mert vannak távolságok. Valószinüleg nem csak az vezérli őket hogy kijuttassák az utasokat. Na és vissza az még egy izgalmas várakozás lesz igy a füstölgő óriás mellett. Aztán a külügyet is érdemes keresni, bár azt hiszem a hivatalos csatornák elég lassuak. Egy biztos nem a legoptimálisabb ma elindulni abba az irányba. Legyünk optimisták.
Ez tipikus vis maior eset. Nem kötelezhető , hogy fizesse vissza a pénzed. De átrakni egy másik időpontra lehetséges opció. A repjegyek és a szállást át lehet foglalni.
A helyre áll minden... az a reptér megnyitását jelenti,vagy hogy nem lesz több kitörés?
úgy értelmezzek, ha nyitva a reptér, akkor biztonságos, jó nyaralásunk lesz, mint terveztük...? Irodánál fizettük az utat,v alószinüleg az ő érdekük az, hogy ki juttassanak... mindenképp, mert drágább visszaadni a befizetett pénzt... csak hát nem arc maszkban, védő szemüvegben terveztem tölteni a nyaralásom.
Nem tört ki az Agung. Mindössze "kiengedte a gőzt": az eső- és talajvíz a vulkán belsejében lévő forróságtól gőzzé alakult, a nyomás hatására "kitört". Továbbra is a 3-as fokozat van érvényben (tehát nem a legmagasabb) és a repülők is zavartalanul járnak.
Helyi idő szerint ma 17:35perckor kitört Balin az Agung vulkán! Akik kint vannak vigyázzanak nagyon magukra, akik pedig most készülnek utazni érdeklődjenek a konzulnál és a repülőtéren az esetleges változások miatt! Imádkozom a helyiekért! 🙏🏻🙏🏻🙏🏻
A helyi vallásba, kultúrába ad betekintést. Érdemes elolvasni, az utazás előtt felkészülésnek, vagy utána nosztalgiázásnak. Illetve karácsonyi ajándéknak is megfelelő, azoknak, akiket nem tudott az ember kivinni Balira.
Lebilincselő és színpompás ajándék-könyv kaland-kedvelőknek, olvasni szeretőknek.
Egyébként ez a legesősebb hónap, klasszikusan tavasztól öszig, de leginkább a nyári hónapokban van a szezon Balin.
Télen, jellemzően Thaiföld, Kambodzsa, Laosz, Malájzia Ázsiában a jelemző célpont. Indonéziában is vannak azért ebben az időszakban kellemes időjárással bíró területek.
Segítséget kérnék. Január 18-án szeretnénk Balira utazni a Wina Holiday Viila-ba.
Kérdések: ajánlanátok-e másik szállást, vagy aki most kinn van, vagy volt, tud-e információt adni , erről a szállásról, és a legfontosabb: merjünk-e egyáltalán ebben az időszakban utazni? Az esőre gondolván elsősorban.
Mi októberben összesen 12 éjszakát töltöttünk el Balin es Gili T-n. Nászútra mentünk, Tökéletes választásnak bizonyult!
Sokan nem ajánlották az októbert mert mar akkor kezdődik az esős évszak, de ragyogó időnk volt. Állandó 30 fok feletti meleg és csak kétszer esett nappal.
Balin váltottunk pénzt, usd- vittünk. Érdemes nagy cìmletet vinni mert azt jobb árfolyamon váltják. (100;50)
Ez volt az árfolyam: 13400idr=1 usd
Bp- Helsinki- Singapore-Bali vonalon repültünk. Finnair es Airasiaval. (Szingapurt is érdemes beiktatni aki teheti). A Finnair kényelmes nagy gép, kapsz vacsit, reggelit,inni, takarót, fülest. Az Airasia már egy fapados társaság, venni kell kajcsit meg vizet is ha szükséged van rá, de amúgy kényelmes és minden rendben volt. Sokan vitáznak az átszállási időkről, nekünk volt 90 perces és bőven elegendő volt.
Mikor leszálltunk már vart a transzfer (150 000idr) Ududba mentünk. (Sikerült helyi áron találni drivert)
Ubudba 6 éjszakát töltöttünk. Volt 2 pihenőnapunk városnézéssel egybekötve. 3 napot pedig túráztunk.
1.Tengallanga rizs terasz, Tirtha ganga, királyi temetkezési hely, Goa Gajah, pillango park,
2.Munduk, bratan vulkán és ikertavak,kilátó, Ulan bratan uszo templom. Fűszerpiac, Luwakh kàvè és teakostolás. Régi királyi palota,
3. Tana loth, fürdès, Jatiluwih rizs terasz.
4. Monkey forest, ubud palace,
Majd átmentünk fast boat-al Gili T-re. 1.2m idr volt a retur kettőnknek. (Itt is alkudni kell)
Nagyon szép kis sziget, egy óra alatt körbetekertük. A bérlés egy napra 50k volt , két bicikli.
Voltunk snokerlingezni is, lattunk teknőst, sünt ès rengetek halat a korallok közt. Nagyon élveztük! És mindössze 100k volt fejenként. 5 óràs progi.
A víz nagyon kellemesés szép türkiz színű, a part homokos. Sok bár, warung van, igazi fiataloknak való hely.
Ami nagyon borzasztò az az iszlám ima ami hajnali 4:30 kor megszólal a mecsetben, kihangositva és utána még négyszer aznap. Ehhez nem vagyunk hozzászokva.
