"Debrecenben és Fehérváron nem akarják felfogni, hogy semmi különös nem történt/történik, csak egyszerűen végére értünk a Gyűrűk Urának, az orkok, hobbitok, buzitündék meg a vidéki lakógödrök egyéb torzonborz népeinek az ideje lejárt, és a Király visszatért. " /Nem fog lefeküdni, James/
Ezt a buta játékot már több rendkívül intelligens emberke (?) is eljátszotta, úgyhogy valószínűleg azóta a rendszeres látogatók már odafigyelnek az ilyen apró eltérésekre! :)))
Teljesen mindegy, mit mond a többi buta szurkoló, majd az eredmények megmutatják, nekik, vagy nekünk, akik azt mondják, hogy JÓ a csapatunk és bajnokok lehetünk, volt-e igaza! :)))
Nem a rezsim a retrográd, hanem az FTC. + a kupavereség már régen volt, az nem ugyanez a Lombard volt. Erre írtam, hogy egynyáriak. Kis ideig lehetnek jók.
Szűcs nem most énekelt első ízben Újpestet ócsárló nótát meccs után, de ellentétben sokunkkal, nekem ez egyáltalán nem tetszik. Mert ahogy igaznak tűnik ez egy ősfradista focista szájából, de akár még Lendvaitól is annak tűnt, addig egy köpönyegforgató Szűcs ilyet ne tegyen!
Na mindegy! A meccs szuper volt (sajnos, csak a második félidőt láttam)! A nyugdíjascsapat egy szót sem szólhatott volna, ha mégegyszer ennyit kap, mert a bíró próbálta menteni a menthetőt, és nem fújkálta be, az amúgy jogos, 11-eseket, piros helyett csak a sárgát rántotta elő Vámosi kezezésénél, valamint próbált minket kisárgítani is!
Ilyen hajtást és ezzel párosuló jó játékot (sajnos) rég láttam már, de nagyon biztató volt, és alátámasztja, amit korábban is irogattam már, hogy jó csapat lesz a mienk (szerintem bajnokok leszünk)!
A lelátóról néhány szót. Rég volt nagy tömeg, régi arcokkal, a régi időkre emlékeztető létszámú és összetételű "Brigád"! Feltűnt továbbá Sas is (aki tudja, úgy is tudja kiről van szó), és azt mondta, (nagyon valószínű) télen hozzánk igazol!
Gondolod, hogy a te csapatodat a bérletesek tartják el? Ennyire nem lehetsz naiv.
Ne felejtsd el, hogy ez a Lombard hogy megszivatott benneteket a MK elődöntőben!
Most elhiszem, hogy savanyú a szőlő. Ahogy ti játszottatok ebben a fordulóban meg ahogy mi, az ég és föld.
Ajánlom mindenki figyelmébe a gólösszefoglalót (jó hosszú lesz az LFC-FTC)
A Szűcs meg klinikai eset, a paranoid skizofrénia jól látható és egyértelmű, bár változatosnak nem igazán mondható tüneteit vonultatja fel hétről hétre. Ezt most attól függetlenül mondom, hogy újpesti vagyok. De mindegy, éltessétek, illik hozzátok!
Atyaúristen, szerencsétlen, eltévelyedett, zöld senkik! Most vérszemet kaptatok, mi? Bajnokság, BL, minden. Na persze. Szeretnélek emlékeztetni benneteket, hogy a többségében rémületesen csúnya és végérvényesen kivénhedt erőket (ezt a szót is csak azért írom, mert így szokás) pályára kényszerítő, tipikusan egynyári levezetőklub, az ún. Lombard FC eddig mindösszesen egyetlen ponttal rendelkezik a bajnokságban, azt is a Soprontól szerezték meg nagy nehezen, de pl. a sokáig kiesőjelölt rossoneroktól szintén szívtak. Nyilván elkapjátok majd a Dunaferrt is, meg az MTK-t, meg mindenkit, minket is, mint a kupában. Jézusom! Örüljetek, amíg a presidente (természetesen Dr. T. zöldművelésügyi miniszterről beszélek) eltartat benneteket, bukni fogtok vele együtt, mert egy undorító, retrográd rezsimcsapat vagytok. Tudom, hogy nehéz lehet feldolgozni, de ha esetleg mégsem ötödikek lesztek, az sem ér semmit, mert többek között a mi pénzünkből vagytok olyanok, amilyenek. Persze nem várom el, hogy mindezt belássátok. (Mielőtt még jöttök a Belüggyel, meg a Dózsával: az átkosban titeket is legalább úgy támogattak, mint minket. Amúgy mindegy, értelmes ellenvéleményt, gondolom, úgysem kapok.) Ja, 30-án lehet megint bizonyítani! FORZA VIOLA!!!
EZ igen! Már csak a Misi hiányzik a Rob helyéről.
A Gerától el vagyok ájulva.
Nem tudom láttátok-e, de a meccs után Szűcs Lajos
a kerítés tetején a szurkolókkal énekelte a
FASSZOPÓ UJPESTET! király volt.
HAJRÁ FRADI!!!!!!!!!!!!!!
Nekem megvan a Grasshoppers-FRADI és a FRADI-Anderlecht 2.félideje, ha vkinek megvan a Brüsszeli meccs, összemásolhatjuk egy kazira és mehet. Egy kis gond, hogy LongPlay módban van felvéve, mert ezen a kazettán van még a két ajax meccs, a madridi derbi, meg a FRADI-Grasshoppers is, úgyhogy nem lesz csúcsminőség, ha átmásolom, de Jenő zürichi ordibálását tökéletesen lehet majd hallani!