Bali többségében hindu, Gili már muszlim többségű.
Ezt követően jöttünk vissza Sanurba ahol 3 éjszakát töltöttünk, ez màr a pihenésről szólt. Egy szervezett programunk volt, (375 000idr), Uluwatu templom, kecak dance és a jimbaran part.
A déli rész már sokkal fejlettebb. Itt is nagyon szèp a part, sok lehetőséggel. A vizisportok kipróbálásához kifejezetten alkalmas(kivéve a szörföt). Itt nincsenek hatalmas hullámok mint mondjuk Kután.
Sok helyen nem adják vissza a visszajárót rendesen, mindig át kell számolni. Az éttermekben/warungokban többször szólni kellett hogy rossz a számla. Az árak nincsenek kiírva a piacokon, mondanak egy árat és indulhat a kötelező alkudozás. Ha nem ezt teszed hamar elfogy a pénzed és drága europai nyaralást csinálsz az egészből. (összegezve, olcsó hely)
Az ételek a helyi warungokba 10k- tòl ehetők. (Ha be mersz oda ülni :) ) de átlagban egy Nasi goreng 25k tòl felfelé. 25-70k között átlagosan normális helyen tudsz enni. A finom hűsítő mindig frissen készült gyümölcsitalok 15k tòl. Sör 20k-tól.
A legolcsóbb étkezésünk megvolt 200ft ból :) Ki kellett próbálni egy igazi helyi kajáldát! Apropó, Mi beoltattuk magunkat hastifusz ellen. Nem kaptunk még egy hasmenést sem!
Én személy szerint a természetér, a kulturáért, vallásért vagyok oda, így az észak, keleti és nyugati részt favorizálom. A déli rész nagyon kiépült.
szallasaink:
Bucu guest house, Ubud
Gili flush harmony
Palm garden, Sanur
10-ből 9est megkapná mind a három, csak ajánlani tudom!
A vulkán miatt kevesebb turista volt a szigeten, szerencsénkre nem tört ki. (reméljük nem is fog)
Október 9-től 24-ig voltunk Balin. Erről írtam egy beszámolót, amit megosztanék Veletek, bízva abban, h a jövőben utazók találnak benne hasznos infót a tervezéshez, illetve azoknak is tetszeni fog, akik már jártak ezen csodás helyen, egy kis nosztalgiát előidézve. :)
16 órás repülőúttal kezdődött a nagy kalandozásunk a távoli Indonéziában. Reggel 9-kor indult a Qatar gépünk Dohába, ahova 15 órára érkeztünk meg. Innen másfél órás várakozás után indultunk tovább Denpasarba, Bali fővárosába. Ez már egy 9 és fél órás, jóval hosszabb repülőút volt és a 6 órás időeltolódásnak köszönhetően ottani idő szerint reggel 8 után kicsivel megérkeztünk a 30 fokos, kb 80 %-os páratartalmú Denpasarba.
Első dolgunk a pénzváltás volt a reptéren. Baliig kellett mennünk, hogy milliomosok legyünk, ugyanis az első pár napra 300 USD-t váltottunk, ami indonéz rúpiában 3.930.000 IDR-nek felelt meg. Hát ezt is megéltük, hogy két hétre milliomosok legyünk. J
A reptérről kb egy órás autókázás várt még ránk, hogy elmenjünk Ubudba, ahol az első 5 napot töltöttük és ahonnan a legideálisabb megközelíteni a helyi nevezetességeket, ugyanis Ubud Bali közepén fekszik. Az autóút során gyorsan rácsodálkoztunk a helyi közlekedésre, ami a mellett, hogy jobb oldali kormányos, az össze-vissza cikázó helyi motorosok vakmerősége okozott némi csodálkozást. Az hogy egy motoron sokszor hárman (de láttunk öt személyest is) száguldanak, teljesen normális.
A szállásunk Ubudban a Beji Ubud Resort volt, ami tökéletes választásnak bizonyult. Bár a szálloda Ubud külső részén fekszik, így az oda bejutás hotel shuttle busszal volt megoldható, viszont így csend és nyugalom jellemezte a környezetet. A hotel napi 4x ingyenes shuttle járatot biztosít Ubud központjába. Ha pedig más időpontban szeretne valaki utazni, akkor 60 000 IDR/irány/autó áron biztosítják a transzfert. Maga a szálloda az eddigi legszebb volt, ahol valaha jártunk hegyoldalba helyezett medencével, a gyönyörű és tiszta kerttel és a kb 60 négyzetméteres szobával.
Este 7 körül már az ágyban voltunk, mert a gépen nagyon keveset tudtunk csak aludni, nappal pedig csak a lelkesedés tartott fent minket idáig A helyi nevezetességekről azt kell tudni, hogy főleg templomokból állnak és kivétel nélkül minden fizetős, ami igazából csak jelképes összegű, 10.000-50.000 IDR (kb 200-1000 HUF) .
Első utunk az Ubud közepén található Majomerdő volt, ami a szállodától kocsival kb 15 perc alatt elérhető. Itt szabadon élnek a kis makákó családok egy terjedelmes erdőben, de vigyázni kell velük, mert hamar felugranak az emberre és a kis kleptomániások könnyen lenyúlhatják a mozdítható dolgokat (telefont, szemüveget). Ezt tudva mi csak fényképezőt és kamerát vittünk be, azt is erősen fogva. Egy szakaszon etetni is lehet őket banánnal. Csak fel kell tartani a kezünket a banánnal és garantált, hogy 5 másodpercen belül egy majom a nyakunkban lesz (jobb esetben csak egy ) és már csámcsogja is befelé a banánt a vállunkon. Volt szerencsém azt hiszem a Majmok bolygója vezetőjéhez is, ugyanis egy kb 5-6 kilós makákó is megtalált kétszer is.
A Majomerdő után megnéztük az ubudi piacot, ami inkább szuvenír tárgyakból áll, de abból korlátlan mennyiségben. Az alkudozás kötelező.
Következő állomásunk a Tegallaling rizsterasz volt. Balin bármerre megy az ember szinte biztos, hogy az út egyik oldalán rizst termesztenek vagy templom áll. A Tegallaling egy gyönyörű, lépcsőzetesen felépített, óriási területen fekvő rizsterasz, ahol könnyen elsétálgat az ember 1 órát is. Mi is ezt tettük és nem győztük minden szögből levideózni és lefényképezni.
Ezután a Kintamani kilátó felé vettük az irányt, ahonnan a Batur tavat és magát a Batur vulkánt lehetett megcsodálni. Az út során megpillantottuk az Agung vulkánt is, amiről a későbbiekben még írok. Pillanatnyilag ez a vulkán foglalkoztatja egész Balit, ugyanis 1963 után újra működésben van (kb 15 km-es távolságból is jól látható volt az aktivitása a csúcson).
A nap két utolsó nevezetessége a Tirta Empul és a Gunung Kawi volt. A Tirta Empul nagyon populáris mind a helyiek, mind a turisták részéről is (nagyon sokan is voltak itt), ugyanis ez a Balinézek Szent forrása. A Gunung Kawi pedig egy hindu temetkezési helyszín egy rizsterasz társaságában.
2017.10.12 Bali Adventure Tours (Elefánt szafari), Tegenungan vízesés, Goa Gajah
8 körüli indulás után az utunk az Elefánt szafari parkba vezetett. Remekül telt az a pár óra, amit az elefántok társaságában töltöttünk el. Először egy fél órás elefántfürdetés programon vettünk részt, ahol locsolóval és kefével dörzsölhettük három elefánt oldalát, amit ők is és mi is nagyon élveztünk. Ezután pedig mi fürödtünk az elefántok hátán egy rövid időre, aminek a végén jutalomfalatokkal háláltuk meg nekik az élményt. Ezután a helyszín éttermében elfogyasztottuk a reggelit, ami után még egyszer volt lehetőség az elefántokat etetni. 11 körül egy kb negyed órás Elefánt show keretében mutatták meg, hogy mennyire intelligens állatok. A show után még egy kb fél órás Elefántogoláson vettünk részt.
A Park után a Tegenungan vízesés felé vettük az irányt, amit egy kis lépcsőzés után lehet csak megközelíteni. Visszafelé kipróbáltuk a sokat ajánlott grillezett kukoricát, aminél bevállaltam, hogy egy kis chiliszósszal kenjék be. Háááát kétszer gondolja meg mindenki ezt.
A napban a Batuan templom látogatása is tervben volt, de kaptuk az infót, hogy rendezvény miatt ezen a napon nem látogatható. Ha már elefántos napot tartunk, az utolsó helyszínünk a Goa Gajah (Gajah=Elefánt) volt, ami UNESCO örökség és a barlang bejárata elvileg egy elefántot ábrázol.
Ezen a napon egy északi kiránduláson vettünk részt. Először a királyi palotába, a Taman Ayun-ba mentünk el, amit egy másik rizsterasz, a Jatiluwih követett. Hasonlóan a Tegallalinghoz, itt is gyönyörű zöld minden, látványban viszont teljesen más volt, mert jóval nagyobb területen fekszik. Ezután hosszú autókázás után megnéztük a Munduk vízesést, ahova szintén egy jó kis lépcsőzés vezet le a főútról. Visszafelé megálltunk a Tamblingan-Buyan tavaknál, ahol a gyönyörű látképen kívül volt szerencsénk denevérrel, kígyóval és leguánnal fotózkodni.
Utolsó állomásunk a Beratan úszótemplom volt. Szerencsések voltunk, mert úgy tudtuk, hogy itt 10-ből 7-8 alkalommal esik az eső, mi viszont szerencsére kifogtuk a kevés kivételt. A Nap sütött, igaz szeles és a magaslatnak köszönhetően kicsit hűvös volt.
Utolsó ubudi napunkon kelet felé vettük az irányt. Ezen a napon mentünk volna a Besakih-hoz is, de az Agung vulkán miatt ez sajnos nem volt lehetséges. Pura Kehen viszont látogatható volt, ami kinézetében egy kicsit hasonlít a Besakih-hoz, amolyan kicsi Besakih. Ezután egy hosszabb autóút vezetett a Tirta Ganggához. Az út során többször megpillantottuk az Agungot és a híradásokból már sajnálatosan jól ismert táborokat is láttunk, amikben pillanatnyilag azok laknak, akiket a vulkán miatt ki kellett telepíteni. Kb 8 km-re voltunk az Agungtól, tehát a legközelebb ezen a napon láthattuk a szabad szemmel is jól látható füstöt a hegycsúcson.
A Tirta Gangga egy csodálatos vízi palota nem messze a vulkántól. A köveken lévő sétálgatás és a benne lévő halak etetése után délebbre vettük az irányt. Végig a part mentén autókázva megérkeztünk Goa Lawah-hoz, a Denevér barlanghoz, ahol a barlang bejáratánál megszámlálhatatlan denevér ciripelt. Utolsó helyszínünk a Kertha Gosa volt, ami a régi bírósági csarnok volt évszázadokig.
Este kaptuk az infót, hogy a Lion Air a gépünket törölte, amivel 16-án Jogjáról visszajönnénk Balira, úgyhogy gyorsan egy másik megoldást kellett találnunk. Szerencsére este a Garuda is indít gépet visszafelé, ezért a problémát sikerült gyorsan orvosolni, igaz, az 1.320.000 IDR-es repjegy nem tett jót a büdzsének. Ezzel párhuzamosan összepakoltuk a cuccunkat, mert ez volt az utolsó éjszakánk a Beji Ubudban.
2017.10.15 Bali Safari and Marine Park
Reggeli kicsekkolás után fájószívvel, de elhagytuk a Beji Ubud Hotelt. Nagytáskák a kocsiban, mi pedig úton vagyunk dél felé a Bali Safari and Marine Parkba. Ez egy állatkert, szafari park vidám és vízipark egyben, ahova több fajta jegy közül lehet választani. Mi Jungle Hooper jegyet vettünk, ami egyszeri kipróbálással mindenhova elfogadott volt. Gyors közös orángután fotózás után megnéztünk egy rövid állatshowt (volt benne kígyó, madár, orángután és még sokan mások), ami után megnéztük a krokodilokat, majmokat, komodói sárkányt és elefántot. Ezután rátaláltunk a fehér tigrisek birodalmára, ahol az állatkertben dolgozó helyi megkérdezte tőlünk, hogy érdekelne-e minket a fehér tigris etetés. Mivel korlátozott számban van erre lehetőség nem volt sok idő a gondolkodásra, 250.000 IDR-ért beneveztünk erre. Az etetésig még volt egy kis idő, úgyhogy addig beültünk az éppen kezdődő elefánt show-ra, hogy aztán egy alagúton keresztül egy ketreccel elválasztva a két gyönyörű fehér tigrist megetethessük.
Ezután a helyi étteremben megebédeltünk, ami az oroszlánoknak elkerített részen található. Különös látvány az asztalnál úgy ebédelni, hogy az üvegfal mellett egy oroszlán figyeli az embert. Fél 3 körül beültünk megnézni az un. Agung show-t, ami a helyi színház területén volt látható. Ez egy 1 órás show, amiben Bali történetét adják elő és rendkívül látványos, tökéletesen eljátszott előadásról van szó. Ezután beültünk a Safari kisbuszba, ami végigvitt a Parkon belül. Minden féle állat van itt gnútól a bivalyig, tigristől a vízilóig, zsiráftól az orrszarvúig. Még egy kis séta után 5 körül (kb zárásidőre) elhagytuk a parkot és az ideiglenes szállodánk felé vettük az irányt. Ez a Wina Holiday hotel volt Kutában. Kuta egy nyüzsgő, fiataloknak való város, szöges ellentétje a művészi, nyugodt és tradicionális Ubudnak.
Gyors séta után nyugovóra tértünk, mert reggel korán kelünk.
2017.10.16 Jáva (Jogjakarta)
Hajnali kelés után gyors fuvar a reptérre. Air Asia géppel 7:15-kor indulás Jávára. Indonézia nem a pontosságáról híres, kis késéssel indul csak a gép. (Pontosságról nem soká bővebben )
1 óra repülés után megérkeztünk Jogjakarta-ba. Érdekesség, hogy itt 1 óra időeltolódás van Balival. Vicces volt a helyi partnerrel való találkozás, mert Carton-tól, a bali idegenvezetőnktől kaptak egy fényképet rólunk, így ők nem névvel ellátott táblával hanem az arcunkba dugott telefonnal vártak minket, hogy mi vagyunk-e a képen. Már csak a Wanted felirat meg egy CIA jelvény hiányzott.
Az időjárás ezen a napon volt a legrosszabb az egész két hét alatt. Végig felhős volt az ég, néha szemerkélt az eső. Ettől függetlenül itt is párás meleg volt. Először Prambanan felé vettük az irányt, ahol kombinált jegyet vettünk Borobudurral. Ez így együtt 540.000 IDR/fő volt, amúgy külön-külön 2x337.500 IDR/fő a jegy. Prambanan egy hindu templomegyüttes, ami Sívának szentelt legnagyobb indonéziai templom, Borobudurral együtt UNESCO világörökség. A falán a faragások mind egy történetet mesélnek el. Nyilván alaposan bele kéne mélyülni a hindu vallásba, hogy az ember ezeket megértse. Mi beértük annyival, hogy láttuk élőben ezt a remek és valóban óriási területen elterülő épületet. Ezután egy hosszabb kocsikázás és egy kiadós trópusi eső kíséretében Borobudur felé vettük az irányt. Szerencsére kieste magát az eső, amíg úton voltunk, így nem zavarta a kirándulást az időjárás. Borobudur a világ legnagyobb buddhista épülete, amin több, mint 500 Buddha szobor található. Ezekre a tömbökre Buddha életét faragták, nyilván ahogy Prambanan-nál , itt is bele kéne mélyülni a buddhizmusba, hogy az ember megértse a faragások jelentéseit. Mi annak is nagyon örültünk, hogy eljutottunk ide és láttuk ezt a két óriási, ember alkotta épületet.
Egyetlen negatívum Borobudurral kapcsolatban a területről való kijutás. A kijáratot jelző tábla a helyi piac felé irányít, ami, mint egy labirintus, cikázik össze-vissza az árusok között. 5 perc kóválygás után kissé idegesítő, de nagy nehezen véget ér az árusok sora és a parkolóból elmegyünk ebédelni egy helyi étterembe.
Ebéd után egy harmadik nevezetesség, főleg helyiek által látogatott helyre megyünk, a Pinus Pengger-hez. Ez fent magasan a hegyoldalába épített fenyőből készült különleges építmények sorozata. A legcsodásabb a kézformájú képződmény, amire ki lehet állni és messze távolba ellátni. Esténként ki vannak világítva ezek, így még csodásabb képeket lehet ott készíteni. Mi ebből sajnos kimaradtunk, mert ezután irány a reptér és repülünk vissza Balira.
Maga a jogjai reptér megér két mondatot. Amikor odaértünk még nem sejtettük, hogy rendkívül hosszú esténk lesz. 20:30-kor indult volna vissza a gépünk Balira, de ezen a napon minden gép minimum 2 órás késéssel indult csak, ezért a 4 kapus váróterembe bezsúfolt, addigra kb 8 repülőgép teljes helyi utas seregével különleges élmény volt megtapasztalni a híres indonéz pontosságot. 20:30-as indulás helyett 22:30 körül végre beszálltunk a gépbe és hajnali 1 körül visszaértünk a bali hotelünkbe.
A slusszpoén az egészben, hogy ezután még össze kellett pakolni a túratáskába, mert pár órával később repültünk tovább Lombokra, ahol várt minket a Rinjani túra. 3 órakor lefeküdtünk és 6-kor keltünk is.
2017.10.17 Lombok
Pár óra alvás után nem túl kipihenten újra a denpasari reptéren találtuk magunkat, ahonnan egy propelleres géppel Lombokra repültünk (ahonnan majd később megyünk még Gili Meno-ra). Csoda, hogy a szemünk alatt lévő táskákat felengedték a gépre és nem kértek érte pótdíjat. A kb fél órás repülőút után meg is érkeztünk Lombokra, ahol szintén a helyi partner várt minket ezúttal táblával. J
Gyorsan tudattuk vele, hogy nem az érdeklődés hiányát látja majd rajtunk, amikor lelkesen mesél Lombokról, hanem egész egyszerűen az előző napi kirándulás utóhatásait viseljük magunkon. Először egy Sasak faluba vitt el minket, ahol megismertük a helyiek életét. Ezután dél felé vettük az irányt, ahol először a Kuta beach-et, utána pedig a tőle nem túl nagy távolságra lévő Tanjung Aan fehérhomokos partot néztük meg, ahol egy 1 órás fürdőzés keretében próbáltunk felfrissülni.
Ezután még egy helyi falu életébe vethettünk pillantást, ahol részesei voltunk egy kis kakaskodásnak. Két kakas egymással viaskodott, így ha nem is a klasszikus, szó szerint vérre menő kakasviadalt, de annak egy árnyaltabb változatát láthattuk. A napba belefért még, hogy vásárlási lehetőséget is biztosítottak nekünk. Egy nagyon jó ruhaboltba vittek el minket, ahol 1000-1500 HUF értékben egész jó minőségű pólókat tudtunk venni. Az út hátralevő részét végig horpasztottuk hátul egészen addig, amíg meg nem érkeztünk Senaru-ba, a Rinjani túra kiindulópontjához. A szállásunk egy éjszakára szólt a Sinar Rinjani Cottages & Restaurant nevű helyen, ahol a vacsora közben elmondták a fontos tudnivalókat avulkántúráról.
Vacsora után jól átgondolva előkészítjük a túratáskát és a túlélő felszerelést másnapra, hogy aztán bedőljünk az ágyba és aludjunk életünk nagy túrája előtt.
2017.10.18 Rinjani-vulkán túra
6-kor kelünk, hogy fél 7-re lemenjünk reggelizni. Reggeli közben csodáljuk a tájat, ahonnan tisztán látható a Rinjani csúcsa. Ezt előző nap nem láttuk, de nem a táskák miatt a szemünk alatt, hanem mert már besötétedett, mire ide értünk.
7 óra után kicsivel felpattantunk egy platós kocsira és 10 perces autókázás után megérkeztünk a kiindulóponthoz. Itt találkoztunk a túravezetőnkkel és a két hordárral, akik velünk tartanak és akik kb 35 kilót cipelnek a hátukon amiben van sátor, víz, ebédre való, rezsó és ki tudja még mi. Minden tisztelet az övék, amiért azt a sok cuccot egy hónapban ki tudja hányszor felcipelik és aztán vissza.
Gyors regisztrálás után nekivágtunk a nagy útnak. Mintha farsang lenne, szépen beöltöztünk túrázónak. Erre az alkalomra vettünk túrazoknit, túracipőt, túratáskát, mindent, ami ehhez kell. Ehhez képest a túravezetőnk sima flip-flop papucsban vág neki az útnak, némelyik hordár, akivel találkoztunk pedig sima bőrzokniban, vagyis mezítláb mássza a hegyet Hát így is lehet.
Útközben több megálló, úgynevezett POS1, POS2, stb található, ahol rövidebb-hosszabb ideig megállunk pihenni. Egyik helyen eljön az ebédidő. Gondoljuk, jön a zacskós leves egy darab csokival, de ehhez képest a hordárok olyan ebédet varázsoltak a kis összecsukható kempingasztalra, hogy mi csak lestünk. Balin jól ismert tradicionális Nasi Goreng-et eszünk (nekem a rizseshúsra emlékeztet egy kis zöldséggel belefőzve) friss gyümölccsel, izotóniás itallal. Ebéd után indultunk tovább és egy idő után azt vettük észre, hogy ha visszafele fordulunk, akkor mögöttünk a felhők már alacsonyabban vannak, mint mi. Fantasztikus látvány.
De a java csak ezután jött. 16 óra körül, ha nem is szó szerint a csúcsra, de mi mindenképp a csúcson éreztük magunkat a szó szoros és átvitt értelmében is, ugyanis megérkeztünk a Rinjani krátergyűrűjéhez, ahonnan elképesztő látvány volt a kráterben található tó és azon belül füstölgő kis vulkán látványa. Ez volt az első ilyen túránk, a látvánnyal nem győztünk betelni. Ha megfordultunk nyugat felé, akkor tisztán kivehető volt a 3 Gili sziget és a messze távolban feltűnt Bali Agung vulkánja. Bár a túra számunkra itt felfelé véget ért, mert mi csak idáig jöttünk, a csúcshoz kellett volna még egy nap, de mi így is a csúcson éreztük magunkat. A hordárok felállították a sátrunkat közvetlenül a perem mellé, így igazi panoráma nyílt elénk az ablakból. Megnéztük a naplementét, aminél nem voltunk maximálisan szerencsések, mert Bali fölött felhős volt az ég, de ez legyen a legkisebb gondunk. Ahogy ment le a Nap annál hűvösebb lett. Vacsorára nagyon finom levest kaptunk sült banánnal. Miután besötétedett még egy ideig gyönyörködtünk a csillagokban, aztán elmentünk aludni.
2017.10.19 Rinjani-vulkán túra, hajózás Gilire
Fél 6-kor keltünk, hogy a Rinjani csúcs mögül megnézhessük a napkeltét. Csodás látvány volt, ahogy a napfény percről percre bevilágítja a krátertavat. Közben elkészült a reggeli, ezt elfogyasztottuk és fél 8 körül elköszöntünk ettől a festő látványtól, elindultunk vissza. Lefelé sokkal kellemesebb volt menni, de nem mondanám sokkal könnyebbnek a csúszós talaj miatt. Ugyanúgy a POS-oknál megálltunk, dél körül kaptunk spagettit bolognaihoz hasonló szósszal és kb 2 óra körül leértünk oda, ahonnan előző nap reggel elindultunk. Gyors regisztrálás után elköszöntünk Izzy-től, a túravezetőnktől és a két hordártól és a helyi partner elvitt minket a maradék cuccunkért, amit Gili-re hoztunk. Kivittek a lomboki hajóállomásra, ahonnan a gyorshajók mennek Gili szigeteire. Gili Trawangan, a legnagyobb sziget, a helyi bulisziget és búvárparadicsom, Gili Air egyre felkapottabb, kezd ez is elbulisodni, Trawanganhoz hasonlítani. Mi Gili Meno-n voltunk, mert a három közül ez a legnyugisabb és a legnagyobb eséllyel itt lehet találkozni a vízben teknőssel.
Lombokon megvettünk a gyorshajóra a jegyet (85.000 IDR/fő) és rövid várakozás után elindultunk. Gyorshajó jellegzetessége, hogy mintha hullámvasúton ülnénk. A hajót nagyon durván dobálják a hullámok, még szerencse, hogy az út nem több a szigetekre negyed óránál. Először Gili Air-en szállnak ki az utasok, utána pedig Meno-n, végül Trawangan-on.
Gili Meno nem nagy sziget, nagyjából 1 óra alatt körbe lehet sétálni. Két közlekedési eszköz van itt; a bicikli és a lovaskocsi. A mi szállásunk a Mallias Bungalows volt, ami szerencsére 3 perc sétára volt a hajóállomástól, így a túratáskát és a többi cuccot nem kellett sokáig cipelni. Maga a szállás a part mentén van, 10 méterre a gyönyörű türkizkék parttól tökéletesen panorámával Lombok szigetére és a Rinjani csúcsára. A nap hátralévő részében pihentünk, úszkáltunk a vízben, sznoriztunk.
2017.10.20 Gili Meno
Megfogadtuk, hogy alszunk minimum 8-ig és próbáljuk kipihenni a Rinjani fáradalmait. Hát persze hogy nem sikerült és fél 6 környékén ahogy megláttam, hogy kezd világosodni már mentünk is ki a partra nézni a napkeltét, ami a Rinjani mögött jött fel. Az mondjuk nagy nehézséget okozott mindkettőnknek, hogy a lépcsőn lemenjünk, mert mostanra jött ki a brutális izomláz a lábainkban, amit a Rinjani túra okozott.
Reggeli után elmentünk biciklit bérelni, megvettük a következő napi hajójegyet vissza Balira (400.000 IDR / fő) és befizettünk egy sznori túrára a sziget körül. Garantálták a hajósok, hogy látni fogunk teknőst a vízben, ez így is lett. Alig kellett 5 percet a vízben tölteni és már meg is pillantottuk az első teknőst a vízben, illetve későbbiekben kör alakban szobrokat is láttunk a vízben. Ezeket Jason deCaires Taylor vízalatti szobrász készítette. A szobrokról egy angol nyelvű cikket találtam: https://www.lonelyplanet.com/news/2017/08/07/bali-gili-meno-underwater-sculpture/
A sznorizás után felpattantunk a bérelt biciklikre és körbe jártuk a szigetet. Illetve csak körbe jártuk volna, mivel a part mentén a legtöbb helyen homok van, abban pedig esélytelen volt tekerni, úgyhogy kb úgy nézett ki a biciklizés, hogy 10 métert tekertünk, utána 30 méteren toltuk a rozoga bringákat, amik azért nem mai darabok. A jó kedv legalább garantált volt, amikor a hirtelen jött homokbuckán fennakadt a bringa és majdnem orra estünk rajta. Este átmentünk a nyugati oldalára a szigetnek vacsorázni, ahonnan megnéztük naplementét. Tiszta volt az idő, úgyhogy tisztán kivehető volt a lemenő nap mellett az Agung vulkán, olyannyira, hogy a hegycsúcson lévő füstölése is tisztán látszódott Giliről.
2017.10.21 vissza Balira
Szerencsére még este összecuccoltunk, mert 10 körül jött egy helyi srác és közölte, hogy a 13:30-as hajónkat valamilyen oknál fogva törölték, de megy egy 11-kor egy másik meg 11:40-kor. Mondjuk oké, akkor a 11-es jó lesz. Gyorsan összepakoltuk a maradékot és mentünk kicsekkolni. Jött megint a srác, hogy bocsi, a 11-es hajóra nincs több hely, úgyhogy marad a 11:40-es. Persze nem gond, jó lesz az is, mondták, hogy 20 perccel korábban legyünk ott. Oké, ott is voltunk. Vártunk, vártunk, kérdezzük, hogy mi van a hajóval, mindig csak az volt a válasz, hogy türelem, mindjárt jön. Végül a 11:40-es hajó 13:30 körül érkezett meg. Sebaj, Jáván már hozzászoktunk az indonéz pontossághoz. Innen egy 2 órás gyorshajós zötykölődés várt ránk vissza Balira. A hajójegy még tartalmazta a transzfert is a Bali szállásra. Padangbai-nél, ahol kikötött a hajó megrohamoztak a taxisok és elrettentő mondatokkal (a transzfer 3 órás út, taxival csak 1 óra, meg elmegy Ubudba is a busz, stb ) próbáltak rávenni mindenkit, hogy velük menjenek a hotelbe. Természetesen egyik sem igaz. Nekünk az utolsó szállásunk Seminyakban volt a The Haven hotel. Kb másfél órás út után meg is érkeztünk. A szálloda nagyon szép, modern, 10 perces sétára a hullámzó homokos seminyaki parttól. Az élet itt is a kutaihoz hasonlóan nyüzsgő, tele árusokkal és éttermekkel.
2017.10.22 Delfinúszás
Végre egy nap, amikor sem a korai program, se a napfelkelte nem zavarja meg az alvást, így kicsit tovább tudunk pihenni. 10 órára jött értünk a transzfer és mentünk Sanur-ba, ahol a delfinek számára természetes környezetben, a tengerben kialakított elkerített részben találkozhattunk velük. Interakciós programra fizettünk be (78 USD/fő), ami abból állt, hogy a medencében simogattuk, etettük, öleltük őket. Szaltóztak, ugráltak, medencébe bedobott követ hoztak vissza. Egy remek fél órát töltöttünk el velük. A helyszínen készített képeket megvettük, de szerencsére kamerát bevihettünk a medencébe, így videót is tudtunk róluk csinálni.
Erre a napra csak ez volt betervezve, a transzfer után pihenés volt a maradék időben.
2017.10.23 Tanah Lot, Uluwatu, 5 templom, Padang-Padang beach, vásárlás, Jimbaran vacsora
Utolsó kirándulós napunk, ezúttal Dél-Balit nézzük meg. Nem túl korai indulás után az első állomás Tanah Lot volt. A vízben lévő templom apály idején megközelíthető, mi viszont dagály idejében érkeztünk, így viszont láthattuk, ahogy a több méteres hullámok felcsapnak a templom oldalán.
Ezután egy hosszabb kocsikázás után lementünk Bali déli csücskéhez, Uluwatuhoz. Ezen a helyen nagyon sok majom él és ugyanaz igaz rájuk, mint a Majomerdőben. Kisebb tárgyakkal vigyázni, mert könnyen lelopják az emberről. Egy szemüveges majmot láttunk is. Ilyenkor a helyiek kajával próbálják visszaszerezni a turisták értékeit, ebben az esetben sikerült is a cserét végrehajtani. Mi ide is csak a legszükségesebbekkel érkeztünk, így nem voltunk majomcélpont. A templom egy nagyon magas és meredek sziklafalon áll a látványt pedig megspékeli a tenger hullámzása. 1-2 bátor szörfös is felvillan a hullámok közt.
Uluwatu után pár percre megálltunk az 5 templomnál. Ennek érdekessége, hogy egy muszlim, egy keresztény, egy buddhista, egy protestáns és egy hindu templom egymás mellett helyezkedik el. Kicsit késésben voltunk és a dugó is ellenünk volt, úgyhogy éppen hogy Jimbaranba értünk, ahol a tengerparton egy étteremben megvacsoráztunk és megnéztük a naplementét. Ezután még elmentünk Seminyakban egy plázába, ahol beszereztünk pár szuvenírt.
Ez volt az utolsó teljes napunk, úgyhogy a szállodában várt ránk az utazás legnehezebb része, a hogyan férjünk bele a táskába című sci-fi.
2017.10.24 Utolsó nap, utazás haza
Szerencsére csak 25.-e éjfél után kicsivel indult a gépünk, ezért a teljes nap a rendelkezésünkre állt még.
A nap folyamán sétáltunk még a tengerparton illetve beszereztük az utolsó ajándékokat. A szállodában reklámozták az esti grillpartyt, úgyhogy erre még befizettünk, ezt megspékelte egy látványos tűzkarikás tánc. A vacsora után este 9-re jöttek értünk és mentünk a reptérre, ahonnan 0:35-kor indult a gépünk és dohai átszállással 25-én délután 1-kor kissé fáradtan, de millió élménnyel gazdagabban landoltunk Budapesten.
okt 12-20 között tervezzük Gili Air és Lombok utazásunkat. Balin ez a kitörni készülő vulkán veszélyezteti a helyzetet? Ha kitör gondolom Lombok is érintett lesz, vagy hogy van ez? Tud valaki pontosabbat? Minket nem izgatna de kisgyerekkel megyünk. Köszönöm!
köszönöm a válaszokat, október 6-tól mennénk, igazából az a para ha épp kitör és lezárnak mindent, akkor ott ragadunk. De lehet nem is fog kitörni, sokféle verzió lehetséges....
Nincs változás, nem tört még ki, még mindig a legmagasabb fokú riasztás van érvényben. Repülők is változatlanul közlekednek még. Egyébként Fb-on Bali Travel Group csoportban elég gyakran vannak friss infok a kint élőktől/nyaralóktól.
Úgy legyen!☺ De a vulkánkitörés miatt nagyon elbizonytalanodtam az utazást illetően. Lehet, hogy más ország felé veszem az irányt! Nem szeretnék állandóan félni...
nekunk a nagy feladós bőröndben volt pár ilyen korall es kagyló is es eppsegben megerkezett a csomagUnk. En a kezipoggyaszba nem mertem azert betenni,nehogy ott kipakoltassaK. Torolkozobe betekerve eppsegben megúszták 😊🙏🏻
3 órás Euronews hir, hogy Agung 12 km-es körzetéből 35000 embert kitelepitését kezdték meg. Ez tény , készülnek az esetleges kitörésre. Egyenlőre a reptér lezárást nem irják. Vélhetően a repülő társaságok még pontosabb hireket kapnak, amit valósznü az utasokkal is közölnek. Van alternativa pld, jakartai leszállás.
Köszönöm a választ W. L. ☺️....Más... Milyen offline androidos aplikációt (travel guide) tudnátok ajánlani? A bőség zavarával küszködöm a G. P. oldalán. Amúgy én is nyugodt szívvel ajánlom a Flightradar24 appot, utazásaim alatt sokszor segített.
Sziasztok! Lehet, hogy buta kérdés, de Baliról hozhatunk haza kagylókat és korallokat? Persze nem élőket, hanem amiket a víz már kihordott a partra és onnan szedtük fel. Minden tengerpartról szoktunk pár szép darabot hazavinni, majd egy üvegtálban a polcra tenni (ez amolyan hagyomány). Tudom van olyan hely ahol tiltják és büntetik is (vagy pl idéntől Szardínián a homok kivitelét bűntetik..), de Indonézia nem tartozik ezek közé, ugye? 🙂 Másik ilyen kérdés.. pár db gyümölcsöt vihetek haza bőröndbe? Pl sárkánygyümcs? 🙂
Sziasztok! Éppen most tervezem a jövő évi kirándulást Balira. Érdekes kezd lenni a helyzet a 🌋 miatt... Kezdek elbizonytalanodni, hogy menjünk - e... Pedig nagyon szeretnék ide eljutni. Bakancslistámon szerepel már évek óta ez a csodaszép ország.
Olvasgatok, információkat gyűjtök többek között itt is. Pár kérdés fogalmazódott meg bennem. Helyi (Balin lévő) ui - nak hogy fizettetek? Helyben, utalással? És ha magánszemély az illető? Néha nem kis összegről van szó, tehát fontos a megbízhatóság...☺️Hogyan és mi alapján szoktatok dönteni egy egy személy vagy helyi ui mellett? Remélem nem sértek meg senkit sem a kérdéseimmel.
Mi is pont itt vagyunk Balin. Otthoniaktól tudtam meg a hírt, nem is a helyiketől. Itt mindenki nyugodt. Pedig sok helyivel beszélgettünk. Egyelőre izgulok azért, mert a gépünk csak jövőhéten csütörtökön indul haza és félek, hogy bezárják a repteret, vagy hasonló ... :/
tapasztalat alapján a helyiek tenyleg nyugodtak, mi még most vagyunk Kután, holnap este repülnenk haza. A gepunk egyenlőre nincs törölve és még a vulkan se tört Ki.
Köszönöm szépen, nagyon örülök neki, erre gondoltam én is, és szuper az utiterv is ezer hála érte. Imádom már a tervezésnek is minden percét, de azért ez nagy segitség. Még azt nem tudom várjunk-e az Airasias jeggyel szerintetek mi az a reális ár Thai-Bali viszonylatban ami alá nem szokott menni.Jelenleg olyan 7500 bhat a retur, a Jetstarnal viszont 6200.- Airasiaval már többször utaztunk, de Jetstar is megbizható lehet? Köszi:)